-Nem teszem... - Nevetek kicsit, még mindig nem értem, de nem megyek sehova. Kedvem sincs, erőm se... szóval lustulok ezerrel.
Alszik még kicsit én pihengetek, ha nem is alszom, de felébred aztán megint, akkor közli a feje is fáj.
-Hát jól van, lehet keveset alszol, nem? - Aggódom kicsit érte, hogy a fáj a feje mostanság, remélem tényleg csak ennyi, hogy nem alszik eleget. Nem szeretném hogy baja legyen.
Aztán míg ő elvan a fürdőben én a konyhában teszek veszek, főzöm neki a kávét, csinálok reggelit, mikor kijön nagyon zombiüzemmódban csoszog. Muszáj vagyok megmosolyognom.
-Hú te apám nagyon szét vagy csúszva ám. - Vigyorgok, én jól vagyok, nekem semmi bajom, max kicsit álmos vagyok még, de mivel iszom a teám már az sem nagyon.
-Nem tom, úgy három pohárral. Miért? Az ütött ki ennyire? Nem hiszem... Szerintem a randid előtt sem aludtál rendesen és eleget, ma sem... ez lehet a baj, a pia ennyire nem volt ütős. - Somolygok, elé pakolom a kávét, cukrot, tejet, ami kell bele beletehesse.
-Tojást? Vagy mást ennél? Van méééég müzli, meg joghurt meg kefír meeeeg ööö talán francia meg sima pirítóst is tudok neked csinálni ha édeset szeretnél, maradt némi kenyerem... - Callie nem rég aludt itt, pirítósnak jó lesz az a kenyér még ha kérne. Szóval amit kér kapja, a tojást meg kipakolom egy tányérra, majd eldönti az jó e, ha nem majd megeszem én. Aztán ha döntött és megterítettem mindkettőnknek lecsüccsenek a vele szemközti székre és iszok még egy kis teát. Huh, tök jó meleg...

Bármit dumáljunk is korán reggel, a felét sem érteni, de a lényeg a lényeg, hogy Sebastian el-, majd visszahúzódik, és alszunk egy kicsit tovább. Azaz én biztosan, ő meg nem tudom, mit csinál. Húz az ágy, és hiába találtam ki tegnap "hazafele" jövet, hogy ma munkaterápiára fogom magam, felkelni sem tudnék, nemhogy dolgozni. Bánt a fény, hasogat a fejem, a szemem is mintha be lenne ragadva. Az sem sokat segít, hogy alaposan megmosakszom, és iszok egy literniy vizet, mert mintha a sivatagot költöztették volna a számba, vagy én jártam volna ott, éppen csak nem ropog a homok a fogaim között.
A konyhában találkozom újra Sebastiannal, aki a reggelin ügyködik, és már bennem van két Aspirin (meg a liternyi víz), a szemem mégsem tudom teljesen kinyitni. Be is van duzzadva, karikás is, szörnyen nézhetek ki. Sebastian is szóvá teszi, felteszem a kezem, nem ő tehet róla, nyugalom.
- Kicsit kimerültem, ennyi az egész. És összességében valóban keveset aludtam....- nem csak ma éjjel, egész héten is, de erre nem vagyok büszke. Először az Elee féle eset után, aztán a randi miatt, és közben nem csak a meló volt, hanem állásinterjúk sora, mert ugye, azt sosem lehet abbahagyni. Kint voltam a lovardában is, bár Eleet nem láttam, Szélvész gazdájával beszélgettem, és kértem, engedje, hogy leápoljam a lovát a felügyelete alatt, ennyi történt. Kb.
Gondolkodom, nem a szesz tett-e be nekem hajnalban, bár ennyit máskor is megiszunk nagyritkán, de az emlékeim nem csapnak be, valóban csak két-három pohárral ittam, mert ennyire emlékszik Sebastian is.
- Jaja, biztos az alvás hiánya- törődöm bele, nekem sem jut eszembe más, Frontokra sosem voltam érzékeny, nehogy már most kezdődjön el!
Kávé, cukor, tej kerül elém, pont ilyen sorrendben öntöm őket egy csészébe , méretlenül, saccra. Feljhajtom, bármennyire forró, legalább nem lesz szőrös a nyelvem. Illetlenül könyökölök az asztalon, de muszáj támasztani a fejem, mintha csak tök volna. Üresnek érzem. Nem is, kövekkel telinek.
- Köszi, tojást nem... és ne fáradj, nem vagyok éhes, tényleg- Pislogok rá, nagyon kedves, hogy kínálgat, de semmit nem kívánok. Ez a kávé is, jobb, hogy egyben küldtem le, különben azt sem bírtam volna meginni.
- Inkább, ha nem baj, visszadőlnék kicsit, de tényleg, csak ha nem zavarok, aludni otthon is tudok...- Ágy, csend, sötét. Ez minden, amire vágyom. Szenvedős a reggel, nem is emlékszem, voltam-e valaha ennyire nyűgös valaha. Ki kell pihennem magam. - Csak egy-két óra, és jobban leszek...- mondom, aztán zombimódban, félig nyitott szemmel botorkálok vissza a háló felé.
- Ó, basszus, majdnem elfelejtettem: köszi a kávét... és az Aspirint- fordulok vissza, még ebben az állapotomban sem feledkezve meg Sebastian kedvességéről.
S aztán lefekszem, fejemre húzva a takarót. Csak egy óra...

-Hah! Mondom én, nem figyelsz magadra Josh, szóval ma pihenni fogsz. - Dorgálom meg míg elé teszem a kávét.
-Szerintem is, aludj többet. - Szögezem le, mert nagyon ramaty állapotban leledzik és ejj.
A kávét issza is, de olyan a feje mintha mindjárt bealudna. Akkor aztán ihatja a feketét nem fog segíteni...
-Enned kell, akkor gyorsabban hat a gyógyszer, fogadjunk tegnap este óta nem ettél. Ha ettél este. - Szörnyülködöm és inkább csinálok neki pirítóst.
-Nem, persze, de egyél pár falatot a kedvemért. Úgy könnyebben is alszol el. De addig alszol ameddig csak akarsz. - Hol zavar engem hogy alszik még a másik szobában?
De nem kér enni, inkább visszacsoszog, csóválom a fejem, én maradok reggelizni, mert éhes vagyok és éber.
-Nincs mit, menj csak. - Legyezgetem elfele, hogy menjen aludni, nem tesz semmit.

Míg ő alszik én csendben elvagyok a lakásban, most már haladok is a fordítással, jobban tudok figyelni. Fel nem öltözöm, mert a hálóban vannak a ruháim, a szemüveget sem cserélem le, most minek. Bár sokszor elkalandozom Aubrey fele, azon kapva magam, hova kéne vinnem, ami olyan bocsánatkérős hely, ami tetszene neki de lehet beszélgetni is nyugiba, ah nehéz ügy. De azért elvagyok. Aztán rájövök nincs itthon ebédnek való, pedig vendégem is van, szóval nekiállok főzőcskézni, de hogy ne unatkozzam, beteszem az MP3-lejátszót és szól a fülemben a zene. Néha halkan dúdolgatok, ha tetszik a szám. Egyszerű göngyölt húst csinálok, meg sütök majd ki krumplit az jó lesz, elég amerikai. Táncikálok is, elvagyok mint befőtt, főleg mert ezzel tuti nem zavarom Josht. Noha ha felkel nem is veszem észre, tekintve teljesen leköt a zene és a főzés. Persze néha csinálok pár hülye diszkós mozdulatot, körözök a feltartott mutatóujjammal vagy hasonló, csavarva a csípőm, ami így némán a csöndben érdekes, de sebaj.

Szokatlan erős fejfájással ébredek, ráadásul a szemem sem akar nyitódni, bármit csinálok. Beveszek két Aspirint, kávét iszok, de mintha húzna a fejem, és a reggelit visszautasítva ülök még egy kis darabig Sebastiannal szemben, aztán feladom a harcot. Ő ugyan erősködik, hogy ennem kéne, de úgy érzem, csak kifordulna belőlem, és inkább nem fogadom el. Visszatámolygok a szobába, hogy pihenjek még egy kicsit. Hátha. Magamra húzom a takarót, és bekucorodom, ahogy általában szoktam. Nagy valószínűséggel perceken belül elalszok megint.
Csend honol a lakásban, amikor felébredek, és először azt sem tudom, hol vagyok. A nap nem süt már be olyan élesen a szobába, de az ágyat melegíti. Szellő lengeti a függönyt. Mikor lett kinyitva az ablak? Ahogy felülnék, megint belehasít a fájdalom a fejembe, össze is koccan a fogam, ahogy felszisszenek. De erőt veszek magamon, és megdörzsölve a halántékaimat, kiülök az ágy szélére. Ó, megy ez, mint az ágyba sz.rás, gyerekek!
Üldögélek egy kicsit, és reszelem a torkom, ismét száraz, a szám, sivatagi homokkal teli. A fejem kőbánya. Megdörzsölöm a szemem, aztán már jobban nyílik, legalábbis többet látok. Felállok, és egy pillanatra szikralátásom van, félek, visszazuttyanok az ágyba, de aztán néhány hevesebb szívdobogás után helyre áll a rend. Megtámaszkodom a falban, biztos, ami biztos, és így megyek ki a nappali felé, nem tudva, Sebastian merre van. A konyhában látom meg, ahogy sürög-forog. Csak fura, mert tekergeti a csípőjét. Nézem egy pár másodpercig, míg rájövök, táncol. Elmosolyodom, aztán ismét összehúzza arcom a fájdalom. Mi a ...? Pár másodperc, és elenged, mintha nem is lett volna, nyomtalanul tűnik el, még kőérzés sem marad a fejemben utána. Megdörzsölöm a halántékom, ezt az egészet nem értem. De most... kifejezetten jól vagyok.
Nem vagyok láthatatlan, Sebastian észre vesz, intek neki, mert meglátom, hogy a füléből zsinórok lógnak ki. Mutatok a mosdó felé, és elhúzok (a reggelihez képest nagy sebességgel, amúgy normálisan), és megismétlődik a reggeli szertartás... csak gyógyszer nélkül. A tükörben is megszemlélem magam: fekete karikák halványultak, és már nem dagadt a szemem) Fáradt voltam. ennyi volt csak a baj. És most már minden oké.
- Szia- sóhajtva ülök egy székre a konyhába. - Segítsek valamit?- látom, főzéssel van elfoglalva. Mintha azt mondta volna, kaja a hűtőben. Előre főz? Vendége lesz? Talán mennem kéne...

Elvagyok míg főzök, kicsit megszeppenek mikor látom ott áll Josh és mosolyog, kínosabban intek, hoppácska, szegény, miket meg nem lát, de hát én szoktam ilyeneket. Kiszedem a fülemből a zenét, elrakom és várom hogy jöjjön a konyhába, közben leültem egy kis narancslével az asztalhoz.
-Áh nem, már megcsináltam míg Csipkerózsikát játszottál. Meg is csókoltalak, de nem én vagyok az igazi, mert nem keltél fel. - Biggyesztem le a szám, de vigyorgok utána. - Mennyire vagy éhes, süssem a krumplit? A húsnak kell még úgy húsz perc, ahogy a krumplinak is. Szereted ugye? - Mosolygok, nem várok én senkit, Joshnak csinálom, ha már marad és nem is evett, egyen rendeset ne csak valami hideget. Ki tudja mikor evett utoljára rendes kaját, nem árt odafigyelnem rá, mert teljesen bezombul szerencsétlen.
-Amúgy fáj még a fejed? Hogy vagy? - Könyökölök az asztalra míg iszom, elé tolom a poharat meg a narancslevet is, hátha szomjas.

Sikerült aludnom valamennyit, de a reggeli tüneteim megismétlődnek, meg is szédülök kicsit, de aztán útban a mosó felé egy csapásra múlik el minden. Hirtelen. Nyomtalanul. Nem is tudom mihez hasonlítani, mert még csak ahhoz sem hasonlít, mint mikor az ember szög helyett az ujjára csap. Mert az egyetlen hirtelen mozdulat után kialakuló sajgó fájdalom. Ez meg pont visszafelé. Sajgó fájdalom után egy mozdulat (mint egy kalapácsütés)... és semmi.
Folyó ügyek (ülve), mosdás és ivás a csapból, pofaellenőrzés, bozótigazítás, Egy tíz pontos skálán legalább két ponttal nézek ki jobban, mint reggel. De észrevehetően. Elégedett vagyok a reggeli helyzethez képest. Ráfogom az egész mizériát a kialvatlanságra, igaza van Sebastiannak.
Visszamegyek a konyhába. Sebastian már nem táncol, hanem ül az asztalnál. Felajánlom a segítségem, de leszerel.
Elnevetem magam, hogy Csipkerózsikának nevez.
- Az átverés nagymestere vagyok. Te vagy az igazi, de ez még titok!- kacsintok rá. Imádom, hogy azonnal meg tud nevettetni.
Leülök vele szemben. Narancslevet és poharat tol elém. Töltök magamnak.
- Köszi- megiszom a gyümölcslevet. Jól esik. Töltök még egyet, de abba már csak bele kortyolok, nem tolom le egyből. Mintha nem épp az előbb ittam volna ki a csapot.
- Persze. Hús, krumpli, kitűnő! Finom a hús illata!!- szagolok a levegőbe.
- Pucoljak krumplit?- lehet, csak vaksi vagyok, de azt még nem látom. Hacsak nem a sütőben sül.
Szinte várom a kérdést, nem jellemző rám ennyi alvás. Inkább korán kelő vagyok, és a fejfájás sem jellemző. Talán egyszer fordult elő, amikor együtt voltunk, és akkor sem volt ilyen pusztító erejű.
- Reggel... azt hittem, belehalok, de most semmi bajom!- vigyorgok szélesen. Eszembe sincs ecsetelni, hogy majd behugyáltam itt az előbb, amikor az a görcs elkapott. De azóta... semmi. A mosolyom is őszinte.
- Köszi, és ne haragudj, hogy tönkre vágtam a napodat... - nézek rá esdeklőn. - Amúgy hány óra van?

-Ááh, szóval már egy órája fenn vagy, csak titkoltad hmmm! - Meresztem a szemeim, hogy így már világos. Aztán nevetek. Jó dolgom van, Josh meg Elee is hozzám jönne, bár csak viccből de akkor is jó. Hízik a májam, hogy milyen kelendő vagyok.
Biccentek hogy nincs mit, hát igyon, azért van.
-Örülök, szeretem a göngyölt húst... bacon, karaj, egy kis töltelék... reszeltem rá sajtot is, ha nem baj. - Ecsetelem, húsimádó vagyok de hát na.
-Hm? Jah, mirelitem van... tudod, van amiben lusta vagyok. Utálok krumplit pucolni... - Mondom kínos mosollyal, remélem az is jó lesz.
-Tuti? - Méricskélem végig, engem nem ver át. Mint leendő férje... felesége... férjfelesége kiszúrom ám!! De elég jóízűen mosolyog, szóval hiszek neki. Azért látszik a fejemen, figyelni fogom!
Felszalad az egyik szemöldököm, hogy hát baromira tönkre vágta tényleg.
-Igen, szörnyű volt, egész nap pizsamában kellett dekkolnom, hát amikor épp pihenek hogy néz már ki, hogy nem vágom puccba magam! - Nézek rá és unottan nyammogok egyet. - A háló alvásra van Josh, nem csinálok ott semmit napközben. - Mosolygok rá. - Öhm, dél. Aludtál még úgy két... két és fél órát, de kellett az neked. Szóval nyugi, azért kezdtem neki az ebédnek, mondom ha felkelsz legyen kaja neked. - Mosolygok, szerintem már ráfér valami táplálék.
-Na akkor sütöm a krumplit. - Állok fel, de közben eszembe ötlik valami. - Héj, hallgatunk zenét? Már ha tényleg nem fáj a fejed... - Mérem végig megint, de ha közli hagyjam már, és nem ellenzi akkor bekapcsolom a hifit, épp mostani pop slágerek mennek, a rádió szól, francia adó.
Aztán táncikálva megyek a serpenyőhöz, meg nevetek.
-Buli nálam lenni nem? - Röhögök, viccelődöm csak. Ha most nem hallgatna zenét sem baj, akkor mondom okés és szimplán nekiállok a krumplinak (egyelőre felteszem az olajat).

- Úgy visszaaléltam a csókodtól, hogy egy óráig nem bírtam felkelni!- kontrázok. Nevetünk. - Legközelebb légy kicsit visszafogottabb, légy szíves- sejpegem neki Johannásan.
Hatalmas teher esik le a vállamról, hogy eltűnt a fájdalom. Igazán felszabadult tudok lenni. Narancslevet tol elém, iszok. Jól esik, úgy kell visszafognom magam, hogy ne igyak még és még...
Az ebédet ecseteli, és összefut a számban a nyál. Hiába, tegnap este csak turkáltuk az ételt, reggelizni nem kívántam, most viszont üres (csak víz van benne, meg némi narancslé. A kávét már el is felejtettem.
- Imádom a sajtot is!- mondom boldogan.
Felajánlom a krumpli pucolást, de mirelitet használ.
- Okos megoldás!- vakarom a fejem, mit csinálhatnék. Salátát?
Eddig csak lustálkodtam, ő pedig ebéddel készül, ahelyett, hogy a dolgát végezné... Jaj, mindig láb alatt vagyok.
Meggyőzöm, hogy már nem fáj a fejem, úgy néz rám, mint filmekben szokás, amikor jelzik egymásnak, "nem tévesztelek szem elől, kisapám!", nevetek ezen is. Jól vagyok, tényleg! (De nagyon szarul festhettem, ha így aggódik!)
Megint úgy érzem, meg kell köszönnöm, hogy így törődik velem, de azért frusztrál, ha megakasztom a napos tevékenységében. Nem is tudom pontosan, mennyi idejét raboltam el. Szokása szerint válaszol, nem tudok nem nevetni rajta, ahogy nyammog, mint egy öregúr, valóban. Meglep, mennyire visszaaludtam, elveszítettem az időérzékemet. De hál'Istennek, ez egy nyugis nap, és Nora estig meglesz nélkülem, annyi kaját hagytam ott neki...
Sebastian sürög-forog, és talán éppen egyre gondolunk, mert nekem a tánc, neki a zene jut eszébe. Bólintok, kapcsolja csak be a hifit, én meg figyelek az olajra (ha már feltette), és előszedem a krumplit a mélyhűtőből. Csináljak már én is valami hasznosat.
- Láttalak táncolni..., nagyon jól rázod!- mondom neki nevetve. - Megtanítasz?
Sosem volt igazán alkalmam táncolni járni. Voltam egy két koncerten, de az az ugrálásról szólt, diszkóba és táncházba nem jártam, mert sem időm, sem partnerem nem volt hozzá. Pedig klassz dolog a tánc. Ahogy szól a zene, már mozog is a lábam, valahogy úgy tekerve a csípőm, ahogy tőle látta, csak nem olyan ügyesen...
- Igen, buli...- helyeselek. Hát jól érzem magam, az szent igaz.

-Ó az más, az mindjárt más, kérsz még? Várj nem jó, akkor megint nem beszélgetünk! - Hajtom le lemondóan a fejem, de aztán nevetek. - Áh drágám, de ha egyszer imádom ízlelgetni az ajkaid, úgy nagyon nehéz! - Vigyorgok, ó basszus, sosem felejtem el neki hogy majdnem lekaptam míg ő nőként virított.
-Akkor jó, szerintem ízleni fog! - Mosolygok, a cél hogy egyen valami finomat és laktatót.
-Én már csak ilyen okos vagyok... - Nevetek, semmiképpen sem lusta áá.
Hát tény ami tény, elég leharcolt veterán volt, szóval inkább szemmel tartom nehogy nagyobb legyen a baj. Ki nézzen rá ha nem én? Hú, ez elég egoistán hangzott de na.
A zenébe belemegy hát bekapcsolom, látom alkotna valamit az ebédhez hát hagyom kisütni a krumplit neki.
-Ahaha... gúnyolódj csak, tangózni jobban tudok! - Vigyorgok, azt hiszem viccel. De tényleg jobban megy mióta Ameliával eljárok.
-Gyere többször. - Mosolygok, én bírnám, ha többet lógnánk együtt. Na jó, így is találkozgatunk de... most kimaradt pár alkalom, hogy én elutaztam aztán ő is.

- Pedig látod, a pofikámnak is milyen jót tett az a csók - meg az alvás, hahaha.- Megszépülök lassanként melletted, ne tagadd meg tőlem-e kegyet!- Juj! Még a végén tényleg rábeszél, hogy kapjam le megint. Hülye. Hahaha.
Az ebéd jónak ígérkezik, az illata tetszik nagyon, csorog máris a nyálam, pedig néhány órája még gondolni sem tudtam az evésre. De szerencsére az már elmúlt, szóval... hacsak nem a nyolcadik utas petézett belém, én vagyok éhes!
- Na csak azt ne hidd, te sz.rtad a spanyol viaszt, én is használok mirelitet!- öltöm rá a nyelvem. Ha ő okos, én is az vagyok, de még milyen!
Közben hogylétem is érdekli. Ha nem elég bizonyíték, hogy képes vagyok kommunikálni, konkrétabban hülyéskedni vele, akkor nem tudom, mit mondjak. Jobb bizonyíték nem létezik a jólétemre, mint hogy képes vagyok röhögni.
Míg ő a hifivel babrál, addig én cselesen magamévá teszem a fagyasztott krumplit. Azaz párosítom az olajjal, amit serpenyőben készített oda Sebastian. Tiszta szexista módon sütök. Nem kell ezt mindenkinek tudnia, én sem hangoztatom.
Inkább rázom magam, ahogy Sebastiantól láttam. Az valóban szexis volt. Vagy vicces. Vagy mindkettő. Mindenesetre jó volt, én is akarok belőle, tanulni is egy kicsit, nem árt, ha fejlesztem a repertoárom.
- Dehogy gúnyolódom!- kérem ki magamnak. - De ha lehet, ne tangózni taníts...- nevetek. Mire használnám azt?
Fogalmam nincs, miért kérdezi, hogy buli-e nála lenni. Rávágom, hogy az, mert jól érzem magam, és meg sem fordul a csökött fejemben, hogy esetleg magányos lehet. Amit tudok róla, annak alapján zajos az élete, állandóan pörög, lóg valakivel, kiruccan Párizsba, táncolni jár... Örülök egyáltalán, hogy van rám ideje.
- Nagyon örülnék! De az én ajtóm is nyitva van ám!- billegek, és nevetve mutatok felé, hát ő is jöhet hozzám, hifi ott is van.
Szépen kerülgetjük a témát, hogy szükségünk van egymásra. De hát ilyen a barátság... Úgyis rájövünk!

-Hát igen, egészen kivirultál, rózsák nyiladoznak az orcádon az emlékétől is! - Vigyorgok, na persze, gyógycsók mi? Abban ő a szakértő nem én! - Még a végén szebb lennél mint én, akkor mit csinálok?! - Hüledezem, de röhögök.
Nevetek, hogy közli ne legyek oda magammal, pedig csak az ő szavait mondtam vissza, hékás!
-Ó tééényleg? De ilyen márkát? Ha? Haa? - Nyomulok a képébe kicsit, kötekedő attitűddel, de röhögök, nem bírom komolyan csinálni. Örülök hogy jobban van.
Leesik aztán mikor visszatáncikáltam, hogy komolyan mondta a táncos bigyót.
-Tényleg nem tudsz? Mármint... az csak annyi hogy ritmusra mozogsz. - Vonok vállat, de némileg komolyabb vagyok, mert komolyan érdekel és komolyan kérdeztem.
-Amúgy a tangó menj már, imádják a csajok! Szerinted miért tanultam meg anno? Most is sikerem van vele, a táncpartnerem olyan ügyes, imádom ahogy táncol... Jah, eljárok táncolni pár hete, eddig nem jött szóba. - Vigyorgok rá, gondolom kissé megleptem miről hablatyolok neki.
-Hát hova essem be fél 11-kor, ha nem hozzád, rádió után? Hmm? - Vigyorgok, tény, olyan tájt csak nála fordulok meg, szóval megyek én, megyegetek, csak én sem tudom mikor zavarom, szóval random nem állítok be, nem merek.
Közben megsül a hús, kiveszem a sütőből konyharuhával, forró ám. Egész jól megpirult a sajt is, puhára párolódott és sült a hús, szerintem jó lesz.

- Jaj, csak azt ne mondd, emlékekre kell hagyatkoznom ezután!- kapom az ujjaim a számba, mintha kétsége lennék esve. Nagyon betegek vagyunk, de pont így jó.
- Hát vissza-puszikállak. Oda-vissza működik, nem tudtad? - Nézd már, hogy félti a szépségét! Mintha el lehetne tőle venni az aranyérmet. Röhögünk, nem kicsit.
Ha valakit megdicsérnek, illik egy kicsit visszakozni: "á, dehogy", "ugyan már", amúgy én is magamból indultam ki, mert minek fecséreljem az időt valamire, amit félkészen is megkapok? Időt és vesződséget spórolok meg. Nem beszélve arról, hogy mennyivel több krumplim marad, egy kilóból. (Ha magam pucolom, szemenként egy -két gerezdet tudok kisütni. mama szerint nem is pucolom a krumplit, hanem nyesem, de azt nagyon gyorsan!)
- Hát... ha már a tied, csak Drayton lehet...Milyen kérdés ez?- kérdezem, mintha komolyan venném. De bugyog bennem a röhögés, mint a szénsav. Ki is pukkan.
Szerencsére a fejfájásnak nyoma sincs, el is felejteném, ha Sebastian nem emlékeztet rá, és egy perc múlva megint elfelejtem, mert már máson jár az agyam. Zene szól, Sebastian mozog, én is csavargatom magam, ahogy tőle látom. Nem igazán volt alkalmam táncolni eddig, bár azt mondják, ritmusérzékem van, hisz szépen mondok verset, tudok énekelni is... Ezek valamiért összefüggnek.
- Ah, kis hamis. - Kacsintok rá. Elhiszem, hogy táncolni jó. - Tangóztok? Tényleg? - Nem igazán modern tánc. Meg is lepődöm. Hol talál Sebastian ilyen csajokat? Bár én bizonyára befürödnék vele...- És hol tudtok manapság tangózni?
Szeretek nála lenni, de az sem rossz, ha nálam vagyunk (remélem)
- Hozzám bármikor beeshetsz. Tényleg. Maxi Nora túrhat ki az ágyból, de szerintem élvezi majd, hogy engeded bújni...- nevetek. Előbb-utóbb úgyis megismerkedik majd a karmaival...

-Hm, legalább jobban epekedsz majd értem és a csókjaimért! - Mondom némileg felszegett orral, de nevetek közben elfojtva, sértett hercegnő lettem vagy mi. Na jó, maradjunk hűek a királykisasszonyhoz.
-Hmm, jaaa, hogy te is adsz? Az más, akkor gyere! - Fordulok fele és nevetek, még a szemem is összeszorítom hogy ez kész.
-Ahh, akkor sz.r, nem kell! - Röhögök fel, nem szeretem a vezetéknevem hallani, mindig apa jut eszembe, de csak nevetek, legyezem el a címkét hogy Drayton krumplit eszünk.
-Nem kicsit hamis, rossz fiú vagyok! - Röhögök. - Csak vedd fel a ritmust, mozogj rá, ennyi, jó lesz az csak engedd el magad kicsit! - mondom csípőjére, hát jó lesz az, csak ne szégyenlősködjön. - Aham, meg keringőzünk, meg hát amilyen zene szól azt táncoljuk, de a többiben elég gyér a tudásom. Ez a kettő viszont jól megy! - Vigyorgok. - Kerestem egy klubbot ahol társastánc van, vannak ilyen órák este meg szól a zene és akkor szabadon táncolhatsz. Hát mi az órát kihagyjuk, helyette vacsizunk meg tanítom franciára, aztán erre a táncestre meg elmegyünk, tök jó. Imádom a péntekeim! Igaz csak kéthetente megyünk de nem baj. - Lelkendezem, mert Ameliával nagyon kellemesen telnek azok az esték. Nem volt sok eddig, de azért már az is valami.
-Diszkóba is szeretek járni, bár a legutóbbi estém kicsit furán sült el, de végül is az is jó volt. De csak így lötyögök, mint láttál, az semmi extra! - Nevetek. - Te nem szoktál menni? - Na nem állandóra kérdezem, tudom hogy nem ott tölti a kedd estéit, de hogy úgy néha vagy ilyesmi.
-Hát... jó... - Vakarom a fejem. - De valszeg felhívlak előtte. - Mosolygok, ha nem is csajozik mint én de lehet dolgozik. - Jaj az a zabálni való macska, hát hogy ne engedném, hogy dagonyázzon rajtam! Bár ha te is az ágyban vagy esélye sincs szegénynek. - Préselem a szám, hogy hát Josh, esélyed sincs lepasszintani, téged ölelgetlek nem a macskát öntudatlanul.

- Megvonás.... ah, értem. Mondd, ezt valami csajtól tanultad? - Ha így lenne, talán esélye lennének még Eleenél is. Mi van, ha csak próbára tett? Bár nem, nem hiszem. Túl komoly volt az egész szitu, nem hiszem, hogy csak viccelt.
- Te nem tudod, mire vállalkozol!- mondom nevetve, és közelebb lépek, mintha meg akarnám csókolni, de aztán csak ... nekidöntöm a fejem a homlokának, és halkabban mondom neki:
- Esküszöm, ha lány volnál, neked udvarolnék!- aztán elnevetem ezt is. Ha elképedt, van időm megkérdezni, mi újság a krumplival.
Na és persze azt is kifigurázzuk, mert a Drayton burgonya nem elég harcias. Megsúgom, ha Krump-Lee lenne, mindjárt jobban festene a helyzet. Bár Sebastian más szót használ, én azt a spanyol viaszra, elég vulgárisak lettünk mostanság.
- Rossz fiú? Ne már! Ha te most rossz fiú vagy, milyen vagy, ha jó? - nevetek, el sem tudom képzelni másmilyennek Sebastiant, mint ilyennek. (Jó, komolyabb, ha dolgozik, de szerintem azt sem fásultan csinálja)
Sül a krumpli, szól a zene, ritmusra ringunk, mozgunk, bátorít, hogy csináljam lazábban, hát rogyasztom a térdeim, ahogy ő csinálja, kicsit elnagyoltan, de nem is olyan rossz az...
Közben arról beszél, hova járnak táncolni péntek esténként.
- Ó, pont a péntek!- jajdulok fel, azokat én is szeretem, (szerettem), ezek szerint ezért nem jött már át egy ideje. - Kéthetente? Csak akkor van nyitva az a klub?
Közben az is kiderül, az egyik tanítványával táncikál, hát így könnyű. Lehet, nekem is valamelyik statisztával vagy fotós csajszival kellene lötyögnöm. Kár, hogy egyik sem tetszik annyira, mint Elee.
- Diszkóba? Viccelsz? Mi lennék ott, magányos patkány? Éppen most mondom, hogy táncolni sem tudok, miért járnék diszkóba? - kezdjük az elején. Némi kis tanulmány, hogyan is szokás rázni manapság, esetleg a bátorító társasága, aztán mindjárt nem lennék olyan félénk, mint Pierre Richard.
- A tanítványaiddal jársz diszkóba is? - csak úgy kérdezem! Hátha akadna kettő, akik eljönnének velünk. Feltéve, ha meg tudok tanulni egy-két alaplépést.
- Hát hívjál, ha ez megnyugtat. De használhatunk egyezményes jelet is, pl. masnit kötök a kilincsre, ha van nálam valaki...- elnevetem, mert hát erre, valljuk be, semmi esély sincsen.
Azon meg csak röhögök, hogy Norat esélytelennek találja velem szemben. Nem ismeri még az én akaratos kiscicám eléggé...

-Jah, hát épp elkényeztetett hercegnő vagyok, nem látszik? - Meredek rá, hogy nem látja a nyilvánvalót? Persze nevetek.
-Dehogynem, vad csókcsatára, érzéki gyönyörökre! - Vigyorgok míg közelebb jön, de már nagyon megedzett, már be sem szeppenek. Történetesen azért mert ha le is kap sem lesz semmi új. Hahaha. Azaz lenne de azzal tényleg meglepne. De persze nem csinál semmit, csak közli nekem udvarolna. Arra vágok egy ^^ fejet (ezt nem tudom leírni, csak így xD).
-Ha lány volnál... höhö. - Nevetek, mondtam volna hogy már huncutkodnánk, de elröhögöm, nem tudom mi volna. Én örülök neki hogy fiú, őszinte leszek. Egy fiú barát más mint egy lány, nekem meg egy fiú barát kéne. És talán már meg is van.
(Krump-Lee neee xDDDD hajnali négykor ez ütött xD)
-Óóó ha jó fiú vagyok akkor kenyérre lehet kenni. Mondjuk rossz fiúként is... hm. - Ütögetem a szám, hogy akkor tulajdonképpen mi is a különbség.
A táncolást is elhülyüljük, de azért kezd ráérezni, a lazább felszólításra merészebb, ettől kicsit ruganyosabb lesz ami jó! Na hajrá!
-Aham, pont, bocsesz, de páratlan heteken a tied vagyok ha kéred! - Vigyorgok. Ameliát nem adom. - Nem, Amelia akkor nem dolgozik. Tudod kicsit durva, mert nővér, én meg tudod viszolygok a dokiktól, de szerencsére nem olyan tipikus nővérke, ő ilyen tök kedves meg vicces meg minden, szóval túl tudtam magam tenni a hivatásán.- Nevetek, mert hát magam is meglepődöm ezen néha. Elvégre valahol Amelia is orvos... brr.
A magányos patkányon nevetek.
-Hát hogy felszedj valakit! Táncolnál ott eleget, belejönnél! - Vigyorgok. - Ott partner mindig van, mert nagy a tömeg. Te nem vagy túl tolakodó, szerintem imádnának! - A csajok simán betámadnák mert látnák hogy próbálgatja még csak a szárnyait. Tuti ha mást nem viccből megpróbálnák zavarba hozni, ami valljuk be, szerintem menne nekik.
-Hm, néha. Mona anno házibuliba hívott. Mondjuk mint kiderül nem táncolni... azaz... vízszintes táncra is. - Vigyorgok, na igen, Mona nem semmi csaj, eléggé céltudatos. - De nem minden tanítványommal van külön programom, csak aki hajlik rá. Ameliát sem hívtam volna el, ha nem futok vele össze csak úgy hazafelé menet. - Mesélem neki, nehogy azt higgye minden tanítványomat elviszem randizni.
-Akkor már fel is hívhatlak nem? Meg érted... ott van nálad a csaj és közlöd pill. Erre kimész masnit kötni a kapura? Ha nézi mit csinálsz kinn csak les, főleg ha többször csinálod! - Fogom a fejem, nevetek. Azért a csajok sem hülyék, tuti egy csajra gondolnának hogy elriassza őket, nem rám!

- Íratnom kell szemüveget- morcogom. Még hogy Nő? Hercegnő? - Biztos elvarázsolt valaki. Még jó, hogy nem lettél béka. De ha el vagy varázsolva, és valóban nő vagy, visszavarázsollak!
Ez egyre viccesebb. Bakker, hova nem jut az ember! Közelebb lépek, no nem az érzéki gyönyörök miatt, és meg sem csókolom, de hát a vallomás csak vallomás; szeretem Sebastiant, így, ahogy van, és a humora miatt különösen jól érzem magam vele. Meglepett fejet vág, mintha nem erre számított volna. Hát kap egy puszit is, egye fene....
Valamit el kezd, mi lenne, ha lány volnék, de nem fejezi be. Tudom én azt jól. Voltam én már Johanna (de Frász!), majdnem ágyba csalogatott. De a csók már majdnem ott megvolt. Ráadásul ő kezdeményezte... Szóval, jól vagyunk mi srácoknak, heteronak, nem egymásnak teremtve // Nyugi, staff//
// Krump- Lee-nak hosszabb sztorija van. Megkeresem, mert azt is én írtam, és elküldöm neked. Bocsi//
Nevetgélek, hogy maga sem tudja, mi különbség van a jó és a rossz énje között.
- Szerényen megjegyzem, az a különbség, hogy a kenyér melyik oldalán vagy, amikor leesik... // Durva vagyok hajnalban, mi?//
Főzés közben táncolgatunk, azaz ő táncol, én meg próbálom utánozni, de ez sem megy ám bohóckodás nélkül! Mintha agyamra ment volna valami. A fájás helyett hülyeség költözött bele.
- Hűha, lassan határidőnaplót kell vezetned, de beírhatsz, vállallak!- Ez a táncikálás most tényleg ennyire komoly?
Amelia nevét most hallom először, de valószínű nagy konkurens lehet. Na, majd megnézem magamnak. //(hehehe, elég egy tükör)//. A sztorin nevetek egy kicsit, mert elképzelem ezt az Ameliát, amint fehér köpenyben, fityulában, injekciós tűvel a kezében kergeti Sebastiant.
- Hát persze. Az egészségügyi személyzet pont a kedvességéről híres. Óvakodj a nővérkétől!- ijesztgetem, de nem komolyan. Örülnék, ha rendes lány lenne a csaj, legalább Sebastian frusztrációit is kezelné egy kicsit. Fű alatt. Suttyomban.
A diszkótéma nem sláger nálam, bár ahogy ő adja elő, egész más színezetet kap. Nicsak, még kiderül, a bénaságom is lehet vonzó! Bár nem az én stílusom csak úgy felszedni valakit, arra bizonyára megfelelne, hogy ismerkedjek, szórakozzak. Ki tudja? Az viszont biztos túlzás, hogy imádnának... Nincs bennem semmi különös...
Ameliáról kiderül, hogy nem csak nővér, de diák is, és Sebastianról az, hogy nem csak tanár, hanem mindenki kísérője is, aki csak elhívja bárhová. Követni nem tudom ezt a sok lánynevet, amit említ.
- Szóval, értsem úgy, hazafelé bele botlottál, és hopp! Meg is hívtad táncolni. Miért éppen oda, és nem moziba vagy színházba? Buta? - Honnan tudta, hogy a csaj szeret táncolni? Na, ha én ezt egyszer megtanulom...
- Igaz, igaz... De mi van, ha éppen nem tudom felvenni a telefont? Akkor nem jössz? - lefelé görbül a szám. Oké, ez a masni hülye ötlet volt, de a telefon... Nem nyafogok, megoldjuk.
Nagy sürgés-forgás közepette a krumplit is cserélem, mert egy adag kisült. A hús meg olyan isteni illatokat áraszt, hogy lúdbőrzök miatta a gyönyörűségtől!

-Neked is kell... te szegény, ketten vakoskodunk akkor... - Mondom vigyorogva, elvégre ott díszeleg az orromon a vastag keretes szemüvegem. - Hmm, hát nem vagyok kuruttyolós tudod, meg aztán a legyekért sem vagyok oda... - Húzom a szám, hogy nem akarok béka lenni. - Ú, adj egy snickerst, akkor helyrejövök! - Röhögök, volt az a hülye reklámja a csokinak még anno, röhögtem is rajta.
Aztán jön, nálunk már szokás a smár közeli állapot, de csak mert hülyék vagyunk, még puszit is ad. Csak nevetek, nem zavar, megnevettet.
//OKés, küldd // Aham az vagy xDD//
-Mindig a vajas, ahh, peches vagyok... - Fogom a fejem, de röhögök.
-Dehogy kell, csak vele van fix programom! - Nevetek míg izgek mozgok a zenére. - De okés, akkor a péntek tényleg a kedvenc napom lesz! Mindenképpen jól telik majd! - Vigyorgok, nekem jó ha a péntek (minden páratlan) Josh-os nap.
//Tényleg elfáradsz hajnalra xDDD//
Mesélek Ameliáról is, csak egy kicsit, így a tánc miatt most ő van a fejemben.
-De komolyan bunkó mind! Hát mikor kórházban voltam, mindkétszer olyan izék voltak velem... a nővérek is. Na jó, kvára féltem, gondolom nem bírták a rinyálásom, de tök ijesztő volt. Másodjára is, csak akkor meg fel sem állhattam egy ideig és... ú. Na hát ott voltak durva dolgok és annyira nem érdekelte a dokikat hogy majd' elájulok! Kész voltam. Amelia tök más, szerintem ő nagyon odafigyel mindenkire. Sajnos nem csak Ameliák vannak. Sose kerülj kórházba, vagy csak hozzá... - Csóválom a fejem. Nem nehéz engem a kórházzal ijesztegetni, sajnos ez egy olyan téma amit neccesen kezelek vicc terén.
-Neeem, jaj dehogy buta, Amelia okos lány. Én buta nővel nem kezdek. - Legyintek. - Nem, nem tudom hogy jött, leállítottam táncolni az utcán. Biztos valami kapcsán beszéltük és gondoltam zavarba hozom, ilyesmi. De simán táncolt velem, tök jó volt. Aztán győzködtem kicsit, jöjjön el velem, így eljött, aztán már mikor látta mennyire jó, simán belement hogy járjunk el rendszeresen. Amúgy én beszélgetek a lányokkal, lehet itt rontod el Joshua fiam... hát honnan tudnám, mi érdekli őket, ha nem kérdezem hmm? - Sandítok rá, hát nem csak vaktában lövöldözöm, hanem figyelek és kérdezősködöm, ennyi.
Elvigyorodom, hogy itt aggodalmaskodik.
-Tudod mit? Átmegyek és max elmegyek ha van vendéged, jó? Bár azért próbállak hívni is, az a tuti. - Vigyorgok, hát ezen ne múljon.
-Na együnk gyere, közben kisül a másik fele is, de hallom, kopog a szemed! - Nevetek és megterítek gyorsban, el tudjunk kezdeni enni. Én kevésbé vagyok éhes mint ő, gondolom, szóval majd én intézem a krumpli maradékát. Szedek is neki bőséggel, egyen csak.
-Na de lassan edd jó? Egyrészt mert forró... másrészt, nehogy rosszul legyél. - Mosolyok rá és nekikezdek, együnk, együnk, ha már itt dolgoztunk vele.

Bólogatok, szélesen vigyorogva, de nem tudom, hol árulnak olyan szemüveget, amin keresztül Sebastiant nőnek láthatnám. Mindjárt kettőt vennék, a biztonság kedvéért! Felnevetek, amikor azt mondja, nincs oda a legyekért. Pedig amit ő csinál, valamiképp összefüggésbe lehet hozni a legyekkel (no de most gonoszkodok: "reptében a legyet is", tudniillik. Valószínűleg az irigység szól belőlem...)
Lebiggyesztem a szám, hogy (az előrevetített) csókom nem is elég neki, csokit akar.
- Már válogatsz is... - Hát, ha csoki nincs, puszival is be kell érnie. Kap egyet, ha el nem húzza a fejét. De nem, nem húzza el, élvezi is, azt hiszem. Már hozzá(m)szokott. Mindegy, ebből nem csinálunk rendszert. De az jól esik, hogy ettől jobb kedvre derül. Vagy eddig is jó volt a kedve, és csak magamat csapom be? Mindegy. A nevetése akkor is jól esik.
A vajas kenyér példázatán megint nevetünk, pedig már azt sem tudom, ebben mi a vicces. Valószínűleg az, amilyen arcot közben vág Sebastian. Oscar díjas, drámai alakítás, ahogy a fejét fogja, siralmasan. Éppen csak a nevetése rontja az összképet, de legalább nem veszem komolyan.
- Hiszi a piszi, különben mindig lóghatnál nálam, hm?- nevetek aztán, kissé dorgálón, mert ha csak kéthetente pénteken van programja, hogy lehet, hogy az utóbbi időben alig találkoztunk? De vigasztaló a tudat, hogy engem is be tud iktatni. Hát, ez tényleg vicces.
Persze, tudom, hogy rengeteg dolga van: ott a sok tanítvány, a rádió, és ha jók az értesüléseim, talán tanítani is fog... bár ezt éppen csak megsúgta, és erről beszélni sem szabad, amíg nem biztos. És tudom, hogy ott van Henry is... Kettejük kapcsolata nagyon szoros, ennek magam is tanúja voltam. A srác egyébként furcsa nyomokat hagyott bennem, nem tudom eldönteni, utál-e vagy csak elvisel, vagy csak tényleg rossz passzban találkoztunk. A kezdeti feszkó után feloldódtunk ugyan egy kicsit, és halálra röhögtük magunkat, de aztán mégsem úgy ért véget az a délután, ahogy Sebastian tervezte. Nem győztem százszor elmondani, hogy nem haragszom semmiért. Összességében jól szórakoztam.
- Hopp! Erről nem is meséltél!- csodálkozom rá, hogy ő is kórházban volt. Henry betegségéről már tudok, de ez most váratlanul ért. Vagy valamely alkoholgőzös este beszéltünk róla, és elfelejtettem volna? Sajnos, meglehet. S mert tudom, nem szívügye a kórház, nem haragszom meg, ha nem tart ismét beszámolót a lidércnyomásairól. Így is olyan képet vág, mintha a fogát húznák.
- Majd teszek egy kártyát a biztosítási kártyám mellé: Amelia kivételével el a kezekkel!- röhögöm el magam. Hány Amelia lehet a kórházban? Lehet, mind odahívják miattam. Szerencsére, nem vagyok beteges. Az egészségügyről pedig én sem vagyok jó véleménnyel. Sem a nagyapám, sem a nagyanyám kapcsán nem voltak túlzottan jó benyomásaim.
Beszélünk egy kicsit a táncos estékről, és hogy hogyan jutottak el oda. Rácsodálkozom Sebastianra. Nevetgélve csóválom a fejem:
- Azért valld be, te sem vagy hétköznapi, ha az utcán kérsz fel valakit táncolni...- nekem ez például sosem jutott volna eszembe. Aztán felkapom a fejem:
- De hát én szeretnék beszélgetni... - mentegetőzök. Biztos bennem van a hiba, hogy nem találok megfelelő témát, de ha már túllépünk azon, hogy milyen zenét szeretsz, és kik a kedvenc íróid, úgy bezárkóznak, hogy robbantani sem lehet őket a csigaházból. Ez viszont engem nem elégít ki.
Közben táncikálunk, egyre gyorsabban és lazábban jár a lábam, ahogy Sebastiant próbálom utánozni.
- Na, nem valószínű, hogy túl gyakran akadsz majd masnira nálam, ahogy a helyzet áll...- mondom, és zavartan túrom a hajam. De az ötletére bólintok.
Kiszedem az első adag krumplit, és a serpenyőbe teszek egy újabb adagot. Sebastian leültet, hogy csak egyek, majd ő őrzi a második adagot, de én nem vagyok hajlandó nélküle enni.
- Illetlenül hangosak, de képtelen vagyok fékezni őket- mutatok a szemeimre, amikor arra céloz, milyen éhes lehetek. A krumpli valóban forró, így nem is lehet nyugalmasan enni, így nem esik nehezemre várni kicsit, és a tele szedett tányéromat (ha magának nem szedett) középre tolom.
- Addig csipegessünk...- ajánlom. Együtt enni (igazából) mégis más.
Nevetgélek, ahogy figyelmeztet, lassan egyek. Benne is egy gondoskodó ápoló veszett el... Talán ezért is jön ki jól azzal a nővérkével. De nem kombinálok. Nekem semmi közöm az egészségügyhöz, azon felül, amit otthon tettem (ennek súlyát fel sem bírom mérni, számomra olyan természetes az egész), mégis jól kijövök Sebastiannal. Azt sem tudom, ilyen hülyeségek miért jutnak eszembe. Inkább azt számolgatom, amilyen peches vagyok, ez a péntek is azé a lányé.
Inkább felhozom neki azt a témát, ami tegnap este született, hátha nem csak az alkohol szülte.
- Hogy alakul a heted? Vagy toljuk inkább a jövő hétre azt a közös találkozót, amiről hajnalban beszélgettünk? - Utóbbi talán ésszerűbb is lenne. Ha minden igaz, a fotózás is akkor lesz. Az egész csak akkor nyer értelmet, ha Elee eljön, és valóban azt látom rajta, hogy nem orrol rám. Sebastian is elő tudná készíteni a terepet. Bár neki minden olyan könnyen megy, nem csodálkoznék, ha már ma estére meg tudná szervezni. De nekem az még nem menne...

-Csak alkudozom. Tudod, kompromisszum késznek kell lenni a mai világban. - Nevetek, még puszit is kapok, nem értem félre, nincs ebben semmi. Amíg nem dugja le a nyelvét a torkomon, addig nincs baj. Akkor is csak azért főleg, mert nem kapnék levegőt... ijesztő lenne.
-Hát igen, igen, persze, csak most betábláztam magam, azt hiszem... meg te nem voltál, hát most te randiztál, na... - Sóhajtom, de azért mosolygok. Idegeskedem Henry miatt, ez tény. mondjuk Allegra eléggé elterelte a figyelmem, na meg Callie, most meg Aubrey. Szóval... hah.
-Miről? Hogy voltam? Hát... őrzöm a nyomait... - Mondom némileg zavartabban, de nem úgy hogy ne merjen kérdezni. Csak gondoltam egyértelmű. - Hát a hegemmel meg... hát... - mutatok a lágyékomra, hát látott már meztelen. Nem, nem zsidó vagyok... De Josh előtt amúgy sem titkolózom. Oka van hogy utálom a kórházakat és a doktorokat.
-Hmm, helyes, Nagyon jól teszed! Én se mernék máshoz menni. Az egyik lánnyal a randi végén be kellett menni, azt hittem ott maradok. Huh... - Brr, jaj. Rossz volt. - Akkor még nem ismertem annyira Ameliát... - Teszem hozzá, mert akkor oda megyünk. Na jó Elee ismerte a dokit, szóval esélyem sem lett volna. Hm.
-Most miért? Hát nincs abban semmi! - Nevetek, nekem nem olyan elrugaszkodott dolog hogy az utcán táncoljak. Hát pucéran hazamenni durvább szerintem.
-Akkor meg beszélgess mi fog vissza? - Meredek rá, hát tök könnyű vele beszélgetni, mi a gond? Lányokkal nyuszi lesz, vagy mi?
-Ne légy kishitű, ha kell elmegyek veled csajozni aztán a végén majd nem győzöl válogatni, én meg csak azt látom, ma sem mehetek, ma sem... mindig randin leszel! - Mosolygok rá, szerintem Josh jó srác csak nem elég magabiztos.
-Hát egyél, eszem veled, csak közben felállok te! - Már nem úgy, csak kiszedni a krumplit persze. Szóval noszogatom egyen már.
Szedek magamnak is ne féljen, bár nem lenne bajom hogy egy tányérból... krumplizzunk.
-Jaj hát előbb Aubreyval találkozom. Szerintem már holnap felhívom, nem bírom ki. Mondta hagyjam kicsit, de én ebbe beleőrülök. Szóval holnap felhívom és... akkor elhívom estére. Remélve megbékél mert ha nem... nos.. nehezen mutatom be. - Húzom a szám tanácstalan. - Pénteken meg ugye Ameliával leszek. Hétvégén meg Callievel. Már ha le nem mondja.... Szóval inkább jövőhét az esélyes. Jaj te! Emlékszel, jaj biztos nem emlékszel, de hátha, szóval amikor meséltem a görög lányról, aki egy szavam nem értette, de vele voltam 17 évesen? Na hát képzeld pár napja szó szerint belefutottam. De... a durva hogy megismertem! Tíz éve nem láttam de... a haja, a szeme, az arca, szóval én megismertem. Ő elég nehezen jött rá ki vagyok, de nem hibáztatom, hát én többet változtam, de megtanult angolul, beszélgettünk! - Igen, ez nagy szó, anno csak... testbeszéd volt, de az minden formában. Magam is gesztikulálok, hadonászok egy sült krumplival aminek a felét már megettem. - Szóval... elmegyünk vidámparkba majd, de mondta lehet dolgozik és hétköznap megyünk... de Henry hívását várom szóval... ahh. Na szóval tíz év után összefutottam vele, olyan jó! - Lelkendezem, mert szerintem ez olyan ritkaság! Meg Callie... életem legszebb évei köthetőek hozzá ugye. Jah igen a krumpli, szóval megeszem, betömöm a szám, sokat fecsegek. Meg nem akarok arra gondolni hogy Henry lehet drogozik... nem nem nem.

- Adok én neked kompromisszumot....- kócolok bele a hajába. Ha igazán a csaj(om) lenne, minimum a csókom kellene neki és nem holmi csoki... Bah. Kap egy puszit, csók és csoki helyett, ez aztán a kompromisszum, kenheti a hajára... //A nyelvere várhatsz öregem. Annyira talán sosem leszek kiéhezve...!! //
- Juhuhuhujjj, mekkora duma... Elmegyek egy randira, és te máris betáblázod magad! Hát, tudod, én nem hagytam el a kontinenst, mint te...- dorgálom viccesen, de igazából nem bántom. Örülök, hogy kimozdult, tudom, hogy mennyire szereti a szülővárosát, hát most volt alkalma, és elment. Valahogy meg vagyok róla győződve, hogy Aubreyvel volt ott. Ez a veszekedés, amit hajnalban említett, nagyon frissnek tűnik. Már sajnálom is, hogy szóba hoztam, nem akartam ezzel húzni.
Kicsit lemaradok, azt hiszem, elfelejtettem valami fontosat, értetlenül néz rám, hogy nem tudom követni, de először fogalmam sincs, miről beszél.
- Már el is felejtettem, bocsi- és a kezem a fejemhez tartom, mintha fejbe lőném magam. Sajnos, az agyam néha szita. Pedig a kenőcse miatt az allergiám is fellángolt. Az altestére vonatkozó mutogatást azonban nem értem.
- Hogy mi??? - Láttam már meztelenül, de bevallom, nem érdekel, kinek mekkora a farka (ennyit a homoszexuális beállítottságomról) Fingom nincs, mire céloz Sebastian, maradjunk ennyiben. De ha a szerszámával volt a baj, elhiszem, hogy kellemetlen lehetett.
Ameliáról beszélgetve kiderül, nem átlagos ápolónő. Hej, ha egyszer rá szorulok, majd elkérem Sebastiantól a telefonszámát. De addig se őt, se kórházat ne kelljen látnom!
- Ne szórakoztass már állandóan. Hát milyen randi volt az, hogy veszélybe került a ... PÉNISZED? - meresztgetem rá a szemem, eszembe jut, egyik alkalommal, valamikor a múlt évezredben, hogyan röhögött ki, aztán vett rá, hogy a szó különböző szinonimáit a szájamra vegyem. (Te jó ég, milyen zöldfülűnek látom akkori magam most!)
Már az a sztori is meredek nekem, ahogy Ameliával táncolni kezdtek járni. Ha nem tudnám, mennyire megbízható fickó, azt hinném, a fantáziája túl élénk. Vajon rólam miket mesél? ( A pucér hazavonulást azért a helyében nem verném nagydobra. Azért nem csak vicces volt, hanem égő is, de akkor megoldottuk.)
- Én nem fogom vissza magam. Épp ez a baj. Ha kedvelek valakit, megnyílok előtte, mint egy könyv. Bármit képes vagyok elmondani. Bár melletted megtanultam, hogy a bakszámlaszámot például nem feltétlenül szükséges- Hehe, vannak ám dolgok, amiket nem felejtettem el!
- Na ja, mert az aztán így megy, varázsütésre! És te vagy a nagy és utánozhatatlan Seb-ÓZ-tián - nevetem el magam, mert elképzelem nagy szakállal, süveges kalapban, meg hatalmas köpönyegben.
Közben kisül az egyik adag krumpli, abbahagyom a billegést, nehogy leforrázzam magam a forró olajjal, és ő tányérra rakja nagy részét, ráadásul elém. Szed magának is, de az én tányéromon több van, és még forró, hát kettőnk közé tolom, hogy együtt együnk belőle. Nem tud ám becsapni, figyelek ám!
Felhozom neki a témát, amit hajnalban pedzegettünk. Valóban nem lenne ellenemre, ha négyesben találkoznánk. Nagyon kíváncsi lennék, milyen véleménnyel van Eleeről, ahogyan a lányra is kíváncsi vagyok, aki "komoly kapcsolatot akar". De hát ez messze nem ilyen egyszerű. Még bennem is ülepednie kell a tegnap estének, nemhogy Eleeben, ezt belátom. Nem támadhatnám le egy másik randi ötletével, ha erről is elszaladt.
Sebastian azonban megint ámulatba ejt.
- És azt mondod, nem kell határidőnapló? Hány lánnyal randizol te most néhány nap leforgása alatt? - nevetve csóválom a fejem. Ez a srác utánozhatatlan! Csúcs! Imádom (a magam módján)... Szokatlanul lelkesen beszél a görög lányról. Bár azt mondta magáról, nem kenyere a szerelem, talán 17 évesen ezt még nem jelentette ki magáról ilyen karakán. Ha tíz év elteltével is így tud örülni valakinek... Filozofálok. Nem szabadna ezt tennem, de állandóan keresem a lehetőségeket Sebastiannak, hogyan is lehetne boldogabb. Mert ha magának be sem vallja, azért én majdnem biztos vagyok benne, hogy ugyanúgy, mint én, egyetlen társra vágyik. (És egy -vagy több- gyönyörű, szőke hajú kislányra. Vajon nem hasonlítanának inkább arra a görög leányzóra?)
- Most, hogy beszélünk róla, nekem sem ebben a hétben kéne gondolkodnom, Sebastian. Nem biztos, hogy okos ötlet lenne tőlem... Tudod, a tegnapi kudarc miatt... - megdörzsölöm az arcom. Kitámasztom a kezemmel a fejem. Egy krumplival játszom a tányér szélén. Bárcsak visszaforgathatnám az idő kerekét...

-Héj! - nevetem el magam, hogy túrja a hajam, mindenkinek ez a hobbija de nem zavar, igazából szeretem.
// jaj hát nem adsz nyelvleckét? Meghagyod nekem? Hehe xD //
-Ehh most muszáj volt. De ahh Párizs... Bár maradhattam volna még egy kicsit... Úgy imádok ott lenni és a társaságom ó! Az a csaj... Imádom. Komolyan rég kedveltem ennyire lányt, olyan humora van és olyan laza! Ahh... - Sóhajtozom kicsit mert nagyon jó volt minden. Meg inkább erről áradozom minthogy Henryn aggodalmaskodjam. Mondjuk ebből kiderülhet nem Aubreyval voltam, pedig ő tud franciául.
-Jaj már... - Nyögöm kissé hogy nem érti a dolgot. - Körül kellett metélni... Az... Kib.szottul kellemetlen volt... Uhh... Senkinek nem kívánom, megértem a zsidókat is, jobb előbb mint később, komolyan... - Karolom át magam, az nagyon rossz volt. Sokáig. Remélem soha nem lesz már odalenn bajom...
Aztán csak lesek, hogy mi?
-Josh... Kiment a csaj bokája... A farkammal semmi baj sincs, vili? - Meredek rá, majd röhögök hogy jött ez most neki.
Hallgatom, félredöntöm a fejem.
- Hát... De mégis miket? Én is beszélgetek minden féléről de... Mondjuk nem megyek bele hogy távozott belölem pár perce a reggeli vagy mi a jó istent mesélsz te? - Nevetek kicsit. - Velem tök jó témáid voltak, elképzelni nem tudom mi gond... - De tényleg, látszik a fejemen.
- Hmm az új verziójú Ózt vállalom az menő csajozós hapsi volt. - Dörzsölgetem az állam. - De komolyan Josh neked csak egy tapasztalat meg önbizalom kéne, pozitív visszajelzés, hogy mennyire jó srác vagy, higgy nekem, erre jó lenne egy ilyen ferde est! - Biztatom kicsikét.
-Hát... Most hárommal, de Allegra az más tészta volt ő... Egy nagyon magának való lány de sokat köszönhetek neki... Vele voltam míg te elvoltál. De vele nincs semmi testiség. A másuk két lány meg most bukkant fel újra, nem mondhattam nemet! - Pislogok, nem szoktam ennyit randizni. - Jah és Amelia... Négy. - javítom magam.
Lelkendezem, de rájövök nem kéne, még mindig le van törve mint a bili füle.
- Héj... Rendbe jön az. Nincs minden veszve nem? A héten vagy jövőhét elején kibékülünk a csajokkal és randizunk, ugyan már! Jó lesz, nyugi. Meg nem neked mondták hogy biztos valaha látni akar-e még khm... - Hát igen, aggódom mi lesz ha elküldenek Kenyába... Közben megveregetem a vállát és kiszedem a maradék krumplit.
- Nah egyél, lassan de egyél hmm? A kedvemért brrr! - Játszom a krumplival repülőset mint a gyerekekkel szokás hogy reptetem felé, egye meg.

Rá kell jöjjek, nem csak azt szeretem, ahogy regelenként körbe nyalábol, hanem én is imádom túrni a fejét. Neki is tetszik, jót vigyorog rajta. A puszimon is. De túllépünk rajta, és öt perc múlva már csajokról áradozik. Hát ennyit a szerelemről, amit irántam táplál... //*most éppen sírva röhög*//
Ahogy Párizsról és a lányról beszél, akit elvitt rájövök, nem Aubrey volt. Vagy legalábbis egyre kisebb az esélye. Merthogy a randija jó volt, és lelkendezve beszél róla, míg a Aubreyvel, ugye, összevesztek, miután kiderült, Sebastian nem akar komoly kapcsolatot. Az a lány, akit magával vitt... (Lehetne akár Elee is, súgja egy hang, de elhessegetem. Kicsi a világ, de nem ennyire!)
- Tényleg? Mikor? - És főleg miért? De hát az ember nem kérdezi meg a barátját, miért nyiszáltatja a legérzékenyebb testrészét. Kicsit sajnálom, mert most is átkarolja magát. Bizonyára fájdalmas és egyéb kellemetlen élményei társulnak a beavatkozáshoz. Már nem csodálom, miért utálja a kórházakat. Nem kell ide más okot keresni, elég csak egy. Jaj, belegondolni is rossz! (Össze is töpörödik a farkam rögvest)
Aztán félreértem egy jelzését, azt hiszem, arra céloz, miért is kellett egy randi végén orvoshoz menni, de kiderül, akkor a csaj bokája ment ki, vagy mi a szösz. Hát, nem egy unalmas élete van az én jó barátomnak. Felteszem a kezem, megadólag.
- Ha te mondod... - és nevetek. Biztos vagyok benne, hogy semmi baja sincs, hát nem lehetne ennyi csaja a naptárjában... Vagy ácsi, pont ezért van, kompenzál? Verjetek kupán, hülye vagyok. Rosszat feltételezek a legjobb barátomról. És magam is rosszá válok, mert rosszat feltételezek. Ej.
- Ha-ha-ha- Gondolod, hogy én a fizikai szükségleteimet ecsetelem? - Még elgondolni is rossz. Bár, ha szigorúan nézzük, a szeretet igénye is szükséglet. Jó, nem fizikai, azért van némi különbség. Lehet, hogy ennek a témának tabuak kéne lennie? Maslow tehet egy szívességet...
- Tényleg? Mik azok a tök jó témák? Emlékeztess már rá, légyszives...- Sebastiannal is kitárgyaltunk esküvőt, családot, gyereket, filmeket és közben ittunk rengeteget. De nem mindig. Ugye, nem csak a szesztestvérét látja bennem? Én magam sem értem, mi lehet a gond, mással sem vagyok másmilyen, mint Sebastiannal, mégis másképp működnek a dolgok. Megrángatom a vállam. Nem tudom.
Elnevetem, hogy olyan könnyűnek festi le a randizás/csajozás témakörét. Felajánlja azt is, hogy velem jön. Az biztos nagy siker lenne. Mindenki vele akarna hazamenni, tuti. Velem? Ugyan már!
- Azt nem ismerem. Megnézzük? - Modern Óz? Van ilyen? Csajozós? Hátha tanulnék valamit tőle..., hehe. Ha már a velem szemközt ülő egyén nem hajlandó beavatni a fortélyaiba... (Beavatna, tudom én. Csak ami nála működik, az nem biztos, hogy nálam is.)
- Hát igen. Én is megelégednék jelen helyzetemben egyetlen pozitív visszajelzéssel is...- mondom, kissé elkeseredetten, hiszen elég rosszul áll a szénám. Ezt Sebastian is látja.
Abba marad a tánc, kiszedem a krumplit, elkezdünk eszegetni is. Sebastiant elkapja a hév, lelkesen mesél, mutogat. Én ábrándozok. Helyette is.
Nevetem, hány lánnyal van randija. Nini, mindet ő sem tudja számon tartani, kelleni fog az a naptár! Persze, a közös randi miatt megint eszembe jut Elee, és a tegnap este, totális csődnek érzem magam, kicsit le is török. Ez olyan ellentétben áll azzal, ahogy Sebastian beszél, hogy ő is észreveszi, és visszafogja magát. Bohóckodással akar ismét a kedvemben járni. Pedig, ami vele történik, az annyira ... sokszínű és izgalmas! Sajnálom, hogy nem tudok vele együtt őszintén örülni.
Megveregeti a vállam, biztató szavakat duruzsol, kiszedi a krumplit. Ha kritikus lennék, azt mondanám, egyik feladat jön a másik után. De ennyire nem vagyok elvetemült, és ismerem Sebastiant annyira, hogy tudjam, sosem alakoskodna. (Rossz tapasztalatom vele sosem volt.)
Észreveszi, hogy csak játszom a krumplival a tányér szélén, de nem vettem még a számba, úgyhogy hülyülni kezd velem, mint valami kisgyerekkel. Ráncolom a szemem, mit is akar, amikor berregni kezd, aztán rájövök, és a kezében tartott krumpli után kapok.
- Igazad van, így sokkal finomabb. Csak... nem fog egy kicsit sokáig tartani, míg megetetsz? - nevetek rá. Félre kell tenni egy kicsit a gondjaimat. Sebastian valóban mindent megtesz, hogy jobban érezzem magam, nem szabad, hogy maguk alá gyűrjenek a kishitűségemből adódó keserűségeim. Egyszerűen nem ér annyit. Sebastian nem érdemli meg, hogy szomorkodjak mellette.
- Na jól van, a vak is azt mondta, majd meglátjuk. Úgyis lesz valahogy. Olyan még sosem volt, hogy valahogy ne lett volna... - próbálok hülyeségeket sorolni, ész nélkül, ahogy eszembe jut. Csak lássa rajtam, hogy próbálkozom. Próbálkozom, tényleg. Csak marha nehezen megy...

-Hát... 14 voltam. Sokat szívtam vele... De aztán megműtöttek, utána jó lett csak... Az is egy rossz év volt. - Sajnos nekem vannak ilyen rossz éveim... Ha nem is pont ilyenek, de ilyen rosszak igen.
Aztán csak nevetek, de némileg dorgálóan.
-Én mondom igen... Mi van, nem hiszed el? - Meredek rá, hogy nem hisz nekem? Ejj...
-Nem tudom, hát mondom elképzelni nem tudom, mi lehet a gond! - Nézek rá, tényleg érdekel, fejtse már ki.
-Hmm... Hát beszélgettünk filmekről, könyvekről, csajokról.. Na jó ezt a csajoknál mellőzd... Öhm... Hát a gyerekkorodról... Nem tudom Josh, de tök jó veled beszélgetni, hidd el! - Legalábbis nekem ez szent meggyőződésem. Én nagyon szeretek vele dumálni, lehet is vele, jók a meglátásai, érdeklődő is... szóval... jó vele nah.
-Nem nagy szám, már szerintem de persze megnézhetjük. Öhm... Peter Falco... James Falco... Áh valami hasonló neve van a csávónak... - Nem jut eszembe a pasi neve, de nem is fontos.
-Nyugi, kapni fogsz! Addig is én imádlak, csendes epekedéssel! - Mosolygok rá, ne törjön le. Legalábbis ne nagyon.
Próbálom kicsit feldobni vagy inkább felrázni, hogy egyen már, de szerencsére hat a dolog, elveszi a krumplit.
-Nem számít, ha eszel. - Mosolygok rá, hát ha etetnem kell hogy egyen etetem. Nekem fontos hogy jobban legyen meg nem is teher. De szerintem innen már menni fog neki is.
-Pontosan, jól látod! Higgy nekem, nem lesz gond. Hiszel nekem? - Nézek rá szelíden de komolyan gondolom. Ha ezzel a lánnyal nem is jönne össze neki lesz másik, addig is mellette leszek és vidítom meg az agyára megyek.
-Nah hát ha üresbe sütöttem a kedvedért akkor szomorú leszek. - Nézek rá (az Allegánál is bevált) Bambi szemekkel, még az ajkam is lebiggyesztem neki. Hátha eszik kicsit.

Bár a fejfájásom egy csapásra elmúlt, a hangulatom még hullámzik. Élvezem minden pillanatát a Sebastiannal töltött perceknek, de időnként kiesek a jelenből, és a keservesen nyalogatom a sebeimet. Most sem értem, hogy tévedhettem ekkorát, mi válthatta ki azt a reakciót, főleg, hogy a barátom is folyton arról győzköd, jó társaság vagyok. (Úgy látszik, nem mindenkinek.)
Igyekszik minden lehetséges módon feldobni, és én értékelem az igyekezetét. Hülyéskedünk és nevetgélünk, és tudom, hogy ez jó hatással van rám, mert már nem vagyok annyira lehangolt, de attól félek, mindez csupán addig tart, amíg ő a közelemben van. Ennyire nem lehetek nyomorult...
Figyelek minden szavára. Próbálom magam kielemezni, mi lehet a baj velem, mert meggyőződésem, hogy velem van a baj, és nem Eleevel. Rgaszkodni akarásom talán tényleg ijesztő lehetett számára. Pedig... oh bakker, valóban a tenyeremen akarnám hordani. Lehetséges, hogy csak számomra van értéke, ami benne rejlik, és lehetséges, csak én látom..., de ha az ember kincsre lel, nem akarja megszerezni, vigyázni rá?
- Az nálunk semmit sem jelent, ha rossz a film- legyintek. Modern Óz ide vagy oda, rosszabb filmen is szórakoztunk már. Vagy ez még rosszabb? Az sem baj... De az sem, ha kihagyjuk.
Sebastian asztalhoz ültet, nagy rakás krumplit tesz elém, de nem igazán tudok enni. Aztán ő is besegít, s közben nagy elánnal mesél, én meg csak nézem, és hallgatom, és elméletben tartós kapcsolatról szövök neki álmokat. Én. Neki. Agyamra mehetett valami.
- Hej, ha te nem lennél, már elnyelt volna a végtelen óceán- mondom nagy pátosszal. Eszemben sincs véget vetni az életemnek. De a csendes epekedését szívesen élvezem...
- Oké, elhiszem, elhiszem!- neki mindent. Oké, kicsit lerázós most ez a szöveg, de ma nem biztos, hogy meg tudna győzni. Kell valami jó dolognak történnie, hogy bele tudjak kapaszkodni...
Etetni kezd, játékosan, de értek a célzásból, és magamat is kiszolgálom. Főleg, hogy olyan bánatos kutyaszemekkel néz rám, ahogy a fiúegyütteseknél szokás...
- Jaj, ne már, ez ... ez érzelmi zsarolás!- nevetem el magam. Annak a göngyölt husinak amúgy is nagyon finom illata van. Tulajdonképpen éhes vagyok. Csak az agyam... elnyomta ezt a kívánságot. Maslow egy hülye, a piramisaival együtt.
- Csak ülj le te is, nyugodtan... - Könnyebb úgy enni, ha nem csinálod egyedül. - Nem hagyhatom, hogy szomorú legyél, inkább fölfalok mindent! -Eszünk, és nem győzöm dicsérni, milyen finomságot hozott itt össze.
Úgy érzem, igaza lesz a randival kapcsolatban is: az ő jelenléte lesz a garancia, hogy ne görcsöljek be. Valamiért nem aggódok. Ha Sebastian a közelben van, mindig mókázunk, szóval így, vagy úgy, de jól fogjuk magunkat érezni. Lám, most is sokkal jobban érzem már magam. Vidám témákra hangolódnék.
- Amúgy, ne fogd vissza magad..., ha mesélni szeretnél...- kacsintok rá. Tudja, hogy velem bármit megoszthat. És szeretem, ahogy beszél. Még a hangja is megnyugtató.


//Az elejét kicsit elnagyoltam, és nem reagáltam le mindent, de azt gondolom, nem bánod. //

-Ez igaz, annyira nem gáz, mint Chuwakka családja, ne félj! - Röhögök egy sort, az a film... - Na jól van, akkor majd megnézzük. - Mosolygok, lehet vele tetszene is, ki tudja.
Aztán mesélek neki mindenfélét, de rájövök pont most nem kéne, csak annyi jó emlékem is van amit szívesen megosztanék, de elnyomom. Amúgy is megszoktam hogy nem mondom el senkinek, nem fog nehezemre esni. Sokkal fontosabb, hogy Josh jobban legyen.
-Áh, kimentelek a cápáktól, az olyan rút halál. - Vigyorgok rá és kivételesen én borzolom össze a haját. - Csak az enyém vagy Drágaszág! - Nevetem el magam.
-Mondanám nézd meg hogy semmi baja, de nah... majd csak az esküvő után, addig semmi ilyen. Tudom ám hogy azért nem hiszed el, hogy ez lehessen a kifogás az oltár előtt! - Hőbörgök vigyorogva, bár tényleg nem akarom azt higgye, bajom van odalenn, hát basszus egyetlen dolog ami megy az a szex, ha azt hiszi ebben is béna vagyok hülyét kapok. Mert amúgy szerintem semmire sem vagyok jó, de utóbbiban is kétségeim merültek fel még Elee kapcsán. Szóval... de ezt nem kell tudnia, mármint hogy ennyire nem tartom semmire magam.
Inkább etetem, hát legalább egyen már, komolyan, nekem semmi sem megy, pedig próbálkozom.
(Szegény Maslow, nagyon bántod xD)
-Micsoda, hogy szeretném ha ennél? - Nézek tovább bánatos kiskutyaszemekkel, de lesütöm, nem akarom én érzelmileg zsarolni cseppet sem, csak félek rosszul lesz. Azért elmosolyodom, legalább nevet.
-Aztán azért leszel rosszul... hajj... azt akarod ápoljalak mi? Megsúgom ha egészségesen kéred akkor is megteszem, nem kell ide furmány. - Somolygok rá, de leülök és elkezdem enni ami a tányéromon van. Mosolygok hogy ízlik neki. Szerintem csak nagyon éhes.
-Elmondtam amit akartam, igazából... - Mosolygok, nem, még egyszer nem esem ebbe a csapdába, csak elszomorítanám. Henryvel is. Oda lenne a kemény munkám, hogy felvidítsam. - Inkább mesélj arról, hogy állsz a meghallgatásokkal? - Ez tényleg érdekel, jó ideje nem mond semmit erről.

//Nem, jó így xD//