Biccent, rég volt már, hogy vizsgázott volna, sosem lakott távol a szüleitől, de azért összerakja. A befektetési tanácsadót nem nagyon bírja átérezni //XD// de az óvónénire felkapja a fejét.
- Nahát, az én anyukám is az! Ő is elég nagy beosztásban van már. Itt is vannak csendesebb környékek, Noel...kérdezhetek valamit?
Kicsit személyesebb, úgyhogy zavartan fészkelődik, csak akkor böki ki, ha engedélyt kapott rá:
- Csak Tamara tart ebben a városban?
Neki úgy tűnik a fiú folyton visszavágyik és szomorúvá teszi azt ittlét. A családjára vonatkozó kérdéshez még hozzátoldja:
- Apa szakács, a legidősebb bátyám orvos, Quentin filmrendező és professzor a húgom még tanul
Sorolja a családban fellelhető összes foglalkozást, miközben az ujjain számolja őket, senkit ne hagyjon ki.
- Leo kritikus
Mondja gyorsan, ő is a család része, így akkor az anyjával, akit korábban említett, mindenkit összeszámolt. A karácsonyon elmosolyodik és biccent, ezt megfogalmazták, egy semmi bajt motyog arra, hogy nem tudta Noel a versajándékozást. Nagyot néz, hogy kórházban volt és elmondása alapján elég beteg lehetett, sokáig lábadozott, ha ilyesmire volt szüksége. De el sem tudja képzelni, melyik az az osztály, ahol a betegek kötni tanulnak. Nagyon aggódva néz a fiúra, nem akarja folyton fogdosni, de finoman, gyengéden, sőt óvón megérinti a vállát.
- Remélem meggyógyultál...borzasztó lehet sokáig olyan helyen lenni. Méghogy nincsenek hobbijaid! Kiderült, hogy több van, mint nekem!
Próbálja oldani a tetetett szemrehányással a hangjában, mert látja, hogy Noel kissé zavarba jött.
- Nem lányos, nagyon jó dolog lehet, annyi mindent lehet kötni! Felszerelésed is van? Lenne kedved megmutatni? Az nagyon jó lenne, ha tudnék neki csinálni, bár...lehet most te fogsz nevetni, nem tudom mi az a fityegő
Súgja, neki más jut eszébe, ami fityegni szokott, de azt nem mondja ki hangosan.
- Semmi baj, ha szeretnéd, segítek kitalálni és elmehetünk közösen vásárolni. Az antikváriumok csendes helyek, lenne kedved eljönni velem?
Néz rá izgatottan, eddig minden ilyesmit egyedül csinált, de egy baráttal! Lehetőségek tárháza nyílik meg előtte. Hevesen bólogat, hogy mindenképpen cseréljenek címet, majd leírja neki és akkor ő is elkéri a fiúét. A hópelyhek képzete persze elvarázsolja, bele is szédül a marhaságaiba, nem veszi észre, hogy Noelnek ez tetszene, csak a kérdés zökkenti ki, Isten.
- Igen, szerintem létezik valami, úgy képzelem, mint egy nagy, fénylő angyalt, csupa napsugárból, egészen kozmosz méretűnek, aki az egész univerzumot irányítja, s ha ránéznénk elolvadnánk a fényben. Te hiszel?
Lehet, hogy ez megint elragadtatott kijelentés volt, de úgy érzi Noellel megoszthat ilyesmit. Viszont nem hisz abban, hogy neki megadatna a lehetőség hópelyheket nézegetni, úgyhogy szomorúan megrázza a fejét. Nem mond erre semmit, mert Noel biztatná, de úgy érzi, nem bírná megmagyarázni, miért nem hiszi el.
- Toronyból?
Néz rá rémülten, azt el sem tudja képzelni, ahhoz nagyon mély víz kellene.
- Csak ugródeszkáról Quentin nem is mondta, hogy van ott ilyesmi. Hűűűű, az nagyon izgalmas lenne, de egy hatalmas torony?
Elképedve bámulja, elképzelni is meredek, olyannak látja, mint a Setét tornyos könyvén az illusztrációt.
- Szerintem a hinta is mókás lenne...igazából csak ilyen egyszerű lehetőségeket tudok elképzelni.
Ő szegény...és ettől a gondolattól nem tud szabadulni.
- Igen, akkor az volt a fontos hogy a játékok beszélnek, most pedig meglátod az életbölcsességeket
Mondja a Micimackó kapcsán, Noel majd kijavítja, ha másra gondolt.
- Bastian mi vagyunk, az egyszerű emberek és ha szereted őt, akkor önmagad szereted, vagyis elfogadod önmagad, viszont ha inkább Arteyut kedveled, olyan akarsz lenni, mint ő, inkább...menekülnél önmagad elől. Lehet, hogy hülyeség
Mondja pirulva, Noel elsőre se értette, talán zagyvál csak össze-vissza.

Követi Noelt a kollégiumba, neki nagyon tetszik, de csak kívülállóként, egyébként megértően bólint a ricsajra.
- Nem lehet szobatársat cserélni? Talán találnál olyat, akivel jobban megértitek egymást.
Mondja sajnálkozva, borzasztó lehet olyan emberrel együtt lakni, akit nem különösebben kedvelsz, valahogy feszült lehet a hangulat.
- Á igen...függetlenség
Sóhajt, ez neki nagy probléma, leül az ágyra és kap egy laptopot. Bekapcsolni be tudja, megnyomja rajta a gombot. Sört inni teljesen normális lenne a barátjával a koliszobájában.
- Okééé...
Nyögi, bár kicsit zavartan, mert még nem csinált ilyet. A költőklubban is mindig ásványvizet kért.
- A havat!
Vágja rá gondolkodás nélkül, átrakja a laptopot Noelhez, kicsit közelebb hajol, megfeledkezik magáról, hogy anélkül is látná egyébként, hogy az arcába mászna, látszik rajta, hogy nagyon izgatott, nem csak súrolja a vállát, hanem ott vibrál a fiúénál.

Kerekre nyílik a szemem.
- Tényleg?- csodálkozok rá, amolyan ösztönösen. Mert miért is ne lehetne valaki más anyja is óvónő? Mindenesetre ez olyan véletlen egybeesés, amire nem számíthattam.
Bólogatok.
- Persze, kérdezz bátran!- mosolygok rá.
Picit fészkelődik, és úgy érzem, kényesebb téma következik. De a kérdés inkább elgondolkodtató.
- Hát... Nagy részben igen- bólintok és lesütöm a szemem. Nem mintha Pesten óriási terveim lettek volna az érettségi után; de nem számítottam arra, hogy itt majd ennyire magányosnak érzem magam.
- De tudod, becsület is van a világon. A szüleim nem kevés energiát és pénzt mozgósítottak, hogy én most itt lehessek. Nem fogom őket szégyenben hozni. Végigcsinálom, ha beledöglök is. Akkor is, ha... Tamara esetleg úgy dönt, ő megy vissza- babrálom a nadrágom szárát, most nem nézek Sammyre.
- Wow, elég színes a felhozatal. Belőled pedig hamarosan híres költő lesz- simítom meg barátságosan a felkarját.
- Hm... Tudod, ezen már sokat gondolkodtam... A kritikus elmondhatja a saját véleményét vagy megtanulja, mit kell mondania?- kacsintok aprót, ne vegyen teljesen komolyan, de az azért tényleg foglalkoztat, vajon mennyire merev ez a szakma.
Bár a karácsonyi ajándék problémáját nem sikerül megoldani, úgy hiszem, ha én minden évben személyre szabott verset kapnék, mindig tudnék örülni.
A kórház említése ebben az esetben nem annyira kavar fel; azok a foglalkozások tartották bennem a lelket; mellesleg elfoglaltam magam és nem keseregtem a nap teljes hosszában. Sammy szavain nevetnem kell:
- Túlzásba ne essünk, van, amit akkor csináltam utoljára; de egyik sem ördöngős, meg tudom mutatni!
Elmondom neki, hogy nincsenek eszközeim, de vannak olyan holmik, amiket szabad kézzel is simán lehet készíteni és azt is elmagyarázom neki, mik azok a fityegők (milyen szerencse, ha az embernek van egy barátnője, nem igaz?) A kérdés másik része miatt kicsit megszorul a torkom, de kivágom magam:
- Épp eleget, de most itt vagyok- mindennek ára van, közlik a szemeim, de a szám összepréselődött.
- Benne vagyok- az ötlete, hogy menjünk közösen vásárolni (antikvárium, mekkora ötlet!), tetszik. Talán ő is ráakad valamire, amit meg tud majd venni. Vagy ha nem, majd besegítek kicsit.
Sammy izgatottsága visszaragad rám; előre örülök, hogy közös programjaink lesznek. Annak meg különösen, hogy Sammy ennyire örül. Le sem tagadhatná. Egyértelmű, hogy címet fogunk cserélni és ha nem is leszek otthon sokáig, neki mindenképpen írok.
- Valaminek lennie kell- bólintok arra, hiszek-e valamiben. De hogy mi az, Isten-e vagy gigászi energia, nem tudom- Volt idő, amikor megtagadtam minden felettes hatalmat és erőt; mert nem fogadtam el, ha Isten létezik, miért engedi ezt a fajta gonoszságot, ami a világon uralkodik. De a csoportban volt valaki, aki ismerte a Bibliát, és amikor ő mesélt Istenről és az ő akaratáról, beláttam, hogy ez nem az ő műve. Ettől persze még nem lettem vallásos, de már nincs bennem harag- ejtem ki lágyan a szavakat. Senki világnézetét nem rombolom össze, de azt sem engedem, hogy engem próbáljanak terelgetni a különböző vallások labirintusában.
Sammy elképzelése Istenről meseszerű hangulatot varázsol körénk. Egyfajta szomorúság látszik az arcán, amikor a téli élményekről beszélek és megfogalmazódik bennem a kérdés, Isten, aki hegyeket képes megmozgatni, hogy nem képes olyan kívánságot teljesíteni, mint Sammyé? Persze, a racionális énem rögtön védi Istent, és meglehet, én vagyok a kulcs ennek a problémának a megoldásában, de Sammynek is tennie kell valamit; nem várhatja el, hogy "szájába repüljön a sült galamb". Azaz kevés a valószínűsége, hogyha nem mozdul ki, ide jön a hó.
- Ne csüggedj, találunk megoldást arra, hogy részed legyen a hóesésben- mosolygok rá, és szívem szerint azonnal teljesíteném a kívánságát (csak huss és pöcc...)
Később más a szabadesésről, repülésről beszélgetünk, és az arcán egy pillanatra ijedtség látszik, aztán izgatottság.
- Az alacsonyabb ugrásokat ugródeszkáról végzik, de magasabban már nincs rugózás. Igazából nem is torony, csak egy betonizé, csak nálunk így hívják. Nem tudom, itt más-e a neve...- magyarázom szelíden. Egy kép kúszik az agyamba, mely leginkább a pizzai ferde toronyra hasonlít, és arra gondolok, onnan leugrani ijesztőbb lehet. Lehet, ez egy fordítási baromság, én meg nem tudom az angol nevét, ezért hoztam Sammyt zavarba- A legmagasabb pontja a víztől számítva 10 méter.
- Elsőre a hinta is tökéletes...- vagy akár a fa; bár alattunk élő természet fekszik és nem víz; ugrani veszélyes volna, ha keményen fogunk talajt.
- Régen... valahogy máshogy volt vicces...- vonok vállat. Nem igazán tudnám megmagyarázni a különbséget, főleg, hogy valószínűtlen, hogy Sammy magyarul olvasta volna a Micimackót.
A végtelen történet kapcsán aztán belemélyedünk a beszélgetésbe.
- Nem, nem hülyeség, bár erre így még sosem gondoltam. De valóban... Inkább Bastianhoz hasonlítottam magam és vele éreztem együtt, amellett, hogy Arteyuhoz akartam hasonlítani. Éppolyan lehetetlennek tűnt, mint Bastian számára, hiszen ő éppen úgy bálványozta azt a fiút, mint mi. Bár nem akartam menekülni...- akkoriban még nem. Addig a bizonyos estéig boldog gyerek voltam.
Sammy pirongását annak tudom be, hgy neki is vannak olyan tulajdonságai, amit szívesen rejtegetne. Ilyen nekem is van, nem is szívesen beszélek róla, ezért inkább a bölcs hallgatás mellett döntök. Talán egyszer..., majd ha jobban megismerjük egymást, a legsötétebb titkainkat is fel merjük egymás előtt fedni.


A koleszban fesztelenül beszélgetünk megint. Úgy érzem magam, mint egy idegenvezető, de Sammyt minden érdekel, így egyre többet mesélek neki, így mire a szobámba érünk, már úgy érezheti magát, mintha ő is itt lakna egy ideje. Eltévedni nem tudna, az biztos.
- Á, nem akarok másik szobatársat. Alig találkozunk, idén amúgy is végez... Szóval, mindegy- majdhogynem közömbös vagyok a lakótársam iránt.
- Bizonyos szempontból ez a legjobb, önmagad ura lenni- húzom fel a vállam.
A mi is szobánk nem túl nagy, gyorsan körbe lehet nézni. Sammyt aztán lefoglalom, kezébe nyomom a laptopom, hozok magunknak sört (szerencsére, valóban volt még a hűtőben), aztán mellé ülök, és keresgélni kezdek a neten. Téli tájakra keresek rá; könnyű dolgom van.
Sammy nagyon közel hajol, fejét szinte a vállamra teszi. Érzem a haja illatát, bőrének melegét.
- Ugye, milyen hihetetlenül szép?- már az első képkockáknál képes vagyok leragadni.
A sörömbe éppen csak belekortyoltam, félre is tettem; meg is feledkezem róla.
- Képzeld csak el, hogy ott állsz, a havas fák alatt, és amerre csak ellátsz, csak ezt látod. Szinte elvakít a fehérség, és közben gyönyörködsz. Egyszerre fázol és van meleged, mert hideg van, de belül mintha fűtenének...

Bólogat, bizony, óvónő, érdekesnek találja, hogy a Noelé is pont azt dolgozza. Nincsenek véletlenek, ezek az egybeesések jelentenek valamit.
Sejtette, hogy csak Tamara tartja itt, szívesen megsimogatná, de nem akar nyomulni, eleve furcsa, hogy mindig megnyugtatóan akar viselkedni, kényszeríti magát, hogy mentálisan tegye.
- Remélem kicsit jobban megszereted, ha mutattam pár helyet.
Igyekszik biztató lenni, bár nem akarja mindenáron itt tartani Noelt, ha rosszul érzi magát a városban.
- Dehogy döglessz, ne mondj ilyet. Én egyáltalán nem hagynám, elcipelnélek haza, ha nagyon rossz lenne neked. Megértem, ha ez nekik drága volt, a tanulásban nem hiszem, hogy tudnék segíteni, a Frances reáltudományosabb iskola, én egyszerű bölcsész vagyok, de minden másban számíthatsz rám! A pénzt is meg tudom oldani, Quentin jól áll, ha én magam nem is.
Fogadkozik, holott valahol érzi ez ostobaság, most ismerte meg. Ezt mondaná neki a bátyja is, ugyanakkor segítene, mert örülne, hogy van egy barátja.
- Hát...
Ezen nevet, mert tudja, nem ilyen egyszerű ez.
- Leo a saját véleményét mondja el, az biztos. Persze meg kell felelnie bizonyos normáknak, hogy mi szerint kritizál, de ő ezt tanulta.
Magyarázza, ő a maga részéről le van nyűgözve, hogy Noel olyan sokoldalú, ahhoz képest, hogy amikor firtatta, szinte nem is mondott semmit. A fityegőt hiába van húga, nem tudja elképzelni, de bólogat, hogy szeretné, ha megmutatná.
- Csináltál Tamarának is? Ha úgyis itt a karácsony te is készíthetnél neki...vagy anyukádnak. Az antikvárium Noelnek is tetszik, mosolyog, hogy itt van már a fiú és hogy menjenek, bár megint el kell gondolkodnia, mennyi mindent terveztek már. Kihalt helyeket mutatni neki, antikváriumba vinni, hintákról leugrani, úszni.
- Igen...bár én nem hiszek az emberszerű Istenben, aki emberszerű döntéseket hoz. Segít, nem segít, megad, nem ad meg. Ez olyan lebutított és középkorias. Ha létezik, akkor biztosan valamiféle varázsenergia, amit fel sem bírunk fogni.
Megérti, hogy Noel haragudott az ilyen emberszerű Istenre. Nem hisz benne, hogy teljesülni a hóesős vágya //pedig most esett itt MO-n//
A tornyon aztán bólogat, ő ugródeszkának ismeri, de megérti miről beszél Noel.
- Az jó, arról jó ugrani, én magasabbra gondoltam. Te ezt a részét szereted a legjobban, amikor ugrani kell?
- A hinta hintázásra is jó lenne. Kereshetnénk nagyobbat, ami nem szakad le velünk.
Mondja élénken, de ahhoz különleges játszóteret kell találniuk.
A Micimackóra bólint és a Végtelen történeten elgondolkodik.
- Igen, ő hétköznapibb volt, vagyis embergyerek, mert a valóságban egyik gyerek se olyan hősies, mint Atreyu. De én mindig drukkoltam, hogy a hercegnő vele jöjjön össze, de mintha... a gomba hajú fiú jobban tetszett volna neki és olyankor mindig arra gondoltam, hogy nincs ízlése.
Nem fogja fel, hogy ez "buzisan" hangzik, hogy neki tetszett a srác, de mint fiú tetszett...

A koliban szomorúan hallja, hogy Noel lakótársa sem a legbecsesebb barát, de talán jövőre jobbat kap, ha a fiú elballag.
- Mit is mondtál, te hányadikos vagy?
Lehet, hogy nem mondta, vagy csak az ő agya lyukas. Hogy önmagad ura legyél...amit ő még mindig nem valósított meg, el is csügged, bár nem mutatja látványosan, csak bólint. Elképzelni sem tudja milyen ér rosszul érzi magát, hogy nem képes rá, bénának. A téli tájak viszont lenyűgözik, tátott szájjal nézi, mintha fejbekólintották volna, látott már havas képet, de most Noel elragadtatása is lelkesíti.
- Hűűű, az biztos, minden fehér, annyira...lehengerlő!
Belekortyol ő is a sörébe, kicsit visszahúzódik, mert nem akarja leönteni a laptopot, de aztán már hajol is Noel arcába kb.
- Megrészegítő lehet, mintha kiszállnál a testedből, olyan...hűha! Tényleg...tényleg olyan lehet. Belekortyol a sörébe, aztán elszomorodik, ez már túl sok vágyakozás, érezni akarja a meleget és hideget, mint a Frozenben, mintha...
- Majd gyűjtök rá...majd valahogy
Motyogja, csak azt sem tudja elképzelni, hol dolgozhatna, mivel kereshetne...
- Akkor szánkózni is mókás lehet...vagy kiolvadni miközben megfagysz és lángolsz
Mély levegőt vesz, Erdély varázslatos, talán ő is lehangoltnak érezné magát ebben a szürkeségben, a betonhalmazok közt. Inkább iszik, meg is szédíti a sör kissé, nincs hozzászokva.
- Neked valóra szokott válni, ha valamit nagyon akarsz?
Kérdezi elhaló hangon, attól fél, hogy elpityeredik, pedig mekkora ostobaság lenne, hiszen ez csak hó...ha havas tájakat néznek, mintha már majdnem ott lenne.

- Már az sokat jelent, hogy velem vagy- mondom nyíltan, és a tekintetét keresem. Nem akarok rácsimpaszkodni, de a társasága élmény számomra, és jelen pillanatban gyógyszer is, menedék.
Mosolyra húzódik a szám, mennyire komolyan veszi minden szavam.
- Nagyon rendes srác vagy, Sammy, köszi, de pénzt soha nem fogadnék el. Tudod, a faterom mindig arra tanított: törekedj arra, hogy ne legyen adósod, és te se legyél adósa senkinek- bár nem csak az anyagi dolgok tartoznak ide, azt hiszem, életre szóló bölcsességet tanított nekem.
- A tanulással nem lesz baj; eddig mindig össze tudtam magam szedni egy-egy vizsgára. Pénzt is tudok szerezni; alkalmi munkát mindig talál az ember, ha keres- mosolygok. Épkézláb ember vagyok, önállóan is meg kell tudni oldani.
Felnevet a felvetésemen, a kritikusnak mennyire őszinte a munkája. Tetszik a nevetése; az arca szinte felragyog, a hangja más színezetet kap. Többet kéne nevetnie.
- Igen, gondoltam, hogy valahogy így lesz. Mégsem mondhatja egy könyvre vagy filmre, hogy ez sz*r- nevetek.
Nem hiszem magamról, hogy sokoldalú lennék. Ahogy nem tartom különlegesnek, hogy tudok kötni vagy ismerem a csomózási technikákat; ezek többnyire csajos dolgok.
- Igen, egyet. Ő nagyon szereti a fityegőket -kacsintok- így olyat készítettem neki, aminek egy lánc az alapja, és abba bármikor tud újat akasztani- Bólintok- Nem rossz ötlet, hogy anyának is csináljak valamit...- elgondolkodom egy pillanatra. Neki valami gyöngyöset csinálnék, ő azokért rajong. De az antikvárium ötlete is tetszik, nem tudok nemet mondani rá, magam is szeretem a könyveket, és egyre szívesebbe olvasok angolul korábbról ismert irodalmi műveket. Antikváriumban ponyva is van, lehet ráakadok valami "kincsre".
- Ebben is egyetértek veled...- bólintok, amikor már Istenről beszélünk- Én mindig úgy gondoltam, azért lett megszemélyesítve, hogy az emberek könnyebben el tudják képzelni. De nem hiszem, hogy az ötlet hosszabb távon előnyös; sokan képesek valóban úgy haragudni rá, vagy egyáltalán beszélni róla, mintha valóban csak egy ember volna- mondom komolyabban, és a hangom eléggé határozott. Én is estem ilyen hibába.
- Régebben imádtam ugrálni. A haverokkal Szegeden a fürdőben pl. arra hajtottunk, ki tud nagyobb bombát ugrani. Tudod, olyankor magasra felcsapódik körülötted a víz. A csajok mindig visítottak, mint a malacok, vicces volt- sóhajtok- De mostanra lehiggadtam. Csak azért ugrok, hogy utána ússzak. És ugrok, ha muszáj. A magam örömére nem szoktam; és... eddig barátom se nagyon volt, akivel osztoznék ennek örömében- félszeg mosoly felé. Igaziból bármire rá tudna venni, nem csak az ugrálásra.
- Elég erősek a hinták... Vannak biztos itt is olyanok, amiket tudnánk használni- Tamarával Pesten voltunk hintázni néhányszor. Ketten is beültünk egybe. Én őt öleltem, ő a láncba kapaszkodott és nevetve repültünk.
Úgy érzem magam, mint akit a százéves álmából ébresztettek fel. A mellkasom tele van melegséggel, és nem tudnám megmondani, ennek oka most a Tamara miatti élmény emléke, vagy maga Sammy. Érzem, hogy van bennem szeretet, és ez most nagyon jó érzés.
A mesék kapcsán megint meg tud nevettetni.
- Nem tudom... Összejöttek?- nevetek. Nem emlékszem a mesének erre a részére, de biztosra veszem, hogy Sammynek igaza van. Tetszik, nem tetszik kérdése engem nem lázít fel; észre sem veszem, hogy ez buzis lenne. A fiúknak is lehet véleménye tetszésről. Nekem is van! //Noel elég naiv lélek. Az ilyen "jeleket" nem ismeri fel//


- Második évfolyamra járok- mondom könnyedén.
Egy év kolesz és férfiasabbnak, önállóbbnak érzem magam; bár a főzés nem tartozik a kedvenc foglalkozásaim közé, éhen még sosem maradtam, bár dobtam ki ehetetlen ételt.
Emlékszem, hogy Sammy azt mondta, a családjával él (önálló kereset nélkül nem is tudnék elképzelni mást), de ezzel nem húzom, és nem is volt szándékom célozgatni. Ha Pesten élnék, valószínűleg még én is otthon laknék.
Az ágyamra telepszünk, elmerülünk a havas tájak nézegetésében. Sammy megbűvölve nézi (én is). Elhúzódik egy kicsit, meglepetten nézek rá, vajon mi rosszat tettem, de csak iszik és visszadől mellém. Majdhogynem igényem van rá, hogy érezzem megint az auráját. Így jobban érzem magam.
Leírja, milyen lehet az érzés, és annyira erős benne a vágy, hogy átélje, hogy én is vágyakozni kezdek. És Sammy minden perccel csak erősíti ezt, az izmaim is zizegni kezdenek, mintha nyugtalanság lenne bennem, de nem az, csak fizikai érzetre olyan. A kívánságok kapcsán lesütöm a szemem, egy pillanatra összeszorul a torkom; aztán rá pillantok, és meglátom, ő is milyen szomorú ebben a pillanatban és válasz helyett inkább kérdést teszek fel.
- Tudod mit? Gyere el velem a téli szünetben Pestre!- bár csak néhány órája ismerem, olyan, mintha évek óta barátok lennénk. Jobban kívánok vele lenni, mint Tamarával.

Rámosolyog, szívesen megsimogatná, de megintcsak visszafogja magát. Noel nem egy plüssfigura, mégis folyton fogdosná.
- Természetes, mert én is nagyon szeretek veled lenni. Mindig álmodoztam egy barátról, de eddig nem igazán tolerálták a személyiségem.
Mondja könnyednek szánt hangon előremeredve.
- Bocsánat...igazad van, én se szeretem. Bár Quentin segít néha, de nem érzem adósságnak, mert a bátyám. Vagy annak kéne?
Néz rá ijedten, rosszul gondolná? Érdekli Noel véleménye.
- Nagyon erős vagy. Elszánt és erős, hogy így gondolod.
Ő nem volt rá képes, a mekibe is belerokkant, noha ezt most nem fejtené ki, inkább csak büszke a fiúra.
- Leo elég pejoratív tud lenni, de valahogy viccesen, stílusosan, ha véleményt ír, visszafogja magát, roppant választékosan fogalmaz, egészen lenyűgöző az intelligenciája.
Nem hiába Quentin legjobb barátja. Leo tényleg borzasztó okos.
- Noel...ne haragudj...nem bírom elképzelni a fityegőt
Mondja fájdalmas képpel, zavartan mosolyog.
- De biztos szép és a húgom örülne. Elmehetnénk hobbi boltba, antikváriumba, aztán megcsinálhatnánk őket.
Lelkendezik, tényleg sok közös programjuk lesz már. Noel Isten elképzelésére bólogat.
- Szerintem is azért. Igen...vagy Istent hibáztatni. Az könnyebb, mintha az ember magát hibáztatná.
Sóhajt, hogy bizony ilyenek az emberek.
- Akkor ugrálunk majd! Én is szeretek, a bomba jó! Hát igen...ők szoktak. Kivéve a húgomat. Képzeld, ő olyan fiús, hogy mindig ugrált velem.
Azt nem mondja, hogy Tina fiúsabb, mint ő...
- Én is főleg a húgommal ugráltam. De veled is szeretnék...
Mondja félénkebben, a hintákon bólogat és azokból is ki lehet ugrani.
- Keresünk egyet! Egy olyat, ahol kevesen vannak és megfelel az antiszociális természetünknek!
Mosolyog, mert örül, hogy nincs egyedül, mindig ilyen barátra vágyott, Noel hozzá hasonló. Igaz, hogy sokkal vagányabb.
- Lehet, hogy csak képzelem így utólag, de mintha csókolóztak volna! Mindenesetre úgy néztek egymásra, erre határozottan emlékszem. Te mikor csókolóztál először?
Kíváncsi, Tamara volt-e az első, vagy milyen volt egyáltalán. Olyan embereket kell kérdeznie, akik tudnak érezni és élvezik az ilyesmit.

- Akkor jó, még sokáig ide fogsz járni.
Igaz, hogy fiatal, ebből leszűrhette volna, hogy nem végzős. Iszogatnak, nézegetik a képeket a szobában, vágyakozás keríti hatalmába, ahogy Noel mesél, látja ezeket a csodákat, de mintha mindketten szomorúak lennének. Rápillant, már kérdezné is mi a baj, de a fiú megelőzi. Tátva marad a szája.
- Tényleg? Lehetne? Azt kérném karácsonyra Quentintől! De a szüleid nem bánnák? Nem mennék sok időre...de a téli szünet hosszú, igaz? Biztos össze tudnánk egyeztetni. Biztos nem lennék teher?
Kérdezi aggódva, de fészkelődik, mintha kicsi hangyák mászkálnának a nadrágjában. Felizgatja a hír, úgy néz Noelre, mint egy éhes goldi, jó hogy a farkát nem csóválja. Mikor ráébred, hogy túl izgatott lett, előremered, próbálja eltüntetni arcáról ezt az átszellemült ábrázatot.

- Ennek örülök- mosolygok- még senki álmát nem váltottam valóra- elnevetem magam. Kicsit viccesen hangzik, amit mondtam, de ezt a labdát kár lett volna kihagyni. Bár nem hinném, hogy Sammy személyiségével komoly problémák lennének; én sem tartom magam antiszociálisnak, mégsem igazán vagyok közkedvelt.
- Családon belül más  a helyzet- félszeg a mosoly, nem tudom biztosan, náluk így van-e, inkább csak remélem.
- Nem, nem vagyok erős. Csak makacs, mint egy öszvér- nevetek megint- Iáááá- utánzom a szamarat. De egy biztos, ha valamit a fejembe veszek, kevés dolog van, ami el tud tántorítani.
- Majd ezután jobban odafigyelek. Milyen néven publikál?- nem biztos, hogy saját nevén ír.
Aztán legyintek.
- Ne hidd, hogy egyedül vagy ezzel. Majd ha látunk valahol,  megmutatom, mi az- vonok vállat, nincs ennek semmi jelentősége.
- Oké!- bólintok széles mosollyal. Máris hasznát vehetjük a kézügyességemnek. Nem ismerem Sammy húgát, de szívesen veszek részt valami meglepetésben, ami neki készül.
Egyetértően bólintok. Nagyon is jellemző, hogy másban keressük a hibát, nem saját magunkban.
- Oké- már látom is magunkat, ahogy belevágódunk a medencébe- Ami azt illeti, Tamara is szeretett ugrálni; gondolod, vigyük a csajokat is? - megismerkedhetnénk egymással.
- Ráérek a héten; melyik nap jó neked?- leszervezhetjük akár most az uszodát.
A hintázás miatt csak nevetek már. Főleg, mert antiszociálisnak titulál minket, miközben éppen most keveredtünk barátságba egy (valódi) antiszociális miatt.
- Ez nekem kiesett...- rázom a fejem, nem emlékszem. Aztán elkomolyodok kissé.
- Az első... az első igazi csókom Tamarához köt. 16 éves voltam...- gondolatban megint ott állunk a Dóm tetején, az esti fények beragyogta város felett. Sosem felejtem el azt az érzést, azt a pillanatot. Érdekes, hogy eddig senkinek nem beszéltem róla (bár nem is volt rá kíváncsi senki).
- És te hány éves voltál?- kérdezem, kicsit belepirulva, hiszen nekem sem szokásom mások magánéletében "turkálni". Valakinek ez magánügy és úgy van vele, ez nem tartozik másra. Tulajdonképpen a mai napig én is így voltam vele.


- Legalább te örülsz, hogy itt vagyok...- nézek rá kedvesen, félre billentett fejjel.
Sört kortyolgatva ülünk képeket nézegetve. Mesélek neki havas emlékekről. Valamiért elborul az arca, szomorúnak tűnik, pedig egyértelmű, vágyik olyasmire, amit most még csak elképzelni próbál. A kérdésem hallatán azonban felderül.
- Ha letudtam a vizsgáimat, szeretnék hazamenni. Szeretném, ha velem jönnél, és ott maradnál, amíg el nem kezdődik az új félév... vagy amíg meg nem unod a telet nálunk. Remélem, szerencsések leszünk, és idén lesz hó- fordulok felé izgatottan, hiszen, ha jól értem, igent mondott.
Ismerős az izgatottsága, én már Tamarával kapcsolatban is így éreztem, és amikor azt mondta, menjek át hozzájuk, majd be tojtam a félelemtől. Mit szólnak majd hozzám a szülei??? Együtt érzek vele, és próbálom megnyugtatni.
- Sokat fogok nekik írni rólad... Maguk fognak könyörögni, hogy vigyelek haza... - teljesen jó lesz így, még kérnem sem kell őket semmire. Bár lehet, hogy most számítónak tűnök, jól ismerem a szüleimet.
Felemelem a sörömet.
- Igyunk erre, kérlek!- ha koccint velem, sokkal nagyobbat kortyolok a sörömből. Jól is esik.

//Ha gondolod, zárjuk ezt és kezdjük el, amiről privát beszéltünk. //

Együtt nevet Noellal, rázza a fejét milyen lökött a srác.
Megnyugszik, hogy nem nagy szemétség, amiért a bátyja támogatja hébe-hóba. Kisvártatva ismét nevetésben törnek ki, egyrészt Noel élethűen utánozza a szamarat, másrészt maga a kontextus is poénos, hogy inkább makacs.
- Az is kapóra jön néha!
Kacsint rá, a makacsság és a kitartás kéz a kézben járnak. Elárulja Leopold írói álnevét (ezt meg kell kérdezni, a karilapban sajnos nem találtam)
- Köszi
Mondja bűnbánóan, bevallotta, hogy fogalma sincs mi az a fityegő. Hiába van húga... Új ötlet, hogy elmehetnének úszni egyet a lányokkal, bár Christin és a viselkedés... Esetleg nagyon a lelkére kötné, hogy ne fikázza Tamarát. Chloen kívül kevés lányt tűr el.
- Ha gondolod... bár a húgom inkább olyan, mint egy fiú. De persze, miért ne?
Arra gondol egyszer ő is kérhet szívességet Tinától!//lehetne akár egy hármas is //
- Ohh, ha Tinát is vinni akarjuk, ő csak karácsony előtt jön haza, tanulmányúton van Franciaországban. Mi lenne, ha az ünnepek utánra tennénk?
Addigra talán Noel kapcsolata is rendeződne Tamarával. A csókjelenetet valószínűleg beképzeli, aztán bazsalyog, sejtette, hogy Noel csókszüzességét Tamara vette el. Beleillik a kettejükről alkotott romantikus elképzelésébe. A pirulást annak tudja be, hogy Noel visszaemlékszik a lány ajkainak érintésére.
- Biztosan varázslatos volt... Öhm, nekem? Nekem még nem volt rendes, vagyis...egyszer egy lány lekapott az egyik szórakozóhelyen. Traumatikus volt.
Húzza el a száját. A legtöbb csókközeli helyzetből sikerült elmenekülnie, de az a lány elég erőszakos volt. Nem érzett semmit...
//Nyilván Sammy nem koptatta le ennyire magabiztosan, de...XD így képzelem el, hogy semmit nem érez //



- Hát persze!
Néz rá nagy mosollyal, hogyne örülne. Próbál a lehető legbiztatóbb lenni.
- Hú, de akkor a karácsonyt is ott tölteném? Nem akarok bezavarni egy meghitt, családi ünnepbe. De majd leszervezem a saját családommal is, ha már hívtál...szóval én nagyon örülnék, ha elmehetnék veled pár napra! És nagyon köszi, hogy egyáltalán eszedbe jutott!
Néz nagy, lelkesen csillogó szemekkel. Nem is nagyon bír ülni a fenekén.
Kicsit kényelmetlen neki ez a szülő téma, izgul, még sosem mutatták be...Hiszen olyan kis szótlan és béna tud lenni.
- Gondolod? Igyunk! Szuper telünk lesz együtt!!
Koccint nagyot vele, lelkesen iszik a sörbe. Miután megitták és beszélgettek még, eszébe jut,hogy neki még haza kell mennie valahogy. Mivel a kolesz közel van az iskolához, felhívja Quentint, nem tudna-e beugrani, ha ráér. A nagytesó ráér, megkéri jöjjön fel a koleszba, legalább bemutatja Noelt, ha Noel nem bánja. Amennyiben nem, egy futó pillanatra találkoznak is. Quentin laza, barátságos, de sietteti kissé Sammyt, mert forgatásra kell mennie. Sam elbúcsúzik Noeltől, hogy majd mennek vásárolni, meg minden, hívják egymást. A kocsiban aztán vidáman ecseteli, hogy sört ittak, van egy barátja és szeretné karácsonyra azt kérni, hagy utazhasson el vele Magyarországra. Quen megígéri, hogy közbenjár az érdekében a szüleinél és örül, hogy Sammy végre barátkozik.

// köszi//