Lizzy igazán kedves, és a szavaival csak azt éri el, van egy B-tervem arra nézve, ha Nanaia nem jönne el. Elhívom Lizzyt. A koncert érdekel, a lányt kedvelem, ha Nanaia kikosaraz, legalább kitombolom magam, és olyan emberrel megyek, akit ez sem zavar.
- Nem tudom... Szerinted ez számít? - kérdem kissé bizonytalanul. A randihoz egy koncert túl hangos. Bár randi, nem az a célja, hogy bármit ott megbeszéljünk, hanem a tombolás, ugrálás, a közös élmény a lényeg. Meg a gesztus, hogy neki akartam ezzel örömet szerezni.
- Mit is mondtál? Ellenállhatatlan mosoly? Van nekem olyanom? Mikor láttad te azt? - bolondozok vele, aki ellenállhatatlan volt, az éppen ő volt, amikor kölcsön kérte egyik féltett könyvemet. Azért elmosolyodom, jó tudni, hogy valaki ilyennek lát, vagy hiszi, hogy lát (valaki más. Nanaia).
Már vidámabban eszem a tésztát, most Lizzy hagyja abba, mert belemelegedik a témába, amit Capáról folytatunk.
- Éppen ez az érdekes... Tudod, akkoriban még nem volt automata fényképezőgép, képstabilizátor, meg ki tudja, micsodák, ehhez én nem értek. De egy jó képhez rengeteg mindennek kellett passzolnia, a beállításokat kézzel kellett elvégezni, ezért tűnik képtelenségnek, hogy vaktában "lövöldözött". Pont azért nem fényképezek, mert a legkisebb mozdulat is elmosódottá teszi a képet, és én nem vagyok elég ügyes... Mindig bemozdul a kezem...- nézek most is rá, mintha haragudnék, pedig már elfogadta olyannak, amilyen.
- Szóval, az a kép.... Azt mondom, elképzelhető, hogy a véletlen műve, de könnyebb azt hinni, megrendezett. Biztos láttad, erről a bizonyos milicistáról későbbi felvételek is léteznek... Ez azért fura, nem? Most vagy meghalt, vagy nem, lehet, hogy csak egy sérülés volt, lehet, hogy még az sem. Ki tudja valójában? A kép zseniális, és Capa érdemeit sem lehet vitatni. Tűzközelben volt, kitette magát a veszélynek, és az ő fényképeivel volt tele az újság, ami a frontról ontotta a híreket. És a lényeg valóban az, közölni akart. A lényeg átjött...
- Na és még mit tudtál meg Capáról, amit eddig nem tudtál? - kérdezem mosolyogva. Nekem az egyik kedvenc sztorim, hogy hogyan választott nevet...

-Naná hogy számít, csak ez számít! - Vágom rá egyből, mint egy megerősítve, hogy így gondolom, itt kételynek vagy hezitálásnak helye nincs.
-Hah, csak megoldod már, nem? De szerintem te bazsalyogni fogsz, ha ránézel, kinézem belőled! - Vigyorgok rá, tuti tud olyat, nem ver át. Én még mindig azt hiszem, hogy ilyen csajok kedvence a srác.
-Hát igen, én néha eltalálom a képeket, de ma már sokkal okosabbak ezek a ketyerék. Akkoriban nagyon más volt... szóval igen, valószínű hogy hogy előre megtervezett kompozíciókat látunk, de ahhoz is kell művészi érzék. Meg engem a végeredmény érdekel, nem a körülmények. Kicsit mint a verseknél... nem érdekel valóban megélte-e a költő vagy csak álmodta amit leír, ha a vers jó. Capával is így vagyok, azt hiszem. - Mosolygok Liura, főleg hogy milyen kis morcos lett, egészen édes. Nem tudom miért, talán mert ilyenen képes morgolódni vagy mert hogy maga a tény vicces, hogy képes bosszankodni bármin is mikor mindig fülig ér a szája.
-Pár apróságot, bár a lényeget már innen-onnan összecsipegettem. De ebben a könyvben az a szép, hogy kereken benne van minden A-tól Z-ig. Olyan jó! - Mondom csillogó szemekkel, mert azért igencsak kényelmes volt lineárisan végigolvasni, egy stílusban az egészet.
-Gondolom te is sokszor olvastad már! Ha van kiállítás, vagy lesz, elmehetnénk egyszer, lenne kedved? - Kérdezem, ez nem randi vagy ilyesmi félre ne értsen, felőlem a barátnője is jöhet ha szereti Capát és normális, csak együtt szerintem élmény lenne elbarangolni megnézni a képeit.
-Jah, vissza is adom, kihozom, fél pillanat! - Mondom mosolyogva, mielőtt elfelejtem. Ki is hozom neki seperc, Lio belebújt a laptopba fülében a zenével, talán megint AC/DC a zúzásból ítélve. Vissza is huppanok mellé és gondosan becsomagolva egy szatyorba odaadom.
-Tényleg nagyon köszi hogy kölcsönadtad, egy álmom váltottad valóra. Viccen kívül. - Mondom komolyabban, majd vigyorgok megint. Mi a fenétől pörögtem így fel? Nem tudom, de úúú, ki kell élvezni, hogy jó a kedvem!


//Őszinte leszek, én semmit sem tudok Capáról csak amit hirtelen elolvastam Szóval mielőtt lebuktatom ezt a nőszemélyt mert a user sötét, inkább terelek, bocsi xD De majd kikupálom magam és visszatérhetünk rá xD Amúgy a névválasztást még pont olvastam, az tényleg nem rossz! //

Ellenállhatatlan mosoly, hehe, na persze. Igaza van, inkább bazsalyogni fogok. Ha Nanaiáról van szó, egyszerűen elmegy az eszem (nem mintha amúgy olyan sok lenne). Ráhagyom, bemutatok valamit mosolygás gyanánt, mondhatni tesztelem Lizzyn, milyen az a mosoly. Hál'Istennek, nem akar sokáig engem elemezni, akad jobb téma nálam.
Hallgatom Lizzyt. Bát nem sokat konyítok a fényképészethez, azt vallom, nem a gép a lényeg, hanem aki mögötte áll. Az automata gépeket az olyan bénáknak találták ki, mint amilyen én vagyok.
Capával éppen ez a "bajom", a saját bevallása szerint vaktában ellőt képei brilliánsak. Én hosszú órákat is tölthetnék, hogy létrehozzam azokat a beállításokat, mégsem tudnám megcsinálni. Ráadásul mindent sebtiben, életveszélyben fényképezni... Szóval, él bennem némi gyanú, hogy némely képe nem a véletlen műve, de az érdemei vitathatatlanok. A képek zseniálisak.
Lizzy a költészethez hasonlítja a fotózást.
- Így még sosem hasonlítottam össze a kettőt, de azt hiszem, igazad van... - mondom elgondolkodva. - Van kedvenc költőd? - ragadom meg a témát, ha már felhozta.
Aztán ismét egy kicsit Capáról, de Lizzy nem túl beszédes. Igazából a könyv nem túl izgalmas olvasmány, inkább érdekes. És ahogy mondja, minden benne van, amit Capáról tudni érdemes.
- Miért is ne?- ha kiállítás, mehetünk, nem csak Capa képeit szeretem. Tanulni mindenkitől lehet, ha látok benne fantáziát. Lelkesen helyeselek, tőlem akár holnap is mehetnénk.
- Oké, köszi- kirobog a konyhából, és egy kis tasakkal tér vissza, benne a könyvemmel. Megint köszönget, eszembe jut, mit fogok csinálni, ha megint körbe puszilgat. Szerencsére, most nem ragadtatja el úgy magát, de azért vicces látványt nyújt.
- Köszönöm szépen az ebédet...- mosolygok rá melegen. - Van kedved sétálni?
Nem tudom, miért, szívesebben mennék el innen, ebből a lakásból. Lehet, hogy Lio feszélyez, lehet, csak a négy fal. Nem szoktam sokáig tétlenül ücsörögni.

Mosolygok hogy mosolyog itt rám, lökött. De valószínű ezért kedvelem.
-Még én sem, csak hirtelen ez jutott eszembe. - Mosolygok rá némileg bocsánatkérően, nem mindenki szereti a költészetet, főleg a mai fiúk. - Hmm... kedvencem nincs. Blake-et és Wordsworth-ot szeretem mondjuk, pár szonettet Petrarcatól... Miért, neked van? - Kellemes meglepetés lenne ha lenne neki. A fiúknak nem szokott lenni.
-Zsír! Akkor majd nézelődjünk és ha valamelyikünk lát valami izgit, jelezzük! - Lelkesedem fel a dolgon, hogy eljönne velem.
Nem, nem óhajom összepuszilgatni megint, az a múltkor is kínos volt, megkímélem magunk ettől.
-Nagyon szívesen! - Mosolygok én is, ha megette az csak jelent valamit, nem állok le faggatni jó volt-e. Igazából én az ehető címkével is meg szoktam elégedni, és ha megette, akkor annak számít.
-Aham, menjünk. - Gondolom hogy Lio a baja, de nem zavar. - Csak gyorsan elmosogatok, fél perc! - Mondom és már csinálom is a dolgom, nagy rutinnal pik-pak elmosogatok (közben elzárom a vizet, mert spórolok) aztán már jelzem is mosolyogva, hogy mehetünk. Felkapom a cipőm és a kulcsom és már kinn is vagyunk.
-Nem vezettelek körbe a lakáson bocs, de nem nagy szám. A szobánk kicsit nagyobb mint a tieteké, de a berendezés hasonló. - Szabadkozom, mert kicsit bunkóságnak érzem hogy nem vezettem körbe, de Lio miatt nem akartam, hogy őszinte legyek.

Furcsa, hogy Lizzy a fényképezés művészetét a költészethez hasonlítja, de a gondolatát - ahogy megfogalmazza- értem. Nos, bár éppen olyan ügyetlen poéta vagyok, mint fényképész, előbbivel mégis szívesebben foglalkozom, néha írogatok is, bár túlzás lenne azt állítani, hogy remekelek.
- Ezzel is úgy vagyok, mint a zenével...- vonom meg a vállam- sok költő tetszik, de nincs igazi kedvencem...
Az felsorolt szerzőket ismerem, tanultunk róluk, bár idézni egyiktől sem tudnék, emlékeim szerint romantikusok. Petrarca ráadásul olasz. Vajon csak miattam említette?
Capa képeiről beszélgetünk, és aztán eljutunk odáig, hogy akár kiállításra is mehetnénk, közösen.
- A sulival rengeteg lehetőség lesz menni, ezeket használd ki, jók szoktak lenni.- Bár elsősorban nem a filmművészeti tagozat jár kiállításra, az iskola diákjai mindenhova elmehetnek, amit az iskola szervez. Általában kedvezményes belépőjegyet is biztosítanak, lehet menni komolyzenei koncertekre, színházi előadásokra, de kiállításra is. "Tanulj, tinó!"- ez a jelszó. - De mehetünk kisebb csoportban is, ha neked úgy szimpatikusabb.- Nem mondom, hogy ketten, mert ezt nem ígérhetem, hiszen , ha megyek valahová, nagy eséllyel hívom Nananiát is.
Végzünk az evéssel, kellemesen jól laktam, kétszer is teleszedett tányéromból. Kicsit feszengek, mert tele a hasam, és mert nem vagyunk egyedül; bár amióta Neo-Lio bement a szobába, nem dugta ki az orrát. Azt javaslom Lizzynek, sétáljunk egyet. Ki kell használni, hogy jó az idő.
Lizzy könnyen hajlik, csak a mosogatás miatt nem indulunk azonnal. Utána azonban nem húzza az időt, és fél perc alatt kint vagyunk az ajtón. Dicséretes egy lánytól, ha gyorsan össze tudja magát kapni! (Úgy meglep, hogy nála felejtem a deszkám, de ez csak később esik le.)
- Á, ne törődj vele, nem vagyok én albérlet-turista...- emelem fel a kezem, hogy nem szükséges szabadkoznia. Nem lakásnézőbe mentem, hanem hozzá. Már az ebéd is grátisz volt, hiába beszéltük meg előre.
A suli előtti park felé sétálunk, számomra jól ismert terep. Ismerem a fákat, a padokat. Érdekes, hogy szünetben mindig milyen kihalt ez a tér, most is az... Pedig szép.
- Szoktál fára mászni? - pillogok az egyik fa felé, aztán rá. Simán kinézem belőle. Már húzom is, belekapaszkodva a karjába. Remélem, velem tart. Ha felmászik, klassz látványban lesz része, és talán mesélek is neki...

-Értem, nem baj az. Talán még jobb is, ha abból a szempontból nézzük, hogy szélesebb a palettád, nem ragadsz le egy stílusnál, korszaknál. - Elmélkedem rajta egy sort, lehet ő csinálja jól.
Petrarca valóban olasz, bár ez most nem ugrott be hogy Ő is szóval olasz fanná avanzsálódtam. Bár Lui miatt valóban nagyobb kedvvel érdeklődöm bármi iránt ami olasz, ki tudja, hátha egyszer "felvághatok" előtte, hogy nah, én ilyet/ezt is tudok.
-Persze, elszoktam. - De ott nem mindig kimondottan az a választék ami engem elsősorban érdekelne. - Jól van, majd meglátjuk, egyelőre rázódjak bele a munkába, a próbaidőn oda kell tenni magam, hogy később könnyebb legyen suli alatt. - Húzom kicsit a szám, nem most lesz hogy elhívhatom Luit meg a csaját, esetleg Markot bár... Markot nem érdekelné, ellenben Sebastiant lehet. Egész érdekes lenne, bár kicsit izé lenne ha Lui a csaját viszi én meg elhívom Arest és közlöm nem randi, nem, ők meg ott csókolóznak egy karnyújtásnyira. Na ezt még átgondolom, mert nem szeretnék égni mint a Reistag...
Repetázott is, szóval szavam nem lehet, elégedetten mosolygok rá.
Azt javasolja menjünk sétálni, hát hipp-hopp elkészülök, a deszkájáról én is megfeledkezem, de max visszajövünk, annyi baj legyen. Vagy majd beviszem neki a suliba.
-Albérlet-turista... pedig tök olyan fejed van, szakmát tévesztettél! - Vigyorgok, miket ki nem talál.
Elvezet a suli fele, van itt park, hmm. Kis csendes, de talán ezért fog meg rögtön.
-Hogy én? Öhm.... - Igazából régen másztam fára, nem tudom menne-e. De már húz is magával, hát nincs mese, meg kell próbálni. Ha kicsit segít, akkor egész gyorsan fenn is termek, ha nem, akkor kicsit lassabban.
-Én anno a suli legfelső emeletén ültem ki az ablakba, onnan rá lehetett látni parkra, meg volt ott egy fagyis stand, mindig azt néztem mennyi fagyit ad el a pasi. - Mondom a hülyeségeim, de látszik élvezem a kilátást, csak kapaszkodom a fába az életemért. Nincs tériszonyom, csak nem vagyok most olyan magabiztos mint anno, így inkább fogódzkodom erősen.

- Nem tudom. Fanatikusnak lenni beszűkültségre vall. Miért ne lehetne egyszerre szeretni többféle stílust?- értek egyet Lizzyvel- Én sem szeretek mindent, mindenkit. De ami jó, az jó. Nyitott vagyok bármi újra, érdekelnek az újdonságok. Ami megfog, azt követem, ami hidegen hagy, nem érdekel tovább. Az ízlésem is változik. Ki tudja, mit hoz a jövő?
Lizzy később javaslatot tesz, hogy menjünk el kiállításra, nem feltétlenül Capaéra, de akár arra is (ha lesz). Művészeti iskola révén erre több lehetősége lesz, mint gondolja, és erről fel is világosítom, a lelkesedését valahogy mégis hiányolom.
- Rendben, semmi sem erőszak- visszakozom, mert az jut eszembe, talán én voltam tolakodó, és értettem félre a szavait. Nem úgy fogalmazott, hogy szívesen jönne velem kiállításra?
Közben dagadtra ettem magam, meg is köszönöm a finom ételt, és könnyed kis sétát javaslok Lizzynek, hogy lejárjuk kicsit, mert ha így maradok, megmozdulni sem fogok tudni, ráadásul elálmosodom. Ő gyorsan össze kapja magát, pedig még el is mosogat, én addig a sörömet kortyolgatom. Totál tele vagyok.
Szabadkozik, hogy nem vezetett körbe, én pedig megnyugtatom, hogy nem a lakás érdekelt. Elviccelődünk.
- Ha majd kirúgnak, vagy nem találok munkahelyet, emlékezni fogok erre - röhögök. Van egyáltalán ilyen szakma? Szerintem nincs, de most kitaláltuk. Én leszek az első, és az lesz a feladatom, hogy hírbe hozzak bizonyos albérleteket. Zsák pénzt kaszálok majd be, ha népszerűsítek valamit...
A suli felé ballagunk, néhány utca csak, nem megerőltető távolság, és a parkban egy fa felé vezetem. Bár nyugodt a környék, szinte kihalt a park, én mégsem egy padra ülnék le vele.
- Az sem lehetett rossz. Legalább kifelé lógattad a lábad? - mosolyodom el, ahogy mászni kezd, és elmeséli, mivel szórakozott a régi iskolájában.
Segítek neki. Előtte haladok, de mindig visszanyúlok érte, megfogom a kezét, hogy feljebb húzzam, bár nem szorul sok segítségre. Van erő ebben a lányban, ügyesen húzódzkodik, nekem alig kell erőt kifejtenem.
- Ki hitte volna, hogy mániád a fagyi! Enni is szereted vagy csak lesni, ahogy adagolják? Netán a fagyis pasi volt a zsánered?- kacsintok rá. Most először beszélünk pasikról, az egy egy Neo-Lion kívül.
Lizzy a fa törzsébe kapaszkodik, mintha csak attól tartana, leeshet.
- Gyere, ez az ág elég erős, ülj ide..., a törzshöz közelebb- én az ágon kijjebb megyek, majd lovaglóülésben fordulok a törzs felé, ahova (reményeim szerint) Lizzy majd leül.

Édes hogy így "bizonygatja", nem is állítok hülyeséget. Főleg hogy utána fejtegeti a (számomra) nyilvánvalót, vigyorgok is.
-Jól beszélsz. - Mondok csak ennyit, mert hát én sem szoktam leragadni olyannál ami nem tetszik, sőt, engem az is hidegen hagy amit feltehetőleg mindenki más imád, mert ettől nekem nem fog jobban tetszeni.
-Próbálnád meg, bajban lennél! - Vigyorodom el megint hogy semmi erőszak. Nincsenek túl jó élményeim a suli szervezte programokkal, igaz az másik suli volt. Szívesebben szervezem magamnak a dolgaim, akkor minden a helyén lesz és precíz lesz.
Egész sok elfogy az ebédből, aminek örülök, bár mégis olyan érzésem van, nem voltam jó házigazdája Luinak. Ennek ellenére ő meggyőz, hogy nem így van és még viccelődik is.
-Emlékezz, szervezz ennek irodát, szerintem sikerre vinnéd. Itt Amerikában minden hülyeségre vevők az emberek. - Bár gondolom máshol is, de itt tényleg minden baromság megtalálható. Talán csak a Japánok betegebbek...
Aztán mászunk fára a parkban.
-Hááát inkább csak beültem az ablakba. Nemigen lógattam ki a lábam. - Fő az óvatosság.
Azért az úszás és a sok cipekedés megtette a hatását, saját magam azért könnyebben elbírom. Ha betenne egy súlyzó alá valószínű hamar kipurcannék, de egy fára még fel tudok kapaszkodni, igaz, jól jön hogy segít, rá is mosolygok hálából.
-Mi? Neeeeem, nem volt a zsánerem, a zsánerem totál más, az a pasi az apukám lehetett volna! Nem csak... unalmamban kitaláltam ki milyen fagyit kérhet, hogy telt a napjuk, a fagyis bácsi ismeri-e őket... elszórakoztattam magam. - Pislogok rá, most esik le mennyire hülyén hangzik ez, gondolom bolondnak fog nézni, de már mindegy. - Amúgy szeretem a fagyit, melyik lány nem szereti a fagyit? - Mosolyodom el, bár még kicsit zavarban vagyok a saját hülyeségemtől. Max lelök a fáról, hogy kevesebb legyen a potenciális bolondok száma.
Guvad a szemem, hogy Lui kijjelebb megy és leül, bár nem úgy fest hogy most szédül majd le. Ellenben abban nem vagyok olyan biztos hogy én nem szédülök le. De nem akarok gyávának sem tűnni, hát odamászom, ha kissé sután is. Le is ülök, de kb lélegezni alig merek, mi van ha lezúgok? Kapaszkodok ahova tudok. Bár Lui elkap ha leesnék nem? Vagy ami valószínűbb megpróbálná és leesnénk mindketten. Ki tudja.
-Gyakran mászol fel ide, ugye? - Ebből nekem ez jött le, de lehet tévedek és otthon mászott sokat a tesóival vagy ilyesmi. A lényeg hogy tapasztaltabb nálam.

- Örülök, hogy egyetértesz- kacsintok rá, és remélem veszi, hogy ugratom. Ezzel a szüleimet szoktam húzni (elismétlem lényegében, amit ők mondanak), és most kipróbálom, hogy hat ez Lizzyre. Békésen tűri, szóvá sem téve, milyen hülye vagyok. Anyám mindig így reagál (nevetve ugyan, de lehülyéz).
- Szóval téged meg se próbáljalak előzetes egyeztetés nélkül elrángatni bárhova is, mert nem szereted a meglepetéseket, igaz?- nézek rá, komolyabban, ezt nem árt tudni. Pedig a meglepetés gyakran jó, én legalábbis szeretem. Aztán hamarabb meglep, mint gondoltam, bár nem úgy.
- Gondolod? - elnevetem magam. Az már igaz, kevesebb buta népet ismerek az amerikainál, bár ezzel magamat is minősítem.
Kimegyünk a parkba, és felcsalogatom az egyik fára, hogy onnan szemlélődjünk. Úgy tűnik, vagány lány, én meg csípem, szóval az a minimum, hogy a legjobb helyet megmutatom neki. Közben mesél...
- Szóval az idősebb pasikra buksz...- ugratom, és ha nem a fa tetején lennénk, oldalba is bökném. De az ötlet, hogy azt próbálta találgatni, kinek milyen napja volt, milyen fagyit szeret, nagyon tetszik.
- Ilyet játszhatnánk mi is...- javaslom neki, és máris nézelődni kezdek alany után, akit majd ki tudunk elemezni. Egyenlőre senkit sem látok, és nem marad más, mint hogy olyat kérdezzek:
- Milyen ízű fagyit szeretsz?
Kevés az esélye, hogy a fa tetején meghívhatom egyre, de majd ha úgy adódik, talán eszembe fog jutni. Bár ez nálam úgy van, mindig éppen a hangulatomtól függ, hogy milyet eszek. Nincs is olyan, amit meg ne kóstolnék...
Bátran mászok ki az egyik ágra, és ülök rá keresztbe, arra számítva, hogy Lizzy majd sportosan követ. Ő mintha félne kicsit, legalábbis erősen kapaszkodik, de aztán erőt vesz magán, és leül, én pedig közelebb lököm magam hozzá, hogy ha szükséges, meg tudjam fogni.
- Ez egy jó hely, itt egyedül lehetsz, ha el akarsz bújni a világ elől... - mondom neki, és rá mosolygok, hogy nincs mitől félnie. - Ha szédülős vagy, inkább ne nézz le. Add ide a kezed...
Szeretném, ha elengedné magát, és nem kapaszkodna olyan görcsösen a fába. Elég széles az ág, amin ülünk, tényleg bénának kell lenni, hogy leessünk róla, de ha esne, vetném magam utána.

Kicsit nevetek, de lökött, jó hogy nem áll le vitatkozni, nem? Érzem hogy ugrat, ezért is vicces. Kedvelem ezért mert ilyen dinka.
-Őszintén? Ritkán. Általában rosszul jön ki. - Felelem némileg komolyabban, mert akik próbálkoztak, nos... nem jártak sok sikerrel. Na meg volt már pár kellemetlen meglepetésben részem, nem, azt hiszem nem szeretem már őket.
-Jah. Kajakra. - Vigyorodom el, én is tősgyökeres amerikai vagyok, de hát na. Ki tudja, lehet én is megnézném mi a fene az, már csak kíváncsiságból is.
Felcsal a fára, de nem nagyon kellett csalit használnia, elég volt picit noszogatnia.
-Jah, hogyne... - Mondom némileg elhalóan és szemet forgatva ha mosolygok is, mert... hát ha azt veszem Lucien hány évvel is fiatalabb? Kettő, három? Brian annyi volt mint én, egy évvel ha idősebb. Lehet itt cseszem el, nekem valami érett pasas kéne! Kár hogy azok meg nem tetszenek...
-Igen? - Kérdezem bátortalanul, nem épp ezt a reakciót vártam, bár tény, ennek sokkal jobban örülök. - Jó, ha van kedved... - Mosolygok rá, a fülem mögé tűrném a hajam, ha nem félnék hogy lezúgok.
-Hmmm... Vanília, csoki, eper... én a hagyományosokat szeretem. A pisztáciát is bár nekem az is alap. Teh Lui... - Fordulok felé, erről eszembe jut egy kérdés fagyi kapcsán. - Te ennél levendula ízű fagyit? - Kérdezem komoly fejjel, hogy van ilyen, de lehet ő evett is már. Nick váltig állította hogy az buli, szerintem nem. Érdekel Lui mit gondol.
Aztán ülünk ki az ágra, kivételesen nem zavar hogy közelebb van, biztonság érzetet ad. Tud a fiú, nagyon tud, nálam elérni hogy örüljek hogy közel van hozzám tehetség. Még jó hogy nem gondolkodom el ezen, mert annál jobban koncentrálok arra, ne húzzon le a gravitáció csak úgy váratlan.
-Igen, jónak tűnik... - Tényleg az csak f.sok. Aztán lep meg, meredek rá picit, hogy a kezét nyújtja, kérve az enyémet.
-Hú, ez olyan Aladdinos... - Közben bevillan a mondat "Ugye bízol bennem?". Na jó én nem vagyok egy Jázmin, hercegnő sem, de igazából az is fura hogy hangosan kimondtam amit gondolok. De nincs mese, hiába gondolkodom rajta, inkább odaadom neki a kacsóm, meg is fogom őt, mert valóban kevésbé félek. Nem tudom miért, elvégre így nem kéne stabilabbnak éreznem magam, de mégis olybá tűnik, így érzek. El is mosolyodom.
-Minden lánynak így csavarod el a fejét mi? Jó trükk... - Kuncogok, kicsit megnyugodtam, azt hiszem. Tényleg biztonságban érzem vele magam.

-Ó- mondom meglepetten- Rossz tapasztalataid lehetnek.
Jó lesz ezt megjegyezni, eszemben sincs, hgy egy hülye ötletem miatt orroljon meg rám. Kedvelem Lizzyt, nagyon karakán csaj. Vajon most kéne felvezetnem, hogy B-tervként őt vinném a koncertre? Nem vallana túl nagy magabiztosságra, ha előállnék ezzel. Inkább hallgatok. Majd ha Nanaia kikosaraz. HA kikosaraz. Miért is kosarazna ki? Tiszta hülye vagyok.
Az ötlet, hogy albérletturista, vagy mi a szösz legyek, egyre jobban tetszik neki. Az amerikaiaknak minden hülyeség tetszik, mindent kipróbálnak, mindenre kitalálnak valamit. Ezzel az erővel lehetek akár bélyegnyalogató is, vagy éppen levélnyitogató, a fene sem tudja, mire dobnak ki pénzt manapság az emberek (és mire nem)...
Ahogy mászunk a fára, elmeséli, hogy korábban a suli ablakából leste a fagyiárust meg a vevőkörét. Megannyi kérdést indít ez el bennem, és nagyját fel is teszem neki, ő meg kapásból felel. A legtöbb lány megsértődik, ha a pasikról kezdek beszélni, vagy az arcomba mászik, hogy mi közöm van nekem ahhoz. Könyörgöm, csak egy téma, amiről dumálni lehet. Mi ebben olyan bonyolult?
- Kár, hogy nincs bátyám. Szívesen látnálak a családomban...- mondom neki, és komolyan gondolom. Bírnám, ha lenne egy ilyen sógornőm. Vagy tesóm. Ó, a tesóim is imádnák!
Ráharapok a játékra, amivel szórakoztatta magát, tetszik, hogy így túráztatta a fantáziáját. Ez vicces. És tetszik. Kár, hogy senki nincs, akin most ki tudnánk próbálni. De ami nem késik...
Témának ott marad a fagyi.
- Levendula? - forgatom a szemem. Olaszországi nagyanyám szekrényének illata jut eszembe, nem éppen kedves emlék, és elhúzom a szám- Ízlések és pofonok. Bár a fene se tudja, ha ígérsz valamit cserébe, megkóstolnám- ugratom mosolyogva.
Leülök az ágra, és amikor látom, Lizzynek ez nem megy olyan könnyedén, közelebb húzok hozzá. Igyekszem jó színben tüntetni fel a helyet. Ha tudná, hogy én tériszonyos vagyok, sikítófrászt kapna. De én ismerem a trükköt. Nem szabad lefelé nézni, ennyi az egész.
- Ne haragudj, nem igazán vagy Jázminos- csóválom a fejem, de azért megmosolyogtat a gondolat. A kezem azonban megfogja, ha Aladdin vagyok, ha nem. A kérdés is felesleges, elvégre feljött velem. Nem jött volna fel, ha legalább egy hangyányit nem bízik. És most úgy érzem, ennek nagy jelentősége van.
Váratlan kérdést szegez nekem, de kuncog. Nem lehet komolyan venni.
- Csak azokat hozom fel ide, akiktől komolyabban is akarok valamit- mondom fapofával, mintha rajta kapott volna a legnagyobb titkomon. Majdnem elnevetem magam, mert egy másik mese jut eszembe. Az egy másik fán játszódik, és a majomeberről szól, ahogy felfedezi, a lény, akivel találkozott, hasonlít hozzá. Csak annyiban hasonlítok Tarzanhoz, hogy én is egy nagy majom vagyok. de ezt mindenki tudja.

-Hát... igen. Nem tagadom. Egyedül a legjobb barátnőm tudott eddig úgy meglepni, hogy az valóban kellemes meglepetés volt. - Nem lehetetlen, de ha egy mód van rá én kerülöm a váratlan helyzeteket. Rosszul reagálom le őket, lásd mikor összecsókoltam Luit...
-Őőő... Ha most az öcséd ajánlgatod, lelöklek a fáról! - Vigyorgok rá, mert gondolom nem a kezem kérte meg. Igaz hogy csípem a fiatalabb fiúkat is de naaa, ki tudja hány évesek a tesói. De valószínű csak hülyül. - Elvégre már a Húgod vagyok vagy mi a szösz, ha már csak bátyusom lehetsz, mert öcsinek nem szólíthatlak harapós uraság. - Vigyorgok rá, nem kell ahhoz beházasodnom hogy jóban legyünk. Tipikus olasz felfogása van megmosolyogtat vele.
Aztán jön a fagyi téma, lehűt minket a hülyüléssel kicsit.
-Áh, dehogy, ugye hogy olyan kép lesz a fejedben tőle mintha molyirtóba harapnál? - Vigyorgok, mert Lui az emberem!
Aztán az Aladdinos elszólalásomra adott válaszára csak nevetek, totál igaza van.
-Azért te sem vagy olyan szakadt meg bolhás, jól jártunk! Bár az almás trükkje menő! - Vigyorgok rá. Bár Jázmin elég belevaló csajszi, de valóban nem hasonlítok rá és nem is szeretnék.
Aztán ugratom, majd szabad kezem a szám elé teszem a válaszára, hogy eltakarjam a vigyorom, de halkan felsikkantok, mikor tudatosul bennem, hülye ötlet, mert csak Luiba tudok kapaszkodni, le kell lepleznem a vigyorom és kapaszkodni az ágba megint.
-Óh értem... Teljesen elszédítesz Louis, most ezzel csak óvatosan! - Nevetek, mert tudom hogy hülyül, de tetszik a stílusa.
-Mesélsz Nanaiáról? - Kérdezem mosolyogva, gondolom őt is elhozta ide, bár őt más szándékokkal. Gondolom. De annyit emlegeti, meg talán meg is ismerhetem, érdekel kiért repes ennyire a szíve.

- Oké, jól van, észben tartom- mondom komolyabban. Hát jah, vannak ilyen emberek, akik nem szeretik a meglepetéseket. Legalább ezt is tudom.
Mászás közben beszélgetünk. Pasikról is.
- Nem, nem ajánlgatok senkit, csak annyit mondtam, örülnék, ha rokonom lehetnél!- Napi kapcsolatban lenni olyan emberekkel, akikkel nevetés az élet, nem rossz kilátás, hát nem? Hát ugye, hogy igazam van? Meglep, hogy lelökne a fáról, de nem ez lenne az első eset, hogy esek. (Bár nem lökésből kifolyólag) Aztán hozzáteszi, hogy lényegében már rokonok vagyunk, és én helyeslően bólogatok.
- Akkor helyesebb lenne úgy szólítanom téged: Hugi? - évődöm vele, de miért is ne, büszke lennék, ha lenne egy másik hugicám.
Játékokról beszélgetünk, amit ő űzött a suli ablakában ülve, de mert éppen nincs senki a közelben, más támára "nyalok" rá. Fagyi...! Egészen furcsa ízzel jön elő, amikor a levendulát említi.
- Úgy, ahogy mondod!- helyeslek. Molyírtó. Bah!- Nagyanyám szekrénye jutott először eszembe...- vallom be Lizzynek.
Nehezen találja helyét az ágon, aztán csak leül, de hogy biztonságban érezze magát, megpróbálom elterelni a figyelmét és a kezét is megfogom. Jobb, ha rám figyel, és nem lefelé... Mesehősökről kezdünk emiatt beszélgetni. Bevallom, olyan régen néztem már mesét, hogy az almás trükkre először csak ráncolom a homlokom.
- Amikor almát lop a piacon? - Inkább erre kérdezek rá, minthogy a bolhákról beszélgessünk. Pláne nem arról, hogy mennyire vagyok szakadt (vagy nem).
Aztán érdekes témát vet fel, bár érzésem szerint csak az agyamat húzza. Én is veszem a lapot, adom alá a lovat, higgye csak, hogy komolyak a szándékaim, azért másztam vele a fára.
- Szédítés... minden értelemben! Ez vagyok én! Érezd csak át fizikailag, milyen velem az igaz szerelem! Le sem tagadhatod, hogy hatékony! Há-há!- Hát, ha a szerelem ilyen rémisztő lenne, senki sem nézne rá a másik nemre. Lizzy ijedten kapaszkodik. Inkább komolyabbnak kéne lennem, még a végén tényleg leesik (esünk).
- Nanaia...- szinte azonnal elönt a melegség, ahogy a nevét kimondom- Tudod, fogas a kérdés. Eddig azt hittem, jól ismerem, de most... Tudod, leginkább a fiúkkal haverkodott, és őt sem nézte senki lánynak. Deszkázott, mint mi, srácok, vagányul beszélt, minden helyzetből klasszul kivágta magát. Közben pedig például a csillámos pónikért rajongott, és szívesen rajzolta őket, holott olyan tehetséges, hogy én még ilyet nem láttam! És most... Elkezdett úgy öltözni, mint a lányok általában, szoknyát hord, másképp horja a haját és nem fest bele különös színű csíkokat. Viszont szépen sminkeli magát és ...
A hajamba túrok. Elég nagy rejtvény nekem Nana, nem is tudom, hogy mit mondjak róla. Annyi mindent lehetne, de van, ami csak nekem fontos, és lehet, hogy olyat is látok, amit más észre sem vesz. És nem látok dolgokat, amik másoknak kiveri a szemét. Bele vagyok zúgva, amióta az eszemet tudom, és örülök, hogy velem lakik, de félek, még a múltkor sem jutott el hozzá, mit érzek iránta. Nem nézek Lizzyre. Félek, most sebezhető vagyok, a vesémig látna, és nem akarok ennyire nyitott lenni. Előtte nem. Nem annyira... Bakker.

Vigyorogva csóválom a fejem. Lui család centrikus kis hebrencs, főleg mert még engem is szívesen látna a rokonságban. Vagy nem jó a kínálat otthon vagy nemrég tesztelte a fa mászhatóságát de akkor fejre esett. Szegény. De azért jól esik, azért is mondom hogy amolyan bratyi-tesók már vagyunk.
-Hááát furán hangzik eleinte lehet nem fordulok meg rá majd a folyosón, de bántani sem foglak érte. Max megint összepuszillak! - Adom elő, mintha horror sztori lenne a dolog. Ki tudja, lehet úgy élte meg, mondjuk engem is váratlanul ért az esemény, hát még őt...
-Igen? Annak olyan a szaga? Remélem nem kellett oda elbújnod ha bújócska volt!- Szerintem a levendula büdös, túl tömény... A jázmin és gyöngébb illatok jobbak, már nekem. Meg kinézem belőle hogy a tesóiért simán vállalta.
-Nem, hanem mikor jázminnak passzol egy almát és a vállán vezeti végig, tudod! És akkor így odadobja könyökkel vagy hogy, tuti meglehet csinálni, de én nem értek ehhez. - Magyarázom neki már már csajos hangszínben fecsegve, a mesék minden lányt elrontanak. Kész, ez a konklúzió.
Nevetek aztán, hogy előadja milyen vele a szerelem. Szép is az érzés csak mikor pofára esel vele akkor már nem is olyan jó. És nyolc napon túl gyógyul, mégsem ül a sérelemért senki...
-Lui, mindig is tudtam veszélyes egy csábító vagy.... - Legyezem magam egy kicsit de aztán már kapaszkodom is megint. De a mondat megkívánta, meg hogy ennyire rá figyelek és fog is egy fokkal bátrabb vagyok.
Aztán kérdezem a barátnőjéről, de le sem tagadhatja hogy belezúgott a lányba mint az a bizonyos vakló a bizonyos szakadékba.
Aztán ahogy ecseteli megmosolyogtat.
-Szerintem csak tetszeni akar, érezni hogy csajos. Tudod, én is deszkáztam, bár én egyedül, engem a fiúk sem csíptek igazán. Meg punkos ruháim voltak, az rockeresre szelídült, de mikor megtetszett az egyik srác, egyszeribe azon kaptam magam, hogy... tök csajosan öltözködöm. Vagányabb volt, de csajos. Kiemelte az alakom, ilyesmi. És hacsak nincs valami srác a tarsolyában, akit eltitkolt, márpedig miért titkolná előled, akkor hátha hasonlóan érez mint te. Mi van ha neked akar tetszeni, erre nem gondoltál még? - Kérdezem, ha fogja még a kezem picit megszorítom, hogy hahó, ébresztő, nem véletlen hogy Nana dizájnt váltott! De csak mosolygok rá melegen, olyan kis édes hogy itt izgul!

Mosolygok rajta, hogy azt mondja, tesók vagyunk, és eltátom a szám, amikor megemlíti a puszilkodást. Kicsit talán bele is pirulok. Hát hogyan is felejthettem volna el, ahogy "letámadott", amikor kölcsön adtam neki a Capa-könyvet? (Bakker, az ilyet nem lehet elfelejteni!)
- Ööööö, maradjunk a Lizzynél, nem mintha ellenemre lenne a puszi...- nevetem el magam, de megint a fejfedőmet piszkálom, és ez egyértelmű jele, hogy zavarba hozott.
Nem sokkal később már a fagyiról beszélünk, a levendula ízéről...
- Jaja, állítólag a molyok nem bírják elviselni a levendula szagát. Lehet, hogy én is moly vagyok? Könyv-moly. Haha... - Ha könyvmoly vagyok, mit keresnék a ruhásszekrényben? Jaja, bújócska... Bólogatok.
- Szerinted mi másért nyitottam ki a ruhásszekrényt? Narniát kerestem?
A fán ülve más mesék is szóba esnek, Jázmin és Aladdin például, meg egy trükk az almával.
- Ja, az! Ha nem is úgy, de én is tudok trükközni az almával. Majd megmutatom!- nem tudom, ez miért fontos, nem akarok az Akladdinja lenni, de az nem esik nehezemre, hogy a kedvében járjak, vagy mosolyt csaljak az arcára. Pláne, ha egy olyan egyszerű dologrók van szó, mint egy trükk.
Évődni kezd velem, miért is hoztam fel a fára, én meg veszem, a lapot, és ugratom. Lizzy helyes lány, nem is értem, miért nincs barátja (gondolom, nincs). Játssza, hogy ő is meg van tőlem szédülve. Nagyon vicces. Főleg, amit mond.
- Gondolom, azért vettél fel erényövet..- kacsintok rá, én aztán tényleg gaz csábító vagyok, hajaj! De ő meg előrelátó. Szóval félnie nincs oka.
Nanaia-ra kérdez, és gondolkodás nélkül mondom, ami eszembe jut. Annyi mindent tudnék róla mondani, de kicsit összezavart, hogy "másmilyen", mint ahogy korábban ismertem.
- Uh, ez nem jutott eszembe- (Mármint miattam? Tényleg? Lehetséges volna? ) vakarom meg az állam, amikor Lizzy azt feltételezi, Nana miattam váltott- Sose adta eddig jelét, hogy érdekelném..., mint fiú, érted. Lassan tíz éve ismerem, és a középiskolában jöttem rá..., szóval ott jöttem rá, hogy igazán szeretem. De jó barátok lettünk, és soha nem éreztette, hogy más lennék számára, mint ahogy én sem mutattam ki, többet érzek...- vallom be őszintén. Eszembe jut a délután, amikor befüveztünk és csókolóztunk, és hogy mennyire jó volt... Akkor azt hittem, ez már örökre így marad.

Csak nem? A nagy Louis zavarba jött, mert megpusziltam? Mikor szerintem én égtem mint a papír amit tűzbe dobnak? Háááát, ezt is megéltük, de csak kuncogok rajta.
-Ahaaa, hát jó! - Nevetek, nem, nem vagyok puszilkodós, nem kell félnie hogy betámadom, mert rám jön a kedv. Bár őt már merném, mert nem tolt el na meg mert úgy sem értené félre.
-Akkor ketten vagyunk! - Jaj de hülye! Könyv-moly, én is az vagyok, vagy mondjam úgy één az vagyok? Nem tudom, de a levendulát nem bírom és emiatt vicces.
-Ki tudja, én kicsinek benéztem este. - Mondom ártatlan, a számba harapva. Jó, tök kicsi voltam, de úgy elmentem volna Narniába.
-Tényleg? Kiderül bűvész is vagy mi? Vagy csak zsonglőr? Hmmm... te és a "piszkos" kis titkaid! - Lehet csajozás végett tanulta meg, vagy csak mert a tesóit akarta feldobni. Egyre inkább az a benyomásom Lui nem nőcsábász alkat. Pedig olyan könnyű minden helyes és vicces fiút ezzel vádolni, de talán őt nem kéne. Bár poénkodni vele továbbra is jó.
-Óh, szóval rájöttél miért félek hogy leszakadunk. Tudod már modernebbek ezek a cuccok, de azért mégiscsak vas, meg minden... - Mondom mintha komolyan mondanám, de a szám szélén mosoly bujkál, azért ennyire nem vagyok katasztrófa én sem.
-Nem? Komolyan? - De kis naiv istenem, de nagyon aranyos. De kifejti, akkor lehet más az oka. - Hát... akkor lehet csak rájött érdeklik a fiúk és szimplán tetszeni akar, szexi lenni, csajos. - Mondom már kicsit szomorkásabban, én tökre drukkolok. - De majd a koncert! Elviszed és... hát ne úgy viselkedj mint a haverja, udvarolj! - Lehet nem árt kikötni neki, hogy ne olyan legyen mint szokott. - Akkor ha eddig nem is látott pasinak, már érted hogy mondom, akivel össze is lehet jönni, akkor fog! Szerintem jó lesz. - Mosolygok, adja ég hogy ne beszéljek hülyeségeket neki, akkor megérdemlem, hogy lezúgjak!
-Szóval ne izguljál már ezen! Vili? - Mosolygok, hátha könnyedebb lesz szegénykém, nem akartam én elkenni mint a lekvárt a kenyéren.

Bármit gondolhat rólam, nem vagyok a lányok kedvence, legalábbis nem abban az értelemben, hogy össze-vissza puszilgatnának. Sokakkal vagyok beszélő viszonyban, elsősorban azért kedvelik a társaságomat, mert mindenből viccet csinálok, és általában mindenkit meg tudok nevettetni. De nem vagyok kedvenc, mint "pasi".
A levendula ízű fagyiról beszélgetve ismét megnevettetjük egymást. Van, ami nem változik. Én mindenből hülyeséget tudok csinálni. (De csak azzal, aki hagyja)
- Á, tudod, mit énekelnek a molyok a szekrényben? EDDA blúzt!- Á, nem is jó vicc. Azt sem tudom, ismeri-e, ezt a közép európai együttest.
Hogy mit kerestem a nagymamám szekrényében? Hát, nem Narniát. Ő viszont elhitte, hogy létezik.
- Édes kislány lehettél- nézek rá elgondolkodva. Most nehezen tudom elképzelni, hogy álmodozó lenne. Ahhoz túl határozott. Ettől eltekintve... most is édes.
- Nem, nem vagyok bűvész. Az amúgy is Jaffar...- vonogatom meg a szemöldököm- De apró trükköket tudok: pénzérmével játszani az ujjaim között, almát vagy narancsot göríteni a karomon és lökni fel, hogy aztán elkapjam...- Nem olyan nagy szám ez. Minden fiú próbálkozik.- Ez nem titok! - Pláne nem piszkos. Nem értem Lizzyt.
Évődni kezd, miért mászunk fára, természetesen ebből is viccet csinálunk, én is nevessek, ne csak ő.
- Könnyűfém, Lizzy, hidd el, az sem rossz! Nem járok komzervnyitóval!- ijedezem, hogy leszakadhatunk a nehézfémtől, amit magára aggatott. Tetszik, hogy veszi a humorom.
Nanaiáról kérdez, és aztán róla beszélgetünk. Új megvilágításba helyez dolgokat Nana megváltozott külseje kapcsán, és mivel furcsálom a dolgot, újabb alternatívával jön elő. Kevésbé tetszik. Más fiúknak akarna tetszeni? Nanaia?
- Nem tudom, hogyan viselkedjek, Lizzy...- szűkölök össze. Haverjaként minden nagyon könnyű, és amióta csókolóztunk semmi sem olyan már. Lizzy csak mosolyog, nem is sejti, milyen nagy katyvaszba nyúlt bele, és igyekszem én sem elárulni magam- Hát jó. Majd igyekszem.
Inkább elnézek, és most lefelé, alattunk egy fiatal pasas sétál, kutyával. Rögtön jobb lesz a kedvem.
- Hé, Lizzy...- súgom neki, mintha attól tartanám, leleplezem magunkat a fa felső ágán. A pasi még viszonylag messze van, nem hallhat minket- Mit gondolsz... arról a pasasról? - mutatok rá, közelebb dőlve hozzá.
Játszani kezdek. Elméleteket gyártok máris, ki a pasas, és miért éppen erre sétál, mit keres itt, milyen napja volt, hova megy... Remélem, Lizzy partner a játékban.

Ez a levendulás molyos szál elég érdekes, felmérést kéne csinálni a könyvmolyok kedvelik e a levendulát vagy összefügg a molyság dolog egyáltalán? Csak egy bölcsész gondolkozik ilyen hülyeségeken és a brit tudósok, de sebaj.
Aztán csak pislogok rá, hogy lemaradtam a viccel kapcsolatban, de ha kínos fejet vág vagy hasonló megint nevetek, hogy ha a vicce maga nem is vicces, ő igen, ne féljen.
(amúgy ez fárasztó vicc volt xDDDD )
-Jah, akkor még olyan tipikus kislány voltam, tudod, rózsaszín bicikli, sárga ruhácska, két copf... - Vigyorgok, hamar átléptem a lázadó korszakba, anya szomorú is volt.
-Óh, végül is! - Nevetek, hogy Jaffar lenne a bűvész. - Hmm, illik hozzád, nem olyan lehetetlen elképzelni. - Vigyorgok tovább. Aztán csak nevetek, hogy komolyan vette ezt a kis szólásszerű izé, hogy piszkos kis titkok, de lehet csak mi használjuk otthon, ki tudja.
-Mert nem vagy elég felkészült! Alap hogy a fiúknál vagy bicska, ne becsüld le magatokat! - Mondom hüledezős hangon, de nevetek közben. A bicskákon konzervnyitó is van, ugyebár. Bár tény, sokaknak fogalmuk sincs hogy kell kezelni... hah.
Aztán látom a csajával kapcsolatban még mindig kis simogatni való nyuszikácska, még jó hogy nem vagyok nyunyujgatós, tuti megölelgetném. Így csak mosolygok rá.
-Hát... basszus. Dicsérd meg a randin mennyire csinos és mond meg neki hogy régen is nagyon szép volt de most talán még inkább az! Meg... a frizuráját is dicsérd meg, azt szeretjük. Bár én erre kevésbé vagyok kényes... aztán... hát tudod, mint amit randin szoktak... - Látszik én sem nagyon tudom, de próbálom leplezni a valóságot. - Közeledj hozzá, meg nem tom, ne úgy nézz rá mint a haverodra hanem mint egy csajra! Mintha Nanaia nem a barátod lenne hanem egy ismeretlen csaj akivel jóban vagy. Vagy ilyesmi, hogy érezze másképp nézel rá, tudod... - Én nem tudom, de valami ilyesmi kéne neki szerintem. Csak megérezné már a lány, hogy... mást is akar, nem?
-Hmm? - Kérdezem, nem értem mi lelte. Aztán a tekintetem a pasira siklik, remélem nem cukkol. Az nem esne jól. Ellenben fel sem fogom hogy közelebb van, magyarán nem húzódom el. Fura, de most jobban leköt, hogy végigmérjem a pasast. - Hmm... mivel olyan rutinosan sétáltatja a kutyát, sokszor eljár vele. Tuti most ért véget a műszakja a melóban, ki tudja, lehet azért jön az egyetem fele mert erre van valaki akivel együtt sétáltat kutyát. Vagy csak várja hogy kezdődjön az egyetem, mert akkor nagyobb az élet itt és ő is jobban érzi hogy él. - Nézek Luira, én nem szoktam vad dolgokat fantáziálni vagy parodizálni, én az egyszerűsége miatt szeretem ezt. Valós embereket gyártok, de nem az élet fonákjáról. Én csak ilyen kis egyszerű vagyok, azt hiszem.

Látom, nem esik le neki a szóvicc, és olyan "ezt nem értem" arcot vág, de legyintek, nem lényeg, inkább ő mosolyogtat meg. Nem vagyok kínban, egy csomó viccem van, amit senki más nem ért (élvez), csak én. Hülye gyereknek hülye az ízlése, nahát.
- Érdekes! Elhiszem, ha látom!- azaz megnézném szívesen, ha mutatna arról a korszakról képeket. Talán én is elő tudnék kotorni néhányat, ha érdekelné, milyen kisfiú voltam én. (Átlagos. Senki sem mondta, jaj de cuki vagyok!) Általában inkább elevennek, rosszcsontnak becéztek, bár nem alapjáraton voltam rossz.
Bűvész vagy varázsló, mágus... egyre megy, Aladdin meséjében Jaffar a rossz fiú, és azt hiszem, erre céloz, amikor a trükkjeim kerülnek szóba.
- Micsoda??? Hogy én... Jaffar? - Nos, a színészi képességeim nem túl meggyőzőek, szóval felsülnék vele, meglehetősen.
Aztán felvilágosít, hogy mire jó a bicska. Kérdeném, minek akkor az erényöv, dehát ilyen téren nem akarom bontogatni, a téma is érintetlen marad. Csak annyit fűzök hozzá:
- Csak szememre ne hányd, ha bevetem...- kacsintok.
Nanaiáról beszélve közel sem vagyok ennyire magabiztos (a fontos dolgokban valahogy határozottlanabb leszek, sosem tudom, mi lenne jó), ő pedig -lelkesen- ad tanácsot, nem sejtve, mi történt közöttünk Nanaiával egutóbb, az ágy alatt, és aztán... Bólogatok, mint aki érti, mert nem akarom bántani, pedig úgy látom, éppen olyan tapasztalatlan, mint én.
Kapóra jön egy kutyát sétáltató pasas, és Lizzyt arra ösztökélem, mesélje el, ki a pasas. Míg mutatom neki, mire gondolok, mert először nem is fogja fel (túl hirtelen a témaváltás, tisztában vagyok vele), közelebb dőlök hozzá, és aztán maradok is, mert közel abból a szögből akarom látni ahogy ő (ez olyan Capa-féle fogás). Számomra fel sem tűnik, hogy ez a közelség számára szokatlan.
Mesélni kezdi a sztorit, a pasiról, akit nem is ismerünk, akár igaz is lehet.
- Szerinted magányos? Ezért van kutyája? Vagy csak trükközik, mert a lányok szeretik a kutyákat, és ő így akar felcsípni valakit?

-Hah, edzeni kell a fantáziád! - Vigyorgok rá, mert hát dolgozzon meg az abszurd látványért. - Nem tudok mutatni, otthon van minden fotó. - Mondom olyan sóhajjal, hogy jaaaaj de káááár, hogy nincs kéznél, de csak kuncogok. Akkora hézag volt a két metszőfogam között, hogy felesleges lett volna a fogselyem használata. Persze pár év fogszabályzó megoldotta de... nem kell látnia hogy néztem ki "eredetileg" khm.
Aztán csak felröhögök, nem arra értettem, hanem a bűvészkedésére, de jót derülök a félreértésén.
-Ihgen hogyne, kéne egy Jágó a válladra meg a a turbán ééééés növessz kecskeszakállat! - Röhögök, jaj, törölgetnem kell a szemem, még jó hogy vízálló a szemcerka, elkenődne a sminkem miatta, uhú. De ha egyszer ennyire vicces, így jártam, kell nekem minden viccén röhögni ugye. Igen kell, ahaha.
-Úúúúú, na azt megnézem, hallod! - Nevetek tovább, nem tudnám elképzelni róla, hogy jönne leszaggatni rólam a bugyit és közölné: most az enyém leszel! Főleg hogy full szerelmes, nem is tetszem neki, szóval akkor azt hinném valaki százfülé-főzetet ivott és miután jól lerendeztem a csávót mondanám Luinak ne hagyja elől a fésűjét, ha kérhetem.
Aztán nézegetjük a pasast aki erre fele bóklászik (Nanaiát inkább hanyagoljuk, lehet jobb lesz mindenkinek mert előrébb nem haladnánk kettejükkel).
-Áh, ma már nem fogsz csajt kutyával, gyerekkel se, bár azzal talán könnyebben. - Mosolyodom el a feltételezésen. - Inkább előbbi, olyan túrázós feje van, szerintem szereti a természetet meg az állatokat, azért is jött a parkba. - Mosolyodok el, elképzelem olyan túrázósabb felszerelésben.
-Miért, te csajoztál már kutyával? - Lehet tapasztalatból mondja, ki tudja.

- Szóval cikis kislány voltál, nem csak cuki....- Szemüveget hordott? Fogszabályzót? Gázos volt a szerelése, amiket ráaggattak? A lányok mindig tudnak valamin nyöszörögni. A hugi is ilyen, minden fényképre azt mondja, borzalmasan néz ki, pedig nagyon cuki. De azért Lizzyt jó ugratni. Biztos ő is aranyos kislány volt. (És bájos. Szerintem a legtöbb gyerek bájos. Csípem őket, mármint a kölyköket, legyenek azok fiúk vagy lányok.) Sóhajtva mondja, hogy csak otthon vannak képei.
- Ó, de sajnálom! Gondolom, te is!- ugratom. Kuncog ő is, szabad a pálya.
Hogy én mennyire vagyok Aladdin, varázsló, vagy maga Jaffar, hát, ez sem egy piskóta, mert ő még el is képzeli. Úgy nevet, még meg is könnyezi, hát ez aztán nagyon vicces.
- Meg száz wattos mosoly, félig leeresztett szemhéjak mögül kivillanó bandzsa szem, meg a toronyóra kakukkal...- tódítom, na még mit nem, hagyjon már lógva, de azért nevetek. Lizzy elképesztő.
- Meg-e? - csodálkozom rá, hiszen az erényöv éppen védelmül szolgál, nem szórakoztatásra. Képzelem, milyen izgató, ha egy svájci bicskával esek neki a szemérmének. (Jah, az azt fedő erényövnek, ugye). Nanaiától eltekintve, biztos futnék párt kört, hogy megtudjam, esélyes lennék-e nála. Szép is, okos is, humora is van. Nekem bejön.
Nanaia érzékeny téma, Lizzy is érezheti, mennyire fontos nekem. Édes kis tanácsait felvésem magamnak, de tartok tőle, ennyi nem lesz elég. Egy részén túl is vagyunk, talán más oldalról kéne közelítenem... Ah, nehéz ügy a szerelem.
Jön egy pasi, és Lizzyt játékra hívom, megtudni, mit gondol erről az alakról. Szerinte a fickó magányos, és azért jött az egyetemi parkba, hogy diákokat lásson, velük találkozzon. Bár nyár van, és a park szinte kihalt, a dologban lehet valami. Én azonban nem nézem galamblelkűnek, manapság már nem léteznek olyanok. Ez a pasas szerintem csajozni akar.
- Tényleg? - kérdem, mert média órán valami olyasmi hangzott el, hogy a reklámok nagy része is így lesz kelendő: cuki állatkák, kisgyerekek, csupa nyál... , mégis népszerű! Lizzy tehát nem az a fajta, aki elolvad egy Whiskas reklámtól.
- Értem, túrázós feje van. Az enyém milyen? - szélesre húzom a szám, műmosoly (csííííz), de aztán röhögök. (Azért érdekelne, mit gondol.) Visszatérek a pasasra.
- Jó, tegyük fel, túrázós- suttogom, mert éppen alattunk készül elhaladni, ezért a fejünk fordítani kell. Közel vagyok Lizzyhez, és a haja az arcomat birizgálja, ezért - olyan természetességgel, hogy fel sem tűnik- megigazgatom a haját, és az arcához dugom az arcom, ahogy a -most már- távolodó alakot nézzük. - Nekem kicsit unott feje van, látod, nem is nagyon érdekli a kutya, csak megy, és a kutya is csak szaladgál és szaglászik, de nincs köztük kontakt... Semmi játékszer, bot vagy labda, pedig a kutyák köztudottan szeretnek játszani.
- Nem, dehogy! Sosem volt kutyám!- háborodok fel, mit ki nem nézne belőlem.

-Na hogy kinyílt a csipád mááár! - Nézek rá vigyorogva, de száj eltátva, hogy hogy beszólt már! De halkan nevetek, mert kapiskálja mi is a helyzet.
-Jaj, rettttttentően. - Nyomom meg a szót patetikusan, még le is hunyom a szemem mellé, majd kuncogok, még csak az kéne aztán azzal szekáljon, hogy milyen kis nyomi voltam. Igazából az voltam, ilyen sarokban olvasó kis szerencsétlenség.
-Az első megvaan! - Nyüszítem már szinte, mert hát mit tagadjuk, tud vigyorogni a gyerek, bár a többi nem igaz. A kakukkos tornyot meg nem is értem, így pláne nevetek. Ilyenkor már azt is mondhatná palacsinta, valószínű a hatás hasonló lenne.
-Hát igen, nem nézem ki belőled hogy leteperj... - Nevetek még mindig, holott ezt komolyan gondolom, nem is épp vicces alapjáraton, meg igazából van is felé már némi bizalmam, szóval ki merek ilyesmiket jelenteni, hogy normálisnak tartom és hasonló. És hogy nem tartok attól akar tőlem valamit. De mivel az egész téma nevetséges, minthogy erényövet viselek amit kis bicskával akarna lefeszegetni rólam egy könnyed menetért... na hát ugye hogy nevetséges?
("aki elolvad egy Whiskas reklámtól" xDDD Ez de tetszett xD)
-Hát... gondolj már bele... most a kutyájával akarok játszani vagy őt megismerni? Jó ha kölyök kutya az tényleg édes de... ettől még nem lesz a csajok álmai netovábbja... bár lehet a gyengébb pillanatot kihasználva könnyebb telefonszámot szerezni, de a randira már nem hozhatja a kutyát mentő övnek, akkor meg már boldoguljon nélküle is nem? - Hát... lehet nem vagyok egy jó mintapéldány a csajos gondolkodásra, de ez van, Luinak velem kell perpill beérnie.
-Cuki. - Mondom gonoszabb vigyorral, mert a fiúk általában nem cukik akarnak lenni mint valami kölyökmacska, hanem szexik, vagy jóképűek vagy tudom is én.
Követem a szememmel ahogy halad alattunk a pasas, aztán... nem csak hogy a lehelete csiklandozza az arcom Luinak, hanem érzem hogy elsimítja a hajam. Megfeszül a testem, bennreked a levegő, mert realizálom mennyire közel van. Louis nem csúnya fiú, ráadásul kedvelem és noha tudom hogy nem tetszem neki (mert neki más tetszik) attól még feszélyez a közelsége. Érzem az orrát az arcomon, elpirulok, sajnos érzem hogy elönti a forróság az arcom.
Próbálok nem erre gondolni, hogy mennyire közel van, mert bizony jól esik hogy közel van és ez... nem jó. Nem azért mert barátnője van, hát semmit sem csinálunk csak... utat tör magának az az érzés mennyire hiányzik egy kis gyöngédség az életemből. Brian lehet nem volt egy díjnyertes választás de jó volt vele néha összebújni, megölelni ilyesmi... de ahh, miért jut ez most eszembe? Inkább kérdezek, de lassan koncentrálni sem tudok.
-Pedig biztos imádnának a kis dögök... - Mondom kissé nyuszibb hangon, bár betudhatja annak is félek a csávó felnéz ránk. Nem akarom hogy lássa, mennyire zavarba hoz hogy ilyen közel van. Hogy egyszerűen mindenhol érzem magamon csak mert a legbelsőbb aurámban is benne leledzik éppen, ráadásul az arcával... Még az illatát is érezni vélem...

- Juj, ráhibáztam?- kérdem, csak ez lehet az oka, ha kiakad. Van olyan arckifejezés, hogy árulkodó? Mert most ilyet vág. De nevetgél, nagy gáz nem lehet. Különben is, én is hordok szemüveget. Láthatólag nem hézagos a foga, szóval, ha volt is, már nincs baj.
Rötyögök, hogy nem mutat képet magáról. Odáig még nem jutottunk el, megértem. Nanaia is csak évek múltán volt hajlandó képeket mutatni magáról, és egyáltalán. Én sem szoktam kitenni az ablakba a gyermekkori albumokat.
- Képzelem! - nevetek, félelmetes, ahogy elő tudja adni magát. És nagyon bírom, ha ilyen.
Mesékbe gabalyodunk bele, Jázmin, Aladdin és Jaffar...Hehe, mi hasonlóságom lehet nekem ezekkel? (Jazmint kivéve. Mert őt Lizzyvel hoztuk összefüggésbe)
- Meg voltam róla győzödve, hogy a második- és bandzsítok neki, ez nagyon megy. Egyetlen szavát sem veszem komolyan.
Erényöv és konzervnyitó... A fene se tudja, miért, de ezen is tudunk szórakozni.
- Kicsit ellentmondásos, kegyed, Lizzy kisasszony- veszem fel a stílust, mi az erényövek idejében dukált. - Ha ki sem nézné belőlem, hogy leteperném, minek vesz fel ilyen holmit?- vonogatom neki a szemöldököm, marha jól szórakozom, meg kell hagyni. Amúgy, ha elképzelem, hogy a nyitott lábai között matatok egy bicskával, hát izé... Huhuhu...! Fogalmam sincs, hogy tulajdonképpen ez a mondat bizonyos bók, és a bizalma jele. Talán nem viccelném el, hanem megköszönném. De az olyan hülyén jönne ki! Kösz, hogy puhapöcsnek tartasz?
Kiszemelek egy ürgét, aki kutyát sétáltat, és azt a játékot kezdem játszani vele, amit ő említett. Más-más elképzeléseink vannak a pasasról, de a dolog éppen ezért szórakoztató. Most is összeütköztetjük a véleményünket és elvitatkozgatunk a dologról, és közben egy csomó dolgot megtudunk egymásról.
- Hát, valakinek a kutya jön be, másnak meg a Capa-könyv...- mosolygok sejtelmesen, bár ez most nem teljesen igaz, mert mi az egyetemi jegyzetek miatt kerültünk "szorosabb kapcsolatba", de azért valljuk be, azért a sok jegyzetért és könyvért nem kaptam annyi puszit, mint az egy (!) Capa-könyvért! Szóval, az elv működik. Akár kutyám is lehetne... Nevetgélek.
- A dolog lényege az, hogy először hogyan kerülsz kontaktusba valakivel- fejtem ki neki a véleményem, már-már komoly hangvételben- Ha nincs nálad semmi, nehezebben mész oda, ahhoz, aki tetszik, csak hogy megszólítsd... Mint egy mankó, érted? Bár a mankó nem a legjobb dolog, még azt hiszik, sánta vagy... - Csak első alkalom, egy kis segítség, semmi más...
Mindjárt azt is feltételezi, hogy én is éltem ilyen mankóval. Tagadom!
Az viszont érdekel, hogy engem milyen tipusba sorol. Ha ennek az embernek alattunk túrázós feje van, vajon mit mond az enyémről?
- Cuki- ismétlem meg, és elvörösödöm, bele is húzom a tökfödőm az arcomba. Na, ezt jól megkaptam! Nem egészen ilyen válaszra számítottam, de ez is jobb, mintha valami mást mondott volna. Mondjuk: szatír. Áh! Mindjárt megharapom!
A pasi alattunk éppen most húz el, de nem bírok magammal, és továbbra is érdekel az "élete", követem a szememmel, ahogy Lizzy, és -számomra teljes természetességgel- hajolok hozzá közelebb, még annak árán is, hogy a haját kisimítom az arcából, hogy ne csiklandozhassa az enyém.
A pasasról továbbra sem vagyok jó véleménnyel, nekem inkánbb unottnak tűnik, a kis kutyájával sem játszik, pedig az biztos örülne, ha szaladgálhatna egy jót. Esküszöm, a kutya jobban érdekel, mint a gazdi. Nem beszélhetnénk inkább arról?
- A kutyák? Engem mindegyik imád... megrágcsálni... nyami-nyami..Biztos finom a húsom!.- nevetgélek, utánzom a kezemmel a fogak csattogását, és csak most nézek Lizzyre.
- Hékám, mi rosszat mondtam? - simítom meg kézfejemmel finoman az elpirult arcocskáját.

-Ha-ha! - Mondom mű-nevetve, gunyorosan, de aztán nevetek rendesen. Persze hogy ráhibázott, nem tűnt fel neki? Kis lökött.
A bandzsításra aztán, ami elvileg Jaffarra jellemző, már nevetnem kell megint, én nekem ez sosem ment, de talán csak gyávaságból nem csinálom, anya mindig azt mondta úgy marad a szemem és tele lett a pelus, hogy juj mi van ha igaza lesz? De látni szórakoztató, főleg ha az előadó Lui maga.
-Mert érezteti, hogy értem és a virágom leszakításáért uramnak küzdenie kell, nem vagyok holmi könnyű nőcske a bordélyból! - Mondom arrogáns hangon, de lehet inkább náthásnak tűnik, a végén nevetek is, hát nem baj, a viccen a lényeg nem a színészi tehetségen.
Mikor már a pasas van étlapon, jön a Capa könyvvel és kínosan vigyorgok.
-Mondtam hogy már több éve kerestem és mikor mondtad odaadod pedig alig ismersz... - Mondom szánom-bánom hangon, kínosan, némileg feszengve, pont eltalálta a gyönge pontom. - Meg ez olyan mintha valakinek lenne egy álom keverék kutyája és az jönne szembe vele egy helyes pasival. Hát mennyi az esély már rá?! - Próbálom jobb helyzetbe hozni magam a kutyás témára átvariálva, de csak utólag esik le hogy kissé félreérthető a dolog ilyenformán. Persze nem lenne hazugság úgy sem, ha a helyes pasi mellékszálat kiterjesztjük Luira is, csak nem akarom hogy azt higgye fel akarom szedni. Bár talán ezt nem hinné így sem, szóval nem görcsölök rá és kezdem kijavítani magam, érti ahogy jól esik, mindkét verzió helyt álló lesz.
Vigyorogva csóválom kicsit a fejem aztán a mankó miatt, de sejtem mit akar mondani.
-Hát.. végül is jobb, minthogy odamegy és megkérdi mennyi az idő. Jaj egyszer volt olyan, odajött egy srác megkérdezni, én mondtam bocs, nem tudom megmondani, erre ő: ú semmi baj, várj, mondom neked... teh, én úgy meredtem rá, majd nevettem, hogy ez milyen jópofa, de szegény félreértett, leesett neki hogy hopsz és gyorsan felszállt a buszra. Pedig isten bizony, vele leálltam volna beszélgetni! - Kuncogok, az jó volt.
Megint kuncogok, hogy elpirul a cuki jelzőre, főleg ahogy megismételte, tényleg cuki-muki ez a srác, kár tagadnia.
Aztán ő hoz úgy zavarba, vagy inkább kuszálja össze bennem az érzéseket a közelsége, hogy egyszerre feszélyez és kelt bennem nosztalgikus hiányérzetet, ami nem jó. Ebből kifolyólag nem bírom felfogni állatbaráti észrevételeit sem, csak sután válaszolok neki, remélve, kapcsolódik a tárgyhoz.
Mosolygok, ez a kóstolás téma sem túl ideális a gondolataim katyvaszában, ki sem fejtem inkább...
De aztán fullosan patthelyzetbe kerülök, vagy inkább kényszerít, mert a faágon nem mocoroghatok, hajolgathatok. Csak pislogok rá, hogy megsimogat, nem tudom hova tenni a mozdulatot. Vegyesen kavar fel bennem jó és rossz élményeket is, bár olyan kedvesen csinálja, hogy meglep vele.
Szégyellősen hajtom le a fejem, lesütöm a szemem, erre most mit mondjak? Halkan, szinte suttogva nyünnyögöm ki mi bajom, bár cikinek érzem, hogy megteszem. Elviccelni könnyebb lenne, de most az sem megy.
-Semmit. Nagyon közel vagy. - Közlöm szégyellősen, zavarban, mert tudom nem azért van közel mert akar valamit (akkor lehet a talajon landol) csak úgy... közel van. Csak egy ember jön ilyen közel hozzám teljes nyugalommal, akit tényleg érdeklek, de ő lány... Brian óta van bennem egy alapfeszültség a kellemetlenségen túl, ha benne vannak a személyes intim teremben. De nem tudnám leírni mi ez csak... van.

Elnevetgélünk azon, hogy milyen kislány volt (lehetett), de ha rólam lenne szó, ugyanez lenne a helyzet. (Bár én nem kislány voltam, ezt mindenki tudja... höhö) Mindenkinek vannak cikis évei, fotói, szerintem. Minimum a fogváltáskor... Hát, az valami krimi! A felső két metszőm egyszerre hiányzott.
Kicsivel később az erényövek is szóba kerülnek, és mivel azt állítja nem nézné ki belőlem, hogy be akarnám venni a várát, szóvá teszem a zárat. A magyarázat megint nagyon viccces lesz, főleg, hogy felveszi azt a stílust, ahogy kérdeztem, kissé orrhangon válaszol, de az arrogancia abszolút átsejlik.
- Könnyű nőcske, kegyed?- kérdezem meglepődve. - Ha annak nézném, bokorba vittem volna, nem a fára, föl!- kérem ki magamnak, úriasan. - Vesződnék vele, hogy ilyetén szórakoztassam?
Mert szórakoztatjuk egymást, grimaszkodunk és nevetgélünk, emlékeket idézünk fel, utólag talán elmesélni sem tudnám, mi mindenről esett szó közöttünk. Később játszunk, szóba kerül, ki hogyan ismerkedik, kicsit ugratom is, mire hevesen tiltakozni kezd. Hogy jön ide a helyes pasi?
- Jól van, ne vegyél már mindig komolyan, eddig értetted a humorom!- próbálom engesztelni. Semmi rosszat nem feltételeztem róla, amikor a nyakamba ugrott és körbepuszilt. Egyszerűen csak meglepett. Most meg jó volt ezzel húzni az agyát.
Gyorsan megenyhül, kibékülünk, és beszélgetünk tovább, a dolognak csak úgy is egy lényege volt, hogy a legtöbb ember használ valamit ahhoz, hogy ismerkedjen. Lehet az bármi: kutya, könyv, vagy a pontos idő... (Utóbbi nem túl szellemes, de hát istenem. Tízéves koromban én is ilyesmivel szórakoztam. Nem udvarlás céljából)
Közben egy pasast kezdünk elemezni, és nem is hagyjuk abba akkor sem, amikor alattunk halad el, és akkor sem, amikor távolodik. Csak közben történik valami, ami nekem természetes, neki nem, bár eddig nem vettem észre, hogy kifogása lenne ellene. Szerencsére, ki is mondja, nem kell találgatnom. Az viszont szembeszökik, mennyire nincs ínyére a dolog. Hát mit tettem?
- Ne haragudj, bocsánat- mondom teljesen komolyan, és kissé hátrább lököm magam tőle, mert ez komoly, ez most nem vicc, nagyon nem vicc, vagy hatalmas nagy színésznővel van dolgom (és eddig nem úgy tűnt). De hogy biztos lehessen benne, semmit sem változtat, hogy fél méterről kell beszélgetnünk, elváltoztatott hangon könyörgök neki tovább- Csak egy fatökű lovag vagyok, aki bicskával se tudná kinyitni az erényövedet! Maga is mondá, kisasszony, nem tart tőlem!