Heily rabul ejt, megbabonáz... Nem vagyok igazán romantikus alkat, és mindaz, amit elmondott magáról meg a kedves papáról, lehetetlenné teszi, hogy ne tudjam függetleníteni magam attól, hogy ő tulajdonképpen szigorúan van nevelve, így a nyílttéri csók, csakúgy, mint nekem, tabu. Mégis, ahogy ott állunk a kapuban, a fél kezem az arcán, nyakán, és ahogy nézem őt, a kedves arcát, a csillogó szemeit, mintha azt üzenné, akarja, nagyon is akarja... Így amikor elhagyja a száját a mondat, "készülnöm kell", ezzel tudtomra adva, ez az utolsó lehetőségem, nem sokat teketóriázok, magamhoz húzom, ajkaimat az övére tapasztom, és hosszan csókolom meg, bár sután is, beismerem. Akadályoz a fotós táska, meg az állvány, meg a leselkedő papa lehetősége... Szent szar, remélem, hogy nem futással kell folytatnom a napom! Mintha belázasodnék, miközben az ajkam az övéhez ér, felforrósodom, és a szemeim ki akarnak ugrani az üregükből, szorosan be kell csukjam, hogy megóvjam őket. Apró csókokkal szakadok el az ajkaitól, és arra gondolok, na most kéne megszökni innen messzire, kettesben... - Akkor holnap... - puszilom meg a homlokát, mert még egy csókra nem futná, olyan hypoxiás vagyok. Óvatosan teszem át a vállára a táskát, adom a kezébe az állványt, és figyelem, hogy megy a házba. Állok, mint egy sóbálvány, harapom a számat, fel ne kiáltsak örömömben, hirtelen olyan euforia lesz rajtam úrrá. Aztán, amikor becsukódik mögötte az ajtó, csak ugrok egyet a levegőbe, és hazáig szaladok. Hogy utána fél óráig kapkodom a levegőt, nem érdekel. Jól vagyok. Jól vagyok!!!
Már azt hiszem sosem csókol meg. Már lemondtam róla, hogy Joshnak tetszem és akar engem, amikor végre magához hőz és megcsókol. Fejemben hangosan ordít az Örömóda, miközben tüzijátékok pattognak mindenfele. Karjaim szorosan a nyakára fonódnak, miközben gyakorlatilag teljesen az ölelésébe olvadok és odaadón csókolok vissza. Az arcom lángol és egész testemet jólesőn bizsergeti meg a melegség ami átjár. Sosem éreztem még ilyet, és egyre hevesebb vágyat és mohóságot érzek. Még, még, még... MÉÉÉÉG!!! Hosszan csókol, bár sokban akadályoz a fényképezőgép és az állvány, nem foglalkozom vele. Igazi romantikus pillanat és csók, olyan amitől a lány lába önkéntelenül a levegőbe emelkedik. Most már kezdem elhinni hogy Hollywoodban tényleg minden klisé megtörténhet és a legcsodálatosabb pillanatok sem tűnnek elcsépeltnek. De sajnos a pillanatnak az a hátul ütője, hogy vége szakad, a csók nem tarhat örökké. Pihegve olvadozom a karjaiban, ahogy elszakítja az ajkainkat egymástól. Szemeim elégedetten, földöntúli fénnyel ragyognak. Szégyenlős pír lepi az arcomat és szinte bambán bazsalygok rá. Félő, ha nem tartana elesnék. Megpuszilja a homlokomat, én meg csak mosolygok. - Holnap... - bólogatok lelkesen az ajkamba harapva. Majd engedem hogy a vállamra akassza a fényképező gépet és sután átveszem tőle az állványt. Mint egy magatehetetlen kisgyerek, de nem érdekel, boldog vagyok. Még egy gyors puszit lehelek az ajkaira, mielőtt még túlságosan kijózanodnék a csók után, aztán megfordulok és beindulok a házba. Bezárom a kaput, majd sűrűn tekintgetek hátra a vállam felett. Az ajtónál visszanézek, rámosolygok aztán bemegyek. Szédülök a nagy boldogságtól, térdeim megroggyannak így a földre csúszok az ajtó mentén. Fantasztikusan érzem magam!
Kezdőlap 
Pént. Feb. 14 2020, 20:58 by 
