Az ablakon bekúszik a délelőtti nap kellemes melege. Játszom a fénnyel, hozzáérintem ujjaim hegyét, mintha csak el akarnám kapni, bár felnőtt fejjel tudom, hogy lehetetlen. Momentán nincs semmi dolgom, kedvemre egerészhetek. Csak a kis, kör alakú asztalok álldogálnak jó barátaik, a kényelmes, vörös kárpitos székek társaságában. Vendég egy szál se. Azért meg igazgatom kötényem, fekete ingemről és vörös nyakkendőmről lesöprök néhány csintalan porszemet. Szegecses karkötőimen megtörik a fény, a szilánkok a plafonon ide-oda rohangálnak. Hajam lazán omlik a vállamra, ma reggel nem volt kedvem semmit sem kezdeni vele. Matatok egy kicsit a tálcák körül, még egyszer megigazítom a bögréket, áttörlöm a pultot és a helyükre tolom a bárszékeket. Várok a csodára, reményeim szerint valami történni fog. Vagy mégsem? Mindegy is. A többi pincérlány valahol bent viháncol, nem volt kedvem velük tartani. Ma itt kell várnom. De mire is?

Felvert a jóleső alvásomból a kellemetlen fájdalom, amit még az oldalam váltott ki magából teljesen meglepetés szerűen. Legutóbb ugyanis a disco élményem végeredménye egy verekedés volt a volt katonatársammal...pluszban egy kis rendőrség. Kinéztem az ablakon, majd rá az órára és úgy döntöttem, hogy eleget aludtam már és a fájdalom talán nem is jött olyan feleslegesen. Nem mintha intézni valóm lenne, kómásan felkelek és az ágy szélére ülök. Feltápászkodom és a megszokott farmer és ing kombináció helyett most egy kicsikét lazábbra vettem a figurát. Felvettem a terepmintás nadrágom és a sötétbarna pólóm. Régen ez volt a baka ruházat a seregben és már annyira megszoktam magamon, hogy vennem kellett egy hasonlót magamnak. Felvettem hozzá a jól bevált tojás színű bakancsom, rendbe raktam magamat és a következő utam a kávézóba vezetett valami adrenalinbombáért. Csak nyögök és hümmögök magamban, ahogy bezárom az ajtóm és a lerobbant, rozzant lépcsőházon megyek lefelé a nagy kijáratig és fordulok rá az utcára. A napfény még jobban irritált mert a szemem még nem szokta meg a nappalt és eléggé meleg volt. Bevettem a leszarom tablettámat ma reggel ahogy a mondás is tartja és csak azon voltam, hogy minél előbb odaérjek és magamhoz térítsen a kávé. Odaérek a bejárati ajtajához az épületnek és két dologra eszmélek fel. Egy férfi mögöttem ordibál egy gyerek után, aki épp a tárcájával fut ezerrel az utcán végig. Nem tudott meghatni a dolog, csak annyit nyögtem magamban, hogy - Fussál öcskös mert ha elkapnak faszolni fogsz. - A másik dolog annyi, hogy én mióta kávézom ?!
Átsimítom az arcom, mikor erre rájövök és kivételt teszek, megszegem a kávé fogadalmam mert most tényleg nem lennék képes semmire se. Régebben ez a kávézó még nem volt annyira elit hely...konkrétabban csak egy bár volt és ennyi. Itt iszogattam az egyik haverommal, akivel később katonák is lettünk csak ő nem ért haza...van ilyen. Benyitok az ajtón, ösztönszerűen köszönök és becsukom magam mögött az ajtót. Végignézek a helyiségben és nem tolonganak a pult előtt, mint régebben. Csak pár évre megyek el katonának és így megváltozik minden...nézzenek oda. Ennél már csak egy dolog az idegesítőbb, a postaládámban állomásozó levél, amin seregi pecsét van és nem kell kinyitnom ahhoz, hogy rájöjjek mit akarnak tőlem, megint megyek bakancsosnak...majd eldöntöm inkább én ezt. Odamegyek a pulthoz de közben törlöm az arcom és csak félszemmel mézek magam elé. Felülök a pult előtti székre és akkor kémlelek fel csak igazán a pultosra...most már nem kell annyira erős kávé. Most belehaltam a leszarom tablettába és a mennyekben vagyok, vagy tényleg ilyen szimpi nekem a lány. Pár másodperces késéssel köszönök ismét és kérek valami középerős de meleg kávét magamnak. - Szia, van valami nem túl erős de meleg kávé ? Nem vagyok túlzottan magamnál. -

Meg is érkezik a várt történés, egy besomfordáló pasas személyében. Fáradt és búskomor, de mégis van benne valami. Talán erre vártam, talán nem, mindjárt kiderül...
Végtelennek tűnő percek után a pulthoz ér, rámosolygok, a szemébe nézve köszönök. Még mindig egészséges felfelé görbülettel vörös ajkaimon elsorolom megállapításaimat.
- Szia. Szerintem te pont úgy nézel ki, mint aki nem olyan régen kelt ki az ágyból, morcos, elege van mindenből, magának sem vallaná be, de társaságra vágyik és egy presszókávét akar inni. Jól mondom?
Rövid monológomat követően nevetve kezdem el csinálni a kávéját. Igen, talán pont arra vártam, hogy valakivel beszélgethessek. Olyan régen hallgattak végig rendesen, rám férne egy hosszú csacsogás. Bármiről. Régen beszélgettem értelmes emberrel.
- Talán nehéz éjszakád volt? Azt minden esetre sajnálhatod egy kicsit, hogy lemaradtál a mai reggelről. Gyönyörű volt egy pillanatra tisztán látni a várost.
Bár én sem vagyok krónikus koránkelő, de a munka kötelez rá. Kilenckor nyitunk, és előtte el is kell készülni valahogy. Közben lopott pillantásokat vetek a férfi arcára. Megfáradt, erős vonások. Stresszes, valószínűleg fizikai munka, hiszen erős testalkatú. Ez a kettő valahogy nem passzol. Aki kézzel keresi a kenyerét, az általában kevesebbet izgul. Nem kérdezek rá, felesleges lenne. Forgolódom, teszek-veszek egy kicsit a pult mögött, nemsokára lefő a kávé, tejet löttyintek bele, kistányérra teszem, cukrot biggyesztek mellé. A gőzölgő, sötétbarna folyadékot elé teszem, még mindig mosoly játszik ajkaimon.

Nehezemre esik egy helyben tartani a fejem és még a lány szemébe is nézni egyszerre. Az első mondatát végighallgatva két dologra jövök rá. Az egyik, hogy nagyon szépen csengő és simogató hangja van és a másik pedig, hogy teljesen igaza van. Bár nem volt nehéz leolvasni rólam ezt a megállapítást. Bólintásokkal jelzem, hogy igaza van és egy mélyebbet ásítom a pulton támaszkodva és kezemet a szám elé téve. Miért nincs itt egy ágy...lefeküdnék rá és közben kávéznék, legjobb lenne. Ja igen és valaki mondja meg nekem, hogy mi az a presszókávé? Nálunk csak kávé volt azt kész...kezdek öregedni az már tény. Tisztább pillanataimban nézek rá a lány arcára és nagyon szép arcberendezése van. Jól áll a haja színe neki és pluszba rátesz a ruhának a színösszeállítása. A karkötők meg legalább mutatják azt, hogy egyszerre elegáns és egyszerre laza...ritka az ilyen manapság. Lassacskán kezd elkapni a reggelnek az üde és friss hangulata, bár még nem ittam a kávéból sem. - Az éjszakámmal nem volt baj, legalábbis ezzel az éjszakámmal. A reggeli napfényt én úgy éltem meg, hogy a szemeim majdnem kiégtek a hirtelen fénytől, mikor elhúztam a függönyeim. Régen volt már, mikor a reggeli időkben voltam talpon. - Válaszolok hosszabban a lány kérdésére és mondatára. Kellemes társaság a lány, régen láttam már olyat, hogy egy idegennel ennyire természetes legyen valaki. A seregben főleg nem láttam ilyet és mostanság sem lehet már ezt látni ebben a modern, sietős világban. Megkapom a kávémat, beleöntöm a cukrot, párszor megkavarom és belekortyolok. Egy hosszabb sóhajtás kíséri az ivásom és eszembe jut az az időszak, mikor a seregben szinte ölni tudtunk volna egy ilyenért. - Azt hiszem, visszaszokom a kávéra. - Nézek vissza a lányra és a mondatomat egy enyhe nevetés követi.

Ha az ember rosszul ébred, nehéz feldobni bármivel is a napját. Tapasztalatból tudom, hisz velem is van így, de általában addig táplálom magamba jó dolgokat,a míg csak sikerül mosolyt kerekítenem az arcomra. Nincs kedvem visszazuhanni a depresszió földi poklába.
Úgy látszik, megállapításaim egytől egyig helyesek. Azt nem értem bár, hogy lehet nem szeretni a napot, hiszen sokkal jobb a mindent elárasztó fény, mint az amikor az ember kettesben marad a saját lelkével a vaksötétben. Elterelődik a téma, már a kávé pozitív tulajdonságairól esik szó.
- Hát, jómagam nagyon szeretem ezeket a laza, tejjel és cukorral bőségesen dúsított kávékat. De még nagyobb kedvenceim a teák. Kész teagyűjteményt halmoztam fel az elmúlt évek alatt. Van zöld, fekete, narancsszínű és még fehér is... De a kedvencem a piros. Ne kérdezd miért, de szerintem az a legfinomabb tea, aminek piros színe van. Abból van persze a legtöbb. Vannak egész különlegesek is, például egy nyári napokra tervezett tea, amihez nem is kell felforralni a vizet, hanem elég egy pohár hidegbe is beletenni és kész...-
Közben eszembe jut, hogy talán túl bő lére eresztettem mondandómat, ezért gyorsan bezárom ajkaimat, kíváncsian nézek a másik félre. Néha megered a nyelvem, és az is megesik, hogy nem veszem észre, ha untatok valakit. Próbálom féken tartani a szóáradatot, kíváncsi vagyok a férfire is. Úgy néz ki, ezen a délelőttön nem lesz más betérő vendégünk.

Nagyon kis aranyosnak tűnik a természete, szeretem az ilyen kis "szorgos" lányokat. Jobban mondva tetszik az, hogy nem az unott énjét veszi elő velem szemben, hanem próbál egy kicsikét jobb kedvre deríteni, még ha nem is ez a szándéka. Tényleg nem semmi, ahogy ledarálta a teafajtákat és milyen gyorsan bele tudja tenni a kedvenceit a mondandójába. Tea...azt se ma ittam ha már itt tartunk. Nem sok olyan alkalom volt, mikor le tudtam ülni teázni nyugalomban. Nem hallottam még a nyári teákról de biztosan ízletes lehet mert a meleg vízben hamar elvesznek az aromák. Legalábbis én sosem szerettem a forró italokat. - Mennyi ideje foglalkozol ezekkel a teákkal ? Jobban mondva mennyire tág a nézeted erről ? Gondolom próbáltál már ázsiai teákat is, avagy más ilyen egzotikusabb helyek teáit is nem ? - Jó az, ha az embernek van egy hobbija, amit élvez és legalább annyira jártas benne, hogy másnak is át tudja adni a tudását. Ázsiai teát én is megkóstolnék szívesen, seregben volt egy ázsiai társunk, akinek már elvonási tünetei voltak az otthoni teától. Bizonyára nem lehetnek annyira rosszak az ottani teák, habár itthon ilyesmit beszerezni, ami tényleg minőség...biztosan nehéz lehet.
Szemeim ismét elkapják a karkötőit és akármilyen furán is nézzen ki, szerintem így stílusban megy ehhez az elegáns munkaruhához. Van benne egy kis gothic beütés, bár én nem vagyok jártas az ilyesmiben. Jobban belegondolva eléggé szürke az életem és eléggé átlagosnak vagyok mondható, kell valaki, aki színt hoz az életembe. - Jól nézel ki, mármint arra gondolok, hogy a munkaruha tök jól megy a karkötőkhöz. Van benne egy kis lazaság is de mégis megmarad az elegánsnál. - Mindenesetre sokkal jobban néz ki nálam, mivel egy sima katonai szerkó van rajtam.

Tekintetem egy pillanatra elkomolyodik, számolgatok magamban. A gyüjtőszenvedélyem úgy hat-hét éve alakult ki, de akkor még nem volt sok mindenem, csak egy-két doboz... Bár az is viszonylag soknak számít, tekintve, hogy van olyan fura ember, aki egyáltalán nem tart otthon teát.
- Úgy hat vagy hét éve kezdtem el ezzel a hóborttal foglalkozni. Akad néhány ázsiai teám, ritka itt, Amerikában, nekem is úgy küldte egy ismerősöm még Kínából. gy csomag zöld tea, nagyon jó illata van de még sosem mertem megkóstolni. Olyan különlegesnek tűnik, még nem éreztem, hogy eljött volna az a különleges pillanat, amikor megkóstoljak egyet... Van egy olyan fura szokásom, hogy nem szeretem az ilyesfajta, ritka dolgokat a mindennapok szürkeségében elpazarolni. Egyszer majd biztos lesz egy olyan helyzet, amiben hálát adok az égnek, hogy megtartottam azt a teát...-
Már megint túl sokat beszéltem. A fene abba megeredt nyelvembe! Gyorsan rá is harapok, hogy ne legyen lehetősége elszabadulni. Rámosolygok a fáradt férfire. Kezd oldottabb lenni, jól van, haladunk. A végén még egy tartalmas beszélgetés is kialakulhat.
Hogy mi? Bókol? Nekem? Te jó ég! Soha senki nem mondta még nekem, hogy jól nézek ki. Borzasztóan zavarba jövök, arcomat erős pír önti el, a rák színe semmi hozzám képest. Elrebegek valami köszönömfélét, majd gyorsan hátat fordítok, hogy amennyire csak tudom takarjam arcom. Csészéket pakolok jobbról balra, majd balról jobbra. Alsó ajkamat rágcsálom, fogalmam sincs, mit mondhatnék. Hiába, van egy olyan rossz tulajdonságom, hogy huszonkét évesen még sosem kerültem ilyen helyzetbe. Nem volt még kedvesem, még csak fiú sem, akinek tetszettem volna. Ez a szomorú valóság, amibe idővel beletörődtem és most nem értem, mi történik.

Jó volt hallgatni a beszédét és öröm volt nézni, ahogy próbál minél pontosabban, komolyabban beszélni de lerí az arcáról, hogy ezer felé jár a gondolata közben. Jobban mondva ahogy beszél, az előtt pár tized pillanattal szedi össze a szálakat a gondolataiból. Nagyon aranyosak a szemei és az a jóindulat és élettel teliség, ami belőle árad...hamar jobb kedvre derített. Nem sokon múlt, hogy ne nevessem el magamat ami alatt ő beszélt. Ugyanakkor még mindig jobban jár a teákkal, mint én a golyókkal amiket belőlem szedtek ki. Eltettem őket az évek alatt emlékbe és a végén haza is hoztam őket. Hat darab lövedék, hat sérülésem volt az alatt az idő alatt, mikor katona voltam és még van pofám életben maradni.
- Említetted a piros teát nemde? Az olyan piros tea, ami legalább olyan szép és színárnyalatokban gazdag, mint a hajad pirossága? - Kontrázok rá a bókomra mert ahogy elfordul és próbálja lefoglalni a gondolatait, az szinte életet lehelt belém. Amúgy a vörösök a gyengéim bevallom. Vörös haj, szép fehér bőr...ha ez együtt van akkor már 70%-ról indul az illető. Most már csak nevetni szeretném látni és azzal az első benyomás elmélete teljesnek bizonyul bennem. Hátrafordulását követve azért egy kósza pillantást vetek a hátsó felére de nem sokat mert nem tudom, hogy a mondatom után visszafordul e azonnal avagy nem. Az a két pillanatnyi pillantás pedig azt sugallja, hogy nagyon formás tulajdonsággal bír. Érdekes...kint olyan sok ember jár és idebent csak mi vagyunk, mintha átmentem volna egy másik dimenzióba azzal, hogy ide bejöttem. Avagy maga az úr tervez ezzel valamit számomra ?! Azt hiszem elnapolom a délutáni terveim és itt maradok a lánnyal.
- Mi a neved ha kérdezhetem ? -

Még folytatja? Na nem. Ez kész, hihetetlen. Huszonkét év alatt még csak egy kósza pillantást sem kaptam, de ma betoppan ez az ember és mindjárt két megjegyzés is érkezik? Bizonyára jól szórakozik idegességemen, talán a helyében én se tennék másképp. Leengedem a vállaim, egy kicsit megrázom a fejem és hatalmas erőfeszítések árán megfordulok. Arcomon még mindig ott díszeleg az a kislányos pír, de próbálok tudomást sem venni róla. Terelem a témát.
- Nem, az én hajzatom unalmas, egyhangú színéhez még csak hasonlítani se nagyon lehet. Leginkább ahhoz a vöröshöz hasonlítanám, ami a naplemente pillanatában elönti a horizontot. Az a napnak azon pillanata, amiért igazán érdemes felkelni.-
Valami mosolyfélét erőltettek vonásaimra, de nem merek a férfire tekinteni. Kitartóan bámulom a cipőm orrát, mintha valami rendkívül érdekfeszítő lenne rajta. Gyűrögetem a kötényem sarkát, alsó ajkamba harapok. Talán egy kicsit túl erősen is, érzem, ahogy az ínyem belső feléből kiserken egy kis vér. A sós, kellemes íz szétterjed a számban, lassan megnyugszom. Mikor a nevem forog szóban felkapom a tekintetem. Kár volt, a pír megint visszatér.
- Leila. Leila Triston... És a... Tied?-
Bár töredezett, zavartól remegő választ kapott, azért remélem megértette. Mivel a rákszín még mindig nem hajlandó távozni arcomról, újabb trükköt vetek be.
Miközben rá nézek, próbálok másra gondolni. Gyerünk. Holnap óráim lesznek. Be kell mennem az egyetemre. Majd veszek egy teát meg narancsot. Megy ez. Szedd össze magad, Leila. Ez csak egy másik emberi lény, nem harap. Eddig olyan jól ment! Eztán se lesz gáz. Mély levegő! Most fújt ki! Jól van.
Nemsokára kiszivárog arcomból a felesleges vér, idegességemen oldódni kezd. Újra elmosolyodom.

A férfias mivoltom megköveteli a folyamatos kontrázást és eleve tetszik nekem a lány...érdekes, hogy ilyen jó kinézet ellenére egyáltalán nincsen elszállva magától. Ahogy ócsárolja a saját haját és ahogy próbálkozik terelgetni a témát, hát ez mindenre utal csak nem jártasságra ebben a témában. Ami persze egyáltalán nembaj mert az ember nagyon nehezen talál már ilyen szende kis " tiszta " lányt, akinek a saját élete a legfontosabb és azt pátyolgatja. A pirulás sem tudja elrejteni a szép hófehér bőrét és az ártatlan tekintetét...nagyon eredeti és bejön. Bár sokszor hiszem azt, hogy nekem nem lesz komoly kapcsolatom mert az összes ismerősöm szerint nagyon bús és unalmas vagyok. Thh..igázzatok le ti is azt a sok évet külföldön és utána mondjátok ezt. A magabiztosságom hamar utolért mert fölényben érzem magamat a beszélgetésben de korán sem olyan fölényben, hogy én mondjam meg a frankót akármiben is. Pusztán csak tudom, hogy a mondataim hogyan kövessék egymást és ez határozottságot ad.
- Milyen fura...én is pont ezt a képet látom magam előtt csak egy kicsit másképp. A szemed a nap mert olyan szépen ragyog, a hajad a felkelő nap vörös sugara ami elönti az arcodat és gyönyörűvé teszi. - El kellett volna mennem költőnek...de nekem a sereg kellett. Kicsit lazábbra veszem a figurámat és a kihúzott hátból egyszerre természetes és kicsit bedöntött lesz, ahogy rákönyökölök az asztalra. Leila...milyen gyönyörű név. Magamban párszor kimondtam és olyan, mintha egy versnek a címét olvasnám fel valakinek.nagyon szépen csengő neve van de ez nem mondható el az enyémről.
-Jason Mccarty, örülök, hogy megismertelek. - Mutatkozok én is be neki és már látom rajta, hogy alig tudja magát hova tenni, elhatároztam, hogy segítek neki kicsit. Nevetésre húzom a számat és enyhén kérlelni kezdem arra, hogy ő is nevessen legalább pár pillanatig az oldódás kedvéért. - Olyan szép mosolyod lehet, nevess...rajta..nevess. Nem eszlek meg nyugi csak nevess. - Mondogatom neki én is nevetve és vidámabb arccal. Nálam ez kissé szokatlan és én is meglepődök ezen, talán Leila hozta ki ezt belőlem. Egészen biztos, hogy tele lehet szeretettel ez a lány csak még nem tudja kezelni. Olyan kis ritkaság, mint a fehér holló egy sötét éjszakán.
Ha elneveti magát Leila, akkor nagyon szép mosolya van és nagyon jól jön ki színben a fehér fogsora és a vörös rúzs rajta ( ha az van neki. ) Szeretem a széles mosolyú lányokat, odabent mondta nekem egy haverom, hogy a mosoly szélessége nagyon sokat meghatároz egy emberben de pusztán csak egyet mondott el ezekből. A mosoly szélessége azt jelenti, hogy mennyire őszinte valaki és mennyire szereti az embertársait. Ugyanis a mosolyt fel lehet fogni ajándéknak is mert egy másik embert is jobb kedvre derítesz vele.

Na tessék, még egy. Kezdem ténylegesen elveszíteni a fejem. Szemeim lesütöm, unalmas barna íriszeim újfent a padlót pásztázzák. Ha lehet überelni az előző arcszínt, hát most megteszem. Még jó, hogy nem ír mindjárt egy ódát. De ne is fessük falra az ördögöt!
Jason McCarty. Olyan igazi, ropogtatós név. Van benne valami elegáns és úrias, mégis frappáns. Mint valami romantikus korból csöppent regényhős.
Halk, mégis tökéletesen kivehető duruzsolására felkapom a fejem. Furának találom kérését, segítő kísérletét. Lassan beválik a módszer, az én szám is széles, rengeteg fogat villantó, "hollywoodi mosolyra" húzódik. A testemben endorfin szabadul fel, segít a zavar és a szégyen kötelékeinek oldásában. Végül, újra visszanyerve magabiztosságom felé fordulok. Hajzatomból előre hullott néhány tincs, most homlokán előtt lengedeznek. Eltűröm a rakoncátlankodókat.
- Na és te, Jason McCarty? Honnan pottyantál ide? Nem tűnsz egy eltökélt vagy épp lecsúszott hollywoodi figurának. Vannak talán fura hóbortjaid, netán álmaid, amik itt tartanak? Épeszű ember nem költözik csak úgy ide. A nyüzsgés sokszor megöli a lelket. Az más helyzet, ha valaki rossz helyre születik. Úgy, mint én is...-
Talán túl sokat kérdezek, de kíváncsi lettem a regényhős kilétére. Közben fejben szép kerek történeteket írok a személye köré. Mind sárkányokról és hős lovagokról szólnak.

Valahol örültem a kérdésének mert ha most elkezdhetném neki mondani a múltamat és végre felszabadulna bennem ez a hatalmas nagy problématömeg, akkor sokkal könnyebb ember válna belőlem. Ugyanakkor nem illik egy beszélgetést kisajátítani, még ha sztorizgatásról van szó akkor sem. Így megpróbálom dióhéjban összefoglalni a lényeget magamról, illetve ott van az a szokás is emberek között, hogy nem szabad azonnal megnyílni mert hamar unalmassá válsz a másiknak.
- Hidd el örülnék neki, ha nekem is átlagos életem lehetne egy átlagos lakásban és egy korán sem átlagos barátnővel. A barátnő azért nem átlagos, mert az embernek a szíve választottja sosem átlagos számára. - Itt kicsit megállok és ismét a férfias mivoltomra hallgatva megeresztek egy szemtelenebb kacsintást Leila felé. ha ilyen kis mosolygós és jókedvű akkor remélem, hogy nem veszi azonnal sértő cselekedetnek tőlem. - A város régebben nem ilyen volt, legalábbis nem volt teletömve ennyi emberrel, akik úgy sietnek mindenhová, mintha az életük múlna rajta. Több éven keresztül külföldön tartózkodtam és ezért beszélek így a szülőföldemről, mert rá sem ismerek amióta hazajöttem. - Nem akartam tovább mesélni magamról mert a mondata végén észrevettem azt a pár célzószócskát arra, hogy igazából ő szeretne nekem mesélni és én ennek eleget teszek. Megigazítottam magamat a széken és már épp kezdtem volna belekérdezni az ő történetébe de pár másodpercre megállította az agyamat a két szép, nagyra nyitott szemének a látványa. Tényleg figyelemmel követte amit mondok és így, hogy nagyra vannak nyitva a szemei...olyan édes, hogy egy tonna édes cukrot is lepipál a csaj. Magamhoz térésen után kapcsoltam ismét a jelenlegi pillanatra és kérdeztem tőle. - Úgy, mint te ? Mire célzol ezzel pontosan ? Talán fájdalmat is rejt a szép és aranyos külsőd maga mögött ? Csupa fül vagyok. - Megpróbáltam laza de komoly szinten feltenni a kérdéseket legalább úgy, hogy maradjon kedve mesélni nekem mert tényleg érdekel a mondanivalója. A katonai mivoltom megtanította azt is nekem, hogy én simán lehetek bárki szemetesládája de én másnak csak külön okkal mondjam el a gondjaim. Ezt azért csinálom, mert az én gondom lehet, hogy kevesebb, mint a másiké de ugyanakkor sokkal nehezebb és komolyabb. Elvégre nem mindenki lát egy háborút testközelből és ebbe minden benne van...vér, hulla, halál, túlélés.

Szépen lengedezett a haja az arca előtt...szép látvány ahogy a vörös szín kihozza a fehér bőrét. Még alig ismerem kb. egy órája de máris bennem van az a tudat, hogy nem is tudom miért, de vigyázni kell erre a lányra mert szinte kihalt már a fajtája ha az emberi belsőt nézzük. Előveszek még egy adag jó lelket a belsőm legmélyéről és kicsit közelebb hajolok hozzá. - Add ide kis kezed és mond nyugodtan. Tudod a dolgok és a történések értelmét nem mindig kell keresni, de ne okozz magadnak fájdalmat csak azzal, hogy nem merted megtenni ami egyszer eléd került, mint lehetőség. Szóval add ide a kezed és mesélj Leila, mi bánt. - Teszem le a pultra a kezem úgy, hogy felé néznek az ujjaim és kinyitom a tenyerem, ami a plafon felé néz.