Allegra remélte, hogy nem feltétlen muszáj Sebastiannak most megtapasztalnia élesben is, hogy Brian mekkora egy seggfej valójában, de reményei nem jöttek össze. Nem mintha annyira féltené a férfit, de ő olyan kis mesevilágban él. Az ő világában Brian a gonosz mostoha, a szörny, a boszorkány, az ellenség. A mesékben mindig a jó győz, a rossz pedig elnyeri a méltó büntetését... nos, a valóságban nagyon nem így van.
- Áh, persze-persze. - Legyint Brian, amikor meghallja Sebastian válaszát, igazából oda sem figyelt rá. Vele igazából semmi dolga, ezért gondolta, hogy kívül tágasabb. Már nem is igazán törődik vele, egészen addig, amíg Allegrát vizsgálja és megszólal. Akkor elengedi a lányt, rá villan a tekintete. Fenyegető, de mégis mosolyog mellé.
- Élvezheted a vendégszeretetét, ameddig akarod, de ne feledd, hogy... - Miközben beszél, már kifelé megy, nem áll szándékában meghallgatni a választ. - ... a lelkét nekem adta el. - Hátrapillant, vigyorog még egyet, majd eltűnik az ajtó mögött. Allegra pedig sóhajt és forgatja a szemeit. Brian a drámakirály, már megint élezi a nyelvét azon, akit arra érdemesnek talál. Önbíráskodó barom, de Allegra nem látja ilyen komolynak a helyzetet.
- Seggfej. - Magyarázza újra az előbb látottakat és hallottakat, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga volna. Aztán hallja, amit Sebastian mond egyszerűen. Próbálja normális tényként kezelni és simán csak megvonni a szemöldökét, de kibukik belőle egy kis nevetés, amit nem bírt visszatartani.
- Hát, ráférne. - Az a vicces benne, hogy talán még örülne is neki, ha a férfi egyik reggel egy hatalmas monoklival, mínusz pár foggal feküdne a kanapéján és igazán szánalmasan nézne ki. Simogatná a lelkét, hogy kicsit kiegyenlítettebbek az erőviszonyok. Most már neki is lenne valami igazán ciki információja a férfiről. Nem vicces helyzet, hogy Brian mindent tud róla, de fordítva... úgy érzi, vajmi keveset mutat magából. Nem tudja miért.
- Milyen udvarias voltál, Bambi. Lenyűgöző. - Jegyzi meg gonoszkásan vigyorogva, miközben felveszi a maradék sörét és belekortyol. Sebastian arckifejezése feldobta a napját, ő még nincs hozzászokva a férfihez. Legalább nem csak őt húzza fel ennyire.

Allegra magában jól szórakozik, ahogy hallgatja Bambi morgását, bár ez nem látszik rajta. Keresi a jó hasonlatot, de egyelőre nem találja a tökéleteset. Sebastian leginkább egy morgós mackóra hasonlít, aki csupán üres málnabokrokat talált és egyik nőstényt sem sikerült elcsábítania.
- Nem hiszem, hogy ő verekedne, mások végzik helyette a piszkos munkát. - Mondja apró vállrándítással, mert biztos benne, hogy Brian sosem koszolná össze a kezét Sebastian vérével. Valószínűleg ő maga menekülne előle, de mivel pénze az van bőven, gorillákat simán küldene rá. Mert Brian egy féreg, aki meghúzódik mások háta mögött, a háttérben, onnan irányítja a szálakat. Egy gonosz bábmester, leginkább így tudná leírni a férfit.
Amikor meghallja, hogy sznob családja van, felvonja egyik szemöldökét, közben lazán támaszkodik a kanapé támlájára. Sznob család, ha? Ezek szerint neki sem volt álomszép időszak, amíg a szüleivel kellett élnie. Legalábbis Allegra ezt tudja kivenni a szavaiból.
De aztán amikor meghallja Sebastian tanácsát, miszerint keresnie kellene más menedzsert, megszorítja a fotel támláját és megkeményednek a vonásai.
- Nem keresek. - Közli a leginkább határozott, legegyszerűbb és legkönnyebben felfogható formában, remélve, hogy Bambinak is hamar leesik, hogy ez nem vita tárgya. Inkább el is fordul, hogy ne lássák az arcát, miközben iszik még egy-két korty sört. Tudja, hogy ezt sem ússza meg magyarázat nélkül, szóval kiereszt egy nagy adag levegőt.
- Brian akármekkora seggfej, akkor is ő volt az egyetlen, akire számíthattam, amikor nem volt senkim és semmim. - Talán ő az egyetlen, aki tudja, hogy Briannek van egy másik oldala is. Az az oldal, amit nincs szíve elhagyni. És ha valamihez már Allegrának sincs szíve, az nagyon komoly dolog. Igazán keserű szájízzel tudja csak beismerni magának, hogy egy kicsit kötődik hozzá. Bár tudja, hogy ez nem kölcsönös és ettől hánynia kéne. A legjobb lesz, ha többet nem gondolkozik ezen és tagadja, hiszen ő így oldja meg a problémáit.

- Neki jobban fájna, ha elvennék a pénzét. - Állapítja meg végül, csak úgy mellékesen. Brian tudja, milyen az élet, ha egyszer elvernek, akkor fáj, megmaradnak a nyomai, de majd elmúlik. Viszont ha a bankszámláját csappantanák meg, az maradandó károkat okozna, mind az anyagi jólétében, mind a lelki világában. Allegra ennek ellenére nem érzi úgy, hogy ismerné a férfit. Semmit sem tud róla, a családjáról, hogyan kerül Los Angelesbe.
- Ő bonyolult. - Mondja az abszolút egyszerű, nyitott személyiség. Bár tényleg ezt gondolja Brianről, inkább meg sem próbálja fejtegetni vagy boncolgatni őt. Olyan, amilyen, amíg nem próbálja megkeseríteni az életét a szokásosnál jobban, Allegrát ugyan nem érdekli, kivel hogyan bánik.
- Nagy falatot szeretnél. - Állapítja meg és némi mazochizmust vél felfedezni Sebastian lelkes ajánlkozásában. Sajnos a becézgetés nem hat rá, igazából nagyon kevés dologgal lehet őt meghatni. Ahhoz már elég ügyesnek kell lenni, hogy valaki kivívja Allegra szimpátiáját. De hogy a haragját...? Az talán lehetetlen küldetés, hiszen ő nem idegeskedik feleslegesen, inkább csak elfordul és továbblép, nem törődik tovább az illetővel. Brian az egyetlen, aki iránt erősebb ellenérzései vannak, de csak mert ő mindent tud a múltjáról, róla.
- Gyere. - Mondja végül, ahogy elvezeti Bambiját a hálószobába, onnan pedig két ajtó nyílik, az egyik a fürdőbe, a másik pedig a csodálatos gardróbszoba.
- Üdvözöllek Allegra világában. - Mondja, miközben kinyitja és szélesre tárja az ajtót. Az ember egy ilyen ajtó mögött egy apró, sötét kis gardróbot vár, telezsúfolva. Azonban ahogy kinyílik az ajtó, a villanyok felkapcsolódnak, visszafogott, elegáns parfüm illat csapja meg az ember orrát. A helyiség meglepően tágas, van hely a két tömött sor ruha között. A "folyosó" végén pedig egy fal található, teljesen befedve polcokkal, egy csodálatos cipőgyűjteménnyel.
- Sok szerencsét. - Mond csak ennyit, bár kíváncsi kicsit Sebastian arcára, biztos valami hasonlót várt. - Én addig pakolom a cipőket. - Mondja, az gyorsabb lesz, mint a ruhákkal való bíbelődés. Hoz egy bőröndöt, amit a ruháknak szánt, meg egy dobozt, amit a cipőknek. Nem hercegnő, simán öltözködik ő dobozokból és bőröndből, ahogy idekerülésekor is tette.

- Vannak egyszerű emberek. - Mondja egyszerűen, neki szent meggyőződése. A testvérei egyszerűek. Könnyen megfejthetőek, legalábbis ő biztos benne, hogy mindig könnyen kiismeri őket. Még akkor is, ha nem így van, ő ezt érzi és ez pont elég ahhoz, hogy bot egyszerű, gyarló emberi lényekként könyvelje el őket, és ne is akarja jobban megismerni a személyiségüket. Maradjanak csak ott, ahol vannak.
- Valóban nem. - Helyesli, de ezek szerint Sebastian már rendesen bele van edződve, hogy egy nő gardróbja körülbelül hogy néz ki. Bár eddig sem félt attól, hogy a férfi visítva fordít hátat és menekül. Egyedül is megoldaná, biztos benne, hogy nincs igazán szüksége rá. A másiknak viszont szüksége van a társaságnak, hogy legyen mit csinálnia, hogy segíthessen. Allegra meg nem tudott ellenállni az őzikeszemeknek. Legközelebb lehunyja a szemét, már megfogadta magában.
- Nem. - Az a lakás nem az ő világa. Alig van benne valami személyes, jellegtelen és kissé hűvösen modern, nem nevezhető otthonnak. Viszont ez a gardrób, minden szeglete Allegra illatát árasztja, minden ruhadarabjából a stílusa árad és tölti be a teret. Ő is jól érzi magát, végigsétálva a sorok között, szereti a ruhákat, a cipőket meg főleg és a táskákkal is elég jó kapcsolatot ápol.
- Nem költözöm sokat. - Mondja végül, mert ezek szerint Sebastian úgy vette le, hogy nemrég költözött csak ide. Pedig nem így van, elég régóta lakott már itt. Most viszont megtalálták és menekülnie kell. Egyszerűen csak nem rendezkedett be, nem kötődik a helyhez, meg úgy semmihez sem tud már. Így védekezik, ha nincs mihez kötődni, nincs veszteség, nincs fájdalom.
Sebastian halkan dudorászva hajtogatja a ruhákat, Allegra pedig a cipőcskéit pakolja, katonás sorrendbe, úgy, hogy minél több elférjen. A lego-készsége most megcsillan, úgy látszik, elég lesz neki a doboza, hála istennek.
- Nem jutalom. Csak úgy... felgyűlt. - Magyarázza, mert ő nem gondolná, hogy ez jutalom. Csupán szép ruhadarabok, amik kellenek neki. Hiszen ő modell, és komolyan is szeretne vele foglalkozni, nem engedheti meg magának, hogy ne legyen mindig a toppon és ne nézzen ki tökéletesen.
- Én mindenben csinos vagyok. - Számára ez nem nagyképűség, egyszerű tény és akként is közli. Közben befejezte a cipőket, szóval segít Sebastiannak, hogy a ruhákkal gyorsabban végezzen. Gyorsan, mégis pontosan hajtogat, öltözni pedig még gyorsabban tud. Hiába, a rutin.
- Ennyi elég lesz mára. - Mondja, amikor kész vannak, végigpillantva az üresnek tűnő szobán. Csak a finom illat, lógó fogasok emlékezetik az embert arra, hogy ez valaha Allegra birodalma volt. Ennyi nagy munka volt, a héten ő megoldja a többit, a fürdőszoba lesz még nagy falat, de hogy ott nem engedi pakolni és garázdálkodni Sebastiant, abban is biztos.

Nem haragszik ő azért, mert Sebastian azt hitte, nem régóta lakik itt. Kissé tudatosan nem rendezkedett be, de volt benne tudatalatti is. Valahol, mélyen mindig tudta, hogy ez az egész csak átmeneti állapot, egy köztes rész, és nem lehet örökké fenntartani. Egyelőre egész ügyesen egyensúlyozik és nem aggódik semmi miatt, mint már annyiszor említettem, nincs miért, nincs veszítenivalója.
- Motoros túrák. - Válaszolja röviden és tömören, amikor Sebastian a jutalmazásról mesél. Na, amikor olyanokra szakít időt, az valóban jutalom. Az apró, mindennapi jutalmai pedig egy jó erős kávé, pár szál csendben, nyugalomban elszívott cigaretta, munka után. Ez is jót tesz a lelkének, amelynek jól láthatóan már nincsenek magas elvárásai.
Apró mosoly költözik a szája szegletébe, nem tehet róla, a hiúságát simogatja Sebastian egyetértése. Mert azért más, amikor ő dicséri magát és amikor mások tesznek a kedvére. Ő nagyon is szereti azt, sőt, néha el is várja. A legnagyobb egójú személy szereti a leginkább, ha simogatják az önbecsülését, jellemző. Valószínűleg azért, mert nagyon sokáig mindenki inkább a sárba tiporta, ő mégis végig próbálta őrizgetni. Most viszont szabad utat enged neki és ez a bizonyos egó már fontosabb, mint bárki más.
Amikor Bambi a nevén szólítja, felpillant rá, mellkasán összefonja a karjait, hideg kékjeit ráemeli. Felkészíti magát a kérdésre, ahogy hallja, egyre magasabbra szaladnak a szemöldökei. Főleg, amikor meghallja az összebújás szót, nagyon furán cseng, ha jobban belegondol, azt sem tudja szereti-e, mert még sosem aludt összekucorodva senkivel. De nem tervezi most elkezdeni.
- Alhatsz az ágyamban. - Egyezik ki ennyi kis kompromisszummal, majd távolabb fekszik a férfitól, esetleg kibújik a karjai közül, úgy gondolja, nem lesz olyan nehéz, majd megoldja. És Bambi sem érzi magát olyan egyedül.
- Élvezd ki, ma még gyereknap van. - Teszi hozzá, jelezve, nem szeretné ha Sebastian elbízná magát. Nem lesz a gardedame-ja, sem a játszópajtása, hogy vigyázzon rá, ne csináljon semmi hülyeséget. Egyáltalán mi dolga van neki vele? Ez egy egészen jó kérdés. Azonban morfondírozás helyett a hálószobába vezeti Sebastiant és egyik karját kitárva mutatja meg neki az ágyat, miszerint szolgálja ki magát és foglaljon helyet nyugodtan.
- Nem alszom el előbb, mint te. - Szögezi le egyenesen, még mindig nem hajlandó ilyesmire, nem fogja hagyni, hogy Sebastian nézze, miközben alszik, esélyt sem akar hagyni rá. Tipikus Allegra, ha Seb ezt szeretné, legyen, de csakis az ő szabályai szerint.

- Igen, van. - Mondja, és máris egy kis jóleső borzongással tölti el, amint a gépcsodára gondol, illetve a száguldásra. Imádja az érzést, ahogy szinte repül, elengedi a világot, a véletleneken és egy-két hajszálon függ az élete tulajdonképpen, de nem bánja, egyáltalán nem fél, inkább élvezi.
- Sejtettem, hogy nem lesz olyan egyszerű. - Sóhajtotta végül, de nem igazán fél attól, hogy valaki bújós. Majd nem fekszik közel hozzá és valahogy a másik "térfélen" tartja őt, legalábbis Allegra biztos magában és nagyon jól elképzeli a helyzetet, hogy így fog alakulni.
- Hát persze. - Elég nehéz megállapítani a hangsúlyából, hogy komolyan gondolja-e, vagy irónia, talán saját maga sem tudja. A félhivatalos fiúban biztos, hogy Sebastian sem gondolja komolyan, persze, majd NEKIK lesz kapcsolatuk. Allegrának, aki még egy kevésbé intimet sem tud kialakítani, nemhogy megtartani, ne adj isten, ápolni. Nem, ez nem így működik, a lakásért pedig tényleg hálás kissé.
Örül neki, hogy Sebastian megadja magát, csak úgy beleegyezik, már le is vetkőzik és be is fekszik az ágyba, látszik, hogy álmos. Allegra pedig csendben megy el a fürdőbe, hogy lezuhanyozzon, áthúzza a hálóingét, gyorsan befonja a haját, hogy az éjjel ne legyen neki útban. Mire visszamegy a hálóba, Sebastian már rég az igazak álmát alussza, a takarót ölelgetve. Ahogy mellette áll, Allegra kissé megsajnálja, hogy most annyira rosszul érzi magát, hogy rá kell támaszkodnia. Rá. Nála még az OTP is nagyobb segítség, mégis fáradt, így finoman végigsimít ujjbegyeivel Sebastian arcán, némán jó éjt kíván neki, mielőtt befeküdne mellé, tisztes távolságba.
Amikor Sebastian odakucorodik hozzá és bújva ad pár puszit neki, kipattannak a szemei. Hogy került ő ide? Mi a franc? Nagy szemekkel nézi meg, hogy jól látja-e, és valóban. Egy pillanatra lehunyja a szemeit, hogy lenyugtassa magát. Nagyon óvatosan csusszan ki mellőle, hogy ne ébressze fel, mint egy dacos kisgyerek, kispárnáját fogva megy át az ágy másik felére, és úgy fekszik le, úgy, hogy háttal feküdjenek egymásnak. Hamar vissza is alszik, de pechére még nem ért véget a szenvedése. A hibája, hogy csak akkor ébred fel, amikor Sebastian újra megtalálja, nem tudja, hogy csinálta, de már megint őt érzi a plüssállatának, akit ölelgethet éjjel és segít neki aludni.
- Az Isten verje meg... - Sóhajtja álmosan, igazán halkan. Nincs ereje ellenkezni, felkelni, kivonulni, de még csak Bambit se távolabb rúgdosni. Nincs más választása, mint reménykedni abban, hogy nem fogja a fülét rágcsálni vagy összenyálazni és hagyni magát. De már most tudja, hogy legközelebb nem lesz ilyen könnyelmű.

Nem volt túl boldog a helyzet alakulásától, de túl fáradt volt, hogy tovább ellenkezzen. És nem csak testileg, lelkileg is, noha Allegra nem úgy éli meg, mint mások és nem is látszik rajta, megviselték őt az elmúlt események. Úgy csinál, mintha minden rendben lenne, mert szerinte akkor tényleg olyan lesz, mintha mi sem történt volna. Pedig történt, valami régen elfeledett, eltemetett seb került újra a felszínre, lett feltépve és most igenis belül vérzik, csak nem foglalkozik vele. Amikor legutóbb néztem, az, ha nem veszek tudomást róla, nem állítja el a vérzést. De ő túl büszke, túlságosan előretekintő törtető ahhoz, hogy leüljön és csendben nyalogassa a sebeit. Így hát hagyja, hogy Sebastian kedvére ölelgesse és inkább az alvással foglalkozik.
Reggel hallja a telefont, kipattannak a szemei, hamarabb, mint Sebastiannak. Lustán a hátára fekszik, kinyújtózik kicsit, de nem törölgeti a szemét és nem ásítozik. Nem tűnik kómásnak, fáradtnak, nyúzottnak és nem alkudozik még öt perc szundiért. Azt viszont látja, hogy Sebastian nem egy reggeli ember.
- Egy ilyen éjszaka után rám fér. - Jegyzi meg és nem, sajnos Bambi hiába reméli, Allegra reggel sem kedves. És tény, hogy nem kéne panaszkodnia, figyelmeztetve lett, de ő szokás szerint elbízta magát. Ha normális helyzet lenne, megoldotta volna, egyszerűen felállt volna és inkább kivonul aludni, vagy egyszerűen elzavarja Sebastiant. De nem, ezen az éjjelen esély sem volt ilyesmire.
- Próbáltam menekülni előled. - Tudja, milyen kérdés következik, szóval megkíméli Sebastiant a felesleges beszédtől, megválaszolja ő kérés nélkül is. Ez pedig hatalmas előrelépés, tekintve, hogy a ténylegesen feltett, nem csak gondolt kérdésekre sem szokása mindig válaszolni, főleg, ha nem tartja érdemesnek a válaszra.

Allegra látja, ahogy hunyorog, de nem jut eszébe a szemüveg hiánya, inkább olyasmire gondol, mint az ébredés mellékhatása. Sok csipa, égő, duzzadt szemek, ő ebből kimaradt, de lehet, hogy Sebastian már nem volt ennyire szerencsés.
- Azért ennyire nem vettelek komolyan. - Be kell vallania, hogy alábecsülte a férfit. Azt tudja róla, hogy szeretetéhes és imádja az emberek közelségét, meg arra is fel lett készítve, hogy bújós. De arról fogalma sem volt, mekkora szinteken műveli ezt Sebastian, ez valami világrekord is lehetne, főleg Allegra érzéketlenségéhez képest. A kontraszt már éppen megmosolyogtatná, amikor Sebastian elvonja a figyelmét a mondanivalójával.
- Csak ne sokat. - Sóhajtja, mert a felesleges kalóriák csak gyűlnek, és a finom reggeli valószínűleg nem diétás reggeli. Ha éhesen ébred, maximum egy kis narancsot vagy grapefruit-ot szokott enni, kifejezetten szereti ezeket a gyümölcsöket, sok vitamin van bennük, meg némi gyümölcscukor, tökéletes löket reggel, hogy elkezdje a napot. De ha Bambi alkotni akar, meg konyhatündért játszani, csak tessék, ő nem fog az útjába állni.
- Utánam jöttél az ágy másik felére. - Közli semlegesen, lesújtó pillantással, mert oké, hogy odakucorodott hozzá és követte az ágyon, de hogy konkrétan megfordult és még a másik oldalt, háttal is megtalálta, azt már azért teljesítménynek véli. Ha egy kicsit is több ereje lett volna, biztosan kimegy a kanapéra.
Amikor azonban meghallja Sebastian kérését, és már éppen szeretne felkelni, de meggondolja magát. Ebben a pillanatban tette Bambi érdekessé magát a szemében, és már nincs értelme semmibe vennie. Habár az előbb feltámaszkodott, határozott mozdulattal visszanyomja az ágyra, lába közé veszi és hasára ül.
- Szóval nem látsz, hm...? - Kérdezi, hallatszik a hangján, hogy valami nincs rendben. Gonosz mosoly ül az arcán, kiegyenesedik, hogy elég távol legyen a férfi arcától. Nem tehet róla, imádja ezt, hogy ennyire szerencsétlen és kiszolgáltatott a másik, ilyenkor a legjobb érzés még egyszer belerúgni. Közben a másik éjjeliszekrényre néz, a fekete keretes csoda ott pihen, és nélküle Sebastian abszolút fegyvertelen.
- Milyen kár lenne, ha valaki elrakná a szemüveged. - Jegyzi meg, kissé játékos a hangja, de a vigyora gonosz és számító, hála istennek Sebastian nem látja. Le is száll róla, ahogy az ágyról is, kezébe veszi a gonosz kis mókázása kulcsát, hátrál egy lépést, hogy ne legyen olyan könnyű megtalálni, megköszörüli a torkát.
- Szeretnéd visszakapni? - Kérdezi könnyedén, és tudja, mennyire kegyetlen, szerencsétlennek biztos borzalmas lehet, de ő imádja és habár játékosnak tűnik, nem az. Gonosz, egy kis szörnyeteg, aki Sebastian nyomorán szórakozik. De legalább szórakozik!

- Biztos lehetsz benne. - Válaszolja egyszerűen, de ez Sebastian szemszögéből csupán annyit lehet, hogy nem alszik többet Allegra mellett, legalábbis úgy, hogy nem választja el őket minimum szögesdrót, esetleg villanypásztor, ha van egy konnektor a közelben. Szóval nem annyira örömteli, hogy megnyerte magának a komolyan vétel jogát.
- Olyasmi. - Bólint rá az instrukciókra, bár nem érti, Bambi miért mosolyog ezen. Ő igenis a testéből él, a már csaknem tökéletesre formálta, most már úgy kell tartania, és talán ez nehezebb, mint az alakformálás volt. Vékonynak kell lennie, feszesnek, de megtartani az idomait, csábosnak és magasnak. Ellenállhatatlan, eladható terméknek, ez ő.
Amikor lenyomja a férfit és ráül, látja rajta az ijedtséget és zavarodottságot, az pedig, hogy megsimogatja a combját, nem zavarja. Őt ez igenis mulattatja, látszik is az arcán, más kérdés, hogy Sebastian most nem látja. Ez tökéletesen látszik keresgélő, fókuszálatlan tekintetén. Na, most vesse be a szomorú Bambi szemeket, ha tudja! A durcás hang zene füleinek, csak hab a tortán.
- Egy percig se ringasd magad abban a hitben, hogy szükségem van rád. - Közli azonnal, amikor Sebastian azzal fenyegetőzik, hogy nem tud majd elmenni háznézőbe. Komolyan pillant rá, habár szegény Bambi most nem látja, de nagyon is komolyan gondolja. Ha nem csinálja meg, megoldja ő egyedül, mindig megoldotta, összeszervezi, ő ugyan nem függ senki mástól, csak Briantől kissé, de Sebastiantól biztosan nem.
Sebastian az ágy szélére mászik, lefelé néz, Allegra felé nyújtja a kezét. Ő még mindig gonoszul mosolyog, majd ahelyett, hogy odanyújtaná, magára rakja a szemüveget, de homályosan lát benne, szóval letolja az orrára. Az egyik tükör felé pillant, magára mosolyog.
- Hm, szerintem nekem jobban áll, kár, hogy te nem láthatod... - Vigyorog tovább elégedetten, de Sebastian nem szenved eléggé, főleg nem látványosan, így hamar unalmassá válik számára a helyzet. Pedig eleinte úgy tetszett neki, viszont lassacskán, apró lépésekben már süllyed is vissza az érzéketlenség felé. Előtte azonban odalép Sebastianhoz, kicsit hátrébb dönti, hogy két oldalt mellé térdelhessen az ágyra. Egy finom mozdulattal hátrahajtja a fejét, egy másikkal elsimítja a haját az arcából.
- Tessék. - Mondja végül, nagy kegyesen, ahogy óvatosan felrakja a férfire a szemüveget. - Az engesztelő csók... - Suttogja halkan, egyik kezével finoman végigsimítva az arcán, majd a nyakán és végül a mellkasán, kicsit közelebb hajolva hozzá. - ... nem jár. - Közli a végét gonoszul vigyorogva, majd fel is pattan és ott hagyja. Most már lát, legyen boldog vele, nemhogy még engesztelő csók.

- Egyszerűbb... jó megfogalmazás. - Állapítja meg végül Sebastian válaszára, látja a szemforgatást, bár nem hatja meg. De gondolta jobb lesz letisztázni az egészet itt és most. Talán Sebastian legközelebb kétszer is meggondolja, mielőtt a fejéhez vágja, hogy mennyit tesz érte.
- Igaz. - Ismeri be, mert tényleg nagyon homályosan lát benne, ezért tolja le az orrára, fölötte pillant ki. Végül odatérdel Sebastian fölé, hagyja, hogy átkarolják. A férfi lehunyja a szemét, ahogy hátradönti a fejét és elsimítja a haját, majd megkegyelmez neki, visszaadja a szemüvegét. Közli, hogy az engesztelő csók nem jár és már menne is, azonban Sebastian szorosabbra fonja karjait körülötte. Mondanom sem kell, hogy nem igazán tetszik neki a rendszer. Ahogy hajol közelebb hozzá, próbál kicsit távolodni, bár nincs túl sok mozgástere. Azonban a férfi, ahelyett, hogy megcsókolná, a füléhez hajol, belekuncog és suttog neki édesen. Nem egy meglepő fordulat, de Allegrát nem hatja meg egyáltalán.
- Ha azt mondtam nincs csók, nincs csók. - Közli határozottan, elővette jól bejáratott, ellentmondást nem tűrő hangnemét. Inkább egy mozdulattal kiveszi a hajgumit a hajából, szétbontja fonatát, hogy enyhén hullámos tincsei jótékonyan omoljanak vállára és takarják el füleit is. Legutóbb megmondta Sebastiannak, hogy ez nem játék és ne játsszon vele. Majd meglátjuk, mennyire hallgatott rá.

Látszik, hogy Sebastian veszi a lapot, Allegra nem az a nő, akire csak úgy rákényszerítheti az akaratát. Ha ő azt mondta, nem akar csókolózni, akkor nem fog vele csókolózni és pont. Nem szokása kéretni, "vadásztatni" magát, inkább csak távolságtartóan csábít, hogy finoman lekoppintson. Ha egyből beugrik neki az ember, akkor így járt, legközelebb majd okosabb lesz. Sebastian a füle mögé simítja a haját, de hála istennek nem ér a bőréhez ott, ahol nem kellene, így nem is tör ki nevetésben, de utána nem is lesz igazán, hűvösen, majdnem jegesen mérges.
- Sosem titkoltam. - Válaszolja arra a vádra, hogy kegyetlen. Bírja a kritikát ha igaz, tudja magáról, hogy kegyetlen. De nem áll szándékában változtatni rajta, ő már csak ilyen, nincs mit tenni. Sebastian vagy megszokja, vagy megszökik, Allegrának viszont édes mindegy. De Bambija tovább próbálkozik, hátha ki tud belőle valamit csikarni, legalább egy kis kedvességet. Ő azonban csak gonosz, fölényes mosolyra húzza ajkait.
- Majd ha én akarom. - És itt van a kulcsszó: az én. Ha Allegra irányítja az eseményeket, semmi baj nincs. Nyugodtan lehet ölelgetni-csókolgatni-puszilgatni, ahogy a korábbi esetek is mutatták. De ha Sebastian nem elég határozott ahhoz, hogy csak úgy elvegye, amit akar, incselkedik és játszik, akkor maga alá fogja gyűrni az egójával, gond nélkül. Amikor elengedi, ki is száll az öléből.
- A kávét ne felejtsd el. - Hagyja meg, mielőtt még a fürdő felé venné az irányt, hogy elkészüljön. Átöltözik, még a cipőjét is felveszi, haját kiegyenesíti és lófarokba fogja és egy gyors, nem túlzó sminket is felrak, mert ő anélkül nem megy sehova, főleg nem dolgozni. Utána megy ki a konyhába, hogy egy székre lecsüccsenve megkapja remélhetőleg kész kávéját. A gyümölcssalátával Sebastian eltalálta az ízlését, szóval gyorsan le is csap rá.
- Hány órától dolgozol? - Kérdezi csaknem könnyed, társalgási hangnemben, miközben egy az asztalon hagyott magazint lapozgat és falatozik. Az előbb még jéghideg volt és elutasító, most meg könnyed, csaknem érdeklődő. Mint a tavaszi időjárás.