- És azt is túléltük, nem? Te már többször is!- nevetek. Hát az a film, apám...
Sebastian önfeledten mesél, én meg furcsa módon valahogy az emlékeimbe süppedek. Nem olyan messzire, csak néhány órányira, mégis oly éles a kontraszt, hogy az elszomorít (sőt, megrémít) egy kicsit.
Ott kötünk ki, hogy Jónás sorsára jutnék, ha ő nem lenne. Igaz, nem a cet, hanem a cápa gyomrában végeztni talán nem lenne olyan kellemes. Főleg, hogy a statsizstikai adatokat nézve, Jónás az egyetlen, aki élve megúszta a kalandot...
- Szméagol...- nyűszítek vissza, ahogy drágaszágomnak nevez. Teljes az összhang. Nevetünk megint, ahogy a hajamba borzol. (Ennél rosszabb frizurám már úgyse lehet)
Szóba jön Amelia, a kórház, és az utóbbihoz kötödő rossz emlékek, és ennek kapcsán a farka is... Olyan dolgot tudok meg Sebastianról, amit nem akartam tudni. Bár nem árt tudni!
- Türelmetlenül várom az élményt....- lódítok. Mi ez a szemérmesség, ha kettőnkről van szó? Nevetünk.
Sül a második adag krumpli, az eslő meg csak nem akar fogyni, pedig elém halmozta. Igazán kedves vendéglátó, mindig maga elé helyez. De hiába tolom középre a tányért, a krumpli csak nem fogy, mert ő lelkesen magyaráz, én meg csak játszom az étellel. Aztán ő kezd etetni, gyerekes (és nagyon kedves) módszerrel. Hát, tudok én nemet mondani neki?
- Jól van, megy ez egyedül is. Nézd csak, világszám! Tádáááám!- és vidáman bekapok egy krumplihasábot (7x7-es méret, ahogy nézem).
- Jaj, sose kerüljön arra sor, hogy ápolj, de azért köszi. Te is számíthastz rám!- kicsit elérzékenyülök, de szerencsére az előbbi nevetés miatt még csillog a szemem, így aztán észre sem veheti, hogy most mástól csillog.
Tudom, hogy nem vagyok most éppen a legjobb társaság, pedig igyekszem, tényleg, csakhát, na. Elee sokat jelent nekem. Vagy inkább sokat jelenthetett volna. Nem tudok olyan gyorsan elszakadni tőle.
Sebastian szinte mindig vidám. És most is pezseg az élettől, valamiért (miattam) mégis visszafogja magát. Ahogy végleg leül velem szemben, arra kérem, meséljen; és szívesen hallgatnám, melyik lánnyal hogyan szórakozott, hiszen az eddigiek alapján is csak azt mondhatom, csupa kaland az élete. De inkább rám tereli a szót, mintha nem akarna tovább "bántani" azzal a nagy kontraszttal, ami közöttük van.
- Hát, itt van ez a fotózás, a fehérneműkkel..., ugye? Aztán van egy kisebb szerep egy filmsorozatban, de ha sikeres lesz, több évadot is megérhet, ha jók az értesüléseim... Van egy musical is, de az szinte esélytelen, és kisebb statiszta szerepek, többnyire... De nem vagyok elégedetlen... El kell indulni valahol... - kezdek mesélni, és közben nyugodtan pakolom magamba az ételt. Lassanként el is tudok vonatkoztatni Eleetől.

-Csak kétszer láttam, elég az! Sok is! - Nevetek, meg nem nézem megint tíz éven belül, az tuti.
Nevetek hogy borzolom a haját, jön Szméagollal, veszi a poént, de tudtam hogy nem tesz másképp. Ez jó érzés.
-Várjad is! - Duzzogom, keresztbe fonom a karjaim, de röhögök, mióta akarok én egy fiúval ágyba bújni... azaz utalni rá, meg duzzogni miatta... úristen én lehet keveset aludtam, de csak nevetek. De tény, összeköltözni összeköltöznék vele, minden szexuális felhang nélkül, szóval... de mindegy is, mesélek neki, de rájövök nem kéne, még az étvágyát is elveszem, hát valahogy visszavarázsolom neki, ahogy tudom.
Elmosolyodom, hogy világszámnak nevezi hogy bekap egy krumplit, csóválom a fejem, lökött. De legalább eszik, ez a lényeg.
Mosolygok azon is hogy kiakad az ápolástól de mi ketten tudjuk mivel jár a dolog és szerintem sejti hogy ennek ellenére is komolyan mondtam. Kedvelem és fontos nekem annyira hogy ne hagyjam bajban. Azt hogy ő is megtenné értem nem kétlem de... én még mindig nem merem elhinni hogy ha eltelik egy év akkor még ugyan így gyakori vendégem lesz. Félek beleélni magam mert mi van ha mégsem? Úgy fájna.
Inkább kérdezem mi van vele mostanság meg a terveivel.
-Hmmm, hát akkor haladsz és nem is mondtad! A sorozatot megnézem, a statiszta szerepek meg kellenek. Hátha beugorhatsz valaki helyett vagy ilyesmi. A fotózás meg buli. Én is voltam, de én tolmácsként. - Kacsintok rá, hát engem nem fotóztak. Vagy cselesen csinálták mert nem láttam.
Közben én is eszem, mondjuk én ettem reggel is, szóval nem voltam olyan éhes. Inkább Josh miatt ebédelek korán.

Szeretek nevetni. És Sebastian mindig okot is ad rá. Mielőtt megismertem, ritkán nevettem jóízűen, mióta ismerem, és együtt lógunk, fáj az oldalam a nevetéstől, de ez olyan, mint a drog, nem lehet róla leszokni. Nem értem magam, most miért vagyok mégis ennyire búval-bélelt. Pedig Sebastian folyamatosan próbálkozik...
Olyan eszközhöz nyúl, ami mindig beválik, valamiképp kettőnk szerelmi életére céloz, és hát ebbe bele lehet halni... Teszi, hogy duzzog, sértetten keresztbe fonja a karját.
- Milyen kifogás? Semmi kifogás! Az eskü örökké hozzád köt majd, hát hol élsz te? Mit számít, milyen a ...farkad...- röhögök. Hogyan lehet, hogy ha vele beszélek erről, az ilyen jópofán sül el, ha Eleevel, akkor katasztrófa lesz belőle?
Leültet enni, átveszi a krumplisütést, nélküle nem sokat haladok, aztán besegít..., de igazából akkor lesz jó minden, amior már ő is nyugodtan ül velem szemben, és eszik, mint én. Nekem csak utánoznom kell. Egyik falat a másik után. És az étel... kitűnő. Igazán!
Nagyon elkeseredettnek láthat, mert arról győzköd (pedig nem kéne), hogy ő kitartana mellettem a bajban is. Csoda, hogy el nem sírom magam, olyan kedves, hogy ezt mondja //csak user könnyezik, mert hülye//. Ha tudnám, miféle gondolatok járnak a fejében, hogy még ezek után is kételkedik, milyen hévvel ragaszkodom hozzá, azonnal megölelném, és még az emlegetett nyelvest is megadnám neki, ha ezen múlna. Hát a kezem is tűzbe tenném érte, mennyire kellemesebb már egy igazi puszi! //:DDD//
Kérem inkább, hogy meséljen, ezzel is jelezve, jól vagyok. Tudom, hogy önző voltam, és saját bajomon keseregtem, de túl tudok rajta lépni, túl is akarok... Igyekszem. Nem halhatok bele, még csak nem is engedtem szabadjára az érzelmeimet. Mégis... Mintha egy részemet rabolták volna el.
A munkám... Elee vagy Nora, valamelyik nagy kabala lehet, mert mióta őket ismerem, jobban mennek a dolgok. Mintha mozdulna valami. Korrekt módon számolok be Sebastiannak is, miféle megbízásokat kaptam, és várnak rám lehetőségek. Persze, azért őt sem ringatom álomvilágban, igyekszem objektív módon szemléltetni a lehetőségeimet. Sebastian azonban lelkesen reagál, még le is szid, hogy nem számolok be neki mindenről.
- Jaj, ezek nem nagy valamik... Talán ez a fotózás, de ez is a napokban derült ki, és még nem is biztos, telefonálni fognak még... Ígéretekből meg már az emelet is tele van, nem csak a padlás...- legyintek. Nagy szó lesz, ha ezekből egy-két dolog megvalósul; igazából már egynek is örülnék.
Eszegetünk, és érzem, jót tesz nekem az étel, mintha vérré válna bennem, erőre kapok. A lakást erős fény árasztja el, mégsem bánt, mint reggel.
- Olyan szép az idő..., lenne kedved kimozdulni egy kicsit ebéd után? Vagy fel kell készülnöd az esti műszakra? - javaslom neki, kérdés formájában. Ugyan említette, hogy esti műszakra megy, de arra nem emlékszem, programja mára van-e (előtte).

-Hát ez az! Csak semmi kifogás! És jó lesz az, legalább kellemesen csalódsz majd, mert látom hogy nem hiszel nekem te kis piszok! - Duzzogok még, de vigyorgok és nevetek. Hát igen, ha mi úgy döntünk egymás mellett kötünk ki, nagyon nem fog számítani mi van velünk odalenn. De viccnek azért vicc, én legalábbis nevetek vele. Főleg hogy én meg a házasság, ugye.
//Sztem ezek egyszer smárolni fognak.... bocs Zin xDDDDD//
Próbálom vidítani, etetni, kisebb-nagyobb sikerekkel. Elvégre nekem tényleg nagyon fontos hogy jól legyen, rendben legyen.
A saját dolgaim inkább hanyagolom, nem a legalkalmasabb, szóval róla és a munkáiról kérdezem hogy halad.
-Jó, de az apró dolgoknak is nagyon lehet örülni! Én legalábbis szoktam, főleg hogy sokat drukkolok neked, szóval néha jelezz vissza, hat-e, mert ha nem még jobban drukkolok! - Vigyorgok, nagyon remélem valami bejön ezekből.
-Hm, kimehetünk, mihez lenne kedved? Nincs dolgom, fel kell készüljek majd kicsit az óráimra, de azt megoldom holnap délelőtt is. - Mosolygok rá. - Meg a rádiózásra nem kell készülni, szerencsére! - Nevetek, még csak az kéne.
-Szóval? Csak sétáljunk vagy kosarazzunk, akármi? - Hirtelen nincs konkrét elképzelésem, de vevő vagyok bármire.

-Át kéne gondolnod a szüzességi fogadalmad, és a gond meg is lenne oldva!- Nevetek.- De tudod mit? Imádom a kellemes meglepetéseket, úgyhogy csak tarts bizonytalanságban...- Így lesz a legjobb. Mindkettőnknek. //És a kedves olvasónak is. Egyáltalán, olvas minket valaki?//
Beszélgetünk aztán mindenféléről, és a krumpli eltüntetésébe is sajátosan fog bele; de aztán a dolognak ez a része is megoldódni látszik, mert az együtt kajálásnál nem igazán tudok jobb motivációt az evésre, úgyhogy amint leül velem szemben, az is jobban megy.
- Igaz, én is így gondolom. De ... már nem nagyon merem beleélni magam semmibe. Ha így teszek, valahogy visszájára fordul minden, és rosszul sül el.
Nem mondom ki hangosan, hogy az eddigi egyetlen kivétel éppen ő, mert soha, semmilyen formában még nem okozott csalódást, sőt, csak pozitív csalódást okozott. De ezt ő is tudja, és számtalan módon adtuk már jelét, hogy a mi kapcsolatunk nem mindennapi (és nem is csak átmeneti).
- A drukk, az mindig jól jön, kedves vagy, köszi- mosolygok rá. - Hidd el, mindenről tudsz, ami lényeges...- Éppen ő mondta, hogy pl. az emésztési szokásaimról ne nyissak beszélgetést, szóval, ebből őt is kihagynám...
- Ha már itt tartunk... talán drukkolhatsz most a fotózás miatt, az tűnik a legígéretesebbnek. A filmszerep még nagyon távoli, és pár meghallgatáson még át kell csúszni, illetve más módon is fel kell készülni, de már van segítségem, megoldom. Szóval, ha Isten is úgy akarja, egyszer csak klappolni fog minden.- jelentem ki optimistán.
Ahogy fogy az ebéd, rájövök, mennyire hiányzik a friss levegő. Nem szokásom délig (vagy tovább) nyomni az ágyat, és kint szoktam lenni a friss levegőn már kora reggel (már csak a meló miatt is), de aztán, ha kialudtam magam, szinte mindig nyakamba szedem a várost.
- Teli hassal nem tudnék ugrabugrálni, de egy séta simán beleférne- javaslom Sebastiannak, mert az ötletem tetszik neki, hogy kimenjünk, de kosarazni képtelen lennék. Csak úgy, céltalanul. Mindegy, merre. Csak ki a négy fal közül...

-Hidd el, fiúk terén csak te vagy nekem, másnak oda nem adom magam és más nem is érdekel, szóval ez a szüzesség marad! - Röhögök, féltem a seggem, de nem is vonz senkié ilyen aspektusban. - Óh, hát na jó, na jó! - Nevetek, tiszta lökött, de ezért kedvelem. //Sztem max Demi, de ő tudja hogy hülyék vagyunk xD//
-Hát igen, ismerős... de nah, hátha összeállnak a csillagok! - Mosolygok rá, értem hogy nem akarja beleélni magát de azért picit lehet örülni fű alatt nem?
-Ugyan, én mindenfélében drukkolok, bár lehet ezzel hozom rád a pechet, várj csak... - Ütögetem a szám, hogy ajjjaj, lehet én vagyok a pechje forrása? De csak nem.
-Drukkolok, de hát csak beállítanak már a megfelelő pózba... a lényeg hogy légy természetes a kamera előtt, akkor tök jó képek lesznek. Bár ez a fotózás amúgy fura dolog. Az ember azt hinné nem lehet természetesen viselkedni előtte, meg olyan mű az egész, megrendezett, de az egyik lány, akit most ismertem meg, komolyan olyan mintha fordítva csinálná. Az életben olyan mint egy életunt görög szobor, a maga tökéletes idomaival, de mikor fényképezik annyi élet költözik bele, hogy rá se ismersz. Nem tudom mire gondol olyankor, de neked is így kéne, mármint valami olyanra gondolni, amitől magadra vonzod az emberek tekintetét a kisugárzásoddal! - Vigyorgok, fecsegek kicsit, de szerintem Josh pont olyan aki jó modell is lenne. Alkata van hozzá és van benne valami kellemes attitűd, amit egy képen is szívesen látnék. Talán hogy a szemben ülő srác igen élet-igenlő, ami manapság sajnos ritka.
-Jó persze, szeretek sétálni. Úgy húsz percre van egy park amúgy, ha gondolod. - Mosolygok, ott szedtem össze Vanessát... de rég is volt, ő is elfelejtett, gondolom a suli meg minden. De a parkban vertek meg minket Lioval, hm, az is régen volt. Szalad az idő, szalad, de... Josh még itt van. Valami fura boldogsággal eszem meg az utolsó pár falatomat.

- Igazán megtisztelsz!- forgatom a szemem nevetve. Ha eddig nem kattantam rá a formás fenekére, ezután sem fogok. Vagy van vágy, vagy nincs, ha vonzódnék, már kiderült volna.
Ha Sebastian azt hiszi, született pesszimista vagyok, nagyon félreismert. Csak éppen most rossz passzban vagyok, így nem csoda, ha feketébben látom a dolgokat, mint általában.
- Ígérem, én mindent megteszek, ami rajtam múlik!- mondom neki, talán kicsit komolyabban. Csillagok állásában, horoszkópban, egyéb sületlenségekben sosem hittem. De abban igaza van, nem ártana egy kis szerencse is... Én mintha kevés lennék, hogy megvalósítsam az álmaim.
- Hozod rám a gutaütést, ha ilyen hülyeségeket beszélsz!- csapok felé nevetve. Még hogy pech.
Hogy bízom benne, mi sem bizonyítja jobban, hogy most is arra kérem, ne feledkezzen meg rólam. Csak maga a tudat, hogy egy kicsit gondol rám, erősebbé és magabiztosabbá tesz. Nem érzem magam annyira egyedül. (Bár ha igaz, Elee is eljön...)
- Látod, ez az... Vagy beállítanak, vagy természetes vagyok. Egy beállított póz nem természetes...
Meghallgatom, mit mesél egy újonnan megismert lányról. Nem vagyunk egyformák. Én parancsra nem tudok "lazulni". Meleg tekintettel nézek rá, amikor a kisugárzásomat említi. Tulajdonképpen hasznomra van, hogy erről beszélünk, mert pár dolog eszembe jut.
- Nem biztos, hogy ez nálam is így működne- kezdem- Tudod, amikor az a széles portfólióm készült, ami úgy néz ki, mintha végigfotóztak volna 50 éven át, rengeteget csattogott a gép. Először az volt: "állj így, ülj úgy, és meg ne mozdulj!", nem ment valami jól. Aztán kitaláltuk, hogy lazítunk egy kicsit, én leültem olvasni, megittam egy kávét, és közben Gizelle, a fotós lány észrevétlenül dolgozni kezdett. Először azt mondta, csak beállításokat próbál, de egy idő után már feltűnő volt a dolog, és akkor bevallotta, hogy már kattintgat egy ideje. Seby, komolyan, azok a képek lettek a legjobbak!
Fogy az ebéd (egyre gyorsabb ütemben), és észreveszem, milyen szépen süt be a nap. Eddig is láttam, de valahogy nem jutott el a tudatomig..., vagy csak másra figyeltem. De vágyódom kimenni, és ezt elmondom Sebastiannak is. Úgy tűnik, nincs ellenére, hogy kimenjünk a parkba.
- Tökéletes lesz. De vihetünk labdát, ha gondolod, később akár dobálhatunk palánkra, ha szeretnél...- Nem vagyok ám semmi rossznak elrontója. Csak ülepednie kell egy kicsit az ebédnek. Olyan finom volt!
- Köszönöm szépen a finom ebédet! Szívesen segítek elpakolni, ha hagyod....

//Ha ugrani szeretnél az időben, tedd! //

-Hát jó hogy észrevetted, hát megadom a módját egyetlenem! - Dorombolom, de elröhögöm.
Aztán kicsit noszogatom ne legyen ilyen búval bélelt, lássa naposabban a dolgokat, de ahogy elnézem komolyan megpróbálja.
-Nagyon helyes, több sem kell, jó lesz az! - Vigyorgok.
-De én tényleg peches szoktam lenni! Lehet az egyik lány megwoodoozott, noha afrikai barátnőm nem volt, de ki tudja! Nehogy átragasszam érted! - Mondom, de nevetek, hogy itt meg is legyint, szedjem össze magam.
-Hát ha beállítottak próbálj az lenni... engem sosem fotóztak, nem tudom milyen. - Vallom meg, max akkor lettem fotózva, ha valaki lekapott a családommal, esetleg egy bulin, ilyesmi. Olyankor nem pózol az ember, max próbál mosolyogni.
Hallgatom mit mesél, tök érdekes. Legalábbis engem érdekel.
-Hmm, akkor lehet ezt kéne. Bár én arra gondoltam ha már fehérnemű reklám képzeld azt te vagy a helyi macsó vagy Casanova vagy mittom én, elvégre a modellek ezeken a képeken mindig ilyesmi fejeket vágnak! - Nevetem el magam. - De lehet tényleg ennyi kell lesből fotózzanak. - Vigyorgok, milyen lenne már az egyetlen személy lenne szerintem Hollywoodban akiről a lesi fotók a normálisak a direktek meg az "uhh"-ak.
-Áh, hagyjuk, nem is tudom ott merre van pálya... talán az egyetemen, sőt ott biztos, de nem fontos, én szeretek sétálni. - Nekem az is tökéletesen megfelel ám.
-Nincs mit, csak megetted, jól van, amit suttyomban az öledbe szórtál diszkréten dobd a kukába jó, legalább várd meg míg elfordulok! - Ugratom.
A mosogatást természetesen mellőzném, ebéd után még annyira sincs kedvem mosogatni mint amúgy, de ha nagyon aktívoskodik kénytelen kelletlen elnézem és mondjuk törölgetek vagy valami. De én ha rendbe szedtem magam már mennék is, nincs ellenemre a kitűzött programterv. Szóval már invitálom is a park fele, nincs messze tényleg, nem hiába arra jártam futni, főleg hogy nagy és kellemes. El is fecserészünk, közben eszembe jut erre van egy játszótér, elinvitálom arra.
-Úú, erre jó bohóckodni. Jaj te, előző héten gyakorolgattam kicsit deszkával, mert már tök sokat felejtettem és mivel elhívtam az egyik lányt nem akartam totál beégni. Találkoztam egy sráccal aki szintén színész, elvitt egy válogatásra, mert mondta nincs ki drukkoljon neki, poén volt. Ha gondolod elmegyek veled is, jó volt hajrázni. Az jobban ment mint a deszka, be kell valljam! - Nevetek és felmászok egy mászókára, beakasztom a lábam és lógok fejjel lefelé míg vigyorgok. Hát igen aki sosem nő fel annak a játszótér is örök. Csak ki ne túrjam majd a gyerekem ha lesz khm.

//Okés ^^//

Egy biztos. Mi jól elszórakoztatjuk egymást. Így van ez most is, már megint fáj az oldalam a nevetéstől.
- Te, peches?! Na ne beszélj!- Oké, volt már néhány sztori, amin fenn akadt a szemem, és amikor megmártóztunk az óceánban, az sem volt semmi, de tegye csak össze a kezét, hát inkább legyen néha peches, mint hogy dög unalom legyen az élete! Hát nem?- Remélem, nem hiszel az ilyen fekete mágiás hülyeségekben?!- dorgálom meg szigorúan.- Maximum a himlőt tudnád rám ragasztani vagy a náthát... De inkább azt se!
Bár nekem egyszer valaki azt mondta, ha el tudom hinni, hogy van Isten, akit soha nem látok, miért ne létezhetne mágia is? Sokkal többen vannak, akik a démonokkal kötnek barátságot, és a mágia a démonok egyik kiváltsága. Bármilyen hihetetlen, a jóslás, varázslás, de még a jövőbe látás is ebbe a témakörbe tartozik. Ettől a témától a hideg is kiráz, jobb szeretem magam távol tartani minden ilyesmitől. Akkor bajom sem lehet belőle. Nem véletlenül kerülöm a horoszkópokat is.
- Nem tudom, mennyire lesz kötött... Csak be kell öltözni és bohóckodni, mert az menne, vagy konkrét forgatókönyv van, ami mentén haladni kell... - gondolkodom, volt-e szó ilyesmiről, de nem tudom felidézni. Mi van a fejemmel? Nem szoktam elfelejteni semmit. Ja tudom, ki vagyok merülve. (Lehet, hogy egy kis időre kikapcsolok. Se kép, se hang. Mintha gondolkodnék.)
- Szóval..., ha kötetlenebb lenne, jobban érezném magam. A túl merev dolgok nem vonzanak annyira- magyarázok tovább, mert látom, hogy Sebastian érdeklődve néz rám. Ajánlatán elnevetem magam.
- Erről már beszéltünk... Casanova inkább te lehetnél, és macsónak sem érzem magam. De majd felidézlek magamban téged, hátha... Elvégre, utánzásban jó vagyok! Tartasz egy kis bemutatót?- nevetem el magam. Hogy ez eddig nem jutott eszembe? Na, nem mintha komolyan gondolnám. Vicc az egész.
Megbeszéljük aztán, hogy elmegyünk sétálni (bár valami azt súgja, Sebastian szívesebben kosarazna), de amikor szóba hozom, elhessegeti a kérdést, és azt mondja, megfelel neki a séta is.
Befejezzük az ebédet, totál jól laktam, minden ízlett is, nem győzöm megköszönni, és erre nem átall olyan dolgokkal húzni, hogy az ölembe rejtegetem az ételt.
- Hát, szó..., lebuktam. Gondolnom kellett a macskára is... Ebből neki is ennie kell!- még hogy kuka. De nem, nem raktam félre semmit. Olyan pici még, el sem tudná rágni a húst. Én is csak pépesítve adom neki, a korának megfelelő ... izét, hogyishívjákot. Ami előre van csomagolva, mifene. Ráncolom a homlokom, hogy nem jut eszembe egy szó.
Amíg Sebastian készülődik, gyorsan elmosogatom azt a néhány tányért, a maradékot pedig plasztik lezárható edényben a pulton hagyom. Amíg ki nem hűl, nem lehet betenni a hűtőbe, de legalább össze van rakva. Aztán én is bemegyek a fürdőbe (ha már szabad) és rendbe teszem a hajam. A pofám sokat javult a reggelihez képest. Kicsit sörétes vagyok, de ma kimaradt a borotválkozás, ez van...
***
Ahogy kiérünk a házból, szinte mellbe vág a hőség. Hunyorítok. Nagyon éles a fény. Örülök, hogy Seby adott valami sportosabb ruházatot //ugye, kapok?!//, mert a tegnapi "jófiús" öltözetem most kicsit nevetségesnek tűnne ebben a melegben.
Elindulunk, most Sebastiannal van a kormány, én csak követem. A park valóban nincs messze, és jártam már ott, bár nem ismerem minden zugát. Elvisz egy játszótér felé, miközben folyamatosan rizsázunk, és az az első dolga, hogy felmásszon egy mászókára. Mindjárt fejjel lefelé lóg.
- Nem félsz, hogy kijön belőled az ebéd? - csóválom a fejem. Rosszabb, mint egy gyerek, esküszöm. De azért mászom én is... (csak nem lógok).
Aztán visszatérek ahhoz a témához, amiről éppen előtte beszélgettünk.
- Ha van kedved jönni, szívesen elviszlek- legyen akár próba, akár válogatás, fotózás vagy bármi, azt hiszem, örülnék a jelenlétének.
- Ú, nem is tudom, nekem megvan-e még a gördeszkám. Sráckoromban én is toltam... - merengek. Nem hiszem, hogy az elmúlt években ráálltam volna. Még csak nem is láttam. Hol hagyhattam el? Költözéskor nem volt kezemben, úgy emlékszem.
- Hogy hívják a színész ismerősödet? - kérdezem kíváncsian. Bár elég nagy a piac, lehet, hogy már összefutottunk.

-De komolyan, hidd el! - Vigyorgok, amúgy tényleg az vagyok, csak szerencsére jó dolgok is kisülnek belőle. Ami meg igen rossz az meg nem pech kérdése sajnos-nem sajnos.
-Neeem, nem, max a kézrátételes gyógyításban, Phoenix egész jó benne! - Nevetek fel, elvégre foghatjuk arra is hogy utána kicsit megjött az eszem. De rég is láttam őt is... - Amúgy himlőm már volt, a náthám meg nem kapod meg! Nem adom! - Nevetek.
-Majd kiderül, de ha kötött lesz se ijedj meg tőle. - Mosolygok rá.
-Igen... megértelek... azok a lányokat vonzzák... - Mondom komoly fejjel, majd ránevetek, hátha kicsit feloldódik, ne vegye ennyire véresen komolyan. Vagy mereven komolyan haha.
-Ááh, te milyen vagy! Színész vagy nem? Olyan vagy amilyen lenni akarsz! De ne én legyek felidézve, elbohóckodnád az egészet! Nem láttad még a komoly oldalam, bár az meg száraz mint a kinn felejtett zsemle, szóval hagyjuk is! Légy önmagad, csak magabiztosan! - Nézek rá pajkosabban, ha magabiztosabb lenne sokkal megnyerőbb lenne, ez tény. Más szerintem nem is kéne neki.
-Jah értem, a pici cica, tudod hogy macskabolond is vagyok szóval csomagolhatok neki egy extra adagot, ha gondolod! - Amiből jutna Joshnak is természetesen de sss.

//Nem nem kapsz, irigy kutya vagyok, elveszem azt is amid van XDDDD Persze hogy kapsz xDDD//
Beszélgetünk a park fele, ott betámadok egy játszóteret, azon belül egy mászókát.
-Neeeeemhmmm! - Öltöm ki rá a nyelvem, de tényleg nem úgy fest hogy rosszul lennék ettől. Én nem is ettem annyit és már eltelt vagy fél óra.
-Jóóó! Tök mókás volt! Izgulni is elfelejtenél mert elterelném a figyelmed! És mivel drámára nem mész nem baj ha megnevettetlek! - Vigyorgok mint a vadalma, még himbálózom is, a hajam éppen nem súrolja a talajt. Nem akarok seprű lenni.
-Úúú menjünk el! Én tökre imádtam, tudtam is pár figurát, csak hát régen volt már ugye. Nana tuti jól nyomja, de max formába hoz! Előtted bátran beégek, meg lesérülök, gyógypusziban te vagy a legjobb! - Röhögök, sztem buli lenne elmenni és talán le sem sérülnénk. Már hogy nem villogni akarnánk egymásnak ilyesmi, de persze lehet egymásba megyünk és bumm. Elég hülyék tudunk lenni mi is.
-Hmmm Gordon. Gondon.. Kings... Aham, jaja. - Bólogatok, eszembe jutott hogy szólították be. Közben felcsimpaszkodom ülő helyzetbe mert az arcomba tolult a vér. - Ismered? Jó arc. Bár csak egyszer találkoztunk ugye, de rendes gyereknek tűnt. - Mosolygok szélesen.

Nem tudok nem nevetni, ha Sebastian hülyül. És általában hülyül. Visszafogni sem akarom magam, úgyhogy nevetgélünk, ahogy tőlünk az már megszokott, meg is feledkezve a keserveimről.
- Kézrátételes gyógyítás, na persze...- legyintek, de ha neki bevált, hát legyen igaza. Nem tudom, mit gyógyított az a Phoenix, de talán jobb is így.
- Milyen önző lettél hirtelen. Hát van olyan dolog, amiben nem közösködnél velem? - vigyorgok szélesen- Gondolom, figyelmen kívül hagytad, hogy együtt nyomhatnánk az ágyat...- Mondom utolsó érvemként, de már úgy nevetek, alig bírom végig mondani.
A lehetséges fotózással kapcsolatban lényegében mindent megbeszélünk. Szeretem, hogy ellazít a sztorijaival, és képes azokon keresztül is ötleteket adni. De azt is észreveszem, mennyire elfogult velem szemben.
- Ne felejtsd el, nem egy második Woody Allent akarnak látni vagy Brad Pittet, hanem ... , nem is tudom, mindenki az újdonságra éhes, nem? - Hiába tartanak jó utánzónak, ha nem vagyok egyedi. - És amúgy nem vagyok képzett színész. Csak józan paraszti ésszel gondolkodom, hogyan lehetne megoldani egy feladatot, de soha nem tanultam, és ez lehet, valamiképpen hátrány...- Néha azon is elcsodálkozom, hogy volt egyáltalán merzsem ebbe az egészbe belefogni. Esélytelennek érzem magam. Nem mindig, de előfordul.
- Ugyan, hagyjál már a hasonlatoddal, a száraz zsemle összeaszott öregembert juttat eszembe, nem téged- mondom fejcsóválva. El sem hiszem, hogy magáról ilyesmiket mond. Még ilyet!
Aztán csak nevetünk és eszünk, abba nem hagyva a cseverészést (se).
- Na jó, csak Nora cica kedvéért...- mondom, pedig biztos vagyok benne, hogy ő is tudja, ebből bizony Nora még nem kaphat. Túl kicsi még- Az ő nevében is köszönöm.
Aztán készülődünk, a konyhában is rendet teszünk, így nincs az az érzésem, hogy miattam volt kupleráj. (Nem is volt. Néhány mosatlan még nem feltétlenül rendetlenség.) Aztán készülődünk, kapok valami laza öltözetet is, és így indulunk neki a parknak.
Meglepetésemre egy játszótérre invitál, és mindjárt úgy kezd lógni, mint egy denevér.
- Hé, Batman! Tudod, lehet, hogy ezt a drámát is átgondolom még. Amióta téged ismerlek, abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán jó komikus lennék-e...- Nincs abban semmi rosszalló, ahogy ezt mondom, csak kifejezem, mennyire csípem a humorát. Szerintem százszorta jobb az enyémnél. De hát, ilyen az önkritika.
Nevetek rajta, ahogy himbálja magát, tényleg olyan, mint egy nagyra nőtt gyerek. Szóba hozza a deszkázást, ezen megint merengek kicsit.
- Ha megtalálom, és nem rozsdásodtam be nagyon, talán még meg is tudlak lepni- kacsintok rá. Bár ha ott van Nana is, nem tudom, rám mi szüksége van. A gyógypuszit azonban nem tagadnám meg tőle.
- Nem inkább fordítva akarod, trükközzek én veled, adjon gyógypuszit ez a titokzatos Nana? - vonogatom a szemöldököm. Mégiscsak jobb lánytól kapni puszit. Ennyi eszem nekem is van!
Aztán egy másik emberről beszél, akivel találkozott, "igazi" színész, ha jól értem, de a neve nem tűnik ismerősnek. Hát, nagy ez a szakma, mi tagadás, én meg csak a perem széléről egyensúlyozok.
- Legyen King, azok jó fejek, bár személyesen egyet sem ismerek! Tudod, a név kötelez!- nevetek, Stephenre gondolok, aki az egyik kedvenc íróm. Úgy is szokták őt hívni, a "horror királya".
Én felmásztam a mászóka tetejére, Sebastian pedig ülő helyzetbe hozta magát. Ki van pirulva, de csillog a szeme.
- És akkor most mi lesz, szép fekete herceg? Megküzdesz Johanna királykisasszony szerelméért a nagy és félelmetes Sárkánnyal? - kérdezem selypegve, és elnevetem magam. Leszek én egy személyben Sárkány és királykisasszony, egy kis gyakorlás nem is árt, ugye. Bár, meseszerepet eddig még nem kaptam. Sebaj.

-Hááát... bammeg az csak akkor jó, ha...hahaha... ha közben kényeztetsz! Ha te is szenvedsz az nem poén! Bár a szex jó a náthára, tudtad? - Röhögök, de amúgy ez igaz.
-Áh, az a kettő már öreg, de mindenki imádja őket, fiatal kiadásban s kelendőek hidd el, csak bele kell vinned kicsit magad is mikor már sínen vagy és kész! - Elfogult vagyok, de csak pöppet, szóval nyomatom neki hogy jó lesz az.
-Minden nézőpont kérdése. Lesznek alapok amiket nem fogsz tudni, de másokat meg szellemesebben megoldod mint aki tanulta, mert az a tanultat fogja mondani meg csinálni. Ez így megy. - Vigyorgok.
-Jóóó akkor egy jó száraz fehérbor? Az kellően elegáns de savanyú szájízt hagy! - Nevetek, van még hasonlatom, nekem ne lenne?
Nem vagyok tisztában mikortól ehet szilárdat a kismacska, szóval bátran mondom hogy adjon neki. Imádom a kis szőrgombócokat de sosem volt.
-Áh nincs mit, majd ha mész haza viszel. Természetesen neki, több napra, de mivel megromolhat, egye fene, ehetsz belőle, ha nem akarod kidobni. - Sóhajtom megadólag, majd nevetek.
(Miért hiszed mindig hogy nincs tele a mosogató... az konstans tele van xDDD Max szombat reggelente két hete nincs, ha Amelia beszabadul XDD)
-Robin, ne becsüld le magad! Te még friss husi vagy, nem gyötört meg az élet, a Batman lét sötéééét! És azzal jár hogy fejjel lefelé kell lógnom, mert oda az imidzs! De amúgy a dráma is menne neked, mert bele tudnál érezni a karakterbe. Az más kérdés hogy te talán túlzottan is beleéreznél... - Mosolygok rá antibatmanesen (ő nem mosolyog mert mindig morcos).
-Ó, én is vettem egyet használtan, max veszünk neked is. Ami azt illeti nekem sosem volt! - Vigyorgok, mindig kölcsönbe adták a haverok, épp hol voltunk.
-Áh nem, Nanaia haver, egyszer elvittem randira, de azon azt fejtegettük hogy vajon tetszik e a barátjának, mert ő bizony belé szerelmes. Szóval nekem csak a te csókod jó drága párom, nem csaklizom el más nőjét. Meg te tesztelve vagy, gyógyít az a csók! - Vigyorgok, nagyon csípem Nanát, mert nagyon szórakoztató lány, igazából pont a zsánerem, de másba szerelmes. Ő se hívott egy ideje, lehet össze is jött Louissal és dúl a láv.
-Najah, több mint fejedelmi Kingnek lenni, hmm? - Nevetek.
Aztán nevetnem kell, véééégre herceg vagyok nem királylány!
-Simán, ide nekem az oroszlánt is! - Idézek a kedvencemtől, majd nevetek. - Hol a sárkány, lebartelem vele hogy kap némi aranyat ha átpasszintja a menyasszonyom! Nem vagyok én fajgyűlölő hogy irtsam a fajtáját. - Képedek el, de simlis lesz a vigyorom, felszalad az egyik szemöldököm és félvigyorom csábosra fogom.

- Nagyanyám nem ilyen módszerekkel gyógyított...- nevetem el magam. Szép is lett volna! - szóval, fogalmam sincs, használna-e. Nálad már bevált? - pislogok rá, mintha szóba jöhetne közöttünk a hasonló gyógymód.
- Jó, jó, én csak mondtam két nevet...- rántom meg a vállam, akárkit mondhattam volna. Igen, az egyéniség számít, nagyon is tisztában vagyok vele, de abban nem vagyok biztos, hogy aki valójában én vagyok, bárkit is érdekel.
Sebastian megint sajátos megvilágításba teszi a dolgaim, és elnevetem magam.
- Mint tudjuk, a megoldásaim néha katasztrófálisak- mondom neki, de már én sem látom olyan sötéten a dolgokat. Igazából nincs minden veszve. Elee nem küldött el melegebb égtájakra. Csupán...  Ó, bárcsak okosabb lehetnék vele kapcsolatban.
- Á, már értelek. Nos, a száraz fehér bor is illik valamihez, nemde? - szóval, ha ő olyan, majd én is átformálom magam. - Mondjuk leszek gombaaaaa...
//Kihasználva a szó két értelmét, tehát kissé lökött. Amúgy azt olvastam, a gombához valóban a száraz fehér bor illik.//
- Jaja, csakis azért. Kaját elvből nem dobunk ki!- nevetek. Seby igazán figyelmes. - Köszi, tényleg.
Semeddig sem tart rendet tenni, aztán már nyargalunk is a parkba, ahol egy játszótéren kötünk ki.
- Akkor te nem is Batman vagy, hanem Oldman. de akkor miért is lógsz fejjel lefelé? - nevetem ki. Méghogy meggyötört élet. Éppen csak... 27 éves. Azaz... Bakker. Erről eszembe jut, hogy hamarosan szülinapja lesz. Szervezek neki valami bulit, hát hogy a csudába ne? Mindjárt jobb is lesz a napom. Csak el ne szóljam magam!
- Hát, majd megint megnézem... De tényleg nem emlékszem rá, hogy találkoztam volna vele... Az is meglehet, elajándékoztam- megint merengek, de nem emlékszem semmire ezzel kapcsoplatban. De az ötlet tetszik, szóval akár vehetünk is egyet, nem probléma.
- Nanaia? Érdekes név. Sosem hallottam még ilyet. Nem amerikai, igaz? - kérdezem. Inkább tűnik valahogy indiainak. Egzotikus. Szép hangzású név (és biztosan a lány is az).
- Az jó, az jó. - Ha nem mozdul rá más csajára, és ha a gyógypuszim bevált. Tömörítek.
Nevetek, hogy érti a poénomat, bár vele többnyire ez így van. Jól értjük egymást. Mintha egy rugóra járna az agyunk.
Aztán játékra hívom, és elfeledve, hogy már túl vagyunk a húszon, szerepjátékba kezdünk, megvívunk egymással, hogy egymáséi legyünk, aztán eltűnünk a naplementében, hogy boldogan éljünk, míg meg nem halunk...

//Köszi a játékot. Hamarosan megy az új kezdő is. De ne ma éjjel várd! <3//

-Pfff... hááát... megértem, Henryt én sem így gyógyítottam, de más család meg más a hitvesi ágy! - Röhögök, jaj istenem, ha ismertem volna nagyanyámat még durvább lenne elképzelni hogy "Naaa, Sebyke, meggyógyítalak, nyugi". Úristen. Na ez a horror, nem a mű vér! Aztán csak nézek rá, de a vigyorom megmarad. - Aham. Tudod, fix szexkapcsolatban már bevállalhatóak ezek is! Elvégre ha csókot adsz már mindegy! - Nevetek.
-Én meg csak mondtam két példát rájuk kivetítve. Beszélgettünk volna Clooneyról is! - Tárom szét a kezeim, hogy szerintem sem ezen a lényeg, attól amit mondtam még megállja a helyét.
-De semmiképpen sem tucatmegoldások, nem de bár? - Öklözöm finoman a vállába, inkább csak hozzáérintem.
-Minden illik valamihez. - De ahogy gombázik, röhögnöm kell, eszembe jut egy vicc, de most nem bírnám előadni, nagyon nevetek. - Úúúú, remek! Egyelek meg! - Röhögök, csak hülyeségeket beszélek amúgy.
-Igen, igen, jó elv! - Vigyorgok, majd legyintek, hogy nem számít, alap hogy adok neki. Ennyit úgy sem eszem meg.
-Oldman? Őőő.. nem tom ki, de Batman menőbb, Batman akarok maradni!! - Röhögök, rázom magam, hogy nem akarom elveszteni a menő címet, miszerint Batman vagyok.
-Könnyen megeshet. De mondom, ez nem akadály! - Legyintek, ugyan már, megoldjuk.
-Görög, odavagyok a görög nőkért... - Mondom ábrándos hangon. - Na de majd meglátjuk ő mennyire van oda értem, már nem úgy, csak hogy beleférek-e majd az idejébe. - Mosolygok.
-Jó hát! - Nevetek, bár nem érzem magam olyan magányosnak még hogy Josht csókolgassam. Ha megteszem valami baj van, ez evidens.
A nap másik fele is jól telik, de mivel mennem kell dolgozni, bontom a bulit, de szerintem hamar látjuk majd egymást.


//Köszi én is ^^Okés, majd lesem vasárnap //