Ötkor kirúgtuk az utolsó vendéget is a klubból, még elrendeztük, amit ilyenkor el kell, aztán sietve leléptem. Kicsivel hat előtt már az Akadémia előtt állok, kezemben kávé és szívom a cigimet. Kíváncsi vagyok, mennyire lesz pontos vagy éppen késős típus. Nem szoktam tanítgatni, és azon pörög az agyam, hogy mégis hogyan kéne kezdenünk.
Ami biztos, hogy nagyon gyors és kitartó. Egyáltalán nem rossz alapanyag, de meg kell tanulnia védekezni, mielőtt bármit is a kezébe adok fegyver gyanánt. Hiába tanul lőni, ha nem tud közelharcban védekezni, ezt meg kell értenie. Ha meg nem érti meg, akkor is így lesz. Mert vagy elfogadja a módszereimet, vagy viszont látásra!
Figyelem a gyér forgalmat az utcán. Álmos, csík szemű emberek kóvályognak. Droidok. Van, akinek már ilyenkor telefon lóg a fülén, vagy headset. De semmi érdekes, alig pár lélek szaladozik az utcákon ilyen korán. Hallom, ahogy az Akadémián ébresztőt fújnak. Órámra nézek, hat óra van. Eltaposom a csikket, és kidobom a kiürült papírpoharat. Zsebre dugott kézzel állok, amikor meglátom közeledni. Jól van, időben érkezik, nem lesz itt gond.

Reggel fél ötkor kelt, hogy biztosan ne késsen, bár az akadémia egy ideig második otthona volt, pontosan tudja mennyi idő kell, hogy odaérjen. De a reggeli nyújtást és légzőgyakorlatokat kicsit hosszabban csinálja, ki tudja mi lesz a program. A teáját is ráérősen fogyasztotta. Háromnegyed hatra már ott van, kicsit feszült, pedig nem szokott. Úgy érzi végre sínen van, vagy legalábbis azon lesz hogy ott legyen. Saját aktájukat a rendőrségen már beszerezte pár hete, igaz nem túl legálisan, de van amikor a szükség törvényt bont. Sokat nem tudott meg belőle ugyan, de azért beljebb érzi magát. Még nem megy az akadémia elé, korábban sem szeret ott lenni, jobb szereti a pontosságot, így hatkor, mikor hallja a szokásos ébresztőt megindul, ellökve magát a faltól, ahol gondolataiba merült. Szerencsére a férfi ott van, bár azon lepődött volna meg ha nem.
-Reggelt. Merre? - Néz körbe, ő teljesen éber, mintha le sem feküdt volna. Érdekli hol és mit fognak csinálni, bár ha csak mesél a férfi neki az megfelel. Az elmélet fontos dolog, valamire alapozni kell.

Korábban odaérek, mint mindig mindenhova, mert utálok késni. Meg persze azt is utálom, ha a másik késik. Az idő pénz, ne költsük már más pénzét! A kis yakuza halál pontosan hatkor megjelenik a lézengő gyalogosforgalomban. Biccentek felé, köszön és megkérdezi, merre megyünk.
Arra gondoltam, az Akadémia mögötti parkban fogunk gyakorlatozni, így a kis utca felé intek, ami arra vezet.
- A park kellemes hely ilyenkor. – mondom, majd elindulok. Biztos vagyok benne, hogy hűséges kiskutya módjára fog követni.
A park csendes, a levegő valamivel frissebb is itt a zöld övezetben. Csak néhány futó kocog körbe, nem fognak zavarni minket.
- Az alapokkal fogjuk kezdeni. – kezdem, amikor megállok egy füves területen – Mennyire vagy otthon a meditációban, meg hasonlókban?
Lehet, hogy hülyén hangzik egy ex- katonától, hogy nem egyből a verekedéssel kezdi, de az én módszerem szerint harc közben teljes nyugalomra van szükség. Egy adrenalintól csöpögő helyzetben nem egyszerű nyugodtnak maradni, tudnunk kell uralni a testünket. Ez az első és legfontosabb lecke.

-Rendben. - Nem ellenkezik, de nem is állt szándékában. Ismeri azt a parkot, szereti is, szóval valóban készséggel követi új mentorát, ebben nincs hiány.
A kérdésre kicsit meglepődik, de nem látszik.
-Hét éve karatézom. Minden reggel meditációval kezdem a napot, ahogy ma is. - Japán szellemiségben nőtt fel, a belső harmónia fenntartását az apja nagyon fontosnak tartotta, ziláltan nem mehetett dolgozni és erre tanította a gyerekeit is. Bár akkor csak tornázott és hasonlók, a karate tette komolyabbá nála ezt az elvet.
De pont ezért érzi egyre jobban, hogy jó embert ajánlottak neki, akitől higgadtan és józan ésszel karöltve tanulhat.
-A hasonlók alatt mit értett? - Kérdez azért vissza, mert ő megakadt a meditációnál.

A park felé vezetem, és kiválasztok egy kellemesen nyugodt helyszínt, de mint kiderül, nem kell megtanítanom meditálni.
- Remek. És mennyire képes koncentrálni? Gondolja, hogy zajos környezetben is képes lenne teljes mértékig ellazulni? – amennyiben igen, le fogom tesztelni. Semmi akadálya, hogy a következő alkalmat ne itt tartsuk meg.
Még magamnak sem szívesen vallanám be, de ha olyan a kiscsávó, amilyennek gondolom, akkor nem lesz rossz vele dolgozni. Termékeny talaj, hogy úgy mondjam.
- Hasonlók? Taiji. Ismeri a lépéseket? Remekül ellazítják az embert, testben és lélekben. Edzés után a legjobb nyújtás a jóga, bármennyire is nőiesnek mondják. – ha zavarja, így járt. Ha nem zavarja, szerencsés. Ha magától képzi magát ezekben, én vagyok a szerencsés.

-Ellazulni? - Összeszalad a szemöldöke. - A koncentrálás menni fog. - Mondja inkább így, mert ő sosem érzi hogy ellazult lenne. Ha valaki megmasszírozná egy merő feszültség a teste, hiába nyújtja és lazítja az izmait. Merev, ha a mozgása ruganyos is mikor karatézik, vagy bármi sportot űz.
-Nem ismerem a lépéseit. Kung fu-ból tanultam egy keveset, de csak hagyományosan nyújtok. A jógának rengeteg ága van, nem tudom melyik a megfelelő a célra. - Vallja be töredelmesen, hogy ő bizony alul képzett e téren kissé. Ódzkodni nem ódzkodik, ha a férfi azt mondja márpedig jóga vagy taiji nélkül nem tudnak tovább haladni, hát megtanulja. Igazából a jógát próbálta, de pont nem az ő stílusához passzolóba nyúlt bele így inkább akkoriban úszott.

- Meg kell tanulnia ellazulni. Vagy legalábbis úgy tenni, mint aki ellazult. – ez persze nem azt jelenti, hogy vajszívűnek vagy puhánynak kéne lennie – Én arra törekszem, hogy erőszakmentesen oldjam meg a problémáimat. Ha el tud lazulni, akkor nem pattan el az agya a legapróbb szúrástól, és higgadt tud maradni olyan helyzetben is, amikor egyébként szétvetné az ideg.
Uhhh, de rég beszéltem már ennyit egy huzamban. De hozzá kell szoknom, hogy a kis tanoncnak magyaráznom kell, hát melegítek a monológokra.
- A koncentrálás kevés. Ha merev, könnyebben sérül. Testileg-lelkileg egyaránt. – értékelem, hogy a koncentrálás megy neki, fontos is, elengedhetetlen, de magában szart sem ér.
- Jól van, semmi gond. Ma úgysem az van soron. Meg kell tanulnia lazítani. – biccentek felé. Nincs harag, nem ciccegek, elvégre senki nem gondolná rólam sem, hogy jógázom. Na, persze csak otthon a négy fal között. – A taiji lényege, hogy az erőnket összpontosítani tudjuk. Légző gyakorlatok és lassú, de energiával teli mozdulatok alkotják. Majd még visszatérünk rá.
Hogy lehetne megtanítani lazítani? Mindenkinek másképp megy, nekem sem volt egyszerű.
- Üljön le, helyezze magát kényelembe. – mondom végül, mert e legegyszerűbb módszert választom első körben – Hunyja le a szemét és meditáljon; lélegezzen nyugodtan, és zárjon ki minden gondolatot a fejéből.
Amikor már látom, hogy egyenletesen, mélyen lélegzik, letépek egy fűszálat. Az a célom, hogy megzavarjam. Ha jól csinálja, ha eléggé el tud lazulni, észre sem fogja venni. Vagy tud úgy tenni, mintha nem venné észre. Ha csak koncentrál, az arca el fogja árulni. Ha pedig ki tudom zökkenteni, oda fog kapni. Egyszerű biológia, a test reflexszerű válaszai ezek, és én vadászni fogok a legapróbb jelére is.

-Ritkán vagyok ideges. - Mondja komolyan, de továbbra is összeszaladt szemöldökkel. - De... testtartásban legyek lazább? Tudom hogy... másokat feszélyezek. - Fogalmaz így, ő sem szeret erőszakot alkalmazni, türelmes is, de ez az ellazulás neki magas. Sokan csak azért is belekötnek mert olyan mintha ideges lenne a merevsége miatt, pedig teljesen nyugodt, belül.
~Az baj. - Gondolja, bár az arcán nem látszik semmi, csak rándul egy kicsit a szája. Bár lelkileg úgy hiszi nem nagyon tud már sérülni, nem igen érdekli mi lesz vele.
-Hogy gondolja az ellazulást? - Nem hitte volna hogy ez lesz az elsődleges probléma hogy nem bírja értelmezni hogy kéne ellazulnia. Persze ez nem jelenti hogy hátat fordít az egésznek, csak jobban érzi hogy nehéz menet lesz.
Biccent, akkor ma lazulni tanul. Csak menni fog és nem görcsöl rá, kínos lenne.
-Jó. Az szerintem menni fog. - Mondja a taijira, az ilyen jellegű mozgást kedveli.
Biccent, meditálni szokott, le is térdel és a sarkára ül egyenes háttal, neki ez kényelmes. A kezeit az ölébe fekteti és lehunyja a szemét. Régen meditált valakivel úgymond, a mesterével szokott. Mondjuk... most szintén olyan, elvégre új mestere van.
Kizár mindent és teljesen a légzésre összpontosít, a belső szerveire, ahogy halad a "csí" a testében. Ezeket jól megtanulta.
Hallja hogy valamit csinál a férfi, de nem foglalkozik vele. Elképzel egy gyertyát, melynek mozog a lángja, hőt ad, olvad. Ez elég sok koncentrálással jár, összpontosítással, ezzel ki tudja zárni akár a tapsot is a füle mellett, de ez idő, sok idő, de inkább elkezdi. Kérdés hamarabb kizökken-e mint ahogy belemélyed ebbe az állapotba, ezt ő maga sem tudja, attól függ mit csinál a másik.

- Remek kezdet. – nehezen hiszem, bár vannak ilyen acél idegzetű emberek. Mindenki idegeskedik néha, csak az a különbség, hogy ki milyen gyakran teszi. – Igen, nem árt, ha el tudja lazítani a testét. Ha ezt megtanulja, adott esetben váratlan dolgokra lesz képes. El kell tudnia rejteni, ha támadni akar, el kell hitetnie a másikkal, hogy nem fog védekezni, visszatámadni meg főleg nem. Ehhez elengedhetetlen a laza testtartás. És a gyors, pontos mozdulatok.
Hoznom kellett volna valami vizet, ki fog száradni az szám, ha ennyit kell pofáznom. Ugyanakkor nem bánom, mert mer kérdezni, és mint tudjuk, hülye kérdés nincs, csak rossz tanár.
- Ha merev a teste, ha nem lazítja el eléggé, egy esetlegesen bekapott ütés nagyobb eséllyel okoz sérülést. A laza izmok elvezetik az ütés erejét, a feszes, görcsös felület megpróbálja visszaverni, és könnyebben szakad, törik, ilyesmi.
Figyelem, ahogy elhelyezkedik a meditáláshoz, és várok egy kicsit, mielőtt zavarni kezdeném. Letépek egy hosszú fűszálat. Halkan lépkedek, mint egy macska; nem akarom, hogy tudja, honnan számítson ingerre. Rezzenéstelen arccal ül, légzése mély és egyenletes. A fűszállal végigsimítok bal keze mutatóujján és figyelem minden rezdülését. Ha csak a szája sarka megrándul, észre fogom venni. Ha az ujjainál nem reagál, haladok a karjára. Ha ott sem járok sikerrel, jöhet az arca. Előbb-utóbb kibillen. Ha pedig nem, akkor továbblépünk.

Ő elég nyugodt, nem ezzel a baja. Bár tény, őt is fel lehet idegesíteni, de ez keveseknek sikerült. A felidegesítéséhez is türelem és idő kell, ennyire senkit sem érdekel a dolog.
-Értem. - Hát reméli megtanulja, azaz megtanulja, inkább azt reméli nem évek múlva. Amióta az eszét tudja ilyen merev. Bár fiatalon biztos lazább gyerek volt ő is.
-Ez igaz. - Sajnos ezzel tisztában van, nagyon is. Na nem azért mert megverték vagy verekedett, csak az apja is rengeteg mindent magyarázott. Köztük ezt is. Csak azt nem mondta el Usuinak hogyan lazítson.
Meditálásra fogják, hát leül és elkényelmesedik. Koncentrál, a lépéseket nem hallja, inkább a saját szívverésére összpontosít. A kezét ért érintést még ignorálja a teste, de a karjánál meg rándul egyet az izom. Usui érzi csak ignorálja, a mentora jól sejti... a teste nincs ellazulva ahogy ő maga sem, csupán nagyon visszafogja és kontrollálja a saját cselekedeteit a fiú.

Csendes, nyugodt helyet választottam a parkban, de ha szükség lesz rá, gyorsabban haladunk majd. Az első lecke a lazítás, bár látom, hogy kissé összezavarodik. Talán sosem lazított még? A végén kap tőlem egy ajándék utalványt thai masszázsra… Vagy veszek neki egy kurvát. Nem hiszem el, hogy valaki tud ilyen feszült testben létezni.
Sarkára ülve kezd meditálni. Figyelem a légzését, várom, hogy mélyüljön. Amikor elég nyugodtnak érzem, piszkálni kezdem egy fűszállal. Az ujjainál nem érek el semmi hatást, de ahogy alkarján végigvezetem a növény vékony, hajlékony szárát, megrándul a keze.
- Jó. Folytasd! – halkan beszélek. Hagyom pár percig, hogy visszaálljon a nyugalmi állapot. Átlépek a másik oldalára, a nyakát simítom a fűszállal, ha újra a reflexei kerekednek felül, akkor továbállunk.

Aprót biccent, szinte alig láthatóan arra hogy folytassa a meditálást. A gyertya már lobog, élénken játszadozva pirosas-narancsos-kékes fényeiben. Lassan bekúszik a hő is, akkor simítják a nyakát. Az egyáltalán nem zavarja, akár a haja is lehetne, veszélyt nem súgnak az ösztönei, hogy oda kelljen kapnia. Így csak egyenletesen lélegzik tovább, szeme enyhén mozogva a szemhéja alatt, ahogy követi a képzeletében égő láng remegését.
Szeret meditálni, ekkor elcsendesedik a világ, minden könnyebnek és békésebbnek tűnik. Persze ez csak ámítás, menekülés és önkontroll. De legalább ebben jó, ha sok, amúgy lényegesebb dolgokban nem is. Persze teljesen nem kapcsol ki, ha a férfi szól hozzá hallja és reagál rá majd.

Sikerül megzavarnom, de kérésemre fojtatja a meditációt, és újabb tesztelést hajtok végre. A nyakán vezetem végig a fűszálat, de nem reagál. Jó, nagyon jó!
Az állát, és a száját csiklandozom. Jól csinálja, látom, ahogy mozog a szeme. Biztosan vizualizál valamit, de ez jelzi igazán, hogy nem laza, csak keményen koncentrál. Nem jó, illetve jó, de nem megfelelő. Ha igazán meg akar tanulni lazítani, akkor mindent el kell engednie. Ki kell ürítenie a fejét.
- Jó. – mondom végül. Máshogy kell kezdenünk, ez már világos. – Jöjjön, máshogy kezdünk. Máshogy kell kezdenünk.
Ha visszatér a meditálásból, és feláll, akkor elindulok. Fantasztikus ötletem támadt, de el kell hozzá intéznem egy telefont. Fel kell hívnom pár fejest, mert szeretném, ha ki tudnánk ülni a HOLLYWOOD felirat betűire.

Ahogy meditál egyre jobban belemerül a dologba, bár a fűszál ahogy az ajkait éri akaratlan megmozdulnak kissé, mert csiklandozza a dolog és kellemetlen bizsergés marad utána.
Mikor a férfi hozzá szól lassan kinyitja a szemét és elengedi a gyertya képét, fogával végigkarcolja az ajkait, hogy elmúljon a kellemetlen érzet.
Feláll és bólint, ha máshogy kell akkor máshogy kell, tanulni jött, tehát töretlenül figyel tovább.
Bizonyára mutatja a férfi hogy pillanat, Usui látja hogy telefonál, türelmesen megvárja, kicsit arrébb is megy, hogy ne hallja. Ő nagyon jól tudja mi az a magánszféra, így tiszteletben is tartja.
Ha közlik mennek valahova akkor félredönti a fejét, jelezve érdekli hova tartanak majd ezután, mert elképzelése sincs, hogy őszinte legyen.


//bocsi a késésért >.< //

Vizualizálhat valamit, mert látom mozogni a szemét lezárt szemhéja alatt. Ahogy a fűszállal megpiszkálom a száját, megrándul kicsit, és bizonyosságot nyer a teóriám, hogy a lazításhoz más fog kelleni. De azért még egy próbát megér, mielőtt az végső megoldáshoz nyúlok.
Amíg összeszedi magát, felhívom a tagot, aki őrzi a feliratot, és lerendezem, hogy félrenézzen.
- Remélem, bírja a sebességet. – mondom neki, ahogy visszaindulok az utca felé, ahol a kocsit hagytam. Nem szeretem a sebességkorlátozásokat, az öreg Corvette meg szereti, ha nyomom a gázt.
A kocsihoz érve intek neki, hogy pattanjon be, de már akkor ráadom a gyújtást, amikor még nyitja az ajtót. Nem terveztem hosszúra a reggelt, és ez most kitérő. De ki fogom ültetni az O tetejére. Remélem nem tériszonyos. Mondjuk jól szórakoznék, ha az lenne…
Ahogy becsapja az ajtót, a gázra lépek, szarok a biztonsági övre is, mit érdekel, valamiben meg kell halni. A motor hangosan dorombol, seggem alatt érzem, ahogy rángat az erő, erősen tartom a kormányt a kanyarokban. Lassan gurulok a füvön, leparkolok a felirat mögött.
- Megjöttünk. – mondom, ahogy leállítom a motort, és kiszállok. Mélyet szippantok a friss levegőből, és átugrok a kerítésen, ami lezárja a betűket. Intek a kis yakuzának, hogy kövessen, és bevárom az egyik O lábánál.


//kép a kocsiról a Corvette szónál//

-Bírom. - Közli nemes egyszerűséggel, mert nem egy szívbajos valaki, hogy reszketőre fogja, csak mert gyorsabban haladnak, mint hatvan... vagy akár százhúsz. Ha jó a sofőr persze, idegbeteg mellett nem ülne ilyenkor.
Meglepődik a kocsi láttán bár nem igen látszik az arcán semmi csak hogy kevésbé tűnik vágottnak a szeme. Persze beül, de már jár a motor is.
Ahogy becsukta az ajtót már száguldanak is, Usui halál nyugalommal köti be magát, mert hát ez előírás, fő a biztonság.
Mikor érzi hogy közel lehet a cél már kapcsolja is ki, ne legyen megvádolva hogy csigát játszik.
Ki is száll, körülnéz de összeszalad a szemöldöke. Követi a férfit, átlendül a kerítésen, de továbbra sem érti mit keresnek itt. Szóvá is teszi a batű aljánál.
-Miért jó nekünk hogy idejöttünk? - Gondolja hogy nem azért mert a park nem volt elég füves.

Megnyugtató, hogy nem fosik be a gyorsaságtól, de hát az sem érdekelne, ha a nagyi tempót preferálná. Nem érek rá egész nap, aludnom is kell valamikor, szóval haladjon a sor!
Becsapja az ajtót, én meg a gázra lépek. Korán van még, nincs forgalom, ami van, az meg nem akadályoz semmiben. Óvatosan gurulok a füvön, az kéne még, hogy odabasszam valahova a drága kincsemet…
Kiszáll Ő is, hallom, ahogy átdobja magát az alacsony drótkerítésen. Néha elgondolkodom, hogy ez ugyan hogy a faszba tartja távol az öngyilkos jelölteket, meg a graffitiseket, de nem az én dolgom. Oldja meg az, aki kitalálta! Megállok a két O között és kissé döbbenten nézek rá.
- Ha megkérdőjelezi a módszereimet, akár vissza is vihetem a városba. – faszom, arról volt szó, hogy nem kérdez. Vagy rosszul emlékszem? Lehet, nem volt jó ötlet az egész. Amúgy is utálok tanítani, de olyan szimpatikusan magának való volt. Lehet, hibát követtem el.
- Na, másszon fel! – intek a fejemmel a betű hátulján húzódó rozsdás állvány felé, én pedig a szomszédos O-ra kezdek felkapaszkodni. Imádok őrült dolgokat csinálni, és ez mi, ha nem az. Életveszélyes, én is tudom. Elég egy rossz mozdulat odafönt és már esel is. De hát inger kell neki. Vagy nem? Talán begörcsöl tőle, és rosszabbat teszik neki ezzel. Talán a happy finish jobb lenne egy helyes kis thai lánnyal valamelyik masszázs szalonban. De azok csak tízkor nyitnak… És az különben is az utolsó esélye, hogy ellazuljon.

-Nem kérdőjelezem meg csak érdekelt, hogy tanuljak. - Mondja nyugodtan, ha megkérdőjelezné nem lenne itt. Ez egyértelmű, legalábbis neki.
Biccent, akkor is ha nem kap választ, mászni tud. Igaz elég rozsdás az egész és elgondolkodik mennyire legális ez a dolog, de a cél szentesíti az eszközt alapon nem érdekli. Megfontoltan mászik, meghalni nem akar, vagy nem így, akkor már valami... nemesebb dologért, legyen értelme is. Így nem sok lenne. Nézi meddig mászik a másik, ha a tetejére, akkor ő is oda kapaszkodik fel. Legalább izomzata van hozzá, nem kell megállni pihenni. Tériszonya sincs, így bátran néz lefele is.
Továbbra sem érti egészen ez hogy kéne ellazítania. Ha már fenn van, akkor leül a tetejére. Tetszik neki a kilátás, élvezi. Mintha övé lenne a város, vagy szemmel tartaná. Ha nézne szuperhősös filmeket vagy olvasna mangát, lehet még valami epicet is beleképzelne. De az nem ő lenne, így csak csendben nézelődik és mélyeket lélegez.
Azért ránéz a férfira, hogy most? Reméli ugrania nem kell, akkor valószínű jól megszívatták, hogy nem vállalják mégsem.


//Ne haragudj, tudom hogy nehéz vele xD//

Felviszem a felirathoz, mert én szeretek veszélyesen élni. Gondolom, Ő is, ha engem kért meg, hogy tanítsam. Ha mégsem, és csak hobbiból akar tapasztalatot szerezni, akkor most derüljön ki, feleslegesen nem koptatom a számat.
Ezer szerencséje, hogy nem kérdőjelezi meg a módszereimet. De persze bennem van a tüske. Már nagyon régen aludnom kéne, ezért kissé türelmetlenebb vagyok az átlagosnál. Felmászunk a betűkre, átvetem a lábam és lovagló ülésben elhelyezkedem. Látni akarom Őt is, meg a panorámát is. Engem ez megnyugtat. Távol a város zajától, friss levegőn elgondolkodni a legjobb. Csak extra, hogy az adrenalin dübörögve száguld a véremmel együtt az ereimben. Szeretem ezt a fajta borzongást, ezért éreztem jól magam a bevetéseken. De most nem rólam van szó! Kiverem a fejemből azokat az időket, amikor még egyenruhában jártam ilyen, és még ilyenebb helyekre.
- Ne gondolkozzon. – halkan szólok hozzá, az kéne még, hogy megriadjon és lezúgjon. Tüntethetném el a hullát… Végül is nem is kéne. Azt mondanám, hogy ugrott… - Ürítse ki a fejét, és csak szívja be a látványt. Az érzést. Ezt. – intek a kezemmel, hogy tőlem aztán oda néz, ahova akar, azt szív be, amit akar, csak ne agyaljon. A legegyszerűbb módja a gondolatok száműzésének, ha az ember elkezd tudatosan lélegezni. Nekem már nincs szükségem ilyen kis trükkökre, és ha jófej lennék, biztos megosztanám vele. De nem terveztem, hogy ilyen hosszúra nyúlik a reggel, és nem sejtettem, hogy ennyi bevezető kell majd.
- Lent megvárom. – rá akarok gyújtani, és bár nem akarom sürgetni, baromi jó lenne, ha hirtelen ellazulna, és ráérezne az ízére. Aludnom kell, különben baszhatom az estémet… Lemászom , átdobom magam a kerítésen, és a kocsi motorháztetejének támaszkodva várom, hogy visszafurikázhassam a városba.


//Bocsi a késésért//

Felmásznak és látja a férfin, hogy elkényelmesedik a maga módján. Ő is leül, bár ő a lábát lógatja lefele. Hallja amit mond a férfi, próbál eleget tenni a kérésnek. Bár nem gondolkodnia elég nehéz, de bólint. Szóval csak élvezze a dolgot, hogy a világ, vagy legalábbis Hollywood tetején lehet.
Bólint újfent hogy lenn megvárják, nem fél attól hogy itt hagyják. Ha mégis sem esne kétségbe, de most inkább próbál nem gondolkodni. Igazából ez a totális semmittevés neki nagyon fura. Egy darabig csak dobol a térdein az ujjaival, majd hátratámaszkodik a kezeire. Kell egy kis idő míg ernyedtebb lesz valamivel a tartása és csak lélegzik és bambul. Ami furcsa lesz neki, hogy kissé elálmosodik ettől, rögtön felszökik benne az adrenalin hogy nem kéne itt bealudni vagy örök álomnak néz elébe. Inkább lemászik fürgén és megkeresi a férfit a kocsinál.
-Ez érdekes volt... nem szoktam így... pihenni. - Vallja be, visszatekint a magasba. - De igaza lehet hogy jót tenne. - Van a dologban valami... megnyugtató, de még nem érti igazán a dolgot, rég érzett ilyesmit és azóta a szókincse és kifejezőkészsége szóban továbbra sem javult.


//Semmi baj, nem sietünk sehova : ) //

Magára hagyom a magasban. Szeretném hinni, hogy ki tudja üríteni a fejét, nekem biztosan szükségem van egy koporsó szögre, viszont a cigim lent maradt a kocsiban. A motorháztetőnek támaszkodva, lustán szívom magamba a nikotint, közben szemmel tartom az alakot a magasban. Halványan elmosolyodom, ahogy látom, kissé elernyed a teste. Remek, kezd ráérezni. Amikor elindul lefelé, eldobom a csikket, és gondosan eltaposom. Nem akarom felgyújtani a dombságot.
- Ezek szerint sikerült újat mutatnom. Örülök! – bólintok, ahogy beszámol az élményeiről – Most visszaviszem a városba, mindenki megy a dolgára, de gyakoroljon! Próbáljon meg úgy meditálni, hogy nem gondolkodik közben. Figyeljen a légzésére, tudatosítsa, hogy mikor lélegzik ki és mikor be. Egy idő után nem marad más a fejében, és ha eléggé ellazult, ezt is elengedheti. – magyarázok neki, miközben beülök a kocsiba.
Minden bosszúságom elszáll a volán mögött. Egyetlen nő van az életemben, aki nem vert át, és az ez a kocsi. Imádom, szerelmes vagyok belé, és ehhez méltón kezelem. Lágyan vezetem ki az aszfaltra, ahol engedek a rángató erőnek, és a gázra lépek. Visszaviszem az Akadémiához, nem tudom, hol lakik, és addig jó, amíg ez így is marad.
- Még nem tudom, mikor tudunk újra találkozni, de keresni fogom, rendben? – eléggé balul sikerült az estém, és nem tudom, milyen plusz melót kapok érte. Türelmesnek kell lennie, addig legalább gyakorol. Remélem.
Ha kiszáll, biccentek felé, és hazafelé veszem az irányt, hogy aludjak pár órát.