Tökéletes átlagosságban telt a mai nap, mondhatni, a bosszantó tényezőkre a munkahellyel és a lakással kapcsolatban pedig igyekszem nem gondolni. Főleg, mert hosszú kihagyás után végre találkozhatok Noellel újra!
Az irodaház folyosóján ballagok, kezemben táskám és kabátom, arcomon elégedett mosoly, hogy végre magam mögött hagyhatom kicsit ezt a fejfájdító nyüzsgést.
Robertától, a marketinges csajtól az előbb köszöntem el és most ráérősen kanyarodok kifelé az utcára. A főbejáratnál egy fiatal férfi megfogja nekem az ajtót, jutalma érte egy hálás pillantás és bájos mosoly. Hihetetlen, hogy valakinek ennyivel is örömet lehet okozni...
Taxiba szállok, tanulva az eltévedős esetből és úticélom mi más lehetne, mint a belváros a maga bevásárló utcácskáival! Azon belül is a kávézó, ahova a találkozót beszéltük.
A hűvös időjárás és a duzzogó szívek átmelengetőjéért, némi koffeinért könyörög a szervezetem már erőteljesen és a sokat emlegetett hely mélyéről gyógyítóan, hívogatóan kellemes langymeleg és friss kávéillat terjeng kifelé is, melyért meg kell az embernek vesznie, oly kellemes. Kár fokozni: bemegyek és helyet keresek, mivel láthatóan Noel még nem ért ide.
- Karamellás latte machiatto-t kérnék, köszi. - huppanok le egy félreesőbb, mégis ablakhoz közli helyre, a megszólalás pedig egy köszönés után a pincért illeti meg, s némi elégedett mosollyal a képemen fejtem le a sálat a nyakamról, majd kabátomból is kibújok szusszanva.
Várok-várok, de csak nem jön ez a jómadár. Magamban már megjegyzem, biztos, ő is eltévedt, mint én az első alkalommal, hogy nyakamba vettem a várost. New York annyival átláthatóbb a maga kuszasága ellenére, de ez a hely...
És lám, végre megjelenik én pedig széles vigyorral, mintha nem is huszonegy lennék, hanem tizenkettő, integetek neki, hogy erre jöjjön, itt bújtam el!
- Sziaaa! - pattanok fel és nem érdekel, hogy hideget hozott magával a kabátját ölelem meg, ha nem ellenkezik.

- Nem is mernélek máshogy köszönteni! - jegyzem meg nevetősen, miközben elengedem, hogy helyet foglalhasson kabátjától megszabadulva ő is.
Kérdésére szusszanva tűrök pár kósza tincset a fülem mögé.
- Mit illik erre hazudni?... Neeem, igazából teljesen jól megvagyok, ami az itteni életet illeti. Csak kicsit unom már a hotelt. Lehet, kellene néznem valami kisebb lakást Hollywood Hill-en. - kezdek bele a mesélésbe és bár mással szemben rövidre fognám, tartom olyan jó barátomnak Noel-t, hogy vele szemben ezt ne tegyem meg. Persze, kérdezésre is hagyok időt a fecsegés közepette.
- Lassan beindul az itteni üzletház is, amit említettem, hogy az miatt jövök ide, tudod... szóval nem fogok unatkozni, az biztos. De te hogyhogy itt? Nem is mondtad, hogy jössz errefelé... - jegyzem meg játékosan korholón legyintve felé a kanalammal, csak épp azt nem veszem észre, hogy ezzel együtt némi hab is repül Noel felsője felé.
- Oh, b'szki, bocsi... - kapom szabad kezemet a szám elé, elfojtva nevetésem, majd mintha mi sem lenne természetesebb, odanyúlok, hogy mutatóujjammal szedjem le a habot és azt bekapva le is nyaljam róla. Már, ha hagyja mindezt Noel.
- Szóval, mi járatban erre és mikor érkeztél? Kimentem volna eléd, ha szólsz. - Nyilván egyedül akarta intézni és meg is értem. Én se szeretem, ha tutujgatnak, nem is szorulok rá. Ahogy elnézem a tetoválásait, mintha bővültek volna, mióta nem láttam... és persze eszembe jut az egyik meglepetésem, amit még nem is említettem - nemhogy mutattam volna - neki.

- Nem kell hazudni, meg amúgy is, nem illik. – Vágok közbe, aztán hagyom hadd folytassa. Hihetetlen mennyi boldogsághormonnal tölt el, hogy újra találkoztunk. Durcás kisfiú nézésem ellenére pedig elég gyorsan kihozzák, amit rendeltem, így a löttyöt kevergetve hallgatom. Neki legalább kicsit jobban bejött az élet, látszólag, nem úgy mint nekem, bár panaszra semmi okom nem lehet. – Egyáltalán, hogy bírtad eddig egy hotelban? – Vagy csak én nem rajongok annyira a hotelokért? Ott nem lehet rendesen bulit tartani, csúnyán néz rád a takarítónéni, ha túl nagy a kupi és véletlenül melóznia is kell, bár egy telefonhívás és a szobaszerviz már intézkedik is. – Igen, emlékszem. Akkor gondolom, eddig minden jól megy az üzlettel. – Félig kijelentésként, félig kérdésként jegyzem meg. Aztán már jön is az a bizonyos két kérdés, amiben szinte biztos voltam, hogy előbb vagy utóbb terítékre kerül. Pluszba pedig még egy kis hab is kerül a felsőmre, köszönhetően annak, hogy kanál lóbálásával próbálta meg dorgálássá varázsolni a kérdést. – Hát nem is tudom, hogy ilyen súlyos tettet meg tudok-e bocsátani. – Próbálom komoly kifejezéssel az arcomon végigmondani a mondatot, de a végén csak elnevetem magam és hagyom, hadd szedje le, elvégre az az övé. Meg amúgy sem mutat túl jól a pulcsimon.
Na de vissza a komolyabb vizekre. – Nem igazán vertem nagydobra, hogy esetleg jövök. Csak egy-két barátom meg a család tudott róla, azonkívül mindenkinek meglepetés volt. Illetve nem akartam elkiabálni az egészet. – Párszor az elmúlt időszakban megszívtam már azzal, hogy beleéltem magam abba, hogy végre olyan melót kapok, ami a végzettségemhez is passzol, aztán sose lett belőle semmi. Vagy egy nálam – szerintem – bénábbat választottak, vagy a kinézetem miatt utasítottak el – mintha egy háttérmelósnál nem lenne mindegy, hogy hogy is néz ki. Vagy találtak nálam tapasztaltabbat. A folyamatos pofára esések után meg inkább nem hangoztattam, hogy az angyalok városa felé veszem az irányt. – Végre kaptam normális melót az egyik helyi amatőr színháznál, és nem egy benzinkúton kell ácsorognom és nézni a bénázó sofőröket. – Annyira nem volt szar kutasként dolgozni, de azért mégsem nekem való munkahely. – Nagyjából egy hete vagyok itt és ne haragudj, hogy nem szóltam, hogy jövök, de először biztos akartam lenni abban, hogy nem csak huszonnégy órás kaland lesz az egészből. – Nem valami jó kifogás, de semmi értelmessel nem tudnám megmagyarázni, hogy miért nem szóltam neki hamarabb. – De van egy jó hírem, két hónapig biztosan itt leszek, aztán a bemutató sikerétől függ, meg, hogy meddig megy majd a darab, esetleg szerződtetnek-e az egész szezonra, hogy meddig maradok. – Bízom benne, hogy több lesz ez, mint két hónap, elvégre eddig jó a meló, a munkatársak is jófejek, a szállás elmegy, de majd keresek másikat, ha száz százalék lesz, hogy maradok, addig meg boldogítom a főnököm.