Újra bejöttem az egyetem területére, mert kértek tőlem egy diplomafordítást és gyönyörűségesen meg lettem kérve hogy nyomtatva hozzam el, megfizetik. Hát nekem mindegy volt, szóval ezen túljutva és jó pár dollárral gazdagodva úgy döntöttem megkeresem Kiliant. Tudom hogy itt lakik a koleszban (még pár napig biztos, mert még van aki vizsgázik, asszem), bár azt nem tudom pontosan hol, de a portán meg a diákoktól megérdeklődtem, még Zin nevét is említettem, mert hát ő is idejár, hogy az ő barátját keresem. Úgy volt aki jobban tudta, szóval bejutottam és meg is találtam Kilian ajtaját, mosolyogva kopogtatok rajta, remélem itt lesz és meglepem.
Persze mikor nyílik az ajtó és meglátom az ázsiai srácot pislogok kettőt, öööö nem lehet sok koreai az egyetemen, bepróbálkozom.
-Szia, Zin ugye? Sebastian vagyok, Kiliant keresem! - Adom a kezem kézfogásra, ha hagyja erősebben rászorítok és mosolygok, nagyon rossz helyen nem járhatok. Igaz, eltelt némi idő mióta Kiliannal beszéltem de remélem nem lettem elfelejtve. Farmerban és fekete, feliratos pólóban vagyok, lábamon tornacipő. Így nem szoktak 24-nél többnek nézni, de ez most kapóra jön nekem.

Kiliannek valami dolga volt, de megígérte, hogy néhány óra és itt lesz. Játszottam, hogy nem érdekel hova megy, és még azt is közöltem vele, hogy nem kell sietnie. Ettől függetlenül, fél óra után kezdtem magam unni, így úgy döntöttem, amíg nincs itthon kitakarítok. A héten már nyolcadszor, de ugyan ez kit zavar? Szóval ennek megfelelően sötét kék rövidnadrágban és egy laza fehér pólóban törlőronggyal a kezemben ügyködöm. A hajam meg összefogtam, hogy ne lógjon a szemembe a folyamat közben. Abszolút nem vagyok fogadó képes állapotban, de nem is várok senki, pont ezért lep meg, amikor a mosogató sikálása közben kopogtatnak. Felhúzom a szemöldököm, és az ajtóra meredek, azon agyalva, hogy kinyissam-e vagy tegyek úgy, mintha nem lennék itt. Utóbbi ötletet viszont elvetem, mert valószínűleg kihallatszott a takarítás zaja, így pár másodpercnyi habozás után, közlöm az ajtóval:
- Pillanat! - a mosogatót kiöblítem a törlőrongyot kimosom, kicsavarom, aztán elteszem a mosogató alatti szekrénybe. A kezem megmosom, majd kiveszem a hajamból a gumit, és a kezemmel megpróbálom eligazítani. Remélhetőleg csak annyira festek kócosnak, hogy az a pont jó kategória. Az ajtóhoz lépek, és a szemüvegemet megigazítva épphogy csak kinyitom.
Ismeretlen figura, nem szimpi. Ha nem mondaná a nevem, majd Kilianét, rögtön rá is csapnám az ajtót. Az már biztos, hogy nyugodtan takaríthattam volna tovább, még akkor is, ha egyébként csillog minden, és egy porszemet nem lehet nálunk találni.
- Mit akarsz tőle? - érdeklődöm nem éppen kedvesen. Fogalmam sincs Kilian említett-e korábban Sebastiant. Mert őszintén szólva az ilyesmire nem nagyon figyelek. De még ha mondott is, az, hogy neki valaki szimpi elsőre semmit nem jelent. Ott van például Brooke. Ő is mekkora nagy haverja volt, aztán simán hagyta, hogy Anderson beszóljon neki, és bántsa. Szóval ilyen emberekre Kiliannek nincs szüksége, és ha szükséges, elbeszélgetek külön-külön, minden ismerősével, csakhogy felmérjem a terepet. Ez az idétlen, hosszú hajú csávó is csak akkor tudja meg, hogy Kilian nincs is itt, ha a kérdésre jól válaszol.

Megtalálom az ajtót, közlik pillanat, türelmesen várok. Várok... de csak kinyílik az ajtó, igaz, nem kitárják, hanem csak kilesnek rajta szinte de annyi baj legyen, jó a kedvem.
Be is mutatkozom, de a kezem nem fogadja el, összepréselem az ajkaim és visszaveszem, hogy hát majd máskor.
A kérdés kissé meglep, meg a hangvétel is meglepne, ha Kilian nem ecsetelte volna hogy milyen szemetek vele az egyetemen. Zin jó barátnak tűnik, el is mosolyodom.
-Gondoltam meglátogatom, mert erre volt dolgom. Meg akartam kérdezi áll-e még a szerepjéték meg a franciaóra. Meg úgy gondoltam beszélgetünk egy kicsit, mint a múltkor. Szóval, beszélhetek vele? - Kérdezem, mert nem világos hogy nincs benn, azt sem tudom mekkora egy ilyen szoba vagy lakás itt. Lehet csak fürdik.
Közben félredöntöm a fejem, nem épp úgy nézek ki mint Anderson vagy a hasonló alakok, így nem félek attól azt hiszi zaklatni akarom a srácot.

Takarítok és megzavarnak. Ez sohasem jó, mert ha egyszer abbahagyom, akkor nehezen kezdek bele újra. De nem tudom ki áll az ajtó mögött, és lehet, hogy fontos, így miután megigazítom magam, ajtót nyitok.
Idegen a srác és Kiliant keresi. Rögtön el kéne küldenem helyette kérdezgetek. Fura vagyok én is. De a helyzetet mégis csak az rontja leginkább, hogy vigyorog. Minek örül ennyire? Én neki egyáltalán nem örülök, megzavart és ráadásul teljesen feleslegesen, mert Kilian nincs itt. De azért meghallgatom kicsoda, micsoda és mit akar. A felét sem értem amúgy. Milyen francia óra, és mit akar szerepjátékozni, nem az oviban vagyunk, hogy papás-mamást... papás-papást játszanak. És nem, ehhez nincs is kedvem. Szóval meghallgattam, és ennyi.
- Nem, nem beszélhetsz vele. Mert nincs itt, és nem mondta mikor jön vissza- részemről ezzel a dolog letudva. Be is csukom szépen az ajtót, az sem zavar ha orrba verem, elvégre az ő baja, ha túl közel állt az ajtóhoz. Viszont ekkor eszembe jut valami, így kinyitom az ajtót újra és megszólalok - Esetleg felhívhatod telefonon... És ha már megteszed, mondd neki, hogy elfogyott a kedvenc fertőtlenítő szere.
Aztán becsukom újra az ajtót. Elégedett vagyok, így ha felhívja Kiliant nekem egy gonddal kevesebb. A takarítástól viszont elment a kedvem, pont ahogy jósoltam. Kifújom a levegőt és szétnézek, hogy most mi a francot csináljak. Munkát kéne keresni, de a szememet is pihentetni kéne, a kettő együtt meg nem megy, nagy dilemma. Elvégre a munka pont a szemem miatt kell. A hajamba túrok, úgy gondolkozom, végül úgy döntök, ha már más nincs, akkor megajándékozom magam egy kis lustálkodással. 5 percnél tovább úgy sem fogom bírni a semmit tevést.

-Hm. - Hümmögök fel és felszalad a szemöldököm, Kiliannak tényleg ez a mufurc srác a legjobb barátja? Mikor Kilian olyan... laza meg... nos... szóval másabb. De főképpen szociálisabb.
Erre nem becsukja az ajtót? Be sem hív hogy várjam meg vagy valami? De kis tapló... Na de nem adom fel, ha már ide jöttem és megtaláltam a szobát nem engedek juszt se! Ha harc hát legyen harc Zin barátom, nem ismersz te még engem!
-Nem tudom a számát. Ha tudnám, szerited csak úgy random jövök okoska? - kérdezem de vidám a hangom, nem tud felbosszantani. Azért se.
Kopogtatok komótosan közben beszélek, aztán sem hagyom abba.
-Teh, Zin, igazán meg szeretném várni, beengednél? Különben kopogtatni fo-gok-kop-kop.... - Vigyorgok, megbánja hogy ilyen elutasító, az agyára megyek akkor. Kilian barátja, tuti türelmes. Ha nem, akkor most megtanulja, kész. Nincs apella.
Ha kinyitja az ajtót kap egy vigyort és elégedetten oldalazok be, ha hagyja. De gondolom hagyja, különben az idegei elpattannak mint a túlfeszített hajszál, mert olyan leszek mint egy kopogó szellem. Körülnézek, nem lep meg hogy ekkora a rend. Kilian és a gyógyszerszag szeretete...
-Valahogy pont így képzeltem Kilian szobáját... - Kuncogok, mint egy patika... vagy kórház. Fúj, nem inkább csak egy tiszta szoba, jajaja.
-Miben zavartalak meg hogy ennyire bezárkóztál? Így... csendes magányodban... - Remélem nem recskázott, az kínos. Már neki, mert én röhögni fogok.

Ne hümmögjön az olyan bugyuta. Ráadásul kötekedik is. Tudom is én, hogy milyen idióta szokásai vannak? Kilian újabban szájon csókol, én nem lepődök meg azon sem ha a barátai hívás nélkül beállítanak. De ha ezen múlik, nem bánom. Becsukom az ajtót, keresek egy tollat, papírt, a telefonomból kinézem Kilian számát, ráfirkantom a papírra, aztán visszasétálok az őrült kopogóhoz, ajtót nyitok, és ezúttal ő is kap tőlem, egy mosolyt. Csakhogy ne érezze magát annyira rosszul.
- Nesze, itt a száma - nyomom a kezébe a cetlit, és újból becsapom az ajtót. De még kikiabálok neki:
- Ne felejtsd el a fertőtlenítőt!
S most már tényleg elégedetten indulok meg az ágyam felé, hogy jól megérdemelten pihenjek. Ha még 1 percig hallgatnom kell ezt a szerencsétlent akkor tényleg ideges leszek. Márpedig, nem adja fel, próbálkozik. Megforgatom a szemem, nagyot sóhajtok, elszámolok vagy 4x tízig, aztán egyszerűen bekapcsolom a hifit. Amiből fel is csendül az éppen aktuális kedvencem jó hangosan, és ideget nyugtatóan. Remélem a lényeget kihallja belőle ő is, és eltűnik. Én pedig felteszek egy adag kávét főzni, mert erre inni kell egy jó feketét. Egészen belefeledkezem, még táncolok is, meg énekelek együtt - elvégre kit zavar, hogy nem tökély a hangom? - az előadókkal, a Fxxk U-t pedig egyenesen kiabálom. Eszméletlen jó kedvem lesz ettől. Dobolok a pulton meg mindenféle, amit emberek között nem tennék meg. Aztán amikor lemegy a szám, teljes meggyőződéssel, hogy már nem kell betolakodótól tartanom, az ajtóhoz lépek, kinyitom, hogy aztán ismét elégedetten megállapítsam. A terv működött. Vagy nem?

Kopogtatok hogy engedjen be, erre kiadja a számát.
-Kössz. - Ere megint becsukja, de nem izgat, kopogtatok tovább. - Mint mondtam megvárnám. Biztos mindjárt jön. - Közben elmentem a számát és csörgetem, de nem veszi fel.
-Nem veszi fel, küldjek neki sms-t hogy kell a fertőtlenítő? - Kérdezem a falnak dőlve de az ajtónak beszélve hangosan.
-Amúgy nem kínos hogy mindenki azt hallja mit beszélgetünk? Te valami elnök vagy nem? Nem kéne példát mutatnod, hmm? - Kérdezem szórakozottan.
Felkapcsolja a hifit, ó, hát kihívás. Márpedig én megvárom Kiliant. Hangosan kezdek kiabálni, hadd hallja a folyosó is nem csak ő.
-Kilian szerinted örülni fog hogy ennyire bunkó vagy a barátjával? Elvileg a legjobb barátja vagy, gyakorlatilag nem is tudom. Lehet azért nincsenek barátai mert te nem hagyod? - Kérdezem kihívóbban, de mosolygok. Biztos nem ezért, sejtem hogy más miatt, de csak piszkálódom.
Hagyom egy kicsit nagyon tombol, lehet meg sem hallott. Épp smst írok Kiliannak, hogy itt vagyok nála és Zin elhasználta a kedvenc fertőtlenítőjét, vegyen haza fele, ha tudom megvárom.
Aztán nyílik az ajtó.
-Nah, végre, bemehetek akkor? Az sms-t elküldtem. - Mutatom a mobilom hogy "üzenet elküldve". Nem okostelefon de azért erre még képes. Persze mosolygok elégedetten, tudtam én hogy nem bírja ki.

Hallom, hogy valamit kiabál, de nem különösebben érdekel mit. Őt nézik majd hülyének, amiért még próbálkozik. Tőlem már valószínűleg megszokták, hogy ilyen vagyok, tehát nem tüntet fel rosszabb színben, nem kell aggódnom. Sőt, talán még jót is tesz, erősíti a rólam kialakult - egyébként teljesen téves - képet. Bekapcsolom a zenét, és pillantok alatt meg is feledkezem, arról, hogy mennyire bosszantott. Felteszek egy kávét, az illata hamar körbe lengi a helyiséget. A szövegnek az a bizonyos része, pedig kioldja belőlem a feszültséget. Ezért is leszek olyan könnyelmű, hogy kinézzek az ajtón, aztán meglepődjek, hogy a szerencsétlen még mindig itt van. Annyira hihetetlen a dolog, hogy még a szemüvegem is leveszem, hogy megtöröljem, és anélkül is pislogok kettőt. Megjegyzem szemüveg nélkül akár azt is ráfoghatnám, hogy nem látom - bár ennyire még nem rossz a szemem, a hangsúly a még-en van. Visszateszem a szememre a szemüveget, és úgy próbálom elolvasni a telefonja apró kijelzőjét, de ez meghaladja jelenleg a képességeimet, így rábólintok - ne legyen már feltűnő.
- Miért vagy még itt? - kérdezem kissé mérgesen, aztán kinézek, hogy nincs-e sehol senki, mégis csak gáz lenne, ha meglátnák, hogy beengedtem egy ilyen akárkit... Viszont az, hogy még itt van igazolja, hogy Kilian barátja (vagy nagyon meg akarja verni, de abba nekem is lesz beleszólásom), és ha így van, akkor lehet, hogy a szőke... khm.. fekete barátom, megharagudna, amiért kizártam az ismerősét.
Így miután meggyőződöm róla, hogy senki sem lát - ovis elképzelések, ha én nem látlak te sem, csak ugye a szemem, nem a legmegbízhatóbb - kelletlenül kitárom az ajtót és beengedem, de gyorsan be is csukom az ajtót. Átterelem a konyhán, be a szobába ahol az ágyak vannak. Az enyémen ott van Alfi az elefánt, de nem túl feltűnő, egyébként is Kiliané felé intek.
- Az Kilian ágya, oda leülhetsz. A kávé az enyém, te nem nyúlsz a cuccaimhoz és nem szólsz hozzám - közlöm a tömör szabályokat, majd a konyhába megyek, hogy töltsek magamnak egy nagy bögre feketét. Azzal a kezemben sétálok az ágyamhoz, leülök a hátam a falnak vetve, és kortyolni kezdem a számomra éltető nedűt.

Hmm, úgy fest nem hallja mit kiabálok, ejj. Nem baj az smst megírom, úgy sem pötyögök olyan gyorsan. mire végzek ki is nyitja az ajtót, mosolyogva dugom a képébe hogy elküldtem az sms-t.
-Mondtam. Megvárom míg megjön, amúgy nem vette fel. Lehet mindjárt itt van. - Vigyorgok a képébe.
Vigyorgok hogy körbepillant, nem tudom mitől fél. Bár lehet arra kíváncsi hányan jöttek ki szólni hogy ne zajongjunk, én ugye nem ismerem őt. Igazából Kiliant se nagyon, de hát ezen akarok változtatni.
Mikor beterel mondom amit régebben akartam, tehát hogy nem lepődök meg hogy ez Kilian szobája és kérdem meg mit csinált ami ekkora magányt igényelt, hogy nem akart előbb beinvitálni.
Persze csak kuncogok hogy milyen önző. Őszinte, legalábbis a bunkó emberek általában azok, így nem zavar. Persze nem jelenti azt hogy szót is fogadok. Lehuppanok Kilian ágyára, körbenézek a szobában, hol élnek ők kettecskén. Mikor elfeküdt zaklatom tovább. Nehogy már kussban üljünk, amúgy is. Jól esik piszkálni.
-Szóóóval Zin. Mióta ismeritek egymást Kiliannal? - Kérdezem meg, ez amúgy is érdekel. Közben laza terpeszben ücsörgök, támasztva az alkarjaim a combjaimon és felé fordulok előrébb görnyedve. Bár rájövök hogy ez még fáj és inkább kinyújtom a hátam hátrébb dőlve és megtámasztva magam. Azért az oldalam még sajog....

- Remélem is - motyogom az orrom alatt, mert ha ez a sügér tényleg megvárja... Szóval Kilian siess haza akárhol is vagy. Bár szerintem az, hogy nem vette fel, egyáltalán nem ezt jelenti, viszont nem akarok belegondolni, hogy mi mindent jelenthet. Pontosan ezért nem is hívom én, mert isten tudja miben zavarnám meg, amit pedig nem akarok.
Kelletlenül de beengedem Sebastiant, azt hiszem így hívják, de csak miután meggyőződtem róla, hogy senki sem lát. Gyorsan zárom be mögötte az ajtót, aztán útba igazítom, bár amúgy nem nagy a szoba. Középen ott az üres ágy, arra is ülhetne, de akkor ugye túl közel lenne hozzám, ezért is küldöm Kilianére, miközben közlöm vele a többi szabályt. Bízva abban, hogy most már nyugtom lesz tőle, töltök magamnak kávét, és visszatelepszem az ágyamra, hogy jól megérdemelten pihenjek. Sebastian azonban, egyáltalán nem fogta fel, amit mondtam neki, és pont ezért kezdem érteni, hogy miért is jönnek ki Kiliannel. Már persze... ha tényleg kijönnek, de az eddigi - idióta - viselkedése alapján kezdem elhinni, hogy tényleg összebarátkoztak. Idegesítő a hangja, ahogy a fülembe jut, össze is szorítom a szemem, mintha ezzel kizárhatnám a tudatomból. Lassan fordulok felé, úgy mérem végig, hogy vajon válaszoljak-e neki, vagy sem. Végül persze győz a józan ész. Ha ebben is olyan, mint Kilian, jobb ha válaszolok, különben az őrületbe kerget majd, mert az ilyeneken valahogy nem használnak a gyilkos pillantások. Igaz, azért bepróbálkozom eggyel, hátha, de nem bízom a sikerben.
Nagy levegőt veszek, és utána válaszolok neki.
- Amióta az egyetemre jár? Másfél-két éve? - megvonom a vállam, és belekortyolok a feketémbe - nem emlékszem pontosan.
Csak arra, hogy az elején szörnyű volt, hogy akkor is összezúztam a kezem, hogy akkor jöttem össze So Rával és... nem gondolom tovább. Inkább kávézom, és bár nem nézek Sebastianra mert minden figyelmem a bögrében gőzölgő feketéé, várom az újabb kérdését.

Kuncogok, de antiszociális, durvább mint gondoltabb, de valahogy szórakoztat. Kilian legjobb barátja? Meg akarom őket együtt nézni. El nem bírom képzelni, komolyan.
Beszélek hozzá miután beenged, folytatva az eléggé egyirányú kommunikációt, de nem zavar. Előbb utóbb csak válaszol, higgye el könnyebb lesz neki is. Meg beszélgetni jó! Amúgy is érdekel ő kicsoda-micsoda, általa Kiliant is jobban megismerem.
A gyilkos méregetést is mosolyogva tűröm, már benn vagyok, nem fog kidobni, szóval mondhatni nyeregbe vagyok, mosolygok tovább bosszantóan. Haha.
-Azt hittem régebb óta. - Lepődöm meg kicsit, valahogy a legjobb barátok kérdésre mindig sok-sok évet kapok. De mosolygok is, biztos nagyon egy hullám hosszon lehetnek akkor. Kicsit mint Josh meg én.
-És hogy barátkoztatok össze? Csak mert... Valahogy más világnak tűntök. - Bár lehet vele is úgy ismerkedett meg Kilian hogy fel akarta szedni. Ki tudja! - Vagy te is rendezőnek tanulsz, úgy? - Érdeklődöm meg mit is tanul, kissé burkoltan, én nagyon beszélgetős kedvemben vagyok pechére, de hát annyi baj legyen, csak átragad. Vagy nem.

//Úúú, te vagy a 200. hsz-em a hónapban ^^ *büszke fej* Már csak ezért is zaklatlak haha xD//

//Nekem ez a 86. hszm XD Grat amúgy ^^//

Nem hiszem el, hogy az lesz a mai programom, hogy Kilian idióta haverját szórakoztatom. Ezért Kilian jön nekem eggyel. Még nem tudom mi lesz az, de tuti kitalálok valamit. Ezért muszáj. Bár vele meg nem akarok kitolni. Nehéz ügy, és mindenképp én vagyok az áldozat. Persze tisztában vagyok vele, hogy lehetnék nyitottabb, meg beszédesebb, de miért olyan nehéz felfogni másoknak, hogy nem akarok ilyen lenni? Miért kell erőltetniük? Akivel akarok, azzal beszélek. Ilyen Isabella, Kilian és Bree is. Meg Pap. De ő más, mert az teljesen természetes, ha valaki beszélget a... a... pótnagypapájával. Igen, ő a pótnagypapám. Szóval az más, de egy vadidegennel, ha nem akarok nem beszélek. Pedig de. Miért? Mert sejtem, hogy nem hagy békén. A gyilkos pillantásra is csak mosolyt kapok. Tudtam ám, hogy gyengeelméjű, de hogy ennyire! Na mindegy. Nagy levegőt veszek, és bízom benne, hogy néhány kérdés után kimerül a kíváncsisága és békén hagy.
- Egy szobában lakunk - megvonom a vállam. Nem akarok belemenni a részletekbe, hogy Kilian majdnem lehányt, és amiért ezt nem hagytam és kicipeltem a WC-be meg volt győződve róla, hogy kedvelem. Igazából csak szánalmas volt, de aztán ahogy beszélt közbe... Mindegy, mondtam, hogy ebbe nem megyek bele.
- Én grafikát tanulok - a válasz mellé biccentek a laptopom felé is, ami az íróasztalomon hever, ezzel jelezve, hogy számítógépes-grafikát, nem egyszerűt. Bár nem vagyok biztos benne, hogy ezt így össze tudja rakni - meg online-újságírást - fűzöm hozzá, és remélem, értékeli mennyire közlékeny lettem hirtelen. Igen. Nekem ez közlékeny. S csakhogy ne kelljen többet beszélnem újfent belekortyolok a kávémba.

// //

-Ez még nem indok. Nekem a volt kolesztársaim nem lettek a legjobb barátaim. - Somolygok, nem ezen múlt náluk sem szerintem. Persze ha nem akar nem kell kifejtenie, látszik rajtam hogy inkább megmosolygom a dolgot mint faggatózom.
-Az pontosan mit csinál? Mindenféle dizájnt weblapokhoz és hasonló? - Érdeklődöm meg, mert ezek az elnevezések nekem sosem voltak egyértelműek. De annyira nem kötött le soha hogy utána nézzek, de Zin ezt tanulja, megválaszolhatná.
-Akkor szeretsz írni, ez jó. - Ha már beszélni kevésbé ugyebár. - Már írsz is valamelyik oldalra? - Nem tudom melyik a fő szakja vagy mióta tanulja.
-Kilian mesélte hogy elnök vagy. Diáktanácsos elnök? - Kérdezgetem még aztán, nekem nem fáj, ő neki meg max kitolom a fájdalom küszöbét.
Közben nézelődöm, nézem mi van Kilian asztalán, ha világosan kivehető kié melyik. De rég voltam koli szobában te jó ég... Furán nosztalgikus is ami azt illeti. Pedig csak fél évet laktam benne és azt sem teljes időben. Na mindegy.

- Egyéni probléma - vonom meg újra a vállam. Nem érdekel, neki ki-hogy lett a legjobb barátja. Kérdezze majd Kiliant, neki biztos sokkal jobb a beszélőkéje és a történetet is sokkal színesebben adja vissza. Habár... Nem, nem jó ha Kilian fog róla beszélni, mert képes és belekeveri a történetbe amikor rám nyitott zuhanyzás közben. Ez persze önmagában nem lenne baj, de nem így mondaná el, hanem a nemi szervemről tartana kiselőadást, és annál kínosabb dolog a világon nincs. Kénytelen leszek beszélni. Az élet kegyetlen.
- Egy éjjel részegen jött haza, eltévesztette az ágyat, és majdnem lehányt, aztán amiért kivittem a fürdőszobába és helyrepofoztam... - felpillantok Sebastianra gyorsan, mert ez lehet nem hangzott túl jól - nem szó szerint!... Khm... szóval onnantól kezdve meg volt győződve róla, hogy mi barátok vagyunk. Csak mert részeg volt és beszélgettünk erről-arról... Nem lehetett levakarni... és idővel megszoktam...
Valami mosolyfélére húzom a számat, és megcsóválom a fejem. Ennyi. Megszoktam. Annyira, hogyha nincs itt, akkor hiányzik. tiszta beteg. De mindegy. A lényeget elmondtam remélem kielégítő volt, ennyit csak a HÖKben beszélek egyszerre, vagy ha valamilyen rendezvény van. Igaz, azok a megszólalásaim sokkal összeszedettebbek.
Nem tudja, mi az a grafika. Szomorú vagyok. Tényleg.
- Az a webdesigner. A számítógépes grafika az leginkább játékok és filmek grafikájánál használatos, de más területeken is használják, csak ott nem annyira elterjedt. Én motion graphics-re szakosodom - bár gondolom ezt sem tudja micsoda. De majd utána néz. Mondjuk, erről tudnék órákig mesélni, csak nem hiszem, hogy érdekli.
- Egy koreai hírportálra, de az nem fizet... Gyakorlaton meg az LA Timesnál voltam... - amire büszke vagyok, csakhogy nem maradhattam, miután lejárt a gyakorlatom. Pedig jó feedbacket kaptam, és szinte a semmiért írtam nekik is. Persze gazdasági válság van... tudom én. Ha már nem gyakornok lennék többet kéne fizetniük, és persze rögtön lett a helyemre más gyakornok. Beleiszom a feketémbe, mert nem akarok a pénzügyi helyzetemen rágódni. A kávém viszont elfogy, és én szomorúan pislogok a bögrébe. Felállok, és kimegyek a konyhába, hogy töltsek egy újabb adagot. Az ajtóból viszont visszafordulok.
- Amúgy kérnél te is? - tudom, hogy azt mondtam, hogy nem kap. De jobban belegondolva, amíg iszik addig sem tud beszélni. Nagy könnyedség lenne.

-Nem így érettem! - Nevetek fel, elvégre nekem Henry a legjobb barátom és mióta megszületett imádom. De látom elgondolkodik, várok kicsit és meg lesz a gyümölcse, mesél.
Elmosolyodom, kuncogok, így már érthető a dolog. Kilian szerethető valakinek tűnik.
-Kilian nagyon gyorsan barátkozik, ez tény. - Mosolygok, hát beszéltem vele pár szót és már mindenfélét kölcsön adott volna és hasonlók.
-Ó. Bocs. - Hát valóban nem tudom mit csinál a számítógépes grafikus... - Értem. Akkor tudsz animált filmeket csinálni? Ez érdekes. - Bár én szeretem a valós elemeket, de vannak amiket csak animáltan lehet létre hozni szépen.
Az említett valami semmit nem mond és már visszamondani sem bírnám, szóval csak mosolygok hogy megosztotta velem, inkább ezt értékelem, mint az információt magát.
-Jól hangzik, legalább tudod az anyanyelved is használni. Bár neked az angol is az nem? - Szépen beszél, meg lehet ez csak nekem érdekes kérdés, de jól eső érzés kétnyelvű társaimmal közösséget vállalni. - És hogy tervezed, ha megvan a diploma, visszamész? - Ha jó volt ott dolgozni miért ne? Bár lehet másra vágyik.
-Nem, köszönöm, ritkán iszom kávét. Most nem kívánom, de kedves hogy megkínálsz! - Mosolygok rá, na ugye hogy nem olyan bunkó. Nem sejlik fel bennem a gyanú, hogy a számat akarja befogni vele. Én naiv.
Megvárom míg visszajön, közben emésztgetem a hallottakat. Az elnökségre nem felelt, lehet nem akar róla beszélni. Ki tudja, de akkor erről nem kérdezem.
Ha visszajön hagyom párat kortyolni aztán csevegek tovább.
-Amúgy Kilian jobban van? Már... mondta hogy szakított a fiújával és nehezen lép tovább. Gondoltam hogy elhívnám valahova kikapcsolódni, de a filmeken kívül nem tudom mi kötné le igazán. Te jobban ismered, tudsz ajánlani valamit? - Jut eszembe, jó lenne meghálálni hogy feldobta a napom, mert hát elég nyomott voltam. Jól esne viszonozni.

Nem igazán érdekel, hogyan értette, de mindegy. Elmondom neki, az én verziómat, így ha szerencsém van Kiliant már nem faggatja és a kínos perceket is megúszom. Szörnyű, miket kell tennem azért, hogy.. áh, meddő téma.
- Nem barátkozik, egyszerűen azt hiszi, mindenki a barátja, amíg nem bántják - én legalábbis így vettem észre. Én mondjuk nem verekszem. Minden tévhittel ellentétben. Nem mondom, hogy soha nem tettem, de az olyan, mintha egy másik életben lett volna. Megváltoztam. Vagy legalábbis ezt szeretném hinni.
Valamiért mesélek neki, sokkal többet is, mint kéne, bár furcsamód érdeklődő, így válaszolgatok, s mivel a téma közel áll hozzám, mégsem túl személyes, könnyebben beszélek róla.
- Valami olyasmi. Bár inkább csak megvalósítom, amit mások kitalálnak, de a valóságban nem kivitelezhető, esetleg nem létezik... Láttad a tejszelet reklámot? - kérdezem meg, felé fordítva a fejemet. Igaz, az a reklám nagyon gáz, és tök idétlen, ahogy a tejszelet táncol a hűtőben, meg kiugrál, de a tejszeletet akkor is én csináltam belőle, és igenis büszke vagyok rá. De ha nem látta, akkor mindegy. Mert nem olyan lényeges. A másik szakom kapcsán pedig a nyelv téma is szóba kerül. A kérdése pedig érdekes. Elgondolkozom rajta. Anyanyelvnek számít-e esetemben az angol?
- Nem tudom. Olyan 5 évesen kezdtem az angolt, az nem igazán anyanyelv... vagy igen? - ez nem olyasmi, amin agyalni szoktam. Megtanultam, és gond nélkül használom, hiszen éjjel-nappal ezt használom. Koreaiul nem nagyon van kivel beszélni. Csak azért nem felejtettem belőle sokat, mert sokat olvasok és filmezek, meg ugye írok. De beszélni? Azt nem szoktam. Csak ha anyám, elég jól van... de az olyan sűrűséggel fordul elő, mint a hó Los Angelesben.
Úgy döntök kell még egy kávé, de az újabb kérdés megakaszt. A bögrére meredek, és erősebben markolom a fülét, mint eddig.
- Nem megyek vissza. Nincs hova - válaszolom és örülök, hogy a konyhába mehetek. Vadul töltöm a kávét, ki is fröccsen egy kicsi, így kénytelen vagyok feltörölni. Jó, hogy nem kért, lehet ráönteném visszafelé menet, de ezt most megússza. Leteszem a bögrét, aztán kinyitom az ablakot, mert késztetést érzek rá, hogy elszívjak egy szálat. Igaz, a koliban tilos, de ez engem sosem zavart. Kihúzom az íróasztalom fiókját, és kiveszem a dobozt, meg az öngyújtómat.
- Te biztos nem dohányzol... Tök egészségtelen - mondom teljes meggyőződéssel, elvégre ha Kilian barátja, akkor biztos ez is nagyon fontos neki. Nekem is csak... ööö... hát mindegy. Az ablakba ülök, rágyújtok, és felveszem a kávémat is. Nincs is ennél jobb. kényelmesen ülni az ablakban egy bögre kávé és egy szál cigi társaságában. Mondjuk Seb nélkül ez is jobb lenne, de már egészen elfogadtam, hogy itt van. A kérdései még mindig idegesítőek, de legalább már van mindenféle nyugtatóm.
Mi van Kiliannel? Pislogok rá nagyokat. Fogalmam sincs.
- Hmm - ezek szerint, megint frankón annyira magammal voltam elfoglalva, hogy nem vettem észre, hogy baja van? Vagy ez a valódi ok, hogy befestette a haját? - Szerintem jól van... - de a hangom bizonytalan. Inkább szívok egyet a cigimből, közben meg tovább agyalok. Ha összehasonlítom a legutóbbi állapottal, akkor tényleg jól van. Ugyanakkor az is igaz, hogy annyira vagyok jó az ilyesmi megállapításában, mint a női logika követésében. Tehát, nem mérvadó, hogy mit gondolok.
- Vidd el bulizni. Folyton arról beszél, hogy menne, vagy csináltass magadnak tetkót... - Utóbbin jól szórakozom, a kezem a számhoz kapom, hogy ne röhögjek hangosan. De még mindig abszurdul hat, hogy rám akart tetkót. Bah, pfuj. Inkább kávé, aztán cigi. Egész jól megy ez a beszélgetősdi. A végén még szociális leszek.

-Hmmm. - Ezen elgondolkodom, lehet benne valami. - De így adja a legtöbb esélyt arra, hogy valóban találjon olyanokat akik kedvelik. Nem? - Ha befele fordulna és gyanakodna, nem ismerkedne, nagyon nehezen találna barátokat, főleg hogy sokan félreértik hogy meleg. De lehet nem.
-Nem nézek televíziót. Miért kérded? - Kérdezek vissza, mert érdekel miért hozta fel.
-Attól függ mennyit beszéltek hozzád angolul. Szerintem könnyen lehet az anyanyelved, olyan tizenkét éves a határ, ha jól emlékszem. - Válaszolok neki, nem emlékszem teljesen pontosan a korhatárra, de azt tudom hogy ő benne van. - De mivel a kiejtéseden nem hallani hogy ne lenne, így szerintem igen. Szoktál angolul gondolkodni meg álmodni? Azt mondják az is elég meghatározó. De a fő kérdés te annak érzed-e. - Mosolygok, én sokszor álmodom franciául. Bár ezek spekulációk, de lehet alapja.
Aztán csak pislogok, megszűnt a munkahely? Kár érte. Bár eléggé megakadt a mozdulatban, lehet másra mondta? De elég kényesnek tűnik a dolog, inkább erre nem kérdezek vissza.
Kuncogok.
-Kiliant dohányzás közben ismertem meg. De inkább csak akkor élek vele ha ideges vagyok vagy buli van, tény. - Mosolygok. Nem mondanám magam dohányos embernek.
Aztán ha már felmerült közös ismerősünk, kérdezek róla.
-Gondolod? Nem is tudom... - Harapok az ajkamba, azért az az elszólalása az öngyilkosságról elég durvának hangzott, meg a szülei... meg most a szakítás, az elvonó. Nem is tudom, szerintem nem. De lehet ezek régebbi ügyek, de akkor miért tudok róluk csak úgy? - Nekem úgy tűnt foglalkoztatják a rossz dolgok amik érték, bár próbál nem foglalkozni velük. De az nem biztos hogy jó taktika. Mondta hogy hülyeségeket csinált, szóval lehet nem beszél róla konkrétan de... beszélgess vele többet szerintem. - Nem beleszólni akarok, inkább csak aggódok a srácért. Rendesnek tűnik.
-Az miért szórakoztatná ha én kapnék egy tetkót? - Kuncogok. - Nem kössz, de a buli az jól hangzik. Van valami kedvenc zenekara? Vagy stílus amit jobban preferál? - Akkor úgy válogatok. Meg olyan hely kéne ahol sok a fiú... nehogy rám fanyalodjon szerencsétlen, az mindkettőnknek kellemetlen lenne.

- Meg arra, hogy beverjék a képét... - elhúzom a számat. Főképp mert inkább az enyémet verte Anderson, és ez még mindig fájó emlék. Na nem azért, mert fájt, hogy ütött, hanem mert akkor, ott, nem üthettem vissza, és azóta sem volt alkalmam laposra verni.
- Nem fontos - válaszolom. Ha nem látta, akkor lényegtelen. Mert ezután sem fogja megnézni, lévén már nem adják. Szóval kicsit nehézkes lenne. Bár nekem megvan gépen, mert hát ugye én csináltam, de az meg olyan izé, ah így felhozom. Inkább csak legyintek, felejtse el, nem is kérdeztem semmit.
Figyelem, amit a nyelvről mond, és bólogatok is néha, hogy értem. Valami hasonlót én is olvastam, de nem igazán foglalkoztam vele.
- Akkor az - válaszolom, és próbálom magam rákényszeríteni, hogy koreaiul gondolkodjak, de nem igazán megy. Angolul beszélnek hozzám, angolul válaszolok, az agyam automatikusan vált. Ezek szerint igaza van, és már az anyanyelvem. Furcsa ezt így kimondani, de egyáltalán nem a rossz értelemben.
A következő téma, nem igazán fekszik, és örülök, hogy nem kérdez bele, nem faggat, mert nem lenne tőle jobb semmi sem. Ezért is kell rágyújtanom, mert a témától feszült leszek.
Meglep. Nem hittem volna, hogy dohányzik, elvégre Kilian barátja, vagy mi. Igaz, én is az vagyok. De amikor megismertem pont le voltam szokva. Ez de hülyén hangzik... De így volt. S ha már szóba került, ő lesz a téma, meg az állapota, amiről nem igazán tudok. Sebastian pedig meglep. Nem azzal, hogy többet tud, hanem, a javaslatával. Beszélgessek többet Kiliannel, mert nem jó ha elkendőzi a problémákat. Van ebben némi irónia.
- Mindenki csinál hülyeségeket, ez az élet része - megvonom a vállam. Nem, én az ilyen beszélgetésekre nem vagyok jó. Arra ott van a pszichológusa. Én még azzal sem tudtam beszélni nagyon sok mindenről, hát miért lennék jó abban, hogy Kiliant hallgassam? Nagyot szívok a cigimbe, és megállapítom, Kiliannek jobb nélkülem, ha a problémáiról van szó.
- Passz. Nekem valami testvérségről papolt meg tetoválásról, nem igazán értettem - felelem, könnyedén, ahogy lepöccintem a hamut a cigim végéről kintre. - Ha jól emlékszem rockot említett, de nem igazán tudom. Nagyon megváltozott...
S ez a tény valahol szomorú. A régi Kiliant már tudtam kezelni, de az újon nem igazodom ki olyan könnyedén. Jöhetne már. Főként mert leég a cigim, és nem akarok még egyre rágyújtani.

-Hát... de akinek nem tetszik a nemi vonzódása és hasonlók az így is úgy is beleköt, már szerintem. - Szalad össze a szemöldököm, nem értem miért bántják, hát a mai világban komolyan... szinte már sikk. Mert úgy hiszem ezért bántják mert meleg és mert Kilian is erre utalt.
-Jól van, ahogy gondolod. - Döntöm félre a fejem, továbbra is érdekelne mit akart vele mutatni, de ha nem hát nem.
Elmosolyintom magam, nem tévedtem, tényleg kétnyelvű.
-Szoktál Koreába menni? - Nem vagyok benne biztos hogy a "haza" szó megfelelő lenne, így inkább így kérdezem.
Beszéletünk, igen ki merem jelenteni, és szóba hozom Kiliant.
-Természetesen, kellenek is a hülyeségek de nem mindenfajta. Van ami nyomot hagy és nem kellemeset. De a beszélgetés segít. - Jó, Henryvel nem ment tökéletesen és én például senkivel nem beszélgettem, de Phoenix óta ezt újragondoltam. Tényleg jót tesz. Josh-sal is jó volt, bár ott főleg az volt a jó hogy nem kellett mondanom semmit és megértett.
Összeszalad a szemöldököm, testvériség? Wtf... miket meg nem tudok.
-Igen? Miért, milyen volt? Azon kívül hogy szőke. - Mert ennyit én is tudok. De a rockot megjegyzem, akkor rockra viszem. Azt még szeretem is.

- Hagyjuk a gyökér rasszistákat... - ha jobban belemegyünk a témába még képes vagyok olyasmit mondani, hogy feldugom a baseball ütőmet az illető seggébe, ami igazán nem illene hozzám, viszont a véleményemet jól tükrözi. Vajon az rasszizmus ha a rasszistákat utálom? Igaz én sok mindenki mást is... Mindegy.
A reklámokat nem vágja, így nem tudom elmesélni, hogy melyikeket csináltam én, de nyilván nem is lenne érdekes, szóval jobb is, hogy nem faggatózik, és elfogadja, amit kértem. Ezután viszont meglep, hiszen ezt már kérdezte, és mondtam, hogy nem megyek vissza. Nézek is rá nagy szemekkel, azt fontolgatva, hogy hülye, vagy csak a gondolattársítással vannak problémái. Mert nyilván az előbb akkor valami másra gondolt. Vagy csak rossz a memóriája.
- Nem - közlöm röviden és tömören, és nagyot szippantok a kezemben lévő bűzös rudacskából. Néha úgy érzem, át kéne szabatni a fejemet, hogy ne látszódjon a származásom. A baj csak az, hogy túl jól nézek ki ahhoz, hogy ezt megtegyem. Oké, a szemüveg sokat ront az összképen, de azon tudok változtatni, csak össze kell gyűjtenem rá a pénzt. Le is veszem most, és az éjjeli szekrényemre ejtem, majd elnyomom a cigit a párkányon. Nem dobom el, hanem a dobozba teszem, és kiveszek egy újabb szálat, hogy arra is rágyújtsak.
- Nyilván... - ezt a beszélgetés segít dumát rengetegszer hallottam. Bizonyos esetekben még használtam is, és valóban nem volt rossz. Ártani sem ártott, de ettől még nem könnyebb. A múltam pedig nem változna meg tőle, sőt, ha elmondanám bárkinek is, akkor nem játszhatnám, hogy soha meg sem történt, s valamiért meg vagyok győződve róla, hogy az rosszabb lenne.
Azon, hogy milyen volt Kilian egy kissé elgondolkodom, aztán azon kapom magam, hogy mesélek róla.
- Félénkebb. Sokkal félénkebb. Akkor is állandóan fecsegett, de más volt, érezni lehetett rajta, hogy nem biztos magában. Könnyű volt elbizonytalanítani, mindenért bocsánatot kért és nem vállalta fel azt sem, hogy meleg - bár gondolom ő sem tudta, én meg aztán pláne nem. De amikor kiderült sem zavart. Egyszerűen nem látom benne a problémát. Persze, az más volt, amikor rám nyitott, vagy amikor legutóbb hozzá nyomta a száját az enyémhez. Viszont ha nem csinál hülyeségeket, ha én nem vagyok része a szexuális életének, akkor tőlem azt csinál, amit akar.

-Jól van, persze. De attól szerintem nem baj hogy barátkozik, igaz, talán túl barátságos is, de hát na. - Vonok vállat, szerintem Kilian inkább legyen ilyen, mint hogy magába roskadjon vagy valami.
Én az előbb az online újságra gondoltam, nem Koreára, így nem értem miért néz rám ilyen furán. Össze is szalad a szemöldököm, de a mimikámmal meg egy rövid fejrázással jelzem nem fontos, mond egy nemet és ennyi. Annyiban is hagyom, valahol máshol jár gondolatban szerintem.
-Te vagy a legjobb barátja. - Emlékeztetem csendben, ki más beszélgessen vele komolyan ha nem ő? Én is megtehetném de basszus... most fogom másodjára látni a srácot.
Rákérdezek milyen volt Kilian, szerencsére mesél, érdeklődve hallgatom.
-Igazán? Most nagyon közvetlen. És nem is titkolja, hogy a fiúkat kedveli. Azt hiszem fel akart szedni... - Kuncogom el magam, nekem ez kissé durva élmény volt, de mivel nem történt semmi csak szórakoztat. - De akkor ha magabiztosabb az jó, lehet elfogadta magát, az sokat számít. Amúgy meddig jártok még ide? - Kérdezem a sulira, lehet már nyáron sem maradnak, most hogy ebbe belegondolok. De gondolom Kilian még igen, különben nem hív az egyetemi programokra. - Nyáron amúgy nem itt laktok nem? - Nem tudom lehetne-e maradni tudtommal nem, de ki tudja.

Sóhajtok egyet. Nem tudok ezzel a "de hát na"-val mit kezdeni. Kilian barátokat akar, nyilván mert régen nem voltak neki... Nekem meg nem is igazán hiányoznak. Persze ezt rögtön cáfolja, hogy Kilian igenis hiányzott, amíg nem volt itt. De biztosan tudom, hogyha nem jön vissza, azt is kibírtam volna. Nem volt trauma, hogy nincs itt, egyszerűen csak unalmas volt nélküle, az nem ugyanaz, mint kötődni.
- Mondja ő... De nem vagyok az - egy legjobb barát nem olyan mint én. Fogalmam sincs, milyen pontosan, de azt tudom, hogy nagyon messze vagyok mindentől, amire ezt lehetne mondani. Pontosan azért, amit Seb is említ. Mert én nem beszélgetek vele, és nem kérdezgetem, mert azt sem vettem észre, hogy nincs jól - feltéve, hogy nincs... A filmekben, meg a könyvekben a legjobb barátok szavak nélkül is értik egymást. Én Kiliant akkor sem értem, amikor beszél, hát még ha csöndbe van?! Igaz, olyankor nem zavar, szóval az egy nagyon jó, ám ritka, állapot.
- És nem sikerült neki? - kérdezek vissza, mert nekem nem egyértelmű, hogy Seb melyik oldalt erősíti. A többire viszont csak bólogatok, én is úgy tapasztaltam, hogy közvetlenebb és vállalta is, hogy milyen - A közvetlenség korábban is meg volt... csak... nem is tudom...
Sóhajtok újfent, nagyon nehéz ezt elmagyarázni.
- Én még egy évig biztosan... Kiliannek még legalább két év, de ha masterre megy akkor több is - felelem elhúzott szájjal. Most, hogy elcsúsztam, nem vagyok biztos a masterben. Még három év egyetem az egyszerűen túl soknak látszik. De majd még nem látom. Elvégre jövőre abszolút semmi dolgom nem lesz, csak válaszható tárgyaim - pontosabban csak a hoki lesz, meg az újságírás vizsga. Legalább azt sikerült elintézni. Feltételezem azért, mert nem én vagyok az egyedüli késő... De ez lényegtelen.
- Július 4-ig ki kell költöznünk, aztán csak a gólyatábor kezdetekor jöhetünk vissza - mondom miután bólintok, hogy nem, nyáron nem itt lakunk. Furcsa lesz megint hazamenni, s egyelőre nem tudom, hogy örülök-e neki.

-Szerintem igenis annak tűnsz. - Somolygok amolyan sokat tudó mosollyal, pedig alig tudok bármit is. De tudom hogy kiállt Kilianért, verekedett érte, támogatja, vele van. Kell ennél több? És a kezdeti "nem engedlek be" procedúrát is annak vettem, hogy tesztelte mit akarok Kiliantől. Mondjuk nem vagyok verőlegény alkat, de az óvatosság sosem baj.
-Hát nem. De megbeszéltük hogy őt nem zavarja hogy én a lányokat nézem, engem meg az nem zavar hogy ő a fiúkat. - Mosolygok, nem, nem randi kapcsán jöttem. Ez szimpla haverkodás.
-Csak? - Engem érdekel mit akar mondani, noszogatom kicsit, hogy mondja csak.
-Értem. - Mosolygok, mert nekem jó hír hogy Kilian akkor még marad egy darabig. Én ugyanis nem szándékoztam hazaköltözni Londonba, főleg hogy Henry is Los Angelesben gondolkodik.
-Óh... - Ez kicsit lehangol, ki tudja merre lakik Kilian. Meg ez a Zin is jó fejnek tűnik, valószínű szeptemberben fogom látni újra. Kár. - És Kilian messze lakik, nem tudod? - Jó mondjuk van kocsim, hát pár várossal odébb sem számít de azért jó lenne ha nem kéne órákat utazni. Meg akkor hátha elmegyünk párszor koncentre.

- Pff - horkanok fel, most komolyan 5 perc után akar elítélni? Vajon mit mondott neki rólam Kilian, hogy ilyen nagy véleményt alkotott? Inkább nem is gondolok bele, egész biztos, valami szörnyen nagy tévhitet osztott meg vele.
- Világos - felelem, mert ezzel én is így vagyok. Kilian tőlem nézhet a (többi) férfiakat, én maradok a nőknél... egy nőnél? A hajamba túrok, és szívok egy újabb slukkot, nem akarok a nőkre gondolni, újabban megint csak a vörös jut róluk eszembe, és bár a barátom ő is, kezd ijesztő lenni, hogy mennyit gondolok rá.
- Nem tudom... más volt - megvonom a vállam. Én tényleg képtelen vagyok az ilyesmit szavakkal kifejezni. Ehhez valami különleges képesség kéne, ami nekem nincs. Ne is várja tőlem, hogy elmagyarázom. Tisztában vagyok a korlátaimmal, ez pedig, határozottan nem megy.
Témát váltunk, ő a koliról kérdez én válaszolgatok, közben meg elszívom a cigimet. Ez már kettő. A fene. Elnyomom a csikket, aztán az előzőhöz hasonlóan a dobozba teszem. Lemászom az ablakból, de még nem csukom be, várok, hogy teljesen kiszellőzzön.
- Fogalmam sincs hol lakik - közlöm úgy, hogy érezhető legyen, különösebben nem is érdekel. Vannak tippjeim, elvégre Kilian nem csóró gyerek, de pont ezért nem is akarok többet tudni. A fürdőszoba felé veszem az irányt, mert muszáj fogat mosnom. Bár a cigi izét, meg a rossz leheletet nem szünteti meg, azért sokat javít rajta.
- Mindjárt jövök - közlöm csak úgy mellékesen, aztán tényleg eltűnök a már említett helyiségben egy fogmosásnyi időre. Visszatérve pedig nem erőltetem magam, hogy beszélgetést kezdeményezzek, ha akar még valamit, majd kérdez. Nekem elég, hogy leülök az ágyamra, és hogy még van egy kevés kávé a bögrémben.

Vigyorgok, hogy felhorkan a kijelentésemre, de ettől nem változik a véleményem. Ha nem is kölcsönös a legjobb barátság, de attól még barátok, ez tök jó dolog szerintem. Belegondolva, hoyg nekem csak Henry van... na igen.
Bólintok, szerintem sincs ebben semmi.
-Értem. Hát, remélem azért ez nem baj neked. - Mert ezt nehéz róla megítélni zavarja-e vagy örül, vagy édes mindegy neki mert Kilian mindig is Kilian marad.
-Hát... oké. - Fura. - Nem szoktatok nyáron találkozni? - Persze lehet nem mert elmennek nyaralni vagy tudja a fene.
-Oké. - Biccentek, csak nyugodtan.
Kimegy aztán a fürdőbe, legalábbis gondolom oda, de lehet a konyhába (nem tudom mennyire látok erre rá). Csendben várok, azért a mosdóban még én sem zaklatom, mily meglepő. Addig nézelődöm, kicsit elfekszem az ágyon hogy nyújtózzak egyet, remélem Kilian nem érzékeny az ágyára.
-És mit szoktál csinálni szabad idődben? Gondolom nem szerepjátszol mint Kilian, akkor bizonyára nem engem hív hanem téged. - Mosolygok, ó én szívesen fecserészem, közben felülök újra, hogy látom visszajött.