Vallomások Henry és Sebastian

Végre rászántam magam, hogy felhívjam. Ezt tette a korai kelés és az imádkozás, a lelki gyakorlat. Ez utóbbi jót tesz nekem, de nem nagyon akarom bevallani.
Felhívtam Sebet, tudom, hogy egy ideje nem reagáltam rá, a hangom is bűnbánó volt. Én most már tudom mi az bakker... Megkértem, hogy jöjjön ide a templomhoz, egyszerűbb lesz, ha meglát így. Nem tudom mennyire furcsa neki, hogy pont én hívom egy templomhoz találkozni.
Megbeszéltem a rendtagokkal, hogy felhozhatom a lakosztályomba. Igazából egy apró szoba, de legalább rendes, ággyal, szekrénnyel, íróasztallal. Még laptopom is van, áthoztam a forgatásról a régit. Az már véget ért, lett belőle spórolt pénzem és egyelőre nem írtam alá a szerződést a harmadik részre. Elég volt abból nekem.
Fekete csuhában várom a templom előtt. Hajat tegnap mostam, megnőtt, kicsit hátrasimítva zseléztem, de elöl az arcomba lóg, így gondoltam magam a leghelyesebbnek. Most nem gyújtok rá, elég lesz neki a sokk, egy cigiző pap már túl kemény lenne. A fekete csuhához fehér inget vettem fel. Ez illik nekem.
Beharapom az ajkam, nagyon izgulok, most fogok találkozni vele először azóta, hogy beálltam kispapnak és...rájöttem vele kapcsolatban valamire. Valami nagyon fontosra... Izzad a tenyerem... Hiányzott... Nem kellett volna elmennem arra a gyakorlatra. Sebastian... Remélem kiakadsz, remélem meglepődsz, remélem te is annyira fogsz szenvedni mint én attól, amit irántad érzek...

Elég sokára hívott fel, hoyg akkor végül is mikor ér rá találkozni. De nem baj, örülök hogy megtette, tudom hogy a forgatásokon nagy a hajtás, nem hibáztatom érte. Az más kérdés hogy azt hittem felőröl a dolog, hogy megkérdezzem, mi a baj, most akkor mi a helyzet vele meg a gyógyszerekkel, de megfogadtam Phoenix tanácsát és türelemre intettem magam, higgadtságra. Callie is segített hogy ne kattanjak bele Henryre való várakozásomban.
Mondjuk hogy egy templomhoz hív az eléggé meglep, lehet érez némi értetlen fintorszerű reakciót is a hangomban, elvégre én nem igen hiszek az egyházakban. Istenben talán, de a templomokban nem. Szépek, de ennyi. Jó bennük az akkusztika ha barokkzenét hallgatok.
Mikor meglátom a templom előtt először fel sem ismerem, majd látszik meglepett a mosolyom.
-Mivan, az a Alec pap lesz a filmben? Nem spoiler ez? - Vigyorgok rá, ne máár, minek van csuhában? Azért megölelem, jaj annyira aggódom érte, de egyelőre jól néz ki, sőt. Úgy tűnik egészséges, ez kissé megnyugtat.
-Örülök hogy hívtál van valami amit... szeretnék veled megbeszélni de... előbb mi ez rajtad komolyan? - Rázom a fejem, mert.. ne máár, nem bírom a papokat.

Természetesen azt hiszi, hogy csak szórakozom, nem bírom ki, kiütközik a pajkos félmosolyom és majdnem röhögőgörcs kap el, még mindig nagyon abszurd, hogy Én, Így. Talán meg sem éri, Sebastiantról van szó, egyik körben még kiakad, de egy másikban már nem fogja érdekelni és jön azzal, hogy így is elfogad. Sóhajtok. Nem róla van szó, nem minden róla szól - emlékeztetem magam. Nagy levegőt veszek, de nem bírom ki, láthatatlan keresztet rajzolok a homlokára.
- Szent Henry áldásában részesítettelek.
Beharapom az ajkam, arra gondolok ha valaki fül és szemtanúja lenne a dolognak milyen gyorsan repülnék innen. De aztán valahogy mégis sikerül úrrá lennem a mimikámon.
- Egyelőre nincs több rész, a második csúfos kudarc volt és ezt mások is észrevették.
Nézek rá cinkosan. Szeretem vele fikázni azt a régi filmet. Vetek a templom felé egy pillantást, van a paplak részben egy kis kert. Persze megütközöm rajta, hogy neki is mondanivalója van az én számomra. Szeretem azt hinni, hogy ugyan az lesz a vége, mint az én mondanivalómnak, de...lefogadom, hogy valami baromság. Mondjuk az imádott Joshuával...
Levegőt veszek, mosolyogva biccentek
- Akkor talán menjünk be, én is szeretnék mondani valamit.
Fejemmel a bejárati ajtó nagy, kovácsoltvas ajtaja felé bökök. A kertben jó, nagyon szeretek arrafelé sétálni és vele is szeretnék. Izgulok... Tudom, hogy csalódott leszek, ha nem fog kiakadni, vagy ha érdektelen lesz.

-Óh, gyónnom is kell atyám, mert akkor pár évig még itt leszünk... - Vigyorgok rá, hogy teljesen lökött, én meg a keresztek... nem vagyok vámpír hogy eliszkoljak de legalább annyira tud irritálni, mint őket. Asszem a fokhagyma is, olálá, mikre rá nem jövök.
-Az lett volna gáz ha nem veszik észre... de ennek ellenére tuti leforgatják, a csillogós agyaras film a szerencsétlen csajjal is lement, négy résszel, szóval lesz munkád ne félj, sok a hülye rajongó tinilány aki befizet a mozira. - Vigyorgok, bár akkor elgondolkoztat, mi a fészkes fenéért van rajta ez a sz.r.
-Hát jó.. de... mi a fenének bemenni? Vagy lesz valami jó kis Bach cselló koncert? Azzal valóban örömet okoznál, de ilyen tájban nem szokott... - Délután van nem este... - De ha akarod... - Sóhajtok patetikusabban, hogy jó, Henryért tényleg mindent. Ha kell bemegyek a templomba is meg ilyenek. Szóval követem, valami kertbe vezet, mondjuk az szép.
-Jó, ez tényleg szép, de.... be szabad ide jönni? - Kérdezem halkan, közelebb hajolva hozzá. - Mert azért a papokkal nem akarok balhét, érted. - Égetni való pogány vagyok, tudom, de nem kell belekiabálni a világba.
-Na mondjad, kezdd te. - Elvégre ő hívott és lehet most akarja mondani hogy egy anonim csoport tagja lett, vagy vallomást tesz hogy kicsit visszaesett de kezeli az ügyet. De szeretném ha ez lenne.... ah.

Felröhögök, Sebastiant még mindig ritka ártatlan lénynek hiszem.
- Semmi baj báránykám, egy miatyánk bármit helyre tud hozni
Kacsintok rá sokatmondóan, azon is kacagok, amit a filmekről mesél.
- Lehet, de már nem én leszek Zegers dublőre, befejeztem
Kanyarintok szomorú pontot a történet végére.
- Elegem van a tinilányokból
Teszem hozzá játékosan nyafogva. Terelném Sebastiant befelé mint a jó tehenet, de bazzeg neki minden lépésnél fenn kell akadnia valamin. Még mindig nem egyértelmű neki mennyire pap vagyok? És mennyire rühellem a zenei ízlését? Igyekszem kijátszani a rendszert, olyan csuhát venni, ami kicsit nagy rám és a hosszú hajam elrejti a fül hallhatót, metáloztam már így, csak nagyon kell figyelni mikor hagyják abba nehogy meghallják az obszcén "Devil in the midnight" kezdetű BT számot a misén.
- Majd karácsonykor Seb, de az még messze van, addig próbálok nem megőrülni a zenéidtől. Meg akarom mutatni a kertet, egész...meghitt
Köhögök egy ilyenféle szót, szerintem ki fog akadni. A kert kör alakban helyezkedik el, tele van tarka virágokkal, kellemes fehérre festet antik padokkal, az egésznek a közepén egy nagyobbacska tó húzódik, takaros fahíddal. A híd felé megyek, ott szeretek ácsorogni a legjobban, de le is ülhetünk, nekem mindegy. Felkuncogok, hogy nem akar balhét a papokkal.
- Pappal nem jó kekeckedni, jegyzed meg.
Nagyot sóhajtok, szinte belerezeg az egész testem. Tekintetem a vízre vetem, azt hiszem úgy könnyebb lesz.
- Beálltam a rendbe. Még nem szenteltek fel, még csak kispap vagyok. Úgy érzem rajtam már semmi más nem segít.
Vetek rá egy oldalpillantást és bekapom az alsó ajkamat.

-Pfff... hát hogyne. - Forgatok szemet vigyorogva. Ha így lenne... ha így lenne akkor nem lennék lelki roncs néha. Meg akkor sok minden másképp lenne. De szép lenne... szép lenne?
-Komolyan? Mit fog csinálni, hát te nagyon jól helyettesítetted... összevesztél vele? Vagy a szőkével, a Jace-szel? - Most se tudom mi az igazi neve, de hogy őszinte legyek, nem is nagyon izgatott.
-Hát azt nem csodálom látod. - Bólintok, ő is már valami érettebb csajszit keres, eljött ez a pillanat is. Mondjuk Jodie sem volt túl érett, de lehet ez is közre játszik. Ha igazán pofátlan akarnék lenni, Aubreyt is ajánlanám neki szívesen, de... félek mindketten megvernének ezért.
-Hidd el ha Bachot barokk csellón hallgatnád téged is kellemesen rázna a hideg a gyönyörű melódiáktól! - Vigyorgok, mert tééényleg szép, hát az akusztika meg minden. Karácsonykor lehet elhozom, jó ötlet.
A meghitt fura így, nem értem miért akarunk meghitt helyre menni. Nekem egy meki is megtette volna, csak lássam már őt.
-Tudom, egyszer kekeckedtem vele, akkor apa majdnem nyakon vágott. De a hülye ipse nagyon akarta hogy gyónjak meg énekeljek meg mittom én én meg nem akartam. Mondjuk apa sem akarta, de hát tudod milyen, csak ő feleselhet bárkivel... - Legyintek, nem szeretem a papokat. Persze nem bölcs dolog ezt papos környezetben boncolgatnom, belátom de már mindegy.
Követem a hídra, mellette támaszkodom én is, ahogy a vizet lessük.
Hallgatom amit mond, de mosolygok. Jaj ne mááár, ez olyan gyenge vicc, elnéző vagyok.
-Aham. Haha. Na jó, szóval ha otthagytad a Kevin gyereket meg a pereputtyot most mit csinálsz? Főként hol laksz?! - Kérdezem komolyan, mert hát meg se hallottam amit az előbb mondott, viccnek is rossz.

Úgy tűnik Sebastian nem nagyon hisz az ilyesmiben, nem hibáztatom érte. Zegers és Jace elég kényelmetlen téma, zavartan elnézek. Jaevel egész jóban lettem, amióta kiderült, hogy lökött, Sebnek csak egy fintort vágok be.
- Nem velük volt a bajom inkább magammal...
Rántok vállat. A tinilány témába nem mennék bele, elvileg tilos a káromkodás, márpedig a tinilányok kapcsán nagyon szidnám az isten édesanyját.
- A hideg az rázna, ebben biztos vagyok
Most is kiráz, pedig még csak említi, futkározik a hátamon. Gondolom Seb majd kinevet, de Bahhtól is a falnak megyek. Van, ami sosem változik.
Bevezetem a kertbe, bár nem pont most kéne apánkról dumálnia. Elég rondán nézek rá, esküszöm, mintha semmi közöm nem lenne a papokhoz.
- Apánkat lehet meg kéne gyóntatnom és szentelt vízzel is jól meglocsolgatnám, hátha sistereg, sőt énekeskönyvet kellene dugni a seggébe.
Ettől a témától még mindig feszült leszek. A hídon kicsit megnyugszom, ha nézem a kertet, meg virágokat és ez nagyon buzis lesz most, de sokkal jobb.
Sebastian nevet, én félmosolygom, de csak mert imádom a naiv fejét és a nevetését. Nem hisz nekem, olyan ostoba tud lenni, amilyen tudálékos!
- Van itt egy paplak, megmutatom, ha szeretnéd. Kis, szerzetesi szoba, egész kényelmes.
Nézek rá merően, komolyabban, szuggesztíven.

-Magaddal? - Csodálkozom el, mi a baja magával? Jó így. Na jó, vannak problémái gondolom, de kinek nincsenek? Ahh... félek mi a problémája, lehet nem csak Jodie, akkor vajon valóban visszaszokott? Ajj, félek.
-Áh! - Nevetek kicsit, hogy nem a gyönyörtől rázná a hideg Bach kapcsán.
Apánk kapcsán amit mond nevetek kicsit, hogy sisteregne.
-Közölné hogy vehet új öltönyt... fárasztó. - Forgatok szemet, nekem is megvan a véleményem apáról ez tény, bár nem szoktam csúnyát mondani rá. Belém nevelte hogy ne tegyem. De milyen apa az olyan aki hátrahagyja a gyerekeit? Én nem akarok ilyen lenni.
A hülye poénján elnézően nevetek, de nagyon nyomatja tovább ezt a papos baromságot.
-Henry. Ez komolyan nem vicces. Tudom hogy naiv vagyok, de ezt még én sem veszem be. Egyház? Menj már... szerintem nem is olvastad a Bibliát sem. - Nézek én is komolyabban, de halkabban beszélek, hát ez nem vicces szerintem.

Biccentek. Ezt most is hirtelen nehéz megmagyarázni.
- Hát igen...úgy éreztem váltanom kell.
Bököm ki. Csak halványan mosolygom már Bahhra, meg a sistergő apánkra. Eszembe jut, hogy felgyújtani kéne, de inkább nem mondom ki. Még mindig nem hisz nekem, állati aranyos így, majdnem mosolygom, úgy kell elfojtani. Meg előre a kárörömöt is, hogy mindez miatta, mert meg kéne mondanom neki, különben nem ütne nagyot.
- Seb...egyszer csak jött egy ilyen gondolat és megcsináltam, érted? Még nem szenteltek fel, de... Pap vagyok!
Oldalba bököm.
- Baromi unalmas. Most muszáj volt. A Jézusos rész nem rossz... inkább az Ószövetség kemény.
Bólogatok.
- Seb, mondom azt hittem rajtam már semmi más nem segíthet, totál kivoltam. Muszáj volt valamilyen irányba elindulni. Gondoltam ez segít...itt sok a meleg meg minden.
Jó, így aztán duplán nem fog hinni nekem, ráadásul nem hiszem, hogy meleg vagyok, csak egyetlen ember iránt érzek fura dolgokat...

Pislogok, lehet belátta veszélyes neki a kaszkadőrség epilepsziával... ki tudja.
-Értem, bele lehet fásulni a dolgokba. - Préselem a szám, mert lehet ez így nem tetszett neki. Nem tudom, de remélem elmondja nem csak utalgatni fog egész délután.
Elképedek, hogy közli "isteni szikraként" pap akar lenni.
-Nem eszik az olyan forrón, csak úgy nem lehetsz pap. - Szögezem le mert ez szörnyű... úristen és ha komolyan gondolja?!
-Hát az az... - Én sem olvastam el, vagy ötször aludtam bele ami ciki, de hát... nem szoktam mondani.
-Henry... isten így nem segít meg... a papok meg hülyék, idegbetegek és pedofilak. Tisztelet a kivételnek, de az százból egy. Én értem hogy megijedtél hogy lehet megint visszaszoktál de ez... ez nem megoldás, itt mindent megvonnak tőled! Bezárnak és hallgathatod a sok hülyét aki panaszkodik és még meg sem fizetnek! - Mondom némileg kétségbeesve, de halkan, annyi lélekjelenlétem még van. Az öcsém pap akar lenni... pap... asszem lefagyott a windows...

Megrázom a fejem.
- Nem arról van szó, hogy belefásultam, mert izgalmas, de valahogy nem elég jó. Nincs kedvem az emberekhez, senkihez, el akartam vonulni.
Most kivételesen elég őszintének érzem magam.
- Tudom!
Úgy látszik kezdi elhinni.
- Még csak kispap vagyok, növendék, de jól haladok, már helyettesítettem is.
Akaratom ellenére ez a kitörés elég lelkes volt, ez majd felrázza, most már kezdhet komolyan aggódni, hahahaha! Egész jól csinálom azt a felháborodott arcot, amikor a papokat szidja, mintha pofon vágott volna.
- Hogy mondhatsz ilyet?
Hüledezek.
- Tudom, tudom, de hidd el, megérdemlem. Azok után, amit veled tettem Seb...így talán bűnbocsánatot nyerek. És nem szoktam vissza, csak cigizni szoktam, néha, ha nem bírom. Az én bárányaim nem hülyék
Csattanok fel sértődötten, ezt csak megjátszom, magamban röhögök, hogy bárányok beee
- Tudom, de egyébként is szegény voltam, így legalább csinálok valamit és amúgy egész érdekes bűnök vannak. Az egyik atya mesélte, hogy van egy ékszerteknős fétises pasas, aki rá szokta nyomni a tökét a hüllőre. Durva, nem?
Próbálok mosolyogni.

-Óh. Az más... Néha kell az embernek az egyedüllét. - Akkor ezért hívott csak nagy sokára.
Aztán hallom hogy mondja tök lelkesen hogy helyettesíthetett valami papolást hát... remek. Ha bármi más lenne tökre örülnék vele, őszintén büszke lennék de így... elcseszi az életét basszus! Ő az örök lázadó nem való papnak! Papnak...
-Fantasztikus... - Nyögöm, de érezni a szó nem épp pozitív értelmében szaladt ki a dolog.
-Hogy hogy hogy?! Ez az igazság... az egyház megvon mindent tőled, gúzsba köt és ha nem vagy elég ájtatos simán belecsavarodsz, ez logikus! - Hüledezem én is, mi az hogy pap akar lenni?!
-Henry, ne hazudozz, isten szerint hazudni bűn... - Mondom már némileg ércesebben és gunyorosabban. - Azt hiszed nem láttam hogy hogy a fél gyógyszerkészletem eltűnt? És még alkoholt is adtam neked, voltam olyan ostoba... és ha bajod esett volna?! Mond hogy csak egyszeri alkalom volt. És én nem haragszom rád, de ha ezt teszed magaddal tönkreteszed magad, én ezt nem akarom! Szeretlek, jót akarok, annyi más szakma és hivatás van ahol segíthetsz másokon, de ez a papság... - Nyöszörgöm, nem akarom hogy pap legyen!
-Mondom hogy csupa hülye jár ide, te sokkal jobbat érdemelsz! - Úristen, mintha valami gyogyósok házába kényszerülne, nem akarom!!! Na nesze neked Allegra, most aztán kva önző leszek, nem hagyom hogy pap legyen, ne gondolhatja komolyan!

Biccentek. Igazából több egyedüllétre van szükségem mint azt Seb hinné...
Megértette, leesett neki, úristen cseszd meg, végre!!! Szinte elröhögöm magam, dehát nem véletlen jártam színészképzőbe, tanultam valamit, megacélozom vonásaimat és olyan komoly vagyok mint a pápa. Rohadt nehéz, a szám szegletében ott bujkál a hahaha!
- Hát lehet...akkor meg fogok bolondulni. De biztos idővel, még az elején vagyok.
Húzom a drága bátyámat, szinte vibrálnak a tagjaim, mert érzem, hogy felzaklattam! Ránézek nagy ájtatosan, hogy ugyan én miben hazudtam, aztán a gyógyszereken valóban megütközöm. Még nyelek is, de úgy, hogy hallani.
- Csak akkor egyszer... Josh miatt...
Mondom megszeppenten. Milyen állati volt kiütni magam, de itt még gyógyszerekhez is alig jutok, bár ott a misebor! Lesütöm a szemem.
- De semmi más nem segít rajtam, hidd el!
Mondjuk ezt félig őszintén mondom, az egy dolog, hogy rosszat akarok Sebnek, de tényleg el vagyok veszve. Miatta! Minden miatta van!
- De nem tudok mihez kezdeni... Itt egy kicsit megnyugodtam, jót tett.
Ez is félig igaz, de igazából már rég elhatároztam, hogy ez sem állapot és el akarok menni innen. Kissé megtörten pillantok fel Sebre.

-Kvára nem akarom kivárni!! - Mondom mint akit arcon csaptak, komolyan, hogy tudja elhülyülni ezt, hát ez komoly! Elvileg... én szeretném hinni hogy egy nagy vicc áldozata vagyok és Jace meg Kevin valahol itt veszik fel.
Látom azért hogy a gyógyszerek betalálnak, találjanak is bssza meg, mert az sem vicc. Nem akarom hogy szenvedjen!
-Josh miatt? Miért vetted be Josh miatt?! - Képedek el, de most nem bántóan. Inkább csak megijedek, hát... mit mondott vagy tett Josh ami ennyire felzaklatta?
-Már hogyne segítene! Meg lehetsz hívő papság nélkül is. Eljárunk templomba meg minden, ha szeretnéd, de ehhez nem kell papnak menni! Szeretnél saját családot nem? Azt hogy néha elmenjünk kocsmázni vagy bulizni... egy pap ilyet nem csinál! Csak bújja a bibliát és ételt oszt a szegényeknek! - Na jó, szép hivatás, segítenek meg minden, de... akkor is, lehet ezt papi csuha nélkül is!
-Jaj édes öcsém, megértem, de... akkor inkább utazz el egy erdőbe valami faházba, élvezd a természet csöndjét vagy valami, akármi, de ez... miért vagy ilyen elveszett? Mi történt? - Kérdezem már gyöngédebben és megfogom a kezét, rossz látnom hogy szenved és ezt a hülye klisét követné hogy majd isten megsegíti. Rohadtul nem így megy ez.

Nem bírom, megrándul arcizmom széle, ha már káromkodik, akkor komolyan felzaklattam.
- Nyugi Seb...még épelméjű vagyok. Habár vannak pillanatok, amikor ebben kételkedem.
Vallogatok, az is ilyen, hogy egyáltalán pap vagyok, vagy leszek.
Összeráncolom a szemöldököm és karba fonom a kezeim.
- Totál úgy csináltatok, mintha bántanám azt a szerencsétlent! Még én éreztem magam szarul, amikor nyilvánvaló mennyire rád van akaszkodva. Már több időt tölt veled mint én! Te hogy éreznél, ha nekem lenne egy barátom és téged hanyagolnálak?
Igen, pontosan, lassan és biztosan szembe kell néznie az igazsággal, hogy minden miatta van! Igaz, hogy a kulcsszót még mindig nem mondtam ki. Nagyon elvörösödöm, szinte izzik a képem, a vak is láthatja mennyire elvakultan, dühösen féltékeny vagyok.
Leszegem a szemem.
- Nem akarok családot...majd osztok ételt a szegényeknek. Nekem ez jár...túl sok bűnt elkövettem és követek el most is, amit jóvá kell tennem.
Suttogom. Igen...ez is igaz és megintcsak Sebbel kapcsolatos.
Felröhögök, hol lenne nekem pénzem üdülni.
- Akkor megint az utcára kerülnék! Nem...ez legalább szállást és ételt ad nekem. Gondoltam a börtönre is, de ez talán jobb.
Félrenézek.
- Rájöttem valamire és nem tudom feldolgozni...
Összekulcsolom az ujjaim az övével. A szívem hevesen ver, verejtékezem, minden tünet stimmel...majd meg veszek, hogy foghatom a kezét.

-Nem vagy örült, hagyjál már, teljesen normális és ép vagy! - Mondom mg ingerlékenyen de csak mert szeretném hogy így is maradjon. Ez a papság baromság!
Aztán elutasítóbb magatartást vesz fel a testével, de most én ráncolom a szemöldököm. Beharapom az ajkam, de csendesen megvallom mi bánt.
-Hanyagolsz. Barát nélkül is. Úgy érzem... hogy... távolságot tartasz. - Sütöm le a szemem, Callie szavait most találónak érzem. Én próbálnám keresni de valahogy nem megy. Josh nélkül már megkattantam volna. Szóval... inkább félve pillantok fel rá. Főleg hogy irigykedik Joshra, pedig csak annyi a különbség, hogy Josh rám ér ő meg... nem.
-Menj már, és akkor én?! Hagyjuk már ezt a te bűnöd csak annyi, hogy nem állsz ki magadért, hát te nem tehetsz semmiről! - Hüledezem. Biztos apa, meg a drogok... pedig ezekről tényleg nem tehet. Semmit sem.
-Hát... lehet. - Mondom kótyagosan, börtön... te jó ég. - Én egész véletlenül eszedbe sem jutottam? Csak egy pillanatra is? Vagy annyira szörnyű velem?! - Mondom kétségbeesve. Ennyire nem akar látni? Hát tudja, hogy nálam addig lakik ameddig csak akar.
-Mire? - Ráncolom értetlen a homlokom, olyan furán viselkedik. Belekulcsolja az ujjait az enyémekbe hát... nem szaladok el, hova gondol. Nem szokásom. Nem értem.

Kisit mosolyogva fejet csóválok, elég lesz, inkább megnyugtatom.
- Oké, persze...
Bár ha azt vesszük, hogy belé vagyok szerelmes, akkor nem, teljesen elment az eszem! Kicsit lesápadok mert azt vártam tagadni fogja, hogy majd visszakozik, hogy megcáfol, hogy valójában nincs így, még mindig engem szeret a legjobban...
Meg fogom gyilkolni azt a nyomorult faszt.... Összeszűkítem a szemeim.
- Miért te talán kerestél? És kettőnk közül kinek lett volna nagyobb szüksége a másikra, ha??? Nekem, akinek nincsenek barátaim és nőim és begyógyszerezem magam a figyelmedért, vagy neked, akinek megint mindene megvan!
Vetem a szemére zaklatottan. Elpattant az a bizonyos őszinteség-nem őszinteség húr. Basszus még mindig azok a nyomorult drogok.
-Rohadék vagy...
Sziszegem.
- Nem számít...az már régen volt.
Miért nem tud már túllépni azon a hülyeségen?
- De igen Sebastian! De nem akartam megint rád telepedni! Neked megvan a saját, kis szuper-életed, amibe én úgy látszik nem férek bele.
- Tényleg érdekel?
Kérdem feldúltan. Jelenleg nem hiszek semmiben...

Lesápadok, hogy miattam gyógyszerezte be magát?! Kicsit meg is szédülök.
-Mih?... Én kerestelek, szétaggódtam magam, vajon újra visszaestél-e, majdnem megint inni kezdtem, erre azt mondod nekem nincs szükségem rád?! Mióta várok hogy megbeszéljük, te meg beállsz papnak és közlöd magányra van szükséged! Nem én kerestem az egyedüllétet, én téged kerestelek! - Mondom kétségbeesve, már homályosabban is látok mert bekönnyeztem. Miattam drogozik?! Szörnyűbb vagyok mint hittem...
-Még hogy én vagyok rohadék... mikor nekem csak te számítasz? Hát mit nem adtam meg neked amit kértél? De én kevés vagyok tudom, de nem tudok több lenni! Nem megy, próbálom de nem megy! - Fakadok ki, talán kicsit hangosabban is, de... hogy mondhatja ezeket?
-De számít! Hát még mindig abban keresed a vigaszt. Jó most jött ez a papság, de te sem gondolhatod komolyan! - nem hiszem el. De nem akarok sírni, miért van hogy mindig sírok ha vele vagyok?!
-Kvára szuper, komolyan... minden lánytól megkapom orvos kéne nekem, Phoenix szerint betegesen sokat aggódom érted, és kvára magányos vagyok! - Harapok a számba, már fáj. Miért sajnáltatom magam? Baromira magamnak köszönhetem, hogy ennyire elviselhetetlen vagyok. De hogy Henry is ellök... az fáj a legjobban.
-Engem minden érdekel ami veled kapcsolatos... - Mondom elkeseredetten, hát mondani kell? Félrenézek. A világ legrosszabb testvére vagyok, pedig én úgy igyekszem. De kevés... kevés vagyok. Mindig is kevés leszek. Bele kéne törődni, mi?

Kicsit gyorsabban veszem a levegőt.
- Majdnem megint inni?
Mordulok rá, ugyan...mit gyerekeskedik? Valahol mélyen örülök neki, hogy megint kiakasztom, ahogy lassan elbőgi magát, az énem egy részének megint nehéz legyűrni a mosolyát. A másik meg sajnálja és szereti. Basszus, biztos tudathasadásos vagyok.
- Nem láttam azt a nagy igyekezetet! Inkább lógtál a hülye haveroddal, meg a nőiddel, nem hiszem el Seb, nem hiszek neked!
Kiabálom. Nehogymár én még igazat adjak neki! Nem! Ő tehet róla! Neki kell...neki...muszáj!
- Nem vagy kevés, nem erről van szó és régen ott voltál, igen, de az régen volt, zárjuk már le! Most...most viszont csak Josh érdekel és csak vele foglalkozol...
Rágom a szám, ez sajnos tényleg igaz...Ettől még én is elbőgöm magam a végén, nem hittem volna, hogy tényleg igaz és fontosabb neki...mert már világos, hogy az.
- Miért? A papság jobb mint a drogok, nem?
Kiabálom a képébe. Még a végén ki fognak jönni és el kell húznunk. Vagy húznia.
- Mi? Lányok? Miért kéne neked orvos? Phoenix??? Igen? Az a buzi? Még az is fontosabb?
Ez a név megint nagyon felhúz.
- Méghogy magányos? Nők, haverok. Akkor nekem mi van??? Nekem senkim sincs! Akkor én mi vagyok? És miért higgyek neked?
Rossz vége lett...pedig én csak el akartam mondani, hogy pap vagyok, persze reméltem, hogy kiakad, de én nem akartam követni ebben. Most meg már törölgethetem a könnyeim. Fasza...

-Nem fontos... - Vágom rá gyorsan, most esik le hogy elszóltam magam. De ha nincs Allegra szerintem szétcsúszok. Most is csúszok szét...
-De csak mert te nem kerestél! Én nem bírok egyedül lenni, majdnem beleőrültem hogy akkor most megint drogozol-e vagy sem, és ha igen mi történt, mert nem mondasz semmit! Egy ideje ellöksz és nem mondasz semmit! - Mondom én is már hangosabban, még hogy én le se sz.rom őt! Ez nem igaz, mindig csak rá gondolok!
-Nem csak Josh-sal foglalkozom! Talán most is vele vagyok?! Úgy mondod mintha nekem csak Josh volna és legalább beleszerettem volna! - Vágom az arcába, mert ez röhejes.
-Hát talán... lehet... de ha ugyan úgy tökretesz semmivel sem jobb! - Szűröm a fogaim között, szerintem akkor is baromság a papság!
-Nem fontos, nem érdekel, miért hiszed hogy nem érdekelsz?! Magyarázd már meg... mégis mit kéne tennem hogy ne utálj?! Hah? Tudom hogy utálsz, érzem hogy ellöksz, hogy nem bírsz nekem megbocsátani, de nekem is muszáj beszélgetnem, nekem isten nem segít! - Köpöm ingerülten a szavakat, miért hiszi hogy fontosabb nekem bárki is? És mit számít hogy Phonenix meleg?! Mintha ez lenne a lényeg komolyan..
-Akkor ne higgy! Hidd azt hogy hazudok! De gyónni nem fogok atyám, mert nem hazudok! - mondom epésen. - Te nem foglalkozol velem! Azt hiszed hogy nekem mennyire könnyű, hogy nekem mennyire jó! De kvára nem, főleg hogy nekem az számít hogy legalább te szeress, de hülye ábránd, te is csak arról papolsz mennyire csalódtál bennem, hogy mennyire szánalmas vagyok ahogy apa is teszi! Ahogy minden őszinte ember az arcomba vágja, hogy lehetetlen vagyok! Azt mondod senkid sincs, de csak mert kvára nem akarsz engem, hát én nekem te vagy egyedül, de ez nem kölcsönös, látom már! Most mondtad a képembe kereken hogy nem kellek, de akkor mit akarsz?! Mit akarsz tőlem?! Mit tegyek?! - Mondom egyre kétségbeesettebben, mert fájnak a szavai. Eltört bennem valami. Némán könnyezem, sírni sincs értelme. Csöndesebben is folytatom. - Jobban szeretni nem tudlak! Nekem te vagy a mindenem, de neked ez nem jelent semmit... - Konstatálom, hogy csinálhatok amit akarok, már megutált és nem kér belőlem. Mindkét kezemmel a hajamba túrok és könyökeim a korlátra támasztom. De szép lenne beleöklendezni a csinos kis tóba... közel járok hozzá...

Merően nézek rá, gyanús ez a nem fontos...alkoholista akart lenni, vagy mi? Ez nagyon nem Seb stílusa...
- És te miért nem kerestél? Ha láttad, hogy gyógyszert szedtem, hogy bajban vagyok?
Elvörösödöm, igen...megvolt a jó okom rá, hogy közben rájöttem mi folyik bennem, miért van ez a sok szar Sebbel...de ezt így most nem vághatom a fejéhez, nem merem...
Elsápadok, lehet, hogy ez a helyzet? Hogy Sebastian beleszeretett Joshba? Forogni kezd velem a világ, majdnem elhányom magam, nekidőlök a korlátnak.
- Ez...ez a helyzet?
Ne...ne, nem bírom ki. Nem nagyon tudok ebből most magamhoz térni, úgyhogy a papság témára bólintok. Akkor sem tudok most magammal hirtelen mit kezdeni. Mit tegyen, hogy ne utáljam? Van egyáltalán megoldás... És a kibaszott drogos múltam, megint itt van, pedig az egész már régen nem erről szól!
- Felejtsd el, hogy drogoztam és tedd túl magad rajta! Tudom, barom voltam, a magam módján bocsánatot kértem, de ne gyere nekem már megint ezzel, mert nem erről van szó!
Kiabálom. Emlékezhet, a dalban elmondtam mennyire sajnálom, akkor azt hittem lezártuk, megbeszéltük, én már rég nem törődöm vele, ő az, aki életben tartja a múltat és görcsösen kapaszkodik belé. Miért? Mert akkor bizonyította, hogy jó testvér. Igen! Naés? Ezzel nem segít azon, hogy én... Aztán lefagyok. Némán, tátott szájjal hallgatom a szavait. Szeretném felrobbantani, ízekre szedni és szorosan magamhoz ölelni.
- Nem igaz...Én szeretlek!
Mondom ki, bár nem olyan kontextusban. Aztán már üvöltöm, igaz bőgve. Ezt nem így képzeltem...
- Szeretlek! De, mindig veled foglalkozom, túl sokat, nem vagyok apa...nem igaz
Motyogom, mert aztán már megrémülök tőle, mert ez a szeretlek vad visszhangot vert a környéken. Istenem...ki fognak rúgni.
- Ez nem igaz, hogy mondhatsz ilyet? Én csak... én csak azt láttam, hogy milyen jól elvagy a barátaiddal és a szeretőiddel, hogy rám már nincs időd...és hogy te...te nem értheted hogy szeretlek.
Rázom meg a fejem zokogva, el-elcsukló hangom. Magamban káromlom a kibaszott úristent.

-Mert megint az lett volna mint legutóbb... hogy neked esem, hogy túlzottan aggódom, pedig lehet nincs is miért és megint megharagszol, hogy azt érzed megfojtalak... pontosan tudom hogy tudtad észreveszem egyszer, reméltem elmondod... magadtól! Hogy most ezt akarod elmondani... - Vallom meg, mert így is nehéz volt nem úgy felhívni hogy veszekedjek vele. De megint ide lyukadunk ki. Semmi sem segít? Mindig ez kell legyen a vége?
-Menj már a fenébe, nem vagyok szerelmes belé. Sosem voltam szerelmes... vagy nem tom, de hagyjál már, miért hiszed hogy meleg vagyok?! - Forgatok szemet. És ha az lennék? Akkor mi lenne? Vagy újabb csalódás, gyónhatna a papoknak hogy a bátyja meleg és maga az ördög!
-Akkor meg ne gyógyszerezd magad! De akkor miről van szó?! Én nem értem! - Tényleg nem értem. Ha nem a drog a baja akkor mi a jó isten?!
Azt mondja szeret, de nem érzem. Egy ideje nem érzem, préselem a szám. Szerintem most ő hazudik. Ha szeretne nem lökne el, akkor megint örülne ha lát, akkor nem magányra vágyna hanem hogy beszélgessünk, ellegyünk, mint anno.
-Nekem nem úgy tűnik hogy érdekelnélek... te is egyre kevesebbet keresel mint ők. Nem kellek már? - Nézek rá elveszetten, bár félek azt mondja már nem kellek neki. Hogy megérti apát, legalább ebben ha másban nem is.
-Persze hogy elvagyok velük én bárkivel elvagyok, de te vagy az egyetlen aki ismer de azt érzem nem fogadsz el... hogy már nem szeretsz és... teher vagyok. De tényleg szeretsz? - Nem értem félre a szót, nekem olyan természetesen jön ha róla van szó, de hát mert szeretem, a kisöcsém. Ő a családom. Folynak a könnyeim, némán, közben nézem hogy sír. Olyan szörnyű vagyok, azt szeretném nevessen de csak sír miattam. Letörlöm az arcom és átkarolom a fejem az övének döntöm. Halkan beszélek, én elcsitultam.
-Rád mindig van időm. De tényleg olyan mintha falat emelnél kettőnk közé. Régen nem volt ilyen, de aztán... egyszer csak ott lett, mióta megütöttél. Ott szerintem nem csak az orrom és a fogam tört el, de olyan mintha nem hagynád helyrehozni... én nagyon szeretlek, azóta szeretlek mióta anya mondta hogy ott vagy a hasában. Mert tudtam hogy veled már sosem leszek egyedül. De mikor eljöttem és hagytad és alig beszéltünk... úgy éreztem nem kellek senkinek. Visszajöttél de... nem tudom. Összeveszünk de nem tudom miért. Túl görcsösen ragaszkodom hozzád? Túlságosan féltelek? Azt ne mondd hogy nem hiszek benned, mert én akkor is hiszek benned ha a világon senki más nem teszi, még te sem. Érted? - Magyarázom neki halkan, orrommal az arcát simítom ha hagyja, hát én nekem tényleg csak ő van. Meg talán Josh, de... ő még bármikor elhagyhat. Akármikor. Nem vagyok senkije... Bármikor megunhat, vagy kiábrándulhat belőlem, rettentően félek ettől. De Henry... én remélem azért nem szűnök meg soha a bátyjának lenni.

Az istennek nem tud túllépni az átkozott múlton! Felrobban a fejem ettől, jézusom, miért nem felejti már el???
- NEM! Nem erről volt szó akkor se, most se, csak nem akartam a fejedre nőni és láttam, hogy te is rosszul viseled ezt az egészet. Nem akartam....nem akartalak kisajátítani.
Most hirtelen azt hiszem hiba volt, mindig rajta kellett volna csüngnöm, megvárnom, míg magától küld el. Talán most nem tartanánk itt, élném a szar életem távol a paplaktól.
- Nem tudod?
Üvöltöm. Szóval Sebastian szerelmes Josba! Tudtam, tudtam!
Szinte megpusztulok, vöröslik a fejem, néhány pap kinéz az ablakon, hogy mi bajom, ezért megfordulok. Úgy érzem el kell tűnnöm innen és az egész világról. Egy másik bolygóra kell költöznöm Seb elől és a kibaszott szeretőjeee előőőől, wáááááá!
És ő még a hülye gyógyszerekről beszél, mintha az lenne a legfontosabb, megáll az eszem. Beletépek a hajamba, homályosan látom csak a hídról való leutat.
- Hülye vagy, ostoba vagy, vak vagy!
Vetem oda neki, elindulok lefelé a hídról, nem kell az ölelése, lerázom magamról és a szemem is bőszen törölöm.
- Megmondtam, nem? Megmondtam! Még papok is hallották! Hányszor mondjam el, hogy felfogd! Csak rosszul szeretlek Sebastian, az a baj! Teljesen rosszul!
El kellene költöznöm egy másik államba. Afrikába! A nyomorultak közé, hátha lerpás leszek...
A falat jól látja... Beleharapok az ajkamba, túlságosan mélyen.
- Bocsánat, amiért megütöttelek. Kettőnk közt te vagy az, aki még mindig nem tudja túltenni magát azon az időszakon, hiába kérem akárhogy nem tudsz megbocsátani nekem...
Még mindig a múlttal jön, abban él.
- Nem azzal van a baj, hogy ragaszkodsz, nem veled... Te úgy szeretsz mint egy testvért. De én másképp...
Megrázom a fejem.
- Menj inkább...
Megpróbálom kikerülni és lejutni a hídról.

-De az nem kisajátítás, ha találkozunk, ha hívsz, akármi! Az természetes! A családom vagy, kivel legyek sokat ha nem a családommal?! - Én örülök ha velem van, de jobban éreztetni félek nem tudom.
-Nem! Callie szerint szerelmes voltam bele, de én nem tudom... nem tudom szerelmes voltam e belé, de neki nem mertem mondani, ne szidjál már te is hogy képtelen vagyok rá és mennyire sérült vagyok! - akadok ki, hát basszus, miért baszogat ezzel mindenki?!
Ellök, nem tudok mit kezdeni vele, főleg hogy rágalmaz. Miért mindig én vagyok az ostoba?! Nem is reagálok rá, tök felesleges.
-Hogy lehet rosszul szeretni valakit? - Én nem értem. Mi a rossz abban ha szeret? Az lenne rossz ha nem szeretne.
-Én már rég megbocsátottam, te vagy az aki nem engedsz közel magadhoz... mi másért tennéd ha nem azért mert haragszol? - Nem értem, egyre kevésbé értem. Ami nagyon megrémiszt, mert ha a saját öcsém nem értem akit a legjobban kéne ismernem, máson hogy próbáljak meg kiigazodni? Szinte lehetetlen.
Magyarázom hogy nekem ő a testérem, mindig az marad de ő csak ezt a szeretetet pedzegeti nagyon. Másképp szeret. Hogy szeret másképp? Mármint... elnyílik a szám, hogy csak nem... úgy... szeret? Elvörösödöm, tuti nem arra gondolt. De mi másra gondolna?
Nem hagyom lemenni a hídról, közel húzom és megszeppenve nézek rá. Halkan is kérdezem, csak ő hallja.
-Te... öhm... mint... férfit... szeretsz? - Nyögöm, de teljesen elvörösödöm, a fülem is, de legalább nézem a szemeit amit anyától örökölt. Hogy tud rám máshogy nézni mint báty? Lehet teljesen másra gondol. Lehet ő mint... nem is tudom... úgy szeret mintha az apja lennék, valahol az is voltam, nem csak a bátyja. De azzal mi baja lenne? Miért sírna?

karakterinformáció