- Inkább... ne beszéljünk róla- kérem Sebastiant. Nem éppen jó érzés arról beszélni, hogyan tettek lapátra szó nélkül annak idején. És én még... Elee jut eszembe, és az első találkozásunk. Vajon másképp alakulnak a dolgaink, ha akkor "szabad" vagyok?
- Nem tudom elképzelni- nevetek. Seby , mint szadista? Lehetetlen!

A lefekvés körül van egy kis vita, ki hol alszik; merthogy nem engedném a kanapéra, az biztos. De kitol velem... Végül a saját ágyamban fekszem le, és ő vackol a kanapéra. (Pedig nem egészen így gondoltam). Morgok egy kicsit, de nem vitatkozom vele. Biztos megvan az oka, amiért így döntött (és nem nehéz emlékezni, mit beszéltünk meg). Nora jön hozzám, dorombolva, fekszik mellém, dagaszt, mint akinek szeretgetésre van szüksége. Megkapja, amit akar. Így alszom el, két gondolat között...

Hajnalban ébredek. Még sötét van kint. Nora nyafikol mellettem vékonyka hangján. Felkelek, kibotorkálok a konyhába, menet közben ráigazítva Sebastianra a takarót, amit félig lerúgott magáról. Norának adok inni, és én is iszok egy pohár vizet, aztán összekészítem a kávéfőzőt, hogy reggel ne kelljen ezzel vacakolni (ha már most úgyis fent vagyok). Aztán visszamegyek a szobába, bebújok a takaróm alá, de az álom messze elkerül. Előszedek egy könyvet, hogy olvassak... Ebbe viszont belealszok.
8 után ébredek fel, akkor viszont már kivet az ágy. Felkapok egy nadrágot és egy pólót, felteszem a kávét és miután megittam, a konyhában maradok, hogy készítsek valamit reggelire. Mire Seby kitámolyog a konyhába, már szalonnás-kolbászos omlett várja az asztalon.

Legyintek, semmi gond, csak lapozzunk végre.
- Nem is gondoltam, hogy az, csupán ... tudod, nehezen képzelem el!- pedig jó a fantáziám, ami azt illeti.

Zsörtölődök egy kicsit, amiért csőbe húzott, azaz mégiscsak ő alszik a kanapén, nem én. De aztán Nora bújik hozzám, amúgy is megszokott már, hogy üres az ágy. Nem akarok felesleges köröket futni; megértem, miért döntött így Sebastian, és azt hiszem, tulajdonképpen igaza van. Amúgy is nehéz napon vagyunk túl, az egészet még emészteni kell, bár ami igaz, én nem akarok ennyire távolságot tartani. Így nehezebb lesz, de a kapcsolatunk lelki oldalán még ez sem változtathat. (Remélem)

Hajnalban felkelek egyszer, de lényegesebb dolog nem történik. Visszaalszok a könyvön, amit éppen olvasok, és csak a reggeli fénnyel ébredek, akkor viszont már úgy kelek fel, mint aki tudja, már nem fekszik vissza. Megetetem a macskát, reggelit csinálok, kévézok, várom, hogy Sebastian is felkeljen. Nem kell sokat várnom, hallom, hogy bócorog. Kijön a konyhába is.
-Remélem , nem ébresztettelek fel. Igyekeztem csöndben dolgozni...- mosolygok rá. Máris töltök neki kávét, és tolom elé, ahogy leül.
- Köszönöm, jól. És te? Azt a kanapét nem ottalvásra találták ki. Eléggé lejt- (fotelszerűen van kiképezve)
Míg dumálok, elé teszem a jól megrakott tányért. Savanyúságot, kenyeret kínálok hozzá. Szedek magamnak is, aztán leülök vele szemben. Rötyögök a bajszom alatt, mert igazából most az ölében kéne ülnöm... De ezt inkább hanyagoljuk.

Sebastian gyűrött egy kicsit, de megesik ez akkor is, ha többet iszunk a szokásosnál. A mostani határeset volt szerintem. Nem voltunk részegek, bár ittunk néhány pohárral. Én is azért aludtam tovább, mint szoktam (vagy inkább vissza). Mindegy, nem nyafogok, de a kávé ilyenkor jobban esik, mint a tea. És ma sok folyadékot kell inni, az alkohol kihajtja a vizet a szervezetből, ezt már tapasztaltam.
- Ezért is alszunk inkább nálam... Itt nyugodtabb- bár nem egészen így képzeltem el.
Sebastian elé is kávét tolok (noha jól emlékszem, hogy teázni szokott). Ha gondja volna vele, úgyis szólna, de csak tejjel önti fel, az meg mindig van itthon.
- Hogy mit csinálok?- kerekedik el a szemem, és nevetek.
Az igaz, hogy nem hagytam volna a földön aludni, akkor inkább beköltöztettem volna a hálóba, és én alszok a kanapén, de... Ez most valami vicc?
A tojást megeszi, ahogy elé raktam, nem eszik sem savanyúságot, se kenyeret, de ez az ő dolga. Én eszek mind a kettőt, még a kolbász kisült zsírját is kitunkolom a tányérból. Az uborkát meg kifejezetten szeretem (Kár, hogy Suzy meg nem) Talán jobb is, hogy nem jut eszébe a tegnapi nyereménye. Nehézkesen oldottam volna meg mindezt a kajálást az öléből. Megint eszembe jut, milyen következményekkel járhat az a bizonyos egyezség.
Jóízűen eszik, aztán Nora kezdi molesztálni. Ahelyett, hogy elhajtaná, simogatni kezdi. Tuti, hogy nem kaja kell neki, azzal már tele a pocakja, de még tőle is szokatlan, ahogy viselkedik. Nagyon szeretheti Sebastiant, hisz előszeretettel bújik hozzá.
- Jut eszembe, Nora nem molesztált az éjjel? Egy ideig a közelemben volt, de hajnalban elpártolt tőlem...

- Látod, ezt csodálom a nődben. Bakker, lehet, én nem bírnék naponta 12 órát dolgozni!- mondom őszinte elismeréssel- Lehet, hogy én nem tudnám megszokni ezt az életmódot- A nappali alvás közel sem olyan, mint az éjszakai; ő nem panaszkodik?
Aztán kiakaszt, majd amikor elmagyarázza, mire gondol, elnevetem magam.
- Bocs, ezt a jelentését nem ismertem!- pirulok bele, hogy én mire gondoltam. Naná, hogy Seby még ezt is tudja.
- Hogy a földön alszol? Nem, dehogy, abban semmi izgató nincs- legalábbis még nem gondoltam bele. Nem, mégse, a kemény padló hosszú távon Eleevel sem volt kényelmes. (Miért jut eszembe folyton?)
Megnyugtat, hogy Nora nem ébresztgette fel őt az éjjel. Viszont zargatja most, amikor reggelizne. Először simit kér, aztán, hogy engedjük ki. Lassan Sebastian is úgy ért cica-nyelven, mint én. Kiengedi a macskát, aztán eszik tovább.
- Ha van kedved, kosarazzunk inkább, a tunyulásból túl sok volt már- aztán nevetve a hasamra csapok- és ezt is le kéne dolgozni. Annyit kajáltam az utóbbi napokban!- nevetek, mintha csak látszana. Feszesebb vagyok, mint korábban, mert Reevennel eljárunk hetente kétszer a konditerembe, és rajtam is meglátszik (nem csak rajta).
Ha befejeztük a reggelit, el is pakolok, aztán összekészülünk a sportoláshoz. Rövidebb gatyát húzok fel, sportoláshoz jó lesz az is, amúgy is meleg van kint. Kimegyünk a szokásos térre, hozzácsapódunk néhány sráchoz, és addig játsszunk, amíg el nem szivárog mindenki.
- Remélem, nem miattunk...- mondom lihegve, bár kétlem. Vérre menő küzdelmet folytattunk. - Folytassuk, vagy lépjünk le mi is?