Tárgy: Re: A fiúk és a csillagok Felix-Reev Hétf. Aug. 31 2015, 19:12
-Ezentúl már tudni is fogod, nem csak sejteni! Nevetek, ahogy elnézem, még ebbe is Ő vöröslik bele! -Én nem bánnám, bár a kocsi nem valami kényelmes, inkább majd az erdőben egy pokrócon, nagyobb a tér! Vigyorgok a rám tekeredésre. Aztán újra nevetek, kajánul, mik ki nem derülnek! -Szerintem semmi, egészségtelen amit csinálnak, az van az ember ellen, nem a paráznaság! Deee... ne kapjanak meg szentéletű elfajzott borivók? Hízelgő... Vigyorgok, ohoho, csak nem féltékeny? -Helyes, ezt a választ reméltem! Felelem aztán arra, hogy komolyan gondolja a papok kínzását és megbotránkoztatását. -Miért, szégyellnél? Vagy akkor se menne, ha nő lennék? Mi a különbség abban, hogy egy idegen lát vagy az unokanővéred? Egyébként csatlakozhatnak is, ha jól néznek ki, bárkivel én sem fekszem le. A közhiedelemmel ellentétben. Nem tudnak megfizetni... Ha már fizetség tisztázzuk is a hivatásom fogalmát! -Mondjuk. Való igaz, kell egy karizmatikus megjelenés, nincsenek tabuk, mert érted a dolgod és nem mondasz nemet a perverzitásra. Nem csak a tested és a tudásod van megfizetve... de az is, hogy lelki szemetesláda légy, na meg egyéb apróságok, amik növelik az élvezeteket... Például hogy nincs óvszer, de papírt szoktam kérni, hogy egészséges az illető, elvégre nem akarok semmit elkapni. -Bekerülni nehéz, de kikerülni se könnyű... Mennyire taszít ez Téged? Mennyire ítéled el? Kérdezem mosolyogva, mert ez fontos tényező. Ahhoz, hogy a szeretőm legyen valóban, ezt el kell fogadnia, enélkül nem működne.
-Azt nem kell lenyomni, nyelem magamtól is... ficánkoló nyelvvel... Vigyorgok Rá, ohoho, na csak belerázódik! -Hmpf, miattam ne verekedj, kidumálom magam. Vagy megbosszulom másképp, inkább vigyázz a csinos pofádra a kedvemért, mit szólsz? Vigyorgok, verekedne értem, micsoda gesztus. De nem akarom ápolgatni, kiábrándító tud lenni egy szétvert arc. -Milyen magabiztos lettél! De igazad van, nem szoktam titkolózni. Maximum megfelelő időben, ha megérett rá a partner mondom el. Somolygok rá, szóval fejlődő képes és kiszed belőlem mindent? Állok elébe, izgalmasan hangzik! -Rendben, tudod hol lakom, mi a számom... Vigyorgok, megtalál, ez nem is kérdés. Érzem, hogy jobb kedve lett ettől az egyszerű gesztustól. -Hmm. A filozofáns gondolkodás egyikükben sincs, csak hogy olyat mondjak, amit kértél... Mosolygok rá, majd viszont csókolom, belesimítok a hajába. Milyen szemérmes, hogy kipirult ettől! -Nem gondoltál még bele? Mosolygok tovább a korát és az érzett/megélt korát illetően. Bólogatok, megértem, ha még tudatosítani kell, hogy már 21, de aztán csak nevetek, hogy ez így kiszaladt belőle. -Tudom, hogy az vagyok, de most épp miért is? Nevetek, mondom én, hogy szórakozott! Inkább csókolom, látom túl sok információt kapott. De majd tapasztalni fogja, hogy valóban kedvemre van a társasága, honorálom is érte. -Igen... mindent megkóstolunk... Sóhajtom a fülébe a gyümölcsök kapcsán, de gondolatban már máshol járok, hogy csókolja a kulcscsontom és a mellkasom, keresem az ajkát megint, húzom közelebb a derekánál, nem kéne estig nagyon kifárasztanom magunk, hah, nehéz lesz nehéz...
-Nincs, semmi ilyen, hidd el. Vigyorgok, főleg anyám részéről, de apáéról sem. A vérvonalam maga a romlott flörtölés, semmi nemesi cím. -Mert hülyékkel barátkoztál... ccc... Ciccegek neki, majd félig leereszkedik a szemhéjam, hogy nyalja az ajkam, bekapja. Az aranyos fogalmán már röhög, hogy az nincs kedvemre. A szemem is megforgatom a rohadtul irritáló "cuki" szavon. Fintorgok is a felsorolásra. -Utóbbit lányokra sem mondom... Látszik nekem ne beszéljen így, mert kikerget a világból. Vagy inkább én vágom ki a nyelvét, az kényelmesebb. De meglepődve veszem észre, el vagyok halmozva csókokkal, kikerekedik a szemem, de nevetni kezdek, hogy mi ez? Ha a számat is megtalálja szenvedélyesebben csókolom vissza, tényleg nehéz haragudni rá... hm, veszélyes. -Bambi... az az életképtelen pörköltnek való? Ne is emlegesd, az is sok, hogy tudom miről szól, nem hogy megnézzem vagy olvassam! Hmpf... A sci-fi még belefér, fantasyból sok az igénytelen, azért nem nézem. De nézek veled sci-fit vagy fantasyt, ha tudsz jót, én tudok olyan kosztümös filmet, ami remekmű. A veszedelmes viszonyokat könyvben is ajánlom! Kötök egyezséget, hogyha épp ahhoz lenne kedve egyszer mozi vagy házimozi kapcsán, ne tartsa vissza ez az apróság. -Hm, milyen érdekes név... ha mutatsz meghallgatom. Már nem vagy a tagja ezek szerint? A kóma miatt lecserélték? Nem valami összetartó banda ezek szerint. -Rendben, ez engem is érdekel. Somolygok, ha eltalálja majd megjutalmazom, de erről hallgatok, legyen meglepetés. -Inkább vagy-vagy. A kettő együtt nem fér össze, egy hegedűművész rengeteget gyakorol, egy jó üzletember szintén sokat dolgozik. Még csak az kellett volna, hogy mindkettő! Mondtam volna valami igazán cifrát akkor nekik... -Majdnem harminc vagyok Reeven, én már nagyon nem váltok... De mindenképpen lesz egy galériám, ha csődbe megyek, majd ráérek gondolkodni, hogyan fogom elviselni az "én megmondtam Fiam" szövegelést... Mosolygok, de mivel nem fog megtörténni a dolog, nem aggódom. -Ha adsz kottát, megtanulom vagy lejátszom Neked. Érdekelnek Ajánlom neki a hegedűtudásom mosolyogva. Aztán morgok egy sort, hogy becsmérli az ízlésem, erre meg miután felocsúdott nekem esik, oly hirtelen, hogy el is dönt, késve, de annál forróbb tűzzel reagálok a csókjára. -Ahh... kikészítesz... Vigyorgok, egyrészt, mert betámad, másrészt, mert kapkod. De megnézem a rajzot, alapnak teljesen jó, finomítani kell rajta, de abból tanul az ember igazán. Engedi, hogy belerajzoljak, így megteszem, magyarázom, mit miért teszek bele, éreztetem miért jobb így, némileg bele is merülök az alkotásba, így nem veszem észre, hogy a végén már engem néz, nem a kezem. Átkarolom, úgy folytatom, mutatom neki, mit csináljon, folytasson. -A részletekben van mindkettőnél a lényeg. Itt abban, hogyan dolgozod ki őket, a fényképészetben pedig hogyan teremted meg őket. Ott az a nehéz, én azt nem szeretem, macerás... Mutasd, persze, én kértem, hogy hozd el. Emlékeztetem, hogy logikátlan a kérdése, megmutassa-e. El is veszem a képeket és nézegetni kezdem. -Nekem az első három tetszik főleg, ott érdekesek a fények, szép a víz hajlása. A harmadikon olyan, mintha valami üveg lenne... Az utolsó pedig valami üdítő... Jók lettek. Az utolsónál tetszik a határvonal középen, hogy a színskálák megtörnek, átalakulnak... ebbe beleszíneztél? A fotókhoz annyira nem értek, ahogy a képszerkesztőkhöz sem. Magyarázom neki, mert sajnos hiányos a tudásom, nem tudok érdemben nyilatkozni míg nem segít ki valamelyest.
Tárgy: Re: A fiúk és a csillagok Felix-Reev Hétf. Aug. 31 2015, 21:03
Bólogatok félvigyorogva, tudni és nem sejteni. Ez a mosoly marad a rátekeredésnél is, a kocsiban érdekes lenne. - Hátul majd kipróbálhatjuk, de igen…nagyobb téren. Kis levegőt fújok ki, megfordult a fejemben, hogy majd haragszik, vagy letromfol hogyan lehetek ekkora eretnek. - Azért olyan elferdültek és próbálkoznak gyerekeknél, meg minden. A dolgokat ki kell élni. Hát ne! Pillantok rá oldalt kissé egymásnak préselt szájjal. Így is ott vannak a szeretői, most mindenféle pap? - Hol érdemelnék meg a felismerést, hogy ez jó? Az orgazmust? Jöjjenek rá maguk és szüntessék be a cölibátust, ráférne a törvényeikre egy újratervezés. Közlöm kimérten, nem neki szól, de szerintem érti. Szóval ezt remélte? Szereti a határozottságot, azt már észrevettem. Rávigyorgok. - Nem, ez hogy jutott eszedbe? Nem szégyellném. Mondjuk Liának elmondani, hogy ő férfi…külön menet lesz. - Szégyellném magam. Nem, akkor sem, az neked szól, nem kirakat, teljesen mindegy nő vagy-e, vagy férfi. Bár ezt tényleg külön kemény menet lesz elmagyarázni. - Lia fontos nekem Mammogom az orrom alatt. - Sok mindentől függ...lehet nem lenne rossz egy hármas, de nekem baráttal nem menne. Azt kizárom, Josh, Lia, Sebastian nem, velük nem tudom elképzelni, illetve pont, hogy de, de éppen ezért kizárt. Jobb, ha neki azt mondom, nem menne, mintha azokat a lelki hülyeségeim próbálnám megfogalmazni, amivel most…nem is akarok törődni. Világossá válik, hogy Felix luxuskurva. A kezem szinte rázsibbad a kormányra. - Nincsenek tabuk? Bármit…meg kell csinálnod? Atyaég! Miket szoktak kérni? Mi az átlag? Mi a legdurvább? A szám szinte tátva marad. - A lelki szemetesláda fárasztó lehet, gondolom sok megcsalt ember panaszkodik. Futólag nézek rá, baromira megsajnálom. Még jó, hogy megállunk, esküszöm így marha hülyén vezetnék. - Azt elhiszem, miért akartál egyáltalán bekerülni? Nem olyan…rabszolgaszerű az egész? A szeretőket értem, azok viszonozzák, őket választod, de a…klienseket mennyire lehet? A kérdése jó, be kell harapnom az ajkamat és őszintének lennem, ez alap. - Huhh, az az igazság inkább…jó, most biztos röhögni fogsz és teljesen, totálisan idiótának nézel majd. Bólogatok magam elé, előrefelé bámulok a kocsiban. - Deh…aggódom, ha... ez így megy, kipróbálni a perverziókat, ha azt csinálnak veled, amit akarnak, ha nehéz kiszállni, ha egyszer benne vagy… Én pontosan tudom milyen nehéz a dolgokból kiszállni. - Tudom, hogy téged nem kell félteni, nem vagyok idióta csak… Csak mégis. - Oké, mondtad, hogy a sérüléseket nem engeded, de…mi van, ha valaki erősebb nálad? Ha hiába nem engeded. Akiknek telik luxuskurvára, azok szerintem gyakran hiszik, hogy bármit megtehetnek. Még akkor is, ha kikötöd, nincs folytatás, csak egyetlen menet. Nem taszít, nem ítélem el, de azért meredeknek gondolom. Nem is tudom pontosan hogy működik… Kicsit több emberrel hál, mint a szeretői. Hogy lenne jogom nekem ítélkezni?
- Nem élveznéd? Hunyorítok rá, az is perverzió, de lehet nem szereti… Felnevetek ezen a miatta ne verekedjeken. Nem afelé tart, hogy ne lenne fontos és olyankor nem érdekel. - Jól van… Mondom most rá könnyedén. Jah, ez érdekes, sok mindenben nem vagyok az, de ebben például igen. Csak a koráról volt szó, az nem nagy dolog. - Igen, de hát nem hiszem, hogy nagyon titkolnál, ha én is rád vagyok kíváncsi, aki igazán vagy, arra. Nekem ez logikus. - Oké, ezzel nem vitatkozom Fúrom bele tekintetem az övébe incselkedve, hátha mégis jó leszek és bizonyos dolgokat hamarabb kihúzok belőle. Bár nem siettetem. Bólintok, hogy tudom mi a száma, hol lakik, igazából ő is, de most én nyáron jobban ráérek. Nem tehetek róla, mosolyra kanyarodik a szám, hihetetlen, hogy valaki értékeli az elvontságomat. - Ühm, ennek örülök. Hogy előny is lehet. Csókolom hévvel. - Mindig eszembe jut, elgondolkodom rajta, megosztottam másokkal, sőt sokszor, de szerintem nem érezték át, te magadtól mondtad, gyakran mondasz dolgokat magadtól, ami…fantasztikus. Ki is a magabiztos? Szúrom játékosan oldalba az ujjammal. A dolog erotikusabb színezetet ölt, mondja megkóstoljuk, én nyögök rá egyetértően, szavak most nem jönnek ki belőlem, húz közelebb elvagyok azzal, hogy végigcsókoljam a nyakát a szájáig.
Bólintok, elhiszem, hogy nem nemes, de azért gondoltam rá. - Nem is igazán barátkoztam. Azt csak most kezdtem el, friss. Cicceg! Be tudok halni rajta! És tényleg felcseszem, ilyen nincs! A cica nagyon kiakasztó lehet neki. De a csókok hatásosak, tompítom a fájdalmat, amit a cuki…najó, hagyjuk ezt a szót. - Nem is ő a legrosszabb, hanem a környezet, hogy fél óráig színes virágokat mutatnak, nagy szemű aranyos állatfigurákat. Mit tennél, ha valakinek a Bambi lenne a perverziója? Arra akarna csinálni bármit? Nézetné veled? Újra és újra. Szívatom még egy kicsit… - Tényleg nagyon meg kell szűrni, de vannak jók! A vissza a jövőbent ismered? Nekem kb az a kedvencem. Ismét felpirosragyogul az arcom, hogy nézné velem, majd válogatok jókat! - Azt nem ismerem, olyan szappanoperás címe van. Vallom meg, aztán gyorsan hozzáteszem. - De ha jó, nézhetjük! A Killer peace, nosztalgikusan túrok el a szememből belelógó tincseket. - Én adtam neki 16 évesen, de már nem. Tudod hogy van ez, a tagok jönnek, mennek, mint a mesékben, a végén sok jobb zenész kivált és elég drogos lett a hangulat. Vonok vállat, ez közeli téma a veszélyeshez, nem folytatom. Őket az én hülye lelkesedésem tartotta egyben, lehet mássá alakultak, de nem követem. - Oké! Rakok majd be neki számot, ha vége a rajzolásnak, mindenképp. //szólj rám pmben, vagy így, ha elfelejteném, mert Reev nem biztos, de én…// Azt eltalálom, hogy egyiknek, vagy másiknak szánták volna. - Persze, persze, csak az egyik, szóval ellentmondtál… Somolygok rá, ez tetszik. Felvonom a szemöldököm. - Ezt úgy mondod, mintha hatvan lennél. Hm…hát figyelj, nekem készül, de amíg nem végzem el az Egyetemet, diploma nélkül, egyedül meg se nyithatom. Mit gondolsz, nem lenne nagyobb esélyünk, ha festészet és fotókiállítások is működnének? Meg fogom kapni, amit Mattől, hogy fura vagyok és ne adjam oda a laptopom, de Rav…nem idegen. - Könnyű, csak kikapcsolod az elmédet. Vigyorgok, szülők terén tudok tanácsokat adni. - Engem is érdekel, ezt is megbeszéltük. Huh, izgalmas. Mit is akartunk? Gyümölcskóstolni, dalt keresek neki, ami tetszeni fog, de nem sajátot, sajátból kottát, amit lejátszhat és majd hegedül, a galériával meg kell várni a válaszát. A következőkben letámadom, tüzesen viszonozza, a kikészítésén csak vigyorgok. Elhajolok hosszú puszival, folytatom a rajzot, de igazából rövidre fogom. - Hm…ühüm Bólogatok,de úgy érzem nem koncentrálok eléggé, főleg, amikor közelebb jön. - Pont a teremtés benne a jó, a momentum. A festészet is tud nagyon mecerás lenni, rengeteg idő lehet, amíg elkészül egyik másik. Ebben ő a profi, majd nyilatkozik. Igen, ő kérte, szóval mutatom. Nem volt egyszerű egyébként, de kaptam mentőmellényt, deszkát a bátorsággal pedig nem volt gond, az élmény megmaradt, képek formájában is. - Igen, azok természetes fények, az utolsóba beleszíneztem tényleg. Örülök, ha tetszik, az a legjobb, amikor el tudod kapni az ilyen pillanatokat. Nem egyszerű különben, főleg, hogy informatikából én se vagyok valami nagy ász, de a képszerkesztőket már egész jól használom. Mutatom a másikat, ezt…azután csináltam, hogy nekimentem a postaládátoknak. Másnap.
Tárgy: Re: A fiúk és a csillagok Felix-Reev Hétf. Aug. 31 2015, 23:20
-Hm, nincs ellenemre, végtére is egy ülés is elég... Gondolkodik provokatívan hangosan. Elég az ölébe ülnöm végül is, ohoh. Csak vigyorgok a kis okfejtésén a papokat illetően. -Ó, szóval úgy gondolod nem jár mindenkinek a boldogság, hogy azt maguknak kell felfedezniük? Forgatom ki a szavait nagy élvezettel, hogy ennyire harcias. -Nem is tudom, mi másért érdekelne, hogy lát-e valaki közben? Miért öntene el szégyenérzet vagy zavar? Igen, ezt soha nem értettem, így kifejthetné. -De csak én érzem, akkor úgy is csak rám figyelsz, mit számít más látja-e? Ez olyan, mint az oltárnál kimondani az igent, az csak a házasoknak szól, mégis premier plánba teszik... Nem? Somolygok, ó ugyan már! -Lia, nos igen... Látna mámor közben, na és? Nézegetem a körmöm unottnak hatóan, de somolygok tovább. -Miért? A barát is csak ember, ráadásul ott a kötelék, hogy odategyétek magatokat, ismeritek is egymást, így van egy alap bizalom. Biztonságosabb, mint egy bárban összeszedett csitrivel vagy bájgúnárral... Különben is, akárkit nem engednék a közös ágyba, csak akiben legalább egyikünk kezességet vállal... Magyarázom, de ezt komolyan gondolom. Mirával volt, hogy szórakoztunk holmi idegennel, de ott nagyon rosszak voltunk, ami azt illeti. Kib@szott jó volt, de Reeven ezt nem értené és valóban, nem akarok minden jöttmenttel osztozkodni, mikor csak az enyém is lehetne akkor. -Elvileg nincsenek. De az évek alatt gyakorlott lesz az ember, más kárán is tanul. Van amit ki kell kötni, ha nem akarsz maradandó nyomokat. Mindezek ellenére a választék így is nagyon, NAGYON tág marad. Hm, ki mit. Van aki elfojtott vágyait éli ki, van aki csak minőségi szexet akar, társaságot, aki lesi minden kívánságát. Durva? mi számít durvának? Az orgiák érdekesek, mikor ők maguk lehetnek a producerek és mi megteszünk minden parancsot. hatalomérzetet kelt... A nyálas romantikázást nem szoktam szeretni, az olyan mintha lenne köztünk bármi más a szexen kívül mikor nincs is, nos, nekem az a durva, csak hogy válaszoljak. Negédes mosoly kúszik az arcomra, elvégre akkor is kifogástalanul viselkedem, de belül bosszús vagyok mindig. -Hmpf, persze. Ez a megfizethetetlen, azaz próbálkoznak. De nem kell mást tenni, mint meghallgatni őket, figyelni rájuk, kérdezni, tanácsot csak mértékkel adni, inkább rávezetni őket, mit is akarnak tenni. Ha már a párjuktól nem kapják meg a figyelmet, tőlünk kell. Mondom ki nyíltabban, hogy ezt csinálom, nem tagadom. -Hmpf... Kényes kérdés, miért akartam bekerülni? -Kell a pénz, mi másért? Nem mindenki születik arany ágyba Mr Calagher... A testi adottságokat pedig ki lehet és ki kell használni... ezzel a pár kuncsafttal eltartatom magam, ha elég jó vagy nem cserélnek. Ez a cél... Válogatni munkában pedig luxus. A modelljeim megválogathatom, a fizető ügyfelet nem. Ez ilyen egyszerű. Ha betartja a kikötéseket, megkaphat amit akar, szabadon rendelkezve velem, ez már csak így működik. -Nem hiszem. Ez fontos alap kérdés, gondolom érted miért. Mondom teljesen higgadtan, mert ha nem tetszik neki fikarcnyit is, elválnak útjaink. -Reeven... tudod hány éve csinálom? Akarod tudni? Nevetek fel halkan és szárazan, aggódik? Miért? Hogy összeszedek valami betegséget? Hülyének néz? Vagy csak magát félti, előfordulhat. -Nos, a kockázat mindig benne van. De vagyok annyira jó emberismerő, hogy ne valami hasfelmetszőt engedjek a fenekem közelébe. De aki ölni akar, csonkítani, nem egy több száz dolláros qvát kér ki magának. Főleg, hogy ezek az emberek ismerik egymást, ha bajom esik, tudni fogják. Drága mulatság lenne. Arról nem is beszélve, hogy apám kicsinálná az illetőt. Ennyi biztosítékom van, apa habozás nélkül nyomorba dönti az illetőt, nem sajnálva és szó szerint is belé rúgva, mikor alamizsnáért könyörög. Keveseknek van ilyen családja, mint nekem, de talán ettől is vagyok magabiztosabb. Biztonságban érzem magam.
-De. Vigyorodom el, élvezném, kár tagadni. Szeretem, ha a partner akaratos, márpedig ez elég jó iskolapélda rá. -Igen. Pontosan. Mondom a kölcsönös kíváncsiságra. -Okos fiú... Vigyorgok, ne erőltesse, a két szép kék szeme kevés ahhoz, hogy fecserésszek magamról, mint egy hormonzavaros tinilány. -Ez csak előny lehet annak, akinek normális az IQ-ja... Csókolom elrabolva az ajkait, hogy ne lenne vonzó ez a tulajdonsága? -Áh, hát nem nehéz Rád hangolódnom, nem vetted még észre? Sóhajtom, hogy végigszántják az ajkai a nyakam és felhevülnek a számon.
-Megértelek, sok a hülye... Mondom a barátkozásra, fárasztó mindig szembesülni az alacsony értelmi szinttel, belátom. Aztán jön a cukor mázos gej szavaival, természetes reakció, hogy ciccegek, ez undorító! Szerencséje, hogy a csókokkal betámad, elfelejtem a kis kisiklását, ha viccnek is szánta. -Hm. Sajnos van az a pénz... közben valahol egész máshol lennék, az is biztos, elvégre úgy is a büdös kis dögjén járna az esze. Na látod, ez durva lenne! Ismerem el, talált egy gyenge pontot rajtam, de ki az az állat, akinek ez a perverziója? Mert a fojtogatást selyemmel, vagy a tükrös szobát megértem, sőt, még a különböző dolgokkal való játszadozást mindenféle nyílásba, de Bambit... azt nem. -A történetet, de eléggé bárgyú, ha engem kérdezel. Tele van logikai gikszerekkel is ha engem kérdezel... Próbálom semlegesen közölni, hogy az egy ostoba film, nem akarom vérig sérteni, még fiatal, a fiataloknak hajlamos vagyok elnézni dolgokat a koruk miatt. -Hidd el, semmi ilyen. Cselszövések, ármányok, praktikák tárháza. Remek színészi játékkal is van megfűszerezve. Különben is... szerinted én néznék szappanoperát? Gondold ezt szépen csendben végig, ne is válaszolj... Fintorgok egy sort a feltételezésen, sértő rám nézve. -Csak nem reggae együttes lett? Ha folyton váltogatják a tagokat nem viszik semmire, ez alap, jobb is, hogy nem oda tartozol. Most van bandád? Nem emlékszem, hogy mesélte volna, de lehet azóta lett. ((Oké, szólok!)) -Persze. Az én életem. Horkanok fel, csak azért nem leszek valaki, mert annak akarnak... akkor már nagyon sok mindenki más lehettem volna, de mennyire súlyos veszteség lenne a világnak! Ilyet nem tehetek! -Nem, csak olyan, aki sokat megélt. Nem, nem piszkálni akarom, azzal, hogy Ő egy ideig kómában volt és még fiatalabb is, ez puszta tény. -Hm. Erre még visszatérünk, ne kapkodjuk el. Kecsegtetően hangzik, de ilyesmit nem jó elkapkodni. Felcsillant a szemem egy pillanatra, de lehűtöttem magam. Korai lenne. Nagyon. -Nem szokásom, ha a szüleimmel beszélek. Szeretem a szüleim. Fura kimondani, látszik is ez a mondat nem hagyhatja el gyakran a számat, óvatosság csupán, nem titok. Később váltunk egy újabb heves csókot, majd magyarázok, nem is figyel, de én sem eléggé, mert ha magyarázok, arra koncentrálok, belemerülök. -De ott az a szép, másfajta türelem kell hozzá. Ezt jobban szeretem. Te gondolom logikusan a másikat. Mindamellett gondolom az egyetemen a képszerkesztést is tanítják, nem? Furcsállanám, ha nem tennék. Nézegetem a többi képet is aztán, ezek is érdekesek. -Vízcsepp... szereted a vizes témák, igaz? Érdekes kihasználni a nagyító hatását... Ez a lila mintás és az utolsó jobban tetszik, sokkal megfoghatatlanabbak, mint a többi. Bár a földgömb a vízben sem hanyagolandó, sok mögöttes tartalmat hordoz, minthogy a víz az élet, az élet a föld, tehát érték, kincs, magába foglal mindent... Sokat játszhattál velük... Nézek rá elismerően, kap egy rövid csókot is, ez már kellett.
Tárgy: Re: A fiúk és a csillagok Felix-Reev Kedd Szept. 01 2015, 14:02
Úgy pillantok vissza, mint aki felvette már napi beosztásába a hátulszexelést. - Végülis igen, de hátul több a hely mégis. Az anyósülésen kényelmetlenebb lenne, de ahogy akarja, rajtam nem múlik, gondolom ő ülne belém. - Nem ezt mondtam. Akár ismerik a boldogságot, akár nem, nézzenek szembe a döntésükkel, hogy milyen hivatást választottak, vagy lázadjanak fel a cölibátus ellen. Alapvetően szerintem mindenkinek jár, de az emberek módszeresen meghiúsítják a sajátjukat. Nem tartanám fernek, ha elragadtatnák magukat és hirtelen becsatlakoznának, az sokkal kézenfekvőbb, hogy őrjítgeti őket a vágy, százszor is megbánják, bármire képesek lennének, hogy ezt ők is átéljék. Ez a rokonok előtt nekem bizarr, hamarabb bevállalnék egy orgiát. - Nem, tényleg ne vedd magadra, sőt apámék előtt szívesen Megbotránkoztatás mindenekfelett, szerintem azok ott helyben kitagadnának. Így is esélyes. - Mert… Na ezt hogy magyarázom meg? - A jelenlegi barátaim, akiket annak tartok…azok nem, ott egy összetartó, erős kapcsolat van, amit semmi pénzért nem bolygatnék kéjjel és senkinek sem hagynám. Nem, neked sem. Magamnak se mert… Félrepillantok. Ki az a marha, aki nem vágyik Liára, most őszintén? De ő ennél sokkal több, amit jelent a kettőnk viszonya fölülírja minden tévelygésem és Sebastiannal is, nem miatta, Lia miatt, Sebastian annál szabadosabb. Josh pedig, hát nem tudom…ő nagyon erkölcsös, ahogy Matt is. - Ők így jók, így…elvonatkoztatva a szexuális életemtől. Sebastiant kivéve elég ártatlanok. Sebastianban nem vagyok biztos, ő lehet, hogy volt már férfival és amúgy nem vetné meg, de nem fogok neki ötleteket adni, hogy elszúrja a kapcsolatát. Bízom benne. - Alapvetően nem, mert te le tudsz kötni, de…tudod nekem elég nehéz önmagamnak lennem másokkal is, még ha… a barátaimnak is nevezem őket, vagy havernak, közelálló személyeknek és egy olyan helyzetben, ahol veled el tudom engedni magam, nem biztos, hogy velük menne. Ezek még friss kapcsolatok, nem…nem kezelem jól az érzelmeket. Vallom be. Kicsit akadozok, mert ez számomra nagyon nehéz téma, a pillantásom is megbicsaklik, vadul hunyorgok, látszik az arcizmaim is feszültek. Ez bonyolult, végiggondolni is, beszélni róla pedig egyenesen nehéz. - Sokáig azt hittem, hogy nem is vagyok képes rá. Nem, ez nálam más, mindegyikkel más a kapcsolatom. Nem tudom összeegyeztetni a házassággal a példát. Úgy tűnik ezt unja, de én nemleges fél fejmozdulatot teszek Liára. - Nem akarom, hogy lásson, de hazudnék, ha azt mondanám nem vágyom rá. Sütöm le a szemem. Valahol mélyen, hát hogyne… nincs olyasmi, amire ne vágynék Liával kapcsolatban, amibe nem szívesen vonnám bele, ha tehetném mindent vele együtt csinálnék. Pont ezért, nem szabad elrontanom! - Az a baráttól is függ. Ha nagyon akarod, te majd hozhatod a tied. Bár nem tudom hogyan viselném, ha hm…osztozni kéne. Ebben nagyon egyke lennék szerintem, lehet kijelenteném nekem ez nem megy, majd külön, de ha nem próbáltam nem tudhatom biztosan. Az idegenben egyetértünk, ki tudja mi baja, vagy ilyesmi, szóval abba nem szólok, kap egy egyetértő pillantást. Csak az én ismerőseim felejtse már el! Különben is, rám koncentráljon! Merthogy kiderül másra szokott eleget. Atyaég, nagyon gyakorlott, hát nem véletlenül ki*ott jó ebben, erőszakkal nyelek, próbálok helyesen hozzáállni, mert…nem tudok ezzel mit csinálni. - Húh, hát valami extrém, vagy nagyon beteg. A durva, nem a durva szex, az ilyen körökben szerintem megszokott. Orgiák, itt is nyelek, de bólintok, ha belegondolok ez egy olyan munka, hogy az tutira van! - Van, akinek ez kell, mert az életben nem kapja meg…hm…azokat amúgy élvezed? Nem kérdés, de azért felteszem. Nyálas romantikázás…de gondolom az is igény, ha valaki nem szerelmes, de szeretné azt hinni. Az arcom döbbent és most sápadt, még ha a fejem bólogat is. Arra is, hogy tulajdonképpen finoman tanácsot adnak? - Nevezhetjük szó szerinti szexuálpszichológiának. Gondolom egy luxuskurva ehhez is ért. A pénzért? Kicsit megdöbbent, igen ezt én nem éreztem át eléggé soha. - Ahha, hát igen… gondolom annak többet kell küzdeni. Csak pár van? Oké, logikus, mert festészet mellett nem nagyon bírná, de mégis kiszalad ez a kérdés is. Modelljei, ezek a szeretői lennének? Most csak bólogatok megint. - Hát igen, mert, ha ellenzem, akkor se dől össze a világ neked, úgyis folytatni fogod, nekem nincs választásom, se befolyásom, se beleszólásom. Magamnak is mondom, neki is. Sejtettem, hogy hülyének néz, rásandítok. - Elég régóta…gondolom. A kockázat kell, dehát, kis sóhajt eresztek meg. - Jó oké, ha megbízol a belső rendszerben és szereted csinálni, megvan rá az okod, én nem nézlek le érte. Pillantok rá komolyan, az ő döntése volt, az ő élete, semmi beleszólásom, talán csak a véleményem mondhatom el. - Ha neked ez megfelel, akkor szíved joga csinálni, nekem pl a kiszolgáltatottsággal lenne bajom és a kötöttségeivel, meg a sok…hülye emberrel. Mosolygok rá kicsit, azért az nem semmi. Milyen nők, férfiak fogadnak fel luxuskurvát?
Hamiskásan mosolygok rá, kicsit játszom az ajkammal, kívánósan félretolom. Hát persze, hogy élvezné… Rábízom mennyit, mikor mond el, de jó, ha tudja, nem kell titkolóznia. A kurvaság se lehetett egyszerű neki, elvégre ez nem valami hétköznapi. Az okossággal már elszédített, hogy bejön neki, készségesen csókolom, barangolok a nyakán, az ajkain, észrevettem… - Nagyon is, de mindig meg tud lepni Búgok rá érzékin.
Fintorogva bólogatok, akikkel Liáék előtt találkoztam, Tesst kivéve mind elég gyökér volt. Elhaverkodtam magam, elhitték nekem ez jó és elég, becsaptam mindenkit. - Te a szeretőkön kívül szoktál? Kérdem, szerintem azt lehetne közeli kapcsolatnak nevezni nála. A cukizás nagyon kicsinálja, élvezem, kikötünk Bambinál. Röhögök. - Egy olyat viszont nagyon megnéznék, utána fognám a hajad, ha hánysz. Tuti van ilyen, annyi elmebeteg mászkál, de ki fizetne milliókat, hogy őt kínozza? - Ne már, az tök jó! Az időutazós történeteket nehéz úgy megcsinálni, hogy ne legyen, de maga az elgondolás, a jövő és a visszatérő, vicces motívumok! Még mondanivalója is van, néha nem árt emlékezni az egyszerű dolgokra, minthogy a jövőt nem lehet előre meghatározni. Védem dokiékat, engem a cselszövések nem érdekelnek, az olyan…sorozatos! - Hát… Pillantok rá szekálva, biztos, hogy nem nézne, de tetszik, hogy megint felháborodik. Hozzá kell ilyenkor érnem! Megfogom az egyik tincsét, finoman megcsavarom, közel és nagyon provokatívan hajolok az arcához. - Nem fogok. De azokban is sok a cselszövés, másról sem szól, annyi, hogy a színészi játék hát hahaha! Nevetek a reggaen, szerintem megszűntek. - Rockénekeseknél általános tendencia, hogy vannak alkohol és drogproblémák. Vonok vállat, elengedem a haját. - Nincs. Próbálkoztam, elmentem egy meghallgatásra, de nem volt vetélytársam se. Nem igazán működik, úgyhogy nincs. Nem járunk össze rendszeresen és már kinőttem a garázspróbálkozásokból. Nem azt mondom, hogy szupersztár voltam, de nem is alapokkal foglalkoztam, főleg pár év után. - Bizony! A szüleid nem bánták, hogy a másik munkád nem valami mindennapi? Nem tudok róla, hogy ezek veszélyes kérdések. - Az tuti! Kicsit elkerekedett szemekkel nézek rá, rengeteget megélt, érezni. - Igazad van, bocs, néha elszállnak velem a vad ötletek. Sokáig éltem így, bármennyire is logikusabban gondolkodom most az alaptermészetem a hirtelen ötletek nagy rajongója. Matt is mondta, várjunk, korai, még kész sincs a stúdió és nem pár nap alatt épül egy olyan. - Értem. Megintcsak, jó neked! Nem irigylem, elképzelni sem tudom ez milyen lehet. Én általában kikapcsolom az agyam, ha a szüleim süketelnek. Figyelek azért, csak nem annyira, a közelsége megzavarja az adást, néha kiesik, havasabb a kép. - Igen, a türelem két oldaláról közelítjük meg a minket érdeklő dolgokat. Tanulunk, de azért az nem mindig elég, főleg, hogy még csak elsős vagyok. A kóma meg minden miatt később kezdtem, most leszek másodéves. Szóval az alapokat tanítják még, de ha haladni akarsz, neked kell tovább menned.
Biztos, hogy lesz Fotómanipulációk II, ps, informatikai alapismeretek folytatás, eddig vettem az akadályokat, mert a cél lebegett előttem, a többi majd kiderül. - Nem…egy olyan terület, amit nem eléggé ismerek. De többet jár az eszem rajta mostanában. Vallok, tüzes voltam mindig, a víz Liával és vele került közelebb hozzám, könnyedséggel, inspirációval és az újdonságok iránti fogékonysággal. - Igen, olyan, mintha egyetlen cseppben benne lehetne az egész, a Földnél a világ, pókembernél az egész pókemberség, a lila elvontabb, egy kávézós tapéta az alapja. Igen… eléggé sokat Sóhajtok a csókjába, ez kell, átfogom a nyakát, felspékelten az érzéstől, hogy tetszik neki! - Majd…megpróbálom emberekkel is, az még új lesz… Számítok rád is. A szépet meg kell ragadni, ahogy mondta. Beharapom az ajkam, egy percre elgondolkodva nézem, aztán felpattanok a laptopért. Sokat nem tudjuk hallgatni, max. két és fél órát bír, de bekapcsolom, ígértem neki számot. - Próbálok olyat keresni, ami nem olyan ismert… Hogy tudjak újat mutatni, mert a legszebb ismerteket biztos vágja, Beatles, Jhon Lenon stb. - Például, ez az egyik kedvenc együttesem, ők punk-rockerek, de dallamosak, karizmatikusak, szóval nézd meg. Lehet hülye kölyökbandának fogja tartani, de ha odafigyel talán rájön, van benne valami. Tőlük berakok valami pörgőset, aztán a Simple plantól egy lassabbat. Érdekel a két kontraszt mennyire fog rá hatni, evégre mindkettő rock banda, és a BT-nek vannak sokkal lágyabb számai is, deh… ez olyan jó. Ha látom nagyon nem bírja, rátapadok az ajkaira, egyébként…egyébként is, hacsak nem nagyon koncentrál.
Tárgy: Re: A fiúk és a csillagok Felix-Reev Kedd Szept. 01 2015, 19:25
-Attól függ mire... Vigyorgok, az is tud kényelmetlen lenni, de mindegy is, ha már itt az erdő, inkább használjuk ki. -Ez így van, saját döntésük. De ha már elvállalta a nőtlenséget, ne kapjon feloldozást. Amúgy sem lenne igazságos a többiekkel nem? Menjen protestánsnak, akkor lehet felesége, ennyi. Érezni szerinte ennyit sem érdemelnek. Az ő döntésük, az ő bajuk. -A szülők nem zavarnak de Lia igen? Mi a különbség? Jegyzem meg közben a rokona nevét, érdekes, mi másabb az anyja és az unokanővére között. -Ha meg tudod bolygatni kéjjel, akkor nem olyan erős... komolyan. Meg... azzal kinek ártasz, de komolyan? Ez csak szex... persze sokan többet képzelnek bele, de lelkileg összetartozni teljesen független a testtől. Nem, nem vagyok szerelmes alkat, semmi romantika, ez pusztán a lelki társ fogalmában való hit. Nem is kell látnom az illetőt, ha szellemileg a másik felem. Az csak hab a tortán, ha kívánatos és testileg is kielégítő az együttlét. -Ahogy gondolod, én nem vonatkoztatok el. Nem szokásom, de értelmetlenségnek is tartanám. -Velem eddig megoldottad. És az, hogy önmagad légy, nos... túlmisztifikálod ezt az érzelem témát. Egyszerűen csak beszélgetned kell. Mosolyogni és megosztani a gondolataid, ahogy velem is teszed. Ennyi. Ha igazán a barátaid, ahogy mondod, akkor tetszeni fog nekik. Ha pedig nem, tévedtél a barátságot illetően, ennyire egyszerű. Magyarázom neki, mert látom nem tudja, hogyan csinálja. -Azt hittem nem félsz semmitől, akkor ebben mégis mi rémiszt? A visszautasítás? Könnyen megeshet, hogy ez a baja. [b">Lia kapcsán elvigyorodom. -Kezd egy csókkal, nem tudhatod, lehet hasonlóan vélekedik. Családban marad, nem kéne, hogy gátat szabjatok a vágyaknak holmi társadalmi elvárások miatt. Én nem hiszem, hogy hozok, bár Sethet kedvelnéd. Mosolygok, Tőle még igazi gyönyöröket kaphatna, bár Seth nem biztos belemenne. Ericket hagyjuk, bár ha jobban megismerné, ki tudja. Szerintem Ericknek nagyon is esete lehetne még Reeven, ha magabiztosabb kiállása lenne. Aztán mesélek a munkámról, látom, hogy nehezen emészti meg. Ha beveszi a gyomra, akkor nem lesz probléma. -Annyi extrém és beteg dolog volt már... nekem nem durvák. Vonok vállat, ez a munkám, ebben nőttem fel, szóval nem tudok jó példát felhozni. -Igen, pontosan. Én azt adom, amit nem kapnak meg. Az elérhetetlennek véltet, azért ilyen drága. Már mit? A romantikázást? Nekem ő senkim, mit élvezzek benne? Nem fogok kötődni hozzá, annyira se mint a szomszédomhoz, ez alapszabály. Annak nem lenne jó vége. Mint a háremhölgy, aki a szultánba szeret. Ostobaság. Ingatom a fejem a szexuálpszichológusra. -Diplomám nincs de olyasmi. De nem a szexben adok tanácsot, azt csinálom csak. Inkább csak meghallgatom, min veszekedett megint a nejével, férjével, hogy van a gyerek, mi baja a kutyának, mi a gond az üzleti életben. Legyintek, csupa unalmas dolog. -Átlagosan nyolc. Szeretek visszajárós lenni, jobban keresek, azaz úgy mondanám, állandóbb a bevétel. Aztán beosztom az időm rájuk. -Nem, de ha ellenzed nem akarsz velem se lenni, így értelme nincs a kapcsolatunknak, ha elítélsz vagy lenézel.
Kutakodón nézem, bár szerintem nem érez ilyesmit, de ha tévedek még most javítson ki. -Igen. Bólintok arra, hogy régóta árulom a testem és a társaságom. -Szeretem a szexet, szeretem a kielégült sóhajokat, de festeni jobban. Nem néz le, ráncolom a homlokom, érdekes is lenne, ha egy lelkileg 20 éves fiatal férfi lenézne. De nyeltem le rosszabbat is már. A szavaira megforgatom a szemem. -Hol nincsenek hülyék? És kevés választásom van, ehhez értek, ezzel jól keresek, a festészet nem olcsó befektetés. Kiszolgáltatottnak nem érzem magam, ez szórakozás, játék, nem katonaság. Főleg, hogy elég domináns vagyok. De visszatérve a hülyékre... szerinted miért szomjazom oly' nagyon az olyan emberek társaságát, mint a Tied? Nézek rá komolyabban, hát igazán érthetné, miért élvezem a vele való együttlétet.
-Nem kéne... ez csak mélyülni fog... Élvezem a csókjait, a simításait, ahogy búg a hangja, mélyen, érzékien. Kezem a pólója alatt barangol, kitapintva minden apró izmot a hátán, az oldalán.
-Nem, nem nagyon. Inkább csak információszerzés végett beszélgetek. Vagy valami egész másért... de ezt később... Vigyorgok rá rosszmájúan, ezt még korai lenne elárulni, de felpiszkálni már fel lehet vele. A lelkesedésem a büdös őzgida töri le. -Akkor már túl bensőséges lenne a kapcsolatunk, nem gondolod? Vigyorgok rá a hajam fogása miatt, míg hányok. Állítólag ez az igazi barátság egyik alapja. Baromság, de viccelődni lehet vele. -Hm, a mondani való világos, de ehhez nem kellet volna három vagy mennyi film, ráadásul a szálakat nagyon bonyolítják, talán túlzottan is. Az időutazás amúgy is kényes téma, a 12 majom is erről szól, bár szerintem ott is rosszul valósították meg. Magyarázom, nem vagyok oda a témáért, ez látszik. Aztán még bosszant is azzal miket nem feltételez rólam, vádlóan húzom össze a szemeim, hogy "hát"-oz. Csavargatja a tincsem, közel hajol, állom a tekintetét. -Jobban teszed, mert elharapom a szád büntetésből és lenyalogatom a véred... Oh, izgató gondolat, meg is nedvesítem az ajkam. -Ez is igaz... Mondom az együttesek züllöttségére. -Miért nem működsz szólóban? Ha bandában nem megy, miért ne? -Nem, de a mindennapi is olyan relatív fogalom Reeven. Ha azt mondom Los Angelesben a színészet hétköznapi, de Phoenixben már igen... hol mi a mindennapi, nem gondolod? Mosolygok, nem sokkolom még a családi részletekkel. -Nem olyan vad ötlet ez, de akkor is azt javaslom, térjünk vissza rá pár találkozás után. Szimpatizálok az ötlettel, de nem lenne jó, ha megfontolatlanul beleugranék, mert elkap a belőle áradó hév. -Sosem mondtam, hogy nekem rossz lenne. Teszem hozzá, mert én elégedett vagyok. -Nem az a fontos hány évesen tanulod a dolgokat, hanem hogy valóban megtanulod-e. A korod ne zavarjon. Adok neki egy tanácsot, sokat agyalhat azon, hogy kiesett egy év.
-Foglalkoztat, mert ismeretlen, nem meglepő. Legalábbis nekem nem tűnik annak. -Kávézós? Ez tetszik... ezek jobban tetszenek, elmosott fókusz hatást keltenek, éles minden, de mégsem kontúros... Tetszik a lila és az arany kép, szeretem a nonfiguratív mintákat. Átkarol míg csókolom, harapdálom a dús ajkát. -Ahogy akarsz úgy fotózol, nem vagyok szégyellős se. Somolygok, bár általában mindig azt kérik nevessek vagy vágytól tüzesen nézzek, azok mennek már. De ha csak a karom, vagy a hasam kell neki a képhez az megint más. -Rendben. Szerintem az ismertebb sem lesz ismerősebb feltétlen, de ezt megtartom magamnak. Berak aztán egy számot, vadabbnak mondható, lázadó szöveggel. Nem rossz, van mondanivaló legalább, a dallamvilága nem az enyém, de jelen esetben nem zavaró. A második érezhetően váltás, látni az arcomon, míg csinosítgatom a szemét további árnyalatokkal, közben figyelve a szövegre is. Ez inkább nekem való, a zongora lágy kontrasztja a szöveggel, az énekes hangja is inkább teszik. Közben elkap Reeven egy csókra, viszonzom, eldöntöm, míg félreteszem a rajzom. Újra a pólója alá nyúlok és feltűröm, egészen a nyakáig, majd a mellkasát kezdem csókolgatni, ajkam puhán siklik rajta ahogy húzom a bőrén. -Én hallak, ugye tudod? Közlöm vele halkan a szövegre utalva, majd csókolgatom tovább. Gondolom ez a dal most sláger nála, így érezheti magát Ő is mostanában, pedig nem kéne. Ha hagyja a pólót le is szedem róla, hogy jobban hozzáférjek a testéhez.
Tárgy: Re: A fiúk és a csillagok Felix-Reev Szer. Szept. 02 2015, 16:53
„Tudod mire” képet vágok, egyre jobban megy. - Van a hátsó ülésben fantázia Legközelebbre, máskorra, nem zárnám ki, mint helyszínt. Úristen…mibe másztam! - Ne is, én is ezt mondtam, azért csak nézzék és sóvárogjanak. Jah, vagy lázadjanak fel. Bólogatok, én ezt a két lehetőséget látom elfogadhatónak. A Liás témánál az ajkam harapdálom, kicsit mereven jelentem ki: - Más. Nem kell bolygatni, kész, azt akarom, hogy együtt legyenek! - Nem akarom próbára tenni, bízom benne, hogy maradnak. Végre lenne családom, nem megvető, olyanok, akik tudat alatt gyűlölnek, de ezt Ravernonnak most még nem kötöm az orrára, nem tud a szüleimről igazán lényeges dolgokat, csak a mázt, a tényeket. - Hát persze, igazad van! Deh…akkor se akarom keverni a kettőt, éppen eléggé összetartozom már Liával. Az, hogy nem akarom és nem keverem megint más kérdés, de tudjuk, erős vagyok, ez azért számít. - Neked nem kell, azt tedd, ami neked jó, én most azt hiszem nekem az elvonatkoztatás az, de nem ismersz minden körülményt. Térek rá ki finoman. - Jó okom van rá. Figyelmesen hallgatom, bár ez nem olyan téma, hogy viccelődnék, komoran nézem. - Talán túl, ez a téma sosem volt egyszerű számomra. Mosolyogni? Itt azért megbicsaklik a szám, ezt úgy adja elő, mintha valami társalkodókörön tanulta volna. - Igen, tudom, de bizonyos dolgokról nem beszélhetek, de olyankor nem is mosolyognék, az biztos. Túlgondolom valószínűleg, igazad van. Kicsit megremegek, visszautasítás… - Megszoktam, hogy nem állok közel senkihez, így ment 20 évig, aztán rájöttem, hogy ez nem jó, nem kielégítő teljesen, valamit rosszul csináltam. Arra jutottam ezt. Most, hogy belevágtam, meredek lejtő lett, ismeretlen, ingoványos talaj, attól tartok… nem fogadnák el és eltűnnének. Biggyesztem le a szám és az állam. A csókra pislogok, reszketősen sóhajtok. - Volt ilyesmi…ő kezdeményezte, de a nyelves folytatást már nem akarta. Ez nem a társadalmi elvárásokról szól. Hála istennek, ne is hozzon. A Seth név valahogy ismerős. De fenntartásokkal viseltetek a szeretői iránt. - Ki tudja… (ohh nem tudod mennyire magabiztos lenne Erickel ) Az, hogy ő kurva… húh és semmi sem extrém, vagy durva neki. - Áh, értem. Bólintok. - Nem, dehogy, az orgiákra gondoltam. Bár biztos élvezed. A romantikázást illetően nem tippeltem volna ilyen rosszul. Nem kötődik hozzájuk, legalább ennyi, ez kicsit, mintha megnyugtatna. Fura lenne, ha létezne diploma a szexhez. - Én is erre gondoltam, de ha felteszem, nagyon rosszak csak adsz tanácsot a szexben is, nem? Hát ez elég unalmas, nem semmi, hogy elviseled. És nem szokta megterhelni a hátsó feled? Nyolc, aha… - Na igen, legalább az időbeosztásod rugalmas. Kb ennyi pozitív van ebben a melóban, meg maga a szex, annak Ravernon az istene. Felkapom a fejem. - De veled akarok lenni, téged akarlak, akkor is, ha kurva vagy! Nem számít! Hadarom hangosan. - Semmi ilyesmi, Te más vagy ebben is, ha ez neked jó, ha te élvezed csinálni! Lenézek én bárkit, függetlenül attól hány éves. Nem fejlődött ki bennem az idősebbek tisztelete, Felix azért más mert tapasztalt, kisugárzásilag lenyűgöző, de ha csak egy sima harmincéves pasas lenne, leszarnám én a korát és fikáznám előszeretettel.
- Még…gyerek voltál? Kérdezem, ha kilenc éve, akkor volt húsz, de a nagyon régen valami egészes mást sejtet. - Azt jobban? Mosolygom halványan,óvatosan hátrasimítom egy tincsét. Nem igazi kérdés, inkább incselkedés. - Tényleg értesz hozzá… Hm, idővel visszatérül, csak jobban meg kell ismerjenek. Ha annak fogod fel, az. Domináns? Ez azt jelentheti ő hatol másokba, nekem mégis engedte… Halvány mosoly dereng ajkamon, az övét megkarcolom a nyelvemmel. - Mert én csak kicsit vagyok hülye. Hülyéskedek.
- Igen… Értek egyet, mélyüljön, a keze simogatja a mellkasom, belesóhajtok a nyakába. Remélem tényleg elmélyül köztünk minden.
Azt a vigyort! Nem árulja el egészen kikkel milyen kapcsolatban áll, biztos még nem vagyok felkészülve szerinte. De vajon mire? - Az egészen más jobban érdekel, de türelmes vagyok, megvárom a máskort. Belesimítok a hajába, ha már arról van szó, Bambi mellett. - Miért, baj lenne? Vigyorgok vissza. Hánytatni, hát nem tudom, azt a felállást könnyebben el tudom képzelni, hogy én csinálom, de fordítva… mond valamit, az valahogy összetartozóbb. Főleg, hogy én tutira gyakrabban hányok. A Vissza a jövőbe nem olyan nagy kedvenc, mint nekem, ő inkább szappanoperázik! - Pont jó, hogy három. Jelen, múlt és jövő, az időt szimbolizálja, ha sokszor megnézed, kevésbé tűnik bonyolultnak, azt a majmosat nem láttam. A színészi játék is jó benne, fürge a srác, tök találékony, eljátssza saját magát csomóféleképpen, a doki meg úgy klasszikus, ahogy van. Vitázom vele kicsit, aztán húzom a sorozatokkal. Pimasz félvigyorral közelítem felé a szám, kicsit elnyitom. - Nem mered Nézek rá provokálóan, felvont szemöldökkel incselkedve. A tűzzel való játszás viszont az én perverzióm, vajon milyen lenne azonkívül, hogy fémes? Elsimítaná a nyelvével a sebet? Sokan esnek a drog csapdájába a rockerek közül, de hogy szólóban… - Úgy nehezebb befutni, gondolom hajkurásznom kéne támogatókat. Vajon lehetne a kettőt csinálni? Énekesnek lenni és fotózni? Talán…úgyis mindig azzal vagyok semmi nem foglal le eléggé. Látszik nem húzódzkodom az ötlettől. A szülei nem tekerték ki a nyakát? Meglepettem pislantok, ismét a Ravernon-relativitáshoz nyúl. Ismerek egy tudóst, aki imádta volna érte! - De, kinek mi számít annak. Van, aki különlegesnek érzi, van, aki nem, egyénfüggő is, nem lehet vitatni ezt a te relativitásod. Sok minden az, valóban. Továbbra is abajgatom a pillantásommal. - Térjünk, majd ha már fogtam a hajad hányás közben. Ütöm el könnyeden ezt a végülis nagyon komoly témát, amibe lelkesen beleugrottam volna egy perc alatt. Még jó, hogy ő megfontoltabb, ebben is igazat kell adnom Bambinak. - Jól van, nem zavar, csak mindig összekever. Arra törekszem, hogy tudjam. Természetesen, nem poénból járok iskolába. Már nem.
- Igen A víz azért foglalkoztat, mert még úszni se tudok normálisan és a tűzzel most nem vagyok olyan jóban. - Megfoghatatlanabbak, megértelek, tényleg különlegesebbek ebből a szempontból, volt egy anyagalap és azt használtam. Ő is jó alap, borzongok a karjaiban, miközben az ajkammal játszik. - Tudom…majd…mindened megörökítem Bekapcsolom a zenét, aztán figyelem a mimikáját, hogy a BT elmegy, de a második valamilyen szinten jobban megragadja. Sejtettem, az lágyabb, mélyebb, több dal. Rajzol közben, de nem hagyom sokáig magára. Különben is az alkotása tökéletes. Felhúzza a pólóm, hozzám ér, elhaló nyögés a válasz, igen…olyan jól csinálja, mint senki más, belemarkolok a hajába erősebben. Először nem is értem mit mond, aztán belehallgatok a szövegbe és kicsit megfagyok. Régi dal…hát persze, azóta nem hallgattam meg. Azóta, hogy érvényes lett rám a szövege és a klippje. Ó, te jó ég a klippje //pedig nem gondoltam bele, kerestem egy számot, a simpletől, ami régen tetszett és lassúbb o.o de most megnéztem és úúú ezt véletlen eltaláltam// Sápadt leszek, mint egy hulla, kicsit meggörnyedve hagyom, hogy levegyük a pólót. - Uhm…azóta vagyok jobban. Kicsit elcsuklik a hangom, nyúlok a laptop után, hogy leállítsam, nem fogom tudni folytatni, ha tovább megy.
Tárgy: Re: A fiúk és a csillagok Felix-Reev Csüt. Szept. 03 2015, 00:06
Egyáltalán nem nehéz "elrontani" Őt, rákapatni a rosszalkodó bujaságra, elégedett mosolyra húzom az ajkaim. -Akkor ki kell elégíteni azt a fantáziát majd, ne maradjon parlagon... Vigyorgok, ó, de még mennyire. Ha jól sikerül, kezdeményezőbb lesz, ami csak jó. -Egyszer kifejthetnéd majd, miért más... Kutakodóan nézek mélyen a szemébe, ahogy tépdesi az édes ajkait a fogaival. Nem most kell elmondania, de el kell majd. Érdekel. -Rendben, de néha egy kis teszt tanulságos tud lenni. Vagy felfedi, hogy rossz ajtón kopogtatsz, vagy teljesen elmélyítheti, ami csak évek múltán alakulna ki. Ez dupla vagy semmi alapú. Ecsetelem neki, mert a mély víz effektust igencsak kedvelem. Igaz, a többség elbukik, de akik nem, azok számomra kincset érnek, ha be nem vallanám magamnak sem soha. -Ahogy akarod, én ilyenekbe nem szólok bele, csupán tanácsot adok, ha olyanom van, vagy kérdezel. Erőltetni nem jó, akkor az igazi, ha magától jön, amúgy üres és haszontalan az egész. -Akkor remélem egyszer megismerek majd mindent, hogy értsem az álláspontodat, ne csak elfogadjam. Mert elfogadom, nem vagyok annyira erőszakos alkat, mint elsőre látszik. Persze nem jelenti azt igazat is adok, de ez megint más lapra tartozik. -Persze! A mosolygás nagyon fontos. Ha nem mosolyogsz, nem érzed jól magad. Ez nem jó ha erőlteted, de ha el vagy szokva tőle, akkor ezt is gyakorolni kell, hogy újra menjen. A mosollyal érezteted, jó a társaság, szívesen időzöl a másikkal, boldog vagy, érdekel Téged a másik. Szebb leszel, ahogy az eltöltött idő is az lesz. Engem egészen levettél a lábamról, mikor nevettél! Igazán. Simítom meg az ajkát, az orcáját, mosolyogva természetesen, de nem mesterkélt, őszinte mosoly ez, mivel tetszik a látvány, az érzés, a tudat. -Én tudom, hogy túlgondolod. Azt hiszed ez olyan elérhetetlen és bonyolult dolog. De csupán attól válik ilyenné, hogy ezt hiszed. Ha úgy fognád fel, hogy egyszerűen csak beszélgetsz és jól érzed magad másokkal, aztán egyszerre azon kapnád magad keresitek egymás társaságát, már nem lenne olyan rejtelmes a dolog. Gondold át, igazán könnyű Veled kijönni, sokoldalú vagy. Igen, ez a lelket akarok önteni beléd szakasz, de ha jobban kinyílik a világ fele és pozitív visszajelzést kap, jobban harmóniába kerül magával, ezáltal velem is harmonikusabb lehet a kapcsolata. Utóbbit pedig akarom és vágyom, mint az elkényeztetett herceg az idomított, leölhető kirakatsárkányt a fél királysággal és a szemrevaló hercegnőcskével. -Reeven. Mi az értékesebb? Ha van pár ember, akik igazán elfogadnak vagy van egy tucat kirakat barátod, akiknek folytonosan hazudsz, mígnem magad is elhiszed, olyan vagy amilyennek látni vágynak? Ha eltűnnek emberek, jönnek mások. Ez így megy... akinek mennie kell engedd el, akit meg akarsz tartani, tégy a kapcsolatért, de ne maszkokkal. Annak nincs értelme, kivéve ha érdekből vagy vele. Kezemmel mint egy mérleg tepsijeivel játszom, billegtetem és farkas szemet nézek vele. A félelem itt ostobaság, ami megfosztja Őt a fejlődéstől, önmaga megismerésétől. Aztán csókolom, megenyhítem irányomban, elterem figyelmét, hogy ezen magányos perceiben elmélkedjen inkább. -Igazán? Lehet Ő maga is megijedt, pedig nem kéne. Akkor a vonzódás megvan, tetszel neki, neked is Ő, mivel tovább is emelted volna a tétet, de úgy fest Ő hamarabb megijedt, ki tudja mitől. Ha újra megpróbálnád finoman, lehet már nem ellenkezne, csak élvezné a kellemes pillanatot. Ha a Lia nevezetű nőcske nem is élt a nyelves csókkal, én követelek magamnak egy adagot belőle, mert élvezem és nem fosztom meg magam semmi pénzért. A szeretőimmel való ismerkedést nem tartom fontosnak, érezni, nincsenek ilyen szándékaim, noha kib@szottul élveznék egy ilyen orgiát, az is biztos. -Jah hogy az orgiák! Azokat igen, sok olyan élvezet elérhető, amit csupán ketten nem tudunk elérni. Több lehetőség és kapu nyílik meg a kreativitás előtt. Vigyorgok, ó igen, az orgiák jók. Megfelelő partnerekkel természetesen, ezt tegyük hozzá szép csendben. -Hm, igen. Rávezetem inkább Őket, mi lehetne élvezetesebb a jelenleginél, mert azt az illúziót kell kelteni, nem az én, hanem az Ő akaratuk érvényesül. Ez fontos, így körültekintően kell játszani a szerepet. Elvégre, ha valami nem úgy sül el, nem foghatják rám, hogy én rontottam el, mert nem leszek kifizetve és nem hívnak többet. Így ha mégis megesik, orvosolhatom, vagy szabadkozhatok helyette, hogy jó ötletnek tűnt és milyen jó, hogy kipróbálta, mert ez is tapasztalat, tudjuk mit kerüljünk, ebben a megvilágításban pedig máris sokkal másabb az egész. Kifizetődő, minden értelemben. -Miért terhelné? Nem csak férfi partnereim vannak és ha azok is, nem feltétlen én vagyok a befogadó fél. Meglátod, a másik szerepkörhöz is értek drága Reeven. Somolygok, majd végigmérem. Oh, alig várom, hogy kitapossuk együtt a gyönyör ezen ösvényét is. -Hmm... hízelgő. Maga a megnevezés lepereg rólam, mert nyersessége ellenére teljesen találó. De azért elvigyorodom és kijavítom. -Azért nem a sarki fajta vagyok, ezt ne feledd... A qvák között is vannak megkülönböztető jegyek. Használd ki, hogy egy luxuspartinak csavartad el a fejét. Vigyorgok, megcsókolom szenvedéllyel, semmi rosszat nem látok abban, ha kihasználja a foglalkozási tapasztalatom a saját javára. Logikus cselekedet, szinte elvárt.
A következő kérdésére mélyen a szemébe fúrom a tekintetem, mérlegelem, mit válaszoljak neki. Az őszinteség és az igazság lehet görbe tükör is, nem kell mindig a tiszta valóságot visszaadniuk. Azonban arra a döntésre jutok, a mély víz technika most sem indokolatlanul lenne alkalmazva. Nem kéne beleélnem magam valamibe, ami esetleg csak komfortosnak TŰNIK. Ha az, akkor nem az idő eltelte fog számítani, ha valóban csak ábránd, legalább hamar szertefoszlik, mint az illanó pára a forróságban. -Igen. Válaszolok egyelőre ennyit, mert ez sok kérdést von maga után. Miért? Mi vitt rá? Én akartam vagy más? Mit szóltak a szüleim? Hogyan alakult az első? Sorolhatnám, de nem óhajtom ezt tenni, inkább várok, mer-e még kérdezni, vagy inkább kiúszik a partra. -Bármilyen furcsa... igen. Azzal úgy érzem teremtek valamit, az nem illan el, mint a gyönyör sóhaja. Teremteni a szex-szel akkor fogok, ha lesz egy gyermekem. Annak is eljön majd az ideje, de még nem. Ahhoz kell egy értelmes női egyed, aki megfelel nem éppen alacsony elvárásaimnak, de ilyet még nem ismertem meg életem röpke 29 évében. -Hmpf, mertél volna mást mondani! Vigyorgok arra, hogy valóban értem a szakmám. Közben élvezem, hogy játszik a hajammal. -Így van. Teszek is róla, folyamatosan. Nem várhatom, hogy véletlen fedezzen fel a világ, tenni kell érte és én teszek is. A nyelvét, mely ajkamon játszik megnyalom, majd bekapom egy rövid időre, a szavain vigyorgok. -Ennyi kell, különben idegesítenél, hogy túl okos vagy. Nevetek rá, nem szeretem a tudálékosokat sem. Ennyi bohózat kell egy egészséges elmének.
-Helyes. Jobb nem egyszerre befogadni mindent, sok lenne. Vigyorgok, ha hirtelen ismerne meg, akkor elkönyvelne valami negatív, ártó alaknak, aki nem érdemes a megismerésre. De ha megismer és rááll a gondolkodásmódja az enyémre, érteni fogja, hogy a hülyékkel csak játszani jó, a túl jókkal szintén, hogy felébredjenek Sohaország rózsaszín bimbójából a fekete és vörös valóság húsevő mivoltára. -Nem, de ennek vannak kellemesebb módjai is. Ha hányás kell, hogy elmélyüljön a kapcsolatunk, az rég elcs&szett. -Hmpf... Esetleg, talán... Az a film is klasszikus, Bruce Willis-szel, Brad Pittel. A mai szemnek túl alacsony költségvetésűnek tűnik már, de az alapelgondolás a lényeg. Lehet a Te kedvenceddel az a bajom, komolytalan. Jobb szeretem a valósághű, komolyabb hangvételű műveket. Mutatok rá erre a tényre, mert nekem bohózat inkább az a film, mint elgondolkodtató darab. Aztán közlöm, elharapom a száját, ha hülyeségeket beszél, de csak provokál. Összeráncolom a homlokom, ahogy megemelem a szemöldökeim és látni a tekintetem, hogy hibát követett el. A következő pillanatban elkapom a tarkójánál és ráharapok az alsó ajkára és ha felszisszen, vagy legalább meglepődik, akkor elégedett vigyor terül el az arcomon, kéjes mámorral nyalom le a kiserkenő vérét, ahogy tartom a fejét. -Ki tudja. Lehet meg kéne próbálnod. Amíg nem tudja milyen a szóló élet, mint énekes, nem lesz okosabb. -Így van. De látni fogod, ez nem az ÉN relativitásom, hanem a világé. Ezek a dolgok így vannak, csak meglátni nem akarják sokan, ostobaságból, lustaságból... -Annál azért előbb, nem szokásom kiokádni a beltartalmam. Fintorgok egy enyhét, jelezve, nem támogatom az elgondolást. -Majd megszokod. Adj időt magadnak. Mondom a korára, aztán biccentek a tudás áhítására, tudatos megkaparintására.
-Szeretem az elvont, absztrakt dolgokat, utat enged a fantáziának! Lehelem az ajkaira, azokra a kéjtől vöröslőekre. -Ahogy óhajtod... Engedek felé egy kéjes félmosolyt. Úgy örökít meg, ahogy akar, csak előnytelenül ne ábrázoljon, sértené a büszkeségem. Dalokat mutat, melyeket kedvel, szeret. Az első nem igen ragad meg, a második inkább. A dallam, a mondanivaló Reeven belső feszültségeit sugallja elmondani, eképpen is reagálok rá szóban, mikor vetkőztetem. //Hehe, én direkt figyeltem őket, ha Rav a klippet nem is nézte// Figyelem a reakcióját, talán meglepte, hogy értettem a rejtett célzást? Vagy hogy én elfogadom és megértem, hogy még nincs teljesen jól? Nem tudom pontosan, de a szavai hízelgőek. Megfogom a kezét, hogy hagyja a számot, belekulcsolom az ujjai közé a sajátjaim és eldöntöm a pokrócra. Oldalt fekszem el mellette, kulcsolt kezét a feje fölé fektetem, míg támaszkodom az alkaromon, szabad kezemmel finoman simítok végig nyitott tenyérrel, ujjbegyeimmel az arcán a homlokától az álláig, majd végig a mellkasán, hasán. -Érzem, gyógyítsunk még rajtad... Suttogom, majd elkezdem csókolgatni az arcát, a szemét, a száját, a nyakát, a mellkasát újra. Kezem a hasán pihen, apró köröket rajzolok a bőrére, mint holmi lágy szellőként cirógatva. Aprókat csókolok, éppen hogy nedveseket, hogy lélegzetem éreztesse nyomukat újra és újra. Visszatérek az arcára, a homlokát is elhalmozom rendszertelen csókokkal. Közben ha épp nincs lehunyva a szemem, Őt fürkészem, látszik rajtam, vonzónak találom, de nem csak testileg. Szeretem, ahogy megremeg, elveszik, hogy újra megtalálhassa régi önmaga egy újabb darabkáját.
Tárgy: Re: A fiúk és a csillagok Felix-Reev Csüt. Szept. 03 2015, 17:34
- Minden ilyesmire sort kerítünk. Biccentek eltökélten. Nem kell esietni, de majd...kiköthetünk még hátul is. - Egyszer majd kifejtem. Biccentek, nincs akadálya, hogy megbeszéljük, de most még hagyjuk ezt. Lia egy másik értelemben „szerelmes” belém, ahogy mondta, neki King is rajongása tárgya, de én ezt nem keverném azzal, amit Sebastian iránt érezhet. - Ha csajozni akarnék, biztos ezt tenném! Nem arról van szó, hogy nem merem, hanem, hogy nem engedhetek meg magamnak ilyesmit vele szemben. Meresztem előre a szemem, tudom, hogy Felix egyébként csak jót akar. - Rendben, kösz, szeretem a tanácsaid egyébként. De ezt most nem erőltetném. - Örülök, hogy elfogadod és remélem majd meg tudom magyarázni úgy, hogy értsd is, ez szerintem is fontos. A mosolygásos okfejtésnél akaratlanul is csinálom, ahogy erről beszél, meg minden. - Melletted valahogy sikerül. Régebben sokat csináltam, csak aztán jött valami, ami után nem tudtam. Szebb, nahát ez viszont új. Lia is célzott rá, hogy jól áll a mosoly, de úgy fest, nekem tőle is hallanom kell, hogy rendesen felfogjam. - Hmm…nagy dolog, hogy képes voltál kiváltani belőlem. Levettem a lábáról! Érzem a boldog elpirulásom. Engem is levesz minden érintésével, az ajkam elnyitom, hogy jobban hozzáférjen, közben nézem az ő mosolyát is. - Tudod a tiéd is… Érzem belevörösödöm, neki kell bókolnom, néha könnyen jön, de olykor még mindig hülyén érzem magam tőle. - Baromi jól néz ki. Jól áll, szép, szuper. Befogom, ez egyre rosszabb. Biccentek, azt hiszem elérhetetlen, bonyolult és igaza van megint. - Tudom…én teszem azzá. Hm, igen, nem mondom, hogy gondot okoz beszélgetni, de legtöbbször megmaradok a felületes csevegések szintjén, nagyon kevesekkel tudok rendesen elbeszélgetni. Előzőleg az volt a probléma, hogy nem is akartam, de igazából, ami neked is a gondod, kevés alkalmas ember van. Már így is piros vagyok, a sokoldalúnál elmosolyodom, az arcín marad. Olyan fantasztikus, hogy biztat, ilyeneket mond és segít, hálásan pislogok felé. - Kösz, te is, de biztos tudod… Pusmogom neki, aztán felpillantok rá. - A pár ember, aki igazán. Nekem nem kell tucat barát, azok nem értek semmit. Igen, ez történt, elhittem…erre figyelni kell, ne történjen meg megint. Igen, milyen bölcs vagy! Senkivel nem vagyok érdekből, igazad van, nem lesz többé maszkom senki előtt. Nézem a mérlegét, hogy milyen vérkomolyan mondja, belefúrom tekintetem az övébe, én is erősen, határozottan, noha már rég döntöttem arról, hogy nem fogom többé azt a Reevent játszani, akiért mindenki annyira odavolt, nem árt a megerősítés, és hogy ő is lássa az elhatározást. Éppen arra vágyom, hogy ajkaival érintsem, amikor megcsókol. Nehéz elszakadni tőle, ráadásul egy másik csók kerül szóba. - Ühm, ki tudja, nagyon kiszámíthatatlan, lehet, hogy csak kíváncsi volt. De majd mesélek erről, hogy miért nem kéne. Ráncolom az orrom, ehhez tudnia kéne a balesetet – nohát így gondolok már rá? Az orgiákra gondoltam, úgy beszél róla, hogy még az én érdeklődésem is felkelti, izgatottan hallgatom. - Érdekes… a szexben is fontos a kreativitás…neked melyik volt a legemlékezetesebb? Nem kell, hogy orgia legyen, de a legjobb élményed. Mikor hatalmasat élvezett, vagy mit tudom én! Mitől volt különleges vajon? Neki, aki annyiféleképpen csinálja. - Azta, ez nagyon ki van találva. Színész is lehetnél. Pöccintem meg az arcát játékosan. Szegény, szerencsétlen páráknak be van adva, hogy dominánsak, miközben mindent ő irányít. - Volt már olyan, hogy dominánsabb volt a partnered? Ő eléggé az, de mindent lehet fokozni, nem? - Ja! Kapok észbe, a nőkről megfeledkeztem, ott maximum az ő fenekükbe mehet, összerezzenek. - Ebben biztos vagyok, hooogy ahhoz értesz csak igazán. Nevetek fel zavartan, ahhjajj, remélem nem szarik be olyankor az ember, vagy ilyesmi… Nem veszem észre, hogy lazán lekurváztam, de most hogy mondja, kap engesztelő csókot alsó ajkára. - Nem úgy értettem, tudom, különleges vagy. Tanulni fogok, Mester. Persze az se lenne baj, ha nem lenne az… A csókját tüzesen viszonzom, nekifeszülök testének, arcélét simítva tartom, csak levegőt venni engedem.
Még gyerek volt. A szemeim félig lehunyom, szegény. Közelebb húzódom, apró csókokat nyomok a homlokára, kicsit átkarolom. - Az nem lehetett egyszerű neked… belekeveredtél valamibe? Vagy már akkor is perverz voltál? Ez utóbbi kérdésem játékos, mosolygom is hozzá, kap a szájára puszit. A hajába túrok és kezdem simogatni, ha engedi. Fura mert a legtöbb gyereket nem érdekli az ilyesmi, persze attól is függ hány éves volt, 12, 13 éves kortól már logikus lenne, akkortájt már engem is érdekelt a téma. - Egyáltalán nem furcsa, az alkotás vágya alapvető emberi szükséglet, a Maslow piramis csúcsán helyezkedik el, sokkal feljebb áll, ezáltal az összetettebb személyeknek, mint amilyen te is vagy – előrevalalóbb, mint a szexualitás, ami egyébként a legalsó szint. Gyerek… Minek akarsz gyereket? Ez nem fér bele a róla kibontakozó képembe, össze is ráncolom a homlokom. - Ami igaz, azt el kell ismerni. Biccentek mosolyogva, közelebb hajolok, bólogatok, milyen helyes, tesz róla, felfedezik és akkor nem kell kurvának lennie. Hiszen vannak szeretői… gondolom, ha nem szorulna rá, leállna… Bekapja a nyelvem, megnyalja, mikor elengedi, akkor válaszolok csak. - Na szép, nem bírnád a konkurenciát, mi? Szerintem ő okosabb… Jó, öregebb is.
Biccentek, igaza van, fontos a fokozatosság, ő sem ismer még eléggé, csomó dolgot nem tud, hanem majd kibontakozik. Például, ha az elmebetegségi igazolványom mutogattam volna neki, nem hiszem, hogy most itt lennénk. Ez a hányás nem tetszik neki, kicsit ravaszkás lesz a mosolyom. - Ugyan már, légy egy kicsit naturalista! Az is élet része, ha egyszer arra kerülne a sor és még közelebb kerülnénk egymáshoz, miért ne segítenék, ha szarul vagy Duruzsolom neki, szerintem ez nem nagy dolog , hánytattam én már bandatagokat pl, egyik sem volt valami nagy Ravernon! Komolykodó. - Hm, értem. Én szeretem, ha ötvözve vannak Mr Komoly Mosoly A Bambit elvetem, szerintem pofán csapna, ha megtudná, hogy heccből, gondolatban neveztem már így. Sok neve van, mindegyik szuper, Ravernon, Felix…és ahhh Kale Jön azzal, hogy elharapja a szám, pedig még ki sem mondtam a Bambit. Csúfondárosan pillantok rá, tartom neki, pontosan az a célom…hogy kóstolja a vérem. Hergelőn meredek rá, mire végre mozgásba lendül, elkap, megmar, kis fájdalom nyilall bele, megrezzenek, nem sziszegek. Talán elenged, mindenesetre ott lesz rajta a kiserkent vörös, beleremegek, ahogy lenyalja, megcsókolom, hagy kapjak én is, hát ez rossz, tiszta fémes, inkább elorozok egy eperszemet, rákenem a sebre. Jót nem tudom tesz-e neki, irritálja. Megint megcsókolom, keveredjenek az ízek. - Neked mi a vércsoportod? Jut eszembe a kérdés aztán. - Lehet, most nyáron úgyis van elég időm rá. Biccentek, talán együtt is menne és nem hinném, hogy rögtön felkapott lennék. - Tudom, én is hiszek a relativitásban, azért olyan könnyű azonosulni a véleményeddel. Tulajdonképpen minden relatív, az embernek van determinisztikus felfogása, az ember mondja ki, mi a jó, mi a helytelen, de éppen ez az, csak emberek vagyunk és ezt a hátrányt nem tudjuk levetkőzni, hogy teljesen objektíven és tisztán lássunk. Csak az emberségünk útján tapasztalunk, ami talán kevés, talán nem, mindenestre korlátolt. Fejtem ki neki kicsit komolyabban mire gondolok. Kicsit felnevetek, a galéria előbb lesz, helyeslek neki, aztán enyhül mosollyá, hogy majd megszokom a korom.
- Hm…az biztos…azért kedvelsz engem is. Hogy én hányszor megkaptam ezt! Hát most végre valaki értékeli! Bár az bizonyára fárasztó lehetett, amikor kb csak metaforákban beszéltem. Mindenét le akarom fotózni, érdekelnek a szőrtüszői is, azokból huh…irtó jó művészi képek lennének. - Az lenne a címe a sorozatnak, hogy az emberi…Test Nyögöm, hiába, mindig megihlet. Ezt nagyon elcsesztem! Ezt a számot nem kellett volna újra hallanom, nem kéne emlékeznem, nem… - De…nem szabad hallanom, nem…nem szabad. Nyögöm töredezetten, bár itt van, itt a kéj is, amit felkínál, mégis nem ettől kezdek most reszketni //találtam egy nagyon jó fordítást, durva// Elfektet és simogat, mégis elég megrendülten nézek rá //ha jól értem nem hagyod kikapcsolni neki és a szám azóta is megy// - Uhm…te tudsz, csak… Ha folytatódik a szám, pont erről szól, minden szava igaz rám és…hm, csókolgat. Vajon megérdemlem? Ezeket az érintéseket azok után, hogy kinyírtam négy embert? A hasamra rajzolgat valamit, beleborzongok, vágytól elfúlóan sóhajtok fel. Csókolgatni kezd, istenem…de jó ez, még így…így sem járna…ahh…nem kéne gondolkodnom ezen, leszarom, csak csinálja! Behunyt szemmel adom át magam és vonásaim neki, automatikusan utána billen az ajkam, ujjaim lesimogatnak a vállán, körül a derekánél, csak kár, hogy a zene ordít, bele a fülembe, agyamba, felülök hirtelen rémülten, ha nem áll le én… És nem tudom nem-e késő már, így is nagyon sok gondolat eljutott hozzám. Hevesen veszem a levegőt és a laptop után kapkodok, le kell állítani, mindent tönkre fog tenni ez a szám, most azonnal kikapcsolni! Kikapcsolni! Ki kell!
// csak érdekességképpen bemásolom o.o Ha tényleg ezt hallgatja uuh...//
Kinyitom a szemeim, Látni próbálok, de a fehér fény elvakít. Nem emlékszem hogyan, Nem emlékszem miért Fekszem itt ma éjjel. A fájdalom elviselhetetlen, Nem múlik el Nem, nem bírom elviselni.
Hogy történhetett ez velem? Hibáztam, Nincs hová futnom. Az éjszaka körülvesz, Ahogy lassan eltűnök. Elegem van ebből az életből, Csak ordítani akarok Hogy történhetett ez velem?
Mindenki üvölt, Szólni próbálok, de senki nem hall meg. Lecsúszok a szakadék széléről, Már csak egy hajszál tart, Mindent elölről akarok kezdeni.
Az emlékbe kapaszkodom, Mikor még semmi nem számított. Nem tudom megmagyarázni a történteket, És nem tudom megváltoztatni amit tettem. Nem tudom.
Hogy történhetett ez velem? Hibáztam, Nincs hová futnom. Az éjszaka körülvesz, Ahogy lassan eltűnök. Elegem van ebből az életből, Csak ordítani akarok Hogy történhetett ez velem?
Hibáztam, Nincs hová futnom. Az éjszaka körülvesz, Ahogy lassan eltűnök. Elegem van ebből az életből, Csak ordítani akarok Hogy történhetett ez velem?
Tárgy: Re: A fiúk és a csillagok Felix-Reev Csüt. Szept. 03 2015, 18:57
-Miért nem? Nem értem miért ne engedhetné meg magának az ilyesmit... -Egyébként... hm, jól van, ami nem tetszik arról vitázunk egy sort, rosszul nem járunk! Mosolygok, szeretem, hogy szembeszáll velem, ha másképp vélekedik. Most csak azért nem teszi, mert kényes a téma valamiért, tudom én. -Minden bizonnyal menni fog. Ostobaság, egy ideig nem volt kedved, de meghozzuk hozzá újra, ennyi az egész. Belátom a kóma nem vidám dolog, az elvesztett idő, erőnlét, de ez akkor sem ok arra, hogy elhagyja magát. -Nem volt az, bármit is mondasz, nem vagy depresszív alkat, ahhoz túlzottan életszerető vagy szerencsére. Csak meg kellett mutatni, hogy a világ érdekes, ahogy Te magad is, ennyi. Nem érzem nagy érdemnek, hogy mosolyog, nem tűnt olyannak, aki ne lenne képes rá. -Az enyém is mi? Lehelem az ajkaira, egyre vörösebbek, de az arca is, tétova szavaira csak nevetek. -Hízelgő, járj a kedvemben és szüntelen mosolyogni fogok Rád! Mindketten jól járunk, nem de? -Igen, ez tény, de ezért kell mindig ismerkedni. Eleinte mi is felszínesen beszélgettünk, de aztán egyre mélyebben tudtunk. Ha találsz alkalmas partnert, ugyan úgy menni fog. Csak hagyni kell, próbálkozni, anélkül várhatod. Az esetek javában rájövök hülyékkel társalgok, de van egy-két érdekes társaság, mint most Reeven, akik miatt megéri elszenvedni néha az IQ harcosok zagyvaságait is. -Igen, tudom! Vigyorgok rá, nekem egészséges az önképem, tudom, hogy nem vagyok unalmas alak. -Okos fiú... Ne hagyd magad megint elrontani. Csak megrontani, ohoho, de ez más kérdés. A csók jól esik neki is, nekem is, majd egy másikról beszélgetünk. -Ha kíváncsi az már önmagában elég indok arra, hogy kíván. Több sem kell... Főleg a nőknél, de majd tapasztalja, kell még pár év. -Nehéz lenne választani egyet. Amikor az állandó partnereimmel először voltam az mind emlékezetes volt, mint a Veled való is, élveztem, hogy karmolod a hátam. De Seth-tel elég emlékezetesek, néha olyan orgazmusaink voltak, hogy a környéken biztosan hallotta mindenki. De az első orgiám is nagyon emlékezetes volt, mindenfélét kipróbáltam, nevettek is rajtam mennyire lelkes vagyok. Azóta én is nevetek az emléken! Mennyi voltam, 18? Fiatal, annyi biztos. -Nem vágyom színészkedni, nincs tehetségem hozzá. Tényleg nincs, Seth sem értem mit lát benne, de ez az Ő dolga Ő dolga. -Neked az apácás volt a legemlékezetesebb meneted, vagy van még valami izgalmas, kiemelkedő? Kérdezek vissza, mert az apácás nagyon tetszett. -Hm. Egy ember van, aki dominánsabb nálam, bár talán már feljöttem a szintjére. Nem igazán vannak amúgy... Félvigyorom árulkodó, én eléggé erős akaratú egyén vagyok, aki tudja mit akar. -Tapasztalni fogod... Simítom a kezem az arcára és vágytól részegülve szemezek vele, ha tudná mennyire kívánom, lehet meglepődne. -Hmpf, tudom. Nincs is más választásod... Tanítani fogom, ha akarja, ha nem, ilyen lehetőséget nem fogok elmulasztani.
Nehéz hova tennem, hogy a homlokom csókolja, simogat. Mintha sajnálna? Ahahahaha, ha tudná nem tenné. Látszik is rajtam némi értetlenség, de közelebb vonom, mert élvezem a közelségét. -Inkább utóbbi. Meg már akkor is csuda helyes pofám volt, formás seggem... Már akkor sem voltam olcsó. Válaszolok én is játékos hangnemmel. Azaz anyám nem adott olcsón, elvégre a fiatalságot, a szépséget és a szüzességem meg kellett fizetni. -Ezt jól látod, örülök, hogy nem kell magyaráznom! Hogy-hogy minek?! A gyerekek a jövők és én akarom formálni a jövőt. Tovább adni ami én vagyok, teremteni valakit és fejleszteni, a legnagyobb kaland lenne. Csak hát nem akarok akárkitől gyereket, ez logikus. Most érzem első ízben igazán a korkülönbséget, Ő még nem érett meg egy gyermekre. -Én az elit embereket szeretem, ezáltal konfrontálódnék saját kicsinyes érzelmeimmel, miszerint okosabb vagy, de egyben jó érzéssel töltene el, hogy egy nálam arra alkalmasabbat ki tudtam bontakoztatni. Összetett a dolog, nem vitatom. De Te pont kellemes vagy számomra! Nem érzem butábbnak, csak fiatalabbnak, egy rétegen belül vagyunk.
-Vagyok az ágyban, majd tapasztalod, hagyjál ezekkel, nem szeretem rosszul érezni magam, kellemetlen és kiszolgáltatott. Valamint rettentő a hangulatom, ha fáj a fejem. Ne akard megtudni. Utalok arra negédes mosollyal, ne itasson le. A megnevezésre, mellyel engem illet a homlokom ráncolom, de nevetek. A hergelése olyan mint a vörös szín a bikának, meg is teremtem a vöröset azzal, hogy elharapom a száját egy ponton, lenyalom. Ahogy elnézem élvezi, nem tudom hova tenni, de rettentően izgató. Az eper sem rossz, de a gyümölcs helyett inkább sebes ajkát falom. -A pozitív. Miért? Nézek rá, hogy ez hogy jutott eszébe és miért. -Pontosan, de épp emiatt minden amit felépítünk, szubjektivitáson alapszik, vágyjuk az objektivitást, de ha tapasztaljuk mégsem tetszik... kacifántos, nem gondolod? Élvezem, hogy értelmes, hogy érti is miről beszél, nem csak a levegőbe beszél. El is rabolom az ajkait még egy kör csókra.
-Meglehet... meglehet másért is. Vigyorgok rá, élvezem, hogy Ő ilyen, ez tény. -Hm. Nem túl eredeti, de legyen. Nevetek az emberi test címen. Aztán rak be számokat. A másodiknál összerezzen, mikor jelzem a szöveget is figyelem. Egy ideig hagyja, hogy csókolgassam, még érezteti is, hogy vágyja ezt, de aztán... Hirtelen tol el és nyúl a gépért, összeszűkül a szemem. ((Én is ezt a fordítást találtam amúgy )) Ha nem bírná gyorsan kikapcsolni, egyszerűen lehajtom és kész, mi sem egyszerűbb, akkor kikapcsol. Megfogom az állát és magam felé fordítom, komolyan nézek rá, mélyen a szemébe, hogy miért tudta egy szám ennyire kizökkenteni? Annyira, hogy az én kísértésemnek is ellen tudjon állni, figyelmen kívül hagyni, elszakadni tőle. Nem szólalok meg, de éreztetem, ez erősen magyarázatra szorul és én várok. Alig pislogok, túl elszánt vagyok, most nincs visszahőkölés, valami magyarázat jár nekem, addig nem lesz folytatás. Mitől ennyire megviselt? Ez a gócpont, ezt kell megszüntetni és én meg fogom. Idegesít és kiirtanám, de ahhoz az kell, tudjam mi az.
Tárgy: Re: A fiúk és a csillagok Felix-Reev Csüt. Szept. 03 2015, 20:19
Felsóhajtok. - Majd egyszer elmagyarázom. Igérem, aztán bólintok. - Persze, jó veled vitázni, képes vagy elfogadni, ha igazam van, annak ellenére, hogy akaratos vagy. Különben nem lenne értelme és nem élvezném. Vállat vonok, nem tudja miről van szó, nem ostobaság, érthető valahol. De minden ostobaságban van valami érthető. - Ezzel nem értek egyet, az volt. Rázom a fejem mosolyogva, nem tudja hogy néztem ki egy héttel előtte… Azt hittem sosem leszek már rá képes. - Perszehogy nem, a világ érdekes igen, veled méginkább. Pusmogom, szerénykedik itt, igenis a személyes varázsa valahogy… Mosolygunk egymásra, bólintgatok, az ajkait lágyan beharapom. Hogyan járjak a kedvében? - Remélem élvezni fogod, ha velem vagy... Igyekszem majd mindig újat mutatni, hisz annyi lehetőség van! A világban, benne, bennünk! Mindent ki akarok aknázni! - Persze, gondolom így megy. Igyekszem én, de nem mindenkivel van egy hullámhosszon az ember és hiába vagyok én nyitott, ha mások bezárkóznak. Most Tessre gondolok, bár ő épphogy megszabadulni akar tőlem. Szóval, ha rajtam múlik csinálom én, láthatja ő is az eltökéltséget és hogy nem mindenben vagyok határozatlan. Bezzeg ő! Rávigyorgok, hát végülis igaz, nem árt, ha tudja magáról. - Magamnak csináltam, de magamnak se hagyom elrontani magam. Kicsit felnevetek, bár ő szerintem szereti a filozófiai nyelvjátékot is. A mi nyelvjátékunkról nem is beszélve. Liánál persze nem volt ilyesmi, bár Ravernon nem mond hülyeséget, én azt kicsit ingatom a fejem, nem lehet tudni Lia mikor mire gondol. - Érdekes lenne…ha kívánna, de ez…nem jelentene semmit. Nem menne bele egy nyelvjátékba és én is kívántam már a csillagoktól, nagyon elszántan próbálom magam ehhez tartani. Hagyjuk is ezt, beszéljen a szexről, az állandó partnernél érdeklődőn fúrom az ő tekintetébe az enyém. - Hm…kösz, hízelgő, mert főleg hozzád képest nem vagyok valami tapasztalt. Nem tudom a többiek milyenek, a karmolás jó volt, kicsit elmosolyodom, ez a Seth gyakran emlegetve van, nem szimpatikus… Valahogy túl táp, vagy nem is tudom, ráadásul olyan ismerős a neve. - Húha, biztos tud valamit… Motyogom, de igyekszem elrejteni hangomból az iróniát, nem akarom, hogy féltékenynek higgyen, hisz azt sem tudom mi az, nem, nem, én biztos nem leszek, inkább nevetek az orgián. - Lelkesen belenyúlkáltál mindenféle testnyílásba, mi? És össze-vissza tapiztál mindenkit, el tudom képzelni. Lehet hülyén hangzik, amit mondok, de nem voltam még orgián… Képtelenkedve megrázom a fejem. - Miért ne lenne? Szerintem bármihez lehet, ha hiszel magadban, ráadásul ez nem egy időgép feltalálása, a művészeti ágak közel állnak egymáshoz és ha te eljátszod az engedelmes szeretőt az ágyban, bizonyos értelemben már színészkedsz. Kötök bele most én egy kicsit. Szerintem sok mindenhez van tehetsége, polihisztor figura, más kérdés, hogy úgy tűnik azt nem akarja, élvezi, amit csinál és végső soron ez a lényeg. - Hm…helyszínileg igen, de…volt egy állandó partnerem, vele össze tudtam hangolódni, megtanultam gyöngédnek ugyanakkor vadnak lenni egy nővel, emlékszem egy heves menetre, széttörtük az ágyat. Persze ez gondolom neki nem nagy dolog. Hát igen, Tess régen… Uh ez a mosoly, válaszolok a saját kíváncsi, kihívó pillantásommal, ennyire domináns? Mert az leesett, hogy az, de ennyire? - Izgalmas vagy… Gondolom sokan keresik és el van könyvelve nehéztüzérségként, úh! Az én hátsóm se lesz sokáig betöretlen, hévvel pillantok rá, piros, várakozó és izgulós hévvel, elvégre ez nagy dolog, de ahogy látom felhergelve, az engem is felajz. - De csak mert én is akarom Piszkálom, ujjbegyemmel végigsimítok az arcán, aztán alsó ajkán, mint egy eltévedt, bő esőcsepp.
Mintha nem értené, pedig sajnálom, talán kényszerítették, ki tudja. - Zaklattad a kisfiúkat? Azt elhiszem, de nem volt…hát kínos, rossz számodra az első? Mármint gondolom idősebb csinálta. Az első férfi? Vagy nővel voltál először? Én úgy képzelem valami pocakos, kopasz pedofil megerőszakolja. Nem úgy hangzik, mert játékos a hangja, vagy már feldolgozta, vagy sosem volt trauma. Nála előfordulhat, hogy soha… Az érthető, hogy a létrehozás fontosabb, de a gyerek? Az a bőgő, szaró génkupacmásolat? El is húzom a szám. - Akkor tanárnak kéne lenned! A tanítványokon keresztül is teremthetsz, nem? Még a szakmában is, biztos vannak fiatalok, de persze te tudod, a te génjeid valóban nem kéne hagyni elveszni. Bukik ki, ahogy ujjam mélán körberajzolja az állát. De hát ahhoz bizony nő kell. Elég különleges méghozzá. Micsoda összetett kérdés a butaság és okosság - Én nem gondolom magam elitnek. Arról mindig apám jut eszembe és az elitre való nevelése. Jó, hogy ilyen összetetten gondolkodsz, sok mindennel van így az ember, zavaró az egyik oldalról és mondjuk inspiráló, fejlesztő a másikról, van benne valami. Bólogatok, megértem a dilemmát, pont kellemes, nem egy zseni, de a normális, haha „normális” kategórián belül. - Akkor jó Vonok vállat.
Csipkelődő lesz a mosolyom, nem szereti rosszul érezni magát, vigyorgom, mint a tejbe tök. - Oké, nem is arra akartam törekedni, hogy hánytathassalak, valahogy nem ez a legnagyobb vágyam veled kapcsolatban. Elég morcos voltál először. Rémlik, rémlik, bólintok. Harapjon csak, kell ez, érezzen plazmákig! Van benne valami nagyon izgató, elképesztően erotikus, a fájdalom pedig nem szokott zavarni, főleg, ha ilyen jelentéktelen. Az íze rossz, azt nem szeretem, ezértis eszem inkább epret, ha megcsókolom fémes, ő viszont kiszívja az enyém. - Uhm, a vérről. Érdekelt. Nekem AB negatív. Nekem gázos, ezértis volt problémás a kóma alatt, szóval ritka vért kóstolhat, szeretik a szúnyogok is. - Hm…tényleg nem tetszik, nagyon érdekes. Ha valaki semleges, azt mondják nincs véleménye, az ember szeret kategóriákban gondolkodni és minősíteni. Tele vagyunk ellentmondásokkal. Biccentek, aztán letörlöm a maradék vért a számról.
- Másért is? Ezt nem értem, aztán megkapom, kicsit komoran horkanok fel. - Most nem tudok koncentrálni, de majd kitalálok valami jobban, pl Ravernon részecskék. Zsörtölődöm. Aztán elvágom a fát magam alatt. Ahogy csókol, az fantasztikus, de…nem bírom átadni magam, amíg megy a szám és nem hagyja kikapcsolni, nem áll le, ordítanak a fülemben valaki más szájából az én gondolataim. A vörösség egy szempillantás alatt eltűnik és egy hullasápadt Reeven bámul Ravernonra. Lehajtja, igen…így jobb, le is konyul az állam, amit felvon. Satuban érzem magam és hirtelen zuhanok roppant törékeny állapotba. Olyan vesébe látóan néz, hogy felejthettem el? Hogy ronthattam megint így el valamit? Összepréselem az ajkam, megpróbálom elrántani a fejem. - Megint…nem emlékeztem egy fontos dologra… Akarod tudni, igaz? Érzem, hogy a hangom elcsuklik, gyorsan behunyom a szemem és össze-vissza szorítom a könnyeket. Biccentek, jelezve, hogy megkapja és ha hagyja, felrántom a laptop tetejét. - Ez…rólam szól, minden mondata, szava…ugyan az, amit, ami velem történt és amit… Nagy levegő. - Érzek. Nézd meg a klippet, én…nagyobbat hibáztam, mint ő és nem csuktak be. Elindul, megpróbálok gyorsan felpattanni. - Amíg…nézed sétálok egy kicsit, jó? Mindjárt visszajövök. Látszik kétségbeesetten küszködöm a könnyeimmel, megígérte, hogy engem akar látni és akár akarom akár nem, ez beletartozik. Ha nem akadályoz meg elsietek egy fa felé, elég messze ahhoz, hogy ne halljon, addig megpróbálom visszatartani.
Tárgy: Re: A fiúk és a csillagok Felix-Reev Csüt. Szept. 03 2015, 21:32
nevetve horkanok fel a kijelentésén, tényleg nyers, ha nem is oly nagyon, mint Seth. -Csak akkor, ha valóban van benne logika, stílus és realitás, mindenkinek lehet jó pillanata. Vigyorgok sértett büszkeséggel, de mégis elégedett mosoly játszik az ajkaimon. -Kétlem, de erről ne nyissunk vitát kivételesen. -Persze, hogy velem érdekesebb, mondj újat. Vigyorgok, de élvezem, hogy hízeleg, ó, azt mindig, minden helyzetben élvezem. -Eddig élveztem, nagy gond nem lehet. Ámbátor ki tudja, lehet lesznek kellemetlen szokásai, minthogy a tejbegrízt összekutyulva falatozza miután megkakaózta, ritka undorító szokás... -Hát ne zárkózott embereket keress. Vagy gondolkodjon el azon, TE miért vagy zárkózott, hogy megértsd, Ő miért teszi... máris könnyebben megnyílik Neked. Apró, ám annál hasznosabb tanács, úgy vélem. -Főleg ne nekem... gondolj rám! Ráncolom az orrom és elégedetten vigyorgok, szeretek önző lenni, legyen önmaga az én szórakoztatásomra. A többi ember nem érdekel. -Vonzó férfi vagy, annyit bizonyosan jelent. Lehet veled biztonságban érezné magát, elvégre a rokona vagy. új kaland, de biztonságos kaland. Tudod hány ember vágyik erre? Főleg azok, akik amúgy bátortalanok. Könnyen beszélek, nem ismerem, de talán nem is kell. Bátortalan, ha belefogott valamibe de visszatáncolt. Vágyai vannak, de az esze eltiporja ezeket. Szánom az ilyen gyenge és esendő embereket. -Nem, valóban nem. De ezen könnyen segíthetünk. Nem elsősorban a tapasztalat a mérvadó, hanem a szándék és a kíváncsiság. Sethet azért imádom, mert neki a szex művészet, Erick rém odaadó, Reeven pedig kísérletező. Mira... nos, ő külön eset, neki a romlottsága adja a külön mámort. -Seth? Ó, Ő sokat tud, ki merem jelenteni, kevés embert ismerek, aki nála tapasztaltabb. Némi irigység vegyül a hangomba, de talán tisztelet is. Ha másban nem is tartom kiemelkedőnek Sethet, de a szexben igazán művészi. (Talán a tánctudásában még párját ritkítja, ez tény.) -Inkább lelkesen nyaltam mindenféle testnyílást és karmoltam mindenkit. Fő a pontosság... Gonosz mosoly, majd beharapom az alsó ajkam. Túl buja voltam. -Akkor sem kenyerem, nem akarok más lenni, mint aki vagyok. Soha. Negédesen mosolygok tovább, szeretem magam, a színészet nem nekem való, inkább játszom a szavakkal és az emberekkel, az sokkal jobb műsor. -Akkor az tényleg heves volt... de ez a gyöngéden heves ellentmondás szagú... a kettő könnyen kizárja egymást, az a határ, amit említesz... szex közben nehezen tartható, valamerre mindig elbillen. Nálam mindig elbillen, én a végletek embere vagyok. De érdeklődve fürkészem, kellemesen hangzik, hiába vagyok a vad menetek híve. -Nem tűnt még fel? Vigyorgok rá kajánul, hogy izgalmas vagyok. -Már miért ne akarnád? A leheletem forró, ujja bejárja az arcom, le kell hűtenem magam. Ha most nekiesnék, egészen más emléket hagynék benne és nekem hosszútávra kell a személyisége. A bizalma...
-Nem, nem vagyok zaklató fajta. Aztán némileg megfeszülnek a vonásaim. Erről se kérdezni nem szoktak se felhozni. Semmi kínos nincs ebben, de valahogy túl... személyes. Pedig csak a munkám, erőt is veszek saját gyengeségemen. -Férfi volt. Egy hétig nem ültem rendesen, mert kicsit... heves volt. Túlságosan felizgatta a csupasz fenekem látványa, megesik. De megtanultam, hogy legyen nekem is jó, Neked pedig egészen más első emléket szánok. Somolygok tovább, rég volt, minden kezdet nehéz, hol érdekel már? A jelen fontosabb. -Tanítani fárasztó, én csak az elitet lennék hajlandó tanítani, akik előre viszik az emberiséget, akik által több lesz a világ, de egy tanár az utolsó kis nyomorékot is ráncba kell szedje és valami úton módon meg kell tanítania gondolkodni, ami kényelmetlen és fárasztó, én csak azt tanítom, bármire is, legyen az szex, művészet vagy akár egy egyszerű vers, akiben látok lehetőséget, tehetséget vagy kellő ambíciót. A többiek felőlem elihatják az agyukat vagy akármi. Na igen, nehéz huzamosabb ideig elnyomni az emberutálatomat. Azaz nem egészen emberutálat ez, hanem az ostobaság és a nyomorékok utálata. Spártában otthonosan lettem volna. -Az én gyerekem az én génjeimet örökli, továbbá én nevelem. Minden lesz, csak reménytelen hülye nem. Nekem egy intelligens nő kéne, remélve azt örökli a gyerek, np meg az én karizmám és felfogásom, tudós lehetne, vagy bárki nagy személy! -Az elitet sok értelemben lehet használni, nem gondolod? Én a szellemi elitre gondoltam, nem a vagyonosra, mert az semmitől sem az a mai világban. A pénz könnyen jön, könnyen meg.
-Még jó... Horkanok fel, micsoda kijelentés ez! -Akkor csak fáradt voltam. Nem fájt a fejem. Negédes hangom mint a méz, olyan selymes és legalább annyira adja magát: az csak a jéghegy csúcsa volt. -Finom... Vigyorgok, míg lenyalom a vérét, nekem ízlik, nagyon is, ha ennyire nem hatja meg ez a dolog, szerintem fogja még tapasztalni tőlem... ohoh... de még mennyire! -Másról sem szól az egész, mint ezeknek az ellentmondásoknak a feloldására való kényszeres hajlam, mindhiába. Csókolgatom az arcát, míg törli a száját, kár a vérért...
-Szerinted? Kitalálhatná mit eszem rajta, lehet jót tenne az önbecsülésének. A Ravernon részecskék sem tetszik, vigyorogva ráncolom az orrnyergem, hogy nem, nem az igazi ez sem. Aztán fordul a világ, a könnyed kéj beteges komorságba hanyatlik, ami nincs ínyemre. Megkapom amit akarok, mindig megkapom és most válaszokat akarok kapni. Ha nem halálos beteg, nem lehet nagy baj. Nem is szólalok meg, némán és kimérten bólintok, hogy igen, hallani akarom. Könnyezik, megvan valóban a gondjainak a szíve, ami keserves ízzel dobog a lelkében, fanyarrá téve a szavakat. De ennyi nem tart vissza, ennél én törtem jobban össze embert, elvégre mi is a lélek ha nem egy törékeny puzzle? Ahogy szét lehet zúzni, újra ki is lehet rakni. A pusztítás és a teremtés kézben járnak, főleg az én kezeimben. Hallgatom, kutakodón lesem minden mozdulatát. Szóval róla szól, csak rosszabb? Elindítja a videót, de el akar szökni. Úgy nézek rá, hogy esélye sincs. Át is karolom a derekát és erővel húzom magamhoz. -Nem mész. Így nem csatangolhatsz egyedül. Különben is... ideje szembenézned ezzel a problémával, nem futhatsz örökké... elvégre nem félsz, nem de? Nézem Őt töretlen, milyen törékeny a könnyeivel, mint egy lehullni készülő falevél a nyár hanyatlásában. Szenved, engem mindig elégedettséggel tölt el mások szenvedése, ha épp nem bosszant. Reevent is különösen légies vonásokkal festi meg, izgató. Óvatosan itatom fel az ajkammal az arca közel eső oldaláról a könnyeket, nem akarom hogy elmenjen. De ettől függetlenül elindítom a videót, csak kinyomom a hangot, az nem kell. Beleakasztom az ujjam a övtartójába, innen, mellőlem, bizony nem fog felállni, maximum egy módon... ahogy eddig is egész nap, ha izgattam.
Tárgy: Re: A fiúk és a csillagok Felix-Reev Pént. Szept. 04 2015, 17:45
Nem tűnik fel, hogy sértőt mondtam volna, Felix sértődékenységét kezdem megszokni. - Azért nem mindenkinek, gondolom csak akkor értesz valakivel egyet, ha ez a három adott. Kötök kicsit bele, élvezem piszkálgatni, bár a vitát ráhagyom. Biccentek, hogy ne menjünk bele. Fújtatva felröhögök, de újat mondani nem tudok. - Ha lesz valami, ígérem te leszel az első, akit értesítek. Biztos lesz, szoktam meglepő dolgokat csinálni, kezdi gondolom ő is tapasztalgatni. Biccentek. Persze biztos lesznek dolgok, amivel egymás idegeire megyünk, de ezek a személyiséggel járó egyéni szokások, idővel kiderülnek. - Hm, ez jó, ha legközelebb zárkózott emberrel találkozom, megpiszkálom kicsit ebből a szempontból. Bár pszichológusra csak ritkán szeretek játszani, ismeretleneknél nem biztos. Közelebb hajolok, hogy rá gondoljak, nohát! Lecsókolom a gonosz vigyorát, bár nem hiszem, hogy parasztságból mondja, ebből is az szűrődik le nekem, mennyire akar, hogy fontosabb leszek neki idővel. - Eszembe fogsz jut jutni időnként. Hajolok el egy pimasz kis vigyorral. Lia… A vonzó férfit most nem fogom cáfolni, bár élvezem, amikor ezen kiakad. - Én nem mindig érzem őt biztonságban, ha velem van. Igen, tudom, ő is erre vágyik és a mostani barátja pont ilyen megbízható figura. Úgyhogy jó helyen van, mellettem…hát nem lehetne, én könnyebben ártanék neki. Nem direkt persze. Szögezem le rögtön, ne valami szadista állatként képzeljen el, a dolgok akaratlanul fordulnak rosszra körülöttem. Odafigyelek, amikor vele vagyok, jobban koncentrálok olyankor, de Sebastian mellett nagyobb biztonságban tudom. Én még mindig szertelen, kalandos ösvény vagyok neki, de az ilyenen csak végigfut az ember, aztán elfelejti és a kandalló előtt állapodik meg a melegben, biztonságban. Ismerjük el, nem vagyok egy lepedőakrobata, főleg nem egy kurvához képest, de a szándékot és kíváncsiságot nem tagadhatom. - Az megvan és gyorsan tanulok. Ezt már mondtam, de megemlítem még egyszer, nehogy elfelejtse. Seth… mintha irigyelné? Kicsit én is elhúzom a szám, mi a francot tudhat ő? - Ő is…luxuskurva? Ebbe belevörösödöm. Előttem a kép, ahogy Rav belenyal egy fenékbe, egy női nemi szervbe, lenyomja a torkán valamelyik férfi izgalmát, huh… Rajtafelejtem ezt a vörös, kissé kiguvvadt szemű és mesét hallgató kisfiú éberségével figyelő pillantásom. - Fő… Nyögöm. - Értem, akkor csináld, amit szeretsz, ez a lényeg, hogy élvezd, bármi is legyen az. Adott esetben a szex… - A nőknek kell, vékonyabb a bőrük, felizgatja őket a simogatás és hm nyalást se nevezném vadnak, de a menet maga elsöprő volt. Hm, hát legközelebb megfigyelem a határokat. Érdekes, amit mond. Elbillent a vadságba, nem véletlenül szerették az eszeveszett frontember figurát. - Hogyne tűnt volna. Sandítok rá, azért másztam utána mindenhová. Képletesen persze, azért követtem a férfiak közötti együttlét ingoványára éhesen és mennék vele akár a Holdra is. - Költői kérdés, tudod, hogy akarom… Lehelem, aztán kicsit beleborzolok a hajába.
- Nem vagy. Látom a kérdés kicsit felkavarja, átölelem, figyelmesen nézem, simogatom közben a haját. - Au. Sajnálom…biztos időbe telt hm, feldolgozni. Azért nem úgy tűnik, hogy teljesen hidegen hagyja az emlék, közel húzódom, ott vagyok neki, viszont a saját elsőm ígéretétől félmosoly kúszik ajkaimra. - Alig várom Pusmogom és tényleg. Kíváncsi vagyok. Fürkészem, amikor a tanításról fejti ki okos véleményét. - Tényleg rossz tanár lennél, az a tipikus beszaratós. Persze, biztos nagyszerű csemete lenne, bár a legjobbaknál is megesik, hogy valami biológiailag nem lesz rendben. De természetesen minimális rá az esély. Akkor mit csinálnál a kölyökkel? Ravernont fárasszák az ostoba és nyomorult emberek, érdekel erre mit reagál. - Igen, de én mindig negatív érzéseket és gondolatokat társítottam hozzá, ne vedd komolyan, csak egy személyes tartózkodás a szótól. Rá se használnám, magamra se, a kölykére lehet, mert azt nem kedvelném.
Vigyorgok. - Nem értem, nem találkoztál még olyan perverzzel, akinek csak hánytatásra kellettél? A mondat utolsó felnél nevetés tör ki belőlem, átfogom a vállát és valamennyire bocsánatkérően nézek rá, de nekem az sosem ment komolyan. - Ou, akkor nyertél, nem akarom, hogy fájjon a fejed. Kap a homlokára egy csókot. Tetszik neki a vérem, gondoltam, kicsit fáj, hogy szívja, de ez semmiség, csak az íze zavar, letörlöm. Annyira nem harapta meg, de azért a heg látszik. - Akkor jó te vámpír Húzom kicsit. - Teljesen felesleges. Biccentek és élvezkedve hagyom, hogy az arcom csókolják közben. - Tudom, tudom, mondtad már. Szórakozott vagyok, bár az az elvonthoz elég hasonló. Szép az arcom és okos vagyok, nem annyira, csak amennyire éppen kell, filozofikus, bár ez is hasonló az elvonthoz, finom a vérem, ezt ne hagyjuk ki, szerintem érdekes vagyok és ha szeretsz meghökkeni, az tényleg tetszhet, az sem hátrány, hogy bátor vagyok, hacsak nem az érzelmekről van szó, de erről majd még beszélünk. Kicsit hadarok, játékosan, aztán tettetve megsértődöm, hogy nem talál elég kreatívnak. Viszont a jön a dal és én leolvadok a fáról, mint a jégcseppek tavasszal. Igyekszem elmagyarázni, hogy nem fogom kibírni a kippet, de lássa, nézze meg, csakhogy ő egy tapodtad sem enged és a könnyek tehetetlenül fordulnak ki szemgödreimből. Akármennyire is bánom, épp csak utánuk nézek, de hatalmam többé nem lesz fölöttük, ez még mindig sokkal erősebb, mint én. - Igazad van, végig elfutottam, meg kell néznem a klippet. Tudom, hogy meg kell, mert megtiltottam magamnak, hogy meghátráljak, éppen azért mentem el a rendőrségre, aztán Tesshez és vállaltam a boldog halál helyett a depressziót és kétségbeesést, mindezt annak érdekében, hogy szembenézzek. De mellette? Amikor végre találtam valakit? És ha…nemet mond rám? Vagy azt: mégsem? Magához bilincsel és lenyal rólam néhány könnycseppet, a térdemre támasztom a kezem. Nincs hang, kinyomja, de már hallottuk a szövegét, viszont a képek peregnek, a baleset helyszíne, a halott lány, az összetört család, hogyan tett tökre mindenkit és aztán börtönbe zárták. Nem tudom soká tartani a fejem, lezuhan a karjaimba, legalább nem látja az áradatot, ami a nadrágomra távozik a szememből. Ráharapok a térdemre, elfojtva a görcsös zokogás ostoba-sírós hangjait, de ez csak úgy megy, mint azoknak, akik a térdükbe harapnak fájdalmukban. Kiszöknek a nyögések, a borzasztó lélegzet, elárul a rázkódás, minden az ellenségem lesz.
Tárgy: Re: A fiúk és a csillagok Felix-Reev Pént. Szept. 04 2015, 19:35
-Pontosan! Nehogy azt higgye, fűnek-fának igazat adok, csak mert "kisnyúl"... -Hah... Akkor elintézem, hogy ne csak időnként jussak eszedbe... Pimaszkodik, de mosolygok, garantálom, hogy a fejében fogok járni akkor is, ha nem akarja! -És mivel ártanál neki? Érdekel miért hiszi, hogy nem működne Liával. -Nem felejtettem el. Hogy gyorsan tanul és nem is cáfolom. Élvezem, hogy minden alkalommal csak jobb és jobb lesz. Vajon hol a határ? Van-e egyáltalán? -Nem mondanám. Ritkán vállal ilyesmit, ha nagyon kell neki a pénz. Ő inkább ebből a tekintetből művészlélek. A szex az Ő művészete. Nehéz leírni, tapasztalni kell. Minden egyebet félretéve mondom, mert kivételesen nehezen adnám vissza szavakkal a Seth körüli atmoszférát szex közben. Olyankor teljesen más az egész fiú... immáron férfi. Aztán mesélek az orgiáról de kajánul vigyorgok rá, hogy úgy fest, felkeltettem az érdeklődését. -Ki szeretnéd próbálni? Vigyorgok rá, könnyen elintézhetjük. -Érdekes... majd megtapasztaljuk közösen is. Efelől semmi kétségem, megoldható. -Jó hallani is nem csak érezni... Lehelem csók előtt és előre örülök, hogy így is kíván. Bár a hajborzolásra felszalad a szemöldököm, de mosolygok.
-Nem kellett mit feldolgozni, tudtam, hogy ez lesz. Magyarázom, félreértés ne essék, lehet fiatal voltam, de nem ostoba, kifaggattam anyám, mire számíthatok. Furcsa is, hogy közelebb jön, simogat, érezni szokatlan nekem a helyzet. -Jó lesz, hidd el. Csókolom meg, ha agyilag is ellazul, felkészül, még könnyebb dolgom lesz vele este. -Hmpf, ez nehéz kérdés. Ha más gyereke lenne, nem lenne nehéz felelni, de a sajátom... próbálnám kihozni belőle a legtöbbet, de akarnék egy másikat is. Azzal már csak nem lenne semmi és akkor megvalósulhat a tervem a gyereknevelés kapcsán. -Értem, akkor használjuk azt a kifejezést, hogy a társadalom krémje. Ezt is másr szokták inkább, de most jó lesz. Ha már az elittel bajai támadtak.
-Azért akkor már inkább ugyan azt a pénzt beszedem egy jó szexért, hmm? Nevetek vele, hogy jutnak ilyen dolgok az eszébe egyáltalán? -Gondoltam... Vigyorgok, hogy nem kívánja megtapasztalni, milyen ha hasogat a fejem, kapok is egy homlokcsókot, hogy a gondolat se kísértsen az emlékekkel. -Szerintem jó klasszikus vámpír lennék, mindig lenne tápláléknak valami zsákmányom. Vigyorgok rá, bár az elporladás a napon nem vonzana. -Igen, de nem csak az arcod szép... Simítok végig a kulcscsontján, tetszik nekem. Arra hogy finom a vére némán nevetek, de bólogatok, hogy igaza van, majd arra is, beszélünk egyetlen félelméről is. Jön a klip, amitől teljesen kiakad, de én nem hagyom elmenni. Valószínű a sírástól akar megkímélni, de most nem zavar, túl kell esni ezen, ha mellette vagyok hamarabb is megbékél, ha elterelem a figyelmét, vagy bármi. Nézem közben a videót, balesetet okozott? Biztos részegen vezetett. Ahogy ránézek a végén már eléggé sír, kemény menet lesz úgy tenni, mintha érdekelne, hogy balesetet okozott. Mármint olyan értelemben, hogy jaj, ez szomorú dolog. Hát mit számít, egy emberrel kevesebb... Odahajolok a füléhez, még mindig karolom és halkan belesuttogok. -Reeven... mondd miért sírsz? A halál az élet része... az emberek megszületnek, meghalnak... van aki betegségben, van aki balesetben... de emiatt kár sírni. Visszahozol vele bárkit is? Segítesz ezzel bárkinek is? Vagy magadnak talán? Inkább meséld el. Könnyebb lesz. Kedves és megnyugtató a hangszínem, csak belül vagyok érdektelen kissé, mert a halál, mint olyan, engem nem ráz meg, vagy csak nehezen tenné. Kezem meztelen hátán suhan, megpihen, finom bőre kárpótol a sós illat terjengésével szemben.
Tárgy: Re: A fiúk és a csillagok Felix-Reev Pént. Szept. 04 2015, 21:21
Nah, helyes. Még a végén azt hinnén túl könnyen ért egyet. Ennél kezdem jobban ismerni. Kacéran felvonom a szemöldököm, játszadozunk egymással, irtó jó! - Intézd. Képes rá… - Ha elszakítanám Sebastiantól eléggé ártanék, tudom azt mondtad nem elég erős valami, ha szét lehet dúlni, de ez nem ilyen egyszerű. Kötöm az ebet a karóhoz, hangomon hallatszik, hogy ezt a témát lezártnak tekintem. Vigyorgom, hogy nem felejtette el, gyorsan tanulok. Egyik szemöldököm felvonom ezen a Sethen, érdekes… - Szexművészet, különös Kicsit csücsörítek, aztán leszarom a dolgot, nem akarom összeszűrni a levet mik ők? (riválisok) Nagyjából. Szóval velük. Hökkenten meredek rá hirtelen, attól, hogy eljátszom a gondolattal még nem feltétlenül kell megtapasztalni, habár… - Az a filozófiám, mindent meg kell tapasztalni, az ember hamar hal, akkor már égjen ezer fokon, ragadja meg a napot. Hisz tudja, meséltem. - Később. Nézek rá komolyabban, most még érzem nem igazén lennék felkészülve ilyesmire, de amint belejövök, nos…tapasztalatszerzés. - Sok mindent szeretnék veled megtapasztalni. Mosolygom rá, nem titkolom. Hm, lehet mondogatni kéne neki az ilyesmit, az kedvére van. Meglepi a hajborzolás, most ez jött.
Tudta? Honnan tudhatta volna? Furcsálló pillantást kap. - Igen… Hát akkor tájékozott voltál. Ravernon mondjuk képes és utána olvasott, biztos tudásszomjas volt kicsinek is. Azt hiszem nem szorul a vigaszomra, igyekszem visszafogni magam, visszacsókolom inkább és ühümmögök, hogy jó lesz. Átadom majd magam neki. Meglep ez a vélekedés, mert belőle kinéztem volna, eldobja. Kicsit felnevetek, akarna másikat. - Megoldanád. A társadalom krémje se sokkal jobb, fintorgok kicsit. - De arról a sznobok jutnak eszembe. Legyen a nemes lelkületű Egyezkedek.
- Viccelek, amint rájönnek milyen vagy az ágyban gondolom elfelejtenek minden más baromságot. Perverziókra gondolok. - Igen, olyan vagy, mint az Inetjú a vámpír vérszopói. Csak nehogy egy lapra kerüljön egészen véletlenül az Alkonyattal. Sorolom könnyedén miket szerethet bennem, amiket már meg is erősített egyébként, azt mondja nem csak arcom szép, erre bólintok. - Tudom. A hajam is. Nevetek fel. Kicsit elnyílnak ajkaim, ahogy végigsimít rajtam, kár, hogy mindent elrontok egy dallal. Ahogy nézem, elkap az a mély szomorúság, ami kísért már egy ideje, lebukik a fejem, de még mindig nem vagyok erős elzárni a fojtogató zokogást. Meghallom Felix hangját, aki nem nagyon érti. Összerezzenek, ahogy kimondja, sírok. Rossz hallani, még ha tisztában vagyok is vele, hogy hát sírok… Mikor felpillantok már vége a klipnek, az arcom nem akarom megmutatni, a kezem sátorként terítem az arcom két felére, középső ujjaim a homlokomnál összeérnek. - Tudom… Tudom, hogy nem. Reszketem nyögve. Hát jó…így fogadjon el, ez is én vagyok, ezt is én csináltam. - Pár hete, még iskolába jártunk, késő tavasszal, nyár elején felkeresett egy lány. Nem hittem el, amit mondott, úgyhogy utánajártam, közben visszatértek az emlékeim is. A kóma után, az amnézia miatt valamire sehogysem sikerült visszaemlékeznem. Ez volt az a valami Reszketős sóhajt veszek, a hangom olyan, mintha náthás lennék. - A lánnyal együtt voltunk, ő is jött a bandával és hát tudod, hogy drogoztam. Mindig utaztunk és az egyik megállóhelyen összefutottam egy dílerrel. Volt vele egy kisebb konfliktusom, nem adott el anyagot, mástól vettem és mást is. Szaporábbá válik a légzésem. - Egy…kisebb fajta, de hatásos bombát. Nyögöm csukladozva. - Azt…azt találtam ki, felrobbantom a kocsiját. Azt…hittem üres, de nem volt az Csuklik el a hangom, sírom el magam jobban. - Aládobtam és elrohanás közben visszafordultam és láttam…az arcukat még utoljára, a döbbenetet… Ő és három lány. Aztán…rosszul lettem az anyagtól és apám, apám tudod ügyvéd, elég jó, nagyon jó, felmentettek, de…de a lány, a lányt zárták be helyettem. Menekültem, nem mertem soha szembenézni ezzel, de….mostanában megtettem és most te is biztos gyűlölsz, mint gyilkost! Az egész tenyerem rátapasztom az arcomra, úgy próbálom tompítani a zokogást.
Tárgy: Re: A fiúk és a csillagok Felix-Reev Pént. Szept. 04 2015, 22:21
Sokat sejtetően vigyorgok, ó én elintézem, nem is lesz nehéz, ha feljönnek a csillagok és enyém lesz teljes egészében. -Hmpf, egy kis szextől és együttléttől nem kéne szétmenniük. Nem elszakítani akarod őket, azt egészen más eszközökkel tennéd... Sóhajtok, de ebből érezheti, valóban hagyjuk, nem vagyunk egy véleményen. -Inkább élvezetes... Somolygok, nem különös ez, elvégre bármit lehet művészien csinálni, még a gyilkolást is! -Carpe Diem Reeven. Carpe... Diem.... Húzódik lassan széles mosoly az ajkaimra, megoldható.
-Én semmit sem csinálok felelőtlenül. Jobb, ha megszokod. Mint mondtam, válaszolok, de a kérdések mindig csak újabb és újabb kérdéseket szülnek, nem meglepő, ha egyre bizonytalanabb lesz velem kapcsolatban. Ezt a részét élvezem, elvégre nem tudhatjuk, mi lakozik a másikban, csak ha igazán megismerjük. Neki vajon lesz ehhez bátorsága? -Mint minden mást. Elvégre terveket szőni, megoldásokat gyártani nagyon tudok. De kell valaki mindig, aki rajtam túlmutató dolgok kivitelezésében segít, különben csak tervek maradnak. -Hmpf, a nemes lelkület nem egyenlő azokkal a magas intelligenciájú, intellektuális egyedekkel, akikkel én foglalkoznék. Elvégre én a romlott lelkületet is kioktatom, ha általa lesz több a világ. Kutatón lesem minden reakcióját, ehhez mit szól?
-Igen, elszoktak. Ahogy Te is elfelejtetted a gondjaid, nem de bár? Nézek rá elszántan, mélyrehatóan. Van igazság a viccelődésében is és én nem vagyok rest rávilágítani. -De remélem nem Louise... az a karakter túl szentimentális... Lestat viszont kellemes egyéniség. Kellően romlott, de ízléses. Ha belegondolok, hogy társául az érzékeny Loui-t választotta, mint én most Reevent... vigyorogni támad kedvem. -Az is, igen. Nem vitatkozom, a haját is szeretem benne, ez tény. Aztán valami ostoba zene miatt kiakad, még sír is. Mivel depressziós, ez haladás, már kimutatja az elnyomott érzelmeit, nem is esem kétségbe tőle. Jön, aminek jönnie kell. Jó munkához idő kell, türelem. Utóbbihoz csak ilyen esetekben van vérmérsékletem, de mivel érzem, hogy meg fogja érni, így nem zavar. Hallgatom a kis történetét, jó, hogy nem Ádámtól és Évától kezdi... hah. De figyelek, szóval a mocskos díler szívózott és meg akarta leckéztetni. Hol itt a gond? Jah, hogy a kocsiban volt... továbbra is azt kérdezem, hol itt a gond? Aztán úgy nézek rá az utolsó szavai miatt, hogy "miért is?" -Reeven... Az egy díler volt. A dílerek nem tesznek mást, csak rászoktatják az embereket, a gyöngéket a drogokra, elveszik az összes pénzük és közben végignézik vevőik lassú vagy épp gyors leépülését, könyörtelenül. Kérdem én, nem tettél-e jót azzal, ha megszabadítottad a világot egy ilyen társadalmat romboló egyedtől? A lányok meg... vagy a qvái voltak, vagy a társai, vagy épp pár vevő... egyik sem olyan szerep, ami űrt hagyna a világban. Mindamellett nem is akartad megölni őket, csak meg akartad mutatni, jobb, ha nem packáznak veled. Balesetek mindig vannak, az a pasi magának köszönheti. A drogosokkal nem éri meg k&csögösködni, mert nem gondolkodnak, ha az anyag elveszi az eszük. Ha nem Te ölöd meg, más teszi meg, leszúrja és hagyja lassan kiszenvedni az egyik sikátorban... Legalább nem szenvedett nem? Reeven, az élet nem mese habbal... Csak egy kérdésem van: Most, józanul újra megtennéd? Egyszerű kérdés, melyre igennel és nemmel felelhet. Csupán egy szó, nem több. Számomra nincs jó vagy rossz válasz, csak válasz van. Mindkettőben van valami csábító. Észreveheti, hogy nálam, a hangulatomban, a hanglejtésemben semmi sem változott. Az életben vannak ilyen dolgok, balesetet bárki okozhat, emiatt nem kéne lelki roncsnak lennie, főleg mert egymaga többet ér szerintem, mint azok négyen abban a hajdani kocsiban. Simogatom a hátát tovább, szorosan ülve mellette, simogatva néha az említett szép haját. Jah igen, kéne valami zsebkendő, mert minden tiszta takony lesz, ami nem túl szexi, szabad kezemmel keresek is és nyújtok felé. (A rajzolásnál mindig van nálam egy 10-es csomag, ha el kéne kenni a rajzot a megfelelő hatás eléréséhez.)
Tárgy: Re: A fiúk és a csillagok Felix-Reev Vas. Szept. 06 2015, 19:25
- Tudom, de minden embernek más a szexfelfogása. Hagyom ennyiben a dolgot, ebben nem tudunk megegyezni és nem is akarok az ő álláspontja felé hajlani mégha… ha elábrándít is ez a lehetőség, vagy…vágyom rá. De hát ki nem vágyik Liára, nem igaz? Élvezetes… - Én is meg tudom tanulni? Kérdezem könnyednek szánt hangon. Ez a Seth kiborító, mi a fenét tudhat, honnan? És hogy, mikor érhetném el én egy profi kurva szintjét? Szerintem ezzel pontot tettem a mondat végére, ki fogom próbálni az orgiát. Villámgyorsan szánkózom egyfajta szakadék felé Felixel kapcsolatban, megállíthatatlanul. De ellenállhatatlan a vágy, a gyorsulás szélsebes varázsa és hogy mennyire lehet élvezni a csúszást. Én mondtam, hogy mindent ki kell próbálni, élvezzem az életet és ő is ott lesz nem igaz? Ha szerencsém van a többiek nők lesznek, ezt majd előrebocsátom, hacsak nem ez a Seth az. Tudom, kizártam, de mi van, ha mégis az lenne a helyes, ha tisztában lennék a riválisok képességeivel? Necces… - Ahogy mondod Ravernon
- Nem kell ezt megszokni, nem baj, ha nem vagy felelőtlen. Annak itt vagyok én, kettőnk helyett is viszem ezt a szerepet. Felix önbizalma töretlen, az biztos. Bár nem kételkedem abban, hogy képes lenne megoldani akármit. Oké, nagyképű egy kicsit, de ugyanakkor realista. Biccentek, rámosolygom, hogy ebben nem kételkedem. Bólogatok, hogy a nemes lelkület nem feltétlen egyenlő az intelligenciával, lehet valaki ártatlan és síkhülye. A romlott lelkületen felvonom a szemöldököm. - Hogyan lehetne több a világ attól, ami romlott, beteg? Nem tudnék példát hozni erre. Értetlen nézek rá, nem vágom, hogy érti ezt, a romlott lelküket nem fejlesztő hatású, de ha megmagyarázza hogyan érti, biztos megértem.
- Hm…egy időre, persze, de nem a szextől Felix. Nagyon jól csinálod, de a személyiséged, a kisugárzásod és a megnyilvánulásaid voltak azok, amik sokkal jobb állapotba hoztak. A testiség is hozzájárult, de mégis háttérképnek mondanám. A vámpírokról lesz szó, kicsit gondolkodnom kell, melyik melyik, felnevetek. - Lestat természetesen, körmönfont és vonzó, mint te. A másik kissé üres szépség, Lestatot pedig eleve imádod, mint karaktert, mert lehengerlő valamiért. Több valamiért, érdekesebb, hiába jó a másik, valahogy izgalmasabb a szőke. Asszem szőke volt Tom Cruise. Találgatok mit szeret benne, elmosolyodom, hogy egyetért a hajjal, elég sűrű és kezd nőni. Szép kis hangulatrombolást viszek végbe, ráadásul nem hittem volna, hogy ezt valaha is ilyen lazán kinyögöm valakinek. Ha lazának lehet nevezni a záproként rám törő könnyhullatást. Beszéd közben, ahogy előttem van a történet, egyszerű hurrikánként ragad magával, hiába próbálom tartóztatni magam előtte, érzem esélyem sincs, meg van gyengülve a védvonalam. Mikor befejezem könnytől elhomályosult tekintettel keresem az övét. Azt hiszem inkább kérdő, mint gyűlölködő, vagy undorodó. - Hát…igaz Derek nem volt túl pozitív figura, de…a családja, akiktől elvettem, ettől még lehettek fejlesztő hatásúak. Kicsit akadozva beszélek, de azért érthetően. - Például az én szüleim se egy…nemes lelkületű bagázs, de elismertek a szakmájukban és a társadalom hasznára vannak Nyögöm elkínzottan. - Nem tudhatom…hogy nem hagyott-e űrt, nem tudom kik voltak. Igen, de…igen igazad van, tudom, hogy nem változtathatok ezen, meg semmi, de gondolhatok-e erre balesetként? Tudom, hogy nem mese, tapasztaltam! Válik kicsit erőteljesebbé a hangom - De hallani a sikolyaikat éjjelenként, látni a tüzet, érezni a hőt és beszívni a mély kétségbeesést, hogy a haláluk a te lelkeden szárad, családokat tettél tönkre, több ember szenvedését segítetted elő, nem olyan egyszerű. Hisz a lányok nem csináltak nekem semmit! Nem, dehogy. Őrült voltam, ha elölről kezdhetném eleve nem is lőném be magam. Megverném Dereket, nekimennék, hogyne, de ennyi, az élete elvevése nem rám tartozik! Rendes, hogy simogatja a hátam, kapok egy zsebkendőt, elveszem gyorsan és durván megtörlöm az arcom. Igen, ő teljesen objektív és csak nekem akar jót, logikusan megpróbálja levezetni a dolgot, de én ebben nem érzek rációt. Hirtelen felpattanok, előremeredek és még egyszer durván megtörlöm az arcom a kezemmel, mert a zsebkendőt az orromra pazaroltam. - Tudom, hogy túl kell tennem magam rajta! Tudom. Jelentem ki határozottan, sőt szinte kiáltva. - Csak..nehéz elfelejteni és ezzel így együtt élni… Mondom halkabb, megtörtebb hangon magam elé, remegő tekintettel. De most ügyelek rá, hogy a könnyek, amik ellepik a szemem, ne folyjanak ki.
Tárgy: Re: A fiúk és a csillagok Felix-Reev Vas. Szept. 06 2015, 23:03
-Az ember bármit meg tud tanulni, ha igazán akarja és van egy jó mestere... nos... én elég jónak vallom magam. Somolygok rá, látszik kedvemre lenne, ha tanulni akarna, kitanítanám bármire. A Carpe Diem-re meg csak mosolygok, szeretem, hogy ilyen a felfogása, élvezetes.
-Legalább egyikünk ne legyen az, mi? Mosolygok rá, gondolom Ő kevésbé megfontolt, mint én. -Ugyan, gondolod minden tudós, művész, zseni egy szent volt? Rengeteg költő micsoda műveket alkotott, de semmibe vett mindenkit, drogozott, erkölcstelen volt, mondhatni gonosz. Számít, ha olyat tesz le az asztalra, mint senki más? Mosolygok bujkáló kíváncsisággal, erre mit reagál, Neki számít-e, vagy belátja, a nagy egész szempontjából ez teljesen mellékes kérdés.
-Hmpf... valóban? Bújok közelebb, mint egy párduc, sötét szemekkel, melyek csillognak az elégedettségtől, a hízelgő bóktól, hogy az egyéniségem gyógyítja szikkadt lelkét, nem a testében lévő vágyak kirügyeztetése. -Annyira nem volt üres Louis, csak épp álmodozó, ami gyengévé is tette sokszor. Lestat realistább, de valóban, lehengerlő karakter, én magam nagyon kedvelem. Olvastam a könyvet és habár Louis vitte a főszálakat, Lestat egyedisége mindig kicsillant a műből. Gondoltam elolvasom, ami csak róla szól, de feledésbe merült, mivel nem vagyok valami vérszívó rajongó. De visszatérve a jelenbe, a valóságba, Reeven legalább annyira szenved egy élet elvételéért, mint az emlegetett szentimentalista vámpírunk, hogy ó, micsoda borzalmat tett! Baromság... -Hmpf, gondolod, aki díler, azt érdekli a családja véleménye? Vagy hogy egyáltalán van neki? Ezeket csak a pénz érdekli Reeven... Akkor sem javulna meg, ha minden feltételt a segge alá tolnál, hidd el. Magyarázom az érveim türelemmel, érezni, hogy szerintem ez nem így működik, ahogy mondja. Az ilyenek nem akarnak változni. -De a Te szüleid gondolom nem drogot árulnak, amivel simán kicsinálják a fiatalokat, gyanútlan idősebbeket vagy olyan qvák, akik pár dolcsiért bárkivel elhetyegnek és terjesztik a nemi betegségeket és rájuk nézni is undorító. Ezek amit leírtam kinek jók? Fejlesztik a társadalmat? Ugyan már királylány, ébredj fel! Kipucolt némi szemetet, ha nem is büszke rá, de túlléphetne rajta. -Az. Nem akartál gyilkolni. A szándékon a hangsúly Reeven. Akkor lett volna gyilkosság, ha szánt szándékkal a dílert veszed célba, nem holmi heccként a kocsiját. Szóval ha ezt gyilkosságnak óhajtod nevezni, menj egy börtönbe, ahol VALÓDI gyilkosok vannak, ki fognak röhögni... Mondom teljesen higgadtan, ilyen ártatlan lelkületű hozzáállással nehéz mit kezdeni. Én, aki szánt szándékkal teszek tönkre életeket, ha nem is ölök, sokkal romlottabbnak vagyok mondható, mint Ő, aki véletlenül megölt pár embert. -Idefigyelj Reeven. Azért álmodsz ezzel, mert azt hiszed, bűnhődnöd kell. A lelkiismeret így reagál, így bünteted saját magad. Ha elfogadnád, ami történt, nem álmodnál vele. És Reeven... senki, de SENKI sem ártatlan, lehet Neked nem csináltak semmit, de másnak ki tudja. Tudod hány olyan lány van, akik dílerekkel állnak össze némi anyagért? Járják a diszkókat, és ha a kiszemelt aznapi srác nem figyel, bedrogozzák és rászoktatják, hogy vegyen megint, magától a dílertől újra és újra. Ohoh, aki kicsit is kinyitja a szemét, tudja. Engem is drogoztak már be így... Nem életem legbüszkébb pillanata volt, de megesett. Az volt a szerencsém, hogy nem kaptam meg a kellő adagot így csak szarul voltam másnap, apám helyrehozott, rám parancsolt, hogy fessek. Na meg kioktatott, hogy ne legyek ostoba, mert kitagad, ha nem bírok ésszel bulizni és kuncsaftokat szerezni... na igen, vidám korszak volt. Aztán felpattan, hah, de fárasztó, hogy ugrál, még ez is! Felállok és erősen megölelem, remélve nem lázad fel. Az, hogy kissé műsoros lesz a mellkasom vagy a vállam hát... ennyi áldozatot kell hoznom a nemes ügy érdekében. -Ha elégszer elmondod magadnak, hogy nem a Te hibád, mindentől függetlenül, előbb-utóbb el is hiszed. Fejben dől el minden Reeven és semmi értelme hetekig vagy hónapokig rágódnod valamin, ami látom, hogy tönkretesz, ha nem kezeled. Valamint abba nem gondoltál bele, hogy vannak emberek, akik megértenek és segítenek a tetteid ellenére? A szüleid nem tagadtak ki, segítenek, az én szememben ugyan olyan vagy, elvégre mindenki követ el hibát, relatív mekkora galibát okoz ezzel, vagy az mennyire... "gonosz". De ha van, aki elfogad, nem gondolkodtál el még rajta, hogy talán Te is elfogadhatnád, mint a személyiséged részét? Együtt élni vele, fejlődni általa, tanulni belőle? Ha csak sírsz a megmásíthatatlan felett, nem leszel se jobban, se beljebb. Ülj le, feküdj le... Ennyi nem elég, hogy megszökhess tőlem, ugye tudod? Vonom el magamtól annyira, hogy lássam az arcát, az álla alá nyúljak és puhán megcsókoljam. Ha megtudja, én miket tettem... ahogy elnézem nem lesz ilyen megbocsájtó. Az én szívem jóval sötétebb, mint az övé, de lehet erre sosem fog teljesen rájönni. Mert én nem fogom hagyni, természetesen. Addig is, érezze, hogy nekem ez a külső véletlen, ami belekontárkodott az életébe, mint negatívum, nem számít, jobban érdekel, kicsoda Ő most, kit választottam partneremnek. Azt remélem, legalább részben megnyugszik a csóktól és nem lök el hevesen, hogy hogyan lehet még gusztusom hozzá... kinézem belőle.
Tárgy: Re: A fiúk és a csillagok Felix-Reev Hétf. Szept. 07 2015, 15:44
Seth különleges stílusa, szexművészete. Kis pírban ázva bólogatok. - Szerintem is, főleg a te mentorálásod alatt. Sandítok rá arcizmaimmal viaskodva, nem akarok nagyon vigyorogni.
- Hát igen, én szerintem sokkal megfontolatlanabb vagyok. Minek titkolni? Legfeljebb rájön, ha még nem vált volna egyértelművé. Futó mosolyt vetek én is rá. - Nem gondolom, nem is léteznek szentek. Attól, hogy semmibe vesz mindenkit, vagy az embereket és mondjuk magával és az alkotással foglalkozik még nem lesz gonosz. Egy drogos se, mi számít erkölcstelennek? Nehéz kérdés, attól függ mennyit vesz el, miközben ad, én az igazán gonosz jellemeket nem tartom alkotó jellegűeknek. Magamat például nem tartom gonosznak, mégis megszegtem mind a tíz parancsolatot. Bukik ki belőlem egy hevesebb fejrázáskor. Kicsit odasül a mondat a pofámra, mert nyilván, ha végigmenne ezen feltűnne neki, hogy a „ne ölj” is ott szerepel. De azért gonosz nem vagyok, bűnös…de nem gonosz, nem direkt csináltam.
Közelebb bújik, somolygok ezen, átkarolom a hátát, a derekán pihentetve ujjaim. - Igen, az csak ráadás volt, de a lényeg más természetű. A lényeg ő maga volt. - De nem is emlékszem a jelleméből semmire, csak, hogy jó volt, azt hiszem lelkiismeret furdalása volt az áldozatok miatt. Mondjuk azt megértem. Teszem hozzá. - De neki eleve nehezebb volt megszokni, mert új volt, nem? Nem nézem le őt sem, csak a másik érdekesebbnek tűnt, de csak a filmet láttam, lehet egyszerűen Tom jobb színész volt a másiknál, de hm…azért a karakter is emlékeztet Felixre. Szépen lebukom egy dalszöveg miatt, magamban átkozom magam, mert nem így képzeltem ennek az elmondását, nem megalázottan, könnyek közt, habár sejthettem volna, ha felmerül, még nem leszek elég erős. - Nem az számít, hogy őt érdekli-e a családja véleménye, hanem a családjának mit számított ő? Talán volt valakije, aki szerette, ezt nem lehet biztosan tudni. Lehet… Vonok vállat, akkor sem kellett volna meghalnia. - Egyáltalán nem, anyám orvos, apám ügyvéd. Nem részletezem a szakterületet, csak megrázom a fejem, hogy nem, nem fejlesztik a társadalmat és Derek is kifejezetten rombolta, de nem az én tisztem volt dönteni az életéről. Megremegek, amikor azt mondja menjek börtönbe. - Megpróbáltam, de nem sikerült, már lezárták az ügyet és nem számít, ha kiröhögnek. Mormogom kicsit dacosan. Talán nem volt gyilkosság, legalábbis…utánanéztem, csak emberölés, az se előre megfontolt szándékkal, bizonyos keretek között lehetne balesetnek nevezni, egy nagyon csúnya, meghatározó és fájdalmas balesetnek. Van valami, amit mond, hogy büntetem saját magam, hisz ezerszer szívesebben vonultam volna börtönbe, minthogy végignézzem minden éjjel ugyan ezt. Lehorgasztom a fejem. - Tudom… Hogy el kell fogadni, túllendülni rajta, egyszerűen csak nem megy karikacsapásra, egyik napról a másikra, hiába mond logikus dolgokat, mikor tűnik el a nyoma? El lehet ilyesmit tüntetni? Szerintem örökre belém égett, mint valami stigma, valaminek a kitörölhetetlen jelképe és ha nem is fogok mindig erre gondolni, de elő fog jönni, lesznek következményei, nem múlik el nyomtalanul. Harapdálni kezdem az ajkam, ezúttal erősebben, úgyis sebes, nem telik bele sok idő és saját fémes vérem íze ismét elönti a szám. - Tudom, hogy vannak ilyenek, de ez csak feltételezés. Hm…sajnálom, remélem nem lett rossz vége. Elvégre ő maga mondta, hogy nem kell félteni. Felpattanok azzal a céllal, megmutassam, hogy túl tudok lépni rajta, bebeszéljem magamnak, lássa az elhatározásomat és nem csak miatta, magam miatt is fontos. Elkap, megölel, addigra már kifújtam az orrom, nem lesz műsoros, az arcom is vadul megtöröltem, csak a szaggatott, nehézkes, fájdalmas zihálásom érzi. - De az én hibám... Tudom, annyit elmondhatok magamnak, hogy tegyek túl a dolgom, de ez mindig az én hibám marad. De…de nem sokan tudják. A szüleim nem számítanak. Tényleg? Féltem…attól tartottam megvetsz majd, de most biztosan inkább látsz szánalmasnak, mint pokolravaló bűnösnek. Nem is hiszek a pokolban… Dünnyögöm szipogva. - De, gondoltam már erre, tudod aznap elmondtam egy srácnak, az unokanővérem pasija, akivel együtt lakik, ő is elfogadott és sokat segített, tartozom neki. Tudom, hogy el kell fogadnom a személyiségem részeként, ez önkéntelenül velem jár… Sóhajtom a mellkasába. - Tudom, nem sírok, nem sírok már, csak! Ezek a rohamok! Ezekről nem is én tehetek, nem akarok sírni, egyszerűen csak kibuknak, mint a depresszió kellemetlen mellékhatásai. Hadarom zavartan, vörösen, magyarázva bizonyítvány helyett a könnyeket. - Nem akartam megszökni, először azért álltam fel, mert nem akartam, hogy sírni láss és gyengének gondolj, most csak dúlt elhatározásból, hogy megmutassam, nem vagyok gyenge… Pillantok rá, de a hangom elcsuklik puha csókjában. Ujjaim ismét elheverednek a hajában és tartásom meggyengül, igaza volt, le kéne ülni, igyekszem visszaheveredni. Szeretném még ölelni, hozzábújni, de…nem hagyhatom, hogy elesettnek gondoljon! Tudom, hogy meg kell emésztenem ezt a dolgot, ha nehéz is, semminek nem szabad lehetetlennek lennie, főleg, hogy már ő is itt van. - Iszunk egy kicsit? Kérdem, teljesen kiszáradtam. - Ihatunk pezsgőt és Martinit is. Ezeket hoztam, emlékezve, hogy a bort nem szereti.
Tárgy: Re: A fiúk és a csillagok Felix-Reev Hétf. Szept. 07 2015, 18:37
-Velem nem jársz rosszul, hidd el... Somolygok rá kajánul, kitanítom, saját szájízem szerint, nagyon jó lesz!
-Minden egészséges ember megszegi a 10 parancsolatot, annyira nem életképes már az a tiltás... Amúgy a gonoszság is relatív, nem tudod mivel fejleszted a másikat, a túlzott kedvesség sem mindig célravezető, sőt. Téged én sem tartalak gonosznak például, messze vagy attól még. Mosolygok rá, méricskélem. Szóval megszegett tilalmat? Ígéretes!
-Mmm... mindkettőből kaphatsz, az alapból is és a ráadásból is... Csókolom meg harapdálva, mondhat még ilyeneket egész nyugodtan ám! -Igen és próbált végig emberséges és rácsodálkozó maradni, aki halad a korral, a változásokkal. Összességében nem egy rossz jellem. Nem volt vele különösebb bajom, nem idegesített. -Az elején. De egy idő után már nem volt újszülött vámpír, egyszerűen csak túl... emberi maradt. Gyűlnek barázdák a homlokomra míg töprengek, igen, azt hiszem így lehetne legjobban megragadni a karakter esszenciáját és szenvedései forrását. Aztán térünk át Reeven problémájára, egy feldolgozatlan élményére. -Akkor meg bánhatja, hogy nem segített hamarabb. Nem a te hibád, hogy nem bírták felnevelni tisztességgel, hogy nem segítették utána, legalábbis nem úgy, hogy ezt ott hagyhassa. Olyan dolgokon rágódsz, ami csupa HA és TALÁN. Minek? Kérdezem sóhajtva, annyira meddő gondolatok ezek... -Hmpf... orvos, ügyvéd... Húzom össze a szemem, tanult családba született, nem is csoda, ha értelmes. Ha nem pénzért vették a diplomájukat a szülők, akkor jók a felmenők génjei. -Komolyan le akartad csukatni magad? Én csak azt mondtam, beszélgess el pár rabbal, akik valóban gyilkosok. Közük sincs hozzád, rájönnél Te magad is. Különben se lenne értelme. Javítóba mehettél volna, de oda is minek? Senkit sem érdekel bűnös vagy-e, nem csoda ha elküldtek. Nekik te csak papírmunka vagy, ez a bürokrácia kora Reeven. Kerekedik ki a szemem és sóhajtok. Teremtőm... -Mert a Te kis elméleteid nem azok? Igazad van, lehet mind apácák és papok akartak lenni, tanárok és gyógyítók, de valld be, Te se hiszed el... Nem, megúsztam. Legyintek a végén, hogy nem fontos, velem mi volt. Felpattan, próbálom itt tartani, a depressziós emberek kiszámíthatatlanok, nehéz kitalálni mi jár a fejükben. -Fogd a drogra. Józanul nem csináltál volna ilyet. A díler magának köszönheti, ha úgy vesszük... Nem a Te hibád volt Reeven. Egyébiránt komolyan is gondolom, próbálom belesulykolni. -Miért ne számítanának. Attól, hogy a szüleid nem kötelesek bármit is tenni érted, főleg, hogy elmúltál 21. Nem vetlek meg és nem vagy szánalmas. Ha minden nap eljátszod majd és nem is próbálsz együtt élni ezzel, akkor leszel szánalmas. Csóválom a fejem, ez a depresszióval jár, amint kijön belőle elmúlnak az ilyen ömlengései és bűnbánó önmarcangolásai, talán kicsit ránevelem arra, hogy ezek nem bűnök csak farkastörvények. -Veled jár, de ne hidd, hogy ez rossz. Ha elfogadod, erősebb leszel általa, mélyebb érzésű valaki. És mint látod, egyáltalán nem elfogadhatatlan valami ez. Persze ne ezzel nyiss, ha ismerkedsz, de nem egy olyan indok, ami felülírná azt, aki vagy és amit nyújthatsz, mint embertárs. Vagy szerető, vagy akárki, de nem kezdem el sorolni, csak simogatom a csupasz hátát, remélem nem fázik. -Azért, mert elfojtod az érzéseid. Én, aki mindent kiad magából, aki nem fojt el semmit, sosem sírok. Ha kiadod magadból ezt a dolgot, sírni sem fogsz. Legalábbis ez jól hangzik, elég meggyőzően tárom elé, mintha ez tény lenne, nem puszta feltételezés. -Elmondtad, nem vagy gyenge. Felvállaltad. Gyengeség az lenne, ha tagadnád, ha fel sem akarnád fogni. Valamiről nem tudomást venni a gyengeség. Magyarázom neki, a gyengeséget sok mindennel ki lehet nálam vívni, de ez nem tartozik bele, még legalábbis biztosan nem. Inkább megcsókolom, hátha megnyugszik, nem fecseg tovább ostobaságokat. Kellemesen fogadja, viszonozza, bár érzem elfáradt, hát húzom lefele, üljön le. Ha leült, akkor tolom el a mellkasát, feküdjön el és úgy csókolom tovább. Persze hagyom lélegezni, most nem kéne még leterhelnem, mert megfullad. -Hmpf, ihatunk, de csak mértékkel. Azt akarom emlékezz erre a napra, világos? Intem meg kissé, de mosolygok és előveszem a pezsgőt, poharakat, kibontom és töltök is. Veszek el egy szem epret is leharapok egy kicsit, majd veszek egy korty italt a számba és úy csókolom meg, szívogatva sebes ajkát, most úgy sem zavarja, ha fáj is, csíp is, rosszalkodhatok! Odafekszem mellé és a mellkasát is csókolgatom, a köldökébe öntök egy kis pezsgőt és lenyalogatom, kihörpintem belőle, fogaimmal karcolom hasán a bőrt. -Jobban érzed magad, hogy elmondtad? Csókolgatom tovább a mellkasát, simogatom a szabad kezemmel, próbálom elterelni a figyelmét, hogy megnyugodjon. -Egyébként... Elolvastam a könyvet amit ajánlottál. Egészen érdekes volt, annak ellenére, milyen idős könyvről is beszélünk. Játszom a nyelvemmel a mellbimbójával, majd forróban megcsókolom ott. Vajon mennyire bír koncentrálni? Nem hagyom hülyeségeken gondolkodni, ki akarom tölteni az agya minden kis zugát!
Tárgy: Re: A fiúk és a csillagok Felix-Reev Hétf. Szept. 07 2015, 21:24
- Elhiszem Emelem meg a szemöldököm sokatmondóan.
- Azért nem, a legtöbben nem ölnek, csábítják el felebarátuk házastársát, vagy legalább a szüleiket tisztelik. A szigort se nevezném gonoszságnak és igen…minden ember alapvetően más bánásmódot kíván. Például Liával sokkal elnézőbb vagyok, mert tudom, hogy érzékeny. - Nem azt mondom, hogy meg kell játszani magad, de sokszor a személyiséged bizonyos felét mutatod a másiknak, mert tudod, hogy azzal érsz célt leghamarabb. Te mit gondolsz erről? Helyeslőn megrázom a fejem, nem vagyok gonosz, ezt megbeszéltünk. - Te is csak határeset Kacsintok rá kihívóan, mintha a sorssal tenném „gyerünk, ba*kodj velem!”
- Jól hangzik… Reméltem is Ha nem kapnék nem lennék a szeretője, de ilyesmire ne gondoljunk, nyögve viszonzom a harapdálásokat. - Ha így vesszük tényleg nem. Csak a másik mellet elhalványult. Önkéntelenül is rá figyelt az ember. Én még mindig azt hiszem a filmről beszélünk. - Hm…így viszont tényleg van valami benne is, mert milyen érdekes, hogy emberi maradt. Kicsit rácsodálkozok., de ez csak addig tart, amíg ki nem borul az a bizonyos bili. Ezzel nem tudok vitába szállni, talánokon” rágódom. Mereven biccentek. - Tudom, nincs értelme Mondom olyan hangon, mintha náthás lennék. Biccentgetek a szüleim foglalkozását illetően, gondolom jól hangzik, vagy ilyesmi. - Megpróbáltam. Én erre nem vennék mérget, főleg javítóintézetben, nem azt mondom, hogy nagyon haverkodnék, de Vállat vonok. - Talán csak belekeveredtek valamibe. Rájöttem, hogy az. Igazából csak menekülni akartam, azt hittem még az is jobb lenne, mint szembenézni ezzel az egésszel. De aztán rájöttem, hogy ideje igazi bátorságot szereznem. Mindenkinek ez a legnehezebb, a saját nyomora. Lehorgasztom a fejem, dünnyögök. - Nem, jobb, ha papnak nem megy senki… Nem tudom, ez is csak „talán” és „ha” Nem állíthatjuk biztosan sem az egyik lehetőséget, sem a másikat. - Nem lenne megfutamodás kizárólag a drogra fogni? Kérdezem őszintén, aztán megremegek, felnézek rá. Tetszik ahogy azt mondja „nem a te hibád” olyan kiállással, tónussal, kisugárzással, amilyen neki van szuggesztív. Belekönnyezik a szemem, de összepréselem a szám és legyőzöm az érzelmeket, nem csordulnak ki, nyelek egy nagyot, végzek a gombóccal is. A szüleimről könnyebben beszélek, még ha durván is hangzik, amit mondok. - Nem, mert gyűlölnek, de ez egy másik történet. Hát persze, de ez is hosszú történet, apám persze kihozott, mert derogált volna, hogy épp az ő a fiát csukják le. Dehogy! Megpróbálok, ezt nem is akartam felvetni Szögezem le hadarva. - Illetve így ismersz meg teljesen és te engem akartál, de nem így. Félrenézek. Könnyek nélkül, anélkül, hogy kimutatnék bármit is… Valamivel mégis könnyebben lélegzek, hogy nem vet meg. - Hm…igazad van, talán még valami morbid, abszurd módon lehetne azt is mondani, hogy a javamra válik. Tényleg? Tényleg nem olyan, ugye? Nyeldekelem, muszáj erőszakkal fellépnem a gombóc ellen. - Erős leszek, erősebb, mint valaha Suttogom magamnak kissé hadarva. Megint nyelek, ebben is igaza van. - Igen elfojtom. Soha? Előtte én se tettem, 16 éves koromtól, amikor eljöttem otthonról egészen 20-ig, bár az csak négy év. Ha belegondolok nem sok. - Mert mindent kiadsz? De ha valami trauma ér? Szexszel és festészettel nem lehet mindent levezetni… Nézem fürkészőn. - Igen, sokáig nem akartam és aztán rájöttem, hogy gyengeség és nincs választásom, szembe kell. Köszönöm, hogy nem ítélsz el Suttogom a mellkasába, kellemes szellőt gerjesztve a bőrfelületén. Kissé zihálva, ziláltan, de viszonzom a csókját és engedek a nyomásnak, hogy feküdjünk el, mégis éhesen tapadok rá újabb fordulókért, nyúl nyelvem érte, hogy mélyrehatóan átölelje, kulcsolom kezem a hátára, magamhoz. - Persze, nem azt mondtam, hogy be akarok rúgni. Én is emlékezni akarok és nem akarlak elviselni másnaposan. Heccelem, de félig igazat mondok, morcos lenne és tuti biztos még több mindenen megsértődne. A mosoly még nem megy, de már nem annyira beteg a hangom. Segítek neki, tartom a poharat, én is veszek el az eperből, megcsókol pezsgővel, kicsit megrándulok, mert sebesre haraptam és ez már csípi, de hamar napirendre térek felette és csókolom átszellemülten. Lejjebb halad, a mellkasom felé, felnyögök, a köldökömből iszik, aoh….így könnyű elfelejteni mindent, ami rossz volt. Reszketősen szívok be levegőt, ettől lassan megint feléledek odalenn. - Hm…megkönnyebbültem, hogy nem utálsz ettől. Sóhajtom hosszan, kisöpörve néhány tincset az arcából, miközben csókolgat, - Nem mondod? Kerekednek el szemeim. Mert az emberek csak úgy mondják, de nem olvassák el tényleg! Döbbenten pislogok rá. - Ahhh…ahhh Felültem, de ismét hátrahanyatlok, a mellbimbóm, ez aahhh…. Lábam átkulcsolom a derekán, most már félreérthetetlenül kemény vagyok, ujjaim erősebben túrom a hajába, emelkedem és süllyedek alatta. Kiszárad az agyam, illetve megtelik köddel és követelőző vágyhalmokkal mámorból. Túlságosan jól érti a dolgát, lábammal dörgölni kezdem a fenekét, olyan szorosan kulcsolom magam hozzá, hogy érezze minden rezdülésem. Miért ilyen hihetetlen? - És...milyen...milyen volt? Zihálom el-elfúlva
Tárgy: Re: A fiúk és a csillagok Felix-Reev Hétf. Szept. 07 2015, 22:28
16+
-Szeretni és tisztelni nem ugyan az... A felebarát házastársára, "tulajdonára" oly sokan vetnek szemet és veszik birtokba, hogy nem is hinnéd, az ölés pedig... van rosszabb a halálnál... Emelem rá a tekintetem lassan, valami gonosz mosollyal átitatva, sötét szemeim sötét gondolatokat sugallnak, szinte suttogják, hogy kedves új partnerem oly keveset tud, oly tapasztalatlan. -Nos, azt mondom a legtöbben sokoldalúak és mindig épp azt az oldalukat helyezik előtérbe, ami a sikeres kapcsolat kialakításához kell. Ritka, ha valaki minden oldalát megmutatja egyetlen embernek is. És ez lehet épp önmaga is. Mosolygok rá, jelzem egyet értek vele, nagyon is. Azon, hogy határeset a gonoszságom nevetni kell. -Ohh, kösz! Nevetek tovább, olybá tűnhet jónak hiszem magam, pedig pont, hogy ellenkezőnek. Sokkal, de sokkal gonoszabbnak.
-Ohoh, szóval szerinted is Lestat volt a domináns szereplő? Jó ilyet hallani, az embereket általában a naiv jóság vonzza, érthetetlen okokból. -Igen, nem tudom eldönteni mai napig, hogy ez áldás... vagy átok volt. Mondom elmerengve, mert ez aztán végképp relatív!
-Mit érnél vele? Ott sem tehetsz semmit. Vagy talán úgy gondolod, a javítóintézetben vagy a börtönben megtalálod a feltámasztás elixírét? Az idő homokját, amit ha az órában megfordítasz majd visszafele pereg? Baromság, döbbenjen már rá, hogy az! -Jól gondoltad. Te talán nem keveredtél bele valamibe, ami a veszted és az ő vesztüket okozta? Ugyan Reeven, minden mindennel összefügg. Lehet ha másképp alakulnak a dolgok még rosszabb dolgokat tettél volna. Ki mondja meg, nem-e ez volt a legkisebb rossz, ami történhetett? Arra még véletlenül se gondoljon, hogyha másképp alakul, akkor boldogan élt volna míg meg nem hal... -Pont erről beszélek. Lényegtelen dolgokon gondolkodsz és azokat sem engeded továbblépni, akik már ráléptek az útra. Gondolj csak bele, a hozzátartozók új életet kezdtek, de Te odaállítasz esetleg, bűnbánóan és végleg felszakítod a hegeket. Volna értelme? Mit segítenél vele? Azzal segítesz mindenkinek, ha Te magad is továbblépsz és nem hánytorgatod, ami történt. Változtatni nem tudsz, hát legalább hagyd, hogy továbbmenjen a világ. Másoknak is, Neked is. Hogyan hathatnék még rá vajon? Eddig talán ez tűnik a legerősebb logikus érvnek. Ettől nem érzi magát önzőnek, sőt, elhiszi Ő maga is, hogy jót tesz vele mindenkinek, ha elfelejti. Teremtőm, ezzel kellett volna kezdenem! -Nem. Elvégre a drog kifordít önmagadból. Nincs józan ítélőképességed. Nincsenek korlátok, nincsenek éles érzékek. Csak Alice vagy Csodaországban, aki azt hiszi bármit megtehet. Nézek rá, ugyan, ha ez kell, fogjuk a drogra. Miért ne? Legalább nem nyúl hozzá többet, a drogosokkal mindig nehéz. -Áh, így már értem. Hát ha derogált neki ha nem... még beszél veled nem? Kötelező még neki a praxisa jó híre végett? Kétlem. Ahh, már szinte nyálas, de mindent a cél érdekében. Mindent. -Honnan tudod, hogyan akartalak megismerni? Kérdezem, szinte vesébe látóan, elvégre nem ismer engem, úgy ismerem meg, ahogy nekem jól esik. Így, hogy könnyek között kitört, még hamarabb a bizalmába fog fogadni, ami nekem csak jó. Átmeneti kellemetlenség egy hosszabb távú jóért. Bevállalom! -Sosem tudhatod, mi bontakoztatja ki a valós személyiséged, ami által az lehetsz, aki igazából vagy. Ó, na igen... az első megtört ember látványa nekem is euforikus érzés volt. Pedig mások azt mondták volna... ez befeketíti a szívem, ámbátor azt mondanám: felszabadult a lelkem a társadalmi elvárások fojtogató ködéből és bilincseiből. A kiskapuk, az éltető kiskapuk! -Nem, nem olyan. Ha olyan lenne nem lennék itt. Veled. Ölelkezve. Nyomatékosítom a szavakat, higgye csak el, hogy jó helyen van. Az más kérdés, hogy a romlás útjára lép velem, de... valamit valamiért, mindennek ára van. A lélek szabadságának is. -Hmm, nagy szavak. Kedvemre vannak, legyen csak erős! Különben összetörik mellettem, ami kellemetlen lenne, tekintve, nem vágyom ilyesmire. -Nem, a düh mindig erősebb volt bennem. Ha dühös vagyok nem sírok, hanem kiadom a dühömet. Nem szerencsés az, aki akkor az utamban áll. Sírni... mire lenne jó? Inkább ártok valakinek, a kárörömtől jobb lesz, elvégre nincs is annál tisztább öröm, hiszem nincsen benne irigység. -Nem, azzal nem. De nem igen érnek traumák, mint mondtam, megfontolt vagyok. Meg kéne lepni, elvégre a trauma egy sokk. Nem engedek ilyet az életembe. Legalábbis próbálom kiszorítani amennyire csak tudom. -Ki vagyok én, hogy elítéljelek Reeven? Az ember és a körülmények bonyolult összhatásokat érnek el, kevés vagyok, hogy megmondjam, ez jó vagy rossz. Ehhez valami felsőbb erőnek kéne lenni, de lehet igazából nem is fontos az egész. Csókolom, elfektetem, kiélvezem, hogy valami kókadó növény issza minden nedvem, hogy életet nyerjen általa, adom neki magam, a nyelvem, a testem. Csak akkor szakadok el, mikor levegőt venne és felhozza: inna. -Hmpf, ki mondta, hogy én berúgnék? Mellesleg, akkor nagyon fáj a fejem. Mondom nyomatékkal a szavakat, hogy jobb, ha elkerül olyankor, elő se idézze az állapotot. Inkább élvezzük ki, hogy jelenleg nem fáj, itatom is, élvezem rejtett mosollyal, hogy összerándul az alkohol maró hatására a száján, hogy alig fogadja be, hogy játszom a testével, mint holmi gyerek a kedvenc babájával. -Ennél sokkal több kell és személyesebb, hogy megutáljalak Reeven. De... azt nem ajánlom neked. Mondom félvigyorral, nem akarhatja a haragomat. Ha mégis, akkor unja az életét, nincs más magyarázat. Mosolygok arra is, hogy fésülgeti a hajam, kezd feloldódni, jól haladunk. -De, de, tegnap fejeztem be. Alvin érdekes figura... egyszerre társadalomkritika, utópia, jellemfejlődő mese... Lassan hömpölygő vágy a több és több tudásra! Játszom a mellbimbójával, kéjesen vigyorogva, megszopogatva, mígnem magára nem von a lábaival, húz, hullámzik, kíván teljes valójában. Azt hiszem, a testem jobban leköti, mint a könyvbeszámolóm, de lássuk, játszunk kicsit. Ujjaimmal erősen szántom a mellkasát, szám a nyakára tapad és iszom a lüktetést, amit az izgalma generál. Csípőm feszesen tolom az övének, lüktetek én is odalenn, bár én még magamnál vagyok. -Mit gondolsz, miért az volt a fő mestermunkának tekintett tett, hogy megalkották a testetlen tudatot? Miért ez volt a végső cél? Lehelem az ajkára, nem adok csókot, ha lopna se, kéjesen vigyorgok, kínzom magunk, mert csókolnám, de beszélek és beszéltetem, kezem a fenekére siklik és erősen markolom, forrón lehelve az ajkait. A szeme még vörös a sírástól, jobban is csillog, ilyen feszesen összesimulva izgató jelenség.
Tárgy: Re: A fiúk és a csillagok Felix-Reev Szer. Szept. 09 2015, 18:19
+ 16
Biccentek, hogy szeretni és tisztelni nem ugyan az. - Igen, sok megcsalás van. Hát nem, néha az életben maradás sokkal rosszabb. Préselem össze az ajkaim szorosan. Ijesztően sunnyog, de hát én nem tudok megijedni, ha ez a célja. - Igen, ha valaki mindet megmutatja, akkor igazán önmaga azzal az illetővel! Persze ez idő kérdése is. Sokat nem tapasztalt még belőlem, de én se belőle, izgalmakat ígér a jövő! Határeset, néha megpróbál gonoszan fellépni, de a gonoszság is relatív, nem? Meg aztán nem hiszem, hogy teljesen romlott, nem egy Joker, vagy Voldemort típus.
- Hát persze, én is őt bírtam. Nagyon nagy figura volt! - Én se…az nem egy emberi állapot és adott esetben lehetett teher, sőt én azt mondanám, neki inkább teher volt. A néző szempontjából érdekes.
Leütöm az orrom, összefüggéstelen dünnyögés hagyja el. - Nem…tudom, hogy ilyesmi nem létezik. Nyelek. - De én is, nekem is nagyon szar. Állok ki hevesen magam mellett, ebben az ügyben most először. Még rosszabb? Áh nem, nem hiszem, ez volt a legrosszabb. Még ha csak Dereket öltem is volna meg, mondjuk szánt szándékkal, a lányok túlélik, őket áldozatoknak és ártatlanabbaknak képzelem, nekem az sem lett volna rosszabb, bármilyen elvetemülten hangzik is. Egy sors és nem négy, Tessel öt. Az nekem nem rosszabb, ha meghalok, nem félek tőle, sőt…amíg nem találkoztam Felixel, vágytam is. Most már nem tudom, bizonytalan vagyok, lehet nem örülnék, majd…akkor haljak, ha megmutatta minden oldalát, idő kell nekem rá. - Igen…Tess is ezt mondta. A lány, akit börtönbe jutattam. Nem akarta felemlegetni. Hm…ha te mondod, biztos ez a megoldás. Gondoltam rá, hogy felkeresem a hozzátartozókat, de…minek? Ha nem is félek, az ő szemükbe nehezen néznék, és nem kell már a kín, tényleg olyan szörnyű volt, minden percben sóvárogtam a halált, szép lett volna, kellemes. Suttogom borzongva. - Jó, továbblépek. Motyogom. Hm drog nélkül is Alice vagyok néha, bár tény, hogy nem annyira, mint betépett állapotban. - Tényleg nincsenek, más állapot… Hogyan lehetne visszakozni vele? Túl logikus és segíteni akar. Apámon gúnyosan felnevetek. Érezni, hogy nem neki szól, hanem az öregnek. - Sajnáltak valamennyire, mikor kómában voltam, de azt is leszarták, az unokanővérem küldetett át jobb orvosokhoz. Lelkiismeret furdalásuk van, ráadásul most megéri nekik, mert azt hiszik lesz belőlem valaki. Így, hogy lehetnek büszkék valamire, nem derogál. Csak úgy alapból a lényem. Tárom szét a karom, mi sem egyértelműbb mozdulattal. Belepillantok a szemeibe, állom, rendíthetetlenül kitartok, mégha szédülésem is kerekedik ettől a nézéstől. Wao, van benne energia! - Nem tudom, hogyan akartál? Minden oldalam látni? A gyengét is? Találgatok, a hangsúly megremeg, de a tekintetem merő, elszánt, felveszi vele a táncot, partnere. - Hm…van ebben valami. Vajon mi? De nem hiszem, hogy ez az eset nálam kibontakoztatta, ez egy nehézség, akárhogy is nézem. Nem látom a jó oldalát. A kómának igen, rengeteget, de ennek nincs. Neked volt ilyen kibontakoztató eseményed? Lehet rám még vár, nem igaz? Vagy már kibontott az élet, azért elég sokat megéltem ahhoz képest. Nem tart szánalmasnak, nem annyira, vagy csak nem vallja be. Halványan rámosolygom, végigsimítok a karján, nyitva felé. - Nem csak szavak. Mondom kicsit sértődötten. Ez az ő specialitása, de nekem is megy, nem szoktam levegőbe beszélni. - Hm, képzelem, összetöröd a vásznaid, tombolsz meg ilyesmi. Rémlik fel a dühöngő Ravernon képe. - Húha, nagyon az lehetsz. És nem is vágysz rá? Vagy tudatosan zárkózol el? Nekem végülis sok ilyenem van, habár egyik sem vetekszik a robbanással, talán a metrós, de az is ehhez az eseményhez kötődik. Engem megtalálnak az ilyesmik, nem kell akarnom, nem akarnom, vagy kerülnöm őket. Megtehetné, hogy elítél, de nem teszi és ez az okfejtés nagyon tetszik, úgy nézek rá, mint aki legszívesebben megcsókolná. - Imádom, hogy szinte az önteltségig van önbizalmad, aztán ilyeneket mondasz. Az ellentéteid, amiken néha átvágtatsz, mint egy hurrikán. A tekintetem hűen elárulja, rajongok a viharokért. - Szeretnék egyszer veled majd viharban szexelni. Jelentem ki közvetlen a csók előtt, amitől olvadva hullok alá, amerre csak akarja. - Biztos te is képes vagy berúgni, de nem akarom, főleg a fejfájásodat nem. Tökéletesnek terveztem ezt a programot, a könnyek árnya még ott lobog a háttérben. A pezsgő kicsit csíp, de rá se rántok, sokkal izgalmasabb, ahogy kiissza belőlem, ad nekem, eperrel keveredve finom, kicsit andalítóan eltol valami könnyedebb síkra. - Nem áll érdekemben megutáltatni magam. De nem is félek, bármit mondj. Ezt jobb, ha tudja, aztán egyszer majd rájön, hogy egész egyszerűen azért, mert nem tudok. - Igen…ezért gondoltam, hogy neked való. Nyögöm, ahogy a mellbimbómmal játszik, mondhatnám én azt is, hogy egy bari, meg két bari az hat ökör. Nekinyomódom, ő is nekem, a nyakam és ahh…borzongva vonom magam, préselem fürgén, egyre jobban hozzá. Érzem az övét, nekidörgölöm, nyakára hajolok én is, rátapasztom az ajkaim és jó erősen megszívom. - Ahh…hát hm… Cuppanok le, mittetlen mutat? Jaaa! Testetlen tudat! - Gondolom a tudás hajtotta őket, egy ilyen beszív magába minden tapasztalatot…és az emberiség mohó, még a jövőben is, akarja a mindentudást, de az agy még akkor sem korlátlan, kellett valami, aminek nincsenek határai. Az ajkamra lehel, én utánakapok, de elhúzódik, fogja a fenekem, elönt a pír, ez már nem az, ami a zokogástól volt. Kicsit értetlen vagyok, hogy ezzel mi a célja, de felborzol, izgatottan lélegzem, nézem csillogó szemmel, belemegyek a játékba, ha ez az. Annak kell lennie… - Te mit gondolsz? Melyik világgal szimpatizáltál? Természetesen egyik sem volt tökéletes, de a kettő együtt! Kíváncsi vagyok miket érhetnek el Játszom ujjbegyeimmel a mellkasán, hevesen rajzolom körbe bőrének szinte minden felületét, a bimbóit,leérek az ágyékáig, aztán visszasiklom fel a nyakához, majd megint le kacskaringós ívben a bordái mentén a köldökéhez.
Tárgy: Re: A fiúk és a csillagok Felix-Reev Szer. Szept. 09 2015, 19:50
16+
(Épp ideje volt már egy kis korhatárosnak, mi? XD) Látom nem hatja meg a sötét szavak ereje, de csak mert nem sejti mennyi tapasztalat és valóság van mögötte. Az időre, amit az ismerkedés igényel, bólintok. Fokozatosan fogom adagolni neki, ki is vagyok én, ahogy Ő is így tesz magával kapcsolatban. Jól van ez így, bár kétlem, hogy olyan dolgai lennének, mint nekem.
-Szeretem Lestat életfelfogását... Könnyű volt azzal a karakterrel azonosulnom, könnyebb, mint a főszereplővel. -Neki a vámpír lét volt teher, amivel járt, hogy életben maradhasson. Lélekben sosem tudta követni teste változásait, ebből fakadt a sok problémája. Jól megírt könyv az, annak ellenére, hogy fantasy. A lelki dráma miatt olvastam el, mondani sem kell, nem a fantasztikum miatt.
-Az is marad, amíg el nem fogadod, hogy ez egy lezárult dolog ami ellen nem tehetsz már semmit sem. Próbálom felhívni erre a figyelmét. -A halál nem szép és nem kellemes. Egyszerű üres állapot, mondhatni halál unalmas. Negédes mosoly a jutalom az idióta beszédért. -Szerintem felesleges lelki kín a hozzátartozóknak, eltelt több mint egy év, miért rántanád vissza őket abba az időbe? Amúgy tényleg rettentően feleslegesnek tartom, engem bosszantana, ha a gyászom ilyen formán zavarnák meg. Ha meg olyanok, mint én, hogy nem nyugszanak míg bosszút nem állnak, jobb, ha nem tudják, kit is kell igazából keresni. -Ez a beszéd, szavadon foglak ám. Ha már kimondta, tovább lép, tegye is meg. -Bizony, én is tapasztaltam, semmi sem valós, de mégis minden az, lehetetlenség értelmesen cselekedni benne, vagy ha mégis, torz lesz. Fogja csak fel, hogy nem tehetett ellene semmit, baleset volt, ennyi. -Hmpf, hát, megesik. A lényeg, hogy most megadják ami kell, a többi nem számít. Hamarosan úgy is elhagyod őket, elég érett vagy rá. Mit számít? Saját családod lesz, ennyi. Érzem mennyire kedvelik egymást a családjával, de a legjobbakkal is megesik, ez van. Én bizonyosan nem fogom szorgalmazni, hogy égjen a családi szeretet kandallójában a ropogó tűz. Valószínű csak füst és korom származna belőle. -Ha azt mondom minden, akkor minden, nem gondolod? Nincs de és ha... a minden az minden... Szemezek még vele, mert igen, ebbe a kellemetlenebb oldalak is beletartoznak, ez csak természetes. Hibáink tesznek minket egyedivé, nem erényeink. Legalábbis elvileg. A tekintetem állja, gyönyörködöm titokban a szeme csillogásában, így még fényesebb, könnyeivel küszködve egészen művészi. -A nehézségekkel meg kell küzdeni. Meg kell találnod magadban azt, ami miatt úgy érzed fontos vagy, ami érdemessé tesz az életre, továbbá, ha ezen túllendülsz erősebb leszel általa. Az sosem hátrány ebben a romlott és rothadó világban Reeven. Aztán csak félmosolyra húzódik az ajkam. -Volt. De ennek még nincs itt az ideje, hogy elmeséljem. Szavaim könnyedek, mint az uzsonnánk, melyet hébe-hóba falatozgattunk. Majd idővel elmesélem, de még túl sok lenne neki. -Nem egészen... otthon csak ritka esetekben török össze bármit is. Főleg nem az alkotásaim. Inkább tönkreteszem valaki napját, tehetetlen dühből rombolnám a saját otthonom csupán. -Persze, hogy tudatosan, ki vágyik ilyenre? Nem vágyom a szenvedést, ostoba aki igen. Vonom pár mélyebb ráncba a homlokom, ki akar traumát az életébe? Kicsit megfeszülnek a vonásaim, hogy azt mondja saját magammal kerülök ellentétbe, csak mert nem ítélem el, nem képzelem magam holmi istennek. -Az én önbizalmam egészséges, nem beteges, ebből kifolyólag nincs itt semmi ellentmondás. Kellesz nekem és kész. Nézek rá, akaratosan, vonom is magamra, majd közli viharban óhajt velem d&gni egyet. A vigyorom elárulja, nincs akadálya, de már csókolom is, ez beszédesebb jelenleg, mint a szavak. -Persze, hogy be tudok, nem is kicsit, semmire sem emlékszem, csak a nyomok árulják el hogy túl léptem egy s pár határt. De az jobban bosszant, hogy nem emlékszem. Ki mondta, hogy nem vagyok képes? Csak nem akarok, ez a különbség. -Ohoh, meglátjuk majd. De ne is utáltasd, nem gyűlölni akarlak, hanem szenvedéllyel égni irántad! Vigyorgok, ha már társamnak vallom, érdemelje is ki! -Eltaláltad... Vigyorgok tovább a könyv kapcsán, míg játszom a testével, mely kínálja magát, folytassam, abba ne hagyjam. Ő is szorít magához, csókolja a nyakam, hosszan hümmögök elégedetten, mielőtt kérdezném a tartalomról gyötrőn. -De miért egy entitásnak akarták ezt adni? Aminek saját tudata van? Ha csak az információ a kulcs, ahhoz nem kell élnie a tárolónak, az mindig veszélyes... Ahogy a történet mutatta, az is volt, végzetes veszély. Kajánul vigyorgok a meglepett képére, hogy nem adom meg azt, amire vágyik: a csókot. Ellenben elpirul, mert fogdosom, masszírozó mozdulatokkal markolászom tovább a fenekét, lassan nedvesítem meg a nyelvemmel az alsó ajkam, játszani akarok vele, rajta. -Diaspar a művészek kényelmes városa, de talán túl kényelmes is. Ennek ellenére inkább az én világom lenne, lakás szempontjából. Nem kívánom, hogy mindenki olvassa a gondolataim, halljak mindenkit, de... a szabad tér nekem is hiányzott volna, a növények, állatok... valamint Alvinnal a könyv egyetlen részében tudtam csak azonosulni igazán, leszámítva a kis robottól megszerzendő tudás hajszolását... Ereszkednek meg szemhéjaim ujjai nyomán, kellemes érzés, ahogy játszik a bőrömön velük. De direkt nem mondom ki melyik része, melyik felfedezés hasított belém velejéig, mint Alvinba a könyvben. Apró részlet, de mégis annyira emberi. Inkább beszéd helyett mosolygok kéjtől átitatottan és a mellkasára borulok megint, hogy csókolgassam azt, nyelvemmel a mellbimbóit is ingerlem, finoman harapom. Kezem a fenekét nem engedi, élvezem, hogy markolom.
Tárgy: Re: A fiúk és a csillagok Felix-Reev Csüt. Szept. 10 2015, 16:06
(már csodálkoztam is! Felix, micsoda önmegtartóztatás, hogy csak most jön a ...)
+ 16
- Sejtettem. Húzom össze a szemem sunyi csillogással. Kicsit megkaparom a hajam. - Lélekben inkább azt nem bírta földolgozni, hogy ölnie kell az életben maradásért, nem? Mármint a teste nem változott igazán azóta, hogy átváltozott, nem úgy mint a kislánynak, aki a legszerencsétlenebbül járt. Azt nem értem mit nem lehet ezen feldolgozni.
Sóhajtok, mélyen, bánatosan. - Tudom, hogy nem tudok tenni semmit… De tudni valamit és átérezni, mást jelent. A tudás amíg nem lép tettek, érzelmek szintjére, maximum csak egy késztetés. - Honnan tudod? Szerintem van valami vonzó benne, semminek lenni újra. Én nem hiszem, hogy megmarad a tudat, ha meg igen, biztos van túlvilág, de az már egy másik történet. Akkor nem biztos, hogy meg akarok halni, egyébként semmi unalmasat nem látok benne. - Semmiért, nincs más megoldás, mint feldolgozni, hagyni ezt, tovább élni. Ismétlem kissé gépies-kötelességtudóan. Nincs ezzel baj, készültem, tudom a leckét, ezekre valahol rájöttem, Sebastiannal is volt szó róla. Ránézek elszántan, nagyot bólintok. Igen, túl fogok lendülni, így, vagy úgy, előbb-utóbb. - Hm, így jobban megértesz. Még most is szoktál néha? Vagy már nem? Nekem hiányzott a…kóma után az az elvontság, amit hozott, hiába volt torz, szabad, könnyű és röhejes volt a világ. Ráncolom a szemöldököm, persze már felejtős, nem bírná a szervezetem. - Igen, pont azért nem hagytam őket ott a p*ába, közöltem, támogassanak, ha már 16 éves koromtól nem tették, itt az ideje, tessék, pótolhatnak. Normális esetben nem is laknék velük, kivettem egy szobát még a félév elején. Vagyis nem egészen egy szobát, hanem egy lánnyal közösen bérlem és csak egy szoba van. De amikor jött ez a dolog, mármint nem emlékeztem rá, de visszatértek az emlékek, hm…többet voltam otthon. Mormogom komorabban a végét. - Te állandóan Ericknél laksz, nem? Lehet, hogy váltogatja és az a Seth is otthont nyújt neki? - Nem hiszem, hogy lesz saját családom. Liáék azok, de hozzájuk nem költözhetek be. Inkább azt tudom elképzelni most… Vetek rá egy szégyellős, futó pillantást. - Hogy egyedül élek majd, te meg a szeretőm vagy közben. De én nem akarok gyerekeket és feleséget? Honnan? Ki lenne képes elfogadni a múltam így, fenntartások nélkül? A rengeteg egyéb deficitről már nem is beszélve… Minden…hogyan tudná valaki még elfogadni, minden oldalam, mint ő? Hogyan lehetnék ennyire szerencsés még egyszer? - Ha minden, akkor minden. Oldalra nézek, aztán hirtelen hozzáhajolok, hogy erővel csókoljam ezért a mindenért. Nem érdekel, ha cuppan, csattan, heves és tele van hirtelen, erőszakos, ordító boldogságtöltettel. Kipirulok tőle, de nem érdekel, visszalendülök a talpamra. Így pislogok még kicsit magam elé hevesen le s felemelkedő mellkassal. Mi az, ami érdemessé tesz az életre? Hm… - Tudom... tudom, menni fog, erős vagyok, erősebb leszek. Lehet, hogy az erőmnek csak bizonyos aspektusai vannak. Beleharapok a számba. - Az erőről beszélgetünk még? Sokáig azt hittem attól leszek az, ha tudomást sem veszek az érzelmekről, vagy ki sem alakulnak, most…azt gondolom akkor, ha szembeszállok mindennel, megélem, aztán továbblépek. Nézek rá, helyes-e ez szerinte. - Hm, jó, de jegyzed őket meg, mert ha itt lesz, tudni akarom. Bízom rá, én már nem tudom számon tartani, mennyi mindent akart mondani „majd, ha felkészülök” alapon. Mik lehetnek ezek? - Helyes, kár lenne értük. De akkor hogy vezeted le? A szexben? Mondjuk egy durvábban? Kérdezem, de lehet, hogy ez is felkerül a majd ha listára. Vállatvonok. Ostobának tartana, persze én önmagában nem a traumákra vágyom, hanem magára a veszélyre, arra, hogy megsérüljek nem, az csak kellemetlen mellékhatás és mostanában figyelek is rá. - Jól van, csak kérdeztem, gondoltam mindent meg akarsz élni, a sokk is beletartozik. Kicsit megrándul a szám széle, amikor makacskodik, hogy nincs ebben ellentét és az önbizalma egészséges. Egészségesen erős. Megcsókol, ez jelenthet egy igent a viharra, húúúú,alig várom. - Nyáron…szoktak lenni meleg záporok Zihálom, mikor kibontakozunk a csókból. Bólogatok, az a baja a berúgással, ha nem emlékszik. Az emlékek fontosak. Velem fontosak! Szenvedéllyel égni! Meredek rá kigyúlt pofával, kinyitom a szám, becsukom, aztán kipréselem: - Fogsz. Remélem… Megőrjít, beszéltet, gondolkodtat, miközben ahh… - Lehet, hogy ennek szimbolikus jelentése van, mivel a jövőben kezdett mindent a központi kompjúter irányítani, valami élő tudatot akartak, ha esetleg mesterséges lett volna, meghibásodhat, vagy törölhetik, egy élő szervezet kiszámíthatatlanabb, nagyobb kockázat, de gondolhatták tartósabbnak adott esetben. Megyek bele a játékba, ráharapok a fülére, majd szopogatni kezdem. - Nahát, csak egy olyan rész volt ezen kívül? Melyik? Én nagyjából mindenben tudtam azonosulni. Nyögöm, ráhajol a mellkasomra, harapja a mellem, ahh…ez kicsinál, nyögve túrok a hajába lüktető alhassal, összekulcsolom lábával az enyém, tovább, erősebben dörgölőzöm.
Tárgy: Re: A fiúk és a csillagok Felix-Reev Csüt. Szept. 10 2015, 20:29
16+
-Ez tény, Claudia esete kirívóan szomorú, ha lehet ilyet mondani. De a vámpírlét sok egyébbel is jár, ami áldás is, de átok is. Elvégre semmi napfény, ölni nem muszáj, de nehéz megállni ivás közben. Csupa kín, főleg, hogy a halandó világ gyorsan változik, míg ő megrekedt léte egy pontján. Örök kívülállóként szemléli miképpen múlik el minden, amit ismert, amit szeretett. Mosolygok, érdekesen volt leírva, tetszetős számomra.
-Ez teljesen így van. De az, hogy elhiszel valamit erősebb lehet a tudásnál, mert az érzelmekre hat. Jót tenne neki, ha elhinné, továbbléphet. Ezt is kell elérni, próbálkozni fogok. -Szerintem a túlvilág baromság, nincs semmi, csak elmúlsz és kész. Ezért van az ösztön bennünk, hogy még életünkben örökítsünk mindent gyermekeinkben, műveinkben, mert egy dobásunk van, nem több. Ha pedig lenne pokol, már megtelt volna, ha lenne újjászületés, nem-e kellett-e volna már valami nagyon magas szintű megvilágosodásra jutni? Ugyan, lásd be, hogy nincs semmi ilyen. Győzködöm a magam módján. Meghalni nem vezet sehova, remélem belátja. -Pontosan. Vannak ennél rosszabb dolgok is az életben, nagyobb nyomorúságok, tovább kell lépni. Baleset volt, önkívületi állapot, józan fejjel bölcsebben döntesz, megtanultad a leckét. Mantrázom neki, talán el is hiszi. -Ritkán, ha olyan kuncsaft kéri vagy partner esetleg. De én inkább a könnyed iddogálás, egy kis fű, cigi, ilyesmi pártolója vagyok. Ha eleget iszol, hasonló a hatás, na meg a szexre megy ki mindig a dolog, ott józanul jobban teljesítek azért. Nevetek ezen, mert másnál ez fordítva szokott lenni. Legalábbis elmondások alapján. -Hmpf, nem lehet veled egyszerű, de jogos. A szüleid tehetősek, nem fáj ez nekik. És milyen a lánnyal együtt élni? Barátnőd? Kérdezem, mert nem említette eddig, így nem hiszem, de ki tudja. Lehet csak nem számít neki a csaj, csak úgy van. -Igen, már pár éve vele élek. Azaz... a lakásában élek, Ő maga sokat utazik ugye. De amikor hazajön, mindig vele vagyok. A szüleimnél csak látogatóba vagyok, nem szoktam ott aludni náluk. Maximum ha anyám nagyon magányos, de ez igen ritka. -Fiatal vagy, azért mondod, idővel lesz. De a családhoz nem kell feltétlen együtt élni. De a szeretőd leszek, ameddig csak akarod. Csókolom meg, mint egy megpecsételve a kimondott szavakat. A minden szó találó, mert olyan hévvel tapad az ajkamra, hogy némileg meg is lep vele, belevigyorgok, nem szerencsés, de belefér. -Amiről csak szeretnél, arról beszélgetünk. Szerintem mindenki más miatt válik erőssé. Valaki bátorságából merít erőt, valaki hazugságokból, megint mások abból, ha segíthetnek, valaki a tudásból... kinek mi. Az érzelmek is vagy szolgálnak minket, vagy uralkodnak rajtunk. Jó szolgák, de kegyetlen urak, tudod. Te teszed erősségeddé vagy gyengéddé a dolgot. Ha tudsz egészséges határt szabni nekik, akkor nem hátrány, hogy van benned szenvedély, öröm. Csak hogy kiemeljem a szerintem lényeget. Ez a szembeszállás furán hangzik, mintha minden érzelem küzdelem lenne, de nem az, most sem az, csak nem vette még észre. -Tudni fogod. Én nem felejtek. Nem hazugság, ha sokáig van velem, rá fog jönni, ki vagyok valójában. Az pedig, hogy tetszeni fog neki, vagy taszítani fogja a jövő kirakósa. -Esetleg, egy jó vad szex kielégítő tud lenni. De van, hogy egész másra vágyom. Ezt pedig addig jó, amíg nem tapasztalod. Mosolygok sejtelmesen, jelezve, nem kívánom még megosztani mi is az én stresszoldó labdám. -Nem, az nem tartozik bele, negatívumokat nem akarok megélni. Sokkolódtam már párszor, köszöntem, elég volt. -Felőlem lehet hideg is, úgy is kimelegedünk... Vigyorgok a csók után, nem kell békés időnek lenni a szexhez, nekem nem fontos. -Ha magad adod fogok, valóban... Vigyorgok rá, becserkészve a lélekvesztő pókhálómba. Akarom magamnak, ha nem elég erős, bajban lesz, de ha elég erős, akkor kivirágoztató a romlás erdejében! Addig is játszom vele, elveszem eszét míg gondolkodásra is késztetem, érdekel mi fog eluralkodni rajta, az ösztön, vagy a tudás iránti vágy, hogy megvitassunk pár filozófiai kérdést. -Hmmm, de pont a kiszámíthatatlanság miatt olyan veszélyes... Aztán nyögök, hallhatóbban, mert a fülem szopogatja, érezheti hirtelen lesz feszesebb a nadrágom, forróbb a leheletem. -Alvin fiatal... hozzám... képest... a végére érik meg... Amikor rájön... mi az ami sosem lehet az övé, pedig áhítozik érte... a felismerés súlya... Nem fog rájönni, de el kell szakítanom a fülemtől, mert nem bírok koncentrálni, inkább a mellkasát csókolgatom, harapdálom. Érzem, hogy kíván, hogy akar, lejjebb haladok hullámzó hasára, a köldökét nyalogatom, majd lejjebb, fogammal húzom el a nadrágját, majd nyalogatom a csípőcsontját. Kezeim a fenekét és a derekát fogják, majd a nadrág fölött erősen csókolom a meredő hímtagját, ami kidomborodik a szövet alatt. Fel is pillantok rá, pajkosan, végignyalom, bár még csak az anyagon fut végig forró nyelvem és leheletem, eltöltve lehetősséggel és vággyal a textil alatt lapuló férfiasságot.
Kezdőlap 
Pént. Feb. 14 2020, 20:58 by 
)
))