-De számít, hogyne számítana... - Suttogom, nem is tudom miért. De nem hittem volna hogy ennyire kiakad a lány miatt. Mondjuk Jodie valóban az esete, ismerem ennyire az öcsém. Humoros, csinos, ötletes, lökött és bevállalós, karizmatikus. Én meg elrontottam neki az egészet.
Át is karolom, húzom az ölembe, a vállamhoz, át akarom karolni de hagyja, simogatom a fejét míg mindkét kezemmel védelmezve ölelem.
-De igen.. cserben hagytalak... annyira sajnálom! - Már elmondtam neki egy egy gyenge pillanatomban, hogy bánom hogy elmentem tolmácskodni nyárra. Hogy nem voltam vele.
-Héj héj... nem marad szemed te lökött... - Fogom meg finoman a kezét és hagyja finoman simogatom ki a szeméből a könnyeket. Még csak az kéne kinyomja magának mert dacos és mert ő nem sír. Hah, olyan mint én...
-Henry, az ő baja is ha elment, mert te remek srác vagy... és ha felhívod és nemet mond, akkor buta is. Hmm? - Simogatom ki a haját az arcából, szerintem Jodie is átgondolja ha lehiggadt. Már ha Henry meg akarja keresni, persze... Nem tudom mit szeretnének.
-Mit szólnál ha ma együtt lennénk? Átjöhetnél. Vagy elmehetünk valahova, amit csak szeretnél! Hmm? - Adok egy csókot a homlokára, szeretném ha jobban lenne de nem tudom mit kéne tennem, leblokkol hogy sír. Gondolom az hogy ölelem kevés a boldogsághoz, talán ha elterelem a figyelmét... Talán jobban lesz.

Ingerültebben közli hogy akkor legyen igazam és számítson. De nem lehet mindent a szőnyeg alá söpörni... magamon látom hogy nem megoldás.
Fáj hogy őszinte, hogy őszerinte is cserben hagytam, de örülök hogy kimondta. Valahogy mindig is éreztem hogy neheztel és az is fájt hogy nem mondta. Így most másképp fáj... Aztán csak felocsúdom, keserűen elmosolyodom.
-Ez kölcsönös... - Amíg nem volt velem az elmúlt két évben magányos voltam és... unalmas. De komolyan, nem mentem sehova, csak dolgoztam, morcos voltam. Edzettem és fordítottam, remek volt mit ne mondjak... Folyton azon agyaltam vajon mi van vele, jobb-e neki, megint rosszul döntöttem-e...
-Dehogynem baj... - Makacskodom, önző mód nem akarom a vakságán is átvészelni. Meg látni jó dolog, hirtelen haragból ne dobja el magától.
-Értem... - Ha nem hát nem, de szerintem csak dühből mondja. Pár nap és talán már máshogy látja.
Ledöbbenek a vádaktól és kissé fel is háborodom, de igyekszem visszafogni magam.
-Ha az lennél szerinted nem mentem volna játszani meg csajozni nélküled vagy akármi ahelyett hogy születésed óta vigyáznék rád?! Idióta vagy és nem ismersz, ha azt hiszed valaha is teher lennél nekem. Leszarom apa mit mond. - Mondom olyan megvetéssel a hangomban, ami apának szól, kérdés észre veszi-e. Apa is pont ezt mondta vagy nagyon hasonlót, azért pattant el a cérna. Félre is nézek, nem érdekel apa mit mondott nekem, neki, Henry fontos nekem és sosem volt teher vagy szánalmas a számomra. Inkább megölelem megint kicsit erősebben, érezze hogy baromságokat hord össze.
Aztán bólogatok.
-Nekem is. Menjünk akkor golyót lökni, vagy mi az a játék. - Mosolygok, felhúzom, mondom menjünk a mosdóba, tegye rendbe magát aztán menjünk is innen, nehogy benn tartsanak túlórára.

Magam elé meredek és úgy teszek, mintha természetesen tudnám Sebastian hogyan érez. Megint az a melegség jár át, mint amikor lejátszotta azt a dalt. Fontos vagyok neki, mégis. Nem tudom elrejteni a vigyoromat és még jobban hozzábújok, kicsit az arcom is piros. Sebastian élete azt mutatja, hogy igenis jól elvan nélkülem, de nem teszem szóvá. Rossz lenne, ha tényleg jól ellenne nélkülem és jól esik elhinni, hogy függ mint egy narkós.
Már nevetek a szemkikaparós izére, nem gondoltam komolyan, túl szépek a szemeim. A lányról most nem akarok beszélni, sem gondolni rá, hagyni akarom akarom az egész témát.
Megrázkódok, amikor kifakad a vádjaimra és még az utolsó cseppek is lecsorognak az arcomon. Gyorsan eltüntetem őket, de azért hagyom, hogy lássa.
Hülyén szipogok, megtörlöm kézfejemmel az orromat. Magam elé meredek, ez tényleg jogtalan, Sebastian mindent megtett, vigyázott rám, amikor senki se tette.
- Ne haragudj
Morgom neki remegő hangon.
- Idióta vagyok
Vonok vállat, aztán az apa szóra inkább eldugom a fejem a karomba. Igen, ő mondta mennyire lehúzom Sebet. Nem mintha én nem lennék ezzel tisztában, azt hiszem ő is tudja és ez nem jó. Belekapaszkodom a karomba, megszorítom és nagyon azon vagyok, hogy villámgyorsan összeszedjem magam.
- Jó, menjünk. Meglátod...bábukat golyózni mennyire jó
Közlöm rekedten, azzal felállok, előveszem frenetikus színészi képességeim és a nap hátralévő részében vidám, bolondos és Seb kedvenc kisöcsikéjévé változom megint.
//még írhatsz, aztán lehet zárni szerintem, köszi//