A fiúk és a csillagok Felix-Reev

+16

Bólogatok.
- A napfény hiányát meg lehetne szokni, inkább az nehéz, hogy kordába tartsd magad. Igen…az gondolom kicsit sztoikussá teszi az embert, vámpírt.
Korrigálok.
Bólogatok, majd megpróbálom elhinni. Bár erről mindig Yoda jut eszembe. „Tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld”
- Idővel menni fog.
Nem fogja a nyafogásomat hallani, nem ez a terv, igyekszem mással törődni, vele, könnyebb lesz, ha egyszerűen a fontosabb dolgokra koncentrálok. A Liás családra, Sebastiannal sem leszek többet búval agyon b*ott.
- Szerintem nem lehet kizárni, hogy létezik egyfajta másik dimenzió. Lehet, hogy ez lassú folyamat, bár a pokolban kevésbé hiszek, ha létezik pokol, akkor a föld az. Ez a menny dolog is sántít, én nem hiszem, hogy az ember jó lelke ilyen kb betépett állapotban lebegne az angyalokkal. De mégsem zárom ki teljesen, hogy van valami, amit az ember nem tud ésszel felfogni és a lélek halhatatlan. Valahol meredek, ugyanakkor biztató elképzelés. Persze én is inkább azt vallom, most kell megélni, megcsinálni a dolgokat, hiszen második dobásod úgysem lesz, kétszer nem fog előfordulni semmi.
Belátni teljesen nem fogom, ezt kapja. Vitatkozhat, az mindig frissít és legalább elsimítja zilált gondolataim.
- Ennél? Hogy véletlenül kinyírtam négy embert? Nem tudom…én nem akarok ennél rosszabb dolgot elképzelni. Jó, igen, bölcsebben.
Sóhajtok kissé kókadt orral. Hümmögve hallgatom, hogy nem egy drogos valaki. Ennek Sebastian örülni fog, ha majd…elmesélem neki. Mert beszélnünk kell!
- Értem, jól teszed és elhiszem, hogy józanon jobban megy.
Kicsit belepirulok, tapasztaltam már milyen jó úgy.
Szülőknél kicsit sunnyogok.
- Nem az, igen…ezért próbálom őket mostanában megérteni és nem esztelenül lázadni, mint régen. Van amire van mentségük, nagyon sok mindenre, aztán egyes dolgokat már nem lehet megváltoztatni.
Vonok vállat.
- Lizzy? Dehogy, kicsit magának való, de jó fej. Haverok vagyunk.
Mondhatjuk ezt, bírjuk egymást, de ennyi, kb semmit nem tudunk a másikról. Keveset. Zárkózott típus én meg nem értem rá mostanában.
Nem azért mondom, de ráhagyom ezt. Ha működni fog Liával és Sebbel a dolog lehetne családom… Mosoly húzódik meg szám szegletében, hogy lesz a szeretőm, ameddig akarom, hamar megpecsételjük, fel is megy bennem az öröm-adrenalin és szinte elsöprőn tapadok az ajkaira.
- Hahhh, ez érdekes felvetés, tetszik. Hm…igen és nem jó elfojtani őket, fel tudnak lázadni, szóval képesek parasztok lenni.
A parasztlázadásokra gondolok és vicces a szójáték.
- Hm…határt, igen, gondolom olyanok, mint a lovak. Be kell törni őket, megzabolázni, aztán a kezed alá dolgoznak.
Bár a lovakra még nem kerítettünk sort, így tippelem. Szenvedély, öröm, igen ezek fontosak.
- Akkor olyan vagy, mint egy elefánt. Képzelem mennyire haragtartó lehetsz.
Nézem bujkáló mosollyal. Az elefántok köztudottan nem felejtenek, fogadok magammal, hogy ezen megsértődik, de lehet csak nevetni fog.
Felvonom a szemöldököm, másra vágyom, nem tapasztalom, hm. Kicsit kihúzom magam, elszántan, bár némileg szkeptikusan nézek a szemébe.
- Attól függ, én szeretek minél több dolgot megtapasztalni.
Különben lányokat akarnék kúrogatni, de beleugrottam ebbe és kiderült, jót tesz, hogy imádom, pedig ez még csak az eleje, szinte ízelítő.
- Jól van, odafigyelek, hogy velem se tedd.
Szögezem le komolyabban, ez fontos, mert… Lia és az égő kórház, Trinity és egy lezuhant hőlégballon, a lány és egy égő metró, sorolhatnám. Gerjesztem a szart, nem tudom, de ez valami különleges félre képesség. Bár Liával a barlangnál sem volt semmi, nem találtam ki, hogy felmászom a sziklára, nagyon akartam, de visszafogtam magam, menni fog ez…hacsak ő nem kéri, hogy ne fogjam, amint rájött, ezt teszem folyamatosan.
- Hm, oké, akkor csak eső legyen, villámok, hangulat.
Zihálok kissé a csók után, aztán a szemébe meredek. Ha magamat adom, micsoda feltétel. Ijesztő és elképesztően vonzó, szinte úgy tapadok rá a szóra, az érzetre, Ravernon pupillájára, mint valami pók a hálóra.
- Magamat fogom.
A visszafogásra gondolok, hm…majd őt nem keverem bajba, megoldódik, nyugi, ha engem akar, meg fogja kapni.
- Talán…ez is egy metafora… Hisz… Diasparban pont ettől és a veszélytől…féltek, nem értették milyen jó az
Búgom az ajkaira, a fül dolog tetszik neki, körülnyalom a peremét, először a külsőt, aztán birtokba veszem a belsőt is. Játszani akart a Ravernon, nem vagyok az ilyesmi elrontója.
- El tudlak ott képzelni…mint valami művész…tudóst, bár a szexualitás hiányzott..hm…vajon tudnál élni nélküle?
Suttogom a fülébe, ismét megszopom a cimpáját, majd finoman harapdosva a nyaka felé veszem az irányt.
- Hm? Mi az, amiről azt hiszed… sosem lehet a tiéd? Van ilyesmi?
Nem hiszem… Nem bírja, kicsit lejjebb megy, ott lüktetek alatta, ahogy nyelvvel hozzám ér, rövid nyögés kúszik ajkaimra. Elér oda, ami úgy áll már, leszorítja a nadrág, feszül benne, ki akar robbanni, az ajkait akarja. Belélegzik alá, lepillantok, találkozik a tekintetünk, megint ez a vérfagyasztóan szexi nézése! Kipirulva, kéjben úszó szemmel nézek rá vissza, ajkaim elnyílva, karjaimmal közrefogom én is a fenekét, belemélyesztem körmeim, ujjaim, végigcsikarok rajta a nadrágon keresztül és a nadrágja szélénél kezdem karcolgatni.
- Szóval, szóval…mit gondolsz a…hm…arról, hogy…lehetetlen határtalan, az univerzumnak megfelelő könyvet írni…milyen érdekes, nem? Hogy az ember valahogyan mégis keretek közé szorítja a történeteit… Pedig…úgy olvastam volna még több száz kötetett más csillagrendszerekről…
Zihálom, nyögöm és íme a játék, szenvedve mondom, elcsukló hangnyögésekkel, hisz ott epedek a kényeztetése alatt, ahogy ő is az én kezeimben. Rohadt jó, húzzuk, vannak végletek? Meddig bírjuk? Talán ettől is el lehet menni? Úh, izé…úh, a vér olyan kevés már a fejemben, felrobban a farkam, esküszöm pulzál.

Előzmény
+16

Azon, hogy izé lenne, hogy nem mondja el a lakótársának, hogy van egy (férfi) szeretője csak nevetek.
-Ez volt ám a frappáns megfogalmazás, Mr. Callagher!
Nevetek tovább, szóval izé lenne, értem én!
-Áh, értem. Ez a lány olyan mint én... nem felejt, nem bocsát meg, ha elszúrod az egyetlen esélyed au revoir!
Intek könnyeden a kezemmel, hogy viszlát.
-De tudod Reeven, egy dolgot még meg kell tanulnod, úgy hiszem: Az igazságnak sok arca van, sok oldala, egy igazságban hinni legalább olyan szánalmas dolog, mint hazudni...
A hazugság művészete, ahogy Eric fogalmazta meg, számomra az igazság művészete. Sötétséggel átitatva, mint ahogy fekete tinta issza be magát a papírba is, a kettő kiegészíti egymást.
-Nem is tudod mennyire...
Támasztom meg a nyelvem hegyét a felső ajkamon. Én kibaszott jó vagyok az ágyban, sosem titkoltam, előle sem fogom.
A morgására csak nevetek, kívánatos ahogy bosszankodik, egy csókkal veszem el az élét neki.
-Óh, szeretem az effajta hegyi beszédet! Ha valóban tettekre is tudod váltani a szavakat, izgalmasabb fiatalember vagy, mint akit valaha remélni mertem magamnak.
Somolygok rá, kínzóan ingatna meg, azt akarja, akarjam, jól csinálja. Szeret a tűzzel játszani, de vajon bánni is tud vele?
Egyelőre én feszegetem a határait, de magamhoz képest is gyengéd vagyok, de komolyan. De van, amikor ez vezet célhoz és ez most egy ilyen helyzet. Jutalmul, mivel semmi fájdalma nem lehet egyelőre a fenekében, úgy dönt viszonozza a szívességet, oh, kedvemre van! Mivel jó kombinációt használ, nem kell fél óráig szenvednie a kínzó játékaimtól, hogy nem megyek el hamar és nyújtom a dolgot (elvégre érezhető volt a szándék, hogy magának is bizonyít azzal, hogy én elélvezek). Mikor egy nyalásnyit lenyel a tejemből vigyorra sarkall, főleg, hogy tapintható még a zavar, amit okoz neki ez a felszabadult pajzánság.
-Hmpf, az csak mítosz barátom, bármennyit ehetnék, keserű marad. De megszokod az ízét, sőt, meg is kedveled idővel.
Kacsintok rá, van benne rutinom, de kérdezze meg bármelyik hölgyet és nem csak a kurvákra gondolok. Fejben dől el az egész.
-Hát lakomázz!
De komolyan, falatozzon, élvezze, mint valami terülj-terülj asztalkámat! Itt vagyok, nyitottan minden vágyára, de nem csak a testiekre. A szex jó, de nem minden, ez tény. Az ujjaim csíkot húznak hófehér bőrén, érzem, ahogy megborzong, ahogy nő a szenvedélye a csókban és... hogy elfáradt. Leheveredik, mellé fekszem szorosabban, kezem a mellkasára téve, a nyakát csókolgatva. Hagyom, hogy az ajkammal játsszon, mikor ránézek, elégedett mosoly játszik rajta.
-Rendben, de ésszel, nem akarom, hogy megfázz. Tudod a takony és a slejm elég lehangoló dolgok.
Kap egy rövid csókot, de még itt tartom egy darabig, hogy lenyugodjon a teste, no meg az enyém is. El is fekszem mellé és szusszanok vele egyet, aztán kereshetünk patakot, bár én belemenni nem akarok. Maximum térdig, a patakokban mindenféle apró élőlények úszkálnak, amihez most nincs hangulatom... Meg úgy a hideghez sem. Ellenben maximum az alsót engedem rá vissza, ha nagyon szépen kér vagy akaratos az inget begombolatlanul (az enyém, mert hát a póló már idegesítene rajta). Unok öltözködni, fárasztó, mint ahoyg az is, hogy folyton levetkőztessem. Érezheti azonban, hogy jelenleg a szex és a séta nekem elég mozgás volt, csendesebb tevékenységben, esetlen némi étkezésben hamarosan nagyobb kedvem fogom lelni, mint a mászkálásban.

Horkantva felnevetek, de hát...ha nincs jobb szó? Az izé elég kifejező.
- Húúúú, azt nem mondanám, hogy olyan, mint te
Nézek rá amolyan „isten ments” fejjel, aztán kissé elmosolyodom.
- De abban az értelemben igen, hogy ha már egyszer foglalkoznék vele és nagy nehezen betörném – mert tényleg kemény dió, tök felesleges meló lenne, mert ha kiderülnél, repülnék.
Ez nem is kérdés.
- Viszont fordított esetben te még…örülnél is neki
Nézek rá sandítva. Ha lenne valakim… Franc, miért van, hogy ezt némi ellenérzéssel mondom ki? Mintha arra vágynék, csak magának akarjon, pedig…pont, hogy nem önző, ha én se lehetek neki egyetlen, nekem is teret akar hagyni, ez így logikus. Igen…valami nő kéne, csak úgy.
- Tudom…
Nézek rá összehúzott szemmel, ismét jön a Ravernon relativitás, csak ezúttal igazság-többarcúsággal.
- Tudom, ez is olyan, mint a relativitással, nem hiszek egy igazságban, az nagyon korlátozottá tenne, de… bizonyos dolgok akkor is hazugságok maradnának.
Én őszinte kapcsolatokat akarok, vagy legalábbis a fontosabbakat annak akarom megtartani, valami könnyed biztos jó lenne. Elnézem, ahogy nyelvével játszik, miközben arról beszél mennyire jó az ágyban. Arcom egészen bágyadt kifejezést tükröz, meredten bámulva félrebiccentem a fejem.
- Ahha
Nyikkan belőlem egy nyögött sóhaj.
Elveszi élét a morcogásomnak, aztán szinte elkezdenék agyalni a megingatásán, de ezzel tönkretenném azt a pillanatot, amikor majd eljön. Izgalmasnak tartom magam, provokáló fél mosollyal javítom ki.
- Izgalmasabb kiscserkész
Nem haragszom, nem gáz, hogy fiatal vagyok, sosem hátrány szerintem. Nekem legalábbis. Megint nagy nehezen válok el az ajkától, de következnek bizonyos akciók, melyekbe mindketten kifulladunk. Megosztom vele is saját örömét és nyeldekelve „szokom az ízt”
- Meglátjuk… De a tiéd volt, szóval…
Félrenézek.
- Nem gáz.
Elvigyorodom, amikor felszólít az „evésre” olyan értelemben, ami nekem is izgalmas. Nagyot bólintok, kijelentem, hogy fogom, máris habzsolva tapadok az ajkaira. Majd szép fokozatosan.
Elheveredem mellette, közelebb jön, élvezem, ha csak itt van, valahogy vibrál benne mindig az erotika, meg az a sok minden, amit még nem ismerek. Kellemesen felsóhajtok a nyakcsókjától és beszívom haja illatát, bele is túrom az ujjaim, egyik lábam becsúsztatom az övé közé.
Az ajkai íve…arról lehetne írni egy dalt, lecsókolom róla az aggodalmat. Legalábbis én annak hiszem, valami kezdeti ragaszkodás első jelének, nem akarja, hogy megfázzak. Nem is hagynám, hogy taknyosan lásson, elég volt…kiakadás közben.
- De finnyás vagy!
Szívózom vele nevetve.
- Ne aggódj, ha taknyos lennék, nem mennék a közeledbe. Meg foglak ingatni, de nem gennyel.
Kacsintok rá, aztán szusszanok az ölelésében, pihenve puszilgatom a mellkasát. Amíg fel nem állunk, mert egy idő után kell, ha el akarjuk kezdeni, illetve folytatni a napot. Felöltözésnél az alsót felhúzhatom, az inget nem akarja, de meggyőzöm egy rövid csókkal és hogy nemes egyszerűséggel magamra terítem, begombolni nem jut eszembe. Lusta, nem nagyon van oda a mosdásért, pedig jó lesz az, belekulcsolom az ujjaim az övébe és húzom a friss vízhez. Nem kell sokat menni és van egy mini vízesés is, a patak nem valami széles, de pont megfelel arra, amire nekünk kell. A vízesésnél iszom egyet, belemártom a karom, dideregve végighúzom víz alatt, ez tényleg hideg. Nem bírom a hideget… de ha Felix közelebb jön, kap egy kis fröcskölést az arcába!
Vigyorogva menekülök előle, bár nemtom vissza akarja-e adni, belegázolok a vízbe, szedem a lábam, mert rohadt hideg, veszem is le az ingem, azt belemártom. Áttörlöm a hónaljam, feljebb fröcskölöm a vizet magamra, aztán még egyszer bemártom az ingem és már sietek is ki reszkető fogakkal, nyúlok Kale után. Kale…már a gondolatba is beleborzongok.
- Gyere, siessünk… vissza…
Vacogom, de a víztől csöpögő ing ott van a kezemben. Ha benne van, hogy visszafussunk (nemtom meddig akar szórakozni a vízben) talán a mozgástól átmelegszem. Húzom magam után őt, az ingem már kicsöpögte magát szerintem, harapdosom a szám, hogy ne remegjen. Szembefordulok vele, vannak…bizonyos gondolatok, amik biztosan átmelegítenek. A nedves ronggyal, vagyis az ingemmel aztán óvatosan lemosom először a vállát, aztán a karját, így nem annyira hideg és folytatás is van, ha hagyja… (de miért ne? :p)

-Az emberek néha annyira prűdek, ezen sosem tudom túl tenni magam....
Sóhajtom, hogy az a Lizzy nevű ilyen apróság miatt kidobná Őt, főleg, ha komolyan meg tudná lágyítani, akkor tud valamit, szóval értelmetlen büszkeségből elkövetett hiba lenne.
-Hogy kidobnak mint valami kölyökkutyát az útra? Nem, ennyire még én sem vagyok gonosz, nem kívánok Neked ilyet, de ha találsz egy normális nőt én nem állok az utadba. HA találsz... HA.
Vigyorgok, mert hiába van annyi nő, mint égen a csillag, ha egyformán üres gázgömbök mind... kevés van, ami megfelelne az ízlésünknek, úgy hiszem.
-Ha azt mondom sosem csókolóznék más férfival hazugság, de ha azt mondom, senki sem csókol úgy mint Te, már nem az. Mindenki egyedien csókol. Csak utóbbi esetben nem mondtam, hogy mással se lenne jó. Arra fókuszáltam Veled mennyire jó, nem arra, hogy mással esetleg nem óhajtok.
Magyarázom neki, illusztrálva, hogy az is fontos, mit akarok közölni, senki sem mondhatja, hogy hazugság lenne. Mert van egyértelműen hazugság, de aki kicsit is gondolkodik, rájön azoknak semmi értelme.
Inkább elterelem ezen dolgokról a figyelmét és csókolózom vele, majd kifullasztjuk magunk, amit tesz meg jó kezdeményezés, izgató módja annak a kifejezésére: az ágyban is merészebb, mint gondoltam. Mármint, így magától, csak úgy, semmi ösztönzés nem volt erre a részemről. Még.
-Sosem gondoltam, hogy unalmas lennél, mióta két szónál többet váltottam veled.
Somolygok, az elején csak egy mászkáló félhulla volt a házam előtt.
-Ó, szóval az enyém kivételes?
Piszkálom meg vigyorogva, de élvezem, hogy kivételez velem. Összebújunk, lazán elfekve, aggódásom jeleire hülye poénnal felel, nevetve fintorgok.
-Ajánlom is, azzal meg tudnál, de azt hiszem az a végleges kategória lenne... Bizonyos testnedvek vonzzanak csak, a többi taszít, és eeeez taszííít Reeven barátom!
Nevetek, eszébe se jusson, de persze nem fogom kerülni egy kis nátha miatt. Főleg hogy egy jó szex elmulasztja. Addig is élvezem, hogy csókolgat, szeretem az érzést.
Azt már kevésbé, hogy lázadoznak ellenem, csak felkapja az inget is, de egye-fene, ennyit megengedek neki, én magam csak az alsót veszem vissza, nem izgat a dolog. Nincs itt senki, de ha lenne se érdekelne. Lenne egy jó napja az illetőnek. Reeven hamar talál is valami forrást, iszik is belőle, csak enyhén fintorgok, vajon mennyire lehet az a víz tiszta, aztán már az arcomba kapom a nedvességet. Lehunyom a szemem és rosszallás tükröződik az arcomon, mikor az egyik szemem résnyire kinyitom és felé sandítok. Már a vízben rohan, mosakszik. Én csak szolidan a parton guggolva mosom le a kényesebb pontjaim, belátom nem hátrány ez a felfrissülés. De Ő persze dideregve jön vissza, felszalad az egyik szemöldököm, hogy nem lehet ennyire hülye, hogy nem bírja és belegázol. Tényleg nem látom majd egy hétig, mert megfázik. Magamhoz is húzom és átölelem, engem a hideg nem zavar, a meleget is bírom, ha épp odafigyelek arra, hogy ne érdekeljen.
-Inkább nézzük meg a házat.
Ha jól emlékszem láttam rajta kéményt. Az inget kicsavarom és áttörlöm valamelyest, futni nem vagyok hajlandó, úgy nézek én ki, mint aki bazsalyogva rohangál a réteken, kézen fogva?! Ugye, hogy nem...
-Gyere ide...
Húzom vissza és hevesen lekapom, ettől majd átmelegszik, míg a házhoz nem érünk, nincs olyan messze, de addig is, tartson ki. De elveszi az inget és törölget vele, érdeklődve nézem mire készül, nem tudom kitalálni.
-Mi az kiscserkész? Mi jár abban a csinos fejedben?
Sandítok rá, végigmérem, de inkább méregetem, mint rosszallnám, amit csinál. Mindent hagyok neki érezhetően, intelligens Ken-babaként. Be is döntöm a csípőm, kényelmesen állva, jelezve nem sietek. Mint mondtam, övé vagyok, buján lesem minden mozdulatát, ha már a gondolatait nem látom át.

Horkantva felnevetek.
- Társadalmilag az a megszokott, hogy egy partner legyen, ők alkalmazkodni akarnak, mi dekadensek vagyunk.
Foglalom össze röviden, sokatmondó, perverz kis mosollyal. Persze ugyanakkor…van valami kellemetlen érzésem, hogy van az a többi, az a többi fontosabb, hirtelen jobban kezd el zavarni, mint hogy luxuskurva. Megpróbálok nem ezen agyalni és rontani a vele töltött pillanat minőségén.
- Nem. Arra gondoltam, annak, ha lenne még valakim, vagy mondjuk pluszba sokkal több. Rajtad kívül.
Magyarázom. Megingatom a fejem, hogy olyan nőt találjak.
- Nem hiszem… De szórakozni lehet.
Vonok vállat, ez elől nem zárkózom el, a komoly kapcsolatok már más tészta. A csókolózásról beszél, hm…felsandítok rá, annyira…lehengerlően adja magát elő. Önkéntelenül is ráharapok az alsó ajkamra.
- Ahh…ez az okfejtés nagyon tetszik. Csavaros, csábító és…igen, az igazságnak egy bizonyos aspektusa. Gondolom, sokszor villantod meg egy dolognak csak az egyik felét.
Húzom össze a szemeim bujkáló mosollyal. Így előadva, na igen…nem tudok komolyan féltékeny lenni. Habár nem is vagyok, micsoda hülyeség… Senki sem csókol úgy, ahogy é!. Ennek nyomatékot adunk, ismét összeforrnak ajkaink. Levegőért kapkodva engedem el, bár az sem számítana, ha ez egyszer a bőrömön kellene vennem. Félszeg mosolyt kap arra, hogy nem tart unalmasnak.
- Kösz, én is így gondolom. Pedig az elején elég nyomorult voltam, de egyre jobb lesz.
Emelem meg a szemöldököm, már azóta is hatalmas változáson mentem keresztül, kezdem megtalálni az eredetimet.
Felröhögök, Kale mindenben kivételes akar lenni, de szó se róla, tesz is érte.
- Sok mindenben egészen kivételes…
Súgom az ajkaira bódítón, aztán azon szórakozom, ahogy fintorogva nevet. Imádom az arckifejezéseit, elnézném egész nap. Felnevetek én is, hát hogyne taszítaná.
- Biztos vagyok benne, hogy rengeteg perverziód van, amit még nem mondtál el Kale
Ez a név…szusszanásnyi szünet, mély levegő, beleborzongás
- De a genny tutira nincs köztük!
Vigyorodom el szélesen. Az ing kell, valahogy csak kell, nem fogok neki mindenben engedni és az a dac később még az ötletemhez is jól jön. A patak vize friss, meg sem fordul a fejemben, hogy esetleg koszos és most lemaradok az arckifejezéséről. Arról viszont nem, milyen képet vág, mikor lefröcskölöm! Hangosan nevetek fel rajta, kész, le kéne fényképezni! De a vízhez azt most nem hoztam. Szaladok, felesleges, nem követ, viszont a víz iszonyat hideg, abba nem gondolok bele. Visszamegyek vacogó fogakkal, de, ennyire hülye vagyok és most az egyszer hősködni is elfelejtek, általában eljátszom: á, nekem semmi nem számít. Bújok hozzá, az ölelésébe, bele az illatába, mmm élő, édes törölköző!
- Jó…ötlet
Didergem, de vigyorgom, átkarolom a derekát és futnék, bár nekem meg sem fordul a fejemben az a nyálas kép, hogy kézen fogva rohannánk egy réten… Pedig tulajdonképpen de. Nem akar, viszont megcsókol, vizes tincseim az arcához csapódnak. Olyan heves ez, hogy valóban forróság jár át, átszellemülten viszonzom. Elkezdem lemosni és nem érti. Elvörösödöm.
- Öhm…arra gondoltam feltérképezem a tested és hogy kellemes, meg hasznos legyen megmosom közben. De…elég hosszú folyamat lenne, ha rendesen akarnám csinálni…
Elhamarkodott ötletek forever. Persze ez nem azt jelenti, hogy bármit is feladnék. Beharapom az ajkam és ott a táborhelynél felkapom a játékot, némi kaját, a plédet és a nadrágom, az fontos.
- Folytatom a házban, rendesen. Ha mázlink van, akad víz és ha mondjunk még nagyobb mázlink van, el tudlak képzelni egy…dézsában. A lényeg, hogy lássalak, minden kis porcikád.
Nem baj, ha kiröhög, sokféle képen el tudom képzelni, lehet, hogy több lehetőség közül is választhat, attól függ mi minden lesz a házban.

+16

-Nem mindenhol... de tény, itt ez az... elvárt.
Utálatos dolog, értelmetlen is, de nincs mit tenni.
-Minél több ember tesz a kedvedre és élvezed a társaságuk, annál boldogabb leszel nem? Nem kívánok Neked rosszat.
Mondom kedvesebb hangon, mert nem vagyok féltékeny típus, az a lényeg ha velem van, engem akarjon, a többi nem számít.
-Úgy bizony...
Vigyorodom el, szórakozni jó, de fogadjunk még nem szórakozott eléggé.
-Csak amikor szükséges. Feleslegesen nem agyalok ilyesmiken.
De megszopogatom azokat a telt ajkait, amikről beszéltem, különben sincs oka féltékenynek lenni.
-Csak el kéne fogadod magad, több sem kell.
És valóban, nem de? Akkor újra önmaga lehetne, egészben, kivirágozva.
-Alig várom a percet, mikor mindenben az leszek... neked.
A többi ember most nem érdekel, szerintem nem lehetetlen elérnem ezt a célt. Izgató lenne, ha veszélyes is. Elvégre a túlzott rajongás nem egészséges, főleg ha meggondolatlan merészséggel párosul, de... egyszer élünk, nem igaz?
-Ohoh, na igen. Van egy pár, majd megtapasztalod.
Például mikor iszom a vérét, nyalogatom róla, ah.
-Nincs, eltaláltad. Milyen kiismerhető vagyok, nem igaz?
Horkanok fel nevetve, a feltételezés is sértő.
Az sem kellemesebb, mikor lefröcsköl és kinevet, de elnézem neki, mert legalább nevet, ha belegondolunk fél órája még sírt, nos... tudok valamit, nem de? A futásba nem megyek bele, azon még sokat kell dolgoznia, hogy ilyenekre rávegyen, addig is inkább a saját felmelegítő módszeremmel élek: tüzesen csókolom, a belső hév fűtse át, akkor nem fog megfázni és kellemesebb is, mint futni. Aztán elkezd törölgetni, amit nem értek, de kíváncsian figyelek.
-Hmmm... Vagy épp ha az nem, de tudunk melegíteni vizet.
Lépek hozzá közelebb, csókolgatom a vállát.
-Látni fogsz. Dézsában, egy pokrócon a kandalló előtt, ahol akarsz, ott térképezel fel. Időnk van, mint a tenger... jó munkához idő kell... de nem ígérem, hogy nem kaplak el közben egy kis kölcsönös vizsgálódásra.
Vigyorgok és a nyakán felfele haladva a csókokkal, az arcát majd a száját is átforrósítom.
-De előre szólok, ha visszaöltözöl... hazamegyek.
Súgom a fülébe ördögi vigyorral, veheti ígéretnek is. Elvégre látom, hogy ragaszkodik a nadrágjához, de a szexhez a ruha pont nem kell, sőt, semmihez nem kell nekünk se ma, se holnap indulásig. Mögé állva bele is nyúlok az alsójába mindkét kezemmel és rámarkolok a fenekére, a nyakára ráharapok, de nem fájdalmasan, csak hogy ne mocorogjon. Előre is nyúlok az egyik kezemmel, megsimogatom, éreztetni akarom, már így sok ruha van rajta. Aztán elengedem és felmarkolom én is a maradék holmit és elindulok a ház fele. Át kell melegíteni őt, arra pedig ott van lehetőségem.

Bólogatok, ez van, a legtöbb ember szeret megfeleni egy láthatatlan, korrput senki – a társadalom elvárásainak.
Kicsit elvigyorodom, nem tehetek róla, muszáj hozzáérnem, megsimítom ujjam hegyével, kicsit incselkedőn, csiklandozón az állát és azt a kis mélyedést, amit úgy szeretek.
- Igen, persze…
Megszopogat, ajh beleszusszan-sóhajtok ebbe, kicsit vigyorgom, amikor elcuppanunk, hogy á feleslegesen nem terheli magát.
- Tudom, te is csak azokkal foglalkozol, akikkel érdemes.
Máris átveszem ezt a hiúságot? Lehet… De hazudnék, ha tagadnám bennem nincs ott, ezt is én mondtam az előbb, hogy nem mindenki fontos. Az embereket még csak most kezdem figyelembe venni és hiába mondta Lia, hogy barátkozzak, kit is kerestem meg másodszorra? Sebastiant, igaz véletlenül, Josht, de ő maradhat, Liát (meg majd Mattat, jajj írnom kéne neki o.o)
Veszek egy mélyebb levegőt, aztán határozottan biccentek egy nagyot.
- Elfogadom, még azt is. Tudom, hogy csak akkor lesz teljes a kép, ha azt is megemésztem.
Szóval mindenben kivételes akar lenni nekem? Elfélmosolyodom, fogam ténferegve belemar alsó ajkam húsába. Ennyire fontos akar lenni nekem? Máris gyorsabban ver a szívem.
- Ki tudja?! Talán az leszel és lehet, hogy mindenben.
Végülis a válaszom diplomatikus, előre nem tudom megjósolni, de semmi kifogásom ellene, sőt... én azt hiszem az lesz, lehet az. Persze nem kell elkapatni és imádom húzni és egyre jobban imádni fogom.
Felkuncogok ezen, van egy pár…rendben, lássuk majd.
- Állok elébük.
Jelentek ki merészen, kicsit hipnotikusan.
- Nem akarom, hogy velem visszafogd magad. Olyannak kell lenned, amilyen valójában vagy.
Ő is ezt kívánta, nekem is alap és én is akkor leszek neki fontos, ha mer majd velem az lenni, aki igazán ő.
- Nagyon!
Nevetek vele, mennyire kiismerhető, aztán hagyjuk a gennyet, nem illik egy ilyen figurához és hozzám se.
Vicces az arca, amikor lefröcskölöm, az agyammal csinálok is egy gyorsvillanást, a megmelegítése sajátosan erotikus, bújok a karjaiba, veszem el a csókjában újra és újra. Szinte szédül a fejem, ha el kell tőle válnom.
Pedig le akarom mosni.
- Jó, jó lenne
Vizet melegíteni. Kicsit elvonja a figyelmem, mert a vállam csókolgatja.
- Van időnk, megvizsgállak, hát persze, elkaphatsz.
Ő is akar, ez felvillanyoz, micsoda tanulmánytat teszünk meg együtt! Test, lélek, szellem, minden lesz ma és holnap ebben az örök napban! Kicsit oldalra vetem a fejem, hogy jól el tudja érni a nyakam, aztán a szám, ááááh.
- Hahaha, nem engedlek! De a nadrág másra kell.
Gondolom, abból következtet. Nem akarok én visszaöltözni, levenni ezt a félig átnedvesedett alsót annál inkább. Megmarkolja a fenekem, elfojtok egy vigyort, felsóhajtok, amikor megharap. Kicsit kótyagosan nézem, várom, hogy ő is felmarkolja a cuccokat, aztán elindulunk a ház felé. Mintha nem lett volna messze, viszont odáig megint átfagyok. A hősködő rész jön, nem mutatom, a fogaim, ajkam összezárom, legfeljebb ha néz, észrevehet egy kis remegést. Az ajtó előtt, ha odaértünk valamennyi pakkot lerakok, gondolom be van csukva és miért is akarnánk betörni az ablakokat? Hacsak nem a kaland kedvéért. Kotrok a zsebemben, kulcscsomóért.
- Még mindig rajta van, hátha jó lesz alapon, általában arra vagyok felkészülve, hogy mindig történhet valami váratlan.
Kacsintok rá, az egyik kulcs ugyan kulcs alakú, de hosszabb, vékonyabb. Ezzel nyitottam ki régen is az ajtókat. Most a zárhoz hajolok megbuzerálva ezt is. Kell egy kis idő, nameg az én szakértelmem. De annyi helyre törtem már be, nem hinném, hogy pont ez fog ki rajtam. Ha megvan, hallom a kattanást, kitárom az ajtót előtte, a derekam nekidöntöm a félfának, parancsoljon beljebb, ha elhalad mellettem én is jól a fenekére markolok.

-Ahogy mondod!
Tény, hogy mással nem foglalkozok, csak azokkal akik kiérdemelték. Szerencsére jó a memóriája, nem szeretem ismételgetni magam.
Ellenben én magam lenni a mézesmadzag! Az ám, azt szeretem, nem ellenkezik, hogy én legyek a mindene, ígéretes játék a mienk, ha Ő nem is sejti, hogy veszélyes ám, ha ennyire mindenben én leszek neki a csúcs. De ki ne akarna az lenni? Szeretem elrabolni mások lelkét, Reevené pedig egészen ízletes.
-Meglátjuk, hogy viseli el a törékeny mivoltod...
Vigyorgok rá, tudom, hogy ez a szó kiakasztja, de ha így összeroppant egy balesettől... meg kell még edzenem magamhoz. De ha sikerül, valódi kincset nyerek vele.
A pataknál játszik, mint egy gyerek, de nem zavar, tetszik, hogy eleven, hogy nevet, hogy nem besavanyodott. Csak az nem vidám kilátás, hogy tüdőgyulladást kapjon, így ölelem és csókolom, a vállát is, sugallom neki a ház képét a maga fedett, száraz, meleg mivoltával, a kandallón melegedő vízével.
-Ha nem hagynád is megtörténne...
Vigyorgok rá, elkapom ha kedvem szottyan, ilyen egyszerű. Lehet úgy néz ki, mindent hagyok, de ha éppen én akarok valamit, elveszem. Ilyen egyszerű.
-Másra?
Felőlem hozza, csak fel ne vegye. A ház valóban nincs messze, maximum egyed óra tempótól függően. Ahogy ránézek remeg, szemet forgatok, nincs olyan hideg, de úgy fest még nem jött helyre teljesen. Majd a házban átmelegítem, nem zúzom össze a maradék férfi-becsületét. Ahogy odaérünk persze zárva, a spaletták is bezárva, be se látni, de érezhető nem sűrűn járnak erre, ahogy most sem. Azon gondolkodnék, hogyan jussunk be, mikor elővesz egy kulcscsomót.
-Ha a Tied a ház, kiakadok.
Nevetek, de ahogy jobban megnézem a kulcsot, ez nem ebbe való. Ez minden zárba való...
-Álkulcs... Áh, értem, tartasz nekem még meglepetéseket, el kell ismernem...
Vigyorgok, mikor kattan a zár és kitárja előttem az ajtót. Oda is megyek mellé, de ahelyett, hogy elmennék, inkább felkapom, átviszem a küszöbön, mint a menyasszonyokat szokás, nevetve, megcsókolva.
-Kész nászutas lakosztály, nem de? Gyújts be, hozom a cuccokat. Ezt meg vedd el, van még száraz pokróc nem?
Csókolgatom a nyakát, majd mikor mennék ki érzem a kezét a fenekembe markolni, morgok neki halkan és erotikusan, majd behozom a cuccokat, a spalettákat elnyitom egy-két helyen, hogy legyen fény. Annyira nincs por, minden le van takarva, de ha leterítjük a pokrócot amúgy sem lesz gond. Utóbbiban segítek is neki, szerintem a kandalló mellett lesz fa is (legalábbis ha jól láttam kandalló van, nem kályha) és akkor a tűznél még többet látunk. Van teáskanna is, bár azt nem árt elöblíteni azért.
Ha mindennel megvan, akkor húzom a pokrócra, feküdjön le, majd fölé is mászok, ráfeküdve szorosabban, hogy átmelegedjen. Közben csókolom a nyakát és a vállát, egyik kezem az övé kulcsolom a feje felett, másikkal dörzsölve simítom az oldalát, a fenekét és a combját.
-Erre is fel vagy készülve?
Vigyorgok rá és végignyalok az ajkain, remélem kellően átforrósítom. Így is maradok egy ideig, amíg már nem remeg, aztán pár csókot lehelek a testére, alhas tájékon és alább is, aztán idehozom a kaját is. Gyümölcsöt is, meg amit még hozott, a pezsgőt is és visszafekszem mellé, jelezve együnk valamennyit.
-Milyen filozófia játékról beszéltél kinn a tisztáson?
Kérdezek rá, mert mintha említett volna valamit, de továbbra sem tudom elképzelni mi lehet az.

A törékeny mivoltom? Megtorpanok, mérgesen nézek rá. Mikor volt nekem törékeny bármim is? A testemen kívül, amiről nem vagyok hajlandó tudomást venni.
- Nem vagyok törékeny! Miről beszélsz? Oké, fizikailag most nem Thort látod
Beszarok ezen, megint előjön Trin hülyesége… szemet forgatok
- De mindig kompenzálom szellemi erővel! Hisz szembenéztem azzal a f*sággal is! Akkor is, ha szar volt és sokkal könnyebb lett volna meghalni. Van egy unokanővérem, aki ideamániás, a végletekig jó, hát persze hogy fostam, hogy soha többet nem látom viszont, ha ezt megtudja. Mégis elmondtam neki!
(igazából törékeny, úgyhogy hehehe XD – user röhög, de a kiscserkész kiakad)
Biztos azzal jön, majd bizonyítsam, de basszus, olyan sokat elbírtam már ( - mondjuk ez igaz) akor is, ha, ha…mittom én, ha beleveszem az érzelmeket a dologba lehetnék akár…akár, talán…ki tudja? Érzékeny? Igen… Uhh, levegőt fújok ki az orromon.
A víz kicsit lehiggaszt, bár most nem vagyok vele annyira kezes. Összeszűkítem a szemeim arra, hogy ha nem hagynám is lekapna. Lehet, hogy erősebb, de… az utcán olyan dolgokat tanultam, hogy csak lesne. Jó, lehet ő is, ki tudja… belőle bármi kinézhető.
- Mm…van valami vonzó abban, ha nem hagynám, de megcsinálnád.
Lehet én is perverz vagyok, akarom látni küzdeni és akarok én is vele, akkor is, ha nem komolyan és kb játékos kölyökállatok lennénk, egy ilyen kívánós dolog miatt legalábbis, hisz én is akarom őt.
Ah, az kéne! Hogy enyém legyen a ház – gondolom, mikor már az ajtaja elé érünk. Biztos lakja valaki, valamikor…
- Nem egészen
Vetek rá egy sanda vigyort, pedig megnézném a képét. De nem Reeven Callagher kezében folyik össze minden – egyelőre.
A nyelvem is kidugom a nagy koncentrálásban, de néhány ügyes ujjmozdulat, gyakorlat és máris kattan valami, kajánul megemelem a fejem.
- Higgy nekem, lesznek.
Néha még én is meglepem magam a spontán, idióta kitöréseimmel. Mivel előre megjósolhatatlanok, majd…meglepődik. Én jobban. Oké, én most tényleg, mert felkap. Hökkenten hagyom, úristen tényleg törékeny vagyok! Mármint testileg nagyon, szerintem nem nehezebb, mint egy nő. De ezt kiveri a fejemből a nevetése és a csókja, azonnal, hevesen viszonzom túrva a haját.
- Hmm…
Válasz a nászutas lakosztályra a csókja hatása alatt.
- Ehmmm
Indulok meg a kandalló felé, az van, egész hangulatos, mellette szép sorban tűzifa. Talán más is dugni jár ide. Van pléd, igen, leveszem a nedves nadrágom és belebújok abba, huh…ez kellett. A másik nadrágomban viszont – mivel cigizek, van öngyújtó, ezért is kellett. Nagy levegő, mikor a kandallóhoz hajolok, a tűz, nahát igen… Meglepné, ha tudná milyen…jóban vagyunk. Nem okoz gondot begyújtani, egész életemben gyújtogattam, máris felropognak a narancsos lángok, kissé elnyílt ajkakkal bámulom, hogy falják a fát, rakok is rá bőven, hihetetlen, megbabonázó, ahogy nyaldossák. Az előtérben nem nagyon néztem szét, de annyit megállapítottam, se nem szegényes, se nem túl elit, amerikaias, hogy egybe van építve a konyhával, ezt még felmértem, meg egy ronda szarvas fejet a falon. Az mondjuk klisé, mindig szoktak lenni az ilyen alkalmi erdei házakban. Elkap, ez kizökkent, bár a szemem nagyon fényes, ha belenéz. Hagyom magam leteríteni, bár ha benne van majd valami dulakodósban, én szívesen. Egyelőre elveszek a tűz félhomálya keltette hangulatban és érintései intenzív mámorában. Ujjai szorosan fűződnek össze az enyémmel, ha közel hajol, ráharapok a fülcimpájára, belecsókolok a nyakhajlatába.
- Um…rád nem lehet
Nyögöm, ajkai után kapok nyelvemmel, sóhajtva hagyom, hogy felforrósítson a csókjaival, ott…igen, még lejjebb, nagyon közel.
Kár, hogy feláll, kinek kell az étel? Oldalra heveredem, nézem, aztán megyek segíteni. Hoztam pillecukrot, a pezsgőhöz én is epret, jeget, egy kisebb hűtőtáskában, ott van egyéb, sütögetéshez kellő dolog is, ami kevésbé diétás és mondjuk…gyermeteg, bár kit érdekelnek a sztereotípiák? Szóval virsli, szalonna, hozzá kenyér és savanyúság. Négy darab nyárs feszít a kandalló mellett oldalt.
- Pillecukrot? Csak férfiasan?
Valahogy Ravernon se az a sztereotip csirkecombfaló típus, de azért megmutatom neki a „keményebb” kaját, amiből az én gyomrom elbírja egyelőre a…kenyeret. Közelebb húzom az Identityt is, egyelőre csak a nagy lila tartója látszik.
- Vannak idézetek, arra kell reagálni, az filozófiaibb, de van pszichológia része, különböző kártyák, például Teremtés, Szeretet, Öröm, mindegyiken más feladat szerepel és az a lényeg…hogy nálunk nem lesznek tabuk! Ha kihúzunk valamit, arra válaszolnunk kell, ha megkérdezi a kártya mi volt a legdurvább fogorvosi élményed, vagy gyökérkezeltek-e már, bevallod.
Vigyorgom, hülyéskedek, nincs ilyen kérdés.
- Egyébként jó, profik állították össze, a kérdések is olyanok.
Odatolom elé, nézegesse, bontsa ki, addig én kerítek poharakat. Találok valami rusztikusat, sajnos üveg nincs. Nem baj, jó lesz, kimosom, visszamegyek vele, kap egy csókot Kale. A pezsgőt aztán úgy bontom ki, nagyot Pukk(hehe)anjon! És gyorsan kitöltöm a poharakba.

Gondoltam, hogy felbosszantom a törékenységgel, nevetek is rajta, hogy milyen mérgesen kezd el hepciáskodni.
-Még szerencse!
Nevetek, mert nem a szőkék a zsánereim, főleg nem az üres fejű kigyűrt szépfiúk. Azok általában csak idegesítőek, a ritka kivételnek meg örülünk. Aztán hallgatom, vigyorgok rajta, nevetek, de próbálom diszkréten.
-Mmmm, szóval kompenzálod? Szellemi erővel... értem... hát szerintem az is elég, ha rám gondolsz és olyan kemény leszel...
Kajánul nézek rá, megcsókolom, mielőtt kiakadna a királykisasszony még jobban.
-Igazán? Nyugodj meg, a végére Te is ugyan úgy akarnád, nincs komoly veszély...
Sajnos, de azért vigyorgok rá. Nézzenek oda, lehet Ő is arra vágyik, hogy valaki egyszer istenesen meghágja? Nincs akadálya.
Aztán bravúrosan feltöri a zárat én meg cserébe átemelem a küszöbön, nem bírtam kihagyni, főleg az elnyúlt képét! De érezheti, nem tekintem nőnek, nevetek, csak ugratom, úgy csókolom. A meglepettsége főleg a reakciójában tükröződik, ez az "Ehmmm" mindent elmond. Komolyan. Én magam csak nevetek. Míg ő begyújtja a kandallót én leterítek még pokrócot, a hálózsákot is ha kell (elvégre nem szeretném, ha megfázna). Ráfekszem, csókolgatom, ahogy elnézem hamar felmelegszik ettől, élvezi a tüzet is. Kis robbantós Reeven. De ezt nem mondom neki, még a végén letargiába esik. De mivel én nem vagyok madárgyomrú, előszedem a kaját, Ő is segít.
-Azt inkább utána... Én éhes vagyok. De te egyél.
Mosolygok rá, nem várom el, hogy sokat egyen, de gondolom Ő sem gondolja, hogy én nem eszem, csak mert Ő nem tud. A virsli teljesen jó lesz, azt tűzöm nyársra, miután a tűzben megforgattam, kicsit letisztultabb legyen. Vissza is fekszem mellé, betámasztom a nyársat és csókolom az oldalát, mellkasát, ha érem, közben figyelek mit magyaráz.
-Nos... ez nem valami nagy kihívás, a válaszom amúgy nem, egészségesek a fogaim.
Vigyorgok vissza, bár látni, hogy remélem nem ilyen kérdések lesznek, mert megharapom. De komolyan, viccen kívül. Akkor majd érezheti, hogy nem szorulok fogorvosra!
Elém tolja a dobozt, én belenézegetek. Szeretet... fúj. Az öröm még rendben van, ha nem nyálas... a teremtés érdekes, mi van még itt? Bölcsesség... ezek az idézetesek. Nehéz elképzelnem, mi ebben a jó. A csókot viszonzom, közel húzom magamhoz, kicsit leteperem csókolózni, túrva a haját.
-Kezdj Te. Lássuk milyen ez a játék!
Vigyorgok rá és mutatok a kártyákra, húzzon. A pezsgőből egyelőre még nem iszom, a mellkasát csókolgatom. Remélem tud koncentrálni!

((Majd írd le, hogy melyik szín hányas szám (pl lila-1, piros-2...), meg 1-től hányig számolod a kártyákat, pl 30-ig vagy ilyesmi, kidobom majd kockával és leírom neked Smile

))

Nem tudom mire mondja, hogy még szerencse… hogy nem vagyok törékeny, vagy Thor. Ha szerencsém van Loki kedvelő (XD)
Elhülyéskedi, pedig már kezdek rá nagyon csúnyán nézni, hogy mit szórakozik, a csókja elterel, először makacsul össze vannak zárva előtte az ajkaim, aztán maguktól szétnyílnak. Nem lehetek nevetséges, az ő reszortja a sértődés.
Mély levegőt veszek, lehiggadok lassan, már a gondolataim is elkalandoznak.
- A veszélyessel nincs semmi gond, tudom, hogy akarnám, de nem vonz, hogy úgy tegyek, mintha nem? Majd egyszer…
Nem most, most még…nem tudnám hitelesen eljátszani. Bár nem tudom, később menne-e. EEehhh, átment a küszöbön, nevet, a hülye… én is elvigyorodom, nem lehet rá haragudni. Csókkal esünk egymásnak, úgy átmelegít aoh…egyből forró lesz minden és ha nem menne el kajáért bekeményednék, mint egy szikla.
- Oké, ez különben eredetileg utána jó. De én ilyet még nem ehetek, majd…legközelebb.
Azért segítek neki elkészíteni, nem magamnak hoztam, se kirakatba, meg sem fordul a fejemben akkora baromság, hogy ő ne egyen.
Magamnak is feltűzdelem a pillecukrot, finomabb olvadtan és tök komoly képpel pirongatom egy kicsit. Mikor kész, megfújom, oldalra rakom hűlni (többet is felszúrtam egy nyásra) a mellkasom és az oldalam csókolja, közelebb hajolok, én hasfalán simítok végig, eléfekszem, az arcélén járatom végig az ujjam, miközben beszélek.
- Nem nyaggatnálak ilyen baromsággal, habár a minden fogalmába beletartozik.
Vigyorgom rá vissza kissé pimaszul, amíg nézegeti a kártyákat bekapok egy cukrot, egészen édes lesz tőle a csókom. Készítek közben epret is, a pezsgő azzal jó. Biccentek, kinyitom a játékot, választok egy golyót, a kéket. Van piros, zöld, narancs, átlátszó …stb (úgyis tudom, hogy pirosat választod)

3 (1)lila Bölcsesség pakli
2 Kék – lélekerő
3 Kékeszöld – megoldás
4 Zöld – teremtés
5 Narancssárga – öröm
6 Sárga – visszajelzés
7 Piros – szeretet

Egy pakli 25, tehát 0-25-ig mondhatsz számot, a bölcsesség pakli vastagabb: 47 lap

Beállok a kezdési mezőbe, közben felsóhajtok a csóktól, választok (nekem itt a tábla) L és V közt, megcsókolom a haját hmmm…de bódító az illata és húzok egy lélekerőt. Hangosan felolvasom a feladatot.

- Jelenlegi jó tulajdonságaid közül melyik volt már meg gyermekkorodban is és melyik új keletű? Mi az újak kifejlődésének története? Hmmm húha
Veszek mély levegőt.
- Voltak egyáltalán gyerekkoromban jó tulajdonságaim?
Kérdezem félhangosan, de alaposan el kell gondolkodnom.
- A tudásszomj, az nagyon megvolt…a kísérletezési kedv, de korlátok nélkül.
Húzom el a szám, a veszélyérzetet nem mondom, nem az a kérdés és a kísérletezés is necces.
- Persze te mondod mindig és igazad van, relatív mi a jó, rossz, gyereknél főleg. Viszont kifejezetten gonosz gyerek voltam, akármilyen relatív is, nehéz összeszednem. A tehetség, ha számít, gyors felfogóképesség, tanulékonyság, bátorság.
A többi mind rossz esküszöm! Ha megkérdezné, atyaég! Utáltam mindent és mindenkit, folyamatos düh, dac, feltűnési viszketegség…
- Ami új keletű és jó, hogy bár megvan a kísérletezési kedv, sokkal felelősségteljesebb vagyok. Szóval az a Reeven, aki bement a patakba megfagyni, legalább kijött! Gyerekként valamit csináltam volna még, valami pluszt, mindig feljebb, jobban feszegetve a határaimat, hogy ez miért változott? Teljesen nem tűnt el, de nem olyan végletes. Egyrészt vannak emberek, akik nem örülnek, ha véletlenül őket, vagy magam bajba sodrom, másrészt logikailag jobban oda tudok figyelni a következményekre, talán előrelátóbb lettem valamelyest. Sokkal szociálisabb vagyok, nem üldözök el magamtól mindenkit, ez gyerekként nem így volt, féltek tőlem, most már rájöttem, hogy bizonyos célok eléréséhez szükség van kommunikációra, sőt szeretek új, érdekes embereket, helyzeteket megismerni. Már nem szenvedek feltűnési viszketegségben, nem hiszem azt, hogy a világ ura lehetek és nem hiszem, hogy csak körülöttem forog a világ, el tudom ismerni más sikereit is, sőt kívánom nekik. Például van egy haverom, aki egész jól énekel, nem akarom legyőzni kivagyiságból, kicsinyes voltam. Nem…érzem, hogy állandóan folyton folyvást bizonyítanom kellene, hogy valamiben jó vagyok. Mármint neked…
Emelem a pezsgőt az ajkamhoz
- Egy kicsit, de az más.
Vagy nem, belevörösödöm. De őszinte vagyok, ezt tisztáztuk. Lenyelve a pezsgőt ajkain keresek választ, hosszasan megcsókolom, átkarolom lábammal a derekát. Enni azért hagyom, ha befejezte, majd pózt váltok.
- Jó, talán…ez is csak enyhült, de nem tűnt el teljesen.
Mormogom kelletlen. Fránya önismeret!
- Sőt azt hiszem sok minden csak enyhült, vagy átalakult egy lazább, bölcsebb gondolkodásmóddá. Mert...mindig én voltam a frontember, nem tudom mit szólnék hozzá, ha valaki ugyan olyan jó lenne, mint én. Ezt nem tudom, mert ilyen még nem volt.

Oké, befogtam csak...ahm, ha belegondolok, egyik rossz tulajdonság sem tűnt el teljesen, de azt hiszem az ilyen gyerekkori lenyomatok örökre megmaradnak, csak halványulnak, vagy más minőségben bukkannak fel.

mondhatni csúnyán kinevetem a sértődékenységért, de hamar kiengesztelem, a csókomnak nem tud ellenállni, a depresszió és a szaktudás elegyének verhetetlen mivolta teszi, nem vitás.
-Nem szeretem a színészkedést...
Mondom ördögi mosollyal. Ha egyszer úgy döntök, nem érdekel éppen Ő akkor mit akar, nem is fog. Elveszem, ami jár, ami kell, nem szorul majd színészi képességekre.
-Egy szemet sem? Ugyan már... Legalább a felét, a másik felét maximum megosztod velem.
Ez el ne vegye már a kedvét, ennyitől nem lehet rosszul, egy kis cukor sem árt neki, ami azt illeti.
-Áh, hát kérdezz... kártya sem kell.
Ha már pimaszkodik, míg enyeleg velem. De mivel elcipeltük ezt a... játékot, akkor játszunk.
Jelölőbábut választ, hát szórakozottan én is, a pirosat, szeretem a vér színét. ((Mily' nehéz volt kitalálnod xD)) Lép, húz, felolvassa a rajta lévő szöveget. Nem is rossz kérdés, még a végén nem unom halálra magam. Ki hitte volna?
-Mindenkinek vannak Reeven, gyermekként sokkal kreatívabb az ember, a felnőtt élet forgatja ki és fásítja el a többséget.
Mondom, majd harapok egy roppanósat a virsliből.
-Jól mondod, a jó teljesen relatív, ebben az értelemben talán a hasznos vagy számodra fontos lenne a megfelelőbb fogalmazás, amit mai napig megtartottál. Amúgy mitől voltál rossz? Elvetted a kis nyomik uzsonnáját és zsebpénzét?
Nézek rá önelégült vigyorral, én megtettem. Csak épp kitől hogy és mit. Hallgatom a beszámolót és emelem a poharat a végén.
-Tudod... minden embernek önmaga a központ, a világ közepe, így ez teljesen normális. Az viszont előny, hogy elfogadod, mások is vannak körülötted. Az meg hogy bebizonyítod jobb vagy nem kivagyiság, egyszerű... tényfelfedés, ha a barátod értelmes tanul abból, hogy kevesebb nálad, tanul belőle, vagy Tőled, nem pedig magába roskad a wc kagyló felett. De tudod...
Emelem az állánál fogva feljebb a fejét, hogy az ajkaira lehelhessem a szavakat.
-Nekem nem bizonyítanod kell milyen vagy, vagy milyen nem vagy... egyszerűen fel kell hagynod a színészkedéssel. Nem kedvelem őket. A legtöbb ostoba, vagy szerencsétlen. Persze vannak kivételek, de... csak párat ismerek. Neked nem állna jól.
Csókolom meg, ellopva az édes ízvilágát a cukorral és becsempészem a szájába a virsli sós ízét. A lábát a derekamra lendíti, rásimítok a combjára, rámarkolok. Ez is jó póz, de még nem... ahh... mihamarabb be kell törnöm a kis csikómat, nincs mese.
-Szerintem, kedves barátom dühöt éreznél, értelmetlenséget, elvégre... a világ rendje, hogy TE vagy a jobb, emiatt jobban belelkesednél, nekiveselkednél, fejlődnél, hogy szimplán igazzá váljon, ami mindig is igaz volt... Te vagy a jobb.
Közlöm könnyeden, majd nevetek sötétebben, ennyi akarnokság a minimum egy versenyképes szellemben. Én sem működöm másképp.
Dobok, lépek, legyen a bölcsesség... (41-le ne számold, alulról számold le xD)aztán már olvasom is fel neki.

- Jó, mert nem is szoktam, Vagyis veled nem tervezem. Akkor abban az esetben is őszinte leszek.
Eszembe jut, hogy ezt úgy mondom, mintha sosem színészkedtem volna, de hülyeség lenne, abban telt az egész életem.
- Egyébként a színészetet sem?
Kérdezem, mint művésztől.
- Mármint a nehéz hús kajára értem
Attól valahogy hányingerem van…
- A cukrot sütöm meg.
Vigyorgok rá, nem kell engem félteni, gondoltam magamra is. Azért hoztam pillecukrot, Felix normális emberként süthet olyasmit, amit kempingezésnél a normális emberek, miközben én a desszertből eszem, ez olyan, én is sütögetek csak könnyedebb témában. Pillébben.
- Jó. Van olyan testrészed, amivel valaha volt valami begasz?
Ha még lyukas foga sem volt meg semmi…
- Törött csont, zúzott boka?
Sorolom segítségképp, mielőtt azt mondaná: nem, rajtam minden tökéletes. Figyelem milyen követ választ, somolygom a színen, illik hozzá. Vörös és fekete, igazi Julian Sorell.
- Az biztos! Egy gyerek nagyon durván találékony, nem ártana Pán Péternek lenni egy kicsit, tudod sosem öregedni.
Közlöm felvont szemöldökkel, sejtelmesen, emlékszem, hogy neki ez az óhaja, Felix gondolataiban mindig van valami vonzó…
Körbenyalom a pillecukrot, a folyékonyabb részeket elszopogatom, futólag ránézek, aztán sokkal markánsabban veszem a számba, nyelvem erotikusan eljátszik a felületén.
- Igen, találóbb a te megfogalmazásod. A kaja sosem motivált, pénzem mindig volt. Kisebb koromban provokáltam mindenkit heccből, élveztem az idegesítést, aztán követni kezdtek és sokszor biztosítottam izgalmas szórakozási lehetőségeket. De sokszor…
Emlékszem vissza hunyorogva, kicsit meg is fájdul a fejem, megmasszírozom a halántékomnál.
- Csak kihasználtam a tehetetlen csodálatukat.
Nem, nem vettem komolyan senkit és nem tudom miért. Nem voltak komolyak? Nem akartam megismerni őket úgy igazán.
- Lehet, de vannak pillanatok, amikor ez megtorpan és fontos lesz a másik. Amikor az első gondolatod hirtelen nem is Te magad vagy. Neked nem volt ilyened?
- Hát persze, tanuljon belőle, de ez arról szól, nem akarok mindenáron mások fölé kerülni
Közelebb hajolok, súg valamit az ajkaimra, megbabonázva meredek rá, mint egy majom a dzsungel könyvéből, aki Ká, a kígyó hipnotikus hatása alá kerül.
- Nem színészkedek neked… A bizonyítás a lovak miatt jutott eszembe, mert hitetlen voltál, hogy gyorsan tanulok és…meg akartam mutatni, ha akarok valami, azt elérem puszta akaraterővel, a tét és a nagyság nem számít. Viszont egy dolog beszélni róla és más megtenni. Akkor leszek hiteles, ha bizonyítom.
Suttogom vissza, nem színészkedem előtte, miből gondolja?
Csókba fullad sós-ízésbe, ahhh furcsán keveredik a kettő, kissé émelyegve (gyenge a gyomra na Razz

) fúrom ajkaim a nyakába aztán szuszogva. Milyen jó így, elhelyezkedem a pózban.
- Hm…ki tudja, ha komolyan foglalkoztatna, biztos küzdenék, de nézőpont kérdése, ha nem számítana, elismerném, hogy más is lehet jó, vagy adott esetben jobb és biztos vannak jobbak. De nem én akarok lenni a világ legjobb Pokemoonmestere.
Ez a sötét kacaj, ha nem én lennék én, tuti a hideg futkosna tőle, de csak nézem a vonásait, megcsókolom a mellkasát, várom milyen bölcsességet vág most majd a fejemez.

„Sok minden, amit rossznak tartunk, simogató jóvá változik, csupán azáltal, hogy a szenvedő egyén beállítottsága a félelemből a harcra vált át.”
/W. James/

-Ne is, mert mindig kiszúrom a hazugságokat. Mindig...
Hazudom neki szemrebbenés nélkül, mert nem vagyok én olyan jó emberismerő, de volt már, hogy valóban felismertem a hazugságot. Valamint, ha rosszul csinálná, valóban mindig felismerném, nem hazudtam akkorát azért. De a cél, hogy elültessem benne annak a gondolatnak a magvát, hogy nekem nem éri meg hazudni, mert le fog bukni.
-Ritkán. Kevés a jó színész szerintem.
Annyi a ripacs mint égen a csillag, színházba is ezért járok keveset, nézek kevés filmet.
-Áh, az más, abból ne egyél akkor, süssél egy kis gyümölcsöt a cukor mellé mondjuk.
Miért ne? A füge például nem lehet rossz pirítva.
-Testrész? Nem igazán, egy időben sokszor meghúztam a lábam meg volt korpás a hajam, idióta tinédzserkor...
Az szörnyű volt, nagyon idegesített, rontotta a tökéletes összképem. A sok túlhajszolás meg a birkózás miatt volt, nem melegítettem be rendesen. Túl lazán vettem.
-Nem, sosem törtem el semmim, talán egyszer kiment a bokám, de otthon lekezeltem.
Nagyon vigyázok a testemre, ebből élek, érezheti, hogy odafigyelek magamra.
-Öregedni kell, egy gyerek teste nem jó a felnőtt játékokhoz.
Vigyorgok, meg is őrültem volna, ha nem nőttem volna fel.
-Csak éppen meg kell állni az öregedésben mondjuk a Krisztusi korban. Igen, az nem lenne rossz, kellően férfias kor.
Vigyorgok, de szép is lenne. De nem nagyon kalandozom el, mert ingerel a cukor evésével. Fogok én még játszani a nemesebb szervével így, az is biztos.
-Az miért baj? Ha nekik ez kellett, Te csak megadtad nekik amire vágytak. Egy példát, egy embert, akit lehet követni, aki szórakoztató! Nem mindenki való vezetőnek, a báránylelkűek vágyják, hogy terelgesd őket.
Közlöm teljesen egyértelműen, somolyogva. Engem nem zavar, hogy nem jelentettek neki semmit sem ezek az emberek.
-Ritkán. Nem jellemző.
Válaszolom negédesen, de nem hazudok. Nálam ezt elérni valóban kihívás, mivel minden szavam és tettem saját jólétem szolgálja.
-Nem is kell, elég ha a nálad gyengébbeket hagyod le.
De nem? Szerintem ennyi is elég sokszor. Aztán suttogok az ajkaira, élvezem a kitüntetett figyelmét.
-hmm, ez tény, de sokszor már a puszta akarat is csodálatra méltó, nem gondolod? De a lovaglás nem egy nagy was ist das, hogy úgy mondjam, neked nem lesz probléma, ha valóban odakoncentrálsz.
Adom alá a lovat, hogy próbálkozzon, hitesse el magával, hogy megcsinálja a kitűzött célt, akkor talán valóban el is éri puszta makacsságból.
-Nem kell mindenért így küzdeni, csak amiben valóban jónak vallod magad, amiben sikereket akarsz elérni. Mi az a Pokemonmester?
Érdekesen hangzik, de nekem nem mond semmit sem, így kíváncsian kérdezek vissza rá. Valószínű egy nehezen megszerezhető rang, olyannak tűnik. (xD) Aztán én is húzok egy kártyát, hangosan felolvasom neki, majd elmerengek rajta egy keveset.
-Ez nagyon igaz. Egyrészt jól türközi a relativitást, ami vesszőparipám, másrészt rengeteg dolog tűnik kellemetlennek vagy rossznak, csak mert nem ismerjük, nincs benne gyakorlatunk. De ha elhagyjuk ezt a félelmet, megküzdünk vele, teszünk ellene, akkor egyre jobb és jobb lesz a sikerek és a tudás által. Én például sokáig nem tudtam arcot rajzolni, testet, nem lett arányos, kellően árnyékolt. Aggódtam is, hogy a portrém meg fog bukni a felvételin. De nekiveselkedtem, elmélyedtem benne és azóta sokkal szabadabban alkotok a témában, kellemes, sőt, kikapcsol. De a szex is jó példa, eleinte aggódtam, ha én leszek felül nem fogom bírni a tempót, elfáradok idő előtt. Így is volt, de ahogy megedzettem a testem, ahogy kitapasztaltam mennyire sok lehetőség van ezekben a pózokban, valóban simogatóan jóvá változott...
Vigyorodom el, majd végigcsókolok a nyakán. Tapasztalhatta milyen, hogyha lovagló leckét adok neki.
-Tudtad, hogy Will James orvosként végzett és egy komoly válság okozta depresszió miatt kezdett komolyan a filozófiával foglalkozni? Ki tudja, lehet fényképészként végzel, de filozófussá válsz.
Vigyorgok Reevenre, míg ujjammal a mellkasán sétálgatok, adok egy röpke csókot ajkaira és újfent elfogyasztok pár zamatos falatot a vacsorámból.

Húúú, ez aztán megfélemlítés, kicsit még a pupilláim is kitágulnak. Igaz, nem a félelemtől, hanem ahogy belenézek a szemébe és elszórakozok azon, hogy azt hiszi, hatnak rám a fenyegetések. Hiszen épp ő mondta, hogy olyannak akar, amilyen vagyok, magamévá tettem ezt a gondolatot és nem jut eszembe semmi, amiben hazudhatnék, hisz a leggázabb vallomáson már túl vagyok. Ettől csak az lenne „viccesebb” ha mondjuk beleszeretnék, áááh.
Elfélvigyorodom, belefúrom tekintetem az övébe alaposan, szerintem látszik, nem tud megijeszteni.
- Jó, most úgy betojtam, hogy sosem merek majd neked hazudni.
Nevetek fel kissé ironikusan.
- Ugyan, miért tenném? Te mondtad és szavadon foglak! Ha olyannak akarsz elfogadni, amilyen vagyok nem fogok mentegetőzni, vagy félrebeszélni, ez nekem is érdekem.
Nem véletlenül…hatott meg.
Ebben igazat kell adjak, kevés a jó színész, kissé biccentek.
- Ez jó ötlet.
Kapok rajta, nem is gondoltam rá, de a gyümölcsöt is meg lehet pirítani. Ha leestem a cukrot, a következő adagot már úgy pakolom rá. A tűzre most nem annyira figyelek, itt van ő, az eleven láng.
- Korpás voltál?
Nevetek fel, ez de kész! Ezen muszáj. Kicsit gúnyolódni is.
- Az trauma lehetett! Tetves nem?
Én voltam csövesként, valamelyik lúzer elterjesztette, erről most jobb, ha nem beszélek.
- Hm és ezek gondolom a lepedőakrobatika miatt estek meg.
A zúzott láb, kiment boka, ezért nem fogom kinevetni, komolyabbá válik pillantásom.
- Ügyes vagy
Nézek rá kihívóan, kap a felső ajkára egy cukorízű, óvatos beharapást.
- Az igaz, de ha mondjuk elérte a felnőttkort valaki, akkor nem lenne gáz, ha megállna. Ühüm… Te már majdnem elérted, nem?
Férfias… egy 21 éves is lehet férfias…
- Igen, nem is azzal volt gond, hanem csináltam nem túl emberbaráti dolgokat heccből.
Ráncolom a homlokom, de tényleg belefájdul a fejem, elcsenek egy jégdarabot. Olvad a tűz mellett, viszont a homlokomra tudom csepegtetni és azt képzelem kívánatos, ahogy fürtökben végigszánkáznak rajtam a hűsítő cseppek.
- Például rávettem őket dolgokra azzal, hogy „úgysem mered” csak mert én mertem. Nem olyasmi volt, amibe belehalhattak volna, de volt, hogy kissé megsérültek.
Olyankor általában nem lóghattak velem többet, de ahogy idősödtem, úgy jöttem rá, ez nem helyes, nem szabad kihasználnom a „szuperképességeimet” viszont ettől minden ember szürkének, unalmasnak tűnt.
Szóval ritkán helyez önmaga elé bárkit is, biccentek. Igen, sejtettem… de szerintem kevés olyan szituációban volt része, a szexet leszámítva.
- Az ágyban úgy tűnik.
Jegyzem meg könnyedén. Kicsit felnevetek ezen a filozófián, nagyon megtámadni nem tudom, de…
- Áh, de nem is akarom. Ritkán érdekel más.
Versenyhelyzetben esetleg, de eleve nem állok le hülyékkel szórakozni, vagy versenyezni.
- De, szerintem is. Nem, szerintem se lehet olyan nehéz, úgyhogy meglátod, vadul fogunk vágtázni, az biztos jó.
Ugratni, ilyesmi, láttam ilyet filmeken.
- Szerintem is, ez az, ami jó és változott. Régen küzdeni akartam szinte mindenért, erőszakosan. Figyelem, szeretet, kicsikarni. Ellenkező hatást értem el és rájöttem, hogy nem ez a megoldás. De a saját dolgaim nem adom fel természetesen, ami most fontos.
Ne higgye, hogy kiveszett belőlem ez, küzdelem nélkül nem lenne értelme élni, még akkor is küzdöttem, amikor mélyebben voltam depressziós és most már…itt van ő is. Például. A Pokemoonmesteren felnevetek.
- Tényleg olyan vagy, mint egy vámpír. Az egy mese, szerintem még kamasz voltál, amikor ment. Japán. Tudod a japánok híresek arról, hogy bizonyos célokért erejüket megfeszítve küzdjenek, az is erről szól.
Jó kis idézetet kap, merengve nézem, hallgatom milyen okos, mosolygom, hogy először nehézségei akadtak, nehéz elképzelni.
- Hm… igen, ez tényleg így van. Fejlődik az ember folyamatosan. Most van valami, amiben még jobb akarsz lenni?
Kérdem, hiszen ezeket már elérte, akkor is, ha szinte furcsa arra gondolni, hogy valaha nem volt bennük akkora ász, mint most.
- Nem tudtam, nahát. Igen, a depresszió elég elgondolkodóvá teszi az ember, valahogy rálép az önelemzés útjára, kérdéseket tesz fel, legtöbbször a „miért?” kontextusában, mindig eljutva ahhoz az alapproblémához, mi értelme van a létezésének. Ebből sok minden fakad.
Nézek rá komolyan, dobok, aztán húzok egy lapot, belesóhajtok a röpke Most az örömöt választom, habár ezeket Liával már végigjártam.
-Idézd fel életed három fontos első élményét. Első csók, első szerelem, első munkahely, első önálló lakás, első fizetés, első gyerek születése. Mi volt ezeknek a varázsa? Mesélj róluk!

Már nem emlékszem Liának mit válaszoltam. De igyekszem a jó első dolgokra gondolni.
- Az első…füves cigim.
Kicsit elröhögöm, de tényleg.
- Alapvetően menekültem a valóság elől és marha jó volt átélni, ahogy eltorzul, emlékszem arra az eufórikus örömre, ahogy a formák új értelmet nyernek. Nem véletlen szoktam rá. Elkapott valami szédítő pörgés és azt akartam ne legyen vége soha. Aztán az első fellépés a zenekarral, az első komolyabb siker. Az is ilyen feltöltő érzés volt, a taps, az energia és hév, ami elragadja olyankor az embert. A közönség, akivel együtt tombolsz és az érzés, hogy ezt Te csinálod, Te irányítod! A hang, a szólamok, amik egyszerre repesztenek ki a torkodon és a pillanat, amikor eltűnnek a korlátok.
Levegőt veszek.
- Az első… csók egy férfival.
Hajolok a nyakára.
- Nem hittem volna, hogy ilyen jó lehet veled…
Csókolok bele, aztán az arca felé hajolok és a fülébe súgom:
- Te jössz.

-Most nevetsz, de eljön majd a perc, amikor akarsz majd, de mégsem mersz. Puszta megfontolásból, mert emlékezni fogsz erre.
Húzódik gonosz mosolyra az ajkam, lehet, hogy most nevet, de senki sem őszinte mindig. Senki. Ő sem, eképpen bajban lesz. Most pedig bebiztosítottam, hogy lebukjon, ha mégis hazudni akarjon nekem. Benne lesz a félsz, hogy kiszúrom és pont ezt fogom kiszúrni.
Aztán már szórakozik rajtam és a hóesést gyatrán imitáló hajamon.
-Nem, akkor lettem volna kopasz is. Szerinted? Sosem adtam senkinek a fésűm, meg amúgy is inkább elvettem, mint adtam. Idegesítő korszak volt ettől függetlenül, szerettem tökéletes külsejű lenni.
Vigyorgok, mert tetszik a nevetése, hiába kinevet.
-Nem dehogy, szex közben nem szokásom megsérülni. Legalábbis... nem így.
Vigyorgok rá, újabb meglepetés, vagy talán mégsem? Majd Ő eldönti. A csókja után kapok, nem hagyom félbehagyni, kell egy kis ajakcsata.
-Igen, de van pár évem még.
Szerencsére nem most lesz, addig még sok mindent el szándékozom érni.
-Az ember rengeteg nem emberbaráti dolgot csinál, csak sokan tisztában sem vannak vele.
Mondom nemes egyszerűséggel, nézem ahogy csepegteti magára a jeget.
-Meleged van?
Az nem jó, nem lehetne neki, hacsak nem lázas, a homlokára is teszem a kezem, bár most megtévesztő a jég miatt.
-Csak edzetted őket az életre, semmi több. Később már nem így nevezik, hogy úgy sem mered, hanem, hogy tedd meg vagy ki vagy rúgva, baja esik ennek-annak... A világ gonosz hely Reeven.
Mosolygok rá, ugyan, én ennél durvább dolgokat csináltam.
-A szex... nos a szexben örömöt okoz nekem, ha elégedettek velem. A Te orgazmusod az én sikerem, az én örömöm célját szolgálja. Megelégedettségemre van, persze, hogy teszek érte. A Te esetedben eléggé teszek érte.
Vigyorodom el, nehogy tévhitekbe ringassa magát, hogy milyen nemes lelkem van. Nemesen rohad, maximum.
-Nem vadul kell, hanem hosszan, kellemesen.
Mosolyogva csóválom a fejem. Bár ha az ölemre gondolt, azt csinálhatja vadul.
A küzdésre bólogatok, reméltem, hogy finomult a küzdelme, nem kialudt, mint egy szélcsendes estén a parázs utolsó szikrája.
-Áh... A japánoktól csak a katanákat és a sushit szeretem, még normális szeszt sem képesek készíteni. Szóval egy mese... emlékeztetnélek, hogy továbbra sem szeretem a meséket.
Mondom negédesen, negédes mosollyal. Aztán olvasom fel a kártyát és támasztom alá érvekkel, miért igaz szerintem.
-Természetesen, amikben mindig is. Igazából minden, amit csinálok tovább fejleszthető. Nincs olyan, hogy tökéletesen kiművelt tudás.
Sokat tanulok mai napig az ágyban, a festészetről, bármiről.
-Igen, elég sok minden. De inkább az a kérdés mindenkitől, TE miért élsz, mit akarsz elérni, hátrahagyni.
Legalábbis én így látom a helyzetet. Aztán húz megint, hallgatom. A füves ciginél biccentek, hogy megesik. A válasza logikus, ahogy a fellépés okozta mámor is. harmadik meglep, kissé elnyílik az ajkam, majd elégedett, kaján mosolyra húzódik.
-De csak mert még nem éltél át mindent... fogalmad sincs, milyen jó lesz MÉG velem...
Vigyorgok rá, elkapom egy csókra, ha már élvezte az elsőt, gondolom a sokadikat sem fogja bánni. Aztán dobok, lépek, húzok újra, ahogy kívánta. (Megoldás-12)

Valóban, kissé elhalványodik a mosolyom, elnyújtott hümmel emelem meg az állam.
- Nem mondhatom, hogy nincs igazad, ha még nem tapasztaltam, majd elválik, meglátjuk.
Azt hiszem szereti elhinni, hogy célt ért, ebben nem fogom akadályozni, különben is, még nem tudhatom. Előfordulhat, hogy nem merek majd neki hazudni és ennek semmi köze nem lesz ahhoz, hogy nem tudok félni, mert a megfoghatatlan érzelmi dolgoktól tudok, már kiderült, éppen attól, ami a másikban végbemehet, ami ahhoz vezethet, hogy elveszítem.
A kopaszon felnevetek, elképzelem.
- Így jobb. Mármint elvetted más fésűjét?
Érezni a hangomon, látni az arcomon, hogy szórakozok vele.
- Az vagy
Súgom közelebb hajolva, belenézve mélyen a szemeibe, de nem csókolom meg, hagyom, hogy a vágy elöntse, hogy igazán akarja. Nem is kell rá várni olyan sokat.
- Másképp, értem.
Sokatmondó pillantás, aztán a csók, amit készségesen, remegve a vágytól, ami bennem újra és újra fölhevül, viszonzok. Van pár éve…
-Három, négy?
Lehet már mondta, de eddig nem figyeltem annyira a konkrét korára, viszont, ha neki ilyen fontos, legalább azt megjegyzem most hány éves.
- Igen…
Lelelem az emberbaráti dolgokra, csepegtetem közben magamra a jeget, hátha enyhül a lüktető fejfájás, én azt képzelem jobb lesz.
- Nem, csak megfájdult a fejem. Az amnézia miatt szokott, ha nagyon konkrét emlékekre akarok erősen visszaemlékezni, olyasmikre, amihez általában érzelem kapcsolódik, vagy ami nem volt olyan kellemes. Elfogadtam és nem is bánom, hogy olyan voltam, amilyen, de szerintem tudat alatt mégis zavar egy kicsit, hogy bántottam másokat. Érzelmileg, vagy veszélybe sodortam őket.
Vallom be, hisz őszinte vagyok és próbálom megérteni hogyan is működöm. Édes, ahogy megfogja a homlokom, nem hiszem, hogy lázam van, maximum tőle magasabb a hőmérsékletem.
- Ne foglalkozz vele.
A jég is csak azért van, hogy jobban tudjak ráfigyelni.
- Igen, végülis semmi olyat nem csináltam, amit az élet ne csinált volna velük később, sőt szerintem fejlesztettem őket eztáltal. Csak nah…én se örültem volna fordított esetben, ha valaki palira vesz.
Vonok vállat.
Aha, szóval a szexben azért odaadó, mert neki visszajelzés, ha a másiknak jó. Lassan bólintok.
- Én meg már azt hittem ilyen önzetlen vagy!
Hülyéskedek, ez is látszik, kap az ajkára egy csókot. Csókolgatni kezdem az arcát, szóval tesz róla, kissé elmosolyodva hajolok el.
- Tudom, az emberek…nem véletlenül ragaszkodnak hozzád.
A vágtánál elnézem, ahogy a fejét csóválja. Minden mozdulata egészen egyedi. Talán nem is képek kellenének róla, hanem a mozgását megörökíteni.
- Hm…te vagy ebben a profi, majd felveszem a tempód a lovon is.
Kissé közelebb csúszok, jobban összeérjünk.
- Nem ízlik a saké? Egyébként anime, bár az inkább meseszerűbb, de vannak olyanok, amik nem, csak annyiban hasonlítanak a mesékre, hogy rajzolva vannak.
Ezen vigyorgom, még mindig rohadt szórakoztató, hogy nem bírja a meséket.
Bólogatok, hogy mindig tökéletesedni akar, ez jó mert haladás, célt ad az életének.
- Ezt mondtam én is, hogy mi értelme van a saját létezésének.
Jegyzem meg szórakozottan, aztán elszakadva a bűvköréből, felolvasom, mi van a kártyámra írva. Elsők. Az utolsó elsőm, mintha meglepné, aztán elmosolyodik és azt mondja, ez még csak a jéghegy csúcsa.
- Majd megmutatod…
Nyögöm, a fele már csókba fullad, szenvedélyesen kapom be az ajkait, simítom nyelvemmel az övét, játszom picit, aztán húz és várom, mit kapott. Addig leszedem a megpirongatott gyümölcsöket, amit időközben felraktam, egész jó, lassan, szopogatva eszem.

Fejezd be a következő mondatot! „A legjobban az hiányzik az életemből, hogy… „ Mondj néhány ötletet arra, hogyan szüntetnéd meg a hiányállapotot.

Vigyorgok a diplomatikus válaszán, jutalmul egy hosszabb forró csókot nyer vele, ha már nem tapasztalta milyen nem merni hazudni, akkor tapasztaljon valami kellemesebbet a szájával.
-Persze, hogy jobb, bár a rövid haj is jól áll, némileg kényelmesebb, de így markánsabb az arcom. Vagy legalábbis megkapóbb. Persze, elvettem, eltörtem, kidobtam… A szokásos gonoszságok, amivel összetörtem a gyönge kis lelkük.
Ecsetelem alattomos mosollyal, hízelkedő hangon, mint egy kandúr, akit simogatnak és épp engedi is. Játszik is velem, de most kívánom Őt, hamar el is lopom ajkairól azt a buja csókot, a kárörvendő mosolyával.
-Hmpf, négy. Most töltöttem be a 29-et kedves Reeven barátom, a te Kale-d nyolc évvel idősebb és tapasztaltabb Nálad. Vagy kilenc, ha a kiesett évet is nézzük.
Mondom negédesebben, majd csókolgatom a nyakát, ízlelgetve a bőrét. Amikor csepegteti a homlokára a jeget megnézem lázas-e, de mondja is, hogy csak a feje fáj, mivel erőlteti az emlékezést.
-Szó szerint nem éri meg, mert belefájdul a fejed, akkor miért csinálod? Az emlékek fontosak, de ha valami elveszett engedd el, szerezz újakat. Valamint fogadj el egy jó tanácsot Reeven: Csak azt lehet bántani, aki hagyja, hogy bántsák és csak azt tudod veszélybe sodorni, aki hagyja, szintén. Fiatalon amúgy is sok dolgot tesz az ember, nehezebb felmérni a következményeket. Ne legyél szigorú magadhoz.
Magyarázom kedvesem, hátha csökken a lüktetés a fejében, csókolgatom is a halántékát még pluszban.
-Akkor foglalkozom Veled, mit szólsz?
Csókolom meg, elterelem a figyelmét. Hovatovább azért is fájhat a feje, mert éhes, jobban járunk mindketten, ha vacsorázunk.
-Te nem voltál olyan szerencsétlen, hogy megtehessék, ennyire egyszerű. És igen, egyetértünk, ha hímes tojásként bántál volna velük, az élet előbb utóbb áttipor rajtuk. Így talán jobban viselték a nehézségeket.
Jaj ilyen álszövegeket annyit tudok mondani neki, amennyit akar, hogy kimossam az édesen melengető feketéset a lelkében. Pedig az úgy jó, ahogy van, majd rájön idővel.
-Hmpf, ne hidd, láss tisztán!
Nevetek, aztán csókolózunk, csókolja az arcom, én az állát veszem ajkaim közé puhán.
-Igen, teszek róla…
Duruzsolom a fülébe, kicsit ráharapva a cimpájára. Ragaszkodjon Ő is!
-Jó, felőlem egy lovon is ülhetünk, az sem rossz.
Cirógatom a vállánál és a felkarját, hogy közelebb jön.
-Nem, pocsék íze van. Ha meg rajzolva van valami, akkor az mese. A többit kikövetkezteted remélem.
Mint mondtam az aranyos dolgok nem érdekelnek, főleg nem a mesék. Kiskoromban sem szerettem őket, akkor most miért változna bármi is?
-Kinek mi, mindenkinek más az életcélja.
Markolok rá a fenekére, nem bírom ki. Aztán elmeséli mik a legkellemesebb első élményei, a csók kellemesen érint. Vigyorgok is arra, hogy megmutatom, nem türtőztetem már sokáig magam, szóval még csak nagyon türelmesnek sem kell lennie. Míg falatoz a gyümölcseiből, felolvasom a kártyám, de el is csendesedem.
-Hm. Nem igazán hiányzik semmi, ami azt illeti… talán hogy végre meglegyen a galéria, meg hogy még többen megismerjék az alkotásaimat… Na meg kéne majd találnom egy nőt, akit alkalmasnak minősítek anyaszerepre. Apám is jobban büszke lenne, ha ezek meglennének. De kapkodni nem fogok, van még időm.
Mosolygok rá, de érezheti, ezek előbb-utóbb megvalósulnak majd, mert meg kell nekik, de most perpillanat nem hiányzik jobban, mint bármi más.
-Bár a teljes őszinteséghez hozzátartozik, hogy amire éppen most, az adott pillanatban a legnagyobb szükségem van az az, hogy az enyém legyél Reeven Callagher… de az enyém is leszel, ezzel sem kapkodok, megvárom a vacsora végét.
Vigyorgok rá, kezem az ölébe siklik egy gyöngéd simogatásra, majd felkúszik a mellkasán, hogy érezzem a szívverését, mint egy börtönbezárt madár szárnycsapkodását.
-Na meséljél még nekem, húzzál egy mmmm… pirosat, húzok én is, mit szólsz?
Szeretem a pirosat, bár ez a szeretet kártya, ami nevéből adódóan szörnyű, de érdekel ezen oldala is ennek a srácnak. Kezem a combján és az oldalán siklik fel-le, egyre nehezebb nem arra gondolnom, mit tehetnék vele, kell valami ami visszazökkent, mi sem egyértelműbb, minthogy a szeretet kártya legyen az, nem de? ((Nekem legyen a piros-6-os))

Ahh csók szele elkap, beleélem magam rendesen, a levegővétel sem izgat, csak akkor pazarolok energiát erre, ha nagyon muszáj. Meg tudnék fulladni a pillanatban. Hunyorítok, milyen lehet rövid hajjal. Megpróbálom elképzelni.
- Nekem ez jobban tetszik. Milyen kegyetlen!
Röhögök fel ironikusan, ilyesmit mindenki csinált gyerekként, kap is érte egy jutalom puszit. Csók utójáték. Naés, ha rosszfiús? Annál jobban tetszik, izgat, vonz ez a sejtelmessége, kétessége…beleborzongok.
Az én Kalem…Csüngök az ajkain, ahogy ezt kimondja… Hosszabbat pislogok, aztán felfogom az értelmét a négynek és számolok.
- Engem ez nem érdekel, számomra kortalan vagy. Én élvezem, hogy fiatal vagyok, hogy a sejtjeim még újak és romlatlanok és nem érzem, hogy hátrány lenne.
Szerintem nekem nem állna jól a kor egyébként. Hátrább vetem a fejem, mélyen sóhajtok, ahogy a nyakam ízleli. Mmm…mit számít most egy jelentéktelen kis fájdalom?
- Hogy válaszoljak a kérdésre, mármint ugye elég konkrét példát akartam hozni, meg kellett erőltetni.
Sóhaj.
- Volt egy… Riley nevű srác, ő is nagyszájú, idegesített. Butább volt nálam, de mással nem is tudtam volna fegyelmezni, mint ésszel. Őt például rávettem, hogy lopjon az anyjától és vegyen pornót. Vagy ott van Peter, akinek fel kellett másznia egy fára távcsővel belesni az egyik osztálytásnőnk wcjbe, de akkor, amikor ürít, viszont béna volt, leesett, kibicsaklott a bokája. Nekem kellett volna… A csaj ráadásul szerelme s volt belém, neki is elég kínos volt. Nekem viszont akkor még nem jöttek be a lányok, lehettünk 8, 10 évesek és nem voltam kíváncsi rá milyen amikor pisil. Meg akartam szívatni és a srácot is, mert neki tetszett. Gondoltam kiábrándul.
Na ezekbe a konkrétumokba fájdul bele…
- Egyébként igazad van, néha szigorú vagyok. De már itt a gyógyír, nem? Te figyelmeztetsz
Lopok az ajkára csókot, nagyon jól esik, ahogy a halántékomat csókolgatja.
- Szuper!
Bújtatom az orrom a nyakhajlatába, alaposan magamba is szívom az illatát. Felrakom magamnak a gyümölcs-cukor kombót, ő meg süti gondolom a húst, majd utána még megetetem gyümölccsel is.
- Hát ha a jó oldalát nézzük, igen. Viszont trauma volt nekik azért, szóval nem hangoztatom. Hagy higgyék, hogy rendes vagyok.
Félmosoly, most már rendesebb, de elég sokszor érzek késztetést kiszúrni az emberekkel…
Azt mondja, ne higgyem, lássam tisztán. Megcsókolja az állam, átkarolom a nyakát.
- Oké. Te leszel a number one rosszfiúm.
Közlöm vigyorogva.
- Mhm…az biztos
Nyögöm, amikor bekapja a cimpám, ihh ez engem is izgat, elnyílik az ajkam, forró, kéjes sóhajokat kap az arcának egy bizonyos felére és a nyakára.
- Rendben, valami jó nagy csődörre.
Mármint, hogy ehm elbírjon minket. Hogy ez de bu*is volt, jóisten! //ilyeneken akad ki, amikor lefekszik veled XDXD//
Csókolgatom a halántékán én is, lefelé az arcán az álláig. Ott a gödröcskénél megállok, lágyan megcsókolom.
A saké és az anime nem az ő világa. A Pokemoon valóban aranyos, de láttam már nagyon brutálisakat is. Annyira nem vágom őket, de pl a Helsing --- //ú az de szar// abszolút nem gyerekeknek való.
- Nem nehéz kikövetkeztetni, de hiányos a tudásod, az animék kb hetven százaléka véres, brutális, vagy nem gyerekeknek való. Nagyon beteg népek, viszont nagyon jó történetvezetést tudnak produkálni és kreatívak. Nem vagyok szakértő, de semmi közük a mesékhez egyes álműfajaiknak.
Bólintok, hogy mindenkinek más az életcélja, aztán rámarkol a fenekemre, én végigsimítom a mellkasát, ágyékát, kissé lejjebb helyezkedem. A galériánál mosolyogva bólintok, a nő… visszafolytok egy sóhajt.
- Azt úgy képzelted ugye, hogy ő tudni fog a szeretőidről? Megemelem a fejem, mi az amire most vágyik, ohhóó! Széles és pirospozsgás mosolyba áradok.
- Húúha…rendben, jobb lesz várni, kaja után nem jó, emészd csak meg…
Nézek rá igézően, majd csókolgatni kezdem lejjebb csusszanva a hasát, nagyjából addig, amíg nem kezdődik a dorongja
- Rendben!
Feljebb megyek, így ő tud simogatni, én áthajolni rajta és húzni egy szeretetet.

Az övé: Idézz fel néhány gyerekkori emléket az édesanyáddal kapcsolatban, olyanokat, amikor érezted a szeretetét!

- Nekem az van, hogy gyerekkoromban nálunk milyen szeretet-nyelvek voltak használatban és milyen szeretetet kaptam anyámtól és apámtól… Basszus
Mormogom.
- Hát nem nagyon nyúltak hozzám, simogatás, puszi, jóéjtpuszi nem volt és nem tudom azért, mert utáltak, vagy valami hülye dogmájukhoz igazodtak, miszerint nem akarnak elkényeztetni. Sok ilyenjük volt. Ők azt pozitívnak gondolták, hogy lelőjék a poént minden nem valós dolgot illetően, télapó, Jézuska, ez pozitív, mert nem áltattak legalább. Ha valami jó volt, mondjuk volt fotókiállításom, vagy jó jegyet kaptam, úgy fejezték ki: Máskor érj el százharminc százalékot, a kiállításodba több időt fektethettél volna, tehát rengeteg elvárás volt, aminek, ha megfeleltem újabbak követték, ezért még többet, még többet akartam, ugyanakkor nálam ez azért nem működött, mert dekadenciába fulladt…elkezdtem lázadni és előbb kentem kutyaszart a cipőjükre, minthogy jóreggeltet köszönjek.
Elhúzom a szám, kissé nehezebben veszek levegőt, szar egy téma, de legalább a fejem nem fáj, ez csak rosszul esik, de nem érzem rosszul magam miatta. Elk*rták a nevelésem és kész. Semmi nem volt jó nekik, sehogy. Inkább hallgatom őt, miközben forró szőlőszemet rágcsálok.
- Nekem tetszik ez az egyszerre húzzunk dolog, lesz a következő a lélekerő? Az még neked nem volt és egész jó, de csak, ha tetszik a játék.

((Csókutójáték xD Ez tetszett))
-Mmm, szóval így jobban tetszem Neked? Hmpf, ennél voltam kegyetlenebb is, de egy óvodástól mit vársz?
Vigyorgok, lehet túlzok, kisiskolás voltam már, de mit számít?
-Kortalan? Meglehet az vagyok. Ahogy Te is, romlatlanságod pedig illanó árnyék csupán, ne sírj majd érte...
Vigyorgok rá, ahh, meg lesz Ő rontva, még ma.
-A pornó az egészséges fiatalkor része.
Hessegetem el a példát, hát ez alap, hogy ráveszi a gyávákat erre.
-Ha nem bír fára mászni az ő baja, nem a tiedé, hát ez semmiség volt ez a feldat.
De türelmesen hallgatom még, persze.
-Igazából mindig csak az életre nevelted őket, azzal, hogy egy értelmetlen epekedést akartál meggátolni még kedves is voltál. Nem tudod te Reeven Callagher, milyen gonosznak és kegyetlennek lenni.
Simítok a hajába, duruzsolom a fülébe. Kis kezdő, de majd megnevelem.
-Itt vagyok, igen.
Én mint gyógyír, hízelgő.
-Minden gyerek minden apróságot traumaként kezel, ne is hederíts rájuk.
Mondom legyintő hangsúllyal, majd eszem pár falatot.
-Hát második nem is lehetek, tudod, az nem az én rajtkockám.
Vigyorgok rá, csókolgatom az arcát, ahogy átkarolt.
A csődörös megjegyzésére sötétebben nevetek halkan, bele a nyakába, félig a fülére, amit szopogatok, kap ő sötét nagy csődört hamarosan.
-Hmpf... ha mutatsz valami értelmeset esetleg, hangsúlyozom esetleg, hajlandó vagyok megnézni veled. Azt a mesét.
Nekem az mese, rajzolva van. ((Nem láttam, de ha nem jó ne azt mutasd xD)) Aztán már fészkelődik, hogy markolom a fenekét, ahh, helyes, rá is kell hangolódnia.
-Nem, majd nem, mikor egy qva vagyok. A hivatásom is lesz szíves elfogadni.
Hördülök fel a leendő "jegyesemen". Csókolgatni kezd, lejjebb a hasamon, belemarkolok a hajába, hogy állj.
-Várok, de akkor ne ingerelj fel szép fiú, mert csúnya vége lesz. Alapból nem vagyok egy finomkodó valaki.
Méregetem, mint párduc a vacsoráját. Így is egy ideje merevedésem van, ha még itt erőteljesen flörtöl is velem, bajban lesz. Inkább javaslom a hülye vörös lapokat, vissza is mászik mellém, magamhoz is húzom ölelve, ne mászkáljon, szökdössön, csak olvasson. A sajátom kihúzom, de megvárom az övét. Ahogy elnézem bosszankodik, ahaha.
-Ilyeneken ne bosszankodj, a szüleid nem tudják milyen inspirálni valakit. De ahogy elnéztem, a mi szüleink pont ellentétei egymásnak, leszámítva a Jézuskát és hasonló f.szságokat, ahhoz amúgy is korán felnőttem. De tudod azzal, hogy ennyire hajtottak nem értek el rossz eredmény, intelligens és kreatív lettél, tájékozott és sokoldalú. Talpraesett... bocs, az eredményt látva nem tudom utálni Őket...
Csókolgatom a mellkasát somolyogva, hogy morog. Aztán felolvasom ami az enyémen van.
-Anyával? Anya folyton kimutatja mennyire szeret és rajong. Azt lenne nehéz, mikor nem ezt csinálja!
Mosolygok.
-De ahhoz képest mennyire nem bír főzni mindig csinált nekem reggelit, mindig bejön megmosni a hátam, közben beszélgetni, ne legyek egyedül, tudja nem vagyok oda érte általában. Egyszer vett egy könyvet, valami makroökonómiásat, mondván ilyeneket olvasgatok és meg akart lepni. Annyira nevettem, nem értette, pedig hát basszus, annak semmi köze a filozófiához, de hát számára fura címe volt, egyetemisták olvasták, hát megvette. Azóta is megvan, de sosem olvastam ki.
Nevetek, mert mai napig szórakoztat a dolog.
-Igazán? Akkor játszunk így. Mmm... tetszik. Tetszel... minden kedvemre van!
Vigyorgok rá, ellopom az egyik pirított gyümölcsét és csókolgatom a vállát, ujjaim szellőként kísértenek a testén. De húzok egy olyan kártyát mint ő (11-es)

Biztos jól néz ki rövidebb hajjal is, de…ezt szoktam meg, ez kell, ez tetszik. A kegyetlen óvodáson viszont elröhögöm magam.
- Hogy tudja a görög abc-t visszafelé. Szóval csak szemét voltál, mint a gyerekek általában.
Mosoly, kortalanság, Felix – mint egy reklámszlogen.
- Nem úgy értettem a romlatlant. Azt sejtem, hogy a közeledben egy lyukam sem marad szűz
Sóhajtok az ajkaira. Ecsetelem aztán néhány gaztettem, a fejem is belefájdul, de megfogadtuk, hogy kiterítjük a kártyáinkat, ez jött szóba. Azon csak vigyorogva bólogatok, hogy a pornó a fiatalság része. Kíváncsi vagyok neki az volt-e az első képes könyve.
- Valóban nem volt nagy ügy, de nyomást helyeztem rá, talán azért potyogott. Na mindegy, nem fogom emiatt elbőgni magam nehogy azt hidd.
Előtte, még egyszer? Neeem! És a gyerekkori traumákkal sem tudok már mit kezdeni.
- Nem... Te tudod?
Nézek rá összeszűkített szemmel de kutatólag, mert ez nagyon úgy hangzik: Kismiska vagy te fiam.
Közelebb bújok, ahogy súg és simogat…
- Tényleg…valahogy olyan sebezhető az ember az élete korai szakaszában.
Gondolkodom el ezen, közben ő eszik és kijelenti nem az a második típus. Hát tényleg nem. Én bezzeg dobogós sem vagyok.
- Sejtem, hogy nem neked való a második hely.
Tetszik, ahogy ilyen borzongatón belenevet a nyakamba és nyögök, ahogy a fülemnél jár, olyan közel préselődöm, biztos érzi, a dorong harcra készen áll.
- Hm..csak nem bízol bennem?
Kérdem somolyogva, mikor közlöm, nem minden anime mese ám. Viszont a Helsing nem jó elsőre (nem is láttam, amit igen, az szar, de fiús, azért adtam Reevnek) El kell gondolkodnom melyik neki való. Rámarkol a seggemre, kimondja, hogy kurva, vigyorogva kijavítom:
- Luxus.
Egyhamar nem lesz kis Felix az biztos.
Csókolom, de leállít, nem bírja, ha húzzák. Úgyhogy külön örömömre szolgál. Gyanúsan ártatlanul nézek rá.
- De velem eddig az voltál
Feljebb megyek, de a kezem rárakom a péniszére, nem mintha zavarna, hogy nem finomkodó, mert tud az lenni.
A jézuskás fa*ságon felnevetek, aztán hallgatom Rav szülei miben olyan másak, közben átkarolva ölelem, ideiglenesen lemondok a farka markolászásáról is.
Huh miket mond…Kipirulok, csillognak a szemeim, feljebb mászom, mint engedelmes. Ott a nyelvemen a kérdés, de nem kérdezek rá még egyszer, megmondta.
- Végülis…az eredmény egész jó lett, ha ezeket vesszük.
Megcsókolom, kissé reszketegen, túlságosan fel vagyok villanyozódva.
- Rendes lehet. Ennyire nem bírod a magányt?
Akkor nem véletlen, hogy több szeretőt tart, a lakótársa gyakran elvan.
Az anyukás történeten felnevetek kicsit. Fura…mármint azt gondolnám a szülei irtó okosak.
- Baromi aranyos lehet, az enyém ellentéte.
Valahogy úgy képzelem szőke, mindenben más, mint az enyém.
Tetszem, kedvére van, elégedetten vigyorgok, helyes…Így is akarom és már ki is találtam a következő programot (tegnap elalvás előtt)
Na akkor húzok, gondolom ő is, közben elcsen egy darabot a kajámból, veszek még elő gyümölcsöt magunknak, neki desszertnek.

Neki: Folytasd a következő mondatot legalább háromféleképpen! Ne gondolkozz, ne mérlegelj, mondd ki azt, ami először eszedbe jut.

- Milyen félelmeid voltak életed során, s így utólag visszatekintve, mennyire voltak ezek megalapozottak? Emlékezz vissza, hogy hogyan léptél túl az önmagaddal kapcsolatos félelmeiden (már milyen sikerült)! Mik voltak a trükkjeid magaddal szemben?
Őőőő féltem Liának elmondani azt a dolgot, mivel szende lelkületű megalapozott volt és ahhoz képest nem fogadta rosszul. Emlékszem, hogy egyszer csak kinyögtem, belevágtam, a trükköm az volt, mint mindig, ha szorongást észleltem, vagyis nem sokszor. Beleugrottam. Le akartam győzni, a félelem számomra a robbanásig ismeretlen fogalom volt és…rohadtul megviselt, ezt láttad te is. Előtte nem volt semmi. A szüleimet illetően csak dac és harag, de tudat alatt tartottam mélyebb dolgoktól, az egyik ilyen, hogy senki sem fog elfogadni olyannak, amilyen vagyok, mivel…senki sem tette. És régen ez nem is volt egyszerű.
Az utolsó mondatokat már lesütött szemmel pusmogom, veszek egy levegőt, azt hiszem ebből megértheti, miért volt olyan fontos, amit mondott.
- Van valami, amit nem tudsz. De azt mondtad… elfogadsz, bármi legyen, igaz? Nem tudom ez hogy működik, mert a lelki árnyalatokhoz nem értek, hogy mikor vagy felkészülve, meg ilyesmi, amit te is csinálsz velem, hogy fokozatos vagy. Nem működik az agyamnak egy területe, az, amelyik a veszélyérzetért felelős. Tulajdonképpen nem tudok félni. Se mélységtől, se magasságtól, semmitől, ami mondjuk halálhoz vezetne. A fizikai dolgoktól. Merthogy rájöttem az érzelmi terület más tészta. Szóval nem volt egyszerű velem és nehéz volt megtanulni, szó szerint tanultam mi az, amibe belehalhatok, ha nem állok vele le, mert egyszerűen nem érzem veszélyesnek. Minden ilyesmit csak logikából tudok kikövetkeztetni.
Komolyan nézek rá, hogy na ehhez mit fog szólni. Még a gyümölcshöz sem nyúlok, pedig azzal terveim voltak…

-Hmpf... neeem, nem mondanám. Szemetebb.
Suttogom neki a végét, kegyetlen vigyorral ékeskedve.
Aztán felröhögök, hogy mellettem nem marad megrontatlan lyuka.
-Mmm, hát, jól sejted, de minden szemérmességet is elpárologtatok belőled, mint a sivatag melege a legapróbb nedvességet is.
Kapom el az ajkát a fogammal, majd beszívom és megcsókolom őt.
-Azt gondoltam, d ez nem gaztett. Esetleg csíntevés, de ennyi.
Közlöm vele odavetett sóhajjal. Aztán arra a kérdésére, hogy tudom-e m az igazi gonoszság csak lassan kúszik fel és terül szét az ördögi mosoly az arcomon, majd halkan és alattomosan nevetek egy sort. Ebből azt gondol amit akar, de szerintem érdemes hallgatni a megérzéseire, hogy igen, tudom. A sebezhetőségre csak bólintok, csendben élvezem a közelségét és az ételt.
-Nem, az a legrosszabb. Rosszabb mint a harmadik, vallom a görögök ezen nézeteit. De pont emiatt oldottam meg mindig hamar, hogy én legyek az első.
Csevegem kellemes hangon egy csipetnyi romlottsággal és egy kanál kárörömmel fűszerezve és ízesítve. Aztán elidőzöm a nyakán és a fülénél, többet akarok belőle...
-Hmpf... mindenkinek jár egy esély, mindennek jár egy esély, a te animéidnek is. De ha nem fog tetszeni életed végéig hallgathatod.
Vigyorgok, ha ő így játszik akkor én emígyen. Nehogy elbízza magát, hogy adok az ízlésére. Idővel megtudhatja.
-Áh, igen, figyelsz, látom.
Húzom ki magam vigyorogva, egy fejrántással hátratessékelve az arcomba lógó hajam. A luxus lemaradt, valóban.
-A hosszútávú befektetéseimre vigyázok.
Nyílik el az ajkam, hogy a f@rkamra simít, tudom, hogy játszik, de intőleg nézek vele farkasszemet, hogy még ne feszítse túl a húrt. Akkor fájni fog. Qvára.
-Az eredmény a kedvemre van, majd kifejezem gratulációmat nekik, főleg ami a szopási technikádat illeti, azt a szónoklatot külön nekik tartogatom. Kérdés anyád vagy apád ajkait örökölted, kinek jár a külön dicséret.
Vigyorgok gonoszan, tudom, hogy nem kedveli őket és örömét lelni ebben. Megadnám neki szemrebbenés nélkül. Elegánsan, tegyük hozzá.
-Fogalmazzunk úgy, szükségem van rá, ha alkotok, ha filozofálok, de ettől eltekintve nem szívlelem az egyedüllétet. A társaság inspirál, főleg, ha intelligens. És anyám nem rendes, hanem szeretetteljes.
Javítom ki mosolyogva, mert a rendes, hát... a villanyszerelő rendes, ha nem kér sokat egy kis javításért.
-Édesanyám nem művelt asszony, de ettől függetlenül egyáltalán nem ostoba. Lehet nem old meg egy másodfokú egyenletet, de a metakommunikációval és az emberekkel való bánásmódban nála jobbat nem találsz. Ha élt volna Shakespeare korában megihleti a drága meleg barátunkat és a történet dráma helyett csodás boldog történet lett volna, ahol mindenki megkapja amire vágyik, mert lett volna valaki, aki kideríti mindezt és meggyőz mindenkit. Egyedül...
Teszem hozzá mosolyogva, elégedetten, mert anyámnál rafináltabb nő kevés van. Az élet iskoláját többszörösen is kijárta, annyi bizonyos.

((Nem írtad le mit folytassak, milyen mondatot xDD Ha leírod megtudod xD))

Hallgatom a félelmei kapcsán, bólintok a Liás résznél, megértem, a gyenge lelkűeknek ez borzalom, nekem csak puszta szelekció, semmi több.
-Ha nem mutattad meg milyen vagy, hogy vártad el, hogy elfogadjanak? Nekem megmutatod, de másnak megtetted? A szülők sokszor nem látják a fától az erdőt, mert önnön kivetülésüket, hibáikat, félelmeiket és vágyaikat látják a gyermekben, ami hiba, de kikövetkeztethető. De hidd el Reeven, egyáltalán nem nehéz kedvelni, aki vagy, ami vagy, főleg nem akivé még válhatsz!
Csókolom meg a mellkasát, majd ellopok egy fügét és hallgatom a további mondandóját. Megállok az egyik falat közben, át kell gondolni amit megosztott.
-Azt akarod mondani, ha egy kést szorítanék a torkodhoz, enyhén kiserkenne a véred, Te akkor sem félnél, maximum ideges lennél? Ez valóban nem egészséges. A félelem hasznos, határt szab. Persze kevés mértékben, de annyi kell. A szüleid nem csoda ha aggódtak érted, maximum a fizikai fájdalom tarthatott vissza, de ha megszoktad...
Fejezem be az evést, elég érdekes.
-De ezt jó tudni, ésszel heccelek majd kiscserkész, mert ész nélkül belevetnéd magad dolgokba. Tudod, ha ápolni kell Téged, lesz is és nem is lesz benne köszönet.
Somolygok rá, majd megcsókolom.
-A fokozatosság meg a lelkednek kell és a testednek. Ami fontos nekem, arra vigyázok.
Teszem hozzá, cirógatva a kulcscsontját.
-Megoldás kártyák?
Ha jól emlékszem van olyan, húzzunk most olyat. ((7))
-Amúgy... Reeven. Félni mindenki tud. Te is. Csak még nem volt okod félni.
Jegyzem meg direkt tárgyilagosan, hogy rávilágítsak neki erre, de nem azért, mert én meg akarnám ijeszteni. Vele más terveim vannak, hiába lenne kihívás a dologban. A lelke megrontása magasztosabb cél.

Összehúzott szemmel nézem.
-Nagyon szemét akarsz lenni.
Lehet az volt egyébként, belőle kinézem. Elkapatom az ajkaim, beszívom, csókolom én is az övét, elmélyülök benne.
-Hmmm, azt nem lesz nehéz. Egyébként azt hittem az tetszik, szórakoztató
Emlékeztetem finoman egy korábbi beszélgetésre.
-Oké, akkor jó, egy igazi gonosz jobban tudja.
Nem tartom annak, maximum kétesnek, viccelek. Egyelőre. Úgy csinál, mintha az lenne, a maga kifinomult módján, engem szórakoztat a dolog, szexi, kívánatos és izgalmas, ha ilyen teátrális dolgokat csinál, minthogy gonoszkodva felkacag.
-Miért rosszabb?
Érdekel ez a filozófia, nézem borzongva ahogy eszik, a mozdulatait, félig behunyt szemmel, hogy aléltan élvezzem a kényeztetést. Életen végégig? Felcsillan a szemem, az hosszú idő!
-Rendben, életem végéig, megegyeztünk. Minden karácsonykor küldhetsz „én megmondtam…” kezdetű képeslapot
Nevetek a nyakhajlatába, és ha már ilyen közel vagyok, bele is csókolok.
Ahogy kihúzza magát, esküszöm, mint egy páva. Vigyor és fejcsóválás közepette lehelek csókot a kulcscsontjára.
-Szóval ilyen jó üzlet vagyok neked, hm…ki gondolná?
Fojtok el egy mosolyt és próbálok leszakadni a farkáról, átmenetileg, de a simítás, a provokatív nézés megvan, egyedül a játék túlérdekességének köszönhető, hogy nem szaggatom szét azokat a bizonyos húrokat. Gonoszan felkacagok, elképzelem anyám arcát, amint a szopási technikáim elemzik neki. ÁÁÁÁ
-Imádni fog! Hm…apámét azt mondják. Ő nem sz*pott f*szt, legalábbis nem tudok róla, de majd megtöröm a családi hagyományt.
Kacagok, igen ez tetszik.
-Na igen, gondolom nem egyszerű értelmes társaságot találni. Inspirál…engem csak nagyon kevés ember tud.
-Legyen, te ismered jobban.
Mármint az anyját, nekem oly mindegy, olyasmi ez, amit talán sosem értek meg. Egy normális anya? Jézusom milyen lehet?
-Akkor tőle örökölted a metakommunikációs képességeid! A tied…hát nem semmi. Az enyém olyan, mint egy darab száraz kóró, merev, mint a deszka.
Mármint anyám, nem én. Viszont…talán csak természetben van meg a simulékonyság is, még gyakorolnom kell. Neki viszont nem hiszem, hogy valaha ilyesmikkel kellett bajlódnia, örökölte, kész.

//ÁÁÁÁ, ne haragudj, siettem XD este volt, stb, blabla //

Folytasd a következő mondatot háromféleképpen! Ne gondolkozz, ne mérlegelj, mondd ki azt, ami az először eszedbe jut!
„Én az a fajta ember vagyok, aki…..”

-De megmutattam. Amikor megmutattam, akkor volt baj. A szüleim tudják, velük azért vagyok önmagam, mert gyűlölik és idegesíti őket… Aztán a bandában is sokszor kiviláglott, hogy hát hűűű nem csak egy nagyszájú, gátlástalan bohém vagyok, mint ők, hanem tudok mélyebben gondolkodni. Tudod hányszor, hányan nem értékelték és értették a szövegeim? Neveztek túl elvontnak? Egy idő után elvonultam és nem mutogattam, megszoktam az elzárkózást, azt kapták, amit vártak, ez könnyebb volt nekik, nekem is abból a szempontból, hogy nem éreztem magam… sebezhetőnek.
Kicsit lesütöm a szemem. Nem nehéz kedvelni? Reménykedve pislogok fel rá, kicsit nevetek ezen: akivé válhatok!
-Legyen igazad…
Ha számára kedvelhető vagyok, nekem az bőven elég. Sebastian és Lia is meg fognak ismerni jobban és már tudom, nincs más választásuk, mint elfogadni, mert az leszek én. Olyannak, amilyen, nem akarok többé álarcok és hazugságok mögé rejtőzni, az nekem nem kielégítő.
Bevallom neki deficitjeim egy részét, ehhez enni kell, de épp ő sarkallt erre.
- Igen. Semmit nem éreznék. Belekeveredtem nemrég egy túszdrámába, pisztolyt szegeztek rám, de semmi. Mérges lennék rád, mert azt hinném, meg akarsz ölni.
Bólintok, hogy végülis igen, emiatt feszült lennék.
-Igen tudom… Aggódtak, szóval ebből a szempontból az ő hozzámállásuk is érthető valahol. Sosem tudtak megküzdeni ezzel. A fizikai fájdalom szokott. Elég jól bírom, pont mert sokszor volt benne részem, de azért van egy határ és onnantól tudom már, hogy veszélyes valami, az akadályoz.
Biccentek. Kicsit kiszárad a szám, a pezsgőért nyúlok. Iszok egy kortyot, aztán feszülten ránézek, de megint kiscserkésznek nevez. Félszegen elmosolyodom.
-Bizony. Nincs olyan, amit ne mernék megtenni. Mi lehet abban olyan rossz?
Kicsit feloldódom, hogy nem fogadja negatívan, reszketve, hálásan bújok hozzá egy csókra.
Fontos vagyok neki!!!! Csillogó szemmel ölelem át ajkaimmal megint, nem mellesleg karjaimmal is.
-Uhm…jó, jó, várok, bízom benned, eddig még nem csalódtam
Simítok végig az arcán, aztán magunk elé teszem a megoldásokat. Közben elveszek pár szőlőszemet én is.
-Csak Lia kapcsán, hogy nem fogja elfogadni azt a dolgot. Amikor emberek lesznek fontosak akkor képes vagyok rá
Biccentek, húzok egy kártyát, bekapok egy szőlőszemet. A másikat az ajkára helyezem és végighúzom annak íve mentén. Uh….egészen borzongató.
Kis fáziskéséssel pillantok a saját kártyámra.

Vedd sorba, mondd el, hogy milyen dolgokat akarsz holnap csinálni! Állítsd a feladataidat fontossági sorrendbe.

-Hááát a legfontosabb holnap szexelni veled még egy jót, mielőtt hazamegyünk, enni adni neked és magamnak, megreggelizni valami tök inspiráló helyen. Elvinnélek sétálni, biztos vannak itt izgalmas helyek, még mielőtt hazamegyünk fedezzünk fel mást is, ne csak ezt a házat. Aztán megegyeznék veled mit akarsz még csinálni, aztán elindulnánk haza, elvinnélek kocsival. Fürödnék! Azt mindenképpen és este nemtom, olvasnék. Majd ajánlhatnál valami jó könyvet.
Mosolygom rá, várom neki mi jutott.

Minden vég kaput nyit az újnak. Idézd fel életed fájdalmas állomásait (legalább kettőt) amikor valami számodra fontos befejeződött! Mik voltak azok az új, jó dolgok, amik éppen ezért kezdődhettek el?

+16

-Én nem csak akarok...
Közlöm egy ragadozó mosolyával. Az is vagyok, nem is vitás, csak sokan képtelenek elhinni, hogy egy ilyen csinos arc, egy ilyen kellemesen búgó hang, egy széles mosoly, a kedves gesztusok birtokosa bármi gonoszra is hajlana. Ohoh, naiv emberiség.
-Szórakoztat is. De egy idő után azt élvezem, ha kiéled a bujaságod, szemérem nélkül.
Szeretem a pajzán embereket, ők is legalább annyira szórakoztatnak.
-Végre belátod.
Látom rajta, a nevetéséből kihallani, hogy nem hiszi, hogy romlott lennék. Naiv Reevenem, észre sem veszed, de már megindult a feketeség a szívedben, a gonoszság magvait már elültettem benne, lassan, de biztosan kihajtatom és gondozom majd benned. A gyümölcse pedig az ambróziánál is édesebb lesz!
-Mert örök másodiknak lenni a legkegyetlenebb sors. Csupán árnyék vagy, aki alig marad el az elsőtől, mindig hozzá leszel mérve, ő a kiindulási pont. A harmadik emberben a lehetőséget látják, nem hasonlítgatják, neki van még lehetősége kitörni. Érted már?
Gyűlölök második lenni, a tarthatatlan állapotok egyike.
-Inkább tejszínhabbal ráfújom a testedre és lassan lenyalom, cseresznyének meg kikiáltom a f@rkad végét és elszopogatom. Hmm?
Vetem fel neki az ötletet, nem vagyok egy képeslap író fajta.
-Több mint üzlet, hobbi.
Nevetek, üzlet? Bár befektetés, valóban, nem tagadom.
-Oh, attól hogy, nem tudsz róla, nem jelenti azt, hogy nem esett meg vele. De majd akkor az Ő ajkait is dicsérem, hogy igazán alkalmasak erre a nemes feladatra.
Csókolom meg nagyobb hévvel, mert az emlék kísért arról az orális emlékről, másrészt tetszik, ahogy kacag rosszmájúan ezen a csínyen.
-Ketten vagyunk.
A legtöbb ember szerintem hülye vagy unalmas, örülök, ha valaki értelmeset vagy szórakoztatót találok.
-Furcsa is lenne ha Te.
Még akkor is állna, ha az ágyasa lenne, maradjunk annyiban.
-Mindenki kilazítható, alaposan ki kell ny@lni, megb@szni, ellazulna hidd el, kivirágzana, csak úgy ragyogna!
Nevetek, láttam már ilyet. Az anyja sem reménytelen.

Aztán jön a kártyalap, hogy milyen fajta ember vagyok? Nevetek rajta.
-Én az a fajta ember vagyok, aki eléri amit akar, aki megkapja amit akar és aki nem fél mindezért cselekedni.
Sűrítem neki össze, kaján félmosollyal, de szerintem nem mondtam neki újat. Ma is meg fogom kapni amit akarok és az a valami Reeven szüzessége lesz.
-Mert ostobáknak akartál megfelelni, az ember megválogatja kinek mutatja meg igazi önmagát, erre nem mindenki méltó. Azzá kell válnia a másiknak, itt elcseszted barátom, de már okosabb vagy. Nem féltelek. Én akarlak.
Engem vonzz a természete, az elvontsága, a bohémsága, a kegyetlenebb éne. Nagyon is, kicsit erősebben harapom meg a vállánál, érezze csak, hogy nem álmodik, ez a valóság.
-Hmpf... ha meg akarnálak ölni sokkal jobb módszert választanék.
Jegyzem meg széljegyzetként, majd folytatom.
-Szóval nem érzed a határokat. Ez ijesztő.
Rándul elgondolkodó fintorba az arcom, majd körmeimmel végigkarcolom a mellkasát és a hasát.
-Veszélyes játszótársat választottál magadnak. Reeven... sose itass le. Ne adj drogot se. A saját biztonságod érdekében gondoskodj róla, hogy mindig józan maradjak. Érted, Reeven? Megjegyezted?
Nézek teljesen komolyan a szemébe. Ha nincs kontroll benne, amikor bennem sincs, elszaladhat velem a hév, komoly kárt is tehetek benne. Nem áll szándékomban, így ketten kell ügyeljünk egymás különcségeire. Az pedig, hogy jól bírja a fizikai fájdalmat csábító. Kecsegtető...
-Botor vagy.
Vigyorodom el, szóval mi lehet abban olyan rossz? Ahh... egyszerre akarom gyötörni és kényeztetni, ilyen alanyom még nem volt. Mindkét típusomba beleesik, olyan, mint egy kuriózum.
-Nem is fogsz. Megkaplak, efelől ne legyen kétséged, élvezettel fogsz nekem legközelebb pucsítani.
Vigyorodom el, ahh, már megmártanám az ecsetem benne, az is érezhető. Remegve sóhajtok a vágytól, amit elnyomok, de a gondolatok kísértenek. Túl finom falat, de teli gyomorra nem jó közvetlen a szex, tapasztalat.
-Ha nem fogadja el, nem méltó arra, hogy szeresd és gondját viseld. Igazából semmi olyat nem tettél, ami miatt ferdén kéne rád néznie. Ez nagyjából olyan mintha részegen elütnél valakit. Bár nem, az inkább nagyobb hiba lenne.
Elvégre részegen volán mögé ülni... meg a pia nehezebben okoz függőséget, nagyobb a felelősség, mint egy drogos gyújtogatásnál, meglátásom szerint. Elmosolyodom, hogy a szőlőszemmel simít végig az ajkamon, nyelvemmel nyalogatom először a gyümölcsöt, majd lassan bekapom, valamelyest az ujját is, majd úgy eszem meg, végig szemezve vele.
-Hm, egy jó könyvet? Olvasd el a szolgálólány meséjét. Ez egy orwelli ihletésű disztópia. Érdekes gondolatok gyűjteménye.
Igaz, egy nő a főszereplő, központban a termékenység adományával, ami már ritkának számít, de szerintem érdekes könyv, elgondolkodtató.
-Amúgy nekem tetszik a program Reeven... főleg az első pont!
Vigyorgok és megszívogatom a nyakát, kezemmel a csípőjét simogatva, élvezem az együttlétet vele. Aztán csak ráemelem a tekintetem a kártyámra.
-Hmpf... fájdalmasat mi?
Fintorgok egy keveset, ez már kellemetlenebb kérdés, sőt mi több, bosszantó. Gondolkodnom is kell rajta.
-Az első talán az volt, amikor megtapasztaltam, mindenki pótolható. Én is. Tizenöt voltam, volt egy állandó kuncsaftom, aki a partnerem is volt. Élveztem vele a szexet, elvitt színházba, kiállításokra, partnere voltam, akivel társaloghatott. Tíz évvel volt idősebb, alig számított, én férfiasabbnak tűntem a koromnál, Ő fiatalabbnak. Imádtam, úgy éreztem kölcsönös. Legalább egy évig vagy inkább tovább találkozgattunk, amikor egyik napról a másikra közölte, elutazik és ennyi volt: szép és jó, de keres mást. Hmpf, az ember hajlamos többet képzelni egy kapcsolatba, mint amilyen valójában, de jó lecke volt arra, hogy tudjam hol a helyem, hogy amíg nem én választok, hanem engem választanak nem lesz tartós. Erik... az egyetlen kivétel talán, nem is hittem volna, hogy ő ilyen sokáig velem marad. Azt hiszem Ő ellenpéldája az előzőnek, de ez persze nem probléma. De mivel kettő a minimum nos... a másik Leila azt hiszem. Az a kis ringyó mai napig bosszant, a mocskos félvére igazán kívánatos nőt takar, de rettentő irritáló személyiséggel. Vele kapcsolatban arra döbbentem rá, hogy a szépség olyan dolgokat is felül tud írni, mint a józan ész, a logikus gondolkodás, a megfontolt döntéshozás... mindig neki adtak igazat, Ő volt a tökély. Lyana... a művészneve, az iskola null IQ-jú szőke ciklonja. Ott rádöbbentem, a természet adta szépséggel vissza kell élni, mert visszalehet. Törekedni kell egy kisugárzásra, hogy az ilyen agyatlan cicababákat ne bálványozzák az agyatlan hülyék, mert attól ideggörcsöt kapok. Mindennél jobban gyűlölöm a hülyéket és az ostobákat, de hogy még sikeresek is legyenek nonszensz...
Közlöm elfojtott dühvel, mert bosszant az emlék. Nem most volt, főiskolán, de nem bírom feldolgozni azt a pofámba hintett elégedett győzedelem ittas mosolyát, hogy Ő már valaki, míg én még nem. De csak idő kérdése, mint minden. El is veszem a pezsgős poharat és felhajtom a tartalmát, kell az oldás. Feszült is lettem, de ezek az emlékek mindig azzá tesznek, Reeven akart ilyet játszani, hát megkapta.

Vállatvonok, nem csak akar… Nekem úgy tűnik, túlságosan megátalkodottnak akarja feltüntetni magát. De ha az, valamiféleképpen azt is el kell fogadnom, hisz őt kértem.
Szóval nem örülne, ha sokáig lennének fenntartásaim a dolgok ellen, amik kettőnk közt történnek. Hunyorítok.
- Jó, bármi buja eszembe jut, megcsinálom és azt szeretném…ha te is kiélnéd.
Pillantok rá lentről felfelé, de komoly nyomatékkal. Gondolom, neki több van és kreatívabb etéren.
Hülyéskedem megint ezzel a gonoszságával.
- Hm, ezen még sosem gondolkodtam…
Milyen másodiknak lenni. Töprengő arcot vágok. Nem is voltam eddig.
- A harmadik lehet első is, de a második örök második marad? Hát nem tudom…ha valaki nagyon küzd, de második, miért ne érhetne az első helyre? Én ezt nem tartom kizártnak. Érdekes, amit mondasz és nem megcáfolni akarom, rossz lehet, de lehetőség a másodikoknak is van.
Az én gondolatvilágomban.
Amit mond nem éppen karácsonyi képeslap… Kissé eltátom a szám, ez mosolytátás, illetve a nyitottság miatt nevetőtátás, lefújja és úúúúh…belevörösödöm.
- Aháááá, szóval az lesz a vége…hm ezt választom, ez mintha jobb lenne a télapónál.
Bólogatok nagy, kikerekedett szemekkel. Uh… Úh… Húúúh
- Szóval én vagyok az egyik hobbid?
Nevetek fel ezen, nem üzlet, inkább kedvtelés, valami könnyebb és kötetlenebb.
Apám és a sz*ás, megrázom a fejem undorodva.
- Apám? Ő előbb vágná le.
Ez már bizarr, vontatottan nevetek fel, mi történne, ha…atyám, ezt így közölné vele. Kék vagy zöld lenne-e a feje? Hirtelen elkap egy vad csókra, hevesen viszonzom, bár fogalmam sincs mi izgathatta fel ennyire.
Például ő tud, de nem teszem hozzá, így is…olyan nyilvánvaló, hogy inspirál.
Bizony fura lenne, hehegek ezen, aztán viszont blöázok, anyám nyalva, ne már…
- Fuj, ne már, inkább hagyjuk az anyámat.
Még a végén nem szexelni fogunk, hanem foghatja a fejem a mosdótál felett, ha…van olyan itt.

- Hú, eztán a határozott fellépés.
Mosolygom, nem lep meg. Akármilyen egoista b**+ igaza van! Megkapja, eléri, és nem hiszem, hogy ez csak velem működik. Szóval ezzel nem mond újat.
- Tényleg nem mindenki, igazad van.
Felderül az arcom, hogy már fejlődtem és meg is beszéltük, hogy ő meg fogja, ő méltó, ő jó lesz, tökéletes, hevesen bólogatok.
- Majd te megtapasztalod a dolgokat, amiket eddig talán senki más.
Közlöm igéző szemekkel meredve a szemeibe, beleborzongok a vállharapásba, sőt egy szexnyögésnek is beillő sóhaj hagyja el ajkaim.
- Nem állna érdekedben, hisz pont az előbb beszéltük, hogy nem vagy elhalmozva értelmes emberekkel.
Súgom a fülébe kajnánul, leheletemmel borzongatva a nyakát. Nehéz megállni, hogy ne húzzam fel maximálisan…. imádok a tűzzel játszani, ha az ő hobbija én vagyok, máris megvan az enyém. Lángra kapni a közelében és elveszni a feltörő szikrákban, csak nézni…kábultan, mélán, átérezni a veszély velejét és kiszívni, megélni mindenestül. Ah… talán ő lesz az én eleven tüzem? A ravernonmánia? Közli is, hogy ijesztő ez a dolog, biccentek, számára lehet, hogy az.
- Tudom
Mosolyodom el szélesen, vadul csillogó szemekkel. Pont ezért lesz nekem tökéletes…
- He…? Hm…nem hiszem, hogy megölnél. Azért annyi kontrolom van, hogy azt ne hagyjam, nekem is vannak határaim. Nem ismerem őket és nem tudom belőni melyik helyzetben hol helyezkednek el, de vannak. Nézd Ravernon, én nem akarom, hogy mellettem visszafogd magad. Hogy soha ne lehess részeg például, ha velem vagy. Nem azt mondom, hogy úgy, mint az állat, hogy hányj, ne emlékezz, a kellemetlenségig idd magad, de néha nem árt kikapcsolni. Én is akarlak, olyankor is akarlak és nincs az a veszély, amit ne vállalnék ahhoz, hogy önmagad lehess. Te is. Ez fontos. Éppen olyan fontos, mint ahogy én az lehetek.
Nézek a szemeibe én is komolyan. Valahol irtóra meghat, hogy félt magától, dübörög a szívem. Nem is értem miért, biztos adrenalin. De…szomorú lenne, ha mindig óvatoskodna.
- Persze azt nem akarom, hogy mondjuk…kikötözz és ostorral véresre verj, mármint…nem úgy, hogy maradandó nyoma maradjon, vagy te is csonkíts, de a sebek behegednek.
Vagy nem tudom mire gondolt… A legtöbb igen. Nem tudom, mit csinálna részegen, azért nagyon kínozni nem hagynám magam, de foglalmam sincs, mire gondol… amíg egyszer le nem itatom.
- Dehogy is. A te ápolásod nem lehet rossz, még ha… a kín keveredne is a különös törődéseddel
Simítom hátra az egyik hajtincsét.
Élvezettel pucsítani. Uh, ebbe nem gondolok bele, nagyon b*zis jelenet, csak mosolygom. Hát…ahha…
- De, igazából elfogadta. Már beszéltem erről neki. Hát… nézőpont kérdése, de hagyjuk most.
Nem akarok megint bedepizni, gondolni rá, hogy elpárologjon ez a vágyittas pillanat. Beárnyékolja valami. A szőlőszemet bekapja, felveszem a szemkontaktust, bűvöljük egymást, nézem ahogy…erotikusan bekapja, az övével együtt nyílik el az én szám is.
- Hm, oké…
Remélem megjegyzem a címet, mert néha…annyira magával ragad a lénye.
A program bejövős, ennek örülök, ajakcsókot kap reakcióképp.
Hallgatom a történetet.
- Jé, ez olyan, mint mi…
Legalábbis az eleje…
- Hm, sajnálom, de szerintem ideális esetben kölcsönösen kell választani. Nyilván a tied nem olyan volt, hanem megszeretted gondolom és tanultál belőle abból a szempontból, hogy ez ilyen munka és nem kell hát…érzelmeket vinni a dologba, viszont ne hagyd, hogy rádtelepedjen és esetleg más kapcsolataidra is rányomja a bélyegét. Ne ebből indulj ki, hogy mindenki pótolható. Valahol igaz, valahol szomorú lenne ennek megfelelően élni, mintha senki sem lehetne soha pótolhatatlanul fontos és szerintem ez nem jó, lehangoló és magában hordozza az ellentétét is. Igen, mindenki pótolható, ugyanakkor senki sem lesz ugyanolyan soha, mint egy másik.
Erik…aha, ő fontosabb, mint az a Seth. A komoly ellenfél.
//szóval Lyana XXD//
Hihetetlen milyen dühbe jön egy jelentéktelen kis p*csa kapcsán. Ajkamba harapok, hogy ne röhögjek fel, megvárom, míg megissza, aztán közelebb hajolok, mutatóujjammal megérintem az állát, kicsit megtartva a fejegyensúlyt.
- Hé, ugyan már, nem lehet ilyen fontos. A világ sajnos ilyen, rengeteg üresfejű és szép nő mászkál benne, akik elérnek ezzel dolgokat. Nem lehet neki valahogy ártani?
Nézek rá tök „ártatlanul” pislogva, azt mégsem mondhatom, megverem, mert nő, de tönkretenni, mondjuk. Átkarolom, úgy nézek rá kérdőn, bár Ravernonról van szó, ha olyan „gonosz” mint mondja szerintem megpróbálta…

karakterinformáció