Sóhajt egyet, amikor Sebastian a gyógyszerrel törődik, de végül is szüksége van rá, szóval odalép, hogy elvegye, bevesz belőle két szemet és könnyedén, folyadék nélkül beveszi, gyakorlott benne. Az ő nyelőcsöve amúgy is abszolút meg van már edzve, ilyen apróságok meg sem kottyannak neki. A mosdókagyló mellett állva figyeli a férfit, kék tekintetét rajta pihenteti, arcát fürkészi és azt, vajon összeesik-e. Mert ha igen... nos, nem sokat tud tenni ellene, maximum megkérdezi, kit hívhat, vagy hogy kell-e neki mentő vagy ilyesmi.
- Hát, nekem nem igazán jött be, láttad milyen állapotban voltam. - A gondolatra pedig csak grimaszol egyet, újra összefonja kezecskéit és így nézi Sebastiant. Hallgatja a mondanivalóját, csak azért sóhajt egyet, mert megint csak rébuszokban beszél és utalgat. De egyelőre nem szól semmit, látja, hogy a férfi jelenleg nem túl beszédképes. Hagy neki egy kis időt, állítólag jót tesz, ha az ember kisírhatja magát. Ő nem olyan gyengéd meg törődő, hogy letörölgesse a könnyeit, de még csak zsepi sincs nála, amit oda tudna neki nyújtani. Na mindegy, azt nem mondta, hogy segíteni is tud, vagy hogy jó az ilyesmiben, de meg akarja hallgatni. Hallja a halk szavakat, majd ismét sóhajt egyet. Csak azért, mert maga sem hiszi el, amit mondani fog, illetve azt, hogy ez az ő szájából valaha elhangozhat.
- Na, jól figyelj, csak három másodpercig él az ajánlat, szóval ne hezitálj nagyon. - Figyelmeztette, bár nem volt olyan kemény a hangja, mint a szokásos. - Ölelést? - Kérdezte végül, és kissé kitárta a kezeit, hogy Sebastian nyugodtan lecsaphasson az ajánlatra. De ő nem az az ölelős fajta, nem fogja Bambit kérdés nélkül csak úgy leölelni, pedig talán most jól esne neki és talán úgy szívesebben mesélné el a sztorit, mert Allegra fejében a fájdalom mellett jelenleg csupán nagy kérdőjelek kavarognak.

A leszokás szóra csak megemeli egyik szemöldökét, de inkább nem firtatja, érzi, hogy nem ez a megfelelő pillanat rá. Nem mintha nem lenne egyértelmű ez alapján, hogy alkohol problémái voltak. Nem, valóban nem a legjobb pillanat erről kérdezősködni, kifejteni a véleményét róla... még kevésbé. Személyes tapasztalatai vannak a dologgal, személyes sértés, de ki más lenne képes ezt csak úgy félrerakni, ha nem Allegra? Simán, és még csak nem is maradnak benne rossz érzések.
Nos, úgy látszik Sebastian nem engedte el a füle mellett a hezitálós dolgot, nem sokat gondolkozott, mielőtt odalépett volna hozzá és finoman átölelte volna. Allegra eleinte kicsit furán érezte magát a helyzettől, de tudta, mire vállalkozik, most már nincs visszakozás. Tartozik ennyivel Bambinak, még többel is, kibírja, hogy kicsit megpróbál kedves lenni. Így némi fáziskésés után kezecskéit Sebastian köré fonja finoman, gyengéden, majd ahogy fejével a vállához, hajához bújik, simogatja kicsit a hátát. De csendben vár, érzi, hogy ez a vihar előtti csend, olyan nyomott itt a levegő, de semmi baj. Aztán hallja Sebastian halk szavait... hogy ne hallaná? Elég közel van a füléhez. Most már azért jöbban érti, mi a helyzet, de még mindig nem tiszta neki a helyzet teljesen. De ennek most nem tud utánajárni, mert jön a zokogás, érzi, ahogy Bambi vállát egyre jobban rázza, néha kicsit úgy tűnik, mintha szét is esne tőle. Szorosabbra fonja a karjait, körülötte.
- Oké... sírd ki magad. - Állítólag jót tesz, bár neki aztán semmit nem segít, talán még rosszabbul is érezte magát tőle. Nem jó ő ebben, csak általános spekulációkra tud támaszkodni, de az ölelés bejött, hátha ez is bejön.
Egy kis ideig hagyja, hogy Sebastian kisírja magát, simogatja a hátát, vállait. Aztán eltolja magától kissé, csak annyira, hogy lássa az arcát. Kezeit az arcának két oldalára simítja, hogy kénytelen legyen rá koncentrálni, úgy néz rá, de nem tűnik kétségbeesettnek vagy sajnálkozónak. Sokkal inkább elszántnak.
- Figyelj rám, jó? Kisírtad magad, megvolt a szenvedés a lelki üdvért, de itt vége, érted? Össze kell szedned magad. Ha igazad van és az öcsédnek ismét gondjai vannak, vajon kire lesz a legnagyobb szüksége? Egy szétesett, összetört alkeszra? Nem, a bátyjára lesz szüksége, szóval ha nem is miattam vagy magad miatt, az öcséd miatt szedd össze kicsit magad! - Komolyan beszél, nem szokása a hegyi beszéd, de most nem tartja magában a véleményét kivételesen. És tudja, hogy kemény, de ő máshogy nem tud kemény dolgokat közölni. Remélhetőleg Sebastian kicsit felébred a melankolikus álmodozásából tőle és jó hatással lesz rá. Ha nem...? Hát akkor is muszáj lesz beérnie Allegrával jelenleg. Hogy kompenzálja a helyzetet, a mondandója végén kissé előredönti a fejét és közelebb húzza magához Sebastiant, hogy a homlokát az övének dönthesse és úgy nézzen rá.

- Nem tudod megcsinálni? A legjobb lesz, ha ezt a kifejezést most felejted el, különben kénytelen leszek én kiverni a fejedből és azt nem akarod. - Teljesen nyugodtan állapította meg, homlokát még mindig Sebastiénak döntve, aztán hallja a hülyeségeket, amiket összehord és egy fáradt sóhajjal engedi el, hogy sztereóban, távolról hallhassa a többit, amit utána még mond. Mert szerinte ez nem több, csak felesleges hülyeség.
- Először is, engem nem kell vigasztalgatni, néha nem látszik, de színtiszta titánium vagyok ám, Bambi. - Vigyorodott el, miközben újra összefonta karjait, csípőjét pedig a falnak támasztotta, úgy könnyebbnek tűnt állni. Na igen, ő tudja magáról, hogy meglehetősen kemény nő és nem azért, mert sosem bukik el, sosem kerül a padlóra. Nem ám, azért, mert fel tud állni. Pár órája még egy összetört roncs volt, most pedig majdnem önmaga, mintha mi sem történt volna és már nem is ezen jár az esze. Jót tesz neki a Bambi-terápia.
- Másodszor pedig fejezd be ez a keserédes, önsajnáltatós dolgot, nem áll jól. - Érzi ő, nagyon is érzi, mennyire komolyak az érzések. Sebastian részéről ez már csak hiszti, a nagyján jelenleg túl van, hagyja, hogy megmossa az arcát és kicsit rendbe szedje magát, ha neki ez kell, akkor csak nyugodtan. A köszöngetést, szabadkozást meg még mindig elereszti a füle mellett, türelmesen vár arra, hogy Sebastian befejezze a dolgait. Csak utána lép közelebb hozzá, hogy megfogja a kezét.
- Gyerünk, Bambi. - Adta ki a parancsot, majd a kezénél fogva finoman húzta maga után Sebastiant. Kifelé menet lekapcsolta a fürdőben a villanyt, majd a hálószoba felé vette az irányt, ott engedte el a férfit, levette a takarót és az ágyra mutatott.
- Feküdj le. - Nem kérés volt, inkább utasítást. - Most. - Tette hozzá az időpontot, és valószínűleg Bambi engedelmeskedik is. Hiszen most fáradt, összetörött, sérült, Allegra pedig határozott és nem fogad el nemleges választ. Meg amúgy sem hagy neki békét addig, amíg meg nem csinálja, amit akar, remélhetőleg nem kell felesleges köröket futnia vele... utálja a felesleges köröket. Szóval amint rávette, finoman betakargatta, lekapcsolt minden felesleges villanyt, csak utána ment vissza az ágy mellé, hogy bebújjon a takaró alá, közvetlen Bambi mellé. Dehogy fog ő a kanapén aludni, csak az ágyába csábítota be a férfit. Ki tudja, talán még sosem csinált ilyen ártatlan dolgot, de most nincs nagyon más választása. Egy halk sóhajjal fekszik el Sebastian mellett, kicsit magasabbra fekszik, mint ő és még megtámasztja kicsit a fejét.
- És most aludj. - Suttogta neki, ahogy közelebb hajolt a füléhez. - Majd én vigyázom az álmaidat. - Mondta végül, mosollyal az ajkain, mert nem tudja, hogy ez inkább megnyugtató, vagy ijesztő, a személyiségét tekintve, de mindegy, már kimondta. Szabad kezével pedig a férfi haját simogatja finoman, biztos jól esik neki majd egy kis cirógatás.

Sebastian értetlenkedik, amikor megfogja a kezét, de ez nem meglepő, Allegra nem szokott igyekezni. Általában nem érdeklik a dolgok, de ezt most nem szabad elcsesznie, tudja ő is, hogy ennek tétje van. Munkaként fogja fel a kedvességet, ez pedig segít neki jobban teljesíteni és kicsit megerőltetni magát. Az ágynál állva, amikor Sebastian nyököd, próbál ellenkezni, egyik kezét csípőre rakja és megemeli a szemöldökét, úgy vár. Nem kell sokáig várnia, ahogy lefekszik, betakargatja őt, majd lekapcsolja a felesleges villanyokat és befekszik mellé. Utána pedig próbálja lenyugtatni kicsit, talán még álomba is ringatni, de úgy látszik, hatásos, mert mintha kezdene kicsit megnyugodni. Érzi rajta, hogy kevésbé kapkodja a levegőt, talán már nem is folynak a könnyei, ez pedig aprócska előrelépés, de egyelőre jó lesz. Aztán Sebastian megint eligazítja a haját, a füle mögé tűri, ő pedig folytatja, amit eddig csinált, ha már hatásos.
- Hát, tekintve, hogy én sem érdemeltem meg, hogy az legyél velem... - Jegyzi meg, csak úgy mellesleg. - Szóval szerintem nem ez alapján működik, bár nem tudom, nem nagyon vagyok otthon benne. - Vallja be elvigyorodva, igazából tényleg csak találgat, de lassan már nem támasztja a fejét, inkább kinyújtja karját és arra fekteti a buksiját. Egy ideig csendben vár, látja Bambin, hogy nem tervez most aludni, ez pedig nem tetszik neki, sóhajt egy aprót. Van egy sejtése, mivel tud hatni rá.
- Ami azt illeti, én elég fáradt vagyok, de nem fogok aludni, amíg te sem. Ha lehet, erőltesd meg magad kicsit. - Talán ha Sebastian kellemetlenséget okoz Allegrának azzal, hogy ébren van még, akkor majd el akar aludni és próbálkozik is, nem csak mondogatja. Viszont az elhatározás legalább annyira sziklaszilárd, mint Allegra maga. Amíg Sebastian nem alszik, ő sem. Meg amúgy nem szokott ő másokkal aludni és már a gondolattól is rosszul van, hogy a férfi meglesi, amíg ő békésen, ártatlanul, védtelenül pihen. Nem játszunk ilyet.

- Érdekes meglátás... - Mondja kicsit hitetlenkedve. Ő otthon lenne az ilyesmiben? Csak azért, mert reálisan és hideg fejjel tudja átgondolni a dolgokat és nem pánikol? Elég furcsa meglátás, számára ez tök egyszerű dolog, semmi extra.
Amikor Bambi drága megadja magát, elvigyorodik. Hallja a sóhajban a megadást, ez pedig elégedettséggel tölti el, hiába, szeret hatalmat gyakorolni mások felett és szereti a könnyű győzelmeket is, olyanokat, mint ez. Tovább simogatja Bambi haját, csendben és türelmesen várja, hogy elaludjon. Csak addig hagyja abba, amíg elhelyezkedik, látja, hogy lehunyja a szemét. Figyeli, meddig mozog a szemhéja, elég közel van, hogy jól hallja a szuszogást is. Ő maga csak akkor hunyja le a szemeit fáradt sóhajjal, amikor már biztos benne, hogy Bambi mélyen alszik. De akkor egy pillanat alatt elalszik ő is, szinte még le sem csukta a szemét, már féleálomban van és hamar elhagyja a valóságot. Most érzi csak, valójában mennyire fáradt volt és mennyire vágyott erre.

Pár óra múlva a nap első sugarai ébresztették fel. A hirtelen fejfájás, ami beléhasít a felismeréssel, egy halk nyögésfélét vált ki belőle. Elengedi Bambit, mert a hirtelen elalvásban rajta maradt a keze, a hátára fordul. Sóhajt egy halkat, kezét a homlokára tapasztja, összeszorítja a szemeit és elgondolkozik. Nos, valószínűleg itt lenne az ideje, hogy szépen, csendben lelépjen, mielőtt még Sebastian felébred és jön a kínos rész. Számára nem kínos, csak unalmas, a másiknak valószínűleg az lenne. Amúgy is, ő biztosan letagadja majd a tegnap éjjel történteket.
Viszont az ő cuki kis gyomrocskája nem így gondolja, de még mennyire, hogy nem. Hirtelen felfordul, jelez, hogy itt rossz dolog készülődik. Allegra pedig óvatosan kandikál ki az ágyból, hogy ne ébressze fel a másikat, aztán a lehető legcsendesebben igyekszik a fürdő felé futni, ahol letérdel. Gyakorlott mozdulattal, egyik kezével hátrafogja a haját, hogy ne kenje össze, a gyomra tartalmát pedig a mosdóba üríti, némi köhögés kíséretében. Amikor kész vele, egy hanyag mozdulattal megtörli kicsit a száját, majd lehúzza és elfekszik a kövön. A feje lüktet, jót tesz neki a hűvös, meg egy kis pihenés is. Megpróbál feltámaszkodni, de nem megy neki, tehetetlenül hanyatlik vissza. Nem tudja pontosan mi a gond, a kialvatlanság, a másnaposság, vagy az, hogy lassan három napja, hogy semmi érdemi táplálékot nem vett magához, mert dolgozott... valószínűleg ennek az elegye. De semmi ereje, szánalmasnak érzi magát, és ez pedig a leginkább furcsa reakciót váltja ki belőle: a nevetést. Bizony, kineveti magát, egy kicsit el is felejti, hogy csendben kéne lennie. Szóval most kényszerpihenőn itt marad kicsit, rendben, legalább van ideje gondolkozni.

Amikor valaki rányitja a fürdő ajtaját, nagyot sóhajt, Sebastian felébredt. Ő pedig abbahagyja a nevetést, mert el akart menni, még mielőtt felébred. Csak úgy, hogy egy szép emlék legyen a tegnapi nap Seb fejében, amiről talán el sem tudja dönteni, hogy igaz volt-e, vagy csak képzelte, álmodta. Ilyen idillikus akart maradni, de ismét rá kell jönnie, hogy idill nem létezik. Csak kemény, rideg valóság. Az pedig a vécécsésze ölelgetése, majd földön fekvés, szédülés, fejfájás. Na meg persze hamar ezer kérdés, érzi, hogy felültetik, de alig tud odafigyelni Bambira, meglehetősen dekoncentrált.
- Hogy... tudsz... ennyit... kérdezni? - Kérdi kissé szakaszosan, mert közben nevetgél, de a nevetés elég hamar átcsap nyöszörgésbe, ahogy fejét Bambija vállának dönti, hogy megmaradjon ültében. Aztán vesz egy nagy levegőt, összeszedi magát és felidézi a kérdéseket.
- Másnapos vagyok, nem vagyok jól. És igen, most te vagy a soros, Bambi. Nem emlékszem, mikor ettem utoljára, egész hétvégén dolgoztam. Szétmegy a fejem. - Válaszol sorban a feltett kérdésekre, jobb letudni egyben, bár Sebastian tudja, hogy a válaszolgatás nem az ő stílusa. Aztán kinyitja a szemeit, úgy hunyorog a férfire. Egy pillanatra elcsábul és eljátszik a gondolattal, mi lenne, ha esetleg segítséget kérne? De amint leesik neki, hogy tényleg erre gondolt, tényleg segítségért akar kuncsorogni, ő, máris elveti az egészet. Inkább tölti az egész napot itt a fürdőben, minthogy könyörögjön. A makacssága egyszer a végét fogja jelenteni.

- Ez a kérdés álca. Nincs más választásom. - Állapítja meg egyből, amikor meghallja a "jó?" kérdőszócskát a mondat végén. Már az eleje sem tűnt úgy, mint egy kérdés, de nem is akar ellenkezni, most már kezd neki hiányozni a kaja, a gyomra már kiadta magából a gondjait, most üresen kong, és talán egy kis reggeli meg is nyugtatná.
A kapaszkodás nem megy olyan könnyen, mint tegnap este, kicsit le van maradva az eseményekkel, a reakcióideje hosszabbodott, így kicsit felkészületlenül éri Bambi "támadása". De aztán megkapaszkodik ő, szereti, ha királylányként hordozzák, ez az utazás viszont nem olyan jó, a földön sokkal magabiztosabb volt, mondván, hogy lejjebb már nem eshet. De a pihe-puha ágyikó már tetszik neki, bizony.
- Mindegy, csak ne sokat. - Ő nem éppen válogatós fajta, de most biztosan nem tud majd sokat enni. - És egy jó erős kávé... de Bambi, miért nem szóltál hamarabb, hogy egy kis kedvességért ágyba reggeli jár? Lehet, hogy előbb elkezdem csinálni. - Vigyorgott végül, miközben félig magára húzta a takarót, mert a hideg kő után most jól esett neki a meleg kicsit. Aztán megvárta, amíg Sebastian kimegy, csak akkor kezdett a telefonja után kutakodni... merre rakta le? Ó, az ágy mellett a földön meglátja a táskáját, fogalma sincs hogy került oda, de hálát ad az égnek, hogy nem kell kiborotkálnia. Egy ideig gyűjti az erőt, majd felül és elaraszol az ágy végéig. Ahhoz, hogy felálljon, túl gyenge, de innen pont eléri a táskát, előveszi a mobilját belőle. Egy újabb apró, fárasztó tortúra, mire visszakeveredik az ágyikóba. Akkor azonban magasra ül, beállítja a párnát, hogy félig ülhessen. Sóhajt egyet, hajába túr és elkezd dolgozni. Bizony, munkamániás és tegnap este nem nézte meg az e-mailjeit, pedig biztos benne, hogy frissítenie kell a programjait, mert Brian valamit kitalált neki. Talán most is máshol kéne lennie, de nem annyira zavarja. Sóhajt megint, megigazgatja a haját és elkezd válaszolni az e-mailekre, meg elintézni pár fontos hívást, amivel nem várhat. Még ha felkelni nem is tud, a hangja normális. Neem... Allegra képtelen pihenni, na meg belátni a korlátait.

- Nem szeretem a meglepetéseket. - Szögezi le most, rögtön, mielőtt még Bambi kimegy, aztán a kényszerpihenőt megint elsikkasztja. Keres magának egy új lakást, elintéz egy új telefonszámot is. Megoldja a dolgot, úgy döntött, nem fog sírni a kiömlött tej felett. Megtalálja a múltja? Akkor megint eltűnik, csak most városon belül költözik másik lakásba. Már ki is nézett magának egy remek helyet, holnap meg is nézheti, akár azonnal költözhető, szóval a következő szabadnapján átpakolja a cuccait. Éppen Brian-nel beszél, amikor Sebastian megjön a reggelivel. Nem mocorog ő, egyik kezét a tálcára teszi, amíg szópárbajt vív a menedzserével arról, hogy úgy volt, ő holnap nem dolgozik, de úgy néz ki mégis és le kell mondania a lakásáról, vagy látatlanban veszi meg... hm. Sóhajt egyet, úgy rakja le a telefont maga mellé, aztán első körben a kávéjából iszik pár kortyot, jól esik neki, átjárja a koffein, ad neki némi erőt ahhoz, hogy unottan eszegessen pár falatot. Közben jár az agya, hogyan oldhatná meg, hogy minél előbb elköltözzön, néha az ajkán dobol kicsit a villájával.
- Hé, Bambi... - Szólalt meg, amikor eszébe jutott egy megoldás. - Mondd csak, ráérsz holnap? Elköltözöm és meg kéne néznie valakinek a lakást, de én nem érek rá. Elmész? - Nem kerülgeti a forró kását, de nem ám, egyenes kérdések és tökre megérti, ha nemet kap. Jelenleg ő kér, elfogadja a nemleges választ is. Azt abszolút lehet érezni, amikor a kérdés csak illedelmesség, egy utasítás álcája, ez nem az a helyzet.
- Egész finomat főztél, miket rejtegetsz még előlem? - Kérdezi, csak úgy mellékesen, hogy fel tudjon készülni a kézzel kötött pulcsikra vagy a házi készítésű agyagedények hadára. A legtöbb egyedül élő férfi inkább eszik félkész vagy szemét kaját, mintsem megtanuljon főzni, de úgy látszik Sebastian a kivételek táborát erősíti.

Sebastian meglepően csendben várja, hogy telefonáljon, aztán kávézgasson, úgy látszik, figyelt legutóbb. Na, akkor tényleg leszedte a fejét, amikor még egy kis kávészünetet sem hagyott neki a folyamatos faggatózás közepette. Most viszont tiszteletben tartja a szokását, hamar meg is kávézik és nekiáll az eszegetésnek. De ahogy látja, Bambi nem véletlen marad csendben, kicsit elgondolkozott. Allegra észrevette ezt, de inkább csak felvetette neki a szívesség ötletét.
- Add ide a táskám. - Kérte, miközben az ágy végében lévő táskára mutatott, elővett belőle egy nagyobb post-it tömböt és egy tollat, ráírta a címet, időpontot, szempontokat, majd leszedte a felső lapot és egyenesen Sebastian homlokára ragasztotta. - Így talán nem felejted el, bár azért nézz tükörbe holnapig. - Nem, nem viccel, halálosan komolyan gondolta, végül félrerakta a tömböt és a tollat is. Igen, utazó irodát hord magával mindig, hogy bárhol, bármikor tudjon dolgozni, intézni az ügyeit, mert hiába, ez a szenvedélye. Abban pedig biztos, hogy Bambi elintézi ezt még hat előtt, hogy a rádióban lehessen. Szóval rádióban dolgozik, ez is leesett neki hamar, de inkább nem firtatja. Nem az az ember, aki önkényesen belemászik a másik magánéletébe és kutakodik benne megállás nélkül.
- Ó, szóval te olyan pasi vagy. - Miközben ezt megállapította, felemelte egyik szemöldökét. Nem lehetett eldönteni a hanglejtéséről, hogy az olyan pasi jó vagy rossz értelemben szólt. Már látja is maga előtt Sebastiant, ahogy köténykében sütöget és konyhatündérkedik. És őszintén szólva, Allegra szerint még illik is hozzá, bár az ő véleménye nem sokat számít, nem igazán ismeri még Sebastiant.
- De, amikor van időm, szoktam. - Bizony, ha vacsorára hivatalos, felesleges lenne főznie, vagy hasonló dolga van, akkor nem szokott, de gyakran üt össze magának valamit. Nem kényelmesedett el igazán. Egy déli farmról jött, ahol még a normális villany és a melegvíz is áldás volt, nemhogy a folyamatos éttermi kajálás. Nem felejtette el ő, honnan jött, hiszen az formálta azzá, aki. Éppen egy falat omlettet és némi paradicsomot kapott be, majd úgy döntött, kivételesen beszélni fog.
- Na jó, Bambi, mivel jelenleg az ajtóig sem tudok egyedül elbotorkálni, úgy tűnik együtt töltjük a napot. Szeretnéd, hogy úgy csináljak, mint aki lelkesedik érte? - Kérdezte végül, mert végül is, ha Sebastian annyira szeretné, akkor ő úgy csinál, mint aki örül a közös programnak, de nem feltétlen így van. Legszívesebben már az új lakása után kajtatna és a cuccait pakolná össze, nem bírja az ágyhoz kötöttséget és a gyengeséget. De hihetetlenül rosszul bánt a testével az elmúlt napokban, ezt a hálátlanságot pedig hamar viszonozza is. Mondjuk azzal, hogy a villát is le kell tennie néha, hogy ne fáradjon el a kezecskéje.
- Ja és amúgy most te jössz. Sírhatsz, vagy beszélhetsz róla normálisan is, ha akarod, én már megvagyok, de ismét leszögezem, hogy nem fogok könyörögni. - Magyarázta, miközben azon gondolkodott, talán beszerezhetne egy ilyen kis kütyüt, amit a sakkozók használnak. Le kell nyomni a gombot, és a másik óra indul el, nos, most ő nyomta a gombot és Sebastian gyenge-órája ketyeg. Remélhetőleg kihasználja és nem bosszantja fel Allegrát a hülye eltereléseivel.

- Nem, csak nem bízom a memóriádban. - Válaszolta egyszerűen, mert nem ismeri és amúgy is túl sok bizalmat adott már azzal is, hogy megbízta a feladattal. Szóval inkább felírta és felragasztotta a homlokára, hátha akkor nem marad el semmi, de Bambi hamar leveszi és az éjjeliszekrényére rakja.
- Nem arra gondoltam. Hanem arra, aki hagyja magát. Nem is tudom, hogy mondják, szóvalőő, papucs vagy? - Kérdezte végül, mert ezt nem is tudta megállapítani elsőre, de azért érdekli. Szóval papucsférfi? mert jó, hozzá képest mindenki az, de ki tudja, Sebastian talán az a fajta, aki hagyja felcserélődni a szerepeket és hogy a kapcsolatban a másik hordja a nadrágot. A papucsot Allegra nem feltétlen rossz jelzőként használta, csak nem talált rá jobb szót.
- Nem kell. - Válaszolja tömören az orvosra, csak kicsit kikészítette a testét, most hagy neki egy napot regenerálódni, utána pedig folytatja az életét. Mindig így megy ez, legalábbis, amíg a szervezete bírja, biztosan így fogja csinálni. Amíg bírja, bár ő az az utolsó leheletéig küzdő típus.
Aztán még eszik egy-két falatot, de már ilyen kevéstől is úgy érzi, hogy tele van. De csendesen figyel Bambira, az arcát fürkészi, miközben beszél, de ezt abba kell hagynia, amikor eldől. Hm, elég érdekes történet, bár szintén személyes sértésnek veszi, hogy ilyen dolgok után még rossz testvérnek nevezi magát. De mint tudjuk, ő Allegra, átlebben rajta, talán majd egyszer megérteti Bambival, milyen nagyon nem tudja, milyenek az igazán rossz testvérek. Aztán megkapja a kérdését, ettől pedig sóhajtania kell egyet.
- Nem, ha elmondom megint sírni fogok és még nem járt le az időd. Szóval, Henrynek nincs mása rajtad kívül? Tudod, valaki, akivel esetleg megoszthatnád a terhet. Meg mondjuk vannak tök jó rehabilitációs programok, intézetek... - Magyarázza halkan, bár szerinte egyértelmű dolgok, olyasmik, amikre már Sebastian is gondolt, csak biztos nem megoldás, mert akkor már nem fogná itt a fejét, hogy ez nem fog menni, hogy nem tudja végigcsinálni. Bár most meglepően jól kezeli a helyzetet.
Aztán Allegra telefonja csörögni kezd, sóhajt egyet, le akarja tenni, de a kijelzőre pillant. A szám, nos, nagyon is ismerős neki, de még mennyire. Amikor legutóbb ez jelent meg a kijelzőjén, tönkretette magát. Lerakta a tálcát az öléből, és a hirtelen adrenalin löket miatt gyorsan ült fel. Nagyon gyenge még mindig, de az utolsó csepp erejét is összeszedte, hogy a készüléket elég erősen vágja a falhoz. Sikerült is, darabokban pottyant le és nem csörög többet, az biztos. Kiengedi a benntartott levegőt, aztán lassan visszafekszik és inkább nézi ő is a plafont.
- Vennem kell egy új telefont. - Állapítja meg szárazon, kissé érdektelenül.

- Jaaa, fordító vagy, tényleg... - Vigyorodik el, csak úgy csinál, mintha már el is felejtette volna, vagy annyira nem figyelt volna az előző találkozásukkor. Akkoriban még egyáltalán nem érdekelte, de a nevét is tudta, a foglalkozását is tudja, nem ejtették őt a fejére, nagyon nem. Ezt valószínűleg Sebastian is tudja, és érteni fogja, miért mondta.
- Értem. - Csak ennyit válaszol, bár ő sem élt még soha senkivel, meg nem is volt se komoly, se komolytalan kapcsolata. Mégis tudja, hogy ő irányító, valószínűleg sosem hunyászkodna meg. Kompromisszumokat tud kötni, ha kell, de a teljes megadás nem az ő pályája.
- Majd szólok. - Hagyjra rá, mert Bambi még nem ismeri eléggé, hogy tudja, sosem szólna. Ő nem kér segítséget, nem panaszkodik, ha rosszul van vagy fáj valami. Mindig próbálja egyedül megoldani, egyedül felállni és küzdeni, de ha felajánlják, nem olyan buta, hogy visszautasítsa a segítséget. Mert ő Allegra és ő ilyen, az élet ilyenné formálta őt. Hiszen amikor nem volt semmije, senkije, akkor egyedül, a saját erejéből kapaszkodott fel és szedte össze magát, építette fel az életét a semmiből. Ez változtatta meg igazán.
- Felfogadott ápoló...? - Jobb ötlete most nincsen, de próbál segíteni, csak nem tudja, ezen hogyan lehet. Persze, ő gyakorlatias, a probléma megoldásán gondolkozik, nem pedig Seb vagy Henry lelki világának ápolgatásán. Szerinte mindenkinek megvan a saját keresztje, ezért nincs kikészülve attól, hogy Sebastiant szétesve látja, mert tudja, hogy az az ő keresztje és nem azzal segít, ha átvesz magára belőle. Nem, azzal, ha megerősíti annyira, hogy ő maga is elbírja, sőt, talán fel se tűnjön neki. Bár nem jó az ilyesmiben, ahogy mondta, ez av éleménye, de szokás szerint megtartja magának.
Aztán jön a hívás, ő pedig nem bírja elviselni és Allegra-módon szünteti meg a problémát. Széttöri a telefont, majd lesz új, tovább kell lépni. Őt nem is zavarja annyira, Bambi viszont röhögőgörcsben tör ki, nem érti, mi olyan vicces ebben.
- Bambi, én nem te vagyok. Nem szoktam kibeszélni magamból a dolgokat, sohasem csináltam ilyesmit, kivéve, ha részeg voltam, akkor a legnagyobb ismeretlen, részeg fószernak is elsírtam minden bánatom. Amúgy sem tudom, miért lennél boldogabb, ha ismernéd a nyomorúságos életem. - Mert az, a múltja elég nyomorúságos. - Viszont annyit mondok, hogy fogalmad sincs róla, milyen egy rossz testvér és az öcsédnek sincs, ha szerintetek az vagy. - Tapasztalatból mondja, érezhető a hangján. Azt sem tudja eldönteni, melyik testvére a rosszabb. Nancy, a csodálatos, okos, a fényes jövő előtt álló Nancy, akiben a család reménysége volt és folyamatosan lenézte Allegrát. Vagy talán Lucy, a tehetséges, a művészlélek, mindenki kedvence, aki nem felejti el éreztetni ezt a testvéreivel, és sosem fogadte el úgy Allegrát, ahogy volt, mindig meg akarta változtatni. Az ő testvérei fele annyit sem tettek volna meg érte soha, amennyit Sebastian már megtett Henry-ért. És jelenleg erősen gondolkodik, hogy talán tanító, illetve segítő célzattal elmeséli a történetét. De akkor nem fogja Sebastiant is utálni, mint a múltját? Megéri neki?

- Bámulatos. - Forgatja szemeit, amikor Sebastian multifunkciósságáról hallja a megjegyzést, attól pedig nem fél, hogy Sebastian szaván fogja. Akkor sem fog szólni, ha haldoklik, amíg nem látszik rajta, hiába a makacssága néha alaposan megnehezíti az életét.
- Mi ez a nagy kórház- meg dokifóbia? - Kérdezte végül, mert ahogy leszűrte Sebastian szavaiból, nem bírja az egészségügyet, ezért kérdezett rá. Általában kikövetkezteti magának az infókat, de most nem biztos benne, így meg kellett szólalnia (minő tragédia!). Reméljük nem omlik be az épület alatta hirtelen.
Aztán hallgatja Bambi csodálatos megállapítását arról, hogy mennyire jó, ha ki tudja beszélni magából az ember. Hogy neki lesz jó, de honnan tudja, hogy neki mi jó? Nem érti a logikát és nem annyira hatja meg, sajnos nála az ilyesmi nem válik be, a komoly, de őszinte szentbeszédek nem az ő stílusa. De szerinte van valami bájosan naiv abban, ahogy Bambi próbálkozik ilyesmivel, nem az a feladós fajta, hm? Hát, végülis az igyekezetével legutóbb is sikerült lenyűgöznie, talán most is menni fog.
Nem sokkal később jön a testvéres téma és érzi, hogy Seb számára most kényes vizekre eveztek, ahova talán nem kellett volna, de nem olyan tapintatos ő, hogy visszakozzon.
- Testvéreim, van egy nővérem és egy húgom. Ők keserítették meg az életem, ja, meg az apám. Igazából senki normális nem volt ott, ahol éltem, anyukámon kívül, de ő meg nem tudja megváltani a világot. - Sóhajtotta, mert az egyetlen, amit talán kicsit bánt, az az, hogy az édesanyját is elhagyta a régi életével együtt. Az, hogy hol lakott, még mindig titok marad, Bambi biztosan nem tudná összeegyeztetni Allegrát egy déli farmmal, koszos farmercuccokal és kockás ingekkel, meg kalapokkal. Főleg a kalapokkal nem.
- Szóval hidd el, jó testvér vagy, már csak attól is, hogy ezen aggódsz, hogy jó vagy-e. - Ez az igazság, kivételesen nem csak a levegőbe dobálja a valószínűleg használható kliséket. Ezt tényleg így gondolja, közben sóhajt egyet, kezeit a feje alá helyezi és úgy nézi tovább a plafont... hátha repedezik.