Home, sweet home? - Rena & Jamie - közös lakás

Sweetie, I'm home...

Végre minden sínen van az életemben, legalábbis így érzem. A zenei karrier, a stúdió... magánéletre meg nincs idő, ami lenne, az se magán, mert szétcincálják a lapok és mindenféle fórumok.
Kulcs fordul a zárban a déli órán és lendületesen lököm azt be. Az előszobában kilépek cipőimből, Hercegnő meg persze rohan elém, mint aki képtelen hosszútávon bármit is tárolni a csökött kis fejében - így azt is, mennyire nem csípem a borzos képét, ha rám mászik. Mondjuk, még ez is jobb, mintha nekem esne a saját házamban... Rena tuti díjazná, ha kivágnám érte az ablakon. Már a kutyát.
Lehajolok és szőrébe borzolok, csak nyughasson már. Ahogy pedig felegyenesedem, megoldom a nyakkendőt a nyakamban. hogy én mennyire utálok ilyesmit viselni. Főleg nyáron! Még jó, hogy délelőtt sikerült befejezni a tárgyalást. A zakómat is levetem és dobnám le a nappali kanapéjára, ha az nem lenne foglalt.
Igazából... lesz@rom, ki ez, vagy hogy mit keres itt. Látszólag. És éppen ezért nemes egyszerűséggel fogom a zakót és folytatom a mozdulatot, egyenest a fazon képébe vágva. Lehet, kicsit erősebben sikerült megdobnom, mint ildomos lett volna?
- Jó reggelt. - morranok rá, amolyan "Még itt vagy, b'zmeg?" stílusban, majd a hálók felé pillantok, merre lehet a kedves lakótárs. Lehet fürdik... éppen ezért kissé megemelem a hangom, mikor pofátlanul megjegyzem:
- Édesem, hazajöttem! - szinte várom, hogy kiront valahonnét...

Jamievel lakni kínos, ez az igazság, folyton zavarba érzem magam mellette. Bár, amennyit mostanában itthon van, alig találkozunk, és egyelőre még nem tudom eldönteni, jó-e ez így. Na jó, nem jó. Tudom, hogy nem, csak könnyebb úgy csinálni, mintha nem ezt gondolnám. annyival könnyebb lenne, hogyha nem lennék ennyire feszült a társaságában, hanem mondjuk barátok lehetnénk. Persze biztos nem túl jók, ahhoz túl sok minden volt közöttünk.
Felkelve azonnal tusolni megyek, élvezem, hogy végre nem kellett korán kelni, megnyitom a csapot, és hajamat összefogva hátrahajtom a fejem, hogy ne legyen vizes. A hidegvíz, ami az arcomba csap, azonnal felébreszt, de méginkább a hang, ahogy nyílik, majd csukódik az ajtó. Ez csak Jamie lehet, ami meglepő, mármint, hogy ilyen korán hazaért. A következő mozdulatomnál már nem a hidegvíztől fagyok le, hanem az emléktől, hogy valaki alszik a kanapén. Pontosabban aludt, amíg gondolom Jamie hangja fel nem keltette, ami a halottakat is kiüldözné a sírból, ami a hangerőt illeti.
Bosszankodva kiugrok a kabinból, és magamra csavarom az egyetlen dolgot, amit sikerült behoznom, a törölközőt, ami nem a legnagyobb méret, de legalább (nagyjából) takar.
Kirontok a fürdőszobából, miközben magamban elnyomok egy mosolyt, mert ez tényleg annyira magas labda volt, hogy le kellett csapnia, nincs mese. Ha már hazahoztam a munkát (pontosabban házhoz jött, itt gyakoroltunk a következő filmszerepemre) akkor megérdemlem.
-Már el is felejtettem, hogy ilyen jóban vagyunk.-
Mondom félvállról amikor a víztől csöpögve a nappaliba lépek, de nem merek rá nézni, mert most elég dühös lehet, és bár nem vagyunk együtt, de ezt jogosnak érzem, még akkor is, ha fogalma sincs, mi történt.
Odalépek a sráchoz, felhúzom a kanapéról, és gyorsan elkezdem kifelé terelni a lakásból, mielőtt még nagyobb probléma lenne ebből a szituációból. Az ajtóban hozzám hajol, én meg elhajolva adok egy puszit az arcára, azután szabályosan kilököm az ajtón, és bevágom előtte. Csak szabaduljak már meg tőle, neki könnyebb lesz magyarázkodni, mint Jamienek, akinek nem tartozok magyarázattal...
Visszasétálok a nappaliba, és végre ráemelem a tekintetem, mert hát háttal áll, egy vágyakozó pillantással állapítom meg, hogy öltönyben van, amit imádok. Imádtam, mert már nem szabad imádnom.
-Sokáig gyakoroltunk. A szerepet.-
Gyorsan hozzáteszem az utóbbi mondatot is, mielőtt le tudná csapni a magas labdát. Odasétálok a kanapéhoz, és a rögtönözve magamra kapott törölközőt megigazítva előre hajolok a párnáért, majd hozzávágom Jamiehez, és így sikerül először rá néznem.
-Édesem?!-
Nézek rá kérdőre vonva a megnevezést, valójában nem haragszom én, csak valahogy jól esik kötekedni. A víz meg még mindig folyik, bennem meg most tudatosul, hogy zavaróan kevés ruha van rajtam.

- Jó napom van, bocs. * Vonok vállat arra, hogy ennyire jóban lennénk? Nem értem, mi baja van vele, minek ezt így felfújni? Ő is tudja, hogy nem gondoltam komolyan a dolgot és (sajnos) ismer annyira, hogy a látszat-lazaság ellenére belül kattogok a dolgon és mérges vagyok kicsit.
Oké, hogy itt lakik, oké, hogy felhív magához embereket, de azért igazán elejthetné ezt egy kósza megjegyzésben nekem, mint "főbérlőjének", pláne, ha marad éjszakára az illető! Van egy olyan érzésem, a menedzsere azért "sózta rám" a hölgyet, mert máshol kevésbé lennének elnézőek vele, ismert ember vagy sem. Én meg vagyok olyan marha, hogy lenyeljem a dolgot. Még.
A szerencsétlen kitessékeltnek intek egy istenhozzádot, majd míg a kiscsillag elbúcsúzik tőle, beljebb lépdelek, keresztül a nappalin a konyhába, hogy előkotorjak valami vitamindús mű-narancslevet a hűtőből és töltsek magamnak. A visszalibegő Rena felé is megemelem kérdőn a dobozt - ha kér, persze, töltök neki is, közben pofátlanul belevigyorogva a műveletbe, ahogy számon kér. Kezdődik, apu...*
- Nekem nem kell magyaráznod, 'szvíthárt'. *tekintek fel rá áthatóan kék szemeimmel és elkapom a felém vetődő párnát, de ezt már nevetve. Legalább nem valami Sparks féle fazon volt, na! Lássuk meg a jót a kalap sz*rban is... tényleg jó napom lehet, ha már erre is képes vagyok!*
- Máskor azért szólj, ha marad. * jegyzem meg - ha kért, felé nyújtva a narancslevét - majd saját üdítőmbe kortyolok, gondolatban téve a mondatomhoz, hogy mert akkor lelépek itthonról. Fog a halál asszisztálni a hülyeségeihez.*
- Na és, hogy halad az a szerep? * érdeklődök felőle, teljesen átlagos témát megütve. Mostanában mindig ez van - kábé időjárás szintűre csökkentek a beszélgetési témáink. Nem is hozom fel, éppen ezért kapásból, hogy maradok immáron idehaza huzamosan - legalábbis ez a terv.
Megkerülöm a konyhapultot, felnyalábolva poharam és az előbb még befoglalt kanapéra helyezem át székhelyem, közben persze figyelve arra, mit mesél a lány.*

Nem gondolom úgy, hogy ha már itt lakom, és fizetek érte, akkor be kéne számolnom arról, ki mikor jön hozzám, és meddig marad. Ám mivel egy lakásban lakunk, a jó lakótársi törvény ezt diktálja, szóval az esetek többségében, amikor tudom, hogy itthon van, és zavarhatja, akkor szólok, hogy valaki jön-megy, meddig marad, stb.
Bólintok a narancslé felkínálására beszéd közben, és mielőtt még bármi más történne (hűű, ez de sejtelmes) bemegyek a fürdőszobába, és behajolva elzárom a csapot. Azzal persze nem számolok, mert nem vagyok elég következetes, hogy nyitvahagytam az ajtót magam mögött, így a törcsit nem dobhatom csak úgy le, és már a mozdulat közben tudatosul, hogy csurom víz leszek, és lám...
Végignézek magamon, mint egy ázott veréb... pontosabban, mint egy ázott, vizespólóversenyen részt vevő veréb. Szuper.
Kimegyek vissza a nappaliba, veszek egy mély levegőt. Nem fogom magam felhúzni. Igazából fel kéne öltöznöm, és magam sem tudom miért, nem hagyom ott, és nem húzok be a szobámba ruhákért, de... beszél hozzám, és olyan kínos az egész "viszonyunk" számomra, szóval na, maradok a nappaliba, és hallgatom. Pontosabban odasétálok a pulthoz, és elemelem a narancslevet.
-Köszi.-
Belekortyolok, és a pohár szája fölött nézek rá, amikor azt mondja, legközelebb szóljak. Kihallom a hangjából, pedig nagyon rejtegetné, hogy nem csak a maradásra vonatkozik ez, mármint a személyre magára is - jó lenne, ha nem is jönne többet.
-Nem volt betervezve. Nagyon meleg volt este, elmentem tusolni, és mire visszaértem, addigra elaludt. Nem akartam felébreszteni és elküldeni. Nem történt semmi.-
Szemeit fürkészem, és nem hagyom, hogy elnézzen rólam egy darabig. Szerintem nincs oka rá, hogy ne higgyen nekem, tekintve, hogy Sparksot, és akárki mást is tud az elmúlt időszakomból, akit csak akar, van, akit magam mondtam el neki tőmondatokban, mert valahogy (Isten se tudja, hogyan!) szóba jött.
Igen, magyarázkodom, pedig nem akartam. És rámtör az az érzés, hogy kedvem lenne megölelni, hozzá bújni, a széles vállait átfogni, és érezni, amit régen, hogy nem bánthat senki és semmi... aztán ő lett a végzetem, ami azt illeti.
Furcsák ezek a "rohamok". Nem vagyok szerelmes belé, talán ő még komolyabban érez valamit irántam, én pedig nem tudom kitörölni azt a köteléket, ami közöttünk van, és amit nem tudok megnevezni. Mindezt úgy, hogy nem vagyok szerelmes. Csak szeretem, mint embert, vagy inkább kezdem újra közelebb érezni magamhoz. De ezek elég súlyos szavak, és mivel a vészvillogó bennem szirénázni kezd, hogy ezt talán nem kéne, mert megint pofára esem, inkább finoman megrázom a fejecskémet, és másra gondolok.
-Nehezen! Egy szende szüzet kéne alakítanom, akit belesodornak valami bajba... de én sose voltam ilyen, megtéveszthető. Oké, naív igen, de azért láttam a szememtől, és ha akartam, csak akkor tudtak igazán bajba kerülni. Itt meg... fú. Szóval nehéz. A stúdióban minden rendben?-Nem is Jamievel beszélgetek. Csak valakivel, egy kedves ismerőssel, nem az exemmel. Könnyebb, ha erre gondolok, és könnyebb őszintébbnek lenni is, és nem elintézni a beszélgetést három szóval. Átsétál a kanapéhoz, én a szobámba, de nyitva hagyom az ajtót, hogy halljam, amit mond, és közben öltözködni kezdek.

- Akkor miért magyarázkodsz? - vigyorodom el szemtelen félmosollyal, mikor közli, hogy nem történt semmi. Őszinte leszek: magasról és ívesen teszek rá, hogy történt-e, vagy sem. Az ő élete, melyben én csak a lakótársa vagyok immáron.
Kettőnk közül én vagyok úgy fest, aki ezt kezelni is tudja, vagy legalábbis, jobban adja elő a dolgot.
A jellemre, amit alakítania kell majd, kedvem lenne beszúrni, hogy szóljon Sparksnak, biztos ismer ilyeneket és tud mesélni róluk. Mondjuk én is, de... hééé! Most megint mi ez már, baszki?! Ez csak egy meló, egy szerep! Semmi köze a valós élethez, felejtsük is el!
A narancslés pohár alja kissé hangosabban koppan a pulton, mint kellene, de nem törődök vele. Egyszerűen ellököm magam a pulttól és kisétálok a nappaliba, Renához.
Kérdésére vállat vonok.*
- Egész jól alakul minden. Ha gondolod és van kedved meg időd, majd ugorj be valamelyik nap. A kedvenc menedzseremet ugyis kell valaki, aki leinformálja Natalie-ról. *ezen meg kénytelen vagyok nevetni halkan. Hihetetlen, mennyire bolondul a csajért és milyen lúzerül adja elő...
Közben egyébként lehuppanok a kanapé azon szegletébe, ahol mindig is szerettem ülni. Ott van az egyik gitárom is az állványán - hát lekapom, ölembe veszem és szórakozottan pengetem meg a húrokat.*
- Kell még gyakorolnod? Meddig van időd vele? Ha kell, segíthetek, most már nem nagyon tervezek huzamosabb ideig távol lenni.
* Micsoda örömhír lehet ez a ~~hímringyóinak~~ pasasainak.*

Amikor végeztem a ruhák felkapkodásával (forrónaci, spagettitop - tényleg nagyon meleg van) akkor visszasétálok, és leülök a kanapéra.
-Informálni? Hát nem sokat tudnék mondani szerintem, max annyit, hogy dobta a bátyám. De nem különösebben hatja meg őt, bár a fene tudja, olyan szikla jellem... sosem láttam még megtörve.-
Elgondolkozva a plafont nézem, azután meg Jamiet. Nem nagyon lesz sokáig távol, ez vajon mit jelent? Gondolkozok, hogyan kérdezhetnék rá, hogy ne jöjjön ki hülyén a dolog, de ezt nehéz.
-Ezt hogy érted?-
Kérdezem, miközben a kávézóasztal aljából kiveszem a két szövegkönyvet, és az egyiket átnyújtom neki. Ha már segíteni van kedve, hát segítsen, ha jól emlékszem, színészkedni még nem sokszor láttam, szóval érdekes lesz.
-Csapd fel valahol.-
Mondom, mert nekem így a legkönnyebb ellenőrizni, mennyit tudok. Ha random belekezdünk valahol, aztán lesz ami lesz.

- Ő dobta a bátyádat, vagy a bátyád őt? *Ez nem egészen smafu, az infó meg különben is olyan új nekem, hogy nem győzök pislogni. Persze, nem mutatom különösebben, mert annyira nem hoz lázba. Natalie mindig is egy beosztott marad a szememben, akármilyen f*szkalap mód hangzik is ez.*
- Melyik része nem világos? *sandítok fel rá csibészes vigyorral, hogy aztán vállat vonva térjek vissza a gitár húrjainak céltalan pengetéséhez.*
- Mivel a stúdió itt lesz helyben, nem kell utazgatnom a felvételekhez. Az őszi időszak pedig mindig a stúdiózásról szól, mintsem a turnékról és koncertekről, szóval... azt hiszem, maradok. Hercegnő már úgyis hiányolt, nézz csak rá! *Bökök a lábamnál pitiző, dörgölőző kis eb felé. Ó, hogy épülnél a szőnyegbe, te kis zs*rzsák...
Elveszem a szövegkönyvet és az instrukciójának eleget téve felcsapom valahol.*
- Norah, az istenért! Ne csináld ezt velem! *Olvasom fel affektálós, szinte már hisztis hangon, elnevetve a végét.* Ezmimááár? In_du_la_tosan... Várj, akkor az előbb nem volt jó, újra! *kénytelen vagyok nevetni, kérdés, ő mennyire értékeli, hogy nem veszem túl komolyan a dolgot. De ilyen szöveggel? "Ne csináld ezt velem!" Persze, megismételem, több komolysággal a dolgot...*

-A bátyám őt.-
Ismétlem meg majdnem ugyanúgy a mondatot, pillantásom pedig a gitáron siklik végig. Hogy én mennyire szerettem hallani, ahogy játszik, főleg, amikor nekem játszott! Ezért nehéz minden, mert minden arra emlékeztet, amikor együtt voltunk, és fura mód egyre kevesebb arra, hogy mennyire megbántott.
-Hercegnő lelki beteg volt, amikor nem voltál itt! De komolyan, miután elmentél, egy hónapig nem csóválta a farkát!-
Felröhögök azon, hogy mennyire többértelmű lehetne ez a mondat, így is vicces, hogy leányzó, hát még ha pasi lenne. A nevetést pedig utána sem tudom abbahagyni, csak akkor már azon röhögök, ahogy Jamie elkezd hisztizve affektálni, ahogy rázza hozzá a kezeit, hasamat fogva, hátradőlve kacagok rajta, és érzem, hogy annyira beitta a retinám a képet, hogy hetek múlva is ezen fogok szakadni a nevetéstől, amikor majd eszembe jut.
-Ne, ne, ne újra, mert meghalok!-
Kiáltok rá tiltakozva lefogva a kezeit, és közben a tekintetemmel az ölemből félig lecsúszott szövegkönyvet nézem, hátha megtalálom a következő sort.
-De én nem csinálok semmit, minden a te hibád!-
Olvasom fel, és már tudom, hogy ez a sor cseppet sem fog javítani a röhögőgörcsömön.

*Felnevetek a sokértelmű megjegyzésen.*
- Hiába... az első számú rajongómról van szó! *Kár, hogy az érzés nem igazán kölcsönös. És nem, nem bírom ki, hogy Rena felé ne pillantsak, elmerengve kicsit lopva vonásain, alakján.*
- Ha akarod, még mindig lehetsz a második számú... *suta, rosszfiúsan kisfiús mosolyomnak kevesen tudnak ellenállni - ő egy közülük.
És még le is fog! Hát ilyet! Felháborító... Vele együtt nevetek a dolgon, szavai végén újabb röhögőrohammal küzde meg.*
- Az enyém? *Nem, ez túl értetlenre sikeredett, gyorsan pontosítok hát.* Az enyém!? *Mindjárt jobb, csak ne szakadnék közbe a röhögéstől. Mellettem Rena felvisít kínjában. Szerintem a könnyei is potyognak jókedvében.*
- Talán én voltam az, aki elszökött és blablabla-blaa, bla-bla-blaa...bl, mi a f'szom?! *megjátszott meglepettséggel tekintek fel Renára.*
- Norah, életem! * Nem, ez nincs a szövegkönyvben, de az előbbi affektálós hang ettől még befigyel.* Itt azt írják, azt hiszem, terhes vagy! Most néézd meg! * tolom elé a könyvet szórakozottan, közelebb huppanva hozzá a fotelban.* Mit tudsz felhozni a mentségedre?

Viccesen nézhetünk ki, ahogy mindketten szakadunk a röhögéstől a kanapén. És egy cseppet se javít a helyzeten, hogy képtelen kimondani a nevet, ami le van írva, szóval csak megrázom tehetetlenül röhögve a kezeimet, és már levegőt se kapok, annyira nevetek.
Mellém huppan, és közli, hogy terhes vagyok, én meg már épp kezdtem volna talán egy kicsit lenyugodni, de erre megint kitör belőlem. Megrázom a fejem, és próbálom visszafojtani, de annyira nehéz.
-Tőled van, Vincent.-
Mondom a mentséget, de még mindig majd megpukkadva a nevetéstől. Aztán belenézek a könyvbe, amibe az van írva, hogy "boldogan megcsókolja Norah-t".

- Tőlem, mi? Én is ezt mondanám... *vigyorodom el szemtelenül és bele se gondolok, apró csókot hintek arcára.
Nevetve, kissé talán zavartan - de jól leplezve azt - hajolok el és pillantok felé.*
- Azért ne ezt add majd elő, kétlem, hogy értékelnék, ha minden második mondatnál a földön fetrengve kötsz ki. *mosolyodom el szelíden, újra megtalálva a gitáromat, ám nem húzódva el tőle.
Szusszanva dőlök a kanapé háttámlájának.*
- Huhh. Jó itthon. Hiányzott már... *A társasága, a nevetése, az illata, a pillantása... a lénye! És nem, nem a lakásról beszélek, természetesen, de ezt miért vallanám be? Tagadni nem fogom, ha rákérdez, de megbolygatni a dolgokat tudatosan sem.
Helyette a gitárt pengetem meg.*
- Mit játsszak? * kérdezem, de kezeim már rá is állnak egy bizonyos akkordra, melyet követ több is. Hangom mintha kissé ércesebben, elcigarettázottabban csendülne, mint régen. A minőségen persze nem sokat változtat, max érettebbnek, kiforrottabbnak tetszik.*

// https://www.youtube.com/watch?v=HDl3iUo__dY //

Nagyon hülyén érzem magam, amikor odahajol, és ad egy puszit, nekem meg ettől elakad a hangom is. Aztán, amikor elhajol, nevetek én tovább.
-Könnyebb lesz, ha nem lesz, aki bomlassza a munkát!-
Mondom vigyorogva, természetesen az ő személyére utalva, miközben a felhúzott lábaimmal meglököm az övét.
Elhiszem, hogy hiányzott neki, hogy itt legyen. Szép ez a lakás, én is jól érzem magam, Hercegnő meg aztán kifejezetten. Ugrál, csahol, én meg felemelem, és a kanapéra teszem, ahol le is heveredik Jamie lábához. Ezt akarta végig, ez számomra nem volt kérdés.
Játszani kezd, én meg örülök, hogy nem hagyott lehetőséget, hogy válasszak, mert ez jobb. Fejemet oldalra billentem a háttámlának, és mosolyogva, kicsit dülöngélve hallgatom, ahogy játszik, és énekel. Amikor befejezi, akkor sóhajtok egyet, az egyik sort ismételve magamban, utána meg felkelek, és a konyha felé indulok, de még megállok mellette (így jött ki a lépés) és lepillantok rá.
-Ebéd? Tudok főzni!-

- Hééé! Inkább büszke lehetnél, hogy ekkora emberrel dolgozhatsz együtt, mint én! * Egészséges egoizmus, mostanság úgyse tengett túl sose látványosan. Le volt törve mint majomnak a farka...
Miközben játszom, kicsit megszűnik a világ, a nyűgjeim. Csak én vagyok meg a zene, meg a mellettem ülő lány. Hazudnék, ha azt mondanám, teljesen hidegen hagy a dolog. A számválasztás ösztönösen jött, engem is meglep, miért ezt sikerült előkapni a dobozból. Szeretem és ami azt illeti, néhol ijesztően találó is akár.
Sóhajtva pillatok utána, tekintetemmel követve könnyed, kecses mozdulatait.
Szavaira tekintetem elkerekedik. Na most őszintén sikerült meglepnie!*
- Igen? Hiszem, ha látom! *vigyorodom el, miközben feltápászkodom, a gitárt a helyére teszem és követem a konyhába. Kell egy minőségellenőr oda, érzem!*

//Köszöntem, ma belle //

karakterinformáció

» Közös élet, közös döntések (Seby és Josh)
» Home Sweet Home - 2E
» It's a parent-thing 2. - Rena & Jamie
» Go Home... @ Elle & Dommy
» Tell the world I'm coming home! - Zin&Hell

Home, sweet home? - Rena & Jamie - közös lakás

Home, sweet home? - Rena & Jamie - közös lakás

Similar topics

Similar topics