Másnap...
Ez a másnap a Nanaiával történő nagy veszekedés másnapja. És az első komolyabb ittasságom másnapja. És nem amiatt veszekedtünk, mert leittam magam, hanem azért ittam le magam, mert veszekedtünk. Kérdezheted, joggal, mi a fenén veszekszik két fiatal, akik egymásba vannak zúgva, együtt is laknak, nocsak koleszban, és eddig semmi bajuk nem volt egymással?
Nos... egy harmadik... Naná. Sebastian, a drága, kikent, kifent ficsúr, a drága és pótolhatatlan, a tanárok gyöngye, lányok vágyálma, Bájgúnár Gedeon Sebastian. A sztori része, hogy egyszer már majdnem a képébe másztam, amikor kiderült, hogy arra készültek Nanával, hogy "szexeljenek egyet", de ha lehet mondani, a szerelem győzött a testi vágyak felett, és Nanaia érintetlen maradt, legalábbis Sebastiantól.
Csakhogy... Utóbb kiderült, a kapcsolatuk közel sem maradt ilyen szűzies, hiszen a tanár a szemembe köpte, hogy mennyire szeret Nanaiával csókolozni, és az is napvilágra került, aludtak együtt. Kérésemre, hogy tartsa magát távol a lánytól, csak körberöhögött, és közölte, eddig is jóban voltak, ezután sem akar lemondani róla. Naná, hogy felébredt bennem az alvó szörnyeteg! Nem mintha nem bíznék Nanaában (mert hát igen, csak ugye, hülye vagyok és tapasztalatlan), kérdőre vontam, ő miért nem számolt be a kis kalandjairól, amin aztán rendesen besértődött, és otthagyott...
Nem az számít, hogy ma van a koncert, amit mindketten nagyon vártunk már, amire már nyáron jegyeket szereztem, le ne maradjunk róla. Szívesen lemondtam volna a jegyekről, csak azért, hogy Nanaia megbocsásson, de Lizzy hallani sem akart róla, hogy rá taksáljam a jegyeket, inkább legyek fürge, békítsem ki a barátnőmet és menjünk együtt, ahogy terveztük... Szóval, most nagyon össze kell szednem magam, mert többszörösen szorít az idő, bár bevallom, a világ össze zenekara összes koncertje sem ér fel azzal, mit ér nekem Nanaia szerelme.
Lizzyre hallgatva elegáns gúnyába bújtam, miután alapos nagymosásnak vetettem alá magam, minden testrészem és toldalékom, függelékem és egyéb bevonásával. Jobban illatoztam, mint a Douglas illatház, és nem vittem magammal csak a másik meglepit, amit Nanaiának szántam, egy 150 cm-es Rainbow Dash pónilovat. Klasszul néztem ki vele, ahogy végigloholtam a városon, rágtam a körömöm a buszon ülve, hogy eljussak végre Nanaiához.
Eszembe jutott a virág is, de elvetettem, az az olyan nyálas alakoknak való, mint Sebastian. Sosem akarok olyan lenni, mint ő. Hazudok. Igenis irigylem, amiért olyan kiállása van, és irigylem, mert tetszik Nanának, noha tudom, hogy engem szeret. A féltékenység már csak ilyen. Meg kellett tapasztaljam.
Szóval... Itt állok a házuk ajtaja előtt. Lihegek, mintha futottam volna, és a szívem most is szalad még, mert nem tudja, célba ért-e. A ház ki van világítva, noha még csak kora este van, és hangos rock zene szól, talán éppen Nanaia szobájábül. Esélyem sincsm hogy meghallják a kopogtatást, így csengetek. És megint. És újra. Semmi. Rátenyerelek a csengőre, hátha ez átüt a metálon, különben esélyem sincs, hogy felfedezzék, van valaki a ház előtt, aki be akar jutni...

Nem is lett volna szabad elengednem...
Persze, magyarázkodhatok magamnak, miért de, de ezzel nem segítek magamon. Az kell, hogy Nanaia megértse, illetve megbocsássa. Hülye voltam. Komplett hülye!
Kábé háromszor túrjuk át a szekrényt, amíg megfelelően elegántos hacukát találunk (kicsit kinőttem, de sebaj), Lizzy segít, mert ő mégiscsak lány, neki jobb szeme van ehhez, mint nekem. Azt mondta, nagyon fess vagyok így (vagy valami hasonló, fene se emlékszik már rá...)
Ugyan enm kellett feltörnöm a malacperselyem, de végigrohanok néhány játéküzletet, mire megtalálom Nanaia kedvenc póniját, igazán nagyban, merthát ... Mert nem szeretném, ha egyszerűen csak kihajítaná a szemétbe. Ezt talán már sajnálná kidobni. Remélem, engem sem akar majd!
Rohanok hozzá, nem érdekel, mit szólnak a buszon, az utcán, hogy ekkora nagy mafla, és pónival a hóna alatt rohangál. Nem tudják, ők nem tudják, hogy nem csak ennyit, de sokkal többet is megtennék azért a lányért, akit szeretek, csak elüldöztem, mert... Mekkora barom vagyok! Voltam!
Hangos a zene, ami Nanaiáéktól szűrődik az utcára, hiába csöngetek udvariasan, nem nyit ajtót senki. Nem hallják, csöngetek megint és újra, aztán rátenyerelek a csengőre, de semmi... Hátra lépek, (mintha felhangosodott volna a zene), hogy felnézzek az ablakra, amiból annyiszór lógott már ki... És ott van! Hopp, alig veszem észre, máris röpül felém valami, huppan a fejemhez, szerencsére nem tégla volt.
- Nana! - kiáltom, arcomat mosoly önti el! - Nana, kérlek, engedj be!- és nyújtom felé a pónit, mintha onnan is el tudná érni. Ha engem nem is, azt fogadja el...

Nem tudom, hány tucat verzióban játszom le magam előtt, miképpen fog majd fogadni, de ami történik, álmomban sem gondoltam, mert:
1. nem enged be senki
2. megdob egy párnával
3. eltűnik egy időre az ablakból, aztán lepedőt ereszt le, mint valami kötélhágcsót, és azt akarja, másszak fel
Naná, hogy akarok valamit. Őt!
Most először érzem, hogy a póni útban van, de nem sokat gondolkodom, mit is csináljak vele. Szép kis masni van a nyakába kötve, ezzel rögzítem a lepedőhöz. Nem érdekel, hogy nyakamat törhetem, bízok Nanában, és csak két-háromszor rántom meg a "kötelem", vajon jól tart-e. Vajon mihez rögzítette?
A fára és kötélre mászás sosem okozott gondot. Kisebb részben a tériszony, de majd nem nézek le... A suli előtt a "nagy fámat" is egészen megszoktam már... Biztonságban érzem magam, ha fent vagyok. Különben sem nézelődni megyek oda... Szóval felugrom a lepedőből avanzsálódott kötélre, és vagányan, csak a két kezemmel húzódzkodok felfelé.
Nem igazán alkalmas az öltözetem a művelethez, és ahogy kapaszkodok, reccsen a varrás, szakad az öltöny. Nem érdekel. Mászok tovább, mintha az életemért küzdenék, és lényegében, ha úgy nézzük, való igaz: mert semmit sem számít az életem nélküle. Nana nélkül.
12 év. Ennyi ideje ismerem, de csak most jutottunk el odáig, hogy kimondjuk, ez szerelem. Miért hagynám veszni? Sosem akartam, nem kerestem mást. Első perctől kezdve vonzott, pedig akkor éppen bokán rúgott. (Pedig nem is húztam meg a haját.)
Míg mászok, nem látom őt, aztán amikor látótérbe kerül, a szigorú arca tűnik fel elsőre.
- Itt vagyok, életem-halálom a a kezedbe ajánlom... - bah, valami ilyesmit szoktak mondani a királyfiak a királnak vagy a királylánynak, nem? Ócska királyfi lennék. De azért próbálkozom!
Megtámasztom a lábam az ablak előtti párkányon, és felhúzom magam, immár egy szintben vagyok vele, csak az ablak két oldalán... Megkapaszkodom az ablakpárkányba, és lenézek.
- Barátom, gyere te is!- füttyentek, aztán belekapaszkodva a lepedőbe, felhúzom magamhoz a pónit. Nem túl könnyű, kissé szédülök, kiver a víz, és fél kézzel dolgozom, de azért... igyekszem. Remélem, Nanaia megszán, és segít majd egy kicsit.

Torkomban tobol a szívem, ahogy szaladok Nanaiáékhoz. Hangos a zene, a csengőre nem nyit ajtót, de aztán feltűnik az ablakban, és egy lepedőt dob le nekem, hogy aszon másszak fel hozzá. Nincs az az Isten, ami eltántoríthatna a feladattól, bármennyire tűnik is veszélyesnek. Ha pamutgombolyagot dobott volna le, azon is megpróbálnék felkúszni hozzá...
Sosem volt bajom a mászással, bár néha bénázok, és tériszonyom van... Amíg nem gondolok rá, amíg nem nézek le, nagy baj nem lehet. Így a két kezeme t használva, függesztkedő üzemmódban húzom magam feljebb és feljebb, hogy a póninak se legyen baja, amit a lepedő végéhez kötöttem.
Nanaia durcás arca ellenére tudom, hogy esélyt akar adni, nem véletlenül a lepedő... És amikor reccsen rajtam az öltöny, észreveszem, hogy kipillant rám, ellenőrizni, jól vagyok-e(?) Kis küzdelmek árán, de feltornázom magam, és alkalmazkodva a helyzethez, királyfivá lényegülök, hogy az életemet is felajánljam neki, mint királynőmnek (inkább királykisasszonyomnak). Futó pír rejti mosolyát, aztán megint felcsapja a fejét, mintha haragudna, de aztán kinyújtja felém a kezét, én pedig megteszem az utolsó lépést, és belépek az ablakon, a belső párkányra állva. Most látom csak, hogy az ágyához kötötte a lepedőt, és azt az ablak alá tolta. Ó, édesem, Én drágám! Imádom!
Mielőtt azonban a karjaimba kapnám, hű társamat (hátasomat) is felhúzom az ablakba. Nanaia ezalatt kissé elhátrált tőlem, nyaknyújtogatását észre sem vettem, úgy koncentráltam, hogy le ne essek, vissz, ki, a mélybe, ahonnan indultam. De a pónival óvatosan bánok, el ne szakadjon az a masni, mert akkor nekem annyi!
Amikor a póni már kitölti az ablakkeretet, Nanaia felsikkant, és oda libben, azonnal átölelve a kis szőröst. Ni, neki jobban örül, mint nekem. Talán őt kéne megcsókolnia, hátha tökélets királyfi válna belőle...
- Úgy a tiéd, ahogy én is, szőröstől-bőröstől... Bár rajtam nincs masni, és a ruhám is elszakadt...- mondom csendesebben, még mindig az ablakban állva. Nem tudom, kellek-e még, mert ha kikosaraz, gyors módját választom a menekülésnek... És csak nézem-nézem elbűvölten, hogyan fúrja be fejét a póni sörényébe. Az én hajam tuti illatosabb!

Ha ajtót nem is nyitnak nekem, kapok egy lepedőt, amin fel kell másznom, "ha akarok valamit", és én mászok, nem törődve vele, hogy szakadhat a lepedő vagy az öltönyöm. Utóbbi enged is, előbbi nem. Épségben felérek, és a pónit is felhúzom, aminek Nanaia látszólag jobban örül, mint nekem.
- Ezeknél mindenképpen többet...- pirulok bele abba, amit mondott.
- Reccsent..., gondolom- nem is foglalkoztam azóta vele, meglehet, csak a bélés repedt, vagy ... a fene se bánja. Engem nem az öltöny érdekel!
Körbe forgat, mintha jobban meg akarna nézni (vagy csak az öltönyöm), de több szó erről nem esik. Talán nem is látszik semmi, én meg amúgy sem izgatom magam miatta.
Még mindig csak a pónit öleli, én egy puszit sem kaptam még, elég reményvesztett lenne a helyzet, ha nem láttam volna féltő tekintetét a mászásom közben. Leül az ágyra, a pónit szorongatva, de aztán megpaskolja az ágyat maga mellett, én pedig engedelmesen ülök mellé. A legelső dolga az, hogy arrébb húzódik, én is megállok a mozdulattal, hogy az arcára adjak egy puszit. Szokatlan a komolysága, bár hogy támadni fog, nem is sejtem még. Komolyan bólogatok, amikor beszélni kezd, és még a második mondattal is egyet éretnék, bár érzem, ahogy elönt a pír. "Alaptalanul". Úgy ég az agyamban, mint valami billog, és Sebastian jut eszembe, meg a fennhéjázó stílusa, amikor kijelentette, azóta is jóban vannak...  
- Nanaia... - hökkenek meg egy kicsit, ahogy Lizzyről beszél, és pillanatra megint dühös leszek, hogyan képes a két dolgot egy napon említeni. - ÉN... SOSEM... CSÓKOLÓZTAM... VELE!- legalábbis szándékosan nem, és ez a lényeges. És a szexről még nem is beszéltünk, mindegy az, ha csak tervezték is. (Azon a témán már amúgy is túl vagyunk.)
Ahogy ezt kimondom, megint elönt a düh, most magam miatt; hogy egyetlen dolog elég volt, hogy ismét fellángoljon bennem a féltékenység, ezért, mielőtt késő lenne, ismét megszólítom.
- Nanaia, kérlek, ne veszekedjünk!
Nem érdekel, ki mond igazat, és ki vetít, nem érdekel, hogy nyár óta találkoznak, vagy sem, az érdekel, hogy engem szeret, vagy azt a mitugrálsz tetszik neki mégis. Megküzdök vele, ha ezt várja el. Bebizonyítom, hogy én szeretem jobban. (Ha azt látom, hogy ő hozzá vonzódik jobban, azzal, hogy nem balhézok tovább, elengedem.) Nem is értem, miért jön az együtt töltött idővel... Főiskolán kívül, amennyit csak lehet, vele vagyok, és nem Lizzyvel. Mégsem elég? Többet szeretne? Hát nem ő az, aki állandóan a szalonba megy suli után, hogy tetoválhasson kedvére?

Felmászom hozzá, de a siker még elmarad. Nem volt ennyi elég. Körbe forgat, megnézi a ruházatom, mert az bizony reccsent egyet, miközben húztam magam felfelé.
- Annyi baj legyen, hiába ez a legjobb, már ezt is kinőttem. Nézd!- a bokámra mutatok, és a nadrág nem is takarja, és amikor a karomat magam köré lengetem, vészesen feszül az anyag. Remélem, eszébe jut, hogy majd ővele menjek vásárolni. Legalább olyan öltönyöm lenne, ami neki is tetszik.
Leül, és maga mellé hív, de aztán arrébb ül egy kicsit. Talán túl közel ültem? A póniba fúrja az arcát, és tisztázni szeretné a helyzetet, de nem ám, hogy Sebastiant beszéljük meg, hanem jön nekem Lizzyvel. Az alapvető különbség Lizzy és Sebastian között, hogy előbbi nem próbál kettőnket szétválasztani. De hogy féltékeny ő is, arra most ékes bizonyítékot adott.
- Nagy ügy? - annyira a csók tényére koncentrálok, hogy nem is fogom fel elsőre, hogy mit mondott, pedig lényeges. "előtted"...- Hogyan? - kérdezek vissza, kissé lebénultan, mert hát Sebastiannal a napokban futottam össze, és most december van. Hol van már a nyár? Mégis le kellene ütnöm azt a pasast!
- Javíts ki, ha tévedek, most összefoglalom: Sebastiannal akkor találkozgattál, amikor még nem laktál a koleszban, és én... nem mondtam ki, hogy szeretlek. Aznap viszont, amikor füveztünk, és elszaladtál, azt terveztétek, együtt lesztek- nem használom a szex szót, ez még most is túl fájdalmas nekem- És azóta még csak nem is találkoztatok? - Sebastian egy gonosz tahó! Nem akarom, hogy harag legyen közöttünk. Sajnos, én sem vagyok hibátlan, és a rosszindulatnak én is áldozatul estem.
- Szeretlek, Nanaia- mondom neki gyöngéden, és megsimítom a haját. - Megijedtem, hogy az a pasas tetszik neked, és ő is úgy nyilatkozott, pályázik rád... De ha így van, inkább mondd meg! Őbenne nem bízom, nem tebenned, te drága!- ha engedi, átölelem, pónistól, mindenestől. Hiányzott az édes illata. Nem. Ő hiányzott. Egy napot is nehezen viselek nélküle, ha haragban vagyunk.

Megkönnyebbülök, hogy nem kell öltönyt hordanom. Hiába Lizzy tanácsa, Nanaiával ebben a dologban biztosan egy húron pendülünk, úgyhogy dobnám is mindjárt le a kabátot. Kell a francnak.
- Kösszzzz...
Egymás mellett ülve azonban még tisztáznunk kell néhány dolgot. Nanaia kezdi, és -be kell vallani- kicsit bosszant is, hogy támad, nem arról van szó, amiről kellene, hogy legyen. De a szavai mögött más érzések is felszínre kerülnek, és én sem engedem, hogy a Sebastian iránt érzett ellenszenvem újra éket verjen közénk. Nem ő a lényeg. Mi vagyunk azok. Amit egymás iránt érzünk, amit képesek lennénk egymás iránt tenni.
- Bah, na persze...- morgok még egy kicsit, de a megvilágosodás nem olyan gyors, ha az ember feldúlt.
Lehet, hogy ehhez Nana szigora kell, vagy az a nyers kifejezési mód, amivel végre felnyitja a szemem. De ezzel elárulja, ő is vak volt... Hiszen nem vette észre, mennyire odavagyok...
Hiszek neki, amikor azt mondja, azóta nem is látta. Nem érdekel már, mit mondott Sebastian, nem is érdekel. Itt van Nana, és a szeme éppen rám néz, elolvadok tőle. Muszáj vallanom. Annyira szeretem!
Nana igazolja "félelmeimet", miért vonzódott a másik pasashoz, de már nem gondolok vele. Engem szeret. Engem akar. Ez a lényeges. Odahajol, és átölel, a póni puffan a földön és már engem ölel, nekem pedig eszembe sem jut, hogy visszautasítsam a csókját, ami a legszebb, a legjobb dolog, ami ebben a percben történhet velem.
Lágyan, majd szenvedélyesen csókolom, az ágyra húzom magammal, magamra. Szeretném az egész testemmel érezni őt. Ölelem, hogy sose engedjem el.

Az ágyon kezdünk beszélgetni, mert tisztázni akarj a dolgokat, de nem úgy indít, ahogy várom, azaz inkább támad, ami egyszerre jó és rossz. Egyre kevésbé érdekel Sebastian és Lizzy ugyan kedves lány, meg jó barát, de őrá sosem gondoltam úgy, ahogy Nanaiára. Persze, ezt ő nem tudhatja. Ha az én féltékenységem jogos, annak lehet nevezni az övét is, hiszen sosincs ott, amikor Lizzy velem van, pedig ez lehetne másképp is. Én nem zárom őt ki a mi barátságunkból. Ellenben Sebastian egyértelműen jelét adta, hogy érdekli Nanaia. A "na persze" főleg ennek szól. Méghogy ő gondoskodott róla, hogy mi összejöjjünk! Micsoda sunyi alak!
- Hiszek neked...- fordulok Nanaia felé, és egészen komolyan nézek bele a szemeibe. Ismerem már egy ideje, tudom, mikor hülyül és beszél mellé. Most nem. Ha hazudik, akkor hideg fénnyel világít a szeme, de most melegség van benne.
Békepuszinak induló, szenvedélyes csókcsatát vívunk, egyre jobban lovalom bele magam. Bár nem hosszú ideje részesülök efféle kegyben, hogy így érezhetem őt, a csókjait, mégis úgy hiányzott, mintha a levegőt vonták volna meg tőlem. Most kezdek élni, ahogy a számnak feszül, és a nyelvével simogat. A szívem egyre hevesebben ver, a levetett öltönykabát ellenére úgy érzem, lángra kapok. Ledőlünk az ágyra, úgy folytatjuk a csókolózást, amíg Nanaia meg nem szólal.
- Bízom benned. De nem ígérhetem, hogy nem rúgom szét a kedves Sebastian fenekét... - kacsintok, hogy tudja, nem most fogok elrohanni, de ha okot ad rá az a marha, már semmi sem fog visszatartani, erre mérget is vehet.
Nanaia mindig is jó kapcsolatban volt a srácokkal. Mondhatni, velük barátkozott és nem a lányokkal, ilyenformán ki tudom szűrni, kik jelentenek veszélyt rá nézve, és kik nem. Nanaia cserfes kiscsaj volt, és gondolom, most, hogy nőcisebb lett, majd több fiú fog körülötte legyeskedni, de majd teszek róla, hogy egyértelmű legyen, ő az én barátnőm. Nem kell feltétlenül mindig a kezét fogni, nem erről van szó, de lényegesen több időt töltök majd vele..., na persze, ha igényli. És miért is ne? Ahogy hozzám bújik, az az érzésem, ő is békés együttélést szeretne. Nos, ha így áll a dolog, nem lesz oka panaszra. Sosem fogok féltékenykedni, ha érezteti velem, hogy szeret. És rám sem lehet majd panasza, mert mindennél jobban szeretem.
- Rajtad múlik, királykisasszony... Ha el akarsz menni a koncertre, hívok egy taxit. Még odaérünk... Ha nem feltétlenül ragaszkodsz a kötélhágcsón való közlekedéshez...- nevetem el magam, nyúlok a hajába, húzom a számhoz, hogy újra megcsókoljam. Lemásznék vele, ha nem félteném, hogy kettőnket már nem bír el a lepedő. Lemásznék, és a karomban is elvinném, a vilég végére is, ha ezzel tehetném boldoggá. Vagy feküdnék vele, csak így, nyugalomban, ölelkezve, csókolózva. Bármit megtennék a kedvéért. Bennem már béke van.

Helyes. Leharapnám az orrát, ha azt mondaná nem hisz nekem. Őszinte vagyok, épp ez a baj velem, nem tudok hazudni. Lulunak nem is hazudnék, soha.
Főleg, ahogy megízlelem ajkait, párolog el minden haragom és gyúl lángra a vérem, legszívesebben itt most, azonnal én...nem bírok tovább várni, képtelen vagyok. Zihálva kapaszkodom a nyakába, játszom nyelvével, csókolom lágyan, aztán szenvedéllyel, a hajába is beletúrok egyszerre szippantom szeretem és lélegzem be a kis Lulusságát. Bekapom ajkait, csókolok rajta, aztán hagyom, hogy elbódítson nyelvjátékunk kavalkádja.
Elmosolyodom, hogy ő szétrúgná Sebastian fenekét, igazából…
- Szólj, mert megnézném. Nem lenne rossz, ha értem harcolnátok
Mondom ki megint hangosan, amit gondolok. Beleborzongok, egészen király lenne és Lulut is megnézném a hős harcos szerepében. Olyan kis elesett, remélem kapna a pofájára, hogy én ott teremjek szétrúgjam Sebastian seggét, aztán ápoljam, hazavigyem, tutujgassam… Szegény Sebastian… Igazából őt is szívesen ápolnám barátilag. De ha ketten összekerülnének, nem hiszem, hogy Lulu nyerne.
Kicsit igazítok a légzésemen, mert úgy érzem magam, mint egy kiéhezett maca. Mellesleg az is vagyok…
Úgy tűnik megoldottuk, bár tényleg jó lenne, ha elrebegne egy bocsánatot, de valahol imponál, hogy ez az egész azért történt, mert féltékeny és szeret, úgyhogy nem erőltetem a dolgot. A döntést rám hagyja, ajkamba harapok, szívesen tombolnék vele egy koncerten, rám is férne, de…
- Lulu, szerzek jegyet egy másikra, Los Angelesben mindig vannak koncertek. Menjünk el holnap, vagy a jövő hétvégén, de én most igazából… téged akarlak.
Az ajtóhoz rohanok, elfordítom a benne lévő kulcsot, majd lassan fordulok meg, mégis kapkodva vetem le a pólóm. Igazából a melltartóm is kioldom neki, bár nem veszem le, csak fityeg rajtam, az élvezeteket ráhagyom.
Felvetem a fejem, kissé macskásan bújok vissza hozzá az ágyra, ajkait azonnal megtámadom, ölébe terpeszkedem, vad tekintettel nézek rá. Tudnia kell mit akarok.


// nemtom benne vagyunk-e a 18+ topicban, de ha nem kérsz engedélyt? *.* Ha az lesz a válasz, amire gondolok és kijátszuk //

// Engedély megkérve. De addig még beszorítok ide egy hsz-két...//

Nanaia szenvedélyessége úgy ragad rám, mint a spanyolnátha. Bele is halok, ha nem csillapíthatom szomjúságom a száján. Egyre féktelenebbül tapadunk egymáshoz, már nem csak a szánkkal. Már nem csak az ég, lángol az egész testem, melegem van, legszívesebben azonnal letépnék magamról minden ruhát.
- Ha ezzel boldoggá teszlek, akár már holnap- nevetem el magam. Mennyire élvezetes lenne, ha külön engedéllyel rúghatnám szét a tanerő díszes hátsóját?
Nem örülnék, ha tudnám, esélyt sem ad nekem a tanárral szemben, és őt ugyanolyan szívesen ápolna, mint engem. Úgy veszem, örül, hogy kiállnék érte, hogy harcolnék érte, hogy felvállalnám az érzelmeimet. Úgy tűnik, ez őt spanolja.
Elhatározom, hogy egyértelművé teszem minden pasi számára, hogy Nanaia az én barátnőm, és Nanaia számára is , hogy a kapcsolatunkat komolyan gondolom. Többet leszek vele, komolyabb és komolytalanabb programokat szervezek, random randizni hívom, annak ellenére, hogy együtt lakunk, és sosem hagyom majd unatkozni (hogy más fiúkkal vígasztalódjon).
Felhozza a koncertet, mintha érdekelné, most van-e. Mindent az ő kedvéért szerveztem, ezt a koncertet is. Én nem szórnék el ennyi pénzt egy őrült estéért, ahol majd topogunk a tömegben, és állandóan azon aggódok, el ne hagyjuk egymást a sötét lökdösődésben. De ha ő ezt akarná, mennék vele, maximum hozzá kötném magam... Van egy nyakkendő a hátsó zsebemben (elfelejtettem felkötni az ablaka alatt). A testem azonban őt kívánja, a hajához nyúlok, a számhoz húzom, az ajkai közé dugom a nyelvem és ismét csókolom, nem érdekel, mikor kezdődik az a koncert. Ő sem hagy kétséget felőle, mit szeretne jobban.
Aztán felpattan, az ajtóhoz rohan, és bezárja azt. A zene még mindig hangos, bár eddig valahogy sikerült kirekeszteni, nem értem, miért most... Amíg le nem dobja magáról a pólót.
Már a csókja miatt átrendeződtek a domborzatok az alsónadrágomban, most olyan erekcióm támad, hogy szinte fáj, és a hajamba túrok, ahogy meglátom, hogy a melltartóját is kioldja... nekem. Letolom a cipőimet, kényelmesebben heveredem el az ágyon, és mire oda ér hozzám, a szám már megint száraz, de a fejemben egymást üldözik a gondolatok, gyorsabban, ahogy a vér száguld az ereimben. Az ölembe ül, rá a csípőmre, feszülő férfiasságomra, és úgy néz rám, mintha egyben akarna felfalni.
- Egyszer még kinyírsz, szerelmem... - hasizomból felhúzom magam hozzá, elsimítom a haját a válláról, gyengéden csókolom végig kecses ívét, haladva a nyaka felé, aztán felfelé, elidőzve a fülcimpáján, hogy rátaláljak újra a szájára, miközben lefejtem róla azt a fityegő fehérneműt, ha már volt kedves kioldani nekem. A testének feszülök, magamhoz ölelem.

//Folyt. köv. 18+ -ban. Te jössz! <3//