Ma újra láttalak (Josh és Elee)

Tárgy: Re: Ma újra láttalak (Josh és Elee) Pént. Dec. 04 2015, 01:15

A feltételem… Hát, mit ne mondjak, ha Ő javasolta volna, lehet, sírva fakadok. De én voltam az, aki bátorra italozta magát, és pillanatnyilag jó ötletnek látszott. Illetve, most sem tűnik – még – annak, és most már akármi lesz, így marad. A vétó jogát azért felajánlja, és valahol megkönnyebbülök, másrészről… De nem, nem fogom kihasználni ezt akiskaput, ma erős vagyok, és mindent vállalok.
- Rendben. – egyezek bele mosolyogva – De határozzuk meg, hogy hányszor lehet vétózni, mert ismerem magam, és csábít a kiskapu. – mosolyom szélesedik, mert elképzelem a fejét, ahogy mindent megvétózok. Vagy… Nem, azt hiszem, nem nevetne velem.
- Örömmel hallom, mert ma nem is járnál sikerrel. – kacsintok rá, jelezve, hogy ma lesz a napja, amikor neki kell leráznia engem. Már ha meg akar tőlem szabadulni.
Leülünk a padra, és valahogy kívülről látom magunkat; a metakommunikációnk valamelyest elárulja, hogy nem tudjuk, hogy is v agyunk egymással, mert bár egymás felé fordulva ülünk, és nem is vagyunk igazán zártak, az érintés nincs meg. Csak majdnem.
- Köszönöm. – sütöm le a szemem, mert a bókokkal még mindig nem tudok igazán mit kezdeni – Szerettem is, de hivatásszerűen csinálni már nem tudnám. Kicsinál. Bár a csajok szerintem ebből a szempontból rosszabbak, mint a fiúk. Nem tudod elképzelni, mikre képesek egy-egy jó munkáért. – forgatom a szemem és nevetek, mert hát vannak sztorik, amik ma már csak mosolyt csalnak az arcomra, de akkor és ott… Hát, elég kemény időszak volt. Annál is inkább, hogy a pasiknál ez azért másképp van, ők nem csak fotózásokból élnek, a kifutón is mozognak, vagy csak mellékesként csinálják, ahogy szerintem Josh is csinálná; szerintem soha nem adná fel a színészkedést, és nem is szabadna, mert jó benne. A csajok… Én sem jártam sokat kifutón, talán ha kétszer. Fotózásokból éltem, és nagyon oda kellett figyelnem, hogy ne halásszák el előlem a munkát. Aztán a szerepekről faggatom. Hihetetlen, hogy mennyire átszellemül, ha a színészetről beszél. Újabb pont, hogy miért nem szabad soha feladnia ezt az álmát. Be fog futni. Be kell futnia. Ezekkel a szemekkel… Filmvásznon van a helye.
- Szóval ezzel azt akarod mondani, hogy semmilyen úton-módon nem lóghatok be a próbádra? – mosolygok kicsit kihívóbban, amikor a titkos szerepéről csöpögtet információkat.
- És énekelsz is? – csillan fel a szemem. Szeretem a hangját, kíváncsis vagyok, hogy milyen lenne egy musicalben.
- Jó, a paróka valóban szörnyű volt, meg az az egész koncepció… Még szerencse, hogy a megrendelőnek bejöttek a közös képeink, és a keresztes verziót csak kicsiben használják. – nevetek fel, és fel sem tűnik, hogy ahogy hátrébb dőlök, sikeresen sípcsonton rúgom.
- Jó, persze, de a festés azért más, nem? Azért egy fotó egy kattintás, simán lehet közben helyezkedni, meg fél óra alatt készül vagy hatszáz kép, különböző pózokban… - elhallgatok, hisz ott volt Ő is, minek magyarázzam hosszasan – És honnan jött az ötlet, hogy festmény készüljön rólad? Csak nem valami titkos rajongó rendelte? – cukkolom kicsit, de valahogy nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy egy hatalmas portré készül róla, amilyenekkel tele vannak az ír kastélyok, meg ilyenek. Persze simán lehet, hogy valami sokkal modernebb cuccról van szó, de hát amennyire értek ehhez… Csak annyira vagyok benne otthon, amennyire a tanulmányaimhoz feltétlenül szükséges.
- Okés, majd nézek valami eseményt a közeljövőben. Szoktak lenni ilyen hogy is hívjákok… - keresem a szavakat, és idegességemben jár a lábam, újra sikerül eltalálnom a lábát a cipőmmel – Bocsi. Szóval ilyen koktélpartik, meg ilyesmik. Sosem szoktam elmenni, mert egyedül nem vicces, de akkor majd elkísérjük egymást és lesz menekülési útvonal. – villantok rá egy ezer wattos mosolyt, mert vele tényleg jobb bulinak ígérkezik, mint egyedül.
- Én nagyon szerettem versenyezni. Iszonyat adrenalin bomba, és óriási a pörgés. – kicsit a múltba révedek, elsiklik a tekintetem a válla fölött, aztán visszatérek a jelenbe, és ismét a szemébe nézek. Bár ne tenném, mert elakad a lélegzetem azoktól az istentelenül kék szemektől.
- Nem, Principessa még nem áll készen. Illetve… Nem kottyanna meg neki, de még elég fiatal, nem akarom túl hamar megterhelni. De Django és Fondante már mehetne, jó kondiban is vannak… - igen, most már biztos, hogy kinézek magamnak egy kisebb versenyt. Vissza kell térnem, nincs mese. – Igen, csakis ugróban, ahhoz értek. – mosolygok, mert most is bele tudnék menni a szakágak közti különbségek ecsetelésébe, mint bármikor, de félek, nem értékelné a vérmes érvelésemet.
- Jó buli, tényleg, legalább egyszer ki kell próbálnod. – bíztatom, majd szólok neki, ha már tudok valamit.
- Szívesen látlak, tudod. – billentem félre a fejem, és fel sem tűnik, hogy már megint rugdosom, csak azon kapom, hogy a lábam már az ölében van. Kicsit kikerekedik a szemem, szinte érzem, ahogy kitágul a pupillám, tenyere forró a bőrömön, és most is, mint mindig, mintha gyenge áram cikázna át a testemen. Egyikőnk sem szólal meg, csak bámuljuk egymást. Önkéntelenül megnyalom az ajkam, mert úgy érzem, kiszáradt a szám.
- Elee! Hahó, már vagy egy órája keresünk! – hallom meg Ava hangját, aki vadul integet felénk – Itt a táskád, mi lelépünk, de mulassatok jól. – kacsint rám, és mielőtt még bármit is mondhatnék, már ott sincs, valami pasi oldalán elhagyja a Hamilton’s-t. A táskámat az ölembe ejtem, és figyelmemet ismét Joshra irányítom.
- Azt hiszem, megöltük a bulit. – nevetek, de nem bánom. Kezdünk oldódni, és valahogy teljesen hidegen hagy, hogy a csajok miket fognak pletykálni holnap, vagy az elkövetkező egy-két hétben. Most csak Josh van, és ma Ő a főnök.

Tárgy: Re: Ma újra láttalak (Josh és Elee) Szomb. Dec. 05 2015, 05:19

Azt hiszem, elhamarkodott kérés volt részéről, hogy ma legyünk teljesen nyitottak. A vétójogon fellélegzik, de aztán azt javasolja, korlátozzuk be ezt is. Az az érzésem, ma nagyon elszánta magát, de nem tudom mire vélni, egyenlőre. Fogalmam sincs, mit akar ebből kisütni.
- Oké. Akkor legyen csak egy... Ma éjjel szigorú vagyok!- és még a szemöldököm is összehúzom, hogy esetleg hihetőbb legyen. De ha szaladgál, elverem a formás fenekát (ha már éltem a vétó jogommal). (Hát, biztos kiakadtam volna, ha megvétózol mindent, ha már szabadszájúskodni akartál... Smile

)
- Most mondom, fékezz, édes, mert elszalad velem a ló!- ej, de meleg lett hirtelen, pedig csak (kacéran) kacsintott! Nevetgélek. Hülyülni jó! Ilyet is tudunk, ejha!
Leülünk. Nem túl bizalmasan, mégsincs közöttünk tüntető távolság. Fogalmam sincs, mi lenne jó... Nagy kísértés egészen közel lenni hozzá. Dolgozik bennem az elfogyazstott alkohol is, a visszafojtott vágyak is. Hogyan is mernék közeledni, amikor...? Behunyom a szemem, igyekszem elcsendesíteni a vállaimon ülő alakokat, úgy mint Suzynál vagy Sebynél.
Ha úgy tetszik, semleges témáról beszélgetünk, holott mindketten érintettek vagyunk benne, közös emlék (nem is rossz). Bókolok neki. Az én sikerem az övé is, nélküle csapnivaló lettem volna; a jelenléte azonban nem csak nekem hozott ihletett, másnak is, a kampány elindult, a stáb elégedett, azt hiszem, ez a lehető legjobb hír egy amatőr modell számára.
- Arra már mások is felhívták a figyelmem, hogy tisztán játszani nem elég... - Felix volt, aki azt ecsetelte, sokan vetnek be piszkos módszereket céljaik elérése érdekében. Szavain elgondolkodom, s bár nevet, nem tudom, az, hogy kivé érett, nem befolyásolta-e, hogy milyen pályán mozgott valamikor.
- A próba érdekel vagy maga a darab?- nézek rá, túláradó jókedvvel, hogy érdeklődést mutat- Beviszlek, de akkor titoktartást kell fogadnod! Nagyon komoly!- a rendezőnk teljesen odavan, szívügye ez a mű (szerintem ő maga írta, de pszt)
- Hát.. igen. Ká-t éneklem a Dzsungel könyvéből. Azt mondják, egész jól- erről eszembe jut, hogy neki is énekeltem valamit, amikor Santa Barbarába mentünk. Az Only you-t?
Elmesélem azt is, hogy valaki lefestett, erről aztán eszünkbe jut a fotózás és annak minden nyűge.
- Ah, el sem tudod képzelni, én mennyire megkönnyebbültem!- teszem a szívemre a kezem. Már így is ugratnak sokan a nevemmel (néha a külsőmmel is), hát még azoknak a képeknek hatására!
- - NIncs titkos rajongóm - rázom nevetve a fejem- Egy válogatáson akadtam össze egy festővel, és ő kért meg, álljak modellt neki. Lényegében ültem, s közben tudtam olvasni is. Csak amikor az arcomat festette kellett "átszellemülni", valami keserédes ábrázatot próbált kinyerni belőlem- nem teszem hozzá, hogy ő is eszembe jutott, míg a feladatra koncentráltam.
Közben felajánlja, hogy segít újabb megbízást szerezni nekem (már amennyi tőle telik), de így is örömet okoz vele. Úgy látszik, az ötlet, hogy ilkyen helyekre együtt fogunk menni, kissé szórakozottá teszi, a lába kalimpálni kezd, és véletlen belém rúg (megint). Nem igazán foglalkozom vele (most még)
- Lefogadtam volna pedig, hogy társasági ember vagy, és gyakran jársz ilyen helyekre...- nézek rá fürkészőn. Gyönyörű, fiatal nő. ráadásul sikeres, az apja gazdag, mindenhova bejuthatna, ahová csak akar.
Szóba hozza a terveit, hogy majd versenyezik, és úgy magyaráz, szinte el is lényegül a padról. Hihetetlen, milyen szép. Nekem is eszembe jut, hogy fest a lovon. Talán Felixnek őt kéne megfestenie. Aztán észreveszem, hogy engem néz, ahogy őt nézem. A lélegzetem nekem is elakad, aztán összenevetünk. Hát jah, tetszik nekem, sosem tagadtam.
S ha már szóba hozta, kérdezem a versenyről, részleteiben. Szeretem, amikor mesél, szertem, ahogy beleéli magát. Olyan természetes ilyenkor, és olyan közeli! Szinte megnyílik nekem, a lelkébe látok, még a lovait is, mennyire szereti őket.
- Bocsi, ez nekem kínai. Ugrató... ez mit takar pontosan? - díjugratást már láttam valaha (TV-ben, nem élőben), tudom, hogy ott akadálypálya van, és időre kell teljesíteni. A filmsorozatban, ahol lovászfiú lehettem volna, egy farmról szól, ahol versenylovakat tartottak és edzettek.
Akárhogy is, a ló mellett ő is átlényegül. Volt szerencsém látni és csodálni. Fantasztikus, ahogy az állatokkal bánik. Érdemes nézni, tanulni tőle. S hogy több ideje legyen felkészülni, felajánlom, hogy olykor besegítek neki: elvégre lóápolásra ő tanított engem, biztosan nem csinálom rosszul.
A lába megint a lábamnak csapódik, de nem haragból; a válasza pozitív, menjek. Az ölemben a lába, és már megfordul a fejemben, hogy most megcsókolom, amikor megjelenik egy lány, kacarászva búcsúzik el. Elee a táskáját az ölünkbe ejti. Ennyit a lehetőségekről...
- Ó, ne vedd megadra. Nem úgy tűnt, mint aki bánkódna valamiért. Talán te?- visszamenne a buliba? Nem jól érzi magát? De a hangomban mosoly bújkál.
Féloldalasan nézek rá. Őrült vagyok. Őrült közel jártam, hogy megcsókoljam. Nemde nem hazudtam Sebynek se, amikor azt mondtam, több oldalról érnek kísértések? Elee maga a kísértés.
- Valahol itt tartottunk... - suttogom, és óvatosan megközelítem az arcát, egy pillanatra megállva, hogy elhúzódik-e. S ha nem, gyengéden szájon csókolom.

Tárgy: Re: Ma újra láttalak (Josh és Elee) Szomb. Dec. 05 2015, 22:10

Nincs tabu. Ma este legalábbis, és ha mondjuk tegnap nekem valaki azt mondja, hogy ma ilyen ígéreteket fogok tenni, azt kiröhögtem volna. De nem, én vvoltam az, aki előrukkolt ezzel az ötlettel, és bár csábító a vétó jog, mégis jobban járunk, ha korlátozzuk, mert hajlamos lennék mindent vétózni.
Felhúzom az egyik szemöldököm, hogy ma szigorú lesz, de azt hiszem, mégsem ittam eleget ahhoz, hogy hangosan is feltegyem a bennem megfogalmazódó kérdést, miszerint vajon megbüntet-e, ha rossz leszek. Fogalmam sincs, hogy tartom magamban a kérdést, amíg fel nem tűnik, hogy harapdálom az ajkamat. Basszus, mikor szoktam erre rá? Bár, ha tudnám, mi jár a fejében, nem lenne kérdésem.
/Ismersz, bármi kitelik tőlem Very Happy

/
- Most mi rosszat mondtam? – kérdezem nevetve, mert nem hiszem, hhogy eddig bármivel is túl messzire mentem volna, ha csak nem lát bele a fejembe. Néha mondjuk egyszerűbb lenne az élet, de… Ennyi személyes tér meg igenis kell. Az ábrándjaim maradjanak csak az enyémek!
Leülünk, beszélgetünk, mint két normális ember, semmi feszengés. Lehet, nekünk inni kell… Bár, a vacsorás randin szerintem az sem segített volna.
- Hát, sajnos nem. – húzom el a szám – De ismerek néhány trükköt! – vigyorgok újra, mert ha valakinek, hát neki érdemes átadni néhány infót erről a világról.
- Is-is. – mosolygok szélesen, mert tényleg, érdekel a próba folyamata, meg persze a darab is, ha már ilyen titkos!
- Ó, tudok én titkot tartani! – mondom, és igyekszem nagyon komoly arcot vágni, meg bólogatok hozzá – Tudod, ha valaki elkezdene faggatni, legrosszabb esetben elszaladok. – nevetek, mert igen, most a sajt káromra viccelődök, de ez magas labda, és inkább én csapom le, mint más.
- Biztos jó vagy benne! – biztatóan mosolygok rá, mintha úgy derengene, hogy van hangja, ha levetkőzi a gátlásait. Művészeti ágat váltunk, és immár a modellkedés a téma, ha vászon elé, ha gép elé áll az ember, a lényeg ugyanaz; meg kell örökíteni egy pillanatot. Csak mondjuk a festés órákig tart…
- Miért van az, hogy a festők odáig vannak a keserédes arcokért? – emelem égnek a tekintetem, és kissé színpadiasan sóhajtok. De tényleg, a festményeken általában valami nagyon elvont arckifejezés látható, mintha minden modell elvarázsolódva gondolna valami régi emlékre, ami egykor édes volt, de mára már… Na, szóval értitek.
- Az vagyok egyébként, csak… Nem tudom, inkább a kötetlen estéket kedvelem, mint amilyen a mai is. Spontán, nem agyonszervezett. Mondjuk Apa üzleti dolgai miatt azért néha kénytelen vagyok megjelenni egy-egy szigorúbb eseményen is, de valahogy már nem vágyom rá, hogy egyedül bevessem magam a sok kígyó közé. Erősítéssel más, úgy szívesebben megyek. – nevetek, felrémlik a jótékonysági est, amin végül összekavarodtam Vincenttel. Hát, mit ne mondjak, jó móka volt, de jobbat is ki lehetett volna hozni belőle. Sebynek is ígértem, hogy majd elrángatom egy ilyenre, de aztán soha nem lett belőle semmi. A kis mázlista! Apa mondjuk kicsinálta volna, ha megneszeli, hogy brit, és miért is ne jönne rá?
Számomra kellemes téma felé kirándulunk, a lovakról tényleg napokig tudok egyhuzamban beszélni, sosem okozott gondot.
- Hát, díjugratás, tudod, amikor van tíz-tizenkét ugrás a pályán és az a cél, hogy minél kevesebb hibaponttal végezz. – nem bonyolítom a stílusversennyel meg a hibaidőssel, tényleg túl szakmainak érzem ma este, de persze ha érdekli, nagyon szívesen elmélyedek a témában. Istenem, de régen versenyeztem utoljára! Felrémlik az utolsó szezonom, amikor megszereztem a minősülést az 1,40-re, de indulni már nem sikerült azon a magasságon. Most pedig majd kezdhetem elölről. De nem is baj, nekem sem fog ártani, ha újra kicsiben kezdem, és a lovaknak is szép fokozatosan kell a terhelést adni. Majd biztos felhúzom magam egynémely bénán, de hát olyanok meg mindenhol vannak.
Egyszer csak ölbe kapja a lábam, biztos megelégelte, hogy rugdosom, de az a helyzet, hogy benne van a bugi a lábamban, nem szoktam ennyit egy helyben ülni, valamit mindig csinálnom kell; lábat lógázni, jegyzetelni, rajzolni, mindegy, csak mozdulatlannak ne kelljen lenni. Kicsit kifacsart a póz, amiben ülök, de volt már rosszabb is egynémely fotózáson, és most fel sem tűnik, mert vibrál köztünk a levegő, és sokkal jobban leköt, ahogy hozzámér, ahogy néz. Rég volt már, hogy utoljára ilyen helyzetben voltunk, és most érzem csak igazán, hogy hiányzott. Nem a helyzet, hanem Josh. Hogy Ő érintsen, Ő szuggeráljon azokkal a mesés szemeivel…
Ava szakítja félbe… Nos, nem is tudom, mit szakít félbe, de csak elköszönni jött, és a cuccaimat hozta utánam, hogy ne vesszen nyoma, amiiért majd kell egy kört hálálkodnom neki, de mire megtenném, már ott sincs.
- Nem, tényleg nem. – nevetek, aztán átteszem a táskát az ölemből a padra, magam mellé, hogy érezzem, hogy ott van, de nem akarom, hogy a táska miatt úgy érezze, bezárok, mert nem teszem, csak… Basszus, egyszerűbb lenne az élet nélküle!
- Dehogy, engem sosem zavart, ha kinyírtam egy bulit. Mindig volt rá okom, ahogy ma is… - a mondat végére elhalkul a hangom. Valóban megöltük a bulit? És valóban volt rá okom? A csajok már nagylányok, egyedül is tudnak bulizni, és nekem igenis megérte, mert most azt hiszem, sikerült elérni, hogy laza hangulatban legyünk egymás közelében Josh-sal. Nagy szó, de tényleg! Nekünk ez sosem ment. Eddig… A következő mozdulatával meglep, de a lehető legpozitívabb értelemben. Közelebb hajol, érzem, ahogy a szívem hevesebben kezd verni, mint egy csapdába esett kismadár, orrom tele lesz az illatával, és eltompulnak a gondolataim. Ajkaim finoman szétnyílnak, és már nem az jár a fejemben, hogy rá kéne gyújtani, hanem az, hogy meg fog csókolni. Lágyan csókol, puhán, mintha nem lenne benne biztos, hogy szabad-e. Kezem magától mozdul, a mellkasára simul, de nem azért, hogy eltoljam. Ujjaim meggyűrik az ing anyagát, egyszerűen csak éreznem kell, hogy tényleg ott van, a teste melegét kell éreznem, a szíve dobogását, bármit. Megszűnik a világ, nem érdekel, hogy hol vagyunk, hogy egy padon ülünk, tök nyilvános helyen egy igen forgalmas bár tőszomszédságában. Tényleg nem érdekel. Nem lehetne, hogy ez sosem ér véget? El tudnám viselni ezt a csókot mostantól mindig. Bármikor. Bárhol.
- Szóval ezért cserélted le a haverokat rám. – állapítom meg, mosolygok, és közben zavartam egyengetem az ingét, amit összegyűrtem.

Tárgy: Re: Ma újra láttalak (Josh és Elee) Szomb. Dec. 05 2015, 23:40

(Na igen, tőled mindig számíthatok meglepetésre...)

- Rosszat? Viccelsz? Szemeim előtt tűzkarikák, úgy forr a vérem!- ej, hát nem tudja, a felelőtlen ígértei hova vezethetnek? A fantáziám máris megvadult, nehéz megfékezni. Ha még egy lökést kap, nem állok jót magamért!
Egyenlőre működik a fék, semmit nem akarok elrontani, és a vétóval is várnék még egy kicsit. Enyhül a láz, beszélgetünk normálisan, oldottan. Talán még soha ilyen jól.
- Avass be, ha nem titok; legalább egyet árulj el!- kuncsorgok vigyorogva. Nem mintha élnék vele. Vagy ki tudja?
- Ó, kis huncut vagy ma este, Elee. Avagy kiismertél és tudod, bármit kérhetsz tőlem? - ingatom a fejem. Hát próba is, darab is, egy fene, de tartani kell a szép kis száját.
- Az jó, az jó... Abban tényleg nagyon jó vagy!- veszem én a lapot. Elszaladni tényleg tud, tehát titkot tartani is. Nevetek.- Oké, legyen. Beviszlek a próbára is és tied a tiszteletjegyem a premierre.
Aztán beszélek a zenés darabról is, ami ugyan még gyerekcipőben jár, de a társulat lelkes, és szeretünk énekelni (legtöbben tudnak is. Nem hátrány!), nekem is sikerült beilleszkednem, bár "csak" Ká szerepét kaptam. Nem túl megterhelő a szövegem.
Gyorsan váltogatjuk a témát, egyik jön a másikból, vagy egészen váratlanul.
- Azt hiszem, valami maradandót akarnak alkotni. Egy üres arcról lesiklik a tekintet, elfelejtődik, de ha merengőt látsz, talán elgondolkodol: mi járhatott az illető fejében? - ha közhelyes is, igaz. S a cél szentesíti az eszközt. Ha a modellen gondolkodom, eszemben jár maga a kép is.
Mondja, hogy segítene nekem, és azt is hogyan. Mintha nem lennének kedvére valók ezek az események, bár mint kiderül, csak egyedül unja.
- Nos, értem, mire gondolsz. Én is magányos lettem volna nélküled azon a fotózáson. Veled tényleg jó buli volt!- idézem fel a szavait. Örülök, hogy jól érezte magát. Az estélyekkel, fogadásokkal kapcsolatban pedig nincs tapasztalatom, mást hozzá tenni nem tudok. A nevetése megint magával ragad.
- Ugrató és díjugratás tehát egy és ugyanaz- pirulok egy kicsit, hogy még ezt sem tudom. Vígasztal, hogy legalább a tippem bejött, ebben a versenyszámban indulna. Hisz hozzá való! Bólintok, így már képben vagyok, bár ha mesélne róla, szívesen hallgatnám.
Nem tudom, hanyadszor rúg meg, de ez így nem mehet tovább. Tudom, hogy nem szándékos, de a lábam az enyém, az övé meg jó helyen lesz az én ölemben. Felkapom, a kezem ott hagyom a térdhajlatában. Ha fordul a teste is, csak biztosabb leszek benne, hogy nem bánja a dolgot. Összeakad a tekintetünk, szinte izzik közöttünk a levegő.
Megjelenik a barátnő, elbúcsúzik, kuncogva lelép. Vágja, mit szakított félbe, és talán neki is jobb dolga van. Elee zavartan kuncog, tisztázzuk, hogy egyikőnk se bánja a helyzetet, aztán... Megcsókolom. Ki tudja, milyen eszelősen vágytam erre a csókra, és ő úgy olvad hozzám, mintha ő éppen így vágyott volna rá. Nem is hagyom abba. Szétnyíló ajkait egyre bátrabban ízlelgetem, nyelvem utat tör magának, hogy a nyelvével kezdjen édes játékba. Szabad kezem elvezetem a karja alatt, könnyedén megemelem (mit tesz az adrenalin!) és felhúzom őt az ölembe, közel, nagyon közel... A keze az ingem markolja, és amikor elválnak ajkaink, rögtön azt simítja, mintha meggyűrte volna.
- Ezért? Nem ezért- rázom tagadón a fejem, a tekintetét keresve- Nem hazudtam, Elee, Csak veled akartam lenni. Nem számítottam erre, miattad vagyok itt, nem egy csók miatt... ami egyébként isteni volt. Kérek még...- hajolok hozzá, csókolom meg újra, ha engedi, és a kezem a dús hajába téved. Ó, a fenébe, hogy hiányzott ez! Nyújtanám, amíg csak lehet.

Tárgy: Re: Ma újra láttalak (Josh és Elee) Kedd Dec. 08 2015, 02:11

- Aj, ne add alám a lovat, mert nem vagyok éppen teljesen kontroll helyzetben. – nevetek, nem feltétlenül tudom hova tenni ezt a vallomást tőle, szerintem soha nem beszéltünk még ilyen nyíltan a köztünk lévő vonzódásról, mint ma, kicsit ittasan, mindent elhülyülve. De jó ez így, én sokkal jobban tudom így kezelni a helyzetet, hogy tudom, nem vesz mindent komolyan. Mert ugye nem teszi?
- Hát, attól függ, kiről van szó, mindenki szívéhez másik út vezet. – rendkívül sejtelmes vagyok, de ez így van. - Van, akinél elég egy szép mosoly, másnál egy doboz belga bonbon, de az tényleg belga legyen! Rosszabb esetben személyesen kell tenni valamit az ügy érdekében, de még azt is megúszhatod egy vacsorával, vagy egy megjátszott szerelmi vallomással. Legrosszabb esetben pedig marad a tested, és az, amit a karriered elején vérmesen elutasítottál. Nem szükségszerűen, persze, de megeshet, és ha olyan a helyzet, meg is teszed. – kissé összeszorul a szám, mert ami akkor jó ötletnek tűnt, másnapra bolondság lett, és azóta is kísért. Fiatal voltam, és ostoba, de tanuló lecke volt. – És persze, akkor még simán előfordulhat, hogy pusztán kihasználnak, és hiába teszel meg mindent, más kapja a jutalomfalatot. Semmire sincs garancia, főleg nem ezekben a körökben. Az a legjobb, ha van ismerős, aki beajánl, és még szépen is mosolyogsz. – villantok rá egy fogkrémreklámosat, egy olyan „valahogy így” mosolyt.
- Bármit? – kerekednek el a szemeim, ahogy már a darabról beszélgetünk – Ó, csak óvatosan a kijelentésekkel! - bár valahol talán igaz, bármit kérhetek tőle. Hiszen megtette, amikor távolságot kértem, meg időt. És... Mire volt jó? Arra, hogy ma este, amikor isten tudja, mióta újra együtt vagyunk, csak kínzóbb legyen a vonzás, ami belőle árad felém. Mintha a külön töltött idő csak felerősítette volna.
- Ugye? Szerintem is. – nevetek vele, mert Ő már csak tudja – Hah, királyság! – vigyorgok szélesen, mert bár elég lett volna az egyik is, tényleg, de ez így még jobb – Akarom mondani… Igazán nem kellene mindent rám pazarolnod. – szabadkozom, de valahogy nem megy hitelesen, még mindig nagyon nagyon mosolygok – És persze, majd igyekszem meghálálni. De tényleg! – kezdetnek az milyen lenne, ha nem használnám fel ma a vétót? Persze nem merek elhamarkodott ígéretet tenni erre, mert még nem tudom, mire szeretném felhasználni, ha egyáltalán fel akarom majd.
Újabb témába csapunk bele, ezúttal festegetünk. Szerintem a festészetről még pont soha nem beszéltünk, de mindent el kell kezdeni egyszer.
- Jó, én ezt értem. De nekem ettől valahogy olyan mesterkélt lesz az összes. Nem feltétlenül érzem valósnak. Már úgy értem, hogy érezhetővé válik számomra, hogy beállított a kép. – talán csak elfogult vagyok a fotózás javára, de szerintem tényleg iszonyatosan jól kell tudni festeni ahhoz, hogy természetes, elkapott pillanatnak tűnjön az, amit a művész vászonra pingál.
- Hát, tulajdonképpen ebben a tekintetben igen. – bólintok, ahogy összegezzük a tudását a lovas sportok terén. Nem merek belemenni a hosszas magyarázatba, mert szerintem soha nem hagynám abba, de ha érdekli és kérdez, akkor belemászok a részletekbe, de aztán ne csodálkozzon, ha egy darabig nem jut szóhoz!
Szegénynek szerintem már kék-zöld foltos a lába. Nem tudom, mióta rugdosom, de tény, hogy a lábam újra nekiütődik a sípcsontjának. Feltehetően elege van belőle, mert a lábam már az ölében is van, bőrünk összesimul, és mintha tűzzel égetnének, de nem a rossz értelemben. Van ennek jó értelme? Ha eddig nem is volt, mától lesz! A levegő szikrázik, szinte érzem, ahogy valami láthatatlan erő felé húz, amikor Ava közbelép, és lehűti a kedélyeket, de csak pár pillanatra. Elmegy, és én újra azoknak a csodásan kék szemeknek a csapdájában vergődnék, ha tudnék mozdulni, de képtelen vagyok. Csak nézem, kapkodom a levegőt, mintha legalábbis több ezer méter magasan lennénk, és figyelem, ahogy egyre közelebb hajol hozzám. Olyan ez, mint az első csók, csak még jobb, mert tudom, hogy jó lesz. Ha nem ülnék, biztosan elgyengülnének a térdeim, így csak az ingébe kapaszkodom, ahogy átadom magam neki, ezüst tálcán, tegyen amit akar. Hagyom, hogy vezessen, játsszon velem, valahogy most nincs erőm átvenni az irányítást, vagy csak tényleg nem akarom. Kíváncsi vagyok, hogy milyen, amikor Ő dönt, irányít, amikor Ő határozza meg a tempót. Ittam már magam bolondra, láthatatlanra, bálkirálynőre, de türelmesre egészen máig nem sikerült. Meglep azzal, hogy megemel, összekoccan a fogunk, de csak futólag nevetek bele a csókba, már újra elveszi az eszem. Őrületesen lágyan csókol, és kissé csalódottan sóhajtok az ajkaira, amikor véget vet a játéknak. Jobb kezem a tarkójára fut, ujjaim a tincseivel babrálnak, ahogy hallgatom a szavait. Alig fogom fel, még mindig zúg a fülem kicsit attól, hogy megugrott a pulzusom.
- Csak cukkollak… - szegem fel kicsit az állam, és mosolygok rá lágyan. Jaj, ez a játék, mindig csak a játék, kicsit elszokott tőle. Mielőtt még bármi mást hozzáfűzhetnék, már újra csókol, talán egy fokkal éhesebben, mint az előbb. Ujjaim szorosabban fonódnak a tincsei köré, bal kezem a mellkasán pihen, és nem tudok tovább parancsolni magamnak, finoman a fogaim közé veszem az alsó ajkát és épp csak végignyalok rajta, de el is engedem, ez az Ő estéje, emlékeztetem magam, hogy ma Ő vezet, és én követem.

Tárgy: Re: Ma újra láttalak (Josh és Elee) Kedd Dec. 08 2015, 23:27

Jókedvűvé tesz, hogy kivételesen hasonló helyzetben vagyunk. Legalábbis Elee szavai erre utalnak. Jó hinni neki, jó úgy érezni, hogy a végyakkal nem vagyok egyedül. Most nem lehet azt mondani, hogy egyikőnk ki akarna hátrálni a helyzetből, valamelyikőnk ne akarná ezt a vonzást... Olyan életszerű, hogy szinte kézzel tapintható. Ő is érzi, én is... Azonban most is van (legalább) egy de... Könnyedén kezelem, mintha naponta találkoznék ilyen helyzettel, és beszélgetek vele tovább mindenféléről. Jól megy, igazán jól; nevetgélve beszélünk közös élményekről, és csodálkozunk rá más-más témákra, véleményt és tapasztalatot cserélve.
- Ahm, már értem, kis udvarlás, bók, ajándékok..., mindenkinek megvan a maga gyengéje, azt mondod, ezzel kéne visszaélni?- ráncolom a szemem, ez azért más megközelítés, mint amiről Felix beszélt.
Rázom a fejem, mitegy tagadva, amit mond.
- Vannak dolgok, amik sosem változnak- nem hinném, hogy képes lennék hazudni, szembemenni azzal, amilyen ember lettem. Észreveszem, hogy préseli a száját, és a hozzáfűzött szavaira csak megkönnyebbülést érzek- Akkor az egész egy nagy szerencsejáték. Vagy téged szívatnak meg, vagy te szívatsz meg másokat...- és még csak ki sem lehet számolni előre, ki nyer.
- Bármit...- jelen esetben arra gondolok, a próbára is beviszem és a premierre is, de a szemében többet látok. Nagyobb kérdést. A számra csapok- Igaz is, óvatosság!- hát igen, észre kell vennem a figyelmeztető jeleket. Ez is az, nem? Ez az egész csak játék, Elee nem más, mint akkor... És nem is gondolt többre. Megint a fantáziám játszott velem.
- Csak érezd magad jól, másra ne legyen gondod!- intem le könnyedén. Nem várom el, hogy hálálkodjon. Elveszítené az ajándékom örömét!
- Rátapintottál a lényegre. Az a jó alkotás, amit nem érzel erőltetettnek. Amiről elhiszed, egy pillanatnyi hangulat, érzés visszatükröződése, és nem kellett hozzá órákig ugyanabba a pózba merevedni...- hunyorítom a szemem, vajon volt-e hasonló tapasztalata? Látott-e már ilyet? Én láttam. Felixnél. Ezért hiszem el, hogy az is jó lesz, amit rólam fest.
Ahogy Eleeről beszélgetünk és a terveiről, kissé megviccel. Nem vagyok otthon a lovászatban használt fogalmakkal, és ő megingat abban is, amiről egy keveset tudok.
- Ebben a tekintetben...- hümmögök- és melyikben nem?- Fogalmam sincs, lesz-e alkalmunk valaha erről még beszélni. Kérdezgetem, bár valószínűleg csak nagyobb lesz a káosz a fejemben, főleg ha olyan szavakat használ majd, amit illene tudnom... mégsem tudok. Nem okozott-e gondot kezdetben az is: kötőfék? De tegyünk egy próbát... maxi azt mondom... ez nekem így is kínai.
Néhányszor sípcsonton rúg, bár nem hinném, hogy szándékosan. Kedvemre való, hogy változtassak ezen a helyzeten és ő sem tiltakozik, és hiába a közjátéknak, hamarosan (végre) csókoljuk egymást. Mintha erre vágytunk volna azóta, hogy találkoztunk ma este a bemutató után. (Vagy már régebben?) Az ölembe húzom közben, koccan a fogunk, hallom, hogy felkuncog, a csókból azonban nem zökkenünk ki (vagy nem hosszú időre), és aztán még melegebben csókolózunk.
Cukkol. Ha cukkol, jól csinálja, szeretek így cukkolva lenni. Az a mosolygós száj, azok a rakoncátlan, hullámos fürtök, azok a ragyogó, szép szemei... Megharapja és megnyalja az ajkam, újabb ménest ugrat vágtára, én pedig nem bírom, nem bírom nyitva tartani a szemem, tartani magam, őt... Hátra dőlök, húzva magammal, a pad támlájának dőlve.
Mit fogtam eddig vissza? Mennyi vágy és szenvedély van bennem? Fogalmam sincs, rázúdítom; mert érzem, hogy nem kell visszafognom magam. Így járt: bár eméssze fel a tűz, ami bennem égett, ha lángra kapunk és elporhadunk, hamuként fejezzük be a földi életet. Ő most Júlia és én vagyok Rómeó, elvarázsolt ajkaink szótlan párbeszéde lepelként óv bennünket a külvilág zajától. "De csitt, mi fény nyilall az ablakon?" Egy zseblámpa erős fénye és egy durva, érces hang:
- Hé, maguk, otthon vigadjanak!

Tárgy: Re: Ma újra láttalak (Josh és Elee) Pént. Dec. 11 2015, 01:31

Nem tudom, mi változott, vagy mi történt a legutóbbi találkozásunk óta, de valahogy lazábbnak érzem magam. Nem mintha okot adna arra, hogy zárkózzak, csak… Valahogy egy idő után mindig feszült lettem a témáktól, amiket érintettünk. Azt hiszem, valaki leszarom tablettát csempészett az italomba, mert most mérhetetlenül nem érdekel semmi, csak az, hogy mellette ülök, és tök jól elvagyunk. Sőt, érzelmekről beszélünk, vagy ha nem is érzelmekről, de vonzódásról. Haladunk szépen.
- Pontosan. Abban tudok segíteni, hogy kinek mi a gyengéje, meg talán még ér valamit a nevem, ha ajánlás kell, de kénytelen leszel bevetni a csillagszemeidet is. – nevetek. Tényleg, semmi akadálya, hogy átadjam ilyetén jellegű tudásomat, de eddig nem úgy ismertem meg, mint aki olyan könnyedén babrálna ki másokkal. Persze, simán lehet, hogy van az a helyzet, még mindig abban a hitben vagyok, hogy Josh tipikus jófiú, aki mindig mindenkin segíteni akar, és aki a légynek sem tud ártani.
- Hát, kinek mit dob az élet. – nevetek kicsit kényszeredetten, mert én sikeresen futottam bele olyan csapdába, amiből nem tudtam karcolások nélkül kimászni. Naiv voltam, ma már nem vagyok az. Ennyi.
- Pontosan, nagyon jól látod. Kiszámíthatatlan, de Mariot szerintem rá lehetne venni egy vasoks ajánlásra. Elég nagy név, az önéletrajzban is jól mutat, de sokkal ütősebb, ha lobogtatsz egy papírt arról, hogy teljes szívével javasol minden munkára. – nevetek, majd szétreped az arcom, mert elég abszurd a jelenet, főleg, hogy Mario nem az a típus, akit könnyű ilyesmire rávenni, de majd kuncsorgok neki egy kicsit, ha Josh igényt tart rá.
Bármit kérhetek. Felcsillan a szemem, de szinte azonnal visszavonulót is fújok, amikor egy pillanatra valami régi fény csillanna a szemében, amitől mindig is lecsaptam a sisakrostélyt. De ma nem. Most erőnek erejével újra feltolom, és mosolyt villantok.
- Tényleg, hogy van Nora, a kis cinkos társad? – utalok arra a napra, amikor vaknak öltözve képes volt próbára tenni. Igaz, majdnem bebuktam, és lehet, hogy soha többet nem láttam volna, de… Akkor kezdődtek a futkosásaim. Valahol azért érthető, nem? Az sem baj, ha nem, néha én sem értem magam.
- Pontosan ezt mondom én is! – értek egyet vele, immáron a festészetről értekezve – Na, de ez az, ami veszett ritka. – mondom, mert szerintem egy kezemen meg tudom számolni azokat a festményeket, amikre ezt igaznak tudnám mondani.
- Hát, tulajdonképpen nem mondjuk azt, hogy „ugrató”… De értem, mire gondolsz, szóval nincs gáz. – mosolygok, nem akarom, hogy úgy érezze, hibázott. Mondják ezt, csak nem a lovasok, hát ez van, de nincs ezzel baj – De ha akarod, kérdezz nyugodtan, nagyon szívesen mesélek róla, csak nem tudom, milyen mélységig akarod belevetni magad. – lelkes vagyok, szeretek a lovakról beszélni, a sportról is, és szeretem, ha valakit érdekel, attól még lelkesebb leszek.
A csók olyan, hogy a gyomrom is beleremeg, és csak hálálkodni tudok neki, amiért nem sétálni mentünk, bár lehet, már akkor is ülnénk valahol, ki tudja? Van egy kis zavar, amikor ölbe kap, hogy a helyes irányba hajtogassam magam, és hát van egy kis kicc-kocc is, de szerintem mindketten el tudunk tőle tekinteni, mert nem érződik, hogy különösebben bármi is meg tudna minket most zavarni. Kisebb megszakítás áll be, amikor kénytelen vagyok finoman húzni az agyát, illetve nem vagyok kénytelen, csak hát a szokás hatalma… Finoman bátorítani próbálom azzal, hogy harapdálom, és azt hiszem érti a célzást, ahogy magával húz. Kezem a mellkasán addig simítja az inget, míg meg nem találom az első begombolt gombot, és gyakorlott mozdulatokkal kezdem el kibontani. Ujjaim az anyag alá kúsznak, felfelé simítom, a nyakánál húzom közelebb magamhoz, hüvelykujjam alatt érzem, ahogy mozdul az állkapcsa. Semmiféle emelkedett gondolatom nem támad, csak érezni akarom, és azt akarom, hogy Ő is érezzen engem, hogy vágyom rá, hogy akarom, hogy kell. Meleg fény csap az arcomba, és egy, a helyzethez korántsem illő hang jön az éles fény mögül. Nevetve húzom el a fejem Joshtól, és hunyorogva nézek a sötét alak felé.
- Jól van már, csak világítson már más felé. – mondom még mindig vidáman, fel vagyok villanyozva, és nem csak a zseblámpa miatt, sőt, elsősorban nem amiatt. Egyébként is, nem hiszem el, hogy mi vagyunk itt a legnagyobb probléma, tudná a faszi, hogy mi történik a mosdóban tíz perc alatt… Átölelem Josh nyakát, de nem mászom le az öléből, nincs kedvem különösebben egy mogorva biztiőr miatt odébb állni. Sőt, szívesen bosszantom, ezért Josh fülébe súgom: - Mi legyen? – és hogy hab is legyen a tortán, lágy csókot lehelek a szájára.

Tárgy: Re: Ma újra láttalak (Josh és Elee) Szomb. Dec. 12 2015, 00:08

Felnevetek, ahogy a szemeimről beszél. Nehéz lenne őket rejtegetni. Szívesebben hinném azonban azt, saját erőmből értem el valamit. Azért választottak engem egy munkára, mert én vagyok rá a legalkalmasabb. Ez a "járjunk a kedvébe valakinek, hogy megkapjuk a munkát" nincs igazán ínyemre. Lehet, hogy Felixnek igaza van, és sosem leszek közismert (sikeres), ha nem vagyok eléggé törtető. Számomra azonban fontosabb a tisztességem, mint a hírnév. Felix tanácsait követve azonban nem hangoztatom a véleményem. Ugyanúgy elraktározom az Eleetől kapott információkat, mint amiket korábban hallottam. Sosem lehet tudni alapon.
- Kösz, kedves vagy...- mosolygok aztán rá, hiszen én kérdeztem erről a dologról.
Elee azonban nem egy idegen számomra; nyersen összegzem, mit szűrtem le abból, amit elmondott. Ennek a "versengésnek" csak egyetlen nyertese lehet, és azok sosem a magamfajták. Úgy érzem, Elee mosolya sem felhőtlen. Talán ő is égette már meg magát...
- Hát azt mondom, ne lépj abba a folyóba, ahol sok az örvény- jó kis tanulság; vagy megfogadja az ember, vagy nem, csak utóbb ne sírjon, ha sok vizet nyelt.
- Mario szerintem már azt is elfelejtette, hogy a világon vagyok- legyintek, kissé csalódottan. Amikor Eleevel dolgoztunk nála, nagyon odavolt, de azóta sem keresett, nem üzent, nem kínált fel újabb lehetőségeket (bár mintha ilyesmit ígért volna). Persze, hol vagyok én ahhoz, hogy panaszkodjak? Igyekszem könnyed lenni, nem engedni, hogy ma bármi is elrontsa a kedvem.
Nincs szükség a vétóra, bár egy pillanatra mintha megállt volna velünk az idő. De ahogy jött, az érzés tova is szállt, és éppen olyan hangnemben folyik, mint a "meggondolatlan ígéretek" előtt. Elee Noráról érdeklődik.
- Ugyanolyan kis szőrgombóc, mint volt. Nagyon eleven, sokat játszik és sokat eszik. Úgy dorombol, hogy a szomszédok is hallják... - hallani a hangomból, mennyire szeretem azt a kis állatot. Öröm róla beszélni- Előszeretettel van benne manapság is minden csínyben: leginkább a zoknijaim játssza el; mindegyiknek a felét...
Fecsegünk a festészetről is. Elee szerint kevés olyan (arc)kép van, ami elgondolkodtató. n nem tudom, nem vagyok híve a festészetnek; engem aztán meg lehetne vezetni, hogy melyik kép melyik korba való, mert még azt sem tudom megmondani. Nem igazán foglalkoztam ezzel, amikor ez volt a tananyag.
Hálásabb téma Elee kedvtelése, a ló és a lovaglás, minden, ami ló. Új energialöketet érzékelek a levegőben, minden fokozottabban pezseg. A téma az oka, nem én.
- Már korábban is mondtam, minden érdekel, amiről hajlandó vagy mesélni. Csak attól félek, keveset értek majd belőle, és ezért megy el tőle a kedved... Pedig hidd el, csupán hallgatni is jó!- nézze el nekem, nem vagyok otthon a témában, de olyan vagyok, mint a szivacs. Ha mindent elmagyaráz, nagyobb esélye lesz, hogy legközelebb tudni fogom, ha arról beszél.
Miközben beszélgetünk a lovairól, a díjugratásról, és ki tudja még, mikről, Elee szinte az ölemben köt ki, és aztán megesik az első, majd a második csókunk is. Nem érzek ellenállást, nincs menekülési szándék, és tovább spanol Elee keze, ahogy megindul az ingem alá. Fortuna azonban ma nem velünk játszik (inkább ellenünk): nem egyszer szakítanak félbe bennünket. Utóbb egy járőrféle; hivatalos szerv, zseblámpa, hülye duma.
Elee lazán kezeli a helyzetet, eszébe sincs jó kislányt játszani és szót fogadni. Mintha csak bosszantani akarná a biztos urat, átnyalábolj a nyakam, a fülembe súg és megcsókol újra, finoman, futólag, de ebben az egy pillanatban is annyi az erotika, hogy szinte beleremegek.
- Menjünk haza, drágám- mondom bűnbánó hangon- és vigyük magunkkal a biztos urat is! A gyerekek még úgysem láttak igazi rendőrt, és míg játszanak vele, mi... folytathatjuk, amit elkezdtünk- kacsintok rá. És aztán a rend őréhez fordulok:- Ugye segít nekünk, barátom? Ambrus, Móric, Natasa és Emőke már értelmesen tudnak beszélni, de a kis Nora elég érzékeny és hatalmas lármát csinál, ha valami nem úgy alakul, ahogy ő akarja! Csak vele vigyázzon, amúgy könnyű dolga lesz!

Tárgy: Re: Ma újra láttalak (Josh és Elee) Szomb. Dec. 26 2015, 23:46

A modell karrier nem való nyusziknak, de komolyan. HA nem vagy elég vérmes, nem akarod eléggé, nem állsz készen rá, hogy másokat kigáncsolj… Ja, kell hozzá egy cseppnyi gúny és a képesség, hogy kizárd a többieket, hogy ne azon agyalj, mit gondolnak majd rólad. Ebben a szakmában nem lehet empatikusnak lenni, vagy ha mégis, iszonyatosan hamar át lesz cseszve a fejed, mert a csajok többsége piszok hamar kiszagolja, hogy mivel lehet téged manipulálni, és meg is teszik. Gondolkodás nélkül.
- Nézd, nem mondom, hogy könnyű érvényesülni. Telített a piac, és vannak olyanok, akik az anyjukat is eladnák egy-egy melóért, szóval… - megvonom a vállam. Mindenki döntse el maga, hogy alkalmas-e egy ilyen melóra – Nem szabad azonnal feladni, ha nem hívnak vissza, mert… Tudod, nem szeretik elismerni, ha valaki piszok jó, mert azzal saját magukat gyengítik, ezért még a legjobbaknak is piszkosul megnehezítik az életét. Tudod, általában egy-egy cég élén egy kiöregedett modell áll, és így… Konkurencia mindenki, aki a szakmában dolgozik, teperni kell, hogy jó lehess. – nem akarom elriasztani, csak fel akarom készíteni, hogy ha belevág, és beleveti magát a piranhás vödörbe, akkor ne lepődjön meg, ha kap egy-két harapást a csinos kis hátsójába.
- Ó, micsoda bölcsesség! – nevetek fel – Mondhattad volna öt évvel ezelőtt is… - komolyodik meg kicsit a hangom, de aztán elütöm egy vigyorral. Nem, nem szeretnék a rossz dolgokra emlékezni, maradjunk a szép emlékeknél! Mario… Hát, ő már csak ilyen, sokaknak okozott már csalódást, de biztos vagyok benne, hogy akkor fog felbukkanni Josh életében, amikor a legkevésbé számít rá. Ért hozzá, viszont ezt a poént nem lövöm le, ez legyen csak meglepi! Norára terelem inkább a beszélgetést, a kis rosszcsontra, aki belopta magát a szívembe, pedig egyáltalán nem vagyok macskás. Jó hallgatni, ahogy Josh beszél róla; egy bizonyos melegség árad belőle ilyenkor, ellágyul a tekintete is. Biztosan én is így nézek ki, amikor a lovakról beszélek…
- Ó, nem, arról biztos nem ő tehet! – rázom hevesen a fejem, és kelek a kis bűnöző védelmére – Az a mosógépek sajátossága, hidd el. Nálam nincs Nora, de én sem találom a cuccaim felét, szóval nem hiszem, hogy ő lenne a bűnös… - biggyesztem az ajkam, próbálok úgy nézni, amitől a legszigorúbb esküdtszék is ellágyulna, de nem lennék túl jó védőügyvéd. Még szerencse, hogy nem jogi pályára mentem!
- Jaj, annyira édes vagy! – nevetek, ahogy kissé zavarba hoz, mindent örömmel hallgat, amit mondok. Illetve, amit hajlandó vagyok… Várjunk csak! Hé, hát nem ér, ez egy burkolt beszólás! Ah, tisztára belesétáltam a csapdába, de most már mindegy – Csak tudod, sokszor belefutottam az évek során, hogy lelkesen beszéltem, aztán mire abbahagytam, a hallgatóságom már porladó múmia volt csupán… De mire lennél kíváncsi, úgy igazán, mi az, amit szívesen megtudnál? Hogy melyik szakágba mi tartozik? Hogy miért nem szívelik egymást a díjlovasok és az ugrók? Hogy miért nem tartoznak sehova a lovastusások? Vagy más? A csikónevelés? A sportló kinevelése? A belovaglás? Úristen, rengeteg téma van, de szerintem máris megbántad, hogy adtad alám a lovat. – nevetek, mert nem akarom összezavarni, de ezek közül tényleg bármibe nagyon szívesen belemegyek, ha tényleg érdekli. De ha nem, akkor lapozunk, ennyi, én tényleg órákig tudok erről mesélni, még levegőt is alig kell vennem, tényleg!
A csók isteni, kicsit talán zavarosabb, mint az első, de csak mert van bennünk egy kis pia is, de ez most elfér, nem árt nekünk. Lazák vagyunk, és ha szavakkal nem is, de a testünkkel simán meg tudjuk beszélni, hogy mennyire kívánjuk egymást. Ebben nem tévedhetek, és remélem Ő is érzi, hogy mi a helyzet. Amikor azonban igazán egymásba gabalyodhatnánk, megzavarnak minket, és mázlink van, hogy csak egy rohadt zseblámpával világítanak ránk, és nem egy bazi nagy reflektorra. Nem mintha zavarba jönnék tőle, csak kiég a retinám, de mit számít! De ha ők így, én is így, eszem ágában sincs fülem-farkam behúzva elsunnyogni, akkor már csináljuk hangosan, feltartott farokkal, felemelt fejjel, ahogy egy büszke macskához illik, amilyen Nora is lesz majd, ha teljesen felnő.
- Na, jó, szórakozzanak valaki mással, menjenek szobára, mit bánom én, csak húzzanak el innen, ez nem egy bordély ház, itt nincs öltánc! – én remekül szórakoztam Josh monológján, de valahogy sejtettem, hogy a hivatalos csávókám nem fogja értékelni. A pad támlájára támaszkodom, míg lemászok Josh öléből, igyekszem minél lassabban és minél kihívóbban előadni a dolgot, amikor már a lábamon állok, még előre dőlök és megcsókolom az én kékszemű hercegemet, húzom addig is az időt, meg persze szeretem a csókját, szóval most a legkevésbé sem érdekel a biztiőr. Aztán felegyenesedek, felkapom a táskám, és Joshoz simulok, ha feláll, ölelem a derekát, kapaszkodok belé, és rákacsintok a szekusra, amikor elindulunk.

Tárgy: Re: Ma újra láttalak (Josh és Elee) Vas. Dec. 27 2015, 22:31

Most is úgy vagyok vele, mint annak idején, amikor Felixszel beszélgettem; semmivel sem jobban vagyok elkötelezve egy szakma iránt, mint akkor; és mert látom, milyen keserves út vihetne el a sikerig, inkább hajlandó lennék lemondani róla. Ezen az áron nem kell. Önmagamat szembe köpni nem akarom.
- Én nem adom fel...- mondom határozottan- Az viszont biztos, hogy a lelkemet sem adnám el az ördögnek. Szóval, meglehet, sosem leszek színész vagy felkapott modell, de amit most csinálok, abban örömöm lelem. Jobban örülnék, ha keresni is tudnék vele, de ... ha nem így, nem ezzel, majd másképp próbálkozok- vonok vállat, ahogy anno Felixnek is. Szerinte nem vagyok elég eltökélt. Hát, valóban, szerintem sem. Mosolygok; ne vegye ezt jobban zokon, ahogy én. Olyan vagyok, mint a szivárvány; az élet számos oldalához tudok (már) alkalmazkodni.
- Magam is sajnálom, hogy nem ismertelek öt évvel ezelőtt- nézek rá behatóbban. Ha akkor még nem érte szerelmi csalódás, talán másképp viszonyul hozzám. Nem kétséges, hogy a vonzalmam iránta régen is működött volna, és valószínűleg a jövőben is fog. Bár a "mi lett volna ha" kezdetű mondatok mindig hasztalanok. Inkább összemosolygunk, ezzel elűzve a régmúlt árnyait, melyek apró ráncokat vetettek amúgy hibátlan arcára.
Beszélgetünk mindenféléről, s közben majdhogynem az ölembe kerül. Közben védelmébe veszi a macskám, kitárgyaljuk a festészetet, az ugratásról, lovakról is beszélgetünk... Szórakoztatjuk egymást.
Csillogó szemekkel nézem, ahogy a kezdeti zavara után kérdészáport intéz hozzám. Hogy miről beszéljen? Mi érdekel engem?
- Egy pisisnek minden vicc új, szóval... nekem ilyen a lovaglás és minden, ami ló. Kivéve, amikre már megtanítottál, mert tudom, mi az a kötőfék, és már fel is tudom tenni... és meg is tudom tisztogatni a szőrét, és ellenőrizni tudom a patkót, fel tudok nyergelni, és megtanultam fonni is... - nevetek.- Igazából nem a szakmai rész érdekel..., hanem te- megsimítom az arcát, miközben nézem hullámos fürtjeit- Minden érdekel, ami téged motivál, amit érdekesnek találsz, amiben örömed leled. Elhiszed, ha azt mondom, elvarázsolódsz, amikor a lovaidról beszélsz, velük foglalkozol?
Most is elvarázsol, csuda ragyogás veszi körül; belebonyolódunk egy csókba, majd még egybe, ki tudja hol folytatnánk, ha nem jön a rend őre. Megzavar minket, de nem hagyjuk el a hidegvérünket. Sőt, mintha spanolna, hogy lelepleződtünk, és kicsit megtréfáljuk őt. Elküld a búsba... Nem is számítottam másra. Elee pajkosan néz rám, veszi a lapot, adja a lovat alám is, a renőr alá is, de az csak puffog, mi meg komótosan - és átölelve egymást- lelépünk (miközben megint kapok egy csókot). Nem igazán bírom hallótávolságot meghaladva visszatartani a nevetést, így a számra tapasztom a tenyerem, úgy nyerítek fel, kapkodva a levegőt, amit eddig beszorítottam. Aztán valahol a fák alá érve, még mindig röhögcsélve, magam felé pördítem Eleet, és átölelem a derekát.
- Azért észrevetted, egy pillanatra elbizonytalanodott, miért is hívnánk magunkkal..., nem?- nevetek, aztán újra megcsókolom, felhevülten, boldogan. Az adrenalinlökettől sokkal bátrabbnak érzem magam (ami azt illeti, fickósabbnak is). És most nem érdekel. Az sem, ha Elee megérzi.

Tárgy: Re: Ma újra láttalak (Josh és Elee) Csüt. Dec. 31 2015, 01:31

Mintha kissé csalódott lenne. Más válaszra számított? De hisz a világ ilyen, kegyetlen. Jó, én mondjuk korán megtapasztaltam, aztán később is, és nem véletlenül vagyok páncélos lovag a huszonegyedik században. Huszonegyedik századi páncélban, mondjuk, ez tény, szóval elég modernben tolom, nem lehet rám panasz.
- Helyes! – mosolyom biztató, szerintem lenne helye a szakmában, de Ő tudja – Naaa, de ne így állj hozzá! Jó, a modell szakma… De ott is csak a csajok oldalát ismerem igazán. Na, de szóval az lehet, hogy nem neked való, vagy nem is ezt akarom mondani, hanem hogy nem fekszik annyira. De a színészkedés… Ott inkább mellőzhető a gáncsoskodás, nem? Ahhoz nem értek, azt te tudod… - nem akarom semmiről sem lebeszélni és nem akarok erőltetni semmit, de van tehetsége, és igazán kár lenne, ha elkallódna csak azért, mert ilyen kis lovagias jellem. Meg kéne kicsit acéloznia a lelkét. Jó, talán nem annyira, mint amennyire én tettem, lehet, hogy az túlzás, de… Na, mindegy, nem vagyok pszichomóka, szóval nem tudom.
- Hát, talán minden másképp alakult volna… - jegyzem meg csendesen, de aztán mosolyt villantok, ez most szomorú mese lenne, remélem érzi, hogy nem biztos, hogy pont ma kéne belelapozni. De öt évvel ezelőtt… Ha akkor találkozunk, talán sosem leszek modell, vagy nem leszek olyan törekvő a szakmában, megmaradok kis munkáknál, visszafogottabb lánynak, aki nem bulizik annyit, és nem lesz belőlem egy olyan izgága kis picsa, mint ami most vagyok. De hát valamiért ennek a találkozásnak most kellett jönnie, majd biztos tanulok belőle, mert hiszen az élet csak leckéket ad, semmi mást. Hogy mit és mikor tanulsz belőle… Professzor nincs, szóval csak rajtad áll.
***
- Ó, csalafinta vagy! – nevetek, mert értem én, hogy az ember kedvenc témája sokat elárul róla, szóval gyakorlatilag magamról mesélek ezzel. Nincs ellenemre, tényleg, a lovakról szívesen beszélek, és igaza van, hogy szeretne többet megtudni rólam, elvégre elég rejtélyes vagyok. Belesimulok az érintésébe, a szemem is lehunyom, reflexből, meg mert jól esik kicsit bújni. Basssssszki, Seby, én kinyírlak, ha legközelebb látlak, hát tökre megfertőztél! Grrrrrr…
- Mondták már páran… - nevetek, hogy elvarázsolom. Igen, eléggé át tudok szellemülni, még akkor is, ha csak szó van a lovaglásról – Hát, mi motivál benne? Az, hogy a lehető legtöbbet kihozzam magamból és a lóból, mindezt úgy, hogy nem igázom le. Neki is akarnia kell azt, amit én akarok, akkor teljesít igazán jól, kimagaslóan. Ha csak kényszerítem rá, akkor nem adja bele szívét-lelkét, és akkor egy kalap szar az egész. Már bocsánat. De érted, nem? Mert ha csak kötelességtudatból, vagy félelemből dolgozik összeszedetten, ugrik akkorát, amekkora az ugrás, akkor belül meghal, csak egy eszköze a lovasnak. De ha rá tudod venni, hogy a kedvedért tegye meg, akkor sugárzik róla, belőle, hogy tisztában van azzal, mit miért tesz, akkor egyszerűen ragyog, és sokkal jobb érzés, biztosabb, nem kell tartanod attól, hogy meggondolja magát, hogy ellenszegül, mert ő is akarja, és az csodás érzés. – félrebillentem a fejem, mosolygok, és csak most veszem észre, hogy közben végig játszottam a tincseivel. A szemébe nézek, mélyen, és önkéntelenül megnyalom az ajkam. Jó érzés itt ülni az ölében, a lehető legnagyobb felületen hozzá érni, beszélni neki arról, ami számomra az egyik legfontosabb, és ez, a stílus, amiben lovagolok, amit képviselek, és amit szeretek átadni… Nos, ezt nem szoktam mindenkinek elmondani. Pusztán azért, mert nem mindenki érdemli meg, hogy az időmet rá pazaroljam, és mert vannak, akik az ilyen dolgaimért csacsi gyereknek tartanának.
A szekust kiakasztjuk, nekem mondjuk ez nem új, számtalanszor csináltam ilyet még három-négy évvel ezelőtt. Főleg Rosie-val, általában vele csináltam mindent, ami nem annyira tűri a tintát, de hát ez van, mindenkinek kell egy barát, aki rossz dolgokra csábít. Ő volt az én Darth Vederem… Odébb állunk, Josh remekül szórakozik, szerintem még sosem láttam így nevetni. Nehéz így az oldalán haladni, ahogy görnyed a nevetéstől, de én is nevetek, be is vagyok rúgva, meg amúgy is, a nevetés ragadós, szóval ha valaki most néz minket kívülről, csak egy full részeg párt lát a fák felé tendálni. Na, de történt már ilyen, és a világ sem dőlt még össze, szóval nézzenek csak félre, ha nem tetszik nekik! Hirtelen pördít meg, mellkasán megkapaszkodom az ingébe, meggyűrhetem, mert kigomboltam pár gombot, és engedi az anyag. Megszédülök, nekidőlök, mellkasunk egymásnak feszül, ahogy támasztjuk egymást. Nehezen, de az arcára fókuszálok, kicsit hátrébb kell húznom a fejem, mert részegen nem látok jól közelre. Kéne nekem egy szemüveg, mint az olvasó szemüveg, csak nekem akkor kell majd felvennem, ha túl sokat ittam. Hah! Világmegváltó szabadalom! Gazdag leszek. Ja, nem, már az vagyok… Baszki, hát akkor nekem semmi gondom az életben, nem? Josh hangja ránt vissza a valóságba zavaros gondolataimból.
- Mi? Ja, de! – elvigyorodom, mert látom magunkat, ahogy hazafelé terelgetjük a biztiőrt… Áh, de nem, max a bilincsét nyúlnám le. Vajon volt neki? Nem is figyeltem… Nem tudom, mert megcsókol, éhesen, követelőzve, a kezeim pedig útjukra indulnak; az egyik a hajába fúródik, hogy húzzam magamhoz közelebb, mélyítve a csókot, a másik pedig le a testén, hátra a csípőjénél, és végül belemarkolok a fenekébe. Kívánom, érezni akarom, ahogy lüktet a vére. Zavar az anyag, ami köztünk van, túl sok, túl áthatolhatatlan mennyiség, de még így is érzem, hogy jó úton járunk. Eddig is sejtettem, hogy kíván engem, de most már ezer százalék. Mosolyt csalna az arcomra, ha nem azzal lennék elfoglalva, hogy nyelvcsatát vívjak vele, ajkát szívjam az enyémek közé, cincáljam és hagyjam, hogy ugyanezt tegye velem.

Tárgy: Re: Ma újra láttalak (Josh és Elee) Csüt. Dec. 31 2015, 05:25

Már nem először hallom, hogy -lényegében- hiábavaló álmokat kergetek, ha nem vagyok hajlandó alkalmazkodni a "törvényekhez". A tehetségem (ha létezik egyáltalán) önmagában kevés lesz boldogulni. De magamat jobban ismerem annál, inkább más pénzforrás után nézek. Amúgy is, csak hobbi a színészkedés.
- Nem vagyok letörve- mosolygok vissza rá. Édes, hogy biztat- amíg jól esik csinálni, folytatom. Éppen elég gátat szabok így is az örömeimnek; ebben meg aztán semmi rossz nincs- vonok vállat. Mert nem ártok vele senkinek, igaz? Akkor meg miért ne?
- A színészet se különb, azt hiszem- megint megvonom a vállam, noha nem szép szokás. Az a kevés ismeret, ami a birtokomban van, azt mutatja, nem mindig az arra legérdemesebb kapja meg a neki járó szerepet. Erről akkor is hall az ember, ha nem akarja. Csak nem lehet tudni, mi az igazság és mi rosszindulatú pletyka. Azért is nem folyok bele ilyesmibe.
Merengünk egy kicsit azon, mi lett volna, ha öt évvel korábban találkozunk. A mosolya elárulja, nem szívesen idézi fel ezt az utóbbi öt évet. Szívesen visszapörgetné az idő kerekét? Ha tehetném, én is visszapörgetném. Bár nem tudnám megakadályozni, hogy a (nagy)szüleimet elveszítsem, talán nem kéne ennyire szigorúnak lenni magamhoz. Ha szabad így fogalmazni, élvezném az életet, a fiatalságot, hiszen azokat az éveket senki nem tudja visszahozni már.

- Nem, dehogy!- tiltakozom. Nem érzem magam ettől csalafintának- Te is véleményt formálsz másokról azáltal, amiről beszélnek, nem? A téma és a stílus visszatükrözi a személyiséget, ez nem titok...- mosolyogva nézek rá. Nem hiszem, hogy ezzel újat mondok neki. Ahogy az arcát simítom, belehajtja a fejét. Olyan kedves ez a mozdulat, szinte belefacsarodik a szívem.
Aztán elneveti magát, és megint áthatja az a belső ragyogás, ahogy a lovaglásról beszél. Párhuzamot vonok közöttünk és aközött, amit magáról meg a lováról mesél, és amikor megkérdezi, értem-e, azt válaszolom: igen. Pontosan értem, miért nem akart velem maradni azon az estén, amikor elvittem Santa Barbarába. Azt gondolta, olyasmit akarok, amit ő nem, és menekült ez alól a kényszer helyzet elől, ahogy menekült máskor is; pedig sosem erőszakoskodtam vele. legalábbis ezt hittem eddig. de vajon csak fizikailag lehet ráerőszakolni magunkat valaki másra? Meglehet, én nem is voltam tudatában, mégis azt sugároztam, akarom őt... (Vajon úgy érezte, leigázom?)
Ahogy beszél, a keze a tarkómon a hajammal játszik. Közel van hozzám, áthatóan néz a szemembe, és most is úgy érzem, nem csak arról a kapcsolatról beszél, ami közötte és a lova között van. Ránk is céloz. Múlt és jelen...
-Úgy hiszem, hosszú idő, amíg így egymásra tudtok hangolódni, hiszen egyetlen rezdülésből ismerni kell a másik gondolatait, érzéseit...- ahogy a lónak ismernie kell a gazdáját, fordítva is igaz. Mivel nincs segítségükre a beszéd, mint eszköz, Eleenek úgy kell ismernie a lovát, mint a tenyerét.
Amikor megnyalja az ajkát, jelzést küld nekem; én pedig veszem az adást (remélem jól) és megcsókolom. Kívánja ő is, kívánom én is, szárnyalunk. Megzavarnak bennünket, aztán el, de nem marad poén nélkül az esemény, ahogy Elee, én sem érzem magam megfélemlítve. Könyörgöm, fiatalok vagyunk, szabadok, mi rossz van abban, ha csókolózunk egy padon? A rendőr sosem volt fiatal, vagy nagyon irigy, és a humora sincs épp kéznél, így lepattanunk. Minket nem hagy el a jókedv, és csak a neveltetésemnek hála, hogy nem vihogok hangosan.
Eleet magamhoz húzom, jelenleg ő a társam ebben a svindliben, mégpedig őrülten eszelős és szexi és... ellenállhatatlan. Ez az apró közjáték is csak kívánatosabbá tette. Be vagyok gerjedve és kattanva is, az agyam és a testem külön életet él, előbbi szabadságolta magát, és a test felelőtlen szabadságának örvendve éli a maga életét. Ismerős a tűz, ahogy magához húz, öleli a nyakam és a csípőm (majd a fenekem). Belenyögök a csókjába, hisz egyértelmű, hogy érzi az erekcióm, olyan szorosan tapadunk egymáshoz, hogy lélegezni is nehezemre esik. A szám amúgy is az ajkaival és a nyelvével van elfoglalva, egyre hevesebb kontaktusba vannak, és ez tovább korbácsolja vágyaimat.
Lassítok, erőt véve magamon, és szelídebb tempóra kapcsolok, csitítom őt is, megsimítva a haját, a vállát, a hátát, a derekát, a fenekét. Ott állapodik meg a kezem, aztán visszacsúsztatom a derekára, fejemet közben a nyakába fúrom. Levegőért kapkodok, úgy érzem, lázas vagyok, szomjas és ...boldog. Úgy teker a szívem, majd kiesik a helyéből.
- Fogjunk egy taxit, menjünk haza. Jó?- kérdem tőle, simítva az arcát, homlokának döntve a homlokom, apró puszikat lopva tőle közben.

Tárgy: Re: Ma újra láttalak (Josh és Elee) Pént. Jan. 08 2016, 03:40

A modell szakma nem való mindenkinek, és soha egy percig sem állítanám, hogy könnyű pálya. Iszonyatos elvárások vannak, olyan nyomás, ami szinte kibírhatatlan, és ott van a konkurencia, ami évről évre csak nagyobb lesz; az „öregek” ott maradnak, nagy nevek, amikhez fel kell érni, és az újoncokkal is harcba kell szállni, ha meg akarod tartani a helyed.
- Ne is legyél, semmi okod rá! – bólogatok, kissé hevesebben, mint kéne, mert megszédülök. Ezer szerencsém, hogy ülünk, különben megtántorodnék. Így csak megbillen kicsit a felsőtestem, de semmi vész, hamar megtalálom az egyensúlyomat újra.
- Héj, miféle gátak? Ne csináld, engedj magadnak szabad utat, élj, hogy legyen mit mesélned az unokáknak! – nevetek, megborzolom a haját. Gátak? Hagyjuk már, ez olyan szöveg, el sem hiszem, hogy az Ő szájából hallom. Nem, kizárt, hát minek gátol meg bármit is? Vaduljon, vadulni jó, és kell is, mert ha nem most éli ki, akkor majd negyven évesen fogja, az meg annyira gázos. Mármint… Nem azt mondom, szerintem én abban a korban sem leszek egy szent, de az egész más, ha egy soha fel nem növő gyerek vagy, mint ha akkor kattansz be, család mellől lépsz le bulizni… Nem, az nem szerencsés.
- Szóval, igazak a pletykák a szereposztó díványról? – kérdezem viccesen, félrebillentem a fejem, keresem a tekintetét. Tényleg nem tudom, sosem kóstoltam bele, nem is vonzott igazán, de a pletykákat én is hallom, elvégre Los Angeles tömve van színész palántákkal.
Mi lett volna, ha öt éve futok bele? Sosem fogjuk megtudni, kár is ezen pörögni, de azért megteszem. Kirángatott volna az enyhe depresszióból? Elhitette volna velem, hogy nem minden pasi féreg? Hogy a szerelem nem szívás? Hogy van olyan kapcsolat, aminek beteljesedése után nem vagyok eldobva, mint a használt óvszer? Nem tudom. Jó, azt magamtól is elvetettem, hogy minden pasi féreg, elvégre Apa egy tüneményes fazon, de elkerülendő az újabb pofára eséseket, én lettem az, aki nem kért a többől. Sok pasinak bejön, nem fogok hazudni, a legtöbbnek elég, én meg jól mulatok közben. Akkor? Nincs is probléma, nem véletlenül hangolódtunk össze remekül Sebyvel is, ugyanezt az elvet vallja ő is.
- Á, szóval nyíltan csinálod, értem. – nevetek, mert nem hittem volna, hogy ennyire magára veszi – Hé, időközben elvégeztél egy gyors pszichológus képzést? – vigyorgok, nehogy félreértse, csak a saját feszkómat oldom, mert most vizsgázom, analizálni fog, de tegye csak, érdekel, mit hoz ki ebből. Szívesen mesélek neki a lovakról, a kapcsolatomról velük, a munkámról, hogy hogy állok az egészhez. Nem véletlenül mondom mindig, hogy ők sosem bántanak meg, mert tényleg nem teszik; a kedvemre igyekeznek tenni, ha pedig nem, akkor valamit elrontottam, de legalább van még min dolgozni. Nem tudják elvenni a kedvem, és cserébe feltétlen szeretetet kapnak tőlem, gondoskodást, olyat, amit mástól nem feltétlenül kapnának. Olyan szintű lovasok legalábbis, amilyennek én tartom magam, nem szoktak ennyit babázni a lovaikkal. Persze vannak üdítő kivételek.
- Pontosan, jól látod. – csillog a szemem, mert örülök, hogy érti, miről beszélek, ez nagyon fontos. Kell az idő, a végtelen türelem, és nem szabad kapkodni – Tudod, nagyon türelmesnek kell lenni, mert számunkra sokkal egyszerűbb megérteni őket; rengeteget tudunk már a lovak viselkedéséről, de ők nem tanulmányozzák az embert, és elég egy trauma, hogy hosszú időre elveszítsék a bizalmukat bárki iránt, aki két lábon jár. Rettenetesen sok idő tud lenni egy olyan ló szívének elnyerése, akit bántottak, traumatizáltak, vagy csak szimplán elrontottak. – elhallgatok, mert valahol én is így viselkedek, nem? Lélekben ló vagyok. Sok mindent megmagyarázna… De most komolyan; volt egy rossz élményem, és még nem találtam meg azt a „lovast” aki elég türelmesen bánt volna velem, hogy megmutassa, a közös munka nem fáj. De hiába tudatosul ez, ha az ösztöneim bizonyos helyzetekben bikaerősek és józanésszel nem legyőzhetőek. És mi van, ha nem is akarom legyőzni őket? Ha nekem jó így? Vadnak lenni, kezelhetetlennek, megtörhetetlennek? Élvezem a szabadságot, az önállóságot, hogy nincsenek szabályok. Azok úgyis csak arra vannak, hogy megszegjük őket… Csókba fulladnak a világmegváltó gondolataim, és kezdem érezni azt a fajta zsibbadtságot, ami után az jön, hogy holnap reggel homályosak lesznek a képek, és tudom, hogy úgysem fogok erre emlékezni. Le kéne írnom, de most nem kaphatok elő egy jegyzetfüzetet, meg nem is akarok. Sokkal jobb dolgom van: Josht csókolom, és a világ megszűnik létezni. Csak a szekus gondolja másképp, mi meg lelépünk. Van abban valami bizsergető, ahogy magához húz, világgá kürtöli, hogy az övé vagyok, és én szeretem, ha birtokolnak. Na, nem azért, mert olyan marhára bírom a kötöttséget, hanem mert szeretem az érzést, hogy ideig-óráig valakihez tartozom, hogy nem érhet baj, mert az övé vagyok. Ha tehetném, itt helyben tépném le róla a ruhát, és istenemre, meg is tenném, ha nem lassítana. A fülcimpáját harapdálom, míg a nyakamba csókol, és szinte dorombolok, ahogy a fenekemre simul a keze. Csípőjébe kapaszkodom, ahogy meggyűri a ruhámat, miközben a derekamra csúszik a keze. Istenem, csak tartanánk már ott, hogy vetkőztet, itt helyben fogok porrá égni, ha nem történik valami nagyon gyorsan!
- Mióta vártam, hogy ezt mondd! – hangom rekedt a vágytól, a csóktól, amitől csak szomjasabb lettem, szinte kínzás így felizgatni valakit, aztán arra kényszeríteni, hogy kulturáltan viselkedjen. Megfogom a kezét, és az út széléhez húzom, integetek, mint egy félbolond, hogy az első taxi megálljon nekünk. Szinte feltépem az ajtót, amikor végre fékez mellettünk egy sárga-kék járgány. A sofőr várakozóan néz ránk a tükörből, én meg Joshra pislogok: - Hozzám vagy hozzád? – fogalmam sincs, melyik cím van közelebb, de ha eldöntjük, szinte könyörgök a taxisnak, hogy irgalmatlanul siessen, mert nagy baj lesz, ha sokáig kell várnom.

Tárgy: Re: Ma újra láttalak (Josh és Elee) Pént. Jan. 08 2016, 09:22

Könnyedén elbeszélgetünk a padon, először csak alig-alig egymáshoz érve, majd közelebb kerülve egymáshoz. Ahelyett, hogy láblógatás közben időnként a sípcsontomba rúgna, ezt megelőzvén az ölembe veszem a lábait, így beszélgetünk tovább, noha érezni, ahogy vibrál közöttünk a levegő. Míg a csókig eljutunk, megbeszélünk néhány dolgot, és meglepően jól megy minden. Mintha Eleenek is, nekem is megeredt volna a nyelvünk. Az alkohol tenné? Nem érzem annyira bódultnak magam, hogy ne tudnám, mit mondok és mit csinálok. A magam elé állított gátak említésénél kinevet, kiigazít, a hajam borzolja, mintha csak hülyülnék vele. Pedig lényegesen nem változott a szemléletem azóta, hogy utoljára vele voltam. Ezek szerint az ő szemlélete sem. Magam elé állítok stop táblát, itt most meg kell állni, ilyenkor szokott megnyílni kettőnk között a Föld... De aztán csacsogunk tovább, mintha semmi se történt volna, s meglehet, ő észre sem vette elbizonytalanodásomat. (Mire a csókig eljutunk, már én is elfelejtem, talán el akarom felejteni)
- Én még egyiken sem feküdtem...- nevetek.- Mondjuk, nem is tartok sehol.
Vállat vonok. Ha pusmognak is ilyesmiről, aki lefekszik, többnyire nem vállalja föl, aki meg lefektet... Biztos megvannak azok a körök, ahol szokás az ilyesmiről beszélni, de én azokba nem tartozom bele.
A mi lett volna, ha kérdés közöttünk is felmerül, de amikor megrándul az arca, akaratlanul elárulja, nem szívesen emlékszik vissza erre az öt évre. Átugrani, visszaforgatni nem lehet. A saját életemet is erősen kritizálom; noha annak, ahogy éltem, bizony vannak előnyei. (Hátrányai nemkülönben)
Buzdítom, hogy beszéljen, amiről szeretne. Jó hallgatni, tetszik, hogy ilyen felszabadult is tud lenni; úgy csacsog, mintha régi barátok lennénk. Elmosolyodom a feltételezésén, kielemezném; bár ha nem is szándékosan, tudat alatt biztosan csinálok ilyesmit.
- Semmi pszichológia- rázom a fejem nevetgélve- De az biztos, hogy most úgy vonzasz, mint a mágnes. Szép vagy, kedves, az átlagosnál is erőteljesebben és ez engem is felvillanyoz. Ha a gyíkok szaporodásáról beszélnél ilyen lelkesedéssel, valószínűleg azt is szájtátva hallgatnám- nem titkolom, hogy jelenleg csüngök rajta. Minden szaván. Talán az sem véletlen, hogy magamévá tudom tenni, amiről mesél.
- Azt hiszem, így van ez az emberekkel is- simítom meg a haját. Vajon ő nem tört össze? Nem ezért képtelen kötődni?
A lovakról azt hiszem, ösztönösen tudják, kiben mi lakozik. Megérzik, ha jó kedved van, félsz vagy bizonytalankodsz. Amikor először találkoztunk a lovardában, Principessa bolondot csinált belőlem, aztán pedig olyan lett, mint a kezesbárány. Sokáig szerettem volna, ha Elee is megszelídül általam, de ő nem kért belőle. Akkor. És most?
A csókba beleolvad, repetázunk, és miután a rendőr elzavar bennünket sem hagy alább a tűz. Mintha jobban égne, Elee is szenvedélyesebb, én is. Teljesen felizgat, ahogy tapad, csókol, játszik velem, harapdálja a fülcimpám, a testemen vándorol a keze. Egyszerre viszonoznám és fékeznék. Teszem mindkettőt, pengeélen táncolva. Hazamenni... Ha itt maradunk, nem állok jót magamért, pedig az is benne van a pakliban, hogy most küld el a búsba. "Hova gondolsz, Joshi fiú?"
Ehelyett kézen ragad, kiszaladunk az út szélére, hevesen integet, hogy lefoglaljon egy taxit, és olyan hevesen lép az autóhoz, arra sincs időm, hogy kinyissam neki az ajtót, ő már benn csücsül. Ülök mellé, kalapáló szívvel...
- Hozzád- még sosem voltam nála. (És onnan hova szökhetne el?)
Észre sem veszem a taxist, Elee tölti ki minden gondolatom. A gyomrom ökölnyire szorul, úgy érzem, felrobban a mellkasom, nem kapok levegőt. Elee is izgatott, szinte pattog körülötte a levegő, a taxist sürgeti, siessen. Egymásba kapaszkodunk, kezeink összekulcsolódnak. Testen kívüli élményem lesz, hirtelen tisztán látom magunkat kívülről. Elee nem is okoz meglepetést, de én... Mit készülök elkövetni? Ahogy fékez a taxi, magamhoz térek teljesen. Fizetek, és magas jattot adok a taxisnak, arra kérve, várjon rám 10 percet.

Tárgy: Re: Ma újra láttalak (Josh és Elee) Hétf. Jan. 11 2016, 01:35

Teljes lazaságban beszélgetünk a legváltozatosabb témákról. Nem is emlékszem, hogy valaha is érintettünk-e egy találkozás alatt ennyiféle dolgot, és főleg, hogy tudtunk ennyit beszélni mindenféle feszkó nélkül. Jó, nem mondom, most is akadnak témák, amiket kevésbé szerencsés súrolgatnunk, de ügyesen elengedjük őket, és gondosan továbblépünk, elhessintve őket.
- Hé, hát most is egy előadásról jössz! – bököm meg finoman a vállát. Bátorítónak szánom, hiszen akkor tartana sehol – ez így értelmes? – ha egyetlen szerepe sem lenne. De van, és Ő maga mondta, hogy másik kettőn dolgozik, szóval jó lenne, ha elkezdene hinni magában. Anélkül tényleg nem ér semmit az egész.
- Nem mondom, hogy lehetetlen díványon fetrengés nélkül érvényesülni, csak hogy nehezebb. – húzom fel kicsit a vállam – És ezzel most nem azt akarom mondani, hogy kötelező lenne igénybe venni, csak hogy érthető, ha valaki megteszi. – uh, ez egyre rosszabb, be is harapom az ajkam, mert kezdek baromságokat beszélni. Inkább beszélek olyasmiről, amiben otthonosan mozgok, és amibe nem tudok így belezavarodni: a lovakról. Lesütöm a szemem, tudja, hogy nem tudom kezelni a bókot, mégis mindig ezt csinálja velem! Elnevetem magam, elég abszurd téma a gyíkok szaporodása, bár nem vonom kétségbe, hogy van akinek az a szakterülete, és tud olyan lelkesedéssel beszélni róla, mint én a lovaglásról.
- Ha jól rémlik gimiből, akkor tojásokat raknak, de ennél többet ne várj tőlem a témában. – nevetek még mindig, hát ez kész. Gyíkok szaporodása! Sírni fogok, érzem, ahogy gyűlnek a könnyek a szemem sarkában. Erre mondjuk bizonyára rátesz egy vagy több lapáttal az elfogyasztott alkohol, de az a lényeg, hogy jól mulatunk.
- Azt nem tudom, az emberekhez korántsem értek annyira. – grimaszolok, de mosolygok is, bocsánatkérően talán. Tényleg sokkal rosszabb vagyok emberismeretből, mint az állatokkal való bánásmódból. Fura dolog ez, de így alakult az életem, nem szégyellem egy percig sem. Furcsa párhuzam, hogy olyan vagyok, mint a lovaim, de találó. Mint ahogy a kutyák is hasonlítanak a gazdáikra… Kedvelem Josh-t és szívesen vagyok vele, de vajon ez elég ahhoz, hogy besimuljak a keze alá? Nem tudom… Kell a harmónia, ami most pont megvan, de ez nem volt mindig így, és félek most is találnánk olyan témát, amiben nem passzolnánk, csak hát egyikünknek sem célja.
Az utcán csókolózásnak megvan a maga pikantériája, különösen most, vele, mert gyakorlatilag nem állunk távol a közszeméremsértéstől. Húzzuk egymást, és nekem eszembe sem jutna lassítani, de Josh a józanabb, én biztos kiakasztanék most egy szondát, és visszafog kicsit. Bánom is, meg nem is, mer haza utat javasol, és nem győzök lelkesedni az ötletért. Taxit szerzek, és rábólintok, hogy hozzám menjünk. Ám legyen, nálam még úgysem jártunk. Átfut a fejemen a gondolat, hogy mekkora kupi van otthon, de aztán úgy döntök, hogy nem érdekel. Bemondom a címet, és mindent megteszek, hogy rávegyem a sofőrt a rövidebb utakra és a sebességkorlát átlépésére. Josh ujjai az enyémek köré fonódnak, rászorítok a kezére, rá mosolygok. Izgatott vagyok, de vajon mitől? Vittem már haza pasit, nem is egyszer, és ismerem is Őt. Ő is tudja, hogy mire számíthat, mi siklathatná ki az estét?
Lefékezünk a hatalmas épület előtt, nyitom az ajtót, de még épp hallom, hogy Josh tíz percet kér. Kicsit összezavarodva állok a kocsi mellett. Tíz perc? Mire elég az? Mi van?
- Héj, ömm… Minden rendben? – nézek rá az autó teteje fölött, fürkészem a tekintetét. Baj lenne? Rosszat mondtam? Most mi rosszat mondtam? Hagytam irányítani, itt vagyunk, Ő akart ide jönni. Tíz perc? Nem értem…

Tárgy: Re: Ma újra láttalak (Josh és Elee) Csüt. Jan. 14 2016, 17:37

- Na jól van, a sehol túl kemény fogalmazás- ismerem be. De nem tartom valószínűnek, hogy bárki is rám figyelt volna (a barátaimon kívül), hiszen a főszerep nem lett az enyém.
A szereposztó dívány is szóba kerül. Kissé összeszorul a szám, ahogy azt említi, megérti, ha valaki él vele. Nem szándékozom ítélkezni senki fölött, de ez a kérdés eleve szóba sem jöhetne, ha rólam lenne szó. Meggyőződésem, hogy tehetségtelen ember hiába adja magát oda, sosem lesz sikeres. Ha valakinek megéri a 15 perc reflektorfény. Nekem túl nagy ár lenne. Számomra csábítóbb dolgokról mondok le, nap mint nap. Eleenek sem igazán kedves a téma. Ahogy az ajkába harap, megsimítom a kezét. Hagyjuk a csudába, lépjünk ezen túl! A lovak... sokkal élettelibbé teszik a társalgásunkat. El is olvadok egy kicsit. Elee régi fényében ragyog, nem szennyezi be egyetlen hazafutása sem. Jókedvűen, álomittasan csüngök a szavain, bár közben az agyam mintha képzettársításokat akarna végezni. Nem mindig engedem.
Nevetek, amikor komolyan veszi, meghallgatnám, hogyan beszél a gyíkok szaporodásáról.
- Nagyon a végén kezded- nevetek. A tojásokig el is kell jutni valahogy. Bele is pirulok, hogy a szexre gondolok. Még mindig ő az egyetlen lány az életemben. Nem tudom, jól mulat-e vagy csak elgondolkodott valamin, próbálom egy-egy érintéssel vigasztalni. Nincs mit bánnia.
- Mindannyian különbözünk, nem is csoda, ha nehéz érteni egymáshoz- fogalmazok az ő szavaival- és néha amúgy is hülye lapokat oszt az élet- vonok vállat. Lehetnek ezek rossz körülmények, hely, idő, vagy pl. azonos nem...
Mindezt félretéve, csak az összhangra hagyatkozva kezdünk csókolózni, aztán folytatjuk hevesebben, máshol. Ég a vérem. Vele szeretnék lenni, felszabadulni vele és általa, feljutni azokba a magasságokba, ahova ő vitt el. Boldoggá tenni, hallani a sóhajait, érezni forró bőrét a tenyerem és az ajkaim alatt, között... Szeretve lenni általa.
A taxiban úgy kapaszkodunk egymásba, mint két tini. Tudva, mire készülünk. Még annál is jobban vágyom rá, mint először. Talán pont azért, mert már tudom, milyen érzés vele lenni. És hirtelen az is fejbe vág, mi jön azután.
Megkerülöm az autót, hogy meg tudjam ölelni. A szeme nagyra nyílt, értetlenséget tükröz. Meghallotta, amit taxisnak mondtam?
- Valamit meg kell kérdeznem- nyúlok az álla alá, ha hagyja. Magam felé fordítom a fejét, a tekintetét keresem. A taxiban kerestem a megfelelő kérdést, amivel nem bánthatom, mégis kifejezem, többre van szükségem, mint egy... együttlétre- Holnap is velem leszel? - kérdezem olyan gyengéden, amennyire csak telik tőlem.

Tárgy: Re: Ma újra láttalak (Josh és Elee) Pént. Jan. 15 2016, 18:13

Elégedetten mosolygok, hogy azért mégsem olyan önbizalom hiányos, csak sikerült valami lelket öntenem belé. Szerintem van hozzá tehetsége, és még ha nem is arra buzdítom, hogy hemperegjen egy kört valami hepehupás díványon, azért igenis kellene egy kicsit jobban törekedni, ha ez nem csak hobbi számára. De ezt neki kell tudnia, éreznie, meg miegymás, én csak annyit tehetek, hogy támogatom, biztatom, ahogy egy jó baráthoz illik. Barát… Vajon a barátja vagyok? Több? Kevesebb? Franc se tudja!
- Hát, az elejéhez nem értek. – nevetek – Legalábbis a gyíkoknál… - teszem hozzá, és próbálom abbahagyni a kacarászást, de nehezen megy, és már lassan a sírva röhögés határán vagyok, a könnyek épp csak nem folynak le az arcomon.
- Hát igen… De tudod, ha valami túl egyszerű, akkor nem is olyan édes a gyümölcse. – viccelem el a komoly témát, mert ha még nem is túl komoly, ez egy veszélyes fejezet, ebbe bele lehet mélyedni és most nem kéne, és nem is nagyon akarok pszichologizálni. Pedig istenemre, képesek vagyunk rá!
A csók a legjobbkor jön, szinte már túl sokat is beszélgettünk mindenféle jele nélkül annak, hogy bármi más is fog ma este történni. Felvillanyoz a tény, hogy ebből a szempontból minden a régi, még mindig ugyanolyan jól esik az íze az ajkaimon, az illata az orromban, a közelsége, a bőrének az érintése, úgy egyáltalán az egész. Egyetértés van köztünk, habár most csak a testünk beszélget. De ilyenkor szinte sosincs félreértés, csak ha megszólalunk. Az átkozott szavak, meg titkok, meg elhallgatások… Sokkal jobban megértem és megértetem magam, ha csak a testemet hagyom beszélni, és a másik testbeszédéből olvasok.
A taxis fejét szinte ütöm, hogy siessen, persze csak gondolatban, mert amúgy úgy kapaszkodok Joshba, mintha kötelező lenne. Alig tudok a helyemen maradni, ahogy fékez a taxi, már szállok is ki, már szeretnék fent lenni, bevágni magunk mögött az ajtót, és eszelős tempóban vetkőzni. De kissé ledermedek, ahogy meghallom, Josh tíz perc türelmet kér a sofőrtől. Nem értem, és feltételezem a kifejezés ott ül az arcomon, mert olyan kis bűnbánóan néz rám. Most akkor mi van? De tényleg. Kiszárad a szám, és a járdát kezdem el tanulmányozni. Kérdések. Veszélyes a kérdezés, sosem jó jel, de még vétózhatok, bár elhatároztam, hogy nem fogok. Engedelmesen hagyom, hogy maga felé fordítsa az arcom, fürkészem az arcát.
- Mire gondolsz? – húzom össze a szemöldököm. Hát, nem fogok lelépni a saját lakásomból, ha erre gondol, és szívesen töltök vele időt holnap is, de ez nem egy kapcsolat kezdete. Azt… Azt megvétózom.

Tárgy: Re: Ma újra láttalak (Josh és Elee) Szomb. Jan. 16 2016, 16:49

- Mondhatnál akármit! Figyelnék!- azt mégsem mondhatom, hogy elhinném, de nem is ezen van a lényeg. A gyíkokról egyébként én sem tudok sokat, pláne nem a szaporodási szokásaikról. De nem is ezen volt a hangsúly. Átölelem, ahogy rázza a nevetés.
- Azt mondod, érdemes szenvedni?- teszem az államra az ujjaim, gondolkodó módra. Ráncolom is a homlokom, a hatás kedvéért.
Bár arról van szó, miért is nehezek az emberi kapcsolatok, most azt hiszem, konkrétan rólunk is beszélhetnénk... ha belemennénk. De akárhányszor megtettük, annak mindig "futás" lett a vége. Nem akarom, hogy elmenjen. Ez a találkozás... Túl jól esik, hogy elbaltázzam. Tudok én olyan dolgokat, amelyek még közöttünk is édesek...
Megcsókolni olyan, minta mázsányi terhektől szabadulnék meg. Elee csodaszép nő, a legszexisebb, akit valaha láttam és kétségem sincs felőle, be tud törni bárkit, akit csak akar (nem csak a lovaival bánik mesterien). Míg először kisfiúnak éreztem magam mellette, most úgy érzem, férfi vagyok (ohoho, de még mennyire). Igazából a rendőr sem tud zavarba hozni (néhány hónapja még bizonyára úgy lett volna)
Eleevel csak nevetgélünk és csókolózunk, aztán elindulunk hozzá. Tapintani lehet a feszült várakozás szikráit közöttünk. Összefonódott ujjaink olyan hatást keltenek, mintha az egész testünk összekapcsolódott volna már. Azt mondják, van olyan, hogy az ember kommunikálni tud szavak nélkül is. Ebben a pillanatban képesek lennénk rá. Mindketten ugyanarra gondolhatunk, mindketten türelmetlenek vagyunk. A taxi nem megy elég gyorsan (vagy ha igen, Elee lakik messze).
Elee csak akkor érzi, hogy megváltozott valami, amikor kiszállunk a taxiból. Megkérem ugyanis, várjon rám egy kicsit. Nem biztos, hogy maradhatok, ha... Látom, ahogy lesüti a szemét, és már akkor tudom, mi lesz a válasza, amikor még fel sem tettem a kérdést. De mindenki arra biztat, próbáljak élni a lehetőségeimmel. Igyekszem. Csak hát, én is emberből vagyok, elvekkel, miegymás.
Rosszul érint, hogy úgy csinál, mintha nem értene.
- El tudod képzelni, hogy randizgass velem? - érzem, hogy nő a gombóc a torkomban. Ott tartunk, ahol mindig. Én még mindig többet szeretnék, mint ő. A szex azonban önmagában nekem nem elég. Ha csak egy kis jelét mutatná, hogy több vagyok neki, sokkal jobban érezném magam.

Tárgy: Re: Ma újra láttalak (Josh és Elee) Szomb. Jan. 16 2016, 20:44

- Öhm… Lássuk csak, akkor… - összeszorítom a szemem, erősen töröm a fejem, mekkora baromságot is kéne most mondanom – Tudtad, hogy ööö a lepkék valójában húst esznek, és ha megfogod őket, akkor szétharapdálják a kezedet bosszúból? – nevetek, ez annyira abszurd, mondjuk annyi igazság alapja van, hogy a kis szépséges állatkák közelről nézve igencsak rusnya jószágok. Kimondottan ijesztőek tudnak lenni, és én akkor ábrándultam ki belőlük, amikor valahogy a szemem elé került egy közeli kép a szájszervükről.
- Nézd, a szépségért is meg kell szenvedni, ahogy szerintem minden siker akkor igazán édes, ha meg kell érte küzdened. Elvégre… Ha minden csettintésre sikerül, akkor dög unalom az élet. – vonom meg a vállam, nevetek, ahogy pózol. De komolyan gondolom, én szeretek megdolgozni az eredményért. Na, persze attól is függ, hogy miről van szó, mert van aminek örülnék, ha hozzám vágnák.
A csók sok feszültséget old, szerintem mindkettőnkben gyűltek fel olyan dolgok, amiket inkább nem mondtunk ki, vagy nem hoztuk szóba. Most lezárjuk az estének azt a szakaszát, és egy új játékba kezdünk, amit én imádok. Jó vagyok benne, felhúzni és felhúzva lenni, haza indulni, egy jó szex reményében. A taxi túl lassú, sosem elég gyorsak, szerintem direkt csinálják, de menjenek a francba, ha egyszer sietünk. Szorongatom Josh kezét, és mielőtt kiszállnék, még rászorítok az ujjaira és rámosolygok. Aztán leolvad az arcomról a boldogság, mert összezavar, hogy aztán konkrétan ijesztgetésbe kezdjen. Tényleg nem tudom, mire gondol, mármint, remélem, hogy nem tudom, mert nekem ez a kérdés annyira arra asszociáltat, hogy akkor mostantól mi együtt vagyunk, amit… Hát, nem feltétlenül tartom bölcs döntésnek, én nem vagyok az a letáborozós fajta.
Elképzelni? Jó a fantáziám, bármit el tudok képzelni, de most az ajkamba harapok, mert bár én az ilyen feszkós helyzeteket mindig elviccelem, most valahogy úgy érzem, nem értékelné a humoromat.
- Josh, én… - beletúrok a hajamba, kezem kicsit remeg, mintha elvonási tüneteim lennének – Nézd, ma is tök jól elvoltunk együtt. Ez randi volt? Vagy… Nem tudom, mit értesz randin, tudod, hogy attól kiráz a hideg. De mondtam már, én szívesen vagyok veled, mehetünk ide-oda, csak… Muszáj randinak hívni? – rágcsálom az ajkam, szinte könyörgök neki a tekintetemmel, hogy értsen meg, én nem akarok összeveszni, én komolyan gondoltam, hogy ma minden kívánsága teljesül, de… A randizgatást a kapcsolat követi, ami… Hát, nekem nem annyira profilom. Egy újabb emlékeztető, hogy Josh nem olyan, mint a többi pasi, akit össze szoktam szedni.

Tárgy: Re: Ma újra láttalak (Josh és Elee) Vas. Jan. 17 2016, 04:27

Mesélni kezd a lepkékről, talán csak próbára téve, valóban úgy figyelek-e, ahogy az előbb. Amit mond, újdonság nekem, így rákjátszás nélkül kérdezem:
- Valóban? - bár hogy harapdálni kezdenék a kezem, erős túlzásnak tartom. És jelenleg viccesnek is. Nevetek rajta. - Mindenféle pillangóra igaz ez?- hunyorgok. Az éjszakai pillangók jutnak eszembe (és nem a rovarok). Még egy ok, hogy távol tartsam tőlük magam. (Nem mintha vonzottak volna valaha is)
- Na, akkor egyetértünk!- vonom le a következtetést. Bár az, hogy kinek mit jelent a szenvedés, már más tészta. Igyekszem nem hagyni, hogy engem kihasználjanak, elvégre én sem használok ki másokat (remélem).
Mosolygok rá. Teljesen mindegy, hogy miben látjuk az élet értelmét, vagy hogy hogyan boldogulunk az életben; mindez nem számít most, amikor itt vagyunk együtt, kettesben, régóta most először úgy, hogy felszabadultak vagyunk. Szeretném megállítani az időt, hogy ezt megörökíthessem, hogy erre emlékezzek, ha ő eszembe jut, de ennél még jobb dolgok is történnek. És egyik dolog követi a másikat, mindaddig, míg ki nem szállunk a taxiból.
Lényegében tudom, hogy mit várok tőle, azaz számítok rá, mit fog válaszolni. Ami meglep, hogy zavarban van. Elbizonytalanodott vagy engem sajnál, nem tudom biztosan. A teste elárulja, hogy zavarja a téma (tabu lehetne), de ő válaszol, ráadásul nem is annyira elutasítóan, mint ahogy elképzeltem.
Megvonom a vállam, mi volt ez ma: randi? Nem tudnék rá válaszolni. Nem lennék itt, ha véletlenül nem futunk össze, illetve nem árulja el, hol fognak bulizni. (Hívott volna, konkrétan mondta volna, hogy menjek? Rémlik, hogy így volt, de ez most lényegtelen) A kérdésére őszintén válaszolok:
- Nem az a kérdés, hogy hívjuk...- fürkészem a szemét. Jól esik, hogy találkozgatna velem, de ott van az a fura érzés... Annyira zavarja ez a randizás dolog. Sebastian mindent randinak hív, ami az ismerkedésre törekszik, és szerinte folyamatosan randizok Suzyval, noha kettőnk között nincs arról szó "együtt járnánk". Úgy vélem, Elee attól fél, magamhoz akarom kötni.
- Ne szaladj előre, és ne ijedj meg tőlem, kérlek! Tanultam a hibáimból!- simítok a hajába, hagyom benne az ujjaim, hogy érinthessem, simíthassam az arcát a hüvelykujjammal.
- Ne hívd randinak, ha ijeszt a szó. Találkozgassunk, járjunk nyílt programokra közösen. Érezzük magunkat jól együtt máskor is, így, ahogy ma... Ne csak beszéljünk róla, hanem valósítsuk meg mindazt, amiről a padon beszélgettünk, én nagyon szeretném!- nézek rá mosolyogva és egyben kérdőn. Mit szól ő mindehhez?

Tárgy: Re: Ma újra láttalak (Josh és Elee) Szer. Jan. 20 2016, 22:31

Próbálok minél extrémebb témát behozni, ha már állítólag minden érdekli, amiről karattyolok. Persze jól eltúlzom a lepkék vadállati jellemzőit, de hát a puding próbája…
- Persze, vannak szelídebb példányok, de… - veszek egy mély levegőt, mintha nagy monológba kezdenék bele, aztán elnevetem magam – Dehogyis, vagy hát nem tudom, nem tanulmányoztam őket soha. – kuncogok kicsit. Simán jobban tud tettetni bármit, mint én, szóval könnyen lehet, hogy csak szívja a vérem azzal, hogy csüng a szavaimon.
Azért csak találtunk egy olyan témát, amiben ezer százalékosan egyet értünk, az már viszont más kérdés, hogy mire vonatkoztatva. Abba nem mernék most belemenni, az legyen egy másik este témája, amikor józan vagyok, és nem beszélek hülyeségeket minden második mondatommal ütve az előzőt.
Kettős érzéseim vannak, ahogy állok a taxi mellett; egyik részről úgy érzem, gyökeret eresztettem, más részről szívem szerint egy kicsit odébb lépnék, de erőt veszek magamon. Megígértem Joshnak, hogy ma nem lesz ilyen, és megfogadtam magamnak, hogy ma minden úgy lesz, ahogy Ő akarja. Különben is, mi volt ez a mai este? Minek kell ezt nevezni? Csak egy kellemes estének indult, és már ott tartunk, hogy címkézni akarom. Nem akarom, de mégis… Ajh! Kiszáll belőlem minden bódulat, fájó józanság tör rám, és csak azért harapdálom az ajkam, hogy biztos legyek benne, ez nem egy álom.
- Valóban nem. Sokkal inkább az, minek tekintjük… - emelem rá a tekintetem, és kissé megfeszül az állkapcsom. Tényleg, szívesen mászkálok vele, megyek ide-oda, ebédelek, vacsorázok, reggelizek – ha nem hajnalban, akkor tényleg semmi akadálya – meg bánom is én. Csak… Attól félek, hogy még ha nem is neveznénk randinak, az elvárás ott lebegne, hogy egy idő után eldöntsem, lesz-e ebből valami vagy sem. Miért nem lehet csak úgy… Lenni?
- Én igyekszem. Meg elhiszem… - rá kéne gyújtani. De akárhogy is alakul, nem sokáig állunk már itt az utcán, akkor meg… Majd fent a teraszon. Josh-sal vagy nélküle, valahogy, de mindenképp el kell füstölni egy koporsó szöget.
- Nem a szó ijeszt, Josh… Én… Mindennek, amit elmondtál, semmi akadálya. Menjünk, csináljuk, csak… - kijózanodtam, a hangulat vérbe fagyva hever a taxi alatt. Megsimítom az arcát, hüvelykujjam a szája vonalára téved. Szívem szerint most lépnék le, illetve fel a lakásomba, de nem teszem, ma este neki kell kimondania, hogy vége a bulinak, még a végén megkapnám, hogy ígéretem ellenére ma is futni mentem.

Tárgy: Re: Ma újra láttalak (Josh és Elee) Pént. Jan. 22 2016, 22:51

Fogalmam sincs, mennyire komoly, amiről beszélni kezd. Hogy tényleg csak próbára tesz-e a témával kapcsolatban (figyelek-e) vagy olyan információhoz akar juttatni virágnyelven, amit máshogy nem mondana ki. Még akkor sem tudom eldönteni, amikor folytatásba kezd, míg el nem neveti magát. Minden másodperccel közelebb kerül hozzám. Egymásra hangolódunk, csókolózunk, előre szalad képzelet és vágy, nehéz kijózanodva gondolkodni.

Ahogy a taxi mellett ácsorgunk, olyan dolgokról beszélünk, ami korábban feszültséget keltett közöttünk. Ki szeretném védeni, megelőzni, hogy megint oda jussunk, félreismertük egymás szándékait. Szeretném, ha elhinné, nem akarom kisajátítani. Óvatosan céloz rá, hogy úgy sejti, én azért másképp állok ehhez a dologhoz, mint ahogy állítom (vagy ahogy ő).
Érezni, ahogy vibrál. Elszaladna, ha nem tett volna ígéretet, nem teszi. Nem nehéz rájönni, mitől fél. Bár már átrágtuk magunkat azon, mi van és mi (nem) lehet közöttünk, úgy véli, én ugyanabba a hibába esnék. Nem lenne szerencsés beleszeretni egy olyan lányba, aki nem akar kötődni senkihez. Ahogy a számhoz ér, beleborzong a testem. Le kell hunyjam a szemem, várom, mit jelent ez a csak... De nem folytatja.
A taxis röviden megnyomja a dudát. Odakapom a fejem, ő az óráját mutogatja. Ennyi lett volna tíz perc?
- Elee...- simítom meg a haját. Nem tudok vele maradni, ha azt sugallja, nem fogad el olyannak, amilyen vagyok. Hogy nem tudna szeretni. Igaza volt, nem tudnék másra gondolni, ha együtt töltenénk az éjszakát.
- Jobb, ha most elmegyek- mondom és igyekszem könnyednek tűnni- Örülök, hogy ...
- Uram!- szól a taxis, és türelmetlen a hangja. Szeretné, ha végre eldönteném, mit akarok. Nem tudhatja, hogy már döntöttem.
Odahajolok Eleehez, már ha engedi, és a fülébe súgom:
- Mindent köszönök!- arcon csókolom, aztán beugrok a taxiba. Nem nézek hátra. Ki kell józanodni. Vagy....
- Vigyen a belvárosba, majd szólok, hol álljon meg- ott ilyenkor még pezseg az élet. Innom kell. Sokat.

Tárgy: Re: Ma újra láttalak (Josh és Elee) Szomb. Jan. 23 2016, 01:04

Kellemesen elhumorizáljuk az estét, és én boldog vagyok, hogy képesek vagyunk erre is. Üdítő a változatosság, hogy nem csak feszengve tudunk tőmondatokkal kommunikálni, hanem így is: lazán, nyugodtan, nevetgélve, csókolózva, egymást húzva.

A taxiból kiszállva megcsap a hűvös levegő, és a józanság szele is. Arcomra fagy a mosoly, hogy kérdez, és főleg, hogy mit kérdez. Komolyan? Elvárná tőlem? Hiszen tudja, hogy nem tudok elköteleződni, és nekem igenis nagy lépés még ez is, hogy egy ilyen ígéretet tegyek. Zsarol? Ha nem randizunk, nincs szex? Ez kegyetlen dolog. Felhúz, lángra lobbant, a szakadék szélére állít, és én bízom benne, oda állok, nem nézek le, nem szédülök meg, nem riadok vissza. Aztán egyetlen mozdulattal lök a mélybe, és én összezúzódom, amikor földet érek.
Belekezdek, hogy magyarázzak, de elakad a szavam, mert mit is lehet erre mondani? De tényleg. Mert én nem tudom. Inkább hagyom, hogy szavak nélkül beszélgessünk, abban sosem volt még hiba. Arcát simítom, szája vonalát, és sokat elárul, hogy lehunyja a szemét. Megcsókolnám, de most… Valahogy nem érzem helyesnek. Én biztos nem bírnék magammal, nem állnék meg egy lágy puszinál. Ezért is hagyom érvényesülni a kezem. Aztán kimondja azt, ami bennem is megfogalmazódott már. Ma este talán jobb, ha megy. Kedvem lenne a taxist fejbe verni, kábé pont azt csinálja, ami a világon a legidegesítőbb, mint amikor a moziban a meghitt drámai jelenetek alatt tüsszögnek, meg krákognak meg csörgetik a maradék kukoricát.
Mindent köszön. Hát… Jó neki. Lehajtom a fejem, és elengedem. Utána szólnék, nyúlnék, de nem teszem. Minek húzzam el a kínos jelenetet? Ugyan már, hát én is legszívesebben világgá szaladnék, és akkor marasztaljam? Hogy megint nekem kelljen futni? Felbőg a taxi motorja, utánanézek. Esetlenül állok a járdán, és ahogy eltűnik a szemem elől az autó, beletúrok a táskámba a telefonomért. Remegő ujjakkal csak harmadikra tudom feloldani a kóddal a zárat, és elkezdem pörgetni a híváslistámat. Josh nevét keresem, és bámulom a kijelzőt, amikor megtalálom. Előtte és utána Hale neve szerepel. Kicsivel lejjebb ott virít Vincent. Ujjamat Josh neve fölött tartom, aztán kilépek és csak egy SMS-t írok neki: „Sajnálom” Fel vagyok húzva, csalódott vagyok, hogy így alakult, nem erre számítottam, és mellé valahol büszke is vagyok magamra, mert azt gondolom, hogy nem futamodtam meg, válaszoltam mindenre, nem vétóztam… És mégis, így alakult. Keserű érzés.
Belököm az ajtót, odabiccentek a portásnak, és póker arccal szállok be a liftbe. Kedvem lenni beverni az öklömmel a tükröt, de nem teszem, sokba lenne, meg megint menjek be a kórházba? Biztos, hogy nem. A lakásba érve lehajítom a táskám, lerúgom a cipőm és egyenesen a teraszra megyek. Kivégzek négy szál cigarettát, és közben a telefonon lógok, Haleval beszélem ki az estét.

Tárgy: Re: Ma újra láttalak (Josh és Elee) Szomb. Jan. 23 2016, 04:57

A taxiban szembesülök először vele, hogy mennyire hatása alá kerültem (megint). Vágytam vele lenni és ő kisajátított ma estére. Megcsókoltam, és ő úgy olvadt hozzám, mintha mindig is erre vágyott volna. Beszélgettünk, és nem kezdtünk vitázni, mintha jobban figyeltünk volna egymásra, mint eddig bármikor. Együtt nevettünk, amire már nem is emlékszem, mikor volt példa utoljára. Még a könnyünk is kicsordult.

Szeretném azt hinni, nem csak a ma este varázsa, hogy így viselkedik (vagy az elfogyasztott alkohol hatása). De hogy randizzon velem, éppen úgy megijeszti, mintha a kezét akarnám megkérni. Ebből alakul át a meghitt esténk megint szorongóvá. Pedig "csak" arról van szó, hogy találkozgatunk, ahogy beszéltünk is róla. A padon ülve miért tűnt olyan egyszerűnek? A rendszeresség, a gyakoriság riasztaná? Fejembe lát, ha tudja, naponta látnám szívesen.
Diplomatikus, ahogy tudomásomra hozza, nem fűz sok reményt ahhoz, amit állítok magamról. Lényegében igaza van: nem változtam. De azt sosem tisztáztuk, mennyire félreértett először, Santa Barbarában. Akkor sem akartam ajtóstól rohanni a házba, most sem. Lenne mit elvinnem, hisz nyitva az ajtó, besétálhatnék.
Nem jut eszembe zsarolni; a szex kérdése nem azon dől el, randizik-e velem még valaha, vagy se. A szex számomra intimebb, meghittséget és összhangot feltételez, nem önmagában az aktust. Bármennyire is fel vagyok ajzva, sem kihasználni nem akarom, se hagyni, hogy kihasználjon. A merev elszigetelődése viszont megsebez. Inkább viselem ezt el, mint mélyebb sebeket.
Igaza van, álmodozni kezdenék róla, ha ma együtt maradnánk. Már azzal izgalomba hoz, ahogy megérint. Szívesen zárnám a karjaim közé, csókolnám újra és újra, ahogy a padon vagy a fák alatt. Olyan jó volt azt érezni, kedvel, vágyik rám! Milyen kár, hogy semmi sem igaz belőle! Szeretném azt hinni, Elee most nem csak játszott, vadászott, vagy hagyta magát levadászni. De ha olvasok a sorok között, be kell ismernem, ez az igazság.
Mielőtt elgyengülnék, elbúcsúzom tőle. Akárhogy is, ma boldoggá tett. Láttam az arcát ragyogni, hallottam nevetni, éreztem az ajkait az ajkaimon, éreztem a kezét a bőrömön. Még a vágyat is igazinak éreztem. Nem a sajátomat, affelől nem voltak kétségeim. Az övét. Láttam, hogy izgatott, türelmetlen, vágyakozó. Hogy hagy elmenni, csak a teóriám igazolja, semmit nem jelentek neki. Ezért is lep meg az üzenete: "sajnálom". Filózok rajta, vajon mit sajnál. Hogy eljöttem? Hogy nem fog találkozni velem többet? Végletekben gondolkodom, ahogy szoktam, de ez nem olyan dolog, amire ne akarnék választ kapni. Percekig tipródok, míg visszahívást kezdeményezek, de a szám foglaltat jelez. Automatikus újratárcsázásra állítom a készülékem. Mivel hosszú percekig nem változik a helyzet, elkönyvelem magamban, hogy szándékosan intézte így, hogy ne tudjam elérni. És ha így van, megmagyarázza azt is, mit jelent az üzenete.
Betérek az első bárba, amit kiszúrok a taxiból. Lényegtelen, hogy csillagászati áron, de veszek magamnak egy üveg Jack Daniels-t. Ismerjük már egymást, naná. Beülök a legsötétebb sarokba, és módszeresen inni kezdek.

Tárgy: Re: Ma újra láttalak (Josh és Elee) Szomb. Jan. 23 2016, 13:18

A taxiban még minden rendben volt, sőt, minden szupernek tűnt. Aztán, amikor kiszállunk, mintha egy buborék szétpattanna körülöttünk, arcul csap a valóság. Már megint ott tartunk, ahol mindig tartunk egy ilyen este vagy nap után. Mindig van valami, ami kinyírja a hangulatot. Hát sosem lesz ez máképp? Randik, találkozások, közös programok… Mindegy, hogyan nevezzük őket, ha megszólal a vészjelzés a fejemben. És nem, nem magával a ténnyel van bajom, hiszen Sebyvel is eljárok, de… Ott biztos lehetek benne, hogy senki nem ért félre semmit. Viszont Joh nagyon másképp látja a világot, és ebben a helyzetben nem magamat féltem első sorban. Ezt miért nem lehet megérteni? Ajh, szörnyű látni, ahogy eltűnik az a játékos csillogás a szeméből, ahogy visszahúzódik egy fal mögé. Mert ezt csinálja, tanulja már, hogy kell pillanatok alatt falakat húzni. Én pedig gyötrődöm. Mert nem ígérhetem, hogy nem fog megsérülni, ha igent mondok, és valahol mégis azt tenném. Belemennék, és nem csak azért, hogy ma este legyen szex. Jó, azért is, mert kegyetlenül fel vagyok húzva, de azért is, mert meg kéne próbálni. Mi van, ha működik? Mi van, ha csak saját magamat riogatom? Sosem fogom megtudni, mert nem szólok semmit, csak magamban harcolok. Őszintén remélem, hogy egyetlen érintéssel át lehet adni mindazokat az érzéseket, amiket szavakkal képtelen vagy kifejezni, de ma este még ez a képességem is megbukni látszik. De megértem Josht, hiszen annyiszor hagytam ott ilyen pillanatokban, hogy már nem hisz nekem. Jogosan teszi, én magam is ingoványos talajon lépkedek, és nem tudom, hogy mikor feszítem túl a húrt saját magamnál. Ha pedig elpattan… Mint az elszabaduló vezeték, mindenkit összetör maga körül.
Erős maradok, amikor elmegy. Erősnek kell lennem, hiszen ez jár a szerepemmel. Micsoda faszság! Most átélem azt, amit Ő szokott. És valahol remélem, hogy Ő nem azt éli át, amit én szoktam. Bár, akkor sok mindent megértene. De nem kívánom neki azt a gyötrődést, azt az ambivalens gondolatáradatot, amibe bele lehet bolondulni, és ami ilyenkor mindig rám tör. Úgy érzem, muszáj valahogy a tudtára adnom, hogy én nem így terveztem az estét, és nem gondoltam volna, hogy egy ilyen jó hangulatú valamit is el tudok cseszni. SMS-t írok, mert felhívni… Gombóc van a torkomban, szerintem nem is tudnék megszólalni. Bámulom egy ideig a kijelzőt, válaszra várok, aztán felmegyek a lakásomba, és Hale napsütéses hangulatával vigasztalódom. Neki mindig jó kedve van, a világ legboldogabb menyasszonya. Mi kell még, hogy kirántson a gödörből? Sokáig beszélünk, egy idő után már másról. Kezdek megnyugodni, már el is nevetem magam néha, és az ötödik ciginek csak a felét szívom el. Füstösen karcos a hangom a sok nikotintól, mikor elköszönök a barátnőmtől. A kijelző elsötétül, nekem mégis azonnal meg kell néznem, hogy nem válaszolt-e valamit Josh. Hívott. Kábé hatszor. Megremeg a gyomrom, és összeszorul a szívem. Előhalászom azt a maradék fél cigit a hamusból és rágyújtok, ahogy visszahívom. Hosszan csöng, búg az a szar, de nincs válasz. Kisípol a hangposta, és én dühösen nyomok a piros foltra a kijelzőn. Úgy szerettem volna neki elmondani, hogy sajnálom, hogy fasz voltam, hogy én egy ilyen lelki roncs vagyok, hogy megint megbántottam. Mert ez a helyzet, nem? Már fel sem veszi nekem a telefont. Bemegyek, kicsit émelygek már a sok cigitől, szédülök is. Ledobálom a ruháimat, és hideg vizes zuhanyt írok elő magamnak. A telefon ott van persze mindenhol, ahova csak megyek, mert ha hív, akkor igenis fel akarom venni.

karakterinformáció

» Újra együtt - Josh és Suzy
» Help Me! ~ Elee & Domi
» Big news ~ Elee&Josh&Seby
» Elee&Richard
» Josh & Hale

Ma újra láttalak (Josh és Elee)

Ma újra láttalak (Josh és Elee)

Similar topics

Similar topics