Emma Daphne Hart

Neme:nő
Kor: 20
Kar és Szakirány: Klasszikus kommunikáció - Fotográfia
Évfolyam: 2.

Előtörténet:
- édesanyám: Susanna, 60 éves, nyugdíjas, de részmunkaidőben gyermekorvosként dolgozik
- édesapám: Leslie, 61 éves, nyugdíjas, éppen ezért egyre többet hódol a szenvedélyének, a repülésnek
- 2 nővérem van: Mary, aki 35 éves, könyvelőként dolgozik. Férje Rob katona, van egy kisfiuk, Martin.
A másik nővérem Suzy, aki 33 éves és pénzügyi tanácsadóként dolgozik. Párjával, Peterrel nem rég költöztek saját lakásba.
- Általános és középiskolában kitűnő tanuló voltam, ami megkönnyítette, hogy bejussak a Francesbe. Régebben én is orvos szerettem volna lenni, mint anyu, de tinédzserkoromban előjött egy szenvedélyem, ami nélkül ma már nem tudok élni. Ez pedig nem más, mint a fotózás.
- Egyszer voltam szerelmes az életemben, de a srác összetörte a szívemet és megalázott az összes ismerőseink előtt. Azóta kicsit megváltoztam. Jelenleg inkább szeretném jól érezni magam egy sráccal, és semmiképp se szeretnék előre tervezni vele. Nem akarok még egyszer ennyire pofára esni.
- Általában sok ember vesz körül, biztos azóta, mióta a szüleim közös vendéglátós vállalkozása befutott. Rengeteg érdek barátom van, de igaz csak nagyon kevés. Ez nem zavar, elszórakozom én azokkal, akik csak a szüleim pénze miatt lógnak velem, hiszen pontosan tudom, hogy bajban kik azok a barátaim akikre számíthatok és kik azok, akikért én is bármit megtennék.

A karakter jelleme:
Gondoltad volna rólam, hogy: hobbim a fényképezés, imádok főzni, nem tudom elkezdeni a napot kávé nélkül, szeretek esőben sétálni és az utóbbi időben kicsit elvesztettem önmagamat?
Úgy gondolom a legjobb az lenne, hogyha megismernétek és ti döntenétek el, hogy milyen is vagyok valójában. De persze a kötelesség megköveteli, hogy írjak magamról néhány szót. Ezért ha megengeditek, felsorolom pár erős tulajdonságomat, mondjuk pár rosszat és eggyel több jót, hogy azért ne ábránduljatok ki belőlem.
Álmodozó vagyok. - Szeretem azzal tölteni a szabadidőmet, hogy töprengek a jövőmön és elképzelem mi leszel velem pár év múlva.
Optimista vagyok. - Eddig akármilyen mély gödörbe estem, onnan még mindig sikerült felállnom. Bár nem tudom, hogy az utóbbi megrázkódtatásból mikor térek vissza újra önmagamhoz.
Gondoskodó vagyok. - Szeretek gondoskodni a szeretteimről és a lehető legtöbb mindent megadni nekik. Csak ezt nem mindig értékelik.
Magamba forduló vagyok. - Sajnos hajlamos vagyok kihagyni a legnagyobb iskolai bulikat és helyettük inkább begubózom a szobámba és gondolkozom. Talán ez a legrosszabb tulajdonságom, hiszen alapvetően nem szeretek egyedül lenni.
Türelmetlen vagyok. - Gyakran előfordul, hogy hamar elillan a türelmem, ekkor legtöbbször elszomordom és visszavonulót fújok. Vagy őrjöngök egy sort és minden mehet tovább.

Szerepjátékos példa:
Ezt a példát a lentebb említett, Dorianről hoztam magammal, remélem nem probléma.
"Ezer és egy százaléknyira biztos voltam én abban, hogy jól cselekedtem, amikor feljöttem Chrishez? Igen. Akkor mégis miért érzem úgy, hogy mégsem volt jó ötlet? Nem tudom. És erre nem is tudok majd jó választ adni. Hiszen amikor már éppen az mellé teszem a voksomat, hogy nem kellett volna feljönnöm, akkor rögtön megszólal egy másik kis hang a fejemben, ami arra bíztat, hogy az állapotomnak megfelelő lehető legjobb helyen vagyok. Csak azt kéne már valahogy kikalkulálni, hogy melyiket mondatja velem az angyali/jó énem és melyiket az ördögi/rossz énem? Erre sem mostanában fogok rájönni, ebben biztos voltam. Éppen ezért hagytam, hadd sodródjak az árral. Elvégre nem lennék itt, ha fél órával ezelőtt nem akartam volna idejönni. Úgyhogy szépen maradok a fenekemen, hátha még valami jó sül ki ebből az estéből.

- Nem szívesen untatnálak a történtekkel. - Mondtam halkan, de a kedvem még sajnálatos módon nem változott semennyit sem, főleg nem pozitív irányba. Az viszont meglepett, hogy alig 2 Chrisnél eltöltött rövidke perc után mosolyogni tudtam. "Nem kínállak meg se cigivel, se piával, viszont egy teát főzhetek neked." Igen, számomra ez rettentően mulatságosan hangzott. Először is azért, mert Chris próbált vigyázni rám, másodszor pedig azért, mert nem akart leitatni. Sőt, nekem még egy teát is készített volna. Ilyen viselkedést pedig nem igazán szokhattam meg tőle. Igazából nem is akartam, hogy ilyen pasivá váljon, mert Chris az Chris. Vagyis, rengetegszer szemét, de azért akikkel jóban van, azokkal tud normálisan is viselkedni. Én pedig ha úgy vesszük közel állok hozzá, mármint a legjobb barátjának vagyok a húga, aki csak nem egy utolsó ember az ő életében. Legalábbis reméltem. - Teánál valami erősebbre lesz szükségem. - Ez csak óvatosan jelentettem ki, és abban sem voltam biztos, hogy hallotta-e egyáltalán, mert máris feltett egy kérdést. Vicces. Mi az, amivel ennyire ki tudott borítani a bátyám?
Igazából féltem elmondani neki, mert nem akartam, hogy később az derüljön ki ebből az egészből, hogy Chris is segített neki anno abban, hogy Jayt elküldje New Yorkból. Ha ez derülne ki, biztos, hogy nem fogok jót állni magamért. Most olyan ember mellett szeretnék lenni, aki egy kicsit sem érdekelt ebben a témában. És reméltem, hogy Chris nem az. Max csak hallott róla a bátyámtól, és ennyi. Ezt még el tudnám viselni. De csak ennyit, többet már nem. Ha ő is becsapott engem, akkor nem tudnék kihez menni. Most pedig pasi társaságra van szükségem, csak azért, hogy tudjam engem lehet szeretni. Hogy Jesse nem azért küldte el Jayt, mert fájdalmat akart okozni nekem, és Jay nem azért ment el olyan könnyen, mert nem szeretett. És nem kell most szerelemre gondolni, mert én sem abban gondolkodok. Nem is azért vagyok Chrisnél, mert azt akarom, hogy szerelmet valljon nekem! Dehogy is! Azért vagyok itt, hogy tudjam, szeret annyira (barátként természetesen), hogy tudassa velem, hogy velem nincsen semmi baj. Mert az is lehet, hogy én csinálok valamit nagyon rosszul, és én űzök el mindenkit magam mellől. Ez sem kizárt. De nem akarom, hogy ez legyen a magyarázat. Abba belehalnék.

Ha viszont az este mégsem jól alakul, ahogy én remélem, akkor muszáj lesz mégis hazamennem. Kinél másnál tölthetném az éjszakát? Amberlynél? Nem lehet, hiszen az előbb veséztem ki, miért pasira van szükségem. Ő amúgy is elfogult velem kapcsolatban, és tuti azt mondaná, hogy velem minden rendben van, csak a srácok hülyék. Menjek Alexhez? Na, persze, még mit nem. Azt hiszem nem vele kellene megbeszélnem a Jay-es dolgaimat, illetve vele inkább nem illene erről beszélnem. Amúgy sem tudom, hogy jelen pillanatban hányadán állunk egymással. Rengetegszer kibékülünk, aztán valamin összekapunk. Közel kerülünk egymáshoz, majd olyan távol, mintha a világ 2 sarkán lennénk. Vele is jó lenne megbeszélni a dolgokat, vagy nem is tudom, mit kellene csinálnunk. Csak barátok nem lehetünk. Vagyis lehetnénk, csak sohase tudunk megragadni a csak barátok szinten. Párnak nem vagyunk éppen a legjobbak, az ellensége meg semmiképpen sem akarok lenni. Ahhoz túl fontos Ő nekem, mégha ezt nem is vallom be.

A gondolataimat akkor tereltem vissza, amikor észrevettem, hogy Chris felém fordult. Kissé idegesnek tűnt, és csak abban bíztam, nem miattam, hanem inkább a teafőző hozta ki őt a sodrából. Mosolyára és mondandójára én is mosollyal feleltem.
- Köszi, hogy észhez tértél végre. - Mondtam, immár nyugodtabb hangsúllyal. Úgy tűnik kellett neki ez a kis incidens a teafőzővel, hogy rájöjjön nekem most tényleg nem teára lenne szükségem, sokkal inkább valami alkoholra.
- Köszi. - Ismételtem magamat, majd elvettem tőle a poharat és kiittam a tartalmát, mindenféle habozás nélkül. Szükségem volt erre, és csak reménykedni tudtam abban, hogy nem vonja meg tőlem a további alkoholfogyasztást, mert az elég nagy kitolás lenne.
A kérdésére viszont még mindig nem válaszoltam, így gondoltam gyorsan lerendezem, és valamilyen más témára terelem a szót.
- A kérdésedre visszatérve: hogy mivel tudott így kikészíteni Jesse... Emlékszel Jay Fosterre? Kiskoromban nagyon jóban voltunk, aztán az apukája elküldte egy katonai iskolába, ezért csak karácsonyonként tudtam találkozni vele. Keringtek róla eléggé durva pletykák, de a többségük nem volt igaz. Főleg azok nem, amik arról szóltak, hogy ő is bántotta a kisebbeket az iskolában. Csak rossz társaságba keveredett. Öhm... Mindegy is, nem ez a lényeg. Öhm... Jay visszajött, ma reggel találkoztam vele a kedvenc szökőkútamnál a Central Parkban. Az egész napot vele töltöttem, és végre úgy éreztem, hogy újra teljes az életem. Jay visszajött és boldog voltam. Egészen addig, amíg Jesse nem rendezett jelenetet a házunk előtt, alig úgy egy órával ezelőtt. - Itt tartanom kellett egy kis szünetet, mert a szemeim újra könnybe lábadtak, ahogy visszagondoltam az esti eseményekre. Vettem egy mély lélegzetet, majd tovább folytattam. - És a legjobb az egészben az, hogy anno, Jesse küldte el Jayt a városból. Én pedig azt hittem, hogy valamit rosszul csináltam, hogy én üldöztem el a viselkedésemmel. Nem hittem a levélnek se, amit búcsúzóul írt nekem. Itt hagyott. Hónapokig a padlón voltam és nem értettem, hogy ő miért nem tudott szeretni. Erre kiderül, hogy az az ember szúrt hátba egy jó nagy késsel, akit a világon talán a legjobban szeretek, akire felnézek és pont ő csapott be. Pont Jesse! Chris, miért csinálta ezt? Miért volt egy barom? És miért kellett hazudnia erről évekig? - Csak nem tudtam nyugodt maradni. Kibuktak belőlem a kérdések és újra sírni kezdtem.

Felálltam a kanapéról, sétálni kezdtem a nappaliban, a kezeimmel pedig a hajamat túrtam. Jó pár perc séta után, amikor lenyugodtam, Chris felé fordultam.
- Ne haragudj... Nem ezért jöttem ide. Vagyis, nem azért, hogy totálisan elrontsam az estédet. Nincs szükségem vigasztalásra. - Elmagyaráztam a pillanatnyi érzéseimet, de még mindig nem ültem vissza a kanapéra. Inkább az ablakhoz sétáltam, és a gyönyörűen kivilágított Manhattant kezdtem szemlélgetni. Ezúttal hosszabb ideig voltam csendben. Talán negyed óra is eltelhetett, amikor újra Chris felé fordítottam a tekintetemet.
- Tényleg ennyire nem bírnak az emberek? Ennyire nem lehet szeretni? Mit csinálhatok rosszul? - Feltettem a kérdéseimet, de őszintén, nem vártam rájuk választ. Mármint csak azért nem, mert ismertem Christ. Nem hittem, hogy ő belemenne, efféle amolyan lekizős témába. Aztán eszembe jutott, ahogy őt figyeltem, hogy lehet éppen indulna valahova.
- Egyébként van programod az estére? Ha igen szólj, és eltűnök. - Félve érdeklődtem a programjairól, mert semmi kedvem nem volt elmenni tőle. Próbáltam bevetni a bájos tekintetemet, aminek általában az emberek nem tudtak ellenállni, de nem tudhattam, hogy ez Chrisnél is működik-e. Igazából furcsa, erős késztetést éreztem arra, hogy odasétáljak hozzá és mégcsókoljam. Hogy miért? Ki tudja. Aztán a képzeletem valahogy kezdett beindulni, és a következő kép, ami a szemeim előtt lebegett, az már ha nem is 18-as, de 16-os karikáért mindenféleképpen kiáltott volna.

Ettől egy kicsit kezdtem kényelmetlenül érezni magam, ezért gyors léptekkel odasiettem a kanapéhoz és magamra kaptam a kabátomat. El kellett tűnnöm onnan, mielőtt még olyasvalamit tettem volna, amit megbántam volna. Ez a sok volna pedig kezdett az agyamra menni! Se szó, se beszéd, kiviharzottam a lakásából és magam mögött bevágtam az ajtót, majd nekidőltem, szemeimet pedig behunytam. Ha most visszamegyek, azt megbánom. Meg fogom bánni. Tuti, hogy meg fogom bánni. Tuti? Nem. Meg fogom? Meg. Vagyis, talán. Lehet. Nem!
Amint ráeszméltem arra, hogy a tudatalattim miért is vezérelt ide az este, már nyitottam is be az ajtón, és úgy, mint aki el sem tűnt egy pillanatra sem, odasiettem Chrishez és megcsókoltam. Nem csak egy egyszerű szájra puszit adtam neki, hanem egy igazi, szenvedélyes csókot. Közben belesimítottam a hajába, és csak tovább csókoltam. Ettől pedig jobban éreztem magam. És szinte biztos voltam abban, hogy nem fogok semmit sem megbánni. Abban pedig reménykedtem, hogy nem lök el magától, hanem inkább közelebb húz magához. Amíg ezt eldönti, addig én pedig csak tovább csókoltam és csókoltam, és nem is szándékoztam abbahagyni egyhamar. "

Miss Túlélő!

Talán mondanom sem kell, de imádom minden sorod, így nem is kérdés, hogy ELFOGADLAK!
Menj, foglalj avatart, iratkozz fel a rendszerbe és kívánom, hogy ne csak érdek-barátokat szerezz nálunk!