Megpróbálok úrrá lenni magamon, de csak addig sikerül, amíg be nem vágódok a taxiba. A visszapillantóban még látom egy darabig Sebastiant, ahogy áll ott, a taxim után bámulva, és kicsin múlik, hogy nem mondom a sofőrnek: álljon meg, tolasson vissza, ott hagytuk a legfontosabb csomagomat, de aztán tudom, ez képtelenség, ezt nem tehetem, ő (még) Lia fiúja, és ... ah...
Nem számít most, milyen szót súgott a fülembe, amikor megöleltük egymást búcsúzásképp. Azt majd Liának is mondja, hiszen igaz; én is tudom, hogy mindkettőnket szereti. Könnyű kijelenteni valamit, ha kettesben vagyunk, és Lia igazán szép nő, nem csodálom, hogy Seby beleszeretett. Én meg csak egy mezei egér vagyok, ráadásul pasiból, aki még azt is tagadja, hogy szexuálisan felizgatja a másik, noha nem is ér hozzá odalent. Azon agyalok, mik lehetnek a kapcsolatunk buktatói, és most kikapcsolom Liát, mint tényezőt. Mert ha még őt is elemezgetni kezdem, egészen biztos, hogy vert helyzetben érzem magam.
Szóval, a taxiban kibőgöm magam, és azon kattog az agyam, hogyan kell változnom, hogy Seby sose legyen kénytelen lemondani rólam. Nehéz lesz, mert ott van az az átkozott szex, de majd valahogy megoldom. Hiszen az eddigiektől sem csapott le rám Isten kardja. Nem gyötörnek testi kínok... és az igazat megvallva, lelkiismeretfurdalásom sincs. Legalábbis azzal kapcsolatban, amit egymással tettünk.
A "Sebastian" nevű doboz az agyamban egyre csak terebélyesedik, és nem hogy tényeket keresnék, ami a kapcxsolatunk ellen szólna, érveket találok ... mellette. Sokáig ébren vagyok, írogatok és rajzolgatok, mászkálok fel-le, mint mérgezett egér, Nora meg játéknak néz, és vadászik rám, mert folyton ráugrik a lábamra. Alig ismer meg, aztán el sem neged, dorombol, mint valami robotgép.
Norával a mellkasomon alszom el, és amikor csöngetnek, álmosan dörgölöm a szemem. Megkapom a macskát, és felültetem a vállamra. Ha valami idegen, majd azt hiszi, én vagyok a Keleti Boszorkány az Ózból (ahhoz elég torzonborz), és mint tudjuk, Nora is egy jól álcázott oroszlán. Szóval, halál fia az illető, mert fel mert kelteni vasárnap hajnalban!
Aztán meglátom őt, és szidom magam, miért nem mostam legalább arcot, fogat... a fenébe, hogy nézhetek ki...
- Elvesztetted a kulcsod? Hol a cuccod?- kérdezek mindjárt, aztán közelebb lépek hozzá, átkarolom, és elharapott szájára tapasztom a számat, mielőtt akár megszólalhatna, akár levegőt vehetne. Nora dorombolva dörgölődik Sebyhez. Én is.

Rettenetesen izgulok. Nem tudom miért igazából... De mégis, mindenért.
Mikor ajtót nyit kicsit elnevetem magam mert csak most kelt, a macska a vállán mint holmi papagáj. De csak felemelem a kulcscsomóm, ennyire futja, mert már csókol is. Belesóhajtok, átölelem és szegény cica nem izgat. Szenvedélyesebb leszek és végtelenül boldog. Csak azért hagyom abba mert Nora átmászik a fejemre, hamár Josh vállán a kezem.
-Siettem... Nagyon-nagyon. Hiányoztál... - suttogom a fülébe nevetve míg leveszem a macskát.
-Tudunk most beszélni Joshom? Fontos.... Lenne... - Kérdem izgatottan, boldogan, mert a csókja megrészegített. Ha engedi bemegyek de benn ahogy kibújtam a cipőből már ölelem és puszilgatom az arcát és a száját.

Ő áll az ajtóban, és egyszerre száll el minden haragom, hogy felébresztett, mert a szívem szinte lök hozzá, egyetlen szó után tapadok ajkaira, és nem érdekel, hol a kulcs, a cucc, akármi... Ő itt van. Eljött. És a mosolya most is letörölhetetlen, átragad rám a csókjával, hirtelen olyan boldognak érzem magam, hogy úgy érzem, át tudnám ölelni az egész világot. De csak őt akarom.
- Nem eléggé...- nálam mást jelent sietni.
Most Nora is zavar, hiába dorombol, kiveszem Seby kezéből, és leejtem... Úgyis talpra esik. Aztán felkapom Sebyt, mintha csak a menyaszonyom volna, és beviszem a házba, lábammal rúgva be az ajtót.
- Tudunk... Később... - akadozik a lélegzetem, úgy ver a szívem, majd kiugrik- Most másra kell a szád...
Puhán leteszem a padlóra, az álla alá nyúlok, ismét ízmintát veszek az ajkairól.
- Mi finomat reggeliztél? - kérdem, nevetve, Úristen, megőrültem, meg akarom enni ezt az embert.... annyira szeretem.

Belátom, ha kihagyom a reggelit akkor hamarabb itt lettem volna. De éhes voltam...
Kiveszi Norat a kezemből, nézem ahogy talpra esik és már a levegőben vagyok.
-De jó erőben van valaki! - Nevetek, kapaszkodom a nyakába. Benn újra csókolom, akkor is mikor lerak, el nem szakadnék az imádott ajkaitól. De nem akar beszélni, még nem, kezem lesiklik a hátán a fenekére, hogy belemarkoljak és húztam magamra, magamhoz.
-Most épp téged... Édesem... - éhesen falom az ajkait, könnyen elvette az eszem. Ha ennyire csókol én sem hagyom abba, ha engedi odaforditom az ajtóhoz és nekifeszülök, közelpréselem magam, felébresztem legalább... Khm.

Seby kacag, ahogy felkapom. Hajt, űz a vérem, kettesben lenni vele, csókolni jobban, ahogy Alaszkában, azon a kimondhatatlan nevű helyen... Hogy fogom megjegyezni? Hogy fogunk oda visszamenni? Olyan béna vagyok... De legalább erős... Nevetek.
Aztán ahogy leteszem, és megcsókolom, fordul a kocka, ő kezdeményez és tapad rám, megragad a hátsómnál, húz magára, majd nekinyom az ajtónak, és tapad, mint.... nem tetszik a pióca szó, de úgy. Én meg odaadnám neki az utolsó csepp véremet is, hogy boldoggá tegyem.
Két kézzel ragadom meg az arcát, ujjaim félig a hajában, elszakítom őt a számtól, hogy hatalmas levegőt vegyek. Zihálok. Én nem tudom, ezt hogy csinálja, órákat smárolok Eleevel, meg se kottyan, ő meg egy perc alatt kikészít.
- Végre... itt vagy....- nevetek. Nem érdekel, mit akar mondani. Tudom. Elég volt rá néznem, megérezni a csókját, a testét, és tudom, tudom, tudom..., hogy mellettem döntött.
Forog velem a világ, szédülök, belé kapaszkodom, sírok és nevetek, a fülébe kell súgnom... Nem, inkább kiabálnom... Mégse, megsiketíteném...
- Szeretlek!

Teljesen nekifeszülök, érezni akarom minden porcikáját és közben hevesen csókolózni vele. Ha már nem hagy beszélni, pedig én akarom hogy kimondja, hogy halljam, lehetek a fiúja.
-Nálam nem jobban Életem! - Búgom neki, kezem hol a fenekén, hol a mellkasán, hol a nyakán, hol az arcán. Oda még vissza vagyok.
De tudnom kell... Rövid verziót kap.
-Joshom... Szakítottam Ameliával... A te fiúd akarok lenni... Leszel az enyém? - Lihegek szinte de érezni komoly a kérdés, komolyan gondolom ezt a kapcsolatot vele, nagyon is. Szemezek vele és csüngök a válaszán. Őt szeretem.... Őt jobban.... Megőrjít annyira!

Megvadulunk. Ő is én is. Nem tudom, ugyanabból az okból-e, de nem is érdekel.
Szeretem, szeret. Nem számít más. Nem érdekel más. Önfeledten ölelem, bújok a csókjába, csak éppen úgy felpörget, hogy alig kapok levegőt.
Megvadul. Jár a keze rajtam, és nem tudom olyan gyorsan befogadni az ingert, ahogy csinálja. Mintha csak mézesmadzagot húzogatna előttem. Megőrjít.
Valamit hadar, a nyelve olyan, mint a keze... túl gyors, fel sem fogom.
- A fiúd?- sóhajtom, és beletúrok a hajába, hogy egy kicsit elhúzzam magamtól. Feltárul előttem a nyaka.
Reszket a lábam. A nyakába akarok harapni. Érzem, hogyan gerjed bennem a vágy...
- Nem tudom, mit jelent egy fiú fiújának lenni, de ha veled kapcsolatos... akarok!
Hátra húzom a haját, hogy a nyaka kifeszüljön nekem, és ráharapok a carotis fölötti puha bőrre. Csak óvatosan karcolom a fogammal, kóstolom az ízét, miközben a nyelvem alatt lüktet az ér. Az ő vére.

Mintha ezer éve nem láttuk volna egymást, nem tegnap ölelkeztünk volna reggel... De veszettül kívánom, főleg hogy így felingerel. De tudnom kell... Akarom tudni hát kérdezek. Visszakérdez, de nem igen figyel, nem érti vagy csak nem érdekli nem tudom, mindegy is neki ha rólam van szó, velem lehet. Pedig ezt még kéne beszélni deeee... Nem most, nem hagy koncentrálni! Ahh... Szájával a nyakamra tapad és karcolja a bőröm. Oké, napoljuk a dolgot. Te akartad Joshom... Még én is ahh...
Hirtelen azt sem tudom mi van rajta de nem is érdekel, tolom le a nadrágot, mindent, meztelen fenekét markolja a kezem, sóhajtozom, egy kis reggeli ágytorna ágy nélkül? Érezheti hogy átbillentett és most erre vágyom, rá, minden hogy.... Másik kezem a pólóját próbálja leszedni ha van rajta, ha nincs akkor simogatom a vállát mohón.