A Reményhez

Unatkozom. Céltalan bolyongok a folyosókon kezemben a fényképezőmmel de nem találok ihletet. Ahhoz képes, hogy ez egy fotósoknak is otthont adó iskola nem nagyon van mit fényképezni. Leszámítva a fafejű modelleket akinek mire elmagyarázod mit tegyen le is telt az időd. De nem adom fel. Sohasem. Tovább kutatok valami téma után de csak unalmas csendéleteket tudnék fotózni. Valami izgalmasat akarok. Magassarkúim lassú kopogása visszhangzik ahogy fel le grasszálok a lépcsőkön. Kinézek az ablakokon és benézek a tantermekbe amik nyitva állnak. elkattintok pár képet de kezdek rájönni, hogy felesleges időpocsékolás most a fotózás, inkább valami csínytevésre vágyom de ahhoz kéne egy cinkostárs vagy egy áldozat. Én pedig már töröm is a fejem lekuporodva egy lépcsőfokra. Bokámmal körzök ránehezedve a 12 centit súroló sarkaimra. ami egy csodás szegecses magassarkúban végződi. Felette feszül a kissé bőrhatású farmerem ami kiemeli a csodás lábaimat efelett egy laza fekete dekoltált  felső ékesít és a számtalan tetkó...

Üdv idegen!

Világi várakozásokba vágtam magam. És ez micsoda alliteráció volt! Már ilyeneken is van időm gondolkodni a nagy lógásokba. Kéne szívni egy cigit. vagy kettőt. És kéne egy kávé. Épp ilyen és ehhez hasonlóan fontos gondolatok futnak át az agyamon mire meghallom a lépteket amik közeledni hallatszanak. Lassan és elegánsan fordítom csillogó tekintetem a fekete rucis csajszi felé. Hmm elég szimpatikusnak tűűnik így első látásra de még meglátjuk mi sül ki belőle. Jól gondoltam valóban hozzám szól hiába olvadok bele a fekete színemmel a lépcsőbe.
- Szia. szép ruci!
Mondom és rá is kacsintok emellé a kis megjegyzésem mellé egy félmosollyal.
-Mondd csak miben lehetek szolgálatodra?
Úgy csinálok mint aki nagyon kiismeri magát. Valójában olyan elveszett vagyok a mai napon is mint a leges legelsőn. Na jó, talán annyira nem.
Kiváló partnert látok benne egy kis izgalomra. Hogy milyen értelemben az még kiderül. Vajon megkönnyítem vagy megkeserítem a lány életét?
-Egyébként Lolita vagyok.A suli menetrendszerinti szabadnapos fotóőrültje.
Mutatkozom be egy őszintének tetsző mosollyal.

Tettestárs vagy áldozat?

Furcsa mód csak mosolyogva fogadja a bókomat és megköszöni. Furcsa. Ha egy csaj ilyen kacsingatva bókol egy másiknak a másik csaj általában csak kínosan nyekereg valamit. Ezzel imádom szívatni az ismerős lánykákat. Ez a lány vagy fel sem fogta a szavak mögött rejlő játékot vagy csak átlát a hobbiszemétkedéseimen. nembaj. Ideje tovább folytatni a játékom amellett hogy valóban érdekel ki is lehet aki merészelt hozzámszólni a külsőm ellenére. Általában az ilyen embereket értékelem. Nem ítélnek el. Említi életem szerelmét. Kávé *-* olyan gyorsan csillannak fel a szemeim hogy szerintem vakuznak is. Kávékávékávékellkellkell. Most.
-Kávé? Hát hogyne épp azon gondolkodtam, hogy kéne egy kis jófajta olasz kávé.
A következő gondolatom pedig ismét a drága füstölgő bűzrudaimon jár. Nekem a kávé mellé muszáj  cigiznem így ha a csajszi velem akar tartani a kávéküldetésben kénytelen lesz elviselni a -10-et. Közben bemutatkozunk és bárgyún mosolygunk egy sort megoszt velem egy személyes információt. Nagyon jó. Mintha némi bizalmat ébresztettem volna benne, vagy mégsem?
-Dohányzol?
Kérdezem talán bunkó mód a tárgyra térve , bár kétlem , nem nézem ki belőle. Inkább olyan lánynak tűnik aki a lógós szerda délelőttök helyett az óráira járt be. Azonban tekintve, hogy most is ott kéne lennie elméletileg még látok benne némi fantáziát, mint lehetséges tettestársat a Kávéküldetésben. Talán még izgalmas is lehet a mai nap.

Tettestárs vagy áldozat?

Pozitívum, hogy ilyen jó reagál arra, hogy kávémánia őrült tüze ég a szemeimben. Egész cuki ahogy kétségbeesett arccal ecseteli a kávé hiányában való meghalást. Át tudom érezni. A kávé számomra is a napom fontos része. Még van is egy olyan pólóm amire az van írva, hogy kávéimádó vagyok. Nagynehezen ráveszem magam, hogy öreg csonttjaim megmozgatva feltápászkodjak a lépcsőről és elinduljak mutatni az utat egy csodálatos paradicsomba amit úgy hívnak, hogy a kávéautomata ... najó csak viccelek valójában ki vezetem Mackenziet az épületből  egészen a sulival szemközti kávéházig.
-Na milyen? megfelel?
kérdezem mosolyogva. Amolyan tradicionális olasz kávázó feelingje van a helynek és ezáltal van teraszrész. Tekintve, hogy enyhe az idő megengedhetjük majd magunknak, hogy kiüljünk én pedig hódolhassak a cigifüggőségemnek.
-Remek, akkor nem baj, ha én dohányzom igaz?
Kérdezem meg belépve az ajtón.
-Mondhatni törzsvendég vagyok itt.
mosolygom el magam arra, hogy a személyzet bizonyos tagjai mosolyogva biccentenek vagy intenek felém.

Tettestárs vagy áldozat?

Az, hogy követ mint valami kis  palotapincsi elég érdekes érzés. Egész jó dolog ha követnek az emberek. Annak ellenére, hogy világ életemben különc voltam. Hál'istennek kávémániámban is osztozik a kis követőm én pedig legalább bemutathatom neki, hogy hol is tud itt túlélni a magunkfajta. Jó buli valaki kvázi mentorának lenni bármiféle dologban, mégha ez csak annyi is, hogy kávét szerzek neki. Még a hely is tetszik neki amire csak úgy elmosolyodok. Hogy is ne tetszene, ha van benne kávé?
-Én is szeretem elég békés.
Jegyzem meg kedvesen arra, hogy megjegyzi tetszik neki a terasz. Mostanában ezen a teraszon gondolkodom egy csomót. Még azt is megengedi beszélgetőpartnerem, hogy dohányozzak mellette, hát nem álom a csaj?
Mindketten a pultnál rendelünk . Én egy erős fekete kávét majd szépen ha Mackenzie is elvette a kávéját és fizettünk is szépen odavezetem a kedvenc asztalomhoz. Furcsa, hogy éppen szabad.
-Na mit szólsz? Ez a kedvenc asztalom.  
Jegyzem meg , majd figyelek hátha felhoz valami témát miközben előhalászom a duplapattintós marlbimat és örömmel gyújtok rá a tüdőfertőző eszközre.
-Hát igen, azért is mondtam el.
Mondom vigyorogva.