Kénytelen vagyok ma is egyedül lejteni a tengerparton, a cipőm a kocsiban maradt, a langyos homok melegíti a talpam, szinte bizsergetve szólongat, hogy ki ne hagyjam ma a vizet sem. Jó lett volna nem egyedül lejönni, vaaagy, ami annál is sokkal jobb egy ló kéne,. Vágtázni a homokban, de már a ízben. Kár, hogy nem tudok vágtázni. Ami késik nem múlik, vagy nem sokáig Kikerülök két srácot, nem érdekel, hogy utánam szólnak ez megszokott erre, minden csajt lefüttyögnek. Egyszerű ruhám kedvez a lenge szellőnek és átengedi, hogy hűtse a bőröm. Nicket elrabolták bokros teendői, így nekem annyi marad, hogy próbálom jól érezni magam és másokat is.
Sóhajtva csattogok a vízben bokáig merülve, ma nem szeretnék semmilyen csípést összeszedni, de amilyen mázlim van.
Szép nyári nap, és alacsonyan szálnak a..... mobilok. Mindig is tudtam, hogy más is elmebeteg nem csak én. Szemmel tartom a telefon röptét, csobbanást. Hát barátom, ezen már csak Poszeidón lesz kapcsolható.
A srác felé lépek, hátha görcse van, mint valamelyik nap a szerelmetes kedvesemnek. Ah, de költőien gejl vagyok. Mellé lépek és az elsüllyedt mobil felé pislogok én is.
Káromkodástól összerándulok, mintha megütött volna, nekem gőzöm nincs, hogy mennyi anyaga van éppen veszendőben vagy mi van vele.
- Ügy nem vártad, hogy kacsázzon? - valahogy nem tűnik beszélgetős fajtának, de lehet, hogy csalódok, ám nem hiszem. Bár a sors még lehet ma mellettem, nem is kifejezetten jóképű, de azért nah, nah. Mondjuk egy kis beszélgetésben lehet társam, vagy eljöhet velem fagyizni, azta ma is naiv vagyok, a végén kinövöm.
Közben utol ér a két srác, akik az előbb beszólogattak én meg bemutattam egy nemzetközit és tovább léptem.
- Héj cica, de jó a segged, van aki simogassa? - olyan közel jönnek, hogy szinte a fülembe kérdez, eme jelszóval a seggemre csap, hökkenten ugrok előre, és erősen csak pislogni tudok.
- Hülye vagy Faszikám? Nyúlják más alá! - háborgok, mint a tenger, a végén is én is a mobil mellett kötök ki.

A srác egy idegbomba és a baj az ezzel, hogy azt hiszi hat rám is. Rólam sajnos az ilyen lepereg, eleget kínlódok vele amúgy. Amilyen agresszor, engem annyira nem húz fel. Kicsit idegbajos, de a hülye, hát nem magának csinálta?
- Nekem mindegy, hogy te jókedvedben dobálod el, vagy idegrohamodban. – vállat rántok, tőlem annyit hajigál a vízbe, amennyit nem szégyell, eltekintve attól, hogy szennyezi a környezetet, de annak a fajtának tűnik, aki a bokorba szarik és levéllel törli ki a seggét, annyira lefossa a világot.
- Be vagy baszva? – hát ez nagyon hülye, dehogy adom oda a mobilom. Egyrészt nem kéne, hogy a vízben végezze másrészt meg… amilyen csövi, lehet simán lenyúlja. Na nem az értéke miatt sajnálom, hanem mert tele van képekkel, videókkal, feljegyzésekkel.
Remélem, hogy nem megijeszteni akar, mert akkor nem jó lóra tett, nem félek a fajtájától, ha hozzám ér, holnapra az is meghal, akitől valaha megkérdezte, mennyi az idő.
Felvont szemöldökkel pislogok felé, közben megérkeznek a haverjaim és a srác rájuk dörren, de őket sem igazán fogja meg a dolog, annyit látnak, hogy én sem maradok sokáig, így arrébb lépkednek, de leülnek várakozni, azon heccelődve, hogy ma még megdugnak. Sejtem.
- Hülye vagy baszod?! – ki a franc ő, hogy azt hiszi ideszarta a spanyol viaszt? A helyzet az, hogy ez nekem nagyon nem jön be, így ellépek mellőle, és el is döntöm, hogy lelépek innen, nekem ez nem kell. Én ugyan nem ismerem a kis gumilabdát, de nem is tervezem, pattogjon valaki másnak, akit ez izgalomba hoz.

Oh milyen nagylelkű, hogy nem agresszív nagyon.. Jó, hogy nem ugrik nekem és kever le két maflást, hogy vágjam kibelez, ha nem adom át a mobilom. Márpedig nem fogom. Mit szarakodik már? Igazából tök gáz, hogy ide jöttem szóba sem kellett volna állnom vele. Rosszarc. Apám ilyenektől szeretne távol tartani. Nem mondom, hogy nyugis marad a szívem zakatolása, ahogy beszél hozzám, valljuk be inkább ugat.
- Uha, mert különben elveszed? - annyira mérhetetlenül bátor vagyok, de közben lever a víz ezerrel, mert nem a legjobb a hangulatom, most már. Kevés a ruhám is nem rejti el libabőrös lábam. A félelem felkúszik a gyomromba, hátrálok előle. Vajon el tudok futni, ha nekem ugrik? Gyorsabb vagyok? Nyitva van a Nissan vagy bezártam? Tuti bezártam.
- Paraszt vagy. Kérni nem tudsz? A kutyád vagyok én? - magasra emelem a fejem én egy Salisbury vagyok én nem fogok megalázkodni előtte. Akkor sem, ha lever a víz. Meg minek neki a mobilom? Ki tudja kit hívna róla? Aztán engem kever bajba, amikor a kékek visszanyomoznak. A-a. Nincs az a hatalom, hogy oda adjam. A karom is kiludazódiók. Főleg, amikor a karomra fog és maga felé pördít. Talpam alatt sír a homok, a hangom is vékonyabb lesz. Megint felmerül a kérdés, hogy el tudok futni? Gyorsabb, erősebb vagyok? Erősebb tuti nem....
Értem én, hogy mit akar, de csessze meg. Ajj, Nickkel kellett volna jönnöm.
- Eressz el! - sziszegem, de inkább félelmemben, mint bármi másban. Már azon agyalok, hogy mégis oda adom a mobilom, apám meg szétcseszi a kisfiú arcát, ha bajom esik, amikor elhangzik a nevem. Azonnal elenged, a szívem ijedten felzúg. Sokszor jó, ha felismernek, de sokszor nem. Lehet ez most az a szitu, amikor nem hálás Salisburynak lennem. És tádáám. Úgy hátrál el, mint akit medúza csípett.
- Hülye pöcs! - közlöm egyáltalán nem békülékenyen, hanem inkább megkönnyebbülten. Ha.... Ha nem az van, hogy most gyűjt erőt, hogy elraboljon és megkínozzon. Mondjuk ahhoz túl fiatal, korombeli lehet.
Rühellem, hogy apám neve jelent menedéket, amúgy meg lehet bántalmazott volna. Tényleg hülye pöcs. Karba fonom a kezeim, hogy lássa elzárkózom, na most lehet teperni, ha akar valamit.

Agresszív görcs. Jó lenne itt sem lenni, ő az a fajta, akit nem kellett volna megközelíteni, mert nem túl kedves alkat, sőt elég rámenős. Ami más esetben nem is lenne rossz, ha nem engem akarna bántalmazni, ha más nem szavakkal. És persze lenyúlná a telom, szemernyi kétségem sincs felőle, egy rohadék kis tolvaj.
- Hú, de kémény vagy egy nővel szemben. - igyekszem előadni a kemény legény szindrómát, de közben remeg a térdem, mert a köcsög part persze azonnal kiürült. Hol a francba vannak az emberek? Idegesen hátrálok el, tényleg kezdek félni, így jó lenen elfutni a kocsimig, magamra zárni, csak nem töri be az ablakot, lévén, hogy még egy golyó sem hatolna át rajta, nem lehet elég erős hozzá. Csak.... jussak el odáig.
- Ne legyél már paraszt, odaadom, a kocsimban van, jó? Had menjek el érte. - nyűszítem, ujjai a bőrömbe vájnak, ahogy erősen szorítja a karom, a pánik eluralkodik rajtam. Megrángatom a karom, majd elenged magától és bennem leereszt egy nagy hajó vagy csak gumicsónak. Úgy néz ki megmenekültem. Apám neve jól jön... egy egészen hosszan tartó fél percig.
- Mi? Dehogy megyek! Hova? Neeeee! - igyekszem kirántani a karom az ujjai közül, ha magával akar vinni, bizony vonszolnia kell a partion, mert sarkam a homokba vájom, minden erőmmel ellenállok.
- Mert nem vagyok ötéves. Hallod te bunkó, engedj el! - úgy rángatom a karom a kezéből, mintha kötelező lenne, mert az is. Nem vagyok boldog, hogy üres  a part, héj, hova lettek, akik az előbb meg akartak rontani? Most kisegíthetnének. Persze mázlista vagyok és Igort is leráztam...
- Apám kibelez, te kis féreg. Azonnal engedj el, mégis kinek hiszed magam, mi? Ha? - szabad kezem körmeit a kezébe vájom, ahogy próbálok szabadulni, ha elenged végre futni fogok, mint a nyúl. A szívem azonban ijedten zakatol, jól csinálja, ha meg akar ijeszteni, mert nagyon be vagyok parázva. Úgy vergődök a kezei között, hogy ezzel a módszerrel tuti nem visz messzire.
- Most még megúszhatod! Nem mószerollak be, csak... engedj el te baromállat! - remélem, hogy csak szórakozik, mert kezdek eléggé ijedt lenni. Ujjai fejtegetem a karomról, amúgy is tökre fáj, ahogy szorítja. Mit vétettem, hogy ezt kell megélnem?

Annyira mindegy, hogy kislány, kiskutya, béka, ebihal, pióca... Mindegy, nagyon mindegy, csak... legyünk túl, be akarok ülni a kocsiba és fel akarom hívni Nicket, hogy átmegyek és csak öleljen meg, mert én nagyon kész vagyok. Úgy sóvárgok utána, hogy még emberkedni is marad erőm. Pedig erre mondja apám mindig, hogy kussoljak, tegyem, amit mondanak, csak menjek haza. Szót sem szólok, leszek kislány, talán akkor nem lesz ilyen féreg.
- Rendben! A kocsinál oda adom. - cinkes lesz, amikor kiderül, hogy a mobil végig nálam volt és nem a kocsiban, de időt szeretnék nyerni. Noha a srác nem túl magas nem is izmos nagy bajom nem eshet.
- Mi a frászt csinálsz? Mi? Engedj el! - visítom, miközben ezerrel menekülnék. Rángatom magam a kezei közül, hogy elmenekülhessek, de a félelem már kezd eluralkodni rajtam. Olyan erősen markol a karomba, hogy fájdalmasan felsikoltok.
Hogy lehet az, hogy senki sem segít? Rángatom magam a kezében, ellenállok, megfeszülök, ellentartok és menekülnék, nagyon.
Azon azért elröhhintem magam, hogy megöli az apám. A hülye kis pöcs, ha tudná, hogy azért, mert hozzám ért, ha ennyiben is maradunk, valamilyen testrészét nagyon csúnyán el fogja veszíteni.
Karmolom, marcangolom a bőrét, ha nem lennék elfoglalva azzal, hogy sikoltozzak harapdálnám is, még felé is rúgok. Amint kiszabadul a kezem sarkon pördülök és futásnak eredek. Talpam alatt most durva a homok, vágja a bőröm, felsérti. Igaz csak a pánik teszik. Azt remélem, hogy van annyi esze, hogy nem ered a nyomomba. Mégsem nyer, mert lohol mögöttem. A félelem felgyorsít, de nem eléggé. Idegesen babrálok, hogy előszedjem a kulcsot a ruhám zsebéből, hogy 50 méterről már oldjam is fel a zárakat, a sportautó villanva üdvözöl. Olyan gyorsan sprintelek,a hogy csak a lábam bírja. Lihegve csapódok a Nissának, ő meg szinte azonnal nekem, semennyi előnyre nem tettem szert. A szívem vadul dobol, dübörög a vérem. Reszket mindenem. Körbe sem merek nézni, mert egyszerűen senki sem segít. A hasamnak nyomódó fegyvertől minden erőm oda.... A rémület elvakít, amúgy is hiperventillálok, hiába vagyok jó kondiban.
- Kérlek! Ne bánts! - súgom a szavakat, mert nem merek hangosabban beszélni, akkor tuti meghallja, hogy mindjárt sírva fakadok. Nem akarok sírni, akkor érzi, hogy megijesztette, pedig megtette. A torkomban nő a gombóc, ahogy a rémület a gerincemre markol. Mindig is ettől féltem, hogy valaha ez történik.
- Kérlek! - nem szégyen kérni, könyörögni sem az, mert élni akarok. Nekem nem vigasz, ha apám emberei aztán megnyúzzák és megetetik vele a bőrét, aztán a tökie kerülnek sorra, és garantáltan visítani fog. Mert akkorra engem ez nem fog vigasztalni, hullaként nem leszek vidám tőle. Mondjuk az a jobbik eset, ha meghalok... sokkal rosszabb lenne lebénulni vagy valami hasonló. Jellemzően a kocsi ajtajának feszülve is eszembe jut Nick. Istenem, vele kellett volna mennem. A gondolattól, hogy esetleg nem látom többet, majdnem megtörik minden álcám és elsírom magam. Erősen harapok az ajkamba, hogy a fájdalom észnél tartson. Minden rémálmom ez, apám jól belém verte. A srác mellé elég kegyetlennek tűnik. Bántani fog. A rettegés majd eszem veszi.
- Odaadom a mobilom, tényleg. Elviheted, a kicsit is, kérlek! - újra könyörgök, a kezem is megemelem, hogy lássa nem tervezek semmit, csak hagyjon... Bár sejtem, hogy nem fog. Most nem jó Salisburynak lenni. Most kifejezetten nem ajánlott, de mit tehetek már ellene?
Hangja olyan ijesztő, amitől könyörgi is elfelejtek. Csak biccentek, hogy beülök, igen. Teszem, amit mond. Kipattintom az ajtót, most azt nem várom, hogy hova üljek. Én vezetek?
Azt már el sem mondom neki, vagyis nem most, hogy amint a seggem az üléshez ér beindul a kamera, ami felvesz minden szót és mozdulatot. Amint a motor is beindul azonnal küldi egy tárhelyre... Az apám mindent látni fog, ami a kocsiban történik, akármit tesz, felgyújthatja, elúsztathatja, a felvétel meglesz és neki nagyon, de nagyon csúnya halála lesz.
A kocsiban nekem is van egy pisztolyom, még csak lőtéren lőttem vele, de van, megtöltve, csak meg kéne kaparintani. A kesztyűtartóm azonban, örülten távoli jelenleg.
- Felejtsük el egymást! - ajánlom még fel, miközben elhátrálok, hogy kinyissam az ajtót és az ülésre csússzak. Halk kattanás, beindul a kamera. A slusszkulccsal nehezen boldogulok, mert reszket a kezem. Ha ellép, becsapom az ajtót és lenyom a zárat, mire észbe kap, már biztonságba vagyok.

Az egész helyzet roppant ironikus. Minidig is azt hittem, hogy apám nehézsúlyú üzletfeleitől kéne rettegnem, nem gondolatom, hogy egy ilyen kis törpe paraszt is ekkora kárt okozhat. Látok rá esélyt, hogy simán neki ugranék, ismerek pár önvédelmi fogást, de a pisztoly csöve a hasamban, elbizonytalanít ezen célom felé vezető úton. A félelem a tarkómba kapaszkodik, nem sok kedvem van vele játszani, igazából semmi. Díjaznám ha elhúzna a rákba.
- Jó, csak... ne bánts! - teszem, amit mond, hogyne hiszen halálra vagyok rémülve, mi más választásom van. Én csesztem el? Komolyan? Én? Igaza van, én vagyok egy állat. Miért is ne. Hátpersze, hogy én ordítoztam vele, meg ijesztgettem, tényleg, már emlékszem. Remegni kezd a szám, már nem is akarok beszállni a kocsiba. Nem tudom hova akar menni, de nekem az nem lesz jó. Akadoznak a gondolataim a félelem nem engedi, hogy racionálisan gondolkodjak. Szóval már a telefonom sem kell, basszus.
- Akkor... minek? Mit csinálunk? Nézd, ezt gondold meg....- nem ártana, ha ő is tudna gondolkodni, mert ebből nagyon nagy baj lesz, nem csak nekem, de esküszöm mindenre, hogy neki is. Nagyon meg fogja szívni, nem lehet vitás, de miért kell most ez? Tök komolyan. Nekem az egész tök magas. Remélem nem hiszi a kis 20 évével, hogy ha kinyír azzal valami hős lesz, akire majd felnéznek, nem nagy kunszt fegyvertelent ölni, nem is dicsőség, de ő tudja. Kezdek nagyon megijedni, alig bírom ki, hogy ne bőgjem el magam, mert tudom, hogy bántani fog, és nem sokat tehetek ellene. Biccentek, hogy értem, akkor ülök be ha szól, de ez milyen már, hogy nyílt helyen, nappal fegyvert fog rám és senki nem látja, Mi ez valami kurva Harry Potter?
- Még nem késő. - elfelejteni, hogy megfenyegetett, rondán beszélt velem, megrángatott és üldözött, de nem tudom mire készül, mert nincs az a drog, ami memóriát töröl, még nem találták fel, ha csak tényleg nem Harry és a pisztolya tulajdonképpen egy varázspálca, menten elhangzik az exmemoriam, mint varázsige és minden happy lesz. Ha csak nem örökre felejtem el, szóval, elad valami orosz, ukrán, török maffiának, eladnak kurvának, az egész életem drogozással fog telni, akkor valóban lényegtelen lesz minden, de akkor inkább meghalok és jóval nagyobb eséllyel vele, mint nélküle.
Beülök, ahogy elhangzik a rajtszó, pedig milyen egyszerű lett volna lezárni a kocsit, lebújni mögé és... és kicsit később csinál ki. Helye, okos vagy Hale. Az ajkam reszket a visszafogott sírástól, csak bírjam ki.
Zavar, hogy rám fogja a fegyvert.
- Láttad a Ponyvaregényt? - abban van, hogy a csákó véletlen lepuffantja a negust a hátsó ülésen, nagyon remélem, hogy nem tervez ilyen kis balesetet, mert akkor kibelezem a kis tetűt. Mondjuk akkor már nem annyira én. A gázra tapsosok, döcögősen kifarolok és felhúz, hogy a kesztyűtartón pihenteti ocsmány patáit, Így nem férek a fegyveremhez sehogy, de amúgy is.... mire oda kapok kétszer fejbe lő.
- Neked még mindig egyszerűbb lenne elengedni. - igyekszem higgadt maradni, valami ilyesmi használ a kutyákkal szemben is pedig azok kevésbé állatok, mint ez a seggfej.
A hülye sügér azt hiszi még Ladákkal járjuk a világot. Előre nyúlok bekapcsolom a nyomkövetőt, megtenné magától is de így egy idő után jelezni is fog, neki meg gőze nincs mit babrálok a műszerfalon. Rohadék, ki fogják belezni és még a szomszéd behemót kutyája is kapni fog a testrészeiből. Ha azt hiszi apám a helyi óvóbácsi, kurvára téved.
Ahogy rágyújt leengedem az ablakot kissé, nekem nem fog itt élvezkedni. Igyekszem gyorsan hajtani, majd lassan, minden sárgát zöldnek nézek, hátha valahol leintenek igazoltatni. Most szívesen összehoznék egy gyorshajtást. A kezem remeg a kormányon, nem tudom, hova megyünk, de nem lesz ennek jó vége azt előre sejtem. Kanyargok amerre utasít, közben acélozom a szívem, valamivel ki kell magam dumálni, nincs mese. Talán nem is akar igazán bántani, nem hiszem, hogy mer. Ránézésre egy piti kis nepper, akinek attól kurva nagy a pofája, hogy van egy csúzlija. Néha felgyorsítok, majd hirtelen fékezek, hátha bezuhan az ülés elé, eltörik a lába esetleg a nyaka roppan ketté.....
A városrész, ami felé hajtunk nem a kedvemre való, fél perc alatt fogják ellopni a kocsimat, ha kiszállunk és még az is lehet, hogy azonnal lecsapnak a kezéről a nagyobb kutyák, engem itt kurvára fel fognak ismerni. Ide hozni nagyon nagy felelőtlenség. Még simán neki is baja eshet. Sokan adnának sokat érte, ha a kezük között ficánkolnék, akik nagyobbat harapnak, mint ez a szociopata seggfej.
- Engem itt... meg fognak ölni, ha kiszállok. Ezt te is tudod. Pár óra múlva tele lesz a város a fotóddal, mindenki téged fog üldözni, nem csak apámék, azok a rossz fiúk is, akiknek itt le fog égni mindenük. Akkor jársz jól, ha velem együtt halsz. Gyorsan fog kiderülni, hogy tulajdonképpen mindenki az ellenséged. - a sztorit ismerem jól, a környéket fel fogják gyújtani, hogy feltüzeljék a hangyaboyt, a srácra meg vérdíjat tűznek ki, Amerika szerte. Ha csak nincs gecisok pénze és nem ismer egy nagyon jó plasztikai sebészt, nem fog tudni elbújni. Túl nagy falat vagyok egy egyszerű kisfiú torkában. Azonban mégis rettentően félek. Sanda pillantásokat kapunk az utcán ténfergő kurváktól és striciktől, ha kiszállok... nekem itt végem. Le sem merem állítani a motort. A legközelebbi kapuig nem jut el velem atrocitás nélkül, ezt kell, hogy tudja. Akármi is a terve, az nagyon nem átgondold. Riadtan bámulok ki a szélvédőn. Ezek a fiúk sorban meg fognak erőszakolni és aztán elküldik a fejem az apámnak, de nem sokára az övék is az aszfalton koppan.

Ki a frász gondolta volna, hogy egy békés tengerparton is sétálgatnak elmebetegek? Egy kiadós futás után már biztos vagyok benne, hogy ez a csávó egy gumiszoba szökevény. Tuti hiányzik neki a guminője, akit telepuffantgatott, hogy milyen lövedékkel az az Ő problémája és nem az enyém. Illetve a csajé is lenne, ha nem gumiból lenne, mert épelméjű nő tuti nem visel el magán, még pénzért sem. Ez a csávó nem teljesen normális. Ahhoz vagyok szokva, hogy ha felismernek akkor agyalnak, mit is kéne tenni velem és a legtöbb esetben lelécelnek. Most is kéne egy léc, jól tarkón csapnám vele. Barom. Hány éves lehet? 20? Mi a franc van? Megunta az életét? Most miért akar egyből meghalni? Miért kell ez neki? Hát vágyja ő a halált? Biztos hisz az újjászületésben, mert meg fog murdálni az elmebeteg seggfej. Egysejtűként fog újra születni, ha ugyan....
Meggondolta, mi? Hát mit gondolgat ezen meg?
Kíváncsi lennék, hogy mit gondolnak az emberek? Éppen szexelünk a kocsiajtóban? Basszus.
- De... nem csináltam semmit... - makogom, már a volán mögött ülve, mert tényleg semmit sem csináltam, de én majrés vagyok. Remeg a kezem a kormányon, azt sem tudom mitől félek jobban,  hogy elvisz valahova, vagy, hogy kibélel ólommal? Útközben csak nem teszi, akkor ő is meghalhat, ha lelő, akkor.... ki fog vezetni? Naugye? Az meg, hogy közben a lábam remeg a pedálokon, a térdem egészen recseg, és halkan, sőt némán, imákat mormolok egy felsőbb hatalomhoz, hogy kapjon agyvérezést, szívrohamot.. bármit ami halálos, golyót a fejbe. Igen, de azt személyesen én tenném bele.
- Hol? - csinálok én mit? Semmit! Hát olyan vagyok én? Ártatlanul szipogom a kérdést, hogy elhiggye, én aztán semmiben sem sántikálok, de ő fog, ha egyszer olyan helyzetbe kerülök, hogy a lábaim a lábai közé illeszthetem, here tájékon, erősen, nyekkenősen.... Grrr. A gondolattól jobb kedvem lesz. Aprónyit, nem eléggé. Még mindig erősen ott tartok, hogy elbőgöm magam.
- Jójó, csak abban van egy rész, amikor Vincent lelövi a negust, igaz akkor nem ő vezet, de most én igen és.... érted, ha fejbe lösz, vállon, oldalba, bárhol is, simán összetöröd magad is. - a gondolatmenetből kirángat a ujjon való pisztoly pörgetés, idegességemben felkuncogok. ez hülye, nagyon menő. Remélem akkor süti el véletlen amikor a szélvédőnél tart és visszafelé a golyó szétloccsintja a fejét. Agy nem sok folyna, az ugyanis nincs. Fejtegetném még, de ekkor tompán puffan a feje, ahogy találkozik a műszerfallal. A mese olyan jónak tűnik, hogy hökkenten pislogok fel, újra a gázra lépek, úgyis azzal játszik, hogy kiszedje az öléből a cigit, ha mázlim van így több helyen is epilálom kicsit a nadrág alatt, más szituban most felnevetnék, de most csak azért szurkolok, hogy a bagó égesse halálra, gyújtsa fel, lángoljon a szíve, vagy a milyen? Az nem, mert az nincs neki, vagy ha igen, akkor rothadt és fekete. Gennyedző fekély, amit ki kéne tépni. Na jó, kezdek elkalandozni.
- Jól van már, kiugrott elém az a hülye.... madár. - sehol egy röppenő tollcsimbók, de attól, hogy ő nem látta, még simán lehetett, nemde? Azért a dolgot megismétlem, mert ha egyszer összejött másodszor is beszívhatja és naná, hogy újra közelebbről barátkozik a műszerfallal. Nagyot koppan... de sajnos nem hallgat.
- Fekvőrendőr! - sikoltom és alig hallok magamtól, ő tuti nem nagyon van képben. Én viszont jó füllel rendelkezem és a szemem is a sasé, egy öregebbé, és kiszúrom a menekülő pisztolyt, naná, hogy rárepülök. 80-nal kocogok az úton, amikor szinte áthajolok az ülésén és a lábai közé kotrok, mintha éppen barátkoznánk, onnan le a lábai elé, persze ehhez le is kell hajolnom, de jelenleg ez nem nagyon tart vissza... hiába kalimpálok a pisztoly nem akad a kezemben, viszont ha már ott járok, durván combon harapom. Ettől ugyan nem remélek semmit, főleg, hogy sikolya helyett hangos dudaszó szakít ki kannibaliktikus  tevékenységemből. Felkapom a fejem és csatlakozom a dudaszóhoz, én is rátenyerelek a sajátomra, mellé hangosan sikoltok, talán ezt teszi szemben a kisbusz vezetője is. Rémülten a gázra taposok és olyan erővel kapom jobbra a kormányt, hogy hallom ahogy reccsen a csuklóm, főleg, hogy azonnal rájövök túl nagy ívet vártam és azonnal visszarántom balra, ehhez hűen telibe fejelem balomon az ablakot. Mire újra egyenesen az úton haladok, már olyan hevesen ver a szívem, hogy majd kiszakad a mellkasomból. Nahát, eddig ezt csak Nick közelében éreztem. A szerelme is halálfélelem? Nem, mert akkor boldog vagyok most meg... alig kapok levegőt a félelemtől. Panaszos nyögések közepette masszírozom a fejem, ahol beköszönt az ablaknak. Majdnem meghaltunk. Pér centin múlott. Kis ideig a útra meredek, fel kell dolgoznom, hogy majdnem meghaltam.
- Aha! - nyögöm, tényleg majdnem meghaltunk, ő meg most fenyeget, hogy megölne? Hát hülye ez? Majdnem én nyírtam ki. Hangosan dobol a vérem a fejemben, a szívem szerelmes ütemet zajong, szerelmeset az élet iránt.
- Mit? Minek? - felé pillantok és látom, hogy vérzik az orra, kis káröröm lesz rajtam úrrá rajtam. Hah, a kis hülye, azt hitte, hogy... nem tudom mi hitt. Előre hajolok, zsepit kotrok az egyik fakkból és a kezébe nyomom, persze zsacsival együtt. Még nem jött el az ideje, hogy a kesztyűtartóba kotorásszak, lehet lebukik  a csúzlim, még azt is a magáévá teszi és esetleg feldugja a seggébe. Bár... én meghúzhatnám a ravaszt.
Bekocsikázunk a lepraterepre, ahol csak akkor szállok ki, ha menten ad egy ebola elleni oltást is, van olyan? Hát meg akar ölni? Jah, igen ez a terve, de ahogy látom nem szeretne átadni a haveroknak. Közben lenyomom a védő beszédemet, aminek a nagy része túlzás, de azért csak hat valamit. Kiszállni én itt tuti nem fogok. Nem, nem! Nincs az a hatalom, hogy kitegyem a lábam a flaszterra.
Közben megjelenik egy ürge, akit ismerek régről, régi jó "barátok" vagyunk. Akkora, mint egy ház, kétszintes, erkéllyel és uszodával, négyautós garázzsal.
Látom, hogy a srác mérlegel, a kocsinak halnak brummog a motorja, agyalok, hogy mi legyen. A csákó felénk indul, valamit magyaráz a haveroknak, ezt a pillanatot választom, ahogy áthajoljak az ülésen és cuppanós csókot nyomjak a görénytetű szája sarkába, ajkam az ajkához simul nem vagyok rest a felé eső karommal átölelni, kicsit hozzá bújni. Szerelmesek vagyunk, iiigen.
Riadtan ülök vissza az ülésemre, mint akire rászoltak és a gázra taposok, mert a barvok túl közel jöttek. Lassan kiszednek minket a kocsiból és annak nem lesz jó vége, nagyon nem. Kisöprök a járda mellől és nem merek a köcsedék felé fordulni, mert ki fog belezni a csók miatt.
- Ne már! Kössünk üzletet. - nyehegem idegesen, mert ott ha lepuffant és ott is hagy, akkor piszok nagy a baj. Már nem haladok túl gyorsan, mert várom, hogy feltűnjön a viaszpillantóban a fekete Audi és a mégkomorabb dzsip. Szívesen elvezetem őket a városhatáron kívülre, a kiscsávónak meg a feje lesz eltemetve, ha csak... nem tesz a kedvemre és könyörög szépen.

Oh persze, hiszek is benne. Ha oda adom a mobilom, akkor biztosan nem bántalmaz, akkor tuti nem itt tartanánk, hanem szépen vissza adta volna és mehetnék haza. Hogyisne. Ez a seggfej pont olyannak tűnik. Ha másért nem, hát azért, hogy erőt fitogtasson, most is a kocsiban ülnénk én reszkető kézzel szorítanám a kormányt és nem, akkor sem babrálnám a követő rendszerrel egybe kötött kamerát. Sejtem, hogy így lenne, akkor már úton lennék hazafelé, illetve Nick felé, ennél mi sem természetesebb. Szegény frászt fog kapni, két óra múlva nála kéne lennem, hogy elmenjünk moziba, most meg... .Itt ülök egy szadista állat mellett, aki igyekszik meggyőzni arról, hogy meg fog ölni. Borzalmasan szeretném nem elhinni, nem bánthat, nem fogja megtenni, UGYE? A félelemtől sípol a fejem, a gondolataim lelassulnak, nem sok jót sejtek, a pániktól bezárul a világ. Egyedül ülök benne, reszket a kezem, a szám is remeg és halk imákat mormolok egy nem létező istenhez, hogy szabadítson ki ebből a fogságból, mert nem fogom bírni idegileg. Előbb, vagy utóbb, de inkább előbb ki fogok borulni és hülyeséget a négyzetre halmozva, nem tudom majd kontrollálni, amit teszek. Eljön az a pont, amikor minden mindegy, még messze nem tartok ott, de fogok.
Merő szeretetből megmutatom neki a műszerfalat közelről, sajnos nem eléggé. A cigaretta az ölébe hullik, nem is tudom miért van kiakadva, megmondták már a nálunk sokkal okosabbak is, hogy a cigaretta káros az egészségre. De legalább égne le a kukaca, hogy ne lehessenek utódai, kár szaporítani a fajtáját. Tintaszerűen szippant magába a félelem, tudom, hogy meg kell szabadulnom tőle és nem felejtem el megjegyezni, hogy nincs bekötve, ennek még hasznát vehetem és nagyon remélem, hogy fogom is.
- Struccok nálunk nincsenek, csak az állatkertben. - hát basszus, hogy ezt sem tudja, nem hiszem el, hogy ilyen műveletlen. Tudom, hogy fel fogom húzni a cseszegetéssel, de minden jobb, minthogy fegyvert fog rám és félek, hogy elsüti, amilyen barmira szerencsétlen, még az is lehet, hogy véletlen. De most tök őszintén... akkor is belehalhatok, ha nem direkt lő le, hanem full véletlen. Idegességétől elszáll a maradék józanságom. Egyre feszültebb leszek, a félelem immár kőként nyomja a szívem. Élve fog vajon eltemetni? Rettegek tőle, csúnya halál, szebbet érdemlek. Attila jut eszembe: "s halált hozó fű terem gyönyörűszép szívemen." El persze nem mondom, a sutyerák úgysem értené. Ha olvasott is már verset, azt tuti valami olyasmi volt, hogy csorog a vér, törnek a csontok, és fognak is, az övéi.
- Egy egész fekvő század volt. - szúrom be halkan, hogy ne legyen még idegbajosabb. Ha meghalok apa és Nick eljön a temetésemre? El tudnak egyáltalán temetni? Lesz holt testem? Nick sok ideig nem talál senkit, aki úgy szereti, ahogy én? Vagy már holnap lesz csaja? Hiszen annyian kedvelik.. Durcásan letörlöm a kibuggyanó könnycseppem.
Igenis jól vezetek. Kikérem magamnak, mi sem bizonyítja, jobba, minthogy 500 méteren belül kétszer koccant a műszerfalhoz?
A pisztoly közben lecsúszik a lábai elé és vetődöm rá, mit sem törődve vele, hogy sofőr vagyok, és bárki más is meghalhat nem csak mi. Felsikítok, ahogy a csuklóromra markol, tehetetlen dühömben fogaimat a lábába mélyesztem, minden erőmet latba vetve rángatom a kezem és harapok. Fogaim a húsába mélyednek, érzem, ahogy tiltakozva lüktet egy ér, sajnos nem érzem vérének ízét, tuti édes lenne, a bosszútól, hogy átszakítom a bőrét. Még szívesen marcangolnám, de ekkor meghallom a dudaszót és riadtan a kormány után kapok. A pupillám kitágul a rémülettől, semmit sem hallok, csak a torok szaggató sikolyomat. Jobbra és balra kapom a kormányt, míg kitisztul előttünk az üt. Némán figyelek előre, meg mozdulni sem merek többet, mint kéne. A félelem a vesémbe markol, a számba szökik, fanyar ízt hagyva maga után és majdnem a reggelim is vissza köszön, az adrenalintól beszűkül a látásom, kiélesedik a hallásom. Szinte érzem ahogy száguld a vérem, a szívem vad tempóra ropja odabent, tuti Macklemore koncerten van. Sűrűn süllyed- emelkedik a mellkasom.
Meg sem hallom siralmait, én is frászt kaptam pöcsike, nem csak te.
Empátia egyes, leülhetsz!
Sajnos újra a kezében a fegyver, ez nagyon nem jó hír, nekem. Ő persze tuti nagyon boldog, hogy van mivel fenyegetni, mert a csúzlija nélkül nem lenne ilyen nagy ember, anélkül egy gyáva kis mitugrász.
Újabb könnycseppet törlök le az öklömmel, nem akarok sírni és nem is fogok, ezek az ijedtség jelei. Nagyon remélem, mert olyan lehet, mint a veszett kutya, ha azt látja, hogy félsz tőle még jobban megtámad. Pedig nagyon félek.
A szívem úgy csapkod a bordáim között, mintha máris átszellemült volna kolibrivá és minden életcélja az lenne, hogy lyukat fúrjon a bordáim között és a gázpedálra essen. Hányinger kerülget. Tiszta tengerei beteg leszek a végére. el kéne menni csónakázni, Nickel. Hiánya jószerivel fejbe kólint. Ha nem láthatom többet... vajon tudja, hogy mennyire szeretem? Elmondtam már neki, hogy ő a legszebb dolog az életemben? Nem elég, hogy piszok jól néz ki, még okos is és kedves és... minden, ami kellhet és az enyém. Amíg élek.
Átnyújtom a zsepit, örömmel konstatálom, hogy remeg a keze... Várjunk csak.. ez nem jó nekem akkor reszket az ujjai is a ravaszon...
- Figyelj már, véletlen ne lőj le jó? Élve amúgy is sokkal többet érek. - kifelé bámulok a szélvédőn, elhajtunk a lejárat mellett, ahol haza mehetnék, ettől még idegesebb leszek, sajnos a hangom sem túl magabiztos, az is felcsesz rendesen. Nem akarok megmutatni neki, hogy mennyire félek.
- De... miért? Kiszállsz, hazamész és semmi sem történt! - akkor nem kell kinyuvasztania és valószínű, hogy ő is nagyobb eséllyel éli túl a mai napot.
Besurranok a járda mellé de a motort nem merem leállítani. Lenyomom a monológom, hogy engem itt nagyon de nagyon kibeleznek, minden bátorságom összevetve áthajolok az ülésen és a szájára csókolok. Arra készülök, hogy eltol magától, durvám meglök, esetleg meg is üt, ehelyett visszacsókol. Döbbenten viszonzom, mert ...nincs magyarázat, első sokk. Sajnos ajka tűzforró, csókja, kemény, kihívó, izgató, Nah ezért jobban gyűlölöm, mint bármikor a világon, durván szájon harapom. Rohadék. Felsóhajtok, amikor eltol magától. Nekem csak jó, hogy csókolózást láttak odakint.
Semmi jele rajta, hogy tetszenék neki, mostanában kezdek elbukni nőként. Márk szerint is tucat vagyok, nem vagyok méltó Nickhez sem. Kezd ez világos lenni.
- Nem mi? - ajkamon elcsúszik egy mosoly, ahogy szépségkirálynő módra kiintegetek a nagyfiúknak, akik a kocsi felé haladtak. A srác véres köpete a lábamnál landol. Úristen, de undorító. Gázt adok, újra azon kapom magam, hogy könnyes a szemem. Francba már!
- Pedig... tényleg.... tudod, te is, hogy kéne...- kiteszem az indexet, hogy fordulunk, átengedek egy gyalogost, és ha kiugranék? Leállok egy lámpámnál és egyszerűen kiugrom a kocsiból, mire utánam jön, már... jah, jól hátba lő. Kanyargok, amerre mutatja, és jóval előbb kiszúrom a kíséretet, mint ő. Mégsem leszek nyugisabb. Attól, hogy őt élve fogják feldarabolni még én is meghalhatok, akkor semmit sem ér az egész. Egyre elhagyottabb területre érünk és tudom, hogy le fognak bukni a követőink, de ez azt hiszem őket nem zavarja, ezzel is nyomást gyakorolnak. A srác is látóterébe engedi őket, érzem ahogy megfeszül, sötét energiákat lövell felém, dühe kézzel fogható erősségű lesz. remeg a lábam a pedálon, kezem a kormányon.
- Kocsi? - hát basszus, mi mások lennének? Nem látja, hogy egy Audi meg egy dzsip? Vak, vagy mi?
- Ne bánts! - sikítom, amikor a fegyver jéghideg csöve a halántékomhoz nyomódik, ez az a pillanat, amikor fékezhetetlenül sírni kezdek, csendesen folynak végig a könnyek az arcomon. Előre nyúlok az egyik ujjammal, kétszer megvillantom a hátsó lámpám, jelzem, hogy engedjenek el, kis előnyt adnak nekem, tudom, hogy ez fog történni, így van megbeszélve. Mindig hülyeségnek tartottam ezeket a szarságokat és tessék, itt van a lehetőség, hogy kihasználjam őket. Persze annyira nem fognak leszakadni, hogy eltűnjünk a szemük elől, de előre engednek. A gázra lépek, sikítani tudnék, ahogy látom őket a tükörben lemaradni. Apuci, apukám.
- Kérlek szépen, ne bánts! - nyűszítem, a visszapillantóba tekintve, istenem, de messze vannak.

Az egész helyzet teljesen abszurd. Ülni valakivel egy kocsiban és szarakodni vele, nem túl nyerő ötlet. A félelem vasmarokkal szorítja össze a lelkem és érzem, ahogy a könnyek ellenőrizetlenül futnak végig az arcomon. A sírás nem direkt van csak nagyon félek és nem tehetek ellene semmit, nem is akarok.
Fura nekem ez a srác nagyon, azt magyarázza, hogy már ölt embert, de.... olyan fiatal és nem hiszem akkora nagy hősnek, mint ahogy azt beállítja. Jól van, elhiszem, hogy rossz fiú, baromi jól fenyeget, de nem hiszem komolyan, hogy lepuffant.
Bájosan csevegünk, arról, hogy kik menjenek át rajtam... Én csak egy valakit akarok, hogy átmenjen rajta, és az bizisten Nick, aki olyan félelmetesen hiányzik, hogy fáj tőle a szívem. Neki szeretnék simulni, beszívni finom illatát, elveszni a karjai között, hagyni, hogy a félelem szerelemmé avanzsálódjon a lelkemben.
Keserű magány tör rám.
Valahol mélyen sejtem, hogy a srác nem olyan nehéz fiú, mint aminek mutatja magát, mert borzalmasan fiatal, ahhoz, hogy olyan kemény legyen, mint a vidít, mint aminek előadja magát... ahhoz már kellett volna ülnie sitten, vagy nem tudom, több tapasztalat.. franc sem tudja. Valahogy nekem nagyon fiatal, nem tűnik úgy, mint aki nem túl sok lenne a háta mögött, persze lehet tévedek, de nagyon remélem, hogy nem.
Art meg kitüntetés jár, hogy szarul vezetek, mert ezzel elérem, hogy eldobja a cigit. Most nézzük arról az oldalról, hogy máris jót teszek ezzel az egészségének. Nem is értem, hogy miért nem örül neki, hogy nem károsodik tovább a tüdeje.
- Azt már senki nem mondhatta el. - közlöm halkan, hogy tudja, ha megöl engem, nagy hírverés nem lesz, olyan gyorsan murdál meg, hogy pislogni nem lesz ideje, de ha bevállalja, az Ő baja, én meg... Nagyon nem akarok meghalni, szeretek élni. Az apukámat akarom, és természetesen nem is kell sokat várnom rá.
Csókunk sem lest finom, de nem is annak szánom. A hatása meglesz, mert sokan látták, ezért neki még itt beverik az orrát. IS. Újra úton fatusék beesnek és már sejtem, hogy meghalni nem nagyon fogok, de szerintem bántani sem fog, mert nem mer és már ideje sincs rá lezárni persze nem tudom őket és nem is akarom. Szép kis díszkíséret.
Ha jóban lennék elmondanám neki, hogy egyfolytában azzal fenyegetőzni, hogy mindenkit lelő egy idő után rém unalmas, és mellé kezdem el sem hinni, hogy megtenné, de lehet csak azért mert apuék a sarkamban lihegnek.
Csak vállat rántok, hogyan is kerülhettek mögénk? Talány, ki tudja? Én aztán nem. Csak jöttek, látnak és győznek, ez mindig így szokott lenni. Bátrabb sajnos nem leszek, sőt ahogy ordibál összeránt az ijedtség.
A sztorija több helyen is vérzik. 1. apám lehet sarkon perdül velem, hogy orvoshoz vigyen, vagy haza, vagy bárhova, de Igor nem fog. 2. Ha most nem is lihegnek a nyomába, akkor otthon fogják várni, vagy eldugnak neki egy kis ajándékot, esetleg kipakolják a drogkészletét. 3 Meg fogják nehezíteni az életét, ha sikerül kikönyörögnöm, hogy ne fullasszák a saját vérbe.
Remélem, hogy maga sem hitte komolyan, hogy ki fogok ugrani a mozgó járműből. Hülyének néz? Valószínűleg tényleg annak tart, de ez engem nem hat meg, mondhatjuk úgy is, hogy erősen leszarom a problémáját.
Mégis mit hitt? Hogy majd elvisz engem nyaralgatni, fejbe puffant és hazamegy, mint aki jól végezte dolgát? Látszik, hogy nagyon fiatal még, azt hiszi, hogy neki pörög a világ, pedig nagyon nem. Hogyan is hihette, hogy ez ilyen nagyon egyszerű lesz? Miért gondolta? Tényleg ez volt az elképzelése?
- Figyelj, még egy jó tanács tőlem, neked, mert végül is nem bántasz. Én feltartom apusékat, olyan 5-6 percig, nem tovább, addig taposd a gázt, hagyd ott a kocsit valahol, nem mert nem kapok újat... Hanem mert a nyomodban lesznek és 5 perc alatt nem tehetsz szert olyan előnyre, ami segítene neked. - nem tudom, hogy mik a tervei, igazából borzalmasan sajnálnám a Nissant, már annyira hozzám nőt, tudom, hogy kapok egy ugyanilyet, semmiben nem lesz más, csak, hogy megint új autó szaga lesz, de.... tele van a személyes holmimmal, a pisztoly, a cd-im, a papírjaim, jegyzetek.. és még sokáig sorolhatnám. Hátha rájön, hogy nem sok értelme van elvinni a kocsim, akkor talán meg sem teszi... Tudja a franc.
Szinte észrevétlenül lassítok egyre jobban, ahogy visszaszámol, kinyitom az ajtót, háromnál a fékre taposok, megvárom míg a kocsi kettőre lassul és kiugrom az ülésből, persze, ahogy talajt érek, hatalmast tanyázok, mert azt elfelejtettem, hogy remeg a lábam. Az elhajtó autó után pislogva sírva fakadok, a stressz úgy tör rám, mint egy éhes medve a sarokból, magába kebelez és rázni kezd. Magamat ölleve ülök az úton és eszeveszetten zokogok, mire apámék beérnek, már a bokáim is megfájdul, a térdem is felsebeztem, és taknyom nyálam egybe ömlik a sírástól. Kiharcolok 5 perc figyelmet, apám a kocsiba ültet a többiek pedig Nissan vadászatra indulnak