Éppen szöveget tanulok, a változatosság kedvéért - és a magam szórakoztatására- Rómeóét, mert a sajátomat már tudom, de az időmet el akarom ütni, s mert meg akarom lepni azt a lányt, aki arra kért, végszavazzak neki.
Sebastian hív fel, kissé szokatlan időben, de neki sosem mondok nemet, a hangja amúgy is nagyon nyomi, hát valami gáz lehet... Jön, parkol, kopog... MINEK?
- Bújj be!- előre kinyitottam minden kaput ajtót, tudtam, hogy jön, én meg közben rendet raktam, vacsit csaptam össze és megnéztem, mi pia van itthon... Nem lesz gáz, ha nem megy magától, majd leitatom, és kiszedem belőle, mi a világ búja.
Belép az előszobába, én meg ki a konyhából, de a képemről leolvad a mosoly, ahogy meglátom. Elég rosszul fest, az arcának, mondhatni, nincs is színe, oda is ugrok (hopp) a közelébe, nehogy elessen még nekem.
- Jesszus, beteg vagy?- a hülyeség is betegség, bár nem tudom, mire mondják vagy mi helyett.
Átkarolom, és érzem, hogy jobban bújik, mint szokott, hát nem engedem el, szorosabban fogom körbe, beleszaglászok a vállába, de finom (és nem beteg) illata van. Tartom egy kicsit, nem tudom, meddig, talán amíg ő nem jelzi, elég volt. Nekem belőle sosem elég, én mindig szívesen ölelem meg, pláne, hogy tudom, ő is szereti...
- Nem vagy egyedül... Itt vagyok, és te nálam a legjobb helyen!- mondom neki barátságosan, aztán meglapogatom kicsit férfiasabban a vállát, hogy ideje volna beljebb vonulni.
- Ennél valamit? Innál? - még nem lépek messze tőle, az arcát kémlelem, s ha megindul, megyek vele, kívánsága szerint magunkhoz csempészve enni- és innivalót.

Feleslegesen kopog, kapu, ajtó nyitva van előtte, mégis rá kell szóljak, jöjjön be... Aztán összeölelkezünk, mely inkább támasznak tűnik inkább, és annak ellenére, hogy azt mondja, nem beteg, az orrommal is meggyőződöm róla. Ha valaki tudja, milyen "szaga" van a beteg embernek, én biztosan, még mindig nem felejtettem el... Először papa, majd a mama... De Sebastian ilyen kórság nem fenyegeti. Mint mindig, most is jó illata van.
Az ölelésből kibújva más a mosolyát is látom, kissé megnyugszom, de nem nagyon. Nagyon sápadtnak látszik. Felkarolom, és útba igazítom, célozza csak meg a szobát, és amit kér, viszem utána, készítettem enni- innivalót.
- Töményet. Aha. Oké. - Bólintok. Komoly téma lehet, ha így kezdünk, bátorságrakétának kell a pia? Meglehet. Nem vitatkozom, én kérdeztem, ő a vendég, a kívánsága parancs. Némi rágcsát veszek magamhoz, chips, ropi, kukorica (a szokásos mennyiségben) és egy üveg (megbontott) Jack Daniels-t veszek kezembe, így megyek utána.
Lepakolok, de a seggem még nem is ér a kanapéig, belőle ömleni kezdenek a szavak. Mi van? Olyan gyors volt, fel se fogtam, Callie és Amelia, ez két lány.. és Lionel? Az a faszfej, aki egyszer megverte?
- Izé... Hazudnék, ha azt mondanám, mindent értek. Csinálhatjuk lassabban? Vagy neked az is elég, hogy elhadarod, mi bajod?- kérdezem, kicsit nevetve, bár nem rajta mulatok, inkább kínosan érzem magam, hogy ennyire nem tudom követni.
- Calliet ismerem... kezdjük vele? Min veszekedtetek? - kérdezhetném, már megint... Callie tüzes stílusa és Sebastian nyugalma nekem valahogy egy ideje nem passzol, bár tűz és víz kiegészítik egymást, és jól festenek együtt. Akár működhetne is. Az ellentétek vonzzák egymást, nem?

//Gondoltam, kissé felbontom, ne legyenek olyan hosszúak a reagok. Inkább pörgessük.//

Hűha, itt gáz van!-gondolom magamban, amikor töményet kér. Ritka pillanatok egyike, általában a sörrel is beéri, amikor hülye filmeket készülünk végig röhögni. Sem röhögés, sem film nem kerül most szóba, és JD barátunk hamar terítékre kerül. Ahogy Callie is (mert vele kezdte...), s mert nem elégszik meg azzal, hogy elhadarja a gondjait (van néhány). Mint barát, van rám szüksége, a figyelő fülemre, az egyszerű agyamra, a "más"-ra, ami én vagyok, s nem ő. Talán számít, én hogyan gondolom? Talán segít neki jobban megérteni? Nem tudom, de itt vagyok, és nyílt szívvel hallgatom.
Bólogatok, emlékszem arr az időre, amikor megközelíthetetlennek tűnt, kissé befelé fordult, sokat hallgatott, és még a pia sem oldotta meg a nyalvét, azt hiszem, hiába ittunk, itattam. Az egyetlen, amit elértem, hogy külsőleg ráncba szedte magát, ha jól emlékeszem, kifejezetten borostás volt (és Isten bocsáss, kissé talán mosdatlan). Valamiféle depi volt, Henry miatt, de róla sokat beszéltünk, s jól tudom, milyen sokat jelentenek egymásnak...
A probléma, amit elém tár, szinte nevetséges. Hogyan lehet azon veszekedni, hogy hiányoztak egymásnak, és hogy találkoztak újra? Emlékeimben egyébként úgy él, hogy véletlen volt...
- Szóval, amikor összefutottatok, az mégsem volt véletlen?-kérdezem, a fejem ingatva. Ezt most nem értem. Gondolkodom, én hogyan csináltam volna, és Seby anyját is lehülyézem (bocsi), hogy nem a számát adja meg Sebastiannak, hanem csak a város nevét, ahol lakik.
- Anyád nem tudja, micsoda komoly foglalkozásod van? - hírdeti magát így-úgy, valószínűleg internetes oldalakon is fent van a neve, márcsak a rádió miatt is, de hát lényegében fordító irodája van, és a francia nem olyan gyakori nyelv, valljuk be!(Én legalábbis senki mást nem ismerek, aki így tolná, mint Sebastian. Na jó, neki anyanyelve, de miért ne csinálna üzletet belőle, ha lehet?)
- Goggle...- röffenek fel- És ő miért nem keresett rád?
Aztán felemelem a kezem.
- Ne légy igazságtalan. Ő honnan tudhatott az öcsédről? Ismerte?- most lehet, hogy Sebastian feltételez olyat, amit Callie nem tudhatott. De nem álltam ám ott, és fogtam a kezüök, amikor beszélgettek, honnan is tudhatnám, mit tud Callie Henryről?
Inkább iszik, iszok vele, nem nekem kell beszélni. Egyenlőre. Ha meg már nekem kellene, lehet, olyan részeg lesz, be is alszik, vagy éppen a részegsége miatt teszi össze, amit nem tudnék kimondani.
De ezzel a Callies sztorinak még nincs is vége. Jó, hogy rákérdeztem, elvégre elintézhettem volna egy legyintéssel: ti úgyis megbeszélitek, kedvelitek egymást, a csaj odavan érted, te pedig... Sebastian igazán jó szívű, tiszta lelkű, nemes beállítottságú ember. Nincs az a vétek, ami fölött szemet ne tudna hunyni.
- Várj, mi baja az öccsének? - rá kell kérdeznem, nem szabad elárulnom magam, hogy valamit tudok magam is, hiszen egyszer láttam vele, és odamentem... Akkor beszélgettünk. Csak azt kérte, maradjon titokban. Bár nem értettem, miért kell titokban tartani a testvére betegségét, azt hittem, pont azért, hogy megkímélje Sebastiant a kórháztól... Akkor... most aztán semmit nem értek. Mégis elmondta?
- Ne hibáztasd- védem megint Calliet, bár nem olyan vehemensen, mint először- Vajon tudta ő, milyen vizsgálat vár rá, mennyi ideig fog ez tartani, milyen nehéz lesz ezt neked elviselni?
Nem tudom elképzelni, hogy szándékosan rángatná ki a komfortérzetéből. Ez nem vetne rá jó fényt. Miért akarja, hogy más is szenvedjen a testvére betegsége miatt? Vagy miért akar lelkiismert-furdalást ébreszteni Sebastianban, ha nem tart vele? Ez a rész nem tetszik, csalódom Callieben. (Jobban hiszek Sebastiannak, mint neki, ebben senki nem kételkedne).
- Valószínűleg nála is túl feszült a húr, nem hiszem, hogy tudatában van, hogy beszélt veled... Lényegében csak azt mutatta ki, hogy nagyon fél, és nem tud egyedül lenni, szüksége van rád (és emiatt nem látta be a te félelmeid) Ez stressz... - vagy önző dolog. Nem akarom, hogy kiderüljön, Callie utóbbi.
Újra iszunk, de bármit is mondtam, mintha elengedte volna a füle mellett...
- Szóval, akkor most igazából béke van, csak tüske maradt benned, értem...- segítek neki. Ennyiről lenne szó? Vagy az a másik, amiről beszélni akar, fontosabb?

Sebastian Callieről kezd mesélni, és a kezdeti sztori, hogy véletlenül botlottak egymásba, most más színezetet ölt. Callie nem véletlenül van LA-ban, és éppen Sebastiant kereste (ha jól értem), bár a segítség, amit Seby anyja adott neki, édes kevés volt, és valóban csak a vak véletlennek köszönhette, hogy összefutott Sebastiannal.
- Nem ismertelek tíz éve, nem tudhatom mennyit változtál, de barátom... nem vagyok biztos benne, hogy a szagodról felismernélek... - húzom félre a szám; egyrészt nem vagyok én kutya (ahogy Callie sem az), de Sebastiannak sincsen rossz szaga.
Az, hogy Callienek hiányzott a fiú, akivel eltöltött egy nyarat, nagyon is el tudom képzelni. Én sem ismerem túl hosszú ideje, de nekem is hiányozna, pedig nem is vagyok belé szerelmes. Mondjuk, nem is telt el tíz év... A lányok romantikusabbak, lehet, hogy Callie is elszámolt magával, és az "igazit" kereste az életében. Én nem csodálkozom, hogy Sebastianra esett a választása, noha nem ismerem a konkurenciát...
- Ne légy ilyen szigorú. Ezt nagyon is el tudom képzelni Callieről. Elképzeled, mennyire meg lehetett zavarodva egy idegen városban, ráadásul ami sokkal nagyobb, mint amit valaha el tudott képzelni? El tudod képzelni a meglepettségét, hogy a sok millió ember közül, aki itt él, egy szép napon éppen tebeléd botlik? Azt csodálom, hogy a nevét ki tudta mondani, én köpni-nyelni nem tudnék, ha egy iskolatársammal futnék össze, itt az utcán... - a zavarodottságnak, lámpaláznak is vannak ám fokozatai! Sebastiannak ilyen formán szerencséje van, ezek a hatások nem érik el őt.
- Anyád nem kedveli Calliet. Eltaláltam? - szögezem le tényszerűen. Ha szerette volna, segít neki, hogyan juthat a Sebastiant érintő információkhoz, mégha a büszkesége (vagy tudja mije) tiltaná is, hogy egyenesen segítsen. Egy nő mindig megtalálja a módját, hogy elérje, amit akar... Ez jó lecke, sosem szabad elfelejteni!
- Barátom, vicces elképzelni, hogy kézzel-lábbal mutogattatok!- nevetek, de kedvesen; ezt a részt mindig mosolyogva fogadom, olyan... cuki! Amúgy szóvá sem teszem, mire nem képes az internet, azaz vannak videóhívások, ahol láthatják egymást... hátha másképp nem tudtak volna kommunikálni, hát úgy, mint addig, miért ne?
Sebastiant most egy kicsit beszűkültnek látom, mintha nem tudott volna kitalálni semmit arra nézve, hogy felhívja magára a figyelmet, vagy ezt a figyelmet szinten tartsa... Hát mire való a nemzetközi nyelvekre lefordított irodalom? Ha kifejezi egy vers vagy dal, amit érzek, megkeresem görögül, és azt küldöm el a szeretett lánynak; és ha nem vagyok benne biztos, hogy érti a nevem, küldök fényképet magamról (aki a levelet küldte)... Az emberi fantázia határtalan!
A probléma azonban nem itt van, hanem amit Sebastian hisz: hogy Callie ezeket a fejéhez vágta: miért NEM csinálta, nem kereste, stb. Ez egy kicsit furcsa... Valóban. Bár lehetséges, hogy a támadás is csak védekezés, mert tudja, hogy neki is lépnie kellett volna.
Próbálom csitítani; úgy tűnik nekem, a sérelmeitől most ő nem látja tisztán a helyzetet, ezért kérdésekkel próbálok rámutatni, a tíz év nem múlhatott el nyomtalanul.
- Tíz év alatt sokat változunk... Nem erről beszélgettünk nemrég? - //Ki nem játszott beszélgetés, a kortalanság és a változások lehetett a téma, ez most mellékes, hiszen a véleményem úgyis ismered... //- Ahogy neked, neki is vannak hiányzó láncszemei rólad, hasznos információk... Bármennyire szeretnétek, az idő nem állt meg, mindkettőtöknek zajlott eléggé.... Szóval idő, idő, idő- utalok arra, időt kell adniuk egymásra, egymás újboli megismerésére...
Aztán szóba kerül a másik probléma, a kórház és Callie öccse. Előbbivel tudom, hogy Seby hadilábon áll, egy gyerekkori trauma miatt (nem vicces, de amikor elmondta, kicsit meglepődtem és nevettem is, azt hiszem). Callie egyébként beavatott a titkába, mert hát az volt, mert az öccse betegsége nem volt nyilvános. Valami agybetegség, elég súlyos, gyógyíthatatlan kór, mely az agyi sejteket zabálja, butít el, tesz tehetetlenné, majd lehetetlenné, hisz a kór halálos, bár a neve nem jut eszembe... Lewis? Valamiért a farmer-márkához kapcsolom... (De ez titok, erről nem is tudhatnék, szóval játszom a hülyét. Az jól megy, nem is kell sokat alakítanom magamon...)
Arra nyitom fel a szemét, hogy többnyire azokat szeretjük-bántjuk, akik a legközelebb állnak hozzánk, és ahogy Seby is látja, Callie életében nincs más, mint ő, ezért nem csak aranyeső hullik rá, hanem a sz@r is...
- Ne viccelj, ez tök normális, ezért nem szabadna neheztelned rá! - Nem értem, miért lemondó, miért nem akarja megbeszélni a gondját Callievel. Nem könnyebb lenne legközelebb kikerülni vagy megoldani a problémát?
Akkor kerekedik el a szemem, amikor azt mondja, nem is ez a baj. Ha nem ez, miért beszélünk róla? Csak bemelegítettünk? Kíváncsi volt, figyelek-e? Fújtatok egyet, mint a boxoló, aki felkészült a második menetre.
Amelia. A pénteki lány, a táncos lábú, az űberkedves... ezek a jelzők jutnak eszembe, bár némelyiket én aggattam rá, nem Seby. Mi baja van most egyszeriben, amikor olyan fontosak számára azok a péntekek, amit vele tölthet? Hiszen mindig be van sózva...
- Ácsi...- ingatom a fejem- Ez olyannyira nem jellemző rá, hogy el sem hiszem. Mi van?
Eddig sosem hallottam Ameliára panaszkodni. Amilyen képet fesetett nekem róla, most ez nekem sem fér bele... Egy másik pasi? Honnan? Ú, bakker, ha ez igaz, egyetlen nőben sem lehet megbízni! De ezen túlmenően...
- Ne érts félre, de nem lehet, hogy mint neked, több nyitott kapcsolata is volt, és az egyik lett komolyabb? Éppen az a .., Lio, vagy kicsoda?
Nem értem ezt. Eddig azt hittem, Sebastian nem visz érzelmeket a kapcsolataiba. Legalábbis nem úgy, mint én. Nem vár el szerelmet, nem vár el hűséget. Akkor mi is a baj? Hogy Amelianak közben akadt valaki komolyabb kapcsolata? Ettől az övék nem változott, vagy mégis?
- Sosem beszélt erről a Lioról? - próbálom késztetni rá, hogy emlékezzen, hátha csak elkerülte valami a figyelmét. De miért zavarja ennyire, hogy ekkora különbség van közöttük? Hát nem érte be annyival, amit Amelia neki adott? Nem beszélték meg ezt is előre, hogy ne járjon úgy, mint Aubreyvel? Figyelmesen nézem Sebastiant. Nem tudok kiigazodni rajta.

- Oké, oké, így már értem! Mégsem csak a szagodról van szó...- nevetek.
Hallgatom, és rázom a fejem, nem teljesen értem Sebastiant. Tíz év nagy idő. Nem tudom, például akkor hosszú volt-e a haja, változott-e azóta a testalkata, de hát az emberen annyi minden változhat, ami a külsőt illeti, nem igaz? Például Seby haja is... Most, hogy már lenőtt a haja látszik, hogy nem is annyira szőke, csak a nap szívta ki. Most mi is a baj?
- Gondolom, zavarba jött...- Biztosan elképzelte, százféleképp végigjátszota, mit és hogyan fog majd mondani, miképpen én is így terveztem, amikor beöltöztem csórónak az első "randin" Eleenek. Egészen másképp alakultak a dolgok, akár füstbe is mehetett volna az egész, és a végkimenetele is egészen más lett, mint ahogy terveztem...- Később már biztos ő is másképp csinálta volna...
Vajon, ha tudom, hogy Elee milyen beállítottságú, és én is bevállalós srác lennék, vajon nem mozdultam volna rá már az istállóban, amikor fehérneműre vetkőzött? Ma sem tudom, provokált-e, vagy valóban viszketett a bőre, de könnyen elképzelhető, ha valamelyik "pasija" van ott, másképp végződik a sztori, mint közöttünk, akkor és ott.
- Megnyugtat, hogy nem csak én nem értem a nőket...- mosolyodom el félszegen, mintha ez vígasztaló lenne, bár Sebyre nézve ez nem áll.
Beszélgetünk tovább, aztán eszembe jut valami.
- Nagyon egyszerű. Beszéljen hozzád görögül, te szólj hozzá franciául, próbáljatok úgy kommunikálni, mint régen, sokat nevetve. Meglehet, a közös nyelv megrontja a kommunikációt a ti esetetekben...- vonom fel a vállam; lehetséges, hogy van ilyen? Az ábra ezt mutatja. Valakivel nem lehet beszélgetni. Vagy nem könnyű...
- Mások vagytok... Elmondhatod neki, hogy te a gondodat nem szoktad kiteregetni, ha ő meg szokta, nem fogja érteni. Ha neki az a természetes, persze, hogy azt várja el. Neked talán jól esne látni őt, hogy tépelődik? Rólad is lerí, ha foglalkoztat valami...- mondom neki kedvesen.
Úgy vettem észre, Callie szereti Sebastiant, azon túl is, hogy barátok, bár ezt csak halkan jegyzem meg. És tudom, hogy Sebastiannak szüksége van valakire, akihez kötődhet, és erre nem elég Henry sem, erre én sem vagyok elég, ezt egy nőnek kell betöltenie, mert így természetes, ez az élet rendje. Kell egy társ, aki egy életen át végig kísér, aki nem csak a jelenlétével ajándékoz meg, hanem sok más egyébbel is (ezt egy másik férfi nem tudja biztosítani egy férfinak, meggyőződésem)
Hallgatom aztán a másik esetről, ami a kórház miatt történt, és megint oda lyukadok ki, hogy Sebastian szemellenzőt visel. Bár, ahogy a történet kikerekedik, úgy érzem, ebben az esetben Callie is.
- Figyelj ide, mindketten túl vagytok terhelve; pihennetek kellene egy kicsit. Csak kettesben lenni, elmenni valahova, kikapcsolni a világot magatok körül. Miért nem mentek el néhány napra, hétre, hogy újra felfedezzétek egymást?- nézek rá kérdőn. Lenne idejük megismerni egymást, ezekről a dolgokról is nyugodt körülmények között tudnának beszélgetni, nem csak "rohanásban". Úgy látom, Sebastiannak is fontos Callie, a vele való jó kapcsolat, és Callietől is tudom, mennyire számít Sebastianra.
Ahogy nehéz volt belátnom, hogy ne csak az én szememmel lássam a világot, akár Eleevel kapcsolatban is; hisz amit akartam, nem volt rossz, számomra nem volt rossz, és ez itt a lényeg. Néha nem vagyunk képesek túlnőni magunkon, a másik fejével gondolkozni, látni... Egy túlfeszített helyzetben még nehezebb, ha Callie a testvéért aggódik, lehet, hogy Sebastian problémái nem is jutnak eszébe..
Aztán a másik lány...
Nem sokat beszél nekem a lányokról, általában akkor, ha valami gondja akad velük; Amelia mégis ismerős, mert vele rendszeresen találkozik: nem csak tanítja, együtt járnak táncolni, és a jelek szerint ő is a "barátnői" kalapba került, viszonyt folytat vele.
- Nem értem... Miből gondolod, hogy amíg veled volt, másra gondolt?
Elee jut eszembe. Az a délután, amit együtt töltöttünk, aztán az az este, amikor rántottát próbáltunk csinálni. Akármilyen szerepet töltsek is be az életében, nem hiszem, hogy másra gondolt volna, mikor velem volt.
- Ha így gondolkodott, sokat jelenthetsz neki, ha veled... megpróbálta- mondom félénken. Én nem vagyok ennyire bátor, én még Elee kedvéért sem szeretném feladni az elveimet, pedig a testem bosszút áll rajtam, de még mennyire!
- Abben egyet értek veled, hogy egy nap alatt nem lehet senkibe beleesni, de ... nem ismerem a körülményeket. Ez a Lio... nem egy új fiú Lia életében, jól értem? Lehet, hogy régebben szerette, korábban együtt jártak, csak szétsodorta őket az élet, mint téged meg Calliet, és... közöttük fellángoltak az érzések..., ami ugyan benne volt a pakliban, de nem volt biztos, vagy...
Találgatok. Honnan is tudhatnám? Lehajtom a fejem, ahogy arról beszél, tegnap még szeretkeztek, aztán a lány mással is lefeküdt. Ez ilyen egyszerű lenne? Ez így megy? Eleenel is nehéz volt ezt megemésztenem, bár ő nem megy egyik ágyból a másikba. Ezek szerint Lia még ... ennél is... érzéketlenebb? Nem tudom, minek nevezzem. Számomra sokatt veszített a varázsából, pedig nem is ismerem.
- Ha beléd lenne szerelmes, tudtál volna vele mit kezdeni? - kérdezem, és belefúrom a szemem az övébe. Jól tudom, szereti ezt az életmódot, legalábbis jelenleg megfelel neki, de a szerelmes lányoktól tartózkodik, hát ott volt az a másik is, Aubrey, vagy hogy hívták. Egy szerelmes nő nehezen viselné el, ha a párja más nyitott kapcsolatokat ápol és tart fent; én sem szeretném, ha kiderülne, Elee szeret, de az életmódjával képtelen szakítani. Ez az egész most úgy jön le, mintha bánná, Lia másba esett bele.
- Miből gondolod, hogy Lioba szerelmes? - jut eszembe; lehet, hogy csak téves következtetésekre jutott. Mert hát mi történt? Lefeküdt mással is? Ezzel a Lioval? Lehet, csak azért van benne a keserűség, mert ő (Sebastian) nem kedveli a fickót.
Kifejezetten optimistán gondolkodnék, hogy Lia nyitottnak mutatkozott vele kapcsolatban: randizzanak, "meg ilyenek". Nem hinném, hogy nem érdekli Sebastian, különben lerázta volna, és maradnának ezek a táncos esték. De én semmit sem tudok a nőkről. Olyan kiszámíthatatlanok!
- Ki a fene amúgy ez a Lio? -nem jut eszembe, hogy említette volna valaha, vagy ha igen, már elfelejtettem a nevét. Nevekben sosem voltam igazán jó.

- Nem tőled, te buta, hanem amiatt, hogy nem így képzelte a viszontlátásodat. Gondolod, hogy nem tervezgette, ha már képes volt utánad jönni?- van ebben valami romantikus. De nem mindig úgy történik minden, ahogy azt előre elképzeljük.
Egyetértünk abban, hogy a lányokat nehéz megérteni, ezen összekacsintunk, oldva egy kicsit a hangulatot, miközben poharazgatunk. Callie elég karakán tipus, olyan, aki pontosan tudja, mit akar csinálni, mihez akar kezdeni az életével, és emiatt számomra egy kicsit ridegnek tűnik, viszont éppen ezekért a tulajdonsáégáért csodálom is, hiszen sokkal inkább tisztában van a jövőjével, mint én. Szerintem megtervezte előre az egész életét, annyira céltudatos.
- Veszteni nem vesztesz vele- vonom fel egy kicsit a vállam. Korábban működött valami, most nem megy a közös nyelven való kommunikáció. Hát miért ne nyúlnának vissza a régi eszközökhöz? Veszteni valójuk nincs, maximum jót nevetnek... (Remélem)
Arról is beszélünk, hogy mindenki másképp áll a problémákhoz: valaki beszélni szeret róluk, valaki hallgatni, és Callie meg Seby ebben nem egyformák, úgy tűnik. Sebastian erről máshogy vélekedik, szerinte több szempontból is hasonlítanak, csak az a baj, hogy Callie morog az ő problémái miatt.
- Úgy érted, bosszantja? - a morgásra vonatkozik a kérdés. Csalódnék, nekem az a lány kedvesnek tűnt, nyitottnak és segítőkésznek, különben nem is lenne alkalmas rá, hogy felvállalja a testvére ápolását.
Meglep, ahogy az ötletemre reagál. Callie ennyire munkamániás lenne? Ez nem derült ki előttem. Az nem túl jó hír, ha Sebastiannal nem tud egyhuzamban sok időt eltölteni, bár ezt nem mondom ki hangosan. Remélem, Sebastian tud rá hatni; Callienek is szüksége lenne nyugalomra... Megérdemelné. Szükségük lenne egymásra. Vajon tisztában vannak vele?
Amelia más tészta. Ő az a másik lány, aki az utóbbi időben fontosabb Sebastian életében, bár először csak a táncos estékről volt ismeretes előttem. Most úgy tűnik, csalódást okozott Sebastiannak, bár amit elmond róla, olyannyira nem illik rá, hogy alapjában változik meg róla a véleményem, hisz a barátomnak elhiszem, amit róla mond.
- Nem, nekem nem menne... De lefeküdni sem tudnék mással, ha érzelmileg kötődnék valakihez. Emlékszel Haileyre? Miatta nem kezdtem randevúzni mással, pedig már hetek óta nem találkozott velem...- És most? Kötődöm annyira Eleehez, hogy ne próbálkozzak mással? Amikor ő nem akar kötődni? Nem tudom... Magasra tette a lécet, nem lehet mindennapi az a lány, aki felül akarja írni őt... Aztán zavartan megborzolom a hajam- De én nem vagyok átlagos férfi, a véleményem nem sokat ér...- nevetve vonom fel a vállaim. Ez most komoly? Tényleg az én véleményemre kíváncsi?
Mindabból, amit Sebastian elmondott nekem, úgy tűnt, Amelia nem az a lány, aki bárkinek odaadja magát. Elvei voltak (mint nekem), és Sebastiannal törte meg őket. Ez nem lehet a feltétlen bizalom jele? Nem tudom elhinni, hogy csupán testi vágy, kíváncsiság vagy "pótakármi" kötötte volna a barátomhoz, azt nem lehetett volna ilyen hosszú ideig csinálni. Figyelmesen nézem Sebastiant. Mintha nagyon elmerengene.
- Mi jár a fejedben?- nem tudom követni. Beszéltek szerelemről, ezek szerint mégis van ott valami, de Sebastian szerint Lia megkönnyebbült, hogy azt mondta, nem szerelmes belé. Mit jelent az egyenlőre? És akkor hogy jön ide, hogy komolyabbá tenni a dolgot? Ez kinek az ötlete volt? Nem áll össze a kép. Nem árulom el, hogy lemaradtam; talán nem is sok értelme van: a lány másba szerelmes. De azért kíváncsi vagyok.
- Nem a kérdésemre feleltél. TE mit szóltál volna, ha ő szerelmes beléd? - kérdezem szeretettel. Nem értem Liát. És valahol mégis. Hát nem abban a cipőben jár, mint én? Lehet, hogy ő is nagyon kedveli Sebastiant, ahogy én Eleet. És akadt valaki, aki viszontszereti... Ez tűnik logikus magyarázatnak. Némileg piszkolja a képet, hogy milyen férfinek tartja Liot Sebastian. Miért ilyen pasasra buknak a lányok? A gonoszság, durvaság menő?
- Értem- bólintok. Látni a másikon, hogy másokkal hogyan viselkedik, sokat elárul. Ezek szerint Lia inkább húz Liohoz, mint Sebastianhoz. Ez nem túl jó hír.
Aztán Lioról tudok meg ezt-azt, némely részt már megosztott velem Sebastian, de igazából csak most kötöm össze, hogy az a Lio ez a Lio... És most úgy érzem, Seb jár velem egy cipőben. Ezek szerint...
- Nagyon kedveled őt, mi? - Nem hiszem, hogy bánkódna miatta, ha nem így lenne. Azon is csodálkozom, hogy nem örül a lány boldogságának. Elvileg mindig mindenkit maga elé helyez, mintha ő nem is számítana... Most mégis sajnálja magát.
- És mi lesz ezután?

- Jaj, már, ne legyél ennyire keményfejű- dorgálom nevetve. Kinézem Callieből, hogy tud romantikus lenni, és annak ellenére, hogy határozott csaj, zavarba lehet hozni. Talán nem úgy alakult, ahogy számította, vagy éppen nem számított rá, hogy megtörténik, amire vágyik... Ez azért rendesen össze tudja zavarni az embert, nem?
- Na, ezzel sem vagy egyedül. Ha magam alatt vagyok, én sem vagyok jó társaság, de lagalább te nem morogsz, amikor átmegyek egy üveg piával felejteni- viccelem el a dolgot. A pia sem jó megoldás mindenre, tudom én, és megfogadtam, sosem fogok rászokni, ahogy a cigire sem, pedig már nem kerülöm úgy a füstöt, nehogy megbántsam Eleet, ha krohácsolok, amikor rágyújt.
- Ez is egy módszer. Lehet, hogy Calliebe ezt nevelték, ezért olyan karakán, ezért nem hagyja el magát soha- elvégre elképzelhető, nem? És ha így van, ugyanezt adja tovább, legyen bárkiről is szó. Nem tűri el a "gyengeséget".
Saját példáimon keresztül igyekszem megérteni Sebastiant és Liát, több-kevesebb sikerrel, és igazából nem tudom, igazam van-e, hiszen csak Sebastian szájából "ismerem" a sztorit. Legyintek, amikor azt mondja, nem ismerte Heileyt, de nem kedveli, már nincs rám hatással, elmúlt a vágy, hogy védjem, mikor valóban nem volt túl egyenes.
- Ezt először hallom tőled, Sebastian. Szerelem? Valóban ezt mondtad? - Pláne ő, aki elhatárolódik csaknem minden érzelemtől, legalábbis ... Neki csupa olyan barátnője van, akikről feltételezem, beléjük tudna szeretni, mégsem teszi, nem tette eddig. Eszébe sem jutott. Akkor ez a kijelentés honnan való?
- Éppen ezt gondoltam...- bököm meg a vállát vigyorogva. Ráértem, átjött. Ide akkor is jöhetne, ha éppen nem érnék rá. Nagy valószínűséggel a vendégemet ráznám le, és nem őt.
Kérdésemre kitérő választ ad, lényegében hárít, és úgy érzem, ő sincs vele tisztában, mi lenne a helyes válasz. Van egyáltalán olyan? Csak azt látom, el van gondolkodva, a szokásos nagy mosolygásai helyett nagy ritkán csak egy kicsit kapok (de ez is valami!). Hogy nem itt jár, nem ebben az univerzumban, mi sem jelezheti jobban, ahogy szórakozottan játszik a kukorica szemekkel, észre sem véve, hogy néhány szemet kisodor a tálból.
- Nem tudhatod, számára mi a jó...- ennek alapján én is joggal kérdezhetném, rám miért nem ragadnak a csajok. A válasz pofon egyszerű: mert nem én vagyok az ideális. Szóval lehet, hogy Lia egyfajta álomképet kerget, vagy a lelki társát találta meg abban a másikban, vagy éppen csak megalapozottlanul szerelmes... Honnan tudhatnám? Azt sem tudom, én miért vonzódom annyira Eleehez. Tudok rá ésszerű magyarázatot adni? Kell megmagyarázni, miért érzek úgy, ahogy?
- Na, ezek után próbáld bebeszélni nekem, hogy Liát nem érdekled...- ha elment hozzá, hogy megnézze, beteg-e... Vajon engem meglátogatna valaki, ha nem vinném ki reggel a postát?
Hallgatom és kérdezek, újfent észreveszem, hogy kerül egy bizonyos témát, de aztán másképp hozza elő, éppen ő, és nagyra nyitom a szemem.
- Nem értem, miért számít, hogy Lia milyen fiúba szerelmes, ha ti ketten nem vagytok egymásba... érted... - Miért hasonlítgatja magát Liohoz? Miért bántja ennyire, hogy Lia őt szereti? Hacsak...
- Á, szóval nekem szánod!- teszem a hülyét, ki akarom ugratni a nyulat a bokorból. - És mi van, ha nekem nem is tetszene ő?
Aztán megint elképeszt, újabb információkhoz jutok. Veszekedés, mentő, agyrázkódás...
- Ne hülyülj már, Lio megverte Ameliát? - hogyan lenne különben agyrázkódása? - Honnan tudta meg, hogy ti ... lefeküdtetek? - Éppen magyarázható, ok-okozat... Jaj, ez a sztori egyre jobban böki a csőröm. Mi jöhet még? - Lio nem is tudja, hogy Lia kórházban van? Szétmentek? - Mi van? Lionel lelki élete azonban most kevésbé érdekel, mint Sebastian (és rajta keresztül Lia). Az nem lehet, hogy senki sem tudja, kik ennek a lánynak a szülei. A számítógépben egy csomó adatot meg kell adni, csak fel van tüntetve valaki! Na és a munkatársai? Vagy másik kórházba vitték?
- Ja, ez az influenza... - tiszta rémhír... És látogatási tilalom, még ez is. Nem mintha Sebastian nagyon bánná, hogy nem kell kórházba mennie (jogosan van felmentése alóla), még én sem tudok segíteni neki, hogy menjek helyette. Megtenném, biztos akarná. De a módját megtalálta, hogyan érdeklődjön a lány felől.
- Emiatt nem aggódnék. Ha korábban megbeszéltétek, hogy barátok maradtok, ha lesz is pasija, ez nem változhatott meg néhány nap alatt. De most... van pasija vagy összevesztek?
Én is a kukorica után nyúlok. Nem érdekes, hogy össze van taperolva, a gyomrom nehezen bírja a feszültségeket.

Arról beszélgetünk, ki hogyan oldja meg a problémáit, mennyire beszéli meg a másikkal. Sebastian az a csendben örlődő típus, bár néhány alkalommal már előfordult, hogy kiöntötte a szívét. Azt hiszem, nehezen fog neki, hogy kiteregesse a ... lelkét, de mintha velem közlékenyebb lenne. Ezt szűröm le abból, amit mond és amit tapasztalok. Elvégre most is éppen lelkizünk, és nem nehéz. Henryről annak idején nehezebben tudott beszélni. De akkor sem voltam erőszakos. Egyébként honnan is tudhatnám, mi mindent titkol előttem? Nem nagyon veszem észre... Ha igen, de bezárkózik, az első kérdések után békén hagyom.
- Fogalmam sincs... - Miről beszélnek a lányok? És főleg, mikor? Elee meglepett, amikor előjött a témával, ő nem akar komoly kapcsolatot, elvégre mi már többször találkoztunk, és mindig érződött az a különös vonzás kettőnk között. Amikor aztán eljött, és szeretkeztünk, azt hittem... Mindegy. Ezen túl kéne már lépni, hiszen elmondta, hogy én is csak egy kaland voltam neki.
Nem ismerem sem Liot, sem Liat, így nehéz véleményt alkotnom róluk. Lehet, hogy a srác tényleg nagy bunkó, akkor meg nem értem, a lány miért hozzá vonzódik jobban, de a lányokat manapság nem érti senki. Az is lehet, hogy olyasmi állapotban volt a sráccal, mint én Heilyvel, amikor Eleevel találkoztam. Ki mertem volna jelenteni, hogy szakítottunk? Azóta se... Biztosan úgy érezte, egyoldalú az érzés, azért nem beszélt róla. És Sebastian sem úgy közelítette meg, hogy járni akar vele...
- Talán nem hitte, hogy ez a tény befolyásolja a ti kapcsolatotokat- mondom elgondolkodva. Elvégre nem mindenkire tartozik, mit érez egy másik ember iránt. Vagy ők nem beszélték meg, hogy csak szexpartnerek? Sebastian következetes, biztos Liának is mondta.
Próbálom kicsit oldani a feszültséget, hülyítem kicsit, mintha félre értettem volna, és ez bejön, kicsit kienged. De a téma még Amelia. Próbálom nyitogatni a szemét, de mintha nagyon a szívére vette volna az eseményeket, és meglátásom szerint nagyon érzékenyen is. Túlzottan is, ahhoz képest, hogy "csak" barátok.
- Ezt még én sem hiszem el..- nevetem el magam. Arról beszél, Ameliának mindenki fontos- Mit jelent, hogy ez a te szemszögedből nem jelent semmit?- kérdezek vissza, mert ezt most nem vágom. Szeretne fontosabb lenni mindenki másnál? Vagy neki közömbös, hogy Amelia életében ő csak egy a tucatból? Utóbbit -éppen az események tükrében- már nehezebben tudnám elképzelni, elhinni.
- A, szóval erről van szó. Félted őt. Olyannak ismered, aki nem tudja megvédeni magát? - kérdezem. Ciki. Sőt. Az nagy baj. Ha Lio agresszióra hajlamos, Lia meg nyuszi, szó nélkül fogja tűrni, ha a fiú megalázza. Sajnos, elég gyakori probléma a családon belüli erőszak. Lehet, hogy szégyellné bevallani, hogy bántják (verik). - Csak panaszkodna valakinek, ha így volna, nem gondolod?
Kezdem érteni Sebastian aggodalmát. Bevallom, már kezdtem azt feltételezni, hogy jobban tetszik neki ez a lány az átlagosnál. Talán így is van, ezért félti annyira. De inkább a másiktól óvná... és nem féltékenységből, ahogy elsőre gondoltam.
- Lehet, hogy csinoska, nem kételkedek az ízlésedben..., de tudod, nekem az nem elég...- mondom Sebastiannak. Bár tudom, hogy ennyivel ő sem éri be. Neki éppen úgy fontosak a belső tulajdonságok, mint nekem. Eddig azon a véleményen voltam magam is, Amelia más, mint az átlag, mindig szépet hallottam róla; de ha így átverte a barátomat, nem áll meg a szemem előtt. Nem szeretem az őszintétlen embereket.
Aztán szóba hozza, hogy Lia kórházba került, mert agyrázkódása van.
- Te mikor láttad utoljára? Tegnap, nem? Hát azóta csak Lioval volt, míg újra láttad...- jogos a feltételezésem, miszerint az a fiú bántotta. De akkor valóban nem értem. Miért ragaszkodik valaki ahhoz a személyhez, aki képes így elbánni vele? Éppen Sebastian mondta, hogy ki tudná belőle nézni... Jesszusom, micsoda vadállatok szaladgálnak a Földön!
- Ah, lehet...- nem akadok fent, én is ismerek ügyetlenke lányokat. Egyet biztosan. Elee majdnem leégette a haját, legutóbb nálam alaposan megvágta magát... Van ilyen. De ha megütötte magát, Lio miért nem vitte kórházba? Liának nem lehet kórház-fóbiája, hiszen ott dolgozik. Az az esés pedig nem lehetett kicsike, ha agyrázkódást kapott tőle... Na, mindegy, nem az én dolgom.
- Féltékeny egy barom lehet...- dünnyögöm. Kezdem sajnálni Liát. Ez a pasas kész rémálom. Ebben Sebastian is megerősít. Mi baja a kommunikációval? Mindegy. Biztos beszélni sem tud rendesen, ha viselkedni se...
Nem nagyon tetszik, hogy ennyire sóhajtozik, tényleg, mint egy tinilány, de ez önmagában kiakasztó. Megértem, hogy aggódik Lia miatt, de szerintem a barátságukat kár lenne félteni.
- Ezt nem te rontottad el, Sebastian- mondom határozottan.
Összerakom a mozaikot a magam módján, és arra jutok, a lány igenis eltitkolt valamit (lehet, nem is tartotta Seby szemszögéből fontosnak), de ezzel elindított egy ördögi kört. Nem értem teljesen, ha ennyire fontos volt neki az a Lio, miért feküdt le Sebastiannal (is), de Eleet sem értem, mégis jól érzi magát a bőrében. Szóval, nem vetek én követ senkire, mindenkinek megvannak a maga titkai, csak az zavar, hogy ez most Sebastiant zavarja (bántja).
- Hát, majd kiderül. Ezt nektek kell megbeszélnetek... - vonom le a következtetésemet.
Lehet, hogy jobb is, hogy Sebastian most nem látogathatja, talán Lia is sértettnek vagy megbántottnak érzi magát, és akkor nem lenne objektív.
És csak viccből teszem hozzá:
- Csak nőkkel ne kezdjen az ember...


//Bezártad az ajtót, de a kulcsot elkérték a mentősök. Ez a szokás. Gondolj arra, hogy Liának majd valahogy be kell jutnia, amikor hazaengedik... Iratot csak azért nem kérnek, mert ők is ismerik, vagy te mondod, hogy a kórházban ismerik. Szóval elég a neve az azonosításhoz.//

- Oké, én értem, nem engem kell meggyőznöd. De azt hittem, ezt vele is megbeszéltétek!- Az hogy Sebastiannak megvannak a maga kis játékai, egy dolog. De szabályokhoz is tartja magát. Gondolom, ha már Ameliával olyan jól tudott beszélgetni, ezen is átrágták magukat egyszer. Vagy mégsem?
- Ebben akkor hasonlít hozzánk. Mi is odaadtuk a cuccaink annak a csavargónak, emlékszel?- bokszolok finoman a vállába, és elnevetem magam. Meztelenül nekiindulni az éjszakának először nem tűnt vonzó dolognak. De aztán egész jó vége lett!
- Kijavítanálak, barátom. Nem mindegy, mit érzel. De Amelia tudja, hogy te mit érzel iránta? - Igen, emlékszem, azt mondta neki, hogy nem szerelmes belé, és ettől Amelia megkönnyebbült. De az események tükrében nem lehetséges, hogy csak azért, mert... az megnehezítette volna a dolgát? Tegyük fel, komolyabban tetszik neki Sebastian, de ott van az a régi srác (Lio). Még így sem a legszebben jön ki belőle, de talán könnyebben szalad bele Lio karjaiba, mintha azt hiszi, Sebastiannál esélytelen... És a másik..., nem hagy nyugodni a gondolat, hogy Sebastian sem volt teljesen őszinte Liával.
- Ja, még valami. Ha csaj lennék, tuti beléd lennék szerelmes, és ez tök normális. De te akarnád-e? - kacsintok rá. Már régóta érzem, elég bensőséges a kapcsolatunk, bár nem fordult meg a fejemben, hogy más lyukra kéne játszanom, mint eddig. Szeretm Sebastiant, igazán szeretem, de ez messze áll a szerelemtől.
- Amolyan kihasználható fajta? - kérdezem, kissé elgondolkodva. Ezek a lányok szoktak öngyilkosok lenni egy szerelmi csalódás után. De ha odáig nem is mennek el, ott van a depresszió, evési zavarok, egyéb hülyeségek. Főleg, ha önértékelési zavaruk is van. A gimiben volt néhány ilyen lány.
Sebastian keveset tud Liáról, a családjáról vagy más barátairól, és ahogy látom, erre csak most döbbent rá.
- Ha olyan sok időt tölt a munkahelyén, akkor valószínűleg a kollegái között vannak a barátai is...- gondolkodom hangosan. Ha nincs túl sok barátja, ha vannak rossz élményei... Ah, nem értem, miért egy olyan alakhoz vonzódik, mint Lio. Sebet megérteném. Ő biztosan a tenyerén hordozná.
- Oké, tudod, hogy én sem úgy gondoltam- fogom meg egy kicsit a vállát. Tudom, hogy neki sem a küslő számít. - Ha csupaszív..., az jó...- De akkor hogyan lehetett olyan kegyetlen, hogy az orránál fogva vezette Sebastiant? Kell valami értelmes magyarázat, mégha a csökött agyammal fel sem tudom fogni...
- Ha megverte azt a lányt, törvény elé kell citálni, hogy többé ne tehesse meg!- mondom határozottan, mert azért mindennek van határa. (És amúgy sem szeretném, ha Sebastian ismét veszélybe kerülne amiatt a hülye miatt.)
- Na, éppen ezért..., ne te vedd kezedbe az ügyet. Inkább beszéld rá Liát, hogy jelentse fel, ha bántotta. A kórházban egyébként nem kérdezték, mi történt vele, mitől került ilyen állapotba? - ha emlékeim nem csalnak, ilyen esetekben automatikusan értesítik a rendőrséget. Külsérelmi nyomok, megmagyarázhattalan sérülések..., hallottam erről valamit, bár azt hiszem, az a gyermekbántalmazással volt kapcsolatban.
- Ebben tévedsz. Semmi olyan nincs benned, rajtad, amit ne lehetne felvállalni- mosolyodom el. Komolyan beszél? Tök jól néz ki, értelmes feje van, ki szégyellne vele mutatkozni?
- Igen, úgy lesz. Hidd el, nincs mit veszítened! Megbeszélitek, és ha tényleg olyan jó fej, mint mondod, akkor nem fog haragudni rád. Mi oka lehetne? - Egy, csak egy, de az valószínűtlen, vagy majdnem valószínűtlen. Sebastian legalábbis tagadja.
Aztán felnevetek, hangosan, jóízűen. Azt hiszem, a barátom is viccel.
- Tudod, úgy beszélsz, mintha már ebben is lenne tapasztalatod- és nevetgélve iszogatok a poharamból.

Tanácstalanul vonogatom a vállam, nem értem én ezt az egészet. Különben is, már megkaptam, hogy sajátos szemléletem van a kapcsolatokról, túl merev vagyok, és mintha leragadtam volna a múlt században. Elfogadtam, hogy máshogy gondolkodom, mint a barátom és női ismerőseim nagy része, de emiatt nem fogok feltétlenül megváltozni. Ha kedvelnek, így kedvelnek, amilyen vagyok. Ha a változás szükségszerű, változni fogok, addig viszont...
Jobb, hogy oldódik a hangulat, amikor felidéződik az az este, amikor ruhátlanul mentünk haza.
- Ez igaz. De ha nagyon akarjuk, csak hozzájutottunk volna valamihez, nem? - nevetek. Eszemben sem volt mégegyszer felvenni azokat a cuccokat, amit az a csavargó már magára kanyarított. Nem lett volna hozzá... bizalmam.
Ameliáról beszélgetünk továbbra is. Bólogatok.
- Igen, erre válaszolta, hogy ő is szívesen randizna veled, ugye?- figyelek ám, csak nem könnyű követnem az eseményeket. Ezek szerint este változtak meg a dolgok, legalábbis ezt gondolom. Ha jól rakom össze az eseméényeket, tegnap Amelia átment Sebastianhoz, és bejelentette, hogy találkozik ezzel a Lioval, aki régi barátja, és emiatt beszélgettek a saját kapcsolatukról, mit lehet, mit nem, mit szeretnének, mit éreznek egymás iránt, stb... Vajon Lia tudta, hogy komolyabbra fordulhat Lioval a kapcsolata? Számított rá? Megrázom a fejem. Ha Lioba volt már akkor is szerelmes, nem feküdt volna le Sebastiannal. Vagy nem mondott igazat akkor, amikor azt mondta, nem híve a nyitott kapcsolatnak. Bakker, nem értem. Valahol mindig sántít a sztori.
- Hehe, mi már jó ideje ismerjük egymást, és a vonzódásom semmit sem apadt, szóval vagy én vagyok a ritka kivétel, vagy te nem vagy olyan szörnyű, mint amilyennek hiszed magad... Elvégre ide is bármikor jöhetsz... - mondom melegebb hangon. - A brit királyfit meg hagyjuk meg valami elkényeztetett hercegnőnek, bajlódjon vele ő- Nem hagyom ám, hogy ilyen könnyen lehangoljon, hát ez az egész nagyon vicces!
- Eddig azt hittem, csak szelíd, de ha igaz, amit mondasz róla, ravasz is...- ráncolom a homlokom, de ez meg megint nem fér össze azokkal a dolgokkal, amiket eddig mesélt róla. Mi ütött abba a lányba? Nem tudok olyan rosszat feltételezni róla, hogy az egészet kitervelte volna.
- Reméljük, hogy ő is kedvel valakit annyira, hogy megbízzon benne, ha ilyen komoly dologról van szó. Elvégre, az ember nem szívesen ismeri be, hogy megbukott emberismeretből és egy vadállatba szerelmes- húzom fel megint a vállam. Mi van, ha ez a Lio egyszerűen csak terror alatt tartja, és nem mer senkinek szólni, csak a kitörési lehetőségeket keresi?
- Nem, dehogy! Inkább azt mondanám, igényes vagy...- mondom ártatlanul, hát ne értsen már félre, tudom, hogy nem csak a külsőségek érdeklik!
Lio személyiségéről is szó esik. Nem lehet egy egyszerű pasas, és ráadásul agresszióra hajlamos, a törvénnyel is meggyűlt már a baja. Erősen fintorgok, a nemtetszésem jeleként. Egyre kevésbé értem Liát. De ez legyen az ő problémája. Azon vagyok kiakadva, hogy ez az egész mennyire megviseli a barátomat.
- Akkor ennek járja utána, ha egyszer megtette, máskor is meg fogja tenni, és nem biztos, hogy Lia legközelebb ennyivel megússza- bár így sem járt jól, ha kórházba került.
Sebastian félreért, vagy elengedi a füle mellett a kérdésemet. Biztosan megkérdeztem volna a mentősök helyében, hogy tud-e valamit a "baleset" körülményeiről, ha bárkit is be kell vinni a kórházba. De ő azt hiszi, Liára célzok. Bár ha valaki, csak ő ismeri a teljes igazságot. Vajon azt fogja-e elmondani? Ha szereti azt az embert (Sebastian szerint igen), képes lenne megvédeni is, annak ellenére, hogy ő az áldozat.
- Erkölcstelen? - kuncogok- Hát, a nagyanyám valószínűleg már megmosta volna néhányszor a fejed, de te azt mondod, egyenes vagy a csajokkal, és elmondod, mire számíthatnak tőled, szóval nem csapod be őket, szóval... Nem, nem vagy erkölcstelen. Senkit nem csapsz be, Istennek meg nem tartozol elszámolással. - Azt mondta, nem keresztény, ugye?
- Nem miattad...- ismétlem újra, ha eddig nem lett volna világos, hogy így gondolom- Nem tudom, hogy mit titkolt Amelia, valószínűleg egyikőtökhöz sem volt teljesen őszinte, de ez az ő baja. Majd megoldja. Inkább neki kellene bocsánatot kérnie tőled, nem?- teszem le az egyértelmű voksom a barátom mellett. Szerintem ezt Lia cseszte el, akármilyen jóhiszeműnek is mutatta magát, vagy akármilyennek... Lényegtelen. Nem Sebastiannak kellene puncsolnia a barátságukért, hanem fordítva. Elvégre ő játszott két pasassal, nem? Ez a lényeg. Nem volt őszinte.
Próbálom elviccelni a dolgot, de ezzel egy újab kaput nyitok a pokolra.
- Az a barátod, akinek odaadtad a névjegykártyáját? - d'Abo. Valami rémlik, bár nem ismerem személyesen, bejelentkeztem az ő ügynökségén is.

Röhögcsélek, hogy egy véleményen vagyunk. Ez a téma nem is rossz, legalább már nevetünk is, nemcsak kesergünk.
- Ne hülyíts már, mit lehet félreérteni egy "randi"-n? - forgatom a szemem. Még én sem vagyok annyira naiv, hogy ne tudjak különbséget tenni találkozó és randi között. Bár az, hogy Lia számára a dolgot tisztázni kellett, inkább mellette szól. Egyre zavarodottabb vagyok vele kapcsolatban. Percenként változik a véleményem és egyszer boszorkány, máskor kislány a szememben.
Úgy tűnik, megnyugtatja, hogy mi az én véleményem róla, legalábis olyan ábrándos szemekkel néz, hogy az ...csak na, izé, majdnem zavarba ejtő. Hogy nem hagyom a dolog humoros odalát elillanni, jó ötletnek tűnik, Sebastianból sikerül megint mosolyt kicsalogatni. Képzelem, hogy mi járhat a fejében...
- Alamuszi nyuszi ugrik a legnagyobbat- szokták mondani. Sajnálnám, ha így volna. Ez talán látszik az arckifejezésemen is. Bárhogy is van, nekem is fontos, hogy Sebastian jól érezze magát a bőrében, boldog legyen. Nem szeretem, ha szomorú, csalódott vagy... más baja van.
- Ha tudta, akkor meg buta, mert azt hitte, megváltoztathatja azt az alakot...(?) - Nem hiszem, hogy éppen ezt a tulajdonságát szerette. Sebastianban nyoma sincs az agressziónak. Nem egyfajta tipusra buknak a csajok? Ezt Eleetől kellene megkérdeznem, de ez meg olyan ciki...
Bebizonyosodik, hogy tegnap este, amikor Sebastian Liát hazavitte, még semmi baja sem volt. Egyre biztosabbnak látszik, hogy a pasija bántotta. Egyszerre haragszom és sajnálom az egészet.
- Tudom én, nyugi...- mondom bújósan, és megölelgetem a vállát. Csípem a fejét, kedvelem a stílusát, és bármennyire elüt a személyisége az enyémtől, mégis az az érzésem, minket összekötött a sors.
Valamiért az az ötlete támad, hogy magát hibáztassa. Lebeszélem róla, piszok gyorsan. A hallgatása viszont azt jelzi, nem teljesen ért velem egyet, csak éppen megtartja magának a véleményét.
- Figyelj, ez a dolog úgyis napokon belül meg fog oldódni, ne emészd magad! - Valószínűleg csak annyira van szükség, hogy megbeszéljék. Ha Lia szelíd, és amúgy is lett volna kedve találkozgatni Sebastiannal, biztos kedveli. Ez nem változhat meg csak úgy egyik napról a másikra, főleg, hogy ők ketten nem tegnap találkoztak először.
Aztán egy másik férfi kerül szóba, és hamar kiderül, ott is történt valami... Már akkor gyanakodni kezdek, hova akar kilyukadni, amikor finoman közli, hogy a barátja biszexuális. Hallgatom Sebastiant, és ha nem ilyen komoly dolgokról beszélgettünk volna előtte, meg lennék győződve, hogy csak húzza az agyam.
- Ó, te céda!- legyintem meg játszott sértődöttséggel- Hát más férfinek adtad az első igazi csókodat? - nevetem el magam. Ha azt hitte, emiatt kiakadok, tévedett. Nincs bajom a melegekkel, csak engem hagyjanak békén, bár amióta Sebastiant ismerem, már alapból nem "félek" tőlük annyira. Legalábbis vele tök jól elvagyok, az sem zavar, ha rám tekeredik alvás közben, és az sem, ha a nyakamba folyik a nyála... (Na jó, túlzok.) Különben is, én voltam, aki provokáltam a mű csókot, és az sem taszítana, ha valóban megtennénk. És nincs ebben semmi "másság". Egyszerűen csak elbírná a kapcsolatunk, és kész. De erre szót vesztegetni sem érdemes, olyan egyértelmű. Különben csajnak sem öltöztem volna be soha, csak a kedvéért...
- Jól van, jól van, értem...- nevetgélek tovább, tényleg fura, hogy ennyire zavarban van. - Csak azt mondd meg, ez most arra célzás, hogy én is kezdeményezhetek, vagy éppen arra, hogy ne? - ugratom. - Olyan szép szád van... - nyújtozkodom felé csücsörítve, hülyéskedve. Nem is csodálkozom, hogy valaki rámozdult.

- Ez... elég bonyolult- vakarom meg a fejem. Nem értem az egészet, de mindegy. Nem tudom, hogy velem van-e a baj, azzal, ahogy Sebastian gondolkodik, vagy ahogy Lia, de az egészet nem tudom értelmezni. Kicsi vagyok én ehhez, ráhagyom. Beszélünk a randiról.
- Ismerkedni a lánnyal, akitől többet szeretnék, mint a barátja lenni, de nem feltétlenül abban az időpontban, amikor találkozunk. Nem biztos, hogy testiséggel zárul, ahogy az sem, "tuti lesz belőle valami", bármit is takarjon ez... Mert ugye, lehet, hogy kiderül, nem is egyet akarunk azzal a lánnyal... De a randi attól még lehet(ne) randi, hiszen érezhetjük magunkat jól!- mosolyodom el. Nem feltétlenül csak a rossz randira emlékezem...
Sebastian továbbra is védelmezi Liát, így meg kell állapítanom, bármennyire is neheztel rá, okozott neki csalódást, ha rajta múlik, nem szakad meg a kapcsolatuk, mert kedveli azt a lányt.
Az biztos, hogy én nem tudok eligazodni rajta, Sebastian elbeszélése alapján is sokféle képet festettem már róla, és hol haragszom rá, hol sajnálom; nagyon ellentétesek az érzéseim vele kapcsolatban. Leginkább haragszom. Aztán sajnálom. Ah!!!
Szeretném, ha tudná, bárhogy is érez, bárhogy is dönt, én mellette állok és támogatom, szóval, ha haragudni akar, akkor ketten haragszunk Liára, ha meg találkozni akar vele, nem fogom lebeszélni. Sőt. Megölelem, és érzem, ahogy kissé elernyed az érintés alatt.
- Csak azt kérem, próbálj kikapcsolni is közben, ne csak ezen agyalni... Én is sokat agyaltam, miután volt az a balul sikerült randi, aztán rájöttem, kár volt rémképeket bebeszélni magamnak. Minden két emberen múlik, nem csak egyen, ezt el ne felejtsd! Szóval... Meg kell várnod a lehetőséget, hogy beszélhess vele. NE fantáziálj, ugysem tudhatod, mi fog történni!- igyekszem nagyon lazára venni. Nincs az az elme, ami minden lehetőségre fel tudna készíteni. Ilyen szempontból pedig azt hiszem, a legjobban azok a dolgok sülnek el, amelyek spontán jönnek.
Hülyeségnek indul, aztán kiderül, ez is rém komoly, Sebastiannak csókcsatája volt egy pasassal... Nevetgélve válaszolok neki, majdhogynem féltékenységet mutatva, hiszen emlékszem, mennyire meglepődött, amikor csak műcsókot adtam az ajka ALÁ... Veszi a lapot, dob rá még egyet, hagosan nevetünk. Tovább cukkolom, szeretem, amikor nevet, eltolja az arcom, amikor cuppogva nyúlok felé.
- Úgy istenítelek, hogy ezt a meglepetést megtartom a hitvesi eskünk napjára- cukkolom tovább vigyorogva. Bevárom én azt a csókot, ha el akar venni, biz'Isten!
Nevetgélünk, aztán látom, ahogy kissé komolyabbá válik, és szinte rákészül, ahogy beszélni kezd. Én is elkomolyodom (legalábbis próbálok), nehéz, amikor ennyire jó (jobb) röhögcsélni Sebastiannal. Sokkal komolyabbá válik a helyzet, ahogy képbe kerül Henry, de igyekszem magam tartani, bármennyire furcsán is hangzik, hogy a barátom az öccsével csókolózott.
- Akkor már világos, miért volt olyan fura...- azon az ebéden, teszem hozzá gondolatban, de Sebastiannak nem kell mondani, én azt a srácot csak egyszer láttam, soha azután. Bár azt éreztem (később tudatosult), hogy féltékeny lehetett, nem gondoltam, hogy ilyen minőségben. Utólag már a szavai is jobban a helyükre kerülnek... Oh. Hát, erre nem számítottam.
- Attól tartok, ebben nem tudok neked tanácsot adni. Tudod... saját magamból kiindulva azt mondanám, nem szabad adnod neki semmit, mert félő, hogy nem éri majd be annyival, és többet meg többet akar, éppen azzal zsarolva, amit már addig megtettél érte. És ezt ne vedd rossz értelemben. Egyszerűen csak eljutottatok egy szintig, furcsállni fogja, ha ott megrekedsz, vagy visszafordulsz. Szerintem jól tetted, hoyg elmondtad neki, hogy nem vagy belé szerelmes, de talán nem volt szerencsés csókolózni vele... Felnőtt férfi, ért a szóból, értenie kell a nemből is; ez nem azt jelenti, hogy kevésbé szeretnéd, mint testvéredet. El kell fogadnia, hogy ennyire vagy képes iránta...- Csendesen és nyugodtan beszélek hozzá, mint legjobb barátomhoz. Emlékszem, hogyan hatott rám, amikor ki voltam borulva Elee elutasító viselkedése miatt. Milyen igaza volt! Nem engem utasított el, csupán az érzéseimet. Mint Josh, ott maradtam neki, és én örülök, hogy az a kapcsolat is működőképes.
- Imádlak és köszönöm az őszinteségedet. De ha van még valami, előbb engedd, hogy igyak!- mosolygok rá. Bírom még, hogyne bírnám, ennél sokkal nagyobb a hátam.