Közös élet, közös döntések (Seby és Josh)

-Teljesen el vagyok lazulva veled, de ez nem hangszigetelt szoba és mégiscsak gyerekek vannak a szomszédban... - Mosolygok rá, hogy nincs mit tenni, ez így kevésbé kínosabb szerintem.
-Azért ez nem olyan dolog, hogy engedd, hogy hozzád érjek drágám... ez csak elővigyázatosság. - Nem szeretném, ha átjönne a szomszéd anyuka, hogy khm... Inkább ölelem, hogy csak a dolgot engedje el, ne engem.
-Nem tudom, nem figyelem... de nem is a felnőttek a bajom, bár azt se szívesen hallom vissza, hogy hallottak. Nekem ez intim dolog, nem kell hogy más tudja. - Nehéz elmagyarázni, de nem akarom megosztani senkivel semmilyen formában mikor vagyok Joshommal. Az ránk tartozik.
-Igyekszem kényeztetni téged! Még így is sokat akarok bepótolni neked, ami elmaradt! - Ölelem szorosan, mert belegondolni, hogy hosszú évekig nem szeretgette senki... jaj. Mindig elkap a hév hogy majd én megteszem az egész világ helyett is!
-Igen, de ha ők kopognak, szerintem nem a falon fognak, hanem az ajtón, hogy bejöhetnek-e... veszélyes az! - Nevetek fel, mert azt tudom, hogy ő nekik nincs bajuk azzal, ha többen vannak..
-Persze, persze, de olyan mintha nem hagynék sok választást, ami nem jó, érted... - Húzom a szám, mert nem akarom én őt bekorlátozni, de tény, eléggé zavarna, ha az lenne mint Liánál hogy alig látjuk egymást.
Ahh, persze Collins iránti morgolódásom hamar elfelejteti, hogy simogatja a tarkóm, az olyan jó...ahm.
-Hát így hogy lassan vége a forgatásnak nehezen találna mást, de téged választott, szóval van ízlése, nem tudok rá nagyon haragudni. - Vigyorgok, mert szerintem Collins hűvös az én Joshommal, de míg a tehetségét értékeli nem tudok nehezményezni.
-Igen, tudom, szeretem mikor megfog téged egy szerep. - Szeretem, hogy kitalálja magában milyen az a személyiség és szép lassan belebújik a bőrébe.
-Sokat? Nem is mondtál semmit... - De komolyan, alig árult el valami mit rendelt, mikor rendelte, hova... komolyan mondom azt hiszi Sherlock vagyok, hogy a tekintete villanásából kitalálok mindent. Eljön az az idő is, de adok magamnak még ahhoz pár évet.
-Mobilis? - Mit ért ez alatt? Szék? Jah, hogy polcok! Elnevetem magam.
-Jól van, de miért ne tetszene? - Komolyan, nem látom okát, hogy ne tetsszen. -Oké, ha pink színű és kiskacsák vannak rajta, a gyerekszobába megy, de amúgy... - Nevetek.
-Hm, gondolkodtam. Én eléggé fixen megtaláltam a helyem minden tekintetben, te még nem. Szerintem várjuk meg hogy neked hogy alakul a film és színház szereplésed, hogy ne az legyen, rád szakad a munka és a végén nem lesz időd ezzel is foglalkozni. Ha már minden szempontból készen állunk, akkor bele is vághatunk. Szerintem ez fél-egy éven belül meglesz. A kérdés az, végül hogyan vállaljunk gyereket. Mi mellett maradtál? Vagy ha örökbe (is) fogadunk, hány évestől? Mi a maximum életkor szerinted? Mert én nekem annyi a lényeg még legalább pár évig kiskorú legyen, meg akarok saját pici babát is... de a több gyerek egyértelmű, egy nem elég, kell testvér. - Mosolygok, mert én még mindig benne lennék az egy-egy saját és egy örökbefogadott dologban, de lehet meggondolta magát, inkább előbb őt kérdezem.

- Ó, már értem! Ezek szerint te nem hallottad még Lisat és Mike-t hangoskodni- a szomszédaink nem szokták visszafogni magukat. Akkor se, ha otthon vannak a gyerekek. De az álláspontját megértem. Ha nem szereti, ha őt hallják, nincs mit tenni, el kell fogadnom ezt tényként, és a felszabadult hangokat csak akkor várni, amikor a világtól messze vagyunk. Majd gyakrabban hurcolom el kirándulni. Remélem, nem minden alkalommal mos el bennünket az eső.
- Jól van, meggyőztél. Nem akarok rád erőltetni olyasmit, amitől nem éreznéd jól magad- bújok hozzá szorosabban. Ha csöndes is az ágyban, minden lélegzete és mozzanata az enyém is; együtt lenni vele pedig mindig fenomenális.
- Ahm, nem értem, mire gondolsz.... Mi maradt el?- abszolút kettőnkre gondolok, és a múlt megszűnt számomra, mióta az ő szerelmét élvezem. Mintha csak akkor kezdődött volna az életem.
Belebújok a vállába, úgy nevetek, amikor felvázolja, milyen következményekkel járna, ha Reevenék kopogtatnánk ránk. El tudom képzelni a felállást, ha mégis beengednénk őket... De az egész csak fantáziakép, és semmi köze a vágyaimhoz. Az biztos, furcsa lenne egy másik férfi karjaiban lenni, és ugyanilyen furcsa lenne, ha látnám Sebyt máséban. Apró kis görcs szorítja el a gyomromat, de oldódik azonnal, ahogy elhessegetem a képeket a fejemből.
Témát váltunk, s immár a munkáról van szó.
- Ez butaság. Te is változtattál miattam, a rádiót is otthagytad... Nem muszáj döntések ezek, hanem a közös életünk szükséges velejárói- simogatom tovább. Szeretnék vele több időt tölteni; ezek a döntések nem esnek nehezemre.
Collinson hamar túllendülünk; fellobbanó ellenérzését könnyű elcsitítani.
- Én is azokat szeretem leginkább, amelyek megszólítanak...- ábrándozok el könnyedén a szerepeket említve. Könyvekben is azokat szeretem leginkább, amikor azonosulni tudok valamelyik (vagy akár több) karakterével; az mindig olyan érzés, mintha velem történnének a dolgok, és ettől még hitelesebbnek tűnik.
Aztán a lakásunk lesz a téma; az emelet és a dolgozószobája. Nevetek, hogy értetlennek mutatja magát. Vállat vonok, amikor azt kérdi, miért ne tetszene.
- Nem tudom... Előfordul, hogy tévedek, nem?- nem kell feltétlenül mindig mindenben tökéletesen egyeznünk, sem véleményben, sem ízlésben.
- Hehehe, pont az volt a másik alternatíva...- na persze, rózsaszín. Még a gyerekszobába se! Kiegészítőnek mehet, de domináns színnek nem, soha!
És a leendő családról...
-Hm... Igazad van- sóhajtok nagyobbat. Mindenképpen várni kellene egy keveset, míg megtapasztalom, mennyi elfoglaltsággal (vagy inkább szabadidővel) jár az, ha elszerződök egy színházhoz. Ebben még nincs tapasztalatom, csak egy-egy szerep kedvéért ugrottam be ide vagy oda, folyamatosan nem dolgoztam még egy társaságnál sem. Nem feltétlen igaz, hogy mindig csak egy darab van műsoron. Ha pedig újrajátszanak valamit, nem vesz el annyi időt a felkészülés.
- Nos, igen; ezen én is sokat töröm a fejem. Számomra nem az a legfontosabb, mikor lesznek gyerekeink, hanem az, hogy a kötődést ki tudjuk alakítani. Azt olvastam, hogy a legideálisabb, ha négy évesnél fiatalabb gyerekeket fogadunk örökbe. De én arról sem mondtam le, hogy saját gyerekeink legyenek, a mi génjeinkkel; és ebben a tekintetben mindegy, hogy a tiéid-e, vagy ez enyémek- szinte érzem, ahogy összefacsarodik a szívem, annyira jó érzés tölt el, hogy gyerekeink lesznek majd. Nagy álom, hogy sajátjaink lesznek, de azzal is számoltam, hogy ennek az esélye igen csekély. Ki az a lány/nő, aki erre vállalkozna? Hogyan lehetne megkeresni?
- A legnehezebb lesz ideális béranyát találni, nem gondolod? - bár erről érintőlegesen többször beszéltünk; engem állandóan foglalkoztat a téma. Nem csak az időzítésre kell gondolni, hanem a béranya megválasztásában is: fontos, hogy egészséges legyen, érdekelje a terhessége, de ne kötődjön túlságosan a babához, nehogy meggondolja magát. Akármennyire vagyok része a szitunak, nem tudom elképzelni, mi oka lehet egy anyának, hogy megváljon a gyermekétől. Kicsit ambivalens, hogy én, aki magam is elhagyott gyermek voltam, miként kérhetem, hogy valaki ugyanezt tegye a saját gyermekével. Mindez azonban csak a lelkem mélyén játszódik le, és Seby csak annyit vehet észre, hogy elfelhősödött a pillantásom.

-Á, hogy azok ők voltak... khm. De akkor is... A rossz példa nem követendő. - Szalad össze a szemöldököm, mert engem ez hatalmaz fel vele szerintem.
-Kösz, az csak feszélyezne... így jó, hidd el. - Mert minden alkalommal érezheti, hogy jó nekem, kétsége sem lehet efelől.
-Hát hogy csak én szeretgettelek igazán! Az elmaradt éveket is be akarom neked pótolni! - Nevetek, mert nem egyértelmű? Bár az én aktív szexuális életem után ne csodálkozzon, ha azt hiszem, neki kimaradt ez, akkor is ha nem is hiányolta.
Ő is nevet velem a szürreális képen, hogy szex közben beengedjük Reevenéket lesz ami lesz alapon. Szerintem egyikünk sem olyan, aki fel bírna oldódni ilyen helyzetben, max ők, bár én nem attól lennék feszélyezve amitől Joshom, testiség miatt nem tudok féltékeny lenni ha nincs mögötte érzelem. Na már most ebben nem lenne az is biztos, de annál jobban zavarba lennék, hogy figyeljek egyszerre három emberre? Magamat már bele sem számolnám... köszönöm nem, nevetek is rajta.
-Hm, hát... igaz. - Most hogy mondja ez tényleg igaz. Vakarom is a fejem, hogy hát jól van, mond valamit, enyhül a bűntudatom.
Ő ellenben teljesen (vagy legalább is látszatra teljesen) magabiztos a bútorokat illetően.
-Azért egy bútorban nehéz... - Mosolygok, hogy nem hiszem, hogy valami ultra modernet választott, lehetetlen színnel.
-Hah, te... - Nevetek a rózsaszínen, másik alternatíva, na szép.
Megsimogatom az arcát, hogy igazat ad, nem szabad kapkodni a gyerekkel, neki ártanánk vele főleg, nem csak magunknak.
-Utóbbiról én sem! De olyan pici gyereket örökbe fogadni elég nehéz. Idősebbet jóval könnyebb. Ezért mondtam, ha találnánk partnert aki kihordja vagy kihordják nekünk és maguknak is esetleg, jobban járunk. Az bizonyosan gyorsabb, még a keresgélést beleszámolva is. - Legalább is szerintem, mert az másfél-két éven belül meglehet, míg az örökbefogadás... az biztos több, főleg hogy meleg pár vagyunk.
-Attól függ. Ha közben a sajátját is kihordja... vagy olyan tényleges béranyát találunk, aki odaadná miután kihordta. Bár ez is tény, akarunk e olyan géneket a családba, aki... ilyet megtenne pénzért. Hát várj, lehet ezt megvétózom... inkább olyan leszbikust vagy egyedülálló anyát keresnék, aki bevállalja, hogy megosztozunk a gyerekeken. Meg ha tényleg gyereket akar, akkor szerintem kedves és rendes és akkor segíthetnénk is egymásnak. Rengeteg olyan 30 feletti nő van, aki akar gyereket, de nincs párja, ez tény. Akkor meg jobb, ha megismerheti az apát, nem? Ez nem furcsa dolog, csak az, hogy mi is akarunk. - Vonok vállat, de szerintem egy ilyen nő teljesen megértene minket, nekünk nem elég fizetni a spermáért, azaz méhlepényért vagy miért, mert utóbbit nem lehet kérni... De nem hiába vétóztam meg a pénzes ötletet, nem csak miatta, magam miatt is, anyámra emlékeztet, aki csak azért nem vetette el Henryt, mert már nem tudta. Nem akarom, hogy ez legyen, Henry miatt is fáj a szívem, Joshom is el lett hagyva, bár őróla nem tudni pontosan miért. Lehet az anyja akarta, azért sem vetette el. Végtére is megtehette volna. De jobb úgy a gyereknek, hogy tudja, a vérszerinti szülei is akarták. Legalább is egy fokkal jobb...

Már belátom, nem tudom meggyőzni, kár minden erőfeszítésért. Nem is piszkálom témával tovább.
Leesik a tantusz, mire gondol, és rögtön el is érzékenyülök attól, amit mond.
- Nagyon jó vagy, tényleg. Nem érzem, hogy valaha is hiányt szenvedtem volna, mert eszembe sem jutnak azok az idők. A jelen számít és a jelenem te vagy. Nagyon szeretlek- meg kell csókoljam, egy ilyen vallomás nem maradhat csók nélkül.
Tovább beszélgetünk, nevetgélünk, majd később megint komolyabb témára terelődik a szó... Szeretem ezeket a lehetőségeket, amikor így megbeszéljük a dolgokat; a dolgos hétköznapokon erre nincs megfelelő alkalom. A családalapítás pedig nem olyan téma, amiről elég egyszer beszélni, vagy sokszor pár percben.
- Nem tudom ezt megítélni- vajon meddig formálható egy gyermek? Ha magamból indulok ki, még huszonévesen is van mit tanulnom- Biztos vagyok benne, hogy ez több tényezőtől függ. Meglehet, találunk egy tizenévest, aki abszolút beleillik majd a családunkba, de az irodalom arról számol be, minél idősebb valaki, annál nehezebb a beilleszkedés. Feltehetően a rossz tapasztalatok miatt. De ezt honnan tudnánk előre? Nem tudom, mennyi idő áll rendelkezésre, hogy ismerkedjünk azokkal a gyerekekkel, akik szóba jöhetnek az esetünkben. Egyáltalán, van valami kikötésed, kit nem akarsz örökbe fogadni?- esetleg más nemzetiségű, szellemi- vagy testi fogyatékos.
- Én is inkább azt a megoldást részesíteném előnyben, amit te mondasz. Csak attól félek, nem olyan egyszerű béranyát találni, ahogy te gondolod. De legyen neked igazad!- mosolygok rá. Bárcsak minden ilyen egyszerű lenne!
Ahogy felvázolja, egyébként nem is nehéz elképzelni, hogy létezhet ilyen nő; csak megtalálni lesz nehéz. Dunsztom sincs, milyen csatornán tudnánk felvenni velük a kapcsolatot, kiválasztani a megfelelőt, és aztán technikailag is összehozni a dolgot. És az sem mellékes, mindezt valahogy úgy kell formába önteni, hogy aztán jogunk legyen a gyerekhez, hivatalos legyen az örökbefogadás, stb. Mindezen gondolatokat Sebyvel is megosztom; kíváncsi vagyok, ő már hallott-e hasonlóról, tudja-e, hogyan kell ebben az ügyben eljárni.

-Jaj... tudom, nekem is csak te vagy szívem. - Bújok hozzá a csókra, mert örülök, ha nem érzi hogy hiányt szenvedett volna. Persze azért én próbálom pótolni neki, ezt már a fejembe vettem.
-Csak gondolj Reevenre szívem... sosem késő. Ha valaki akar családot, akkor be akar illeszkedni. Ha nem, akkor hiába törjük magunk. Szerintem ha már idősebb van annyira érett, hogy eldöntse, kedvel-e minket annyira, akarjon-e családtag lenni. - Végül is nem várhatjuk el senkitől hogy akarja, ha nem is.-Én sem tudom mennyi idő, de szerintem nincs tiltva a beszélgetés. Furcsa lenne. Hmmm... nem, nem igazán. - Hirtelen nem jut eszembe gyerek kapcsán semmi olyan, hogy olyan gyereket nem akarok. A gyerek az gyerek, úgy kell elfogadni amilyen. Én legalább is erre akarok törekedni. Lehet fiú, lány, hetero, meleg, reálos vagy humán beállítottságú, akármi. OKé, egy beteg gyerekkel nehezebb lenne, mert engem ezek a dolgok megviselnek, de nekik is kell szülő.
-Figyelj, mondom, sok leszbikusnak is kell sperma, mert a másik nőtől nem esik teherbe. Ahogy ha valaki egyedül van sem egyszerű... keresgéljünk majd, ha eljön az ideje, közben adjuk be a kérvényt örökbefogadásra is vagy nézzünk szét árvaházakban is. Ezek mehetnek párhuzamosan szerintem, és tudod: aki keres az talál! - Csókolom meg, mert én bizakodó fajta vagyok.
-Neked van valami kikötésed? Gyerek vagy anyuka tekintetében? - Mert a saját kérdéseit nem válaszolta ám meg, pedig érdekel és ugyan olyan fontos.
-Hmm... Olyanról hallottam, hogy apát keres pénzért az anya és fizet a spermáért. Megismerheti, megnézheti az apát, milyen géneket kap a gyerek. De ha elmegyünk valami leszbikus közösségbe vagy egyedülálló gyereket vállaló női társasklubba, vagy ilyen spermaadó helyre, szerintem kezdetnek jó alap lenne. - Miért ne? Nem idegenkedem ezektől a helyektől és szerintem mind a leszbikusok, mint a szingli harmincas vagy idősebb anyajelöltek megértenek majd, hogy gyereket akarok, akarunk. A céljaink végtére is ugyanazok, nem? Ha meg egyikünk a biológiai apa, akkor formálhatunk jogot,
nem? Előtte írhatunk szerződést is, ha ez kell, manapság abban sincs semmi.

Eszem a húsát, ahogy bújik; teljesen le tud venni a lábamról, amikor ennyire érzelmes. Mondania sem kell, hogy szeret, hiszen minden pillanatban érezteti; persze, jól esik hallani, de nem ez a legfontosabb. Az ölelésébe bújni, érezni a lélegzetét a bőrömön, a számban; na, az a valami.
- Azért lásd be, Reevennel sem volt egyszerű. Szegény, megégette magát néhányszor, elhiszem, hogy óvatosabb. Pont őmiatta félek egy kicsit, hogy hosszú idő lesz feloldani egy hasonló, érzelmileg sérült kisgyereket. Persze, én ismerlek téged,és egyre inkább magamat is, a kitartással nem lesz probléma. De azért... félek egy kicsit, na - nézek rá boci szemekkel. A legjobbat akarom, de a jó szándék önmagában nagyon kevés.
Egyetértően bólogatok szavaira. Én is bízom abban, hogy elég időnk lesz ismerkedni, s így olyan gyermeket venni magunkhoz, aki maga is hozzánk akar jönni.
Elmosolyodok azon, hogy egyszerre több vasat is tűzbe akar tartani. Sokat jelent nekem, hogy nem határozta el magát egyetlen lehetőség mellett, mert így nagyobb az esélye, hogy gyerekeink lesznek. Bár a nehézségeit is látom/látjuk, ő ebben is bizakodóbb; kétségeimet,félelmeimet ügyesen és kedvesen oszlatja el. Nem kell pofon csapni, hogy a - pillanatnyi- pesszimizmusom elillanjon.
- Az anyuka esetében: legyen egészséges és vigyázzon a babáéra is; pl. ne dohányozzon, ne drogozzon, ilyesmi. A baba tekintetében is erre törekednék, mármint, hogy egészséges legyen, de a nemzetiség, bőrszín például nem számít- Bizonytalanság van bennem a beteg gyerekkel kapcsolatban, hiszen Seby amúgy is aggódós típus. Őt könnyebben felőrölné egy ilyen helyzet, ezt pedig nem szeretném.
- Ah, igen, igazad van!- a leszbikusokat talán kevésbé zavarja majd, hogy mi melegek vagyunk. Ők bizonyára elfogadóbbak, mint a heterók.
Érzem, ahogy megkönnyebbülök, pedig a java még ezután jön. Mégis, a félelmeim a nehézségekkel kapcsolatban most tollpihének tűnnek. Sebynek olyan képességei és tulajdonságai vannak, amik az esetünkben nagyon előnyösek.
- Helyes vagy, okos, művelt és vicces; ideális biológiai apajeleölt vagy leszbikus párok leendő gyerekeinek...- el is képzelem magam elé, hány nő akarja majd a spermáját a magáénak tudni. A tolongó nők képe mosolyt csal az arcomra; valljuk be, ez azért vicces. Fülig ér a mosolyom,bár nem nevetek fel hangosan.
- Tudod... -a számba harapok, hirtelen nem is tudom, hogyan fogalmazzam meg,ahogy érzek,ami most jár a fejemben, de aztán nekiveselkedek- azt hiszem, úgy érzem... nem is lehetne ideálisabb társam, mint amilyen te vagy! - Vallomásokban mindig béna voltam, de most saját szavaimmal is el akartam mondani neki, ő a legtökéletesebb számomra.
Ha kikászálódunk az ágybólés rendbe szedtük magunkat, felmegyünk az emeletre, hogy az utolsó simításokat is elrendezzük Seby leendő dolgozószobájában. Már csak a bútorok kellenek, aztán felpakolhatjuk a(z idevaló) személyes cuccait is. Elmegy vele a délután java; így rábeszélem, hogy ebédet is rendeljünk majd valahonnan.

-Nem mindig az egyszerű a jó út... no meg Amelia miatt volt ellenséges, azt hitte bántani fogom. Teljesen természetes reakció volt. De igen, igazad van, sokan bántották... de ha szeretsz valakit és érezteted, nem lehet mindent elfedni, meggyógyítani? Reeven... Reeven esetén én, mi, kevesek vagyunk, belátom, kell neki Felix is, de... szerintem nem lehetetlen feladat. - Biztatom, hogy szerintem képesek lennénk rá. Ha igazán akarjuk, márpedig miért ne akarnánk, akkor menne.
Aztán próbálom további pozitív patronokkal bombázni, legyen bizakodóbb, még a folyót sem látjuk, ráérünk hidat keresni... egyszerre egy dologra figyeljünk. Vagy mondhatni apró lépésekkel haladjunk, mert az biztosabb.
-Ez alap, mondanod sem kell. - Igaz, ezeket tényleg magától értetődőnek vettem. -Bár nekem belefér egy olyan anyuka, aki esetleg kihordani nem tudná, de nagyon akar. Az nem feltétlen olyan betegség, ami kizárná a dolgot. - Aztán bólogatok, hogy ezek nekem sem számítanak.
-Kölcsönösen lenne jó. Hidd el, ha keresünk, találunk. - Mert kétlem hogy a leszbikusok ne akarnának gyereket, sőt.
Aztán csak elpirulok, lesütöm a szemem.
-Mintha rád ezt nem lehetne elmondani... Lehet a végén egy tucat gyerek apja leszünk, mi? - Nevetek, ha halkan is mert lehet itt rettegünk aztán meg ki tudja, annyi jelentkezőnk akadna, hogy rossz lenne visszautasítani! Persze ezt magam sem hiszem, de bizakodni nem hogy szabad, de muszáj is.
-Hmm? - Kérdezek vissza, mert nem tudom min rágja magát, hát várok is míg megfogalmazza magában. -Ahh, nem tudtam mit akarsz mondani... lüke vagy! Mindig szeretni foglak, akkor is ha már lükének is elfelejtesz lenni! - Kuncogok és a karjaiba bújok, hogy csókolgassam az arcát, a reggeli sem izgat már, csak hogy beszívjam a jellegzetes Joshos illatát.
Nehezen, de kikászálódom az ágyból vele, felöltözöm, megborotválkozom, a szokásos reggeli dolgok. Az emeleten próbálok elpakolni minden nem odavalót vele és kitakarítani, mert ha tényleg bútort rendelt, jó lenne rögtön a helyére rakni őket, ne legyen felfordulás. Persze a cipekedésen túl ott van még a berendezkedés is, annyira belemerülök, hogy a szokványos rendszert valahogy kialakítsam, meg ne zavarja majd az övét, hogy ráhagyom a rendelést is.
-Wááááh, el se hiszem, hogy felhoztam minden könyvet... de Joshom... Lenn is át kell rendezni akkor a dolgokat, ugye tudod?
- Nevetek, mert bizony lett némi üresség lenn. De csak az asztalnak döntöm a csípőm és kinyújtom a karjaimat, jöjjön ide kicsit!

Vannak dolgok, amiket még mindig nehéz felfognom; ilyen Lia is, illetve a kapcsolatai. Nem tudom, hogy szúrhatta ennyire el. De nem akarok most arra a lányra gondolni.
- Félreértettél, azt hiszem. Számítok rá, hogy nem lesz egyszerű, és emiatt szorongok is egy kicsit. De hiszek benned, tudom, mire vagy képes, és emiatt képesnek érzem rá magamat is...- mosolyra húzom a szám, bár zavarban vagyok. Nem félek apának lenni; de valaki más gyermekét nevelni... az más. Egyedül képtelen lennék rá. Vele sikerülhet.
- De ha nem tudja kihordani...- eskü, mint egy szőke nő. Úgy érzem, nem értek semmit. Kérdés van a szememben; a női dolgokhoz semmit se értek.
Olyan édes, amikor ennyire biztos a dolgában. Ebben a kérdésben pedig ő az optimistább, nem is vitás. A szemlélete ragadós; amúgy általában én sem vagyok pesszimista.
Imádnivaló, ahogy még mindig képes elpirulni, amikor szépeket mondok neki (róla). Szavai hallatán csak beletúrok a hajába, hogy aztán a tenyerembe tudja hajtani a fejét, ha szeretné. Közel hajolok hozzá, megcsókolom nevetgélő ajkait.
- Állok elébe!- Tizenkét gyerek? Kicsi lesz ez a ház. De majd veszünk nagyobbat.
Elérzékenyíthet bennünket a pillanat (a jövő varázsa),mert szerelmet vallunk egymásnak, majd bújunk össze megint ölelkezve, csókolózva. Imádom ezt a férfit!
- Ah, értem. Szóval, ha "felnövök" is szeretni fogsz- kacsintok rá. Pedig a lükeség benne is megkapó; szeretem, hogy benne van minden hülyeségben, hogy nem számít a kor.
A szeretgetés e módjának is vége szakad egyszer. Beindul a napunk. Az emeleten kötünk ki, ahol aztán előkészítjük a terepet az érkező bútoroknak. A takarítás nagy részén már túl vagyunk, de még most is akad tennivaló. Sebastian javaslatára előre felvisszük a könyveit, még a bútorok érkezése előtt. Van jócskán, fordulunk néhányat,mire végzünk mindennel. kicsit kapkodom is a levegőt, mire végzünk, de egy percét sem bánom a cipekedésnek. Ahogy kitámasztja a csípőjét és magához hív, mint a mágnes tapadok hozzá; az sem számít, hogy megizzadtunk.
Emlékeztet, hogy most majd lent is rendezkedni kell; én meg nevetve dörgölöm az orrom az orrához.
- Kizárólag ebéd után, oké? Már úton van a kaja!- nincs nálam óra, de hamarosan meg kell érkeznie. Ahogy a bútoroknak is.
Kinézek az ablakon. Innen a kertre látni. Csendes szoba, éppen dolgozónak való. Sebastian biztos imádni fogja. A gyerekek pedig a kertet. Bár kel majd bele néhány játék...-elkalandozok, a kapucsengő miatt térek magamhoz.
- Ez vagy az ebéd vagy a bútor lesz... - nevetem el magam- Jössz?
A kezemet nyújtom neki. Nevetek. Nagyon fényesnek látom most a jövőt.

-Már miért ne lennél képes rá? Nélkülem is menne, de velem együtt, ketten, akármire képesek vagyunk nem? - Nevetek, ha vele vagyok úgy érzem a világot is meg tudnám hódítani! Igaz, nem akarom, de talán ez mindenki szerencséje.
-Akkor kihordja egy béranya. Nem biztos hogy beteg és azért nem tudja. Sok oka lehet. Mondjuk megsérült egy balesetben, vagy karrierista, vagy akármi más. Az élet olyan kiszámíthatatlan. - Mosolygok rá.
Persze mikor vall zavarba hoz, mindig képes lesz rá szerintem, mert olyan mint egy valóra vált álom.
-Hah, sejtettem! - Fordulok az érintésébe, a csókjába, bár utóbbiba belenevetek. Az már egy focicsapat, a 12 gyerek.
-Ponnnnntosan! - Nevetek, ha felnő, haha, de imádom ezért, meg... sok minden másért is, húúú, lemenne a nap ha sorolni kezdeném.
De muszáj felkelni, hiába nem kellemes kimászni az ágyból muszáj. Neki is állunk előkészülni, de a lépcsőzés fárasztó, meg kell hagyjam. De megéri, minden könyv felkerül, majd odacsalhatom magamhoz a férjemet.
-Hááát ezzel nem vitatkozom, kell erőt gyűjteni a következő menetre... - Mert ennyit pakolni, már megint...
-Ahhha, pakoljuuuunk... - Emelem a kezem bokszolva lassan a levegőbe, de látszik elfáradtam. Ettől függetlenül lemegyek, a bútorok jöttem meg, de nem kell sok, amíg kinn beszéljük mi hova menjen a kaja is megjön, átveszem én, és félreteszem, hogy mondhassa Joshom mit hova vigyenek. Rutinosak, gyorsan csinálják, negyed óra alatt felhordanak mindent. Aztán csak nézem mik is jöttek egészen pontosan, mikor elmentek közben meg limonádét nyomok szerelmem kezébe, igyon, én is azt csinálom, az én kezemben is marad egy.

- Ez a lényeg: ketten akármire képesek vagyunk!- maradjon meg az optimizmusunk. A gyengeségeimet kezdem kinőni (remélem).
- Ah, már értem- elképesztő, Sebymnek mi minden az eszébe nem jut.
Egymást tökéletes apának tartjuk, és Seby veti fel a tucat gyerek ötletét; tudom, hogy viccel, de nem számít ritkaságnak, hogy nevelőszülők több gyereket is örökbe fogadnak. Miért ne tehetnénk meg mi is? Bár eddig nem gondolkodtam ennyi gyerekben, akár meg is valósíthatnánk. Engem nem zavarna.
- Hmmm, most hogy belegondolok...-simítom meg az állam, de látszik, én is csak viccelek ezzel. Nem akarom elhülyéskedni a dolgot, de ezt nem lehet kihagyni.
- Akkor várnod kell még egy kicsit...- nevetek vele. Nem, nem akarok igazán felnőni, felnőttes lenni; azaz inkább nem akarom elveszíteni a gyermeki beállítottságomat. Boldoggá tesz, hogy Seby ebben is társam, hogy kapható mindenre és hajlandó komolytalan lenni, ha érzi, "rám jött az öt perc".

Elég egy kis idő,és aztán már nyakig benne vagyunk a pakolásban. A nappali egy része teljesen felszabadul, és ennek újratervezése is közös feladat lesz. (Ez azért még odébb van, most a dolgozószoba az első számú project)
- Mindenre jut időnk, az egész nap a miénk, nem?- belesimulok a karjaiba. Bár elsődlegesen nem a pakolás jut eszembe a menetről, most tudom, hogy arra gondol. Szeretek így összeölelkezve lenni vele és tartanám még a pillanatot, de csöngetnek, így megszakad az együttlétünk. Hívom magammal; mert ha a kaja jött meg, eszünk azonnal, ha meg a bútor... nos, elkél a segítsége.
Elsőként a bútor érkezik, lapra szerelve //csakhogy szórakozhassunk az összeszereléssel//, s míg feldobozolunk,megjön az ebédünk is. Időzíteni se lehetett volna jobban.
- Együnk, aztán kibogozzuk, hogyan is kell összeszerelni ezeket...- az erkélyes nagyszobába vitettem mindent, ott a legnagyobb a hely. Tágas is, fényes is, levegő is van elég.
Ha beleegyezik, hogy most ebédeljünk, elmegyünk kezet mosni, aztán beülünk a konyhába, kényelmesen fogyasztva el az ebédet. Van leves is, hús is, saláta, krumpli, rántott és grillezett zöldségek. Marad vacsorára is, akkora adagok jöttek.

//Valami ilyesmi bútorra gondoltam, csak nagyobb íróasztallal. A polcok függőleges elemei ki is hagyhatók; tudod,mint nálunk a nappaliban. Úgy még szellősebb a tér.A szoba másik falán egy kanapé van, fölötte megint lehetnek polcok. A kép persze, lehet másmilyen.
kép //

Csak mosolygok rajta, hogy milyen aranyos, főleg hogy látszik elfelejti hogy mennyi de mennyi lehetőségünk van találni egy megfelelő nőt.
-Ahaa, teh... - Csókolom meg, etetni és iskolázni is kell azt a sok gyereket!
-Várok én ameddig csak akarod, addig is velem vagy! - Vigyorgok, ejj, ráérünk arra még. Én se nőttem fel soha igazán, lehet nem is fogok. Ráadásul azt mondják ha gyereked lesz akkor kezdődik a második gyerekkor, mert minden el van nézve, mert a gyerek miatt vagy gyerekes. Haha.

-Ahm... és egész nap ezt akarjuk csinálni? - Vetem fel ártatlan a kérdést, mert ó, ne már, reméltem nézünk egy filmet vagy elmegyünk kosarazni vagy szexelünk egy jót megint...
De persze nincs szünet, csak egy ölelésnyi - rövid ölelésnyi - és már menni kell a bútorokért, aztán kajáért...
-Ah... össze is kell rakni. Juhú.... - Mondom fáradtan, sóhajtva, bár nem tudom mit vártam, hogy egyben kapjuk? Gyorsan keresek egy kiskaput. -Te szívem... nem lenne jó ha nem jól raknánk össze nem? Nem lenne jobb megvárni Mattiet, hogy segítsen? Neki ez kutyafüle, ránéz és megmondja rögtön mi hova való, melyik csavar melyik és hasonlók... hmm? - Dorombolom neki míg a mellkasához simulok és csókolgatom a nyakát.
De a kajálás mindenképp jöhet, mert már korog a gyomrom. Szerencsére nem én rendeltem, akkor a hús és a többi aránya egyenesen arányban fordult volna meg, de szerencsére Josh vigyáz arra, ne csak húst egyek.

//Nekem tetszik, a színe is Wink

//

Az ajkamba harapok, ahogy nevet rajtam, de nevetek én is. Mintha nem lenne ellenére az a sok gyerek. Nocsak, nocsak!
- Veled leszek örökké- szemezek vele; teljesen komolyan gondoltam ezt a mindhalálig dolgot. Hogy közben felnövök-e, más kérdés. Ha felnövök, azt is csak azért, mert a változás szükségszerű.

- Őszintén, nem tudom felmérni, mennyi időnket veszi majd el- húzom fel a vállaim- de nem hajt a tatár; ha ma nem tudjuk vagy nem akarjuk befejezni, nem probléma!
Könnyedén beszélek, valóban nem frusztrál, ha kisebb rumli marad az emeleten. Nem látom, nem zavar. A hétvégén megint tudunk majd vele foglalkozni, ha úgy alakul.
- Volt valami terved mára?-kérdezek rá (megint); nem akartam keresztbe szervezni neki. És persze, nekem is fontos, hogy együtt legyünk, és ne csak abból álljon a nap, hogy pakolunk végkimerülésig.
//Az összeszerelés opcionális volt. Smile

//
- Nem tűnt bonyolultnak. Az üzletben meg is mutatták...- kezdek magyarázkodni, de aztán csak félrebillentem a fejem. Épp nemrég mondta, előttünk nincs lehetetlen; ez lenne az első kihívás?
- Matt? Milyen igazad van!- csapok a homlokomra- Felhívjam most?
Bár az a most várhat. Azzal, hogy csókolgatja a nyakam, nos... Khm.
- Mielőtt ideér, egy kis desszert? - az alaszkai párbeszéd jut eszembe, bár nem tudnám szó szerint visszaidézni. Most lágyan csókolom meg, de azzal a kutakodó vággyal, hogy vajon ő képes-e, akar-e beindulni. Ha a reakció pozitív, a telefonálással is várok még; Mattet ismerve azonnal elindul, és akkor fél/egy órán belül itt lesz.

Bazsalygok egy sort, hogy velem lesz örökké, ettől olyan reményteli minden, az is ami nem lenne az, de azzá teszi. Mert ki ne akarná a szerelem-legjobb barát-leghelyesebb pasi kombóval leélni az életét? Na ugye!

-Én is ettől féltem... - Hogy neki sincs fogalma, és csak úgy csinálgatjuk ameddig elegünk nem lesz. De szerencsére nem adjuramderögtön szeretné az egészet, ha kipurcanok és megelégelem sem lesz gond.
-Nem, nem... csak... nem csak ezt szeretném csinálni. - Vallom meg neki kérlelőn, hogy ugyan rá lehet venni, hogy akkor látástól vakulásig ez a program, de most nehezebb dolga lesz.
-Aha... - Szóval nem bonyolult... nem is tudom, sok fajta csavar szokott ezekhez lenni, meg kis bizbaszok. Jártam már úgy hogy rosszul raktam össze, szedhettem szét. Henry miatt otthon voltam, nem volt gond, de most nem biztos hogy kísérletezgetni szeretnék. Nem hiába dorombolok elő Matt ötletével.
-Nem, nem fontos, csak ha 'neked fontos drágám. Cserébe főzünk neki kaját, vagy amit akar, hm? - Ingyen mégsem dolgoztatnám a sógorom, nem vagyok én ilyen. Csókolgatom a nyakát is hogy nyomatékot adjak az ötletemnek, jelezve csináljuk okosba, de érzem tetszik neki.
-Oh, mindenképp... - Kuncogok, bár nem lenne jó ha előbb ideérne mint kéne, de végül is ad ez egy kis izgalmat is a dolognak. Minden esetre a kezem a mellkasáról az ölére siklik, összetéveszthetetlen utalás arra, van kedvem nassolni. Bár nekem mikor nincs? Ez egy igazán jó kérdés, eheheh.

- Ne félj, amíg engem látsz- nevetem el az egészet; bár már előre sejtem, benne nem olyan erős a vágy, hogy kész legyen estére a dolgozószobája.
Csak megerősítenek ebben következő szavai, mire helyeslően bólogatok, jelezve, nekem sem ez a tervem. Nem csak ez. Kérlelő szeme oly édes; arra is rá tudna venni, tegyem ki a házra a táblát: "NE ZAVARJANAK".
Kuncogok, hogy egy "aha"-val intézi el a dolgot,mellesleg, nem túl meggyőzően, és belátom, talán készre szerelt bútort lett volna inkább érdemes venni, de akkor Mattel hozakodik elő; és becsülöm benne, hogy eszébe jut, mert ő valóban szaki az ilyen ügyekben. Ami nekünk hieroglifa, az neki smafu. Véleményem szerint a tájékoztató nélkül is simán boldogulna.
Nem telefonálok... Most még nem. A kezem amúgy is le van foglalva... hiszen lehámozom Sebyről a ruháit.

...

Letudva az ebédet és a "desszertet" újult erővel és energiákkal nézünk a délután elé.
- Tudod mit? Hagyjuk ezt a pakolászást, bútorszerelést máskorra. Pakoltunk ma már eleget- cirógatom a mellkasát. Nem tudok betelni vele. Mintha csak fokozná a szükségleteimet, hogy vele lehessek, testközelben- Elnyúlhatunk egy kicsit, megnézhetünk valami filmet, aztán kiruccanhatnánk este valahova, ha van kedved...
Szavaimban kérdés bújkál. Szeretném kifürkészni, mihez lenne kedve igazán: itthon ülős program érdekli-e vagy inkább kimozdulna, és ha utóbbi, mivel töltené a közös időt? Idejét sem tudom, mikor voltunk utoljára szórakozni, vacsorázni, inni, táncolni. Rá tudna venni, hogy menjünk, minthogy arra is, hogy csak ejtőzzünk itthon, kettesben.

Áldom az eszét, de a sajtom is. Ő elintézett mindent, én meg megoldom a kivitelezést... igaaaaaaaaaaz ehhez kell az öccse, de hát na. Mattie tudja ha megkérem valamire bőséggel meghálálom, a főztünknek mindig örül, mostanság a nagyobb adag sincs kifogása, lehet rájött egy fejlődő szervezetnek és kétkezi munkás tanuló diáknak elkél az energia (azt meg nem tudom hogy megkínálja mindig az új szobatársát és nem eszik többet mint eddig).
Aztán a legjobb módon jutalmazzuk meg magunkat, egy kis együtt levéssel, nem tudom soha megunni...

Persze mikor mindenfajta szükségletünk kielégült csak pakolunk még, én kicsit lomhábban, mert emésztgetem a dolgokat.
-Hmmm? Jól van. - Kiropogtatom a hátam, hogy nincs ellenemre a dolog. Aztán csak mosolygok rá, hogy simogat.
-Ohohó! Kiruccanni? Mire gondoltál? Táncolni? Vacsizni? Fürdeni a tengerben? Vagy csak sétálni a parton mezítláb? Bár ezek nem zárják ki egymást, igaz-e? - Nevetgélek, olyan hosszú az este amennyire akarjuk, holnap kelni kell, de nem olyan korán.
Szóval most én fürkészem őt, mire gondolt, mert nekem van kedvem menni, csak akkor arra hangolódom lelkileg amihez neki is van kedve.

Lehetséges, hogy álomvilágban élek, mert néha úgy érzem, nincs is más rajtunk kívül, így először eszembe sem jut Matt. De belátom, hogy Sebynek igaza van, Matt-tel minden sokkal gyorsabban menne. Fog is, csak nem ma. Khm, könnyen el tudok csábulni, ha Sebyről van szó...

- Lehet bármi, akármi- nevetek fel őszintén, mert imádom, hogy ilyen gyorsan olvas bennem- de ha a tengerpartra megyünk fürdeni, a cuccainkat nem ártana biztonságba helyezni!
Ajkamba harapva nevetek, mert eszembe jut az az este, amikor egy hajléktalan magáévá tette a ruháinkat, és mi egy szál p*csben mentünk haza.
Vidámságot látok a szemében, és a kérdése elgondolkodtató.
- Na jó, ha lúd, legyen kövér- veszem fel a kesztyűt- legyen mindegyik!
Nyelvem megint kilóg a számból, amikor ráharapok. Nevetnem kell. Szerintem számított rá, hogy így fogok reagálni, eszerint ő is benne van a dologban.
Az ebéden is alig vagyunk túl. Ami az én gyomromat illeti, meglehetősen tele van, így még ötletem sincs a vacsiról. Nem vagyok válogatós, azt se bánom, ha az utcán kapunk be valamit.
- Most viszont ejtőzésként megnézhetnénk valamit... Addig is összebújhatnánk- búgom gyengédebben,és máris hevesebben kezd kalapálni a szívem.

-ááááh, hát kétszer nem követjük el ugyan azt a hibát, na! - Nevetek, majd keresünk valami kabinos részt vagy akármi, de nevetek vele. Nem mondom hogy nem volt jó móka, de valahogy nem ezt ismételném meg belőle.
-Milyen kis mohó valaki! - Nevetek, de látszik nem zavar, a nyelvét meg próbálom elcsaklizni, bár nem azért hogy én is harapdáljam, hanem hogy nyelvemmel cirógassam.
-Egy kis szusszanás sosem árt, az olaszok is ebéd után sziesztáznak, ők tudják hogy ez fontos dolog! - Vigyorgok, ölelgetem a derekánál míg puszilgatom a nyakát.
-És hol szeretnéd nézni? Az ágyban, a kanapén, a kertben kinn? - Jó idő van, oda is szívesen kifekszem vele, ahova csak akarja. A környék már amúgy is tudja, hogy mi vagyunk A melegpár, szóval ha belátnak véletlen sem lesz nekik semmi új, én sem zavartatom magam.
-És táncolni hova mennél el? Keressek egy meleg bárt vagy jó lesz egy régi csak visszafogjuk magunk? - Mert ez nem mindegy, én ugye csak hetero szórakozó helyeket ismerek, egy kivétel ahova Zinnel vittük Kiliant, de az ottani zene nem az én világom annyira.

Valószínű, nem véletlen, hogy ő is azonnal kapcsol, emlékszik a történtekre, de az arckifejezése nagyon árulkodó. Másodszorra már nem lenne ugyanakkora poén.
- Mohó? Én? Az a te második neved, édesem!- ugratom. Volt kitől tanulnom, ezt is mondhatnám.
Az ajkaimra tapad, a nyelvem kényezteti. Hagyom neki és viszonzom. Édes kis csókcsata ez.
- Milyen jól teszik! - tetszetős az ötlet,mégha nem is vagyok az a fajta, aki ebből rendszert csinálna. De ma mindent szabad, miért is ne próbálhatnánk ki?
- Ó, mekkora ötlet! Menjünk ki a nyugágyba!- //Emlékeim szerint kétszemélyes, felfüggesztett nyugágyunk van; anno a képen nagyon kényelmesnek tűnt//
- Kivisszük a laptopot, azon nézzünk valamit?- a net vezeték nélkül is elérhető egyfajta kütyü segítségével, így semmi akadálya, hogy halásszunk magunknak valamit a hálózatról.
Az estére vonatkozó kérdése csak egy pillanatra billent ki. Ismerve őt, idegenek előtt sosem oldódik fel teljesen; egyedüli kivételek ez alól Reeven és Felix. Ilyen szempontból talán mindegy is, hogy melegbárba vagy "normál" helyre megyünk. Utóbbiban még mindig jobban érezném magam, azt hiszem.
- Menjünk el egy hetero helyre, he ez neked is kedvedre való- javaslom neki.
Összeszedem közben a szükséges cuccokat, magamhoz veszek egy hatos csomag sört is a hűtőből, hogy legyen mivel frissítenünk magunkat. Kényelmesen elhelyezkedünk.
- Mihez lenne kedved? Valami komolyabb filmhez vagy vígjátékhoz? Esetleg krimi?- van néhány film, amiket már régóta meg szeretnék nézni, de igazából mindenevő vagyok.

-ÁÁh, szóval máris az én második nevem, miiii? Sebastian Mohó McBridge! Na peeeeehersze! - Nevetek, mert nem is vagyok mohó! Csak néha mértéktelen, de nah, ennyi belefér, nem?
-Hát kérlek, nekem csak jó ötleteim vannak, mit jók! Szuperek! - Röhögök, de a nyugágy tényleg klassz, nem hiába akartam, ha nem használnánk miért vettük? //Jaja, vettek xD//
-Hát, hacsak nem a szomszédokat akarod nézni, japp, vigyünk laptopot is! - Nevetek, mert hogyan máshogy csináljuk? A TV-n is laptopról menő filmet nézünk ha épp nem játszanak rajta XBoxon valamit az édesék. Meg azt nem cipelném ki, maradjunk annyiban.
-Jól van, van egy jó, akkor menjünk heteroba. - Érdekes, hogy már így kell fogalmaznom, hogy meleg és hetero, nem pedig mondjuk diszkós vagy latinos. De mindegy is, úgy is a tánc lesz a lényeg nem?
Míg ő előpakol és nézek valami filmes listát ami közül választhatunk valami kedvünkre valót.
-Hááát, laza nap van, szóval valami könnyedebbre gondoltam, nem valami sírósra. Szóval inkább utóbbi kettő valamelyike. - Vigyorgok, még csak az kéne hogy valami drámát tegyünk be és telesírjak egy tízes csomag zsebkendőt...
//Ha gondolod ugorhatunk a fürdésre vagy a táncra, de nem muszáj, dönthetnek az otthon maradásnál is még//

Sok jelzőt aggathatnék rá, ami kifejezi, milyen ember ő valójában, de ebben van igazság is, humor is. Kedves jelző, nem sértő, én legalábbis nem szánom annak.
A na peeeehersze-re így csak bólogatok, hogy de, de, bizony ám! És nevetek vele.
- Ó, ezer bocsánat, hogy leminősítettem az ötleted- mondom vidoran. Imádom,amikor fényezi magát. Pedig olyan kisfiús olyankor!
- Néha igazán izgalmasak, tudod-e? - közelebb hajolok hozzá, szinte súgom a fülébe- Múltkor például nyitott balaknál szeretkeztek. Nem akartam hallgatózni, de nem is kellett!- kuncogok.
- Komolyan, eszembe jutott, hogy meglesem őket- aztán a számra csapok. Csak viccelek! Nem vagyok perverz leskelődő.
Megegyezünk, merre megyünk este. Régen voltunk ilyen helyen. Már maga a gondolat is lelkesítő, hogy kimozdulunk. Nem tudom, mennyire tudom majd visszatartani magam; bár bulizni szeretek, nem tudom garantálni, hogy nem bújok majd hozzá vagy nem csókolom meg futólag; a közszemérem sértés azonban tőlem is távol áll.
Kipakolunk, elhelyezkedünk. Seby keres valami listát, közösen arról nézünk egy vígjátékot, közepesen jót; legalább nevetgélünk egy kicsit és sörözünk, lájtosan.
Még mindig korán van, mikor vége van a filmnek, de másikat elkezdeni már nincs kedvem.
- Gyere, készülődjünk! Menjünk együtt zuhanyozni- csábítom magammal a fürdőbe.
Minden pillanatát élvezem az együtt töltött időnek.

Jócskán világos van még, amikor beautózunk a belvárosba. Sétálunk és kirakatokat nézegetünk. Nem tudom pontosan,melyik szórakozóhelyre megyünk, de addig még van idő és látnivaló is. Az egyik kirakat férfi ruházattal van tele, csupa elegáns holmi.
- Az az öltöny tuti dögösen állna neked!-mutatok az egyikre- Volna kedved felpróbálni?

-Hát igen, már ne is haragudj, milyen házastársi magatartás ez? - képedek el míg nevetek, de inkább megcsókolom cuppanósan az ajkait.
-A szomszédok? - Látszik erős kétségeim vannak, majd visszanyelek egy nevetést.-Nééé' mááán' a kis perverz, kukkolunk, kukkolunk? Aztán csodálkozol, ha nem akarok hangoskodni! - Nevetek, de nem kell véresen komolyan venni, engem szokott zavarni ha hangos vagyok, nem mást.
-Amúgy miért akarod meglesni őket? Érdekel más házaspárok hogy csinálják? Nézhetünk valami amatőr pornót is, biztos van a neten ha érdekel. - Nem zavar a dolog, mivel nem volt sok szexpartnere, khm... kettő? Nem csodálom ha kíváncsi. Én biztos túlzottan is az lennék az ő helyébe...
Később aztán már sörözgetve filmet nézünk, kényelmesen Joshomnak dőlve fészkelem el magam, iszogatva. A sörtől nem lesz bajunk, bár én biztos valami erősebbet iszom, mert azokat szeretem, a barna és fekete söröket. De mivel lassan iszom-isszuk, nem árt meg.
-Hah, előfürdő? - Vigyorgok, nem kell kétszer kérni, tudja hogy imádok vele fürdeni. Nem kizárt kicsit elhúzódik, mert jó áztatni magam míg ölelkezünk és mosdatjuk egymást.

Igyekszem kiöltözni, bár semmi extra csak egy farmer és egy sötétkék ing, de felveszek bármit amit szívesen látna rajtam Joshom. Igaz, férfi ruhát inkább, de szerintem nem kell neki ezt mondani. Én tudom hova megyünk, szóval valami jobb helyen tesszük le a kocsit és inkább besétálunk, szeretek sétálni. Kézen fogva is, bár errefelé ez nem megszokott, az is tény.
-Hmm? Melyik? Az? Hah, felpróbálhatom, bár elég divathajhász, nem? - Nevetek, de vállat vonok. -De akkor te is próbálj fel valamit. Valami extrábbat! - Hirtelen a kirakatban nem látok olyat amit el tudnék képzelni rajta, de a boltban biztos lesz. Addig elengedem a kezét, bár nem hiszem, hogy kinéznének minket.
Benn meg is keresem ami a kirakatban van meg még kettőt és beviszem, aztán úgy flangálok ki mindben, hogy na? Meghódítanám a tanári kart vele? Persze nevetek, nem akarok én olyat. Aztán nézem neki találunk e valami vagányat.
// Milyenre gondoltál? Itt van pár:
http://images6.fanpop.com/image/photos/33000000/miles-miles-mcmillan-33004042-500-666.jpg
Ez 2015ös kép2
Itt meg alig ismertem meg xD https://68.media.tumblr.com/9214a73da465c7b53685e02764526b39/tumblr_oqmxim6uR91r3yz06o3_500.jpg //
//

- Őszinte!- vágom ki magam. Imádom a mohóságát, kedvemre való. Nem volt mindig így; éppen ezért talán inkább örülnie kéne. De a nevetése így is biztató. Le is kapom, ha hagyja, egy cuppanóssal most én se érem be.
- Hé, nem kukkoltam! Amúgy se látnék semmit, itt vannak a bokrok!- kikérem magamnak, de nevetek is; ha nem lennének azok a bokrok, talán elcsábulok egy kukkolásra. Be is vallom neki.
Közelebb hajolok, a füle alatti puha bőrbe csókolok; én szeretem hallani őt, izgat, ahogy nyög, egyáltalán, ahogy a levegőt veszi, amikor együtt vagyunk és élvezi, amit teszek vele.
- Nem, nem igazán, ez csak... úgy jött...- nevetve rázom nemlegesen a fejem, majd vállat vonok- talán, ha egyszer már eleget ittunk... - szerintem így is-úgy is elröhögjük az egészet.
Aztán filmezünk, de nem szex-és nem pornófilmet nézünk, inkább lazulunk, sört iszogatva, egymáshoz simulva, dőlve. A fürdőzés ötlete csábítja, úgy látom.
- Szeretem a közös, szűk fürdőzést-a kádban vagy a zuhany alatt, nekem édes mindegy. Szeretem a vizes bőrét, a nedves haját, szappanozni őt. Hát nem izgalmas? És azt is imádom,amikor ő csinálja, ah...
Elbújunk a kádban, ki sem jövünk, míg el nem hűl a víz.

Lazán, mégis elegánsan öltözünk; nem kihívóan. A belvárosba megyünk, ő vezet, én bódultan nézem a suhanó fényeket, az emberek kavalkádját. Parkolunk valahol, nem ismerem a környéket, de bízom Sebyben. Kézen fog, örömmel kulcsolom ujjaim az ujjai közé. Élvezem a sétát vele, élvezem, hogy ennyire felvállal itt is, így is.
Bemegyünk egy üzletbe; ajándékozni akarom, kedveskedni neki, meglepni...
Ő is választ magának, én is neki; én is magamnak, ő is nekem. Aztán egymásnak tartunk divatbemutatót. És ami először komoly, aztán elbohóckodjuk; egyre extrémebb ruhákat veszünk fel. Nagyon jól szórakozunk. Csak akkor hagyjuk abba, amikor az egyik eladó finoman elköhhinti magát, figyelmeztetve bennünket, hogy túlléptünk egy bizonyos határon.
- Nos, ez a kettő tetszett a legjobban rajtad. Te mit szólsz?- választok ki kettőt a halomból. (Kép 1, kép 2)
Ha tetszenek neki, megveszem mindkettőt. Hozzájutottam egy kis pénzhez; és ha nem is akarom elszórni mind, örömet akarok neki szerezni. Olyan ritkán tehetem meg, hogy én költsek rá!
Ha sikerül a tranzakció, becsomagoltatom a finom holmi(ka)t és elküldetem a címünkre, így nem kell azzal vesződni, hogy visszamenjünk a kocsihoz, és folytathatjuk az utunkat.

-Hah! - Háborodok fel nevetve, de tény, szeretem hogy őszinte velem, anélkül folytonos aggodalomban lennék vajon boldog-e velem.
-Áh, szóval csak a bokrok állíthattak meg! De azok is csak azért, mert féltél hangosan zörögtek volna, mi? - Vigyorgok, szóval a bokrok! De ahogy a fülemnél csókol csikisebben nevetek, húzom magamra, úgy szeretem ha ezt csinálja.
-Hmmm... hát amikor akarod, majd nézünk valamit. - Csodálkozom el picit, mert lehet tényleg van benne kíváncsiság, akkor jobb lenne kielégíteni nem? Engem nem zavar ha nézünk ilyeneket, be kell valljam, egy időben, mikor nem nőztem én is néztem mindenféle pornót, nincs abban semmi. Szóval simogatom és arcom elárulja, picit aggódom, de mivel úgy gondolom a megoldást is megtaláltuk nyugodt maradok.
Filmezünk, majd fürödni szeretne indulás előtt, de megnevettet.
-Háááát én elég szűk vagyok, nem gondolod? - Nevetek, mert nem tudom mennyire tágulok, hogy sokat csináljuk, nem hinném, szóval ha még egy menetet szeretne rajtam nem múlik ám! De ha csak ölelkezünk, csókolózunk és mosakszunk, nekem az is jó, szeretem a nedves bőrén kergetni a vízcseppeket.

Bekocsikázunk aztán, leparkolok, de annyira már megszoktam az új életünk, hogy a kezét fogjam. Lehet ez nem az a környék ahol megszokott dolog, de ez már nem zavar. Nyíltan csókolózni még mindig nem mernék, de a kezéből nem engedek. A ruha vásárlást nem nagyon értem, hogy jön neki, de mindig benne vagyok mindenben, felpróbálom ami tetszik neki rajtam, aztán vagányabbakat is, valami tűz pirosat is, amitől úgy érzem magam mint egy rock sztár vagy nem is tudom, de ő is elbohóckodja a végén. Mikor már jelzik elég lesz komolyodunk csak meg, de én is választok két ruhát neki, mondván a bemutatóra úgy is kell majd valami új és talán nem az esküvői öltönye legyen. Nem mintha az nem lenne tökéletes, de... így jobb lesz. Főleg ez a fekete, ebben rohadt szexis, oda lesznek érte a csajok és a pasik!
kép1
kép2
-Hagyd, majd én fizetek... - A megszokás... megszoktam hogy általában én fizetek, ha hagyja, mert sokáig én kerestem jobban, persze ez változni látszik hála Quentinnek és a filmjének. Így ha szól legalább az ő részét ő szeretné, vagy akár az egészet, akkor kicsit piszkálom csak a szám, hogy mi legyen, de belemegyek. A csomagolást is jó ötlet, örülök neki hogy eszébe jutott! Szóval boldogan és pakk mentesen lépek ki vele az ajtón, folytatva az utunk a szórakozó helyre. Amaz már nincs messze, pár sarok.
-Tényleg és Quentin mit mondott... mármint... szerinted zavarná, ha ott lennék a bemutatón? Nem tudom mennyire zártak ezek meg hát... ő tudja hogy házasok vagyunk, de... nem tudom akarja-e hogy más is tudja. Érted... - Faggatom, mert Quentin kissé pikkel rám (is), az esküvőn is beszéltünk két szót és ennyi. Igaz, én főleg Henryn és Reevenen lógtam, meg Joshom apukáján.
-Jut eszembe, ha már Mr. Collins... meglátogatott az öccse, Sammy és képzeld, francia tanárt keres! De ő már tök jól tud, csak az állása miatt kéne neki egy kis... frissítés. Tudom azt mondtam nem vállalok diákokat, mert elég órám van az egyetemen és a szakkör ugye, de... mégiscsak Quentin öccse és képzeld meleg és olyan aranyos és lelkes és tökre más mint a bátyja, meg kell ismerned, nagyon édes és izé... hát igent mondtam, de nem volt szívem nemet és hiányzik... is... a magánóra, jaj ugye nem haragszol nagyon?? - Az elején lelkes, majd aggódó lesz a hangom. Már hetek óta nincsenek magán óráim, mert kérte ne dolgozzak annyit, de nyáron alig van óra és tényleg hiányzik ez a közvetlen tanítás ha nem is mondtam neki, nehogy munkamániásnak tűnjek. Főleg hogy ő is sokat forgat mostanában a hajrában meg az új színház... csak remélem nem harapja le a fejem érte.

Megnevettetem, pedig most is őszinte vagyok vele. Tudom, hogy tudja, és tudom, hogy ez az egyik dolog, amit annyira szeret bennem. El sem tudnám képzelni másképp.
- Hangosabbak voltak ők, semmint észrevették volna a bokrok zörgését- billentem oldalra a fejem;mintha komolyabban belegondoltam volna, mi lett volna, ha.
Felizgatja a közeledésem, nevetgél és visszacsókol, magához húz.
- Téged... érdekelne?- közösen még nem néztünk hasonlót. Valószínűleg nevetés lenne a vége; bár egy kicsit most elbizonytalanodtam. Olyan furán-fürkészőn néz rám!
- Mi jár most a fejedben, édes?- időnként nincs szükség szavakra, hogy beszélgessünk, de most nem tudom követni. Talán azt hiszi, hiányzik egy nő az életemből?
Az biztos, most nem pornót nézünk, és aztán a kádban kötünk ki.
- Szűk a kád is, és annak is vannak előnyei, nem?- a kádra gondoltam, egyértelmű, hogy a méreteivel sincsenek gondjaim.
...

A városban hirtelen ötlettől vezérelve csábítom be egy üzletbe, ahol aztán beleegyezik, hogy próbálgassunk ezt-azt. Nem árt neki egy-két új öltöny. Szeretem, amikor elegánsan szexi. Találunk is néhány alkalmas darabot, és ő is választ nekem. Tetszik az ízlése, és jól is érzem magam néhány öltözetben, rá is tud beszélni, hogy nekem is vásároljunk.
Egy picit kiakaszt, hogy ő akar fizetni.
- Kérlek...- mondok csak ennyit, de a szemem ennél sokkal árulkodóbb. Kitartottnak érezném magam, ha mindig, mindenhol ő fizetne, és ide én hívtam, én akartam neki ajándékot venni. Miért akar ő fizetni?
Szóval, ha hagyja, és remélem, hagyja, én fizetek, nem csak az ő, vagy a saját ruháimat, hanem mindent, ráadásul azt a "luxust" is megengedem magamnak, hogy az egészet kiküldessem a címünkre, futárral (holnapra). És ha így van, hálásan ölelem meg a derekát, húzom magamhoz, súgom a fülébe:
- Köszönöm.
- Természetes, hogy téged viszlek el, bár mint főszereplő, több tiszteletjegyet is igényelhetek és fogok is; szeretném ha ott lenne Jo és Matt, de szívesen elhívnám Felixet és Reevent is- igazából Suzyt is, de őt Q is hívni fogja. Egyszerre nem ülhet két helyen!
- Nem akarok titkot csinálni belőle, ki a párom; és ha esetleg díjat is kapunk egyszer, biztos lehetsz benne, hogy te leszel az első, akinek köszönetet mondok! Had ismerjen csak meg a világ!- mondom merészen és boldogan.
Suzy miatt (vagyis inkább miattam) amúgy is előítéletes a témával kapcsolatban; bár már rájött a magánéletem nincs befolyással arra, hogyan játszok; s mert Suzy képes volt megbocsájtani nekem, ő sem fordított nekem hátat.
Aztán érdekes dolgot mond. Tanítás és meleg testvér; nem győzöm feldolgozni az információkat.
- Jól összebarátkoztatok, ha már azt is tudod,a fiúkat szereti! Vagy ennyire nyilvánvaló?- nem feszélyezném vele, hogy féltékenykedjek, nem is jellemző rám, de azért meglehetősen érdekes, hogy már ez is szóba került. Én nem szoktam fűnek-fának elmesélni az életem.
Megrázom a fejem.
- Ez is csak azt bizonyítja, milyen jó pedagógus vagy, szívem. Az emberek megnyílnak előtted! - elismeréssel a hangomban pillantok rá. Az én bizalmamat is gyorsan elnyerte, noha én nem vagyok túlzottan barátkozó, ami azt illeti.
- Persze, vállald el nyugodtan, ha van hozzá kedved - és gondolom van, ha már megemlíti. Ráadásul meglehetősen lelkes a hangja.
- Gondolom, otthon tanítod majd, és akkor lesz alkalmam megismerni. Gondolod, ezt ő is akarja majd?- egy franciatanárt akar, és megismeri az egész családot. Juhej, micsoda bónusz! Nevetgélek az ötletemen.

-Akkor meg miért tartott vissza? Féltetted a csinos ruhád? - Nevetek, nem értem, úgy sem vették volna észre szerintem.
-Én már sok ilyet néztem, de mindig vannak jók, szeretem a szépet, az izgatót... - Mit tagadjam, ismer. De lehet felizgatná, nekem eszembe nem jut hogy elnevetnénk, ha azzal a céllal nézzük amire hivatott létezni, ugye.
-Hogy lehet izgatna téged megnézni pár ilyet, hátha lenne benne valami ami tetszene neked. Póz, vagy... valami kis játék, akármi. - Nem is feltétlen hetero pornóra gondolok, melegre is. De teljesen ártatlanul mondom, mert kérdezte. Szerintem ebben nincs semmi, ha érdekli, nézhetünk.
A kádra aztán nevetek, közölve vehetünk egy kétszemélyeset ha akar, de a fenekem tolom az ágyékának incselkedve.

Mivel megakad a szeme egy öltönyön próbálgatni kezdünk és öltözködünk, találunk is jókat, de a szokás... látom rajta nem örül, összébb húzom magam.
-Ami az enyém a tied is, mindegy milyen számláról megy, nem? Kéne 'egy közös számla... nem? - Nézek rá ártatlan, akkor mindegy lenne ki fizet, úgy is közös. Játszom a számmal is, jelezve agyalok és zavarban vagyok, nem akartam megbántani, csak ha az ő számláját nézzük meg az enyém, nekem van fix fizetésem... bár Quentin is ad csekkeket, tudom. De hagyom, kinn már csókolgatom a nyakát nem érdekelve ki mit szól.
-De tényleg, jó lenne nem? Úgy se szoktunk költekezni. - szerintem nem lenne gond, ha valami nagyobbat akarnánk, akkor megbeszélnénk, belefér-e. Ennyi.
-Jó, de a családod más mint a... hát... párod. De Felix tuti élvezné, ő olyan művészlélek, ahogy Reeve is. - Bár Reeve kicsit rosszaság szokott lenni mostanság, de talán viselkedne. Mert Felix-szel nem szokták visszafogni maguk khm.
-Ahm... szivecském... mi lesz a női rajongókkal? - Kérdem elpirulva, mert nem tudom mennyire fogadna be Hollywood egy meleg színészt, ráadásul férjezettet. Kicsit aggódom, hogy ez gondot is jelenthet neki. -Nem nagyon kedvelem Quentint, de... talán előbb kérdezd meg ő mit gondol. - Mégiscsak jobban ismeri ezt a szakmát, sajnos a siker és a tehetség önmagában nem elég. Nem szeretném, ha pont én lennék aki miatt nem hívják mondjuk.
Aztán Quentinről eszembe jut Sammy, de zavarom csak fokozom és nevetgélek.
-Hátőőőőő... már nem is emlékszem hogy, de szóba jöttél és mutattam a gyűrűm és rávágta hogy ő is meleg... - Kuncogok, mert ezzel jelzem nem szoktam titkolni és úgy fest most jól is jött ki. Rólam sem mindenki tudja, de ha rákérdeznek nem fogom azt mondani, hogy egy nővel élek együtt, főleg hogy folyton emlegetem Joshom... nem nehéz kitalálni, hogy ő húzott gyűrűt a kezemre. Na meg a magándiákjaim általában a lakásra jönnek, szóval...
-Hát... szerintem csak roppant lelkes voltam, valahogy még mindig doppingol ha az esküvőre gondolok és nem bírtam visszafogni magam, mint valami tini... szóval... bár az tény, hogy azt hiszem pont Quentin ajánlott engem, ami érdekes mert nem kedvel szerintem, de úgy fest a tudásom elismeri. - Vonok vállat, mert különben nem küldi hozzám Sammyt.
-De biztos? Mármint nem akarom azt hidd nem akarok elég időt veled tölteni, de ez úgy is csak pár hét, amíg forgatsz és próbálsz, meg szeretnék segíteni is neki, nagyon aranyos fiúcska amúgy. Férfi... már nem kicsi, Reeven is mindig rám szól, de ahhh, olyan kis szégyellős fajta, nagyon kedvelnéd! - Nevetgélek, nagyon aranyosnak találom Sammyt, szívesen tanítanám, de noha tudtam Joshom nem zavarná muszáj 1000 és 1 %-ig biztosra mennem.
-Hát ha nem tudjuk megoldani hogy bejöjjön az egyetemre amikor lyukam van, akkor igen, hazahoznám. Örülnék ha megismernéd, meg olyan kis barátkozós, szerintem ő is örülne, nem olyan mint Quentin! - Mert nekem Quentin nagyon távolságtartó személy, nem tehetek róla.

karakterinformáció

» Mindennapok ~ Josh&Seby
» Meglepetés! (Josh és Seby)
» Mr Hyun Zin Woo and Mr Kilian Scatt (közös szoba) ajjajj
» Home, sweet home? - Rena & Jamie - közös lakás
» "Hamarosan" ~ Josh&Seby

Közös élet, közös döntések (Seby és Josh)

Közös élet, közös döntések (Seby és Josh)

Similar topics

Similar topics