Listát kellene írnom mi minden nem voltam még, de végtelenített papír kellene hozzá és mindig bővülne, míg végül magam után vonnám. Estefelé van, ilyenkor mindig bennem a bugi, amint lement a nap cipőt és augusztus végével zakót húzok, hogy bejárjam, megkóstoljam, megéljem a világot, s mire kigyúlnak a mesterséges fények találok valamit, amit, vagy akivel még sosem futottam össze. Nem jártam még netkávéházban, mivel nem rá, hanem elszoktattam a modern technikától, ezért komoly problémát okoz bekapcsolni egy számítógépet. Most gyalogosan vagyok, nem kocsival, a villamossínek vonalát követtem, a szikrákat, mint sarkcsillagokat, villódzó tarkabarka épületeket, amiken mind propagáltak valamit. Bánom, hogy nem tudok egyszerre felfogni mindent, amit látok, hogy nem mehetek el biliárdozni, mini-golfozni, szörfölni, sztriptízbárba, bábszínházba, szexshopba, állatkertbe, üdülőközpontba és rendőrakadémiára, hanem majd mind külön és egyszer majd. Ilyenkor kívánom, hogy éveim bár visszafelé telnének. Ez egy netkávézó, nevéből ítélve kávét és internetet is lehet fogyasztani helyi számítógépeken, így kávézás közben lehet például videót nézni. Ez meglehetősen érdekes, sok minden van, amit nézni szeretnék és egy fekete is jól jönne, így hirtelen döntéssel ide sétálok be. Emberek és gépek tömkelege ül, áll és iszik itt, olyan sokan vannak, hogy időbe telik kikövetkeztetni: mindössze egyetlen hely van. Habozás nélkül indulok, hogy elfoglaljam, egy mogorva férfi mellett, akit biztonsági őrnek nézek, ijesztő és nagy (hozzám képest) méretei miatt. Nagyon nyomkodja a billentyűzetet, miközben elhaladok pofátlanul megbámulom a képernyőjét. Forgatható székek vannak, kis tányéralakú ülőkék mozognak egy vasrúdon, oda leülök és egyelőre tökéletesen elvagyok azzal, hogy megpörgetem magam rajta. Van az elszédülésnek egyfajta szürreális bája, egészen a hányás pereméig, de mivel itt van mechanikus izé és mogorva biztonsági őr is, van mire üríteni, ha úgy hozza.

Lassan fordulok körbe, erőteljes nyikorgással, hogy mindent alaposan megnézzek. Az emberek háta majomszerűen görnyed előre, feszülten tapasszák szemüket a képernyőre és elszántam kattognak. Sajátos ritmusa van az egér klikkélesnek és a billentyűzet gombhangjainak, egy egész percet töltök azzal, hogy hallgatom. Szeretem a kopogó zajokat. A mellettem lévő, kulturált fazon nagyon veri, ez plusz örömöket okoz kifinomult hallásomnak, mert gyorsan ír, így szinte pereg ujjai alatt a sok tyüktyüktyük. Átszellemült lesz tőle a mosolyom, de legalább ennyire lesajnáló, mikor hangos nyikordulással féloldalt fordulok felé. Arcomon szánakozó mosoly játszik, ugyanakkor érdeklődően felvont szemöldök. Ez helyi nyelvjárás lehet, különös nehézséget okoz megérteni. Az nagyon tetszik, hogy beleépít.
- Igen? Hogyan?
Fordulok felé és várom, hogy Kőműves Kelement játszon, közben roppant elszórakoztat a nyelvhasználata. Jó lenne, ha még egyszer elismételné.
- Egy játszótérre elhozhatnád a bazdmegedet, a neten biztos rajta van hol van a legközelebbi
Pattanok le a székről és állok meg fölötte. Belenézek most már leplezetlenül a képernyőbe. Nem nagyon értem, de ez cseppet sem zavar, a játszótér nagyon jó ötlet volt, az életemből az is kimaradt. Én viszont még nem tudom bekapcsolni a sajátom, nem tudom melyik gomb az, sok van rajta és az alaplap is sötét, úgyhogy az ő monitorát nézem még mindig.
- Google, aztán játszótér, nem bonyolult
Magyarázom, ha nem mutatna hajlandóságot a dologra, vagy gyengeelméjű lenne. Talán epilepsziás, beragadt bazdmeggel. Szuper!

Röhöghetnékem van ettől a vérmes vehemenciától,de csak pukkadozok, nyálváladékaim mikro méretekben szánkáznak felé. Elképzelem, hogy megragad és nyomni kezd lefelé, de annyira szürreális a kép, hogy csak jobban nevetek.
- Akkor te embernyomás-szakértő vagy! Biztos hatékonyan nyomod magadból a szart.
Neki is vannak büdös belei, nem? Aki ember az ilyen szagú, szomorú igazság. Vicsorog, aztán lehajolok hozzá, hogy egy fejmagasságban legyünk, mert ő nagy darab, én kicsi és visszavicsorogok, de én úgy mint egy kutya.
- Aggrhh
Vicsorgok fogaim csikorgatva, morogva, legalább megmutatom hogy kell rendesen, aztán ráncolom a homlokon, mert ezt megint meg kell fejtenem, jobb lenne ha tagoltan elismételné elölről.
- Nem vagyok szodomita, ha erre célzol, te igen?
Azt kérdezte te is? Lehet, hogy azt szeretné, ha megfarkalnám. Az most nekem elég hirtelen jönne és meg kéne kötnöm hozzá, de ha van nála óvszer, még sosem csináltam ilyet...
Végig sem gondolom máris jön a sértés, amit megértek, annyira jó, hogy ismét röhögnöm kell, de ezúttal kétrét görnyedek és benne kapaszkodom meg, a fejében. Rátámaszkodok, két kézzel, mert egy kevés hozzá és betegre kacagom magam.
- Betűt köpnék szavak helyett, ez nagyon jó!
Bár nem hiszem, hogy az egész billentyűsor beférne a számba, a tervei módosításra szorulnak. A következő kirohanásából arra következtetek, hogy elmebetegnek tart, de ezért kár hibáztatni, van olyan orvosi szakvélemény, ami ezt alátámassza, viszont megint nagyon kell figyelnem, hogy egyáltalán értsem, amit mond.
- Nem.
Egyedül egyáltalán nem szórakoztató, de őt meghintáztatnám. Megragadom a széke hátulját, ha tudom, ha nem olyan nagy a hátsója, hogy ez lehetetlen legyen és körbeforgatom a széken. Legalább hintázik, talán csak az a baja, hogy rég pörgött utoljára egy jót.

Ellenállhatatlanul röhejes a fickó, de nagyon hülyének nézem.
- Miért, belőled mi jönne?
Érdeklődöm gúnyosan, ha már őt is ennyire sérti az én őrültségem felveszek bizonyos magatartást. Egyébként is ironikusnak gondolom a fellépésem. Visszatérve a szarhoz, érdekelne a fickó milyet kakál, ami annyira különleges. Nem igazán kedvelem a fájdalmat, nem volt benne részem, de érdekes elképzelés, hogy eljuttatna olyan szinte, ahol sírva könyörögnék. Egy másodpercre elgondolkodom, aztán bólintok.
- Jó, próbáljuk meg.
A kartörésről mondják, hogy kellemetlen, esetleg bokaficam, de elképzelésem sincs mi lehetne olyan fájdalom, ami engem esdeklésre bírna. Bizonyára vérrel szennyezett, a számban nyál csordul össze. Hagyom, hogy meglökjön, könnyű dolga van, mert a fizikai erőnlétem valahol a nulla és a semmi határán mozog. Nem esem el, de tompa bizsergést érzek ott ahol hozzám ér, kellemetlent. Mivel gyenge a bőröm biztosan lesz nyoma, de ez olyasmi, ami eltűnik és addig nem zavar. A férfi félreérthetetlen utalást tesz arra, hogy nem vagyok normális, gratulálok, ezt eltalálta. Rebbenéstelen szemmel tűröm a borzasztó idegrohamát, úgy vonyít mint egy farbaharapott, gonosz rinocérosz-kutya szenvedő hibride, kicsit irritálja a fülemet. Szerintem a nyála is rám került valahogyan és a szája is elkezd habzani, ha nem hagyom abba. Vajon képes lenne rohamot kapni? Kacsintok a biztonsági őrök felé, majd mellesleg válaszolok neki is.
- Ja, nem, nem fogsz megölni.
Legyintek könnyedén.
- Nem értem mi a buziskodás abban, hogy beszélek hozzád, te emlegettél teljesen félreérthető dolgokat.
Úgyhogy eljátszom vele egy kicsit, aminek az lesz az eredménye, hogy kicsavarja a karomat. Hangot nem adok ki, de az arcom az eltorzul, esendő, vékony és törékeny karom van, fáj is, amit csinál. Próbálom átérezni, de ha elengedi refleszből rá kell fognom a másikkal, eléggé bizsereg. Ki nem törte, úgyhogy nyugodt vagyok, megmozgatom és működik, visszamosolygom rá. Igazából nem kéne megölni... Hagyom hagy diskuráljon a biztonsági őrrel, egy szinten vannak és engedelmesek megyek ki vele, hogy péppé verjen. Egy komoly kérdést tesz fel, vajon mi lenne az utolsó kívánságom, lehetne az is például, ha nem az arcom csúfítsa el, mert arra allergiás lennék. Magamon megőrzöm a természet tökéletességét és nem viselnék semmiféle műséget.
- Hogy nézz mélyen a szemembe
Vigyorgok rá szemtelen. Harcművészetből csak azt tanultam meg hogyan lehet ölni és nagyon gyorsan nagy fájdalmat okozni, két ujjam, mutatót és középsőt belevágom a fickó szemébe. Nem szedem ki, de súlyos lesz, minimum bevérzik.

Hunyorítva nézek rá, külön szótárat kellene írni ehhez az emberhez és nem értem miért jönnek az izmai a képbe. Látom ahogy dombocskák dudorodnak szerte férfitestén, kemények és megfélemlítőek, de nem nekem. Részemről kósza irigységet érzek, amiért nekem sosem lesz ilyenem, de azonnal elhessegetem, nem adnám értük semmim el.
- Azt nem hiszem, még te is szoktál üríteni. Most a szarodról beszéltünk az izmaid senkit sem érdekelnek.
Felfoghatná végre, hogy nem vagyok "buzi" hogy szavaival éljek, bár azt erősen kétlem, hogy ne tudnám megkarcolni. Egy, maximum két mozdulattal leheletkönnyedén meghalna szegény, de akkor sosem tapasztalnám meg milyen a semmiért megverve lenni. Másrészt akkora jelenség a srác, hogy a világ szegényebb volna nélküle, én is kevesebbet nevetnék! Még mindig előttem a kép ahogy pörög.
- Tudom...
Zihálom a karom szorongatva, senki sem mondta neki, hogy erős vagyok és ő is meg tudna ölni, ezt nem kétlem. Már megtehette volna, például felemeli a gépházat és nekem hajítja, az agyamnak, ami így a padlóra loccsanna, elfolyna értékes vize. De nem akar, bizonyára taszítja a börtön, vagy a biztonsági őrök és lehet még ezer és egy oka. Abban biztos vagyok, hogy nem fogok meghalni és arra is vigyázok, hogy ő is túlélje, bár engem elkerülne mind a börtön, mind a biztonsági őr és lelkiismeret. Közelebb megyek mert lehet, hogy megvakult, de talán csak vérzik. A sóhajtásom apró és törékeny
- Saját magadnak köszönheted, látod nem éri meg rám támadni. Vagyis hoppá, nem látod...
A mosolyt már letörli a képemről egy hatalmas pofonnal. Esem, oldalra, rá a fájós karomra. Most már hangot is adok ki, fájdalmas nyikkanást, fojtott nyögést, zihálást. Az oldalamon fekszem és letörlöm szám sarkából a vért. Ellenőrzöm, hogy nem tört-e el az arccsontom mert akkor nagyon haragudnék és biztosan meghalna, de ajándékba kapja ezt a napot, csak a szám vérzik és a fejem szédül rohamosan. Ez lehet az ájulás előtti állapot? Lelkesen keresem a csillagokat, ujjaimmal meg is érintem őket a semmiben, valahol az orrom előtt, mégis felállok. Legalábbis megpróbálok, szeretném látni folyik-e a szeméből vér, akkor kiröhöghetném, hogy olyan mint a könnyező Madonna.

// verhetsz még, én az előző miatt (te azért nagyot sérültél, ez tényleg fájni fog) nem éreztem fernek még egyszer támadni ebben a körben //

Ez elég ócska sértés, a fürdésre mindig nagy gondot fordítok illatfétisem miatt és pont úgy öltözöm, olyan minőségben, hogy ne izzadjak a ruháimba. Megvizsgálom a körömágyam, amíg beszél és hogy lássa látványosan untat.
- Ez minőségen aluli volt, tudsz te jobbat is.
Habár, csupa hazugságot vetett a szememre, nem volt mása dobálózni, be kellett érnie a szeméttel.
A vak viccem ezzel szemben talált, mégsem nevet senki, ez éppenhogy lelomboz. Nincs sok időm a kínjaiban fürdőzni, nem vagyok elég gyors. Ettől a sok csillagtól, amik eleve elvonják a figyelmem, az éles fájdalomtól és feltehetőleg horzsolásoktól, amik lassítanak. Homályosan látok némi vért, ami az enyém lehet, pislogok, mert tiszta képet szeretnék, ő hányadán áll. Csoda, hogy még tud mozogni. Egyre erősödő nevetéssel prüszkölök a földbe, leheletem a betonon szállingózik. A fickó szeméből csorognak a könnyek, amivel annyit fenyegetőzött megkapta, éppcsak a könyörgés maradt ki a játékból.
- Te sírsz? Ennyire fáj? Mintha szerepet cseréltünk volna, te említetted, hogy megkönnyezem a veled való találkozást
Fogalmam sincs akar-e még hozzáfűzni valamit, mert ekkor, nem is tudom hogyan, belémrúg. A csillagok felgyúlnak, épp a gyomorszájam találja el. Egy meglepett "hah" vonaglik ki ajkaimon, át sem tudom élni az élményt teljesen, nem sok időre, de mégis elsötétül előttem minden. A síró monstrum állatias szitokszavai elnémulnak és minden csillag egy nagy szupernóvában hagy fekete lyukat a közegemben. Édes ájulat, egy percre nem érzem a rohadt fájdalmat.

// Köszi:D//