Bambi hárít, úgy látszik, a kedvenc témáiba nyúlunk bele folyamatosan, de nem faggatózik, ő aztán nem. Ahogy sokszor le is szögezte, nem kenyere a könyörgés, ha nem akar róla beszélni, akkor elhiszi és tiszteletben tartja. Allegra személyiségének pozitív oldala, hogy nagyon könnyű nem beszélni vele valamiről, mert tiszteletben tartja a másik személyes terét.
Tovább hallgatja Bambi csodálatos beszédét, majd megemeli egyik szemöldökét.
- Igen, dühös vagyok és kiadom a dühöm. Ha kell, eladom a lakásom és széttöröm a telefonom, mert ez tesz jót nekem. Hol van itt a probléma? - Nem, tényleg nem érti, miért rossz ez. Nem az lenne a rossz, ha a dühét elnyomná és nem eresztené ki? Talán kicsit kontrollálhatná, de nem olyan vészes, nem őrült és nem csinál igazi őrültségeket. Csak el kell mennie, változtatnia kell, hogy újra Allegra Jhonson lehessen, a modell, akinek semmi köze ahhoz a lányhoz, aki odahaza volt. Bizony, egyáltalán, semmi köze. Ez kell neki, hogy nyugodt maradjon, nem holmi beszélgetés.
- Modell? Nem tudnak semmit a modellkedésről. Sosem akartam modell lenni, csúnya kislány voltam. - Na meg közepes tanuló. Átlagon aluli gyermek volt, a kész tényeket tekintve nem volt benne semmi különleges, vagy sziporkázó, mint a testvéreiben. Ezért nem hitt benne soha senki, ahogy abban sem, hogy viheti még valamire. De ahogy lehunyja a szemeit, látja magát a borzalmas cuccokban, amiket a nővére már elhordott, a nevetséges frizurával, a rengeteg pattanással, a fogszabályzóval... határozottan ronda kislány volt, de sokat dolgozott azért, hogy kivirágozzon. Inkább kinyitja a szemeit. Talán az anyukájára kellene koncentrálnia, hiszen saját magán kívül ő volt az egyetlen, aki néha hitt benne, de sajnos nem mindig.
- Szerintem meg az határoz meg minket, mit nem teszünk meg. - Mondja féloldalas mosollyal az ajkain, majd kicsit feljebb húzódik, hogy ismét félig ülő helyzetbe támassza magát a párnájával. A plafon kezd unalmas lenni. - És te nem hagytad, nem adtad fel az öcséd. - Világít rá az aprócska tényre, hátha Sebastian megfeledkezett volna róla. Ő már nem büszkélkedhet ilyen dolgokkal, nincsenek nemes húzásai, szép és nagyon keményen dolgozik, de nem jó ember. Nem nézett szembe a problémákkal és nem maradt otthon, inkább eljött. Valóban ez határozza meg őt? Mert akkor ez elég szomorú.

- De, futhatok, elég kitartó vagyok hozzá. - Nem, csak azért sem fog igazat adni Bambinak, ebben az egyben biztosan nem. Mindig is így intézte a dolgait, ha valami abszolút túlnőtt rajta, akkor egyszerűen elmenekült. És addig fog menekülni, amíg lélegzik, amíg dobog a szíve, amíg van benne egy-két cseppnyi erő. Elég erős ahhoz, hogy ezt akár egy életen át csinálja, hiszen amíg nem találják meg, tökéletesen működik. Nem ingatag a rendszer, egy kulcsa van: jól kell csinálnia és akkor jól lesz ő is.
- Most már az vagyok, de akkoriban nem voltam az. - Mosolygott féloldalasan, hiszen ez volt mindenki véleménye, habár nem hallgatott a körülötte lévőkre, ezt ő is tényként kezelte. Ő volt a középső gyerek, a jelentéktelen, akitől nem várnak el semmit. A ronda, az elnyomott, akire sosem lesz büszke senki. Bizony, nagyon nehéz gyerekkora volt, de már akkoriban sem kellett félteni. Ha gyengébb lett volna, valószínűleg hagyja, hogy porig tiporják az egoját, de nem hagyta. Elengedett minden ilyet a füle mellett és töretlenül hitt magában, még ha ez kevés vigasz is volt és megutálta miatta az embereket. Kivéve magát, ahogy szépült, egyre jobban kezdte megszeretni magát és most már itt tartunk. Allegra a saját világa közepe, az egyetlen és sérthetetlen. Magabiztos nő lett belőle, túlnagy egoval, ami kicsit furcsa, ahhoz képest, mennyire elnyomták otthon. De ő már csak ilyen, nem szokott normálisan reagálni a dolgokra, de nem ám.
- Ahogy mondtam, eljöttem otthonról. Nem volt semmim, semmi végzettségem, semmi tapasztalatom, még csak állandó lakcímem sem. Összefutottam Briannel, munkát ajánlott, én pedig nem mondhattam nemet, nem voltam olyan helyzetben. - Az már más kérdés, hogy a modellkedés valóban nehéz, stresszes és tönkreteszi vele magát, ennek ellenére szereti. Szeret dolgozni, van valami, amiben szenvedélyes lehet, amiért lelkesedhet, dolgozhat és küzdhet. Az ilyen célok kellenek neki, mert a céltalan keresgélés L.A.-ben nem jött be neki, nagyon nem.
- Amúgy igen, kegyetlen munka. De én is az vagyok. - Erre pedig cinkos mosolyra húzta ajkait, ahogy rágondolt. Az a vicces, hogy a stresszes munka sosem váltott ki belőle dühöt. Sosem bosszankodott, ha nem tud miatta elintézni valamit, mint most is. Sosem vágta miatta falhoz a telefonját és nem érezte a menekülési kényszert, pedig külső szemmel talán sokkal több terhet rak a vállára, mint egy telefonhívás. Ám Allegránál nem így működnek a dolgok, a munkával tud közönyös lenni, a múltjával pedig egyáltalán nem. A munka fontos neki, de nem számít igazán, ha vége lenne, keresne mást. A múltját, az életét, ami elől menekül, azt nem tudja ennyire félvállról venni... sajnos. Pedig nagyon szeretné ilyen lazán kezelni, érzelemmentesen, allegrásan.
Aztán hallgatja Bambi újabb hegyibeszédét, ezúttal a cselekedetekről, arról, hogy nincs fekete-fehér, csak különböző árnyalatú szürke, a saját tapasztalatait és érzéseit osztja meg vele. Aztán persze nem maradhat le a végéről a véleménye Legráról, hozzá pedig egy-két burkolt jótanács és bátorítás. Szinte előre le tudta volna írni ezt a forgatókönyvet és már elég unalmasnak találja.
- Hogy te mennyit tudsz rizsázni, Bambi... - Sóhajtotta végül, mert alig bírta már kiszűrni a lényegi információkat a mondanivalójából, ami témába vág. Kissé elhúzta a száját. - Tudod, a lelki fröccsös dolog nálam nem működik, egyesek szerint nincs lelkem, és/vagy szívem, nem tudom, igazuk van-e, de az biztos, hogy ez nem működik. - Gondolta, jobb lesz, ha a sokadik próbálkozásra már megjegyzi, hogy ez nem éppen a nyerő, ha Allegráról van szó. Pedig Sebastian tudja, mivel lehet rá hatni, de még mennyire, csak már talán elfelejtette.

- Lehet, hogy neked nem, de nekem segít. - Ahogy mondtam, ebben aztán semmiképp nem fog engedni Bambinak. Megérti, hogy neki ez így megy, hogy ő így gondolja, de még mindig nem érti, milyen alapon állapítja meg, mi segít neki és mi nem. Nem is ismeri, mindenki más, fogalma sincs mennyit és mit bír el. Ennek ellenére mégis osztja neki a bölcseleteit, amit meg kéne hallgatnia, valóban meg kéne, de ő csak elengedi a füle mellett.
- Nem vitatkozok erről, nekem tényeim vannak, neked spekulációid, én nyertem. - Adja meg végső válaszát a rondaság-témára, miközben egyik szemöldökét kissé várakozóan felemeli. Ez az a tipikus "ugye nem akarsz tovább ellenkezni?" arckifejezése, nagyon hatásosnak bizonyult eddig mindenkinél. Remélhetőleg most sem fog csalódni benne.
- Egyik nap lelépek szó nélkül, másnap pedig pénzért kuncsorgok? Így már nem hangzik olyan jól, hm? - Kérdezte, kérdőn megemelve szemöldökeit. Na igen, a büszkeség is ok volt, de főleg a gerinc. Nem volt elég bőr a pofáján, hogy segítséget kérjen otthonról, biztos benne, hogy összetörte az anyukája szívét a kis magánakciójával, azzal is, hogy azóta sem kereste fel. De pont ezért nincs képe ezek után egyszer megjelenni, hogy helló, modell vagyok, jól keresek, egyre híresebb vagyok, egyetemre járok, enyém a világ, veletek mizujs? Na, ez sem hangzik valami jól.
- Ha munkáról van szó, az vagyok. Remélem tudod, hogy rajtad is bármikor átgázolnék és lelkiismeret furdalás nélkül ki is használlak, ha kell, ne vedd magadra, bárkivel megtenném. - Vonja meg a vállát, mert tényleg így van, komolyan beszél. Seb ezért érezhet ilyen hatalmas különbséget az előző találkozásuk és a mostani között. Akkor dolgozott, semmi más nem érdekelte, csak hogy megkapja a munkát. Törtető cafka üzemmódban volt, ilyenkor még a sírós Bambi-szemek sem hatják meg, amik tegnap éjjel úgy ellágyították.
De úgy látszik, Sebastian nem ismeri a nyelvet, bár egy fordítónak illene megérteni, ha mondanak neki valamit. Nem, ő újabb lélekmegváltó beszédet nyom le Allegrának. Ő csak érzéketlen arckifejezéssel hallgatja, a vége felé már kissé elkezdi rázni a fejét, úgy néz közben Bambira.
- Nem. Nem működik. - Nyomatékosítja halkan, érdektelenül kiejtve a szavakat, hátra végre elérnek Sebastian agyáig és nem próbálkozik újra. De aztán jön a megmentő lépés, a drága kényszer-szobatársa úgy dönt, vetkőzik kicsit és elmegy zuhanyozni. Legra bólint a felvázolt tervekre, majd amint Sebastian kilép az ajtón és bemegy a fürdőbe, a reggelis tálcát az éjjeli szekrényre rakja, kitakarja magát. Nagy levegőt vesz, összeszedi magát és felül, majd feláll. Itt a lehetősége, végre kapott lehetőséget, le kell lépnie innen, de azonnal! Lehetőleg, mielőtt még Bambi kijön a fürdőből és újra megpróbálja elhozni neki a megváltást és a lelki üdvéért harcol. De amint feláll és kétségbeesetten próbálja levenni a ruháit, rájön, hogy fel sem tudja annyira emelni a karját jelenleg, morgolódva ejti vissza őket és már liheg kicsit. Semmi baj! Ez nem fogja megállítani, akkor elmegy Bambi ruháiban, majd visszaszolgáltatja őket, ő amúgy is jól néz ki mindenben. Már éppen indulna, amikor megszédül, az ágyon meg kell támaszkodnia. Össze kell szednie magát, össze kell szednie magát és lelépni innen, most! Kántálja a fejében a biztató szavakat, hátha úgy sikerül, majd a szédülés lendületét kihasználva indul meg, de késő, Sebastiannal az ajtóban találkozik, méghozzá elég keményen. Könnyedén pattan vissza róla, úgy érzi magát, mint akit elütött egy autó és a lendülete is megszűnt, valószínűleg a padlón köt ki. Magában pedig szitkozódik. Pedig olyan jól kitervelte, de egyértelmű volt, hogy nem fog menni, de nem ám... de reménykedett. Nem szokása, de ezért megérte.

Sebastian atya következő bölcseletére csak megforgatja a szemét, még mindig nem érzi hitelesnek, hogy mennyire előre látja a bukását. Nem, sajnos a szemében nem tett még le semmit az asztalra, nem bizonyított semmit, így ne várjon tőle tiszteletet. Azt meg főleg ne, hogy csüngjön minden szaván, amit éppen elhint, ahhoz keressen magának egy naiv kislányt, aki még hisz abban, amit hall.
Az újabb meggyőzőnek szánt érveléseitől és magabiztosságától pedig legszívesebben a haját tépné, de nem teszi, csak csendben nem válaszol, megvárja, amíg tiszta a terep és próbálja összeszedni magát. Nem tud öltözni, nem érdekli, csak minél előbb el akar tűnni innen, még ha a folyosón össze is esik, csak távolabb kerüljön Mister Nagyontudommijónekedhúdebölcsvagyok-tól. De ez nem jön össze, de nem ám, kaki kerül a palacsintába, Sebastiannak ütközik az ajtóban, aki el is kapja. Szinte látja a dagadó ereket ugrálni a homlokán, ahogy elkapja, ágyba rakja és a lelkére köti, hogy maradjon fekven. Hidegen, bosszúsan, Allegra pedig csak pislog, mint hal a szatyorban. Aztán jön a morgás az evés miatt, sőt, a hab a tortán, a fenyegetőzés, ő pedig nem bírja tovább, elneveti magát.
- Húúúúú, Bambi, igazán mókás, amikor keménynek akarsz tűnni. Ha ezt tudom, előbb felhúzlak. - Vigyorog tovább szemérmetlenül, biztos benne, hogy a reakción is jót fog mulatni. A gyógyszert elfogadja, mert az jót tesz neki, de úgy döntött, nem csinálja tovább. Neki semmi kedve harcolni, harcol ő eleget nap, mint nap. Amikor parancsol neki, hogy maradjon, akkor beveszi a gyógyszert, víz nélkül, könnyedén megy már neki.
- Végeztem. - Közli határozottan, mert tényleg befejezte ezt az egészet, nem lesz Bambi partnere ebben, keressen magának valaki mást, akivel szórakozhat. Amikor bekucorodik mellé, a munkájával együtt, nemes egyszerűséggel hátat fordít neki. Ó, igen, itt az ideje levegőnek nézni Bambit, talán így csendben marad majd. Ha nem, akkor is simán kiszűri a zajt a füle, jelen esetben ez Sebastian hangja. Ő bizony nem fog válaszolni, nem érdekli, mit csinál vele, fenyegetőzzön a levegőbe, ha akar, vagy büntesse meg, őt már nem érdekli. Bojkottálja az egész létezését, innentől kezdve nem sok mindent tud majd vele kezdeni.

Allegrát nem ejtették a fejére, biztos benne, hogy most túllőtt a célon, de ő a szélsőségek embere, nem bánja. Néha feszegetniük kell egymás határait, hogy érezzék őket, anélkül nem láthatnak tisztán. Úgy látszik, Sebastiannál hamarosan el is szakad a cérna. Szerint ez nem vicces, Allegra sem viccelt, amikor el akart menekülni.
Az utolsó csepp a pohárban, amikor Seb létezésére fittyet sem hány, az végleg kikészíti a férfit és egy meglehetősen elkeseredett, heves lépésre kényszeríti. Eleinte úgy tűnik, Allegrát meg sem hatja, amit mond. Csendben fekszik, mérlegeli a lehetőségeit, de végül arra jut, nincs más választása.
- Nem pihenek eleget és hánytatom magam, hogy jobban nézzek ki. Biztos vagyok benne, most, hogy tudod, sokkal boldogabb vagy. - Mondja halkan, de már nem igazán érdekli az egész. Sebastian nyert, válaszolt a kérdésére, már csak az a kérdés, hogy megérte-e neki, hogy ilyen áron nyerjen. Ez magát Allegrát is elgondolkoztatja, tényleg sok hasonlóság van köztük a férfival, ő is megtett volna ebben a helyzetben bármit, hogy nyerjen. Ő sem fél kemény lenni, szélsőséges, nem habozott volna sarokba szorítani Sebastiant. De ez ő, a férfi nemrég papolt neki arról, hogy minek bántaná, ha már segített? Felesleges energiabefektetés, igen, ez az egész este felesleges lett volna mindkettejüknek.
És noha a csatát megnyerte, a háborút nem. Allegrát megtörni ez édes kevés volt, csendesen fekszik tovább, egyre gyakrabban le-lehunyja a szemeit és egyre fáradtabbnak érzi magát, mégsem érzi eléggé biztonságban magát ahhoz, hogy aludjon. Hiszen Sebastian itt van vele ébren, nem mer védtelen lenni és csak úgy elaludni, egyelőre még nem.

Na igen, Allegra sejtette, hogy nem lesz boldogabb az információtól, hogy tudja, mitől van rosszul. Ez a túlbuzgó tudásvágy amúgy sem tudja, honnan fakad, mert segíteni úgysem tud rajta. Bár lehet, eddig nem volt olyan egyértelmű Sebastian számára, de Allegra tudja, hogy felesleges köröket futnak, ő pedig utálja ezeket, ó, de még mennyire. Aztán Bambi az ételben keresi a hibát, Legra pedig nem bírja ki, sóhajt egyet, de hagyja, hogy hozzon neki pirítóst és teát. Valóban előbb eszik ilyesmit, de most azt sem tud, már a pár falat tojás is bőven elég volt, főleg így, másnaposan. Na meg persze alig aludt, és nem ez az első ilyen este a héten, az biztos. És a gyengeség, a fáradtság nem jó párosítás, de nem igazán akar aludni, de Sebastian ellene dolgozik, betakargatja, melléfekszik, simogatja a haját és azt mondja, vigyázza az álmait.
Arra fogja, hogy csak azért engedelmeskedik, mert éjjel Sebastian is engedelmeskedett neki, magának sem vallaná be szívesen, hogy mennyire fáradt. Átöleli a takaró sarkát, elég hamar elalszik és csendesen pihen. Bár valószínűleg Sebastian sem számított arra, milyen hosszan kell majd őriznie az álmait, persze csak képletesen. Hiszen sokat alszik, majdnem többet, mint az éjjel. Meg sem moccan arra, hogy Sebastian órát tart, néha még szuszogni is elfelejt, úgy alszik, hogy nem emlékszik majd semmire, ha felébred. Meg is történik, délután, lassan nyitogatja a szemeit. Fogalma sincs, hol van Bambi, de jelenleg nem is ez a fontos. Kinyújtóztatja a tagjait és örül magának, éhséget érez, erre várt, hogy megéhezzen és tudjon enni. A pihenés is jót tett neki, megvan még a reggelije, most átnevezi uzsonnának, révén ebédidő már rég elmúlt. Összeszedi magát és felül, hogy magához vehesse a tányérját, de először némi teát iszik inkább, habár már elhűlt, jó illata van és jót fog tenni a gyomrának is. Tea és pirítós, jó választás volt, még jól is esik neki, ahogy eszeget, de nem morzsáz össze semmit, vigyáz rá. Saját magához képest sokat eszik, bár valószínűleg Sebastian meg sem érezné, de ilyen ez a modell-élet.
Nem volt kedve lefeküdni, az evés után sem, egész nap feküdt, de mégis fájt mindene és fáradtnak érezte magát. Így inkább felhúzta térdeit, átölelte őket, homlokát pedig nekik támasztotta, jólesően sóhajtott, nem tudja, mikor pihent utoljára ennyit, de már most azon jár a feje, hogy holnap mennyi mindent kell elintéznie.

- Ha? - Kapja fel a fejét, amikor meghallja Sebastian hangját. - Nem igazán. - Válaszolja végül, mert a pihenés jót tett neki, meg persze elég sok gyógyszert szedett már be. Lassan kezdi összeszedni magát, ennek pedig örül. Remélhetőleg most már nem hagyja majd cserben a teste és hajlandó lesz majd hazaszállítani. Jobban belegondolva, azt sem tudja pontosan, hol vannak a saját ruhái. Összeszorítja a szempilláit kicsit, amíg nyújtózik még egyet. Tesztelgeti, mennyire mozog, de egész biztató a helyzet.
- Mit csináltál, amíg Csipkerózsikát játszottam? - Most már nem olyan fagyos, mint amikor elaludt, Allegránál így működnek a dolgok, nem az a hosszan érző fajta. Lehet, hogy pár órája még aktívan halálba kívánta Bambit és fejvesztve menekült volna előle, de az akkor volt. Már nem dacos és nem akar harcolni, mondjuk nemrég is ő szállt ki. Egész életében harcol, és fél, hogy egyszer majd belefárad, szóval a felesleges dolgokra nem pazarolja az idejét, ennyi az egész.
- Nemsokára elmegyek haza. - Mondja végül, nehogy Bambi nagy reményeket fűzzön a közös vacsihoz, mert már nincs olyan rosszul, kell szereznie egy új telefont és el kell kezdenie összepakolnia a cuccait, meg még sok-sok dolga van, hogy holnap friss és üde legyen, makulátlan megjelenéssel. Ó igen, a szépségért szenvedni kell, ki tudná jobban, mint ő?

- Nagyon... izgis. - Mosolyodik el féloldalasan, mert hát amit eddig látott Bambi életéből, az mindig kalandos volt. De hiába, az ő élete sem mindig ilyen kalandos, nem szokott idegen embereknek segíteni és ahhoz sincs hozzászokva, hogy neki segítenek csak úgy. Meg ahhoz sem, hogy törődnek vele, féltik, talán kicsit túlzottan is. Valahogy meg tudja érteni Henry-t, még akkor is, ha Sebastian érte csinált a fenyegetősdit és a bezárósdit, akkor sem volt boldog tőle. Nehéz őt megérteni, de Allegra igyekszik, próbálkozik. Talán Bambi nem is annyira idegen már, mint gondolta.
- Ó, nem, egyik sem rémlik. - Vonja össze kissé a szemöldökeit. De nem baj, hogy nem aludt éberen, így sokkal pihentetőbb volt, ő meg nem akar egész nap lustálkodni. Talán nem is képes rá, ez nem az ő világa. Legalább már nem forog vele a szoba és nem akar szétmenni a feje.
Aztán meghallja Sebastian feltételét és ismét egy érdekes dolgon gondolkodik el.
- Tényleg csak aggódsz értem vagy nem akarsz egyedül maradni? - A döntés szempontjából nem mindegy, de nem ám. Saját maga miatt valószínűleg nem marad itt, a sírós Bambi szemek viszont nem tetszenek neki annyira. A másik amúgy is úgy tűnik, mint aki belefáradt ebbe az egészbe.
- Hagyd abba. - Válaszolja, amikor Seb azt kérdezi, kér-e valamit. - Látom, mennyire kényszeresen akarsz gondoskodni valakiről, de ez nem tesz jót neked, mert akkor nem gondoskodsz magadról. - Legalábbis ő ezt szűrte le eddig, egyik szemöldökét megemeli. Talán most, ez alkalommal beletalált a dolgok közepébe és Seb hajlandó lesz belátni a kedvesség és ápolgatás kevésbé napos oldalát.

Nem, nincs kedve a hétköznapokról csevegni. A másik dolog jobban tetszik neki, érdeklődve figyeli, ahogy Sebastian megfagy kicsit a mozdulatban, elgondolkozik ezen a kérdésen. Úgy látszik, nagyon beletalált, mert a férfi félrenéz és úgy látszik, nem jut dűlőre. Allegra azt a választ várná igazából, hogy maga miatt is csinálja, mert szerinte ez az igazság.
De aztán Sebastian csak leül mellé és azzal a szomorkás mosollyal kezd el mesélni, ismét elmerül a melankolikus álmodozásban. Hajlamos rá, már többször észrevette. De ahogy egyre több önfeláldozós baromságot hord össze, ahogy folyamatosan másokat helyez maga elé, az már tűrhetetlen. És nem, ez nem olyan tűrhetetlen dolog, ami kikapcsolja az érdeklődését Sebastian és a mondanivalója iránt. Nem ám, ez a vérlázító tűrhetetlenség, aminek véget kell vetnie. Csendben várja, hogy befejezze, szinte minden szavával, minden mosolyával egyre inkább feszíti a húrt.
Aztán az utolsó mondat a pont az i betűn, Allegra pedig gondolkodás nélkül kever le egy pofont Sebastiannak, persze nem üt nagyot, nem is tud és figyel arra, hogy a szemüvegét ne verje le.
- Fejezd be és legyél már kicsit önző! Ha így viselkedsz, mindenki, komolyan mindenki végig fog gázolni rajtad! - Mintha kicsit megemelte volna a hangját, határozott kékjei most nem hűvösek, de nem ám. Szinte izzanak, ahogy Bambit nézi velük. Ez az önsanyargatós duma, a jó bátyó szerep folyamatosan, mindenkinél, a mosolygás, olyan, mint valami rózsaszín cukormese. De Sebastian nem élhet mesevilágban, ideje lenne felébredni, mielőtt még több baja származik belőle. Remélhetőleg a pofon és a szavai felébresztették az álomvilágából.
- És nem vagyok a húgod, sem olyasvalaki, akiről gondoskodnod kell, mert nem kell és ha velem akarsz lenni, akkor mondd azt és érd el, hogy veled legyek. - Teszi hozzá keményen, mert ez a "igen, veled akarok lenni, de ha el akarsz menni, áh, menj csak" dolog végleg betett neki. Ennyire nem képes kiállni magáért? Nos, ez nem probléma, amíg Allegra kiáll az érdekeiért, ahogy most is teszi. De nem alapozhat erre egy életet, hogy lesz majd olyan mázlija, hogy talál egy erősebb személyiséget, aki helyrerázza.

- Helyes. - Ennyit mond, egy apró bólintás kíséretében arra, hogy megfogja a kezét, ha legközelebb meg akarja ütni. Ha nem tűnt volna fel, pont ez volt a célja, hogy ezt elérje, bár egyedien csinálja. Lehet, hogy nem úgy tűnik, hogy ez Sebastian érdekében volt, lehet, hogy önző dühnek tűnhet... talán van is benne valami, de nem tisztán magáért csinálta.
- Nem azt mondtam, hogy nyáladzz, hanem, hogy beszélj egyenesen. - Pontosítja a helyzetet, bár úgy látja, Sebastian elég morcos lett az egésztől, bár nem tudja mit várt. Illetve de, pontosan tudja. Kap egy pofont, letolást és meghúzza magát, bocsánatot kér, satöbbi. De ennél jobb történik, még ha a saját stílusában is, de elmagyarázza Allegrának, mit miért csinál, ő pedig csak bólint rá, nem tud mást csinálni, csak egyetérteni vele. Talán másoknak kicsit keményebb bánásmódhat tűnhet ez, mint amit az előbb kapott, számára mégis kevésbé vérlázító. Sőt, ez egyáltalán nem vérlázító.
- Akarjatok...? - Kérdezi egyik szemöldökét felvonva, ugyanis többesszámban beszélt a nevelést illetően, de Allegrának fogalma sincs, kire gondol. Amúgy arra próbálja nevelni, amire akarja, nem mintha megmondhatná neki. De egyelőre elég sok dolgot kicsikart belőle, amit akart, most megelégedik ennyivel. Aztán meghallja, hogy mennyire önző, majd hiszi, ha látja végre. A követelőzés nem önzőség kérdése, de megmosolyogja a mozdulatot. Tényleg, mint egy öt éves, valóban. De nem baj, ő kitakarózik, Bambi mellé térdel és így magasabb lesz, mint ő ülve. Egy finom mozdulattal az álla alá nyúl, hogy felemelje a fejét, majd füle mögé tűri a tincseit, hogy ne legyenek útban. Finoman végigsimít Sebastian haján, mielőtt még egy gyógypuszit adna az arcára, ott, ahol megütötte. A vállain pihentette kicsit a kezeit és rámosolygott, úgy pillantott le rá. Jó fiú volt, megérdemelte, be kell vallania.
- A vacsorát én főzöm. - Közölte, majd felállt az ágyról, kinyújtózott. Semmi szédülés, semmi remegés. Remek! Akkor már elmehet egyedül pisilni, felügyelet és árgus Bambi-szemek nélkül... remélhetőleg.

- Akkor talán lehet benne valami, nem? - Kérdi arra vonatkozólag, hogy nem ő az egyetlen, aki erről próbálja meggyőzni. Hogy miért? Mert irreális így viselkedni, nem helyes, Sebastian pedig nem látja be. De ő nem fog neki ilyesmi miatt könyörögni, nem, véletlen sem. Igazából azt sem tudja, miért érdekli őt ez ennyire, hagyja is a fenébe. Ha meg akarja szívni, szívja, majd megtanulja a saját bőrén a dolgokat. Ismét megállapítja, hogy nem érdemes foglalkozni mások sorsával, nem kell erőlködni, hogy segíthessen. Pedig már olyan régóta él már ilyen hülyeségek nélkül, könnyedén, nem is tudja, mi hozta vissza ide... ja, de. A tegnap éjjel, azt törölné ki nagyon szívesen a fejéből.
De most inkább a saját fejéből törli ki a dolgokat, azzal, hogy Sebastian megkapja a gyógypusziját az arcára, majd el is neveti magát Allegra kijelentésétől. Lehet, hogy szeszélyesebb, mint a tavaszi időjárás, de talán a napsütéses részekért megéri elviselni a viharjait. Ezt Sebastiannak kell eldöntenie, ha szeretne vele valamiféle kapcsolatot létesíteni... mármint valami olyasmit, ami nem alkalmi. Barátságot, vagy valami mást?
- Bármi jöhet, ami nem elektronikus. - Noha a szórakozóhelyeket kedveli, ha ki akar kapcsolódni, csak úgy, otthon nem szokott elektronikus zenét hallgatni. Viszont táncolni szeret, jól esik neki, néha csak úgy kitáncolja magából a gondjait. Nála működik, általában egyedül csinálja, amikor senki nem látja. Amikor megőrülhet kicsit és elengedheti magát pár percre, ahol nem kell félnie semmitől és senkitől. Akkor jól esik neki kitáncolni az érzéseit.
- Ha lenne időm ilyesmire rendszeresen, akkor nem lenne okom ilyen szépnek lenni. - Válaszolja féloldalas mosollyal. Ha ilyenre ideje lenne, már rég nem lenne modell, ez ilyen ördögi kör. De általában igyekszik szépítő alvással elnyomni a stresszt és a gondokat, csak amikor ilyen gondjai akadnak, mint mostanában, akkor nem olyan könnyen megy az.
Ahogy beígérte, vacsorát fog főzni, mert most ehhez van kedve és már azt is tudja, körülbelül mit enne. Valami könnyűt és finomat, amit élvezet elkészíteni. Oda is lép a hűtőhöz, hogy hozzávalók után kutasson. Amikor meglátja a rendet és az elrendezést, csak megemeli a szemöldökeit, de hamar túllép rajta és elkezd keresgélni.
- Ja igen, Bambi, rémlik valami tegnap estéről, tudod, elkezdtél bókolgatni nekem és én szeretem azt, és mára halasztottuk. - Határozottan emlékszik, közben mosolyog és főzőcskézik, mert ő ilyen is tud lenni. Ilyen nagyon átlagos, nagyon olyan, mint a többiek. Valóban, nehéz elhinni róla, de képes rá. Még ha kicsit furcsán is hatnak a dolgok.

- Én csinos és szép vagyok fáradtan is. - Állítja teljes bizonyossággal, hiszen tény, hogy a tetemes mennyiségű smink, ami otthon pihen a pipereasztalánál, nagyon sok csodára képes. A leginkább szépesett, beesett, leamortizált arcot is fel tudja frissíteni hamar, pár perc alatt. Nem mintha olyan sokszor lenne szüksége ilyesmire, de azért bólint egy aprót. Tudomásul vette, hogy Bambi szerint többet kéne figyelnie magára, az egészségére. Végül is, a testéből él, nem kéne hálátlannak lennie vele, vigyáznia kéne rá. Főleg, hogy olyan büszke rá és annyi munkája van benne.
- Ne kérdezz ilyet, most... improvizálok. - Vigyorog Bambira, amikor az iránt érdeklődik, hogy mit is esznek majd. Mivel nem ismeri annyira a konyhát, valami egyszerű, vegetáriánus ragut dob össze, abból, amit talál. Utána pedig majd kitalálja, mit csináljon hozzá, tésztát, rizst, esetleg burgonyát? Attól függ, mit talál Sebastian rejtett tartalékaiban.
Aztán Sebastian kihasználja, hogy éppen el van foglalva a zöldségszeleteléssel, azonban amikor odalép mögé és a fülébe suttog, akkor megáll a kés a kezében. Mielőtt még levágná valamelyik ujjpercét, vagy ujját. A férfi lehelete éri beszéd közben az érzékeny pontját, ő pedig távolabb hajol és behúzza a nyakát. Már így is libabőrös lett tőle a válla, bár utólag okosabb, talán csak lapítania kellett volna. De azért puszit még kap az arcára, aztán eljutnak hozzá a bókok is.
- Aranyos? Ilyet is ritkán hallok. - Mondja mosolyogva, de az előbbitől van benne egy picike zavarodottság. De most már meri folytatni a szeletelést, főleg, ha Sebastian távolabb került a fülétől, és a mögötte lévő területtől. Nagyon örülne neki.

- Örülök, hogy belátod. - Mondja elvigyorodva, amikor Bambi kevésbé kérdezősködik arról, mi lesz a vacsorájuk. Allegra meglehetősen kevés húst eszik, vagy ha ilyesmire fanyalodik, általában halat, tengeri herkentyűt vagy csirkemellet. Szóval Bambinak most be kell érnie egy finom, húsmentes fogással, jó sok paradicsommal és pár finom fűszerrel. Éppen azt nézegeti, Sebastiannak milyen kínálata van, amikor hallja a megállapítását a főzésről.
- Még ritkább, hogy enni is fogsz belőle. - Bólogatott vigyorogva, miközben nézelődött, hiába, nem ismerte ki magát, de nem volt esetlen, csak kicsit időigényesebb lett a munka. Sebastian közben csendben lopakodik vissza mögé, ő pedig erre felkapja a fejét az oregano szimatolásából, hiába, imádja az illatát. De most más dolga van, méghozzá pánikolni. Ugyanis Seb ismét vészesen közel került a füle mögötti kis területhez, ettől pedig hamar újra előrehajtja a fejét. Hiába, nem ér semmit, Bambi amint levette a poharakat, úgy döntött, a fülébe suttog, de ezúttal hozzá is ér. Már menekülne is, de érzi a férfi karját a derekán, tudja, hogy most nincs hova mennie. Nem tudja, utoljára mikor vétett ilyen hibát és került ilyen szorult helyzetbe, de nevetnie kell tőle.
- Sebastian... - Kezdett bele, de nem bírta ki, hogy ne vigyorodjon el, egyik kezét felemelte, mutatóujján kívül a többi ujját behajlította. - ... ne húzd ki a gyufát. - Előre figyelmezteti, hogy nem jó ötlet, nem lenne fair, ha nem szólna róla, hogy most aztán abszolút a tűzzel játszik. Legszívesebben már most felugrana a pultra, átugrana rajta és az ajtóig menekülne. Sebastian nagyon közel van, véééészesen közel van a füle mögötti bőröcskéhez, és ha megtalálja... nem, azt aztán nagyon nem akarja! Erre a gondolatra kicsit meg is szorítja, ami éppen a kezében van, aztán le is rakja gyorsan.
- Attól függ, mi van itthon. - Válaszolja végül, az innivalóra tekintettel. Semmi alkoholosat nem akar most inni, de nem ám. Ahogy ezt mondja, előre dől, megtámaszkodik a pulton, hogy minél távolabb kerülhessen Sebastiantól.
~ Nem lesz ez így jó... ~ Gondolta, miközben egy sóhaj szaladt ki a száján. Érezte a jóleső borzongást, de minden erejével próbálta elnyomni. De még mennyire.