Újra együtt - Josh és Suzy

Eljött hát az a nap is, amikor újra láthatom Suzannát. Nagyon soknak tűnik, tekintve, hogy előtte szinte naponta találkoztunk (vagy legalábbis gyakran egy héten). De most itt volt a karácsony, a téli szünnet, amit ő a családjával töltött, én meg melóval, hogy el tudjak menni januárban Sebyvel Alaszkába (amit jelzek, már egy éve beterveztünk).

A suli előtti parkban várok rá. Kábé oda telepedtem le, ahová először ültünk le pizzát enni, beszélgetni, miután betörte az orromat (nagyobb baj nem lett belőle, minthogy vérzett és a pólóm is ki kellett mosni emiatt) De Suzyval azóta szoros barátságba kerültünk, sokat csámborgunk a városban, mindig eszünk valamit, sokat dumálunk, játszóterezünk, mikor mihez van kedvünk. Szerettem volna közelebb kerülni hozzá, de jelét adta, hogy nem akarja, és inkább visszaléptem hármat, minthogy elüldözzem, mint Eleet, anno. Így kiegyensúlyozott barátság van közöttünk, bár időnként vibrál közöttünk a levegő.
Amikor meglátom, ahogy az ajtóban tülekedés támad, azt érzem, hogy ő az oka az egésznek. Az az ajtó... Felállok, és elindulok az épület felé. Hátamon kis méretű zsák, abban rejlik az ajándéka. Kicsit megkésve, de annál nagyobb szeretettel. A lépcsősor aljából nézek fel... De nem ő az, csak ehűgy lány, aki másik lány, aki hasonlít rá.
Csalódottan fordulok oldalra, és ekkor látom meg őt. Valóban őt. Mosolyog, mint mindig. Ez az első, amit észreveszek.

/Át kellett írnom. utólag is bocs/

Azt kell mondja, elég régen látta Joshuát, de az ünnepek közbejöttek, meg a vizsgái, vizsgáztatott is, szóval a december húzós volt és a január is az lesz. Eléggé szét van esve, fél, hogy meg ne bukjon, szóval szólt Joshnak, többször írjon rá, mert hajlamos belefeledkezni a tanulásba és netalántán elalszik. //Suzy végül doktorit csinál, amellett oktat az egyetemen, ebben maradtunk Breevel szóval Josh is végig így tudta, jó? XD Bocsi//
Most is rohan, mint mindig, hogy ne késse sokat, otthon csak beszunyált, de itt van, kissé kialvatlan de annál jobban pörögve. De ahogy meglátja Josht, már mosolyog, integet lelkesen, még kiabál is, hogy "Joooooooosh", mintha kötelező lenne, hogy mindenki hallja, pedig csak úgy reflexből csinálja, különösebb oka nincs.
-Huh, na itt vagyok, de rég láttalak!
Nyom egy cuppanósat a másik arcára és megpihen, hogy csak kb 8 percet késett. Egész jó arány.
-Hú na neked van most bőven mesélni valód ám, alig várom belekezdj! A telefonban annyit nem tudtunk dumálni, de remélem tetszett a hó, ú, úgy izgulok hogyan tetszett, jaj de üljünk le, kinn, mit szólsz? Vagy fázol? Maradjunk benn? De kinn jobb lenne, elvégre hóról mesélsz majd! Hehehe..
Igen, határozottan keveset aludt és ivott egy kávét, sok cukorral.

A suli előtt várom... -pár napja még úgy volt, ma vizsgázik- , de nem onnan jön, hanem oldalirányból, messziről kiabálva a nevem. És rohan, mint mindig, és késésben van, mint általában.
A szokásos gondolatrohanásával esik neke, egy mondatba kettőt zsúfol bele, máris puszit kapok, cuppanósat. ennyivel nem ússza meg.
- Hej, maradj már veszteg egy percre. Had ölelgesselek. Te is hiányoztál, öreglány- ha már régen láttam, sokat is öregedtünk azóta.
- Nem akarlak felizgatni, de ... nem ma lett volna a vizsgád? Nem onnan kellett volna kijönnöd?- mutatok az épületre. Értetlenkedek. remélem, nem aludta el, mert sokat készült rá. Egész decemberben ezzel oltotta a fejem. Én is le tudnék vizsgázni helyette.
- Üljünk le kint..., ha már nem sietsz, kicsit pihenj, addig mesélek a hóról... Aztán elvinnélek ebédelni. Később egy mozi, ha belefér? - érdeklődöm, mert tudom, a január mindig szoros, ráadásul nem csak vizsgázik, vizsgáztat is. indig rohan....
És menet közben megszemlélem.. Ha rohant is, ha fáradt is, ha már tele is a hócipője a sulival... most is megindít az a gyermeki mosoly az arcán. A szeme is különös fénnyel ég... Nagyon élénk, mondhatni élettel, vidámságot áraszt.
- Míg pihenünk... Mi újság veled? Majd ki csattansz! Jól nézel ki! - a számon van: boldognak látszol... De hagyom, hogy meséljen. Tőle érdekesebb lesz hallani, mint kibarkóbázni.

Rohan, rohan, de odaér, alig késve, nagyon büszke magára.
-Papikám, na egye fene, ropogtasd ki a hátam!
Nevetgél, megöleli a másikat, jól esik látnia megint.
-Áttettem jövőhétre. Rájöttem, hogy az egyik tételbe kell még pár dolog és nem tudtam elkérni Hannah-tól és a könyvben nem találtam, ki kell vennem másikat, mert a neten nem volt fenn, meg a diában sem volt, szóval áttettem, nyugi, nem aludtam el! Az az elaludtam, mert fenn voltam hajnalig, de felkeltem, nem felejtettelek el, csak túl sok szundit hagytam magamnak...
Közli egy szuszra, majd nevetgél.
-Mesélj mesélj! Oh, jó, bár inkább beszélgetnék, mozi alatt nem lehet, mozi lehetne legközelebb, inkább együnk és sétáljunk, mit szólsz? Mesélj el mindent részletesen, csak a főbb dolgokat tudom de engem minden érdekel!
Kérleli a másikat, tényleg érdekli hogy teltek az ünnepek Joshnak.
-Igen? Pedig pár napja alig alszom, tudod, dolgozom ki a tételeket, energiaitalt iszom, meg csokit zabálok, uhh, bocs csipegetek, ehehehe, szóval nagy a hajtás, meg dolgozom, uh, jövőhéten segítek vizsgáztatni ú, na igen. Izgulok! Fel vagyok pörögve, lámpalázam lesz szerintem vagy lázasan fogok pörögni a lámpán, uh, nem azt azért nem, de ah, sűrű heteim lesznek és izgulok!
Nagyjából vázolta mi van vele, ha amolyan Suzys stílusban is, közben ledobja magát az egyik padra, húzza Josht és felé fordulva néz rá nagy szemekkel.
-Kezd a karival az volt legrégebben! Kipróbáltad azóta amiket kaptál? Mesélj!

Kedves reakciója miatt azonnal fel is kapom, megpörgetem. Nem is olyan rossz teljesítmény egy vén csonttól, ugye?
Aztán csak leteszem, ölelgetem még egy kicsit.
Megnyugtat a vizsgájával kapcsolatban, nem késett le róla. Tudom követni, amit magyaráz, bár Hannah-t nem ismerem, nem tudom hova tenni. Az órámra nézek:
- Nyugi, bőven türelmi időn belül voltál. Még csak nem is idegeskedtem...- mondom jókedvűen, mert ha késett is, nagyon örülök, hogy látom.
Teljesen fel van pörögve, megkapó jókedve, megadom magam neki:
- Na jól van, mozi törölve, sétáljunk!- bár előbb talán ki kellene szusszannia magát.
Egymást nyaggatjuk. Nevetgélve húzzuk egymást egy padhoz, hogy üldügéljünk egy kicsit.
- Rád jó hatással van ez az életmód! Komolyan! Úgy látom, élvezed!- rázom a fejem, nem hinném, hogy lámpalázas lenne, de el tudom képzelni, hogy felugrik egy lámpaoszlopra és szépen, csavarogva leeereszkedik róla. Az alján ott várnám én, és szépen belehullana a karjaimba... hopp!
//Useresen bevallom, fogalmam sincs, mit kaptam karácsonyra. Sad

pedig vlahová még fel is írtam... :/ Szóval elmesélhetem, de nem tudom kijátszani//
- És neked hogy teltek az ünnepek? Édesanyád, nagymamád és a hugod jól vannak? Sikerült velük bepótolni némi időt?- olyan ritkán van otthon, és gyakran beszél róluk, szóval biztos hogy sok időt töltött velük.
Aztán eszembe jut valami, a fejemhez kapok, milyen süket vagyok.
- Itt dumálunk a karácsonyról, és majdnem elfelejtettem az ajándékodat...
Előhúzom a dobozkát, szépen be van csomagolva, még masni is van rajta, meg üdvözlőkártya: "Hogy legyen egy beszélő noteszed..." Az okostelefont rejti, ami számos olyan funkciót rejt, ami Suzy segítségére lehet a mindennapokban. S amíg bontogatja (ha kibontja), közelebb húzódok hozzá, figyelem a rezdüléseit, az arcát, a szemét... még a léegzését is.

Nagyot nevet, hogy felkapják, élvezi a pörgést, karjaival Josh vállain támaszkodik.
-Igen? Na, fejlődöm, nem? Szerintem tutira! Egyszer talán pontos is leszek!
Nevetgél, tudja magáról hogy késős nem is tagadja, Josh is tapasztalta. Lehúzza egy padhoz, faggatni próbálja a másikat, most a mozihoz túl izgága, nem menne neki, de a kajálás meg a séta jól esne neki.
-Gondolod? Nem is tudom, húzós, de amúgy élvezem, szeretek tanulni, meg jók a tanulmányok, megpályázok egy konferenciát is, legalább is ha a tanárnő azt mondja, elég jó a témám, akkor megpróbálom, bár abban is sok munka lesz de az nem ijeszt el!
Ha Josht érdekli mesél róla, bár elég csapongó, néha szakzsargont használ, mert kell, de próbál egyszerűen fogalmazni azért.
//Nem gáz, írd hogy elmeséled xD Én sem tudom milyen pályázatra jelentkezik a drága Suzy, de mindegy is xD//
Josh elmeséli a közös karácsonyt, Suzy hol ámulva, hol nevetgélve hallgatja, ő is elmeséli miket kapott, miket adott.
-Igeeen, Rachel már nagyon hiányzott, képzeld lett egy fiúja! Nigel és irtó cuki lehet, mondta, hogy teljesen körbeudvarolta, ez az egyetemi légkör jót tett neki! Ott volt karácsonykor is a srác, nekem nagyon szimpatikus, de azért játékosan megfenyegettem, hogy egyesével tépem ki a szép szőke hajszálait ha megbántja a hugimat! És tudod mi volt a vicces? Elfehéredett! Pedig én aztán nem vagyok ijesztő, de legalább komolyan vett! Grrr, igazi nagy tesó lettem, megvédem a hugim! A nagyi meg idén is formában volt, mindenből viccet csinált, Nigelt folyton ugratta, nem létező sztorikat mesélt Rachelről, hogy ilyen meg olyan rossz volt meg mindenféle abszurd és szegény Nigel nem tudta mi van! De azt hiszem jól érezte magát, hamar beilleszkedett. Én is sokat meséltem, főleg rólad, szóval húsvét körül vagy nyáron majd jöhetnél, mit szólsz? Nagyi újabb áldozatot követel magának.
Kacsint a másikra, de érezni örülne.
-Mi? Te komolyan hoztál? Mondtam hogy ne, hát én simán otthon hagytam... de azt cipelni sem lehet, szóval... nem praktikus ajándék belátom de attól még úgy gondoltam örülnél neki, szóval naaa. Ah!
Nyüglődik, mert ő nem tudott volna olyat kitalálni, ami hordozható, ááá nem, neki annál praktikátlanabb kellett. Bár szerinte szép meg jó, csak Joshnak is meg kéne néznie végre.
De megkapja a dobozt, úgy esik neki, hogy fél elszakítja a csomagolást, de izgul. Mikor elolvassa a kártyát nem érti, de mikor meglátja mi az nevet egy kicsit.
-Úúúú napokig ezt fogom nyomkodni hogy rájöjjek mit hogy kell csinálni! Vagy te már megnézted? Hogy kell? Mit tettél rá? Kell bele kártya? Mert akkor gyorsan átrakom, ő, itt van ni!
Kotorja ki a táskájából a telefonját, már szedi is szét, azaz szedné, de nem akar szétnyílni, már nyünnyög, hogy sehogy sem enged, hajtogatja, hogy szezám tárulj de nem jön rá hogy nyílik.

Megpörgetem. Szeretek játszani vele, mintha repülnék az időben, egyszerre vagyok fiatalabb és saját magam. Nem bánja, hogy hülye vagyok, ő is benne van minden hülyeségben. A legjobb, amikor a játszótereket vesszük birtokba.
- Talán...- kétlem, hogy így lesz, de nem bánom azt se, ha késik. Csak 20 perc után szoktam rákérdezni, van-e valami változás (és elfelejtett szólni).
- Konferenciát? Ez mit jelent? Mit kell csinálnod?- nekem az olyan nagy tömegelésnek tűnik, sok embert egy helyen, tolongást, hangzavart.
Mindez sokkal érdekesebb, mint hogy hogyan hordom ki az újságot éppen ugyanúgy, mint bármely másik napon. Az előadásokról és az új lehetőségekről egy kicsit később akarok majd beszélni neki. Biztos vagyok benne, hogy velem fog örülni... előrébb jutottam. Mint ahogy én is vele. Boldognak tűnik.
- Miféle srác lehet Niegel, ha megijed tőled?- kérdem, és Suzyval nevetgélek, mert elképzelem, ahogy előadja magát. Sosem ijesztő, nem, azt nem mondanám. Ennivalóan édes, csak rá kell nézni, a légynek se ártana!
- Azért remélem, a nagyid nem riasztotta el Niegelt Racheltől. Tudod, azt mondják, kutyából nem lesz szalonna. Ha Rachel rossz kislány volt...- Niegel biztos ettől sápadt le. Másnak ismerte meg Rachelt, és most a saját családja rántja le a leplet róla!
- Tudod, bármikor...- melegség önt el, hogy beszélt rólam. Hát ő is gondolt rám. Önként és dalolva leszek a nagyi újabb áldozata. Amúgy is egyre inkább érdekela családja. Már az elbeszéléseiből szimpatizálok velük. Viccesek lehetnek.
Aztán előszedem az ajándékát (az elsőt), ez a legpraktikusabb, és illik hozá. Legalábbis szerintem. Rögtön szabadkozik, de aztán veti is rá magát, épp csak a papírt nem tépi le róla azonnal. Ha tudná, én milyen hülye vagyok az okostelefonokhoz, nem nézne rám ilyen reménykedőn.
- Az ébresztőt tuti be tudom állítani...- kb eddig terjed a tudományom. De amikor választottam, kábé elmondtam az eladónak, mire is szeretném használni (és nem magamra gondoltam közben), ő ajánlott a készüléket, ésmegnyugtatott, a tájékoztatóban minden részletesen le van írva, hogyan kell beállítani. kevés gyakorlás, és megy minden, mint a karikacsapás.
- Ezzel még várhatsz egy kicsit...- fogom meg a kezét- megcsináljuk később, ígérem...
Egy pillanatra megáll az idő. Suzy szeme még mindig tele a huncut-boldog mosollyal. Fogom a kezét, amiben a régi mobilját tartja. Szabad kezemmel kiveszem belőle, óvatosan ejtem vissza azt a táskájába, miközben a kezét a számhoz húzom. Megpuszilom, melegen és kissé hosszabban, mint amikor bohóckodom vele (főleg, ha hagyja) Azon agyalok, hogyan mondjam el, amit szeretnék, de egy kicsit össze vagyok zavarodva, ami azt illeti.

Mond egy "naaaaa"-t és nevet, hogy csak talán fejlődik. De belátja, ebből a rossz szokásból nehezen fog kinőni, már ha valaha sikerül neki. Aztán elmeséli milyen egy ilyen konferencia, hogy plakátot csinálnak, valami kutatást felvázolnak, előadást tartanak, az plusz pont ami kell a doktorihoz, de hogy milyen izgalmas, mert új embereket meg folyó kutatásokat ismerhet meg, csak hát sok dolog van vele, ennyi a hátrány.
-Cukiiiiiii, nagyon aggódott, hogy nem zavar-e, az ő családja kisebb.
Magyarázza Nigelt, majd rázza a fejét.
-Neeeem, mindig mondtuk hogy a Nagyi csak humorizál. Mutattunk neki cuki képeket Rachelről, attól mondjuk a húgi lett rosszul hogy beégetjük, de Nigelnek tetszett!
Felcsillan a szeme, hogy Josh jönne hozzájuk.
-Tök jó, majd akkor szervezkedem!
Akkor kéne amikor az ő feje sem lesz tele a tanulással meg a melóval. Lehet nyárra marad.
Josh ajándékoz, Suzy izgatottan bontja és marcangolja a csomagolást.
-Oh... hát... az is valami! Sőt, az fontos!
Kacag fel és már szedné is szét a másik telefont a kártyáért, de megakasztják. Pislog a másikra, de a kézcsókra kissé elpirul. Ahogy elnézi Josht reménykedve néz a másikra, hogy na talán mégis elhívják randira? Reméli nem Amelia keze van a dologban, nem lenne fer. Bár ki tudja, lehet Josh tényleg csak akkor lép ha minden 100%. Izgatottan lesi Josh minden rezdülését, vajon mit akar mondani, pedzi a nyelvét az igenre, pedig még kérdés sincs...

A viszontlátás örömteli, nevetős. Suzy semmit nem változott, még szebb, mint valaha, ha lehet ilyet mondani. Leülünk egy padra, gyorsban cserélünk információáradatot a karácsonyról. Az övé mozgalmasabb volt, mint az enyém, de én sem panaszkodok.
A szavaiból megismerem Niegelt, aki a huga udvarlója, és akit halálra szekíroztak (jó értelemben) ő és a nagyija. De a hugi sem maradt ki. Elképzelem, Rachel fejét, amikor a szerelmének mutatták gyerekkori, esetleg foghiányos vagy fogszabályzós képeit. Ezt a lányok nagyon nem bírják. Én se bírnám. Foghiányos persze, mindenki volt, de szabályozóra nem volt szükségem, szép, szabáályosak a fogaim (és fehérek).
- Szóval Niegel cuki!- vonom fel a szemöldököm. Bizonyos, hogy Suzynak is szimpatikus, különben nem mondana ilyet.
Megint szóba kerülök én. Nem hozom szóba, mert nem akarom bántani vele, de már a nyáron is megígérte, hogy elvisz a nagyijához (legalább), de még abból se lett semmi. Noha Santa Barbara után úgy hittem, majd megyünk az ő szülővárosába is.
- Oké, rád bízom!- ismer már, tudok alkalmazkodni. Különben sem jellemző rá, hogy tegnapról mára szól.
Úgy tűnik, az okostelefon elnyeri a tetszését, bár azonnal szeretné kipróbálni és beüzemelni. Hát... erre nem készültem fel. Maximum az ébresztőjét tudnám beállítani, mert azt a sajátomon is szoktam (noha az nem is okostelefon).
Ahogy megállítom, és megfogom a kezét, egy pillanatra megáll az idő. Ő is elcsendesedik, mintha várna valamire... Megcsókolom a kezét. Finom, kecses, törékeny. Szeretem, ahogy ez a kéz belesimul az enyémbe. Szeretek vele kéz a kézben járni, ismerkedni a kerületekkel, az éttermekkel, gyorsétkezőkkel... Szeretem vele felfedezni és kibeszélni a dolgokat. Szeretek vele lenni.
- Suzy... szeretlek- mondom neki egyszerűen, és vágytól égek, hogy az ajkát is megcsókolhassam.

Boldogan csicsereg a karácsonyról, a húga új fiújáról (aki messze szimpatikusabb neki mint az összes többi együtt véve).
-Igen, de neki ne mondd vissza, a fiúk nem szeretik ha lecukizzák őket.
Osztja meg ezt a "titkot" sutyorgósabb hangon, bizalmaskodva, de aztán megint csak nevet. Elhívja látogatóba is újfent, de már szervezkedést is ígér. Aztán kap egy ajándékot, de nem boldogul vele elsőre, másodjára sem, ami azt illeti. Majd belejön. De lecsendesítik, a telefon háttérbe szorul, feszülten figyelnek egymásra. Rettentően izgul mi lesz, Josh olyan furcsán más, de jó értelemben, aztán mikor kimondja amit, Suzy rögtön felderül, megkönnyebbül, boldogan kuncogja el magát.
-Már azt hittem sosem mondod ki...
Azzal már karolja is át a másik nyakát, hogy lekapja, jó azt mondta kezdeményezést vár, de mivel szerelmet is vallottak neki, nem csak szimplán randira hívták, úgy érzi teljesen jó válasz lesz a vallomásra, ez az ő vallomása: egy puha, boldog, forró csók.

- Nem mondod...- nyitom nagyra a szemem, mintha új infót hallanék. Sebyt ezzel viszem lassan az őrületbe. De tudom azt is, mivel engeszteljem ki.
Suzy viszont annyira édes, fáj az is, hogy nem érhetek hozzá. Megviselt ez a néhény hét, amikor nem láthattam. Ha Seby nem lett volna, bizonyára be is csavarodok. A szívem egyre hangosabban dobol, pedig az ajándékot még oda sem adtam.
Azzal is bénáskodik egy kicsit, a szokott gyermeki reakciója: "azonnal próbáljuk ki" azonban most nem nyerő. Be vagyok sózva, és hiába érzek olyan sokat Seby iránt, Suzynak is megvallom a szerelmem, mert már túlságosan feszít. És ahelyett, hogy csendre, fegyelemre intene, vagy elhessegetne, kumcogva és boldogan, a nyakamat átkarolva a számra tapasztja kedves-csivitelő ajkait.
Felrobban a világ, megnyílik a föld, fényesebb csillagesőt látok, mint legutóbb, július 4-én. Pedig ott aztán volt parádé!
Átölelem Suzyt, izgatottan és reszketve a boldogságtól, a szavai visszhangoznak bennem. Hiába a bodog, puha és forró csókja, én bizony elsírom magam.

Kuncog Josh reakcióján.
-Pedig de. De pssszt, a fiúknak egy szót se!
Nevetgél, de csak húzza Josht. Ajándékot is kap, rögtön tesztelné, belemezelné, nyomogatná, mint egy gyerek, de Josh valami "felnőttesebbre" vált, az ajándék hirtelen nem is lesz olyan fontos, annál inkább egyetlen szó, amire Suzy már annyira régen várt, hogy azt hitte el sem jön. De csak eljött, hát nem fogja vissza magát, meg is csókolja az udvarlóját, mert lehet, hogy Josh überlassú tempót képzelt el, de Suzy már égett a vágytól, hogy megízlelhesse a másik vékonyabb ajkait. Érzi, ahogy átölelik, ahogy viszonozzák de... a nedvességet is megérzi az arcán, meglepődve nyitja ki a szemeit, mert Josh... sír?
-Uhh, bocsi, ha tudom ennyire rossz nem csinálom, de tényleg ennyire rossz? Régen csókolóztam, szó se róla de... mi a baj Joshua?
Kezd megijedni hol rontotta el vagy ezek öröm könnyek? Attól meg miért sír? Mármint... ha nevetne oké lenne, de hogy sír, ez összezavarja őt teljesen.

A cukiságról beszélgetünk Suzyval, mint összeesküvők, sugdolózva, nevetgélve. Húzom az agyát, húzza ő is az enyémet.
- Lakat a számon!- be is csukom, úgy csinálok, mintha lakatot tennék rá, be is zárom, és a képzeletbeli kulcsot is elhajítom.
Odaadom neki az ajándékot, de mikor bontogatja, már nincs türelmem hozzá, elmagyarázgatni, mi micsoda, talán nem is tudnám. Az ébresztő funkció még a fejemben van, az volt az első, amit megkérdeztem... és kábé ennyi.
Kimondom, amit érzek, és a következő pillanatban már Suzy csókol puhán, forrón... Éppen úgy, ahogy szeretem. Szétesik a világ. Én is darabokra hullok. Sosem voltam még ennyire boldog, és ilyen szomorú. Egyszerre. (Már csak az lenne a hab a tortán, ha Elee is megkeresne, próbáljuk meg együtt. Ah!)
Szrelmes vagyok Suzyba. Olyan erős az érzés, az sem nyomja el, hogy szerelmes vagyok Sebastianba is. Tegnap csak pedzegettem, milyen érzés lehet Allienek, amiért nem képes azonnal igent mondani annak, akit olyan régóta szeret, most pontosan tudom, milyen érzés lehetett. Ha ma, itt és most kéne választanom, azt mondanám: vágjanak ketté. Képtelen lennék folytatni Seby nélkül, és képtelen vagyok Suzy nélkül élni.
Suzy megijed a könnyeimtől, azt hiszi, ő rontott el valamit. A nyakába bújok, csókolgatom, ahol érem.
- Tökéletes a csókod... - súgom neki, és csak ölelem. Nem akarom hogy lásson, pedig egyértelmű, hogy lebuktam, sírok, mint egy gyerek.
Össze kell szednem a bátorságomat. Eddig gyáva voltam, most szembe kell néznem ennek következményeivel.
- Suzy... - nem tudok mást mondani a nevén kívül. És aztán megint, megint tolul az ajkamra, bizserget, kínoz, amíg ki nem mondom, meg nem kérdezem:- Hát te is szeretsz?

Az ajándék hamar feledésbe merül, de nem azért mert nem lenne elég szép vagy jó, hanem mert Josh végre rászánta magát, hogy megvallja az érzéseit és így már Suzy is teheti ugyan ezt. Nagy kő esett le a szívéről, mert kezdett aggódni félreérti Josht és igazából nem is tetszik neki, de úgy fest csak Josh nem akart kapkodni. Nem baj, Suzynak tetszik ez a megfontolt gondolkodásmód. De azzal nem tud mit kezdeni hogy a másik könnye megered.
-Akkor mi a baj?
Ha nem a csók, amit már több mint egy éve nem csinált, akkor mi? Nem érti, azt hitte nemet fog mondani? Mert akkor nagyon nem érzékelte szegény pára Suzy mennyire odavan érte. De minden esetre szorosan öleli, bújik hozzá, huh, végre lehet ilyet is, pont olyan ahogy elképzelte, sőt, sokkal jobb! A kérdésen könnyed kis nevetés bukik ki belőle.
-Jaj te tökfej, már mióta, csak arra vártam elhívj egy igazi randira végre. Már azt hittem sosem teszed meg mert nem is tetszem...
Nevetgél, boldogan csókolja meg. Nem is kérdés szereti-e. Lehet nem az a giccsesen nyálasan szerelmes fruska típus, de igenis lélekben már Joshnak kötelezte el magát. Nem teljesen, mert napról napra nőtt benne a félsz, Josh mégsem akar semmit, vagy találkozgat egy másik lánnyal is azért nem hívja el randira, de mindez már nem számít, mert szerelmet vallott, tehát választott.
-Oh, az én ajándékom otthon van, jaj, most még inkább akarom hogy lásd! Annyira oda akarom adni! Majd rendelünk valami kaját, mit szólsz? Bár... nincs rend... kicsit se... de talán elnézed!
Egy pillanatra megijed, mert eszébe jutott mit hagyott otthon lakás néven, de most annyira boldog, ez sem érdekli. Csak Josh, szorongatja is a kezét és lop pár csókot az ajkairól. Nagyon bezsongott.
-Istenkém, hogy fogok így én levizsgázni? Teljesen tele lesz a fejem veled... ha megbukom a te hibád lesz!
Adja elő nevetgélve de érezni most semmi sem érdekli csak az hogy végre sínbe ért, végre Josh-sal lehet. Megtalálta a párját.

Kimondom, hogy szeretem, mert régóta kínoz az érzés, amit vissza kellett folytanom, és úgy tűnik, a néhány hét megvonás csak rontott a dolgokon. Rontott? Az érézéseim erősebbek, mint valaha. Úgy örülök a látványának, a mosolyának, az ölelésének, a nevetésének, hogy elmondani nem lehet.
Megvallom, hogy szeretem, és - bár meglep vele- érzelmeim nem viszonzatlanok. Még ki is kapok: vak voltam, mert nem vettem észre, hogy ő szeretné, hívjam randira, udvaroljak jobban, komolyabban... És egyszerre vígasztal is, öleléssel és csókkal, nem is sejti, mennyire hatásosan, hiszen az első csókja máris mennyekbe repít.
Elnevetem magam, szipogok. Tökfej vagyok, de Suzy nem haragszik. Szavaira rázom a fejem.
- Jaj, ne már... Gondolod, találkozgatok veled, ha nem is tetszel? - nem, ezt ő sem gondolhatja komolyan. Az első hónap még magyarázható lett volna, azt megígértem, azzal tartoztam, de már azalatt rájöhetett volna, mennyire... mennyire tetszik. Megőrülök!
Suzy pedig csak nevetgél és puszilgat, teljesen letaglóz az öröme. Nem bírom elengedni, abbahagyni ölelni őt, éppen olyan részegítő érzés, mint Sebastiannal. Éppen úgy szerelmes vagyok, és nem tudom, ez hogy lehet; eddig mindig valahogy billent a mérleg, de most, ha az életem múlna rajta se tudnám, melyiküket szeretem jobban.
Elfelejtődik az ebéd, hirtelen nagyon fontossá válik az ajándék, amit ő készített nekem. A tiltott hely, a lakása, most kinyílhat előttem. Ezerszer szerettem volna már elmenni hozzá, mindig lerázott: ezért, azért, kupi van, blablabla... Egy ideje már nem is kérdeztem, nem is szorgalmaztam, hagytam, hogy magától történjenek a dolgok. Nem igazán történt semmi.
- Ne butáskodj, nálam sincs makulátlan rend mindig...- mindjárt védelmembe veszem, mert hát tudom, milyen, és az az igazság, már mondta is, hogy otthon is szétszórt.
És ahogy szorongatja a kezem, együtt nevetünk. Zsongok én is, ezernyi méh zsibong a mellkasomban, jut be az ereimbe, szalad végig a végtagjaimon, az ujjaimba. Jó, hogy fogja a kezem, reszketne különben, mint a kocsonya. Türelmetlen, gyors csókokat váltunk, mintha kevés lenne az idő, amit együt tölthetünk,és nem a minőség, hanem a mennyiség lenne fontos. Sok-sok puszi egy perc alatt.
- Jaj, ne ijesztgess! - simítom meg az arcát, tartom így kezemben a fejét- Eltűnök, ha arra kérsz, vagy mindig ott leszek veled... Okos lány vagy, csak koncentrálj, tudod, mint amikor víz alá bújtunk!
Én tudom, hogy bármire képes, és fejben tudja is a dolgokat. Tényleg, kissé zizi, kapkodó és csapongó... de ezen úrrá tud lenni. Szemernyi kétségem sincs, hogy minden vizsgája sikeres lesz, mint ahogy arról sem, jól tanít. Amikor a rajzolás a téma... uh, lehengerlő.
Átölelem, simítom az arcát, nem tudok betelni vele. Szeretem. Szeret!

Nevetgél, felszabadultan boldog, hogy Josh végre összeszedte magát és lépett, végre vallott, végre nem csak barátok, hanem már egy pár lettek.
-Hát... ha csak barátkozni akartál volna miért ne? Én sem csak azért találkozgatom fiúismerőseimmel, mert akarok tőlük valamit...
Mondja kissé megdöbbenve, mert fura is lenne. Nem nagyon beszélgetne akkor férfiakkal.
e inkább csitítja a másikat, aki elpityeredett, most sem érti miért, de nem baj, gondolja a puszilgatás és ölelgetés elmulasztja és nem is lő mellé. A lakására tényleg nem enged fel senkit, főleg férfiakat, de ennek több oka van. Josh más, ő már más lett, bár... az a háborús övezet ami fogadni fogja...
-Hát ha még az lenne a gondom mennyire makulátlan...
Nevetgél zavartan, de minden szanaszét, a fele cucc dobozban még mindig, festős holmikkal tele a lakás meg a ruháival... rosszabb mint egy legény lakás.
-Ah, na jó, majd ha nagyon fáradnék felpörgetsz! Lehet sokkal sikeresebb leszek így mint amúgy!
Nevetgél, fogalma sincs mi lesz de most teljesen elfeledkezett a vizsgáiról meg a egyebekről. Fel is áll, húzza a másikat, de közben csókolja is, kissé vicces így, kuncog is.
-Gyere akkor! Csomót dolgoztam azzal az ajándékkal, gyere!
Annyira nem lakik messze, szóval boldogan kulcsolja a kezét a másikéba és pipiskedik kicsit, hogy elérje a száját, megölelgesse. Hirtelen azt sem tudja mit akar jobban, haladni vagy csókolózni, kissé zizi most is, de el lehet nézni neki könnyen, mert nagyon mosolyog.
-

- Barátodnak is nagyon jó lenni- ismerem be.
Rám aztán nem mondható, csak azért vagyok valakivel, mert akarok tőle valamit. Suzynak is csak egyszer kellett meghúznia a határokat, és aztán még csak nem is próbálkoztam - mint férfi- közeledni hozzá. De a szimpátiáját éreztem és a barátságunk működött. Miért adtam volna fel teljesen?
Rabul ejt. Varázsütésre alakul át, lesz kedves barátomból a szerelmem, elhalmoz annyi szeretettel, amitől... elgyengülök, bevallom. És annak ellenére, hogy el vagyok kötelezve Sebatiannak, úgy érzem, Suzynak is ugyanúgy oda tudom adni magam. Az érzéseimet. Adni akarom... Megrészegít az öröme, és rájövök, kapni éppen ugyanilyen jó.
- Akkor majd becsukom a szemem- mosolygok Suzyra.
A lakása miatt aggódik. Bár érdekel, milyen a lakása, hogy él, leginkább a képei érdekelnek, és nem az, milyen rendet tart maga körül (de, egy kicsit az is).
Suzy beindul, két kézzel húz fel a padról, közben csókot lop, nevetek, pattanok vele, legszívesebben szaladnék, legyünk már ott. Gondosan visszalépek a padhoz, az ajándékért.
- Hopp, ez majdnem itt maradt...- kicsit szórakozottak vagyunk, oké.
- Gondolod, képes vagyok én téged jobban felpörgetni? - kérdem, csodálkozva. Kevés olyan energiabombát ismerek, mint Suzy. Én is csak ámulva figyelem.
De csak húz magával, aztán ölel, puszil... El kell kapnom a derekát, megállítani egy kicsit, hogy aztán az ajkába sóhajtsam, menniyre szeretem, akarom őt. Újabb bombák robbanak bennem, bumm, bumm, pedig azt hittem, nincs több, nem lehet több... Meghalok, itt helyben. A helyzet nem ennyire drámai. A következő percben összekulcsoljuk az ujjaink, aztán bolondozva szaladunk hozzá, akár két gyerek.

-Nagyon édes vagy, de így azért jobb egy picikét nem?
Kuncog, szerinte összeillenek, jó páros lesznek, Suzy legalább is el tudja képzelni a közös jövőjüket.
-Az sem jó, akkor totál orra buksz... na nem baj, vedd úgy, hogy... legközelebb már rendezett lesz, ígérem! Meg se fogod ismerni a lakást, ma meg csak rám figyelj majd meg az ajándékodra!
Nevetgél, ah, el is kell majd pakolnia, nem két perc lesz... kár volt megígérnie, de majd megoldja.
-Uhh, tényleg, elveszed az eszem... acca' elteszem, otthon meg igenis üzemeljük be, ki szeretném próbálni!
Vigyorog, bár érezni ez a vallomás volt neki az igazi ajándék, nem a telefon.
-Perszeeeeeeee, simán! Most is megtetted! Csak túl ne pörögjek, mert akkor hujjuj, de csak nem, majd lehűtesz ha nagyon izé lenne a helyzet! Jaj!
Áll meg, megöleli a másikat, nem bírja ki, arcát a mellkasába nyomja, beszívja az illatát.
-Ummm, ez kellett, most talán kibírom majd hazáig!
Nevetgél, el is indul haza, kicsit lóbálja a kezüket, míg mennek, nem zavarja ha ez kislányos, most nagyon boldog.
-Jaj örülök, hogy nem megyünk moziba, meghalnék ha nyugodtan kéne ülnöm és csendben, nézve valamit, míg ott ülsz mellettem! Hogy is találhattál ki ilyet, ha már végre rászántad magad, hogy elmondd! Te kis lökött, annyira imádlak!
Húzza megint magához egy csókra, nagyon odavan. Közben ha megérkeznek a lakáshoz, Suzy előkotorja a kulcsot és hív egy liftet, felmennek a harmadikra. Kinyitja a rácsot is, az ajtót is és... hopp, megtorpan.
-Izé... tényleg nagy a kupi, de vizsgaidőszakban mindig nagyobb... tudod, a tanulás... nem vagyok eeeeenyire rendetlen, csak... hát most extrán, de mivel sosem jön senki érted... khm.
Szabadkozik de csak bejutnak. Az előtér nem vészes, de a konyhában mosatlan tányérok és bögrék, a szemetet ki kéne vinni, folyik ki belőle a kólásflakon és az energiaitalos doboz. A nagyszoba még rumlisabb, a kanapén jegyzetek halmai, az asztalon vegyesen íróeszközök és ecsetek, paletták és szenes dobozok, hajlakkok. A falakon ahova fért festmények, de a fal mellett támasztva is több tucat. Mindenütt dobozok, amikből könyvek, kacatok, sőt ruhák is kandikálnak ki, úgy fest szekrény helyett abban él félig. A sarokban egy fotel, amiben ruhák vannak dobálva, valószínű szennyes vagy épp nem, csak azokból válogat akasztós szekrény híján, nehéz belőni. Az egész lakás olyan benyomást kelt, mint aki egy hete hurculkodott be, nem egy éve, de nem találja a helyét benne. Egyedül a háló, aminek az ajtaja nyitva, tekinthető rendezettnek, ott csak nincs megvetve szépen az ágy, de más szépséghibája nem akad.
-Hát... én mondtam hogy elég kupis, kerüld ki a dobozokat, meg ilyesmi... megmutatom az ajándékod!
Azzal elcsámborog, az egyik falnak támasztott képet elveszi és megmutatja. Az a naplemente van megfestve amit SB-ben néztek ketten. Csak ez sokkal kidolgozottabb mint a füzetben lévő vázlat, a színek erősebbek, határozottabbak, a víz úgy csillog mint egy gyémánt, a homok pedig szinte pereg a parton. Sokat dolgozott vele, hogy szép legyen, élénk, mint az emlék és meleg, mint az érzés, mint mikor rágondol.
-Boldog karácsonyt...
Mosolyog, reméli tetszeni fog a másiknak.

Nem tudom, mi jobb. Még nem érzek lényeges különbséget. Felszabadult vagyok, Suzy meg .. kissé zizisebb, mint amilyen szokott.
Suzy felkészít, hogy kupi van nála, de igazából nem hatja meg, hogyan karom ezt kivédeni.Mást javasol.
- Szerintem az nem lesz nehéz- rá figyelni inkább, mint a lakására. - Segíthetek, ha szeretnéd- mondom, bár néhány doboz még a saját lakásomba is arra vár, hogy kipakoljam. Mindenesetre úgy vigyorgok, mintha a pakolászás lenne álmaim netovábbja.
- Nehéz lett volna beüzemelni, ha itt hagyod!- vissza kell lépni a telefonért, mert majdnem a padon maradt.
Lassíts!
Nem tudok szót fogadni, Pedig ellenkező irányba megyek, mint amerre indulni akartam. Suzy pedig pörög és imádnivaló, és félek lehűteni. Álomszerű, hogy egy lány viselkedik velem így. Éppen ő. Miért csak most?
Átölel, és belém szagol, mintha legalább annyira hiányoztam volna neki, mint ő nekem. Megszédít.
Josh!
Suzy ringatja a kezünk, én részeg vagyok. Szeretnék két életet, az egyiket most azonnal Suzynak adnám. A másik Sebyé. A másik volt előbb. Sebastian...
Suzy pörög tovább, akár meg sem kellene szólnalnom, és amikor mondanám, már mondanám "mást (is) akartam mondani", megint megölel és megcsókol, és nincs hozzá erőm. Pedig egyre nehezebb lesz...
JOSH!
Nem, ezt utcán nem lehet megbeszélni, totál hülye vagyok, mi ütött belém?
Elmegyünk Suzyhoz, fel a lifttel, csöndesebb vagyok, mint eddig, pedig... Ajaj, eddig sem beszéltem sokat. És azzal is csak ... felkavartam valamit. A lakásában nem akarom elárulni, mennyire elámulok, de a helyzet rosszabb, mint amire felkészített. A picit kupis enyhe kifejezés, pedig az én padlásom sem semmi.
- Segítek...- ajánlkozom rögtön. Kezdeném a konyhával, a szeméttel..., ah. Nem lehet ennyire igénytelen, az nagy csalódás lenne!
- De... ha nincs rend körülötted, hogy tudsz tanulni?- majdnem azt is megkérdezem, hol, mert mindenütt dobozok és festmények, abszolút átláthatatlan rendszerben
Nem tudom, milyen képet vághatok; szinte elfelejtem, milyen gondban vagyok. Azt hiszem, ő sokkal nagyobban. Picit magamra hagy, elmegy az ajándékomért, én meg úgy érzem, mintha egy lift zuhant volna le bennem a padlástól a pincéig.
Mosoly van az arcán, és lelkesen mutatja nekem a képet, amit nekem készített és ami ... valóban gyönyörű.
- Ez... lélegzetelállítóan szép...- elveszem tőle, sokáig csodálom, elveszek a részleteiben , és felrémlik előttem, amikor együtt néztük ezt a naplementét. Pont így emlékszem rá. Még a homokot is érzem a talpam alatt.
- Kösz, köszönöm- nézem, már szomorúan, mert még mosolyog, de...
- Ne haragudj. Ez... ez nem fog menni...- dadogom, és reszket a lábam. Le kell tennem a képet. Ha engedi, az egyik kezét a két kezembe zárom, az ajkamhoz emelem. Becsukom a szemem.

-Hát... esetleg... mostanában nem volt rá sok időm.... de ráér, most van annál fontosabb is!
Komolyan gondolja, hát takarítani bármikor lehet, de első szerelmes nap nem lesz több. Nem is hívná át, ha nem lenne ott a kép, de amiatt muszáj. Oda akarja adni.
-Jójójójó, de nem marad itt mert te hozod, na!
Nevetgél, nagyon boldog. Minden mozdulatából árad, hogy végre felszabadították, most már bátran "fogdoshatja" és csókolhatja a másikat. Nem zavarja a csendesség, mert ölelgeti és csókolja a másikat, kivételesen szerinte is beszédesebb most ez. Jó, a lakás tényleg rendetlen.
-Jó... köszi. Hát... tudod ilyenkor amikor tanulok minden megszűnik. Ott tanulok a kanapén, memorizálom a tételeket. Kidolgozom őket.... azok napi 6-7 órákat elvesznek legalább és akkor még dolgozom és festek is, mert haladnom kell vele. Szóval a prioritásban a lakás hátraszorul, általában csinálok egy nagytakarítást ha túl vagyok egy vizsgán, mert aznap nem tanulok már.
Ecseteli, mert neki sajnos nem olyan szivacs az agya hogy egyszer elolvas valamit és megmarad, hanem kidolgozza, majd a kidolgozottat is összesűríti és azt még alaposan megtanulja. Sokszor arra kell figyelnie, egyen egyáltalán, nem arra, hogy elpakoljon. De ezt leginkább csak egy másik egyetemista tudja átérezni, más nehezen.
Inkább hozza a festményt, nagyon örül, hogy Joshnak tetszik, de nem érti miért szomorodott el, úgy emlékszik az egy szép este volt, azért választotta ezt.
-Micsoda? Miért? A kupi miatt? Mondtam hogy csak átmeneti, nem ilyen állandóan, csak vizsgaidőszakban... kétszer egy hónap egy évben, nem sok, hát... Nem értem... mi lelt téged?
Tényleg nem érti, hagyja hogy elvegyék a kezét, de most össze van zavarodva, mi nem fog menni? Reméli csak ijesztgetik és közlik költözzön a másik házba hogy szemmel legyen tartva vagy valami.

- Na, akkor ezt meg is beszéltük!- mosolygok.
Nagyfiú vagyok, jó ideje a magam ura, és megtanultam rendet tartani magam körül. Ha Suzynak segítségre van szüksége, nem fogok elszaladni a feladat elől.
- Majd veszek rá olyan... micsodát, amivel nyakba lehet akasztani- nem jut eszembe a neve, és nem tudom, hogy mutatna egy fél tabletnyi telefon a nyakában, de... Nem hagyhatja el.
Totál be vagyok csavarodva tőle. Hiányzott az állandó mosolya, a folytonos zizegése, még a gondolatrohanásai is. Meglepetésemre, egész jól tudom követni. Mintha el sem váltunk volna.
Hihetetlen, hogy szeret, rövid időre el is felejtem, mi történt tegnap, a múlt héten...Mert ahogy telik az idő, egyre nehezebb helyzetben érzem magam. Hogy fogom elmondani neki, hogy Sebastiant is szeretem? Suzy megtestesít mindent, amire vágytam, el tudom képzelni vele a jövőmet, még a gyerekeket is (Suzy is többet szeretne), de ... Sebastian nélkül nem. Tudom, fura, hogy egy gyönyörű, láthatóan szerelemittas lány kezét fogom, és közben másvalaki jár a fejemben. Aki ráadásul férfi. Akivel nem lehet közös "természetes" gyerekünk. Aki felrúgta a kapcsolatát miattam. Akinek tegnap azt mondtam, a fiúja leszek, és felvállalom.
A lakás csatatér. Kicsit kétségbe ejt, hogy a lány, akit a gyerekeim anyjának képzeltem, ennyire rendetlen. Én.. azonnal nekilátnék, tényleg... A szemetet levinni, a konyhát kipucolni, pedig én nem vagyok tisztaságmániás, mint pl. Quentin. Na, az ő lakásában egy légy is csak csúszkálna tehetetlenül.
- Suzy...., én ezt megértem, de... - sóhajtok. Ugye, nem akarja elhitetni velem, hogy ezek a dobozok december előtt nem voltak itt?
- Oké, megértem, megoldjuk!- nem adom fel, hogy segítek neki, komolyan gondolom, bármi lesz is.
Elmegy a festményért, én meg összeszedem a bátorságomat. Tisztességtelen, ha nem mondom el ma, most, mielőtt olyat tennénk, ami... még inkább nehezíti a dolgainkat.
A festménye gyönyörű, megborzongok, milyen aprólékosan van kidolgozva minden részlete. Santa Barbara jut eszembe, a közösen végignézett naplemente. Hogyan tud egyszerre ilyen tökéletes lenni és... tökéletlen? Leteszem a képet, a kezéért nyúlok. Nem akarom elveszíteni. Bakker!
- A kupi...a legkisebb gond. Azt megoldhatom, még ma, holnap, ráérek, segítek... Észre se veszed majd, hogy itt vagyok...- hiszen tanulnia kell- Valamit... valamit el akartam mondani. El kell... Én...- miért ilyen nehéz? A kezét a mellkasomra húzom. Érezheti, milyen hevesen dobog. De aztán kimondom- Én valaki másba is szerelmes vagyok.

-Majd a táskámra akasztom nem a nyakamba, megszoktam hogy a táskám rajtam lóg, az feltűnne ha nincs meg!
Legalábbis szeretné ezt hinni... A lakása egyelőre csatatér, bár azért nem ez az alap állapot, van pár dolog ami valószínű nem új keletű Suzynál. De ő maga sosem gondolná, hogy ez akkora dolog lenne, ami miatt valaki elutasítaná. A rendrakás nem egy olyan dolog, amit nem lehet formázni.
-Nem ez álmaim lakása... átmeneti.
Igazából olyan gyorsan költözött, hogy valóban az első közeli kivehető lakást vette ki. Nem szereti annyira mint szerethetné, ezért nem is foglalkozik vele. Szemmel láthatóan alig lehet itthon. De nem igazán izgatja Suzyt magát, nem ez a személyisége fő alapköve.
Inkább hozza a képet, ami úgy fest tetszik Joshnak, de...
-Akkor mi a baj? A lakás tökre ráér Josh...
Érezhető rohadtul nem érdekli a lakás. Azt viszont nem érti mit akar elmondani. Amikor kimondja amit csak megdöbbenve néz rá, elveszi a kezét a másik mellkasáról, gyanakodva néz.
-Ezt nem értem... ha engem választottál miért mondod el? Mi jelentősége akkor? Vagy neki is elmondtad és vele is jársz? Figyelj, tudom manapság ez divat, de én maradi vagyok... mit akarsz ezzel mondani?
Karolja át magát, mert összezavarodott. Mi az hogy Joshua másba is szerelmes? Mike is másba szeretett bele, el is hagyták, nem érti, nagyon nem érti.

- Hát...- látszi, ez meg sem fordult a fejemben-... jó, te tudod- Bár az lenne a lényeg, hogy mindig nála legyen.

A lakás kissé lehangol, de nem ez a legnagyobb gondom. Azonnal felajánlom, hogy segítek, de Suzyt cseppet sem érdekli (vagy zavarja) a helyzet, a tanulásra fogja, az időhiányra, meg mittudomén. (Nem álmai lakása) Könyörgöm, ebben él! Mondom, megoldjuk, ne aggódjon, én nem kritizálni akartam, csak... nekem fura így.
Hozza a képet (végletek asszonya, Suzy, te vagy!), amely olyan precíz, olyan aprólékos, hogy minden emlék megelevenedik bennem. De amíg magamra hagy, összeszedtem a bátorságomat, hogy elmondjam, miért visszakozok.
Nos, igen, kb úgy reagál, ahogy számítottam. Értetlenül.
- Igen, neki is elmondtam. Néhány napja...- ezzel kezdem, ez talán a legfontosabb.
Aztán, ha ad még rá lehetőséget, hogy mondjak bármit is, minden kérdésére válaszolok. Bár a testbeszéde elég nyilvánvaló.
- Nem akartalak félrevezetni. Amikor ma találkoztunk, az volt a szándékom, ezzel kezdem, de ... olyan erősen tört rám a vágy, hogy tudassam veled, hogy legalább egyszer elmondhassam, mit érzek irántad valójában, hogy ... - tagadólag rázom a fejem- Nem számítottam rá, hogy így reagálsz majd. Megőrjít az örömöd!- Te jó ég, a szívem megint ki akar ugrani.
- De... - azt hiszem, ezt a legnehezebb kimondani- Nem lehetek a te fiúd. Tegnap óta az övé vagyok. - Ha nem lenne konzervatív, ezt akkor is tudnia kellene.

-Áhá... szóval ő elutasított és maradtam a B terv? Nem mindig jó a totális őszinteség... meghagyhattál volna abban a hitben, én vagyok az első és egyetlen...
Ez kissé sértő is neki, nem gondolja magát főnyereménynek, de azért annyira rossz partinak sem, hogy a szamár szerepét töltse be. Ezen az sem segít ahogy Joshua szépíteni próbál.
-Aha, szóval jobbnak láttad tudatni velem, majd elhitetni, hogy egy pár vagyunk, hogy a végén ha kiszórakoztad magad közölhesd, már másé vagy. Persze a csókokat hagytad... másmilyennek hittelek.
Ráncolja a szemöldökét, mert neki ez nem kicsit önző dolog, jó hogy nem akkor mondta el ha már ágyba is bújtak...
-Értem.
Mondja kimérten és elutasítóan.
-Azaz nem, mégis mit hittél? Azt mondom nem tetszel? Azt mondom, ha eddig nem kellettem akkor már te sem kellesz? Mindenki másnak azt mondtam randizgatok, hogy tudják, előreláthatólag másé leszek, erre te így csinálsz? Összejössz valakivel és utána még nálam is bepróbálkozol? Mert ha ezzel kezded és utána mondod csak szomorú lettem volna de így már dühös is vagyok Joshua! Megcsókoltalak, holott más fiúja vagy! Megcsaltad a barátnőd, nem fogod fel?! Vagy azt hiszed ez valami játék? Bizonyára őt jobban szereted nálam, azért mondtál neki igent, akkor ezt miért nem tartottad szem előtt?! Te jó ég... Lehet hogy szórakozott vagyok és rendetlen, de hűséges és egyenes vagyok, nem ilyen... hát... csapodár!
Keresi a szavakat, mert dühös lett, hevesen gesztikulál, de nagyon bántót mégsem tud mondani a másikra, mert szereti. De érezni a tehetetlen dühöt ami növekszik benne, hogy úgy érzi ki lett használva és be lett csapva. Főleg így hogy második, kellemetlenül is érinti. Megint csak második... megint mást választottak...
-De legalább már értem miért udvaroltál ilyen sokáig...
Megérti ha nem mondta más is tetszik neki, de... na mindegy. Kell némi idő, míg egyáltalán felfogja mi történik. Túl hirtelen váltások ezek még neki is.

- Nem utasított el. Nem volt B terv!- nem ért semmit.
- Nem szórakoztam, és bocs, nem én ugrottam a nyakamba...- mondom, kissé feszültebben. De azonnal meg is enyhülök, amikor a csókjára gondolok. Olyan... álomszerű volt! Tökéletes első csóknak, és ha az első ilyen volt... milyen lehetne a többi? Ah, olvadok, ha csak erre gondolok.
Nem hagyja, hogy csak erre gondolok. Megbántottnak érzi magát, és vádaskodni kezd. Másmilyennek hitt, és erre nem tudok mit mondani. Másmilyen vagyok? Inkább elmondom, hogy az volt a szándékom: elmondom neki, van valakim (valaki komoly), de mint örömhírt, hiszen neki "csak" a barátja vagyok. De képtelen voltam rá... Nem azért, mert titkolni akartam, hanem mert lehidaltam Tőle. Három hétnyi megvonás után nem csak a hiánya volt nyilvánvaló, hanem az is, amit iránta érzek.
Hidegen válaszol, csaknem lesújtóan, aztán újra kifakad. Csak bámulok rá, oly heves, sosem láttam még ilyennek. Nem csak méreg szól belőle; csalódottság, fájdalom. Én okoztam ezt. Vagy ő magának...?
- Sosem adtad jelét, hogy tetszene, hogy udvarlok. Miért nem bátorítottál? Csak egy picit... - kérdem szomorúan, és inkább kettőnkről beszélnék, mint arról, hogy Seby haragudna-e, hogy megcsókoltam. Meglep, hogy másoknak azt mondta, randizgatunk, miközben velem ezt nem éreztette. Meglep, hogy úgy célzott rám, majd a párja leszek. De a vádjai állnak; az ő helyében én is azt hittem volna, most egy pár vagyunk. Erre nem tudok mit mondani. Sajnálom? Nem sajnálnék a párja lenni. Boldoggá tenne vele.

karakterinformáció

» "Újra együtt(?)" Quen/Stan
» Ma újra láttalak (Josh és Elee)
» Az első nap! ~ Josh && Suzy
» Aki indul: odábbáll; aki vitéz: helytáll. ~ Josh & Suzy
» Jó újra látni! (: | Corny & Noel

Újra együtt - Josh és Suzy

Újra együtt - Josh és Suzy

Similar topics

Similar topics