My brother the fault is mine - Sebastian and Henry

Amikor Sebastian utoljára nálam járt nagyon megbántottam. Sosem láttam még annyira kikelve magából, ráadásul képtelen voltam megvigasztalni, próbáltam, de nem ment és csak zokogott, még most is magam előtt látom az arcát. Próbáltam neki elmondani, de minden kudarcba fulladt, mint általában minden, amivel Sebastiannál próbálkozom, mintha meg lennék átkozva. Nem tudom olyan jól kifejezni az érzelmeim mint ő, sok mindenben nem vagyok olyan jó mint ő, ráadásul minden az én hibám, ami neki rossz. Ez nem mártíromság, ezzel tisztában vagyok. A dolgokat mégis mindig úgy alakítom, hogy még rosszabb legyen, pl a múltkor, de ki hitte volna, ha ráordítok nála eltörik a mécses? Azt hittem nem akarja, hogy vele legyek és nem bírtam ki, hogy ezt meg ne toroljam. Még a haverjai miatt is számolnunk kell...
De előbb kiengesztelem valahogy és ezzel a szent elhatározással megyek a rádióba, ahol melózik. Itt ő a bemondó, egyrészt érdekel hogyan dolgozik, francia órára mégsem ülhetek be... Másrészt küldtem neki egy dalt. Persze előre megbeszélem a kollégáival, megmondom ki vagyok, hogy Sebastiannak lesz és micsoda, mindenki tök rendes, úgy tűnik átérzik, hogy ez a szám megható és még ha nem is tudják, de teljesen rólunk szól... Mármint nem hiszem, hogy elmondta a munkatársainak, hogy én narkós voltam és tönkrevágtam az életünk.
Csak amolyan kimondatlan titokként lehet érezni, hogy miénk, hogy sok minden az én hibám és szeretném, ha megbocsátana. Egyszerű farmerben megyek és ingben, az utóbbi rövid, ez előbbi pedig a térdem alá ér. Megbeszélem a rádiósokkal, hogy Sebbel olvastassák fel a kívánságműsorban ezt a számot. Ezzel lehet kicsinálom, de hát hehe, az én szeretetem felé mindig is kétélű fegyver volt. Valami ilyesmi szöveget kellene felolvastatniuk vele az élő adásban: Most pedig hallgassák meg Brothers című számot, melyet Henry Drayton küld bátyának Sebastiannak és üzeni, hogy nagyon szereti
Aztán ha felolvasta és elindította a számot megjelenek az üvegfal túloldalán és mosolyogva intek neki.

//Megpróbáltam lefordítani, nem lett nagyon jó, de azért elküldöm XD//

Hogyan javíthatnálak meg testvérem
Hogyan várhatnám el, hogy megbocsáss nekem
A múlthoz való ragaszkodás árnyalja a vérünk
És hullik darabokra az életed

Ismerem a szabályokat, megfizetek az óvatlanságomért
Hogyan szerezhetném vissza az elveszett lélegzeted?
Nem tudtam mi az ára, kedvesem
Ezért nincs gyógyír a halálra

Gyönyörű anya, lágy és kedves
Egyszer elmentél, azóta nem vagyunk teljesek
Évek múltán visszatérve érünk el téged
Számunkra nem ez jelentette a létezést

És hogyan kárpótolhatnálak?
Mindenért, amit veled tettem?
A reménnyel teli álmok felé vezetlek
Bátyám, bolond voltam

Ne sírj a múlt miatt most testvérem (öcsém).
Senki sem hibáztat
Senki sem törölheti el a dolgokat, amiket tettünk
Az út, amire tértünk mindkettőnknek ugyan az

Gyönyörű anya, lágy és kedves
Egyszer elmentél, azóta nem vagyunk teljesek
Évek múltán visszatérve érünk el téged
Számunkra nem ez jelentette a létezést

Az álmaim vakká és némává tettek
Visszatérek azokba az időkbe
Követlek szavak nélkül
Bátyám, ez az én hibám

Úgy hová térünk vissza?
Hogyan fogunk felejteni és megbocsátani?
Ami elment, az örökké elveszett
Minden, amit tehetünk, hogy élünk

Szokás szerint rádió, még délelőttös vagyok. Szóltam Jodienak ha ráér, ma bejöhet, lezsíroztam, az egyik rádiós mondta hogy talán elintézi azt is, hogy a dalkérő műsorba belebeszélhet. Remélem örülni fog.
Meg is lepődöm mikor odajön a srác, hogy úú, nagyon nagyon ki kell mennie a mellékhelyiségbe segítsem ki, ott a papír olvassam fel és nyomjam be a számot minden ott van csak... és el is szaladt. Pislogok, oda is megyek a mikrofonhoz, gondolom nem veszik észre ha más hang olvassa fel. Le is ülök és megnyomom a gombot hogy beszéljek.
-Most pedig hallgassák meg a Brothers című számot, melyet Henry... Drayton küld a bátyjának, Sebastiannak... - Mondom lágyabb hangon, érezhető a hangomon is hogy elmosolyodtam. - és üzeni hogy nagyon szereti... Öcsi én is szeretlek! - Kuncogok, ezt lehet nem illet belemondani, de aki hallgatja a rádiót felismeri a hangom.
Leveszem a kezem a gombról, felnézek, látom hogy a munkatársam megveregeti Henry vállát és bejön vigyorogva, én hallom a számot, ismerem is, az egyik kedvenc animés dalom. Felállok és kimegyek, de könnyes a szemem, basszus... számot küldött nekem! És milyen szépet...
-Öcsi... nem kellett volna... - Kuncogok meghatódottan, majd megölelem, jaj, hát én nem szoktam számon meghatódni de nah... Ez most csak nekem szól. - Én is nagyon szeretlek, ne haragudj a múltkoriért... - Mondom aztán kibontakozom az ölésből hogy rámosolyoghassak.
-Basszus... kelleni fog egy zsepi... - Kuncogok, a kezem a számhoz teszem, nem fogok sírni, nyugi nyugi, csak érzem kelleni fog.

Figyelem, ahogy mondja, először még lendületesen, aztán lágyan és csak vigyorgok. Főleg, hogy azt mondja ő is szeret, igaz csöppecskét ciki, hogy én meg itt állok hátul a többiekkel meg a pisilős fazonnal, na azt csípem, ahogy elhitette Sebbel a dolgokat jó volt és végignézzük együtt ezt a megható jelenetet. Legalábbis számomra az, mert ez a szám...nagyon mi vagyunk, legalábbis én biztosan, de Sebben is van valami, hogy nem akar hibáztatni. A srác visszamegy Sebhez, olyan ez az egész mint egy szülinap, ha jól látom megint sír... Rögtön ölelésre tárom a kezem, most meg fogom vigasztalni, ha engedi, akkor meg is szorongatom.
- De, szerettem volna elmondani.
Tudja, hogy nem szeretek beszélni az érzéseimről, legalábbis nem tudok úgy mint ő. Elszámolok tízig és a mennyezetet nézem, megsimogatom Seb fejét és haját.
- Nem, az én hibám, hallod a szöveget, nem?
Kérdezem játékosabban, hogy ne értse félre nem leszúrom megint. A zsebembe túrok zsepiért, találok is egy összenyomott csomagot, előveszem, aztán neki adom, de megint magamhoz szorítom.
- Na gyere ide Seb, semmi baj, most már tudod, hogy szeretlek
Sóhajtok, könnyebb kimondani, azt hiszem. Simogatom a hátát, de gondolom a kollégái előtt már nem fog annyira kiborulni.

-Jaj te... - Ölelem meg szorosan, tényleg meglepett.
Nevetek.
-Hallom hát, az egyik kedvencem. De akkor is... Ostoba voltam, nem vigyáztam magamra, nem figyeltem rád eléggé... meg sok minden más is. - Nézek félre kicsit bűnbánóbban, de aztán csak mosolygok rá melegen.
-Kösz... - Törlöm meg a szemem, fújom ki az orrom, majd megölel, jaj, jól esik.
-Miért... eddig nem szerettél? - Mosolygok, költői kérdés, játékosan is teszem fel, tudom hogy nem szeretett egy időben, de reméltem elmúlik. Szerencsére tényleg elmúlt. Jól megszorítom, csak azért nem emelem fel mert megver hogy nem figyelek a bordámra.
-Körbenézel? Még van negyven percem a hírekig! Addig elmászkálhatok! - Vigyorgok, nem már is könnyes a szemem, inkább olyan széles a mosolyom, mint kölyöknek.
-Na és mesélj, még mindig nem jössz ki a szőkével? - Nem tom már mi a neve, valami Jace.

Ropognak a csontjaim, de nem bánom. Azt hittem nagyobb meglepetést okozok majd, hogy Seb ezt annyira nem ismeri, de sebaj. Azért így is sír, én még erre sem lennék képes. Vagy ki tudja, hm...nem is akarok. Összezavarodtam. Ez hülye, esküszöm!
- Az igaz, vigyáznod kell magadra, de én is tudok magamra hidd el.
Nézek rá fel a fejjel fejjel, a zsepit odaadom és különben ölelgetjük egymást, mintha születésnapunk lenne. Felnevetek a költői kérdésen, kicsit harsányan, de a hazugság ismét úgy megy mint a vízfolyás.
- Mindig imádtam a nagy és okos bátyám!
Vigyorgom szélesen és természetesen marhameggyőzőn. Amióta az eszemet tudom nem bírtam eldönteni mit érzek Sebastian iránt és ez néha megijesztett. Negyven perc? Van karórám azt megbámulom, nem sok.
- Az kevés, aztán ráérsz?
Vagy lehet elküld most. Pofáraesés lenne. Mondjuk mindig érdekelt egy ilyen rádió belülről, tök izgalmasnak néz ki, szóval belemegyek, hogy körbekísérjen, biccentek is, vigyen.
- Szóval te mondod a híreket, azta de fontos vagy! Ezek komoly hírek vagy göndör kutyákról szólnak?
Őszintén nem tudom elképzelni, hogy Seb politikusokról, vagy háborúkról számoljon be...
- Hát
Vakarom meg a fülem, aztán a fejem ingatom meg.
- Tudod, hogy a szőkék a gyengepontom
Próbálom elviccelni Jameit.
- Inkább te mesélj, van már csajod?
Nem tudom akarom-e hallani a történeteit...

-Jó, tudom, tudom. - Igen, nem kéne ennyire féltenem meg óvnom, de nehéz. Mióta az eszemet tudom én vigyázok rá.
Nevetek.
-Nagy és okos úúú... Én kicsi öcsém! - Adok egy puszit a hajára, azt érem épp, páran néznek kivel ölelkezem, nem sokat beszélek magamról idebenn, ez tény.
-Aham, aztán már igen, szabad vagyok mint a madár, menjünk el valahova! - Vigyorgok, jaj hát olyan jó kedvem lett madarat lehetne velem fogatni.
Örülök hogy szétnézve, beviszem mindenhova, még a takarítós szobát is kinyitom neki, persze nevetve, nem nagy a stúdió igazából, de szeretném ha mindent látna.
Kuncogok.
-Komoly hírek, a BBC-t is mondom. Már hogy azokat a híreket mi is közöljük. De főleg los angeles-i híreket közöl, mivel helyi. - Mosolygok. - Amúgy nem vagyok én olyan fontos, a műsorvezetők a lelkek a rádiónál, de én kedvelem őket. Philip akivel meghecceltetek például nagyon rendes. - Mondom a családapa kinézetű mosolygós hapsira.
-Tudom! - Nevetek. - Nem baj, majd csak lesz valahogy, ne foglalkozz vele. Majd rájön hogy téged csak kedvelni lehet! - Vigyorgok, komolyan gondolom.
-Csajom? Mikor volt nekem valaha is csajom... De találkoztam újra Monával, meg sok lány diákom lett, nagyon dekoratívak, az egyikük teljesen szórakozott, nagyon kedvelem. Meg megismertem egy lányt, igaz, elég... szerencsétlen szituációban rám nézve, de eljött velem randizni, teh, ő nagyon szép lány... és lökött, imádnád! - Vigyorgok, igen, sok lánnyal találkoztam mostanság, szerencsére.
-Na és neked? Találtál valakit akivel ellehetsz? - Tudom hogy olyan mint én, bár ő azért jobban válogat.

Seb menthetetlen, de most csak vigyorgom ezen, azt hiszem nem bírnám elviselni, ha ez másképp lenne. Nem zavar az sem, hogy mások előtt csókolgatja a hajam, én is ölelgetem, bújok hozzá. Egészen más vagyok Sebbel...az én munkahelyemen sikítanának, Zegerst is eléggé meglepte, Seb önmagában is sokkoló volt.
- Jó ötlet, mondjuk bowlingozzunk
Jut eszembe valami baromság, de Sebbel el tudom képzelni, sőt jó lenne. Közben figyelem merre járkálunk, észreveszek egy felmosót, hüvelykujjam mutatom neki mennyire király.
- Vödör is van hozzá? Úúúúú
Csesztetem röhögve. Hülye, imádom!
- Fontos ember lettél
Mosolygok rá komolyabban, Seb mindig az volt, de még vicces elképzelnem, ahogy az elnökről beszél, bár mivel ez LA gyanítom sztárocskákról többet tudósít. Bólogatok, a pisilős gyerek valahogy nem zavar, se a többi kollégája, sőt most kifejezetten örülök, hogy vannak. Azok a furanevűek viszont... Igazából én nem adok okot Jamienek arra, hogy ne kedveljen, én vagyok, aki mindig szívatom, de Seb talán ki se nézné belőlem. Zavartan elhehegek a bókra, engem csak kedvelni lehet jó ég...
Tudná hogy viselkedem. Sebaj a bájvigyor mindent megold, ki tudna ennek ellenállni? Jamien még ki sem próbáltam... Végre beszél nőkről is!
- Naaa, örülök
És úgy áll az egészhez, mint régen. A lökött csajok meg csak lököttek.
- De milyen szituban? Jah, képzeld én is összefutottam egy lököttel, egy szökőkútban táncolt. Baromi jó csaj!
A szemeim becsillognak rendesen.

Kicsit dühös vagyok Sebastianra, hogy eltűnt. Még beszéltünk a találkánk után, meg azt mondta, hogy hív, és beszélünk, és stb, aztán eltűnt. Meg is lepett, hogy ilyen sok idő után jelentkezett, hogy betartsa az ígéretét, és elhívott a stúdióba. Nem osztottam meg vele, de annyira nem volt nagy baj, hogy nem múlt hétre iktattuk be, mert eléggé el voltam úszva. Henry, meló, Vincent, még egy prezentációt is meg kellett csinálnom, amit persze nem tettem meg, de ez mellékes.
Most is jó idő van, így megint kényelmes, az időhöz illő ruhát vettem fel.
Igazából nem tudom, hogy mire számítsak, nem volt köztünk semmi, meg olyan sok minden történt az óta, tényleg nem tudom, de nem akarok ezen parázni, úgyhogy el is engedem. Leparkolok a stúdiótól nem messze a kocsival, és gyalog teszem meg a maradék utat. A földszinten eligazítást kérek, és elég hamar megtalálom szerintem a helyet, amit keresek. Viszonylag nagy a nyüzsgés, de elég messziről kiszúrom Sebastiant. Egy biztos, már nem beteg.
Késztetést érzek, hogy messziről felé kiabáljam a nevét, és integetve siessek elé, de úgy kell viselkednem, mint valami felnőtt nőnek, így nem teszem, és csak sietve közelítem meg. Elég izgatott vagyok, még sosem voltam élő adásban, és mondott valami olyasmit, hogy ha jó leszek, akkor lehetőséget ad rá. Nah már most én nagyon jó leszek, mert szeretnék valamit beolvasni.
Ilyen gondolatokkal érkezem meg hozzá, vagyis hozzájuk. Széles mosollyal köszöntöm Sebastiant, csak utána nézek a társára, és kicsit lefagyok. Megkapják a ,,Szia!" végét, benyögök még egy ,,sztok"-ot is, de most elég hülyén érzem magam. A srác, aki csókot kért tőlem, és a másik, aki kapott. Nem is keveset. Igazából Henryvel nem is olyan rég váltunk el, és elég sokat járt a fejemben az utóbbi két napban, most is kedvem lenne felé lépni, és a falnak döntve lesmárolni.
Mégis kicsit kínossá válik a mosolyom, bénán felemelem a kezem, hogy intsek is nekik a köszönés mellé.
- Tök jó, hogy milyen élet van itt. Ilyen munkahelyen én is dolgoznék, meg tuti jobb, mint fordítani. - Piszkálom meg egyből Sebastiant, de hát muszáj, mert már a múltkor is megmondtam, hogy tuti unalmas, és bizonyítson. Hát megtette. A másik srác meg? Úgy vonz, mint a mágnes, sokat sejtő mosolyt küldök felé, de csak egy pillanatra, talán éppen észre veszi.
Basszus, ez így nem lesz jó...

-Hmmm, okés! - Rég nem játszottunk, nekem nem megy valami jól, de hátha most formában leszek! Henryvel amúgy is mindegy mi a program, csak jó lehet.
-Ugye? Teljes luxus, főleg hogy van egy nénike aki használja is mert mi nem nyúlunk hozzá! - Kacagok a felmosóra.
-Jah nagyon, az a pár ezer ember aki hallgatja lehet felismeri a nevem ha bemutatkozom! - Nevetek. Már ha hallgatják még ennyien.
Nevetgél, én is, jól érzem magam vele, úgy érzem az a szakadék ami közénk ékelődött jelentősen kisebb lett! Boldog vagyok!
Vigyorgok, igen igen, nem kel félni jobban vagyok, újra csajozom rendesen.
-Hátöhm... kínos volt... de a csaj álomszép, szerintem eljön velem még randizni, szeretném, képzeld tetkószalonban dolgozik! Bár rajta nem láttam, ne valami rocker lányt képzelj el! - Terelek, nem, nem akarom elmesélni, jaj... elég volt átélni ott egyszer, Nana sokkal jobb téma.
-Igeeeen, neee, milyen lányokat szedsz már össze! - Nevetek. - Nah, és megvolt? - Harapok a számba, látom tetszik neki a csaj, semmit sem sejtek. - Majd mutasd be ha olyan van, biztos jó a humora! - Elvégre egy szökőkútban táncolt.

Még mutatok pár szobát, beszélek arról milyen az élő adás, hogy tényleg világít a vörös lámpa, baromságok, mikor hallom Jodie hangját. Hoppá, majdnem elfelejtettem, Henry olyan szórakozottá tett! Nevetek, felé lépek, nem tudom hova tenni hogy ilyen zavart. Biztos izgul, bár szerintem semmi érdekes nincs itt.
-Én fordítani is imádok, szia Jodie! - Hajolok, adok a szájához nagyon közel egy csókot, finoman érintve meztelen vállát, vigyorgok rá, örülök hogy eljött. Legalább az öcsi sem hiszi hogy füllentek a lányokat illetően. - Ne haragudj hogy ilyen sokára tudtalak csak hívni, de nem voltam benn, ágyba voltam parancsolta... igaz Henry? - Fordulok felé vigyorogva, gyanútlanul, hogy épp róla beszélt nekem én meg neki Jodieról pár napja.

Hülyéskedek Sebbel, mint régen, mikor még mindkettőnknek volt kedve hozzá. Elképzelem a nap folytatását is, ahogy golyókkal marháskodunk, amikkel bábukat döntünk le, ahhoz képes, hogy rögtönöztem nem is rossz terv. A stúdió fő attrakciójának a felmosórongyot tartom és csak röhögök a nénikén, aki használni is szokta. Miközben megyünk hallgatom, hogy áradozik valami álomszép tetkószalonos lányról, de valahogy a kettőt nem tudom összepasszintani. Azt hallom, hogy még csak a randi szintjén matatnak, én már sokkal tovább jutottam Jodieval. Még örülök is neki, fel is dob a dolog, végre nem férfiakkal lóg, minden olyan mint régen. Lesz egy-két barátnője, jó fejek, talán közösen is tudunk csinálni valamit, a négyes randik mindig izgalmasak, legalábbis régen azok voltak vele.
- Jól hangzik Seb, biztos jó fej
Azt sokkal jobban várom, hogy neki mutasson be semmit Josnak, de kussolok és megpróbálom kimutatni, hogy őszintén örülök neki, ha már az érzelmek napja van. Még mindig ott dong a dal a fülemben, hogyan felejthetnénk el és bocsáthatnánk meg.
- Mert a tetkó szalonos sokkal jobb
Ingatom a fejem tetetett méltatlankodással, aztán sunyin pillantok rá, ajkaim széles, perverz vigyora húzódnak.
- Hogyne, még aznap
Húzom ki magam automatikusan, na igen rekord. Találkoztunk a kútnál, smároltunk, rájöttünk, hogy kb az ég is egymásnak teremtett minket.
- Egyszer majd elmehetnénk négyesben is valahová.
Az úgy nem zavarna, nagyjából normálisnak érezném magam, sokkalta épelméjűbbnek mint a haverja fogadásán ülni, chá!
Izgalmasabb termekbe megyünk, sok a kütyü, érdekes, de nem annyira köt le, tervezgetek. Aztán egyszer csak meglátom Jodiet, aki úgy tűnik fel mint a mesékben, megjelenik, ha róla beszélnek. Talán varázsereje van? Meredek rá mit keres ő itt és addig nagyjából normálisan is lélegzem, amíg megszólítja... Sebastiant! Sebastiant! A döbbenet jól láthatóan fagy rá a képemre. A mosolyát sem tudom viszonozni tőle, de végülis talán kollégák, ismerősök, Sebnél ez gyanús, de már biztos... Veszek egy normális levegőt, ez megint addig tart, amíg Seb ÚGY NEM VISELKEDIK VELE. Ismerem ezt, akar tőle valamit, jó, hogy le nem smárolja!!!! És hívta???? Dehát ő nem dolgozik tetkószalonban? Jut eszembe Seb mindig több vasat tart a tűzben, képes egyszerre tízet is, becsukom a szemem, hátha ez most eltűnik. És még hozzám szól a barom! Kinyitom, Jodie ott áll teljes szépségében előttünk nekem legalább százig kéne elszámolnom, hogy normálisan tudjak válaszolni.
- ...Tchá
Ennyire telik, ez is magas hangon, érzem, hogy a képem elborítja a vér, mi van ha ő a tetkós lány?
- Ti? Nem is tudtam, hogy ismeritek egymást.
Ezt is irtó fura hangon mondom, rögtön hátrébb lépek, a vödörre gondolok, hogy abba fogom a fejem beledugni.

Látom Sebastian arcán, hogy örömmel fogad, bár kicsit azért haragszom rá, hogy annyira eltűnt, és még csak egy sms-t sem nyögött, pedig elvileg milyen jól érezte magát. De azért annyira nem sikerült megsértődnöm, hogy lemondjam a stúdióba való látogatást.
- Tudom, te az unalmas dolgokat szereted. - Rámosolygok, de remélem érzi, hogy szurkálódok, igenis vezekelnie kéne, amiért elnyelte a föld. Meglep, hogy puszival köszön, oldalba bököm, mosolyogva csóválom a fejem, hihetetlen, hogy majdnem lesmárol. Bár tény, hogy egy kicsit máris kevésbé haragszom rá.
- Ágyba voltál parancsolva? Beteg voltál? - Ráncolom a homlokom, mondjuk ettől függetlenül egy sms-t küldhetett volna, de sebaj, túlteszem magam rajta, elvégre nem tartozik elszámolnivalóval felém, és itt vagyok, végül csak elhívott.
Ellenben Henry meg tök más, mintha ő haragudna rám. Még csak felém sem mosolyog, és utána is csak egy csá-ra telik tőle. Ez most komoly? Tegnap előtt este nagyon, nagyon nem így viselkedett, és én azt hittem... úristen, biztos csak egy csaj voltam a tökéletes karriere peremn, biztos ezer meg másik van. Az ajkamba harapok, mérhetetlenül csalódott vagyok. Én azt hittem, hogy ő is érez valamit, hogy jelentettek valamit az együtt eltöltött esték. Még ha csak kevés volt is. Nem is válaszolok neki, csak intek, igyekszem nem szétrágni a számat, az csúnya lenne.
- Találkoztunk a suliban. De mintha jobban emlékezne rám, mint te. - Szúrom oda, és nem érdekel, hogy vörösödik a feje, a múltkor is, mikor véletlen összefutottunk, legalább megcsókolt. Akkor az is valami kamu volt? Mert most meg még csak a kisujját sem mozdítja felém. Mélységesen megbánt, kedvem lenne sírni miatta, olyan rosszul esik, és keserű íz van a számban. Pedig mikor megláttam, a nyakába akartam ugrani, és megcsókolni, úgy megörültem neki. De tuti én is csak strigula vagyok, ezek szerint...
- Miért nem szóltál? Vittem volna fel levest, meg tudod, van egy nagyon jó orvosság, gyógypuszinak hívják! - Fordulok újra Sebastianhoz mosolyogva, de elég erőltetettnek tűnik, hiszen már annyira nem érzem jól magam. Szemem sarkából Henryt figyelem, mit szól a beszélgetéshez, ha ő megbánt engem... akkor lássuk, hogy bírja a viszonzást.

-Imádnád! - Kuncogok, Nanának jó a humora, Henrynek is... lehet én lógnék ki... hm.
-De ő művészlélek! Az is alkotás! - Kacagok, hát az a lány normális. Na jó nem, kihalászta a nadrágom a kukából de... ahahaha, nem baj.
-Ó, te vagy az én öcsém! - Vigyorgok, hát mondjuk én teljesen megértem ha Nanának nem volt gusztusa hozzám aznap... előbb alaposan fürdenünk kellett volna, ami szintén nem rossz ha közös program de....
-Én benne vagyok. Ha Nana nem is de talán Elenore csak eljönne... szóval találok rá lányt remélhetőleg. - Vigyorgok, látszik én simán benne lennék. Sőt, talán Jodie is eljönne velem, most jut eszembe, meg is jelenik nem sokra rá.

-Nem is igaz, akkor például a veled való találka is unalmas kéne legyen, nem de? - Kuncogok és szélesen vigyorgok. Oldalba bök, abba belenyögök, kínosan nevetek, kicsit fájt, pont ott a zúzódásom. - Óvatosan, nem hiába feküdtem te lány. - Kuncogok, nem tudhatta. - Igen... volt egy kis... öhm, balesetem. - Hát... az eredeti ok valóban az de a fedő sztori kuszább, ott Lio miatt is van. De lehet ettől lett ilyen csúnya, tudja már a fene, lényeg már jobb.
Meglepődöm, hogy Henry idegesnek tűnik, lehet nem kedveli Jodiet és ismerné? Főleg hogy kérdez és hátrál.
-Igen... ti is? - Szalad fel a szemöldököm, de a mosolyom ha nem is tűnik el teljesen de jelentősen fakul, hogy Henry fura. Aztán Jodie felszólalása... csak nem?! Basszus, ez röhej.
-Hah... az biztos hamarabb felgyógyulok... és nem nyomasztott volna a négy fal... de kétlem ehhez lett volna kedved. - Aztán kihívóbban Öcsém felé fordulok aki duzzog, összeáll a fejemben a kép, kicsi a város is már nekünk nem csak a kocsma. - Ellenben te lefektetted a csajom, mi? Azt hitted nem jövök rá? Hah?! - Kakaskodom, vállammal meglököm a vállát, kezemmel a mellkasát finoman, hogy nah... most legyen okos és duzzogjon, hamar levágtam a szitut. Persze a szememen láthatja, hisz ismer hogy nem komoly, de Jodie erről mit sem sejt. Ha már itt teszi nekem a szépet jöjjön rá hogy ez élesben is megeshetne. Amúgy is érdekel kinek drukkolna, hmhm. Lehet mindjárt kiderül, na meg Henry is talán elmondja mi baja. Ha mást nem élesben kapok egy jobbost megint. Ha nem bánja a fogam, megint, mondhatni edzett leszek verekedés terén.

Hogy védi a kis barátnőjét, bár Seb esetében nem kéne ezt a szót használnom.
- Tőled tanultam
Vetek rá bazsalyogva egy félmosolyt, 5 évvel idősebb, hamarabb kezdte és volt egy bizonyos Sebastiant utánzó időszakom, amikor mindenhová követtem, nagyjából 13 voltam. Megforgatom a szemem és pöfékelős sóhajtás hagyja el a szám, Nana, Elee és ki tudja hány van még.
- Javíthatatlan vagy...

De nem gondolnám, hogy ennyire. Jodie úgy beszél Sebastianhoz és nem hozzám, mintha évek óta ismerné! Sőt aggódik is érte, különben miért kérdezgetné az egészségi állapotáról, ami most kit érdekel?
Összevonom a szemöldököm és a szemeim is gonoszra szűkülnek, az ujjaim ökölbe.
- A suliban?
Kérdezem gúnyosan, mintha nem tudnám hány éves a bátyám?!
- Bocs, hogy nem szokásom osztozkodni, még vele sem
Vetek Sebre egy megsemmisítő pillantást, nyilvánvalóan minden az ő hibája, Jodie meg beállt a cafkái közé. Ennél többre tartottam. Mély levegőt veszek, egy lány kezdett el fontosnak tűnni, ő azt is elveszi tőlem! Sejthettem volna, Seb mindenkinek jobban kell, miért pont én találtam volna hamarabb valakit tőle totál függetlenül. Ez a város nem kicsi, de nekem éppen olyanba kellett belebotlanom, akin Sebastian már áthajtott, egyszer, talán kétszer, mint a piroson. Aztán csak lesek, komolyan csak lesek //majdnem annyira hatásos képet vág mint az aláírásképen, amikor meglepődik//
hogy így beigazolódjon minden gondolatom ez...ezt nem hiszem el! Sok mindenhez lenne kedvem, amit ebben a pillanatban nem tehetek meg, például az üvöltés is köztük van. Érzem, hogy az arcom elárassza forrongó vérem és a másik érzés kerekedik felül, amit Sebastian iránt érezni szoktam. Miért ő? Miért mindig ő? Miért ő kell mindig mindenkinek? Miért kell elvennie tőlem mindig mindent? És a legszörnyűbb, hogy nekem adná, látom a mártír, kis meghunyászkodó, alázatos tekintetében. Pedig egyszer igazán bemoshatna, összeszedhetné magát, hogy laposra verjen. Csakhogy ehhez gyáva! Tudom, hogyan gondolja, ennyire ismerem, de szar helyzetben kötekszik.
- Le. Ő az én csajom volt!
Megfogom a kezét és kicsavarom, ha nem elég gyors, aztán meg a falnak szorítom.
- Na mi van? Nem mersz megütni, igaz? Ne legyél gyáva Sebastian, harcolj a barátnődért
Sípcsonton rúgom, az előbb még öleltem és közben iszonyatos bűntudat mérge is mar belém. Nekem vajon játék? Üssön meg, itt az ideje, addig fogom provokálni, amíg rendesen nem verekszünk meg!

- Hát... az elején azt hittem, hogy az lesz. De komolyan. Amiket felsoroltál magadról, meg az a bemutatkozás... - Hát nem éppen mai dolog volt a kézcsók sem, az óta sem kaptam olyat, nem is szeretnék, nem nagyon tudok vele mit kezdeni. Benyögök egy bocsit, nem akartam neki fájdalmat okozni, de valahol azt érzem, hogy egy kicsit megérdemli.
- Milyen baleseted volt? - Ráncolom a homlokom, előbb még betegséget mondott. A kettő között van némi különbség, de akkor úgy látszik végig kell gondolnom, lehet nem azért fájt az oldalba bökésem, mert puhány.
- Ahha... legalább is azt hittem. - Teszem a szúrós megjegyzést, hogy igen, ismerjük egymást, de közben kérdőn pillantok Henryre. Hát tegnap előtt este nem ilyen volt a hozzáállása a dolgokhoz. Mérhetetlenül bánt, hogy nem lép felém, hogy nem csókol és ölel meg. Elvártam volna tőle, lassan kezdtem azt hinni, hogy járni fogunk. Úgy látszik neki gyors numera kellett.
- Ki kérte, hogy osztozkodj? Senkivel nem kell osztoznod. - Nem értem, hogy Henry miről beszél. Miért kéne osztoznia? Már ha arra gondol, hogy rajtam? Mert rajtam nem kell. Eddig nem kellett. Én vele éreztem jól magam, Sebastianról azt sem tudtam, hogy él-e vagy hal-e. Mert nem jelentkezett, és mert ezért én sem kerestem. Úgy érzem lemaradtam néhány dologról.
Nem is figyelek Sebastianra, nem értem, mire fel megy a kakaskodás. Először hátrébb lépek, ahogy beszól, majd a homlokomat ráncolva vissza. Hogy mi van?
- Milyen csajod? Miről beszélsz, Sebastian? - Nézek rá kérdőn, csípőre tett kézzel. Hogy ezzel a kettővel mi van, az nekem nagyon magas. Nem értem, hogy mire fel megy az erőfitoktatás, olyan, mintha nem e miatt a dolog miatt lenne, hanem valami ezer éves viszály ütközne ki, és sikerült beleejteni az utolsó cseppet is a pohárba.
- Henry! Fejezzétek már be! - Szólok rá, ahogy nekiugrik Sebastiannak. Ez most mi? Én rohadtul nem értem. Ő meg felkeni a tesóját a falra. Pislogok kettőt, oké, valamiről tényleg kurvára lemaradtam. Feléjük lépek, megfogom Henry karját, hogy elhúzzam a másikról. Ezek esküszöm, nem normálisak.
- Mit művelsz? Nem vagyok a barátnője! Henry, fejezd már be, basszus! Köztünk nincsen semmi! - Határozottan próbálom lerántani a másikról. Ez nagyon, nagyon szánalmas. Már a helyzet. Most mi ez a verekedés? De komolyan. Nemár... mint a tizenhárom évesek...
- Ellenben veled azt hittem, hogy van. Vagy lesz. Mi bajotok van? - Tényleg nem értem, akár sikerül elhúznom, akár nem, elengedem a karját, és értetlenül nézek rájuk, kissé dühösen. Ez most tényleg komoly? A fejem csóválom. Igazából csalódott vagyok. Azt hittem eljövök a stúdióba, kicsit kiélvezem a helyzetet, utána pedig találkozunk Henryvel, és nagyon élvezni fogom az estét. Ehelyett... szomorúság vesz erőt rajtam. Az egyiknek arra vagyok jó, hogy bosszantsa a másikat, a másiknak pedig jó volt, míg megdugott. Gyönyörű. A héten valahogy csak a megaláztatás jut.

-Ó, kösz. Bár szerintem nélkülem is tökélesen ment volna! - Kuncogok, lehet nem a legjobb példát mutatom neki... nem baj, ha megismeri Josht akkor látja egy rendes kiscserkész példáját is.
-Most miért mondod? Tuti hogy nem csak velem randiznak, akkor meg? - Na igen... akikkel én randizok mindig van más fiújuk is. Nem értem miért én vagyok a javíthatatlan. És voilá, Jodie alátámasztja eme frappáns elméletem.

-Na köszönöm! - Nevetek fel, őszinte, ez sosem zavart. - De remélem már kevésbé tűnök megunhatónak. - Mosolygok, bár utána elmúlik a mosoly, inkább kínos lesz a mosolyom.
-Hát.... khm, verekedtem. Meg leestem magasról mert megcsúsztam... nem én nyertem az előbbiben. - Vonok vállat, nem vagyok rá büszke. - Betegszabadságot vettem ki, megrepedt a bordám. - Mélyen titkolom, hogy elütöttek, igazából az volt a baleset, de hogy leestem szintén az volt, mert amúgy az alap, hogy átugrok egy kerítést...
-Jah. Dolgom volt ott, leadtam egy fordítást. - Nézek Henryre, hogy miért hihetetlen ez a tény.
Aztán mit sem sejtve, hogy Henry kivételesen komoly kapcsolatot remélt, heccelem. Mert hát volt már ilyen szituáció, nem egyszer, hasonló az ízlésünk. De ahogy elnézem Jodie most vagy nem gondolta komolyan vele vagy engem nem vesz pasi számba. Utóbbi kevésbé fájna.
-Szóval azt mondod velem csalt hmm? - Elképzelhető, amúgy. Ki tudja, elvégre még nem feküdtünk le, bár Henryvel akkor ezek szerint rögtön megvolt, ki tudja, lehet velem nem is akar. Végtére is Henry sokkal jobb parti mint én, ez mindig is így volt, semmi meglepő nincs nekem ebben.
Mivel én csak szórakozom, nem védekezem, kicsavarja a kezem, na azon meglepődöm. Amúgy sem vagyok verekedős állapotban, hát mi volt az eredménye legutóbb. Erre nem megrúg? Várjunk... ő komolyan gondolja... nem látta hogy heccelem? Nem létezik.... Jodiet meg sem hallom, jelenleg nem.
-Mert szerinted én a büdös életben megütnélek... Nem tudom ki vert meg kit... - Mondom ingerültebben, de megbánom. - Bocs, ne haragudj... De engedj már el, vagy elmondhatjuk hogy miattad megyek vissza a kórházba... - Sóhajtom, hát ezt tényleg nem kéne erőltetni. Jodie amúgy sem a barátnőm, szerintem ő sem tart a pasijának...
Jodie szavaira remélem lehiggad kissé.
-Nem hiszem el, hogy nem értetted, hogy szórakozom... Hát hányszor hülyültünk ezzel... - aztán komolyabban hozzáteszem, nyomatékkal, nem érdekel ha Jodie rájön hogy én milyen szoknyapecér típus vagyok, mert nem titkolom, sőt. - 'Nem feküdtem le vele... Még csak meg sem csókoltam... - Remélem elenged, akkor fogom a bordám, mert ez nem tett jót. Nagyon nem. Fáradtan nézek rá, félrenézek. Úgy fest nagyon utál, könnyen nekem esik, nem olyan mint régen, hogy vette volna a lapot. Jah és tegyük hozzá nekem egy büdös szóval nem mondta hogy most komolyabban veszi Jodiet mint akármelyik egyéjszakását előtte, hát honnan kellett volna tudnom? Akkor valószínű Jodiet sem hozom hülye helyzetbe... Előbb pedig azt hittem kibékültünk, rendben újra minden, de nem. Jól van Phoenix, okés Öcsi, nyertetek, naiv vagyok és szentimentalista.
-Beszéljétek meg... benn leszek ott... - Mutatok egy ilyen tárgyalószerűségű helyre. Hangom fáradt, de nem neheztelő, beveszem most a gyógyszerem, mégse beszélhetek nyögve, mikor híreket olvasok. És ide úgy érzem most nem kellek, ha lehiggadtak a kedélyek, majd beszélgetünk. Gondolom én... Már ha akarnak velem, lehet mindkettő utál most már, nem csak az egyikük. Tényleg rám jár a rúd...

Vállat vonok, lehet. Nem érzem magam bénának a nőkkel, nincsen ezzel gondom. Csak csóválom a fejem az egymillió csajára, de van ebben valami, amit mond. Aki Sebbel kefél mással is megteszi. Sajnos éppen végszóra toppan be Jodie és én pont azt hiszem ők is ezt teszik.

Seb mindenkit megdug rohadtélet, hát ismerem! És úgy beszél vele, mintha puszinyuszipajtások lennének! Ez kb elég is hozzá, hogy agyfelforrást kapjak, Jodie és Seb már csak hánynak a tűzre néhány lapát szenet.
Jodie felé vetek egy hihetetlenkedő pillantást, a fejem csak óvatosan rázom, így hatásos. Becsukom a szám, tátott szájjal ez az egész nagyon béna, aztán Seb felé vetek egy goromba fintort. Vele nem, vele főleg nem!
- Vagy én vagy ő
Bugyogom a lánynak, nem is tudom értelmes-e, amit mondok, hah, megőrülök! Aztán Seb erőfitogtatására Jodie tagad, ezt nem értem... de nyilván csak kétségbeesésében teszi. Seb a megtestesült szentlélek sosem húzná az agyam az én nőmmel, az Enyémmel, az Enyémmel! Rohadtul nem érdekel az ezerszer hallott története a rohadt bordájáról ebben a helyzetben, amiről fesztelenül cseveg a hülyéje! Nem reagálok erre a kérdésre, hogy vele csalt engem, hát senki ne képzelje, hogy azt én megengedem! Akár Sebről van szó, akár másról, ez a kérdés csak még jobban felhúz, elborul az agyam, felkenem a falra, bár adná jelét legalább az önvédelemnek ez a fatökű idióta, hogy nyugodt szívvel verhessek a mocskos képébe! De nem....nem, ez hihetetlen! Elkerekednek a szemeim és azonnal elengedem, Jodie is húz le róla. Nekivetem magam a szemközti falnak. Miért nem? Miért nem Seb? Becsukom a szemem, most nem akarom látni, nem akarom látni a sajnálkozó képét, ahogy azt mondja bocsánat, ahogy mindig ő teszi és...beleütök a falba, fenébe! Igen, megvertem, akkor nagyon és most megint, minden értelmét vesztette. A dal, bármi, amikor elhitettem vele, hogy nem utálom, miért érzem magam vasmarokban akkor most? Seb nem érti, sosem fogja érteni, senki...ezzel a nyomorult szarral egyedül maradok. Hogy lehet valakit utálni és ennyire bántani, aki nélkül létezni nem tudok? Szükségem van Sebre, bármennyire is gyűlölöm ezt a tényt én...nekem csak ő van, senki más nem szeretett soha és én! Kinyitom a szemem, de csak kicsit, nem akarom nagyon látni őket.
- De...ő a szökőkutas lány... és te mindenkit megdugsz...mindenkit...
Elveszel tőlem - fejezem be a mondatot magamban. Ezt is akadozva mondtam, indokolatlanul sok levegővel, persze én nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy sírjak mert mindig bántom azt, akit a legjobban szeretek, vagy hisztizzek egy lányért, akit nem akar nekem adni. Nem tudom melyik rosszabb, ha nekem adná mert ő Sebastian, vagy ha nem, mert nem tudja, mert Jodie őt akarja. Egyik sem kell, semmiféle könyöradomány. "Nem feküdtem le vele, mégcsak meg sem csókoltam" - visszhangzik a fejemben, tompán az is visszacseng, hülyéskedett.
- Úgy tűnt
Nyögöm ki valahogy, aztán mikor bejelenti, hogy elmegy felpattannak a szemeim. Rémülten nézek utána, ennyi? És fáj neki? Hogy merészel fájni neki bármi is??? Ne menjen már el! Ne menjen!
Az még hagyján, hogy hülyén érzem magam. Lehetek hülye, naés ha hülye vagyok? De ez Sebbel... Bántottam, megint bántottam, képtelen vagyok nem bántani és lehet most fájnak a bordái, mi van ha eltörtem?
Jodiera nézek, akárhogyis most már nem fogok kelleni neki.
- Én is azt hittem. Nem akartam osztozni rajtad, azt hittem találtam valakit, Seb mindenkivel lefekszik, most is van egyszerre vagy hat nője, elborult az agyam, nem tudtam..
Becsukom a szemem, össze kell szednem magam! Nyugalmat erőltetni a hangomra, nem szabad remegnem. Be kell lélegeznem némi levegőt. Nem megyek Seb után, nem is nézek arra milyen irányba indult. Nem tudom mit csináljak. Jodie és Seb mit tegyek, hogy maradjatok velem?

- Hát, az majd kiderül, ha megmutatod a stúdiót tényleg. - Mármint, hogy megunható-e. Elég hamar ki fog derülni, bár mondjuk bizonyított a múltkor is, amikor egy szál alsóban bement a vízbe. Nem teljesen normális, egyértelmű. Lássuk, hogy tényleg belebeszélhetek-e az adásba, és akkor megszavazom neki a nem megunható címet, az biztos.
- Minek verekszel? Ráadásul ha még ennyire fáj a bordád, akkor még mindig nem kéne dolgoznod, alig értem hozzád. - Rosszallóan nézek rá, nem értem, hogy akkor tényleg minek van bent. Feküdjön és pihenjen otthon, míg össze forr, és aztán utána jöjjön csak dolgozni.
De nem nagyon marad idő a beszélgetésre, mert ezek ketten egymásnak esnek, én meg nem teljesen hiszek a fülemnek. Ez most komoly? Rettentően kínos a helyzet, nem sokan vannak a folyosón, de azok meg bámulnak, mielőtt tovább mennek, meglehetősen lassan. Azon kívül, hogy próbálom megmagyarázni nekik, hogy hülyeség, amit csinálnak, sokat nem tehetek. És teljesen őszintén, nem is akarok.
Hallgatom, amit egymásnak mondanak, és rohadtul megalázó. Hányszor hülyültek ezzel? Ez most komoly? Miért nem kettesben rendezik le, ahelyett, hogy ilyen helyzetbe hozzák magukat, és mellesleg engem is? Most nyoma nincs a jó kedvemnek, meg a mosolynak, amivel belibbentem. Sőt, már Henry nyakába sem akarok ugrani. Haragszom. Mind a kettőre. De egyelőre rendezzék le, én közéjük nem állok. Henryt megpróbálom leszedni Sebastianról, de ha nem hagyná, hát nem kezdeném rángatni.
Bőszen bólogatok, hogy tényleg nem feküdt le velem, és meg sem csókolt. De nem érzem, hogy nagyon győzködni kéne. Szívem szerint teljes fordulatot vennék, és arról biztosítanám, hogy igenis lefeküdtem vele, és hogy rohadt jó volt. Mégis mi a frászt képzelnek magukról?
- Hogy tessék? - Nézek kérdőn Henryre. Oké, hogy az elmúlt másfél hét fantasztikusan jó volt, és élveztem, és szeretek vele lenni, de ezek után komolyan azt gondolja, hogy majd én választani fogok? Neki sincs ki mind a négy kereke. Megalázónak érzem a helyzetet nagyon, és dühös vagyok, hogy belekényszerítenek.
- Ő soha nem is játszott. - Eddig. De ezt nem teszem hozzá. Mert a másiknak sem akarok semmit a kezébe adni. Sebastiannal jól elvoltunk, de én nem nagyon akarok tőle többet. És ezt normális keretek között el is mondanám neki, de így nem. Várhatja, hogy még én fogok neki hízelegni, ez most tényleg, teljesen komoly?
- Mindenkit megdug? Ez igazán bájos. Tényleg, Henry, kösz. Rohadt jól esik. De komolyan. - Szívem szerint nekiugranék, hogy felpofozzam, ahogy a szemközti falnak dőlve néz felénk. De nincs is mi, Sebastian és köztem soha nem volt semmi!
Össze fonom magam előtt a karjaimat, összeszorítom az állkapcsom, érzem, hogy pattog idegességemben az ín rajta. De most nem bőghetem el magam, bármennyire is rosszul esik. Majd otthon sírok, de akárki aláz meg, annak nem adom még ezt is. Ha Vincentnél kibírtam, most is menni fog. Csak nagyon nehéz. A lábujjaim járnak, az ujjaimmal a karomon dobolok. Le kéne lépni, most.
- Úgy tűnt. - Ismétlem meg gúnyosan, amit ő mond, és felé lépek egyet.
- Miért tűnt úgy? Talán azért, mert egy kicsit is megörült, hogy látott? Mert felém lépett, és adott egy puszit? Amit te elfelejtettél? Még csak... nem a haverod vagyok, hogy idenyögj egy csőt, tudod? Igenis elvártam volna, hogy mondjuk, minimum, hogy köszönj! - Ugrom neki szavakkal, de szívem szerint felpofoznám. Hát neki ennyire semmilyen volt az idő, amit együtt töltöttünk? Jó, hogy kiderül, hogy egy kibaszott strigula voltam. Tényleg, teljesen boldog vagyok tőle, mindjárt el is kezdek nevetni, már csak egy perc, persze, menni fog...
- Igen? Mert én ribanc vagyok? Mert szerinted ő dönti el, hogy lesz-e valami, vagy nem? Rohadtul nem, elárulom, hogy nekem is van beleszólásom. Mi az, hogy nem akarsz osztozni? Hm? Talán ha számítana a véleményem, tudnád, hogy nem kell. Hogy jól éreztem magam veled, hogy azt hittem, hogy... én csak... olyan jó volt. És... hogy mersz így megalázni? Honnan veszed magadnak a bátorságot? - Egyre közelebb megyek hozzá, egyre nehezebb lesz ezt kibírni sírás nélkül. Én hülye meg már abban gondolkodtam, hogy lehet, hogy nem csak az ágyában kéne fetrengeni, hanem elmenni fagyizni, kézen fogva sétálni, meg moziba, meg vidám parkba, strandra, bárhova, ketten, együtt. És itt ez a lényeg, hogy együtt. Hogy végre azt hittem, nem leszek egyedül. Erre kiderül, hogy mekkorát tévedtem. Hogy én nem is jelentek neki semmit.
Pár másodpercig a szemébe nézek, igenis akarom, hogy tudja, hogy nagyon megbántott, és megalázott, és hogy nagyon csalódott vagyok. Megrázom a fejem, és elfordulok tőle. Már nincs kedvem bemenni a stúdióba Sebastianhoz, egyszerűen semmihez sincs kedvem. Hazamennék és sírnék. Vagy kérek valami melót Vincenttől, és akkor nem kell sírnom, mert dolgom van.
Elindulok a lépcső felé, hogy kijussak az épületből, annyira nagyon szeretnék hátra nézni, vagy visszafordulni, és megölelni, és hozzá bújni, hogy vigasztaljon meg, mert bántottak, de pont ő az, aki bántott. Én nem tudok az ő harcaikról, de nem is érint. Ezzel engem taposott a porba. De ki máshoz mehetnék vigaszért?
Sokkal inkább szeretném újra élni azt a pillanatot, mikor megláttam, és megremegett a gyomrom, és a nyakába akartam ugrani, úgy megörültem neki. A baj az, hogy még mindig szeretném megölelni, de ő még csak egy fél mozdulatot sem tett felém. Nyilván, mert nem kellek neki.

-Hah, megmutatom, persze! - Mosolygok, ezért jött, de remélem nem titulál unalmasnak. Elég nagy érvágás lenne.
-Nem én akartam. Amúgy meg a rádióban csak ülök, nem szoktak böködni a kolegák. - Sandítok rá, hogy hát dolgozni éppen tudok, de azért érzékeny még az a terület. De amúgy sem bírok a seggemen megmaradni, becsavarodnék annyi fekvéstől.
Eléggé nekem esik Henry, értetlen állok a dolgok előtt, de szerencsére elenged, fogom az oldalam. Nem is néz rám, a másik falat veri, féltem a kezét, nem akarom hogy baja legyen. Aggódom érte és ki is ül az arcomra.
-Jó tudni. - Mondom arra hogy esélyem sem volt Jodienál, de nem visel meg, nem kell aggódni. Nagy fiú vagyok már.
-Rájöttem, most már. - Teszem hozzá Henrynek, mert nem volt egyértelmű, hiába tudom, hogy Jodie bolondos természet. - Nem mindenkit, csak akivel randizom, mert látok benne valamit és benne van. - Én úgy nem nyúlok nőhöz hogy látom nem kíván. Akkor sem ha van valakije, de jelen esetben nem tudtam hogy lenne. Lehet akkor még nem is volt. És igenis megválogatom a partnereim, Henry túloz, de ideges, akkor nem gondolja át sosem mit mond. Mondjuk ki tud olyankor gondolkodni?
-Kértem csókot, nem adott. Kitartó vagyok, ismersz. - Mondom teljesen nyugodtan, tényleg nem csalta meg velem a lány. Ha így lenne akkor valószínű mondanám hogy komolyra nem kéne terveznie vele, Henrynek valaki megbízható partnert szeretnék.
Hagyom hogy megbeszéljék, be is megyek az egyik szobába a gyógyszeremért és leülök a kanapéra pihenni. Sajog az oldalam, de főleg a lelkem. Valahogy mindig elcseszem a dolgokat az öcsémmel azóta a nyár óta. Ha tudom hogy Jodie ennyire fontos neki... de nem tudtam. Mondjuk nem csináltam semmit, de vajon elhiszi-e?
Sajnos mivel benn vagyok azt sem tudom hogy Jodie elmegy, én biztos nem hagynám neki a távozást, de szerintem Henry is megoldja. Ha nem... nos akkor ketten maradunk és átbeszéljük a dolgokat remélhetőleg, mert ránk férne.

Soknak érzem az időt, amíg nem bírok rájuk nézni, kevésnek a kezemben a fájdalmat, amit a fal okozott. Sebastiannak vállat vonok, mit tudom én mi alapján válogat, Jodie jó fogás, simán megdugtam volna a helyében. És mégis honnan a francból kellene tudnom, hogy pont őt nem? Szájrapuszi, etyelepetyele nő a bátyám közelében, az a fura, hogy még tud járni.
- Igen...
Ez minden, amit neki mondok, halkan, miközben a padlót nézem. Kitartó, szóval megcsókolta volna. Mert ő azt hiszi neki mindent szabad! Nem mondom, hogy sajnálom, mintha beragasztották volna a szám, nem teszek felé egy árva mozdulatot sem, hagyom, hogy elmenjen. Talán megint sírni fog, vagy le kell pihennie mert az öccse ismét bántalmazta. Fenébe! Elkezdek valamit jól, aztán egyszerre tönkrezúzom, sőt ő ezt egyszerűen nyilvántartja, neki még mindig fáj, hogy megütöttem! Ezt is...hogy merészeli? Ráadásul nem üt vissza, sosem üt vissza, így én...
Jodie még itt van, látom a lábát, aztán hallom a dühös hangját is. Gyűlölöm ennyire hülyén érezni magam! Mintha két nagy, nevető arc lennének, akikbe belerúgok és kinevetnek "ez csak neked fáj, magaddal cseszel ki" vagy " mi bajod van haver, ennyire paranoiás vagy? Hogy lehetsz ekkora barom? Tönkreteszel mindent és egyikőjüket sem hibáztathatod, a lány a tiéd volt, amíg nem cseszted el."
Forog velem ez az egész körhinta, egyik őrület a másik után. Én vagyok hülye? Ennyire hülye? Miért csináltam? Mintha hirtelen nem számítana, hogy tökegyértelmű volt, hogy van köztük valami, amit én nem bírtam elviselni. De nem volt. Ez a fordulat megint olyan gyors, mint az előző, hogy ha mégis van, akkor pont Jodieval.
- És azt honnan tudtam volna? Úgy tűnt.
Nem vagyok gondolatolvasó. Ő egyszerűen ilyen és kedvelem érte Sebet, dugjon, jól teszi, dugok én is, az egész világ ezt csinálja, inkább, minthogy szerelembe essen. Felnézek a lányra, meg-megütődött képpel. Először azt hiszem Sebet sajnálja nem magát.
- Aki érdekes és szép... Most mi? Az is baj, hogy nem akartam, hogy megdugjon? Tudod mennyi szeretője van? Megijedtem, hogy te vagy az egyik.
Lehet a feltételezés bántja, de könyörgöm tökúgy nézett ki! És még ha verekedtünk is volna, ha Seb visszaüt, ha lefog, ha elmagyarázzák, hogy ökör vagyok. De ezek faképnél hagynak! Mind a ketten!
- Úgy nézett rád! Majdnem megcsókolt!
Kiabálok. Ráförmedek, nehogymár én legyek mindenért hülyének nézve!
- Kicsit meglepődtem, neki nincsenek lány barátai, mindenkit...
Ki nem mondom megint! Összepréselem az ajkam, félrenézek dühösen, a cső is köszönés, a cső igenis köszönés. És nehogy már ez fájjon neki, a sokk, hogy ők ketten együtt az sokkal durvább volt, mint a köszönés! Lassan kibújik a szög a zsákból, mikor elhangzik a ribanc szó. Ezt valahogy nem kalkuláltam a dolgokba, senki sem mondta, hogy ő ribanc...
- Őt hibáztattam nem téged
Morgom magam elé, húz a tekintetem, hogy elnézzek Sebastian irányába, nem vethetem meg ennyire a bátyám, hisz Jodie is lehetett volna ribanc! De benéztem.
- Nem, csak... Tudom, hogy neked is van beleszólásod...
Féltem tőle, hogy ő kell neki, boldogok lesznek együtt, nélkülem.
- Én is jól éreztem én...
Hátrálok, ahogy közelít, elkerekedett szemekkel nézek az övébe, de csak egy pillanatig. Ismét elnyílik a szám, rühellem a tátott pofát, gyorsan becsukom. Nem nagyon pislogok. Ledermesztenek a szavai, akkor olvadok, amikor hallom távolodó lépteinek zaját. Ez az a rész, amikor mindketten itt hagynak. Nevezzük kellemetlen érzések hullámának, ami végigsöpör rajtam, mert rinyálósabb lenne bármilyen más megnevezés. Jodie után nézek, aztán Sebastian után, nem kellene azt éreznem, hogy választanom kell. Egyik előtt sem fogok megalázkodni, főleg... Seb...
Jodie után rohanok és elkapom a karját, elég erősen ahhoz, hogy képtelen legyen kiszabadulni. Bár a bátorságom hagyjuk.
- Nem akartalak megalázni, fontos vagy nekem, ez az egész...azért volt, mert féltékeny voltam bassza meg!
Szűröm át a szavakat összeszorított fogaim között. Felé hajolok megcsókolni, kérdés nélkül, ez el fogja dönteni mi lesz ezután.

Ez az egész helyzet annyira kínos a számomra. Nem érdekel, ha ő közöttük gond van, meg ilyen bunyóik vannak, de nemár előttem, basszus! Én komolyan gondoltam, én tényleg azt hittem, hogy van valami Henry és köztem. Oké, ismerem kb egy hete, az idő nagy részét akkor is az ágyban töltöttük, de... jól éreztem magam vele.
- Bocs, de... még csak nem is kerestél, meg semmi. Oké, beteg lettél, tudom. De nem volt meg az a... nem tudom. Henry... - Kezdenék bele, de mégsem fogok magyarázatba, nem fogok hízelegni neki, hogy nagyon bejött, hogy vele sokkal több mindent el tudtam képzelni. Pedig Sebastiannal is jól éreztem magam, de nem, nem éreztem, hogy le akarok vele feküdni, hogy csókolózni akarok vele, vagy kézen fogva sétálni Valentinon. Ellenben az öccse...
Remélem azért nem sértődik meg, dumálni jó volt vele, nem normális, udvari bolondnak sem utolsó, és jó lenne még a fogadást is lebonyolítani, de lelép, én meg nem tudom mit gondoljak. Nem akartam megbántani, de nem szeretnék ezen pörögni. Majd később foglalkozom vele, mert sejtem, hogy most már nem fogok belehallgatni a műsorba. Sok kedvem nincs is. Talán legközelebb, ha nem sértettem vérig.
Felhorkanok azon, hogy úgy tűnt. Gyönyörű. Egy ribancnak néz, hát hogyne. És még csak egy bocs sem hangzik el. Kezdek egyre idegesebb lenni. Nem hiszem el, miért kellett ez most? Miért nem mehetne minden rendben, olyan jól alakult közöttünk minden!
- Pontosan ez a bajom! Nem az, hogy nem akartad, az okés is lett volna, meg édes, meg minden, de így? Hogy megalázol? Előtte? És ha lefeküdtem volna vele egy hónapja? Akkor mi lett volna? Semmi, még csak nem is találkoztunk akkor. De azért tök jó, hogy az egyik szajhájának nézel. Komolyan... - Próbálom elmagyarázni neki, hogy mi a bajom, de sajnos úgy érzem, hogy nem érti. Csalódott vagyok, mérhetetlenül, és mellé dühös. Nem vagyok egy sírós alkat, de most kedvem lenne elbőgni magam. Komolyan, hogy lehet ennyire érzéketlen?
Elkezd kiabálni, meg rám ordít, hitetlenül pislogok rá. Ez most komoly? Még neki áll feljebb, az után, hogy elcseszett mindent? Velem ordít? Velem?
- És ha nincsenek? Úgy nézett ki? Nem érdekel, hogy nézett ki! Az arcomra adott puszit. Igen, kedvelem, jó fej, ő is jól érezte magát velem. De gratulálok, elcseszted! És velem te ne ordítsál, mert ezek szerint nem vagy senkim, én pedig nem vagyok a kutyád, hogy így beszélj velem! - Igyekszem nyugodt hangot megütni, de remeg a kezem, annyira ideges vagyok. Annyira megbántott, fáj a lelkem. Hát nem jelentett semmit, amikről beszélgettünk? Ahogy jól éreztük egymást? Ennyi volt? Hogy dobhatja sutba az egészet?
- De engem aláztál meg! - Mutatok magamra, és előre hajolva próbálom megértetni vele, hogy mi a bajom. Lehet, hogy őt hibáztatta, de én jöttem ki rosszul az egészből. Sikítani lenne kedvem, és igen, meg is ütném legszívesebben.
- Nekem is van? Huh, most már még jobb az egész. Inkább meg se szólalj. Azt hiszed, hogy veled töltöm majdnem minden időm, de amit véletlenül nem, akkor megyek az ő ágyába? Jézusom, Henry, ez annyira... annyira... - Felnyüszítek, és a fejem rázom. Bőgni fogok, és ő nem fogja végig nézni. Megrázom a fejem, és minden köszönés nélkül lelépek. Már majdnem a lépcsőnél vagyok, mikor elkapja a karom, és maga felé fordít. Amit mond, még el is hinném, de ahogy teszi, mintha valaki kényszerítené, mintha muszáj lenne, de nem gondolja komolyan. Dühösen nézek rá, a fejem csóválom, nem akarom elhinni, amit mond.
Válaszolni sem nagyon hagy, mert felém hajol, hogy megcsókoljon. Szeretem, ahogy csókol. Pont jól, nem nyomja le a nyelvét a torkomon, de azért érzem, hogy ott van. Jól csinálja. Vissza is csókolok, majd a mellkasára tenyerelve lököm el magam tőle.
- Nem kell a színjáték. Csak azért, hogy legyen kit dugnod nem kell hazudnod. Arra keress mást, mert én velem ezt nem csinálhatod meg, érted!? Velem nem bánhatsz így! Akkor sem, ha féltékeny vagy! - Támadok neki, elcsuklik a hangom. Olyan nagyon csalódott vagyok, és fáj ez az egész. Rázom közben folyamatosan a fejem, mintha magamat is győzködném, hogy ne higgyem el, amit mond. Tudom, hogy igaz, hogy az lehet. Mert logikus. De még csak... még neki áll feljebb! Hogy viselkedhet így velem mások előtte? A testvére előtt?
Ha nem tart vissza, itt hagyom. Nem akarok kiborulni előtte, mélységesen meg vagyok bántva, és csalódott vagyok, mintha késsel vágott volna a lelkembe. Nem a szívembe, ott még nem tartottunk, de annyira reméltem, hogy fogunk, szerettem volna ezt a fiút.

Kezdjük ott, hogy már az első mondatát nem vágom. Félig Sebnek szól félig nekem? Mert ha engem vádol azzal, hogy nem kerestem valakivel nagyon összekever. Ráadásul csak azt bizonyítja vele, hogy vágyott rá, hogy keresse, ergo folytatná, ami köztük volt és csinálna belőle csókot, akkor is, ha nem csattant el konkrétan. Nem is tudom minek zavar ez, ő csak egy félőrült bige, nem kellett volna, hogy idáig fajuljon és több legyen egy tömnivaló pulykánál. De sajnos több lett, tőle vártam mindent, a megváltást, túl sok mindent. Aztán eljut, hogy ezt nem nekem mondja, túllépek rajta és azt hiszem még megmenthetem a dolgokat. Ugyan olyan naiv vagyok mint az idióta bátyám...
Hogy így? Mégis hogyan kellett volna féltékenységi jelenetet rendeznem? Hogyan bizonyíthattam volna jobban, hogy érdekel, mint hogy megütöm a saját testvérem? Érzem, hogy vöröslik az arcom, esküszöm egyetlen cérna pattanjon és ő is rosszul jár. Két ujjam közé rejtem a homlokom, próbálom visszatartani a vad ingereket.
- Előtte? Miért ki ő?
Villan szemem rá egy percre megint vádlón, nem...tisztában vagyok vele, hogy más pasira nem lennék irigy, még egy hármasat is vállalnék, szado-mazo triumvirátus, ahol Jodie lenne az áldozat.
- Nem akartalak megalázni, de... nos Sebnek tényleg mindenki a szajhája, akivel csak szóba áll.
Nem értem mit kell ezen fennakadni, tény, én vagyok a testvére tisztában vagyok a képességeivel és úgy tűnik ő is inkább választaná őt. Mint mindenki, megint. Úgy érzem falnak vágnak, miért én vagyok a rossz? Hogy lehetek minden helyzetben mindig én a hibás? Hisz nem normális reakció, ha egyszer Sebastian megdug élőt és holtat is, hogy az jött le a szeretője? Hisz mindig elvett tőlem mindenkit, nem értem hogy lehet ezt nem megbeszélni, ha kedvelne, ha engem kedvelne legalább megpróbálná, de közli, hogy elcsesztem és nekem ő senkim. A gyűlölet és a keserűség egész egyedivé mosódik össze hirtelen, csak egy hajszál választ el tőle, hogy megüssem. Érzem, hogy ezen a hajszálon egyensúlyozik a kis szajha. Összeszorítom a fogam, a szemem és nem nézek rá félek, hogy egyetlen tekintete elég lenne, hogy úgy érezzem el kell söpörnöm a föld színéről. Megint jön ezzel a megalázással, inkább hátrálok és megtámaszkodom a falban. Megrázom a fejem hogy lehet valaki ennyire hisztis hülye picsa?! És a válasz: nem tudom, ez hihetetlen. És ezek után én még képes vagyok utánarohanni, a vallomással, ami felér egy bocsánatkéréssel, nagy vonalakban még azt is megkapja, hogy szeretem mert a fontos nekem, elég egyértelmű, akkor vág a falhoz legerősebben. Ennek a csajnak én sosem számítottam. Ő volt kb az egyetlen, akinek soha nem hazudtam. Ergo az élet ismét bebizonyította: Barom vagy Henry, megérte? Így értékelj valakit legközelebb, így mond el mit érzel, így verd meg a testvéred egy rakás semmiért. Aztán elmegy és nekem eszem ágában sincs megállítani.
- Hazudott neked a halál! Egy hülye picsa vagy és senkinek sem kelessz, érted? Senkinek!
Remélem utoléri az üvöltésem, remélem tönkreteszi, remélem elrohad a lelke, remélem...
Sokkal kevesebbet számít, mint amit érzek, csak a reményeim fűztek hozzá semmi más. De a játéknak véget vetett ilyen olcsón. Még a csókom után képes volt ellökni! Hát ez...
És miatta vertem meg megint Sebet, hát ezt nem hiszem el...
Megfordulok, visszafelé, de csak mert nem akarom utolérni. Semmi jót nem csinálnék vele, minden amire most gondolok vérhez vezet, utálom...utálom
Levegő után kapkodom, azt hiszem meg kéne keresnem Sebet, bocsánatot kérnem megint, de... Basszus!
Valahol van egy fal annak mentén megpihenek kicsit, nem is zavarhatom, nemsoká...biztosan beolvas. A térdemre támasztom a kezem és beletemetem az arcomat. Kavarog minden, rég nem dobtak már, dobtam már el ilyen fontosat. És a legfontosabbat mindig. Sebastian olyan mint egy bumeráng, képtelen vagyok szabadulni tőle. Nem szoktam sírni, felesleges, hasztalan és leszarom. Úgysem lát senki, így szabad. Sebastian biztos nem fog rám találni, biztos nem is keres. Hülyéket sóhajtok, mert a bedugult orromtól nem tudok rendesen levegőt venni. Nincs itt senki, de nem merem kiereszteni a hangomat. Így nehezebb, fuldokolva zokogok a földön. Azt hiszem mindent elcsesztem.

Mivel be kell olvasnom, ami pár perc és Henryéket nem látom a folyosón nem zavartatom magam, gondolom itt lettem hagyva. Ez kicsit nyomaszt, de fontosabb hogy tisztázzák minthogy pátyolgatva legyek, ezt belátom. Beolvasom a híreket ahogy kell, hatott a fájdalomcsillapító nagyon hamar, ment, semmi nem volt hallható. Azért mikor kimegyek körülnézek valóban elmentek-e, mert akkor hazamegyek. Ahogy sétálok kifele, akkor találom meg az öcsém. Ott ül a fal mellett és... sír? Csönd van, a többiek vezetik a műsort. Halkan odamegyek és letérdelek mellé, megsimogatom a fejét. Azt hiszem szakítottak... miattam... elönt a bűntudat, ha tudom, én... bár ha Pierre szavai igazak, akkor nem tudom tönkretenni más kapcsolatát a puszta létemmel, csak ha amúgy sem volt igazi kapcsolat. De ez most nem vigasztal. Odabújok a füléhez és ölelgetem.
-Bocsáss meg... el... elment? - Kérdezem akadozva, bár inkább arra értem szakítottak-e mert gondolom hogy az épületet elhagyta Jodie.
Ha hagyja puszilgatom is, kétlem jönne erre most egy ideig bárki is. Persze lehet ellök, vagy megint meg akar verni, nem fogok ellenkezni, hiszen... azt hitte... joggal... bár nem csináltam semmit de csinálhattam volna. Mondjuk akkor Jodie is bűnös lett volna mert nem szólt de... ahh...

Tényleg nem hiszem el, amit művel. Még ő van kiakadva? Hiszen Sebastian is és én is próbáltuk neki elmagyarázni emberek módjára, hogy mi a helyzet. De csak nem fogja fel, én meg kettesben maradok vele, és még rám van kiakadva. Megtámadja a testvérét, és nem elég, tovább puffog?
- Mi az, hogy ki ő? Egy ember, aki előtt szarrá aláztál! Valaki, akivel találkoztam, és jól éreztük magunkat együtt. Akár hiszed, akár nem, szex és minden ilyen nélkül. És én próbáltam Neked megmagyarázni. De a kérdés igazából, hogy ki vagy Te? Kinek hiszed magad? - Oké, hogy eltöltöttünk majd egy hetet együtt, igen, én is játszottam a gondolattal, hogy járunk, hogy kitesszük a netre is, hogy... ezt nem hiszem el! Komolyan, mégis mit gondol magáról, hogy így számon kér, és ilyen hisztériát vág le? Komolyan, mint az a picsa az évfolyamról, mikor lefröcskölte a táskáját egy kocsi.
- Örülök, hogy minden csaját ennyire ismered. Te is megdugtad mindet? Cserélgetitek őket? Vagy hármasban nyomjátok? Esetleg fizetettek? Mesélj, mennyibe fájnak neked az ilyen kiugrások? - Fröcsögöm felé a szavakat, most pattant el a cérna. Mégis mi a faszt képzel magáról? A minimum lett volna, hogy mikor kiderül, hogy baromi nagyot tévedett, hogy mind a kettőnktől bocsánatot kér. Nem pedig még neki kéne kiakadnia, komolyan, mégis mit hisz magáról? Ez az egész nevetséges, és szánalmas, amilyen hisztit levág.
Lelépek, mire utánam jön. Még hagyom is, hogy megcsókoljon, igazából... nekem bejön ez a srác, vagyis bejött. De egyre kevésbé. Én egy pasival akarok járni, és nem egy hisztis picsával, akinek farka van. Mégis ellököm, és a fejem rázom. Lelépek, és vissza sem nézek rá.
Mit hisz? Mit gondol, hogy ki ő, hogy bármit megtehet? Hogy viselkedett Sebastiannal, akinek ráadásul fájdalmai vannak? És hogy velem, akivel annyira jól elvolt? Mégis... mégis... Tehetetlen düh önti el a lelkem, kedvem lenne visszamenni, és megütni, tépni, verni a fejét, bármit csinálni, csak fájdalmat okozzak neki, amiért ekkora egy önző barom. Csak magára gondol, még szerencse, hogy ez a sztori most bukott ki. Mi lett volna, ha már járnának, ha bele szerettem volna? Mit tett volna meg velem, amit nem szégyell? Nem hiszem, hogy van olyan dolog a megalázások palettáján, amit ne vetett volna meg! De megszabadultam tőle, mielőtt igazán a csapdájába kerültem volna. Nem ilyen kis hisztis ribanc kell nekem, hanem igazi férfi. Mint Vincent, aki nem borul ki, aki nem hisztizik be olyan dolgokon, hogy a jóformán csajának puszit adnak az arcára. Meg Sebastian, igen, ő is sokkal normálisabb, mint ez a kis féreg-kukac.
Megtorpanok, ahogy utánam kiabál. Még hallom, rámarkolok a korlátra. Hülye picsa, mi? Most is én verem a seggem a földhöz, hogy jaj szegény én. Bárkit felhívnék, hamarabb jönne a segítségemre, hogy mi bajom. Sőt, ha elmesélném ezt a sztorit, többen is szívesen megvernék, velem együtt. És én nem kellek senkinek? Ki maradt egyedül a folyosón? Ki üldözte el az embereket maga mellől? Nem én voltam. Engem szeretnek, míg őt ma ketten is elhagyták. Nem csodálom, az önző pöcsfej.
Kilépek a rádió épületéből, sikítani tudnék, és tombolni. A fejét akarom verni. Tehetetlen dühömben bekönnyezik a szemem. Nem sajnálom már, nem zavar, hogy megbántott. Az igen, hogy megalázott. De nem ő miatta, hogy ő tette, hanem maga a tény. Ő nem számít, és soha többé nem is fog.
Előkapom a mobilom, remegő kézzel nyomkodom, mire megtalálom, amit szeretnék.
Szeretnék találkozni veled. Kettesben!! Pötyögöm be az sms-t, és elküldöm Sebastiannak. Előkerítem a kocsim, szeretnék már haza érni. De csak leparkolok, és sétára indulok. Ki kell szellőztetni az agyam. Komolyan, egy ekkora szánalmas kis senkitől akartam én bármit is? Ha még egy héttel később... de nem! Szerencsére kiderült minden, úristen, egy ekkora... és mennyire odavolt, hogy dublőr! Hát másban nem tűnik jónak, tényleg csak a segge az. És még abban is van jobb nála.
Addig spanolom magam, míg újra előkapom a telefonom, és írok Henrynek is egy üzenetet: Egy jó tanács. Értelmező kéziszótár. Férfi. Keress rá, hogy tudd, minek kéne lenned. Kicsit vacilálok, hogy elküldjem-e, végül csak rányomok, a telefonom meg pittyenve elsötétül. Veszek egy mély levegőt, elmosolyodom. Kicsit erőltetett, de hamar sikerül igazodnom hozzá. Egy ilyen kis hisztigép nem fogja elrontani a napom. Inkább elmegyek barátnőzni, hogy kidumáljuk, kinek milyen töketlennel sikerült összefutnia. Nekem lesz sztorim, az tuti.

Fogalmam nincs hogy lehet valaki ennyire hisztis és jöhet ugyanazzal a dumával, amikor világos, hogy békülni akartam, bevallottam neki, hogy fontos, megcsókoltam, de ő mintha előre eltervezte volna, hogy hülyén fog reagálni, ellökött magától, ráadásul eljátssza, hogy mindennek én vagyok az oka. Undorító, az utolsó szavait már meg sem hallom és nem is érdekelnek.
Legalább körvonalazódik bennem egy új élet, egy teljesen más, ahol nem lesz helye hisztis lotyóknak. Majd ráfogom, úgy könnyű lesz, eljátszom mennyire össze vagyok törve miatta, holott én tudom a legjobban mennyire nem éri meg.
El akarok menni és elkezdeni intézni az ügyet, de az a nyomorult még ott tipeghet valahol, meg kell várnom, amíg eltűnik. Kitörlöm majd mindenhonnan a számát és biztos vagyok benne, hogy többé nem talál meg. Senki más hozzá hasonló elmebeteg ribanc. Nem is érdekel, nem igazán érdekel semmi, csak lüktet kicsit a fejemben, hogy mit művelek mindig szerencsétlen Sebastiannal. Ez okozza aztán a kiakadást. Először nem hallom meg, a légzésemre figyelek és tudom, hogy megy a műsor nem is számítok rá hogy felbukkan. Sőt igazából meggyőződésem, hogy ha pár perc múlva felállok és elmegyek nem fogunk találkozni. Ezért rezzenek össze, amikor valaki hozzáér a fejemhez. Felemelem és látom, hogy Seb az. Ő pedig biztosan látja végigcsurogni a könnyeket az arcomon. Fenébe! Gyorsan az arcomhoz kapom a kezem, de ha ölel hagyom magam, belefúródom a mellkasába. Engedem, hogy pusziljon, vagy tegyen velem bármit, csak jobban kapaszkodom belé.
- Azt mondta nem vagyok senkije és eltaszított, amikor azt mondtam fontos nekem, ez elég egyértelmű...és szerintem beléd szerelmes, mert folyton azt hajtogatta mennyire megaláztam előtted...
Nem akarom elengedni Sebet, sírni sem, de van egy pár fontos dolog, amit meg kell kérdeznem.
- Még...még mindig...rossz...még...neked, hogy megütöttelek akkor? És...most...
Kapkodom a levegőt és kapaszkodom belé, nem igazán tudok beszélni normálisan a rohamtól, a hangom folyton elcsuklik, túlságosan rázkódom, még mindig attól rettegek, hogy eltaszít érte, ahogy a csaj tette, hogy azt mondja szörnyű vagyok és ez igaz és megmásíthatatlan lesz. Nem érdekel más csak ez, hogy itt fog-e hagyni, mikor lesz elege, mikor fog elküldeni az életéből, mikor mondja azt, hogy álljak le, keressek sajátot, mikor mondja majd a szemembe az igazságot.

Műsor közben rezeg a zsebem, ignorálom, csak akkor nézem meg mikor nem vagyok adásban. Jodie írt, visszaírok neki, hogy: holnap munka után ráérek. Írd meg hol és mikor, odamegyek! Sebastian.
Rosszat sejtek, de bármi van én ma az öcsémmel akarok lenni. Kinn bele is botlom, ahogy letérdelek és felnéz... sír? A drog miatt láttam utoljára sírni az is az elvonási tünetek miatt volt valószínű. Elszorul a torkom, te jó ég... tényleg ennyire komoly volt? Miért nem szólt?
Megremeg az ajkam és húzom magamhoz, puszilgatom a fejét.
-Jaj... engem egy szűz karmesternek néz, ne légy lökött... Lehet csak... csak... megijedt hogy ennyire komoly a dolog részedről...- Lehet, elvégre én nem tudom mit csinálnék ha valaki hirtelen szerelmet vallana.
Ölelgetem és csókolom a fejét, a homlokát, rég láttam ennyire bánatosnak.
Aztán hallgatom de... most mondjam igen? Hogy életem egyik legmegrázóbb élménye? Frászt... ezt nem tudhatja meg.
-Tudom hogy nem akartad... sss... rég volt, nem számít, megérdemeltem... - Ülök le és vonom jobban magamra, hogy a lábaimmal is körülfogjam húzzam magamra, ölelhessem.
-Most is az én hibám volt... Nem tudtam hogy vele komoly a dolog. Ha tudom én soha... tudod hogy soha. Semmit.... - Azt tudja hogy akinek komoly a kapcsolata arra a nőre rá sem nézek, többre tartom magam annál hogy valaki szeretője legyek, ok a házasság vagy a kapcsolat szétmenésére. A saját öcsém barátnője pedig családtag nekem, családtaggal pedig nem kezd ki senki.
Kicsit szorosabban ölelem, nem akarom elveszteni mert hülye voltam!

karakterinformáció

» Vallomások Henry és Sebastian
» My sister, my brother - Hale & Ry
» Jodie & Henry
» Henry & Jamie
» Henry Drayton

My brother the fault is mine - Sebastian and Henry

My brother the fault is mine - Sebastian and Henry

Similar topics

Similar topics