/Egy lefestett kerítéssel és némi bevásárlással később -Gyönyörű park csodás napsütésben/


*A boldogság és az elégedettség szinte tapintható volt a levegőben. Csak én éreztem azt, hogy fel fogok robbanni és átkoztam a sorsot, hogy nem tudom elásni magam. A kettő közül bármelyik megfelelt volna a jelenlegi helyzet helyett.
Rose nagyi nem bírt magával és döntött. Nem lehetek táncosnő mint ő volt hajdan Vegasban és nem lehetek manikűröslány sem.
Én többre születtem, csak ez nem derült ki mindjárt. Egyetemre kell mennem.
Nagyon kiborultam, még akkor is ha tudtam, a Frances kiváló egyetem. De nem nekem.
De nincs visszaút, ki kell választanom a szakot és szeptemberben újra diák leszek.
Rose mindent fizet és még az egyik kocsit is megkapom. Plusz szép kis zsebpénzt is.
Szüleim a mennyekben jártak a boldogságtól.
Volt egy olyan érzésem, azért hagytak a nagyinál, mert tudták ő el fog küldeni tanulni. Ha tetszik nekem, ha nem.

A park szépségeire nem is tudtam figyelni. Sőt azt sem tudom, hogy jutottam ide. Bevágtam magam a kocsiba, mentem aztán leparkoltam...és most itt vagyok. Szuper.
Picinyke farmersortban, almazöld topban, aranyszín szandálban, kócos hajjal...háát...Mint akit idefújt a szél. És még napszemüveg sincs rajtam. Csak egy hosszú bizsulánc lóg a nyakamban, amit már jóideje tekergetek-csavargatok idegességemben.
Fújtatva vetem le magam a szökőkút körüli padok egyikére.
Félek és dühös vagyok.*

Ma is sokat fordítottam, szava nem lehet se Phoenixnek, se Henrynek, se Joshnak se senkinek, annyit feküdtem hogy kezdek becsavarodni. De szeretnék hamar felgyógyulni mert megveszek azért hogy fussak pár órát. Ez már beteges... De már a négy falat sem bírom, még pár nap és csak akkor jönnek a srácok. Pedig én már most is örülnék nekik. Szociális hiányom lenne? Mostanság annyit beszélgettem, fecserésztem, hogy frusztrál csend. Úgy döntök, hogy sétálok egyet, az nem megterhelő, de kellemesen elfáraszt és kikapcsol. Amúgy is olyan szép idő van! Felkapok magamra egy fekete izompólót (úgy is árnyékos részeken akarok sétálni) meg egy térdig érő farmert, tornacipőt és már lenn is vagyok a parkban némi séta után. Már fél órája is lehet hogy bóklászom és lébecolok, amikor meglátom a szökőkutat, nem is kell gondolkoznom, hogy ott lepihenek kicsit. Hűs a levegő és párás, pont jól fog esni. A napszemüveg rajtam, hogy kíméljem a szemem. Oda is ülök a szélére és kezemmel simogatom a vízfelszínt, ahh, de jó hűvös! Akkor látom hogy van egy mufurc lány a padon, kedvem lenne odafröcskölni hogy ne duzzogjon már mikor ilyen jó idő van, de csak huncut mosoly játszik az ajkamon, nem teszem meg.
-Meg fogod fojtani magad, nem zavar? - Vigyorgok rá, mert hát már annyira csavargatja, lassan ráfeszül a nyakára a lánc.

*Nem tudom mióta ültem a padon. Néhány perc vagy egy egész óra?
Mit számít. Egyébként ha elsétált volna egy kék rinocérosz előttem, fel sem fogtam volna.
Ötletem egy szál se, optimizmusom rohamosan fogy.*
-Tessék? Mi van? -*kapom fel a fejem ijedten, mint egy tetten ért tolvaj.
Kicsit később sikerül összehoznom kitől származnak a szavak és mi az értelmük.*
-Nem is tudod, milyen jó ötlet...-*morgok az orrom alatt, de azért megpróbálom kicsomózni a láncot.
Nem szeretnék egy parkban meghalni.
Szembetűnően bénázgatok, végül egy félig elfojtott káromkodás után hagyom az egészet.
Vész esetén letépem a nyakamból.
Tétován pillantok az ismeretlen felé. Hosszú haj, laza külső...De mégis van benne valami más.
Nem jut eszembe semmi, amivel jellemezhetném, de nem is vagyok túl jó pasiügyekben.
Különben is. Nem is ismerem a srácot ergo nem kell túl messzire kalandozniuk a gondolatoknak.
Egy perc múlva talán már itt se lesz. Vagy jön a barátnője...Eltűnnek és egyiket sem látom soha többé.
Aztán sikeresen megfojtom magam a lánccal.*

Kuncogok, hogy így megleptem, valaki nagyon elmerengett!
-Hát nem túl kreatív... és még csak semmi izgalmas sincs benne... - Vigyorgok rá, már csak azért is. Valószínű ez fel fogja bosszantani, de Zinnél sem zavart. A mosoly amúgy is ragadós és erre a lányra is jócskán ráférne. - Címlapsztorinak sem valami érdekes... - Cukkolom tovább.
-Héj... segítsek? - Tolom fel a napszemüveget a hajamba és fél szemem lehunyva hunyorgok kicsit a hirtelen fényre. Látom hogy nagyon nem boldogul a lánccal és a végén tényleg baja lesz.
Ha hagyja akkor felállok és odamegyek hogy közelebb hajolva szemügyre vegyen ezt a gordiuszi csomót. Ha netán puffogva nemet mond akkor csak csóválom a fejem mosolyogva és közlöm hogy én felajánlottam.

*Ezt nem hiszem el. Szenvedek ő meg kiröhög. Bravó! Csodás! Fantasztikus!
Kerülget a robbanhatnék erre ez.*
-Miért nem mész inkább haza? Biztos várnak otthon. -*vetem oda neki és csakazértis küzdök a lánccal.*
-Kreatív..cöh! Tenyérbemászó vagy tudod? Ha valaki meg akar halni nem törekszik kreativitásra...Címlapsztorira se. De te azért elmondhatod a haverjaidnak.
*A helyzet kezd szánalmassá válni, a lánc pedig szorosabbá.*
-Nem bánom. -*dőlök hátra, megadva magam a balsorsnak.* -Tépd le ezt a vackot, majd otthon megcsinálom.
*Most hogy közelebb jön hozzám szemügyre is vehetem. Mondhatnám, hogy veszettül jóképű, de minden idegszálam tiltakozik.*
-Ha esetleg meggondolnád magad, meg is fojthatsz vele. Kreatív és címlapon a helye.-*vetek rá egy gúnyos mosolyt.
Az meg sem fordul a fejemben, hogy esetleg egy kezdő sorozatgyilkost provokálok.
Nincs valami sok ember itt a parkban.*

-Nem, sajnos a magány fojtogató indáitól menekültem a pezsgő élettel teli parkba, az más kérdés hogy csak egy mufurc hölgyeményt kaptam ki! - Vigyorgok rá pofátlan.
-Hát aki bénaságba hal bele mint te, az valószínű nem eltervezett, igazad van... - Somolygok, hogy csak mintha rontana a csomó állásán, nem javítana.
-Kár lenne érte, jól áll! - Mondom kedvesebben mosolyogva, majd leülök mellé inkább és vizslatom, hogy is kéne megcsinálni. Az anyja... mióta csűri csavarja ő ezt?!
Vigyorgok.
-Az életed a kezemben van milyen kacér gondolat, cöcöcö... - Ciccegek neki dorgálóan, vigyorogva, de ahelyett hogy feszítenék a láncon lazítok, ahogy bogozom kifele, bár menet közben a haját a válla mögé simítom és a kezem akaratlan a forró bőréhez ér néha-néha.
-Na és miért kellett ennek a láncnak becsavarodnia? - Kérdezem somolyogva a rossz szóviccet, valaki eléggé felbosszanthatta ha így vezette le.

-Magány? Csak tizen voltak körülötted? -*epéskedem tovább, mert nem bírom elviselni a mosolyát a jókedvét.* -Bocs, hogy nem fogadtalak kitörő örömmel.
*Leül mellém és alaposan szemügyre veszi a láncot, vagy legalábbis remélem, azt nézegeti ily behatóan.*
-Oké, béna vagyok. *hagyom rá megadóan sóhajtva. Valahogy zavar a közelsége. Nem tudom megmagyarázni. Hülye csitrinek érzem magam.
Inkább lehunyom a szemem és igyekszem valami másra gondolni. Persze, az egyetem jut eszembe és az elméletem, hogy a szüleim és Rose összejátszottak.
Amikor hozzám ér borzongás fut végig a gerincemen. Szánalmas! Röhej!
Mi vagyok én, zárdaszűz? Küzdök az érzések kavalkádja ellen, visszamenekülök a vitriolos gúny mögé.*
-Nem figyeltem oda..és összecsavartam. Izgulok az egyetem miatt...-*mondom színtelen, gépies hangon.
Eszembe jut, hogy ha összefogtam volna a hajamat talán hamarabb végezne. Még a végén összeakad a lánc a tincseimmel...azokkal a helyenként fehér festékpöttyös tincsekkel.*

-Nem, csak úgy százan. - Mennyien lakhatunk a lakóházban? Nagyjából ennyien. De vigyorgok neki kegyetlen jókedvel, had szokja. - Igen, igen, nem volt szép tőled, de egye fene, megbocsájtom, ilyen rendes gyerek vagyok! - Vigyorgok már-már kedvesen rá.
-Nagyszerű, az hogy elismered az első lépés a javulás felé! - Cukkolom, közben ügyködöm a láncával.
-Miért izgulsz miatta hmmm? - Kérdezem szórakozottan, egyre jobban kibogozom, örömmel tölt el hogy megmentettem egy láncot, még ha értéktelen bizsu is. - Az egyetem buli, csupa móka és kacagás, leszámítva a vizsgákat, amik gyötrőek, de túlélhetőek! - Mosolygok, majd elégedetten dőlök hátrébb.
-Voilá! Kész is van! Inkább a hajad csavargasd, az kevésbé baleset veszélyes, és úgy is nőcis. - Harapok kicsit az ajkamba, főleg hogy látom festékes. - Tudtad hogy őszülsz? Biztos a stressz... kellemetlen... - Simítom ki a haját finoman ahol van benne fehér, de kaján mosolyom sejtetni engedi hogy nem őszül, másra célzok igazából.

*Újabb remek gondolat cikázik át az agyamon. Fejest ugrom a szökőkútba. Ez a srác teljesen kiborít. Bánom már, hogy elfogadtam a segítségét.
Fájdalmasan optimista. Kinyitom a szemem, de a pillantását kerülöm. Elég őt hallgatni is.*
-Legközelebb majd elküldök a bikini-különítményért jó?
Remek fogadóbizottság. De kereshetek pár béna, lúzer öngyilkost is.
*Na, szóba hozta az egyetemet is. Azt hiszem mire elválnak útjaink lesz a homlokomon egy billog:"Az Év Bénája!"
-Még hogy buli! Narkó, részegeskedés, meg skalpgyűjtés! De nekem sajnos tényleg tanulnom kell. Ultimátumot kaptam a szüleimtől és a nagyitól ennyi.
Elszoktam a tanulástól...
*Ledöbbenek. Kedélyesen mesélgetem neki a helyzetet, mintha csak egy ismerőssel diskurálnék.
Komolyan elment az eszem.
Közben a láncomat sikeresen kibogozza, majd látható elégedettségggel tanácsolja, hogy inkább a hajamat birizgáljam, mert az nőcis.*
-Nőcis? Én nem akarok nőcis lenni! -*durculok és egy kicsit elfordulok tőle mint egy hisztis ovis.*
-Az festék..de lehet tényleg leőszültem tőled..
*Végigsimit a hajamon. Úgy rántom el a fejem, mintha megütött volna.
Egy pillanat volt az egész.*
-Bocs...-*mondom halkan.*

-Nem köszi, rád is nem győzök vigyorogni, náluk már fájna a szám! - Mondom az utolsó lehetőségre, bevillan Kilian, nem is tudom miért. Nem a lúzerről, inkább utóbbiról. Furán szólta el magát ő is. Mennyire nem vicces téma te jó ég. De nem akarok erre gondolni.
-Belerázódsz. Én is tanultam a bulik mellett, nem lehetetlen. - Mosolygok, ugyan már! - De a narkót hagyd ki különben kibuksz.- Mondom komolyabb hangon, ha mosolygok is mellé. Amúgy nem zavar hogy mesélget, fecserészik, látszik rajtam, hogy ez engem nem feszélyez, sőt. Könnyedé válaszolok én is.
Felnevetek, ez a kijelentés és mozdulatsor!
-Hát, pont olyan vagy pedig, ezzel a kijelentéssel és gesztussal pláne! - Kacagok, ez marha jó!
-Ó, én tőlem? Miért ennyire idegesítelek kedves hölgy?
Nevetek de megszeppenek, hogy megijesztem, nem akartam. Erre nem összerázkódni szoktak. Kicsit hátrébb csúszok, reflex, ne zavarjam a személyes terét ha ennyire frusztrálom.
-Bocsánat... - Kérek én is elnézést, aztán összeszedem magam, lehet azt hitte mást is akarok, de hát nem vagyok én annyira nyomulós alak.
-Mi lenne ha innánk valamit? Elmesélheted hova jelentkeztél és miért nem tetszik. - Mondom kedvesebben. - Kárpótlásul az ősz szálakért. - Mosolygok rá, mondhat nemet, de igazából szocializálódni jöttem le és ha már így belebotlottam, miért ne?

*Azt hittem, faképnél hagy, mert elege van belőlem.
Maradt, s a kedvessége sem hagyott alább. Nincs kedvem harcolni optimizmusa ellen, talán nekem is jut belőle egy kevés.
-Talán néha egy-két buli belefér...-*elmosolyodom kissé.* -Nem a narkó teljességgel kizárva, abban biztos lehetsz.
-Hirtelen támad egy ötletem. lassan csavargatni kezdek egy hajtincset és közben figyelem őt.*
-Szóval ez nőcis én meg nőcisen viselkedtem. De azt el kell ismerned, a hajcsavargatás jobb, mint az előbb az a hiszti vagy mi.
*Abbahagyom a hajam birizgálását, valahogy szokatlan.
A meghívásán nem gondolkodom annyit...sőt szinte rögtön elfogadom.*
-Beszélgetni akarsz velem? Akkor nem lehetek olyan rémes.
Kitartásod eredményeként megtudhatsz rólam ezt-azt.
A szádat meg kíméld, miattam is megfájdulhat. Nem szeretném, ha holnap már az evés is fájna.
*Mosolyom már bátrabb, talán el is pirultam egy kicsit. Kedves srácnak tűnik, nem nyomul mint a tank és őszintének hat, hogy beszélgetni akar velem.
Felkelek a padról, kihalászok egy hajgumit a zsebemből, hogy hátrakössem vele zabolátlan tincseimet és eltakarjam a fehér festékfoltokat.
A művelet végeztével kezet nyújtok.*
-Vanessa Jade Carter!

-Nem csak belefér, hanem kell is. - Kacsintok rá. - Helyes. - Mosolygok, ezt örömmel hallom bárkitől. Semmi jó nincs a drogokban, hiába próbálják nekem bemagyarázni.
Nevetek.
-Mindkettőtől aranyos vagy! - Kuncogok, durcásan is van valami bája ennek a lánynak, hajcsavargatva szintén.
Szélesen mosolygok, hogy elfogadja, de nem félek attól hogy fájni fog holnap, max ha megharap, vagy én harapom el tartva peches szériám alább nem hagyó vonalát.
-Nem vagy rémes, eddig nem tűntél annak. Ó, látod, megéri kitartónak lenni! - Kuncogok.
-Nagyon örvendek Vanessa, Sebastian Drayton vagyok! - Azzal finoman elveszem a kezét és adok egy kézcsókot. Eztán felajánlom a karom, nem tudom elfogadja-e, de hátha.
-Szóval Vanessa, lakást újítotok? - Mosolygok, érdekelne mitől fehér a haja. Közben vezetem valami teraszos, kültéri kávézó fele, jó lenne valami hideget inni.

*Nem tudom, pirultam-e azóta hogy beszélgettünk, de a kézcsókra biztos sikerült.
Annyira elképzelhetetlen, hogy ilyen kedves, lovagias sráccal is össze lehet futni a környéken.
Biztos eltévedt. Nekem meg szerencsém van.
Már nincs ellenemre a közelsége, sőt, megengedek magamnak egy-két olyan gondolatot, amit eddig kereken elutasítottam.*
-Sebastian...Szép neved van...-*mosolyodom el, már cseppet sem szégyellősen.
Belekarolok, miközben a másik kezem ujjaival csavargatni kezdem megszelidült tincseimet.
Szerintem ez nőcisebb.*
-Ó biztos, hogy nekem nem kell drog a bulikhoz. Ha hiszed ha nem, tudok én vidám is lenni. Csak már rég nem volt okom rá.
Ahogyan baráti beszélgetéseket sem folytatok mostanában, pedig itt jártam középiskolába is.

*Az más kérdés, hogy nem is tudnék miről beszélgeti a volt osztálytársaimmal.Szerintem flúgosnak tartottak. Nyilván igazuk volt. De talán ezentúl másképp lesz.*
-Ó, ez csak kerítésfestés volt. Nagyi megkért, hogy fessem le.....-*tétovázom, aztán javítok.* - Igazság szerint amolyan terápiának, vagy büntetésnek szánta, mert unta, hogy nem volt egy épkézláb tervem a jövőmre nézve.
A szüleim és a bátyáim New Yorkban élnek. A fiúk sikeresek én meg nem.
*Már képes vagyok mosolyogni ezen a nem épp vidám tényen.
Talán ez is Sebastiannak és az ő mosolygó optimizmusának tudható be?

Elpirul, rettentő bájos, mosolygok a hirtelen támadt apró zavarán.
-Köszönöm. Bár remélem nem ettől lesz emlékezetes! - Mosolygok rá fogvillantósan.
Belém karol, végre valaki aki elfogadja, örömmel kísérem így beülni valahova beszélgetni.
-Nem kell különösebb ok, csak körül kell nézni és rácsodálkozni az apró vidám dolgokra. - Annyit mondogattam magamnak hogy lassan én is elhiszem.
-Márhogy nem keresed fel a volt osztálytársaid? Miért nem? - Kérdezem kíváncsian, én levelezek a volt egyetemi társaimmal, de hát az más.
-Ezért hogy kezdj magaddal valamit lefestette veled a kerítést... hmmm és megihletett az élet múzsájának csókja? - Mosolygok a kis történeten.
-Ugyan, idősebbek, pár év előnyük van, te most kezded az egyetemet, nem vagy lemaradva. - Henrynek is mindig mondtam ez valami fiatalabb testvér életérzet lehet.
Közben kiszúrok egy kellemesnek tűnő teraszos italozót, van pincérlány is, tökéletes lesz. Arra fele vezetem, egy üres asztalnál kihúzom neki a széket, hogy foglaljon helyet és leülök vele szemben.
-Szóval pontosan miért olyan borús ez a nap számodra a verőfényes napsütésben? - Kérdezem kedvesen, elmondhatja ha publikus, jó hallani hogy beszél.

-Mindenképp emlékezetes marad a neved. Ha másért nem, azért, mert nem hagytad lerázni magad, és a fejembe verted, hogy nem kell elűzni mindenkit magam mellől.
*Már nem kerülöm a tekintetét, nézem a mosolyát. Na abból is van vagy húszféle minimum.
Szívesen megcsókolnám, most ez motoszkál a fejemben és bár nem tiltakozom a gondolat ellen, mégis furcsállom. Hiszen most ismertem meg.*
-Apró, vidám dolgok. Ha te mondod, nálad biztosan működik. Egy merő optimizmus és vidámságbomba vagy és nem az a nyomulós fajta.
Nem arról van szó, hogy, egyszerűen ejtettem az osztálytársaimat. A szüleim és a testvéreim egyszerűen leléptek, amikor megtudták, hogy nem akarok a középiskola befejezése után tovább tanulni.
Egy valamikori elkényeztetett kislánynak ez elég fájdalmas volt.

*Remek helyet találunk magunknak, ahol hideg frissitő mellett folytathatjuk a beszélgetést.
Az italomban hemzsegnek a jégkockák, én pedig majd elcsípek egyet-kettőt és elszopogatom.
Remélem, Sebastian nem fog kiakadni.*
-Az egyetem miatt van egy kicsit rossz kedvem . El lett döntve helyettem és fogalmam sincs, mit tegyek. Rose nem véletlenül festette át velem a kerítést tegnap.
Elutazott Vegasba a régi barátnőihez és minimum két hétig ott marad.
Nyilván azért hagyott abban a fene nagy házban, hogy szép nyugodtan, minden zavaró tényező kizárásával ismerkedjek meg az egyetemmel és a szakokkal.
Aztán pedig válasszak egyet.
Adjam le a jelentkezés satöbbi, végül várjam szépen a szeptembert.
*Elhallgatok és levadászom az első jégkockát.*

Kuncogok, úgy fest már ennyivel is maradandó tudok lenni?
-Nem éreztem magam nagyon utálva, miért mentem volna akkor? - Vigyorgok, Zin sokkal durvább volt, bár ott okom volt maradni.
Felkacagok, de jó hogy Phoenix nincs itt és nem hallja, rögtön jönne hogy "Ez? Ez depressziós...". Na jó, ennél szebben közölné, bár akkor sincs igaza, most kifejezetten boldog vagyok!
-Igyekszem jó kedvre deríteni azt aki a közelemben van, és mivel benne vagy a vonzásomban, addig vigyorgok, mígnem el nem mosolyintod magad! - Vigyorgok szélesen, amúgy is tetszik a mosolya. Jobban áll neki mint a szomorkodás.
-A szülőknek nehéz elmagyarázni hogy el tudjuk dönteni mit akarunk... mert ami megvan általában kevés ha a fejükbe veszik többre is vihetnénk. - Mosolygok, nem csak az elkényeztetett kislányoknak a keresztje ez. - Hmm, szóval  egy elkényezett hercegnő karol belém épp? - Somolygok rá, kissé az ajkamba harapok.
Nem zavar ha szórakozik a jégkockákkal, csak meg ne fázzon... ahh, ezt nem említem neki, kiakadna.
Hallgatom, bólintok.
-Keress olyan szakot ahol olyan tantárgyaid lesznek amik érdekesek! Csomó ilyen óra van, rengeteg szakkör, sportlehetőség, tudsz ismerkedni, szerintem az egyetem jó dolog. Én imádtam egyetemista lenni. Főleg mert akkor már végre felnőttként voltam kezelve és nem voltam rángatva mint egy marionett bábu. - Kuncogok, imádok utazni de a sulival összeegyeztetni horror volt. - De legalább mindent nyugodtan eltervezhetsz, csomó szabadidőd van, nézd a dolgok jó oldalát! Egy csomó van neki, csak leragadsz ott, hogy "muszáj". A magad kedvére is tegyél, válassz kedvedre, ez szerintem jó dolog. Addig meg élvezd a nyarat! - Mosolygok melegen, szerintem ez nem olyan szörnyű, csak hirtelen és váratlan volt, talán ijesztő, de nem borzalmas. Kortyolok pár nagyobbat a teából, jól esik a hideg, meg is iszom a felét, már megint gyorsan iszom... szörnyű.

-Nem érezted magad utálva? Pedig nagyon dühös voltam rád. Mondjuk igy, hogy most itt üldögélünk jót beszélgetve, vicces, hogy miért gondoltam, tenyérbemászó vagy.
Mert jóképű vagy, magabiztos és kedves. Ma reggel még a pokolba kivántam az ilyeneket. -*kicsit hadarva mondtam el az utolsó két mondatot, aztán bekaptam még egy jégkockát.
Reméltem, nem csak a számat hűti le.
Sajnos a számat is csak rövid ideig fagyasztotta, a gondolataimat egyáltalán nem. Érzem, hogy muszáj mondanom neki olyasmiket amiket félreérthet.
Békekötésünk után is meg voltam győződve róla, hogy egy csodaszép lány a barátnője. Vagy minimum három csodaszép barátnője van. Nem kalandozhatok messzire, mert jobban fájna a valóság.*
-Oh az én szüleim nagyon jól tudták, hogy bennem több van. A bátyáimnak sétagalopp volt az egyetem. Tudod, 15 évvel idősebbek nálam. Ezért kaptál ki egy elkényeztetett hercegnőt. -*kuncogva csavargatni kezdek egy hajtincset. A végén tényleg rászokom.
Amit az egyetemről mond, az tényleg nem tűnik rémesnek és ha sikerül elvégeznem, a saját lábamra állhatok. Nem fogok függeni senkitől. Lesz rendes állásom. És ami a legfontosabb nem költözöm New Yorkba.*
-Élvezni a nyarat...igen. Azt hiszem ha eleget agyaltam egy nap, hogy mit is válasszak, kihasználom,  az egyedüllétet és birtokba veszem a medencét... és néha lemegyek a partra, hátha eljutok addig a pontig, hogy szóba elegyedem a régi barátokkal.
Jó terv igaz?
*Kiváncsian fürkészem az arcát, nézem, ahogy mohón kortyolja az italt.*
-Azért van még egy kis bajom veled.-*mondom halkan.* -Ne harapdáld az ajkadat.
*Nem folytatom és ha rákérdez, nehezen fogom kinyögni miért is zavar. És még el is fogok pirulni, mondhatni rákvörös leszek.*

Áh, ez semmiség, voltam teljesen levegőnek is nézve már, az sem riasztott vissza! - Kuncogok. - De ha ilyen vagy amikor nagyon dühös vagy, akkor szerintem téged néha direkt felbosszantanak, mert aranyos vagy olyankor. - Vigyorgok, hát vele sem tudnék rendesen összeveszni, ha így duzzog. Mondjuk nem is akarnék.
-Talán mert pimasz voltam veled? - Vigyorgok, hát piszkáltam, nem bírtam megállni.
Pislogok párat ahogy felszalad a szemöldököm, ó, azt hiszem imponálok neki! Kölcsönös.
-Ugyan miért kívántál pokolba minket? - Kuncogok.
-Ú... az már korkülönbség... - Legalábbis az már elég sok. - Odavoltak a kishugiért mi? - Nem is tudom mit csináltam volna ha húgocskám is lett volna. Biztos én is elkényeztetem. De nálunk esély nem volt több testvérre, ugye. De talán jobb is. - De akkor biztos neked is menni fog, családi vonás lehet a dolog nem? - Mosolygok, Henry mindig azt mondta nem érdekli az egyetem, pedig okosabb mint én, hiába fiatalabb. Lehet náluk is így van.
-Szerintem nagyon is jó tervek. A part meg isteni, ki ne hagyd! - Mosolyom a végére átcsap vigyorba. - De a haverok kellenek, szerintem keresd meg őket. - Nekem is kerekebb az élet mióta találtam pár új barátot akikkel élőszóban cseveghetek. Na meg főleg hogy visszakaptam az öcsém.
Iszok, majd hümmögök kérdőn mi a baj velem. Aztán csak pislogok, ne harapjam az ajkaim? Elvigyorodom és lassan benedvesítem őket hogy beszívhassam az alsó ajkam és fogaim közt préseljem ki, érzékien vörösítve rajta kissé. Persze szemezek vele közben, vajon tényleg azért zavarja mert nem bírja elszakítani a tekintetét a számról? Ha ettől elpirult, akkor egyértelmű, hogy kívánja a szám. Én is jobban megszemlélem az övét, tetszik hogy teltebb, ó igen, kellemes lenne az a csók.
Nem állhatom meg, közelebb hajolok és halkítok a hangomon, némi érzéki tónussal fűszerezem, míg kajánul megejtek egy félszeg vigyort.
-Szóval ilyeneket ne csináljak, azt mondod? És ha mégis megteszem, akkor mivel büntetsz? - Szalad fel az egyik szemöldököm, nem bírom ki, muszáj, dorombolok mint egy kandúr mondhatni, nagyon bájos hogy ilyeneket mond!

-Ki tudna téged levegőnek nézni? Még nekem sem ment, pedig nagyon mérges voltam rád. Talán ha nem a lánccal bajlódom, leorditom a fejed, vagy megtéplek...Puszta féltékenységből. -*tündéri mosolyt villantok rá, nehogy arra gondoljon, most is megtépném. Ugyan dehogy.*
-Aranyos vagyok felbosszantva? Az a padon kuporgó fúria neked aranyos volt? -*felkacagok*
-Ó igen, pimasz voltál de ha én aranyos vagyok dühösen, akkor te is az vagy amikor pimasz vagy.
*Gyorsan oldódnak a gátlásaim, ránevetek, szinte már bókolok neki. Nem zavar és láthatóan őt sem.
Ezt már flörtnek is lehet nevezni. Játszadozunk, évődünk, de semmi komoly.*
-Tudom, hülyén hangzik, de én csak egy szilikonos szőke bombázót tudnék elképzelni melletted, persze hogy a pokolba kivántalak a hozzád hasonlókkal együtt. De azt hiszem tévedtem. Te egy kivétel vagy én meg álalánosítottam.

-Persze, hogy imádtak a bátyáim, még a nevemet is ők találták ki. Nem tudom ugyan, honnan szedték, de nem is olyan rossz. Néha ugyan azt gondolom, inkább egy thaiföldi csajszihoz illene ez a név.
*Hogy miféle az a thai lány arról inkább nem mesélek. Kiüritem a poharamat és hátradőlök a széken.
Aztán történik valami. Tekintetét rám függeszti, mint a kobra, amikor a vacsorának valót figyeli.
Már kérdeznék valamit, amikor az ajkaira téved a tekintetem. Eddig is kedvtelve nézegettem, persze csak óvatosan, de amit most művel azt igazán nézni kell.*
-Ne csináld ezt...-*kérem halkan, de azért még mindig nézem.
Amikor közel hajol hozzám, már szinte könyörgök.
-Kérlek, ne...csináld ezt..-*nyilván már nemcsak az arcom, de az egész testem lángol.
Nem tudom, mondtam-e még valamit, vagy csak akartam. Talán meg akartam emliteni, hogy nem csak ketten vagyunk, de ez valahogy ostobának tűnt.*

-Megtépnél? - Kacagok fel, úgy fest ellenem ez az elsődleges fegyver. Lionel is megtette. De lehet legszívesebben beletúrnának a fejemen lévő selymes kazalba csak mivel mérgesek megelégszenek ezzel? Hah. - És ugyan mire vagy féltékeny velem kapcsolatban? - Nem is ismer, mi irigyelni való van rajtam vagy velem kapcsolatban?
-Igen, meglehetősen! - Kacagok vele.
-Óh, akkor pimaszkodom még. - Játékos kis mosoly játszik a szám szegletében.
Látványosan elkerekedik a szemem, hogy egy üres fejű libát képzelt el mellém partnernek, szinte sértő...
-Pff.... Én a csinos és okos lányokat szeretem, kérlek alássan... - Mondom dorgálóan, de láthatja végigmérem, hogy igen igen, én őt ide sorolnám. Nem vagyok egy izomagyú tesztoszteron bomba hogy élő guminő kelljen.
-Miért lenne ez Thaiföldös? Szerintem teljesen korrekt és szép. - Mosolygok rá, nem tudom mi baja vele.
Aztán állok le nyíltan flörtölni, szememmel szinte falom a zavarát, de nagyon kérlel, tudnám miért? Megtámasztom az állam míg így közel hajolva maradok és pajkosan mosolygok rá.
-Jó nem csinálom. - Mondom és csücsörítem kissé játékból, de huncut a mosolyom. - Miért vagy ennyire zavarban? - Mosolyom átcsap fogkrémreklámba, kivillan rendezett fehér fogsorom. Közben csak szemezek vele, lubickolok a pírjában, amit én váltottam ki belőle. Persze engem látványosan nem zavar hányan vannak körülöttünk, miért kéne érdekeljen? Nem csinálunk semmit... nem de?

-Jó vagyok megtépésben, elhiheted. De neked már semmi okod félni.
*Nem tépáznám, dehogy. Egészen másra gondolok, csak nem nyílt terepre való.
Talán még eljönnék ide iszogatni, de ha megvalósitom a gondolataimat kilométeres körzetben kitiltanak.*
-Pimaszkodj nyugodtan. Tetszik. Olyan aranyos vagy, amikor pimaszkodsz.
*Tényleg tetszik és egy pillanatig sem gondolom, hogy ez a "lefektetős" módszere.
Sok lány küldi az ilyeneket más éghajlatra..*
-Csinos és okos lányok..-*kicsit zavarba hoz, ahogy végigmér. Engem is az okos és csinos lányok közé sorolt.
-Nem csak a Jade miatt...-*kuncogok.* -Vanessa Jade szerintem egy félvér masszőrlány Thaiföldön..
Masszőrlány...Ezt hogy találtam ki. Mindegy.*

*Nem csinája...De már egész közel van egymáshoz az arcunk.
Élvezi a zavaromat. Szivdöglesztően mosolyog rám, közben adja az ártatlant.
Nincs mit tenni. Kiprovokálta.*
Egy hirtelen mozdulattal lenullázom az ajkaink közti távolságot.
Rövid, talán nem is igazi csók.
De legalább túlestem rajta.

-Ezt örömmel hallom. - Kuncogok, valahogy bizarr a gondolat hogy férfi létemre akarnak megtépni.
Elvigyorodom, tény, szeretek piszkálódni, de még aranyosnak nem tartottak érte. Muszáj élni a lehetőséggel, főleg ha ez imponáló a másiknak.
-Igen, csak azok. - Nem is kérdés. Jó volt dolgom az előbb említett kategóriával is, de ott ittam és már cseppet sem érdekelt hogy beszélgessünk is. Józanul nagyon is válogatok.
Felnevetek, masszőrlány, érdekes.
-Értem, hát nem tudom! Szerintem nem, de még lehetsz az, mindent ki kell próbálni, egzotikusabb lennél tőle, bár nem szorulsz ilyen dolgokra, ha engem kérdezel. - Enélkül is vonzó és kitűnik a tömegből.
Provokálom, közelebb hajolok, játszom, de hirtelen összeszedi a bátorságát és megcsókol. Érzem ahogy összetapad az ajkunk, lehunyom a szemem. Ha elhúzódna nem hagyom, nene, szeretném igazából megcsókolni. Finoman belefésülök a hajába és húzom vissza a fejét, hogy először az alsó ajkát szívjam be, majd csókoljam a felsőt is neki. Lassan, érzékien csinálom, kiélvezve a csók nyújtotta gyönyört és örömöt, és ha nem ellenkezik, akkor finoman szétnyitom ajkaimmal az övéit, hogy bekéredzkedjek a szájába a nyelvemmel. Szeretném gyöngéden és selymesen érinteni a nyelvét, ha hagyja. Csak ezután húzódom hátrébb a fejemmel, kezemmel az arcára simítva, alsó ajkát még befejezésül mélyebben ízlelve, majd piszézve az orrával. Tekintetemmel keresem az övét, mosolyogva a csók okozta mámortól, kissé bazsalygok.
-Mazochista leszek... büntess még... - Mondom halkan, csak ő hallja.

-Nem, masszőrlány már nem leszek. -*tiltakozom nevetve.*-Nem szeretnék túl egzotikus lenni. Az már nem is én lennék.


*Azt hittem gyorsan túleshetek rajta.
Sebastian azonban nem engedett. Igazi csókot akart.
Lassan, módszeresen csinálja. Izlelgeti az ajkaimat, időzik kicsit, érzem, ahogy az ujjai a hajamba simitanak.  
Ajkaim engedelmesen nyilnak szét, hogy utat engedjenek nyelvének, hogy finoman eljátszadozzon az enyémmel.
Mohón viszonzom csókját és amikor lassan elválnak ajkaink már én érzem kevésnek ezt az egy csókot, bármily hosszú és mély volt.*
-Annyiszor büntetlek, ahányszor akarod.-*súgom neki vissza és mindketten tudjuk, nem üldögélhetünk itt tovább, mert nem tudjuk magunkat sokáig tűrtőztetni. Sebastian biztos nem, beszélem be magamnak, legalábbis a csókja alapján valami ilyesmit szűrtem le.*

*Amikor elhagyjuk a teraszt eszembe jut az autóm. Azt nem hagyhatom csak úgy ott a nem tudom én hol.*
-Itt álltam meg a parknál.
*Sietősebbre fogom lépteimet és végül könnyedén megtalálom az ezüst terepjárót.
-Ki akarod próbálni? Mármint az autót...-*kacsintok rá huncutul*