Megforgatom a szemem. Mi mást tehetnék? Tényleg nincs. De attól még idegesít. Viszont, erre nem nagyon tudok visszavágni. Inkább ráhagyom. Nem fog így hívni, tudom. Érzem abból, ahogy most kiejtette a száján. Nem így mondta korábban, ebben biztos vagyok. Bár ez mindegy most.
- Nem hiszem, hogy agymosással sokra mész akkor... - nem szoktam viccelni, és nem is vagyok túl büszke erre, de minden valószínűséggel nem az agyam fog akkor irányítani. Múlt éjjel sem azzal gondolkodtam, mert ha használtam volna, akkor nem történik semmi, ebben biztos vagyok. Vagyis... mindegy. Azért a homlokához teszem a kezem és arrébb tolom, ne hajolgasson hozzám ilyen közel, nem megy vele semmire. Most éppen nem.
- Undorító. A végén feminista leszek... - Ez nem irónia, komolyan gondolom. - Ez egy szar hasonlat, de azt hiszem értem. 
Értem, amit mond. Hogy miért működik így a világ azt nem. De nem fogom megváltoztatni. Megvan a saját véleményem, és én ennek megfelelően fogok élni. Aztán a többi ember, gondoljon, amit akar. Én döntöttem. Szeretem So Ra-t és nem fogom neki elmondani, ami történt. Ugyanakkor, ezentúl jobb leszek hozzá. Jobb akarok lenni. Ezen jár az agyam, amíg Izzie felöltözik, és a végre egészen nyugodtnak érzem magam.
- Nem kérdezted... Én meg nem kürtölöm világgá. Így egyszerűbb - meg olcsóbb, sokkal olcsóbb, de ezt nem fűzöm hozzá. Igazából mindegy, hogy mi az oka, és az is lényegtelen, ő miért nem tudott eddig róla. Elvégre én nem titkoltam. Próbáltam, de nem volt rá sok esélyem. Nem lehet úgy végigmenni a folyosón, hogy senkivel se fussak össze.
- Miért is kérdeztem? - forgatom meg újra a szemem, de örülök, hogy "pipicicit" kér, mert ez egész biztos, hogy azt jelenti jobban van. Mellesleg sonka meg tojás biztos van, és hamar el is készül, nem lesz gond.
- Ne mondd, hogy nem tudod hol a kulcs - nyögöm, ahogy figyelem mit csinál. Én is nézelődni kezdek, bár az én vaksi szemeimmel ez nem nagy segítség. Inkább leülök egy székre, hogy ne legyek útban. Aztán amikor megtalálja, felállok, és mögé lépek, hogy amint nyílik az ajtó kimehessek.
- A folyosó? Kizárt, csak holnap takarítanak - pillantok rá, és most kap egy mosolyt. Épp most mondta, hogy nem beszélünk senkinek, ami nálam azt jelenti, hogy mostantól, még csak nem is említjük, ha valaki meg meglát minket? Majd kitalálunk valamit. Hökös megbeszélés, baráti csevej.  Nem hiszem, hogy nehéz lenne. Megoldjuk. Kilépek, és megindulok a saját szobám felé. Közben gondolkodom, mit mondhatnék, amíg elérünk a szobámig. De aztán rájövök, mire kell felkészítenem.
- A szobatársaim... kicsit... khm... - nem tudom mi rá a jó szó, de aztán arra jutok, hogy Kilian annyira szerencsétlen, hírből már tuti ismeri a fél suli, talán Izzie is hallott róla - az egyik, japán, és rendőr. Nem sok vizet zavar... A másik... Kilian Scatt, ismered?
Kérdőn nézek rá, mert nagyon megkönnyítené a dolgomat, ha ismerné, és nem kéne elmagyaráznom, milyen egy idióta. Ráadásul ez a szó, még csak nem is elég kifejező, ha róla van szó.
Végül megérkezünk, én meg először megnézem, hogy nyitva-e az ajtó, aztán megnyugszom, hogy nincs, mert akkor remélhetőleg nincsenek itt. Előhúzom a kulcsom, kinyitom az ajtót és bemegyek. 
Fertőtlenítő szag van, Kilian takarított... Kinyitom az ablakokat, és kiszellőztetek. Aztán Izziehez fordulok.
- Az az én ágyam, oda nyugodtan leülhetsz - bökök a fal mellett lévő ágyamra. A szoba többi része olyan, hogy nem szívesen tartózkodom benne. A fürdő meg a konyha kivétel. A konyha már csak azért is, mert én használom a legtöbbet. De mindegy. Keresek tiszta ruhákat, és elmegyek én is átöltözni, aztán nekiállok a reggeli készítésnek.

- Egy szerencsétlen hülye - mondom teljesen nyugodtan, mert egész biztos, hogy egy emberről beszélünk, csak Izzie biztos egy jobb pillanatában találkozott vele. Esetleg azt hitte szándékosan hülyül, és nem vette komolyan. Nekem mindegy.
Beérve hozzánk rögtön kinyitom az ablakokat, hogy szellőztessek. Megkeresem a szemüvegem azt is felveszem, aztán tiszta ruhákat keresek, és már mennék átöltözni, amikor Izzie megszólal.
- Tessék? - kérdőn nézek rá. Miért dobnék kis bármit is, nem értem - Nem terveztem kidobni semmit sem.
Nézek rá nagyra nyílt szemekkel, akkor kapásból kezdhetném a szemüvegemmel, de anélkül meg nem látok, nem sok értelme lenne. Megrázom a fejem, ez valami lányos agymenés lehet, aztán bemegyek a fürdőszobába és átöltözöm, hogy aztán végre tiszta ruhában állhassak neki a "pipicicisonkás rántottának". 
A konyhába is utánam jön, amin már nem lepődöm meg, de ahogy felszisszen felé fordulok. Ő azt mondja eltunyult, én meg csak egy pillanatig érzem úgy, hogy ellenkezzek, de aztán ráhagyom. Elvégre, ő érzi. 
Visszafordulok a konyhához, kinyitom a hűtőt, veszek elő sonkát és tojásokat. Ekkor érkezik a kérdés So Ra-ról. Sóhajtok egyet, és megigazítom a szemüvegem.
- Legjobb emlékeim szerint, te győzködtél, hogy vele kéne lennem... - kezdek bele, és vetek is rá egy szemrehányó pillantást, de aztán elmosolyodom, mert azt hiszem, igaza volt, és most leszámítva a bűntudatom, egész boldognak érzem magam. - Hány tojást kérsz? - kérdezem, aztán ha válaszolt akkor visszafordulok a hozzávalók felé, és neki állok a rántottának, úgy kezdek el beszélni.
- Egyébként nem tudom. Már sokkal korábban a fejébe vette, hogy az agyamra megy... Kezdve azzal, hogy ő majd eléri, hogy mosolyogjak - ezen nevetnem kell. De aztán folytatom, és elmesélek mindent. Igazából senkivel sem beszélgettem erről, még Pappal se nagyon igazából kerülöm egy ideje... De most jól esik. Elmondom, hogy milyen határozatlan, de mégis milyen könnyen megmakacsolja magát bizonyos helyzetekben. Hogy fél a sötétben, hogy nyuszis telefontokja van, hogy csinosan öltözik, hogy  bármikor képes elaludni, hogy finom a kávé, amit készít, meg mindent, ami csak az eszembe jut, és remélem, hogy ezzel kielégítem Izzie kíváncsiságát.
Közben a rántottánk is elkészül, így azt két tányérra teszem, és az egyiket Izzie elé teszem le, a másikat vele szemben, ahova majd én ülök. Keresek még evőeszközt, sót és borsot is teszek az asztalra, aztán helyet foglalok.
- Jó étvágyat! - mondom végül és enni kezdek. Közben persze, ha van még kérdése, akkor válaszolok rá. Azt már tudom, hogy ő, nem fog mesélni.

//És ez pedig a záróm, köszönöm, Zinimini, imádtam! *.* <3 //

- Mi van? ez az igazság! - nem ér kiakadni, én jobban ismerem Kiliant mint bárki itt az egyetemen. Elvégre én vagyok az, aki napi több órára összezárva kényszerül lenni vele. Igaz, szerencsére, ennek a nagy részében alszunk, de megjegyzem, van aki még alvás közben is idegesítő tud lenni, és Kilian ilyen. De nem is akarok rá gondolni most.
A szobánkban érve, aztán átöltözöm majd a konyhában nekiállok a reggeli készítésnek, közben meg So Ra-ról faggat, és először nem is tudom, hogy mit mondjak. Azzal kezdem, hogy én csak azt csináltam, amit ő mondott. Persze nem ebben a formában közlöm ezt, de alapvetően, azt hiszem az volt a fő indok, hogy ő mondta. Én meg megpróbáltam, és a fenébe is! igaza lett.
Elégedettnek tűnik, és még engem is meglep, de nem bánt, hogy így reagál. Egyszerűen csak mesélek neki mindenfélét, ami eszembe jut. És valójában sok mindent csak most fogalmazok meg magamnak először. De jó így. Kicsit olyan, mint amikor Pappal beszélgetünk, az a különbség, hogy Izzie nem elemzi ki minden egyes mondatomat, vagy ha mégis, nem teszi azt szóvá, egyszerűen csak hallgat. Egyedül a végén tesz egy megjegyzést, amire csak egy szemöldökfelhúzással reagálok, mert mégis, hogy mondhat ilyet? De mindegy. Megcsóválom a fejem, és leülök, hogy egyek én is.
Kissé meglep, a hirtelen kijelentése az apjával kapcsolatban, de végül csak bólintok. Azzal magyarázva a dolgot, hogy egyszerűen csak nem akar egyedül lenni, és amint túl vagyunk a bemutatkozáson, majd szépen el is köszönök tőle. Mert, én egész biztos, hogy nem akarok az apjával ismerkedni. Már nem.

//köszi béjb! én is imádtam *-* remélem még látlak //