Aki ismer azért tudhatja, hogy nem vagyok olyan rémes ember, mint az a kritikáimból leszűrhető. Sőt, inkább teljesen átlagosnak mondanám magam, még ha képes is vagyok arra, hogy élőben is hozzam a kritikáimban fel-fel tűnő csípős élt. De csak azon alkalmazom, akin szükséges. Persze Hayley-ről is megvan a magam véleménye, hiszen a szőke, csinos nők ugyebár csak az esetek elenyésző hányadában okosak és mivel a nagy hallgatásból eddig nem nagyon tudtam leszűrni ennek az ellenkezőjét, így az előítéleteim mit sem változtak. Nem tehetek róla, hajlamos vagyok úgy megítélni az embereket, hogy szinte nem is ismerem őket.
Nem öltözök nagyon ki, végül is csak dolgozni jövök be, senki se nézi majd, hogy zakóban szerkesztettem-e a cikket, vagy szabadidő ruhában. Egyébként egyik végletet sem preferálom. Fekete szövetkabátomat viselem, hozzá egyszerű farmert és sportcipőt. A kabát alatt pedig egy tökéletesen hétköznapi fekete pulóver található. Velem van még fekete bőr, válltáskám is, amiben általában egy rakás papír van sok-sok betűvel.
Jó, lehet, hogy egy kicsit kések, de próbáljon csak meg tömegközlekedni valaki arról a környékről, ahol az albérletem van. Lehetetlen időben odaérni bárhova. Mindegy is, egy laza 10 perces késéssel megérkezek és persze az egyetem bejáratához veszem az irányt, ahol a találkozót beszéltük meg Hayley-vel.
- Szia. Hayley, igaz? - Lehet, hogy a kérdés egy kicsit bunkónak tetszik annak a fényében, hogy dolgoztunk már együtt, de valahogy ezek a szőke csajok olyan egyformák. Inkább biztosra megyek. Majd szépen karórámra pillantok, konstatálom is a késésem, de nem érzem azt, hogy magyarázkodnom kellene. Ha kiderül, hogy ő az a fotós, akit keresek, akkor szépen meg is indulok befelé.
- Gondolom nincs ellenedre, ha bemegyünk. - Mivel már elindultam, így ne is legyen ellenére. Egyébként teljes mértékig állítás, semmi kérdés jellege nincs, ami azt illeti tíz perces lemaradásban vagyunk. Hogy ez miattam van, az csak részletkérdés.

//Bocsánat, hogy így megvárattalak, de kicsit összejött a hetem.//