Egy görbe este... Seby és Lia

Gyorsan telik velünk az idő. Eltelt a nyár, már nem hetekben, hanem hónapokban számolom, mióta élek Sebastiannal (és igazából már nem is számolom), és azt kell mondjam, igazán talán most kezdünk egymásra érezni. Eddig csupa odafigyelés volt minden, most automatikusabban történnek a dolgok; például, hogy reggel ki megy elsőként a fürdőszobába, és ki csinál reggelit.
A dolgos hétköznapokban (ami olykor hétvége) leköt a munka és a háztartásvezetés. Főzök, mosok, takarítok, néha Sebastiannal, néha egyedül, a lakását már az enyémnek is érzem, bár nem változtattunk rajta sokat (lényegében semmit). Talán több holmim van már itt, mint amikor beköltöztem, de még most is alig venni észre, hogy itt vagyok.
Sokat dolgozunk, és ritkán vagyunk együtt, de ezeket igyekszünk hasznosan eltölteni: néha csak csöndesen, otthon, és időnként kimozdulunk: mozizunk, sétálunk, együtt vásárolunk be a következő hétre vagy közös ebédet szervezünk Josh-sal, Reevennel...
Most viszont már napok óta tervezgetjük, hogy pénteken (mert ez az én hétvégém) elmegyünk valahova, kicsit kirúgunk a hámból, lazulunk. A nyár kissé melósabb volt, a szabadságolások miatt mndenkinek jutott túlóra is, nekem is. Tök jól vagyok, ismét versenysúlyomnál vagyok, már nem zörögnek a csontjaim, és agyilag is jól vagyok, már nincsenek (vagy nagyon ritkán) sötét gondolataim.
Mivel holnap közös szabadnapunk lesz, mára programot tervezünk, de nem beszéltünk meg konkrétan semmit, csak azt, hogy kimozdulunk, kihasználva, hogy szép az idő. (Néhány programot kiírtam: van közöttük mozi, retro-disco és karaoke-est is) Könnyű ebédet/vacsorát készítettem, hogy ne ülje meg a gyomrunkat és vettem egy üveg bort is, fehéret, mert Sebastian azt szereti (nekem is ízlik). Elé szaladok, amikor hallom a kulcsot fordulni a zárban.
- Szia, éppen jókor, remélem, éhes vagy!- hadarom neki, és közben a nyakát ölelem át, időt sem hagyva, hogy levegye a cipőjét, máris lekapom.

Azt kell mondanom, rohan az idő. A nyáron rengeteget dolgoztam így is, hogy a rádióban már csak hétvégente voltam. Kevesebb a magántanulóm, de az egyetem sok felkészüléssel jár, a sok dolgozat előkészítése, javítása, a vizsgáztatás. Nincs benne rutinom még. Aztán a fordító munkálatok... szóval volt dolgom bőven, de sosem panaszkodtam rá, mert élvezem csinálni. Valamint már nem egyedül élek, velem van Amelia, ami sokban módosított mindent. Nem olyan, mint amilyen Henryvel volt (vagy csak az első néhány hétben), mostanra Amelia sokkal jobban lett, újra formába jött, külsőre és belsőre is, én úgy szintén. Josh-sal is sokat lógok, néha a többi ismerősömmel, barátommal. Úgy érzem egyensúly költözött az életembe, kellemes állandóság. Hovatovább Henry is barátnőt talált, akinek van kisfia, jól érzi magát velük. Tudom, hogy az öcsém jó színész, de a kamera előtt ez a lány és a kisfiú is őszintének tűnt, ahogy Henry maga is. Remélem karácsonykor meglátogathatom őket... vagy ők minket! Minden esetre Ameliával most valami alternatív programot tervezünk, mondtam elviszem valami discoba, vagy legalábbis más jellegű táncolós helyre, de megnézhetünk olyan filmet is a moziban amire amúgy nem mennénk, akármi. Be kellett mennem az egyetemre, megbeszélés volt, de már jövök is haza, fordul a kulcs a zárban, benyitok és alig fogom fel, hogy beszélnek hozzám, már érzem a csókot a számon, reflexből viszonzom, húzom magamhoz őt.
-Hmmm... ezt már szeretem, be sem lépek de már megcsókolsz. Mindig így csinálhatnánk! - Nevetek, de azért kibújok a cipőmből.
-Mit mondtál, mert amúgy nem értettem belőle semmit. - Nevetek és ha hagyja, azért csak levetkőzöm kissé, legalább a kabátot, meg elmegyek kezet mosni.
-Na tudtál dönteni hova menjünk ma? - Mivel most ő a soros a döntésben, ráhagytam, válasszon, tervezgessen és elmegyünk.

Izgatott vagyok az este miatt, mert hosszas tépelődés után végülis kilőttem a mozit. Filmet nézni itthon is lehetne; most épp az a lényeg, hogy kimozduljunk, mozogjunk... A legjobb lenne a társastánc, de Sebastian azt javasolta ezzel kapcsolatban, kivételesen mehetnénk pörgősebb helyre... Disco. Disco? Ezer éve nem voltam, és csak az győzött meg, hogy valami retro party lesz, nem tuc-tuc zene, bár ki tudja, lehet még azt is elviselném...
Nem határoztam száz százalékig, át sem öltöztem, még itthoni gúnyában vagyok, amikor megérkezik Sebastian: sort és póló, felkötött haj, zokni. Imádok zokniban csúszkálni a frissen felmosott padlón... Mint egy gyerek, esküszöm, de olyan jó! Seby előtt nem csinálom, de ha szól a zene, a lábam mindig jár, zokniban meg könnyű is.
Alighogy belép az ajtón, kap egy "megjöttél, végre" puszit, húz magához, kissé megdönt, jókedvűen fogadja és kéri a jövőre nézve ugyanezt.
- Hát nem bánod? - kérdem én; tudom, terhes lehet neki a rajongásom, időnként rámtör az igény, hogy szinte belé bújjak.
Aztán nevetve ismétlem el neki, mit mondtam az előbb, mert nem figyelt vagy hadartam:
- Mondom lassabban: kész a kaja, jókor jöttél!- kuncogok, veszem el tőle a felöltőjét, akasztom fel, hogy minél gyorsabban asztalhoz tudjunk ülni, mert a krémleves forrón jó. A második sült hús, krumpli és saláta. Desszertet nem csináltam, édességet vagy valami más nasit ehetünk út közben is, vagy nem?
- Hát... Osztottam-szoroztam, de nem akartam nélküled dönteni...- nézek rá kérdőn, vajon mennyire terhelte le a mai nap, aktívabb vagy passzívabb programot ajánljak-e- Ha nem vagy túl fáradt, elmehetnénk abba a discóba, amit mondtál, valószínű lesz olyan zene is, amit ismerek...- rötyögök, mert eléggé le vagyok maradva a divatot illetően (és nem csak zeneileg).
Megyek vele a fürdő felé, de az ajtóban megállok, nekidőlök a félfának, onnan nézem őt, ahogy kezet mos. A teríték amúgy már az asztalon. Semmi extra, csak a szokásos dolgok. Meg kásagyöngy, a leveshez. Nem kenyér, mégis valami betét a leveshez. Hátha bejön Sebastiannak...

-Veled kapcsolatban semmit sem bánok. - Elvégre alakultak a dolgok ahogy és most jelenleg jó, mit bánjak akkor hát? Mosolygok is rá, szeretem hogy olykor olykor lelkes, hogy felélénkül, amiben van pedig... nos nekem mindenhogy gyönyörű, ha így jönne el velem táncolni sem zavarna, mert szerintem ő egy természetes szépség, aki egyszerűbb ruhában is érezteti, hogy több.
Mivel könnyebb napom volt nem tűnök fáradtnak, holnap szabadnapom is van, szóval teljesen jó, bólogatok a programra.
-Jól van, menjünk! Bár ott mindig sokan vannak, de a mostani pop számok is jók, hidd el! Van több szoba majd a kedvemért nézzünk be oda is! - Vigyorgok, szerintem ott a lüktetés a lényeg, nem is a tánc. Külön atmoszféra.
Kezet mosok, követem a konyhába, mindig meglep vele, hogy kész kaja fogad, megterített asztal... ezeket mindig én csináltam másoknak, mármint otthon Henrynek... ha jöttek át, itt aludtak, akármi. Nehéz megszokni, hogy ez amolyan mindennapi semmiség akar Ameliától lenni, mert nekem hatalmas dolog. Át is karolom hátulról és összepuszilgatom ahol érem.
-Mi az az izé, a tálban? -kérdezem roppant kulturáltan a kásagyöngyre, mert em láttam még olyat, vagy csak akkor sem vettem róla tudomást, mert furcsa. Most is furcsa.

- Örülök- mondom sután, mert nem egészen értem, hogy érti. Én bánok bizonyos dolgokat, főleg azokat, amiket lényegében ellene tettem, elhallgattam előle, stb, de ezeken már túl vagyunk, tiszta lappal indultunk, és azóta ... Azóta rendeződni látszik minden. Úgy van, ahogy megmondta, és úgy van, ahogy elképzeltem. Nem csak hiszem, nem csak remélem, hanem tudom, hogy ez a valóság, pedig sokszor szebb, mint a mesében.
Kora délután van még, úgy számoltam, mindkettőnknek lesz ideje rendesen felkészülni: tusolni, felöltözni, de mindenek előtt enni... Itthoni, kényelmes gúnya van rajtam, még melltartót sem veszek fel, ha egyedül vagyok. Minek? Sebastian végig is néz rajtam, talán ki is szúrja, hogy hibádzik valami, pedig megszokhatta volna már. A discóról beszél.
- Szoba? A discóban? - ezt nem tudom elképzelni. Inkább termeket, ilyen hely Szegeden is volt, egy discó, de 3-4 féle stílus, hogy mindenki megtalálja az ízlésének megfelelőt... Amúgy oké, én benne vagyok bármiben, csak ne szakadjunk el egymástól (hosszú időre semmiféleképpen se).
Én a fürdőig követem, szóval tartom, amíg kezet mos, aztán kimegyünk a konyhába. A megszokott rendben ülünk le. Már mindkettőnknek van helye, ó, jeeee (ettől csak kivételes esetekben térünk el). Míg utolsót kavarok a levesen, hátulról megölel, boldogan simulok hozzá, aztán kacagni kezdek, ahogy megpuszilgat. Olyan csikis tud lenni!
Az asztalhoz megyünk, és már számítok a kérdésére, mi az az izé a tálban. Kb ebben a stílusban.
- Kásagyöngy. Levesbetét. Nincs benne liszt... Megkóstolod?
És hogy bátorítsam, én is kihalászok egy szemet, saját számba dugom, el is roppantom azon nyomban. Töretlenül próbálkozom, hogy valami betétet csempésszek a levesébe, ha már a kenyeret nem eszi...

Csak mosolygok rá, hogy örül, ez a lényeg, hogy boldog legyen. Nekem legalábbis ez a legfontosabb.
Örömmel tekintek rajta végig, szeretem hogy otthonosan van, elvégre otthon van, no meg szeretem ezt a lazaságot benne. Meg mint mondtam, nekem mindenhogy csinos a drága, ha az én ruháim venné fel, még akkor is tetszene, ha nem is épp a csinos szót mondanám rá először.
-Hát terem, de nem mind nagy, némelyik olyan zsúfolt és olyan kicsinek tűnik hogy nekem szinte szoba. - Legyintek, hogy értette mire gondolok csak piszkál.
Elkísér a fürdőig, kezet is mosok, kigombolom a mellényem és megcsókolom, követem a konyhába, ahol az ebéd vár. Megszokhatatlan, pedig nagyon jó. Vagy pont ezért nem merem megszokni?
Megpuszilgatom míg átkarolom, vigyorgok, hogy nevetgél rajta. Aztán csak lesek mi az a valami ami visszapislog rám a tálkából. Nem leszek okosabb a szavaitól.
-És ez ehhez a kajához való életem? - Nézem ahogy eltüntet a világból egy szemet. Nem tudom, furcsa... De elveszem a kanalát és veszek pár szemet, nyilvánvaló bizalmatlansággal veszem a számba lassan. Elkezdem rágni, nem olyan mint a rizs, de nem is tudom mihez hasonlítani hirtelen.
-Szóval ez kell a levesbe... ti magyarok minden levest furán esztek. Kenyérrel, kásával... a tészta még hagyján. - Vigyorgok rá, de érezheti nem lett a szívem csücsöke a kása se (az már Amelia helye amúgy is xD). Amúgy sem vagyok leveses, ezt is elfelejti az édes, de mindig jót szórakozom rajta. Meg is csókolom és szedek magunknak, a kásás tányért óvatosan felé tolom, de amolyan finom csúsztatott mozdulattal, mert én azt hiszem magának csinálta elsősorban, nem nekem.
-Akartam mondani, vettem Reevennek pár apróságot ide ha jön, majd te is mondd neki. Törülközőt, fogkefét, egy fésűt, eldobható borotvát... bögrét vegyek neki a konyhába? - Nem kérdeztem Liát, de úgy sejtem nem lesz ellenére a dolog, ezek csak apróságok. Josh holmija még mindig megvan, az én "térfelemen" leledzenek, de az már Amelia cuccai előtt is megvoltak. Hasonló dolgok amúgy, csak van pizsama és váltóruha is közte.

//Ez amúgy ilyen árpagyöngy? Nem találtam róla semmit xD//

Megszokhatatlan és meglepő, ahogy Sebastian reagál rám, ahogy végignéz rajtam, ahogy mosolyog. Melegség tölt el, ha elégedettséget vélek rajta felfedezni, és néha nem is értem, minek örül ennyire. De ha örül, én is, akkor már nem lehet nem mosolyogni! Amúgy meg alapból jó kedvem van, szóval meglehet, éppen ennek örül. Ah, jó kis kör!
Amikor hazaér, még nagyon laza vagyok, ami az öltözetemet illeti, és ez csöppet sem feszélyez, mert jól (és itthon) érzem magam. Főztem, és lélekben már készülök az estére, az is lazának ígérkezik, mégis izgalmasnak: táncolni (és inni) megyünk egy discóba...
- Ah, így már világos...- kacsintok rá; valami ilyesmire gondoltam én is.
Vele tartok, amíg kezet mos, aztán együtt megyünk a konyhába, ülünk asztalhoz. Nem kerüli el a figyelmét az újdonság, amit az asztalra varázsoltam, de mint általában, most is mutat egyfajta bizalmatlanságot.
- Ha nem ízlik, nem erőltetem, csak... Olyan szokatlan számomra, hogy üresen eszed a levest!- próbálkoztam már pár dologgal. Ha ez sem jön be, ritkábban főzök majd krémlevest.
//Nem teljesen. Olyasmire gondoltam, ami gömbölyű és ropogós, meglehet, hogy nem ez a neve, de valami ilyesmi. Önmagában is finom, de leveshez is szokták enni.//
Ahogy forgatja a szájában, rá kell jöjjek, ez sem jött be; nem volt a "hű, ez jó!" hatás, szóval.... Félrehúzom egy kicsit a szám, de csak éppen; nem rá vagyok mérges. Még jó, hogy nem vettem belőle sokat, ami van, 2 evésre elég, majd lassan elnyammogom, ha Sebastian azt mondja, nem kér belőle.
- Nokedlivel, galuskával..., de ez mind lisztes. Esetleg van javaslatod, mit tegyek a levesbe?- kérdezem, félre billentett fejjel. A leves fontos eleme a napi étkezésnek, és tudom, hogy neki nem volt szokása, de én be szeretném vezetni, hogy hetente legalább háromszor együnk... Ez nem nagy mennyiség, és ennyire szüksége van a szervezetünknek. Folyadék, mégis táplál.
Közben szedünk, elkezdünk enni, (ő betét nélkül)... és közben dumálunk. Reevent is szóba hozza, szavaira lelkesen bólogatok.
- Ó, ez jó, köszi! Bögrét meg majd veszek én!- ah, tuti, hogy nyomatok rá valami extraságot, amit Reeven imádni fog!
Megesszük a levest, közben Reevenről beszélgetünk (hogy beíratkozott egy autósiskolába, és imád vezetni, jól is megy neki, hamarosan jogsija is lehet)
Aztán a leves után kivégezzük a másodikat, a hússal nagyon nem lőhetek mellé, mert azt Seby minden formában megeszi. Csacsogunk tovább, kinek milyen napja volt, aztán együtt mossuk el azt a néhány tányért, amit használtunk. Ennyiért kár beindítani a mosogatógépet.
- Lezuhanyoznék, mielőtt indulunk...- kulcsolom a dereka köré a karjaim- velem tartasz?

Az asztalnál már a levesbetét kapcsán forgatom a szemem.
-Nem eszem üresen, van amibe húst teszek meg zöldséget, vagy tésztát, ha olyan... de amibe nem kell mert magában is krémes, abba minek? Jó úgy szívem, nekem jó úgy. - Mosolygok rá, ez a mániája, de miért azt nem tudom. Biztos fél nem lakok jól vagy ilyesmi.
//Nem tudom mire gondolsz xD//
De persze megkóstolom, furán ropog, a levesben ez is tuti megpuhul és olyan pfaf lesz. Ki is ül az arcomra, hogy valószínű nem fogok ezentúl sem ácsingózni utána.
-De miért hiszed, hogy nem bírom a lisztet? Szeretem a panírt is a húson, vagy galuskát is szeretem, a süteményt, a gombócokat, még a fánkot is! De a kenyér meg a pékáruk állaga ahogy szinte elmállik a szádban az uhh... - Vágok egy fejet, hogy bvah... ízre sem ízlik de főleg az állaga zavar. Ez olyan hogy valaki nem szereti a zselét mert olyan fura az állaga. -Szóval nem az zavar hogy lisztes életemnek értelme, hanem hogy megpuhul ahogy felszívja a levest vagy a nyálam és olyan... - megint olyan fúj fejet vágok, hogy nem szimpatikus az egész, de aztán nevetek.
Amúgy sem eszem sok levest, azaz mióta nem élek Henryvel és míg nem éltem vele, nem ettem sokat.
De persze szedek a levesből és örömmel eszem belőle és igen, üresen, de engem nem zavar hogy alig kell rágni. A joghurtokat is szeretem meg a pudingokat, sőt még a bébikaját is, de utóbbit nem hangoztatom.
-Jól van, én nem tudom mi az esete, miből inna nagyobb lelkesedéssel. - Mosolygok már Reeven kapcsán, örülök, hogy támogat, akkor nem volt hülyeség tőlem ez a kis vásárlás.
Reeven amúgy jó téma, örömmel hallom, hogy hamarosan pótolja a jogosítvány megszerzését, itt Amerikában alig van fiatal aki ne tudna vezetni, elvégre buszok sincsenek nagyon.
A hús örömömre van, az bárhogy jó, közben elmesélem milyen volt az értekezlet, meg hogy az egyik diákom átment a nyelvvizsgán aminek nagyon örülünk, így el tud majd külföldön helyezkedni könnyebben.
Ő mosogat, én törölgetek, bár erősen szorgalmaztam ott van Brünhilda, dolgozzon ő, arra van, de Lia hajthatatlan, mondván ez csak pár tányér... de mindig csak pár tányér van nem?
-Hmmmm, ennél szexisebben nem közölték még velem, hogy büdös vagyok... - Nevetek fel, megcsókolom, majd bólogatok. -Persze, csípd ki magad virágszálam, hagy lássa mindenki mennyire jó nőm van, hmmm? Úgy se hagyom hogy mással táncolj! - Vigyorgok és elkezdem kigombolni az ingem, jelezve menjünk. Próbálom nem elhúzni majd a tusolást, de elég nehéz, olyan szexi a másik, nem lehet nem fogdosni és csókolgatni, nézni ahogy folyik a testén a víz. Aztán magamra kapok egy fekete inget és egy farmert, kivéve ha másképp nem óhajtja, szeretnék tetszeni neki.

//Eszembe jutott: kölesgolyó Smile

Közel volt! :DDD//

Valóban attól félek, a krémleves önmagában nem elég laktató. Egy időben pedig én is magában ettem, néha ittam, ha kellően fel volt hígítva, és annyi volt a napi folyadék (meg kaja). De most nem csak rólam van szó, ha már az én menüsorom eszi, legalább lakjon jól, adok valami pluszt is cserébe azért, hogy ilyen bébi dolgokat fogyaszt.
- Hát jó, ha te mondod...- hagyom rá, többé nem erőlködök a levesbetéttel.
Valamit én valamikor félreérthettem ezzel a dologgal kapcsolatban, mert most kijavít.
- Nem tudom... Mindig az az érzésem, hogy tartózkodsz azoktól a dolgoktól, amik lisztesek. A sütiktől is. Nem igazán eszel belőle, ha sütök...- húzom el a szám. Egy ideje ezzel is felhagytam, mert mindig kiderült, hogy ... sokat csináltam. Inkább ezt gondolom, mint azt, hogy rossz volt. A tekintetét keresem, próbálva kiolvasni belőle, mi az igazság, de csak bohóckodik, és azt a szokásos arcát vágja, amikor nem ízlik neki valami. A leves egyébként (önmagában) nem okoz gondot neki. Máskor is mondta, hogy ízlik, most is bőségesen szed magának, szóval azzal nagy baj nincsen.
- Oké, megértettem- hajtom le egy kicsit a fejem, mintha megdorgált volna.
Reevenre térve ismét visszatér a jókedvem (nem mintha nagyon elment volna).
- Van is ötletem...- csapok a számra, el ne szóljam magam. Sebastian nem biztos, hogy tudna titkot tartani. Én meg vigyorgok, mint aki biztos benne, hogy jó az ötlete (közel sem). Amúgy örülök, hogy vásárolt Reevennek, nagyobb bátorsággal hívom el, ha tudom, hogy Sebastian is támogat az ötleteim kivitelezésében. Márpedig szeretném, ha Reeven több időt töltene velünk, akár itt, mert szüksége van szeretetre és családra, és nekem úgy tűnt, Sebastiant is nagyon megkedvelte.
Aztán kötetlenül dumálunk. Élvezem, hogy egyre jobban beavat a hétköznapjaiba, hogy mesél (én nem nagyon szoktam mesélni a saját kórházas élményeimről, mert nem hoz osztatlan sikert a téma).
- Jupiii!- sikkantom a diákja sikerére. Mindig tudtam, hogy Sebastian jó tanár, de amikor egy reménytelennek tartott esetet jut sikerhez, még büszkébb vagyok rá.
Aztán együtt mosogatunk, mondhatni szokásos felosztásban, de már meg sem beszéljük előre, ez már automatizmus. Gyorsan haladunk, hisz megvan az összhang, Brünhilda meg had pihenjen, ráfér, ma már dolgozott egyszer.
Nevetek, ahogy reagál, mikor tusolni hívom.
- Szívem, csak kihasználni akartalak, hogy szappanozd be a hátam!- harapok az ajkaimra, nehogy megint nevessek. Nem büdös, isteni az illata, de örülnék mégis, ha velem tartana a zuhany alatt! Hátha...
- Csak veled akarok táncolni!- hunyorgok rá. Ez a mi esténk, a mi közös esténk, vele akarok lenni, nem is érdekel más, csak ő.
Bejön velem a tus alá, de ellen bír állni, csak kényeztet picit és nem használja ki a lehetőséget. Talán tartalékol, vagy nem is gondol rá, hogy máris magáévá tegyen. Én is összekapom magam, gyors sminket dobok fel (ritka alkalmak egyike), aztán egy ruhát keresek magamnak, s mert Sebastian fekete inget húzott fel, hozzá öltözöm.
- Jó leszek így? - kérdezem, és megforgok előtte. Az a fontos, hogy neki tetszek neki.
A hajamat kifésültem, de mert korábban be volt fonva, enyhe hullámokban omlik a vállaimra.

Kedvesen nézek rá, hogy ne vegye magára ezt a kásás dolgot, de mivel együtt élünk, nem fogom azt füllenteni, mennyire jó, hogy ilyet ehetek, mikor nem kívánok belőle enni, vagy csupán keveset és ritkán.
-Mert nem vagyok édesszájú szívem, ezáltal az édes süteményekből is ritkábban veszek el ha itthon is vagyok és van is. Nem azért mert nem ízlik, csak kevesebbet eszem belőle. Csinálj húsos pogácsát, hamar el fog fogyni! - Kacsintok rá, megölelem, ne legyen már buta.
-Jaj te, hát téged szeretlek, csak ezt kását nem szeretem, azaz nem igazán na! De ez nem a világ vége ugye? - Csókolom meg, nem értem miért csalódott, jó nekem üresen is a leves, de tényleg!
Reevennel aztán visszacsalom a mosolyt az arcára, ötlete is támad milyen bögrét vegyen neki, ami jó, vigyorgok én is, hogy ez felvillanyozta.
Beszélgetünk, mesélek a diákom sikeréről is, a reakciója egyszerűen bájos, nevetek is, összecsókolom a kezét, imádom mikor ilyen!
Persze megdolgoztat, kénytelen vagyok törölgetni, de egye fene, nem halok bele, főleg, mert közös fürdéssel kacérkodik utána.
-Áh az egész más, a rabszolgasors sokkal csábítóbb, főleg ha szexrabszolgád lehetek... parancsolj velem úrnőm! - Enyelgek neki majd megcsókolom hosszan, francia csókkal, beletúrva a hajába, hogy kibomoljon, majd megköti újra.
-Reméltem is! - Vigyorgok, csak nem csapják le a kezemről, több lenne mint kínos.
A zuhany alatt jól viselkedek, nem rosszalkodom nagyon, csak annyira hogy érezze hiányozott és jó összebújni vele. Míg rakok magamra némi arcszeszt és kivonulok felöltözni, ő sminkel, aztán én kinn elvagyok a nappaliban míg öltözik. Mikor kijön végigmérem, elnyílik az ajkam.
-Nem, nem jó leszel, tökéletes! Pazarul festesz ebben a ruhában... nem is láttam még rajtad! Többször kéne ilyet hordanod... - Simítok fel a combján ahogy közel értem, egészen a fenekéig kaján vigyorral, nagyon jó ez a ruha!
-Gyönyörű vagy... - Simítok bele a hajába és összecsókolom az arcát, a száját.
-Előtte ha gondolod sétálhatnánk a városban, megiszunk valamit, ott nehezebben szerzünk majd italt. Fogok, csak amolyan... alapozásnak. Mit szólsz? - Még korán van, a buli csak később kezd, addig ellehetnénk, csavarognánk, iszogatnánk és aztán vetnénk magunk a partiba.

- Húsos pogácsa, ühüm, oké- jegyzem fel magamnak, és dorgálom magam, miért is nem jutott hamarabb eszembe. (Az ölelése meg nekem desszert. Na de nem biztos, hogy ilyen áron kell megkapni!)
- Jaj, dehogy!- Elég gáz, ha úgy jön le, ettől dől össze a birodalmam. Nem jött be, ennyi. Azaz: ez sem jött be, és lassan ki is fogytam az ötletekből. De majd főzök igazi húslevest. Sok hússal és zöldséggel. Még tészta sem kell bele, olyan sűrű lesz. Megáll benne a kanál!
Azzal tesz megint boldog(abb)á, hogy elmeséli, vett Reevennek ezt-azt, hogy ha itt maradna, ne szenvedjen hiányt semmiben. Reeven egy ideig tartott Sebastiantól, és mindig kimondja, úgy érzi, terhünkre van. Ez a lépés azonban egyértelműen bizonyítja, hogy Sebastian is befogadta őt (mint családtagot). Biztos meggyőzi majd róla, hogy Sebastian is szereti őt. A bögrét viszont majd én szerzem be neki. Olyan klassz ötletem támadt! És remélem, Reevennek is tetszik majd...
Sebastian aztán a napjáról és az egyetemről beszél, egy diákja sikeréről, amiben neki is szerepe volt. Büszke vagyok rá. Lelkes kitörésemen nevetgélni kezd, majd megcsókolgatja a kezem. Nem egészen értem, hogy miért, de tetszik, ahogy csinálja, szeretem a nevetését.
Közösen rakunk rendet, aztán közös fürdésre invitálom.
- Nem igazán vagyok uralkodó típus, de majd kitalálok valamit!- kuncogok. Nem először mondja már, hogy szexrabszolga lenne. Azonban nincs időm sokat agyalni ezen, mert rabszolgához nem méltó módon kezdeményez és kap le mélyen, hosszan, szenvedélyesen. Még a hajam is kibomlik, ahogy beletúr, pedig fel kell kötnöm, mert megmosni nem akarom.
- Ejnye....- morcogok magamban.
Biztat, hogy csípjem ki magam. Neki akarok szép lenni, nem mások kedvéért, de megértem, hogy ha büszke akar lenni rám, ezért sminket teszek fel és szép ruhába bújok. El is érem a várt hatást, a bókjával elbűvöl, a reakciójával plusz pírt ken arcomra. számról meg lelopja a fényt...
- Nem túl merész?- éppen ezért... Lényegében hozzáférhető vagyok (kihívó?), ez alá a ruha alá melltartó sem illik, de tökéletesen fed és takar, attól nem félek, hogy kiesek belőle. Sebastian keze is utat talál a fenekemig. - Nem hiszem, hogy szerencsés volna ilyen ruciban szaladgálni a kórházban...- rázom a fejem, noha valószínűleg nem arra gondolt, hogy ott viseljek hasonlót. Húzom egy kicsit, hogy megtudjam, izgatja-e a fantáziáját, ha itthon is szexisebben öltözöm, vagy csak arra gondolt, a kiruccanásaink alkalmával öltözhetnék gyakrabban így. Elvégre nem szokásom, jó nekem a farmer és a póló.
- Köszönöm. Te is jól nézel ki!- viszonzom a bókját, közel sem olyan ügyesen, de őszintén. Amikor mosolyog, teljesen megváltozik az arca, és a vonásai egészen ellágyulnak. Menniyvel más így, mint amikor szigorú!
- Rendben, szuper!- egyezek bele azonnal az ötletébe, mert sétálni is szeretek vele, meg iszogatni is. Ha iszunk, időnként bele tudunk bonyolódni komolyabb beszélgetésekbe, máskor pedig nevetgélünk, mint a tinik... Nem félek, hogy könnyen becsípnék, rendesen ettem, és nem üres a gyomrom. Sebastian amúgy sem engedné, hogy annyit igyak, amennyi ártana, és én sem emelgettem azóta koktélos poharakat, mióta Lídia lánybúcsúztatója volt.
- Kifejezetten meleg az este. Ugye, nem jósoltak esőt?- mert akkor kabát sem kell, hiába van ősz a naptár szerint.
Belebújok a topánkámba, aminek van egy kicsi sarka, de nem kényelmetlenül emeli meg a bokám, és úgy hiszem, a tánc sem lesz kényelmetlen benne. Gyorsan szétnézek, mintha ellenőrizni akarnám, minden rendben van-e, mielőtt elmegyünk, aztán kezet nyújtok Sebastiannak.
- Részemről kész vagyok, indulhatunk!

-Ahaaaa! – Vigyorgok, érzem jó tippet adtam neki, legközelebb csinál is ahogy ismerem. Jutalmul majd megeszem az egészet és kipukkadok mint egy lufi. Na jó nem, de biztos sokat eszem majd belőle.
Eszünk, beszélgetünk Reevenről, a suliról, majd elcsábít egy közös zuhanyra is (nem volt nehéz dolga)
-Áh, csak bele kell rázódni, menne az! – Nevetek az uralkodásra, nem, nem bírom elképzelni hogy parancsolgatni kezd, maximum játékból, pironkodva. Mondjuk az is vicces lenne. Meg is csókolom szenvedélyesen, beletúrva a selymes hajába, élvezem nagyon. Na igen, szeretem a domináns szerepet, azt se tudom mennyire menne az ellenkezője… de a kedvéért engedelmes lennék az is biztos!
-Most mi az? Miért morogsz? Én is csak veled fogok, hmm…? – Vigyorgok és a másik kezem is a fenekére simítom, majd rámarkolok mindkettővel és kicsit alányúlva megemelem, belecsókolok a nyakába nevetve.
-Nem-nem, teljesen jó, szexi! Mint te! – De komolyan, passzol nagyon.
-Ehh… nem is a kórházra gondoltam, csak ha megyünk valahova, mész valahova. Ilyesmi… bár a kórházban az öreg beteg bácsik napján roppantul feldobnád, kétség sem fér hozzá! – Nevetek, Amelia lenne az abszolút favorit.
-Akkor jó, szeretnék neked tetszeni! – Mint mindig.
-Nem, kellemes idő lesz, de valamit a válladra hozzál, este már hűvös lesz. – Csókolom meg a vállát pár helyen, simogatva a karjait.
Kényelmesen összeszedelőzködünk és elindulunk, mivel nem vezethetek azt javaslom, ha már sétálunk, sétáljunk be a belvárosba, ott sok helyet ismerek, ahova bemehetünk táncolni és lesz kedvére, kedvünkre való muzsika.
Menet közben ha látok valami szimpatikus italozó helyet, be is ülök vele, olyat keresek ahol vannak koktélok. Ahogy észrevettem a lányok inkább ezt kérnek, de ha bort vagy sört inna, az is lesz.
-Na mit kérsz életem? Van kedvenced? –Érdeklődöm, ha mondd valamit kérek is, annak fényében fogok majd magamnak is. -Amúgy milyen emlékeid vannak az ilyen jellegű táncos estékről? Otthon eljártál a barátnőiddel? –Kérdezgetem, kerítek egy asztalt is, de mellé ülök, nem szembe vele, mert akkor messze lenne és nem tudnék hozzáérni és csókolgatni. Már ha nem zavarják ezek a dolgok, de nehéz megállnom, ami azt illeti.

Oldott hangulatban telik az idő, eszünk, dumálunk. Aztán rendet teszünk és közösen megyünk tusolni.
- Nem félsz, hogy tetszeni fog és rákapok? El nem venném tőled a szereped!- nekem tökéletesen megfelel, ha ő irányít, annak mindig jó a vége. Magamat még nem ismerem annyira, mi történne, ha nekem adná a gyeplőt.
A csókja (túl) heves, szétbomlik a hajam, morcogok egy kicsit, hogy rakhatom fel újra, mert nem akartam összevizezni. // A morcogás annak szólt, hogy széttúrtad a hajam// Aztán lassan elkészülünk. Amint a ruhámban meglát, megint akciózik, a lélegzetem is elakad, mert izgató, amit csinál.
- Képzelem, mennyire- nevetek. Több kárt okoznék, mint hasznot, az idősebbek már nehezebben viselik az izgalmakat- Oké, neked bármikor- nézek rá izgatottan, mert örülök, hogy szexinek talál, de ha nincs mellettem, nem akarok olyan lenni.
- Ez kölcsönös...- bújok hozzá, mert igen, nekem is ez a célom, tetszeni neki.
Az időjárás kedvez nekünk, meleg és száraz, de őszintén, nem tudom, változik-e valamit a következő órákban. Sebastian jobban tudja, szinte hivatásból ismeri a napi híreket, előrejelzést. Tanácsolja, hogy vigyek magammal valamit, amit később felvehetek.
- Oké- és a karomra terítek egy kabátot.
Elindulunk. Belé karolok. Kényelmes tempóban sétálunk a belváros felé. Rá bízom magam, ő jártasabb a szórakozóhelyeket illetően, mint én. Magam nem vagyok válogatós, úgymond kocsmaszintű helyek errefelé nem léteznek, nincs mitől tartani. Nem tűnik úgy, mintha konkrét helyre mennénk, de élvezem a sétát, a társaságot, a lehetőséget...
- Nem kéne, hogy kiüssön, valami könnyűt- húzom fel picit a vállam, amikor beülve egy helyre arról kérdez, mit innék- Nincs kedvencem, de most valami édes esne jól. Mondjuk... bor?
Nem vagyok túl határozott, ami azt illeti. Kevert italokat nem szeretnék inni, a koktéloktól egy időre elment a kedvem, szóval nem kísérletezgetnék. Inkább valami olyat, amit szoktunk, amit ismerek, amit Sebastian is szeret.
- Amikor gimibe jártam, voltam néhányszor diszkóban- mondom, kissé hozzá hajolva, kihasználva, hogy nem velem szemben ült le, hanem hozzám közelebb- A zene és a tánc mindig is vonzott, ezt te is tudod- mosolygok rá- De aztán rájöttem, a többség nem táncolni jár ilyen helyekre, hanem inni, bagózni, felszedni valakit- húzom el a szám a végére, mert ez a része nem tetszett. Mintha természetes dolog lenne, hogy ha discoba megyek, valaki más ágyában kell töltenem az estét, nem a sajátomban. Merevnek és frigidnek tartottak, egyesek azt is mondták rólam, a csajokhoz vonzódom, úgyhogy kimaradtam az effajta bulikból egy idő után. - Nem éreztem jól magam közöttük, így elmaradtam- ennyit a régi életemről, Szegedről.
- Megpróbáltam később, itt, már felnőtt(ebb) fejjel újra eljárni ilyen helyekre. De a dolgot nem láttam másképp. A csajok pasizni akartak, a pasik csajozni. Nem a kikapcsolódáson volt a hangsúly és ez nyomasztott egy kicsit. Mintha nem lennék normális, mert nem olyan vagyok, mint az átlag. Még a barátnőimet is elvesztettem emiatt. De nem tudtam változtatni. Nekem nem ment...- szinte esdeklőn nézek Sebastianra, ne ítéljen el miatta. Nem mondom ki, és nem mondanám ki, de tartottam a pasiktól.

-Neeem, ilyentől nem félek, maximum minden menet egy erotikával túlfűtött hatalomért folyó küzdelemmel fog kezdődni, grrr! - Nevetek, megcsókolom, nem, nem félek ettől.
//A hajad elvileg még a zuhany előtt bomlik szét, de ha a zuhany alatt akkor is csak egy csibészes mosolyt kapsz Razz

//
-Ez jó hír! - Nekem bármikor? Éljen, akkor mindig, bár az ágyban meg a meztelenséget preferálom, ehehe.
//Már nem én olvasom a híreket, de amúgy jah, mindig hallom a rádióban, szóval xD//
Mivel éjfél előtt nem tervezek hazajönni, így tanácsolom egy plusz ruhadarabot hozzon magával, amit meg is tesz, majd elindulunk.
-Bort innál? Jó, akkor bort kérek édesem! - Csókolom meg mikor hosszú séta után beülök vele egy italozóba. Mivel bort kért, kérek a kedvenc édeséből //asszem fehér, de Seby tudja xD// Magamnak is kérek, majd leülünk egy asztalhoz.
-Mert a többség ezért jár oda, de táncolni is jó, én is szeretek. Henryvel mindig elhülyültük, de tény, ismerkedni jó. - Ismer, tudja milyen vagyok, hovatovább, amiket leírt rám is igazak.
-Túl csinos voltál csak irigykedtek! Tudták nem érdemelnek meg. Én sem, de azért nagyon próbálkozom! - Csókolom meg, de csak röviden, mosolyogva.
-Emiatt hogyan vesztetted el a barátnőid? Aki komoly kapcsolatot keres, nem a diszkóban fogja megtalálni... legalábbis nagyon kevés esély van rá, nem? Ha odamentem én sem állandó partnert kerestem, csak táncolni akartam, inni... csajozni. - Húzom be a nyakam, emiatt ő ne ítéljen el, de tudom, hogy tudja, mint ahogy azt is, már nem csinálom. De ha ez volt miért tagadjam? Tőle sem várom el.
-Amúgy vannak igényesebb diszkók is, ahol megértik a nemet, de komolyan. Oda tényleg a tánc miatt mennek a legtöbben, de ez általában amolyan... speciális zenés, egy rétegnek szól, oda én azért nem jártam. - Vonok vállat, mert megesik az ilyen, de vannak. Közben koccintok vele és iszok pár kortyot.

- ennyire komoly?- nyílik nagyra a szemem. Sosem gondoltam erre, nem is vonz a dolog, így elsőre. De ahogy előadja, viccesnek tűnik, a grrr miatt nevetek is. Még a végén rábeszél, ki tudja?
//Hát jah, én is így emlékszem. Ne ragozzuk túl, hol csúszott el a sztori... Smile

//
Rötyögök, amikor örül a hírnek, miszerint neki hajlandó vagyok gyakrabban kiöltözni, bár megfordul a fejemben, az öröme talán annak szól, hogy máskor nem vagyok eléggé jó. Azaz farmerben, pólóban. Mégsem lehetek mindig ilyesmi rucikban, ez nem vall rám, nem én vagyok!
//Ha nem is olvasod, hallod, hiszen minden műsorban legalább óránként mondanak híreket. Kénytelen vagy hallani, ha akarod, ha nem. Erre gondoltam (én is).//
A belvárosba indulunk, kényelmes tempóban, összekapaszkodva. Vaamivel később beülünk valahová, az asztalnál hozzám közelebb ül, így kezdünk újabb beszélgetésbe, miután megrendeli az italokat. Bort kér, mint én, fehéret, édeset.
- Igen, ezt értem és elismerem- mondom lehajtott fejjel- Ismerkedni jó- Ha csak ennyiről szólt volna, ki se lehetett volna vakarni a discóból.
- Sebastian, ne mondj ilyeneket! - dorgálom meg egy kicsit, mert amit mond, erős túlzás. Minden tekintetben. Ha már felhozta, én nem érdemlem meg őt, de erről kár lenne vitát nyitni. Nem is akarok. Inkább most én bújok közelebb, adok neki csókot, talán hosszabban, ahogy ő az imént engem lekapott.
- Inkább fiúzni akartak... Meséltem már? Egy ideig egy albérletben laktunk hárman, de nem működött, épp az átjáróház miatt- Képes voltam szóvá tenni, hogy halkabban mulatozzanak, ha egyikőnk műszakban lesz másnap. Vékonyak a falak, pihenni sem lehetett, nem egyszeri alkalomról volt szó - Megharagudtak, elköltöztek. Utána már nem hívtak magukkal.
Sebastian elmondja, hogy ő is hasonló okokkal és céllal járt discóba, mint akikről meséltem.
- Látod, velem van a baj, csak én gondolom másképp...- hajtom le megint a fejem. Mindenkinek igaza volt, én vagyok különc. Nekem az egy estés kalandok sosem tűntek vonzó opciónak.
- Sosem hallottam még ezt a kifejezést...- ráncolom a homlokom, mire gondolhat Sebastian a speciális zene kapcsán. De helyről sem tudok, ahol valóban a tánc lenne a lényeg.
Közben megérkezett a bor, apró kortyokban kezdem inni, miután koccintottunk. Arra gondolok, most könnyű dolgom lesz. Jól érezhetem magam, mert nem egyedül megyek, Sebastian a párom, és ő nem csak remekül táncol, hanem megkímél az esetleges kellemetlen szituációktól. Még mindig félek az effajta helyektől. Egyedül nem mennék el, az biztos.
- Gyakran szedtél fel lányokat? - nézek rá kíváncsian. Most először kérdezek rá olyasmire, ami a múltját (vagy a szokásait) e tekintetben firtatja.

-A komolynál is komolyabb! - Nevetek, azt hiszem én néznék a legjobban ha előtörne belőle a domina.
//Jah hát igen, ott vagyok mikor olvassák, csak nem tudtam pontosan hogyan érted xD//
-Ó, igazán? Nem tűnsz nagyon ismerkedősnek, szerintem velem is csak azért álltál le dumálni minden gond nélkül mert már ismertél valamennyire. - Nem tudom, valahogy sosem olyan lány benyomását keltette, aki csak úgy leáll bárkivel beszélgetni. Csak úgy.
-Miért? - Vigyorgok rá, hiszen tényleg nagyon szép lány. A csókját élvezem, nem is kicsit. Örülök, hogy nem zavarja, mások is láthatnak.
-Nem, nem mesélted. Túl sok volt az Ahhh és mééég? - Nevetek kicsit pimaszul, de megértem ha ez zavarta.
-Ezért megharagudni... elvégre együtt éltetek, a minimum hogy odafigyelek a másik igényeire. Ne foglalkozz ezzel, valószínű a barátságot sem gondolták komolyan, ahogy semmi mást sem ha ennyi nekik az élet. - Mert habár én csapodár voltam mindig is, figyeltem a környezetemre.
-Nem, egyszerűen neked másra volt igényed. Nem mindenkinek kikapcsolódás ez. De nekem sokáig be kellett érni ennyivel mert úgy sem tudtam volna normális kapcsolatot fenntartani. - Vonok vállat, ha épp elutaztunk valahova örültem ha beszélik az angolt vagy a franciát, nem hogy bármi komolyra gondolhassak.
-Hát hogy egyfajta zene szól, mondjuk csak drum and bass zene szól vagy Goth Rockot hallgattok és arra buliztok. Utóbbin voltam, még sminket is kaptam! Állat volt, bár nem lettem fanatikus! - Nevetek, olyan voltam mint valami elcseszett rock star.
-Hmmm, mi számít gyakrannak? Havonta elmentem valahova ismerkedni mikor fiatalabb voltam. Aztán... egy ideig semmi... aztáááán mikor idejöttem és helyreraktak, rájöttem nekem kell a szociális élet, az aktív nemi élet hogy így mondjam, szóóval... akkor megint ismerkedtem. Állandóan kerestem, hogy megleljem a célom. - Mosolygok rá, sok idő volt mire megtaláltam őt, de megérte.
-Sosem voltak kalandjaid, gondolom. - Ebben semmi kritika nincs, csak érdekel, tudja-e milyen az egy éjszakás kaland, vagy sem. Nem olyan lánynak tűnik. De a fiú ügyeiről nagyon keveset tudok, lehet volt neki és rájött nem az ő világa...

Meg sem rebben a szempillája, amikor tovább hergel, és pont ez árulja el, ugrat. Vele nevetek, szerencsére nem elvárás, hogy bőrszerkóban, korbáccsal izgassam fel vagy valami hasonló. Ha kezdeményezek, akkor sem az a cél, hogy uralkodjak rajta, bár néha megesik, hogy éppen úgy a jó, ha én "irányíthatok". Amúgy meg, nincs okom panaszra: nagyon figyelmes velem ezen a téren is.
- Ebben tévedsz... Én... szeretek ismerkedni és alapjáraton barátságosnak mondanak, csak... - keresem a szavakat, mert nem akarom elárulni magam. Bár Sebastian jobban ismer...- Nem tudtam és nem tudom kezelni a pasikat. Inkább kerülöm őket. Ez van!
Aztán megérintem a karját, és a tenyerem ott is hagyom, ha engedi.
- Te pedig ... mindig jó voltál hozzám. Egyenes vagy és őszinte és ez nekem sokat számít.
- Miért ne érdemelnél meg? - kérdésére kérdés a válasz. Különben sem én vagyok főnyeremény, hanem ő. Rajtam még van csiszolni való.
Beszélek neki a korábbi szokásaimról, a barátnőimről, akikkel egy albérletben laktam, és arról is, miért váltak szét útjaink. Úgy érzem, kinevet egy kicsit, és gúnyolódik azon, amit mondtam, de a megfogalmazása lényegre törő.
- Nem a mennyiséggel volt a baj, hanem a hangerővel- teszem hozzá némiképp halkabban, hiszen azóta jól tudom, nem lehet mindig "némán" csinálni. Az emberből előtörnek a hangok, ha akarja, ha nem!
Próbál vigasztalni, de amit a barátságukról mond, megint szívembe mar. Talán tényleg nem gondolták komolyan. Vagy... azt hihették, irigykedek rájuk. Az biztos, hogy meg sem próbáltak megérteni.
Sebastianra nézek, kissé bánatosan. Hogy a fenébe ne lett volna igényem barátra, fiúra, társra? De aztán bólintok. Valahol igaza van, és ebben hasonlítunk: normális kapcsolatra esélyünk sem volt.
- Oké, így már értem- bólintok vidámabban- Ne mondd! És milyen sminked volt? Van róla képed? - Féloldalasan és hunyorogva nézem Sebastiant, elképzelem az arcát, fehérre-feketére mázolva (csontváz jut eszembe először a karakteres arca miatt), de ezt majd alakítom ahhoz, amit elmesél- Hű, érdekes lehetett, én sosem voltam beöltözős-kifestős buliban!
Sebastian is beszél a fiatalabb éveiről.
- Havonta egyszer? Szerintem az nem is sok...- mondom könnyedén, és megint volna kérdésem, de beelőz.
- Nos... nem volt célom kalandozni, mondjuk így- megint le kell hajtanom a fejem, nem szeretek erről beszélni. Vajon beéri ennyivel? Egyáltalán, mi a kaland? Mi számít annak? Egy dugás? Érzelem nélküli nemi kapcsolat? Mint egy kaleidoszkóp. Ahogy nézzük, úgy értelmezzük. Kaland lehettem Nagy Fehérnek, és meglehet, Lionak is. Még Sebastian sem gondolt rám komolyan... kezdetben. Akkor az kaland? És ha az én szemszögemből nézzük?
- Apropó, cél. Az előbb említetted, hogy állandóan kerested, hogy megleld a célod. És... míg el nem felejtem: miben kellett téged helyrerakni? - komolyan érdekel, vajon mostanra milyen célkitűzései lettek (bár némelyekbe már beavatott, de hátha van még újabb) és mi volt az, amiben ki kellett igazítani? Ez a helyrerakás valahogy rosszul hangzik, az jut róla eszembe, amit a pszichológus mondott sokszor: rakjuk helyére a dolgokat... Ez valamiért lehangoló és szomorú.
Megint a poharamhoz nyúlok, és kortyolgatok belőle. Jól esik, de nem iszom meg egyszerre. Leteszem a poharat, és a vékony száránál fogva pörgetem kicsit.

-Ez butaság édesem, engem teljesen jól szoktál kezelni. És ne mondd hogy nem vagyok tipikus pasi vagy azt hogy nem vagyok elég férfias mert kiugrom az ablakon, nem érdekel, hogy a földszinten vagyunk! - Nevetek, de tényleg. Velem teljesen normális volt. Jól kezelte a dolgokat, egy kettő dolog volt neccesebb, de az már más tészta. Nem ismerkedős dolog volt.
-Amúgy egy angyal vagy, persze hogy ezt mondják! - Mosolygok rá, Amelia nagyon barátságos. Az érintést mi sem természetesebb, hogy hagyom, imádom ha hozzám ér.
-Nem minden férfi hazug és körmönfont. - Közlöm szelíden, de jól esik, hogy nincs efelől kétsége irányomban.
-Nem tudom... félek elrontok valamit vagy megtudsz rólam valamit és... -Vállat vonok mosolyogva, most erre mit mondjak? Szerintem egy Josh féle pasi kéne neki továbbra is, én pedig nem vagyok olyan jó mint Josh.
-Hát... de édesem, sajnos vannak hangos emberek. Én ugyan halk vagyok, de egyesek nagyon hangosak és nem direkt. Lehet a barátnőd is ilyen volt. - Védem finoman a csajt, mert én is voltam már nagyon hangos lánnyal, nem csoda ha a szomszéd nyanya nem kedvel, maradjunk annyiban. De mosolygok rá és simogatom a karját, puszilgatom a vállát.
Látom kicsit elszomorodik, de sajnos ez ilyen pálya. Én is sokszor estem ebbe az illúzióba, de Josh óta tudom, agyon sok "barátom" nem is volt még csak a fogalom közelében sem.
-Húúú... lehet van, de én nem voltam fényképmegőrzős valaki. De erről talán van. De ez nem beöltözős buli volt, azok az emberek tényleg így mentek ki utcára is minden nap! - Röhögök, mert azt hiszi jelmezbálba mentem, holott csak be akartam olvadni!-Csak ki volt húzva a szemem feketén, bőrszerkó, fekete körmök... Még olyan szöges nyak- meg karláncom is volt! Vad voltam ám! -
Nevetek, mert most már nem venném fel, max a poén kedvéért.
-Nem, volt hogy többször is, de nehezen lehetett összeszervezi a diszkót, de ismerkedni bárhol lehet. Házibuliba többet jártam, főleg egyetem alatt. - De ott is mérsékelten, mert a jegyeim nem romolhattak, ugye.
-Értem... - Sejtem mire gondol, jobban át is karolom és megpuszilom, mondom én hogy csak komolyban gondolkodott, ő ilyen, nincs ezzel semmi baj.
-Igen, de életem, téged kerestelek, te voltál a célom. És abban kellett helyreraknod, hogy ezt észre is vegyem. Csak akkor döbbentem rá, hogy nem várhatok ezer évet, hogy merjek lépni, mikor azt hittem... elvesztettelek. Ez eléggé... gáz tudom, de... én ettől az egésztől rettentően féltem. - Sütöm folyamatosan le a szemem, mert azon a pénteken bennem valóban megmozdult valami, de reggel össze is tört. Nehéz volt újra felkapaszkodni, de megérte.
-De hogy ne kerüljem ki a kérdést, mert rossz szokásom nos... Phoenix rakott helyre, hogy... ne utáljam magam és ne gondoljam azt elcsesztem mindent... Nem éppen fényesen váltunk el egymástól Henryvel Londonban. Nehéz volt elfogadnom, hogy talán nem kellek neki... ahh... hülye vagyok tudom, de aztán... mikor újra tudtam nevetni is nem csak ércelődni már ment az ismerkedés is, bár a legtöbb csak kaland lett, mert nem kerestek. - Nevetek, mit számít már? Akkor sem volt bennem tüske. De nehéz arról beszélni milyen savanyú voltam, arra a Sebastianra senki sem kíváncsi és nem is hibáztatok ezért senkit. Mosolyogva nézem ahogy játszik a pohárral, csókolgatom a nyakánál inkább, belefújok, nevessen kicsit, akkor én is boldog leszek. Játékosan meg is harapdálom, bújok hozzá. Jó hogy van nekem.

- Te TE vagy!- rázom finoman a fejem. - Férfias vagy és tipikus pasi, de ezen túlmenően elég intelligens is, hogy érts a ... szóból- Sosem volt erőszakos, sem szóval, sem tettel és ebben (is) különbözik az átlagtól- Veled könnyű dolgom van- teszem hozzá. Nem is lehet vele rosszban lenni, hiszen olyan rendes!
- Elég, ha normálisnak hisznek...- mondom, kis öniróniával. Nem akarok angyal lenni.
- Igen, tudom. De el sem hiszed, egyesek mi mindent képesek összehordani, csakhogy elérjék a céljukat...- ma is nehéz felfognom, ami Nagy Fehérrel történt. Minden olyan igazinak, valóságosnak tűnt!
- Sebastian, hibázhatsz te is és én is, ebből még nem következik, hogy szakítanunk kell. Kérlek, ne aggódj emiatt, hiszen tudunk beszélgetni, okom is van azt feltételezni, hogy akarnád is megbeszélni, ha ilyesmi történik, nem? - nézek rá kissé szorongva, mert elülteti a bogarat a fülemben, hogy titkol valamit. A karjába kulcsolom a karom, a vállának döntöm a fejem, úgy nézek fel rá.
- Könnyebb kérni, mint betartani, de csak azt kérem, tarts tiszteletben annyira, hogy nem csapsz be. Ha rám untál, ha mást szeretsz... mondd el! - máris görcs van a gyomromban, ha arra gondolok, egyszer ez bekövetkezhet.
A barátnőm szokásai mosolyt csalnak az arcára, védelmére kel. És közben metakommunikációval közli, megérti, ha zavart a dolog.
- Nem voltam irigy, hogy neki jó dolga van, de frusztrált, hogy nem tudom kipihenni magam egy műszak előtt. Fáradtan sokkal nehezebb koncentrálni, és azért nem mindegy, mennyire vagyok használható!- nem akarok azokkal a szavakkal dobálózni, hogy emberéletek függnek tőlünk, de lényegében erről van szó. Könnyebb hibázni, ha fáradt vagyok. Sokkal jobban sajnálom, hogy a barátságunk is ráment erre a dologra.
- Aha, már értem...!- somolygok, mint aki rájött, hogyan működik a spanyol viasz. - Jó ideje nem botrányos, ha egy férfi festi magát. Sok színész, zenész teszi ezt, és némelyiknek jól is áll!- mosolygok. Hú, szívesen megnézném Sebyt is kihúzott szemekkel- Majd megkeresed nekem? - hátha talál róla valamit.
Már majdnem védelmembe veszem Sebastiant, hogy havonta csak egyszer csinált görbe estét magának, de aztán a védelmet ő maga töri össze, amikor kiegészíti a sztorit azzal, hogy házibulikba járt. Gondolom, hasonló céllal. Mindegy, remélem, akkoriban kitombolta magát.
Átölel és megpuszil, amikor tudatom vele, nekem nincsenek ilyen kalandjaim. Nem tudom, talán nem esett le neki, hogy rajta kívül csak két pasival volt dolgom? Egyiket sem egy éjszakára terveztem.
Még nem a bor beszél belőlünk, legalábbis nem ittunk annyit, hogy mellé beszélhetnénk, de meglepődök azon, amit mond, ahogy összefoglalja nekem a dolgokat (saját szemszögéből):
- Seby...- suttogom, elérzékenyülten, és hozzá bújok megint. Életem egyik legrosszabb napja lett kezdete valaminek, ami miatt most boldognak érzem magam. Micsoda ellentmondás ez? - Ezt felejtsük el, jó? A lényeg az, hogy itt vagyunk..., együtt- megsimítom az arcát, és ha engedi, magam felé fordítom a fejét, hogy puhán szájon tudjam csókolni. Nem kenyerem a nyílvános csókolózás, de ez most kell. Úgy érzem, kell, Sebynek is, nekem is.
Mikor elválok tőle, a kérdés másik felére is felel. Figyelek rá, de közben játszom a pohárral, ő meg velem, így ellensúlyozva annak súlyát, amiket elmond nekem.
- Hozzád minden ép eszű ember ragaszkodna. Jó vagy és kedves, előzékeny, készséges... Henry valószínűleg csak azt akarja bebizonyítani, meg tud állni a saját lábán, hogy büszke lehess rá. Biztos vagyok benne, hogy fontos neki a szereteted- szívemből beszélek, én is mindig meg akartam felelni a szüleimnek, a nővéremnek.
Amikor azt mondja, nem keresték, ezért lettek csak kalandjai, rosszabbik énem ujjong, hiszen ez az én szerencsém. Valószínűleg sosem találtunk volna rá egymásra, ha mindkettőnknek jobban mennek a dolgai. De nem így lett a legjobb? Talán semmi sincs véletlenül.
Miként ő az előbb, most én hagyom, hogy közelebb húzódjon, játsszon, csókolgasson, harapdáljon. Borzongok az érintéseitől, gyomortájban elindul a bizsergés, és halad lefelé. Az ajkamra kell harapnom, fel ne nyögjek. Talán az nem lenne szerencsés.

-Nekem is vannak hülye dolgaim, mint mindenkinek édes. - Akkor sem olyan minden férfi mint Lionel... agresszív bunkók.
-Senki sem normális, az amúgy is unalmas, nem? - Vigyorgok, megpuszilom, ne legye már buta.
-De, nagyon is tudom. Sok történetet hallottam már. Túl sokat, ami nem volt ínyemre. - Hányszor ittam ostobákkal már, akik ezzel dicsekedtek, hogyan, milyen hazugságokkal cserkésztek be egy lányt. Undorító.
-De úgy félek hogy elmész egyszer csak... nem tudom mi lenne velem... én mindig megakarok beszélni mindent, de általában ezzel megyek mindenki agyára. - Főleg attól félek talál egy Lio 2-t akinél beindul a kémiája és annyi nekem. Szánalmas elgondolás, tudom, de attól még félek ettől titkon. Vagy megtudja mennyire nem voltam nyerő családtag... akármi.
-Nem tudnék rád unni... sosem hazudnék, mi értelme lenne? - Nézek rá, de tényleg. Mondjuk Reeve múltját nem mondtam el azóta se, de nem az én reszortom (ők meg nem mondták, hogy megbeszélték).
-Sejtettem, hogy nem, szerintem csak az zavarta őt, hogy korlátoznád a... szabadidejét. - Vagy hogy mondjam szépen, hogy unta a folyamatos szexet hallgatni.
-Jóóóó, de én szoktam! És nem azért mert b.zis, mert az amúgy, de nah, hanem mert felesleges! Nem vagyok én rocker, vagy emo! - Nevetek, hogy néznék már ki? 16 évesen azonban nagyon buli volt, 20 évesen is még. -Persze. - Mosolygok a képet illetően.
//Amúgy csak ezt találtam Milesról: KÉP XD//
Csak hogy ne hazudtoljam meg magam, próbálok őszinte lenni vele, elmondom mit érzek, mit gondolok. Elmosolyodom, sosem fogom elfelejteni, de igaza van, inkább ne beszéljünk róla. A csók is jól esik, kellően eltereli a figyelmem.
-Tudom, hogy az, azóta mindent megbeszéltünk. Csak akkor... hát ez három éve volt szívem, azóta sok dolog történt. - Ez nem mostani történet, olyan messzinek tűnik, te jó ég...
Játszom is vele, ne szontyolodjon el nekem, elvégre elmúlt a dolog, már jól vagyok, ő is! Imádom mikor ilyen kis huncut, ahogy összehúzza magát, halkan a fülére is kap puszit, majd az arcára. Aztán iszok még, én lassan megiszom, kérek is még egy kört az egyik felszolgálótól.

- Ne csináld, hogy nem értesz. Arról van szó, hogy nem megbántani, kihasználni akarsz!- harapok a számra, ez mégiscsak más, mint hogy "vannak hülye dolgai".
- Jobb unalmasnak lenni, mint személyiségzavarosnak! Bár a fene tudja. Az unalmasság saját hiba, a személyiségzavar betegség...- kuncogom el a végét; ne vegyük már ezt ennyire komolyan! Különbenmegint diplomatikusan hozta tudtomra, nem tart normálisnak. Hehe!
- Akkor nem kell részletezni...- bólogatok, és nekem ebből ennyi elég is.
Nagy szemekkel nézek rá. Majdnem csodálkozva.
- Nem akarok elmenni. Nekem is fontos, hogy megbeszéljük, ha valami nézeteltérésünk van, nem szeretném, ha hirtelen borulna a pohár- azaz ha összegyűlnének a feszültségek. Apránként könnyebb megbeszélni őket, mégha nem is tűnik nagyon fontosnak- Ha számodra fontos és frusztráló, akkor beszélni kell róla. Ne félj, én sem hagyom annyiban, ha engem piszkál valami!- volt is már rá példa. Bolhából lett elefánt, de legalább megbeszéltünk egy csomó mindent.
- Ezt nem tudhatod... - vonok vállat, mert meg vagyok győződve róla, átlagos vagyok és semmi érdekes nincs bennem- Hát, hazudni nem érdemes, az biztos. Előbb-utóbb úgyis kiderül- nézek lefelé.
A szobatársam hangos szokásairól majdhogynem nevetgélve beszélgetünk. Olyan ciki az egész!
- Dehogy! Csináljon, amit akar, csak... vagy halkabban vagy máshol... A fenébe!- nevetem el, mert miért is beszélünk róla, ha már úgyis megoldódott a dolog?
//Mármint NEM szoktad festeni magad, igaz? Kimaradt a tagadás//
- Hm, pedig ahogy elképzellek... jól állhat!- cukkolom kicsit, de valóban. A szemeinek nem árthat, ha ki vannak emelve. //A kép is alátámasztja az elképzelésem. És ott a mikrofon! Rockert alakít? Smile

//- Nem b.zis, valakinek jól áll, ennyi!
Aztán olyan érzéseinek ad hangot, ami engem is elérzékenyít. Ami még ennél is jobban megérinti, az a testvérével való kapcsolata, de ahogy tudom, próbálom most is megnyugtatni Henryvel kapcsolatban. Hiszem, hogy a testvére így gondolkodik, pedig nem ismerem, csak Sebastian elmondásaiból. Aztán fejet hajtok, már megint hamarabb dumáltam, mint ahogy gondolkodtam volna. Persze, ez már régi sztori...
De nem hagy elkomorodni. Ismeri a módját, mivel kedveskedjen, dobjon fel, csaljon arcomra mosolyt. Többet is elér, de igyekszem titkolni, elvégre nyilvános helyen vagyunk. Te jó ég, teljesen az ujja köré csavar!

-Szóóóóval nem megbántani hanem kihasználni akarlak? Óóóó mindjárt kedvesebb fickó lettem! Asszony mosogass! - Röhögök, tudom, tudom, ez gonosz volt, de nem bírtam kihagyni, rosszul hangsúlyozott. -Tudod, hogy szeretlek, sosem csinálnék ilyeneket. -Vigyorgok rá még mindig, de érezhető, hogy komolyan mondom.
-Eeeeez már a doki belőled, én csak azt mondom, senki sem százas ebben az őrült világban, te! - Forgatok szemet, de közelebb húzom.
-Biztos? Jól van... jól van. -Hiszek neki, hogy elmondaná ha bántaná valami. (Na ha lement a Reevenes játék fogsz kapni Razz

)
-Igen, egyetértek. - Ezért sem szokásom, az hogy nem beszélek valamiről meg nem hazugság, csak jelzem, idő kell még.
-Szerintem ezzel sokan így vannak, lehet a mi szomszédaink is néha, hmm? Ahhh.. - Sóhajtok bele halkan a fülébe, tud nekem úgy örömet okozni, hogy hangosabb legyek, néha ő is az, de sosem csinálok belőle gondot. Jó ez így.
//Ehehehehe xDD Igen, kimaradt xD Néha lehagyom XD Seby lebukott xDDDDDDDDDD viccelek xD//
-Áh, hát majd legközelebb rockkoncertre megyünk és kifestem magam, ha te is! - Vigyorgok rá, vicces lenne.
//Ez csak valami modell kép xD//
-De gondolj már bele! Milyen férfi keni magát? - Nevetek, szerintem az b.zis.
Aztán komolytalankodunk még egy kicsit, iszunk még némi bort, majd javaslom álljunk tovább, most már a szórakozó hely fele. Keresem is az emlékeim között pontosan merre, de aztán eszembe jut, sok terem, sok stílus, jó lesz az, vannak koktélok, bor, minden. Általában zsúfolt, de annyi baj legyen! Be is vezetem, a kabátot leadjuk, majd megfogom a kezét és húzom az egyik terem fele. Jó kis tuc-tuccal felkevert mostani szám megy, de húzom is beljebb, hogy ismerkedjen a hellyel, ha akarja szét is nézhetünk.

- Jajj már...., a nem mindkettőre vonatkozott!- nézek rá nevetősen, mert érzem, hogy viccel, aztán be is bizonyítja. - Ah, nem épp azért csesztél le épp, hogy nem dolgoztatom Brünhildát?
Aztán csak némán nézek rá, és csak bólogatni tudok. Egy kicsit még mindig hihetetlen.
- Igen, én is- válaszolom röviden.
- Nos, az biztos. Amikor a pszichológiát oktatták, megfordult a fejemben, mindenki besorolható valamelyik kórkép alá. Ha meg így van, mindenki beteg, ergo, az a norma, és az a kivétel, aki nem beteg, szóval az beteg. Tudtál követni?- hehe, pedig még nem is ittam eleget.
Komolyabban is beszélgetünk, kicsit vigasztalgatjuk is egymást, de ez jól működik, hatékony. (Még nem tudom, hogy számon fogsz kérni...) A hazugságokkal kapcsolatban egyetértünk, és bízom is abban, hogy tartja magát ahhoz, amit áll. Eddig legalábbis nem kaptam hazugságon. Más kérdés, hogy nem mond el mindent. Ígéretet tett Reevennek, és ezt is becsülöm benne; tudta tartani az ígéretét. Lényegében nem bántott vele, hanem védett. Jobb, hogy Reeven mondta el.
- A hálószobánk ideális helyen van... - hunyorgok rá. Remélem, nem zavarjuk a szomszédokat. A néni ugyan nem olyan morcos az utóbbi időben, de kellett egy kis idő, amíg megmutatta az első mosolyát!
- Oké, oké, menjünk! - fészklelődöm izgatottam, mert szeretem a dallamos rockot. Oda nem kirívó kifesteni magunkat.
- Hát... vagy nagyon magabiztos, vagy excentrikus, vagy ... b.zi- nevetem el a végét. Az előbb ezt mondta, és tagadtam, de lényegében van benne igazság. de nem csak, hanem is.
Beszélgetünk, összebújunk, iszunk még. Fűteni kezd egy érzés (és nem a bor), elkortyolgatjuk az adagunkat, többnyire egymással foglalkozunk, kuncogunk butaságokon, nevetgélünk.
Továbbállunk, jókedvűen, aztán bejutunk arra a helyre is, amit kiszemelt, és kézen fogva húz egy terem felé, ahonnan modern (mai ) zene szól, a szokásos tuc-tuc stílus, de el vagyok lazulva, és nem igazán érdekel már, mi szól, cska hogy mozogjunk, úgyhogy ahogy beérünk a tömegbe, máris Sebastian vállára csúszik a kezem.
- Táncoljunk!- hajolok a füléhez. Hangos a zene, sokan vannak, villognak a fények. Egy perc sem kell, máris a hatása alá kerülök. Tuc-tuc...

Nevetek, hogy megnyomja a nemet, muszáj volt cukkolnom, majd jön a mosogatógéppel is, okkal.
-Hát mindent neki kell csinálnia? És még ééén vagyok a rabszolgahajcsár! - Röhögök, kicsit hangosabban, páran oda is fordulnak, lehalkítom magam egy esetlen csókkal, mert még nevetek, de muszáj csókolgatnom őt.
-Sajnos, de ne mááár! - Nevetek, hogy mindenkire jutna szerinte egy kórkép. Elég durva.
-Tökéletes kialakítás nem de? Bár ha nem ott lenne... nos... ott a zuhanyzó.. a nappali, a konyha... khm. - Vigyorgok, nem izgat hol a háló az izgat Amelia hol van!
-Hehe, jól van. - Bár nem értem, ha a diszkótól viszolygott, egy igazi metál vagy rockos hely mitől lesz jobb... de megnézném bőrszerkóban, szóval bevállalom!
-Mondom éééén! - Nevetek, hogy a végén csak egyetért velem abban, hogy festeni magam b.zis lenne.
Beszélgetünk még majd el is jutunk a szórakozó helyre, majd a tömegbe és már közelebb is húzódik hogy táncoljunk. Nincs ellenemre, kezem a derekára siklik és mozgok vele a zene ritmusára, hozzá-hozzá simulok, ehhez nem kell tánctudás csak ritmusérzék, hogy halld a zenét, mozogj rá.
//Egy kis zene Very Happy

https://www.youtube.com/watch?v=BS46C2z5lVE
ez tuc-tucabb talán xD//

Kinevet. Még azt is a szememre veti, hogy szeretek mosogatni, amikor ott van a mosogatógép.
- Brünhilda panaszkodott...- védem magam ügyetlenül, de nevet tovább, néhányan oda is kapják a fejüket. Nem tudom, most azért csókolgat-e, hogy el tudja fojtani a nevetését, nem csinálja túl ügyesen.
Később eszmefuttatásom kénytelen hallgatni arról, hogy ki miért beteg (vagy épp nem az), ezen is jót mulat. Úgy látszik, ez egy nevetős este.
Persze, tévedek. Komolyabb dolgokról is beszélünk, múlt és barátságok, Henry és szex...
- Nem felejtettem el a múltkori ajánlatod, köszönöm!- pillantok körbe, mert úgy érzem, most mindenki minket figyel. Lenne egy kis üldözési mániám? Erről a témáról nem lehet elég halkan beszélni. És a pír megint elönti arcomat, ahogy a forróság átszalad rajtam.
Szeretem a koncerteket. Ilyen szempontból nem nagyon zavar a tömeg, olyan, mintha eggyé vélnék vele, ahogy hullámzunk, ugrálunk. Nem számít az egyén, a én, a "nő". A tömeg része vagyok, és senki nem foglalkozik velem. Egy diszkóban ki vagyok téve "támadásoknak". Valaki engem akar felkérni, felszedni... Nem lehetek a tömeg része. Megegyezünk, hogy ha koncertre megyünk, kifestjük magunkat (igen, ő is!), bár a bőrszerkóról nem tudok. Amúgy el tudom képzelni kihúzott szemmel...
- Ne ítéljük el őket se, mindenki a maga boldogságát keresi, nem igaz? - kelek egy kissé a melegek védelmére, mert azt tanultam és azt vallom, az előítéletesség megfertőzi az emberi kapcsolatokat, és képes mindent tönkre tenni.
Iszogatunk, majd elindulunk, betérünk egy helyre, ahonnan zene szól, és nem sokkal később már táncolunk, és hiába tuc-tuc, megvan a módja, hogy találjuk meg ebben is a közös lépéseket. Ha táncolunk, mintha átlépnénk egy másik világba, elfelejtek mindent és nem létezik más: csak ő meg én. Rettenetesen szeretem ezt az állapotot. Tökéletesnek tűnik. Minden zenének örülök, lehet tuc-tuc vagy elektronikus zene, élvezettel vetem bele magam, és csapódok Sebastianhoz, és az az érzés lep meg, hogy most a tömeg része vagyok. Ez még inkább felszabadultabbá tesz.
- Te jó ég, mennyire hiányzott ez!- mondom vidulva, épp akkor, amikor átkarolom Sebastian nyakát. A sok ugrálástól hevesebben ver a szívem, melegem van, kissé csapzottabb a hajam, a bőröm nyirkos. De mindezt nagyon élvezem!

karakterinformáció

» Amelia&Jennifer
» érdekes este - James és Nora
» Könnyű nyári este - Giselle és Nicholas
» Zin tudakozó ~ Zin és Seby
» Meglepetés! (Josh és Seby)

Egy görbe este... Seby és Lia

Egy görbe este... Seby és Lia

Similar topics

Similar topics