- Ugyan! A rendszeredet a hűtőben már megtanultam, szennyes ruhám nekem is van, a zoknidat Hans eszi meg, a takarítás nem áll messze tőlem, a futás... jót tesz neked, a borotválkozás meg... hát vakon is megy, nem igaz?- nevetek, a kifogásai lufik. Pikk-pakk.
Van, amiben nem értünk egyet, de vitának nincs helye, szóvá is teszem, hagyja is magát elterelni. Simulok, csókolok, jobban szeretem a békét közöttünk, mint a vitákat. Így is van miért hibáztatni magam.
- Oké, majd egyszer elmondod- hagyom rá, beleolvadva megint a csókjába. Majd akkor elmesélem neki, hogyan lettem ilyenné. (Hála gondos nevelgetésének)

- Szerintem nem kell- ingatom a fejem, és ő mondja ki: tüdőrák, kátrány meg egyéb hasonló dolgok- Könyvet is írhatnál róla, olyan sokat tudsz...- félreérthető a duma, de nincs cinizmus a hangomban. - Ha túl gyakran rúgnál be, biztos szólnék érte. Az italt ugyan nem tiltja senki, pedig legalább olyan káros, mint a nikotin...- aztán összezárom a szám, jelezve, hogy nem kívánok beszélni róla többet, most szórakozni vagyunk itt. Tudom, hogy a nővér énemet senki sem szereti. Főleg kórházon kívül.
- Ha Eleevel vagy...- halkul el a hangom. Épp az előbb mondta, hogy szex után gyújt rá, én meg rögtön kombinálok. - Egy-egy szálat kibírok. Amúgy is ez az első (vagy második?) szál, amit mellettem szívsz el... Ennyibe én sem halok bele- hajlok a kompromisszumra, ha ezen múlik a hűsége.
- Ez tévedés. A passzív dohányzás ártalmasabb, mint az aktív...- aztán ránézek- de ettől még nincs nagyobb kedvem rágyújtani!
Aztán mosolygok rajta. Szeretem, hogy megmutatja a (rossz) dolgok jó oldalát. Elfeledtetik egy pillanatra, milyen veszélyes a világ, amiben élünk.
- Mondd el a trükköd, én úgysem adom tovább!- próbálok a kedvében járni, ha már olyan nagy ügy ez a karikaeregetés. (És ő is figyel rám, még a rám szálló füstöt is elhessegeti)
- Egyértelmű? Tényleg?- kérdem boldogan; mert hiszem, hogy a csókra gondol, és nem a cigire.
Csókolózunk, a technikája semmit sem kopott, és a mellékes... nos, holnapra elfelejtem, milyen íze volt.
Elszívja a cigit és azt javaslom, menjünk be... Felhajtjuk a maradék italt, jéggel együtt, amit elrpogtatunk (nem maradt túl nagy darab), aztán húznám is befelé.
- Mondtam neked, hogy jól vagyok, erős vagyok, most majd meglátod, mennyire!- nevetgélek, nem hinném, hogy tartalékolnom kell, egyszerűen nem tudok mellette tunyulni. Vagy hét életem van, mint a macskának, és most sem baj, ha meghalok kicsit... Átölelem a derekát, aahogy a fenekemre simít, és bújik, csókol megint.
Bent épp egy rock and roll szól. Sebyre nézek, és ha igent bólint, be is szaladunk a tánctérre. Van hely bőven, ezt a táncot kevesen ropják.

- Ezekkel semmi gáz...- nézek rá kérdőn, de ha van még negatív tulajdonsága, sorolja csak, legalább nem ér meglepetés.
Maradok hallgatag, mert ha azt mondanám, én aztán soha nem kezdeményeznék beszélgetést magamról, talán megharagudna. Sokkal jobb így, ölelve és csókolva lenni.

- Nézd, ismered az álláspontomat, nem foglak terhelni vele. Felnőtt férfi vagy, el tudod dönteni, mi használ neked és mi nem- mondom beszélgetős hangnemben. Nem fogok abba a hibába esni, hogy a magánéletben nővérkézzen le, vagy érezze úgy, anyáskodok felette. Nem vagyok közömbös az egészsége iránt, de ha valóban csak ritkán szív el egy-egy szálat, és ettől kevésbé feszült, hát csinálja, nem szólok bele.
- Károsabb, igaz. Sokkal több szervet betegíthet meg- bólogatok, ezt még el kell mondanom, de csak mert ő is egyetért vele, az alkohol káros. Mi most iszunk, de ez így nem számít, se nem töménytelen mennyiségben, se nem gyakran nem iszunk.
- Reev is dohányzik, nem vetted még észre?- kérdezem.
Eleeről nem akarok beszélgetni. Tudom, ki ő, az utcán is felismerném, mert kint van egy-két fénykép Sebastian polcán abból az időből, amikor Párizsban voltak. Gyönyörű lány, csupa tűz, még a fényképeken is átjön, milyen erős kisugárzása van. (Semmiben nem hasonlít rám, ha úgy vesszük). Sebastian azonban nagyon kedveli, ezzel is tisztában vagyok.
- Tudom, nem félek- nézek rá, féloldalasan.
- Észreveszem ám, hogy erre törekszel- mármint, hogy ne fújja rám a füstöt. Tudom, hogy vigyázni akar rám. Nem csak a dohányzás kapcsán, másban is, néha túlzásba is viszi. De majdcsak rájön, hogy fizikailag is jól vagyok, már az erőmet is visszaszereztem, jól bírom a kiképzést, csak ő nem tudja (még). A boszorkén csak csóválom a fejem, aha, haha, kibújik az a szög a zsákból! Boszi vagyok.
- Látom, milyen szép...- kuncogok. Más dolgokért is tudok rajongani, de bevallom, karikákat még senki nem fújt csak az én kedvemért.
Aztán azt mondja, le tudna mondani róla és ettől kicsit megkönnyebbülök. Nagy a valószínűsége, hogy gyerekek közelében nem gyújt rá, és ha rám így figyel, a gyerekei egészségére is vigyázni fog.
//Ha kilenc, még jobb. Kétszer már úgyis majdnem meghaltam. //
Csábítom, hogy menjünk vissza, bizonygatom, mennyi energiám van még (és tudok tartalékolni is későbbre). Nem hisz nekem, de a kérésem nem utasítja el, és mit ad Isten, máris a parkettre szánkázunk táncolni. Korábban még nem rokiztunk egymással, mégsem félek belemenni a figurákba se, hisz tudom, milyen pontos a mozgása, jó a keze (ahogy irányít). A két fordulat így meg se kottyan, a szoknyám pörög, még jó, hogy sötét van. Ha figurázgat, követem; a mozgása nyitott könyv előttem.
Majd négy perc kemény ritmus, gyors lépések, pörgetések után nevetve köszönöm meg neki a táncot, ölelem át újra kimelegedve. Elég volt ennyi, megint melegem van, mintha nem is lettünk volna a levegőn.
- Ez szuper volt!- lépegetek most már enyhébb ritmusban, összesimulva Sebastiannal. Mert a táncnak nincs vége, épp csak elkezdődött, nagyon jó így minden.

- Hű...- vigyorodom el. Ha ilyen könnyű dolgom van, millió csókot is adok neki. Adok is rögtön egyet neki. Vagy kettőt. Ki számolja?
- Nem tudom. Az ő esetében azt hiszem, örülök, hogy csak cigizik... - hajtom le a fejem. Nem akarom kiteregetni Reevent Sebastian előtt, de azt hiszem, erről tudnia kell, ha még nem tudná- Tudod, régebben drogot használt. Az evéssel egyre jobban áll, lassan, de biztosan eszik egyre többet, többfélét, azt hiszem, ezzel nem lesz gond. Különben is odafigyelünk rá, nem igaz?
Szóba kerül aztán a pia is, Elee is, meg az aggódás. Sikerül meggyőznöm, hogy nem aggódok (legalábbis láthatóan nem), aztán nevetésre fordítjuk a dolgot. Mert minden rossznak van jó oldala.
- Pedig akkor lennél igazán egyedi!- ugratom, de amúgy tetszik, ahogy a karikákat fújja a a kedvemért, tényleg.
//Ne, ne akarj meghalni! Sírok! <3//
Bemegyünk, máris táncolunk, kisebb feltűnést keltünk (remélem, nem a kivillanó hátsóm miatt, a szoknya eléggé pörgős), de aztán olyan szám jön, amire megint mindenki lötyög, ugrál, botladozik, és mi megint csak a tömeg részese leszünk. Fel vagyok dobódva, jó a hangulatom, az alkohol is jótékonyan hat rám; nem nagyon érdekel semmi és senki (Sebastiann kívül).
- Ez most tökéletes... Olyan... laza, meleg, hullámos és izgalmas... - kotyogok össze-vissza, de a fejem még tiszta, nem szédülök, a lábaimat is tudom pakolgatni.
- Igen, legközeleb menjünk koncertre, tudod, olyan szemkihúzósra!- nem felejtettem ám el, miről beszélgettünk. Nevetgélek. (Tagadhatatlan, hat a pia)

Seby elárulja magát, hogy csókkal lekenyerezhető. Már fogalmam sincs, mit akartam elérni nála (vagy akartam-e egyáltalán), de az infót megjegyzem, és rögtön meg is csókolgatom; az sosem árt (és sosem elég).
- Szerencsére vannak céljai, mesélt róluk neked?- kérdezem. Sokat beszélgetnek az utóbbi időben, és Sebastian eléggé kíváncsi természet. Reeven jövője is biztosan érdekli.
- És itt vagyunk neki mi...- nézek rá hálásan-boldogan. Reeven rendes fiú, és Sebastian jó társ, így hárman nagyon erősek lehetünk, ha összetartunk (és Joshról még nem is beszéltem, úgy hiszem, rá is lehet számítani)
- Nem, dehogy!- rázom a fejem. Engem már azzal is megvett kilóra, hogy miattam fújt karikákat.
//Majdnem... Brrr... Azt sem akarom!//
Visszaérve a parkettre, megint ropjuk, perceken belül melegedünk át újra, olyan tüzes a ritmus. Dicsérjük a helyet, a zenét, bár a javát nem ismerem, ez nem akadály, hogy ki tudjak kapcsolódni.
- Hm... Bőrszerkó... Téged egészen lázba hozott!- nevetgélek a csókja után- Csak akkor, ha hozzám öltözöl, Bébi!- kuncogok, ez most nagyon sz*r duma, de semmi jó nem jut eszembe. Hogyan lehet becézni egy rockkert?
- Szóval nem vagyok elég vagány? - kérdem, de nevetek; naná, hogy nem. Mint nő... kizárt! Valószínűleg több leckét kellene vagányságból vennem, mint a franciából, hogy menjen velem valamire...
Forgunk, táncolunk még néhány számra, aztán ismét pihenünk egy kicsit.
- Egy újabb koktél? - vigyorgok, kell  a jég, az a frissítő izé, még egy kis kótyagosság belefér.

- Fotózás, csillagászat... Érdekli a tanulás, nem is fárasztja, élvezi, olyan jó látni, hogy lelkes!- hadarom Sebastiannak, mert ezek szerint nem tud mindenről.
Mosolygok, hogy egyetért. Most még elég visszafogottnak mutatja magát, de azért érezni, mennyire odafigyel rá. Reeven is odavan Sebyért, nem vitás. (És nem rám való tekintettel, valljuk be.)

- Viseltél már hasonló holmit?- kérdezem, kuncogva, és el is képzelem benne: szűk bőrnaci, mellény, szegecselt karkötő, feketével kihúzott szem, majdnem egyenesre vasalt haj, egészen beleborzolva az arcába... Hm... - Igen, te is dögös lehetsz...- hunyorgok.
- Ah, csak egyszer? Oké, megpróbálhatjuk. Remélem, nem lesz belőle rendszer... - nem is tudnám csinálni. Bár fogalmam sincs, Sebastiannak mit is takar pontosan a vagányság. Majd kiderítjük- Vagy mutass példát! Majd csinálom utánad!- hehehe, milyen jó ötlet!
Táncolunk még, s közben kimelegszünk, most én leszek hamarabb szomjas. Belekarolok Sebastianba, úgy megyünk el a pultig, végre megtudom, mit iszunk (elég jó téma az estéhez), és miután ittunk is, csókolóztunk is, odahajolok a füléhez.
- Ez a koktél célzás vagy ajánlat? - és rötyögök a jeget rágcsálva, ami még Seby csókja után maradt a számban.
Wuw, bezsongtam...

Reevennel kapcsolatban Sebastian is megerősít. Nem elfogult vagyok, tényleg jó feje van. Mellékesen elég makacs hozzá, hogy véghezvigye, amit a fejébe vett, ez már biztos.

Csak ámulok, Sebynek milyen "vad" múltja van. Bőrszerkó? Basszusgitár? Az ivás valahogy el is sikkad a hallottak között.
-Tényleg? Gitároztál? Jól?- azaz tud is, vagy csak ökörködött? Tudna játszani most is?
Aztán nevetek, hogy beöltözne esténként miattam. Magamhoz húzom, puszit nyomok a szájára, aztán megint a fülébe súgom:
- Úgyis hamar leszedném rólad...- az ajkamra harapok. Hát szó-szó, a csupasz bőrnél nincs izgalmasabb.
Mindig is tudtam, hogy nem vagyok elég vagány. Csöndesen éltem és visszafogottan, mondhatni, túlságosan józanul, az én életembe nem fértek bele a tivornyák. Valószínű, a vérmérsékletem sem alkalmas ehhez, eléggé nyugodt természetű vagyok, de néha kell lazulni. Ez a táncos este is ilyen, nem a szokásos társastánc. Más. Nagyon más, mégis hasonló. Sebastian biztosítja az állandóságot benne. Ez pedig több, mint jó.
A simításába belesimítom az arcom, szeretem, amikor ilyen lágy és kedves.
- Fogalmam sincs! Gitározni mondjuk nem tudok!- mit tehet egy nő, ha vagány akar lenni? Ki mondja meg?
Iszunk még egyet, noha még az előző poharak sem párologtak el... Sebastian is egyre merészebb, én sem tartózkodom. Sötét is van, minden a mi malmunkra hajtja a vizet, és mi kezdünk bekattanni. Egymásra. Mindenből erotikát kovácsolok, valószínű, mert kívánja a testem. A pia neve is...
- Megint behúztál a csőbe, édesem...- hajolok a vállára, és amikor felsimít a combomon, felnyögök. Ha nem lennék szemérmes, az ölében kötnék ki- Akarsz lelépni? - vágyakozón nézek rá. Annyira szeretnék összebújni vele, érezni mindenhol!

- Azt mondják, ez olyan, mint a biciklizés. Ha egyszer megtanultad, nem lehet elfelejteni! - Bár a lakásában nincs látható helyen gitár, nem szokásom mindent feltúrni, ha új helyre megyek, lehetséges, hogy valamelyik szekrényben tartja- Van gitárod?
Bőrszerkós "randit" beszélünk meg a közeljövőre, és ahogy elképzelem a ruciban..., hm, hm....Abban igaza van, bőrszerkó sem kell. Nem tudom, mit művel velem, de napról napra kívánósabb vagyok (ami a szexet illeti). Tetszik, ahogy reagál, hogy nem hagyja hidegen, amit mondok.
Kimelegedésig táncolunk megint, aztán iszunk... ej, egyre jobban csúszik a nyavalyás! Ellazulok a koktéltól, Sebastian érintéseire is hevesebben reagálok, függetlenítem magunk a környezettől, de már inkább őt kívánom, mint táncolni.
- Ne menjünk még haza, olyan szép az este!- kérem Sebastiant, a kezébe csimpaszkodva.
Kiisszuk a maradék italt is (az én poharamban szinte nem is volt semmi), aztán belebújunk a kabátba, és lelépünk.
A fülem csöng, a fejem zsong, a vérem dübörög... Nem kell nekem diszkó, már bennem is tombol a ritmus, még jó, hogy Sebastian átnyalábol, mert húha... A csókjától elszédültem!
- Hihi, ne menjünk túl gyorsan...- karolok szorosan belé. Most veszem észre, kissé magasan van az 1.80m. (A cipőm sarka, ugye. Kellett nekem magassarkú)
- Aj, kicsit becsíptem, ugye, nem haragszol?- kérdezem és kuncogok. Nem bírom visszafogni, nevetnem kell!

//Uppsz, tényleg, elfelejtettem! Cavintont kéne már szedni!//

Homlokomra csapok.
- Képzelem, milyen szétszórt libának nézel... Nap mint nap látom, de nem tudatosult... Hiszed, hogy eszembe se jutott? - kérdezem, és égek, mint a rongy.
Az este, a pia, a sok tánc meg miegyéb hatására egyre jobban belefeledkezünk egymásra. Sebastian ötlete, hogy menjünk a partra, vonzónak tűnik. Otthonról most a négy fal jut eszembe, és hogy mennyire vágytunk már kiszakadni onnan, csak ezért nem vágyom oda. Megegyezünk, és elhagyjuk a discót, hátrahagyva a meleget, a tömeget, a táncot, a fülledt levegőt, a zenét, a dübörgést...
Szédítő csókot kapok, de a szédülés percek múlva sem múlik el. Hű, kissé talán megártott a koktél, bár nem érzem magam tompának. Inkább nagyon vidámnak! Kissé bizonytalan vagyok most a magassarkúban, pedig amíg táncoltunk, semmi bajom nem volt vele! Arra kérem a szerelmem, menjünk kicsit lassabban. Ah, így sokkal jobb! Félelmemnek adok hangot, talán szégyenli, hogy becsíptem, de csak nevet ő is.
- De ezért nem kell mindig innom, ugye?- mármint, hogy "imádjon". Elég, hogy szeret. De vajon józanon is mindig kedvel?
Átkarol, én is átfűzöm a derekán a karom, így megyünk le a partig, reményeim szerint nem túl hangosan. A hűs levegő szinte vág, de jól esik, és közben fűt Sebastian ölelő karja, teste. Sétálunk, belebámulok néhány kirakatba, de többnyire előre nézek vagy fel Sebastianra, aki még így is magasabb nálam. (Pedig kivételesen magas sarkú cipőt választottam!)
A parton aztán kibújok a lábbelimből. A homokban amúgy sem tudnék ebben a cipőben menni. Sebastian máris magához húz, elfeledkezünk egymásban, pedig most pipiskednem kell, hogy felágaskodjak hozzá. A cipőim a kezemben, a kezem a nyakában... ahm.
- Szeretem az éjszakát, a Holdat és a csillagokat, a sétát is... - gagyogom, és nézek fölfelé. Nem túl jó ötlet, jobban szédülök.
- Szeretek úszni is! Hideg a víz? Miért várnánk nyárig? Épp most múlt el... - mondom panaszosan, és megyek közelebb a vízhez, hogy legalább a lábam bele dugjam.
- Ez most tényleg hideg!- kuncogok, és menekülök a hullámok elől, amik folyamatosan nyaldossák a partot.
A lábam lüktet, fáj a lábfejem, nem akarok visszabújni a cipőmbe.
- Üljünk le valahol egy kicsit!- kérem Sebyt.

Pironkodva nézek Sebastianra. Igaza van, nap mint nap látom (láttam) azt a gitárt, olyannyira, hogy már nem is emlékszem rá. Számomra nem fontos az a hangszer, nincs vele élményem... beleolvadt a környezetbe. Ezek után biztos motiválni fogom Sebastiant, hogy gitározzon nekem.
Útban a part felé rájövök, kissé becsíptem, de Sebastiant nem zavarja, inkább mulattatja a dolog.
- Na persze, engedékeny!- simítok végig szabad kezemmel a hasán- Annyitól ki se tudnám nyitni a szemem!

Beérve a homokba, levszem a cipőmet és Sebastiannal kapaszkodom össze, majd megnézem a vizet és elmenekülök előle. Sebastian azonben elkap, és mintha be akarna vinni... Amikor jön a hullám, lejjebb ereszt. Sikkantok is nevetve, amikor elkapja a víznyaláb a lábam. Kapaszkodom a vállába, hátravetem a fejem, úgy nevetek.
Játszunk és nevetünk, de csak kimegyünk a vízből, és leülünk valahol, Sebastian kabátjára ülve. belebújik a nyakamba, ott puszilgat, kellemes borzongás jár át. Leveszem a kabátom és kettőnk köré terítem, hogy össze tudjunk érni.
- Wuw, de jó ez! Igazi idill: Te, az éjszaka, és a tenger! Kamaszlányként mindig erről álmodtam!- mondom bódultan, és nézem az eget... milliárdnyi csillag alatt ülünk mi ketten, és csak a tenger zúgását hallani.
Hallom magamat, le is sütöm a szemem, micsoda butaságot mondtam most (noha igazat)? Miféle kislányos ábrándomnak adtam hangot? Magyarországról a tenger is sokáig elérhetetlennek tűnt, nem csak a szerelem. Mégis, olyan érzés, mintha minden csak karnyújtásnyira lenne. Még a csillagok is...

- Szóval, akkor most ivásból is leckéket kell vegyek?- kérdezem, nevetgélve. Élvezem, hogy érzékeny a hasa, mindig ki tudom billenteni a magabiztosságából.

Játszunk a vízben, időnként belemárt, pedig kifejezetten menekültem a hideg víz elől. Talán igaza van, és megfázok. De különben élvezem a játékot, hogy felkap, hogy ijesztget játékból, hogy nevet velem. A lábam szegény megsínylette az estét a cipellőben, pihenni vágyik. Sebastian szinte azonnal teljesíti a kérésem, leülünk, összebújunk az egyik kabáton, takarózunk a másikkal. Imádom, ahogy a testével fűt, és fűtöm én őt. Majdhogynem takaró (kabát) sem kell.
- Hát... mondhatjuk így is- vigyorgok, mert boszinak nevezett. A szegedi lányokra amúgy is szokták mondani!
Összedugjuk az orrunkat, nevetgélünk.
- Ah, nem létfontosságú a romantika- rázom a fejem. Aztán hozzáteszem- de néha jól esik!- harapom be a szám, nevetgélek bolondosan, s közben figyelem őt. Mennyire fontos nekem a romantika? Kell-e olyan áron, ha tudom, ő nem kedveli? És ő romantikázna-e, csak az én kedvemért?
- Magyarországnak tavai vannak és rengeteg folyója, igazi tengerünk nincs. Olyan nagy, mint ez, nincs- magyarázom Sebastiannak - Eljöhetnél velem oda... Sok a borvidék- kacsintok rá.
Aztán, a sok puszi közben azt is megkérdezi, miről álmodtam még kamaszkoromban.
- Nem is tudom....- pedig igen. Csak olyan nehéz kimondani! Megint magyarázkodhatok majd, pedig ehhez nincs kedvem: a családomról mesélni. Fogalmazok általánosabban.- Hogy egyszer sikeres leszek, feleség és anya...- vonok vállat, és szemezek vele. Tudom, hogy ez még odébb lesz, Sebastian még nem vágyik mostanában hasonlóra.

Nevetgélve, összekapaszkodva, némileg bizonytalan járással jutunk ki a tengerpartra, ahol játszadozunk egy kicsit a sekélyes ben, aztán leülünk Sebastian homokra fektetett kabátjára. Az enyémmel "takarózunk".
- Naná, kristálygömb, kávézacc, teafű, meg tarot-kártya, minden volt- nevetgélek.
Azt hittem, ismer már annyira, hogy tudja, romantikus beállítottságú vagyok. És ha az vagyok, miért ne lennék az éppen a párkapcsolatomat illetően? Beérem a pillanat varázsával, sőt ki is használom, hogy jelenleg ő is hajlik erre. Kettőnk közül ő sokkal inkább realista.
- Akár... Szeretem a finom borokat...- cuppantok is, még a nyál is összefutott a számban. A minőségi bortól- azt mondják- nem másnapos az ember.
- Ez csak rajtad áll, édes. Utazzunk télen, nekem is hiányzik a hó!- majd lesem, milyen az időjárás Mo-n, mikor érdemes menni.
A kamaszkarom kapcsán annak vágyai is szóba kerülnek. Úgy látszik, csak egy dolog lepi meg.
- Bármiben! - vágom rá, és kicsit el is szomorodok. Sosem teljesült ez a vágyam- Jó pár olyan dologba fogtam bele, amibe a nővérem soha, csak azért, hogy valamiben én is "jó, jobb" lehessek. De amikor jégkorcsolyáztam, eltört a jobb kezem. Amikor görkorcsolyáztam, akkor a bal. A sportokkal sosem volt szerencsém. A tánc... - mosolyodom el- nem volt ennyire veszélyes, de ott sem voltam kiemelkedő tehetség...- vonok vállat. Későn is kezdtem, már gimis voltam.

- Nem, nem a mai estéről van szó- nézek rá meglepetten. A kamaszkorról beszéltünk, arról, miről álmodoztam... Vajon hol maradtam le? Mikor lapozott?
Duruzsol a fülembe olyan dolgokról, amikkel - úgy gondolja- örömöt okozna. De mindez külcsín, és nem ez számít.
- Nem egyszerűbb így, a csillagok alatt?- próbálok utalni rá, hogy nem a felhajtásta vágyom. Elég egy apróság, ami eltér a megszokottól, vagy csak a hangulat, amit ő teremt (még segédeszköz sem kell).
- Talán jobb is... A havat nem tudnám garantálni- nevetem el magam- Volt olyan tél, hogy szinte nem is esett a hó. Máskor meg napokig egyfolytában- vonom fel a vállam. Kiszámíthatatlan a tél.
A kamaszkor még mindig terítéken (talán mégsem tévedtem el), szomorúbb is leszek attól, amit felidézek, de ez csak az emléknek szól, nincs már hatással rám.
- Tudom. Most már biztosan. Távol vagyok tőle is, anyámtól is, nem is vagyok belekényszerítve semmiféle versenyszellembe. Amúgy a nővéremet ne írd le, nem ismered. Tuti, hogy te is padlót fognál tőle, az érdemei nem alaptalanok!- veszem védelmembe a testvérem. És aztán őt is- Hé, nem ér leértékelni önmagadat, nekem sem szabad!- kacsintok rá. Hát hogy van az, hogy nekem mindig megtiltja, hogy ilyesmit csináljak, neki meg szabad?
Hozzádörgölöm az orrom az arcához, amikor a táncot említi és mosolygósan bólogatok:
- Ennek is te voltál a kulcsa, ha hiszed, ha nem!- kevés olyan férfit ismerek, aki olyan jól tudna vezetni, mint ő.
Bújik ő is, puszilgat, belefordulok... Csókolózni legalább olyan jó vele, mint táncolni, mondanám, de képtelen vagyok elszakadni tőle, olyan kellemsen puhák az ajkai. Szívesen időzöm ezzel a tevékenységgel. Melegem is lesz tőle.
- Jössz eggyel: te miről álmodoztál kamaszként?- kérdezek vissza, ha már a lehetőség adott, és a téma is.

- Nálad voltunk, nem nálam, hogyan fertőztelek volna meg?- nevetgélek jóízűen a "feltételezésen", hogy elkábítottam. Micsoda rossz boszi vagyok, ha ennyi idő kellett, míg hatott a varázslatom! Amúgy néha tényleg jó lenne a jövőbe látni. Ha újrakezdhetném...
- Jaj, nem úgy...- ingatom a fejem, de mosolygok is. Megtenné értem? Igazán? - Arra gondoltam, nem kell a felhajtás, elég egyszerű dolgokban gondolkodni, mint ahogy most is vagyunk... Elvégre csak kijöttünk a partra, nem igaz? - kérdem. És szétnézek- Olyan szép itt!
Sebastian felé fordulok, átölelem a nyakát, játszom a tincseivel, simogatom a tarkóját.
- De miért ne törekedhetnék, hogy lásd a havat, ha hiányzik? - olyan, mintha mindegy lenne neki, mikor utazik. De ha mindegy, akkor nem is fontos. Ez meg lehangoló.
A gyerekkorom, a családom, a nővérem kerülnek szóba. Be kell ismerni, minden feltétel adott, hogy a nővérem közkedvelt és sikeres személy legyen, nem csak szép, hanem okos is. Sebastian azonban azt mondja, ha ismerné sem gondolná meg magát, mert "a szíve már választott". Ettől a vallomástól elakad a lélegzetem. Szerelemről a mai napig nem beszéltünk, de ez már-már hasonlított ahhoz, mintha azt mondta volna.
- Nem is vagy buta, sem műveletlen- értek vele egyet. Az ajkamba harapok, ahogy a hangját említi, valószínű, hogy arra céloz, én hogy odavagyok tőle. Aprót vonok a vállamon, nem tehetek róla, így van.
- Talán azt hiszed, az én fejemből pattant ki, hogy jobb legyek, mint a nővérem. De te nem hallottad nap mint nap, hogyan hasonlítanak vele össze!- mondom kicsit kétségbeesetten. Szinte egyetlen nap sem telt el, hogy ne lettünk volna összemérve valamiképp.
- Bíztál bennem, én meg benned...- ez a nagy titok. Összebújunk megint. Csókolózunk.
Ha már az én kamaszkorom szóba került, kíváncsi vagyok az övére is. Vajon mik jártak a fejében akkoriban?
- Azt mondod, a te szüleid is megnehezítették az életedet- nézek rá, és együtt érzek vele. Henryről sokat hallottam, tudom, milyen szorosan kötődnek egymáshoz- Henry már felnőtt, és stabilan áll a lábán. Nem gondoltál még arra, hogy nem késő valóra váltani az álmaidat, most?- Arra gondolok, lehetne angol tanár Franciaországban.
Ismét hozzáteszi a párkapcsolati kérdést. Úgy tűnik, szükségét érzi, hogy kimondja, hogy megerősítse bennem, újra és újra, hogy boldog velem.
- Jó ezt hallani- bújok a vállához- Sokáig tartottam tőle, nem lesz elég, amit adni tudok- nem keverem bele Reevent; az a beszélgetés amúgy is régen volt, bár sokáig gondolkodtam rajta, az igaz - Szeretlek. Fontos számomra, hogy boldog legyél!