Gwen Hartfield 
Életkor : 34
Foglalkozás : pincérnő, vokál-énekes
Hozzászólások száma : 99
 |  Tárgy: Gwendolyne Hartfield Pént. Nov. 02 2012, 16:50 | |
| GWENDOLYNE HARTFIELD What's up tiger mommy?
"Mindenkinek van egy angyala, egy oltalmazó, aki vigyáz rá. Sosem tudhatjuk, épp milyen alakot ölt, egyszer egy vénemberét, máskor egy kislányét, de ne hagyd, hogy becsapjon a látszat, erősebb ő bármelyik sárkánynál." Neme: nő Kor: 23 év Kar és Szakirány: filmművészeti kar, filmszínészet szak Évfolyam: 1. évfolyam Születésnap: 1989. április 2. Születési hely: Baytown,Texas, USA Szülők: Heather Collins (43), Jack Hartfield (47) Testvér: Betthany Hartfield (25) Foglalkozás: tanuló (Fances University), felszolgáló (DownTown Caffee) ----------------------------------------------- Magasság: 162 cm Hajszín: eredetileg barna Szeme színe: mogyoróbarna Különleges ismertetőjegy: orrában apró köves piercing látható, illetve több tetoválása is akad. ----------------------------------------------- Jellem és megjelenés: Igazán talpraesett lány. Kitartó és merész, de mellette tisztelettudó is, és kerüli az olyan társaságot, amiből neki csak baja származhat. Mondjuk a fellengzős újgazdag csemetéket. Nem hiányzik neki, hogy szekálják a munkájáért, vagy a kisfiáért. Így is tisztában van a háta mögött terjengő pletykákkal és bár nem esnek jól neki, nem mutatja. Kedves, a lelke mélyén igazi hercegnő, aki bízik abban, hogy elérheti az álmait, ha kitart mellettük. Okos, művelt. Szeret olvasni, szabadidejének nagy részét is ennek, illetve kisfiának szenteli. Amennyire véletlen jött össze a kicsi, annyira imádja. Bulikba, szórakozni csak ritkán jár. Nem hívják, vagy ha igen, akkor mindig akad valami tennivalója. Öltözködésben igyekszik követni a divatot, és mindig alkalomnak megfelelően öltözni. Kedveli a romantikus, nőies darabokat, ám otthonra inkább a kényelem dominál, mikor ruháit válogatja. Munkahelyén pedig természetesen az egyenruhát viseli, ahogy azt illik. Haját gyakran festeti, hol barnára, hol szőkére, a sminkkel csínján szokott bánni. Orrában egy apró, köves piercing látható, testén pedig több kisebb tetoválás. Tarkóján például egy hópehely. ----------------------------------------------- Előtörténet: - Kedves Gwendol… - Csak Gwen! Csak… így egyszerűen. - Értem. Nos, akkor kedves Gwen… Miss Hartfield. Gondolom, tisztában van vele, hogy nem véletlenül ül most itt ön velem szemben. Nem csak az ösztöndíjra beadott pályázat miatt, hanem, mert… hogy úgy mondjam, az ön helyzete igencsak… speciális. - Természetesen igazgatóúr. Tudom, hogy a szüleim azt mondták önnek, hogy nem állok rá készen, de úgy vélem, az elmúlt nyáron rendeződött annyira a helyzetem, hogy képes vagyok teljesíteni az iskola követelményeit. - Hmm… mit is mondott, hova valósi? Texas? Meséljen a családjáról és gyerekkoráról, kérem. - Igen. Hogy egészen pontos legyek, Baytown-ban nőttem fel. A szüleim egyszerű emberek, édesapám a helyi rendőrség feje, míg édesanyám tanárnő. Mindketten texasi felmenőkkel rendelkeznek, ők maguk is ott nőttek fel és senkit sem lepett meg a házasságuk, hiába volt édesanyám alig tizennyolc éves. Bár sokan azt hinnék, érdekből vette el apám anyámat, mert a nővérem úton volt, én biztos vagyok benne, hogy ez nem így van. Apám szereti a feleségét, ahogy szeret minket is, a lányait. Betthany egyébként két évvel idősebb nálam. Nagyon közel állunk egymáshoz, vele költöztem Los Angelesbe. Így belegondolva… átlagos gyerekkorom volt. Nem voltunk sosem igazán gazdagok, de mindenünk megvolt, ami kellett. A szüleim megdolgoztak érte, és ezért nem lehetek elég hálás nekik. - Az a közel hat éves incidens nem feltétlen jó pont a felvételi papírjai közt. Remélem, ezzel tisztában van, Miss Hartfield. - Tudom. Tudom, igazgató úr, és el nem tudom mondani, mennyire hálás vagyok önnek, hogy végül nem csapta ki Daryl-t és engedte vizsgázni. Jobban is vigyázhattunk volna azon… azon az estén, de fiatalság, bolondság… vagy mi. Szóval… mindegy is, nem szeretném itt ilyesmivel untatni, a lényeg, hogy most már minden oké. *zavart mosoly.* - Valóban? Mr. Brooke tartja önnel továbbra is a kapcsolatot, most, hogy már nem az iskolánk tanulója? - Nos… igen, legalábbis hétvégente beugrik. De nagyon jó ez így is! A nővérem mindenben segít, így nem jelent problémát a dolog. Tudom, hogy Daryl milyen elfoglalt… - Mesélne a jelenlegi helyzetéről? - Hogyne, persze. Mint azt már mondtam, a nővérem lakásában lakok. Ez egy két és fél szobás lakás. A bejárást személyautóval oldanám meg, és az óráim alatt Betthany vigyázna a fiamra. Ő jelenleg újságírással foglalkozik, amit otthonról is elvégezhet. Az ösztöndíjon túli költségeket pedig saját zsebből állnám, a múlt hónaptól ennek érdekében munkát is vállaltam egy kávézóban, mint felszolgáló. - Felettébb érdekes elgondolás, Miss Hartfield. Merészségre és kitartásra vall. Igazán elszántan akarhatja ezt a színészetet, ha így küzd érte. Ám az én ajánlatom a következő… kap egy könnyített tanrendet, ami annyit tesz, hogy csak azokat a tanórákat kötelező meglátogatnia, amelyek a szakán az évfolyamlépéshez feltétlenül elengedhetetlenek. A többi előadáson a részvétel fakultatív jellegű, illetve, beszélje meg a tanáraival, és amelyik vállal különórát önnel, azt tessék leegyeztetni és jelezni felém. Van valami kérdése esetleg? - Nem, nincs… azt hiszem, ez így teljesen fair. - Ez esetben üdvözlöm újra a Frances ösztöndíjas hallgatói között, kisasszony. A szükséges papírokat és a tanrendjét a titkárságon veheti át jövő héten. A viszont látásra! - Nem győzök elég hálás lenni. Igazán köszönöm, igazgató úr. Viszlát önnek is! Szerepjátékos példa: - Idézet :
- A gyomrom kora reggel óta merő görcsbe van összeállva. Egy falat nem sok, annyi nem ment le a torkomon, de anya mégiscsak leerőltetett egy melegszendvicset, némi kávéval. Mondván, hogy nem szeretné, ha elájulnék a felvételi vizsgám napján. Nem lenne túl szerencsés bemutatkozás, ezt azért én is belátom.
Szóval megreggeliztem, reggeli után pedig beszuszakolódtunk a kocsiba. – Apu, anyu, tesó és én. Tiszta ciki az egész. Nem igaz, hogy nem engedhettek volna el némi zsebpénzzel a vonathoz, hogy azzal menjek New Yorkba, a felvételire.
A Dorian Művészeti Iskola… vágyálmaim fellegvára. Végre jóóó távol a szülőktől, és csak azt csinálhatom, amit én szeretnék.Már, ha felvesznek…Anyáék támogatnak, meg minden, de azt is mondta, hogy ne keseredjek el, ha nem sikerül. Félt. Félt az álmaimtól… ez mekkora butaság már!
Apa energikusan, sportosan vezet rendőr létére, így igen jól haladunk. Utazás közben próbálok kicsit lazítani, de hatalmas gócos csomó van a gyomrom helyén. Fejemen fejhallgató, benne a kedvenc számaim szólnak. De ez sem tud most kikapcsolni… egy idő után azt veszem észre, hogy a nagy izgalom közepette elnyom a buzgóság és beszundítok a hátsó ülésen, fejemet nővérem vállán nyugtatva.Dél is elmúlik, mire New York Citybe érünk.
Apám idegesen kutat parkolóhely után és a helyi kollégákat szidja. Végül csak sikerül találnunk, igaz, másfél saroknyira az iskolától. Szinte kipattanok a kocsiból, anyám szól utánam, hogy ne siessek, várjam már meg őket is.
- Jajj anyaaa… komolyan be akartok jönni? Nem várhatnátok meg inkább kint? – tekintek rá kérőn, de erre csak egy puszit nyom a homlokomra, megveregeti bátorítón a vállam és közli, menjünk, mert még elkésünk. A nővérem bocsánatkérőn sandít felém. Hát ki vagyok vele segítve, de tényleg!
Arról volt szó ugyanis, hogy ő kísér csak el, aztán keresünk lakást neki, mert ősztől ő már tuti, hogy itt fog dolgozni. Erre nem elkottyintott mindent anyáéknak? Akik persze ragaszkodtak hozzá, hogy elkísérjék kicsi lányukat felvételizni. Hjajj de idilli…
Belépve a hatalmas, impozáns iskolaépületbe, kapásból megszédülök a rengeteg zsibongó, viháncoló diák láttán. Van itt mindenféle fura szerzet, a legmenőbbektől a legalterabbakig… mintha csak valami elegáns bőrbe bújtatott cirkusz lenne az egész.
Alig férek oda a kifüggesztett listához, ahol kiírják, hogy kinek hova is kell mennie. Keresem a nevem, keresem… egy barna hajú srác nem elém lép?! Oldalt dőlök, próbálok odaverekedni a táblához. Anyám rámszól, hogy várjam ki a soromat, ne lökdösődjek. Pff… hol élsz te, anyu?
Végre ki tudom betűzni, hogy a második emeleten a huszonhatos előadóban lesz a meghallgatás nekem. 14:00tól… mi?! De hiszen az két perc és itt van!
Sietve nyomok egy-egy puszit meglepett őseim képére, megölelgetem nővérem, aki sok szerencsét kíván, majd felfelé robogok. Ott balra. Vagy jobbra? Fene se tudja, legyen balra….Huszonhárom, huszonkettő… ehh, ez nem jó. Vissza!
Helyből fordulok, sietős lépteim csattognak a köveken. Nem nézhet idiótának az, aki erre jön most… látom már a termet, egyetlen egy csaj áll előtte, nyilván a sorára várva. Szőke, magas és meseszép ruhát visel, amiről én legfeljebb csak álmodhatok.Mikor odaérek, kedvesen rámosolygok és szusszanok egyet. Akkor látom csak, hogy egy listát szorongat a kezében.
A nevemet kérdi, mire én két szusszanás között kinyögöm. Erre közli, hogy mehetek is.
Hogy mi? Most és azonnal? De én… Nem, nincs mese! Akarom ezt az iskolát, itt akarok tanulni! Ez az álmom és ebből ma nem adok! Most dől el minden… gyerünk kislány, mutasd meg, mit tudsz! Belépek a terembe, köszönök udvarias, idegesen zavart mosollyal, majd közlöm, hogy mi az, amit szeretnék előadni. Ahogy felcsendül a zene, a szívem kalimpálása alábbhagy, a fejem kitisztul és hagyom, hogy megszűnjön a világ köröttem. Csak a zene van, a hangom és én. Meg az álmaim…
(a szám: www . youtube.com/watch?v=KOZYmbhwBr8) A játékos:
Maradjunk a Gwennél. És nem, nem szeretnél megismerni. Ha mégis, PM-ben levadászhatsz!
A hozzászólást Gwen Hartfield összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Nov. 02 2012, 20:55-kor. |
|
