Nagy nehezen kihámozom magam a ruháimból, bár nem az összesből, nem kell megijedni, aztán elfekszem, ő is fekszik mellém.
-Cöh... - Vigyorgok, ez hülye, de ezért szeretem. Hálásan simogatom a kezét, hogy értékelem, elvisel, elnéz nekem mindent, de tényleg mindent, mikor közelebb jön, átkarol, érzem a leheletét. Eszembe jut egy-két dolog, sokat ittam, örülök hogy Josh azért nem tud mindent, maradjunk annyiban.
De ha már ennyire közel jön nehéz megállni, megkísért, én meg elbukom az akaratpróbán, hát hozzábújok, ahogy szoktam, szorosabban ölelem, egyik kezem átbújtatom a nyaka alatt és azzal is ölelem.
-Merész vagy... vagy csak hülye... - Nevetek halkan, mert hát önszántából ilyen közel jön, előbb b.szogat, hogy nem fél, lökött én mondom. De ittunk annyira, hogy azt se tudjam emlékezni fog-e rá vagy én, szóval kap egy könnyed csókot az ajkaira, ha már ilyen bátor és piszkált is, éppen csak elnyújtom, piszézek vele egy keveset mint mindig, mindenkivel és odabújok hogy aludjak. Jó lehet annak, akinek mindig van kihez bújnia, mostanában egyre jobban igényem lenne erre, de hát... azt hiszem jó darabig örülhetek, ha Josh megengedi. Esetleg Henry, ha itthon van.