Rohanok a városban, legnagyobb csúcsforgalomban lavírozok a forgalomban, az emberek között. El kell érnem a buszt, már nincs olyan szemben, de egy csomóan vannak rajta, alig férek fel, de az ajtóban állók a kétségbeesett pillantásomra kicsit arrébb húzódnak, felugrok. Egyik kezemmel kapaszkodok, a másikkal pedig előhalászom a telefonom. Kicsit remeg a kezem, meg lihegek a futástól még kicsit, de megkeresem Sebastian számát és elkezdtem hívni... anyám, remélem felveszi.

Amikor Seb beleszól, összevont szemöldökkel lepődök meg, milyen a hangja.
- Valami rossz fát tettem a tűzre? - Kérdezem, mert lehet, hogy valamivel megsértettem, azért érdemlem ki a hivatalos stílust, fásult hangot, elegáns rezignáltságot.
- Van egy-két perced beszélni? Fooontos lenne. - Teszem hozzá, remélhetőleg pozitív választ kicsalva. Közben már nem lihegek, de meg kell köszörülnöm a torkom, mert a hangom olyan... elveszett egérke.

- Mi? Ja, nem, nem, csak... sietek. - Állapítom meg végül, mert most már nem futok, de majd csak gyorsan gyalogolok, ha leszállok a buszról, de addig még van egy kis időm.
- Figyelj... öhm... az a helyzet, hogy van egy kis baj és... ühm... úgy néz ki, hogy nem igazán tudok majd veled találkozni egy ideig. - Csapok bele a lecsóba, mondjuk nem vagyok valami összeszedett. Nem volt időm eltervezni, mit mondok.

- Nem szeretem a kimért brit stílusodat. - Állapítom meg elsőre egy sóhaj keretein belül, és már szállok is le a buszról és gyors léptekben haladok, tuti lehet hallani, ahogy kopog a cipőm, meg máshogy veszem a levegőt.
- Ezőőő... hosszú. Nem fér bele tíz percbe, vagy egy telefonbeszélgetésbe, de majd elmesélem... majd, ha lesz rá alkalmam. Én igazából... csak azért hívtalak fel, hogy ne érezd... tudod, lerázva magad. Hajlamos vagy haluzni a hülyeséget.

- Ahj, ha szó nélkül csinálnám, jobb lenne? - Kérdezem sóhajtva, nem azért hívtam fel, mert veszekedni szeretnék vele. Nagyon nem.
- Igen, itt leszek... nem tudom... fogalmam sincs. - Válaszolom őszintén arra, mikor lesz időm Sebastianra, meg úgy... az életemre újra. - A reptérre és nem, nem kell, nézd, sajnálom, de... nem tudsz segíteni. Tudom, hogy szeretnél és imádlak miatta, de most nem fog menni.

- Sajnos nem rajtam múlik... - Sóhajtom, megértem, hogy elégedetlen, de legalább értékelhetné az igyekezetem!
- Ooolyasmi. - Adom meg a legcsodásabb választ, amit most az agyam ki tud szülni magából. - Köszi, Seb, de nem fog kelleni. - A következővel még várok egy kicsit, összepréselem az ajkaimat, nyelek egy nagyot. Neem, Callie, most nincs idő sírni.
- Sajnálom, tényleg. Tudom, hogy szükséged lenne rám, és én most nem lehetek ott, sajnálom.

- Az jön. - Válaszolok végül, miközben éppen próbálok kikerülni egy előttem toporgó nyugdíjas párocskát. Nagyon cukik, de most nincs időm megcsodálni őket.
- Ilyen forgalomban előbb odaérek... amúgy is mindjárt ott vagyok. - Válaszolom, nagyon édes, hogy segíteni akar... valahogy. De amúgy sem azért hívtam fel, hogy hordozgassa a popsimat és sofőrt játsszon.
- Nem, csak úgy általánosságban gondoltam, hogy szükséged van rám, de mindegy. - Sóhajtom. Na mindegy, még egy dolog, ami miatt nem alszom ma éjjel, nem oszt, nem szoroz.

- Hátöh, rendben. - Istenem, dehogy kell nekem taxi, de ezt most hogy magyarázzam el? Esélytelen.
- Ne haragudj... nem vagyok összeszedett. - Nevetgélek kicsit, milyen finoman fogalmaztam. Ez tök jó sztori, a rokonaimmal vagyok kicsit.
- Igyekszem nem eltűnni. - Mosolygok azért, a zuhanyzós ötleten is, ahj, annyira, de ANNYIRA hiányozni fog.
- Hátöhm... nem... nem tudom. - Magyarázom, de kissé nehézkesen, kezd elfogyni a levegőm, de pont megállhatok egy zebránál, piros a lámpa. Mondjuk speciel nincs erre időm, de mindjárt ott vagyok.

- Nem szándékom elérni. - Vigyorgok még egy kicsit, jól esik hallgatni, beszélni vele.
- Egyáltalán ne állíts be váratlanul, ha lehet. - Kérem tőle sóhajtva, az nem volna túl ideális.
- Ó, igen, igen... én meg megdöntöm a magassarkúban sprintelés világrekordját, szóval megyek is. Szia! - Nem ígérek semmit, inkább csak gyors kinyomom és a táskám mélyére süllyesztem a telefont, és már rohanok is, ahogy zöldre vált a lámpa.
Ez nagyon, nagyon kemény lesz.