Az oldal teljes tartalmát csak regisztrált és elfogadott karakterlappal rendelkező felhasználók tekinthetik meg!
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
KARAKTERES HÍREK
2015/2016-os tanév II. félév
Üzenődoboz
USERES JÓSÁGOK
STATISZTIKA
ÖSSZESEN
81 fő - 46 férfi / 35 nő
VIZUÁLIS KOMM.
11 fő - 6 férfi / 5 nő
KLASSZIKUS KOMM.
12 fő - 7 férfi / 5 nő
MŰSORGYÁRTÁS
9 fő - 4 férfi / 5 nő
MARKETING KOMM.
7 fő - 2 férfi / 5 nő
FILMMŰVÉSZET
13 fő - 8 férfi / 5 nő
OKTATÓ
5 fő - 3 férfi / 2 nő
VÁROSLAKÓ
24 fő - 16 férfi / 8 nő
Latest topics
» Kapj le! - Louis és Reeven
Yesterday at 23:04 by Reeven Callagher

» Mit szólnál ha... ~ Julian&Usui
Kedd. Nov. 29 2016, 22:52 by Usui Kazuki

» Christopher & Kouji - it's your bad luck that you crossed my way
Hétf. Nov. 28 2016, 01:11 by Kouji Oohara

» Please, play with me!
Szer. Nov. 23 2016, 17:19 by Lana Evens

» Stanley Collins
Kedd. Nov. 22 2016, 20:33 by Stanley Collins

» Gyilkos szándékok Usui-Kenny
Szer. Nov. 09 2016, 17:45 by Kensington L. Lockwood

» Kaland haladóknak ~ Reeven&Seby
Hétf. Okt. 31 2016, 20:51 by Sebastian McBridge

» Aki indul: odábbáll; aki vitéz: helytáll. ~ Josh & Suzy
Vas. Okt. 09 2016, 15:43 by Suzanna Crystal

» Sarah és Daryl - második randi
Kedd. Okt. 04 2016, 15:11 by Daryl Brooke

» "Pörgés" Reev és Felix
Vas. Okt. 02 2016, 17:06 by Reeven Callagher

Top posting users this month
Samuel T. Collins
 
Eric A. Blake
 
Leopold K. Lindhardt
 
Reeven Callagher
 
Felix Kaleolani
 
Suzanna Crystal
 
Quentin Collins
 
Dominic Tveit
 
Louis Tagliavini
 
Design: Izzie & Bree

A jobb megjelenítés érdekében használj Google Chrome böngészőt!

Share | 
 

 Eltévedve... (Lia és Lio)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Eltévedve... (Lia és Lio)   Pént. Aug. 22 2014, 21:04

Magabiztosan kanyargok Los Angeles utcáin. A legtöbbet ismerem már, sokat sétálgatok, miközben zenét hallgatok. Nem is nézem a táblák neveit, csak megyek, amerre a lábam visz. Megszoktam már, hogy előbb utóbb kijutok valamely nagyobb utcára, és onnan könnyen hazajuthatok (apához vagy az albérletbe).
Kora este van, lágy szellő lengedez, rajtam szoknya és blúz, kényelmes cipő (hű, mennyit kerestem!), éppen csak van sarka, mégis megemeli a lábam, mégis kényelmes... (És csajos). A hajam kiengedve, arcomat finom smink és napszemüveg fedi. Francia sanzonokat hallgatok, figyelve a kiejtésre, öröm jár át, ha felismerek néhány szót. Nicsak, mi mindennek lehet örülni! Edit Piaf hangja a lelkemig hatol, megborzongat. Talán el is szomorít egy kicsit, de ez az ő hatása, nem a saját lelkemé. Elhatároztam, októberben elmegyek Párizsba. Így, hogy megvan az időpont, könnyebben megy a nyelvtanulás is, szorít az idő...
Már nem süt a nap... Házak árnyékolják az utcát, ahol járok. Feltolom a szemüvegem a hajamba. Magas bérházak vesznek körül, szokatlan csend. Egy összegyűrődött újságpapírt sodor felém a szél. Autó suhan el mellettem, a tuc-tuc zene ritmusa még Edit Piaf hangján keresztül is átszűrődik, mintha rengenének bele a falak. Ez az alak nem félti a hallását?
Felnézek, hogy információt keressek, vajon hol járhatok, de csak a házszám van kiírva (113), utcatábla sehol. Előttem végtelennek tűnik az út, enyhe emelkedő, keresztutcának nyoma sincs. Menjek arra? Vagy forduljak vissza? Bátor vagyok, megyek fölfelé... A magaslatról úgyis megtudom, hol vagyok. Igaz?
Erősödik a szél, (biztos a tenger), már nincs melegem, sőt... Kilépek. A mozgás segít, az emelkedő nem, hiába érek a tetejére, halvány dunsztom nincs, hol vagyok. Nem látom az óceánt, ahogy számítottam rá, csak újabb bérházak tömegét. Újabb pillantás a ház falára (227), de név sehol, milyen utca lehet ez. Talán vissza kéne fordulnom, azt hiszem, emlékszem, merről fordultam be ide....

Vissza az elejére Go down
Lionel Anderson
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 26
Foglalkozás : diák
Hozzászólások száma : 346

TémanyitásTéma: Re: Eltévedve... (Lia és Lio)   Hétf. Aug. 25 2014, 12:20

Le kell lépnem egy, két órára, barbi az idegeimre megy. Ki mondta neki, hogy szeretek beszélni? Nem vagyok egy romantikus sétákra hajlamos alkat, ez előbbi szóra (romantika) is csak kényszerből gondoltam, merthogy kora este van. Ilyenkor szoktam felkelni, most a nyálas twilightba lépek ki, nehogy a szőke felhozza a gyerekkoromat és megbánják a főbérlő ócska, büdös bútorai, hogy abba az albérletbe kerültek, ahol én is lakom. Egy lebuj felé tartok, amit az egyik sarkon tudok, vagy inkább sejtek. Kocsival még az őskorban elhajtottam arra és a csöcs poszterek miatt megjegyeztem. Ez egy szar környék. Motelek, sikátorok, olyan utcanevek, hogy "Elm" seregnyi nigger. Akkor kerülsz ide, ha nagyon le vagy égve, vagy nagyon be vagy tépve. A legkevésbé sem számítok erre ismerősre, még Gewnre sem, aki elég peches hozzá, hogy rosszkor legyen rossz helyen. Barbie meg szőke ugye, porcelánpofával, de valójában ő a terminátor. Ha úgy adódna persze nem hagynám megkéselni, de amikor nem velem van saját felelősségére él vagy hal.
Nemtom hogy a rákba jut eszembe az a nő, akit egyszer nagyon meg akartam dugni, mégsem sikerült. Magam sem tudom azért volt-e mert hisztizett és elment a kedvem mindentől, amit a farkammal kell csinálni, vagy tényleg annyira gyökér voltam, hogy a lelkét féltettem. El kell jutnia néha, még nekem is, hogy vannak emberek, akik nem megszabadulni akarnak tőle. Nem nagyon gondoltam azóta Liára mert felpörgött az életem. Daryl rájött mi a helyzet apámmal, engem akkor a változatosság kedvéért huszadjára akartak kinyírni, keresett a rendőrség, el akartam szökni az államokból, eladtam minden vagyonom, hogy zélandi ingatlant vásároljak belőle, rossz üzletet közöttem és d' Abo markában kötöttem ki egy szerződéssel a pofámban. Nem, nem volt időm Liára gondolni. Most hogy lenyugodtak körülöttem a dolgok és a biztos pokol bugyraiban mászkálok eszembe ötlik. Annyira bazzeg, hogy lefordulok az egyik sarkon, ez egy különösen fos példány, ide csövesek szarnak és éppen ő áll velem szemben. Elég közel, két, három méter lehet a távolság. Na bakker...
A meglepetéstől csúnyán nézni is elfelejtek, de csak két másodperc kell hozzá, hogy utolérjem magam.
- Te mit keresel itt?
Rendesen besötétedik és legalább nyolcan kapásból neki esnek, még mindig gyönyörű! Csökkentem is a távolságot kettőnk között, hogy olyan gyorsan tudjam elragadni innét, amilyen gyorsan lehetséges.

_________________
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Eltévedve... (Lia és Lio)   Hétf. Aug. 25 2014, 22:32

Lassan, de biztosan be kell látnom, hogy elkavarodtam... valahol. Nagyon nem, hisz erre az utcára még egy olyanról kanyarodtam be, amit ismerek (annak tűnt), még a Francestől sem volt nagyon messze, mert amellett is eljöttem... De ez most... egy kicsit ijesztő.
Már nem süt rám a meleg, és drasztikusan hiányzik a bőrömnek a hiánya. Mintha nem is fokokkal hűlt volna a levegő, hanem egyenesen lefagyasztottak volna. Gyanítom, hogy pánikolok, de nem lehetek ennyire besz@ri, könyörgöm..., csak egy utca. Nagyon hosszú utca...
Eddig Edit Piafba voltam belebújva, a zene miatt szinte ki sem láttam a fejemből, most megdöbbenve tapasztalom, nem olyan hely ez, ahova szívesen jönnék egyedül. A dombra felérve még csak meg sem látom az óceánt, csak sötétebb (és szemetesebb) utcákat látok.
Félek. Leállítom a lejátszómat és el is pakolom, a táskám szorosan a hónom alá csapom. Hallani akarok minden zajt, kiélezem a fülem, bár nincs semmi, ami arra utalna, hogy meg akarnának támadni, mégis úgy érzem, tucatnyi szempár figyel. Hátraarcot csinálok, és gyorsabban szedem a lábaim. A kényelmesnek titulált cipőmnek most mégis túl magas a sarka (pedig dehogy!), a szoknyám szűkebb a kelleténél, nem tudok futni, pedig futni szeretnék, rohanni... Csak ezt éljem túl...
Kényszerítem magam, hogy lélegezzek, mert másodpercek óta szorítom vissza, és nemhogy futni nem tudnék, lassan menni sem, mert... Valaki... valaki most fordul be a sarkon. Egyszerre rándul össze a gyomrom és könnyebbülök meg. Közel van a sarok, el tudok odáig szaladni, ha nagyon muszáj.. Ki ez az alak?
Max 3 méter lehet közöttünk. Talán kevesebb. Lionel. Szent Isten! Egy pillanatra éppen olyan meglepett képet vág, mint amilyet az én arcomról olvashat le (ha átüt a rémületemen), aztán ő is összébb vonja a szemöldökét (valaha ijesztőnek gondoltam, de most hogy örülök, hogy látom!), és felelősségre von, mit keresek ott. Azonnal mentegetőzni kezdek, automatikusan, pedig semmi joga kérdőre vonni.
- Én csak.... sétáltam...- próbálom vagányul mondani, de az az áruló hangom megcsuklik.
Közelebb lép hozzám. Én mintha gyökeret vertem volna, pedig az előbb még futni akartam. Olyan hülyének érzem magam! Emlékek százai tódulnak egyszerre az agyamba, jól megkergetve egymást, az első naptól kezdve, amikor nyakmerevítőben láttam... odáig, hogy ott hagyott a fürdőszobánk kellős közepén, hátrahagyva a ruháit.
Vissza az elejére Go down
Lionel Anderson
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 26
Foglalkozás : diák
Hozzászólások száma : 346

TémanyitásTéma: Re: Eltévedve... (Lia és Lio)   Szer. Aug. 27 2014, 20:28

Feszülten nézek jobbra-balra, sehol senki, csak én és Lia állunk egymással szemben mint egy rossz westernben. Épp csak nem agyonlőni akarjuk egymást és mikor a távolság csökken köztünk én is lenyugszom. Ugyan ki merne kötekedni, ha velem van? Gwent is megvédtem, vele is menne a menekülés, abban jó vagyok. Hordanom kéne fegyvert, egyre több ember szorulna golyóra.
Lia mintha meg lenne ijedve, de nem látok a közelben senkit, aki bánthatta volna. A mogorva pillantásom a házfalaknak és üres ablakoknak szól. Tudok egy mellékutcát, ami ennél biztonságosabb lehet, bár tököm tudja mit vagyok ennyire betojva. Még mindig fura hatással lenne rám ez a nő? Ha csak eszembe jut az elmúlt találkozásunk kavarogni kezd a gyomrom, egyáltalán mi volt az? Sírt, hogy összetörték, közöltem, hogy csak dugást vállalok, mint szolgáltató, féltem, hogy belém szeret, pedig erről, ha jól tudom szó sem volt. Az én folyómon azóta temérdek víz zúdult alá, de vele nem tudom mi a helyzet egyáltalán eszébe jutottam-e.
- Nem akarsz biztonságosabb helyre sétálni?
Érdeklődöm felvont szemöldökkel, taplóságom még a régi, de ráncigálni nem fogom. Elnézek jobbra, arra található jobb környék.
Lia mindig nagyon szótlan volt és én sem vagyok a szavak embere, ráadásul most totál össze vagyok zavarodva mit kéne mondanom. A pokolra kívánhat, jó esetben. Kár, hogy épp belém kellett botlania.
- Nézd, tudom, hogy utálsz ez csak...rossz környék és nem kéne itt lenned. Elkísérlek.
Borzolom meg a hajam tarkómon és még mindig abba az irányba meredek, ahová menni akarok, vagy mennünk kéne.

_________________
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Eltévedve... (Lia és Lio)   Szer. Aug. 27 2014, 21:15

Eltévedtem. Ahogy ez az eszembe villan, meg is ijesztem magam kicsit. Nem segít a domb sem, nem az van mögötte, amire számítok, és az idő is lehűlt, nem süt a nap... Mint egy harmadosztályú horrorfilmben, minden ellenem esküdött. Kiélezem az érzékeim, elpakolom, ami zavarhat benne, és óvón szorítom magamhoz a táskám, amiben minden iratom benne van. A pénz nem érdekel. Ha csak azt vennék el, nem is bánnám, de... Mi a franctól félek? Néptelen az utca. Néptelen. Miért nincs itt rajtam kívül senki?
Gyorsan szedem a lábaimat, mielőtt végképp belesodornám magam önnön ijesztgetésembe, aztán belebotlok valakibe, akire a legkevésbé sem számítottam. Még a lélegzetem is elakad. Lionel. Soványabbnak tűnik, mint ahogy emlékeimben él, de a szeme éppen olyan kifejező. Láttam már szelídnek, és láttam dühtől villámlani, most inkább meglepettnek tűnik és morcosnak.
Nem akarom, hogy megtudja, milyen gyáva nyuszi vagyok (nem is vagyok az!- súgja bennem egy hang), ezért igyekszem magam kivágni, amikor megkérdezi, mit keresek én arra. Mintha nem sétálhatnék akárhol.
- De... , én csak...- sóhajtok, aztán vállat vonok, már nem érdekel semmi, a félelmem is elmúlt, ismerősbe botlottam. Nem érdekel, hogy gúnyolódik rajtam. Adtam rá okot, majd máskor elővigyázatosabb leszek. Mégis - halványan ugyan, de- elmosolyodom. Örülök, hogy látom, legalább valamit tudok róla. Hogy még nem ment el. Hogy még itt van... Elnéz jobbra, aztán vissza rám.
- Nem utállak- mondom gyorsan, túl gyorsan.
Bár elmondhatnám, én voltam hülye, neki kellene haragudnia rám! De ennek nincs semmi értelme. Nem szabad a múlton rágódni. Megörülök a szavainak, hogy felajánlja, elkísér. Hogy meddig..., nem tudom.
- Köszönöm, ez kedves tőled...- mondom megkönnyebbülve.
Nem tudom nem észrevenni a zavarát. A hajába túr, nem néz rám. Oké, vettem az adást. A bal vállamra veszem a táskám, és a bal oldalára lépek. Megérintem a karját, talán észre sem vette, hogy megmozdultam. Nem fogok belé csimpaszkodni, hacsak fel nem ajánlja a karját, a kezét...
Szegeden volt időm önvizsgálatot tartani, és rájöttem, milyen hibákat követtem el vele kapcsolatban. Eleve Nagy Fehérrel kapcsolatban is elkövettem ugyanazokat, csak akkor még rá sem jöttem. És egyikből következett a másik, nemhogy tanultam volna belőlük, elkövettem őket ugyanúgy. Most már okosabb vagyok, és le tudom küzdeni magamban a "kísérteteimet". Elhatároztam, hogy irányítani fogom az életemet, nem csak sodródni...
- Ha ez szerinted rossz környék... te miért vagy itt?- nézek felé, kicsit szomorúan, mert eszembe jut, amikor a medence szélén azt mondta, hogy ő rossz... Nem szívesen emlékszem arra az estére. Régen volt.
Vissza az elejére Go down
Lionel Anderson
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 26
Foglalkozás : diák
Hozzászólások száma : 346

TémanyitásTéma: Re: Eltévedve... (Lia és Lio)   Pént. Aug. 29 2014, 23:03

Még a végén szomorú leszek, ahogy elváltunk, meg minden. Chö, ostobaság... Megrázom magam - gondolatban, visszanézek rá, nekem úgy tűnik fél. Nem biztos, csak ahogy a táskát tartja. Lényegtelen, most már nem lesz semmi baja. Lia az egyetlen nő, akit nem dugnék meg heccből, erre nincs más magyarázat minthogy bolond vagyok, még mindig vadító. Akarom vagy nem, azon gondolkodom meggondolta-e magát. Rámeredek, marad a felvont szemöldök, a mosolya viszont meglep, nem erre számítok. Inkább, hogy nekem ront azzal a táskával. Én is lehetnék emberrabló, szervkereskedő, sőt...
Mondok valamit, hogy ne legyen csend, közben megmentem, pedig talán nem is kell. Megint meglep. A felvont szemöldök és tekintet most már nem tükröz gúnyt, inkább meglepettséget.
- Hogyhogy?
Kérdezem én is legalább olyan hirtelen. Fel sem tűnik milyen gyorsan vágta rá. Megbámulom az egyik üres sarkot, ráncolom a homlokom, lehet nem ez volt a jó kérdés, tök egyértelmű... Már, hogy gyűlölnie kéne és kicsit hülyének is nézem, akkor is, ha jól esik. Megszoktam, hogy mindenki utál, kivéve Dét. Ő tartja magát mint egy szem barát. De most ki lehet akadva rám ő is. Kedves tőlem... Szinte fájdalmas a mosolyom.
- Nem szívesen látnálak kés alatt, legkevesebb
Morranom magam elé és elindulok, ha nem jönne lassítok. Megyek és megrezzenek, amikor hozzám ér. Mentemben is megtorpanok. Emlékeztetem magam rá, hogy ő hölgy, nem az a kategória, akiket megdugok. Mocskosnak érzem a karom, de belékarolok, ha elfogadja. Esetlenül, mert nem szoktam ilyet, inkább áll kezemre a kézfogás, le is csúszik a könyököm, bénán csinálom. Megyünk, nézek előre és akkor kérdez.
- Itt lakom.
Fintorgok kicsit, ő gondolom még úgy tudja volt pénzem. Na most már nincs.
A szomorú pillantása megingat, kellemetlen találkozni a lelkiismeretemmel, főleg, hogy azóta arra törekszem minél rosszabb legyek.
- Te...már jól vagy?
Teszem fel szinte udvariasan a kérdést, nem úgy "összeszedted már magad?" pedig erre akarok célozni.

_________________
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Eltévedve... (Lia és Lio)   Szomb. Aug. 30 2014, 00:30

Néhányszor már apám is mondta, csak társaságban mászkáljak naplemente után, és hogy ez egy nagy és fényes város ("az angyalok városa"), ám mégis tele van őrültekkel. Magyarország is sokat változott az elmúlt évek alatt, azt mondják, a közbiztonság néhány helyen pokoli, és a szórakozóhelyen mindenki ki van téve annak, hogy bedrogozzák, elrabolják, megerőszakolják... Az ember lánya azt gondolná, vele nem történhet ilyen; ez csak azokkal történhet, akik okot adnak rá, kihívóak (mindegy milyen értelemben)...
Én itt most préda vagyok. Annak érzem magam. Félek bevallani, hogy félek, és amikor bevallom, csak jobban rettegni kezdek, minden zaj felerősödik, minden ellenség, veszélyforrás lesz. Lionel felbukkanása az első döbbenet után csodás könnyedséggel lep meg. Egy ismerős! Már nincs mitől tartanom! Bár ahogy "kérdőre von", ösztönszerű magyarázkodásra ösztönöz. Még mindig lehengerlő akarattal bír. Azt is el tudja hitetni velem, hogy hibáztam.
Aztán rájövök, nem kell. Nem kell magyaráznom, miért vagyok itt. A legrosszabbak azok a mondatok, amelyek így kezdődnek: "de...". Nem is fejezem be, megint egy eleve kudarcra ítélt párbeszédbe sodornám magunkat. Félre érti. Azt hiszi, utálom, és nem akarok vele lenni, én pedig azonnal rávágom, hogy téved. Meglepetten kérdez vissza. Gyorsan. Túl gyorsan. Érdekli a válaszom (?)
- Nem utálok valakit azért, mert más véleményen vagyunk... - Megemésztettem már, hogy mit mondott akkor nekem. Csak szexet akar, szerelemre nem képes, ne is várjam el tőle, csak csalódnék. Bár akkor nagyon fájt, azóta rájöttem, őszinte volt, nem bántani akart. Sőt. Megóvni egy csalódástól. Talán érezte, hogy én többet szeretnék? Vagy én mondtam el neki? Erre nem emlékszem tisztán. Az más kérdés, hogy csak egy hajszál választott el akkor tőle, hogy megtegyem (annyira kívántam!), de féltem -sokkal jobban féltem, mint most-, hogy újra csalódnom kell valakiben, akit ... szeretek.
Felajánlását, hogy elkísér, elfogadom. Örülök neki, megköszönöm. Nem érzem már magam prédának. Valószínű, hogy túloz, amikor arra céloz, kés alatt is feküdhetnék. Valóban az a legrosszabb, amit el tud képzelni? Hogy megölnek? Egyszer már meghaltam, mégis itt vagyok. (Akkor csak a szívem törték össze).
A vállamra veszem a táskám, és mellé lépek. Egy érintéssel jelzem neki, hogy ott vagyok, indulhatunk, mert nem néz rám. Talán már meg is feledkezett rólam, mert megrezzen, aztán mégis belém karol. A mozdulata, az érintése kicsit suta, én mégis hálás vagyok érte. Erősebbnek érzem magam tőle, és furcsa módon "burokban". Beszélnem kell vele, beszéltetnem, akarom a hangját hallani. Arra emlékezni, hogy tudtunk normálisan is beszélni egymással. Megkérdezem, ő mit keres erre, ha rossz környéknek tartja.
- Itt? Hol? - Mióta? Harapom vissza a kérdést, így is érezhető, mennyire meglepődöm. A kórházban megadott címe elegáns környéken van. Jártam arra, nem is egyszer. Először, amikor a telefon töltőjét hagyta a kórházban, aztán... amikor visszajöttem Magyarországról. Először szimplán nem volt otthon, másodszor... nem volt merszem kipróbálni... Mivel magyaráztam volna a felbukkanásomat?
Elkapom a fintorát. Azt értem belőle, neki sem igazán tetszik a helyzet, de van ilyen. Próbálom megfogalmazni a kérdésem, miért kényszerült ide. Nem akarok tolakodó lenni. A társalgás nem mindig ment jól nekünk, én nem tudok jól kérdezni, ő meg nem hajlandó magától beszélni. Rossz párosítás, de nem tudok megváltozni. Szerintem ő se. Talán éppen ezért kérdez rólam, hogy ő ne kerüljön terítékre (terel, ahogy szokott). A kérdése azonban megint túl sok értelmet rejt számomra, és nem tudom, igazából mire kíváncsi. Arra, őt kihevertem-e, vagy csak általánosságban? Hiba lenne azt hinni, érdeklem. Annyira igen, hogy ne hagyjon az utcán meghalni, de annyira nem, mi van a lelkemmel... Kezd megint elszállni az agyam, nem ártana józanodni!
- Köszönöm, jól vagyok- mondom én is udvariasan, bár a hangsúlyom elárulja, lenne mit mondanom. Vannak panaszaim, hogyne lennének, mindenkinek megvannak a maga gondjai, de ahogy ő nem borítja rám a sajátjait, én sem az enyéimet rá. Vele szemben nincs bajom. Megbékéltem vele és a helyzettel, és tulajdonképpen ez a lényeg. Az ő szempontjából ez (lehet) a lényeg.
Olyan ügyesen kanyargunk ki az utcákon, hogy nem is sikerül felidézni, hogyan is jutunk ki a "veszélyzónából". Kezdenek ismerősek lenni a házak, és most már abban is biztos vagyok, egyedül is hazatalálnék, Liotól mégsem szeretnék még elszakadni. Még a szófukar társasága is megnyugtat.
- Veled... veled amúgy minden rendben? - Kérdem félénken, és annyi minden jár a fejemben: az egészsége, a tervei, a női... Miért számít nekem még mindig, hogy el akar-e menni? Mit számít, hogy szokott-e fájni a lába, ha jön az esős idő? Valóban érdekel-e, hány nőt dugott meg, mióta elváltunk egymástól? Miért akarom ezeket tudni? Miért akarok tudni róla? Miért akarom mindezt hallani, még akkor is, ha fájna, amit hallok?
Vissza az elejére Go down
Lionel Anderson
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 26
Foglalkozás : diák
Hozzászólások száma : 346

TémanyitásTéma: Re: Eltévedve... (Lia és Lio)   Hétf. Szept. 01 2014, 13:24

Hamarosan egy normális utcába érünk, itt már nem kell paráznia, autók is sűrűn járnak és nem csak pislognak, hanem világítanak is a lámpák. Mereven megyek a nő mellett, átkarolásom szánalmas, mintha egy ostoba kamasz lennék. A kezem lejjebb csúszik, inkább azt fogom meg, az alsó karját. Így olyan, mintha vezetném, de az igazság az, hogy pontosan ezt teszem. Morgok egyet erre a válaszra, de nem ellenségesen, inkább elgondolkodóan. Mit mondhatnék...nem, nem egyezik és ezek szerint az övé sem változott meg. Fogalmam sincs mit kezdjek a helyzettel, mondjam azt, "haverok" azért lehetünk? Maradok a morgásnál, ebből következtetni is lehet: a nagy büdös semmire.
Szóval megyünk, én mellette ilyen bénán, a kezem csúszkál a tenyere felé, de nincs jogom rendesen megfogni és nem hiszem, hogy akarná. Tudja, hogy nem lehet köztünk semmi, más bolygóról jöttünk. Ő a szentekéről én a majmokéról származom, állat vagyok hozzá képest. De beszélgetni csak lehet, abba komolyan nem halnánk bele, ha váltanánk néhány szót.
- Az Elm utcában, nem rég óta.
Biccentek hátra, hogy arrafelé van, most már mögöttünk, a rossz környéken. Mást nem kérdezett és minek feszegessem hogy, s miért kerültem ebbe a helyzetbe.
- Már nem vagyok gazdag
Vonok vállat keserű szájízzel, grimaszolva kicsit. Gondolom látja, hogy nem vagyok elragadtatva a helyzettől.
Ostoba vagyok, hogy azt hiszem kikészítettem és össze kellett kaparnia magát. Mégis ez a helyzet, ezért kérdeztem rá. Nagyon...kiborultnak tűnt és nagyon nem értett, én se őt. Mosolyt préselek ki magamból, a napszemüvegem rajtam, amióta az a kis ge@i kicseszett velem mindig hordom és szinte soha nem vehetem le.
- Ennek örülök, szar volt nekem, hogy izé...rosszul vagy
Suttogom a fogaim között, látszik nehezemre esik elismerni ezt. De még milyen nehezemre!
A kérdésére felnevetek, szárazon, örömtelen és keserűen is.
- Azt hiszem velem sosem lesz olyan, hogy minden rendben.
Rántok vállat. Nem véletlenül figyelmeztettem, hogy rossz fiú vagyok, igazából gonosz és legjobban tenné, ha elkerülne. Megfontolásból kerülöm most Dét és nem véletlen utáltatom meg magam mindenkivel. De Lia nem utál, felfoghatatlan.
Kiérünk egy kereszteződéshez, akkor járna legjobban, ha bedugnám egy taxiba.
- Még mindig ugyan ott laksz?
Böfögöm ki a kérdést. Taxit nem tudok hívni, de tanultam tömegközlekedést és képben vagyok a várossal, el tudom kísérni.

_________________
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Eltévedve... (Lia és Lio)   Hétf. Szept. 01 2014, 14:32

Lioval találkozni... Nem így képzeltem. És meglep a kérdése is, mert szerinte gyűlölnöm kellene, de nem tudom gyűlölni. Nem tett ellenem semmi rosszat! Ellenkezőleg. Nem egyformán láttuk a dolgokat, akkor abban a helyzetben és pillanatban biztosan nem; én szerelmes voltam, ő csak szexet akart, a kettő ritka ronda párosítás, mégis ő volt józanabb. Válaszomat nem feszegeti, úgy látszik, érti és elfogadja, amit mondtam. A keze lejjebb csúszik a karomon, a kezem felé. Mégsem fogja meg. Félre értené, ha megfognám a kezét? Mindkettőnknek kényelmesebb volna, nekem biztonságot is adna. Hát a kezébe csúsztatom a kezem. Ha akarja, rászorít, ha nem, elengedem, mintha csak véletlen lett volna a mozdulat.
Beszélgetni kezdünk, a környék miatt, ahova betévedtem, s mint kiderül, ő ott lakik. Láthatja a megdöbbenésemet, és magyarázatképpen az anyagi helyzetének romlásával indokol. Szorongva nézek rá. Olyan keveset tudok róla! Vajon mibe keveredett? Úgy látom, szégyenli, hogy így alakultak a dolgai.
"Remek srác vagy, fiatal és erős, ráadásul olyan akaraterőd van, hogy hihetetlen... Talpra fogsz állni!"- mondanám szívesen neki, de inkább beharapom a szám. Utálja, ha sajnálom, utálja, hogy nem tudok kibújni a nővérke szerepemből, utálná, ha vigasztalni kezdeném, nem erre van szüksége.
- Minden változik...- mondom inkább egyszerűen, és remény csendül a hangomban. Értheti ezt akármire. Mindenre igaz. Az anyagi helyzetére is. Rám is. A pénze amúgy sem érdekelt soha. Szükséges rossz, ahogy egyszer Daryl is mondta. De ebben sem vagyunk egyformák. Úgy látszik, neki fontos, hogy mit tud felmutatni, mit ért el az életében. Bizonyítani akar. A szüleinek? A kortársainak? Talán nem is volt könnyű gyerekkora.
A hogylétem felől érdeklődik. Tekintettel arra, milyen körülmények között váltunk el, az az ésszerű, hogy az az állapotom érdekli. Nyugodtan tudok neki válaszolni és őszintén. Tényleg jól vagyok, bár aggódom mindig valamiért. Folyamatosan Reevenért, aki még mindig kórházban van; apámért, aki mostanság nincs valami jól, bár nem hajlandó beszélni róla; és Lioért... mert alig volt nap, hogy ne jutott volna eszembe valamilyen formában.
- Tényleg?- megdöbbent, amikor azt mondja, rosszul érezte magát miattam. Szinte suttog. Mintha nehezére esne kimondania. Szimplán azt hittem, csak mérges rám; kiborultam, túl sok volt egyszerre szembenézni a veszteségeimmel. Hazudtam magamnak. Hiszen ő sosem volt az enyém. Akkor sem, amikor édes csókokat váltottunk egymással. Nem szabadna erre gondolnom!
- Nézd, nem tettél semmi rosszat. Mást akartunk. Máshogy...- nézek rá, szelíden. - Nem te hibáztál, hanem én.
Vajon segít ez valamit? Számít egyáltalán? Nem akarom, hogy haraggal gondoljon rám, mint ahogy én is megbékéltem vele. Mindig is vonzó pasinak fogom tartani. Ő számomra az a bizonyos elérhetetlen... Álomnak szép volt. De fel kell nőni, már nem vagyok kislány.
Rákérdezek a hogylétére, de szinte meg is bánom. Az eddigiek alapján nem is számíthatok pozitív válaszra. Hisz anyagilag rosszul áll, miattam is rosszul érezte magát, és... mit akarok még tudni? Talán úgy néz ki, mint aki kicsattan az egészségtől? Ritka pancser nő vagyok, hogy a fene vigyen el! Megint ott tartok, hogy szorongok miatta. A válasza a vártnál is keserűbb.
Egy kereszteződéshez (ami már nagyon is ismerős), megkérdezi, még mindig ugyanott lakom-e...
- Úgy érted, apámnál? Nem, ritkán vagyok nála. Albérletben lakom a kórház mögötti utcában...
Nem vagyunk messze attól a helytől. Igazából rá bízom, itt és most elköszön-e tőlem, hiszen ez már rendesen kivilágított környék, semmi bajom nem eshet, ha egyedül indulnék haza, vagy elkísér. Utóbbiban reménykedem. Aztán mégsem akarom a véletlenre bízni.
- Akarod megnézni? - a szívem ugrik egyet.
Vissza az elejére Go down
Lionel Anderson
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 26
Foglalkozás : diák
Hozzászólások száma : 346

TémanyitásTéma: Re: Eltévedve... (Lia és Lio)   Kedd. Szept. 02 2014, 14:57

Megfogja a kezem. Az ujjaim beakadnak az övébe, nem tiltakozom, gondolom jól esik neki, vagy nemtom. Feladtam, hogy valaha is megértem a nőket, jobb nem gondolkodni rajta mit miért csinálnak. Sétálunk végig egy közömbös utcán, itt-ott belepislantok a kirakatok tükrébe. Jól nézünk ki együtt. Akik szembejönnek velünk biztos azt gondolják együtt vagyunk.
Nem szabad elgondolkodnom ökörségeken... Jól nézünk ki, de ettől még azok vagyunk, akik. ezzel A változós megjegyzéssel biztos biztatni akar. Felhümmögök rekedten, oldalt nézek rá és a fejem is megbiccentem.
- Hüm, igen.
Gondolok itt d' Abo szánalmára meg a maffiára és hogy az egyik nem tud a másikról. Megoldódik, nem vagyok akkora szarban mint amikor elszállítottak a repülőtérről, vagy amilyenben előtte voltam.
A pofám megint nem tudom befogni és lelkiismeretekről papolok neki, pedig nekem nincs is olyanom. Nem kéne, hogy legyen. Mereven biccentek, az ajkamra belülről harapok bele. Tényleg... Sosem kívántam, amióta eldöntöttem milyen útra térek, hogy bár ne tettem volna, vagy lehetne másképp. Csak akkor egyszer, Liánál. Megfordult a fejemben milyen jó lenne nekem, ha rendes pasi lennék.
- Ja, durva nem? Nem mondtam volna el, hogy megfektetlek ha nem rólad van szó, megfektetelek, aztán másnap ott hagylak
Nézek rá vigyorogva, aztán moderálom magam és elkomolyodom. Őrültség, de jó, hogy látja tulajdonképp jót tettem vele. Vállat vonok, gyorsan és zavarban.
- Nem, csak másképp gondolkodsz, neked komoly kapcsolat kell. Tudtad mit akarsz, lemaradtál egy jó menetről, ennyi. De igazad van, te jobbat érdemelsz
De a nagy fehér semmi volt hozzám képest, most komolyan mi a frászt tudhat valami, ami nagy és fehér? Lia biztos kevés kislányoknak szóló baromságot néz, vagy túl sokat és rájött, hogy azoknak sem jöttek be az egyéjszakás kalandok. Ezen elcsamcsoghatunk, jobb téma mint az én hogylétem. Az is, merre lakik. Biccentek, akkor már nem vagyunk messze, legalábbis a kórháztól.
- Hogy kerültél innen olyan pont az Elm utca közelébe?
Most jut eszembe szerintem említett már valami lakótársakat is. Biccentek, megnézem.
- Oké
Tulajdonképp semmi dolgom, hagyom, hogy mutassa az utat.

_________________
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Eltévedve... (Lia és Lio)   Kedd. Szept. 02 2014, 18:08

A kezem a kezébe csúszik. Összekulcsolódnak az ujjaink, könnyed természetességgel, de közöttünk még mindig vibrál a levegő. Hogy ez most rossz vagy jó, nem tudom. Felém fordítja az arcát, amikor vigasztalás helyett valami biztatót igyekszem neki mondani, és örülök, hogy rábólint, mert ezek szerint nincs teljesen nekikeseredve, és tervei is vannak a jövőre nézve.
Egy kérdéssel hozza szóba a legutóbbi találkozónkat, és meglep, hogy miattam rosszul érzi magát. Elhittem neki, hogy érzéketlen, mert ott hagyott, és most... De a következő mondata megint nagyon kiábrándító, és mintha ostorral csapnának végig rajtam. Talán ő is rájön, hogy most durva volt, mert a vigyora eltűnik az arcáról.
Nagy levegőt veszek. Nem fáj. Nem fáj. Nem fáj. Mindezt tudtam! Akkor is mondta, most is csak azt ismétli, miért fáj?! Kimutatni nem fogom, az fix. Nyers tényeket közlök. Semmi érzelem. Hibáztam. ÉN hibáztam. Tény. Hittem a szerelem erejében. Ma már nem hiszek semmiben.
- Akkor... akkor kellett volna- kapcsolat. Komoly kapcsolat. Szerelem. Férfi. Társ. Barát. Bármi megtette volna. Nagyon egyedül voltam, és az egyetlen kapaszkodóm éppen kómában feküdt az intenzíven. Miért is hittem, hogy Lio a barátom lehet? Mert megvédett a főnővér előtt? Vagy mert volt néhány bátorító szava? Vagy mert az ölelése vigasztaló volt és örömöm leltem benne? Mert jól csókolt? Hogy miről maradtam le... Én biztosan nem vagyok lepedőakrobata, de számomra nem ennyi a szex. Jó menet? Jesszusom! Jobbat... Jobbat érdemlek? Minél jobbat? Kinél jobbat? Nála? Megint belém mar valami. Nem sok pasas csókolt meg életemben, de senki nem volt rám olyan hatással, mint ő. Adjatok egy pisztolyt, had lövöm fejbe magam!
- Ezt te mondod, nem én...- tagadom. Nekem nem kell jobb. Nekem ő kell. Kellene. Még mindig. A hibáival együtt. Annak ellenére is, hogy kegyetlen. Mert őszinte, és a legtöbb férfi erre képtelen.
A kezem a kezében. Ugyanolyan biztonságot ad, mint korábban. Ki vagy te, Lionel?
Már ismerős környéken járunk. Lio megkérdezi, hol lakom, ő pedig akar eljönni hozzám. Az albérletemben még úgysem volt. Semmi luxus. Jól felszerelt, de medence például nincs. Esélye sincs, hogy megtörténjen, ami...
- Nem tudom, csak keringtem, zenét hallgattam, tervezgettem, hogy mikor is utazzak Párizsba...- mondom, felelőtlenül, könnyedén, észre sem véve, mennyi információt árultam el. És közben már én vezetem Liot. Elmegyünk a kórház mellett, és egy pillanatra felnézek a főbejárat fölötti ablaksorra. Már nem látszik, hogy valaha ott tűz volt. Hogy melyik az ablak, ami mögött Lio feküdt, nem tudom. Emlékszem a liftre, a tetőre... a sürgősségire, a traumára, az intenzívre, az ortopédiára, a gyerekosztályra... Mennyi emlék köt ide...
- Tudtad, hogy megint a sürgősségin dolgozom? - kérdem, merengve.
Vissza az elejére Go down
Lionel Anderson
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 26
Foglalkozás : diák
Hozzászólások száma : 346

TémanyitásTéma: Re: Eltévedve... (Lia és Lio)   Csüt. Szept. 11 2014, 20:11

Mindig kínosan és ostobán érzem magam a közelében, mikor őszinte vagyok pedig így néz rám. Pedig ez az igazság, ha nem ő lenne... Ez egy istenverte bók volt! Ha más nő lett volna megszexelem, aztán megyünk tovább, ki erre, ki arra és kész, ennyi volt. Ha nagyon jó talán még összefutunk párszor, ha éhes ő, vagy én, megdumáljuk mikor és szexelünk, nekem erről szól az egész. Isabellával is azért dugtam, mert tudtam, hogy ő nem szeret belém soha és én nem engedhetem meg magamnak, hogy bármit is érezzek. Örömet, fájdalmat, szerelmet. Nekem csak a mámor maradt, ez az egyetlen, amibe kapaszkodhatok.
- Miért, már nem kell? Te egy normális lány vagy, vágyhatsz ilyenekre.
Én nem vágyhatok, de az egy dolog. Meredek magam elé gonosz homlokráncolással, de ez az alap nézésem.
- Így van, én rossz vagyok, te jó. Látod te is.
Nézek rá meredtebben, hisz mindent elkövetek ennek érdekében. Még ha most fáj is neki, hogy később ne legyen olyan szar. És azóta, hogy Daryl is tudja, hogy Pheoenix csicskássá tett még rosszabb, arra kell törekednem nehogy kialakuljon bennem valami ostoba, irracionális dolog, például lélek. Szorítom a kezét, bár kicsit remeg az enyém. Utálom, hogy ilyen hatással van rám. Erősnek és biztosnak kell maradnom. Én, Lionel Anderson a született faszfej. Kész, ennyi, nem vagyok több mint egy méretes farok. Nem szabad. Levegőt veszek, meg pillantást vetek a környékre. Albérlet... Kiűzöm a fejemből, hogy szabadidejében meztelen vív párnacsatát bögyös bukszákkal.
- Komoly? Minek?
Lepődöm meg. Lehet az a kis kalapos nyomorék csinált megint valamit, francia képe volt. Felnézek a kórházra, nem a szívem csücske.
- Nem. Élvezed a munkád?
Kérdem. Szerintem elég szar lehet, vén fószereket kell katéterezni általában véve. Közben megyek vele és majd vezet.

_________________
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Eltévedve... (Lia és Lio)   Csüt. Szept. 11 2014, 23:05

Egyetlen mondatot hányféleképpen lehet mondani? Talán érteném, hogy bóknak szánja, amit mond, ha nem lenne mellette olyan gunyoros. Talán a lelkem mélyén tudom, hogy bók volt (mert engem védett), de ezt nem akarom tudni. Ha tudnám, újra képzelegni kezdenék, hogy talán mégsem annyira közömbös irántam, és akkor megint abba a hibába esnék bele, hogy reménytelenül ábrándozni kezdenék rólunk.
Jobb ez így. Elzártam az érzelmes emlékeimet egy dobozba, hét lakatot tettem rá, és a lelkem legsötétebb bugyrába dugtam. Tudom, hogy ott van, de ha felszínre akar törni, újabb követ kötök rá, újabb lakatot... Nem engedhetem meg magamnak, hogy szeressem. Vagy ha szeretem is, nem mutathatom ki.
- Most mire gondolsz? Szexre vagy kapcsolatra? - akarom tisztázni, nélküle nem is tudnék válaszolni. Vagy mégis? Hiszen egészséges nő vagyok. Mindkettőre vágyom... A normális jelző azonban azt sejteti, ő a kapcsolatra gondol. Továbbra is az az érzésem, ő ettől elzárkózna. Fúj, kapcsolat, fúj, kötöttség!
És mégis... A kezem a kezében megnyugvással tölt el. Nem akar bántani (és kihasználni se). Most is hazakísér, pedig útba igazíthatott volna, magamra hagyva.
- Nézőpont kérdése minden...- vonom meg a vállam. Rossz és jó? Fekete és fehér? Ez az én dumám... volt. Én is rossz vagyok, és ő is jó... Egy a baj: hogy olyan dologban különbözünk, ami miatt összeférhetetlenné válunk. Rászorít a kezemre, de előbb mintha megremegne...
Már az albérlet felé tartunk, amikor rákérdez, mi dolgom volt arra... Kicsúszik a számon Párizs, és ahogy visszakérdez, azt érzem, ez is éppen olyan butaság a szemében, mint őt szeretni.
- Nem tudom...- vonok vállat. Tényleg, miért is? Lionel előtt nem könnyű arról beszélni, milyen álmokat kergetek. Ha eddig becsült valamennyire, semmi se lehetnék, ha gyerekkori álmaimat vázolnám fel neki. Igaza is lenne. Tiszta hülye vagyok! Ezzel az erővel megvehetném azt a Götz babát is, amit hat évesen szerettem volna, de sosem lett az enyém...
A kórház mellett elhaladva az orrára kötöm, hogy újra a sürgősségin dolgozom. Ez már nem csak gyakorlat, az a főállásom, és mellette bevállalok ezt-azt, csak hogy kevesebb időm maradjon (a magányra).
- Nem..., nem élvezem- mondom őszintén. Ez számomra nem valami szerelempótló akármicsoda. - Félre ne érts, a hivatásomból nem ábrándultam ki, csak... - Fáradtan sóhajtok. Hát nem éppen ő vágta a fejemhez, hogy mindig nővér vagyok? Nem lehetek mindenki megmentője, mindenki kedves nővére. Nem klónozhatom magam, amikor a betegek hiányolnak, ha nem vagyok bent. Ezért "jó" az SBO. A beteg max 4 óra alatt elkerül az osztályról, és többé nem látom. Nem én ápolom (legalábbis ott nem), és nem kezdünk egymáshoz kötődni... Bevallom, hiányzik, hogy "olyan" legyek, de jót tesz nekem, hogy megtanulok távolságot tartani. Kevésbé szeretni. A szerelemmel együtt ezt is csendesíteni kellett bennem. Túl nagy lángon égtem- ... csak már másképp csinálom.- fejezem be a mondatot, kissé megkésve.
- És te mivel foglalkozol mostanában?- kérdezem. Semmit nem tudok a munkájáról.
Befordulunk a sarkon, és aztán felmegyünk a lépcsőn; szinte kiesik az idő, amíg a lakásom ajtaján be nem megyünk. Egy pillanatra sincsen bennem kétely, hogy jó ötlet-e felhívni magamhoz. El is mehetne, ha akar..., a kezét el kellett engednem, amikor a kulcsot bányásztam ki a táskámból.
- Gyere, nézz körül!
Kinyitom az ajtót, és előre megyek, hogy letegyem a kulcsaim, de aztán rögtön visszafordulok felé. A lakásom az egyetlen, amire igazán büszke vagyok. Takaros lett, akárhogy is nézzük... Ha igényli, körbevezetem, bár nem olyan nagy, hogy el lehessen tévedni benne. Apám szerint ez egy kicsi lyuk, de nekem tökéletesen elég.
- Megkínálhatlak valamivel? - konkrét ötletem nincs. Ha borral kínálnám, félő, kezdeményezésnek venné. Kávé, tea? Este? Nevetséges! Kakaó... kislányoknak való. Tömény? Hát, ha én nem élek vele, akkor minek?
Vissza az elejére Go down
Lionel Anderson
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 26
Foglalkozás : diák
Hozzászólások száma : 346

TémanyitásTéma: Re: Eltévedve... (Lia és Lio)   Hétf. Szept. 15 2014, 21:20

Azt hittem Liának alantas a szex, fogjuk rá meglepődöm. Hunyorgok kicsit, kifejezetten nehezemre esik erről beszélni, mintha kapcsolati tanácsadó lennék bazz!
- Kapcsolat
Morgom a fogam közt kelletlenül, eleve nincs benne a szótáramban ez a szó. Tudom nem rólam beszél mégsem egyszerű. Nem vagyok elég árnyalt a nézőpontokhoz, de ha nagyon beleélem magam a dologba, igen... Egyrészt nem vagyok rossz, vagy gonosz, viszont rá sehogy sem tudnám a romlott jelzőt használni. Idegesítő volt, hogy buzinak nézett, hogy nem omlott rögtön a karjaimba, de ez izgalmassá tette, nem rosszá. Oké, a buzizás nem, az tényleg rohadt irritáló volt. Még a kezét is fogom, mint valami elcseszett szerelmes, de még mindig kellően keménynek érzem magam, hogy távolinak érezzem magamtól az ilyesmit. Talán ahogy a fényt nézem, vagy mert este van. Mit mondjak? Hogy én választottam a rossz utat? Elhúzom a szám, csak a kezemen érzek változást.
- Lehet.
Annyiban hagyom és ahogy ismerem nem fogja firtatni, nem akar megismerni.
Furán nézek rá, hogyhogy nem tudja? Menjen, a nők szeretnek utazgatni, nekem nyűg, nyálas, elvont egy olyan, hogy Párizs, de senki nem ítéli el. Úgy csinál, mintha zavarban lenne, én meg.... Nem tudok kedvesen mosolyogni, hogy á, nem úgy gondoltam, Párizs az angyalok városa. Na az pont nem.
- Nem tudod?
Most nézem egy kicsit hülyének. Az ember csak tudja minek megy Párizsba. Én tudom miért nem. Minden francia buzi! Vonom a szemöldököm, azt a legendásat felfele, ilyesmi lehet a dologban, hogy romantika, tudom, hogy a nők ilyenek, ideig óráig én is tudok játszani. Azt végképp nem értem hogyhogy nem élvezi a munkáját, Lia nekem mindig amolyan született nővér volt. Még a katétert is nagyon profin csinálta... Fájdalmas mosoly suhan át az arcodon.
- Há most megleptél. Minek csinálod, ha nem élvezed?
Kérdőn nézek rá, mert nagyon nem vágom. Lehet csak én vagyok rá ilyen hülye hatással, hogy nem tud előttem beszélni. Lefogadom a nagy fehér bálnájának csak úgy nyomta. Mindegy, mondja, ha akarja. Azt meg már végképp nem értem mit csinál másképp. Esküszöm hozzá nem szótár, hanem könyvtár kellene.
- Mit csinálsz másképp?
Ez a nő annyira összezavar, hogy háromszor kérdezek egymás után. Nem vágom mit lehet a nővérkedésben mást csinálni...
- Seggen szúrod azt, aki rosszalkodik?
Kész vagyok, ez már a negyedik, de ehhez jár egy bónusz félmosoly. Közben meg röhögök, eltom képzelni, hogy a többi betegnek már tépi a tökét, velem sem volt túl kíméletes.
Az ő kérdése aztán elkomorít. Igazából még vállalható munkám is van. De azt mégsem mondhatom, hogy titkár vagyok...
- d' Abonak dolgozom.
Hirtelen nem esik le, hogy ő egy híres modell, mert mással foglalkozom, követem a lakásába. Meglepődöm, mert kicsi és azt hittem többen lesznek.
- Ezek szerint már elköltöztél a lakótársaidtól...
Egyedül, vele, ilyen szűk helyen? Mit képzelt, hogy cicázik az oroszlánnal? Hogy majd megfésülöm, ha feljövök, vagy kifestem a körmét? Nagyot nyelek, nekem is eszembe jut a csók. Az első, aztán a második és a meztelen teste a medencénél. ökör voltam, barom, állat.
- Öh...
Ha még iszom is?
- Gondolom nem tartasz sört. Víz?
Nézek rá elgondolkodva. Nem kéne most innom, de ha behív, kínál, nem fogom mindig elutasítani. És igen, megint ott tartok, hogy hamar el fogom veszíteni a fejemet. De ha csak vizet ad, akkor majd csak bégetek.

_________________
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Eltévedve... (Lia és Lio)   Kedd. Szept. 16 2014, 01:57

- Ah, a kapcsolatra. Kezdek letenni róla, hogy létezik normális kapcsolat férfi és nő között. "Hisz mindkettő mást akar: a nő a férfit, a férfi a nőt."- mondom könnyedén, nevetgélve, mert észreveszem, hogy megakasztottam egy kicsit- Amúgy... ki mondta neked, hogy normális vagyok? Legutóbb te is azt mondtad, hogy...- az ajkamba harapok. Nem akarom felemlegetni, hogy lehülyézett. Igaza volt. - Mindegy, ne foglalkozz vele.
Ha egyszer elhatároztam magam, hogy nem fogok nyafogni és keseregni, az eltemetett dolgokat sem áshatom ki újra és újra (elégszer megtettem már, egyedül). De Lio közelsége és szavai akaratom ellenére érintenek mélyen (túl mélyen), nem vagyok még olyan erős, hogy így is függetleníteni tudjam magam tőle, hogy fogja a kezem. Inkább igyekszem azt tenni, amit a leghelyesebbnek véle: olyan irányt szabni a beszélgetésnek, amiben nem különbözünk.
Bizonytalannak tűnik, tőle szokatlan módon, de nem fűz magyarázatot hozzá. Talán nem akar? Azt hiszi, nem érdekel a véleménye?
- Másképp gondolod? - Az jut eszembe, amikor valaha a hitről beszélgettünk, még otthon, ezer évvel ezelőtt, apámmal. Minden választás kérdése. Minden döntésnek következménye van. Még a Biblia sem fogalmaz mindig egyértelműen, bár bizonyos dolgokról konkrétan leírja: csináld, ne csináld. De éppen azért, mert a világ ilyen "gonosz", az ember néha rá van kényszerítve, hogy olyan dolgot tegyen, amit másképpen nem tenne meg. És néha, egyszerűen csak hülye. Mint én, például. Sosem lett volna szabad hinnem Nagy Fehérnek. Talán Liot sem lett volna szabad megcsókolnom. Bár utóbbit nem bántam meg, és ez nagy különbség.
Párizs kicsúszik a számon, ő visszakérdez, de megindokolni nem tudom, miért is mennék oda. Mennyivel más vele erről beszélgetni, mint Sebastiannal!
- Kinevetnél- mondom aztán őszintén, tagadja csak, próbára teszem! Elönt a pír.
Aztán munkáról beszélünk, és Lio megint zavarba hoz. Alig válaszolok, megint kérdéssel bombáz, olyan énemet kihozva belőlem, akit én sem ismertem eddig.
- Hogy a fenébe csinálod? Minden szavam mögött mást látsz, mint amit gondolok, másképp értelmezed...Én nem tudok értelmesen beszélni, mondd? - döbbenek le, aztán elnevetem magam az ötleten, hogy seggbe szúrom a betegeimet. Sosem voltam agresszív.
- Ez... - szedem össze magam, elvégre semmi tétje nincs a beszélgetésünknek- neked köszönhető...- Féloldalasan nézek rá, aztán újra az útra, hű, milyen érdekes ez az utca!- Azt mondtad, én mindig nővér vagyok, akkor is, ha éppen nem vagyok műszakban, és ez..., ez nem igaz! - Nem lehet igaz. Nem akarok "csak" nővér lenni. - Barát szeretnék lenni, kedvese valakinek, szerelme, felesége, anyja... És a munkámba sem vihetek bele annyi érzelmet, aggodalmat, mint eddig. Nem lehetek anyáskodó ott, ahol a szakértelmemre van szükség, és el kell hagynom a szakmát, ha kilépek a kórházból.
Csendes nővér kinyílik Lio előtt. Nincs rajtam súly, nem emészt kétely, tetszem-e, lehet-e engem szeretni. Ez most mind nem számít.
- Te nem szerettél volna soha megváltozni?- kérdek vissza. Vajon ő hogyan gondolkodik minderről? Az előbb nem tiltakozott, amikor erről volt szó.
- d' Abo? - kérdezek vissza, amikor ezt a nevet említi munkája kapcsán- Ismernem kéne ezt a nevet? - Sosem hallottam. Így most sem tudok többet, mint korábban. Majd rákeresek a neten, hátha olyan híres ez a személy. És akkor tudni fogom, Lio mit csinál? Kötve hiszem. - Konkrétabban? Vagy államtitok? - Lehet, hogy ez a 'Abo politikus. Mit tudom én? Engem Lio érdekel, nem a főnöke.
Aztán úgy dönt, hazáig kísér, én pedig felviszem magamhoz, ha már erre jár. Hátha máskor is lesz kedve jönni. Legalább ő tudja, hol talál, ha látni akar. Akar egyáltalán még valaha?
- El. Tudod, buliztak mindig. Összejöttek valakivel, el is költöztek, nekem meg egyedül nem volt szükségem akkora lakásra. Ott nem is jártál...- szögezem le. Nálunk volt, apám lakásában, de a másik albérletet nem látta. Jobb is. Csatatér volt mindig.
Bent a lakásban ugyanolyan könnyed akarok vele lenni, mint addig, vagy mint amikor Sebastian jött fel. Hehe, most háziasszony vagyok, jut eszembe, de nem leszek tőle vidám. Megáll, mintha nem tudná, magától is bejöhet, úgy kell érte nyúlnom, és az villan a fejembe, amikor áthívtam (apámhoz) és a nyakába borultam, mint egy szerelmes csitri.
- Most is tévedsz, van sör. Jöhet? - Nézem kihívóan, nem vagyok minden értelemben "nyuszi". - De ha nem baj, nem az előszobában adom oda...-   Vagy azt hitte, félek tőle, és nem merem beljebb invitálni?
Jót tett nekem Sebastian ötlete, bár először röhögtem, amikor a tükörbe elkezdtem magamnak mondani: "nincs nálam jobb, hülye aki nem akar... engem". Bakker. Most is éppen úgy kívánom ezt az embert. Hol az a sör? Nekem is kell. Beviharzok a konyhába.
Vissza az elejére Go down
Lionel Anderson
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 26
Foglalkozás : diák
Hozzászólások száma : 346

TémanyitásTéma: Re: Eltévedve... (Lia és Lio)   Szer. Okt. 15 2014, 12:27

Ebben a témában pont nem vagyok ász, a vállrándításom is esetlen. Nekem holt mindegy létezik-e, ha én kivonom magam belőle, sőt most már - de ezt sosem vallanám be senkinek - nem csak magam miatt. Egy rendes nővel sem hoznám össze azt, aki d' Abo jobbkeze.
- Szerinted milyen egy normális kapcsolat?
Érdekel mert nekem halvány lila finom sincs mit lehet a dugáson kívül a nőkkel élvezni. A szőke kis lakótársam elviselem, de csak mert főz nekem, még ha a zenei ízlésünk azonos is, nem tudom elképzelni, hogy a Metallicáról diskuráljak vele. Biccentek, valahonnan még ismerős is a mondás. Nézek rá, valóban ekkora trauma volt neki, hogy lehülyéztem?
- Elég hülye vagy, hogy én tetszettem neked
Pff a beszélgetés Liával, éppen azért mert beszélgetés, márpedig beszélgetni nem szoktam - szóval kezd megint kurva meredek lenni, fújok kicsit, kelletlen mondom ki:
- Már úgy értem nem testileg. Testileg mindenkinek tetszem
Teszem hozzá mellesleg, csak hogy legyen az egészben valami Lios is. Fogom a kezét és kérdez, ez valamennyire meglep. Sötét pillantást vetek magam elé, aztán kicsit félszegen, dörmögve válaszolok mint mindig, ha a véleményemről, vagy arról beszélek mit gondolok.
- Nem. Biztos így van, minden csak választás kérdése. Én döntöttem így még régen valami miatt és túl sokáig éltem ebben a szerepben kényelmesen, ahhoz, hogy megváltoztassam. Nyilván lehetne valami kompromisszum, tudod középút...hogy az ember ne legyen "annyira" rossz, nekem elég ha egyvalakinél érzem, hogy ember maradtam. Daryl. De a társadalomnak sosem fogom hagyni eltiporni magam, ami pedig a párkapcsolatokat illeti, az túl sok érzelmi aktivitást kíván, amit én nem engedhetek meg magamnak.
Utálom mutogatni, hogy tudok összefüggő mondatokban beszélni, pillantásom egyre sötétebb lesz, főleg, hogy egyetlen f, vagy b betűs szót sem basztam a mondanivalómba.
- Lehet, de lehet, hogy nem.
Inkább most nézem hülyének, hogy nem tudja csak úgy elment. Nekem az ilyen bölcsész faszságok teljesen kínaiak.
- Ja, végülis külföldi vagy.
Szívatom, mielőtt komolyan elmondanám mi a fuck van.
- Én nem értek a női gondolkodáshoz, ha nekem azt mondod az ég kék, akkor kék és kész, semmi mögöttes gondolatot nem tudok megfejteni.
Magyarázom az agyam hogy működik. Ha valamit csinálok, csinálom, ha mondanak valamit nem a hátsó tartalmat keresem, hanem úgy értem ahogy mondják. A tőmondatokból nem tudok kombinálni. Aztán beszél, ő is, nocsak. Oldalt nézek rá és kiderül valami jót is tettem vele.
- Na, ez jó, jól teszed.
Vetek rá oldalt egy elismerő pillantást. Fejlődik a csaj. Visszakérdez, még egy pont a Griffendélnek. Nekem meg mínusz ötven, hogy válaszolok.
- De, ilyen akartam lenni. Sikerült.
Szerencsére a szófosás most nem kap el, még kihánynám itt minden titkomat...
Nem ismeri d' Abot és szerencsére nem mondtam, hogy Phoenix és a modellről van szó. Még a végén rosszra gondolna.
- Üzletember.
Teszem hozzá, aztán az államtitkon röhögök egyet, mégis baromi titokzatosan teszem hozzá, felé fordulva kissé igézőn felvont szemöldökkel és villanó szemekkel, hogy
- Az.
A bulis társnőin csak tűnődöm, tudom, hogy nem jártam ott, azt megjegyeztem volna. Lia is. Biccentek, a bulizós csajokat szó nélkül hagyom, még élénken kísért egy forró négyes gondolata.
- Jöhet, én is kanapén képzeltem.
Lerúgom a cipőim és bemegyek. Futó pillantással mérem fel a terepet és keresek valami ülőhelyet, gondolom van kanapéja. Oda rakom le magam. Nézem őt, vagy az irányt, ahová ment, ha háttal van nekem akkor a fenekét.

_________________
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Eltévedve... (Lia és Lio)   Szer. Okt. 15 2014, 22:39

- Működőképes- válaszolom egyszerűen, kár ezt ragozni. Különben én sem tudom, lehet, hogy ami nekem normális, a másiknak nem az.- Úgy értem, belefér az is ha veszekszünk, és az is, ha órákig vagyunk egymással szótlanul, a lényeg, hogy ne zavarjuk egymást... - Értem ezt általánosságban, nem rá és rám, erről már rég letettem.
Eszembe jut, hogy valaha azt mondta, nem vagyok normális (nem ezekkel a szavakkal), és most eszembe jut, de nem akarom az akkort felsszínre hozni. Inkább fátylat borítanék rá. És akkor azt mondja, azért vagyok hülye, mert ő tetszett nekem.
- Bocs, mindig is pocsék ízlésem volt- nesze neked!
- Honnan veszed, hogy nem csak a szemem kívánt meg, Szépfiú?- adom a szőke libát, hát egy hülyétől ne várjon többet. Nevetgélek magamban, magamon. Naná, hogy nem csak a teste kellett. Ez lett a vesztem!
A fura az, most kéz a kéázben baszogatjuk egymást. Ha én hülye vagyok, akkor ő is. Hát, szépen vagyunk.
Még mindig a kapcsolatoknál tartunk, érdekelm, ő mit gondol erről, és szokatlanul bőbeszédűen válaszol. Rá is csodálkozok. talán nem is különbözünk annyira, mint gondolja, csak éppen mi a két véglet felé indultunk el: ő habzsolja a nőket, és igyekszem távol tartani magamtól a férfiaktól. Mit nem tesz egy csalódás? Bár nem hinném, hogy feltétlenül gonosznak kell lenni mindenkivel, mert engem valaha megbántottak. Ez Liora is igaz, és a szavai alapján ő is tudja. Ő így döntött, így akarja. Ha ez neki elégtételt nyújt.... (vagy inkább védelmet!- súgja egy hang). Mindenesetre leesik, attól tart, ha érzelmes, kiszolgáltatottá válik. Hát, ebben igaza van. Mindneki kiszolgáltatott, aki szeretni képes. Hiszen a másikat maga elé helyezi, elveszik az én, és... Nos, ha sarkosítunk, igaza van Lionak. Ilyen módon én sem szeretnék sebezhető lenni.
Nem megyek bele jobban a kérdésbe, Lio szeme már így is sötétül, és ez nem sok jót jelent. Jobb hát, ha csacsogunk inkább, mint kedves ismerősök, és nem olyanok, akik között ... mi is van közöttünk? Hatalmas ellentét! (Cinikus vagyok, bocsánat a világtól)
- Az. Külföldi. Inkább idegen. UFO...- puffogok, hihetetlen, hogy képes felhúzni ennyire.
- Igazad van, néha nem voltam elég konkrét, szerettem volna, ha olvasol belőlem, mégsem mondhattam, hogy...- hadarom, de elakadok. Kettőnk kapcsolata eléggé zavaros, ha beszélgettünk, többnyire félre értettük egymást, a jelek, amiket küldözgettünk (így utólag) akár félreérthetőek is lehettek. És AKKOR még nem voltam kész rá, hogy elveket tapossak szét magamban. Valami hiányzott- ... nem is voltam felkészülve rá- fejezem be aztán sután, értse, ahogy akarja. Egy pillanatra megint eluralkodik bennem a nyuszi.
Beszélek inkább, hogy nem volt hátrány találkoznunk, biztosan ő is kellett a változáshoz, ami elindult bennem, hogy ketté válasszam a hivatásom és a magánéletem. Már nem a hivatásom a legfontosabb az életemben, de ezt is nehezen magyarázom el neki. Jah, mivel alapvetően nem ért, a változásaimat sem fogja fel egykönnyen. Nem is hibáztatom. Aztán meglátom a pillantását, és abba majdnem belepirulok. Tényleg mosoly csillant a szemében? Mintha örülne valaminek. Inkább kérdezek, ezirányban, róla.
- És most boldog vagy?- Feleslegesnek tűnő kérdés, mert ha az ember eléri a célját, bizonyosan boldog. Csak az a bibi, hogy nem látszik annak. Nagy álarc az egész. Én is csak azóta látom, hogy saját álarcomat eldobtam. Lio bújkál. Önmaga vagy mások elől, nem tudom. Nem mondom, hogy csak egy jó dugás kell neki, mert azt naponta csinálja, de biztosan az ő lelkéhez is megvan a kulcs. Csak az ember nincs meg, akinél a kulcs van.
Szóba került a munka, és ha az enyém, az övé is, de ez megint egy olyan téma, amiben úgy viselkedik, mint a kagyló. Megpiszkálom, és bezáródik. Én elviccelném, de ettől sem lesz jobb., bár ő is nevet egyet, nem leszek okosabb.
Már ismerős a környék, ő mégsem engedi el a kezem, aztán úgy döntünk hazáig kísér, lakásig, lakásba. Be kell húznom, mert csak áll az ajtóban. Feszültség vibrál a levegőben, de most nem fogom a nyakába vetni magam. Szócsatázunk. Dühít és tetszik. Mindenre van válasza.
- Csak alul ne öltözd az alkalmat. Ez csak egy sör- nyökögöm, és beszaladok a konyhába, hogy a hűtőből kihúzott palackokkal hűtsem égő arcomat. Szent Kleofás, mi a szart csinálok?
Összeszedem magam, és lemosom a palackokat (a baktériumoktól még mindig, ha lehetséges, távol tartanám magam), aztán bevonulok a nappaliba, ahova Lio ült le (ha már kanapé). Felé nyújtom a sört, csak így, pohár nélkül. Elég nagy vagány, minek finomkodjunk?
Vissza az elejére Go down
Lionel Anderson
Egyszer volt, hol nem volt...
Életkor : 26
Foglalkozás : diák
Hozzászólások száma : 346

TémanyitásTéma: Re: Eltévedve... (Lia és Lio)   Szer. Okt. 22 2014, 21:19

Ettől nem lettem okosabb. Leküzdhetetlen macsóssággal vállat rántok.
- Ez elég tág fogalom. Hm...az nekem menne
Rázom a fejem kicsit értetlenül, ha lennének érzéseim, persze. De maradjunk annál, hogy nincsenek.
Kapok egy magas labdát, elmosolyodom.
- Nagyon. Én még hagyján, de a Nagy Fehér!
Ezen felröhögök, kövér amerikai bálnaszerű pasas ugrik be tőle mindig. Nagy fehér, kis sárga, hosszú fekete, ehm. Köhögés lesz a röhögésből.
- Mert akkor benne vagy a csak szex és semmi másban. De neked több kellett.
Emlékeztetem az alapkonfliktusra. Kicsit morózus a hangom, sajátosan, Liosan, de a szám sarka félmosolyba rándul felé és kacsintás is jár neki a szépfiúra. A monológom asszem hidegen hagyja, legalábbis nem regál, ilyenkor áll meg eszem faszom és átkozom el a kurva pofám. Mindegy, ami kijött kint van. Inkább megyek és cseszegetem tovább, hogy nyelvproblémái vannak. Összehúzott szemmel nézek rá, hogy ufo,
- Erre már én is gondoltam, ha vannak csápjaid, szeretném megfogni.
Tehénfejés jut eszembe erről - nemtom miért. Perverz vagyok és hülye - utóbbit nagyon kell titkolnom.
Megyünk tovább és még bújnak ki szögek azokból a bizonyos zsákokból. Naná! Ha nem fogalmaz érthetően, hogy a fű zöld, az ég kék, akkor én nem sosem értem meg.
- Férfi vagyok. Ez azt jelenti, hogy nem vágom le a finom utalásokat. Nem tudok olvasni belőled. Én teljesen másképp működöm. Ha nekem konkrétan megmondasz valamit, megértem, de ha csak utalgatsz sosem fogom érteni mit akarsz, vagy mit nem.
Rávillantom bosszantóan átható tekintetem, amit aztán összeráncolok. Felkészülve?
- Mire?
Biztos, ami biztos megkérdezem, mert tényleg gondolhatok akármit és tököm tele van a félreértésekkel. Most már nem halál mindegy? Játszunk már végre nyílt lapokkal basszameg!
Megyünk, mendegélünk és közben úgy lesokkol egy kérdéssel, hogy meg is torpanok.
- Nem
Jelentem ki őszintén. Folytatom a menést úgy teszek mintha egyáltalán nem számítana. Mert igazából nem is. Elkúrták az életem, most másodszor. Szarul vagyok.
- Te az vagy?
Visszakérdés, de ha már...hát nem? Közben bemegyünk, még a kanapéig is elmászom. Alulöltözni?
- Azt akarod, hogy vetkőzzem?
Kérdem "ártatlanul" Az üveget átveszem, kicsit nedves.
- Ezzel mit csináltál?
Kibontom, nézem ő ki tudja-e, ha nem elveszem tőle és kissé (-.-...nők) fejjel a kezébe adom. Egész jó minőségű italt tart különben otthon.

_________________
Vissza az elejére Go down
Amelia Simeon
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : ápolónő
Hozzászólások száma : 1178

TémanyitásTéma: Re: Eltévedve... (Lia és Lio)   Szer. Okt. 22 2014, 23:54

Megint gondolkodóba ejt, pedig nem szabadna ezen agyalnom. Hónapokkal ezelőtt azt mondta, képtelen lenne kapcsolatban élni, most meg azt, menne neki. Ha csak arra célzott, hogy veszekedhetünk és szótlanul "tűrjük" egymást, máris előrébb lépett. Ha már ilyennek festettem le egy normális kapcsolatot, ő is beleférne. Ő is? Lehet, megint rendet kell tenni a memóriámban. Mintha bizonyos dolgok elavultak volna.
Amúgy is szokatlan ez a helyzet... Beszélgetünk. Nem mondom, hogy feszültség nélkül, mert időnként porig aláz, sajátos szavaival, fellengzős stílusával az őrületbe kerget, miközben meg olyan érzéseket kavar fel bennem, amikről jobb, ha nem tud.
Minden erőmmel azon vagyok, hogy ne áruljam el magam. Álarcot veszek fel, mint ő, játszom a sebezhetetlent, bántson csak, ha akar. Némi öniróniát is gyakorlok, és merészebben vágok vissza, mint valaha, nem tartva attól, hogy megbánthatom.
Az ízlésemet ócsárolja, és a revansomra ismét visszavág.
- Ne is említsd, az elmúlt években valóban olyan lett, mint Moby Dick- elnevetem magam, kajánul, jóízűen; lám, azt a férfit valamiképp megverte a sors. Bár nem ilyen életet kívántam neki, boldogtalan. Lio is nevet, valószínűleg mindig valami nagydarab állattal kötötte össze a nevet.
- Ott a pont...- ismerem be, lehajtott fejjel, kissé szomorúan. Mindazok után, amin az utóbbi hetekben átmentem, elgondolkodtató, ha másképp áll hozzám, nem ért volna-e célt. Mindegy már, a múlt elmúlt, visszacsinálni nem lehet.
Akkor elmondta a véleményét, most azt is kifejti, miért így döntött, és ezt nem lehet vétózni. Ahogy az én döntésemet sem lehetett akkor. Elraktározom magamban, hogy minden tette valami előző élménynek a következménye, és ebben hasonlóságot vélek felfedezni magunkban, csak éppen az irány lett más, és az akkor, ott kiütközött.
Külföldinek titulál, én UFOnak magam, ezt is elvicceli, sóhajtok egy kicsit. Így próbáljon meg az ember beszélgetni valakivel. Hát lehet? Mintha hullámvasúton ülnék. Igyekszem egyszerűsíteni, és nyíltan fogalmazni, bár ettől sebezhető leszek, jól tudom. De ahogy máskor is megesett, néha nem árt kockáztatni, nyíltnak lenni, ki tudja, a dolog hogy sül el.
- Én meg nő....- bakker, nem hittem, hogy valaha majd a nemi különbségekről beszélgetek majd Lioval- Mondjuk úgy, romantikus álmokat kergettem arról, hogy majd udvarolsz, és együtt élünk majd az idők végezetéig...- hadarom neki, mindegy már alapon, tök ciki, hogy egy olyan pasiba szerettem bele, akinek "nincsenek érzelmei".
- A romantikus lányok nem a szex-szel kezdik a kapcsolatot ..- világítok rá, mire is nem voltam felkészülve, és nem akarom ismét felhozni, egyszer már így is megégettem magam. Az az érzés már a múltté. Csak egy rossz emlék, de ... túlléptem rajta.
Fel vagyok készülve, hogy körberöhög, és hogy valami bölcsességet vág a fejemhez, de talán mégsem bánt. Ha már kimondtam, talán sejtgető, hogy beláttam, ez nem így működik (vagy nem feltétlenül így), szóval, ha maradtam is romantikus, már nem betegesen az.
És hogy szóba kerülnek a változások, a sajátjairól is beszél. Azt mondja, most éppen olyan, amilyen lenni szeretett volna. Fura, mégsem látszik boldognak. Rá is kérdezek, és ő nemmel válaszol. Érzem, ahogy meghűl a keze a kezemben, mintha le is dermedt volna egy pillanatra, de persze megint játssza a sérthetetlent, a jégszívűt. (Máris új becenevet adtam neki)
- Ha olyan vagy, amilyen lenni szerettél volna, akkor mi hibádzik? - kérdem csendesen, bár a válasz ezerféle lehet. Magánélet, munka, lakás, barátok... (nők).
És visszakérdez. Én boldog vagyok-e?
- Nem- pillanatynyi habozás. Mert mondhatnám, hogy igen, de még mindig nem teljes az életem. Ha az lesz, talán elmondhatom, hogy az vagyok... Van olyan, hogy részlegesen? Azt jobban meg kellene magyarázni. Így egyszerűbb.
A lakásba érve emlékek és érzések lepnek el. Hogy kettesben vagyok vele, itt, az én közegemben (csak az enyémben) egy pillanatra szorongó érzéssel töltenek el. Elég egy utalás a kanapéra, máris az jár a fejemben, hogy mi történik majd ott... közöttünk. A hűtőbe bújok a vágyaim elől, de nem maradhatok sokáig ott, Lio talán hiányolná a sörét. (Biztos, hogy nem engem!)
A kérdés provokatív, vetkőzzön -e. Persze, megint magyarázkodhatnék, miért mondtam, amit mondtam, de az egész ... felesleges. Ez is csak egy játék, ő így játszik, túl nagy falat nekem, fel se érek hozzá, akárhány "leckét" veszek.
- A sör miatt nem kell- találok "normális" választ, és nyomom is a kezébe az üveget. Rácsodálkozik, hogy nedves a nyaka.
- Bármitől is nedves, nem betegszel meg tőle...- piszkálom egy kicsit. Tán arra célzott, ezzel okozok örömöt magamnak, rossz lóra tett. - Amúgy csapvíz. Lemostam. - Nem beszélek neki a baktériumokról. Megint nővérnek nézne.
- Kösz- hagyom, hogy kinyissa a sörömet, neki gyorsabban megy, mint nekem, bár meg tudnám oldani.
- Szét akarsz nézni, körbevezesselek?- kérdem néhány korty után. A hűs ital kedvezően hat kiszáradásomra. Nem fogom vissza magam.
Vissza az elejére Go down
Sponsored content

TémanyitásTéma: Re: Eltévedve... (Lia és Lio)   Today at 07:49

Vissza az elejére Go down
 

Eltévedve... (Lia és Lio)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Frances University :: A világ legvégén :: Lakások, házak, otthonok :: Archívum-