-Hát... mondasz valamit. - Röhögök, való igaz, nincs bennem semmi romantikus.
-Olvass jobbakat, majd meglásd... - Vigyorgok rá utalva az erotikus versek sátorgeneráló erejére.
-Shakespeare szerintem ki is kezdett a múzsájával, mert ugyan mi gátolta, szóval inkább ne őt emlegessük, bármennyire is szeretem a műveit. - Vigyorgok, elvégre több mint valószínű a szonetteket egy srácnak írta, én ilyet nem akarok.
-Ha-ha... - Elvégre van törvényre rá, tudom hogy az agyam húzza. - Szerintem illik hozzá a Kilian. - Nem egy szokványos név, de ő sem egy szokványos srác.
-Hülye! - nevetek fel. - A lányon osztozhatunk, de Josh-t nem kívánom meghúzni. Vele csak egy közös ebédet gondoltam, arra válaszolj. - Ahh, kitér, kitér, de remélem nem fogja szexuálisan zaklatni Josht. Még a végén azt hinné tényleg melegek vagyunk Henryvel, öhm.
-Szuper. - Nah, ennek örülök, szerintem remek este lenne! Vagy délután, ezek után nem merem az estét bevállalni...
-Igen, úgy biztos! - Nézek rá kérlelően, mint valami kismacska, de mondjuk ha nem is akarom hogy fogja a kezem, de legyen velem. Az sem avar hogy gügyög, csak jöjjön el. Huh.
-Nem tört el. És igen, tudok. Annyira nem vagyok rosszul, hogy ne tudnék. Ha így lenne, valószínű már a mentők elvittek volna. - Fúj.
-Jól teszed, szerintem nagyon illik hozzád. Izgalmas munkának tűnik. Van védőfelszerelés ugye? - Eszembe jut Phoenix, meg az epés megjegyzése. Harag villan bennem, mert aggodalmaskodni kényszerülök szokás szerint, de ez egy ártalmatlan kérdés nem?
-És milyet szeretnél? Vagy milyen filmben? - Faggatom, engem is érdekel mi vonzza mostanság.

//Ezeket a gifeket még mindig imádom XD Főleg a durcásat xD//

Csak mosolygok, lökött, tudom hogy szeret olvasni. Lehet ilyeneket is, csak sumákol. Kinézem belőle.
-Igen... - Tudom hogy tudja. De csak a szemem forgatom vigyorogva.
-Akartam? - Kérdezem számon kérőn, nem tudom ki kezdte a témát.
-Ahh, ne bántsad, olyannak tűnik akit eleget bánt az élet. - Sóhajtom, védem Kiliant. Nem tom miért, csak úgy jön. - Amúgy is nem is ismered, miért morogsz? - Igazából nem értem, mi a baj.
-Ó, kössz. - Szerencsétlen Joshua, jó hogy nem hallja.
-Jaj ne már, bírni fogod, vicces srác! - Hah, rossz kedve van öcsikémnek, valahogy majd feldobom.
-Max 'egy repedés. - Alkudozom, mintha ezzel befolyásolni tudnám a bordám állapotát.
-Akkor jó. Gondolom sokat hülyültök, már ha megengedik. Szigorú a rendező? - Kérdezgetem, nem láttam még filmforgatást.
-Ó, azt sejtem, jól is állna neked. Dublőr sem kéne, na meg pókcsípés, te magadtól is felfutsz a falon! - Vigyorgok. - És még Mary Janed is lenne!
-Áh én nem vagyok olyan ügyes mint te! Meg én olyan ripacs vagyok, háttérben tucatember lehetek, de amúgy! - Nevetgélek, hát semmi tehetségem hozzá.
Közben bekanyarodok a kórház parkolójába, kezd kiütközni rajtam a feszültség. Mindig ideges leszek ha kórházban kell lennem, ha van bajom ha nem. Leparkolok és mosolyt erőltetek magamra, áldom az eget, hogy Henry itt van. na meg hogy jól van.
-Na, nézzük fogadnak-e... - Mondom kissé erőtlen, ahh, utálom az egészet, már most, szívem szerint be sem mennék.

-Higgy is! - Vigyorgok, nem sértődtem meg rá, rá nem tudnék.
-Óhoho, hát jól van. - Sóhajtom, de mosolygok, remélem nem mérges rám. Azaz joggal lehetne mérges, sok mindenért, de Kilian miatt pont nem kéne. Ő nem csinált velem semmit. Azaz semmi olyat, amitől összedől a világ, vagy kórház gyanús állapotot eredményez.
-Nem, nem... teljesen normális... csak... meleg. - Nyögöm ki, ahh, tudtam hogy nem tudom sokáig titkolni. Igyekszem felkészülni mit kapok ezért.
-Majd meglátod. - Jelentem ki Joshra, én nagyon megkedveltem, irtó hülye. Szerintem Henry is kedvelni fogja.
-Nah, külön jó, főleg mert ez a film... hááát... hülyülés nélkül nem tudom hogy lehetne kibírni. - Kuncogok. - És mennyire ismerkedtél össze a főszereplőkkel? - Nem tudom mennyire lehet, hogy működik.
-Hmmm, sokszor kéne menekülnie, szakadna le róla a ruha, szerintem siker lenne... - Vigyorgok. Szegény Mary Jane, kicsit átalakítjuk a jó kislány imidzsét.
-Mondom én, hidd el, én nem tudok színészkedni. A poénok felét is elröhögöm, ha színészkedni kell... - Legyintek, majd visszateszem a sebváltóra a kezem.
-Ahhh... nem akarok félhalottként tetszelegni, főleg mert az orvos meg fogja mondani rögtön, hogy a zúzódásaim egy hetesek már lassan. - Sóhajtom elnyűtten, félek csak még jobban lecsesznek, hogy mit játszok rá.
-Majd inkább mosolyogjunk a recepciósra meg a nővérekre, az egyiknek csak bejön valamelyikünk... - Próbálok viccelődni, de feszült a hangom is, meg érzem hogy görcsben a gyomrom. Uhh... szinte már érzem a kórház szagot. Fúj.
Ha elindul csak akkor indulok én is, amúgy nem akaródzom.

Hát.... egész jól lereagálta a dolgot.
-Jah, hát nem egyszerű neki. De ettől függetlenül normális srác. - Nem tehet arról hogy a fiúkat szereti nem a lányokat, én ezért nem ítélem el, bár félek Henry azt hiszi lesz itt több is, holott nem.
Aztán én pislogok párat meglepetten, húha... nem kedveli őket ahogy elnézem.
-Hmm... tény hogy nem értettem miért ő a főhős, mikor olyan semmilyen, Simon sokkal értelmesebb karakter, meg színész... de akkor ti gondolom nem is vagytok jóban... a szerelmes jeleneteket még jó hogy nem neked kell, hanem Zegersnek... - Mondom fanyarú mosollyal, nem hittem volna hogy ennyire nem kedveli.
Csak vigyorgok, hogy megsúgja ő pókember, ha létezne el is hinném neki.
-Jól van már na... nem lehet mindenki színész. - Vigyorgok rá.
-De nincsenek. - Mondom durcásan, a kórház hülye dolgokat produkál nálam.
Kitessékel, hát kivánszorgok a kocsiból, bezárom.
-Hah, a tevék nagyot köpnek, nem megyek a közelükbe... - Dünnyögöm, de mosolygok erőtlenül, bár cirkusz lenne ez és nem kórház!
Követem befele, szorosan a nyomában maradva, mintha attól félnék elrohan és itt hagy.
Enyhe fintor fut át az arcomon, hogy meglátom tervem alanyát.
A nő enyhe életunt undorral pillant az öcsémre és rekedtes, undok hangján megszólal.
-Segíthetek? - Persze úgy közli ezt, hogy semmi kedve segíteni, de a kötelesség és a haza ezt a mondatot kényszerítette ki belőle.

-Te is ezt mondanád. - Vonok vállat. Jól kijöttem Kiliannal, nincs vele semmi.
-Miért nem? Hát ti csináljátok a kemény részeket... - Pislogok felé, szerintem ez komoly feladat, főleg hogy ők nem bírják megcsinálni ugye...
-Ez a Zegers gyerek puhány. - Jegyzem meg, mert ne már hogy fél egy kis színészt próbáló jelenettől... na mindegy, de kiérzem hogy Henry nagyon nagyon nem kedveli ezt a szőke ficsúrt. Valahol megértem, nekem sem szimpatikus a képe, pedig nem is ismerem.
-Ahh... - Nincs, igazából nincs, csak kórház meg doktor fóbiám, de hát ő nagyjából tudja miért.
Aztán bevisz, de csak sápadtabb leszek mikor meglátom a recepciós banyát.
Természetesen fel sem veszi Henry mosolyát, bár mintha az a kis vicsor a szája szegletében "mosoly" lenne.
-Töltse ki az űrlapokat és várjon a nővérre ha kész. - Azzal nagyjából egy időben az öcsém elé b.sz egy úgy öt, dupla oldalas papírpakkot, meg hanyagul odatesz szinte sugározva magából a tömény utálatot hogy mozdulnia kell, egy tollat is.
Ránézek a sok papírra, már teljesen fehér vagyok.
-Nincs is ennyi adat rólam. Mit kérdeznek, mikor állt fel utoljára vagy mi a rossebb? - Sóhajtozom, de a kürház szag miatt csak rontok a helyzeten. Esetlen leülök egy székre, Henry is le tud mellém, kétségbeesve nézek rá, hogy most mi lesz.
-Itt fogok megdögleni. - Suttogom, most tényleg így érzem. Szegény Henry, nem hiába apa hozott el mindig. Ő kellőképpen nem foglalkozott azzal hogy nekem mennyire rossz itt lenni, azt mondta mindig majd kinövöm, mindig benn tartatott, amikor lehetett... Persze ezt Henry nem biztos hogy tudja, csak hogy "hisztis" vagyok ha doktorhoz kell mennem.

-Jah... hát mindegy, ne foglalkozz velük, majd ha te is főszerepet kapsz kuncsoroghatnak, akkor majd te ignorálod őket. - Mosolygok, tudom hogy el jön majd ennek is a napja, nem féltem.
Aztán benn már nem bírok mosolyogni, de a bányarém sem kéne hogy tegye, csak visszataszítóbb lesz tőle.
A humor kapcsán csak néz nagy vizenyős szemeivel az öcsémre nem titkolt megvetéssel és szinte sugározva, hogy semmi vicces nem hangzott el számára, min nevessen.
-Kösz. - Mondom haloványan hogy Henry kitölti nekem a papírokat. Jobb is, remeg a kezem, csak nem látszik mert takargatom előle.
Amikor visszamegy a nőhöz csak egy vicsorgást kap és el is fordulnak tőle, igazából.. sok különbség nincs az eddigiekhez képest. Durva.
-Baszki... valamit te is tudsz nem? - Mosolygok erőtlen, majd sóhajtok, de nem kéne. - Sebastian Drayton... nincs eltitkolt középső. - Próbálok poénkodni, nem megy, fel is hagyok vele. - Huszonhét, nyolcvanhat, november hat. - Diktálom a születési dátumom. - Tolmács, fordító... a rádióst hagyjuk ki... az csak részmunkaidős úgy is... - Veszek egy mélyebb levegőt magam nyugtatására.
-Reggel... - Veszek még egy mélyebb levegőt, mittom én mi van a papírokban, nem is érdekel, kérdez és válaszolok, csak húzzunk már el innen. Megbök, sápadtan és értetlen nézek rá, majd csak leesik hogy viccel. - Ahh... - Jelzem, hogy vettem és leesett. Koppant is. Ahogy átkarol jobb, kicsit közelebb csúszok, jól esik hogy érzem, velem van. Meg az ő illata otthonos, kevésbé érzem az átható fertőtlenítő szagot.
-Oké... oké... oké... - Bólogatok, látszik kezdem összeszedni magam, valóban megnyugtat hogy itt van.
Közben elsétál pár orvos vagy medikus, de nagyon beszélgetnek meg mennek egy sürgős esethez, de van két fiatalabb, húsz és harminc közötti nővér akik azt nézik hol van rájuk szükség.

-Ahh... - Na igen, nem vagyok humoros hangulatomban, de diktálom a dolgokat, nem nevet, azaz ez nem nevetés, veszem, nem is próbálok poénkodni mert esélyem sincs.
-Jó, jó... én csak mondom... - Mondjuk a születési évem nem biztos tudta fejből, de ezek szerint azt is.
Ha magamnál lennék szólnék hogy ne folyó írással töltse ki hanem nyomtatottan, de így szerencsére el vagyok foglalva a saját haldoklásommal, amit a környezet vált ki.
-Ahh... még jó... - Sóhajtom, nem vagyok impotens.
Nem nézem mit ír, tudom hogy tud mindent. Legalábbis ami nem olyan hogy csak én tudhatom, mint a merevedés és hasonló baromságok. Kinézem a sok oldalból, hogy rajta lesz.
Átkarol, akkor megnyugszom valamelyest, de ahh... még szerencse hogy megnyugodtam különben közöltem volna elütöttek.
-Leestem a kerítésről... meg megvertek. De azt ne írd bele, nem akarok feljelentést tenni, csak leestem és kész. A többi tényleg verés, de az meg mindegy. - Ahh, nem akarom ezt elnyújtani, menni akarok.
Végre, kijön a doki, de úú... nagyon nem akaródzom menni. Úgy nézek Henryre mintha legalább a seggembe akarnának tolni egy izzó piszkavasat, de azért elindulok. Itt van velem, nem lesz gond.
Átfutja a papírokat, kéri hogy vegyem le a pólóm. Megteszem de rögtön bosszús lesz.
-Ez már majdnem egy hetes. Miért nem jött azonnal? Ha komplikáció lépne fel, például komolyabban megsérült a tüdeje vagy a bordája, akkor jobb lett volna rögtön kezelni... Menjen a röntgenhez! - Szól rám én meg mint egy zombi csinálom, de szerencsére kiderül hogy csak kissé megrepedt, semmi komoly. Az oldalam megzúzódott, attól ennyire csúnya.
-Pihentesse, felírok egy erősebb fájdalom csillapítót, akkor könnyebben tud majd lélegezni...
Elmondom hogy melyik kenőcsöt használom, hogy anno azt kaptam ugyan erre. Kelletlen bólint hogy kenhetem vele még egy hétig.
Aztán elküld, hogy menjek, bólogatok és remegve odamegyek Henryhez, mázli hogy nem nagyon zaklatott a doki, gondolom ideges volt hogy csak most jöttem.
-Menjünk... - Suttogom halkan, mint akit alaposan kiosztottak és szánja-bánja. A vicces hogy valóban megfogom a pólója végét, mert a kezét nem akarom, csak nem szeretném ha messze lenne tőlem. Hétnek érzem magam nem huszonhétnek.

Próbálok megnyugodni erre csak realizálom hogy feldühítettem Henryt. Csak lesütöm a szemem, nem vagyok erre büszke, mondtam de most mit csináljak?
-Mert nem tom' ki volt. Hatan voltak, valami banda gondolom. - Sóhajtom, marja a torkom a klór szaga. - Mindegy, elkerülöm a parkot és kész. Ne aggódj, nem nyíratom ki magam, drága a temetés. - Hunyom le a szemem, össze kell szednem magam, nem akarok gondot okozni neki. Nagyon nem, hát én gondoskodom róla, neki nem kell rólam, elég a saját baja.
Az orvos aztán benn leteremt kissé, de megnyugtat minket hogy megmaradok.
-Igen, idő kell neki és pihenés, magától összeforr. Ennél többet nem tehetek, ne hagyja emelni és cipekedni, és ne csináljon semmi megerőltetőt most pár hétig. Ha mégis akkor benn fogom tartani és látogathatja fogadási időben. - Ecseteli Henrynek az orvos, érezni hogy elvárja nézzen a körmömre mert az én szavamra nem ad. A hangvétele neki is hasonlóan érces én meg csak elsápadok teljesen, úristen én be nem fekszem. Ez horror. Elveszem a fájdalomcsillapító receptjét és odatámolygok az öcsi mellé, jaj nem akarok itt maradni, menni szeretnék.
Átkarol, az jó, ettől jobb, fel sem fogom kívülről hogy néz ki, de ha felfognám is azt mondanám senkinek semmi köze hozzá.
Kinn ott van a patika is, remegve adom oda a receptet és fizetek.
-A múltkor vészesebb volt a bordarepedésem, magasabbról estem le... ha nagyon fájt volna magamtól is eljövök, nem csak mert ti azt mondjátok. - Sóhajtom remegve kissé, halkabb a hangon, de ha ott van mellettem hallja. Aztán elrakom a dobozt és mutatom menjünk ki.
-Adj tíz percet és mehetünk... - Sóhajtozom kinn, végre levegő. Kell egy kis idő míg megnyugszom, addig nem merek vezetni. Nem bírnék koncentrálni.
-Köszönöm hogy eljöttél. Tényleg. Köszi. - Mondogatom még neki, egyedül teljesen kikészültem volna, így nem.

//Lopom a formázást mert tetszik és gyorsabb XD És te voltál a 250. hsz-em *.*//

Csikorgatom a fogaim, de csak halkan, majd próbálok nem felrobbanni.
- Szuper, ki sem tudnám fizetni, sőt ha olyan hülye lennél, hogy meghalj el se mennék rá
Vetem oda durcásan. Ilyen hülye viccet! Mondogattam neki, hogy utálom, de nem igaz, csak részben. De nagyobb részben megőrülnék, ha baja lenne. Barom.
Az orvos végre aztán kinyögi mi a frász van és én se kapok szélütést. Megjegyzem, amit mond, bár nemtom hogy felügyeljek rá, ha nem lakok vele. Ezen agyalok, de megjegyzem mit NEM szabad csinálnia.
- Kösz, viszlát, figyelni fogunk
Kitámogatom, szép lassan megyek vele, még a patikába is el kell vánszorogni.
- Mi lenne, ha pár napra hozzád költöznék? Mert te hülye vagy
Közlöm az okokat. Sajnálom, hogy ennyire szarul van, rosszul néz ki irtóra, türelmetlenül dobolok az ujjaimmal a patikában is a pulton.
- Mi az a ti?
Morranok rá, de a remegése meghat, ajhmp gyenge vagyok, szóval még jobban magamhoz ölelem, ha kiértünk. Itt sok az ember meg minden...
De csak annyira szorongatom, hogy ne fájjon neki. Hülye. Úgyis adott tíz percet, addig ölelgethetem, nem? Ő az egyetlen, akinek nem zavar a közelsége, szinte. Sok mindenben az egyetlen sajnos. Nekem is kellenek barátok, egy csomó, irigy vagyok nagyon.
- Ostoba vagy...jobb, jobb már?
Kérdezem gyengédebben, de még mindig ölelem, hiányzott ez, de magamtól sosem tettem volna, nem ölelem meg csak úgy. De ez most annyira leírhatatlanul jól esik, hogy nem akarok tőle szabadulni, így érzem az illatát is meg minden.

// nekem a 35. Mintha kicsit többet játszanál Nyugodtan, észre sem vettem, hogy formázok //

-Akkor lehet senki nem menne el... - Na jó, apáék egy temetésre csak eljönnének. De így a kórházban nehéz gondolkodnom. Nem vagyok biztos benne. Elég elkeserítő gondolat hogy a sírásó biccent nekem egyet és ennyi.
Aztán benn diagnosztizálnak, Henry kiokosodik én elsápadok, de végre túl vagyok rajta. El se hiszem.
-Ugyan, nem akarok a terhedre lenni... amúgy sem emelgetek semmit, futni sem megyek még egy ideig. Komolyan. Nem akarlak zavarni a munkában. - Ahh, jó lenne vele lakni, belém mar a honvágy és a hiány, kiül a hangomra is kicsit, mert nehéz erre figyelnem, de nem lehetek önző. Ez olyan lenne mintha visszaélnék a helyzettel, van jobb dolga is mint velem lenni.
-Phoenix meg te. - Sóhajtom, Phoenix megígértette velem hogy elmegyek. Ha Henry nem jön is elmegyek, de... borzalmas lett volna egyedül. De Phoenix előtt nem akartam volna égni Josh meg eleget ápolt másokat, nem kell neki még egy ilyen teher... főleg hogy alig ismer. Bár biztos eljött volna velem, de Henryvel az igazi, ő valóban megnyugtat, elég hogy itt van.
Kinn eddig bírtam, ha már ennyire ölel megölelem rendesen és szorítom magamhoz, bújok a nyakába, remegek, csak azért nem remegtem eddig ennyire mert gyorsan sorra kerültünk és átkarolt. Annyira utálom a kórházakat...
-Ühüm... - Sóhajtom nehezemre esik elengedni, de megteszem, mosolygok is. - Bocsánat... - Nézek félre, kínos hogy ennyire rosszul viselek egy kis vizitet, de annyi rossz élményem van már, hogy teljesen felkavar a dolog. Mondjuk alig húzódtam el, olyan jó hogy ilyen valóságosan érzem. Megviselt hogy egy évig nem is láttam... nem hittem volna hogy ennyire.
-Hát... sajnos ilyen hülye és szerencsétlen báty jutott neked, reklamálj anyáéknál hogy összehozhattak volna jobbat is. - Kuncogok, kezdek jobban lenni, már van valami arcszínem is.
-Akkor irány hozzád? Lehet? - Kérdezem ,nem biztos hogy beengednek most idegeneket, nem tudom hogy működik a dolog.

//Csak egy pötit XD Okés, akkor loptam XD A boltban is nehéz volt formáznom, láttam elcsesztem xD De ezzel könnyebb XD//

Fáj hallanom hogy számára anyáék már nem léteznek. De megértem, én is összevesztem velük csak nem tudja. Nem is kell. De aztán ahogy kiszáll arcon csap amit mond, mi az hogy nem érdekel?! Mikor csak ő érdekel... kicsordul a könnyem, ennyire nem utálhat! Nem bírom elviselni...
Kiszállok a kocsiból nem érdekel ki lát és mit gondol hogy sírok, az sem érdekel hogy hallani a hangomon, utána kiabálok.
-Te vagy a legjobb barátom, az öcsém, van pofád azt mondani nem érdekelsz?! B.szd meg Henry, mit csináljak hogy ne utálj?! Nem tudom... nemh... hhh... - Teszem a kezem a számra, hátat fordítok neki és nekidőlök a kocsinak, hogy lecsússzak. Kész, nem bírom ki hazáig, itt és most sírok. Elbújok a lábaim közé, a karjaim alá, nem akarom hogy lássa akárki, hogy lássa Henry de felidegesített, hogy mondhatott ilyet? Mi az hogy így eldob?! Annyira fáj... nincs nekem senkim, ez fáj a legjobban. Apa is kiábrándult belőlem teljesen, anya meg apa véleményén van, mert nincs sajátja. És most Henry is ellök magától... jobb lett volna ha alkoholista leszek, akkor már rég elittam volna az agyam és a májam.

Nem akarok felnézni, de meglep hogy azt mondja velem akart lenni. Akkor... akkor nem utál? Csak haragszik? Az jobb lenne az talán elmúlik. Ez kicsit megnyugtat, de a sírás nem csillapul, több évi gyötrelem tört fel egészen mélyről, nehéz lenne már elnyomnom, fel is hagyok vele.
Aztán érzem hogy megölel, remegve a sírástól bújok hozzá és karolom át roppant esetlen, mert fáj az oldalam is a sírástól, hogy ilyen hülye pózban ülök és hogy a sírástól rázkódom. De nem érdekel, én csak ölelni akarom az öcsém.
Érzem hogy csókolgat, hallom hogy szólít, fáj a szemem is hogy éget és a kontaktlencse is szökne, mert kisírom. Tiszta szánalmas vagyok most, úgy örülök hogy nem lát más csak Henry. Legalábbis én ezt hiszem, mert nem hallok mást a hangján kívül csak a saját zokogásom.
-Ne utálj... - Nyögöm a kulcscsontjába, igazából mást nem szeretnék. Ez a legfontosabb, jelenleg ez számít a legjobban. - Csak ne utálj... nekem csak te vagy... - Hú mint egy rossz szerelmi vallomás, de ha így van? Vannak új ismerőseim de nem a barátaim. Még ha Josh-sal olyan érzetem is van igazából alig ismerem. Phoenix meg... rengeteget segít, de nem tudok kiigazodni rajta hogy kedvel-e, vagy csak a bűntudata hajtja hogy elütött. Nincs senkim... Csak Henry.
Aztán annyira húzódom el hogy végre ránézhessek, nem leszek szép látvány, tiszta vörös a szemem, alig látok, sűrűn pislogok mert fáj hogy benne van a lencse, taknyom-nyálam lassan egybefolyik, úgy törlöm meg egy laza mozdulattal az arcom a kezemmel. Amennyire tudom ránézek.
-Csak ne utálj... - Mondom megint, annyira félek hogy teljesen megutál, ha létezik a mumus nekem ez az. Másik kézfejemmel törlöm a szemem, olyan vagyok mint egy kisgyerek vagy egy elcseszett felnőtt, de nem tudok mit csinálni vele. Már nem olyan vagyok mint régen, talán sosem leszek olyan. Gyengébbek az idegeim és nem is szeretem magam, pont ezért, mert semmire sem vagyok jó. Még Henrynek sem tudtam segíteni...