do you remember? (part 2) R&J

Tárgy: do you remember? (part 2) R&J Vas. Jan. 15 2012, 16:54

*Ha nem az lenne a helyzet, ami, most felkacagnék igencsak ellentétes szavai hallatán. Akárhogy ellenkezik, azért érzem rajta, amit magamon is. Hogy valami elcseszett mágnes minden ellenére csak felé húz lüktetve, ahogy az ember szíve is verdes a lány közelében. A költői kérdésre, hogy mióta számít nekem, hogy ő mit akar - nem felelek. Egyszerűen nevetséges a kérdés, és ezt ő is tudná, ha kicsit utána gondolna.*
- Tizenöt perc. Legyél kész addig. *És bontom is a vonalat, mert már félig a kocsiban ülök. Biztonsági öv bekapcs, gyújtást rá aztán hagy szóljon. Igazából túl közel van a lakásom az egyetemhez, és ez által Sparkséhoz is. Kerülővel megyek, hátha addig kiszellőzik kissé a fejem. Át kell gondolnom, mit és hogyan tálalok, mert ha mindent csak úgy rá zúdítok az nagyot szólna...*

*...Tizenöt perc és tényleg fékezek a ház előtt, de nem állítom le a motort, csak megcsörgetem a lányt. Nem vagyok a sofőrje, hogy még fel is menjek érte és ölben hozzam le, vagy mifene.*

Tárgy: Re: do you remember? (part 2) R&J Vas. Jan. 15 2012, 17:17

Túl pontos ahhoz, hogy ne legyek a plafonon még jobban, mert nem csak vele kell megharcolnom, de Nate-tel is. Nem akar engedni, és mindketten tudjuk, miért - mert rossz hatással van rám. Még rosszabb hatással, mint amennyire eddig más, mert eltekintve attól, hogy milyen életet élek jelenleg, legalább élek, és ami még fontosabb, hogy akarok is. Ez pedig Jamie hatására nem volt mindig így.
Győzködöm, miközben készülök, hogy nem lesz bajom, de leginkább magamat győzködöm. Aztán persze sikerül neki beszólnom valamit, ami, ha nem is mutatja, tudom, hogy találat, mert ismerem. Túl jól ismerjük egymást ahhoz, hogy ez valaha komoly legyen közöttünk, és egyikünk sem akarja. Barátoknak sem vagyunk elég jók.
Szóval ott hagyom sértetten, amiből csak hátrányom származhat, tudom, és mégsem érdekel. Mert hülye vagyok, és ahelyett, hogy valaki olyannal lennék, akinek fontos vagyok, valaki olyanhoz megyek, aki... hagyjuk.
Fekete bőr cső szabású ujjatlan miniruha, fekete bőrkabát van rajtam, plusz a fekete neccharisnya (amit megtaláltam). A hajamat csak vaktában igazítottam meg, a smink is csak frissítve lett, tűzpiros rúzs, füstös szemek. Kilököm az ajtót, és egy nagy sóhajjal sétálok ki az utcára a fekete tűsarkúban.
Megtorpanok, és körülnézek, hogy hol lehet, és megnyugszom, hogy nem látom - még. Aztán ez azonnal el is röppen, ahogy észreveszem az autót. Határozott léptekkel indulok el az irányába, és elhatározom, hogy hűvös, és kemény leszek.

Tárgy: Re: do you remember? (part 2) R&J Szomb. Jan. 21 2012, 11:14

*Mikor kilép és megpillantom, nagyot nyelek. Még mindig ugyan az a Rena, akit imdátam - imádok -, és mégsem.
Nem vesz észre. Megfordul a fejemben, hogy egyszerűen lelépjek és hagyjam a fenébe. Ki is herélne a bátyja azt hiszem, ha így tennék... Meg egyébként sem vagyok az a megfutamodós fajta, így hát átnyúlok a kocsi másik oldalára, hogy kinyissam az anyósülés felőli ajtót, finoman kilökve.
Mikor odaér és talán be is ül, köszönni is elfelejtek egy pillanatig. Csak nézem áthatóan kék tekintettel, fürkészve, hogy kapásból megtép/megfojt/kibelez, vagy megkíséreljek elindulni a kocsival és nem fog a forgalom közepén nekem esni.*

Tárgy: Re: do you remember? (part 2) R&J Kedd Jan. 24 2012, 11:49

Megállok az ajtónál, amit kinyit, és csak nézek rá, kezeimet a derekamra támasztom. Eddig nagyon jól megy a hűvösség, habár így, hogy látom, kezdek elveszni. Annyira jó lenne... de nem, erre nem gondolhatok. Nem lenne jó semmi, csak az, hogyha addig üthetném, amíg el nem múlik az összes fájdalmam! Az pedig, tekintve a jelenlegi állapotokat, valószínűleg az életébe kerülne, de hogy miért is érdekel ez engem? Mert büntetik. Csakis ezért!
-Mit akartál mondani? Nyugodtan kiszállhatsz, és beszélhetünk, mert hogy én nem ülök be melléd, az is biztos!-
Mondom neki kicsit előre dőlve, hogy biztos hallja, miközben a szemeit nézem. Dacosan, és dühösen, és gúnyosan, és aztán elpillantok, mielőtt elvesznék. Könnyebb az eszemre hallgatni úgy, hogy a szívem alig tud verni, annyira le van amortizálva - az utóbbi időben az érzések nem annyira domináltak, azt hiszem.
Nem bízom benne. Még egy taxisofőr mellé is beülnék inkább, mint mellé, mert ő vadidegen, Jamiet meg elég jól ismerem, ami a megbízhatatlanságát illeti. Inkább valaki zsákbamacska, mint az, akiről tudom, hogy semmi jót nem várhatok tőle.

Tárgy: Re: do you remember? (part 2) R&J Kedd Jan. 31 2012, 14:43

*Kipillantok rá és... nem, nem meglepődök, hisz én is olvasok blogot, újságot, na meg a kedves bátyja is szépen "belém verte" - képletesen -, mi a helyzet a hugával.
Helyette valami fura, szomorkás fény szalad át tekintetem kékjén, főleg, szavai hallatán.*
- Az előbb még nagyon siettél. *jegyzem meg közömbösen.* Elviszlek. *ajánlom fel, mert az a rohadt angol vérem, meg anyám nevelése még ilyenkor sem hagy nyugtot. Egyszer jó lenne már igazán pofátlannak lenni... minden ok nélkül.
Mert ez nem ok nélkül volt, hogy leléptem. Talán tényleg az apjával kellene beszélnie. Akármennyire nem akarok a családjában vitát - van elég dráma úgyis - ebből az lesz. De még mekkora!
Mikor azonban látom, hogy nem enged, kiszállok és a kormány felőli oldalon támaszkodom a tetőnek, átpillantva felé fölötte.*
- Londonban voltam, utána pedig New Yorkban. Bár a kutyád nyilván beszámolt erről, ha már volt olyan kedves, hogy meglátogatott. *Utalok itt Sparksra, aki olyan okosnak hiszi magát, közben meg nem tud sz*rt se.*
- Okom volt rá, aminek semmi köze ahhoz, hogy mit érzek irántad. *Bizony, jelen időben. Még mindig szeretem a lányt, de vajon ez a lány az e még egyáltalán, akit a lelkemben őrzök?*
- A családomnak szüksége volt rám. *adok magyarázatot kimért hidegséggel - ilyen téren előnyöm van, ő mindig is hevesen reagál mindenre. Egy igazi kis színész-dáma...*

Tárgy: Re: do you remember? (part 2) R&J Kedd Jan. 31 2012, 17:38

Hogy elszomorítom? Nagyon helyes! Ha csak egy picit is visszaadhatok abból a fájdalomból, amit okozott nekem, akkor itt dögöljek meg, de meg akarom tenni! Bármit! Azért, mert egyszerűen kihasznált, és tönkretett, és hiába játssza itt nekem a nagyvonalú, gáláns úriembert, ezzel már elkésett, mocskosul...
Ugyanis látom a tekintetén, és én hülye még érzem magamban a szégyent, amiért az lettem, aki. Most először azóta, hogy ez megtörtént, és ezért csak még dühösebb vagyok rá. Nem tudom, minek jött vissza, miért van itt, de kár volt. És még a kocsiból is kiszáll, így én is felegyenesedem most már, hiszen fölötte látom, bár ne látnám. Csak az emlékek kínoznak tőle, amikor valahova értem jött az autójával, amit imádtam, és nekitámaszkodva várt, mert olyan jó idő volt, és ahogy megláttam, mindig tudtam, hogy minden csak illúzió körülöttem, a tökéletes boldogság az igazi, és az a mérhetetlen szeretet, amit iránta érzek. Hatalmas szerelem (volt) a miénk, de ettől még nem biztos, hogy jót is tett nekünk, hogy olyan volt, amiben élni lehet hosszú távon. Talán ez volt az ébresztő, hogy nem szabad tovább hinnem és bíznom, hogy elment - mert a tündérmesék a mesekönyvekbe valók, ez meg a valóság.
-Milyen kutyám?-
Kérdezem értetlenül, ahogy visszaránt a szavaival az emlékek közül, amelyben épp ölelem, és a haját borzolom még jobban össze, mint amennyire már amúgy is kusza. Úgy érzem magam, mint egy kislány, akit valami megbocsáthatatlan rosszaságon kaptak, ez megint a bűntudat, magam miatt. De nem fogom hagyni, hogy gyerekként kezeljen, csak egy szó van, amitől először hatalmasat dobban a szívem, utána meg megint elgurul a gyógyszerem.
Hogy mit érez irántam...
Lenézek az ülésre, és úgy érzem, az lenne a helyes, hogyha fognám magam, és beülnék, és hagynám, hogy elvigyen, és mindent megmagyarázzon. Ehelyett fogom magam, és távolabb lépek, majd becsapom a kocsiajtót, és elindulok, hogy megkerüljem elölről, és odaálljak elé. Látni akarom tetőtől talpig, sőt, talán fel is akarom pofozni!
-Hogy mit érzel? Hogy mit érzel?! Komolyan, azok után, hogy leléptél, még van képed így visszajönni, és így elém állni? Ezerszer hívtalak, és ezer üzenetet hagytam, egyre sem válaszoltál! Nem fogod fel? Nem az a baj, hogy elmentél! Megértem, el kellett menned, vagy azért, amit mondasz, vagy valami egészen más miatt... miattam, vagy magad miatt, de egy szót sem szóltál! Semmi nem maradt utánad, csak a kérdéseim. Miért nem mondtad el, hogy nem kellek neked? Miért nem mondtad el, hogy már nem szeretsz? Miért akartad, hogy újra átéljem ezt?-
Tudom, hogy drámai vagyok, ahogy állok az utcán, és kiabálok vele, és úgy érzem, hogy mindjárt felrobban az agyam a dühtől, ami bennem van, ami nyilvánvaló jele annak, hogy még mindig sokkal fontosabb, mint amilyennek lennie kellene, és a végén még a kabát ujját is felrántom a karomon, hogy lássa a sebet - mert erről kivételesen nem írtak a lapok. Nem tudom, ki, kivel, és hogyan intézte el, de a második öngyilkossági kísérletem kimaradt a médiából.
Nem azért mutatom meg neki, hogy megsajnáljon. Nincs szükségem a sajnálatára, se semmire már tőle, eddig is épp eleget tett már. Elengedem a kabátom ujját, hogy újra eltakarja a sebet - nem véletlenül mutatkoztam olyan keveset mostanában előre szervezett interjú keretében, vagy olyan ruhában, ami nem takarja a karomat, vagy hatvan kiló sminkkel a karomon, vagy valami olyan kiegészítővel, ami eltakarja.
-Szóval, akármi hozott is vissza, a lelkiismereted, ha van olyanod, vagy bármi más... rendben. Itt voltál, a szemembe néztél, mondtál valamit, és kész. Légy nyugodt, megtetted, amit kellett.-
Talán nagyon is tévúton járok azt illetően, amiért jött, de szerintem valamiféle feloldozást várhat. Hát hozzám már nem köti semmi, úgyhogy ezt már kimért, hűvös, nyugodt hangon megkapja, amibe egy kicsi megalázó él is kerül. Próbálom kihagyni, de nem megy, mert képtelen vagyok már értékelni ezt a fajta igyekezetet a részéről. Közelebb lépek hozzá, és a jobb kezemet felemelve a tenyeremet a mellkasára simítom, ahol a szíve van, utána egy kicsit eltolom, az autója felé, magamtól el, nem is tudom, miért csinálom ezt, talán mert a pofon az sokkal erőszakosabb lenne, és mit sem érne, ez legalább a magam számára jelzés, hogy igen is el kell őt magamtól tolnom - csak azt nem értem, akkor miért érzem ezért is bűnösnek magam, miért érzem, hogy érinteni akarom, és azért csináltam.
-Ég veled, Jamie!-
Mondom, miközben hátralépek egyet, és a kezemet is elveszem, sőt el is sétálok, már ha mindezt hagyja.

Tárgy: Re: do you remember? (part 2) R&J Vas. Feb. 26 2012, 00:42

- Hagyjuk. *Szusszanok arra, hogy milyen kutyája. Minek magyarázzam? Látom, hogy bármit mondok, képes lenne a torkomnak ugrani, úgy szétveti az ideg. És a p*csába, engem is! Csak kettőnk közül én jobban rejtem, vagy talán szimplán máshogy kezelem. Felnőttebbül.
Mert ahogy elnézem, ez a lány... egy gyerek.
Hisztizik, toporzékol és valahol teljesen megértem. Vádol. Mint a gyerek a szülőt, ha mellőzve érzi magát. Igen, elmentem. Igen, nem szóltam, mert megígértem az apjának, hogy nem szólok. És igen, tudok a kísérletéről. Valakinek el kellett intéznie, hogy ne írják meg, mert az anyja a negatív pletykából is világszenzációt csinálna, csak hogy eladja a médiának a lányát...*
- Nem tudok nyugodt lenni Rena, hanem szeretném megmagyarázni. Ha hagynál rá időt... *szusszanok, idegesen túrok hajamba, ahogy lepillantok rá.*
- És az istenért, húzd már vissza a kabátodat! *szólok rá kissé megemelt hangon, magamat is megijesztő komolysággal. A drámai elköszönése olaj a tűzre. Gunyorosan felhorkanok. Ez röhej... egy pillanatig reménykedtem, hogy csak a düh beszél belőle, de kétségtelen - egy sértett gyerek, aki nem is akarja megbeszélni normálisan a dolgokat, csak jelenetet rendezve dobálózni - szóval, tárgyakkal, akármivel, ami az útjába akad.*
- Tudod mit, Rena? Hívd fel apádat! Biztos szívesen mesél neked róla, milyen is az, amikor valaki cserben hagyja a másikat. *Mert azért cserébe, hogy békén hagyom a lányát - fogalmam sincs, mi baja velem, de komolyan... szerinte nem tesz jót egy ilyen kapcsolat a karrierjének - kisegíti anyámékat a csőd széléről.
Nos, én megtartottam az egyezség rám eső részét, ő viszont csak hellyel-közzel. Mondjuk úgy, hogy még mindig a túlélésért küzd anyám cégében az utolsó pincérig mindenki.
Csak tehetetlenül intek a lány után. Menjen, ha úgy tartja úri kedve! Csak aztán ne sírjon nekem utólag, ha rájön, hogy nem ezt a lovat akarta, amit választott...
Indulatosan csapom be a kocsi ajtaját és a kerekek csikorogva startolnak el. Otthagyva a lányt, ahol... nyilván visszamegy Mr. Megbszlakaztotthagylak-hoz. Ez a gondolat csak még jobban felcsesz...*

karakterinformáció

» do you remember? R&J
» If I lose myself tonight... part 1 || Demetcica&Nyuszui
» If I lose myself tonight... part 2 || Demetcica&Nyuszui

do you remember? (part 2) R&J

do you remember? (part 2) R&J

Similar topics

Similar topics