Fogalmam sincs, hogy baj-e. Alapvetően utálom a változást, így valahol zavar persze, meg fura, és szokatlan. De nem mondhatom, hogy baj... Az nem lenne igazságos. Maradok a furánál. Előbb-utóbb biztos megszokom, ha meg nem... akkor nem.
- Nem - rövid tömör válasz, mert eddig egy nyár volt, akkor is csak a gólyatáborban, de az meg elég kínos eset volt, nem kívánom megismételni. Elnyomom a cigit, és megyek fogat mosni. Viszonylag gyorsan végzek, és reménykedem a lehetetlenben, hogy ezután nyugtom lesz, de nem. A szabadidőmről kérdez. Ez pedig... nevetséges kérdés. Rá is vágnám, hogy nekem olyan nincs, de rá kell jönnöm, hogy néhány hete éppenséggel annyi van, hogy halálra unom magam.
- Régebben rajzoltam, vagy olvastam... - merengek el, aztán kényelmesen elhelyezkedem az ágyon, hogy a falnak dönthessem a hátam - de most, hogy "pihentetnem kell a szemem", csak unatkozom. Unalmamban kitakarítok, zenét hallgatok, és még arra is hajlamos vagyok, hogy leállok veled beszélgetni.
Pff... nem vagyok én sem normális. Elfogy a kávém, de most hogy elhelyezkedtem már nem állok fel. Egyszerűen leteszem az éjjeliszekrényre.
- Na és te, mit csinálsz, hogy ilyen nagyon ráérsz? - érdeklődöm, mert az egyértelmű, hogy nem jár egyetemre, mint mi. De ha dolgozna, akkor nem is lógna itt, várva, hogy Kilian egyszer csak betoppan, főleg, hogy nem is tudom, mikor jön meg az a szerencsétlen. Lehet csak késő este jön... Remélem azért olyan sokáig nem marad...

-És most sem akartok? - Kérdezek megint, de csak érdeklődöm, szerintem logikus lenne ha jóban vannak.
Kimegy majd mikor visszajön felteszek megint egy ismerkedős kérdést. Legalább jobban megismerem és ha Kilian újra emlegeti sokkal hús-vér-ebbnek fog megjelenni lelki szemeim előtt, mint eddig.
Szélesen elvigyorodom, hogy még rám is rám fanyalodik unalmában.
-Mi történt a szemeddel? - Kérdezem meg, remélem nem titok vagy kínos.
-És miket rajzoltál? - Mindig is irigyeltem azokat akik tudnak. Valahogy teljesen le tudnak nyűgözni.
-Fordító vagyok, tolmács, francia órákat is adok. Az én hirdetésem is kinn van a faliújságotokon. - Mesélem el neki, az hogy kérdez, jó jelnek tekintendő. - Ezt az időt pihenésre szántam, szóval azért szeretném megvárni Kiliant. Ma még teljesen ráérek. - Dolgom az általában mindig van, de mivel futni nem mehetek és nem erőltethetem meg magam, így nyertem jó két óra plusz szabadidőt. Ráadásul ma főznöm sem kell, szóval van időm ma bőven.

- Nem tudom, Kilian mit akar - megvonom a vállam. Én speciel hazamegyek és igyekszem túlélni. Meg valahogy összeszedni a pénzt a szememre, aztán ha az megvan akkor jöhet a műtét, és a pihi. Szép kilátások, bár a megvalósíthatóság felől vannak kétségeim.
- Semmi. Csak rossz - újabb vállvonás, de aztán sóhajtok és folytatom, ha már ilyen kíváncsi-fáncsi legyen boldog, majd pletykálkodhat. - A doki szerint örökletes, de az is nagyban közrejátszik, hogy későn vették észre, és amikor ki is derült, nem változott semmi... - elhúzom a számat - Nem akartam szemüveges lenni, mire észbe kaptam már elég rossz volt, és hiába kezdtem hordani, tovább romlott, és nyilván a gépezés sem tesz jót neki.
Szép hosszú magyarázat, gondolatban be is írok magamnak egy A+-t mert mennyire közlékeny és nyitott vagyok. Kár, hogy a csodák nem tartanak örökké. Bár annyira nem vészes ez a kis beszélgetősdi, mint gondoltam.
- Mindent, amihez éppen kedvem volt. Általában először megrajzolok valamit, aztán a gépen életre keltem, persze, ritkán sikerül ugyanolyanra elkészíteni, mint amilyennek először elképzelem, de jó időtöltés - felelek ismét sokkal hosszabban, mint azt először gondoltam volna, és egyre elégedettebb vagyok magammal, talán ez is közre játszik abban, hogy én is felteszek egy kérdést.
- Áh értem! És ebből meg tudsz élni? - érdeklődöm, mert bár én is fordítgattam koreairól angolra, nem igazán éreztem, hogy ez lenne a biztos megélhetéshez a kulcs. Persze nincs is végzettségem, így nem is bíztak rám nagyobb dolgokat, de mégis!
- Világos - bólintok, ráér. Nagyon. Kilian meg sehol - Nem válaszolt az smsedre? - érdeklődöm, hátha csak nem hallottuk, vagy korábban válaszolt, mondjuk amíg a fürdőszobában voltam. Igazán jöhetne... Mert oké, hogy elbeszélgetek az ismerősével - egész jól, - de még mindig kellemetlennek érzem a szituációt.

-Hát velem szóba jött hogy elutazna külföldre, például Finnországba, csak nem volt biztos benne téged érdekelne, meg elmennél-e vele. - Legalább már tudja hogy jött fel a neve köztünk.
Összeszalad a szemöldököm, nekem is rossz de én tudok csinálni mindenfélét. Azért kifejti, ennek örülök.
-Huhh. Nem tudom, nekem mióta megszülettem rossz én kontaktlencsét hordok. Az kényelmesebb mint a szemüveg és talán jobb is. Amúgy én azt hallottam hogyha hordod az csak rontja, de bizonyos dioptria fölött nem látsz nélküle, mit pl én sem, nekem muszáj. - Vonok vállat, jah, a szem az elég macerás szerv, én is szívok vele sokszor.
-Az tök klassz! - Látszik komolyan gondolom hogy nagyon ügyes. - Tudsz mutatni valamit? Szívesen megnézném! - Nézek a gépe fele, imádom az ilyesmit. Némelyek olyan kreatívok és ügyesek.
-Persze. A tolmácsolás jobban fizet, de fordítani való mindig akad, tolmácsolni csak alkalmanként kell. Diákjaim meg vannak, azt is nagyon élvezem. - Szeretek tanítani, látszik a mosolyomon. - De mellette rádiózom is, azt csak amolyan kedvtelésből. - Hát igen, mert nem a pénz miatt csinálom így más nem marad.
-Sajnos nem. - Biggyesztem le az ajkam. Érzetem volna ha rezeg, de a kedvéért megnézem. Semmi. - De ha nagyon zavarlak akkor olvasok valamit, Kiliannel hasonló az ízlésünk, biztos találok valamit. - Na jó, azért nem akarok teljesen a nyakára járni, jó fej, lehet lenne tanulni valója, akármi. Bár szívesebben beszélgetek, ez tény. De szerintem érzi.

Finnországba... Én... Kiliannel... Ez most nálam kiverte a biztosítékot, de ennek csak annyi jele van, hogy felhúzom a szemöldököm, és megállapítom, ennél nagyobb baromságot életemben nem hallottam.
- Aha... Talán ha megkérdezné, megtudná a választ - felelem nagyon diplomatikusan, mert bár maga az ötlet, hogy külföldre menjek nagyon kecsegtető, azért elsőnek nem oda mennék, na meg, sajnos nem is mehetek, hiszen van itt dolgom bőven.
- Az jó, nekem nem bírja a szemem a kontaktlencsét - ennek ellenére szoktam vele szenvedni, de ezt nem teszem szóvá - Jól hallottad. Amíg azt hittem, hogy látok, nem is hordtam. Azóta viszont rohamosan romlik...
Leveszem a szemüveget, és megforgatom a kezemben. Aztán elpillantok Sebastianra és újfent megállapítom, hogy így nem tudnám megmondani még azt sem, hogy fiú-e vagy lány, nem hogy amúgy kicsoda. Így csak sóhajtok egyet, és visszateszem a szemüveget az orromra. Közben szóba jön a szabadidő és így a rajzolás. Bár Seb a gépem felé kacsintgat, én az íróasztalom fiókját húzom ki, és kiveszek belőle egy vázlatfüzetet. Belepillantok, aztán el is húzom a számat. So Ra, So Ra, So Ra... szerintem nem is tudja, hogy hányszor rajzoltam le, de ebben a füzetben szinte csak ő van. Van benne pár másik rajz is, Izzieről és talán akad Kilianről is Calebről is, bár lehet őket egy másikba rajzoltam, nem emlékszem. So Ra arca viszont nem olyasmi, amit látni akarok, így becsukom, és bár kedvem lenne hozzávágni Sebastianhoz az egészet, mégsem teszem. Nem ő tehet róla, hogy So Ra már nincs, és nem ő tehet róla, hogy ezt a füzetet még nem távolítottam el. Szóval ahelyett, hogy dobnám felállok, közelebb megyek és a kezébe nyomom, nézegesse.
Aztán visszasétálok az ágyamhoz, és a tolmácsolásról-fordításról kérdezem, mert mégis csak fura, hogy ebből él, de lehet csak nekem. Végül azért megvilágosodom és arra jutok, hogy nyilván franciára nagyobb szükség van, mint mondjuk a koreaira, ami valahol érthető, de számomra szomorú.
Kilian pedig nem jelentkezett nála, de ahogy a lenni szokott, végszóra - mint egy emlegetett szamár - betoppan.
- Végre! - mondom ki, hangosan is, az örömre utaló szócskát. Még ha az utóbbi percekben nem is volt olyan szörnyű Sebastian társasága, Kilian érkezése, emlékeztet rá, a kérdésére meg csak rávágom, hogy - Nem.
Még ha sokat is beszéltem, nem hiszem, hogy ez elég lenne ismerkedésre. Mégis csak felszínes dolgokról volt szó, és én Sebastianról nem is tudtam meg szinte semmit. Magamnak fel is jegyzem, hogy nem azért kell érdeklődnöm, mert érdekel valaki, hanem hogy amíg válaszol addig nem kell nekem magamról (vagy bármi másról) beszélnem.

//Képek:
So Ra
Izzie
Isabella
So Ra-ról sokkal többet képzelj, csak nem találok annyit XD de róla van több, és lehet kicsit gagyibban rajzol de azért elég jól (4 évig rajzszakkörös is volt, szóval tuti sokat tanult )//

-Én is ezt javasoltam neki. - Mondom mosolyogva, én nem tartom abszurdnak hogy Zin talán igent is mondhat.
-Az úgy már kellemetlenebb. - Húzom el a szám. - Hah... ez olyan durva. - Számomra hihetetlen hogy valakinek csak egyszer rohamosan elromoljon a szeme, hiába tudom hogy van ilyen.
Kérdezem mutatna-e rajzot, amit ő készített és szélesen elmosolyodom, hogy ad egy vázlatfüzetet. Hálásan és gondosan veszem el, úgy kezdem el nézegetni. Nah, most csöndben vagyok egy darabig, számára ez jó hír, kellemesen mosolyogva merülök el a rajzokban.
-Nagyon szépek... - Mosolygok bele az egyik képbe ami az ázsiai lányt ábrázolja. - Jó múzsa volt, ahogy elnézem. Nagyon szépen vezeted a vonalakat... - Látszik hogy nekem tényleg nagyon tetszik és egyáltalán nem zavar hogy nem tökéletes, hogy néhol kissé elcsúszott az arányosság esetleg, vagy nem sikerült elkapni valami árnyékolást. A vörös hajú lány is tetszik, azt lehet tovább nézegetem, de talán azért mert ő másik lány. Aztán összecsukom és visszaadom mosolyogva.
-Többet kéne rajzolnod, mindenfélét, akár az újságokba is, illusztrációnak vagy valami. Nagyon szépek! - Főleg mert csinos lányokat rajzolt le, lehet azért is tetszik ennyire. Ki tudja.
Hirtelen kivágódik az ajtó és nini, az emlegetett szamár! Szélesen elvigyorodom.
-Pont idejében jöttél, jól kibeszéltünk! - Vigyorgok rá. Aztán levágódik mellém, felülök rendesen. - Aham! - Mondom szinte akkor mikor Zin a nemet közli, nevetek. - Elbeszélgettem Zinnel míg vártalak. Reméltem hogy befutsz. - Mosolygok Kilianre.
-Mi a terved estére? Beleférek? Arra gondoltam elmehetnénk a Rock-Corner-ba, ott szokott lenni mindenféle rock banda, aki fellép, meg közben a holtidőkben mindenféle rock szám. Mit szólsz? - Közben elgondolkodtam és eszembe jutott ez a hely, kétszer már voltam ott, nem olyan rossz.
-Nincs kedved jönni Zin? - Én személy szerint megkedveltem, nem bánnám ha csatlakozna.

Hurrá. Ezek szerint számíthatok egy kellemetlen beszélgetésre Kilivel, hogy miért nem megyek vele nyaralni. A szemem más téma. Nem szívesen beszélek róla, de titkolni se nagyon lehet.
- Igazából az a durva, amikor rájövök, hogy az egy hónapja kapott szemüveggel sem látom jól a táblát az első sorból... - elhúzom a számat, jelenleg ez a helyzet, vagyis volt, mert már nincsenek órák, a vizsgákkal is lassan végez mindenki, és el kell hagyni a kolit. Bár nyilván maradhatnék, de inkább megspórolom magamnak a költségeket és hazamegyek. Még akkor is, ha nem a legfőbb vágyam Pappal és Miss Parkkal tölteni az egész nyarat. Ennek ellenére szeretem őket, csak nem heti 168 órában.
- Az volt... - meg akartam kérni a kezét. Annyira nehéz elfogadni, hogy már nincs. Pedig az érzéseim már elmúltak, ebben biztos vagyok, de valahányszor eszembe jut, kedvem lenne törni-zúzni, vagy éppen csak elmondani a világnak, hogy egy szemét dög. Nem szeretem már, de még mindig haragszom rá. Ha akkor rögtön elmondta volna az okokat, talán megbocsátok, de már meghallgatni sem tudnám. Nem is akarom. - Ez csak egy hobbi - közlöm apró fejrázás közepette, majd megvonom a vállaimat. Nem olyan jók, hogy bármit is kezdjek vele. Persze vannak olyanok is, amiket a grafikához használtam, de olyanokat, jó ideje nem rajzoltam, mert nem volt elég jó a szemem hozzá, meg mert szerencsére, az utóbbi időben ilyesmire nem volt szükség.
Mint egy végszóra betoppan Kilian, és bár örülök, hogy most nem ugrik a nyakamba, mégis valahogy furcsa, hogy csak így köszön.
- Én, ki más? - kérdezek vissza szemet forgatva, ki hazudna itt? Igaz én sem szoktam olyan gyakran, Kiliannek meg pláne nem, de belőlem tuti előbb kinéz ilyesmit, mint Sebastianból.
Valahogy a kezébe kerülnek a rajzaim, és nagyon furcsán mered rám, amit nem értek, amíg nagy nehezen ki nem nyögi, mi a baja.
- Sosem kérdezted - közlöm nemes egyszerűséggel, mert ez az igazság. Vele is csak annyira beszélgetek, mint Sebbel. Amire rákérdez, azt elmondom. Nos, a rajzolás sosem jött még szóba, bár azt szerintem tudta, hogy járok szakkörre, meg a mappát is tuti látta a kezemben... Vagy nem? Nem tudom. Nem is lényeges. Inkább odalépek hozzá és elveszem a füzetem, hogy visszategyem a helyére.
Ahogy beszélgetnek, jobb kedvem lesz, elmennek, végre nyugtom lesz, nézhetek valami filmet, aztán alhatok még mielőtt Kilian visszacsörtet a szobába. De aztán el is húzom a számat, ahogy ismét feléjük fordulok. Be vagyok savanyodva, mint egy uborka???
- Az úgy finom - tehát úgy jó, amilyen, és én is ilyen maradok, ha tetszik neki, ha nem. - Egyébként meg, eltaláltátok, nincs kedvem.
Fűzöm még hozzá, és már várom, hogy győzködni kezdjenek. De hát, nekem még ahhoz át is kellene öltöznöm, sőt lezuhanyoznom... annyi ideig meg úgysem várnak.

-Hmm... nem lehet hogy valami egyéb bajod van? Cukor vagy hasonló? Az kihat a szemre. - Nem ijesztegetni akarom, de van amikor nem is a szemmel van a gond, hanem mással csak a test nem tud hogy jelezni.
Aztán jelzi a múlt időt, szomorkásabban nézek fel rá, mindenki szerelmi bánatos? Sosem éreztem ilyet. Mondjuk hogy éreztem volna? Barátnőm sem volt igazából sosem.
-Bármilyen hobbit lehet komolyan űzni. - Mosolygok rá. Erre a legjobb példa az öcsém.
-Csak másképp látjuk Kilian! - Kuncogok, szerintem egyikünk sem hazudik. - Jaj dehogy! - Kacagok, hogy Zin hazudna, miket beszél.
Látom aztán hogy a rajzok valahogy.... felkavarják az érzelmeit Kiliannak? Lányok vannak benne, nem értem miért. Vagy nem is azért? Én teljesen le vagyok maradva, inkább csendben maradok.
Csak mikor mellém ül kérdezem meg az estéről, szerencsére van kedve, bár ahogy elnézem annyira mégsem lelkesedik. Vagy talán mégis. Szélesebben elmosolyodom.
Elfojtok egy mosolyt és egy kuncogást, hogy uborkának van titulálva Zin, beszívom kicsit az ajkam is, majd komolyabb pofát erőltetek magamra.
-Kár, igazán eljöhetnél! - Mosolygok rá, minél többen megyünk annál jobb. Igaz, ők már nagyon jól ismerik egymást, engem meg alig, de ez sosem zavart. Általában ez volt a felállás, bárkivel elmentem, kivéve Henryvel. - Rád is rád férne egy suli végi buli nem? Meg kell ünnepelni hogy vége egy időre. - Mosolygok. Főleg hogy Kiliant a szerelmi bánata miatt viszem, ahogy elnéztem, Zint is ilyen ürüggyel el lehetne vinni. - Mi csajozunk, Kilian fiúzik, nah? - Mosolygok, elég viccesen hangzik ez nekem, de ha igaz?

- Mondj valami újat - közlöm nagyon könnyedén nem törődöm hangon. Annyiszor hallottam már ezt, a válasz pedig automatikusan jön, még ha tőle nem is számítottam ilyesmire. Szerintem nem voltam önző, mindig meghallgattam, még akkor is, amikor nem akartam, ő viszont nem kérdezett, én meg magamtól nem beszélek. Ez ennyire egyszerű. Rájöhetett volna már, de persze ebből is látszik, hogy bár sok mindenben változott, azért még mindig Kilian.
- Érde... hükk...kelt? - basszus. Erre meg neki állok csuklani. De azért csak pislogok kérdőn, és megint csuklom, mert nem tudom, honnan kéne tudnom, hogy érdekelte, ha nem is kérdezte soha. Na mindegy. Hükk. Basszus. Hükk. Amíg Kilian elküld jó formán a fenébe, hogy nem akarok vele bulizni - ez egyébként nem igaz, csak ma valahogy nem olyan a hangulatom - kimegyek a konyhába töltök magamnak egy pohár vizet, hogy tegyek valamit a csuklás ellen. Gyorsan meg is iszom, közben valamennyire érzékelem, hogy záródik a fürdőszoba ajtaja.
- Most meg mi... hükk... basszus! Hükk! - Sebastianra pislogok, hogy mégis mi van, de nem tudom befejezni a mondatot, mert pohár víz ide vagy oda, a csuklásom nem múlt el. Újból teleengedem a poharat, és azt is megiszom, hátha ez használ.
- Hükk - nem használ. Ez pedig nem lesz jó. Visszasietek a szobámba felkapom az iPadet az asztalomról, és csuklás közben neki állok keresgélni, hogy mit kéne csinálnom, hogy ez abbamaradjon. Tudom, hogy nem csak a víz használ... De igazából nagyon ritkán csuklom és eddig ez a módszer bevált, szóval most keresek más megoldást. Viszont, az már biztos, hogy így nem visznek el bulizni...

Húha... érzem hogy nő a feszültség, ha mást nem Kilianban. Kínos hogy én előbb tudtam meg valamit Zinről mint ő... ezt megértem.
-Ugyan Kilian... Lehet csak szerénységből nem mutatta neked. Meg te ismered a lányokat belőle, én nem. - Adja ég hogy ő ismerje őket, csak egyszer legyen szerencsém. Kicsit megveregetem a vállát, hogy ne duzzogjon, úgy is mellettem köt kis az ágyon.
-Bocsánat... poén akart lenni, de nem volt vicces... - Pislogok Kilianra, hajj, sóhajtok mikor elmegy a fürdőbe vagy hova. Megvárom, nem megyek sehova, hát miért mennék.
De Zinre meg nagyon rájött a csuklás, pislogok rá.
-Tartsd benn a levegőt, ha iszol lassan és folyamatosan tedd, kis kortyokban. - Úristen, mikor Henry csuklott, mindig azt hittem rohama lesz vagy közben jön rá, aggodalmas típus vagyok azt hiszem. De Zin egészséges, csak hirtelen sokat csuklik.
-Zin... Figyelj... mély levegő! - Megyek oda hozzá és magam felé fordítom, ha nem is megijesztem de meglepem, az  is szokott segíteni, mert elfelejt levegőt venni és ez megakasztja. Aztán halkabban folytatom. - Szerintem menj be hozzá, beszéljétek meg. Elmenjek? - Kérdezem tőle csendesen, nem tudtam hogy ilyen érzékeny Kilian. Mondom, hogy baja van, az elvonótól amúgy is mindenki érzékenyebb lesz. Félredöntött fejjel várom a válaszát, hogy szerinte mi legyen.

Ami azt illeti, ha rajzolásról van szó, akkor elég szerény vagyok. Izzienek is csak egyszer mutattam rajzot, So Ranak talán soha, és a rajzszakkörön is elpakoltam mindig, amint lehetett. De persze miért is tudna bármi ilyesmit Kilian, amikor sosem beszélek magamról?
Sejtem, hogy megbántottam, de a csuklás miatt nem tudok ezzel foglalkozni. Sebastian tanácsára meg csak a szemöldököm húzom fel, ami talán hatásos lenne, ha nem rontaná el egy csuklás. Pontosan úgy csináltam ahogy mondta, levegőt bent tartva és ahhoz képest, hogy víz volt lassan ittam, de mindegy. Az sem tetszik, hogy miközben a megoldást keresem tippeket akar adni, hogy mit csináljak Kiliannel. Szerintem jobb ha megvárom, amíg kijön, elvégre nyilván azért ment be, mert egyedül akar lenni, és én speciel tökre megértem ezt. A csuklás viszont nem szűnik.
Bár hallom az ajtó kattanását, nem számítok arra, ami ezután következik. Félig Kilian felé fordulok, de így is váratlanul ér, ahogy rám (ránk?) veti magát. Elejtem az iPadet, és meg is billenek, neki az asztalomnak, miközben Kiliant próbálom megtartani.
- Mit csinálsz, te nagyon hülye? - nézek rá ijedten, mert nem tudom eldönteni, hogy meghibbant, vagy meghibbant. Azt sem veszem észre, hogy nem csuklok, azt viszont igen, hogy a tabletem a földön van. Eltolom Kiliant a lehető legmesszebb és felveszem a készüléket, ami... ami...
- Ez... ez... - hatalmas repedés szeli át balról jobbra vagy jobbról balra, döntse el mindenki melyik tetszik neki - Mi...?
Nem tudom eldönteni, hogy sírjak vagy üvöltsek. Kilianre pillantok de túl ideges vagyok ahhoz, hogy bármi értelmeset mondjak. Visszapillantok az iPadre amire egy vagyont költöttem, amin a fél életem rajta van, és amit ezennel dobhatok a kukába. Bekapcsolom, s bár működik, sok apró pont is van a kijelzőn, mutatva, nem csak az üveg sérült de bizony az is, ami mögötte van. Én ezt, így, nem tudom használni. Beharapom a számat, lehunyom a szemem, és elszámolok tízig, veszek egy nagy levegőt, aztán még egyet, és újra számolok, aztán egyszerűen leteszem a törött ketyerét, kinyitom a szemem, és egy dühös pillantást küldök még Kilianre.
- Veszel nekem egy újat - nem kérdés, nem kérés. Parancs. S mielőtt válaszolhatna kikapok a szekrényemből random néhány ruhadarabot és bevonulok a fürdőszobába, abban bízva, hogy talán egy zuhany majd megnyugtat. Bár nem sok reményt fűzök hozzá. Egy próbát mindenesetre megér.

Csöndben maradok, hogy Zin nem egy szerénykedő típus, nem tudom, hivalkodnak sem mondanám éppen.
-Bocs... - Mondom neki megint, nem rám haragszik bár nem lesz könnyebb a helyzet, mert úgy fest Zinre megorrolt.
Odamegyek Zinhez, próbálok segíteni neki meg halkan megtudakolni mi legyen, mikor a döbbenettől elnyílik a szám is. Egy... ránk rontó Kilian? Én is elvesztem az egyensúlyom, de én el is esem, Kiliant legalább Zin megtartja. De az oldalam jajveszékel, így én meg felszisszenek.
Én magamban nevetek, hát igen, egyre gondoltunk, de Kilian hatásosabb, valljuk be. Ellenben az iPad asszem megadta magát a gravitációnak teljesen, eltört, gondolom Zin arcát elnézve.
Húzom a szám fájdalmasabban, látom Zinen, hogy ez most pont nem hiányzott neki. El is viharzik pár ruhával, közben feltápászkodom, fogom az oldalam, de Kilian jobban izgat. Ha ketten vagyunk odamegyek és halkan beszélek.
-Héj... véletlen volt, segíteni akartál. - Gondolom én. - Jól vagy? - Érintem meg a vállát finoman, fürkészem az arcát. Zint nem tudom hogy fogja kiengesztelni, de hát legjobb barátok, megoldják. Nem? De ahogy hallom a küldetés sikeres volt, nem jön ki csukló hang a fürdőből.

Gondolta. Itt a baj, hogy nem tud gondolkozni és megint elfelejtette. Tudom én. Persze leesik, mit magyaráz, és mondhatom sikeres volt a kis akciója, de jobban örültem volna, ha nem az. Az iPad nagyon zavar, és nem akarok rá gondolni, hogy mennyire nehéz lesz leszedni róla az infókat hála az Apple fantasztikus működésének. Bár elvileg tudok csinálni egy back up-ot de nem vagyok biztos benne, hogy az mindent visszament.
- Fontos? Nem... dehogy... - kezdek bele ironikusan aztán valamiért hangosan kezdem sorolni, mi minden van rajta - csak az órai jegyzeteim, a szakdogám vázlata, három saját fejlesztésű app, a naptáram, több száz fénykép, HÖKös dolgok...
Inkább nem folytatom, mert csak magamat idegesítem fel. Kilian meg láthatóan pánikol. Nyilván nem akarta. Kár, hogy ezzel nem sokra megyek. Szóval csak közlöm, hogy vesz egy újat, és akkor talán kevésbé fog zavarni, hogy ez tönkre ment. Nem tetszik, hogy ilyen könnyen belemegy, de nem vitatkozom vele. Tök hülyén venné ki magát, és igazán nem akarok most vele foglalkozni.
- Hányszor láttál sírni? - kérdezek vissza, a változatosság kedvéért durván. Komolyan, még a feltételezés is bántó, pedig So Ra miatt többet bőgtem, mint... hát nem is tudom. De sokat. Szóval jó, hogy akkor nem volt itt, és nem látott, mert az gáz volt.
- Ne most - mondom miközben lefejtem az ujjait a pólómról, aztán egyszerűen magára hagyom őt Sebasitannal, aki majd nyilván megvigasztalja, mert én erre amúgy sem vagyok képes. Csak arra, hogy magamra zárjam az ajtót, és megnyissam a meleg vizes csapot. Levetkőzök és beállok a zuhany alá. Majdnem belevágok a falba mérgemben, de szerencsére időben kapcsolok, most volt begipszelve a kezem, és nem kell, hogy megint begipszeljék. Marad hát, egy fájdalmas felkiáltás, meg hogy még melegebbre állítom a vizet, aztán hidegebbre, és összeszorítom a fogaimat, hogy ne sikítsak a hirtelen hőváltozásra. Gyorsan végzek, aztán megtörölközöm, és felöltözöm. Még vizes a hajam, amikor kilépek, de ez érdekel a legkevésbé. Azt akarom tudni, hogy elmentek-e vagy itt maradtak...

Döbbenten nézem a jelenetet, de a legdurvább kérdés akkor is a nem fog-e sírni Zin. Na azon ha nem lenne lélekjelenlétem röhögnék, hogy Zin pont nem egy sírós valakinek tűnik, inkább idegesek látszik.
Ahogy sorolja mi minden volt rajta... kb minden fontos. Mintha a laptopom dobhatnám ki. Durva lenne, rengeteg munkám van rajta. Hátborzongató. De én csinálok biztonsági mentést, tőle nem merek ilyet kérdezni.
Hallom hogy bocsánatot kér ahogy utána megy, de valószínűnek tartom hogy Zin most elviharzott a fürdőbe.
Kilian után megyek, próbálom vigasztalni, látom hogy megint remeg. Mint mikor Lionelről beszélgettünk.
-Véletlen volt. Egy jó infós leszedheti az adatokat róla. - Remélem. Aztán a kérdésére gyorsan elkapom a kezem az oldalamról ami sajog. - Persze, persze. Elmehetünk. Ha gondolod elszívhatunk egy szálat, vettem olyan cigarettát ami neked is van. - Ütögetem meg a nadrágom zsebét, amiben a cigitartó és egy vihargyújtó lapul.
-De nem akarod vele megbeszélni? Vagy inkább később ha kicsit lenyugodott? - Kérdezem aggódva, nem ismerem Zint, neki melyik a jobb alternatíva, de egy biztos: rám tuti nem kíváncsi most. Szóval maximum elmegyek haza és ennyi, nem fogok megbántódni, a békesség fontosabb.
Szóval amit Kilian kér azt csinálom, jobb ötletem nincs nekem se.

Csak fújtatok egyet. Olyan nehéz megérteni, hogy most hagyjon? Nem akarok a tabletemre gondolni nem akarok Kiliannel foglalkozni le akarok nyugodni, és ha folyamatosan beszél, és hülyeségeket kérdez, akkor nem fog menni. Magamra zárom az ajtót, és próbálok megnyugodni. Számolok tízig, húszig, százig, miközben folyik rám előbb a forró, majd a hideg víz. Valamennyit segít, bár nem annyit, amennyit kéne. Mégis összeszedem magam, megtörölközöm, felöltözöm és kilépek a fürdőből. Még itt vannak, ez az első, amit észreveszek, aztán már hallom is Kilian hangját.
Lehunyom a szemeimet, veszek egy nagy levegőt.
- De... megyek! - újabb nagy sóhaj, és a szekrényem kezdem vizslatni, mert amit most magamra kaptam pólót az nem lesz jó. Le is kapom magamról, és kiveszek egy fekete inget, az jól illik a hangulatomhoz. Belebújok, felteszem a szemüvegem, és mielőtt elkezdem begombolni Kilianre pillantok.
- Ne sírjál már, feldagad a szemed, meg piros lesz, tökre nem vonzó... - közlöm, bízva benne, hogy attól még, hogy goromba vagyok érzékeli, hogy nem utálom, annyira, és hogy minden oké lesz, közben begombolom az ingem, és végignézek magamon. A farmer szerintem jó. Keresek még egy zoknit, aztán csak leülök mert nem bírom tovább és megnézem újra a tabletet. Működik, bejönnek az alkalmazások, csak az élmény törik meg a repedés miatt. Elhúzom a számat, de közben azért kimondom hangosan is, amit gondolok, hátha attól jobban megnyugszik.
- Működik, szóval nem menthetetlen... - sóhajtok újra, aztán az ágyra dobom, felhúzom a zoknimat, és belebújok a cipőmbe. - Na menjünk, mert véget ér a party mielőtt odaérünk...
S már fel is pattanok és megyek az ajtó felé. Minél messzebb innen annál jobb. Talán ha berúgok jobb lesz.

Hallom a kiáltást, látom Kilianon hogy könnyes a szeme, megsajnálom őt is. Zint is, de Znt máshogy. Őt inkább le kéne csitítani, elég ideges. Picit belül irigylem hogy így ki tudja adni a feszültségét, én nekem ez nem megy. Remélem jobban lesz tőle.
-Jól van gyere. - Intek, nem akarom hogy így üljön ki az ablakba cigizni, még a végén kizúg. - Ne beszélj butaságokat.
Aztán megkapaszkodik bennem, pislogok rá, meglepett vagyok de gyöngéd a hangom.
-Nem hagylak, miért tenném? - Hagyom hogy húzzon befele, látom pakol.
-Mondd, miért pakolsz? Kilian... - Kérdezem finoman és elveszem a kezét a holmikról. - Beszélgessünk...
Aztán bejön Zin, hát szerintem nem a legnyerőbb mondatot süti el Kilian. De szerencsére Zin egészen megnyugodott, hallgatom őt és elmosolyodom. Rendes gyerek, mondom.
-Remek, menjünk! - Engedem el Kilian kezét ha még fogna, megveregetem a vállát. Bár lehet eddigre már Zin mellett van és őt "fogdossa", akkor csak mosolygok.

Utálom ha a hátam mögött pusmognak, már pedig ők most pusmognak. Komolyan megfordul a fejemben, hogy itt hagyom őket, vagy mégsem megyek, de mivel már felöltöztem, és eldöntöttem, hogy leiszom magam - na nem nagyon, csak annyira, hogy ne legyen ennyire rossz a kedvem - nem hagyom magam eltéríteni. Makacs vagyok azt hiszem.
A tablet működik, egészen biztos, hogy "csak" esztétikailag lett hibás. Kár, hogy ez is egy alap dolog.
- Tablet Kilian, tablet. De te hívhatod táblagépnek is - tabletta. Hát komolyan nem tudom sírjak-e vagy nevessek, amikor ilyen baromságokat mond. Utóbbit kéne nyilván, csak félő, ha a boltban is azt kér majd, egy adag gyógyszerrel küldik haza, esetleg beutalják orvoshoz, mert hülye.
- Tudod mit? Majd én megveszem, te meg kifizeted - vetem fel, mint biztos opciót így nem fenyeget a veszély, hogy rásóznak valami gagyit.
Ezt követően pedig már tényleg semmi sem tart vissza az ivástól. Legalábbis remélem, hogy azon a helyen, amit Sebastian említett inni is lehet.
Elindulok, és szerencsére jönnek ők is, nem szívesen várakoznék. Aztán Kilian kérdése, az autóról elgondolkodtat.
- Olyan messzire megyünk? - érdeklődöm hátra pillantva, előbb Kilire aztán Sebre. Nem akarok buszozni, vagy bármi ehhez hasonlón utazni, visszafele meg pláne nem. Szóval gyorsan mondják meg, hogy mi is a helyzet, mert innen még visszafordulhatok.

A tabletta elszólás miatt elfojtok fél sikerrel egy mosolyt, eltakarom a szám, hogy ne legyen nagyon ciki.
-Akartam, de orkosat kezdtél játszani... - Somolygok rá.
-Nem, sétáltam, hát mondom ha eljössz velem bulizni igyunk. - Vigyorgok, könnyedén mondom, reméltem hogy még elcsípem, szerencsém lett. - Nem, szerintem csak azért kérdezi ihatok-e. - Mosolygok majd Kilianra nézek valóban ezért kérdezte-e vagy másért.
De annak kifejetetten örülük hogy meg tudták beszélni a dolgokat és nem lett baj belőle...
Szóval ütögetem a szám míg sétálunk hogy hogy a leggyorsabb eljutni gyalog a helyre, nincs nagyon messze de lesz egy fél óra séta. No sebaj, mutatom az utat.
-Amúgy te merre fele laksz Kilian? Már így nyáron. Csak hogy leszel-e vagy csak szeptembertől. - Kérdezgetem, mert Zin erre nem tudott felelni.