Egyedül ücsörgök az asztalomnál, amin mint mindig, most is káosz van. Rajzlapok, kész művek, félbehagyott minták hevernek szanaszét. A főnök elutazott, Spencer meg valahol kóborol. Egyedül tartom a frontot. Az órára bambulok. Tekintetem a vázlatokra téved. Befejezhetném valamelyiket. Megint az órára nézek, mert az előbb nem figyeltem eléggé. Fél hat van. Ráérek, a munkaidő vége csak nyolckor van. Magam elé kapok egy vázlatok közül egyet. Nézem egy darabig a vonalak szövevényét a papíron, lassanként rájövök, mi is akar ez lenni. Ez az a feltartott kardú kalózlány, szemvédővel, háromszögletű kalappal, buggyos inggel, fűzővel és egy szablyával. B/3-as papírméret, kettőt készítek belőle, színeset meg fekete-fehéret. Mikor végre minden adat eszembe jut a kalózlányról, előttem van a képe is, nekikezdek a firkálásnak. Lassacskán elkészül a színes verzió, és nincs kedvem a fekete-fehéret elkezdeni. Körülnézek. Túl sokat ültem egy helyben, teljesen elzsibbadtam. Talpra tántorgok, pár másodpercig pici fekete pöttyöket látva. Az ajtó felé ténfergek, ujjaim már a zsebemben pihenő cigarettásdoboz után kutatnak. Hamar kezembe kerül a káros rudakat tartalmazó doboz, kihúzok belőle egy szálat. A kijáratot elérve kilépek az utcára. Hátam a kirakatüvegnek döntöm, kicsit összehúzom magam. Hűvös van már a trikó viseletéhez. Visszaslattyogok a szalonba, hátamra terítem bőrkabátom. Rágyújtok a kezemben szorongatott cigarettára. Ajkaim között tartom a füstölgő szálat, közben kabátomba bújok. Újra ujjaim között a cigi, ajkaimból fakószürke füst bugyog elő. Várok. Hogy mire, azt nem tudom. Talán valakire, aki mintát szeretne varratni a testére. Vagy valamiféle csodára.

Tetkót akarok. Ezzel a gondolattal keltem fel reggel, vagyis ha igazán pontos akarok lenni akkor délután fél egykor. Már régóta fontolgattam a dolgot, és most a pénzügyeim is úgy alakultak, hogy megengedhetem magamnak. Egész jól alakul a sorsunk a The Shameless nevű zenekarommal, egyre több fellépésre érkezik kérés, mióta Hollywoodba költöztünk. Mégis csak van valami jó abban, hogy a Frances-re kényszerülök járni, így legalább fellendül a banda karrierje. A neten utánanéztem, hol van tetoválószalon a közelben, és melyik a legjobb, és a legtöbben az Everest Tattoo-t ajánlották, hát gondoltam adjunk neki egy esélyt. Még próbáltunk egyet a bandával, és délután indulok el a szalonba, gyalog, egyrészt mert nincs olyan messze, másrészt meg így rá tudok gyújtani. Mint mindig, most is vegyes pillantások öveznek, ahogy végigsétálok az utcán, ez mind a külsőmnek köszönhető. Kitűnök az átlagos tömegből az öltözékemmel, ami a mai napon egy pánt nélküli ruha, ami felül fekete, alul pedig piros-fekete kockás és kicsit bővebb szabású, egy kb mell alá érő bőrkabát ami nincs behúzva, neccharisnya, valamint legalább 10 centis magassarkú bokacsizma. Szemem erőteljesen sminkelt, ajkamon vörös rúzs, szőke hajam enyhén kócos, kicsit összekuszálódott a próba alatt. Kezemben cigaretta füstölög amikor a szalonhoz érek, úgy vagyok vele, ezt még elszívom, aztán utána bemegyek.
- Csá. Itt dolgozol? – kérdezem semleges hangon a kint dohányzó nőtől, és ha igen, akkor az zsír, mert ezek szerint ráér tetoválni.

Mélázó csodavárásomba betoppan egy szöszi fej. Cigarettaüst lengi körül az ő alakját is, megáll mellettem, kérdez. Laza mosollyal fordulok felé.
- Igen. És ha jól sejtem, tetováltatni szeretnél. És ha művészi érzékeim nem csalnak, valamit, ami nőiesebb és talán még színes is.
Persze tippeltem, de a lány öltözékéből mozgásából ítélve nem lőhettem olyan vészesen mellé. Meg hát mi másért jönnének az emberek egy tetoválószalonba? Idő közben végére érek a kátrányrudamnak. A csikket a bejárat melletti kuka oldalán elnyomom, majd a belsejébe dobom. Közönyösen szemlélem saját varrataim közül a kezemen fellelhetőeket, magamban morfondírozva, vajon mi is illene ehhez a lányhoz. Persze a mintát majd ő választja ki, de mit ajánlhaték neki?

Már a tetováló szalon előtt összefutok az egyik dolgozóval, és egyből fel is jön témának, hogy milyen tetkót akarok.
- Hát felőlem lehet nőies meg színes, de a lényeg hogy vagány legyen. A konkrét mintát nem tudom, azt rád bíznám, te vagy a nagy művész, de mindenképp legyen benne az a mondat, hogy  „My life, my choices, so fuck off!”. – közlöm vele az elvárásaimat határozottan, miközben az utolsó slukkokat szívom a cigimből.
- A felkaromra szeretném, a méret mindegy, jól nézzen ki. Menni fog? – kérdezem a tetoválótól továbbra is semleges hangnemben. Ha nem, akkor még most mondja meg, mert akkor elmegyek máshová néhány keresetlen szó társaságában. A mondatban, amit magamra akarok varratni, van egy káromkodás is, de ez pont illik hozzám, egyébként sem vetem meg a mocskos beszédet, szóval ez a szöveg így illik hozzám. Ha a másik is elszívta, gondolom bemegyünk a szalonba, és közben megszemlélem a látható tetkóit. Vannak köztük jók, ha ennyi tetoválás van rajta, csak ki tud nekem is találni valami jót.

Először kicsit felkapom magamban a vizet azon, hogy ez a lány azt hiszi, nem tudom megcsinálni. De megàlljt parancsol ok indulataimnak, heves vérmérsékletem észérvekkel megnyugtatom. Szó nélkül elmosolyodom, az ajtó felé veszem az irányt. A szöszi gondolom követ befelé menet. Odabenn a kanapé felé intek egyik kezemmel, hellyel kínálva a vendéget.
- Ott dobd le magad. Hozok pár mintát.
Íróasztalom egyik fiókjából egy könyvet rángatok elő, vagyis egy fekete borítós, lefűzhető mappát. Az elején egy szó díszeleg, mintegy cím szerepet betöltve: Feliratos. Igazából olyan varrat előzmények vannak benne, amik tartalmaznak feliratozható helyet. A lány felé nyújtom a cuccot.
- A második címkénél keresgélj, szerintem azok lennének jók.
Jól ismerem a varratgyűjteményt, hisz én válogattam össze. Ezek a vagány, színes, és egy kicsit nőies tetoválások. Én is viselek belőlük párat, például az alhasamon villogó felirat is innen van. Mindegy, majd csak talál a lány kedvére valót.
- Amúgy Thyst vagyok.

Nagyon ajánlom a nőnek, hogy képes legyen valami jót rám tetoválni, de mivel nem utasít el, ezért hamarosan már odabent vagyunk, és le is dobom magam a kanapéra, ami felé mutat, és keresztbe teszem a lábaimat. Közben körbenézek a helyiségben, felmérem milyen is a környezet, de pont olyan, mint bármelyik tetováló szalon.
- Kösz. – veszem el a mappát, majd lapozgatni kezdem, de előtte még átesünk a formalitáson, és megtörténik a bemutatkozás.
- Kimberly. – közlöm nemes egyszerűséggel a nevemet, majd nekiállok a tetkókutatásnak.  A szívecskés, virágos meg ilyesmi mintákat kapásból átlapozom, ezek engem egyáltalán nem érdekelnek, ezeket meghagyom a kis tündibündinek akik divatból varratnak magukra. Van néhány, ami egész jó, de egyik se fog meg igazán, mígnem odalapozok egy mintára, amiről úgy érzem, ez lesz az, amit keresek. Egy horgonyt ábrázol, amin körbefut egy szalag szerűség, amire a szöveget fel lehet írni. A színvilág nem tetszik, mert ez kék meg sárga, de ezen lehet változtatni.
- Ezt akarom. - Bökök rá, és visszanyújtom Thystnek a mappát.
- A színeken gondolom változtathatunk, piros-feketében lenne az igazi. Gondolom megoldható. –van egy kis kérdő hangsúly abban, ahogy ezt megérdeklődöm, de igazából elvárom, hogy ennyi változtatás eszközölhető legyen, ennyire csak nem amatőr a csaj.

A csaj kiválaszt egy mintát. Ez gyorsan ment, általában az ember jobban meggondolja, mit akar viselni a testén. A tetovációk a sírig kísérnek, örökké nyomuk marad. Bár vannak technikák a leszedetésre, de sosem lesz ugyanolyan a helye. Megkérdezném, hogy biztos-e a választás, de inkább nem. Némiképp bánt a lekezelés, de nem teszem szóvá.
- A színeken? Persze, nem gáz. Hova akarod?
Beszéd közben már a cuccaim körül ténykedem, keresem a kesztyűimet, egy új tűt készítek elő, a fekete festék is előkerül. Átfut az agyamon, hogy milyen jó, hogy a csaj más színeket kért, hiszen elfogyott a kék. Meg a világos bőrén jobban mutat a piros.
- Hova akarod? Ez leginkább combra vagy vállra lett tervezve.
Ezt a mintát még a főnök csinálta anno, többször is varrtuk már. Fejből is menni fog, sablonból csak a kevésbé szokványos mintákhoz használok. De a horgony ugyanabba a kategóriába sorolható mint a szivecske, fektetett nyolcas, madarak meg az ezerféle "Love" felirat. Bár nem vártam eredetibbet ettől a lánytól.
- Egyébként varrattál már?

Minek üljek órákat a minták felett, amikor első pillantásra megtaláltam azt, amit magamra akarok varratni? Tudom, hogy akarok tetkót, és azt is, hogy ezt akarom, szóval nem fogom én itt az időt húzni. A színeken változtatni kell, de mint hallom, az nem probléma. Még jó, hogy nem probléma!
- Elsőre is értettem a kérdést. Bal oldalra, a felkaromra. – mondom kissé flegmán, hisz kétszer is elismételte, hova akarom a tetoválást. Meg is mutatom a konkrét helyet, ami valamennyivel a vállam alatt van. Egyébként nekem a horgony nem azért kell, mert tucat, hanem a szöveggel együtt így jelképezik azt, hogy az én életem, az én döntéseim, és emellett mindig ki is tartok, és nem tűrök beleszólást az életembe senki részéről sem.
- Nem, ez lesz az első. Remélem neked nem…  - nézek rá, mert ha amatőr, hát akkor most azonnal felállok, és elmegyek innen.
- Mennyi ideig tart majd? –kérdezem, mert estére bulit terveztünk, aztán majd el is kéne készülnöm, remélem gyorsan, de jól dolgozik a tetkós.

Leesik, hogy kétszer is elmondtam ugyanazt. Mindegy.
- Bocs, beszéd közben néha elkalandoznak a gondolataim és hajlamos vagyok elismételni dolgokat.
Végre megvan az a kesztyű, a fiókom legaljából túrom elő. Minden elől van, az erre a célra tervezett asztalról lerántom a fóliát, amire némi festékes vér száradt. Remek, valaki megint nem takarított. Sóhaj szakad fel mellkasomból. De nincs kedvem most a paraszt emberekhez. Mindegy, aki fizet az vendég, és a vendég szent. Bár nem mintha haldokolna a szalon és mindent el kéne vállalnunk, megesik, hogy visszautasítunk, de annak oka van. És nem csak kedvelem-nem kedvelem okok. Kimberly közli, hova szeretné. Csak bólintok. Nekem végülis majdnem hogy mindegy.
Vajon miből gondoltam, hogy még nincs varratva? Mindegy is. Mikor oda biggyeszti mellé, hogy reméli, hogy nem vagyok zöldfülű, nem bírok megállni egy megjegyzést.
- Úgy nézek én ki, mint aki ma kezdte űzni ezt a szakmát?
Végül csak legyintek magamban, el nyelve a további -már sokkal epésebb- megjegyzéseimet. Nagy az Isten állatkertje... Mikor megkérdezi, meddig tart egy ilyen, majdnem elnevetem magam. Ha azt hiszi, egy alkalom alatt le lehet rendezni egy színes mintát, akkor sajnálatos tévedésben él Miss Szöszi.
- Most csak a körvonalakat csinálom meg. Máskor kell visszajönnöd a színekért. Ülj fel az asztalra, beüzemelem a tűt.
Matatok egy kicsit az elektronika terén, s nemsokára használatkész, bekapcsolására váró varrató pihen ujjaim közt.

Csak a szememet forgatom, mikor hallom, hogy el szoktak a gondolatai kalandozni beszéd közben. Akkor talán jobb, ha tetoválás közben nem beszél, mert a végén még elcseszi a tetkómat, és akkor aztán megnézheti magát, mit kap tőlem. Nézem, ahogy előkészül, addig én halál nyugalommal ücsörgök a kanapén. Elég undorító az a trutyi ami a fólián van, de az eszközök tisztának tűnnek, ami pozitív, nem akarok én itt semmilyen fertőzést összeszedni, még csak az hiányozna. Azt hiszem, kb. mindent letisztáztunk a mintával kapcsolatban, a helyet, a színt, már csak az kell, hogy rám legyen varrva.
- Nem érdekel, hogy nézel ki, csak csináld meg jól a tetoválást! – amúgy tényleg nem tűnik amatőrnek, de hát nem fogok én neki itt puncsolni, de talán nem ártana, ha valamivel kevésbé lennék flegma vele, mert a végén még direkt elrontja a tetkómat. Mondjuk akkor beperelem, de attól az elrontott minta ott fog virítani a karomon. Látom rajta egyébként, hogy jobban vissza akarna szólni, de nem teszi, gondolom félti az állását, de hogy őszinte legyek, kíváncsi lennék, milyen is az, amikor Thyst kiereszti a megjegyzéseit, ami valójában átfut a fején.
- Fantasztikus. Miért nem lehet most színezni? Én bírom a fájdalmat, ha arról van szó… - mondom, és ezt nem csak menőzésből mondom, de tényleg magas a fájdalomküszöböm.
- Ha a körvonalak elkészültek, mennyi idő után lehet jönni színezni? – kérdezem, mert a jövőben van néhány fellépés felkérésünk, és a próbákat majd úgy kell egyeztetnem a többiekkel. Mennyivel egyszerűbb lenne most letudni az egészet, elvégre nem az egész hátamat kértem, hogy tetoválja ki…

Mélyet sóhajtok. Ha az ember tetováltatásra adja fejét, szerintem alap, hogy megnézi, mit kell tudni róla. Mindegy. Magyarázatba kezdek, szép lassan, mintha egy hülye libuskával beszélnék.
- Először csinálok egy előrajzolatot, ez még lemosható. Azért kell, mert tetoválás közben húzódhat a bőröd, a minta eldeformálódhatna, de így nem fog. Aztán nagy vonalakban felvarrom a mintát. A körvonalak és a főbb árnyékok lesznek készen, különböző tűkkel dolgozom ennél a résznél. Ezután jönnének a színek és az árnyalatok. Ez a legmacerásabb rész az egészben, még egy ekkora, szokványosabb mintánál is szeretnék néhány órát szánni rá, hogy igazán jó mű kerüljön ki a kezeim alól. Te nem épp úgy nézel ki, mint akinek lenne ennyi ideje. A friss tetoválásra utólag is vigyáznod kell, ha nem akarsz összeszedni valami aranyos kis fertőzést. Kapsz majd egy füzetet a tennivalókkal. Mindjárt jövök.
Magára hagyom a szöszit, hátra megyek. Elindítom a tisztítót, új gumikesztyűt szedek elő, fertőtlenítőt, tűt, miegyebet szedek össze. A dolgok elektronikai része már megvan, de sok más is kell még. Nemsoká visszatérek.
- Csak mellékesen megjegyzem, hogy érdemes néhány dolognak utánakérdezni, ha tetováltatsz. Nagyon fontos, hogy lásd tiszta-e maga a hely. Csak szalonba menj. Ha már ott vagy, nézd meg a mester munkáit, hogy egy húron pendül-e a te ízléseddel. A könyvben az én rajzaim vannak. Nem árt felvetni azt a kérdést is, hogy van-e úgynevezett autokláv gépük. Ez a nem egyszer használatos dolgok tisztítását szolgálja. Ezt nem azért mondom, hogy kioktassalak, csak ezekre tényleg jó odafigyelni. Ha kérhetem, ülj fel az asztalra.
Ha mindezek után még maradni akar, akkor tényleg elszánt és talpraesett. Ha nem ilyen lenne, akkor most páváskodva elvonul és elküld mindenféle helyekre. Ez végülis megfelelt egy tesztnek is.

Attól, hogy szőke vagyok, az még nem azt jelenti, hogy hülye vagyok, így ideges is leszek, mikor hallom, hogy úgy magyaráz, mintha valami ovis vagy kisiskolás lennék, de inkább veszek egy mély levegőt, és visszaszívom, ami kikívánkozik belőlem, mert kell az a tetkó.
- Aha, értem. Hát, ennyi időm tényleg nincs, szóval majd visszajövök akkor a színezésre. – mondom egy nagyon sóhajtva. Hát nem így terveztem, de mindegy, most már ez van, bele kell törődnöm. Ezek után Thyst megint egyedül hagy, ügyködik az előkészületeken, én meg addig újra megnézegetek pár mintát. Mikor visszajön, megint kicsit oktatóra vált a stílusa, ami elég idegesítő.
- Körbenéztem, a hely tisztának tűnik. Ez egy szalon. A munkáid jók. Olyan gépetek gondolom van, különben nem hoztad volna fel. No para, de, kösz a tippet. – mondom egy cseppet flegmán, és bár nem igazán jön be Thyst stílusa, de nem fogom itt hagyni, nem olyan fából faragtak, ha belekezdtem, hát ezt már be is fejezem. Ahogy kérte, felülök az asztalra, és kényelmesen elhelyezkedem. Ránézek a tetoválógépre és a tűre, és szerintem nem egy ember futamodott meg már ezek láttán, de én nem közéjük fogok tartozni, sőt, alig várom, hogy végre elkezdődjön az egész procedúra. Hogy mazochista lennék? Nem gondolnám, de nem ijedek meg a fájdalomtól.
- Mióta vagy a szakmában? – kérdezem valamiféle kommunikációt indítani, mert megdöglök az unalomba, ha néma csöndben kell itt ücsörögnöm, amíg el nem készül. Akkor inkább elviselek kelletlenül egy beszélgetést, de talán az is kiderül, hogy Thyst normálisan is tud viselkedni. Mármint úgy normálisan, ami nekem megfelelő.

Mikor ő is kevésbé lenézőre veszi a figurát, megenyhülök. Azért tud kedves is lenni... Meg persze én is. Csak nem mindig, mindenkivel.
- Hú... Nehéz megmondani. Várj... Tizenhétként kezdtem, most huszonegy vagyok. A "Mester", aki tanított anno Hollywood híres tetoválója. És te? Tanulsz még, vagy dolgozol?
Beszéd közben gumikesztyűt húzok, elvégzem a bőre előkészítését. Több fertőtlenítővel is lemosom, majd leborotválom a területet. Előrajzolatba kezdek, vonalaim lazák, könnyedén futnak. Egész jól fog mutatni itt ez a minta... És milyen jó a bőre! Nem állomás meg, hogy ne tegyek megjegyzést. Ritkán találkozni ilyennel.
- Jó bőröd van. Szép egyenletes, jól munkálható.
Legújabb döntések szerint megpróbálok cseverészni vele. Ahogy nézem, valószínűleg ő se fog megállni egy varratnál. Akár visszatérő kliens is lehet... Bár ez még a jövő zenéje. Apropó zene. Jó téma, sokat lehet róla fecsegni időelütésképp. És akár közös témára is lelhetünk benne.
- Milyen zenéket szeretsz?
Kimondva egy kicsit hülyén hangzik, de megfelel egy beszélgetéskezdeményező kedves kérdésnek. Remélem.

Talán nem fogjuk megölni egymást, igyekeznem kell, hogy visszafogjam a megjegyzéseimet, ami kikívánkozik belőlem, de menni fog ez.
- Nem ismerem. De örülök, hogy nem tegnap kezdted a tetoválást. A Frances-re járok, de mellette pénzt is keresek, a zenekarommal lépünk fel, amikért pénzt is kapunk. – mondjuk az túlzás, hogy a Frances-re járok, mert hát nem nagyon látogatom az iskolát, de nem fogom én ezt Thyst orrára kötni, elvégre nem igazán van köze hozzá. Úgy forgatom a karomat, hogy nekem is kényelmes legyen, és a nő is hozzáférjen a tetoválandó területhez.
- Őő kösz. –ilyet se mondtak még nekem, de hozzá kell tenni, hogy nem is voltam még tetováláskészítés közelében. Thyst is cseverészni próbál, mert feldobja a zene témát. Klisé téma, de tény, hogy el lehet róla beszélgetni.
- Főként rock, de egyéb zúzósabb stílus is jöhet. A nyálas zenétől hányok, szóval semmi pop, meg ilyesmi. – tényleg rosszul vagyok az olyan daloktól, amik azt szajkózzák, hogy így szeretlek, úgy hiányzol, és egyéb csöpögős dolgok. Undorító.
- És te? Te se tűnsz olyan típusú embernek, aki Justin Bieber-t hallgat. –állapítom meg, hiszen fekete haj, sok tetoválás, érdekes lenne, ha Bieber fan lenne, hogy őszinte legyek, kicsit kiábrándító is lenne.
- AC/DC-t szereted? Az egyik legjobb rockbanda ami valaha is létezett. –van még több más kedvencem, de ez a csapat az, ami igazán üt, ha ideges vagyok, full hangerőn zúg az AC/DC, egy cigi és egy sör, és lenyugszom.

Valahogy jó érzéssel tölt el, hogy egy hozzám hasonló egyénnel lehetek, szinte felüdülést jelent a divatcicusok órákig tartó vernyogása után. Brr, borzalmas volt! Hallgatni a sok értelmetlen, összefüggéstelen szöveget! Áá!
Kezdek jobb kedvére derülni, még el is mosolyodom a Justin Bieber-megjegyzésen. Hát nem, tényleg nem vagyok egy nyálas alak.
- AC/DC? Nem rossz. Hallgatom őket is, tini korom óta megunhatatlan. Bár inkább black-, haevy- és deadmetál körben mozgolódom. De nem vetem meg a punk, rock, deadcore, hardcore és más dark zenéket sem. Talán a Kornnal, Children of Bodommal meg a Powerwolffal se mondok neked nagy újdonságot.
A Korn elég ismert, CoB kevésbé, a Powerwolfot pedig csak az avatott fülek hallották már. Ott, ahonnan jövök elég elterjedt. De hát, ki tudja.
Idő közben kezembe kerül a tű, halk berregésbe kezd. Figyelmeztetően Kimberlyre pillantok, hogy ne lepődjön meg, ha fáj. Lassú, finom mozdulatokkal dolgozom, majd szép lassan mélyítem a tónusokat. Amíg a szemem és a kezem mást csinál, addig azért még jár a szám is. Bár beszédem időnként megakad egy kicsit, a rázósabb részeknél.
- Gondolom szoktál szórakozni járni. És melyik a... Melyik a kedvenc helyed? A környéken... Akad pár jó klub...
Persze a fülem és a szám vele van, igyekszem a legtöbb figyelmet a tetkóra fordítani. Gyorsan, de jól akarok dolgozni, hogy utána a lányt is ereszthessem útjára, biztos van dolga még.

Talán úgy tűnik, meg fogjuk találni a közös hangot Thysttel, már csak abból kiindulva, hogy a zenei ízlésünk eléggé megegyezik. Mikor sorolja az előadókat, egyetértően bólogatok, ezek tényleg nagyon jók.
- Persze, ismerem őket, Children of Bodom koncerten voltam is egyszer. – Nem túl sok koncerten jártam eddigi életem során, mert a szüleim nem finanszírozták, pedig lett volna rá pénzük, így én magam kerestem meg rá a lóvét, és szöktem el egy koncertjükre. Hogy utána milyen hisztit lecsapott az én jó drága anyám… de hát magasról tojtam én a fejére akkor is, és most is.
- Iron Maiden? – na az még egy favorit, bár igazából estig tudnám sorolni azokat a bandákat, akiket hallgatni szoktam, és szeretek. Meg persze ide mondanám a The Shameless-t is, mint saját zenekaromat remek zenékkel. Mikor a tű felberreg, oldalra fordítom a fejemet, hogy lássam, ahogy a tinta bőrömbe kerül. Nem a legjobb érzés, de nem mondanám túlságosan fájdalmasnak, inkább csak kellemetlennek, de elviselhető.
- Azt hittem, rosszabb lesz… - jegyzem meg hangosan is, bár gondolom azért majd lesz kellemetlenebb egy kis idő elteltével, legalábbis tetovált haverjaimtól ezt hallottam, de hát állok elébe, nem félek én egy kis fájdalomtól.
- Hm, nincs kimondottan kedvenc helyem még, még nem vagyok itt olyan régóta, jelenleg szemlélem a kínálatot. De jó helynek tartom a Pokoltanyát, a Lélekvesztőt, és a Kalóz kocsmát például. Ezekben már többször megfordultam. – a felsoroltak mindegyike kocsma, nem járok én diszkóba, egyrészt mert nem tudom elviselni az ott hangzó zenét, másrészt pedig frászt kapok a kis csitriktől, akik játsszák az agyukat az izomagyú pasiknak. Borzalom…
- Te hova jársz szórakozni? – dobom vissza a labdát. Ha hasonló a zenei ízlésünk, talán mond valami olyan helyet, ami nekem, illetve a többieknek is tetszhet. Újra lenézek a karomra, persze csak óvatos mozdulattal, nem szeretném, ha félrecsúszna Thyst keze, és elrontaná a tetkómat.
- Sok olyan vendég jön ide, aki pillangót, virágot, és egyéb cukiságot kér? – kérdezem, és a hideg is kiráz az ilyen divatlibáktól, akik azért tetováltatnak, mert az „hű de menő!”. Egy tetoválásnak legyen jelentése, ne divatból varrassunk magunkra, én legalábbis ezen a véleményen vagyok.

Hmm, koncertes arc lenne ő is? Jómagam sokat járok rájuk. Nemhiába titulálnak sokszor fesztivállakónak. Már régebben élek Hollywoodban, de emlékszem milyen is volt itt új arcnak lenni. Hatalmas város, rengeteg ember, rengeteg szemét, csak eldugottan akadnak jó helyek. Nehezen találtam meg a helyem anno, ezért elárulok pár hasznosabb infót a csajnak is.
- Hát nem rosszak... Bár én a Lélekvesztőt néha kicsit drágállom árak szempontjából, ráadásul, ha nem vigyázol könnyedén elveszíted a pénztárcád. A Pokoltanya nekem messze van, a Kalóz kocsmában meg megfordulok néha. Szeretem még a Fortunát, a Teddyt, a Feketelyukat és a Vadászt. Tudom, Teddy nem hangzik túl biztatóan, az inkább ilyen old rock stílusú hely, AC/DC-vel, meg Guns 'n Rosesszal. Amúgy ha jó koncerteket akarsz hallani érdemes Punk&Rock Clubba menni. Eldugottabb helyen van, de ha megkérdezel egy régebben itt lakó jó arcot, hogy hol van a PRC, tuti tudni fogja.
Elmosolyodom a kérdése hallatán.
- El sem tudod képzelni, mennyi ilyen jön ide. Persze általában divatlibák mind hozzám csorognak le, hiszen nekem van a legtöbb szabadidőm, meg nekem kell a legjobban a pénz. Az egyetem sem ingyenes, meg valamiből azért élni is kell. Rengeteg letörött műkörmös, elhagyott pasis, új Prada táskás storyt kell végighallgatnom, és még akkor se hagyják abba, mikor jelzem, hogy jó lenne. Pillangó, tollpihe, kisvirág, infinity jel, ezerféle Love felirat... Lassan hányok tőle. Persze időnként akadnak érdekes, kihívást jelentő minták.

Elcsevegünk a kocsmákról, úgy tűnik, ő is otthon van a témákban, és említ egy-két helyet, amiről nem hallottam még, de ezek után szerintem ellátogatok majd.
- Igen, a Lélekvesztő kicsit drága, de már volt ott két fellépésünk is, és kedvezményt kapunk  a piákra, szóval nekünk megéri. – igen, nagyon megéri, ha van egy zenekarod, és felléptek, mert a legtöbb helyen kedvezményeket kaptok, van, hogy egy-két ingyen piát is. Mondjuk nekem sokszor fizetik a piámat, mert eléggé ki szoktam csípni magam ilyenkor, a ruháim sokszor nem bíznak sokat a képzeletre, szóval mindig van egy kis rajongótáborom, akik gondoskodnak az alkohol pótlásomról.
- A Teddy-ről először egy plüssmackó jut eszembe, de ha AC/DC meg Guns’n’Roses, akkor biztos ellátogatok oda egyszer. – szeretem a régebbi rockbandákat is, nagy motivátorok, a tekintetben, hogy milyen régóta a pályán vannak, és milyen népszerűek. Remélem mi is eljutunk majd ilyen szinte.
- Tudom hol van, a hétvégén ott volt fellépésünk. Király hely, biztos visszamegyek még, már csak a koncertek miatt is, meg az árak is korrektek ott. – ha elmegyek bulizni, akkor én bizony nem maradok egy cseppet se józan, szóval kellenek a megfizethető árak, hogy rendesen be tudjak rúgni, mert bár azért a fellépésekre szép pénzt kapunk, de az oszlik négy felé, meg fizetni kell az albérletet is, ilyesmi, és sajnos nem szarom a pénzt én se.  Egész normális ez a Thyst, lassan azt is elfelejtem, hogy a kommunikáció köztünk nem indult épp fényesen, de lám, csak közös érdeklődési kör kellett hozzá.
- Borzalmas… Részvétem… - rázom a fejem. Én nem hiszem, hogy el tudnám viselni ezeket a libákat, akik persze gondolom tetoválás közben nyavalyognak, hogy hű de fáj, és hisztiznek anyuci után… szánalmasak.
- Egyetem? A Frances-re jársz? - nem gondoltam volna, hogy iskolatársak vagyunk,mondjuk lehet, hogy ő rendszeresen bejár, csak én vagyok ilyen lógos, és ha látogatnám az órákat, akkor ismerős lenne, de így nem az.
- Például? Mi volt a legérdekesebb minta, amit valakire rá kellett tetoválnod? – érdeklődöm, és ezzel ötleteket gyűjtök, mert nem állok meg ennél az egynél, nem bizony, biztos visszatérő vendég leszek. Aztán majd hazalátogatok, és anyámat kikergetem a világból a külsőmmel. Már alig várom![/b]

Á, ha valaki zenész, úgy könnyű! Plusz bevétel, fellépések, jó arcok, ingyen piák... Bár nem hinném, hogy ők kevesebbet dolgoznak a próbákkal, egyeztetéssel meg ilyesmikkel, mint én a varratokkal. De én sose kapok ingyen piát. Az élet igazságtalan. Hüpp.
- Hogy járok a Frances-re? Nem, azt azért nem mondanám... Inkább csak néha előfordulok arrafelé. Szeretem a filmművészet szakot, nagyon jó, tényleg, csak azt ne várja senki, hogy én bejárjak azokra a műelemzéses dögunalmas előadásokra. De vannak olyan órák, amik kifejezetten jók, például a gyakorlati rész.
Idő közben tovább dolgozom, egy steril kendővel letörlöm a kifolyt festékes vért. A minta alakulgat, a mélyebb tónusok már fent vannak, csak lágyítani kell, átmenetezni, meg miegyéb. De legalább látom, hogy csináltam már valamit. Egész jól fog ez mutatni.
- Hogy a legérdekesebb mintám? -itt muszáj elmosolyodnom a szép emlékektől- Egy egész hátas ázsiai sárkány. Egy srácra varrtam fel, a vállától indult, a feje előre nyúlt majdnem a mellkasáig is, a teste a hátán tekergett, végül a farka a majdnem a köldökig elért. Gyönyörű színekben pompázott, rengeteg fajta tűt, festéket használtam hozzá. Baromi sokáig készült, sokba is került, de a srác azt mondta, megérte. Azóta többször is láttam, még mindig szép a tetkó, pedig már jó két éves.
Közben eszembe jut még egy klassz tetoválás, amit szintúgy élveztem. Bár nem ér fel a sárkánnyal, de jó volt.
- Néhány hónapja egy lány kért meg, hogy tetováljak egy kigyulladt főnixet rá. Elöl a hasán volt, vörös, sárga, fekete és narancs színekkel, a szárnyak egész az oldaláig kinyúltak. A lángok remekül sikerültek, szebben kirajzolódtak, mint hittem. Tudod a festék beledolgozódott a bőrébe, nem domborodott ki, hanem egészen egy síkban volt vele már az elején, és a kreolos alapra szépen el tudtam vezetni a sárgákat, jól halványult...
Eszembe jut, hogy talán unalmas lehetek már és túl sokat áradoztam, ezért gyorsan befogom. Kérdezek inkább, hiszen akkor megtudhatom, őt mi érdekli.
- És milyen zenét játszotok?
Talán jó kérdés, talán nem, nem tudom még.

Felnevetek azon, amit mond, úgy tűnik, valamennyire rokonlelkek vagyunk, már ami a sulihoz való hozzáállásunkat illeti.
- Ezt meg tudom érteni! Szerintem két kezem elég, hogy összeszámoljam, hogy hányszor voltam bent a Frances-en. – nem viszem túlzásba, néhány órát már meglátogattam, ami kötelező volt, mert nem kockáztathatom, hogy kirúgnak, mert akkor nekem annyi, de amúgy általában találok jobb szórakozást, mint az iskolapadot koptatni. A tetoválás továbbra is kellemetlen, de nem vészes, néha letekintek, hogy megnézzem, hogy áll, és örömmel látom, hogy már alakulgat a kért minta.
- Wow. Az nem semmi. – füttyentek egyet elismerően. Nem ritka, hogy olyannal találkozok, akinek a teljes háta, sőt a karja is ki van tetoválva, de azok többnyire nem ennyire egybefüggők, mint az említett srácnak. Nekem nem lenne pénzem egy akkora tetkóra, de azért remélem, pár éven belül már keresek majd annyit, hogy ha akarom, megengedhessem magamnak.
- Az is jól nézhetett ki. És ezeknek a tetoválásoknak több, mint valószínű, hogy van valami jelentősége, és nem csak úgy magukra varratják divatból az emberek… - hülyeségnek tartom az ilyet, de a nagy tetkók azért hordoznak valamiféle jelentést. Kicsit belefeledkezett a tetoválás jellemzésébe, de igazából most ez nem zavart, mert engem érdekelnek, mindig is érdekeltek a tetkók.
- Rockot, természetesen. Kicsit The Pretty Reckless, kicsit Evanescence, de alapvetően saját stílus. Ha érdekel, majd gyere el egy koncertre. – érdeklődik a rockzene iránt, hát miért ne jöjjön el a fellépésünkre? Minél többen vannak, annál jobb, annál nagyobb a buli, és a bevétel is nagyobb így.
- Mennyit csinálsz még meg a mintából? – kérdezem Thyst-től, miközben újra lepillantok a karomra. Nem sürgetni akarom, még ráérek, csak kíváncsi vagyok, meddig folytatja még, és mit hagyunk meg egy következő alkalomra. Még nem értük el a tűrőképességem határát, távolról sem, szóval én még simán elücsörgök itt jó ideig.

Haha, találtam egy visszajáró rockert! Mostantól nekem se kell kis libákat tetoválnom! Legalábbis addig, amíg ez a csaj is be nem telik.
Evanescence? The Pretty Reckless? Nem a legnagyobb kedvenceim, de nem rosszak. Érdekelne, mit alkot ez a szöszi a színpadon, jó kiállásúnak tűnik. Érdekel a koncertajánlat.
- Ha mondasz egy helyet és időpontot szívesen elmegyek. Vagy tudod mit? Lefirkantom a telefonszámom és még konzultálunk.
Egy kicsit csendben maradok, egy utolsó, hangsúlyos, kritikus foltot is felrakok, majd újra a lányra tekintek.
- Hát, asszem mára ennyi. Felraktam az árnyékokat, a minta teljesen rajtad van, már csak a színezés kell. Még átfertőtlenítem, letörlöm egyszer, aztán teszek rá egy tapaszt. Míg vissza nem jössz is vigyázni kell rá, a bőr fel lett sértve és érzékeny. Könnyű ilyenkor összeszedni egy jó kis gyulladást.
Megeresztek Kimberly felé egy félmosolyt, majd elvégzem az említett műveleteket. Elpakolászom a cuccokat, berakok pár dolgot az autoklávba, a tűk meg kesztyű és egyéb egyszerhasználatosak a kukában végzik pályafutásukat. Mire minden a helyére kerül előkapok egy cetlit, felfirkantom a telefonszámom és a lány felé nyújtom.
- Tessék. Majd hívj koncert ügyben, meg hogy egyeztessük, hogy mikor jössz be a színekért, hogy akkor tuti benn legyek. Gondolom van még programod, menj csak. Szia.
Minden esetre én is veszem a kabátom, elszívok még egy cigarettát az üzlet előtt. Régen benn is szívhattuk, de ezek a hülye törvények! Ah, tökmindegy.

A jövőbeli tetoválásaim elkészítésére is szerintem ezt a helyet és Thystet fogom választani, mert a kezdeti súrlódások ellenére most már egész jól elcsevegünk, miközben készül a szép kis tetkóm.
- Rendben, majd értesítelek! – bólintok, és egyszerűbb, ha egyből a telefonomba írom a számát, mert akkor nem fog elveszni, így a későbbiekben amikor leírná, inkább kérem, hogy mondja el, hogy rögzíteni tudjam. Most már csak az kell, hogy ne felejtsek el neki szólni, bár ezt nem garantálhatom, elvégre vannak más dolgok is, amiket az agyamban kell tartani, de majd kiderül. Mikor mondja, hogy ennyi volt mára, lepillantok, és tetszik amit látok.
- Okés, megjegyeztem. – bólogatok, és elraktározom ezt az információt, mert nem kell nekem semmiféle fertőzés vagy gyulladás, az egyszerűen undorító. Türelmesen várom a kis procedúra végét, és mikor kész vagyok, leszállok az asztalról, és kicsit kinyújtóztatom elmacskásodott tagjaimat. Nem volt a legkényelmesebb odafent ülni, de megérte, már csak a színek kellenek.
- Rendben! Köszi. Mennyivel tartozok? – kérdezem tőle, mert hát gondolom ki kell fizetnem valamennyi részletet, bár lehet, hogy a végén kell csak, de az a tetoválóknak azért lehet parás, mert akkor mi van, ha az ember nem jön vissza már, és akkor kapott egy ingyen tetkót? Mindenesetre ha mond egy összeget, akkor azt odaadom neki, majd elköszönök tőle, és megfogva a kis cuccomat kisétálok a szalonból. Elindulok hazafelé, és rágyújtok, jól esik ez most nagyon. Karom kicsit sajog, de nem érdekel, a cél érdekében elviselem!