-Mindkettőre. - Mosolygok rá, én nem hiszem, hogy fejben dől el, ez lelkiismereti kérdés szerintem.
-Megeshet. - Somolygok rá, mert nem akarok nagyon más milyen lenni, mint önmagam. Önmagam női változata nekem megfelel, nagyobb eltérést egy estére nem bírnék eljátszani, belezavarodnék a felénél, úgy sejtem.
Aztán szóba jön karakterem szülővárosa, nekem majdnem szülővárosom, Párizs. Szeretnék vele közös élményeket ott, mert abban a városban nincs rossz élményem, talán ezért is olyan eszményi nekem. De már önmagában az is boldoggá tesz, hogy eljönne velem, így a lehetőség fennáll.
-Nem, én sem gondolnám. - Tény, ez gondolom észrevehető. Már ha épp csapná a szelet. Mert én magam elég szerelmetesen tudok nézni Joshra, mert nagyon szeretem, de szerencsére Amelia még nem gondolt arra, félnie kéne a barátomtól. Lehet amiatt gondolnám, ebben a szituációban sem lenne másképp. Jut eszembe, én nő vagyok, Elee kapcsán már lehet Amelia sem lenne nyugodt. Újragondolom.
-De mon amie, ez nem a sötét középkor, de nem is a túlfűtött romantika időszaka, nem vár Párizsban halál, csupán élet és pezsgés, beauté et la grâce. - Mosolygok, szépség és kellem, ezek várják még, mert Párizs csodálatos. Ő is csodálatos, de ezt már nem teszem hozzá...
Amiket mond és ahogy mondja a romantikáról, meglep. Kellemesen, bár kissé ijesztő is, mert összezavar vele. Én ezt érzem, ő érzi? Vagy azt hiszi Solange érzi csak? Vagy... semmit sem értek, de arra kell jussak, én kértem, hogy csábítson el, mutassa milyen ha udvarol, szóval megkaptam. Nem is értem, a lányok miért nem omlanak a karjába, ezt elvégre szeretik. Jó hallani ilyesmit, most nekem is, ha ez... fogalmam sincs mennyire szerep a részéről.
Inkább gyorsan elnyomom a csikket, Rómeóról faggatom.
-Nem őt figyelmet... - Sütöm le a szemem, de amúgy tény, elég gyerek volt még a színész, de ettől volt hitelesebb: maga sem tudta mit érez, csak azt, hogy érzi. Akaratlan párhuzamot vonok Rómeó és magam közt, az is eszembe jut, a kocsim Rómeó, már rég Júlia vagyok, de mi van ha Josh is az én Rómeóm? Sok baromság, végigcikázik az agyamon, mint megannyi futó gondolat, míg hozzáérek zavarba is jövök, de a koktél íze kimos mindent és újra összhangba kerülök magammal és a szerepemmel. Már természetes újra érinteni, ahogy mindig is az volt.
Mosolygok mikor megkóstolja és finomnak ítéli, nekem is ízlik. Kevés alkohol van benne, nem fog megártani. Max ha sokat iszom belőle.
-Neeem, merci, maradok ennél. - Nem keverem az ízeket, a lányok sem szokták. Lány vagyok, mantráznom kell. Finom, mint a koktél maga... ah.
-Szeretném megismerni a mindennapokat itt. Megnézni a legnyüzsgőbb pontjait. Úgy érezni, mintha kicsit én is az aktív résztvevője lennék a város életének. - Kortyolok még párat, tényleg itatja magát, mint valami kellemes üdítő. Igyekszem nem nagyon ízlelgetni a saját szám, mert lejön a rúzs/szájfény. Talán betettem, taln rakok majd még rá, nem lehet olyan bonyolult nem?
-Párizs után érdekes az itteni élet. Más a két város. Sok a külföldi itt is, mint odahaza, de... Par conséquent, une telle chose passionnante. - Ha már francia lányt választott... somolygok is rá, én élvezem, hogy franciául szólhatok hozzá, szórakoztat. Jól is esik.

-Na pont ez az! Erről beszélek, hogy szerintem te nem tudnád. Ahogy én sem. - Mosolygok, ezért nem gondolnám, tudnánk egymásnak hazudni (vagy bárki másnak).
-Nekem épp az Anyegin, mon cherié. - Kuncogok, verses regény vagy dráma... irodalom mindkettő!- Milyen agresszív elgondolások, mon Dieu! Mint mondtam békés kedvesem van, illedelmesen közölné, lépj egy lépést vissza, vagy határt sértesz. Amíg nem vagy tettlegesen agresszív, ő miért lenne? - Mosolygok, én sem vagyok ilyen. Még Lionelnek sem mostam be, mikor ráripakodott Ameliára, pedig akkor nagyon is kedvem lett volna!
Összezavar a vallomás szerű monológja, de az ital meglepő finom íze helyrezökkent, nem gondolkodok (tudjuk, hogy nekem az nem egészséges).
-Nekem? Szeretem Rómeót. Könnyű vele azonosulni. De a dajka az egyik kedvencem, az olyan tünemény karakter! - Kuncogok, de amúgy tényleg. Nála jó lelkűbb karakter szerintem kevés van. Tybalt karaktere engem nem vonzz, most is csak azért szenteltem neki több figyelmet (jóval többet), mert Josh játszotta.
-Nem, egyáltalán nem. Amíg nem köt érzelmileg a dolgokhoz valami, amíg nincs vele valami emléked, semleges marad. De már itt laksz egy ideje, nem lett otthonosabb? - Remélem de, nem örülnék, ha magányosnak érezné magát. Kuncogok megint, hogy nem érti a franciát, lehet ezzel húzom majd az agyát.
-Azt mondtam, ezért érdekes az egész. Mindkettő város más, de mégis hasonló. Hm, meglehet. De az több szempontból is valami új kezdete lenne. - Emelem rá a tekintetem, elvégre francia partnerem nem költözne ide, én is csak nyomós okkal. Inkább somolyogva lesütöm a szemem és előveszek még egy szál cigarettát, jól esik most rágyújtani. Solange meg lehetne dohányzó fiatal nő is, nem? Mindenkinek kell egy rossz szokás.

-Nekem inkább egyik se! - Nevetek, hát Anyegin nem egy ideál szerintem, Lenszkijt jobban szeretem. Szerintem Solange is utóbbi pártját fogja, vagy a lányokét.
-Nem, valóban nem. - Sosem tapasztaltam, ha láttam is mit tesz. Érteni nem értettem, nem is akarom. A féltékenység nem az én asztalom, szerencsére.
De hogy Amelia mennyire az azt nem tudom, remélem nem is tudom meg, nem akarok okot adni neki erre.
Amit felvázol több szempontból is nehéz. Egyrészt mert egy olyan férfiról beszélünk aki nem létezik. Másrészt én most nő vagyok nem férfi, egy nő másképp reagálna. De keresek valami kiskaput.
-Szerintem rajtam állna. Erőszakkal nem tarthat maga mellett, ahogy te sem tudsz elrabolni tőle. Hiába verekedtek meg értem, a szív nem az alapján dönt, ki az erősebb, ki tud megnyerni egy küzdelmet, mert egész más küzdelmekkel kell szembenézni az életben. - Azt nem mondom meg, kit választanék. Talán mert fogalmam sincs. De ha már Josh felkeltette az érdeklődésem és hajlandó voltam randira menni vele úgy, hogy van valakim, szerintem önmagában sokat elmond.
-Mindig máshogy ábrázolják, de a szülei voltak elfogultak Júliának. A dajka szervezi meg a találkozót, hogy Júlia találkozhasson Rómeóval. És csak aggódik érte, nem báb ő. Nem veheti védelmébe a lányt, rögtön elbocsátanák, akkor hogyan segítsen? Továbbá sosem tartotta jó ötletnek ezt, de attól még segített, mikor kellett. De ugyan ki tartotta ezt jó ötletnek, hogy azok ketten enyelegnek? Senki. - Nekem a dajka máshogy él a fejemben, de lehet mert sok feldolgozást láttam már.
-Hát nem ettől lesz otthonos? Mert olyan dolgok és személyek kötnek ide, akiket szeretsz? - Nekem attól lesz az. Henry miatt volt otthonos London, és emiatt kicsit mindig is üres Párizs. Most itt van az otthonom, teljes egészében. Solangenak nem, de könnyű Párizst annak tekintenem a szerep kedvéért.
-Mon cherié, a sorsod te magad írod. Rajtad áll vagy bukik tanulsz e a hibákból vagy sem. Újrakezdeni mindig lehet, kérdés valóban ezt akarod-e? Nem-e azért kanyarodsz vissza, mert rájössz, a régi volt a jó? Vous ne pouvez jamais savoir qu'il envoie, ce que l'avenir apporte comment. De mindig oka van, ha változást akarsz, nem de? Ok nélkül nem cserélsz, kezdesz valami újba... - Ha most Solange cserélne, okkal tenné, nem? Josh lenne az oka. Más nem is igen lehetne. Josh nekem is új dolgokat hozott, sokat, mind jó. Segített újrakezdeni, vagy inkább folytatni? Ki tudja már.

Igen, de a forrófejűség nem olyan szörnyű mint a kegyetlenség. - Teszem hozzá lágy hangon továbbra is.
-Nem. Ha féltékenynek kellene lennem, rég rossz, valamit nem csináltam jól. Irigykedni szoktam, mert azt nehéz elnyomni, de féltékeny nem vagyok. - Ezt nem érti meg Amelia, úgy hiszem. Tudom, hogy nem bántana, direkt nem. Ha tesz valamit, ami nekem fáj, annak oka van. Kérdés mi az az ok.
-Akkor csalódok mindkettőben és keresek egy harmadikat. Senki tulajdona nem vagyok, hogy ilyesmit kikérhessen magának. - Ezt nem nehéz nőies felháborodással előadnom, szerintem az ember mindig független, senkié sem, csak ha ő maga úgy akarja.
-Csak úgy. Bármire. Az együtt élés nehézségei, a mindennapi megélhetés, mi legyen a vacsora. - Mosolyodom el, nem kell tragédiákra gondolni, csak a napi rutin bukkanói.
-Hogy hűtesz le egy kamasz szerelmest? Kiszökik, ha kell füllent, nem is gondolkodik. De szerintem senki sem gondolta, hogy tragédia lesz a vége. Maximum annyit, Paris elveszi őt és mellette kell utána boldogulnia. Mint mondtam, kirúgnák, a házasság pedig... alig ismeri! Rómeó ráadásul megölte a rokonát. Rómeó mindenki szemében bűnös, a dajkáéban is. Adja olyannak a nevelt lányát, aki ölt? Én sem tenném, félteném, paris lenne a logikus megoldás, de a szív nem logikus. Júlia nem is gondolkodik, nem is tud, de észérvekkel hatni egy szerelmes szívre nehéz. - Fejtem ki, szerintem logikus ahogy viselkedik, de ettől nem érzem azt, rosszat akarna a dajka.
-Igen. De rajtad áll, egyedül élsz-e vagy sem. Persze találni valakit akivel megoszthatod nem egyszerű, belátom. De ezért kell keresni. Nem várhatod el hogy becsöppenjen és maradjon is minden és mindenki. - Elvégre ha komolyan akarna Solangetől valamit, azért is dolgoznia kéne. Értem már nem kell, nem tud levakarni magáról, mindegy mit csinál, ehehe.
Mosolygok rá, hogy egyetért velem. Azért is örülök, mert nem hiszi így hogyha nem jött össze egy párkapcsolata megint elrontja majd. Miért is tenné?
Én csak azzal szembesültem mikor egyedül csöppentem egy új városba, új munkával, hogy nem jó így nekem. Hiányzott Henry, hiányzott a társasága, hogy nem üres a lakás. Talán azért is voltam olyan cinikus és lehangolt sokáig. Addig míg nem jött Phoenix és rakott helyre, míg meg nem ismertem Josht. De mikor meglátom, hogy könnyes lesz a szeme, hogy szomorú... el is felejtem, hogy női ruhában vagyok, hogy nem Sebastian vagyok, belefűzöm a kezem a kezébe.
-Nem vagy egyedül, nem is leszel... - Nézek rá, egy társat már talált, ha nem is pont olyat mint keresett. Én mindig ott leszek neki, akkor is ha nem akarja. Egy lányt pedig fog találni, még fiatal, előtte az élet! Ne butáskodjon!

-Mert az akkori szokások ilyen drasztikusak voltak. Vagy mert a könyv dramaturgiája megkívánta. - Ki tudja melyik, gyanítom az utóbbi.
-Valószínű, de én akkor sem vagyok féltékeny típus. Irigy is csak ritkán. Bár nehéz lenne szavakkal leírni, mi az éles különbség a kettő között. - Vallom be, ezen már elgondolkoztam párszor de nem jutottam sikerrel.
-Nem ismered minden oldalam Joshua mon amie. - Mosolygok rá, mert édes hogy azt hiszi nincsenek rossz húzásaim.
-Tudod egy idő után milyen nehéz kitalálni valamit, amit szeret a másik és régen volt, vagy nem is volt, hogy meglephesd? Hah! - Kacagok, bár visszafogom magam és el is takarom a szám finoman, tompítani próbálom a dolgot, elvégre nő vagyok.
-Nem, nem mondhatnám. Csak nagyon maximalista vagyok és... szeretném, ha a velem együtt élő emberek jól éreznék magukat, otthonosan... - Ez tény, Henrynél is és Ameliánál is nagyon odafigyelek erre.
-Ez így van, de van amit magunknak kell tapasztalnunk, mert másképp nem értjük meg, hiába magyarázzák el újra és újra. Ha tudnánk mások hibájából tanulni, akár könyvek alapján is, nem kéne már mindenkinek tökéletesnek lennie? - Az ember csak saját hülyeségeiből tanul rendesen, ez tény. Jó, Júlia halála végzetes hiba volt, de könyörgöm, miért rögtön a halállal kezdtek mindketten?
-Mon charié.. ez egy könyv. Ha valóságként veszed alapul baromság az egész, mert három nap ha eltelt az egész mű alatt. Ennyi idő alatt a kaját alig emészted meg, nem hogy halálosan belezúgj valakibe és ész nélkül cselekedj minden ostobaságot. Ennyi idő alatt elmagyarázni sem lehet, hogy nooormális vagy lányom? - Nevetek, vállon legyintem, majd bólogatok hogy a drámai túlzás kellett.
-Hah, mert nem vagy olyan begyöpösödött, mint a Capulet család, szerencsére! - Nevetek, azért Josh értelmes, ott a legtöbb karakter csőlátású valljuk be.
-Elfutni? Inkább feladni. Én inkább azt mondanám, személyiségfüggő. Meg sokan később érnek meg egy komoly kapcsolatra, mert a karrier, a flörtölés háttérbe szorítja a családalapítás vágyát. A szülés is kitolódott, ne feledd. Az emberek ráérősebbek. - Vonok vállat, én nem csodálkozom ezen. A védekezés is sokrétű és fejlett, nem úgy mint régen.
-Kivéve ha van valaki, aki a szádba repíti, mert szépen megkéred. - Kacsintok rá, majd nevetek kicsit.
Komolyabb témákat is feszegetünk, félek Josh magányosnak érzi magát, így is, hogy barátai vannak, van akinek udvarol... tudom, hogy nincs rokona, családja a véréből, de mindig próbálom vele éreztetni, ő az én családom része, nagyon is az, nem csak az életemé. Talán ezért is fűzöm az ujjait az övéi közé, mondom amit. Azt szeretném ha boldog lenne, de valahogy fáj, hogy nem tudom egymagam megadni neki amire csak vágyik. Buta elgondolás, nem de? Mikor megsimítja az arcom lejjebb eresztem a szemhéjam, meglep a csókja. Egyszerre kap lángra bennem minden, pirul ki az arcom. Ahogy a homlokát nekidönti az enyémnek, orrommal finoman simítom az arcát, most engem sem érdekel, nőnek, vagy férfinek hisznek-e az emberek. Jól esik vigaszt nyújtani neki.
-Nincs mit Joshom. - Suttogom neki, így is maradok vele egy ideig. Aztán ha elhajolna, akkor mosolygok rá szelíden, kezemmel simogatom az övét, iszok pár kortyok, hátha lehűt. Nem is tudom mi van velem, de boldogság szökött belém, hogy a csóktól, vagy azért mert engedte hogy a támasza legyek, nem tudom, lehet mindkettő.

-Ahm... - Ez nehéz, Solange nem tudom mire volt, de én? Az sem egyszerűbb.-Hát... nézzük... irigykedtem a múltkor Gabrielre, mert annyira lazán tudja venni, ha valami gond van, komolyan mondom benyomja a relax gombot és könnyedén megoldja, míg én szétaggódom a fejem. Aztán Ameliára is, ha nem is mondtam neki, mennyire ügyesen hajtogatja a ruhákat, annyira szabályos, nekem sosem ment, bármennyire odafigyeltem, meg... hát állandó jelleggel az igéző szép kék szemeidre vagyok irigy, hogy lehet valakinek ilyen szép szeme? - Pirulok bele, de tény, órákig el tudnám nézni neki. Amelia és Reeve szeme is gyönyörű, de Joshé valami egészen különleges kék, mintha a tengerbe néznék bele. Mély és sok mindent rejt, komolyan.
-Hah, nem rajtam múlik cherié. - Sütöm le a szemem, nekem is eszembe jut, mi volt délután, nem felejtettem el, csak alkalmazkodni nehéz hozzá. De a kérése üti a mostani óhaját, hogy megtudja milyen velem sokat együtt lenni, együtt élni velem. Abba beletartozik az is nálam, Henryvel sem voltam másabb (bár ott csók nem volt, se semmi több, nyilván).
-Szeretnék, de a koncentrálásba belesajdul a csinos fejem! Jól van na, kérdezek, de ha meglepetést szeretnék nem kérdezhetem meg! - Nevetek, hát szeretem Ameliát meglepni! Édes amikor meglepődik...
-Ühm... jó. - El is felejtettem már, hogy ezt javasoltam neki, sóhajtok egy aprót. De ha az lennék aki akarok, nos... önző mód ahhoz Ő is kéne nekem... Úgy is... szörnyű vagyok. Liának meg nem tudom hogyan lehetnék több, félek kevés vagyok neki. De ezt szóba sem hozom, fogjuk arra, Solange nem jár Ameliával.
-Akkor sem lenne sok értelme, ebben az esetben szerintem nem. Minden más esetben igen, így is a normális. - Ez a Rómeó és Júlia, itt semmi sem logikus.
[color=royalblue]-Igen, de a Capuleték meg sem hallották volna amit Júlia mond ez evidens, a Dajka is csak erős fenntartásokkal. De ő próbált segíteni legalább. Meghallgatta nem?
-Na igen, általában mindenki de mivel a legtöbb dráma 3 napos, vagy kevesebb, nem is fontos. - Legyintek, hogy nem fontos.
-Ki tudja, ki tudja... - Somolygok, iszok pár kortyot. Nem tudom mernék-e ekkora lépést tenni Solange helyében, de Josh rám mindig is nagy hatást gyakorolt, nem nehéz eljátszanom, hogy most is így van. De nehéz kiküszöbölnöm, hogy ismerem, jól ismerem. Nem lennék jó színész(nő).
Mikor elszomorodik elfacsarodik a szívem, félek nem boldog. Mikor én annyira vágyom a boldogságát! Nőnek is beöltöztem, csak hogy mosolyogni lássam! Igaz, perpillanat el is felejtem, hogy az vagyok, főleg mikor megcsókol, puhán, röviden. Komolyan, rosszabb vagyok mint egy tini, de megvett vele kilóra. Márpedig nyomok vagy nyolcvanat!
Elpirulok jobban, basszus lány vagyok! Lány vagyok és megcsókolt! Ugye nem látták?! Lesütöm a szemem, zavarba jövök.
-Bolondozol velem... - Nyöszörgök, de a mosolyom nem szűnik, mert mosolyog ő is. Beszélgetünk még kicsit, egészen megszoktam, hogy nem a saját hangomon beszélek. Zenét hall, felkér táncolni. Felcsillan a szemem, de aztán arcomra fagy a mosoly.
-Oh... kicsit... határozottan táncolok mon seul... Pipogya partnereim voltak, megszoktam hogy vezetnem kell... vesd be minden férfias habitusod velem! - Kuncogok, basszus, nem tudom milyen vezetve lenni, mindig én vezettem. Oké, ha nem társastáncra kér fel, meg is oldom, hogy csak ringassam magam neki. Bár előbbit is, csak meg kell szoknom, hogy 'fordítva' kezdek. Josh feladja nekem a leckét!
De elfogadom, ha menne, lássuk mit szeretne táncolni, a zene mindkettőre alkalmas, bár többen enyelegnek és simulnak össze, elvégre ez egy bár, nem egy szalon.

-Nem is olyan mint a döglött hal! Oh mond Dieu! - Nevetek, még hogy én tüzes? A deszka elgondolkodtat, a hajam meg megnevetett. -Egal ma vie! - Mosolygok szélesen, ha tetszik neki a hajam, örülök.
(Megvolt, de nem akkor mikor együtt éltek, Seby most arra gondol)
-Je sais... - Persze hogy tudom, ő is tudja, hogy ha tehetném folyton velük lennék, egy lakatlan sziget kéne.
-Nem mondanám könnyűnek. Figyelek rájuk, ohm... - Sütöm le a szemem a bókra, hogy okos és kreatív vagyok. -Nem tudom, ez a tartós dolog nekem új... - Nem úgy mint Solangenak, de hát mit csináljak? Félek elrontok valamit és kirepülnek az életemből. Az állandóságot szoknom kell még mindig.
-Tudom, szoktam... de ritkán vagyunk társaságban, inkább magunk, mindenféle praktivál élek, hogy kicsaljak belőle egy-egy választ úgy, hogy ne legyen feltűnő. - Sóhajtom, de bólogatok, a szándék a fontos igen... Amelia is ezt mondaná, le merném fogadni.
Úgy fest nem vette észre még, hogy én magam roppant bizonytalan tudok lenni, ha önmagamról van szó. Nem azzal, hogy mit szeretek csinálni vagy mi érdekel, hanem hogy mások hogyan látnak engem, hogyan viszonyulnak hozzám, jó-e amit csinálok, mondok vagy teszek, boldoggá teszem-e őket, ilyesmi. Ha meg az önző dolgaimra gondolok nos... akad bőven, de hol van érte lelkifurkám, hol nem. Attól függ éppen milyen megközelítésből vizsgálom.
Mikor bánatos olyat tesz amit amúgy nem, de mégsem érzem, hogy ezt csak női szerepemnek szánta volna, azt a csókot. Talán azért is leszek olyan felhőtlen, úgy érzem én is kaptam, nem csak Solange. Felkér táncolni is, na az érdekes lesz!
De szerencsém van, ez inkább andalgás, lassúzni hív, bár még időben észreveszem, hogy ne a derekára tegyem a kezem, hanem a vállára. Hoppá! Zavaromban a nyakát cirógatom az ujjammal. Közben másik kezem is felvezeti a nyakába, lazán karolom át. Olyan közel van, most cseppet sem bánom, hogy női szerepbe kellett bújnom ezért. Közel hajol, meglegyint az illata, az ajkamra harapok.
-Ilyenkor nem is kell. Csak érezd a ritmust. - Én érzem, bár kapóra jön a lassú ritmus, ebben a cipőben jobb ha nem kapkodom. Végiggondolom, hogy mondjuk Elee hogyan mozogna, mert férfiként nem pont úgy mozdulnék, de annál maradok, hogy lassan ringatom a csípőm, a fenekemen legyen a hangsúly, közben játékosan ujjaimmal incselkedem a tarkójával és a hajával.
-Minden lányt megtáncoltatsz? - Somolygok rá, élvezem a táncot, szeretek táncolni, ha most másmilyen is.

-Hűűűvös, na szép! - Jó hogy Gabriel nem hallja, habogna egy sort.
-Amúgy tudsz... de igen, igen, igen, ezeket mind tudom, hogyne tudnám. De attól még mindig szokom, hogy vagy nekem. Félek elkényelmesedem, megszokom, el merem hinni és... nem tudom, de nem is akarok arra gondolni, hogy nem leszel... - Rágom a szám, nem is tudom mit tennék, szörnyű lenne. Mindig bennem a félsz, hogy egyszer csak elmúlik, elszáll a dolog, pedig logikailag hülyeség.
-Jó, csak egyelőre még nehezen hangoljuk össze a szabadidőnk, akkor meg kettesben vagyunk, de próbálkozunk. De úgy érzem melletted is oldottabb, Suzyt... nem tudom. De örülnék, ha összebarátkoznának. - Kéne neki egy barátnő szerintem, de Szegedről nem tudom sűrűn elhívni őket neki.
Később már táncolni hív, de semmi hivalkodó, inkább csak lassan mozgunk a zenére, mintha ringanánk a tenger felszínén. Játszom a tarkójával és a hajával, jól esik (ha már fenn kell lennie a kezemnek... lefoglalom magam)
-Héj! Amúgy hajrá, de akkor illetlennek foglak titulálni mon amie! - Kuncogok, ejnye ejnye! Sebként nem zavarna, na de most lány vagyok. -Amúgy a lányok is mindig ezt csinálják, na! - Suttogom neki, kuncogok, de lázadok, folytatom. Úgy sem fogja meg a fenekem és legalább mozgunk kicsit, nem csak lépkedünk.
-Nem. Válogatós vagyok. - Legalábbis Solange, engem nem szokott zavarni, táncolni jó, megyek persze.
Megcsókolja a kezem, mosolygok rá, majd visszaülünk, elkényelmesedem megint.
-Bírja, így hogy eleget ülök nem vészes. Persze otthon jó lesz levenni majd. - Mosolygok, hogy aggódik.
-Hmm, tegyük fel, hogy szomorú lennék vagy fásultabb. Nem miattad, amúgy. Hogyan vidítanál fel, mint francia hölgyet? - Mosolygok rá, le is biggyesztem kikent ajkam, lássa, imitálom a csüggedtséget neki.

-Kiakad ő, de inkább magánéleti dolgokkal, amik kis semmiségek, ha valóban gond van, megőrzi a hideg fejét. - Nevetgélek, halvérű, na meg ahogy mondja!
-Tudom, tudom, kölcsönös, de nem is erre értem. Hát pont ez az, olyan mintha mindig is ismertelek volna, nagy az összhang, már... függő vagyok. - Kuncogok, nincs jobb szó, elvonási tüneteim lennének erősen, ha nem látnám.
-Nem tudom... vannak ilyen hülyeségeim... szerintem a mumus ezt a képet láttatná velem, komolyan... - pislogok rá bocsánatkérően, remélem nem haragszik meg rám.
-Én nem csak akkor figyelek, szerintem ez rá sem igaz. Csak nehéz összehozni ezeket a találkákat és nem akarom hogy csak engem lásson mindig, félek rám un. - Jövök megint a rám unással, de nekem ez vesszőparipám.
-Rajtam nem múlik, bár már bátrabban megyek oda, nem szalad el. - Mosolygok, kedvelem Suzyt, örülök, hogy Josh vele ismerkedik. (Bár nekem Elee ellen sem lenne/volt kifogásom)
-Én már csak azért is kedvelem mert ilyen mosolyt csal az arcodra. - Mosolygok rá, jó látni hogy boldog, nagyon is!
-Mon Dieu, és emiatt már be kell állni a sorba? - Somolygok rá, nem szólnék hevesen rá, maximum ciccegnék, szerintem ő is tudja, de jó húzni az agyát.
-Ki ne szeretné? De amúgy komolyan, testsúlyt váltani nem tánc! - Nevetgélek, így inkább érzem, táncolok, mintha csak lépegetnék.
A tarkója miatt mivel nem szól, birizgálom, jól esik ellenni így.
Mosolygok, a franciát csak úgy hozzátettem, kultúrából adódóan lehetne ebből is merítkezni. De inkább figyelem mit talál ki "nekem". A gyönyörű nőnek... nem bírom megszokni, hogy gyönyörűnek lát, de a pírt elegánsan az ital alkoholtartalmának tudom be.
-Énekelni! - Csillan fel a szemem, ha egyszer hallottam!-Főleg francia előadók, de nem az a lényeg, hanem ahogy előadod és választasz nekem! - Emelem a számhoz mosolyogva a poharat, hogy kortyoljak párat.-Szerinted mi vidítana fel? -

Nevetek Gabriel miatt, valóban fura kissé, de kedvelem őt. Csak kollégák vagyunk de ez nem probléma.
-Nem benned kételkedem, inkább a szerencsémben. Vajon meddig tart ki? - Simogatom meg az arcát, tudom, hogy ő nem hagyna magamra. Önszántából nem, ahogy én sem őt.
-Szoktam, kivéve ha veled vagyok... de általában akkor találkozom másokkal, mikor ő nem érne rá, bár Gabriel már megismerné, Barbara is. Amúgy nem tom, mindig tartok ettől. De ha olvas vagy elfoglalja magát ott szoktam lenni vele, szerencsére a lakás elég nyitott. - Én szeretem hogy ilyen, azért sem lelkesedtem a térelválasztóért, nyafogtam kicsit, hogy akkor nem látnám mikor dolgozom, pedig az jó... nem akarok egy sarokban dolgozni, mikor érezhetem úgy, sok a tér körülöttem.
Mosolygok hogy megunhatatlan és nem unalmas vagyok, úgy fest nekem ezt hallani is kell, jobban tudatosítom.
-Persze, a vacsi óta megkeresett. De mi az hogy szóba áll velem, hát eddig is szóba állt, csak pont nem értünk rá közösen. - nézek rá megütközve, de mosolygok, hát naivan azt hiszem, dolga volt.
-Hmm, na csak azért. Szóval elnéznék, én vajon elnézném-e? A lényeg úgy is ez nem? - Somolygok a fenéksimogatás kapcsán.
-Én a csípőringásról beszéltem, de meg szeretnéd fogni a fenekem! - Nevetek, ki beszélt arról, hogy fogdosson?
Aztán míg újra iszogatunk játszunk, adok neki feladatot, éneklésre buzdítom mikor megemlíti mint opciót a vidításomra. Aztán elkezd énekelni, először meglepődöm, majd felkacagok, főleg, hogy franciásan akarja énekelni, behalok rajta.
-Meggyőztél! - Nevetgélek, törlöm a könnyem, nem is Josh lett volna, ha nem talál ki simán valamit!

-Örökkön örökké, Édes? - Mosolygok rá, bár szerintem mázli hogy beleakadtam azon a napon. Rossz napom volt, egészen addig, míg nem segített ki egy szalvétával.
Nevetek, ahogy mondja hogyan vigyem el találkozóra Ameliát. Nem szólna semmit csak annyit: "jó" és már öltözne is. Ismerem, ha én ezt akarnám, megtenné. Nem is kérdezne semmit.
Észre sem veszem milyen hatást keltek Joshban. Bár lehet akad benne igazság. Én még nem érzem, még nem tudom mi okozza bennem az egészet. Erre csak később fogok rájönni, hetek múlva. (mikor beszél Ameliával de az odébb van xD)
//Igen, rájöttem xD De nem baj xD//
Félredöntöm a fejem, hogy miről beszél, hát Suzy szóba állt velem, nem utált vagy ilyesmi. Elpirul, hebeg, őszintén meglepődöm a reakcióján. Nézem egy darabig, miről beszél, mire leesik, hogy Suzy azt hihette, csapom neki a szelet. Felnevetek, gyorsan a szám elé kapom a kezem, mert nem sikeredett túl nőiesre, de még idejében elfojtottam.
-Á, oui, ez sok mindent megmagyaráz! - Kuncogok, hogy el kell fojtanom a dolgot, szegény. Jó, Amelia előtt valóban elhívtam volna akár randira is, de már egy ideje csak beszélgetni hívom a kollégákat, csak lehet a módszer és a körítés nem változott, hoppá!
-Oh, no lo, vraiment? Egy ismerősöm mindig azt mondja, attól, hogy valami fel van kínálva, még nem kötelező élni vele. - Somolygok rá, igen igen, rá célzok, de kedves a hangom, nem bántó, inkább olyan érzést sejtet: úgysem fogod meg a fenekem, mert nem vagy olyan, nem tartok én semmitől.
-Tényleg? Elég bizonytalan vagyok ám, elég nőcis? - Vigyorgok, de amúgy komolyan kérdezem, szerintem kiérzi.
Adok neki már újra az asztalnál ülve egy szituációt, hogy vidítson fel, egy dallal, de remekül választ én mondom, nevetek is.
-Ah mon Diou, ne máár! Alap hogy sírás állót vegyél, van egyáltalán olyan ami nem olyan? Szerintem tettem el azt is, kimegyek, megigazítom. Amúgy is illemhelyre kell mennem. - Mondom és kuncogva eltipegek a mosdók fele. A felénél jövök rá... na most melyiket válasszam én nagyokos? Oké, hogy dobnom kell egy sárgát de.... a férfiben vagy a nőiben? Így a férfibe nem mehetek. A nőiben voltam már, igaaaz nem könnyíteni magamon, azaz nem úgy könnyíteni de... hát jó. Pechemre pont van benn egy nő, meg is néz, hogy zavart mosollyal kopogtatok be az egyik fülkébe, de üres. Magamra is zárom aztán... banyek... a nők komolyan ilyenkor mindent lehámoznak magukról?! Nekem is le kell, szoknya, harisnya, bugyi (már ha adtál rá valami nagyobbat, amúgy a saját alsója van rajta)... ki kell csomagolnom magam, még jó hogy jól lövök célba... Egyik kezemmel fogom magam, másikkal az arcom fogom, mert belevörösödtem. Úristen, Josh megöl ezért a mozdulatért!
Na de fél kilóval könnyebb lettem, vissza is csomagolom magam, eligazgatom a harisnyát, a szoknyát... hú d macera basszus. De a java most jön. Táska a csaphoz, kotrok benne. Eredetileg azért hoztam, ha Josh ki akarna javítani valamit de... fura lenne ha ő sminkelne nem? Basszus... na jó, na jó... nem lehet bonyolult. A púder... az megy, azzal újra megvagyok, talán nem öl meg. De a tus... a szemfesték... igen, látom kicsit elkentem, de... na azzal elvacakolok vagy tíz percet is, mire olyasmi lesz mint amit Josh pingált rám. Kva elégedett vagyok, a szájfény már csak egy mozdulat. Remélem még ott lesz mikor visszamegyek, legalábbis nem alszik, na meg hogy nem szólít le senki... nem tudok sietni ugyanis, ebben a cipőben nem.

-Az jó! - Mosolygok rá, ez tényleg jó, valahogy mindig megnyugtat, ha hallom.
Szóba jönnek a lányok is, Suzanna kapcsán nevetek kicsit, hogy félreértett, de nem haragszom érte, ahogy ő sem teszi irányomban. Azóta kijövünk, jól el is vagyunk.
-Ez így van. - Nem tagadom, ha valamit nem akar a másik fél, akkor nem lesz semmi, vagy ha mégis, akkor már más lapra tartozik.
Amikor azt súgja a fülembe, hogy jól csinálom a csípőmozgást, mosolygok, de elpirulok, hogy azt mondja izgatóan is.
-Oh... hát... nem tudom ez most jót vagy rosszat jelent! - Nevetek, mert hát férfi vagyok, maradjunk annyiban, nem kívánok nőként élni. Öltözni sem, ma oké, de ennyi. De tény, a tánc miatt lazább a csípőm, szerettem mindig is a latin táncokat... De nem lesz gond belőle, mert visszaülünk pár szám után. De nem ülök sokáig formás fenekemen, mert ki kell mennem a mosdóba. Ott el is vagyok egy ideig, mert vizelni sem egyszerű, aztán a smink... ah, jobb férfinek lenni, komolyan. De visszatipegek, ahogy tudok.
-Tényleg? Próbálkoztam ám... - Mosolygok rá, hogy megnéz tüzetesebben.
-Ahogy gondolod. Szerintem igyunk még egy kört, aztán ráérünk. Bár még rá kell venned, hogy hozzád menjek, na azt hogy éred el édesem? - Vigyorgok rá, óvatosan megtámasztom az állam alatt a fejem és pillogok rá, hogy mik a tervei.