"Vizet" Felix-Reev

Minden ócska lehetőséget megragadok, hogy tereljem a figyelmem, ne gondoljak olyasmire, ami...nem jó nekem. Így esett, hogy beszéltem Joshsal, mára tud-e valamilyen postás melót. Nyár van...minden lehetőséget meg kell ragadnom! Rettenetes, hogy nincs Egyetem, egyetlen munkaszerű dolog az életemben, valami, ami kicsit elterel, az a stúdió előkészítése. Segítek Liának, ilyeneket csinálok, hogy kifestek, anyámék teljesen odavannak,eddig benne sem volt a szótáramban, hogy „munka” Sőt, ha már itt tartunk lehet gratulálni, még otthon is takarítottam. Az albérletbe kevesebbet járok, Liznek azt mondtam sok a meló a teremmel és anyámék bevontak a ház körüli teendőkbe, igazából arról van szó, nem akarom, hogy észrevegye... Még a végén házias leszek, tiszta szégyen. Ami új, de egyben megszokott, hogy megint van pszichiáterem. Ez is a szülők műve, én próbálok nem járni hozzá, minek mindig elkaparni ugyan azt a sebet?
Ma is kellene mennem, de majd azt mondom fáradt vagyok, korán kellett osztani a szórólapokat. Jó ok, hogy ne aludjak, csináljak valamit és tekerjek… A bicaj hiányzott, valamikor kölyökoromban eladták az enyémet, ja igen, amikor felgyújtottam a kerekeket. Tekerés közben arra figyelek, kómásan neki ne menjek a kerítéseknek és ha fel is cseszek egy kutyát, az na harapja le a kezem, ha bedobok valamit. A dolog jól megy, addig, amíg nem érzek lüktetés, tompa szédülést és a következő háznál már nem tudom kikerülni a postaládát. Pislogok, tudom, hogy nem négynek kéne lennie, csak egynek, a kép nem tisztul, késő fékezni. Zörej hallatszik, ahogy a bringával nekihajtok a ládának. Nem nagyon izgat, max…kifizetem. Mielőtt borulnék, megtartom magam a lábammal, de a bringát magát leejtem, miközben leugrom róla. Nem érdekel, bármennyire is felemelő elájulni, most nincs hozzá kedvem! Becsengetek a tönkretett postaládájú házba (bár talán akkora kár nem érte) Muszáj innom egy pohár vizet…

// Lehetsz otthon, vagy egy örömfiúdnál is, édes XD//

Hajnal van, én az igazak álmát alszom, meztelen, mint mindig. Nem szeretek ruhában aludni, ritka az az alkalom, hogy megteszem. De itthon minek? Jó, nem teljesen itthon, Eric házában lakom jelenleg. De mivel pénzt nem fogadok el egy ideje a festményeimért tőle, mivel ezer éve ismerem és amúgy is mindig vesz, hát felajánlotta amíg ő üzleti ügyekben elutazgat, használjam és tartsam karban a lakást. Mindent fizet amúgy, csak kaját kell vennem, takarítószert, meg ilyen hülyeségeket, amik a mindennapokba kellenek. Na meg persze kikötés ha itthon van addig a pár napig csak az övé legyek. Igazán nem nagy kérés, szeretek is vele lenni, kedvelem őt. Szóval eképpen esik meg hogy most itt pihenem ki a tegnap fáradalmait, a nagy franciaágyban, kissé rendetlenségben (tegnap festeni volt kedvem de úgy hagytam mindent, mert elálmosodtam). Arra kelek fel, hogy a szomszéd korcsa ugat mint a veszett fene, aztán meg csengetnek. Húzom a fejemre a párnát, de semmi értelme.
-A qva istenit... ki a p.csa az kora hajnalban... nem rég feküdtem le te állat...
Igen igen, ilyeneket és hasonlókat zsörtölődöm, de kifolyok az ágyból, keresek egy tiszta alsót (feketét), egy rövid ujjú fehér inget, ami kissé gyűrött de most jó lesz, be sem gombolom. Fésülködés gyanánt beletúrok egyet-kettőt a hajamba, a szememből a csipát kiszedném, de mivel nem tudtam sokat aludni, nincs mit. Nyújtózkodom, de mindezek ellenére magamhoz képest hamar ajtót nyitok és bedöntöm a csípőm álmosan az ajtófélfának.
-Na mi kéne, cserkészsütit nem veszek, Jehova tanúi meg húzzanak az istenük jobbjára... szép reggelt...
Mondom a végét nyájasabban, mint aki csak viccelt az előbb, pedig ennél őszintébb ritkán vagyok. De ahogy lenézek látok egy görnyedő srácot, f.sza. Mi az istent kezdjek vele? Mi ez, talán kinn van a máltai szeretetszolgálat keresztje?! Ha igen Ericnek megmondom nincs szex.
-Figyelj, hányni a bokorba is lehet, ne legyél sznob hogy csak a vécécsészébe megy barátom... Ahh, francba... ezt te csináltad?
Nézek el a postaláda irányába enyhe fintorral, Eric csinálta még anno, a két kezével. Látszik is, ennyitől beadta a szöget...
-Gyere be, megbeszéljük...
Sóhajtom megadóan, megfogom a pólója nyakánál a szövetet és húzom befele, ne szökjön el. A konyha nincs messze, pont szembe. Ha nagyon nem bírna menni támogatom, bár abban az esetben még annyira sem lesz rózsás a kedvem. Ha kér valamit, mondjuk vizet, kap. Hűvöset. Én meg csak masszírozom a halántékom, hogy ne lüktessen.

Nekidőlök a kapunak, levegőt igyekszem venni, hol van már, jóég. Ha késik, legfeljebb itt esem össze, meglepetés lesz, ha ajtót nyitnak. Kicsit nagyobb kedvem lesz elájulni a hecc kedvéért, de tettlegességig nem megyek el, csak a csengőt nyomom meg még egyszer, igyekezzenek.
Valami pasas jön, gondolom elküldött már anyámba, a szövege az jó, ha tudnék vigyorogni, vagy olyan állapotban lennék látszana rajtam, hogy értékelem.
- Egyik sem talált, 18 már elmúltam, Istenben nem nagyon hiszek.
Főleg nem Jehovában, apám! Nekidőlök a kerítésnek, azt sem tudom kivenni a férfi szőke-e vagy barna, nem mintha izgatna. Várjunk csak….miért van belőle kettő?
- Ikrek vagytok?
Kérdezem, mielőtt átgondolnám a mondatot, sápadtan pislogok rá, de a láda felé már nem fordulok vissza, mikor kérdezi, emlegeti azt a bizonyos hányást, megejteném, ha forognék. Egy szédülés egy percre bőven elég.
- Nem kösz, nem hányni jöttem, csak…elszédültem, víz kéne, pár perc és jól leszek. Én alkottam, megzavart, hogy négy van belőle.
Azt mondja, megbeszéljük. Írnék neki egy csekket, ha nálam lenne. Vagy megadom anyámék címét, majd fizetik. Ennyit megtehetnek, örüljenek, hogy dolgozom.
Biccentek, de rossz lesz tőle, ahogy megfog, a vállára bicsaklik a fejem.
- Semmi gond, jól vagyok, csak menj, mert rád ájulok, gondolom nem szeretnéd.
Követem lassan, tyúklépésekben, próbálok lélegezni, kevés sikerrel. Amikor hűvösebb helyre érünk – konyha, már csak táncoló fénypontokat látok, vagyis csak a szokásosat. Keresek egy ülőhelyet, igénybe veszem és ha van pult, ráborulok. Lemaradok arról, hogy a fejét masszírozza. Ha elémtolja a vizet felnézek, remegő kézzel utánanyúlok, de sikerül felhajtanom. Aztán már tényleg csak pár perc kell, hatni fog, a hűvös és a hideg víz jót szokott tenni. Nem bánnám, ha adna cukrot, de így is baromira utálhat…
- Köszönöm
Eddig eljutok.

Még van pofája kétszer is csengetni... ki a tököm ez a postás? Dobja be a kib.szott levelet a kib.szott postaládába és húzzon a g...be. De nem, mikor kinyitom az ajtót állnak előtte, azaz... kóvályognak előtte.
-21 is elmúltál kisfiam...
Dohogom, mert nem igen érdekel a nyűgje, mondja mit akar és a nem létező isten hírével... Bazz, ez részeg vagy mi van? Jó én is tántorogtam haza ilyentájt, de nem csöngettem be idegenekhez...
-Azt nem csodálom, edzened kell még, hogy ne tévesszenek meg holmi illúziók...
Közlöm szkeptikusan, de mivel látom hogy a postaládát ripityára törte béna mód, hát ezért még számolnia kell, mert én nem fogom kifizetni a javítást. Be is húzom, erre közli egyedül támolyogna be. Remek... mindjárt kidobja a taccsot és takaríthatok is... f.sza. Minden esetre elindulok, mire beér kap vizet is, mi a francot csináljak vele? Azonban elég sovány, Eric is volt már reggel rosszul ha nem evett, neki is ez lenne? Egyáltalán nem éreztem hogy piált volna, a pupillája sem tág, a szeme sem vörös hogy drog legyen. Lehet cukros... Vagy mi. Csóválom a fejem, berakok két előre szeletelt kenyeret a pirítóba, közben elépakolom a vajat meg a lekvárt, tányért és ha kész késsel ráteszem a tányérra őket. A köszönömjére csak morranok egyet.
-Egyél.
Nem kérés volt, ezt érezheti. Közben magamnak is berakok, főzök le kávét, többet ha kérne. Én Lattet iszom, azzal ügyködöm, majd ha megvan a második csilingelés, miszerint kész a kenyér, leülök vele szemben, akkurátusan kenegetem a kenyereket, szigorúan nézem, hogy egyen.
-Illik bemutatkozni, nem gondolod? Melóba mész? Mert nem érsz oda, most szólok.
Rágok kissé unottnak hatóan és vizslatom a becsöppent jövevényt. Jól meg kéne hágni hogy felébresztett. De ha nincs magánál nem buli. Előbb össze kell kaparni. Tiszta macera még ez is, hmpf.

Pislogok.
- Nem, dehogy...
Rámcolom a szemöldököm, aztán eszembe jut, persze tényleg, időközben elmúltam. Nem igaz, hogy még mindig elfelejtem!
- De, mégis.
Ő se gondolhat teljesen százasnak...de ezt a problémát majd akkor elemzem, ha tudatomnál tudok maradni. Ezt az edzeni dolgot nem értem, talán azt hiszi betéptem.
- Testedzeni kéne, gondoltam biciklizéssel kezdek.
Merthát tényleg! Bicaj-futás-JOsh és edzőterem, nem akarok égni, lám most is elszédültem, enyhénszólva nem vagyok kondiban. Kóválygok utána, kicsit homályos minden, de majd jobb lesz, csak pár percet kell várnunk, egy pohár vizet és már fizetek is, tényleg...
A konyhájban lezuttyanok az első székre, meredek magam elé, igyekszem mély levegőt venni, de ami igazán segít az a víz. Mire észbe kapok lekvár illatát érzem, arra nézek rá, csak a felszólításkor pillantok újra a férfira. Most már azt is felfogom hogy néz ki egyáltalán. Fiatalnak tűnik, mázlim volt.
- Kösz, talán egy kicsit tényleg jót tenne.
Mintha nem lenne jó kedve...
- A javításokért felelek, abszolút! És...nagyon sajnálom, azt hittem bírom, de hajlamos vagyok elszámolni magam.
Pillantok félre, gondolom ez a pillantás, az övé azt akarja jelenteni...egyek. Megfogok egy kis kenyeret, lekvárt, megkenegetem.
- Ohh bocs, Reeven.
Lerakom a kenyeret, nyújtom a kezem felé.
- Nem, még soha nem dolgoztam, ez volt az első.
Tulajdonképpen... Merthogy a meghallgatáskor nem vettek fel és a stúdió sincs még készen.
- Neked elég mozgalmas estéd lehetett...
Nézek rá hunyorogva, de barátságosan, nem mosolygom, de azért igyekszem kedves lenni, mert víz, lekvár meg minden! EZ azért ritka dolog, a legtöbb ember elküldött volna.

Összeszalad a szemöldököm, hogy ennyire taknyos lenne a másik? Nincs 21? Többnek néztem annak ellenére milyen vézna. Talán a hangja. Aztán a homlokom is ráncolom, hogy akkor most mennyi is vagy te fiú? Valószínű nem régen töltötte be... milyen kis fiatal még így is. Már-már bosszantó.
-Szerintem inkább nem azzal kéne...
Közlöm ridegebben, elvégre Eric rozoga postaládája már a postaláda mennyben van... Vagy épp pokolra jutott, mert egy életképtelen gyenge sz@r volt, ami ennyit sem volt képes kibírni. Csak a levelesláda miatt hívom be, nehogy azt higgye, megúszhatja csak mert úgy néz ki mint Drakula a százéves álma után. Mivel Ericből indulok ki, így arra jutok cukros vagy ilyesmi, kell neki a reggeli mert haldokolni fog egész nap. Én úgy is ennék, szóval elé is tolok.
-Rossz tulajdonság.
Azt már le sem reagálom hogy jót tenne-e neki a kaja, állítsam a kib@szott tükör elé talán?
-Amúgy el is várom hogy felelj... eszmei értéke volt annak a nyomorúságos tákolmánynak. Úgy dukál, ha ledolgozod a kárt.
Ez nem kérés vagy javaslat volt, hanem puszta tény. Majd kitalálok neki valamit. Valami igazán kedvemre valót. De csak küldök felé egy lesújtó pillantást, hogy nem megfelelő módon dolgozik a szája.
-Reeven...
Búgom a nevét míg határozottan, neki talán erősen is megrázom a kezét és eszem tovább.
-Felix vagyok. Add az irataid, meg akarok nézni valamit.
Tudja hogyan szólítsa leendő urát és parancsolóját. Na meg olyan kómás reményeim szerint csak engedelmeskedik és nem kérdez. Akarom tudni hol lakik, mi a neve. Ez még kelleni fog. Félő meglóg a munka elől, ha meghallja fizetni nem elég.
-Mm. Látszik. Tanulsz még és eltartanak, igazam van?
Kérdezem kissé nyugodtabb stílusban, hogy eszem, klasszikus példa a gyerek az elkényeztetett beteges kamaszra. De a kaja jól esik, most esett le éhes is voltam. Mostanra fel is ébredtem teljesen. Persze eltelik két óra és kidőlök, fantasztikus lesz mondhatom!
-Hm. Dolgoztam. Tudod ha jön az ihlet, akkor kell... a magamfajta nem nézi hány óra olyankor...
Hunyorgok vissza rá, még megjegyzéseket is tesz arra hogy gyűrött vagyok... tuti meghágom, csak legyen kicsit jobban...
-De tudod aki nem robotolós munkát végez ilyenkor még amúgy sincs fenn... az urak később kelnek.
Negédes mosoly, elégedett harapás a pirítósból. Lassan eszem, élvezve az evést mint tevékenység, nála abban sem vagyok biztos felfogja mit eszik. És még én tűnök megviseltnek? Hmpf...
-Na Reeven, szerintem hamarosan megtudod milyen második munkahelyen dolgozni! Hát nem csodálatos? De előtte még itt kell tevékenykedned majd. Első körben megpróbálod rekonstruálni a földdel egyelővé tett ládát. Meg kamatként nekem fogsz segíteni... akár ma is, elvégre holnap nem dolgozol már ahogy elnézem, nem ott... bicikli nélküli ,munka kéne neked. Na de, hol is tartottam... igen, ott hogy ma csak akkor ha emberséges állapotba kerültél persze...
Újabb negédes mosoly. Igazából ha segít rendezni a festői cuccaim és mindent neki kell mosni és rendeznie, ami elég unalmas nekem, kezdetnek nem is lenne rossz. Na meg takarítson kinn maga után, alap. Aztán még kitalálom. Remélem rájövök mit utál csinálni, nem kérdés hogy azt fogom kérni. Felállok és a lefőzött kávét megcukrozom, teleöntöm meleg tejjel, majd az asztalhoz hozom. Ha szemezne a kávéval öntök neki is, meg kap tejet, cukrot is.
-Hogy érzed? Ér valamit a kaja vagy van még tíz perced ájulásig?
Nézem és méregetem, vajon jobban van-e. Kamuzni nem tud, hát látni rajta ha rosszul van.

Furán nézek rá, hanyagul megvonom a vállam.
- Miért ne?
Aztán majd kifejti, legfeljebb leolt, túl fogom élni, egész gyerekkoromban szidtak. A pasas most alapból zabos a postaláda miatt. De legalább betámogat és ha szerencsém van még vizet is kapok! Leülök egy asztal elé és kaját raknak elém, nem is értem először, de biztos jót tenne a vércukorszintemnek a lekvár és a pirítós se nehéz étel, elveszek egyet és mechanikusan, kicsit lassan kenni kezdem.
- Mire gondolsz?
Rossz tulajdonság? Ahááá, szóval valami lelki dolgot jelentett neki a postaláda? Tényleg elég mérgesnek tűnik… Kicsit elhúzom a szám, amolyan „upsz” ez van, ha elbaltázik valamit az ember, le is rakom a kenyeret, csak megnyalom a felületét, de ha beszélek, ne rágjak már.
- Te raktad össze? Nézd sajnálom…nem volt valami stabil, ledolgozom.
Biccentek, ez még jó is, lefoglalna, ha adna melót. Talán a csajával csinálta, azért olyan fontos, vagy még az anyja építette, vagy az apjával közösen gyerekkorában, az embereket meg tudják hatni az ilyen szentimentális szarok.
A nevem furán ejti ki, de a kézszorítása acélos, ez tetszik, a fájdalom nem gáz, ilyennek kell lennie egy férfias markolásnak. Biztos becsületes tag, erős kézfogás, munka, nem tudja, hogy gazdag vagyok és pénzzel ki tudnám elégíteni // -- ehhheh// biztos szakadt, alultáplált diáknak néz.
- Szuper, Felix, az irataim? Hát rendben, a személyim elég lesz?
Van egy kis övtáskám, abba raktam a telefont és a papírokat, kihúzgálom a személyes kis kártyám, amin rajta van a teljes nevem, hol születtem, anyámék jelenlegi lakcíme, az ilyen alap dolgok. Van még ezer és egy más orvosi kártyám is, de azokat értelemszerűen nem mutogatom. Gondolom nem bízik bennem és teszteli tényleg Reeven vagyok-e.
Ezt kicsit lesajnálóan kérdezi, kihúzom magam, megemelem az állam és határozottan belenézek a szemébe. Igaz, hogy nem vagyok a toppon lelkileg, de a tartást semmi nem tudja kiölni belőlem. Mondják a szellemi erőm durva ahhoz képest mennyire ócska a fizikai és akkor még szerény voltam.
- Nem egészen. Még eltartanak, de a következő Egyetemet már a saját fotóstúdiómból fogom fizetni.
Szóval ne higgye, hogy szart se csinálok, hamarosan kész a műterem és akkor lesz egy rakás kuncsaftom! Megoldom, hirdetek, utánajárok, beszélek Sebastiannal, hogy mint a fotósklub vezetője mit javasol, stúdiókkal szerződjek-e, vagy magánszemélyekkel, esetleg én magam menjek természetbe és csináljak kiállítást előbb? Még a jövő zenéje, de ne nézzen dologtalan bunkónak, főleg, hogy semmit nem tud rólam a tag.
- Író vagy?
Kerekednek el a szemeim, az de király lenne! Érthető miért ilyen bogaras, a műészfélék mindig furák.
- Az urak? Valami grófi címed van? Ugye ez csak poén?
Ezen kicsit felnevetek, milyen hülyén hangzik már? Urak… Lehet gazdag, de ettől pl még én sem tartom magam úrnak, az elég sznob. Lehet, hogy csak megjátssza magát, vagy tényleg lökött. Mindenesetre harapok a pirítósból és igyekszem nem harsányan a képébe röhögni. Húha, dirigálós egy fazon, talán gombázik és attól képzeli magát úrnak. Azért figyelek.
- Hogyne, csodálatos.
Kis sóhajt hallatok, sejthettem volna, hogy valami ilyesmi lesz a munkakörben.
- Megpróbálom, de előre szólok, nem értek hozzá… Talán jobban járnál, ha fizetnék, bár ha absztrakt kinézet is jó lesz, kezességet is vállalok.
Ha rám bízza, olyan ládát kap, beszarik.
- Nem is akartam, csak egyszer szerettem volna kipróbálni.
Ez a neki segíteni dolog izgalmasabbnak tűnik, lehet nincs ihlete, ha író, én tudnék neki olyanokat mesélni, hogy lehidal, az biztos.
Közben sikerül megennem egy egész lekváros pirítóst, meginnom a vizet, bár abból jól esne még. Az üres poharammal szemezek, bár a kávéra is vetek egy pillantást, így gondolom tölt nekem is, nem ellenkezek.
- Köszönöm, sokat segítesz.
Pillantok rá, ez a munka se rossz, legalább lefoglal, a nap kb 20 órájában egyébként is unatkozom, vagy olyan dolgokon agyalok, amiken nem kéne…
- Most már megmaradok.
Rakom le a csészét, nekem ez kész lakoma volt, hálás vagyok!

Felszalad az egyik szemöldököm, majd félrenézek kissé lemondóan.
-Talán azért mert nem bírod az egyensúlyod se megtartani és beszédülsz minden bokorba?
Csak leheletnyi gúny és csipetnyi irónia, össze ne törjem fiatal titán lelkét.
-Te mondtad hogy elszámolod magad. Jobban kéne ismerned a határaidat. Minden téren. Hidd el, erős hátrány ha nem vagy vele tisztában.
El sem tudnék képzelni se ilyen hiányosságot magamnak... Idegesítene.
-Nem, a tulaj. Én csak vendéglakó vagyok itt. Tudom hogy nem volt egy főnyeremény, de ő baromi büszke volt arra a sz@rra... Hah...
Dörzsölöm újra a halántékom, valószínű gyászol felette majd egy órát és ennyi, engesztelhetem ki. Visszaél majd vele. Kell ez nekem?! Nem, naná, hogy valamit fabrikál a helyére ez a kis taknyos, ez a minimum, mert én nem fogok!
-Ajánlom is.
Közlöm arra hogy ledolgozza.
-Igen.
Kezet rázunk, nincs még benne sok erő, de nem teszem szóvá neki.Elveszem mikor adja a kért iratot, tényleg Reeven, Callagher, 21 éves, los angeles-i lakos, hmm, micsoda környéken lakik, fel is szalad a szemöldököm. Az nem semmi környék... Végigmérem megint. Aztán közlöm hogy eltartott puccos kölyök, ha nem is ennyire durván, de kiérzi a véleményem mert kikéri magának. Félmosolyra húzódik az ajkam a hangvételére, majd meglepődve mosolygok tovább.
-No lám, fotóstúdió? Saját képekkel vagy felbérelt művészekével feltöltve?
Máris érdekesebb a kölyök. Főleg mert színe is kezd lenni és nem úgy érzem hogy a walking deadben forgatok épp.
-Festő.
Somolygok rá, elvégre mindketten a képek szerelmesei vagyunk úgy fest, teremtői. Aztán csak nevetek, egyre kevésbé vagyok bosszús.
-Fiatal vagy még, ez a mondás, a parasztok reggel, az urak délben kelnek... nem fontos.
Ha magyarázni kell rég rossz, így csak mosolygok rajta. Vagy leesik neki hogy lecselédeztem rangban úgymond, vagy nem.
-Micsoda reggel, nem de bár?
Látom repes a boldogságtól hogy nekem robotolhat null pénzért, hát még én milyen boldog vagyok? Hah... de nem hagyhatom megtorolatlanul.
-Mert én igen? Eric sem tegyük hozzá, mert akkor nem esett volna szét... szóval ha hasonlót összehozol mint az övé már tetszeni fog neki.
Eric néha olyan szentimentális... szörnyű.
-Akkor azt hiszem ezt kipipálhatod. Miért nem érdekesebb munkát keresel? Ami nem ennyire... gürizős?
Finom voltam, nagyon finom, mert ez olyan alja munka szerintem, mint az utcaseprés.
Mivel szemez a kávéval töltök neki, a tejet is elé tolom, a cukrot. Főleg utóbbit, azt nagyon közel, szinte unszolva vegyen ha élni akar.
-Gondolom...
Bizonyára sokkal jobb dolga is akadna, csajozni, pasizni, inni, akármi. De hát aki leszédül a biciklijéről magára vessen.
-Akkor jó. Fotóművésznek tanulsz, rendezvényszervezőnek?
Iszok én is a kávémból és ráemelem a tekintetem, beszélgessünk valami kellemesebbről inkább.

Igen, én és az abszurd valóságom. Bokrokba beszédülni miért lenne baj? Postaládáknak nekimenni jobban fáj és kellemetlenségekkel jár, renoválással, de emiatt sem fogtam padlót, most, hogy jobban vagyok, itt vagyok, élvezem. Vállat rántok, nem akarok túl lelkesnek tűnni.
- Az is lehet érdekes… Nekem a biciklizés maga az, korán eladták az enyém.
Kurtítom a történetet kihagyva a piromániás részeket. Biztos idiótának néz, de ki ne tenné?
- Szoktam ismerni, de szeretem feszegetni. Vagy azt gondolni, hogy nincsenek is. Sőt, alapvetően a legtöbb dologhoz úgy állok, hogy…nincs lehetetlen. Aztán akadnak balesetek, kellemetlen elszédülni, de ez van, nem halok bele.
Sajnos… A láda rendbehozatalába se, nem bánom ezt az egészet. Kerek perec kijelenteni ezt meredek lenne, mert a tagnak szereztem egy kellemetlen napot, de ha lefoglal, az nekem mindenképp nyereséges lesz. Aha! Azért olyan mérges, mert nem is az övé.
- Húúha, albérled? Tényleg sajnálom, rendehozom, ahogy csak tudom, ha nem vagy elégedett, kifizetem.
Remélem ez megnyugtatja kicsit. Mindenképp jól jár.
Biccentek, aztán átadom az irataim, győződjön meg róla maga, Reeven vagyok-e, vagy nem. Van egy pont, ahol érdeklődő lenne a pillantása? Vagy legalábbis fura, kicsit másmilyen…
- Nem bérelek fel senkit, azért készül, hogy a sajátjaim tegyem oda.
Magyarázom határozottan. Naná, hogy saját és eredeti mindegyik! A festőre felszalad a szemöldököm, végülis majdnem eltaláltam, bár segíteni nem tudok neki úgy, mint mondjuk az írásban.
- Húha! Mutatsz majd képet magadtól?
Hajolok kicsit közelebb, de megnézném! Biztos tájképei és elvont dolgai vannak, akkor azért ilyen! Ahhoz képest elég jó fej is, lazán tolhatja.
- Ja, azt hittem sznobizmusból mondod, ismerem a mondást, de…hülyeség. Szerintem.
Teszem hozzá, mert ki tudja, lehet ez a kedvence.
- Eleve az egész jobbágyrendszer elég ratyi volt, szóval elavult dolog, a művészek ráadásul köztudottan akkor kelnek, amikor akarnak, ha épp elkapja őket az ihlet, egy csomó nagy embernek egészen érdekesek voltak az alvási szokásai, négy óránként aludtak, meg ilyenek. De egyébként jó dolog mindig későn kelni.
Teszem hozzá zavartabban, asszem túl sokat téptem a szám. Szeretem az igazmondásokat, de ez olyan közhelyes, bele kellett kötnöm.
Kedélyesen bólintok, jobban meggondolva egyáltalán nem baj, hogy ilyesmit is lehetőségem lesz kipróbálni!
- Esetleg majd lefested, ha nem akarod, azt is megcsinálom szívesen. Jó, már alig várom!
Ez most nem irónia, látszik is rajtam, felkeltette az érdeklődésem a dolog, főleg, hogy csinálhatom a saját módszereim szerint!
- Tényleg csak egyszer akartam, az egyik barátom csinálja ezt és érdekesnek gondoltam. A hangulat miatt, a hajnali levegő, eleve bringán van az ember, hátha megkergeti valami és akkor izgalom is lesz benne. Szerintem jó dolog piszkálni a kutyákat.
Persze csak hóbortból, tök vicces, ahogy fölcsesződnek! Csak mert postás vagy! Jézusom mekkora klisé már, hát ordít, hogy próbáld ki!
- Te milyet ajánlanál?
Közben elveszem a cukrot, nagyon nyomja rám, rendes pasas, tudja, hogy ez kell nekem az energiához. Teszek is a kávémba bőven.
- Tényleg! Mostanában kevesebbet alszom, több tevékenység kell
Csak iróniából mondhatta, hogy gondolja, sokat segít, igazából tényleg.
- Fotóművésznek, a rendezvényszervezést nem nekem találták ki. Igazából csillagokat lenne jó fotózni az űrben, úgyhogy gondolkodom egy másik Egyetemen is, de azt már nem a szüleim pénzéből akarom elkezdeni. Van egy rock banda, de nem valami híres, azt hittem több bevételem lesz, úgyhogy remélem, a fotóstúdió összejön, majd ráveszem magam az emberfényképezésre, az keresettebb. Szóval, ha tudsz valakit, aki fotóztatna…
Nézek rá célzóan. Egen, sokat beszélek, de most jól esik. Nincs iskola, Lizzyt kerülöm, anyámék szar társaság, egyszerűen igényem van rá. Ennek most tétje sincs, tök ismeretlen ember, akinek szónokolhatok mindenféle barom tervemről, amikkel próbálom magam életben tartani. Elhinni, hogy emiatt sikerült nekem, még akkor is, ha ez nem igaz.

-Tán gyerekszobád sem volt? Jaj te szegény...
Mondom ál-együtt érzéssel, mert hol érdekel volt-e biciklije taknyos pisisként vagy sem?! Teremtőm...
-Nem tudhatod... egyszer lehet belehalsz.
Éljen a pozitív jövőkép! Sandán mosolygok, észhez kéne téríteni a kis halálvágyó virágszálat. Vagy inkább mégse? Nehéz döntés.
-Nem fog ilyen felfogás mellett pofán csapni a rideg valóság, hogy te is csak egy földi halandó vagy korlátokkal és bizony nem hogy a lehetetlen nehéz elérni, de sokszor a lehetségest is?
Már-már költői kérdés, de inkább harapok egy elegánsat a piritósomból.
-Nem mondanám.
Közlöm az albérletre, elvégre egy kanyit sem fizetek érte. Pénzben legalábbis.
-Nem, nem kell a pénzed. Ha nem jó, kezded elölről. Kérlek alássan ez így fog kinézni, így azt javaslom tedd oda magad.
Esélyed sincs kiscserkész, ha kell, örökre a rabszolgám maradsz, ha mást nem addig míg el nem végzel egy "hogyan készítsünk postaládát" kurzust.
-Ó, saját galéria...
Dorombolom halkan, lám, lám. A magadtól kifejezésre felszalad a szemöldököm, még nincs teljesen jól úgy érzem.
-Mármint amiket én festettem? Nézz majd körbe, lesz egy pár.
Elvégre Eric nem egy festményem megvette. De hogy valóban tetszik-e neki vagy inkább ÉN tetszem neki és azért vette meg... Ahh... nehéz lenne megállapítani. Egy ideje azért sem kérek pénzt, számomra lealacsonyító hogy nem a festmény értéke és tetszetőssége miatt veszi meg. Festek egy csomót, abból tudok adni ami szerintem nem mestermunka. Eric úgy sem tudja megítélni, neki mind egyformán csodálatos....
-A sznobság mulattat Reeven, de őket azzal mulattatod a legjobban, hogy feszegeted a határokat. Belül mind élvezik azt és féltékenyek arra aki nincs ezekhez kötve.
Félvigyor, a szép emlékek. A gazdagokat jó így gyötörni, bosszantani, puhap&cs mind.
-Ha hiszed ha nem van abban valami, hogy megtehetem hogy délig alszom és nem kell robotoljak minden reggel pontos keléssel...
Majd ha megtapasztalja milyen gürizni minden áldott reggel, lenyomni a kiszabott időt és még otthon is ellenni... elkényeztetett kölök, annyi szent. Én rettentően gyűlöltem, nem is csináltam sokáig, inkább keféltem látástól vakulásig...
-Minden unalmassá válhat ifjú barátom. És rettentő nagy tévedés hogy a művészek akkor kelnek mikor akarnak. Ma már nem lehet vagy nehéz megélni belőle, így egyéb munkára is kényszerül mind, ami viszont kötöttségekkel jár. Figyeld csak meg.
És nem a filmszínészekre gondoltam... Azok nem is művészek.
-Én csak a vászonra festek, esetleg női mellre, mert az erotikus, tehát festeni fogsz te is.
Jaj de bújna ki a meló alól, esélyed sincs kisokos. Bár a lelkesedése némileg összezavar. Ez hülye...
-Amíg megvéd a kerítés... gondolom. De hamar otthagyod a fogad... vagy legalább az egyik bokád, ilyen szédelgős technikával, a kutyák gyorsak és agresszívak ha felbosszantod őket.
Negédes mosoly, édes a kép ahogy elesik és egy pitbull marcangolja. Egészen költői! Aztán kérdi én magam mit javasolnék neki.... kissé végigmérem. Ha nem lenne ennyire csontváz és zilált még kedvemre is lenne.
-Nem ismerlek, így nehéz. De ha érdekesebbet akarsz elmehetnél a kikötőbe matróznak, amolyan segédlegénynek, ott kitanítanak, a nyílt víz és a viharok mindig izgalmasak, ha meg nyugodt csodás képeket készíthetsz. Na meg nem hagyományos munka. Még valami izmot is magadra szednél...
Mutatok rá a felsőtestére, meg a karjára, mert hát látom én, ha lefognám és meghágnám, mert úgy döntök, esélye sem lenne. Ebben van valami kegyetlen és izgató... hm. Ezekből az édes-romlott gondolatokból a szóf.sása rángat vissza, szóval embereket fotózna, rockbandája van. Igazi lázadó tinédzser.
-Miből veszed hogy az keresettebb? A saját stílusod kell megtalálnod, a saját témád. Nem biztos hogy az emberek azok. Vagy nem az egész részük... téged mi mozgat meg? Amikor a legjobb fotóidra nézel mit látsz? Mit akarsz látni? Mi a célod vele? Mit akarsz kifejezni?
Olyan kis vadhajtás még ez a srác, szinte már sajnálom. De ezekkel a legjobb kezdeni valamit, lehet nyesegetni és nyirbálni őket hogy ne burjánzanak el, hanem bimbózzanak és virágozzanak. Kortyolgatom a kávém, előrébb hajolok, fürkészőn fúrom a szemem az övébe.

A gúnyolódására felhúzom a szemöldököm. Lehet, hogy poén, de most nem veszem.
- Igazából ahhoz nincs közöd.
Próbálok finoman hárítani anélkül, hogy kimutatnám a bosszankodást. Biztos nem akart rosszat, csak…nyersen fogalmaz. Én is szoktam. Nem tudom mennyire sikerül palástolnom, hogy nem szeretem, ha szaroznak velem.
- Lehet. Érdekes pillanat lesz.
Bámulok vissza rá szenvtelen, látszik, hogy nem hat meg, sőt nem ártana megrugdosni a sorsot, hátha egyszer megint visszaüt és akkor maradok a jó öreg, biztonságos kómában, vagy elfoglalhatom jól megérdemelt trónom a pokolban.
- De, már pofán csapott egy-két alkalommal. Meg is fogadtam, hogy jobban odafigyelek, de az élet kiszámíthatatlan, jött egy következő, ami meg azt az elhatározást rombolta szét.
Közlöm szinte hidegen egy kicsit, aztán megpiszkálok még egy pirítóst, de elvenni már nem veszem el, nem hiszem, hogy be tudnék nyalni még egyet.
Azt hittem albérlő, de biztos a barátja háza azé, aki szerelmes a postaládájába.
- Odateszem, de sokszor nem fogom elölről kezdeni, ha megunom elmegyek.
Nézek rá, ugyan mit csinálhatna? Túlságosan határozottnak próbál tűnni, de kényszeríteni nem tud, megmondtam, hogy megpróbálom, fizetek, amíg élvezem rendben is van, jobb, ha tisztázzuk a szabályokat.
A galériám valahogy tetszik neki, biccentek, arra is, hogy igen, érdekesen fogalmaztam, de szándékosan, mivel ő a festő, így önmagától kell mutatnia művet.
- Igen, rendben, majd…kifelé menet?
Kérdezem, gondolom így is-úgyis a kertben kezdek a ládával.
- Igen, engem is. Tudom, szoktam. Hát ebben maximálisan egyetértünk.
Szinte vigyorgom, ahogy eszembe jutnak a szüleim, lám a feltevésem más is ossza, nem volt hülyeség évekig provokálni őket a különféle magánakcióimmal. Igaz, hogy mára már belefáradtam és jogot sem érzek rá azóta, hogy kiderültek dolgok, de egy-egy megjegyzéssel, hirtelen tettel még mindig szeretem őket kibillenteni a buta, vallási, erkölcsi, sznob idealizmusukból.
- Tudom, nekem is volt ilyen időszakom, megvan a maga bája.
Biccentek, így éltem sokáig, de az idők változnak, talán nála is fognak, vagy már kiöregedett abból? Szerintem simán, nincs még harminc.
- Tényleg sok minden azzá válhat. Öhm…lehet, de te például jó lehetsz, úgy látom boldogulsz, vagy jó kapcsolataid vannak. Van egyéb munkád is?
Adja magát a kérdés, itt papol, közben meg lehet kiderül, kamionsöfőr! Különben is, úgy beszél, mintha száz éves matuzsálem volna, de vajon hány pár évvel lehet öregebb?
Kicsit izgatottan mozdulok a széken, jó, úgyis mindig akartam festeni.
- Női mellre, azta!
Kicsit kikerekednek a szemeim, lehet nem véletlenül gondolja magát menőnek a tag. Én is ecsetet ragadnék, ha mell lenne a vásznam, úúúh. Nincs a közelben egy?
Várom már, hogy elkezdjem.
- Igen, tudom, de akkor lehetőségem lenne mondjuk fára mászni, vagy ha nincs fa, akkor igen, széttépnének. De a kockázatokban csomó lehetőség is rejlik, inkább mindkét végén égetem a gyertyát, minthogy féljek.
Vonok vállat, ez a régi hozzáállásom, de sajnos még mindig nem hiszem el, hogy van jogom élni. Ha pedig nincs, jobb minél hamarabb eltávozni, nem? Igaz, hogy bosszantana, ha nem tudnám befejezni a bakancslistát Liával, de…egy gyilkos nem válogathat. Nyelek egy nagyot, próbálok ezen nem hosszasan lamentálni, amit mond nagyon érdekes, élénken figyelek.
- Ez egész jó ötlet, sosem voltam matróz! Megpróbálom
Az izomfelszedést rég feladtam, kb akkor mikor tudatosult: úgysem lehet komoly kapcsolatom, de egyébként miért ne jöhetne akár az is? Nem hülye ez a pasas, lehet, hogy az lesz a következő őrült ötletem!
- Sokan szeretnék látni magukat más szemszögből. Hm…jó kérdés, én főleg mindig a furcsa árnyalatokat és fényjelenségeket keresem, valami ami eltakar, ferdít, ha testet is fotózom, kell lennie egy árnyéknak, ami másnak láttatja a dolgot, mint ami. Azt látom, hogy több lehetőség van bennünk, lehet ennek is nézni, de valami másvalami is rejlik mögötte. Nem tudom ez mennyire érthető… Attól függ, meglátni abban a dologban a különlegeset, vagy ami még lehetne azon kívül, amit első ránézésre mutat. Elgondolkodtatni akarok. Az űrbéli dolgok pont ezért érdekesek. Ezeket a kérdéseket te is feltetted magadnak, amikor elkezdtél festeni? Most már tudod rájuk a választ?
Egész normális is tud lenni, csak egy kicsit el van szállva magától, de az a művészeknél normális. Én is el voltam. Valahogy nagyon néz, visszabámulok a szemébe, komolyan. Szerintem most az idősebb tanítja a fiatalabbat helyzet van, hátha tud jókat mondani. Figyelek, állom a tekintetét és próbálok nem pislogni.

-Csak nem?
Kacag a szemem, mert felbosszantottam, de úgy fest rájött, hogy igen, semmi közöm hozzá, szóval ne traktáljon a gyerekkorával, nem vagyunk mi olyan jóban. Kevés embertől tűröm meg, vagy inkább mondom úgy, érdekel bármi vele kapcsolatban, még a gyerekkora is.
-Vagy pont nem, de akkor már úgy is mindegy lesz.
Nem túlzottan izgatja, akkor engem miért izgasson? Bár ennyi idősen én még véletlen sem gondoltam a saját halálomra, inkább csak a dugásra... rá is emelem a tekintetem, vajon lelki nyomorék vagy csak olyan szerencsétlen hogy nem sikerült még összehoznia egy numerát? Utóbbin könnyen segíthetek...
-Hm. Hát ez már csak ilyen. Amint nincs célod, felesleges is élni. Nem látod csak a szürke napokat, a monotonitást, a folytonos értelmetlen semmit. Amúgy meg azt csinálsz amit akarsz, nem mondták még? Úgy értem... légy dacosabb. Csináld amihez kedved van vagy amit eddig sosem mertél. Amiről csak sejted, hogy jó lenne... lehet jó lesz ha meg nem, hagyod. A legszebb korban vagy, ha engem kérdezel, meghalni ráérsz mikor már sajognak a csontjaid és minden nyűg.
Somolygok rá, úgy sem akar komolyan meghalni, ha már ennyire nem tudja mit kezdjen magával majd én adok neki életcélt, lehet az ágyasom, vagy a segédem, Ericnek is tetszene szerintem a csinos pofája. Ha kitanítanám és kicsit felhizlalnám, szerintem sikere lenne. Főleg a kellemesen mély búgó hangjának.
-Hm, az élet nem ilyen egyszerű.
Negédes mosoly, szerinte viccből kértem el az iratait? Amíg én úgy nem döntök idejön. Ha ellenszegül, megkeserüli. Velem nem jó packázni csak még nem jött rá. Hát, majd egyszer ez is megtörténik.
A nem létezőnek titulált céljai közül az egyik viszont érdekes, a fényképek nem az én világom teljesen, de a galériák igen.
-Attól függ. Lehet előbb nekem segítesz, nem akarom hogy kinn elájulj én meg benn legyek.
Sóhajtom, mert az tényleg kellemetlen és fárasztó lenne.
-Na, végre társa leltem.
Vigyorodom el, mert sokakat mulattat ez a hozzáállásom, de utánozni, követni már nem mernek. Eric például kifogástalan mindig, de ő pont ezért ellenállhatatlan. Sethet kéne elvinnem egyszer, az ő nyersessége önmagában kedélyborzoló lenne!
-Inkább kényelme. A függetlenség jó dolog, ha termékeny.
Mintha nem is egy húszévessel cseverésznék, fura ez a srác. Lehet még sem lesz olyan unalmas míg itt fog lebzselni?
-Kapcsolataim. Bár sokat tettem értük, hogy lássanak, tudjanak rólam. Hogy jó vagyok-e majd eldöntöd, ez nagyon szubjektív dolog. De igen, boldogulok.
Mosolygok, arra nem térek ki hogy árulom a testem, mert nincs köze hozzá. Ő úgy sem bírna megfizetni. Maximum ha kér a szüleitől, az de szép lenne! Apa, adj luxusqvára pénzt, igazán szexis a pasi... kiszélesedik a mosolyom, lesütöm a szemem a kávéba, mert jól szórakozom magamban.
Közlöm női mellre festettem már, erre úgy néz rám, mintha mekkora dolog lenne. El is nevetem magam kicsit.
-Reeven, ez nem nagy dolog! Te is akkor festesz női mellre amikor akarsz, csak jól kell előadnod magad! Na meg nem árt ha van rendes testfestéked, hogy a hölgynek is megérje.
Nevetek, mert párszor poénból elvállaltam, de továbbra is úgy tartom a tetoválás nem úgy művészet, ahogy Seth gondolja...
-Félni valóban ostobaság. Szóval azt mondod, azért keresed a veszélyt, mert a lehetőségeket keresed? Milyen lehetőségeket?
Ez most tényleg őszintén érdekel, gúny nélkül. Azt hittem csak szimplán hülye vagy unja a szürke kis életét, de most elbizonytalanodtam.
-Ha bejön, beajánlhatlak a ház tulajánál. Ő hajón dolgozik.
Sanda mosoly, luxushajón ráadásul, bár ez a része Reevent nem hiszem hogy megfogná. Aztán felteszik neki pár alapkérdést, de nem olyan elveszett, ez jó! Kevésbé unalmas, sőt, még érdekes is lehet. Hátha én si fejlődöm Ő általa, az lenne az igazi. Rendületlen néz, elmosolyodom.
-Ebből a felfogásból sok kép született, de nem mind valóban érdekes. A tied mitől más? Mit próbálsz megragadni? Milyen eszközzel? Fényekkel? Napszakokkal? Kontrasztokkal? Szemben állításokkal? Hogyan veszed rá az embert aki a képet nézi, hogy használja a fejét és ne csak üresen bámulja a képed?
Aztán visszakérdez, mosolygok tovább.
-Igen, elég sokszor felteszem most is, elvégre az ember folytonosan változik, fejlődik, átalakul. Lehet egy éve a könnyedségem és ecsethasználatom a gondtalanságot akarta láttatni, ma már a küzdelmet, vagy a bánatot. Tisztában kell lenni állandóan mit is akarsz alkotni, megosztani, mert ha nem megy, akkor válságba keveredsz, elégedetlen leszel, érzed hogy keresned kell. Aztán vagy találsz vagy nem... Azt is fel kell dolgozni hogy nem azt látják amit te akarnál hogy lássanak, ha totál máshogy skatulyáznak be, mint amilyen vagy vagy lenni akarsz. A szubjektivitás a szépsége és a rútsága is az egésznek.
Mosolygok rá, tekintetem a kávéjára siklik, majd vissza rá, jelezve igyon, mert elhűl. Aztán felállok, mindent bedobok a mosogatógépbe, de előtte megkérdezem kér-e még valamit. Ha igen, akkor lehetőség szerint kiszolgálom az igényeit, minden morcosságom ellenében igyekszem jó házigazda lenni.

Ahha, lehet azt akarja éreztetni nem is érdekli? Talán, végülis jah...nem szoktam ilyen beszédes lenni, de könnyedén rámondanám bármire, hogy nem volt bringám, mert ezt annyira jelentéktelennek tartom, hogy egy idegennel is megosztanám.
Vállat vonok, hogy mindegy és titokban még mindig azt kívánom, történjen meg…
- Persze! Egyetértek, nagyon fontosak a célok és ha így élne valaki, az nagyon életunt lenne, mint egy rossz, unalmas, realista regényben.
Fintorgok, aztán szárazon, örömtelen nevetek fel. Ez az első azóta, hogy visszatértek az emlékeim Derekékről. Elég hátborzongató, tele öniróniával. Gyorsan abba is hagyom, még a végén lebuknék, jó most ilyen fiatalnak és ostobának tűnni…
- Nem ismerek senkit, aki nálam dacosabb lenne, vagy inkább azt csinálná, amihez kedve van. Ráadásul nincs olyan, amit ne mernék megtenni, pedig hidd el, sok mindent kipróbáltam.
Az érzelmek – jut eszembe, de azzal is folyamatosan próbálkozom, senki nem vetheti a szememre.
- Nem erről beszéltem, de mindegy. Ha a helyedben lennék én is ezt tanácsolnám magamnak, vagyis a srácnak, aki biztos valami el*ott emonak tűnik. Másról van szó.
Mondom inkább a térdemnek, mint neki. Viszont nem erről kellene beszélnünk, ha már a másik ilyen értelmes. Ciki lenne kiborulni… Miután majdnem elájultam.
- De, sajnos néha túl egyszerű
Ráncolom össze az orrom, mintha ez a tény nekem is elég kellemetlen lenne. Nem hinném, hogy erőszakkal itt tudna tartani, de mondtam már, megteszek mindent a ládájukért, csak ne csináltassa meg velem pl tíznél többször. Azt szerintem ő is unná.
- Hm, ahogy akarod. De sokkal jobban lettem a kajától, köszönöm még egyszer.
Biccentek, szívesen nézegetem a képeit, megnézném hogyan dolgozik egy művész.
Szerintem bája is van, kényelme is, akkor jó, ha termékeny, de nem mindig az. Érdekelnek a képei és most kevésbé tűnik hiúnak, hogy rám bízza, ítéljem meg én. Egyre jobban kezdenek érdekelni.
- Oké, majd megnézem őket.
A női mellektől talán túlságosan belelkesültem, már majdnem félvigyorgom…
- Igen, ez igaz, végülis autogramot már adtam.
De én valahogy úgy képzeltem a nő direkt oda dekoráltat, anyaszült meztelen, csodaszép és közben izgatón pózol, mint egy reneszánsz festményen, szóval annak más a feelingje, mintha beállva ráfirkantja az ember valakire a nevét. Jó, hogy a sajátjára emlékszik, a mell lényegtelen.
- Hm…hát ezt meghagyom neked, én maradok a fényképezésnél.
Tuti tapasztalt a fickó. Wow.
Igazából tudat alatt is mindig a veszélyt keresem.
- Azt hiszem ez részben ösztönös. De vannak lehetőségek, hogy vajon egy-egy helyzetből milyen váratlan megoldásokkal tud kibújni az ember. Neked volt már ilyen? Szorult helyzet, amikor valami különös megoldást választottál?
Jó kérdéseket tesz fel, nem lehet…hogy tanár, mint Sebastian? Továbbra is igyekszem tartani vele a szemkontaktust. Mitől lenne más?
- Azt vettem észre, hogy minden fotózáskor más célom van. Például, amikor az unokanővéremről csináltam képeket azt akartam bizonyítani, mennyire gyönyörű és hogy összhangban van a vízzel, ahogy a vízcseppek megülnek rajta és a különös fényben olyanok, mintha különálló részecskék lennének, miközben mégis egyek. Van, amikor a napszak is jó a fényhez, a naplemente például, egyszer lefotóztam az eget, nagyon érdekes formában torlódtak a felhők, minden kicsit narancssárgás volt, de olyan, mint egy kastély. És a kastély alakja ugye folyamatosan torzult, ahogy vándoroltak. Az érdekes sorozat volt //ilyet tényleg csináltam, de telefonnal és nem látszottak a felhők o.o de tényleg fantasztikus volt, mint egy kastély XD és torzult// A szembeállítások is jók, a kontrasztok, ezt emberekkel lenne érdekes megcsinálni, tükörben. Mintha két világ lenne.
De ehhez még kezdő vagyok, kellenének modellek…
- Szerintem ez olyan, mint az írásbeli művekkel. Az ember úgyis azt látja bele, amit akar, nem fogom tudni rájuk erőltetni az akaratomat. De nem baj, ha mindenki egyedi megoldásokra törekszik. A te festményeidben azt látják, amit láttatni akarsz?
Bólintok, ezzel a fejlődés dologgal egyetértek.
- Ez nálad milyen gyorsan változik? Minden képnél mást akarsz megragadni, vagy korszakaid, időszakaid vannak? Igen, szerintem is… Téged minek skatulyáztak be?
Lényegében én is ezt mondtam az előbb, szerintem ugyan ezt gondoljuk, de majd megcáfol, ha tévedek.
Tök jó ez a fickó, durva, hogy így elbeszélgetek vele, közben elém tolja a kávét, elveszem, megiszom, amíg ő pakol. Ettől már tényleg jobban vagyok, fel is állok lassan.
- Segítsek valamit?
Készségesebb is vagyok, segített, ráadásul még értelmes is.

-Vajon van bárki is aki végigolvasta azokat semmitmondó regényeket? Bár bizonyára, sok a mazochista lelkületű.
Mellékesen, bólogatok neki, hogy egyetértünk, a célok fontossága tekintetében legalábbis. A nevetése kicsit váratlan, kissé rekedtes, de annyi baj legyen. Gondolom valami emlék, vagy ilyesmi.
-Valóban? Őszinte leszek, nem tűnsz valami bevállalósnak... Sem dacosnak.
Lepődöm meg, elvégre elég kezesbáránynak tűnt a srác.
-Akkor valami csaj? Az szokott lenni ilyenkor még a legnagyobb gond... Elb@aszott emo pedig akkor lennél ha lógnának rajtad a fekete cuccok, elkenődött volna a sminked és amúgy túl jól fésült vagy te ahhoz. És keveset sírsz, igen. Határozottan keveset.
Vigyorgok rá, fogalmam sincs milyen lelki nyűgje van de nem is érdekes. Ám mivel nem úgy fest hogy hirtelen kifakadna mint valami gennyes pattanás (legalább annyira vágyom hogy meséljen a gondjairól) így áttérhetünk egy sokkal érdekesebb témára!
-Túl egyszerű? Na ez érdekes, fejtsd ki!
Miért is túl egyszerű az élet egy kitűnő korban lévő srácnak? Lehet unatkozik, fiatalkori betegség, de könnyen orvosolható. Én ritkán unatkozom, de arról is mások tehetnek.
-Ne köszönd, legyél jobban, egyél még. Vagy igyál...
Tudom is én melyik használ jobban, Eric tudná.
-Ahogy akarod.
Nekem mindegy megnézi-e, ha megnézi, azért nézze meg mert érdekli, nem azért mert kiböki a szemét. Vagy mert én vagyok a ház ura jelenleg. Az lenne a cél, hogy a kép önmagáért ragadja meg az érzelmeit, de... ah.
A női mellek viszont felborzolják a kedélyét, én meg csak nevetek. Nem reménytelen a srác.
-Ó, nocsak! Micsoda hírességgel van dolgom!
Nevetek, de jókedvűen, nem gúnyosan, én a nevem senkire nem írtam még. Majd Sethre rápingálom, ő úgy is szereti a testfestést!
-Ahogy gondolod, bár ott is lehet aktokat fotózni. De az kevesebb kontakttal jár a modellel...
Vigyorgok szélesen, mert hát ebben ez volt a buli, ezért is mentem bele. Na meg mert szép melle volt a leánynak, tegyük hozzá.
-Hát, érdekes, friss nézőpont. Volt, de nem voltak kellemesek, nem szeretek rögtönözni, abban nincs kiforrottság. De abban mindig az az érdekes milyen szűkös dolgokból válogathatsz. Lehet neked van igazad és ez érdekes.
Gondolkodom el, mert a spontaneitásnak is vannak szépségei. De inkább arról faggatom, miért is fotóz, az jobban érdekel.
-Szívesen megnézném mindkét sorozatodat, érdekesnek tűnnek. Főleg a kastély, szeretem mikor a dolgok összemosódnak, áttűnéssel mozognak.
Elvégre az én képeim is kontúrtalanok, lebegnek, könnyedek, súlyukat a kép sugallta érzelem súlya adja.
-Nem. Vagy inkább azt mondanám tévesen ítélnek meg ENGEM. De ez a kisebbik gond, kevésbé releváns. Maradjunk annyiban, hogy mást szeretnek kiemelni a festményeimmel kapcsolatban mint amit én kiszoktam.
Vonom meg finoman a vállamat, mert hiú vagyok, szentimentalista kissé, sokszor megkaptam. De nem túlzottan érdekel míg kifejező is vagyok.
-Nálam nem olyan gyorsan, lassabb lefolyásúak bennem az érzelmek, a gondolatok. Sokat filozofálok dolgokon, a képeimen is látszik. Hogy minek skatulyáztak be? Ez jó kérdés... szerintem amolyan romlatlan vidéki fiúnak... nem is értem.
Szalad össze a szemöldököm, ráncolom a homlokom. Valahol tudom miért, de aki váltott velem két szónál többet, az tudhatná, hogy minden vagyok csak romlatlan nem. Igaz, a képeim könnyed vonásai, a gondtalan vonalvezetés, az élénk, vidám színek, témák... maximum melankolikus egy-egy kép, de inkább filozofáns értelemben, mint bánatosan. De minek fessem meg a szenvedést, ha azt okozni szeretem? Az folyamatában jó, egy kép nem adja vissza...
-Ebben nem kell, már meg is vagyok.
Nyújtózom egyet, mert elültem most a fenekem, próbálom szolidabban élesztgetni a testem, mint ő tette a kopogásával.
-Na gyere, rakjunk rendet a hálóban... szétpakoltam benne mindent, mert kerestem a megfelelő színeket...
Mondom sóhajtva, lemondóan, mert kész csatatér lett a szoba. De ha dolgozom, akkor nagyon nem érdekel, nincsenek rendmániás stiklijeim, egyszerűen alkotok és kész. A folyosón amin átjöttünk csak félig megyek el vissza vele, benyitok a szobába, ami tényleg elég rendetlen. Van egy nagy franciaágy, amin összegyűrve ott a vörös paplan, a lepedő félig lecsúszva az ágyról. Szemben könyvespolc, előtte egy kissé szakadt fotellal, az egyik karfáján feslik az anyag egy részen, de még nem húzattam át. Le van takarva egy lepedővel, ami tiszta festék, látszik csak azért van hogy óvja a szerencsétlen bútort. Van egy vázlatfüzet benne hanyagul, épp oda tettem. Az ágy mellett a festőállvány, rajta egy kép, ezen dolgoztam, de le van takarva. A földön és ahol csak van egy kis hely tégelyek, tele festékkel, valamint valahol a földön van a palettám is, vagy harminc színnel rajta. Ecsetek, ceruzák, könyvek, ruhák mindenütt.
-Komolyan, olyan mint egy alapos beb@szás után... qva jó volt az este, de a másnaposság qva sz@r... na ha menekülni akarsz most tedd. Bár nem tudsz kijutni egykönnyen, de ez megint más tészta.
Kis alattomos nevetés, visszanézek rá mennyire szörnyülködik. A kulcs ami az ajtót nyitja a konyhában van, az egyik üvegben, nem szerettem volna ha felkap valamit és kiszalad. Bár kétlem megtenné, de mivel szeret a tűzzel játszani, mint utóbb kiderült, jobb óvatosnak lenni. Ellenben a falon van pár képem, tájképek inkább, azokat megnézheti.

(Ilyesmi képei vannak, legalábbis stílusra hasonló, még nem találtam meg az "igazit" ami full Ravos xD: Tájkép1, tájkép2, képsorozat, tájkép3)

Tárgy: Re: "Vizet" Felix-Reev Vas. Aug. 02 2015, 11:31

Vállatvonok, nem nagyon csípem a realizmust, aztán kicsit jobban belegondolok, mi tartozott oda, felemelem a mutatóujjam, hogy közbeszóljak.
- Gogol nem rossz. A köpönyeg és az Ivan Iljics halála. Igaz, hogy ezek túlzóak és groteszkek és van bennük fantasztikum, de hát a realistákhoz sorolják szegényt.
Oh ha rajtam múlna a felosztás más kategória lennének! Szórakoztató, hogy ennyire…nem is tudom, milyennek tűnök?
- Próbálom visszafogni magam, de általában úgy van, nem? Hogy megismersz valakit, de a valódi énjéről csak később kapsz képet. Milyennek tűnök?
Régen igaz, már az első percekben megmondták, hogy nem vagyok normális, de mostanában tartogatom ezeket a „szép” tulajdonságokat, mint meglepetést. Sőt, leginkább bizonyos helyzetekben jönnek csak ki. Ha csak úgy elvan az ember, nem kell dacosnak, vagy bevállalósnak tűnnie.
Megrázom a fejem, a mosoly most nem annyira megy, de valami olyasmi kifejezésbe rándul az arcom, legalább félig mosolyszerű.
- Dehogy, semmi buta szerelmi szál.
Bár, ha Tessre gondolok, nos igen, őt tönkretettem és ahelyett, hogy megkaptam volna a megérdemelt büntetésem, megcsókolt(am) Keveset sírok, mostanában már éjszakánként nem és sikerült megint visszaszorítani, de ez sem igaz. Viszont csak bólintok, ha nagyon nagy távlatban vesszük, akkor tényleg keveset, csak volt egy időszak, amikor egyszerre sokat.
- Nem egy bonyolult dolog, ha akar valamit az ember, eléri. Igaz, hogy sok gyökér is létezik, de azokat könnyű kijátszani.
A Tesses dolog jut eszembe. Visszavág, bosszút forral, megpróbál lecsukatni… Nem, ez annál egyszerűbb volt, megkapta egy régi rosszfiú csókját, élvezte és nem akar foglalkozni vele.
- Nemistom…az emberek furák, nem akarnak szembenézni a problémákkal. Csak én vagyok olyan hülye, hogy nehezítem az életem, ne legyen már olyan egyszerű…
Vallom be, valahogy elég könnyeden. Fura, de olyan jó a taggal beszélgetni. Intelligens, érdeklődő, jó fej ipse és jók a kérdései, sőt az is, amit mond. Talán elmondja a véleményét, hogy ő hogy van ezzel.
Biccentek, ha van még víz, akkor abból lehajtok még egy pohárral, attól jobban szoktam lenni.
Megnézem, hát hogyne, de nem akarom, hogy lássa, milyen lelkes vagyok, újabb bólintást kap.
- Nem, dehogy, de a tinilányok szeretik a zenészeket.
Vonok vállat, nem volt nehéz őket lekenyerezni. Akkor még jobb húsban voltam //XD//
- Kevesebbel? Miért a festésnél azért több, mert lassan készül és minden kis meztelen porcikájával külön tudsz foglalkozni?
Valószínűleg, de jól hangzik így hosszabban kifejtve. Kicsit irigylem, nekem bezzeg csak néhány kattintás lenne, ahhoz képest milyen hosszan készülhet egy kép. Úúúh
Bólogatok, szerintem a spontaneitásban sok jó dolog van, a kiforrottság, hát nem tudom, helyzettől függ.
- Arra gondolsz milyen kiforrott egy személyiség?
Mert akkor az egyéntől is sok függ… Érdeklik őt a képeim, szinte megint majdnem elmosolyodom //Én azon röhögök, hogy Rav került eddig a legközelebb a felvidításához XD persze, főleg azért, mert nem ismeri és elvonja a figyelmét, de akkor is!!! Very Happy

//
- Tényleg? Oké, jó, persze, megmutatom őket.
Mondom lelkesebben, mint szeretném. Tényleg érdekli, ez feldob.
- Hm, érdekes… Majd ha láttam őket én is mondok véleményt, kíváncsi vagyok.
Nem gondolom magam valami nagy műértőnek, de legalább arra fény derül, ő minek látja az alkotásait.
Igen, elég filozóf alkat, már majdnem mosolygok megint. Mert a szövege is jó //úristen…kezd odalenni érte XD//
- Az nem baj, el kell gondolkodni és eleve a festés lassúbb, mélyebb folyamat, mint mondjuk a fényképészet, az csak egy pillanat, ha nem nyúl bele az ember programokkal, hanem azt az árnyékot, vagy momentumot akarja lekapni.
Bólogatok, hogy ez így logikus, aztán kicsit ravaszkásan hozzáteszem.
- Pár mondatból is elég egyértelmű, hogy semmi vidékies nincs benned.
A képeit még nem láttam, talán abból. A romlatlant sem mondanám, tutira nagy nőcsábász!
Biccentek, hogy akkor menjünk a hálójába, biztos ott fest, képzelem, igazi őrült alkotó, alszik kicsit, aztán félkómásan pöttyözget. Hehehe, pont így képzeltem a szobát, észre is veszem a falon a képeket.
- Dehogyis, ez szuper! Igazi alkotó vagy, az enyém is mindig így nézett ki, csak nem festékekkel volt tele.
Lizzy is tapasztalhatta, hogy a legtöbb cuccom…papír, toll és mindenféle szöveg. Ha tartósan laktam valahol én is kaotikusan dobáltam őket. Persze aztán hamar elért Tess híre, akkor nem nagyon firkáltam és Lizzy előtt se hagytam annyi szöveget, nem akartam, hogy elolvassa… Nade megnézem a képeit, szuperek!
- Most már értem miért skatulyáztak be romlatlan vidéki fiúnak. De mondjuk ezen a sorozaton, irtó jó különben, szóval ezen látszik, hogy nem vagy egyszerű és mindig önfeledt. Fantasztikus, ahogy lassan egymásba olvadnak az árnyalatok, és pont a lenyugvó nap fényeivel kezded, de a másik három hanyag eleganciája is pazar! Az első kettő nekem olyan, mintha szórakoznál, mármint élvezetből, ügyesen ráhánynád a színeket a vászonra, az utolsó inkább elgondolkodtat, hogy két út van, egy nagyon rejtélyes, izgalmas, ami egy erdőbe vezet, de nem is látni a végét és a másik, a biztonságot adó házhoz. Szeretem az ilyen nagyobb távolságokat, ahogy lefested, hogy az erdő még ki tudja milyen mély, az út ki tudja milyen hosszan vezet, vagy itt a víznél, az ott egy kanyar, de vajon mi van utána? Szóval ebből nekem az jön le az ismeretlent is le akartad festeni, hogy egy csomó dolog kiszámíthatatlan, vagy ott van, de még nem látszik. Hát szóval…szépek.
Sokat beszéltem és tényleg nem vagyok műértő, inkább odasétálok mellé, vagy a szétdobált cuccaihoz.
- Akkor…mit is kellene válogatni?
A zseni átlát a káoszon és majd navigál…

Tárgy: Re: "Vizet" Felix-Reev Hétf. Aug. 03 2015, 23:14

Enyhe fintor ül ki az arcomra, mikor Gogolt emlegeti.
-Unalmasak azok is, csak megy a szenvedés, a nyűglődés, a kietlen szerencsétlenség... egyszerűen azok is unalmasak, a fantasztikum sem gátol meg abban, hogy bealudjak a műveken. A groteszkség pedig ebben nem mutatkozik meg eléggé. A Dekameronban jó, a Dekameront szeretem, de a többi... unalmas.
Ez a szó a halálom, látszik is rajtam, olvastam én mindenfélét, olasz és spanyol irodalmat a származásom miatt főleg túlbuzgóságomból adódóan, oroszt mert mindenki imádja. Na én nem. Nekem az orosz ritka pocséknak minősül, nem tudok azonosulni a műveikkel. Maximum a balettal, abban van valami fura elegancia, hiába kimért.
-Ez teljesen igaz. Kevés az olyan ember aki húsz év múlva is olyan, mint első nap, mint mikor megismerted. Szerintem ők végtelen egyszerűek, ebből fakadhat ez a furcsaság. Hogy Te, kedves új barátom?
Vakarom a nyakam, az éppen érződő napos borostám, majd az állam. Érdekes kérdés.
-Nehéz lenne megmondanom. Nap végén kérdezd meg, ha beszélgettem veled.
Komolyan mondom, ha még akkor is érdekelni fogja, formálok neki véleményt, ebből a fél ájult állapotból nem tudtam sokat kihámozni.
-Kár. Azt olyan egyszerű orvosolni.
Vonok vállat a szerelmi szálra, nézem kicsit fürkészőn, de úgy fest vagy összetett vagy olyan dolgok halmaza, amiket avatatlan nem ért, így nem is kérdezek vissza. Hallgatom aztán összeszalad a szemöldököm.
-Persze hogy nem, gyávák és ostobák. Ha Te mégis megteszed, akkor nem hülye vagy, hanem olyan, aki fejlődni akar. Ha minden simán megy, nincs kihívás és unott lesz, sablonos, túl rutinos és elszaladnak a napok. Szerintem az a normális, ha te szembenézel velük, nem csak bőgsz és rimánkodsz és várod hogy valaki kitörölje a segged.
Ha valóban próbálkozik és keresi a megoldásokat, akkor az én szememben szimpatikus amit csinál, főleg hogy még fiatal is, nem valami vén f@sz aki végre rájön, ideje lenne tököt növeszteni az élethez.
Kínálom még aztán, kér vizet, hát hozok neki. Az tényleg nem drága, mint egy jó fajta konyak, így szavam sem lehet, adok neki egy kancsóba, ha még kérne.
-Ez igaz, ez igaz... főleg az énekeseket, te voltál a frontember?
Most valahogy nem mondanám annak, de nem is lehetetlen. Minimum a basszusgitárosnak mondanám, aki elől van. //Ez tetszett xD //
-A festésre értettem, ott muszáj voltam fogni a keblét a hölgynek, az volt a nehéz, hogy egyebet ne csináljak...
Nevetek fel, mert nem is az autogramra mondtam. Ott szinte hozzá sem kell érnie.
-De festésnél igen, ha gyorsan dolgozom is három óra kell. Aztán az utómunkálatokhoz ami megint három-négy óra aktívan, már nem, vagy alig. De ott nem érek hozzá a modellhez. Bár masszázst mindig ajánlok fel, elvégre elgémberedett bizonyára.
Kacsintok a srácra, vigyorgok, ez nem titok. Akkor tényleg masszázst adok, meg ha akarok mást is akkor bepróbálkozom, ez tény.
-Nem. Arra hogy egy ötlet mennyire kiforrott, a kivitelezés. Nem szeretem az összecsapott dolgokat. Mindig kimarad valami, nem lesz elég kielégítő.
Magyarázom, mert kiforrott személyiség... jó esetben az én koromra már mindenki jelentkezik vele, de olyan gyötrelmesen sok a jellegtelen pondró az utcákon, hogy vadászni kell az egyéniségeket, akikben megfog valami és nem csak egy éjszakára kellenek - vagy még annyira sem.
//Igen? Na jól van, még a végén megkedveled xD//
-Legközelebb ha jössz, hozd el őket, meg még amit érdekesebbnek gondolsz. Gondolom van még.
Két sorozat nem sok, úgy sejtem ennél jóval több van neki. De mivel őszintén érdekel, a mosolyom is őszinte lesz a lelkesedésére.
-Jól van, azt mindig szívesen veszem.
Noha qva hiú vagyok, a kritikákat, ha építő jellegű, mindig örömmel veszem. Jó tudni mi jó és mi nem eltalált egy-egy képemen. Hogyan fejlődjek, ha csak azt mondják "aha, klassz Rav, ügyes vagy" vagy épp "ez mi ez... ez sz@r" és nincs megindokolva. Utóbbitól legalább annyira falnak megyek, mint az előbbinek. Ugyan olyan semmitmondó és üres mindkettő.
-De nem feltétlen, ezzel nem értek egyet. Ha minden hónapban ugyanazon a napon lefotózol valamit, vagy valakiről félévente, évente készítesz képet, akkor nem egy pillanatot örökítesz meg, hanem egy folyamatot, egy láncot, önmagukban persze, pillanatképek, de együtt van ívük, fejlődésük, történésük. A festmény hasonló. Egy pillanatnyi gondolat, látkép, állapot, vagy épp egy folyamat, egy gondolatfolyam, egy álom. Ötletek tárháza vagy pusztán egy futó gondolat? Te döntöd el, mit akarsz átadni. Én a pillanatnyi elgondolásokat szeretem, egy-egy állapotot, hangulatot. Érzést... ha jól sejtem, ebben hasonlítunk. Nekem kevés sorozatom van, azt hiszem.
Magyarázom neki, tartom annyira értelmesnek és művészléleknek, hogy értse, mit próbálok a tudtára adni.
-Na végre... ebből látszik Te figyelsz rám vagy csak szimplán értelmes társaság vagy.
Lököm a tenyerem felé, hogy neki ki tudja bökni a szemét, hogy nem vagyok valami vidéki parasztfiú.
-Igen? Éljen az alkotói szabadság...
Nevetek, hogy az ő szobája legalább annyira rendetlen tud lenni, mint az enyém most, hogy festek. Még nincs kész a kép, még finomítok rajta, azért van letakarva. De ahhoz már nem kell majd ennyi minden.
Közben körülnéz, látja pár képem, nekem nem is kedvenceim, bár nem is a kidobni valók, elvégre Ericnek csak olyat adok, ami tudom, hogy a falra fog kerülni. Hallgatom és elmosolyodom. Szeretem, amikor beindítja a fantáziát a kép, amikor elrugaszkodik a gondolat, az érzelem és kicsit a magyarázatba beleadja magát az ember. Reeven ilyen lélek, és most, hogy már nem szédeleg és beszél félre, eléggé kedvem lelem a társaságában.
-Ki az aki mindig önfeledt? És valóban, azokat Ericnek festettem mert ő szereti a nyarat, a hosszú fűben elfeküdni pipacsok és egyéb gyomok közé, belegázolni a sekély patakba. De örülök, hogy a vihar utáni csend elnyerte a tetszésedet. Az az utat az erdőbe én magam is folytattam volna...
Kellemes emlék visszagondolni milyen volt megfesteni azt a képet. Sokaknak semmitmondó, én magam talán még ezt szeretem a legjobban, mert a színek élénkek, akár az érzések, amiket kivált. Finoman megérintem a hátát, ez egyfajta gesztus tőlem, hálás mozdulat, hogy valóban elmondta mi jut eszébe és nem csak annyit mondott, szép.
-A festékeket. Van itt minden, az üvegcsék dobozokban voltak, ezek itt vannak körben. Az ecseteket ki kell mosni, összegyűjteni, a ceruzákat is, én pakolom a könyveket, azoknak van fix helye.
Mutatok körbe, Mert vittem én mindent mindenhova. Az olajfesték és az akvarelles üvegek egyformák, de külön dobozba valóak, reméljük észreveszi, mert nekem annyira triviális, hogy eszembe sem jut. A különböző hígító tégelyek, kikevert színek külön tégelyekben vannak. A ceruzák is össze vannak kutyulva, hogy a földön hánykolódnak. Ott is van pasztell, akvarell, grafit... rengeteg színben. Könyvekből inkább filozófusok művei, disztópikus és utópisztikus regények, versek, novellák... épp mihez volt kedvem, szóval most először felszedegetem a földről, ezek ne legyenek útban, összegyűjtöm egy kupacban őket. Aztán inkább az ágyat kezdem megcsinálni, mert az nem csábító látvány. Pedig engem csábít, irritál, hogy még ebbe is belefeküdnék!
-Na és Reeven, mondd, mi köt le a fotózáson kívül még a legjobban? Nők, utazás, a zene, a világegyetem?
Kit mi, meglátjuk mit mond, kezd érdekelni a másik annyira, hogy ne csak kényszerből rángassam vissza, hanem mert úgy tartja úri kedvem, most épp Ő kell nekem.

Tárgy: Re: "Vizet" Felix-Reev Kedd Aug. 04 2015, 19:03

Gogolban nem értünk egyet, van, amikor pont arra a melankóliára van szükségem.
- Te nem olvastad a Köpönyeget? Hogy milyen röhejes Basmacskin problémája? Már a neve is kiakaszt, hogy lehet valakit Basmacskinnak hívni? Ráadásul az egésznek nagyon kemény mondanivalója van, hogy az egész életbeli szenvedésed talán csak merő, felesleges és röhejes nyűglődés. Ez átvitt értelemben elég kiábrándító, de ugyanakkor az emberek kilencven százalékának életére érvényes. Na és ha vége…
Pislogok magam elé, megköszörülöm a torkom és próbálok tudomást sem venni a gombócról.
- Találnak a helyünkre másik hivatalnokot.
Itt magamhoz térek, sikerül lenyelni a gombócot, olyan hideg tény, ami kijózanít. Bólintok, hogy az embert nehezebb megismerni, mint ahogy első pillantásra tűnik, de az is igaz, hogy vannak végtelenül egyszerű emberek…
Most még nem alkotott véleményt, ez még nem fog szórakoztatni, ismét csak fejbiccenteni tudok és majd megkérdezem, talán… Nem akarom, hogy direkt legyen, ez most jól jött ki.
- Az biztos
Horkantok fel a szerelemre, ami nálam ki van zárva ugye.
- Igen, persze, elég egyhangú lenne nem szembeúszni az árral. Nem, azt nem engedném senkinek. Az én szarom, nekem kell kitörölni.
Vonok vállat savanyúan, a vizet megköszönöm, elveszem, aztán rápislogok, kicsit harsány-egyértelműn kiáltva fel:
- Naná!
Én voltam a frontember, ének, gitár és a dalszövegek, de nem fejtem ki, személyes.
- Az igaz, ha alkotásról van szó, én sem szeretem az összecsapott dolgokat és igazából az összecsapott embereket se.
Nagyon sok olyannal volt dolgom, nem véletlenül voltak csak „haverjaim” könnyű volt a frontemberüknek lenni.
Legközelebb is jönni fogok?
Beharapom az alsó ajkam, kicsit összeszűkítem a szemeim.
- Várjuk meg a nap végét. Ki tudja szeretnéd-e, hogy jöjjek legközelebb.
Mi ez? Incselkedés? Dehát honnan tudhatná?
- Ha igen, akkor rárakom egy pendrivera, vagy megvárod, amíg meglesz a galéria.
Gépen nézni és élőben, szerintem tök más. Márpedig ide nem cipelem fel a képeket, a legjobbakat megnézhetné a kiállításomon. Majd szervezek. Csak kell ugye a motiváció. Talán Felix az lenne.
Igen, majd én is megnézem a képeit. Biccentek, mert amit mond aztán, arra nem gondoltam, de logikus.
- Igen, akkor folyamat lenne, igazad van, ilyesmire nem gondoltam még.
Az én életem állandó változás, biztos pontok nélkül, éppen ezért akartam barátokat bele. Itt az lenne állandó, hogy az ember, vagy tárgy hogyan változik idővel. Az idővel úgysem lehet mit kezdeni, de az alap maradna. Hm…inspiráló férfi, fura. Mármint tényleg elég jó fej.
- Én se csináltam még olyasmit, amit az előbb mondtál, úgy néz ki a pillanatok hívei vagyunk. Viszont tetszik az ötleted, az nagyon érdekes lenne, hogyan fog az idő a dolgokon. Szóval kösz a tippet
Pillantok fel rá a szempilláim alól egy kicsit, nem egészen szégyellősen, nem nő és a melleit mutogatta a másik, csak…nem szoktak ilyen jó tippeket adni a munkában. Jó. Oké. Nevezzük majdnem szégyellősnek ezt a pillanatot. Fotót nem kérnék róla, az biztos.
Najó, a következő mondaton tényleg nevetek kicsit, száraz, de kevésbé ijesztő, mint az előbbi. Nem hittem volna, hogy idáig úgy jutok el, hogy dühösek rám egy postaláda miatt.
- Te is, úgyhogy figyelek.
Indulok vele a szobájába, tetszik, semmi hiba nincs benne, a káosz nem rossz, húzok felé, az biztos.
- Persze, sőt ez követelmény, ha művész az ember. Ha rend lenne, furán néznék rád…
Ugratom, játszok a szememmel is, furán nézek.
Nézem aztán a képeit, amikor reagál, félig neki beszélek, de vissza-visszapillantok még a műveire.
- Aki állandóan be van szívva.
Vonok vállat ártatlanul. Ez az Eric fura figura lehet, valamiért egy meztelen, groteszk angyal ugrik be.
- Azta, romantikus lélek a barátod. Mióta ismered?
Kicsit buzisan hangzik ez, de van a világon infantilizmus.
- Az erdők nagyon jók, nem megyünk ki egyszer?
Pillantok rá, folytatta volna, én is, hívogató.
- Hozhatnád a festő cuccaid én meg…
Nagy levegő
- Firkálnék valamit.
Ha valakivel, hát vele lehetne művészkedni. Megérinti a hátam, kicsit összerezzenek a hirtelen gesztustól, de aztán rájövök, jól esik és biztató pillantást vetek rá. Asszem tetszett neki a szövegem.
Vissza is térünk a büntetésemhez viszont, világos mi a feladat, néhány ceruza után nyúlok, amit éppen megpillantok a káoszban.
- Mit szeretsz olvasni? A realizmuson kívül?
Somolygok. Aztán lepillantok, épp egy ceruzáért nyúlok.
- Ahá! Például Platón?
Csak az egyik könyvre vetek futó pillantást, keresem tovább a ceruzákat. Feltesz egy nehéz kérdést.
- Hmm, jelenleg nem tudnám konkrétan megmondani. Bár, ha azt mondom Világegyetem, abban minden benne van.
Hülye válasz, mi? Felszedek még pár cerkát.
- Próbálom felfoglalni magam. Programokat szervezni az unokanővéremmel, kitalálni mindig valami meredeket. Amiben van adrenalin…és
Nagy levegő, ez még mindig elég nehéz kérdés nekem…
- A zene is mindig ott marad valamennyire, még ha csak a szövegek szintjén is, vagy könyvek, amiket még nem olvastam. Mostanában Stephen King. Na meg a Világegyetem. Nagyon beletrafáltál. Csillagbuzi vagyok, azon gondolkodom ki kéne menni az űrbe fotózni.
Talán, ha elszakadok a Földtől menni fog a gyilkosságtól is.
- Te mit szólsz a csillagokhoz?
És a világegyetemhez. Közben összeraktam a ceruzáit, lerakom oldalra, az üvegeiért nyúlok, de összekeverem. Nekem mindegyik egyforma.

Tárgy: Re: "Vizet" Felix-Reev Kedd Aug. 04 2015, 22:05

-Olvastam, de nem igen emlékszem, mert untatott. Igen, a mondanivalója nem lenne rossz, ha nem szenvedne a karakter, vagy egyszerűen csak karakternek lehetne mondani! A neve valóban furcsa, de talán az enyém jobb? Meg sem szokták jegyezni!
Nevetek fel kissé, mert tény, az enyém sem átlagos a maga nemében. Hawaii-n az lenne, de az oroszoknál is hétköznapi lehet ez a Basmacskin.
-Különben is ki mondta hogy nyűglődd végig az életet... lehet azt élvezni is barátom...
Nézek rá ráncolt homlokkal, hogy szerintem nem akkora was ist das az a mű.
-Senki sem pótolhatatlan, senki. Ez egyszerű tény, csak elfogadni nehéz egyeseknek.
Vonok vállat, nekem nem olyan sokkoló ez a tény. Odavagyok magamtól, de azt is tudom, lesz utódom ha elmúlok.
Kesereg egy kicsit élete romjai felett, de csak annyi derül ki biztosra, nem szerelmi bánata van. A következő szavain viszont nevetek.
-Így van, így!
Nevetek, kedvemre van a srác stílusa, most hogy már jobban van.
-Na, ez már tetszik!
Rávágja hogy ki más is lehetne a frontember mint ő, hm, imponál. Akkor nem valami szerénykedős csigaházba bújós alak. Mondanám hogy van isten, de mivel nincs, így azt mondom, mázli!
-Nah, azokat én is utálom... irtani kéne őket, mint holmi náthát... vagy a szúnyogokat, előbbit gyógyítani próbálják. Csillantom meg kissé nem túl baráti énem az összecsapott személyek kapcsán, de olyan kedves mosollyal teszem mindezt, hogy lehet komolyan sem vesz.
-Én már döntöttem. Jönni fogsz.
Közlöm tényként, megkedveltem annyira hogy egyszer még egészen bizonyosan áthívjam.
-Annál én türelmetlenebb vagyok, hozd azt a pendrivot... Ne várass, kellemetlen szokás!
Emelem meg a szemöldököm, ezzel le is zártam a témát, ha jön hozza és kész.
-Hát merj nagyobbat gondolni!
Buzdítom hogy használja a csinos fejét, folyamatok, sorozatok, időbeli eltérések, akármi. Mind nagyon kiváló alapanyag egy-egy témára.
-Igen, reménytelen tiszavirágok. De talán megérünk nagyobb, globálisabb művekre is, hm? Nincs mit, ez most ingyen volt!
Nevetek, ilyenekért nem kérek pénzt általában. Azaz nem pénzt kérek, maradjunk annyiban. De a nézése is mulattat, már már csábít, hogy kizökkentsem valami kéjessel, de visszafogom magam. Ha ilyen szégyellős-hálás fejet fog vágni mindig, visszaélek vele!
-Hmpf...
Mondom nevetve, hogy értelmes társaság lennék, még szép, de csak vigyorgok, bevezetem a szobába. Aztán újra megnevettet.
-Igazán? Ha csak emiatt néznél rám furán meg is tenném, érdekel milyen az!
Nevetek, főleg, hogy a kedvemre tesz és megmutatja, aztán benn körbenézek mit is kéne csinálnia, amivel nem okoz galibát.
-Áh csak hiszed, ott is van pillanat mikor kimegy az emberből az anyag és csak a romok vannak, az üresség... nem szívderítő látvány!
Ráncolom az orrom, majd mosolygok. Ugye milyen vidám téma? Nem izgat...
-Igen, idealista kissé, vagy csak szimplán álmodozó, nem is tudom. Oh, régóta, van már tíz éve is ha nem több.
Régen szedett már össze, akkor még félénken, izgatta hogy merész vagyok vele. Kedvelem, meg kell hagynom. Az meg hogy némileg meleg beütése lesz Ericnek... nos... nem lövünk messze mellé, nem bírja a nőket. Teljesen férfipárti a szentem.
-Már oda vagy más merre? Kimehetünk. De az odébb van, előbb a házat tesszük rendbe...
Féloldalas mosollyal sandítok rá, hogy előbb a munka, aztán a pihenés. De kedvemre van az az erdő, szívesen kimennék megint.
-Firkálni? Hozd a géped észlény! De ha mindenképpen ceruzát ragadnál, majd mutatom hogyan csináld.
Miért ne? Ha elég hálás lenne utána, hmm...
-Hm, attól függ milyen kedvem van.
Válaszolom a könyvekre, egyet ki is szúr közben.
-Igen, Platónt kedvelem, de Arisztotelészt jobban, ha már görögök. Schopenhauer kedvemre van a nőkkel való harca miatt, de Kant jobb. A kedvencem talán mégis Umberto Echo, olyan könnyed a stílusa és jók a meglátásai...
Imádom őket, filozofálni nagyon jó elfoglaltság, de kevés az értelmes társaság hozzá. Aztán kérdezgetem a hobbijairól, jobban meg akarom ismerni.
-Én is szeretem a csillagokat, bár én csak nézegetni őket, nem értek hozzájuk. Az űrben fotózni viszont most is lehet, sok ilyen program van, mivel nem tolonganak ezért, szerintem könnyen be is kerülhetnél...
Csak egy újabb tipp, nem is értem mi fogja vissza.
-Szóval unokanővér, Stephan King, csillagbuziság. Hm, jobb mint a WoW, garfield képregény és romantikus filmeken buzulás kombináció...
Nevetek, de érezni sokkal imponálóbb a válasza mint gondolja.
-Kingtől keveset olvastam, jobban szeretem az utópisztikus műveket, a science fiction-t is csak mértékkel. Bár King nem csak misztikumot írt, tisztában vagyok vele, mégis keveset olvastam tőle valahogy.
A csillagokról kérdez, mosolyogva pakolom a könyveket a helyükre.
-Szeretek éjszaka olyan helyre menni ahol nincs fényszennyezettség, ahol tisztán látni az égbolt minden csillagát, hogy még befogadni is nehéz legyen. Megnyugtat és kikapcsol ha nézhetem őket.
Közben az egyik könyvet a mellette lévő polcra kell raknom, a feje fölé, magasságomból adódóan nem gond, de mikor meglátom hogy összekeveri az üvegeket fáradtan sóhajtok. Átnyúlok a karja alatt amivel pakol, másikkal az aszalt támasztom, kissé a hátához simulok, de nekem fel sem tűnik, elvégre velem jár a közvetlenség, főleg otthon.
-Csipázd ki a szemed Reeven, ezek nem egyformák. Olvasd el mi van ráírva. Nagy hévvel belenyúlok majd a dobozba, míg festek és akvarell helyett olajjal festek majd, szerinted mennyire foglak szídni? Egy hónapig csuklani fogsz. Ezt ebbe, látod? Ezt meg mondjuk abba... válogasd szét, figyellek!
Támasztom az állam a vállára míg magyarázok kissé fáradtan, kezdem érezni hogy keveset aludtam. Ráadásul kedvemre van az illata. De összeszedem hamar magam és már ott sem vagyok, mintha ott sem lettem volna. Csak nyújtózom egy nagyobbat a kezem az plafon fele tolva lustán, aztán pakolom a könyveket tovább, néha bele-belelapozva.

Tárgy: Re: "Vizet" Felix-Reev Szer. Aug. 05 2015, 19:16

Jó, van kész, imádom a srácot. Felhorkantok azon, ha lehetne egyáltalán karakternek mondani.
- Üres, emberi sablon, biztos azért realista, mert sok ilyen van. A Felix irtó jó név, a vezetéket nem mondtad //visszakerestem//
- Persze, csak úgy érdemes, ha élvezed.
Kicsit félrebiccentem a fejem, vajon…fogom? Elég sokáig kacérkodtam az öngyilkosság gondolatával, de pl most jól vagyok. Ahhoz képest meg minden.
Bólintok, hogy senki sem pótolhatatlan, végülis nyugodtan kinyírhattam volna magam. Kezdem azt hinni, mazochista vagyok. A szarban is egyetértünk, ha a szarban való gondolkodásom egyezik valakivel az már jelent valamit. Szóval én jönnék megint, de azt majd neki kell eldönteni.
Tetszik neki, hogy magabiztosan rávágom a frontember dolgot, csálén félmosolygom rá, valahogy örülök, hogy az én stílusom is bejön neki.
Az emberirtásra azt hiszem poén, a legtöbben csak dumálnak, de a legyet sem bírnák agyonnyomni, aranyosak a szőrös kis állábak, vagy fene tudja. Ezt sem veszem komolyan, vigyorog, poénkodom vele.
- Ajjajjj, még a végén ellentmondásba keveredsz és belemész, hogy elterjedjen az összecsapott ember kór, mint egy világjárvány. Bár, ha jobban belegondolok, már megtörtént.
Elég sokat összecsaptak. Kicsit összerezzenek, rohadt határozottan mondja ki, hogy menni fogok, ez az első igazi mosolyom azóta, hogy jártam Usuinál. Durva… Neki sikerült. Fel sem fogom, annyira elszédít a jelentése ennek.
- Ha ennyire akarod, nem mondhatok nemet
Vonok vállat csálén egy kicsit, félreértené még, vagy valami, ha most lelkesebb lennék a normálisnál.
Látni akarja a képeim, azta! Nem veszem észre, hogy kipirul az arcom, nem figyelek most magamra eléggé.
- Nem ismersz klisés közmondásokat? A türelem rózsát terem és ilyesmi?
Húzom az agyát kicsit, de nagyon meggyőzően néz, belefúrom a tekintetébe az enyém és állom, ha állni kell. Látszik az enyém csillogásán, hogy kicsit szívatom, sőt egyre élénkebb vagyok.
- Csupa olyat mondasz, amivel nem éri meg ellenkezni. Élőben hatásosabb lenne, de elhozom, hát persze.
A pillantást kacsintássá kanyarítom, éppen annál a mondatnál, hogy merjek nagyobbat gondolni.
- Általában az a baj velem, hogy mindig túl nagyot gondolok, de megint nem vitatkozom. Igazad van, merek. És majd azt is megnézed.
Jelentem ki, szerintem ez tény, ő adta az ötletet, rá lesz tukmálva!
- Legalább tartalmas pillanataink vannak, nem? Lehet, hogy valaki egy életen keresztül nem él meg ennyi mindent, nekünk meg mázlink van, ráadásul csak felfogás kérdése. Végülis mindenki úgy él, ahogy akar. Mindig nagyobbakra. De azért neked ezek is nagyok és nekem is volt néhány jó szövegem.
Nem nézném le az eddigi munkánkat. Véletlenül szöveget mondok kép helyett, abban gyakorlottabb vagyok. K*va jó a dumája, hehegek kicsit azon, hogy ingyen jó tanácsot kaptam.
- Ha így folytatod durván az adósod leszek
Azért szerencsére ő is elneveti magát azon, amit én mondok, igyekszem. Nem nagy dolog, ha furán nézek, de most poénkodunk, nem szúrom el. Játszom a szemöldökömmel, fel le húzgálom, kicsit fintorgok, mintha hülyének nézném a másikat.
- Íme. Legalábbis amikor a kedvedért nézek furán, aztán ha egyszer tényleg fura dolgot csinálsz, az lehet másmilyen lesz.
Mert ez nem spontán fura. A drogok, na igen, elhúzom a szám.
- Hm…amíg új nem jön, de füvezni pl lehet évekig tartósan és az kb szinten tudja tartani a kedvet.
Nekem ha voltak is üres pillanatok, inkább jól jöttek.
Vicces a barátja, próbálok nem buziként gondolni rá, elég gáz lenne előítéletesedni.
- Sok ilyen érdekes barátod van?
Gondolom inkább ilyenekkel veszi körbe magát egy festő.
- Nem ismerem azt a helyet, nem olyan régóta élek Los Angelesben, az még érdekesebb lenne, ha oda mennénk. Munka után
Teszem hozzá gyorsan, nem akarok meglógni. De szerintem ezt ő is tudja.
-Nem, nem úgy értettem, melletted nem koszolom össze a papírt. A gép alap. Arra gondoltam, hogy szóval…szeretek szövegeket firkálni.
Hadarom el a végét, de ha figyel, értheti.
-Az utópiák és a filozófia elég közel állnak egymáshoz. Mi olvasol,ha rossz a kedved, vagy melyiket, ha jó?
Kérdem, közben sorolja is a filozófusait, én mondjuk a kettő közül nehezebben döntök, ami a görögöket illeti, Echot annyira nem vágom.
- A tanítvány volt a genyább, mint a Star Warsban.
Biccentek Arisztotelészre, úgy tudom később összevesztek Platónnal és ő sokkal seggfejebb volt. Aha, Sopi vicces, Kant nem egyszerű, nekem néha túllogikázó. Nekem Sartre a kedvencem, róla hallottál?
Nem kérdezte,de mondom. Sejtettem, hogy szereti a csillagokat, az valahogy együtt jár a filozófiával.
- Sajna én se értek hozzájuk annyira, ez teljesen új ötlet, idáig egyéb öhm elfoglaltságaim akadtak, de megkérdezem, hátha fel lehet menni Egyetem nélkül is, valami rövid, gyorstalpaló kiképzéssel. Nemtom menne-e a két suli a fotózás és a rock banda mellett, bár a zenélés most háttérben van.
Nem volt erőm másokat keresni, a mostani valahogy akad. Nem is értem hogy csinálja a pasi, de valahogy könnyebben beszélek most magamról. Az ő hobbi kombóján elvigyorodom.
- Ez úgy hangzott, mint valami tini előítélet! Bár az a swag yolo, vagy mi a fene. Ezek ugye nem a te hobbijaid?
Kaján a hangom, de csak óvatosan, sokan szeretik ezeket.
- Én se, de az unokanővérem kezd rászoktatni.
Lia előtt hozzá se szagoltam Kinghez. Úgy tűnik Felix szereti az olyan dolgokat, amiket nehéz befogadni, megnyugtató, valóban. Ezen gondolkodom épp, mikor benyúl a személyes terembe, megtorpanok, rögtön az jut eszembe, hogy valamit elrontottam.
- Hm. Ou, nekem annak tűntek… Legalább benne leszek a festményedben. Lehet, hogy mint csúnya gonosz kis, törpe, de akkor is. Dedikáltatnám. Hm, most bántam meg, hogy nem hamis személyit adtam.
Hülyéskedek, talán így nem lesz annyira zabos. Mögöttem van, kicsit hozzám ér, de gondolom ez normális. Ha azt mondanám, olyan jó fej vagy, nem akarsz ölelgetni? - viszont tuti Kant seggébe akarna tuszkolni. Sóhajtva olvasom el a feliratot és tenném a jó helyre, mikor megérzem az állát a vállamon. Háttal vagyok neki, úgyhogy nem láthatja, hogy eltátom a szám és gurul is a kis tégely.
- Oh
Nézem, ahogy lepattan a földre, nem tudom mennyire erős üvegből van, de ha nincs, akkor bizony törik.

Tárgy: Re: "Vizet" Felix-Reev Szer. Aug. 05 2015, 20:12

(Tudom, hogy nem mondta a nevét, nem szokta rögtön xD)

-Hát igen, ezzel mondasz valamit... de az ember inkább olyat olvas, ami példát mutat nem? Nem a tucat szemetet...
Forgatok szemet, mert ez abszurd. Nem is értem, miért olvassák, sőt, szeretik ezeket.
-Nem arra gondoltam. Felix Kaleolani a teljes nevem.
Mosolygok rá, vajon mennyit fogott fel belőle. De imponál, hogy tetszik neki a nevem.
Beszélgetünk, egész jól megértjük egymást, ami jó hír, nem bírom a hülyéket. De Reeven nem hülye, egyre inkább tanúbizonyságot tesz erről, ahogy telik az idő. Másoknál pont az ellenkezője szokott lenni, szerencsém van.
-A zombis filmek is felérnek egy társadalomkritikával, mindig kevés a gondolkodó egyed, nehéz a túlélés, mert felzabál az esztelenség.
Közlöm könnyedén, ellentmondásba nem szoktam keveredni, csak azt hiszik. Az én fejemben rend van, ahogy a világképemben is. Mikor pedig határozottan közlöm, jönni fog még, mosolyog. Hozzá kell tennem, szép a mosolya, mosolyoghatna többet.
-Ne is, velem nem jó ellenkezni.
Mosolygok vissza rá, bár nem beszélek a levegőbe, most még sincs semmi fenyegető a szavaimban, inkább játék. A szólások kapcsán felnevetek, teremtőm, amilyen klisés tényleg, annyira ütött.
-De, de, de akkor is baromság, különben is a rózsa olyan elcsépelt, szúr, akkor már inkább liliom vagy egyéb más. Szóval hozzad, rózsa sem kell, mit szólsz?
Nevetek, csóválom a fejem, de szemezek vele. Igaz, ő inkább farkasszemezésnek mondaná, de nem baj az. Kedvemre van hogy nem süti le a tekintetét, ha nagyon harcias én engedem el mosolyogva a pillantását, hogy igyak.
-Nem várom el hogy ennyi képet cipelj, bár ha rendesen elő vannak hívva, akkor elhozhatnád!
Elvégre nem vásznakat kell cipelnie, hatalmas bekeretezett képeket, csupán fényképeket. Arra meg csupán kacsint, hogy merjen nagyot álmodni, vigyorgok rá, jót tett neki a kávé, kezdi megtalálni a hangját.
-Ketten vagyunk, imádok nagy ötleteket kitalálni, megálmodni, de kivitelezni... ott sokszor elakadok.
Tárom szét a karjaim, mert nekem meg ez a hibám. Azért jó olyanokkal lenni, akik azon felül, hogy inspirálnak, még segítenek is.
-Megnézem persze, amit csak mutatsz.
Miért jutnak eszembe pajzán gondolatok, nem is értem, inkább csak vigyorgok.
-Persze, minden munka érték, egy lépcsőfok, vagy épp trambulin. Amúgy szövegen mit értesz? Író is vagy, vagy költő, vagy dalszövegeket írtál?
Figyelek rá, elvégre zenélt, frontember volt, azok szeretik saját szövegeik megírni, főleg ha játszik is valamin.
-Hmmm, juj! Örökre a rabszolgám maradsz, halandó!
Nevetek fel azon, hogy durván az adósom lesz. Tudna a kedvemre tenni, szó se róla, de egyelőre visszafogom magam. Meg semmi konkrétat nem tettem érte, ennyit szívesen megteszek bárkinek, aki szimpatikus és kedvemre van. Az más kérdés, utána mit kérek érte.
-Majd azt is leteszteljük!
Nevetek, főleg hogy pofákat vág a kedvemért, ahh, más arcát is megnézném, de lesből, meglepetésből, hmmm...
-De a fű az semmi... majdnem mint a cigi, főleg ha megszokod.
Vonok vállat, füvezni én is füveztem, a cigi olcsóbb, a pia van, hogy hatásosabb. Bár egy jó szexnél semmi sem lazít el jobban. Aztán a barát szóra igyekszem nem degradálóan reagálni, mert a csökött nyelvi korlátok nem alkottak olyan szót, ami kifejezné milyen kapcsolatban is vagyok Eric-kel, vagy éppen Seth-tel, Mirával.
-Hm. Igen, a maguk nemében mind érdekesek, egyediek. Azért kedvelem annyira őket.
Na meg azért mert nem csak egy oldaluk tetszik, hanem több. A szex az egyik erős támfal, ez tény.
-Jól van, akkor elviszlek. De nem ma. Miután kivertél hajnalban az ágyból, nem lenne értelme, a sétánál termékenyebbre szánnám a délutánt ott.
Sandítok rá félmosollyal, azért még van egy rossz pontja, bár már halványul.
-Hol éltél előtte?
Adja magát a kérdés, nagyvárosban, azt látom, csak abból is van annyi mint a szemét.
-Á, verseket? Továbbá nem koszolnád a papírt, próbáltad már a rajzolást? Lehet csak nem a ceruza a te eszközöd.
Legyintek, hogy ne vegyen mérget arra, nem tudja jót alkotni mellettem. Főleg mellettem. (Mondjuk ha előtte mivel rákérdeztem mondtad hogy dalszövegeket, akkor inkább azt kérdezem, az egész dalt, vagy a refrént, vagy a témát, szóval mit írsz meg olyankor.)
-Attól függ. A disztópiák esetén nem annyira a vallás, mint a kritika a kulcs. Hm. Ez érdekes kérdés. Ha jó a kedvem bármit ami épp foglalkoztat, ellenben ha rossz... akkor lehet nem is olvasok, hanem egész másképp foglalom el magam.
Negédes mosoly, valaki máson töltöm ki a haragom, bánatos nem szoktam lenni. Melankolikus talán, de akkor sem olvasni szoktam.
A tanítványos dolog a Star Wars kapcsán először nem értem teljesen, melyik kapcsolatra utal, volt pár, a legtöbb nem hálás, de elmosolyodom.
-A tanítvány mindig túlszárnyalja mesterét, már ha a mester nem baltázza el és szab ennek gátat...
Nevetek, mert tudom hogy a gonosznak buknia, sőt halnia kell, de Sidious nagyúr igazán túlélhette volna! Nem volt ő olyan rossz fő gonosz. Anakin egy érzelmi nyomorék volt, vele nehéz volt mit kezdenem. (Itt nem színezted ki de szerintem azt tényleg kérdezed, így felelek xD)
-Ó, hogyne! Az Egy emócióelmélet vázlata az egyik kedvencem, az érzelmeken magam is sokat filozofálok! Kellemes téma! Igaz, mást még nem olvastam tőle teljesen, de a franciákkal már csak így vagyok.
Nincs bajom velük, de valahogy szeretem a német egyértelműséget vagy a görög mentalitást, az olaszok könnyedségét.
-Ugyan, nem kell mindennap bemenni, nyáron lenne rá időd, nyáron úgy sem tanulsz. Zenélni meg lehet bármikor, szerintem próbáld ki.
Sorol itt nekem dolgokat, de előtte az egész nyár, ne viccelődjön velem!
A hobbikon aztán nevetek, főleg azt feltételezi az enyémek.
-Ó, hogyne, imádok nyáladzani a sablonos királylánytörténeten, meg a gép előtt ülni egész nap energiaitalokkal és pizzás dobozokkal körbevéve, Garfield meg alap, alig kell olvasni!
Mondom nevetve, mintha mi sem lenne természetesebb, de felhorkanok, komolyabb is lesz a hangom.
-Talán úgy nézek én ki? Amúgy tininek már nem neveznélek, de igen, ez előítélet, jól látod! Az általad említett kifejezést nem ismerem.
Teszem hozzá, lehet öreg vagyok, de nem mond semmit.
-Szóval Ő szereti. A kedvében akarsz járni, vagy kölcsönösen ajánlotok egymásnak?
Utóbbit én is szoktam, ha van olyan társaságom.
-Hogy hívják az unokanővéred?
A nevek könnyebben megmaradnak, mint a rokoni szálak, azokkal nem szoktam foglalkozni.
Elmereng, én odamegyek pakolni, majd korrigálni Őt, mert nem figyel.
-Lefesthetlek, de nem így büntetnélek, hanem valami fárasztó pózzal és még csak azt sem mondhatnád utána, nem érte meg, mert odatenném magam, hogy tetsszen Neked is!
Morgok, de sokkal enyhébben mint reggel, ez inkább lassan nyűgös hangvétel, hogy figyeljen inkább. Rá is teszem az állam a vállára, fáradok. Mielőtt indulnék el, nem elejti az üveget? Lemondóan sóhajtok, mert nem olyan vastag az, megrepedt és folyik el a parkettán szépen, komótosan, vörösen megfestve azt. Már a fülébe súgom a mondandóm, mert kiabálni se erőm, se értelme nem volna.
-Úgy sejtem, Te szeretnél magadnak némi pluszmunkát...
Megfogom a kezét és visszahúzom, lehet mégsem kéne ilyen feladatot adnom neki, ha mind eltöri, mivel fogok festeni.
-Mosd ki inkább az ecseteket és töröld fel a festéket. Találsz a csap alatt szivacsot. A mosdó a következő ajtó a konyha fele.
Magyarázom neki nyugodtan, túl fáradt vagyok idegeskedni. El is lépek, hogy menjen, majd inkább én megcsinálom a válogatást, a ceruzák meg Rá maradnak. Azzal talán nem lesz gondja.

Tárgy: Re: "Vizet" Felix-Reev Szer. Aug. 05 2015, 22:00

- Sajnos sok ember pont, hogy a tucatot olvassa.
Magyarázom, én ezt látom, a nevére figyelek, érdekes.
- Szerintem tök jó, nem tudom kinek mi baja neve. Milyen nemzetiségű vagy?
Valami mediterrán lehet, különleges, talán nem is egy vérből. Egyébként nem vettem volna észre, csak a nevéből.
- Ehh, van benne valami, most már a te szemszögedből fogom nézni a zombis filmeket.
Egyébként nem annyira szeretem őket, nem tudnék mondani egyet sem, ami jó. Nem jó vele ellenkezni, felhívás keringőre, bár egyelőre nem tudom mivel mehetnék úgy az agyára, hogy ő is élvezze. Mert ahhoz túl jó fej, hogy örihari legyen. Örihari…nem hiszem el, hogy ez a szó átfutott a fejemen! Megcsóválom a fejem, de látszik, egyetértek, legalábbis nem ellenkezek, vagy állítom, hogy jó ötlet vele ujjat húzni. Kielemzi a közmondást, hát beszarás!
- Nincs semmi értelme. De az emberek szeretik az elcsépelt dolgokat és általában a rózsákat.
Én nem vagyok nagy növénykedvelő, szerintem mind egyforma…
- Elég fura lenne, ha hoznék. Majd liliomot
Hülyéskedek, azt szereti, nem? Körbeudvarolom egy barátságért.
Mosolyogva elengedi a tekintetem, lelkes leszek, elég állhatatosan néztem.
- Oké, előhívok néhányat.
Igazából nincsenek, de nem kell tudnia, hogy a kedvéért mondjuk segíthetek ezen az aprócska részletkérdésen. Nem tudja kivitelezni?
- Hm, talán csak noszogatni kéne, vagy egyszerűen belerántani téged az ötleteidbe. Hirtelen, gyorsan, hatásosan. Mintha inspirálnának. Szokott valami, valaki?
Engem a saját hülye helyzeteim, ha van ötlet, megcsinálom, ezzel nincs gond. De személyek is, ott van például Lia.
- Oké, ezt megdumáltuk.
Majd mutatok neki mindenfélét!
A munka értékes meglátására bólintok, szerintem is, Josht se röhögtem ki, hanem inkább megnéztem az ő szemszögéből. Kicsit lesütöm a szemem, beharapom az ajkam, még mindig nem veszem észre, hogy vörös vagyok.
-Á, dehogy, csak firkálok. Általában dalszövegeket, vagyis mindenre ráfogom, hogy az, de néha leírom a gondolataim, ami lehet szabad vers, vagy esszé.
Vonok vállat, a haladós poénon kicsit felnevetek. Egyre többet nevetek, ez fura.
Leteszteli, jól van, szeretem a meglepetéseket, ezen is elhehegek és rámondok egy okét.
- Jah, egy létállapot.
Mondom a fűre, rég próbáltam és nem, most nem hozakodom elő ezzel. Inkább a barátairól érdeklődök. Sejtettem, hogy érdekesek és azért van úgy oda, kap egy biccentést. Termékenyebbre szánná a sétát? Talán festene valamit, vagy felfedeznénk egy új helyet azon belül, hogy nekem eleve új lenne, amit látunk.
- Nem, tényleg ne ma, kellene túracucc, meg ilyesmi.
Megpróbálnék nem rosszul lenni előtte.
- New Yorkban
Mondom a várost, amit ismerek. LA eges részei még mindig nagy rejtélyek számomra.
- Te mindig itt laktál? Hát…igazából azt is írtam már, de sokszor átalakítottam őket a bandának… Egy-egy jobb sort, versszakot kiragadtam és azt zenésítettük meg. Kicsit elvontak lettünk tőle, de a többiek ezt kapták.
Ezt nagyon nem szoktam mondani, de tudom, hogy ő nem röhög ki… Lehet, hogy ez olyan dolog, amit egy másik művészlélekkel tud csak megbeszélni az ember. Kedves, hogy biztat.
- Néha tollal, általában nincs kéznél más eszköz.
Nem olyan életet éltem, hogy lett volna erre lehetőségem. De volt már, hogy a versekhez odafirkáltam a fákat, vagy más hülyeséget, ami eszembe jutott.
- A disztópiák tényleg nagyon jók, ou…megkérdezhetem, mivel?
Gondolom van bokszzsákja, vagy isten tudja. De nála érdekes lehet ez is.
A tanítvány mester dolognál Anakinra gondoltam, hát persze, Yodát nálam úgyse szárnyalja túl senki, de nem értetlenkedik, nem magyarázom.
- Hmm…gondolod? Szerintem nem minden esetben. Van, amikor nem lesz olyan jó, mint az eredeti.Vagy csak más szempontból, pl Yodánál nem volt jobb senki.
Nekem az egész arra a kis zöld izére épül. Obi Vannak is voltak klassz beszólásai, de a zöld a nyerő. Felcsillan a szemem, komolyan kincs a tag!
- Tényleg? Én is? Rengeteget, főleg mostanában.
Hogy ugye rájöttem, kellenének. Ez mindent összezavart. Mintha rendesebb is lennék tőle, ha nem számítjuk a gyilkosságot persze. Bár azt is nehezen viselem, ebből a szempontból rendes vagyok.
- A francia nyelvet én is utálom, de a művészeik és Sartre valahogy…
Vállat vonok, ha nem csiga nyelven nyomják, végülis mindegy milyenek, kijjebb békültem már a dologgal, mióta jóban vagyok Sebbel. A nyelvet nem fogom szeretni, de legalább az óráit nem szabotálom. Kussolok, jegyzetelek, kérdezek, válaszolok.
Az űrutazást támogatja, ez is olyan rendes tőle. Inspiráló meg minden.
- Igazad van, nyáron nekivágok, úgyis eléggé ráparáztam, hogy nem lesz dolgom.
Kis fintor, fel sem fogom, hogy ezt hangosan is kimondtam, most nagyon Felixre koncentrálok hozzá.
- Sejtettem, hogy a filozófus álca alatt Garfield rajongás lapul.
Vádolom meg vigyorogva.
- Pont úgy. Nem, én se nevezném magam, csak ez a megjegyzésed inkább a tinikre vonatkozott. Szerencsés vagy! Ne is akard
Súgom meg, jelezve, hogy az egész úgy gáz, ahogy van. Hány éves lehet?
- Imádja, igen. Én is ajánlottam, pont egy disztópiás regényt, a kedvencem, A város és a csillagokat Arthur c. Clarketól, de elég elfoglalt, most költözött össze a pasijával. Azért vettem ki, hogy a kedvébe járjak, de menet közben nekem is megtetszett a pasas stílusa.
Liának, vagyis Amelia, képzeld, amúgy magyar. Hallottál már róluk?
Nem valami ismertek, nem mindenki, bár Felix okos, hátha. Nagyon okos basszus!
- Ne már, az neked is trauma lenne.
Nincs rajtam mit festeni, de a fárasztó pózon elkalandozok, pl lemennék hídba, mekkora lenne már! Elkalandozom, el is csesszintem a munkám. Elakad a lélegzetem egy kicsit, francba már, épp akkor fordulok, amikor súg, hozzáérek a füléhez és a fél arcához. Nem nagyon van hely arrébb lépni, visszatartom a lélegzetem, aztán szakaszokban engedem ki, amikor ellép.
- Bocs, izé, feltakarítom. A tudatalattim biztos begerjedt a szolgaságra.
Mondok valami baromságot, hát…így nem fog megkedvelni. Elhúz, a kezemnél fogva, de nem gáz Seb is fogta már a kezem és ahogy az, ez is jól esik. Röhejes mennyire ki vagyok éhezve az emberi érintésekre. Elküld kimosni a cuccokat, szóval megyek, megtalálom a konyhát, az ajtót, onnantól már megy. Elvacakolok ezzel egy darabig. Legalább elvagyok a vízzel… és összeszedem magam. Mekkora hülye vagyok már! Visszaandalgom, lerakom a tiszta cuccokat, ha még látok ceruzát valahol, felszedem.
- Hát nem a mai lesz a szerencsenapod… Deh, legközelebb kárpótollak.
Hozok neki liliomot.

Tárgy: Re: "Vizet" Felix-Reev Szer. Aug. 05 2015, 23:39

-Ha nincs saját ízlés, csak a másé marad, nem de?
Mondom kissé lekezelőn, de ez azoknak szól akik a tucatot olvassák, a másodrangút, a semmitmondót.
-Senkinek semmi baja vele, csak nem bírják könnyen megjegyezni. Nem hibáztatom őket. Ez kérlek hawaii név, apám félig az volt. Kevert vagyok vér ügyileg, van bennem spanyol is, de teljesen amerikai vagyok, hivatalosan.
Ha már nemzetiség, de gondolom a kérdése nem erre irányult.
-Úgy tűrhetőbb lesz, azt mondod? Én nem kedvelem őket, nekem így sem jók.
Vallom be, nekem ez a divat nem fekszik, nem vagyok zombi párti.
-Hah, nagy igazságot mondtál, tudod-e? Már nem a rózsákra értem, az is elcsépelt. Annyi szebb virág van, nem is értem mit vannak pont azért vannak úgy oda....
Rázom a fejem, de mosolygok rá, hogy ilyen jól egyetértünk, legalábbis ami a társadalom kritikáját illeti.
-Hmpf, hozzál, vázába is teszem, de ha hálából lekaplak kétszer is meggondolod majd, hozzál-e nekem virágot!
Kacagok fel, mert virágért csók jár, alap, mivel nem vagyok senki anyja, húga, hogy illendőségből hozza.
-Ezt már szeretem.
Probléma megoldva, ami nincs előhívva, előhívatja, vagy inkább kinyomtatja, részletkérdés ma már. A kivitelezési gondjaimra kérdez vissza aztán.
-A belerántás nem rossz elgondolás, nincs időm gondolkodni. Megihletni megszoktak, inspirálni is inspirálnak néhányan, de így belerángatni szituációkba nem. Annál jobban tartanak tőlem.
Vigyorodom el szélesen, szinte ördögien, mert hát tartanak a haragomtól, nem játszanak a tűzzel. Pedig nem égetem meg őket mindig. Van hogy eloltom vagy épp nagyobb lángra kapcsolom őket. Utóbbi miatt szerintem abszolút megérné! De az előzőek miatt senkit sem buzdítok erre. Ennyire én sem vagyok kegyetlen.
Azon meg csak mosolygok, hogy megdumáltuk, legyen úgy! Csak aztán el ne felejtse, mert szíjat hasítok a hátából!
-Ezt nem firkálásnak nevezném, inkább ihletgyűjtésnek. Mi ezzel a gond Reeven?
Somolygok rá, míg közelebb hajolok, hogy vöröslik, mint egy bimbózó rózsa, vagy épp egy elcsókolt ajak. Nekem imponál, hogy alkot. De csak ellazítom, mert nevet, jól van, csak ösztönözni kell és adja magát, kellemesen, igézőn. Nem is hittem volna, hogy ennyi minden rejlik ebben a srácban. Kissé fiatal nekem, de nem vészesen.
-Igen, mondhatjuk rá.
Létállapot, érdekes megfogalmazás, vitatkozni sem tudok vele. Mondanám tusé, de ott még nem tartunk.
-Meg hogy kialudd magad, rendesen egyél... ilyen apróságok, mert nem akarlak végigvonszolni az erdőn, mert épp ájuldozni van kedved.
Nézek rá piszkálódóbban, de tény, így ne jöjjön. Arra lélekben is készüljön fel, szerintem nála nem árt ez a kis előkészület.
-Hmm, a nagy alma. Nem rossz hely, egyszer jártam arra. De csak rövid időre, télen, kellemetlen volt a hideg.
Mi marad meg az emberben, nem de bár?
-Igen, itt születtem Los Angelesben, itt is maradtam végig. De szeretek itt élni, nincs ezzel gond.
Teszem hozzá, én nem vagyok annyira nagy világlátó. Szeretek utazni, de terhes lenne mindig úton lenni.
-Nincsen azzal baj. Én szeretem a vers jellegű dalokat is, nem nagy kunszt olyan számot írni ami pár sután rímelő sorból lesz összedobva. Ha legalább egy jó sora van, akkor már fel lehet rá figyelni, néha több sem kell. Az elvontság pedig olyan relatív.
Nem szeretem hogy mindenféle zenére rámondják hogy elvont. De nem csak zenére, úgy általánosságban. Ami nem sablon, az elvont, én így tudnám megfogalmazni. Hah.
-Na majd akkor én hozok neked pár dolgot, van talonban. Meglátod, egész más lesz, a toll túl erős, túl határozott, túl konkrét. Neked szerintem valami lágyabb kéne, valami sokoldalúbb...
Mérem végig, ha olyasmi alkat mint én, akkor egy puha grafit, egy akvarell vagy pasztell is remek újdonság lenne.
-Ha mered...
Nevetek fel arra, hogy megkérdezheti-e mit csinálok, ha rossz a kedvem.
-Attól függ, ha elkap a melankólia, akkor kifekszem a napra, vagy éjszaka a nyílt ég alá, a tenger mellé, esetleg lovagolok. Ha dühös vagyok könnyen belekötök másba, aki bosszant, vagy szexelek egy isteneset. Az általában megnyugtat.
Azt nem teszem hozzá, hogy akkor elég vad vagyok és nem kímélem a partnerem. Ez nem jelenti, hogy nem csinálom úgy, hogy élvezze, nem hiába szeretnek és gyűlölnek egyszerre. Ó én Sethem, te már csak tudod. De olyan kedves mosollyal adtam elő, hogy kétlem bármi durvára gondolna. Vagy ha mégis, nem árt az.
-Yoda... Yoda pár száz év előnnyel indult, úgy nem nehéz. Főleg hogy az ő faja egyedi, utolsó példánya is volt talán. De tény, nem minden tanítvány méltó utód, de ez a mester hibája, hogy nem ismerte fel időben, hogy alkalmasabbat kellene keresnie.
Yodába nem kötök bele, inkább másba.
-Akkor lesz közös témánk, úgy hiszem.
Mosolygok rá érdeklődően, mert ez jó hír, kellemesen melengeti romlott lelkem. Ha lenne kivel erről eldiskurálnom, igazán kellemes lenne, mert Eric-kel lehet, de Ő van hogy nagyon fáradt hozzá éppen és akkor várhatok megint heteket.
-Ugyan, mi bajod a francia nyelvvel? Bizonyos dialektusai tényleg izgatóak. Persze nem a raccsolós, orrhangú változat. De sok jó francia dolog van, elég a csókra gondolni!
Nevetek, kicsit elkanyarodtam, de kihagyhatatlan.
-De tény, én is sok francia alkotást szeretek, jók.
A művészet és a bujaság melegágya, én ne szeretném?
-Te sem szereted az üres semmitevést? Én sem. De nem mindig akad társaságom. Megfelelő társaságom.
A megfelelőt kissé hangsúlyozom, mélyebben a szemébe nézek, sugallni akarom, hogy szerintem bennünk van közös, én ráérek. Az erdei séta egy dolog, de annyi minden más is van! Múzeum, színház, kiállítások, táncház...
-Elvégre mindenki utálja a hétfőt, ez alap kérlek alássan!
Nevetek, szerencséje hogy csak viccel.
-Talán őket jellemzi jobban, de egynémely egyetemista korú egyed sem képes ezen túllépni. Szerencsére Te messze túlléped őket.
Legalább egyelőre még így látom.
-Én inkább vállalom a tudás fájdalmas súlyát, minthogy elszenvedjem a tudatlanság könnyelműségét.
Noszogatom finoman, elmondhatja, ha nem, utána nézek ha még eszemben lesz, elhiheti.
-Hm, Űrodisszeia, Tőle csak ennyi van meg nekem, más sajnos nem. De az túl sci-fi nekem. Amit Te mondasz viszont más, nem túl sci-fi az is?
Mert noha disztópikus regény, lehet számomra túl elrugaszkodott lenne, de ha jónak véli, lehet megpróbálkozom vele.
-Magyar... valami európai nép, hallani hallottam, mert irodalmi Nobel-díjat kapott az egyikük egy holokausztos könyvért, most meg valami filmjük fut sikerrel a filmművészetben. Fekszik nekik a téma.
Ennél többet amúgy nem, csak ez most felkapott volt, hallottam róla.
-Nem. Én élvezném.
Mondom határozottan, elvégre kedvemre van az arca, a stílusa, szórakoztatna, hogy szenved, míg festem, de végül mégis elragadtatott lenne... Lehet Ő is rájön, mert nagyon elkalandozik, nem figyel, hibázik. Súgok a fülébe, szinte belefordul az arcomba zavarában, nem eresztem eleinte, ah, legszívesebben felraknám az asztalra és csókolnám, betörném... Amúgy is kellemesen bizserget, hogy érzem a lélegzetét magamon, az érintését a fülemen. Az egészből a szavai zökkentenek ki, harsányabban nevetek, hogyha tudná kinek mondd ilyeneket nem poénkodna ezzel, de így nagyon szórakoztató!
-Óh, hát jó, észben tartom mik a titkos vágyaid!
Kegyetlen vigyor, de látszik minden dühöm eloszlatta, nem tudok most haragudni rá. Úgy is sok színem van, vennem kéne pár újat, hamar megbékélek. De elhúzom, ne játszom nekem elefántot a porcelánboltban, inkább elküldöm takarítani. Reményeim szerint úri kezei bírni fogják.
-Gondolod ki tudnád elégíteni a vágyaim?
Sanda mosoly, mire visszaér már elraktam a dobozokat az üvegekkel, az utolsó könyveket pakolom vissza a helyükre. Veszélyes kijelentés, hogy kárpótolni óhajt engem, csak még nem tudja.
-Amúgy egyelőre nem érzem pechesnek magam, bár ha még valamit összetörsz, lehet morcos leszek. Mosolygok rá, jelezve már nem haragszom. No lám, elérte hogy megkedveljem, akkor nem szoktam bosszankodni minden apróságon. De ezt nem mondom neki, még a végén elbízná magát!

Tárgy: Re: "Vizet" Felix-Reev Csüt. Aug. 06 2015, 20:49

//+16 - de ne örülj, csak csúnya beszéd miatt Razz

//

Biccentek, igaza van. Ez aztán egzotikum, kicsit mustrálva nézem most, nem sokáig, vagy feltűnően, csak érdeklődve.
- Hűha. Na igen, a több vérből való emberek jól néznek ki.
Ez csak tény. Remélem érti, hogy csak tény. Úgyis tudja, néz tükörbe, gondolom. Önbizalma sem véletlenül van.
- Fogalmam sincs, egy zombis filmet sem tudnék neked mondani, ami jó. A rosszat meg nem nézem meg.
Szóval dettó, ezt is megbeszéltük, nem jók a zombis filmek. Nagy igazság, kihúzom magam, úgy teszek, mintha fürdenék a rivaldafényben.
- Fogalmam sincs, én nem szeretem a virágokat. Szóval nekem a rózsa és a szegfű hasonló
Tudom ez gáz, de piros, piros. Nem töröm magam, hogy megkülönböztessem őket. Húúú, meredek vicc, de jó, adta magát. Ha virágot hozok mit is várhatnék.
- Ajjajj, ez komoly fenyegetés
Hátrálok el poénkodva, mégis idióta mód büszkén nézek, amikor közli, hogy ezt már szereti. Nem áll sokból, szóval ezt igazán megtehetem neki…
Kicsit közelebb húzódom a belerángatásnál és szemöldök felvonogatva nézek rá, ühümmögök, hogy bizony nincs ideje elfilózni a dolgokon, csak belerohanni és élvezni az áramlatot. Tartanak tőle, ehheh, hát van egy kisugárzása, nem gyenge személyiség. Veszettül izgalmas.
- Nem fárasztó, hogy tartanak tőled?
Hülyeség, akár magabiztos figura, akár csak baromkodik most, nem kéne tőle parázni. Mondom ezt én zéró veszélyérzettel, de kb mit tudna csinálni? Megöl? Nagy cucc… Egészségére, hátha egy-két szervem eladja jó áron, mindketten nyerünk rajtam.
Ihletgyűjtés… Én maradok a firkánál. Kicsit kizökkent, megrebbenő szemmel nézek rá.
- Semmi, csak nem szoktam reklámozni… Illetve kb senki se tudja, hogy írogatok. Ez valahogy személyes. De te más vagy…
Nem találkoztam még hozzá hasonlóval. Mintha értené miről beszélek, ő is csinálja, tetszik neki, biztat, durva.
Mikor közelebb jön, nézek rá, kis fél vigyorral, nem hátrálok el, vagy ilyesmi, a következő pillanatban nevetünk is. Nem hittem volna, hogy eljutok idáig. Erdő. Nem, az nagyon ciki lenne, ha elájulnék. Tuti beennék előtte, aludni is megpróbálnék.
- Neked nem lenne nagy kaland, de hagy fényezzem magam, az az igazság, elég kitartó vagyok, de tényleg nem szívatnálak azzal, hogy gondod legyen velem. Ha már kirándulunk, élvezzük. Tegnap te is buliztál, nem? Vagy alkottál, ezt frissen jobb.
Értek egyet, én se akarom őt túlhajszolni, még ha strapabíróbbnak is tűnik, mint egy átlag ember. Biccentek, hidegebb van New Yorkban, nekem is volt ezzel gondom.
- Persze. Kirándulni gondolom szoktál más országokba, az elég. Én se jöttem volna el New Yorkból, ha nem akarok megszabadulni a szüleimtől.
Vallok röviden, szerintem ezt is betudja majd klisének. Sok fiatal el akar szabadulni… én nagyon elszabadultam, de a vándorlást is meguntam, amikor itt kötöttem ki.
- Meg fogsz lepődni, egyetértek.
Vágom rá a versszerű dalokra és a relativitásra.
- Sokszor egy-két jó sor is elég, a dallam és az előadásmód is sokat tesz. Inkább mások mondták ezt, de igen, relatív. Neked mondták már, hogy elvont vagy?
Engem sokat cikiztek ezzel, mindig valami túlzó jelzővel párosult.
De rendes basszus! Tökre kedvem van rajzolgatni.
- Hú köszi, szívesen kipróbálom. Sokoldalúbb, tetszik. Rendben, rád bízom. Kíváncsi vagyok, de ne mond el, elég ha akkor kiderül.
Lépek hozzá közelebb egy kicsit és nézek fel rá (szerintem magasabb vagy) nagy szemekkel. Szerintem amúgy ő is így gondolta.
Mit nem merek? Tartom a szemkontaktust, fontos, hogy lássa, nem ingok meg olyan könnyen, sőt.
- Perszehogy merem.
A nyílt ég alá dolgot én is szoktam, a napot viszont nem szeretem.
- Lovagolsz? De jó. Én még nem próbáltam.
A drogos korszak miatt elég sok ilyen végülis „megszokott” dolog kimaradt. Az őrültségek persze nem, de az állatok abszolút. Nekem egy kutya is érdekes.
- Ezt én is csináltam! Belekötni másba… ou, azt is.
Vágom rá hirtelen, feltámadó „régi” Reevenséggel. De az igazság az, hogy már rég csináltam. Úgyhogy becsukom a szemem, igazából csak egy hosszabb pislogás.
- Mi volt a legmeredekebb dugásod? Már bocs a kifejezésért.
Kíváncsi vagyok veri-e a templomot. Igazából én elhatároztam, hogy nem leszek könnyűvérű, de Tess kizökkentett. Lia is mondta, hogy talán jót tenne, ha újra csajoznék. Bár már nem zenélek, nehezebb összeszedni az áldozatokat. Most, hogy nyár van, iskola se, pláne.
Yoda, na igen, ha bírja a filozófiát, őt is biztosan.
- Nem tudom mi a faja. Lehet… vagy csak nem talált. Nem hiszem, hogy csak úgy hemzsegnek a méltó utódok. Vagy úgy gondolod minden csak nevelés kérdése? Hm, az jó lenne, mert…érdekel a véleményed…
Az érzelmekről. Az övé. Kezd egyre jobban. Olyan tapasztaltnak tűnik.
Felröhögök, hogy a francia nyelv izgató. A csajok is biztos ezt látják benne, de én rázom a fejem csak.
- Hörgős, hülyén hangzó. Az igaz, de a csigaevés is, meg a fellengzős, undorító magatartás. Miért lennének ők jobbak?
Tény, hogy vannak jó dolgaik, de Sebastian is megmondta az órán, hogy eléggé el vannak telve maguktól. És az a divatbuziság… Viszont az emberkéket ő is értékeli, bólintok.
- Nem, én sem. Nem is igazán tudok semmit tenni az az igazság…
Mindig van valami, ami eszembe jut. Oké, amikor felébredtem a kómából és korlátozva voltam nehezebben ment a kivitelezés, de akkor arra gyúrtam, amire a bénáknak is kéne, hogy újra járni tudjak. Szerintem azért gyógyultam olyan gyorsan, túl sokat foglalkoztam a regenerálódással és felgyorsítottam a folyamatokat. Rengeteg torna, gyakorlás, akkor is, ha fájt. Mikor felpillantok, a tekintetével találom szembe magam, ezzel sugallni akar valamit? Hogy nem volt megfelelő társasága? De hát ott vannak az érdekes barátai…
- Hm…hát az idők változnak.
Nem vagyok biztos benne, hogy rám gondol, de mintha olyasmi lenne a tekintetében. Lehet ekkora mázlim?
- Igen, képzeld, egyszer pont hétfőn volt egy metróbalesetem.
Motyogom csak úgy érdekességképpen, hogy tovább gyalázzam a hétfőt, de megint nem erre figyelek, hanem, hogy dicsér. A szemeim úgy becsillognak, mintha mindjárt sírnék.
- Tényleg? Hát hm, kösz. Van azért sok okos tag az Egyetemen, bár tény, hogy rengeteg a gyökér is…
Ez olyan semmilyen mondat, de láthatja, zavarba jövök, megint vörösödöm.
- Te akartad… Ilyesmit jelent, hogy menő, laza cool, de kevesen tudják, hogy a Secretly We Are Gay rövidítése, azt gondolják szexi with the ganxta, de ez baromság. Szerintem ha tudnák, hogy a melegek jelszava volt, húh… A Yolo egész jó, csak egyszer élünk (You Only Live Once) de akkor már miért nem carpe diem? Annak legalább van múltja!
Figyelem miket váltanak ki belőle ezek az információk.
- Szerintem a csillagok és a város a legjobb tőle, de az egyébként inkább filozofikus. Szerintem neked tetszene, egy „tökéletes”
Mutatom a macskakaparást
- társadalmat mutat be, amelyben az emberek félnek a magasságoktól, távolságoktól, kalandoktól, genetikailag kódolva van bennük a rettegés. Hogyan dolgozzák fel a félelmet, lépik át határaikat és lépnek kapcsolatba ellentéteikkel, nagyon érdekes.
A magyarral is képben van, bólogatok.
- Igen, igen, negyedrészt én is az vagyok, de a nyelvet nem tudom. Annyi biztos, hogy nagyon nehéz, de állítólag szép. A költőiket például szeretem, viszont az a regény nem volt valami nagy szám
Mondom csak így fű alatt a Nobel-díjra. A filmet nem láttam, úgyhogy nem hozom szóba.
Jön a téma, hogy lefesteni engem, jelenleg nem tartom magam túl dekoratívnak, kb mindenki azzal jön mennyire vékony vagyok, híznom kéne, blabla, de ő nagyon határozott, megint. Élvezné. Mondjuk művész…ki tudja mi járhat a fejében?
- Tudod, hogy ez kétértelmű kicsit?
Szurkálom félvigyorral, sikeresen be is fordulok az arcába. Remélem izé… nem haragszik. Mert nem rossz, tök jó arca van. Puha, nem egy büdös egyén, izé…
Elhülyéskedjük, igyekszem oldani a hangulatot, nehogy ez a hülye mozdulat félreérthető legyen, vagy valami. Nem tudom ő olyan-e mint Sebastian… és hogy ez mennyire gáz úgy egyébként. Lazának tűnik, de ki tudja, nem akarom elijeszteni. Hülyéskedik ő is, titkos vágy a szolgaság, na persze.
- Most lebuktam, mi? Kiderül, hogy élvezni fogom a postaláda renoválást, azta micsoda perverzió!
Kacsintok rá, folytatjuk, a vágyait? Ehhehehe, ez kicsit tényleg félreérthető.
- Hát hm…
Hirtelen nem is tudok rávágni semmi poénosat. Pedig kéne.
- Ki tudja? Ha az vágyad, hogy lefess, bár nem érteném.
Mi más vágya lenne azokon kívül, amit megbeszéltünk. Én vagyok hülye, hogy más is megfordul a fejemben.
- De hát kölcsönösnek kéne lennie.
Nem kéne ezen heherészni, az előbb sikerült visszafehérednem. És különben is…nem vagyok meleg, hülyéskedünk.
- Óvatos leszek. Amúgy bocs, néha hülyén reagálom le, ha hozzám érnek, pedig igazából
Ezt a mondatot most ne folytasd Reeven. Megrázom a fejem, szórakozottan felveszek egy ceruzát.
- Az embernek…
Hirtelen levegővétel
- Szüksége van rá…és
Nézem azt a rohadt cerkát.
- Fontos és…
Inkább odaadom neki.
- Igazából nem is olyan rossz.
Odaadom az összeset. De csak mert emberi szükséglet. Mit mondott még? Mit kell még csinálni? Hirtelen azt sem tudom hol vagyok.

Tárgy: Re: "Vizet" Felix-Reev Csüt. Aug. 06 2015, 22:33

(Ahh, pedig már felcsillant a szemem... kár xD)

Oldalvást rápillantok, szóval jól nézek ki? Ohoh, dorombolni támad kedvem, mint egy jól lakott kandúrnak.
-Köszönöm...
Nem is kell többet mondanom, a mosolyom árulkodó, hogy hízeleg az egómnak a bókja.
-De ha láttál már és mivel egyik sem volt jó, kizárásos alapon csak rosszat nézhettél.
Kötök bele vigyorogva, nem bírtam kihagyni.
-Azért van különbség, nem is kicsi, egy ötéves is látja, nem hogy Te...
Csóválom a fejem, de sejtem, hogy csak túloz a virágokkal kapcsolatban.
-Nem is szoktam ilyennel viccelni, vigyázz!
Vigyorgok rá, de az biztos, hogyha hoz nekem virágot, lesmárolom. Alap. Közelebb húzódik aztán, incseleg, hogy bizony kell néha egy kis fékevesztett lazulás, ötletelés, de csak nevetek azon, hogy fárasztónak tartja azt, hogy tartanak tőlem.
-Ugyan mitől lenne fárasztó? Aki elég merész, megkapja jutalmát.
Vigyorgok, ez tény, jelentsen ez bármit az illetőnek. Szexet, kapcsolatokat, beszélgetőpartnert, modellt...
(Van rosszabb a halálnál köhöm-köhöm )
Mosolygok azon hogy más lennék.
-És miben vagyok más Reeven? Annyi művész szaladgál az utcákon...
Szó se róla, érezni, hogy nagyon imponál, hogy szemérmesen kitárulkozik, nem is értem miért, de nem is számít. Élvezem.
-Hmm, szóval kitartó lennél? Teszteljük majd. Én kényelmes vagyok, előre szólok.
Jobb ha tisztában van ezzel, mert nem fogok rohanni csak mert ő heveskedik és épp nagy lángon ég.
-Nem buliztam, festettem. Csendes, egyszemélyes buli volt.
Kivételesen, mert absztraktabban festettem, nem konkrétan modellel.
-Ahhoz nem kell feltétlen másik város, bár tény, úgy könnyebb. Én is örültem mikor albérletbe mentem, az ember a saját világát élheti.
Szeretem az otthoni légkört, de mégiscsak könnyebb volt dolgozni így.
-Nem, egyáltalán nem lepődtem meg...
Somolygok rá, ahogy elnézem nagyon is hasonlítunk, könnyen szót értünk, nekem az lett volna a fura, ha Ő másképp vélekedik a versekről, a dalokról.
-Túl gyakran...
Nevetek fel az elvonton, mert hát ha elkezdek filozofálni, nem sablon kérdéseket teszek fel, máris elvont leszek. Röhejes.
-Jól van, majd megleplek vele.
Mosolygok rá, ha rajzolni is van tehetsége, akkor pláne ellenénk, úgy érzem. Tetszik hogy közelebb lép, hogy magas, nem alacsony, hogy nem fél közel jönni. Még... (Ravernon 192 lenne, de Ben csak 185 talán)
-Hmm... vakmerő vagy vagy bátor? Nem mindegy....
Látom rajta hogy mer kérdezni, csak ingereltem, sarkalltam arra, hogy tegye meg, vagy ha gyáva inkább legyen óvatos. Szerencsére előbbi, szeretem ha merészek velem, felizgat.
-Nem? Remek sport, imádok eggyé válni úgymond a lóval, érezni a tüzes csődörök dinamikáját, erejét... vágtatni. Ajánlom hogy próbáld ki de te előbb egy szelídebb jószágon.
Mondjuk egy herélten, azok nyugodtak.
-Mi ez a múlt idő, hm?
Nézek rá érdeklődve, mert ha már nem köt bele senkibe félő valami szenteskedés eredménye, na meg a szex... barátnője lenne? Vagy barátja. Nem mintha bármelyik is akadály lenne, hogy megfektessem.
-Semmi probléma, hát nevezzük nevén a gyereket nem?
Vigyorgok, most mit akadjak fel a d&gás szón? A válaszon el kell gondolkodjak, annyi volt... Eszembe jut az a romantikusan gyöngédnek mondható májusi este még évekkel ezelőttről Eric-kel, amikor fogadásból végtelenül odaadó voltam, finom és érzéki, semmi vadság, csak a gyönyör lágy és puha ágya. Szerintem akkor szeretett végérvényesen belém, mert azt hitte valódiak az érzelmeim vagy mi... de szerintem nem erre kíváncsi, bár ebből is sok mindent leszűrhetne, tény.
-Nehéz kérdést tettél fel, azt kell mondanom. Szerintem eltérően értelmezzük a meredek szex fogalmát. De az elég meredek volt, mikor az egyik csaj közölte, ő lesz a macskanő és én meg batman. Szó se róla, mindent beleadott hogy ő legyen a domináns, tiszta seb és harapás voltam másnapra, vett olyan rendes jelmezt is, kiélesítette a karmokat rajta, tudta az ostort is használni, izgalmas volt. Nem értek a rajfilm figurákhoz de a karizmám megvolt a denevéremberhez, vele kiegyeztem döntetlenben! Az félig erőszak volt, hiába akarta!
Nevetek, az nagyon beteg csaj volt, de ettől volt izgalmas. Komolyan vette, hogy durva szexet akar, imádtam. De ez egyszeri alkalomnak volt szép és jó, mert nem szeretem az őrülteket.
-Neked volt? Vagy maradsz a békés misszionárius póznál?
Vigyorgok, ó, cáfolj meg Reeven, tégy a kedvemre! Ha hazudsz úgy is kiszúrom, elég sok füllentőssel van dolgom.
-Nem, gének kérdése is természetesen, nevelésé is, de főleg a személyiségé is. Akarod-e formálni magad? Fejlődni? Kitartó vagy-e? Képes vagy-e elbukni újra és újra akár, hogy azzá légy, akivé akarsz? A nevelés csak alapokat ad, példát mutathat, berögződéseket kreál... de csak annak van hatása rád aminek TE engeded.
Magyarázom én hogyan látom a világot.
-Engem is Tiedé. Állok elébe egy kis vitának.
Vigyorodom el kihívóbban, mert úgy érzem, vele lehetne szellemi párbajt vívnom. Élvezném is.
-Mondom, dialektus függő. Lehet úgy franciául beszélni hogy bizseregjen a farkad!
Nevetek, ú, volt egy francia pasas, lágyan ejtett minden szót, igézőn, nem is értettem, de nem is érdekelt, az jó menet volt. /b]
-Nem jobbak, ez csak a saját gőgös mentalitásuk. Voltál már Párizsban? Gusztustalan, büdös... csatornaszag terjeng, mindent ellepnek a turisták, nincs élhető környezet, szinte sétálóutca az egész... nincs jó véleményem róla, se a franciákról, de a bujaságuk szeretem, jól flörtölnek.
Egy napot voltam Párizsban, elég is volt, csalódásnak éltem meg. De ez mellékes.
-A magunkfajta akkor is alkot mikor alszik, csak felébredve emlékezzen rá!
Vigyorodom el, majd szuggerálom kissé, ha végeztünk a postaládával, szórakozzunk.
-Változnak bizony.
Tartom még a szemkontaktust, elégedetten mosolyogva. Elvégre Sethet imádom a magam módján, de nem vele fogok a művészetekről filozofálni, bár néha vele is egészen különleges élmény. Mira és Eric ritkán vannak a városban, nem hiába vadászok új fiúkra.
-Hmpf, akkor neked valóban van nyomós okod utálni.
Nevetek kicsit, rázom a fejem, hogy komolyan vette a hétfő utálatot. Dicsérem, nem zavarba jön? Ez lesz az új hobbim, míg meg nem unom és váltok, komolyan!
-Alig ismerek értelmeset... a legtöbben megveszik a diplomát, nem vetted még észre? Még a neves egyeteken is elvégre csak a név számít... Ma már nem úgy megy mint régen, hogy valóban küzdeni kellett, tétje volt, szellemisége...
Sulykolom még belé a tudatot, a korához képest igenis kellemes és érett dolgokról tudok vele diskurálni, ami kedvemre van. Aztán hallgatom a fogalommagyarázatát. Itt az is érdekel miképp adja elő a dolgot, abból is sok minden leszűrhető.
-Hát a meleg dolgon valóban sokan kibuknának indokolatlan, elvégre a saját nyomoréksága, ha nem tudja miket beszél. Hovatovább, a melegek java sokkal normálisabb mint a heterok, mert pont hogy ők nyitottabbak a világra, elfogadóbbak, alkalmazkodóbbak, ezáltal lazábbak is akár. A Yolo valóban nem rossz, de szerintem árnyalatnyi különbség van a Carpe Diem és e között. Mert A Carpe Diem, miszerint élj a mának csupa könnyed érzés, a természet adta gyönyörök kiaknázása, míg ez a Yolo bennem olyan érzéseket kelt, mintha nem számítana semmi, egyszer élsz, mindent próbálj ki, hogy tapasztalj, mindent ami menő, de ez nem egészen Carpe Diem. De ez az én álláspontom, vitathatod.
Fésülöm hátra a hajam és érdeklődve figyelem őt. Hovatovább, egyáltalán nem szörnyülködtem a fogalomtól, komolyan vettem, ahogy Őt is.
-Hm, valóban érdekesen hangzik, habár a félelem idegen életérzés tőlem. De pont ezért lenne izgalmas. Elolvasom.
Bólintok is mellé, hogy igen, ez egy elhatározás volt.
-Oh, te is kevert vérű vagy, sok mindent megmagyaráz...
Vigyorodom el, egyrészt a helyes pofáját, másrészt a kreatív voltát. A friss vér és génállomány kivételes példányokat teremt.
-Sajnálatos, de semmit sem olvastam tőlük, a nyelvet sem tudom milyen. Én csak spanyolul tanultam valamennyit, meg hawaii-ul, de utóbbi annyira nem feküdt nekem, hogy már az elején feladtam.
Vallom be, mert apám is már alig tudott, az a kevés amit megörököltem emlékeiből pedig nem tetszettek.
-Mit vélsz benne kétértelműnek felfedezni, mikor egyértelmű?
Vigyorgok pajzánul telibe az arcába, főleg hogy ilyen közel van, el bírnám viselni, ha huzamosabb ideig fennmaradna ez az állapot. Annyi bizonyosan feltűnik neki, hogy engem a személyes terem bolygatása nem visel meg, nem riadok vissza a közelségétől, de az sem elmondható, hogy bármit félre kívánok érteni. Látom, hogy zavarban van, ha konkrétan akarna valamit megtette volna. De én már érzem, hogy minimum biszex, jó, jó!
Aztán megnevettet, remek kedvem kerekedik, el is nézem neki hogy lassan romokban minden körülötte.
-Hát ezzel nem vitatkozom, ha erre buksz...
Vágok fájdalmasabb fejet, majd nevetek. Ó, jobb perverziókat is tudok neki mutatni, szexisebbeket! A vágyaimat és kielégítésüket illetően nevetek, kis naiv, de jó így.
-Igen, lefestenélek. Ha meglátod a kész képet, akkor majd megérted.
Mosolygok rá, akkor beleviszem azt is én mit látok, akkor tudom hogy Ő megértené. Más nem biztos, de szerintem Neki nem lenne probléma.
-Ó, én elég adakozó tudok lenni, ha kellően inspirálnak, ne félj, nem vagyok hálátlan alkat!
Vigyorgok, nevetek és még csak nem is hazudok! Elvégre az elégedettség fontos dolog, megéri hogy a kedvére tegyek, ha cserébe megfelelő ihletet, ösztönzést, kéjt nyerek.
Ezt követve nagyon érdekes vallomást tesz, kutakodón nézem az arcát, hallgatom szaggatott mondatalkotását, zökkenőkkel járó gondolatfolyamát. Visszajön hozzám, adja a ceruzákat, egyik kezemmel megfogom őket másikkal a kezére simítom a sajátom.
-Ugyan miért reagálod le furán? Ez annyira alap, minthogy lélegezni kell... Egy frontember, akitől autogramot kérnek, aki merész... miért reagálja le furán egy másik ember érintését?
Fogom meg a kezét, hogy ne tudjon menekülni, de olyan vagyok mint a szorító csomó. Csak akkor lesz szorosabb a fogásom, mikor ellenkezik, amúgy könnyed marad. Nekem annyira természetes hogy hozzáérjek, hogy leírhatatlan, nincsenek szavak rá. Ellenben ő próbálja leírni mit érez, izgalmas.

Tárgy: Re: "Vizet" Felix-Reev Szomb. Aug. 08 2015, 12:42

Zombis filmek...
- Nem néztem végig.
Próbálom magam kivágni, aztán hiába magyarázom, hogy nem vagyok növényszakértő… Igaz, hogy az alapok neveit, azért tudom, de nekem pl sok virág kifejezetten büdös.
- Látom melyik melyik, de nekem nagyon hasonló.
A rózsát választanám, a szegfű öregasszonyos. Megcsókolna, ha virágot hoznék neki? Mármint rendesen, kétlem. Maximum adna egy puszit a számra, hogy kikészítsen. Félvigyorral megcsóválom a fejem, rápillantok, amikor kérdez.
- Mert lehetséges, hogy csak azért tartanak barátnak, mert félnének, ha ellenség lennél. Ez nem túl őszinte. Ráadásul talpnyalókká degradálódhatnak. Persze, tudom, azzal gondolom önmagad vagy, engem idegesítene, ha csicskásaim lennének.
Vonok vállat, aztán elgondolkodom mitől más ő.
- Te biztató vagy, tanácsokat adsz, érdeklődsz, őszintén, ráadásul rohadt jó fej vagy.
Próbálom ezt úgy mondani, hogy ne annyira jöjjek zavarba, így is hullámzik a fejem színe.
- Nyitott is vagy. A legtöbb művész kagylóhéjba bújik és ott őrizgeti a gyöngyeit, de téged érdekel az enyém is, fejlesztő hatású személyiség vagy.
Najó, elég. Igaz, amit mondok, de segget nyalni nem akarok, ha megszeret, akkor az ne a hízelgő szavaim miatt legyen. Befogom, kicsit oldalt fordulok, már a kirándulás kerül szóba. Élénken vágom rá.
- Állok elébe.
Szeretem a teszteket, nem vagyok normális.
- Szóval sokat kell majd téged piszkálni, hogy ne heveréssz.
Állapítom meg sunyi mosollyal. Ráveszem én mindenre, elég meggyőző tudok lenni, ha érdemes. Festett, biccentek.
- Majd megnézhetem, ha kész?
Bökök fejemmel a lefedett vászon felé.
- Könnyebb és messzebb vannak. Illetve már nem, ők is itt élnek.
Nem tudom mennyire élhetem a saját világom Lizzy mellett, most az az igazság, több szükségem volt magányra, amióta történt az a dolog és önként rengeteget voltam otthon, az emeleten, oda nem jöttek szülők, sőt megértették, hogy senkire sem vagyok kíváncsi. Szinte el sem tudom képzelni mi lesz a folytatás. Minden holnapom labilis.
Nem lepődött meg
- Majd fogsz
Hülyéskedek sunyin, nem hiszem, hogy ebben a témában, de majd másban meglepődik. Talán… ki tudja?
- Átérzem, én is mindig megkaptam ezt a jelzőt.
Mosolygok rá, gondolatban megrázom a kezét, de a fizikai síkon a dolog nem valósul meg. Nem akarom, hogy azt higgye zaklatom, nyúlkálom. Alig várom, hogy meglepjen, tök jó lenne rajzolni, nem adok ki hangot, csak a szám préselem össze boldogabban. (Reev 185, akkor mégis felnézek rád egy kicsit)
- Próbálom szép sorban legyőzni az összes félelmem, hogy ne csak vakmerő legyek. Igazából azonnal szembefordulok vele, amint észreveszem. Ha az a bátorság, hogy egyáltalán nincsenek félelmek, akkor ...csak vakmerő.
Magyarázom, eleve mindenkinek jelenthet mást. Most nem veszem észre, hogy húz, komolyabb vagyok, fontos, meredek lejtő ennek a kérdéskörnek az eldöntése az életemben.
- Jól hangzik, mindenképp! Ugyan, én be szeretnék törni egyet, úgy az igazi.
Szelíden? Ne már, abban nem lenne kihívás, de valami vad csődörön vágtatni, húúúú
- Eljössz velem? Biztos ismersz lovardát.
Mert én nem és több programot akarok Felixszel. Ha ő is…izé… Nagyon jól hangzik, amit a ló száguldásról mond.
- Nekem vasparipám lesz, csinálom a jogsit motorra, ha érdekel…
Cserébe elvinném pár körre. De belőle kinézem, hogy azt is tud, olyan menő.
- Hát hm…most már megvárom, hogy belém kössenek. A másik meg hm
Kicsit elkomorodom. Ez egy elég komplex problémakör.
- Bonyolult
Ez kicsit lehúz, az orrom lefittyen és nézek pár ceruzát a földön. Érdekel a története, én fura helyekre gondoltam, pl vonat mosdójában, játszótéren, vagy állatkertben, bemászva a majmok ketrecébe… A történetén aztán eltátom a szám.
- Húúúha, ez tényleg durva. De hát megérte, ilyet nem minden nap tapasztal az ember és gondolom nem lett komolyabb bajod.
Lehet ilyesmit még én is kipróbálnék, kicsit elmosolyodom a kérdésnél.
- Hm…ilyesmi nem volt, asszem…
Ráncolom azért a szemöldököm, mert a kóma előtt előfordultak esetek, de nem ugrik be.
- Én inkább az izgalmas emberekre és helyekre gyúrtam, például egyszer megfektettem egy fiatal apácát egy templomban.
Még a perselyből is loptam, de ezt már nem teszem hozzá, nem arra játszok, hogy páros lábbal rugdaljon ki a haverja házából.
Megint úgy látja a világot, ahogy én, de már megbeszéltük, hogy ez nem meglepő kategória.
- Igen, a belső elhatározás a legfontosabb, terelgetni lehet, utat mutatni, de az egyéntől függ, a vele született, szerzett tulajdonságoktól is, ahogy mondod. Téged hogy neveltek? Mennyiben segített azzá válnod, aki most vagy?
Nehéz és bensőséges kérdés, de amíg én teszek fel ilyet, nincs baj.
- Szuper, szeretem a szellemi párbajokat, ha… találunk olyasmit, amiben nem egyezik a véleményünk.
Olyasmit nehéz lenne megvédenem, amit én se gondolok igaznak, vagy fordítva. Bizsregjen a farkad. Micsoda francia női lehettek!
- Nekem attól nem bizseregne, hangszínnel játsszon, de angolul, akkor esetleg.
- Nem, nem voltam még, tényleg ilyen gáz? Pedig mennyire odavannak érte!
Csóválom a fejem, végre egy őszinte vélemény. Elég rosszul hangzik Párizs, különben se szeretem a buta turisták tátott pofáit.
- Te tudod, biztos, nekem még nem volt francia csajom.
Én se vagyok éppen szűz, de valahogy úgy érzem, ő tapasztaltabb. Aztán lehet nem, ki tudja.
- Megálmodod, mi?
Hát én mostanában nem, és még nem szedtem rá magam arra, hogy a gyilkosságról írjak. Kiráz a hideg.
Tartom vele a szemkontaktust, szerintem ez nála olyasmi, hogy egyenes embernek fog tartani tőle, azért keresi. De egyébkén én is szoktam…jó, jó belenézni. Hozzá beszélek, mélyebben hozzá.
Bólintok, hogy nagyon nyomós okom van utálni a hétfőt, akkor mentem volna suliba egy héttel a köhhmm után.
- De, igen, tudom, bár néhányan tényleg zsenik. Az olyan embereknek viszont nincs idejük valódi tapasztalatokat szerezni, ami a személyiségüket fejlesztené. Szóval kétféle véglet van, az egyik oldalon állnak a bulizós hülyegyerekek, akik átbukdácsolnak, talán élnek, de nem biztos, hogy jól és jót tesz nekik, a másikon a magolósak, akik elvesznek a könyvekben, de nem tudják milyen…pörögni a szélben, a csillagok alatt és elveszíteni a világot.
Ez nyálas volt? Nagyon szenvedélyesen nézek a szemébe, mert van egy idézet, ami erről eszembe jut és ő majd megérti, hogy el kell, ugye megérti, hisz eddig annyi mindent megértett, osztott és…húúú Szinte szédítő, mintha most is pörögnék. Kicsit behunyom a szemem, a meleg kérdés kizökkent.
- Miért lennének nyitottabbak? Ők csak a saját nemükkel szexelnek, a biszexuálisok csinálják mindkettővel. Nemnem, szó szerint a carpe diem azt jelenti szakítsd le a napot, sokkal hevesebb, mint ez az élj a mának, csak az eredeti jelentése szelídült. De az egyszer élsz, olyan tényszerű. Kivéve, ha hiszel a reinkarnációban. Egyszer élsz, kész, most csináld, de a tépd le a napot, szívd ki az élet velejét, valahogy így van a Carpe diem eredeti szövege//neten nem találtam meg //
A Csillagok és a város érdekli, a szemem kicsit elkerekedik. Igaz, hogy ismerkedtem a félelemmel, érzések-érintések-ha más meg tudja,mit tettem, de egyébként…
- Erről beszéljünk majd. A félelemről.
Kérem. Talán nem most, de máskor kéne… Nem akarom sokkolni az agybajommal elsőre. Vissza kell fognom magam. Sok mindent megmagyaráz a vérem? Hm…ha ő mondja. Nem ellenkezem most.
- Ha akarod…mutathatok tőlük fordítást. A költőik jobbak, valami Nyugatosak, de a nevüket rosszul ejtem. Szóval, ha érdekel…rájuk keresek a neten.
Aztán kinyomtatom és elolvassuk. Művészdélután lesz.
- A Havaii tényleg fura egy nyelv lehet, jártál már ott? Nekem mindig a hula tánc és a fűszoknyás lányok jutnak eszembe.
Hülye klisé, tudom. Nagyon érdekes nála ez a Havaii vonal. Egyértelmű, hogy jó lenne neki, ha lefestene? Hát ehm, művész, biztos csak…lát bennem valamit, amit érdemes lenne? Mondjuk a szememre mondják, hogy szép…vagy a számra. Elvörösödöm, már megint, az orrom alatt motyogom.
- Direkt hozol zavarba, tudom én…
Persze halványan mosolygom is alatta, hogy érezze nem baj ez. És csak poénkodik…
- Postaládákra, naná! Két nagy csöcsnek látom őket.
Nevetem el magam már ezen, a kínom is oldom, meg akkora hülyeség, hogy rá kell tenni még néhány lapáttal.
- Tudod, mit? Carpe diem, fess majd, ha akarsz. Nyugton maradok, kb tíz óráig. Bár sokat iszom, mosdóba ki kell engedned
Nem tudom mennyi ideig kell egy helyben maradni az ilyen képeknél. Vajon tudja, hogy ez megint félreérthető? Direkt csinálja! Bele kéne mennem…úgyse komoly az egész, nem lehet meleg.
- Meglátjuk
Húzom fel egyik szemöldököm incselkedőn, elég kifejezőek, élesek a vonásaim csajoknak ez talán még jelentene is valamit.
A dolgokat a rám jellemző módon rontom el. Eltörök valamit, mert megérint és nagy nehezen, ennek a tagnak még azt is bevallom, mekkora nyomorult vagyok.
Logikus kérdéseket tesz fel… Megfogja a kezem, nem tiltakozom, biztos meg akar nyugtatni. Érzem, ahogy lassan remegni kezd az övében.
- Tudom…ez elég összetett
Sóhajtom. Hogy írjam ezt le?
- Nem volt velük bajom, de felszínesnek éreztem őket, mintha csak álom lett volna, mert…
Nagy levegő.
- Drogoztam. Aztán, amikor egyszer kiütöttem magam…
Nyelek
- És másfél év múlva magamhoz tértem, már túl tiszta voltam, akkor…sok minden megváltozott.
Azt akartam, hogy…igaziak legyenek…de mivel sosem voltak igaziak én…
Előrebiccen a fejem, a nyaka alatti részre, a mellkasára. A hajam a szemembe és ráomlik, nekidöntöm a homlokom. Közel van, szilárd, jó neki elmondani, odaérni. Lehet, hogy idegesíti majd a hosszú hajam, vagy hogy ilyen közel vagyok, csak…maradnék még legalább egy percig.

karakterinformáció

» Öntsünk tiszta vizet a pohárba! Lia és Reev
» Cáfolatok - Seth-Felix
» Utált nap... - Reeven-Felix
» Felix, Reev " Ami életben tart"
» Egy póz nem póz... - Joshua&Felix

"Vizet" Felix-Reev

"Vizet" Felix-Reev

Similar topics

Similar topics