Arról miért, hogyan és mennyire utálom az anyám meg az apám
Tizenhat voltam, atyaég, de rég volt, hogy Jacob azt mondta menjek ki hozzájuk nyárra, lesz meló, meg ilyenek. Sosem szerettem zsebpénzt kapni az ősöktől, mivel mindig gyűlöltem őket, ígyhát lélekszakadva rohantam „bármi legyen, jó lesz” alapon kifele. Dolgozni nem nagyon kellett, de egy rakás rossz csajt összeszedtek. A szüzességemmel együtt akkoriban mást is elvesztettem. Kezdjük ott miért, hogyan és menyire utálom a szüleimet. Sokáig azt hittem az életem tragédia, később helyesbítettem, hogy tragikomikum, mára már teszek az ítéletekre és azt gondolom tulajdonképpen nagyon vicces. A gazdag, hígagyú apám szájából mindig csak azt hallottam: „Vegyél példát a bátyádról, tanuljál fiam” anyám pedig „ Miért nem vagy olyan mint a bátyád, az ég szerelmére, csak egyszer viselkednél rendesen?!” Hamar leesett, hogy nem vagyok kiskedvenc. Az említett tesó, Sebastian mindig rendes volt, rajongtam érte, felnéztem rá és a szokásos blabla, de a szüleim nagyon idegesítettek. Nem csak klasszikus értelemben, hogy éreztem cseppet sem kedvelnek, vagy próbálnak törődni velem, esetleg alkalmazkodnának a személyiségemhez, de az állandó hurcibálásaikat sem állhattam. Alighogy barátokat szereztünk Sebbel már állt tovább a társulat, anyámékra rájött az utazhatnék és mindig mi szívtuk meg. Már éppen megkedveltem volna valakit, mire a drágalátos felmenőim szedték a sátorfájukat és hajtottak bennünket is magukkal az örökös nászutukra. Pofám persze csak nekem volt, Seby tisztelte bennük a nemtommit. Valamikor tizenhatéves korom tájékán telt be a pohár, akkoriban a suli is rosszul ment, nem kötött le semmi. Jacob jó arc volt, a tanya bikája, tapadtak rá a nők és a seggfejek. Medencét kellett takarítanom, de én inkább csak fürödtem benne, miközben egész nap be voltam szívva. Sosem éreztem még magam annyira szabadnak! Elégtétellel töltött el, hogy nem kell a Sebastiannal való ambivalens érzelmeimet ráncba szednem, anyám hátát kennem, miközben a képtárakról áradozik, meg elvont költők agyatlan hülyeségeit mormolja. Először klassz volt, nekem mindig jutott nő, pia, fű, hirtelen annyira jó arc lettem, hogy az igazi élvezetekbe is be akartak avatni. Azt mondták, ha elég kemény vagyok kibírok egy-két durvább anyagot, hogy nem fogom megbánni, áh, sok mindent mondtak. A lényeg, hogy nem tudtam nemet mondani. Persze az lett belőle, hogy Sebastian hazavitt, de akkor már nagyon rákaptam mindenféle anyagra, szóval nehéz volt leállni. Iszonyat égés volt, ahogy hazahurcolt, mindennek tetejébe pedig leoltott, kioktatott, annyi rizsát lenyomott a torkomon, hogy aztán én is a képébe vágtam egy-két finomságot. Az ember azt hinné a tragédiák összehozzák a családokat, erősítik a szeretetet, de nálunk éppen fordítva történt, a szüleink pánikba estek, aztán faképnél hagytak, a bátyám kikészült, én meg sokáig gyűlöltem és sokáig éreztettem ezt vele. Megaztán epilepsziás is lettem, de ez már egy másik történet.
Van egy sokkal jobb! Miután rádöbbentem egyre s másra magammal kapcsolatban és sikertelen lettem kapcsolataimban, rájöttem, hogy sosem leszek igazán az, akinek lennem kellene normális esetben. Elkezdtem levelezőin egy papneveldét és hirtelen elhatározásból beiratkoztam a katolikusok közé papnak. Sokfajta célom van ezzel, egyrészt szétrombolni az egyházat, másrészt tönkretenni Sebastiant, harmadrészt kezdeni valamit féktelen gyűlöletemmel a világ iránt. Így hát vége a forgatásoknak...
Arról mennyire nem hasonlítok a bátyámra
Sebastian fő ismertetőjegye, hogy tud franciául. Ezt a szüleim nem állták meg a nap huszonnégy órájában elfurulyázni. Sebastian francia tudása már a fülemen jött ki, sértett és bántott, ha a hülye akcentusával próbálkozott, ökölbe szorított kézzel vigyorogtam, amikor áttért arra a nyálas, harákoló, ostoba nyelvre és bólogattam neki, amikor próbált a fejembe sulykolni néhány mondatot. A bátyád tud franciául, de te nem, a bátyád nyelvérzéke, a bátyád rendszeretete, a bátyád elhullajtott, arany papír zsebkendői! Jó, hogy az orrváladékát meg nem koszorúzták. Én nem is tudom mi voltam, második, elhanyagolt, csintalan, rossz fiú, a tékozló kölyök? Igaz, hogy sosem voltam szorgalmas.  Mindenre ott volt Sebastian, éreztem apámon mennyire nem vesz egy kategóriába minket és ilyenkor utáltam a testvérem, de ugyanúgy ajnároztam és néztem fel rá és lett a legfontosabb ember az életemben. Nehéz ügy, nehéz lenne elmagyarázni azt a sok mindent, amit vele kapcsolatban érzek, hagyjuk is.

Arról mi mindent titkolok a bátyám, a szüleim és  mindenki elől
Hát az epilepsziát! Nem mintha Sebnek nem lenne világos a dolog, akkor jött rám, amikor drogoztam és mint kiderült azért alakult mert drogoztam! Fűre lépni tilos, így jár az, aki mégis megteszi.  Az a klasszikus kellemetlen szituáció van, amikor az ember pár másodpercig nincs tudatánál csak révedezik és a végtagjai rángatózni kezdenek, eleinte rosszabb volt, mert a nyelvem is összeharapdáltam, olyankor a szám mindig vérzett, rendszeresen összeestem és sokszor a vizeletem sem tudtam tartani. Nem volt kellemes, de Sebnek azt mondtam múlik, ő velem volt, szóval a furcsa érzelmeim még lelkiismeret furdalással is párosodtak. Eléggé untam, azt hittem sosem lesz vége az állandó fogságnak Seb mellett. Próbált normális életet biztosítani nekünk és felügyelet nélkül még klassz is volt, de úgy éreztem folyton kontroll alatt tart. Sokáig party face voltam, de ez sokat elvett, főleg mikor jöttek ezek a durvább tünetek és sikerült társaságban is eljátszanom a hattyú halálát. Így lettek egyre jobb haverjaim a könyvek. Meg említettem már mennyire untam az egész fogság történetet, szóval a rohamaim igyekeztem Seby előtt nem csinálni. Néha összejött és tényleg enyhültek is, a stresszhelyzetekre, vagy furcsa szitukra koncentrálódtak, úgyhogy Sebastian végre úgy döntött Amerikába megy! Én azzal szívattam, hogy beállok papnak, de aztán elmondtam, hogy színészképzőbe megyek, viszont azt már nem, hogy beálltam dublőrnek. Először csak fenék dublőr voltam, szégyellős sztárocskák hátsója, aztán valaki felfedezte, hogy elöl is jó vagyok, majd mikor már benne voltam a bandában rám bíztak komolyabb munkákat is. Megszoktam, a rohamok kerültek, ha rám is törtek, mindig úgy csináltam, hogy egyedül legyek, de sokkal enyhébbekké váltak, már nem ájultam el, nem lett nedves a gatyám. Többször fordult elő, hogy beakadtam és egy mondatot elismételtem többször is, de ez inkább volt poén mint tragédia. Kezdtem visszatérni régi önmagamhoz, mígnem szerződtem Hollywoodhoz és szerepet kaptam a ThorXXL-ben mint Loki dublőre. Király volt, a vércukrom sem esett le olyan gyakran, sok mindent kipróbáltan, aztán megkaptam ezt a Csontkárost és leszerződtem állandóra. (Lokit három dublőr csinálta és én csak beugró, kis kezdő voltam) Gondoltam itt az ideje meglátogatni az én drága jó bátyámat.

Shine on me