Filozofálni én olvasás közben szoktam, de ezt megtartom magamnak. Kinget amúgy is először elolvasom, csak aztán nézem meg, kivétel ez alól Az évszázad vihara volt, mert azt nem kaptam meg könyvben (tekintve, hogy csak forgatókönyve létezik). Azért az hajmeresztő, hogy olvasás közben előttem mindig film pereg. És az a kádas jelenet... Brrrr...
- No igen, a hülyét már tudtam- adom alá a lovat. Úgy látszik, én is szeretem a paradoxonokat.
...
Azzal kezdjük a regelt, hogy megint húzzuk egymást. Úgy látszik, Sebastiannal akkor sem lehet kifogni, ha még félálomba van. Úgy tűnik, a hülyeség bele van kódolva genetikailag. Más módszer nem létezik!
- Miután leapasztottam a bankszámládat, össze-vissza csókoltalak... Nem is emlékszel? Rosszul jártál... Én biztos jobban...- röhögcsélek.
A reggeli puszit azonban kihagyom.
- Meg sem érdemled- mondom, játszi sértettséggel.
Mielőtt kimennék a konyhába, teát készíteni, egy filmről kérdez, és én szándékosan fordítom a szavait ellene, mintha őt szeretném (tulajdonképpen igen), és ő hasonlóképp reagál. Elgondolkodom (csak egy fél pillanatra, semmi gáz), hogy ha valóban csaj lenék, itt tartanánk-e. Biztos, hogy nem. Hiszen az egész csak hülyeség, szívózás, baromkodás. De qrva jól esik. (A kezemre csapok, mert csúnyát írtam.)
Kitérőt teszek a mosdóba, aztán a konyhába vetem magam, hogy teát készítsek és némi reggelit. Nem vagyok a bőséges reggeli híve, az esti nasi nem jó erre, így pirítóst készítek, mert tojás nincs itthon. Kb kész vagyok, amikor ő is kisétál, már felöltözve.
- Gyere, ülj csak le- mosolygok rá, aztán visszakérdezek- Én IS?
Magára gondol vagy valaki másra? Nem mintha féltékeny lennék.
- Ne ítélj elhamarkodottan. A pirítós meg a tea nem kihívás- rázom a fejem. Nem vagyok konyhatündér. Néhány dolgot meg tudok csinálni, de főzni ritkán szoktam. Főleg, amióta egyedül vagyok. Tökéletesen kielégítik az igényeimet a közeli éttermek.
- Egyél, igyál, légyszíves; jó étvágyat- mondom neki, ahogy leülök vele szemközt. - Minta otthon lennél. Ne nézd, hogy nincs mit- hunyorgok rá.
Segíteni már nincs miben (és azt sem láttam még, hogy a hálót rendbe tette, úgyhogy beljebb van eggyel), úgyhogy a kérdését válasz nélkül hagyom, inkább kenni kezdem az egyik pirítóst, hogy aztán az recsegve landoljon a számban.
- Ühüm- dünnyögöm még falattal a számban, aztán, ha lenyeltem, folytatom- Napilapok, reklámok. Nem olyan izgalmas, hogy érdemes lenne rá több szót vesztegetni.
Talán, mert még mindig csak a teát kevergeti, vagy mert még nem nyúlt hozzá a pirítóshoz, megkérdezem:
- Általában mit szoktál reggelizni? Mit készítsek holnap? - A kedvében szeretnék járni. Tudom, hogy szegényes a hűtőm, de nem mindig lesz így. Főleg, ha gyakrabban lesz a vendégem.

-De csak mert magadból indultál ki... - Vigyorgok, hát ebben nagyon hasonlítunk szerencsére.
-Hát sajnos nem. - Biggyesztem le az ajkam. - És jól csókolok, vevő leszel rá legközelebb is? - Vigyorgok és kuncogok, mintha nem is lenne ennél fontosabb kérdés.
-Óh, má' mé' nem? - Háborodom fel nevetve, mi az hogy nem érdemlem meg? Minta vendég voltam, nem is nyálaztam össze a párnát.
Na igen, ha csaj lenne már nem itt tartanánk, akkor már előző este ott alszik, azaz előtte még elhuncutkodunk és aztán alszunk. És kaptam volna reggeli puszit, mert nagyon kiérdemeltem volna. (xD)
De mivel fiú így csak nevetek és ha kiment és eltüntettem az alvás nyomait a szobában és magamon akkor a konyhában csatlakozom hozzá.
-Öhm igen. - Mosolygok kicsit zavartabban. - Úgy két hete az egyik ismerősömnél kényszerültem aludni, ő is reggelivel várt, mint te. - Mosolygok. Ki nem néztem volna Phoenixből tekintve este hogyan festett.
-Már akinek. Tök könnyű odakozmáltatni a pirítóst és túláztatni a teát. - Mosolygok, legyen csak önbizalma hogy ez sem semmiség. Lehetne rosszul csinálni.
-Már hogyne lenne mit, miket beszélsz! - Kuncogok, nem eszem sokat én reggelire. Ha elkezdett enni, akkor elveszek egy pirítóst én is, és mivel mondja érezzem otthon magam vastagabban vajazom meg. Akkor a vaj ízét érzem jobban, az tökéletes lesz.
Kérdezem míg kenegetem a reggelim, majd bólintok.
-Sebaj, úgy is csak átmeneti nem? - Mosolygok, ez a jéghegy csúcs csak, a lényeg akkor lesz ha talál valami szerepet.
Épp harapnék, mikor széles lesz a mosolyom és vigyorgok.
-Mindegy Josh, meg fogom enni. - Mondom hálásan. - Miattam ne vásárolj be, kinézem belőled. - Hunyorítok rá és harapok egy nagyobbat, majd letörlöm a számról a vajat, ne nézzek ki viccesen. Bár Josh-sal vagyok, mindegy lenne. De azért válaszolok, csak be ne vásároljon...
-Általában tojást eszem vagy joghurtot vagy müzlit, gyümölcsöt, ilyeneket. - Hát igen, velem nehezebb dolga lenne, de megeszek bármit egyszer-egyszer, hát nem halok bele. - De ezért ne vegyél, könyörgöm. - Kuncogok. - Ha csak nem akarod hogy állandó vendég legyek, de velem rosszul járnál, szóval nem ajánlom. - Kuncogok, ideszokom, rendezkedni kezdek és kidob páros lábbal, joggal.
-Milyen teát csináltál? - Kérdezem meg, mert ha nem fekete vagy gyümölcs, akkor kiveszem a filtert és úgy eszem tovább.
-Hmm, tényleg. - Nyelem le a falatot. - Jövőhéten szeretnél délutánra, estére valami külön programot? Mert az ebéden túl nem gondoltam még ki mit csináljunk... Bár lehet csak elbeszélgetjük az időt, de ha már együtt vagyunk csinálhatunk is valamit. - Mosolygok, látszik a fejemen, örülök hogy eljön. Olyan hóbortos lesz tőle a mosolyom, mosolyogva is rágok, szeretném ha jól éreznék magukat Henryvel.

- Ez így van, én mindig!- értek vele egyet, hisz hülye vagyok én is, örülök, hogy ő sem tagadja.
Ugyanilyen hülyeség, ahogy reggel szívózunk egymással, de ki nem maradhatna, hát hogy indulna úgy a reggel? Folyamatosan ugratjuk egymást, el sem hiszem, hogy ébredés után is rögtön vevő az ilyesmire, és azzal húzom, hogy kifosztottam, de mégsem ez érdekli, hanem a csók.
- Minden egyes új ezres után kaphatsz egy nyelvest- öltöm rá a nyelvem, aztán elröhögöm magam. - De most koldus lettél, kis barátom és én a Jani!- azaz nálam van a zsé, pusziról szó sem lehet. Azaz felajánlom, de nem kell neki. Még ilyet! (Röhögök)
... Kicsivel később a konyhában elszólja magát, fel is kapom a fejem, hiszen azt hittem, egyedül él. Kiderül, pár hete egy ismerősénél aludt, és valamiért ez az infó nem esik jól. Nem vagyok olyan különleges, mint hittem, Sebastiannak a másnál alvás nem számít különlegesnek. Hát jó. Nem baj. Én akkor is örülök, hogy most itt van.
- Nem is tudtam, hogy ezeket el lehet rontani... - pirítós és tea? A világ legegyszerűbb dolgai. Úgy látszik, nekem csak mázlim van. Bár gyanú ébred benne, hogy mégsem csináltam valami jól, túl sok vaj kerül a kenyérre. Inkább megkérdezem, mit enne legközelebb.
- Akkor ez a pirítós nem volt nyerő, ne haragudj... - hunyorítok rá, kicsit félszegen, de hát honnan is tudhattam volna? Különben meg hiába mondja, hogy ne vásároljak be. Ez éppen olyan, mint felkészületlenül vendéget fogadni. Hogy tudom már, mit szeret, le sem lehet majd lőni!
- Ez fahéjas-szilvás tea.... sajnos, angol teám nem volt itthon - de majd legközelebb! És addigra tejszínem is lesz.
A reggeliről beszélgetve kiderül, mit szokott általában enni. Alaposan melléfogtam, de így járt...
- Ezt bízd csak ide. Különben is, ne felejtsd el, csóró vagy... Rám vagy utalva- fenyegetem meg az ujjaimmal, aztán vidáman a pirítósomba harapok. Nem hinném, hogy rosszul járnék vele, ha gyakrabban vendégeskedne nálam. Ha hozza a jókedvét, az külön prémium. A kifogásaira rá sem kérdezek. ismerem magam, tudom, hogy türelmes vagyok.
Reggelizés közben szó esik a jelenlegi munkámról is, de nem túl izgalmas ahhoz, hogy sokat vesztegetnénk rá az időt. Mindketten tudjuk, hogy nem postásként fogok megöregedni. Jobban érdekel viszont az a téma, amit a jövő hétre tartogat. Beszéltünk már róla, hogy összehozna Henryvel,
és ezzel kapcsolatban kérdezi, van-e valami programom vagy javaslatom.
- Nézd, te ismered őt jobban, de elmehetünk moziba vagy színházba, esetleg egy koncertre... -a disco is eszembe jut, de az nem lenne okos ötlet. Villodzó fények epilepsziás rohamokat válthatnak ki. Olvastam valahol...
- Sportoltok valamit? Érdekel valamelyik meccs? - találgatok, mit is lehetne csinálni... három srác...

Hogy megéri-e velem nyelves puszit váltani? Nem hiszem. Egy ezrest biztos nem ér meg, de szerencsére, a kérdést nem kell komolyan venni, csak röhögök, mekkora poén volt. Vagy nem is. Röhögök, hogy ilyen jó barátra leltem.
- Már mondtam, szívesen megveszem, csak mondd meg, milyet akarsz...- azt hiszem, hiábavaló próbálkozás. Egyrészről sosem nyúlnék a pénzéhez, másrészről biztos vagyok benne, hogy nem engedné. Inkább tényleg túlórázna (nem a csókomért).
A konyhában is fesztelenül társalgunk, és rávilágít, a pirítóst meg a teát is el lehet rontani.
- Komolyan? Elrontotta? Vagy mégsem?- kacsintok rá. El tudom képzelni, hogy a lánynak eleve az volt a szándéka, hogy mást csináljanak reggelizés helyett.
Valami nem stimmel az én pirítósommal sem, de hiába kérdezek rá, tagad. Be kell látnom, vagy nagyon udvarias, vagy csak fura ízlése van. Én például nem szeretem, ha jobban érzem a vajat, mint a kenyeret. Vékonyan szoktam megkenni margarinnal és lekvárral, és akkor minden íz egyformán érvényesül. De ízlések és pofonok, ahányan vagyunk, annyi félék. Mama például fokhagymával szerette a legjobban. A fahéjsas- szilvás teával legalább nem lőttem mellé, őszintének tűnik, amikor azt mondja, szereti.
A kedvében szeretnék járni. Valóban olyan reggelit rakni elé, amit szívesen eszik meg, nem csak udvariasságból. Felsorol néhány dolgot, de hozzáteszi, ne vásároljak be. Hát, ezt mondhatja. Igazából ezek ellen a dolgok ellen sincs kifogásom, én is szoktam enni hasonlókat, de éppen most nincs (vagy ha van, olyan régi, hogy azt ki nem tenném elé).
- Hm..., ha választanom lehet, akkor inkább az utóbbit választanám- felelem őszintén, meg sem gondolva, ez a kérdés, mennyire vicc és mennyire komoly. Magamnak sok ez a ház, ha családom lesz, inkább kicsi, de ketten (maximum hárman) jól el lehetne benne lenni. Főleg, hogy jó adottságai vannak. Amúgy nem valószínű, hogy bírnám anyagilag egy olyan lakás fenntartását, amiben ő él.
A közös programot hozza szóba, és azt kérdezi, mihez volna kedvem (az ebéden kívül). Keveset tudok Henryről, de ha művészféle, mint én, talán szeret ő is moziba-, színházba járni. Sebastian benne lenne, úgy hiszem. Az ötletem mégsem fogadja túl lelkesen, szerinte nem lehetne jól beszélgetni alatta. Mi sem vittük túlzásba a film alatti beszélgetéseinket, de ez a dolog nem is erről szól. Mindegy.
- Lehet, hogy én felejtettem el, de melyik napról is beszélsz pontosan?- kérdezem, a homlokomat ráncolva, mert nem akarok semmit keresztbe szervezni. Bár konkrét terveim még mindig nincsenek, azt már eldöntöttem, hogy fel fogom hívni Elenoret. Vagy üzenek neki. Vagy randira hívom... A koncert, mint alternatíva a kosárban marad, és eszembe jutnak a "férfias" elfoglaltságok, mint pl. meccsnézés... (kosárlabda, hoki, box, foci, tenisz...)
- Komolyan? - teszem le a kezemből a csészét. Mindig is csodáltam azokat az osztálytársaimat, akik például fel tudtak szaladni a falra. Onnan ismerem a kifejezést, bár én sosem éreztem magam elég ügyesnek (bátornak?) magam, hogy kipróbáljam magam benne. Nagyon könnyűnek tűnik, és nem kell hozzá semmilyen speciális eszköz, de rugalmasnak, hajlékonyak és -véleményem szerint- nagyon kitartónak kell lenni ahhoz, hogy sérülések nélkül lehessen űzni ezt a sportot.
- Azon kívül, hogy naponta letekerek x kilométert, nem mondhatnám, hogy sportolok. Szeretek úszni, kedvelem a vizes sportokat, de ennyi. Iskolai meccsekre, sporteseményekre eljártam, de amióta ide költöztem, nem voltam sehol...
Megvonom a vállam. Uncsi vagyok, unalmas életet éltem, de ezen könnyen lehet változtatni. Lehet, csak éppen társaságom nem volt, hogy kimozduljak itthonról. Minden változhat, minden változik. Képes vagyok változni, alkalmazkodni. Semmi sem lehetetlen előttem.

Nevetek, ahogy évődik velem, eszembe sincs komolyan venni. Jól esik, ahogy húzza az agyam. Arra már rájöttem, nehéz vele lépést tartanom, minden kérdésre van válasza, minden labdát le tud csapni, vagy éppen meg tud pörgetni... De nem bánom. Nem érzem úgy, hogy versenyhelyzetet teremtene, akkor is így viselkedik, amikor kettesben vagyunk (főleg akkor), tehát nem villogni akar valaki előtt. Ez nem hatalmi harc, mint a suliban a srácok között. Úgy érzem, az ő lazasága abból ered, hogy jól érzi magát. És én is azért tudok vele ilyen közvetlen lenni, mert jól érzem magam vele.
A konyhában könnyed hangulatban folyik a reggeli, és közben szóba kerül a jövő heti program is, amikor részem lehet Henryvel megismerkedni. Arról beszélgetünk, milyen programra lehetne elmenni, és bár néhány téma kiesik, azért nem vagyunk elszontyolodva.
- Várj, valamiért azt gondoltam, ő is a filmművészetben jeleskedik. Valamit félreértettem legutóbb? Mintha azt mondtad volna, forgatni jön...- Forgatás, film. Persze, lehetne rendező vagy operatőr vagy... bármi más, én mégis azt gondoltam, színész. Hogy miért, azt már nem tudom... De akkor hogy jön ehhez a parcour? Mielőtt kimondaná, rá is jövök.
A sportolás kapcsán aztán új lehetőségek jutnak eszembe, hogyan tölthetnénk a szabadidőt.
- Nincs olyan messze az óceán...- felelem sokatmondóan. Szívesen mennék én is; szeretem az élő vizet, jobban, mint az uszodát, de nagyon ritkán megyek ki egyedül, csak azért, hogy ússzak egyet. - Jól van, nem vagyok én semmi rossznak elrontója- ha kosarazni akar, oké. A deszkám valahol a padláson porosodik (mint minden gyereknek, nekem is volt), de előveszem, ha arról van szó. Beégni csak nem fogok vele, bár trükközni már nem tudok, valószínűleg.
Eszegetünk, aztán búcsúzkodni kezd.
- Nem is értem, eddig hogy fogtam vissza magam- pillogok, Johanna hangján válaszolva, de hozzáteszem- Különben is csak miattad volt, Seby. Hát hogy tudnál itt hagyni, ha szépen megkérlek rá, maradj? - kényeskedem, a hajam csavargatom (nincs rajtam pedig paróka).
Csak egy pillanat, ismét saját hangomon szólalok meg:
- Oké, rendben, este már itthon leszek én is- Elintézem a vásárlást, részben Sebastian részére, részben a saját készleteim feltöltésére, és be kell szereznek Elenorenak a CD-t. Remélem, még nem vette meg, és talán azzal új fejezetet nyithatok a kapcsolatunkban. Megveszem magamnak is. Az a zene eszméletlen jó!
Csak Sebastian távozása után veszem észre, hogy rendet tett a hálóban. Elmosolyodom. A gondos kis francia! Nem is változtatok semmin, estére úgyis visszajön. És ha azt tervezi, iszunk, minden kétséget kizáróan itt is marad. Úgy veszem, mint tényt, nem is foglalkozom többet a kérdéssel. Rendet teszek a házban, tiszta törölközőket rakok ki a fürdőben, aztán felöltözve én is a nyakamba veszem a várost.

//Köszi a játékot, várom a folytatást! //

-Forgat is, dublőr, ő csinálja a kaszkadőr jeleneteket. Például a harcokat, szaltókat, ilyesmi. És... hát ő nem szégyenlős, maradjunk annyiban. - Kuncogok.
-Úúúúúúú de jó ötlet! Nah oda eljárnék, az tiszta móka. - Hát én annyit hülyéskedek a vízben, szeretem. De azért úszok is persze.
-Nah, akkor csinálunk majd mindenfélét! Csak jöjjek rendbe. - Kuncogok, Henry megöl ha így csinálok bármit is. De talán Phoenix is, Josh... ő nem, ő leállna ápolni és közben mondaná hogy lehet nem kellett volna. Bár ki tudja. De nem nézem ki belőle az agresszivitást.
-Hmmm.... - Vigyorgok rá, de hülye. Imádom érte. - Sehogy, de csak csókkal tudsz itt tartani, ha nem kapok, elszaladok! - Kacagok, szép is lenne lesmárolna.
-OKés. - Bólogatok, felállok és... hát nem ajánlom fel a mosogatást, mily meglepő. Mást inkább. - Hozzak valamit, vegyek valamit? Úgy is megyek a boltba. - Nem akarok bunkó lenni azért.
Bár úgy sejtem inkább maga akarja intézni, de hátha.
Össze is szedelőzködöm, majd ha kienged el is indulok haza.

Otthon megcsinálok mindent, összepakolom ami kell, elkérem az egyetemi haveromtól a filmet, fel is tölti nekem én meg leszedem, átrakom pen drive-ra és azon majd elviszem. A boltban veszek egy nagy üveg Jägert és egy üveg Johnny Walkert, az elég jó whisky, remélem valami ízleni fog neki. De veszek még hat doboz sört is, biztos ami biztos.
A rádióban eseménytelenül elillan a nap, talán gyorsabban is, biztos mert várom hogy mehessek. Benn ebédeltem, bevettem a gyógyszert is, szóval este már nem kell, be is kentem magam így Joshtól távol tarthatom a bűnös kenőcsöt.
Mikor végzek megint elmúlt tíz, de hát ez már csak ilyen, aztán át is kocsikázom hozzá, már be is állok, mondván maradok.
Kopogtatok, kezemben egy zacskóval amiben a szeszek vannak és hónom alatt egy kisebb, laptop méretű táskával. Bár amiatt kissé feszengeni kezdek, ne kérdezze senki miért.
-Helló! Megjöttem. - Gondolom mivel egy poén csak egyszer igazi poén Josh maga nyit ajtót nem "Johanna". - Hoztam két fajta szeszt, de sört is ha nem bírnád. Meg a whiskykez hoztam kólát, meg almalevet, fahéjat... van aki csak keverve szereti. - Na igen, hát ki tudja. - Remélem jégkockád van, azzal az igazi! - Kuncogok, majd zavarba jövök. Komolyan nem tom miért. A hónom alól elveszem a táskát és vonakodva kicsit, de odaadom neki.
-Hát... tessék. - Nézek félre, ha kinyitja két póló, egy nadrág, két alsó, két zokni, meg egy fésű, borotva, arcszesszel van benne. Nem sok, de nekem kész költözés szaga van tőle. - Khm. Fogkefét adtál, nem hoztam... - Teszem hozzá, majd óvatosan visszanézek rá, mi van ha meggondolta magát? És ha félreérti? Vagy ez sok? Mittom én... Rágom a szám belsejét, ölelem magamhoz a piát. Max leiszom magam, ha azt mondja hülyült, akkor talán elfelejtem.

//Én is köszi Írtam ide, úgy is "egybe van" xD//

Megoldódik a nagy rejtély, miért is hittem, hogy Henry színész vagy köze van a színészethez. Megértően bólintok, hogy így már minden világos.
- Talán pucérkodik? - kérdezek vissza önkéntelenül, nem mintha igazán érdekelne a téma. Ha nagyon kell, én is bevállalom. Ha nagyon kell. Nem hiszem, hogy bárkit érdekelne a seggem (Sebastian barátomat kivéve). De legalább már tudom, mi az oka.
A közös programok kapcsán beszélünk a sporttevékenységekről is, így jön szóba a víz, az óceán. Mosolyogva nézek Sebastianra, amikor lelkesedést hallok a hangjában.
- Állok elébe!- igazából nagyon örülök, hogy végre van valaki, aki nem csak a négy falat, a tévét és az internetet ismeri. A legnagyobb problémám ugyanis az volt, ha bárkinek javasoltam a kültéri programokat, csak húzta a száját. Bár szeretem én is a filmeket és el tudom tölteni az időt egy puszta könyvvel a kezemben, legjobban mégis a szabadban szeretek lenni: szabad ég alatt, lehetőleg víz közelében.
Aztán az estére terelődik a szó, és megint felhozza Johannát, egy mondat erejéig vissza is varázsolom neki, de még ez sem elég, hogy maradásra bírjam. Megcsókolni mégsem fogom, főleg, hogy a külsőm most abszolút nem nőies! Hát hol maradna az illúzió? Persze, röhögök én is. Csókoltam már meg Sebastiant műcsókkal, kacérkodtam vele női bőrbe bújva, és bármelyiket bármikor meg tudnám ismételni, mondhatni, gond nélkül, a szívózás azonban mindegyiktől jobb móka.
Esetlenül kezd búcsúzkodni, ennél azért határozottabb távozást vártam tőle, bár én sem voltam a helyzet magaslatán, amikor én voltam nála.
- Hozd magadat. És magaddal a piát. Meg azt a filmet, a...azt...- legyintem le őt és magam, nem jut eszembe a film címe.
Nekem is vásárolnom kell, a háztartásom csaknem üres (nasiktól eltekintve), egy csomó mindent kell vennem.
Amíg összeszedi magát és a cuccait, én csendesen bepakolok a mosogatóba (nekem nincsen gépem, kézzel mosogatok), aztán megtörlöm a kezem, és kikísérem az ajtóig, aztán kinyitom neki a kaput, hogy ki tudjon állni az autóval.
- Viszlát este!- köszönök tőle, aztán nem sokkal később már én is nyakamba veszem a várost.
...
Estig bőven van idő mindent elintézni. A ház ragyog, a hűtő tele, a CD-ket megvettem, és még aludni is volt időm, úgyhogy olyan vagyok, mint egy energiabomba, amikor kopogtatnak az ajtón. A kerti kapu nyitási titkát Sebastian nem felejtette el, úgyhogy beállt a kocsival, és ahogy ajtót nyitok neki, látom, be is zárta maga után. Mint otthon...
- Szia...- lépek el előle, hogy be tudjon jönni, de már nyúlok a táska után, mert látom, majdnem leszakad a karja. Nevetek.
- Még jó, hogy nem kértelek meg, vásárolj be nekem...
Nyár van, a legtöbb ital hűtve vagy jéggel igazán kellemes, így a kérdésére csak bólintok, naná, jegem az van. Mégsem a nehezebb táskát adja nekem, hanem azt, ami a hóna alatt van. Kicsit félre néz, mintha zavarban lenne, és amikor a fogkefét említi, rájövök, ez az a cucc, amit ide szán... , ha itt maradna éjszakára.
- Tudtam, hogy ellenállhatatlan vagyok- hunyorgok rá, szándékosan nem Johanna hangján, bár nagy a kísértés. Azt hiszem, az a "csaj" bejött neki. Visszanéz rám, én meg csak somolygok. Nem tudom, kellene-e még erre szót vesztegetni, jóban vagyunk és passz, kinek mi köze hozzá, ha itt alszik?
- Ismered a járást... De inkább cseréljünk táskát.... Kipakolok a hűtőbe, aztán mutatok egy fiókot, ahova bepakolhatsz. Vacsoráztál már? Ennél valamit?
Máris úgy beszélek, mintha mindig is velem lakott volna. Nem is érzem úgy, hogy idegen lenne.

-Hátöhm... igen. - Vonok vállat, ő dolga, bár mi nem vagyunk szégyellősek, én is mentem már meztelenül az utcán.
Vigyorgok, akkor meg is beszéltük, megyünk úszni meg kosarazni meg ami csak eszünkbe jut. Úgy is itt a nyár, pont jó.
Aztán nevetek, bólogatok, hogy hozok mindent, nem marad le semmi, ne féljen.
-Szia! - Mondom és el is megyek hogy kiengedett.

Beállok mikor nála vagyok már, mindenre gondosan ügyelek ő hogy csinálta, ne legyen probléma este.
Nyitja az ajtót, be is megyek, bújok ki a cipőmből pár mozdulattal.
-Most miért? - Vigyorgok, hát ez semmiség.
-Bah... - Vigyorodom el, rágom a szám, talán komolyan gondolta mégis. És nem néz hülyének. Jó lenne, mert akkor nem lenne kínos.
-Fiókot? - Vörösödöm el, ez tiszta ciki, hogy ilyentől zavarba jövök. - Elég ha berakod a szekrény aljára így valami... - Hebegem, fiókom legyen nála? Sosem volt senkinél fiókom... Max fogkefém. - Jó... - Hú nem égetem tovább magam, inkább csendben szót fogadok, mennyivel egyszerűbb nem?
-Öhm, ennék. Kösz. - Vakarom a tarkóm, de mosolygok. - Mit segítsek? - Nyugszom meg kicsit, mert láthatóan neki minden olyan... magától értetődő, otthonos. Jó otthon van de akkor is. Mintha én is az lennék, ami fura de jó.
-Milyen napod volt? Ki tudtad pihenni magad? - Ha már szabadnapja volt.

Meglep, hogy akkora pakkal jön, valami piáról volt szó meg a filmről, de nála ennél lényegesen több cucc van. És nem az zavar, amitől ő zavarba jön. Mondom neki, hogy pakoljunk ki (én a piát a hűtőbe), ő a ruháit egy fiókba... Ó rengeteg szabad hely van ám a fiókjaimban! Vagy nagy a szekrény, vagy én nem tartok nagy ruhatárat.
- Persze, a szekrény aljában...- csóválom a fejem, és meggondolom magam, mert először a holmijait akarom elrendezni. Így a másik pakkot csak lerakom a konyhaasztalon, aztán bevezetem a szobába, és megmutatom neki a komódot. 4 fiókja van, és én csak kettőt használok.
- Az alsó kettő üres, de ha szeretnéd, szabaddá teszem neked a felsőt... Fő a kényelem!- vidám vagyok. Vidámmá tett, hogy ilyen rövid ismeretség után ezt meglépte miattam, a barátságunkért. Azt jelzi, hogy jól érezte magát nálam, velem. Komolyan nem értem, miért pirult el, eddig minden viccemet értette, és amikor komoly dolgokról esett szó közöttünk, akkor sem láttam szégyenlősködni. Hogy tereljem a figyelmét (meg hát puszta udvariasságból), megkérdem, éhes-e, és azt feleli, enne. Ráadásul segíteni is akar.
- A fürdőbe tettem ki tiszta törölközőt, frissítsd nyugodtan fel magad, vagy csak moss kezet, ahogy neked tetszik, aztán gyere utánam a konyhába...
Míg ő a fürdőben van, némileg átrendezem a hűtőt: pár dolgot kiveszek, és amiket hozott berakom. Egész jó vagyok. Az asztalon most is sok minden van: vettem almát, szőlőt, barackot és banánt, salátakeveréket, tojást, szalonnát, tejet, kétféle müzlit (csokisat és gyümölcsöset), joghurtot, sajtot. Ha most nem talál kedvére valót vacsorára, öntudatlanra iszom magam. Úgyis hozott egy rakatnyi piát. A Johnny Walker ütős lesz, 40%-os..., a másik 25%-os, az valami likőr, a címkén az áll, gyógynövényekből készült. Hű! Hát mire készült az én cimborám? Tesztelni, meghalok-e?
Utánam jön a konyhába, míg pakolgatok, és azt kérdi, milyen napom volt.
- Remek!- mondom lelkesen, és elmosolyodom. Oldódik a fiú, csaknem úgy szól hozzám, mintha itthon érezné magát ő is. - Vásároltam, takarítottam, ebédeltem, hatalmasat aludtam...- dióhéjban ennyi történt. Igaz, hogy Elenoret még nem hívtam fel, de majd holnap. Holnap megteszem! Holnap már hozzá is elég bátor leszek. Lehet, hogy vele is szerencsés leszek. Megvárom, míg közelebb jön az asztalhoz, aztán kíváncsian (ámde cinkosan) nézek rá:
- Mi legyen a vacsora? - és míg elkészítjük, mesélhet ő is a napjáról. Ha nem teszi meg magától, úgyis rákérdezek...

-Persze... - Mondom elesetten és halkan, hát tökéletesen ellene ez a pár cuccom ott. De csak ad nekem egy fiókot, rendes tőle. De azért durva hogy saját fiókom van nála, pedig harmadjára lát és másodjára vagyok itt. Most vagyon elkapkodjuk a dolgokat vagy tudunk valamit. Én utóbbira tippelek, mert hát... kedvelem és szívesen lógok vele.
-Jaj menj már, tökéletes lesz nekem a harmadik... komolyan... - Úristen ki ne cserélje a fiókokat. Nem leszek én itt annyit. Gondolom én.
-Jó... gyorsan lefürdök, ugyan már felszívódott a kenőcs de menjünk biztosra. Öt perc! - Csipkedni fogom magam, hát csak zuhanyozni akarok. Jah, tényleg, raktam be pizsama alsót is, mikor pakolok a fiókba esik le, szerencsére otthon még eszembe volt. Szóval azt és egy tiszta alsót már viszek is és gyorsan letusolok (tegnap is túléltem, ma már nem is zavar hogy nem otthon teszem) aztán ha már mondta legyek otthonosan, úgy is vagyok. Félmeztelenül, kissé vizes hajjal, mert siettem. Megyek hozzá a konyhába és rögtön kérdezem.
-Na mit segítsek? - Mosolygok, elmúlt a zavarom, lehűtött a hideg víz.
Persze mikor meglátom mennyi gyümölcsöt vett és egyéb dolgokat számon kérően lesek felé, hogy mit mondtam arról hogy ne vegyen meg mindenfélét? Hah, Josh... De mosolygok, kedves tőle.
-Mondd hogy te is szereted ezeket. Ha van bármi amit nem eszel meg téged eszlek meg! - Vigyorgok rá.
Aztán megkérdem milyen napja volt, érdekel hogy telik egy átlagos délutánja.
Vidorabb leszek, hogy jó napja volt, ilyeneket jó hallani.
-Ahhh, te hétalvó! Én dolgozom te meg alszol cöcöcö! - Ciccegek neki majd felnevetek, csak viccelek.
-Bah... - Csücsörítek, majd szégyenlősebben kuncogok, komolyan miattam vett ennyi mindent? Kész vagyok. - Öhm... omlett? Megcsinálom! Szereted a sajtot meg a fűszereket? - Kérdezem, ha már konyhatündér lettem, remélem engedi hogy megcsináljam a vacsorát kettőnknek. Már ha még nem evett, lehet megtette. Úgy érzem magam mint anno a koleszban kinn Párizsban és ez bitang jó. Sok jó emlékem van onnan.
Aztán ha engedi elkezdem csinálni az omlettet, próbálom otthon érezni magam, kis segítséggel (mi hol van) megy is. Ha nem akkor csak némileg duzzogva ülök le.
Kérdezi milyen volt az én napom, vállat vonok.
-Szokásos. Otthon elkértem a filmet, fordítottam valamennyit majd elmentem vásárolni, onnan meg a rádióba. ott nem volt semmi különös, örültem hogy eljöhettem, már vártam hogy itt lehessek. Érdekel a fejed, míg nézzük a filmet! - Vigyorgok, és ha engedte hogy főzzek akkor annyi tojásból amit mondott csinálok egy sajtos-fűszeres omlettet (oregánóval, sóval, borssal, majorannával ha van neki és szereti). Ha nem, akkor néztem hogy csinálja, a simát is szeretem ugyan úgy.

Nem ilyennek ismertem meg Sebastiant. Mintha ma a nyuszis jellemét hozta volna magával, félénkebbnek tűnik, mint valaha (mintha évek óta ismerném...). Nem is értem, hogy van fennakadva, amikor olyan dolgokon nem akadt ki, hogy az állára csókoltam, vagy beöltöztem miatta nőnek. Ezeken nem akadt ki. Hogy adok neki egy fiókot, hogy kényelmesen el tudja pakolni a cuccait, azon meg igen. Könyörgöm, csak egy fiók, nem eljegyzési gyűrű! (Azt amúgy sem neki szánom)
Megegyezünk, hogy a harmadik fiók az övé, bár komolyan mondom, neki adnám a legfelsőt is... Nekem lényegtelen ilyen apróság. Különben pedig az utolsó gatyám is neki adnám. meg sem tudnám magyarázni, miért, de mintha mindig is a barátom lett volna. Nem kérdés. Nem nézem, mit hozott magával, és sosem fogok kutakodni a fiókjában, inkább felajánlom, hogy frissítse fel magát, ahogy sejtem, melóból jött. És mivel éhes, kimegyek a konyhába, hogy előkészítsek egy kis harapnivalót.
- Nagyon figyelmes vagy- mondom neki, amikor a kenőcsöt szóba hozza. - Gondolod, hogy testközelbe kerülünk? - ugratom.
Pár perccel később már ott is van, vizes hajjal, meztelen felsőtesttel, mezítlábasan a konyhában, és megdorgál, miért vásároltam ennyi félét.
- Reméltem, hogy most sikerül a kedvedbe járni, de eddig nem szóltál róla, hogy hajlamos vagy a kannibalizmusra...- nevetek fel. Majdnem mindenevő vagyok, csak néhány dolog van, amivel ki lehet kergetni a világból, de olyat akkor se vennék, ha az életem múlna rajta.
Megkérdezi, milyen napom volt, én pedig dióhéjban elmesélem. Olyan apró részletekkel nem untatom, hogy felpofozott egy furcsa lány... Szerintem, zsizsikes szegénynek a feje. Valószínűleg sosem látom többet. Azért érdekes volt. Így van oka irigykedni rám...
- Bírnom kell a piálást, azt mondják, fáradt szervezetben gyorsabban hat. - Megvonom a vállam. Nekem azt hiszem, mindegy, sosem ittam még erősebbet 7%-os bornál, szóval, amit ő hozott... Hehe, vicces lesz! De legalább felelősségem teljes tudatában és a legjobb barátommal iszok. Nem vagyok semmi veszélynek kitéve.
Aztán, amikor megkérdezem, végül is mit enne, felajánlja, hogy meg is csinálja.
- Oké. Amit itt találsz, azt mindet szeretem... - sajt és fűszerek. A fűszereket nem raktam még ki.- Addig csináljak egy gyümölcssalátát? Desszertnek...- közben lepakolom a fűszertartómat. Van abban minden, így vettem készen, és csak után kell töltögetni. Mama is ilyet használt, nekem is jó lesz... Amúgy szeretem a gyümölcsöket. Néha nem is eszem mást este, csak azt. Bár magamnak csak egy-kétfélét szoktam venni, és éppen csak annyit, amit meg is eszek, mert minden nap tudok venni frisset. Ezért nem is kérek nagy adag omlettet, csak 3 tojásból. Az biztos elég lesz. (Nem vacsoráztam még)
Mosolyogva nézem, ahogy rendezkedik a konyhában, időnként kérdőn néz rám, de nem is nagyon kell beszélnünk, mert tudom, mit szeretne: keverőtálat, serpenyőt, olajat, reszelőt... Csak ujjal mutatom neki, vagy éppen én adom oda, ha éppen a közelben vagyok. Ahhoz képest, hogy másodszor van nálam, elég otthonosan mozog. És ez tetszik. Komolyan. Megerősít benne, hogy jó emberrel vagyok. Szerencsésnek érzem magam. Közben a napjáról mesél.
- Örülök, hogy ezt mondod. Én is vártam az estét- nézek rá, aztán elnevetem magam. Szerintem velem röhög, ez az egész olyan, mint valami romantikus mese, éppen csak nem vagyunk szerelmesek.
- Most komolyan, olyan ciki az a film? ha kiakasztasz, a válladon fogom kibőgni magam!- pia, meg valami.... izé... Hát mire készül ez a fiú? Nem, nem. Megrázom a fejem. Tuti nem bőgés lesz, inkább hasgörcsökben végződő röhögés.
Míg készül az omlett, a salátát is összedobom (ha kért), és megterítek. A feleslegessé vált doolgokat szépen elpakolom, a használt edényeket a mosogatóba. De nem kezdek mosogatni. Még nem.
- Valami alkoholmenteset innál vacsorához, vagy kezdjünk máris azzal?

-Tudom. - Vigyorgok rá, hát részegen, én tuti ölelgetni fogom. Abból kiindulva hogy Henryvel éreztem ilyen jól magam utoljára és őt el nem engedtem, sajnos a szomorú igazság hogy most nem poénból mondtam.
-Nem mondtam eleget milyen zabálni való vagy? - Vigyorgok rá, de ahh, tényleg sok mindent vett. Na mindegy, ha lerészegedik kifaggatom miket szeret és én is veszek otthonra mindenfélét. Csak én cselesebb leszek, haha.
-Jól hallottad. - Kuncogok. - De együnk rendesen akkor megint kevésbé fogsz padlót. - Mosolygok, nem kikészíteni akarom csak kellemesen felspiccelni magunk. Így is folyton röhögünk, érdekel lehet-e fokozni.
-Hmm, aham! - Miért ne? Az egyik kedvencem, de nem mondom. Elkényeztetném vele és mindig ha jönnék lenne. Ó édes Jézus kinézem belőle amilyen jó fej.
Engedi hogy csináljam, elégedett vagyok magammal és vele, ettől tényleg otthonosan érzem magam. Veszek hat tojást (három nekem is el kell), lereszelek sajtot, felverem a tojást hogy szép habos legyen ahogy egy francia omletthez kell és megfűszerezem, a serpenyőbe teszek egy kis vajat majd arra öntöm a fél tojást. Aztán ha megsült kissé rászórom a sajtot majd felhajtom két oldalról. Remekül elvagyok vele, megismétlem az egészet és tálalom neki mosolyogva.
-Á lá Seby. - Vigyorgok rá, Henrynek mindig ezt mondtam, most is kicsúszott. Pedig magam nem becézem, de nem baj.
Nevetek hogy ő is várta az estét, tényleg mintha mindjárt bebújnánk az ágyba édes kettesben, de nem baj. Ettől vicces.
-Ó, legalább megvigasztalhatlak én Joshuám! - Nevetek. - Hát... nem mondok semmit, magáért beszél majd. De azért... erős piát hoztam, rakd össze a kettőt! - Kuncogok sötéten, hogy óhó, nem tudod mire vállalkoztál.
Kértem salátát, miért ne. Néha jól esik, nem hús de ehhez passzol.
Kuncogok.
-Bontsd fel az egyik almalevet. Aztán majd iszunk. Ne félj, dupla röviddel indítjuk a filmet.- Kacsintok rá.
Ha leülünk mosolyogva látok hozzá.
-Tudod... nem is tudom mikor vacsoráztam együtt utoljára valakivel... - Támasztom meg mosolyogva a fejem nem túl illedelmesen (de annál lazábban) könyökölve az asztalon. Azt hiszem nekem ezek az apró semmiségek hiányoztak nagyon, mióta elköltöztem.
-Hogy ízlik? Pierre tanította, igazi francia mód csináltam! - Kuncogok. Közben lesem az arcát ehető-e.

//Te voltál a 300. hszem *.* Köszi *.*//

Azt gondolom, szokás szerint szívat, amikor azt mondja, ő tudja, hogy testközelbe kerülünk majd. Nekem nem jut még eszembe a pia. Vagy annak következményei.
A konyhában aztán leszid, hogy megint sok mindent vettem, de azt hiszi, csak neki. Azt mondja, megharap, én meg azt, nem tudtam, hogy kannibalizmusra is hajlamos, erre ő ezt is elvicceli.
-Zabálnivaló? Nem, ezt a jelzőt még nem aggattad rám- ezek szerint csak gondolatban. Hehe! Jim Carry egyik alakítása jut eszembe, és azon a hangon kezdek sipákolni. - Nem én vagyok a hamika!!!!
Gyorsan lenyugszom, csináljuk a vacsorát, ő a tojással ügyködik, én a gyümölcsökkel, jól elvagyunk egymás mellett. Ennem kell, bár délben hatalmas adag tésztát toltam be, az már régen volt. És üres gyomorral nem szabad inni, ezt még papától tudom. A bort ő sem vetette meg, bár legtöbbször megtartotta a mértéket.
- Oké, világos, Kapitány, ó, Kapitányom!- egy kis Holt költők társasága. Nem tudom, mi ütött belém, nem szoktam produkálni magam.
Olyan serényen tevékenykedünk, hogy nem telik el 10 perc sem, az asztal terítve, a saláta kész, az omlettek a tányérokon (igaz, a mosogató máris tele, de ez egyszer... ki nem tojja le?).
- Seby- hunyorgok rá. Reggel így neveztem, amikor Johannát egy mondatra visszaidéztem. Most megint ugrat, vagy valóban így szokták becézni? Az én számból hülyén hangzik (ha már nem vagyok Johanna). De ha magunk között vagyunk, bánja kánya!
Megbeszéljük, kinek milyen napja volt (gondolom, ő sem osztja meg velem a nyűgjeit), és arra jutunk, mindketten vártuk az estét. Komolyan, majdnem komikus, milyen hülyék vagyunk, de nagyon tetszik a lazasága, a közvetlensége. Talán ezért kedvelem máris ennyire.
A célzásai kezdenek leesni. Az a film borzasztó lesz! Csak erős pia mellett kibírható... Dupla rövid, bár tudnám, mit jelent, de szerencsére, most még csal almalevet iszunk.
- A piát majd te adagolod, jó? - nézek rá, borjú vagyok, éppen csak nem ... bámulok, mint az a bizonyos az új kapura. - Aztán... - csak ésszel? Mondhatok neki ilyet? Rá bízom magam. Sosem ittam még. Nem ma este akarok alkoholmérgezésben kimúlni. Én vajon észreveszem, mikor elég? Bár tudnám...
Kiveszem az almalevet, ahogy kérte, és amikor leülünk enni, nagyon érdekes és őszinte vallomást tesz.
- Itt volt az ideje- mondom neki komolyan, és nem akarom feszegetni a miérteket. Engem is elszomorítana a dolog. Mama az utolsó hetekben már szájon keresztül nem is volt táplálható, egy cső volt közvetlenül a gyomrába vezetve, és azon keresztül adtam neki a tápszereket, fecskendővel. Nem is tudom, mikor ettem vele utoljára rendesen.
Sebastian azonban most nem tűnik szomorúnak, úgy tűnik, ő is a dolog pozitív oldalát látja, hogy most nem eszik egyedül. Kedves mosoly játszik az ajka körül, ettől nekem is mosolyogni támad kedvem, aztán a tekintetem belefúrom a tányéromba.
A tojás isteni, a sajt olvad a számban, így amikor rákérdez, ízlik-e hatalmasat nyelve válaszolok:
- Óriási, komolyan, még ilyen finom omlettet nem ettem! Ki az a Pierre? - ezt a nevet még nem hallottam.
Nem tudom, ő hogy van vele, én a tojás mellé nem eszek gyümölcsöt, csak utána. Elpusztítom a tojást, egy szelet kenyérrel még a tányért is kitörlöm (néhány szeletet tettem az asztalra), és csak aztán kezdek csemegézni a gyümölcsökből, amit felkockáztam.

//Ó, minden századfordulódon ott szeretnék lenni! És ha ezredes leszel, megünnepeljük! //

-Nem-e? És azt hogy ennivaló cukifalat vagy? Biztos aludtál már édesdeden. - Kacagok, hülyéskedem.
Kuncogok aztán, felismerem az idézetet mert imádom azt a filmet. Bár a vége elég nyomasztó de szeretem.
-Jep. Seby, Seb, Bastian, vagy amit akarsz, tőled nem fog zavarni. Bár csak a családom becézett eddig. - Mosolygok rá, észre sem veszem hogy kicsit furán veszi ki magát a mondat. De ha már kicsit itt is lakom, belefér.
-Okés, bízd ide magad. Rutinos piással van dolgod. - Mosolygok, tudom a mértéket, megtanultam. Azt is mikor van már olyan rosszul a másik hogy csak vizet kapjon vagy bármi mást, amitől könnyebben hány... hah rég volt.
-Aztán? Nyugi, nem fogsz gyűrűvel az ujjadon Las Vegasban ébredni. Annyi piát nem hoztam! - Nevetek.
-Lehet... - Mondom aztán már mosolyogva, bár kicsit elgondolkodom. Nem is tudom. Mindegy, nem most akarok ezen agyalni. Inkább mosolygok és örülök, hogy találtam valakit akivel el tudok költeni egy egyszerű vacsorát.
Halkan nevetek, hogy úgy fest jól sikerült. Én kenyeret nem veszek el (isten ments) csak simán a salátával falatozom a művem.
-Hmm, a volt szobatársam. Fél évet a Sorbonne-on tanultam, akkor koleszos voltam. Két sráccal voltam, az egyik volt Pierre. Csomó hagyományos francia kaját csinált nekem, én meg cserébe briteket csináltam. Ott elég jól megtanultam főzni, rászorultam. - Mosolygok.
Én is éhes voltam, bár lassabban eszem nála. De ha elfogyott én is váltok, mosolyogva csemegézem a gyümölcsöket és iszom az almalevet, kellemes így.
-Te voltál koleszos? - Nem mindenki volt én is csak cirka két hónapig igazából...

//Óóó, jó lenne okés //

Elnevetem magam. Ez egyre jobb lesz. Ennivaló cukifalat? Ezeket honnan veszi?
- Ez volt a szerencséd, öregem- mondom neki, amikor azt véleményezi, talán aludtam, amikor így becézgetett. De röhögünk mindketten, semmi komoly probléma nincsen.
Ha már becézés, az övé is szóba kerül, bár már a kaja kapcsán, amikor az omlettet tálalja. Bensőségesnek tűnik, hogy elárulja a beceneveit, és azt mondja, nem zavarná, ha becézném.
- Johannaként nem volt nehéz azt mondanom neked, Seby. De ez az én számból... nem tűnne... másnak? - kérdezem, és a kezem kicsit megbillegtetem előtte, hogy kifejezzem, a melegekre gondolok.
Amúgy nem lenne bajom azzal, hogy becézzem őt, magunk között akár cukorfalat is lehet, de mint a kisvárosokban, azt már észrevettem, pletykák itt is terjengenek. Bár azokat csak a rosszindulat tartja fent, és csak a hülyék hiszik el, én alapot sem szeretnék adni rá, hogy hírbe hozzanak bármelyikünket is. Neki sem lenne kedves, nekem se.
A piálással kapcsolatban is igyekszik megnyugtatni (nem mintha nagyon ideges lennék miatta), hogy nem vesz el, miután leitatott. Nevetnem kell rajta. Hogyan lehetséges, hogy mindig eljutunk eddig a témáig? Már először a sörözőben is... Hihetetlen egy figura.
- Jól gondold meg, nem tudod, mit veszítesz!- heccelem.
Vacsorázunk. Az étel különösen jó, ki is tárgyaljuk, ki tanította neki a receptet. Koleszos volt valaha. Ez is egy olyan dolog, ami az én életemből kimaradt. Csak megrázom a fejem, nemlegesen, amikor rákérdez.
- Miért hagytad ott? -Más kérdés, hogy mit tanult ott. Annyit tudok róla, hogy párizsi egyetem. De talán mindenre választ kapok, ha elkezd mesélni. Nem bánom, ha vár még az a film. Sebastian sokkal jobban érdekel.

-Miééért, nem tetszik? Inci-finci cukorszem! - Kacagok, de már fogom a fejem. - Amúgy ha hiszed hanem engem már neveztek így. - Mondom lesújtottan. - Értelmet nem láttam benne, de aztán a lányban sem... - Mondom fájdalmas mosollyal.
Kuncogok.
-Nekem nem lenne az, az öcsém is hív így. De nem kell becézned, hívsz ahogy jól esik. A héj te is megteszi, de arra lehet nem mindig fordulok oda. - Vigyorgok rá, sajnos nem tudom megítélni hogy meleges-e ha Sebynek hív. A szüleim okés, következő, Henry, hát ő meg a testvérem. De eddig még szerintem nem néztek meleg párnak minket.
Aztán csak nevetek, hogy aztánozik és félbehagyja, mintha micsoda mumus lenne a pia.
-Áh, nekem józan igen kell tőled, drága a válás! - Nevetek.
A koleszról kérdez, meg a kinti egyetemről, mosolyogva felelek.
-Nem hagytam ott. Egyszerűen csak Erasmussal mentem ki. Egy félév kinn, hogy gyakorold a nyelvet, kinn élhess és tanulj. Erre van. Mondjuk nem tudtam végig kinn maradni, ugye... a családi utazáson ott kellett lennem, mint mindig. De Henryt végre láthattam, így nem zavart. - Mosolygok. Párizsról egy valaki miatt mondok le bármikor és az az Öcsém.
-Voltál már külföldön? - Érdeklődöm meg, nem tűnik nagy utazgatósnak, de lehet tévedek.

Fogalmam sincs, honnan szed össze ennyi baromságot (aztán kiderül, valami csajtól), és szerencséje, hogy nevetve fogja a fejét, különben kénytelen lennék megharapni.
- Ajánlom, kezdjél értelmesebb csajokkal- mondom a fejemet ingatva.
Szerencsére, vannak emberek, akik normálisan is tudják becézni, ha egyszer nekem is természetesen jön a számra, nem cukorfalatnak fogom hívni, bár már eszembe jutott. Azért az nagyon komoly, hogy ő megengedné nekem. A becézés feltételez egyfajta szeretetet, (kivéve, ha hülye az illető, aki becéz) és ez elgondolkodtat. Vagy ne rágódjak rajta? Kedveljük egymást, ilyen rövid idő alatt, na és? Ha van első látásra szerelem, talán barátságban is van hasonló.
- Hé, te!- elnevetem magam- Csak kipróbáltam. Nem igazán tetszik!
Az a minimum, hogy a nevén nevezem. Ha meg ráaggatok valami becenevet, az legalább tessék neki. A "hé, te" nem az a kategória. Nekem nem felelne meg, így én sem alkalmazom.
Később már a piáról beszélünk. Egy pici fenntartásom van azzal kapcsolatban, mennyire hat és mikor az ital, pláne, hogy ha nem figyelek, nekem a sör is képes megártani. De attól legalább nem vagyok hülye. Csak annyit akarok kérni, figyeljen rám egy kicsit, aztán mégis félbe hagyom a mondatomat, hát milyen bizalom az, amikor kérni kell ilyesmit? Persze, ő átlát a szitán, megint ugrat, én pedig hálásan spirázom még tovább a dolgot, mert jobb azon élcelődni, összekötjük-e az életünket, mint azon, beszartam egy kis piálástól.
- Megígérem, csak józanon fogok házasodni!- hogy kivel kötöm össze az életem, ebben a mondatban nem szerepel. Szóval, szavamon foghat. - De miből gondolod, hogy elválnánk? Hiszen a szerelmünk nyilvánvaló!- röhögök bele a tenyerembe. Ha ezért nem vág kupán, hát semmiért.
A főzés kapcsán szóba kerül az egyetem is, kiderül, Párizsban is megfordult, és először azt hiszem, valami miatt félbe kellett hagynia, de aztán kiderül, olyan programban vett részt, ami lehetővé tette neki a külföldi tanulást. Kicsit tudatlannak érzem magam ezzel kapcsolatban, az egyetemre való jelentkezésnek még a gondolata sem kerülgetett, amikor ott volt az idő (lévén mamának segítettem a talpon maradásban), így eszembe sem jutott, hogy tanulhatott így is.
- Értem- Jobban érteném, ha lenne testvérem. Az biztos, hogy nagyon szeretheti a testvérét, ha a külföldi tanulmányait is hajlandó volt megszakítani miatta. Mert nem kényszerű volt, a mosolya elárulja.
- Nem, soha. Te merrefelé jártál életedben?
Anglia, Franciaország... Vajon a családi utazások alkalmával mindig kiruccantak valahova? A suliban is volt egy-két tehetősebb srác, (a szülei voltak tehetősek, természetesen), az egyiket rendszeresen vitték Európa nagyvárosaiba. Képeslapokat hozott és fényképeket, és minden tanár el volt ájulva, hű meg ha, és ha nem is mutatták, megette őket a sárga irigység, hogy nekik nincs annyi pénzük, hogy ugyanezt meg tudják tenni. Sosem irigykedtem mások vagyonára. Az ember nem attól lesz több, hogy mennyi pénze van, hanem, hogy hogyan bánik másokkal. A tapasztalatom eddig azt mutatta, mennél gazdagabb valaki, annál... bunkóbb. Nem tudok jobb szót rá. Ja, és a jelenlévők mindig kivételek. Sebastian sok mindennek nevezhető, de bunkónak nem. Velem legalábbis még nem volt az.

-Egy bizonyos alkohol mennyiség felett minden vicces. Reggel már kevésbé. - Préselem össze a szám, hát, sajnos előfordult az ilyesmi. De szép volt legalább.
Elhúzom a szám durcásabban míg mosolygok, hogy kipróbálja az utolsó általam javasolt megszólítási alternatívát de csak kuncogok aztán.
-Ahm, ennek örülök. - Vigyorgok.
-Nagyon helyes, helyes, bölcs döntés! - Bólogatok a józan házasságra. - Hmmm... Igaz, two in one vagy barátom és mióta adtad azt a tenyérmentő szalvétát csak rád gondolok... - Mondom mű bazsalyogva, pislogva pár romantikusat, de aztán csak nevetek harsányabban.
Mosolygok hogy mesélek az egyetemi dolgaimról, majd megkérdezem volt-e külföldön.
-Nem? Óh... Eljössz velem! - Szögezem le vigyorogva. - Én sok fele, a gyerekkorom egy utazási napló. A szüleim szenvedélye az utazás, így Európában szinte mindenhol vagy legalábbis a nagyobb városokban jártam, de voltam már Kanadában meg Skóciában és Írországban is, természetesen. - Mondom utóbbikat magától értetődően, elvégre brit vagyok. - Szóval tőlem lehet kérdezni, ha valahova mennél és milyen ott lenni. - Vonok vállat.
-Nah, de igyunk arra hogy sokat lógunk együtt Joshua McBridge! - Mire nem jó a postaláda... lelestem a vezeték nevét. Remélem az övé van kiírva, ha nem ciki lesz. Azzal elveszem a két piát és elé rakom.
-A mi Johnny barátunk se nem édes se nem keserű, nem tudom mihez hasonlítani, de erős. A vadász pedig egyszerre mindkettő, szerintem ezt szeretik többen. Melyikkel akarod kezdeni? - Mert megkóstolja mindkettőt, ez nem kérdés. Közben míg nézegeti és dönt szedek elő megfelelő poharakat az italoknak (vagy valamilyen ami megfelel nekik) és teszek a pohárba jégkockát is.

- Így már érthető- bólogatok, mint aki mindent ért, pedig a helyzet nem ennyire egyszerű. Na, ki kell próbálni azt a részegséget! Inkább Sebastiannal égek be, mint egy lánnyal. Mi a garancia, hogy én nem fogok hülyeségeket beszélni? Úgy látom, ő sem büszke arra az estére.
Lehet, hogy egy darabig nem fogom még becézni, bár meglehet, hogy a ma este ezt is meg fogja változtatni, a pia az ellenségekből is jó barátot csinál (vagy nem), szóval vagy országos jó cimborák leszünk, és abba még a Cukorfalat is belefér, vagy... Nem tudom.
- Kettő az egyben? Mire gondolsz? - nem értem a célzását. Barát vagyok.. és mi még? A mondata második része majdnem elsiklik, csak az tűnik fel, hogy bazsalyog, és kuncog magában.
- Legalább eltetted emlékbe? Különben nem hiszek neked!- nesze neked, most nevess!
Megcsináljuk a vacsorát, szóba esik néhány dolog, beszélgetünk, könnyedén, örömtelin. Szóba kerül egyetem, utazás, külföld...
- Bevállalsz? - kérdezem, ha együtt utazgatunk majd, külön jó, hogy már most szokjuk egymást. (Nem csak a lábszagot.) Viccelek. Megint úgy érzem, eltörpülök Sebastian mellett. Mennyivel több tapasztalata van már, mint nekem! Egy világjáró... Korábban inkább haragot váltott ki belőlem, ha valaki dicsekedett vele, mennyi országban járt már, és mennyi pénze van. Mint a rongyrázás... Sebastian szájából ezek a dolgok olyan természetességgel jönnek ki, meg sem fordul a fejemben, hogy az orrom alá akarná dörgölni, milyen csóró vagyok hozzá képest. Pedig ez az igazság.
- Vicces vagy- csóválom a fejem, az országokat csak térképről ismerem, meg amennyit tanultunk róla az iskolában, de ha azt kérnék, soroljam fel Európa országait, máris bajban lennék, mert nem jutna eszembe mind. Mi a fenének seggeltem volna be, mi hol van, ha akkor azt hittem, soha nem lesz rá szükségem? Az agyam úgyis ezer más dologgal volt tele.
- Mesélj a legszebb élményedről, aztán a legrosszabbról, hogy ne csak irigykedjek, hanem mázlistának is érezzem magam, hogy nekem abban nem volt részem...- az utazásokra gondolok, eszemben sincs sebeket tépni fel.
Befejezzük a vacsorát, már a gyümölcsöt eszegetjük, amikor eszébe jut a pia, és mindjárt poharak után kutat.
- Vizes poharaim vannak, Sebastian. Nem voltam felkészülve rá, hogy igényes legyek rá, miből iszok alkoholt...- vonom félre a szám. Két hete még azt sem tudtam, hogy a világon van. A listára meg felírom, hogy alkoholos poharak. Mindenből beszerzek kettőt, úgyis végig kell kóstolnom Amerika teljes italkészletét.
- Nézegettem ezt a gyógynövényest... Mit gondolsz, nem fog kinyírni, ha allergiás lennék valamelyik összetevőjére?
Előszedtük a frigóból a jégkockákat, és persze, vizes pohárból fogunk inni (mert nincs másmilyen). A teás- kávéscsésze mégsem erre való...
- Próbálkozzunk először a "vadásszal". Ha gond van, még mindig be tudsz vinni az ügyeletre...
Elé tolom a poharakat. Töltsön ő. Ha erős a szesz, gondolom, nem deciket kell belőle inni egyszerre, hanem centeket, mint ahogy a játékteremben láttam, de ezt a részét rá bízom. Legközelebb már én is tudni fogom.

-Ne nyomd el Johannát, meg fog sértődni! - Kacagok fel, erre értettem, nem másra.
-Nem de azóta nem mostam kezet. - Vigyorok de beszívom az ajkaim hogy nah az tényleg odab.szna ha így lenne.
-Ezek után hogy veled aludtam egy ágyban és itt a cuccom? Szerinted? - Nézek rá úgy hogy mit kell ezen bevállalni? Nekem mindkettő olyan súlyú dolog hogy az utazás már semmiség lesz.
-Igyekszem, bár ezt nem viccnek szántam. - Mondom bocsánatkérő mosollyal.
Aztán kérdez, elgondolkodom, ez elég összetett nálam...
-Hmm... nekem a legszebb az volt mikor először láttam a Big Bent és a London Eyet, majd nem messze tőle a lakásunkat. Furcsa volt hogy mindenki angolul beszél körülöttem nem franciául, rettentően féltem. De anya hagyta hogy megsimogassam a hasát amiben Henry cseperedett és megnyugodtam. Hirtelen otthonos lett minden. Azt mondta apukám hogy többet lesznek itthon és lesz egy öcsém aki mindig velem lesz. Otthon Cachanban, folyton egyedül voltam, mert apáék üzleti túrán voltak, mentek városról városra, volt hogy két hétig nem voltak otthon. A dadusok meg sokan voltak, egyik sem foglalkozott velem sokat. De az ovi jó volt. Mondjuk a legrosszabb akkor is Prágában volt, mikor Henryvel úgy bebasztunk az erősebb söröktől hogy nem találtunk vissza a szállodába. És a csehek se az angolt se a franciát nem értették, főleg hogy én volt hogy kombináltam a kettőt a végén, annyira nem voltam magamnál. Kinn aludtunk egy padon de majd össze fagytunk, úgy fájt a fejem mintha mindjárt ketté hasadna és alig emlékszem többre, Henry nagyjából semmire. És reggel is bolyongtunk aztán meg anyáék lecsesztek hogy nem figyelek az öcsémre és hogy lehetek ennyire felelőtlen és nagyon csalódtak. Azt nem mondták hogy aggódtak... Szerencsére Henry ezt nem hallotta, lefeküdt aludni. - Csóválom a fejem és dörzsölöm a nyakam hátul. - De legalább megtanultam mértéket tartani. Ezért se félj! - Mosolygok, azt hiszem válaszoltam a kérdéseire... vagy ilyesmi.
Inkább hozok is inni, ugorjunk fejest bele.
-Sebaj, ittam már bögréből is a rövidet! - Kacagok, nem az a lényeg. Inkább a jég.
-Úh... de akkor a szagától tüsszögnél nem? Csak kicsit igyál belőle... és várunk... - Látszik ebbe nem gondoltam bele, bár ez alkohol, az is kihozza? Aggódni kezek, nem akarom kinyírni.
-Hát jó... - Vakarom a szám, remélem nem lesz rosszul. Végső esetben meghánytatom és elviszem a kórházba. Vidám este lenne.
Töltök magunknak, először keveset, alig pár kortyot. Mert annyit fogunk inni amennyit a másik, érdekel ki bírja jobban. Persze ez több tényezős dolog, de játszunk!
Koccintok vele, elrebegek magamban egy imát és kiiszom a poharat.
-Nah? Hogy érzed? - Nézem előbb aggódva majd mosolyogva. Kibontom a whiskyt is.
-Ezt is megkóstolod. Legyen hasonlítási alap. És azzal kezdünk ami jobban ízlik, egy idő után a másik is ugyan olyan jó lesz! - Kacsintok rá és újra töltöm a poharakat csak most a sétáló férfis szesszel.

- Johanna, na persze... Csak nem hiányzik?- nevetek én is. Nem hittem volna, hogy ilyen mély nyomot fog hagyni benne.
Felszisszenek, amikor azt mondja, azóta nem mosott kezet, hogy szalvétát adtam neki.
- Szedsz valamit? - próbálkozom valami hülye poénnal- Lehet, nem ártana!
Az utazgatással kapcsolatban meglepő ajánlatot tesz. Amikor visszakérdezek, lehurrog, arra hivatkozva, hogy mi már egy ágyban aludtunk. Egy pillanatig csak pislogok. Az egy dolog, hogy néhány órára összejövünk, eszünk, iszunk, filmet nézünk. Bármikor ki lehet szállni belőle. Ellenben egy utazás nem csak néhány óra együttlétet jelent, ott nem lehet azt mondani, na, elegem van, hazamegyek... Ha úgy gondolkodik, ahogy én, (örömmel veszem!), azt feltételezi, hosszabb távú, huzamosabb együttlét alatt sem bosszantanánk egymást. Nem jobban a kelleténél...
- Oké, rendben, ne haragudj- kérek tőle elnézést, amiért nem vettem komolyan az ajánlatát.
Emlékekről kérdezem, és hogy szélsőséges legyek, a legjobbat és legrosszabbat. Sebastian mesélni kezd, én meg csendesen hallgatom. Igazából utazással kapcsolatos élményre számítottam (és lehet, hogy ezt ő úgy is érti), mindkétszer Henryvel hozza kapcsolatba az élményeit, és ez sokat elárul róla.
- Tudod, egyre jobban szeretném megismerni a tesódat. Belevaló "kölyök" lehet!- Emlékszem, hogy velem egykorú, de Sebastian szavai alapján olyan "kicsinek" gondolom. Olyan öcsi-típusnak. Lehet, hogy nincs igazam. Mindenesetre nagyon kíváncsi vagyok már rá. - Prágában egyébként hány évesek voltatok?
Még soha nem voltam másnapos. Tudom, hogy fejfájással jár, sokaknak a gyomra is fájhat, de ebből eddig még kimaradtam. Megnyugtat, ha Sebastiannak nem az a célja, hogy eddig eljussunk. Nem szeretnék beteg lenni. Sosem szerettem beteg lenni. Ha már szó esett a piáról, bele is ugrunk a közepébe. Sebastian poharakat keres (nem sok sikerrel, csak néhány vizes poharam van), míg én jeget kotrok elő.
A gyógynövényes "vadászos" itallal kezdjük, mert azzal kapcsolatban fenntartásaim vannak. Mi van, ha allergiás vagyok rá? Sajnos, az üvegen nem szerepel, hogy mi minden van benne, de reménykedem.. Beleszagolva csak fűszerek illatát érzem (vagy hiszem, hogy azok azok), és panaszt nem okoz. Sebastian kicsit aggodalmasabb arcot vág, grimaszolok neki, hogy fejezze be. Nem fogok meghalni, van itthon Calcium, az gyors segítség, míg beérünk a kórházba. Ha kell. Egyenlőre nem. Barátom javaslatára inni kezdünk, de ő éppen olyan óvatos, mint én. Koccintunk.
- Látod, semmi bajom!- mondom neki élénken. Egy fél pillanatra megfordul a fejemben, hogy megjátszom magam előtte, mintha rosszul lennék, de a dolgot ugyanilyen gyorsan el is vetem. Ez nem lenne szellemes. Egyrészről, a testvére is beteg. Ha én egy allergiás rohamot produkálok, először biztosan megijedne. Eszébe jutnának azok a dolgok, amiket Henryvel élt át, és úgy éreztem, ezekre nem szívesen emlékezik. Másrészről... betegséget megjátszani lelketlenség.
Az ital egyébként valóban olyan, mintha valami gyógynövényt rágcsáltam volna, kissé keserű, de van benne valami édességszerű is... Meghatározhatatlan számomra, hogy megmondjam, melyik ízvilágba sorolnám.
Sebastian láthatóan megnyugszik, és máris a másik ital után nyúl. Ó, a Johnny Walker... Egy-egy kortynyit tölt abból is, hogy aztán összedöntsük újra a poharainkat, bár nem hangzik el semmi, mire igyunk. Gondolatban én az egészségre. Az mindig hasznos.
Nem vagyok olyan óvatos, mint a másikkal, nem apró kortyokban iszom, hanem egyszerre húzom meg, és addig nincs is gond, amíg nem veszek levegőt. Akkor érzem, mennyire égeti a torkomat. (Nem allergiaszerűen, csak forrón). Mint amikor túl melegen iszom a kávét. Mar is.
- Jesszus! -ez az első, amit ki tudok mondani. - Ennek aztán van ereje!
Ha van még gyümölcs előttem, bekapok néhány szemet, aztán nekilátok a mosogatásnak, mert nem vagyok benne biztos, később képes leszek rá. Sebastiantól csak egy pillantással kérek elnézést, biztos vagyok benne, hogy érti, nem akarom a mosogatóban hagyni a szennyes edényeket. gyorsan kész vagyok, elvégre nincs sok mosogatnivaló, de lagalább nyugodt a lelkem. Közben úgy érzem, melegség öntötte el a gyomromat, és a lábaim is rogyadoznak (bár szilárdan állok, nem kétséges). A fejem még tiszta.
- Érezd magad otthon, Sebastian. Nem kell megvárnod a konyhában...
Ha előre megy a nappaliba, csendben elmosogatok, majd mindent a csurgatóra teszek. Ha marad, az általa feldobott témáról beszélgethetünk.

-Szüntelen! - Kacagok, még szép hogy mély nyomott hagyott, hagyjon már lógva.
-Igen, hát láttad, előtted vettem be! - Ugratom, mintha nem a bordámra szedtem volna a fájdalomcsillapítót.
-Semmi. - Mosolygok rá, én ugyan nem haragszom, kicsit nehéz elképzelnem hogy okot adjon rá.
-Ó a legjobb fej srác a világon! - Kacagok, elfogult vagyok. De nem tudok másmilyen lenni, még ha Henry szerint ez az érzés nem is kölcsönös. - Hmm, én voltam húsz, Henry tizenöt. - Igen, aztán jött az a szörnyű nyár... hagyjuk is. Közben rájövök hogy sokat fecsegtem, mi lesz ha iszom? Remélem csendes részeg leszek, különben lyukat beszélek Josh hasába.
Töltök neki, bár aggódva figyelem baja lesz-e, hiába grimaszol hagyjam abba, csak akkor múlik el ez érzés, mikor látom nem lesz baja. A kenőcstől rögtön kijött rajta, most semmi gond, megnyugszom.
Én is lehúzom, ez most nem sok, én hozzá vagyok szokva, kicsit köszörülöm a torkom és megvagyok, ő azért jobban meglepődött, nevetésre sarkall a dolog.
-Hááát, mit vártál? Ez nem holmi sör vagy bor! - Nevetek, de csak szelíden. Igaz azokból is vannak erősebbek, de ez most mellékes.
Értem hogy felpattan és gyorsan elmosogat, bár én biztos nem tettem volna. Jó nekem egy fokkal könnyebb dolgom van, de én meg a mosogatás... mi lesz ha átjönnek és egy csomó mosatlanom lesz... A mosogatógép dupla műszakot vállal. Jah, ennyi.
-De nekem jó így. - Mosolygok, hát mit csináljak egyedül nélküle? Most csak azért nem beszéltem mert nagyon nem hallaná a víz csobogástól és edény csörömpöléstől. - Vagy tudod mit, előkészítem a filmet. - Döntök mégis így, ne azzal menjen majd az idő. Előre megyek hát a nappaliba és előhalászom a pendrivom, ha ott a laptopja beleteszem, de nem nyúlok hozzá máshogy. Behoztam a piákat és a poharakat, azokat is kézközelbe rendezem és úgy várom, nézelődöm nála addig. Ha bejön mondom nyissa meg a filmet, mégiscsak az ő gépe.
-Na melyikkel akarod kezdeni barátom? - Mutatok a tenyerem az alkoholokra cinkos mosollyal, amelyiket mondja abból töltök, de már kicsit többet, kelleni fog.

- Most már ha akarod se mosod le magadról, hogy belém szerettél. 2 in 1. - mondom neki komolykodva, de beül szakadok a nevetéstől.
- Nem fájdalomcsillapítóra gondoltam, te, gyagyás...- lököm kicsit oldalba (már ha a közelében vagyok). Nem tudom, mással szokott-e ennyit és így poénkodni, és azok hogy viselik el; lehet, az a szerencséje, hogy én éppen olyan flúgos vagyok, mint ő. Összeillenénk, kétségtelen. Miért is nem Johannának születtem?
Külföldről kezdünk beszélgetni, és azt hiszem, megbántom, mert most sem veszem teljesen komolyan, de aztán kiderül, én érzékenyebben vettem a dolgot, mint ő. Sosem voltam bátortalan bocsánatot kérni. Inkább alázatos legyek, mint beképzelt... És ha már külföld, élményekről kérdezem; mesél, Henryről, vele kapcsolatos élményeiről. Nagyon szereti azt a srácot, ez biztos. Én pedig egyre inkább kíváncsi vagyok rá.
- Oké, talán neked nem volt korai egy görbe este, de az öcsédnek? 15 évesen még majdnem gyerek.. És talán az alkohol sem tesz jót a bet...- befogom a szám. Ehhez aztán végképp semmi közöm- Vedd úgy, hogy nem mondtam semmit.
Mamával játszottunk ilyet. Ha valamit megbántam, amit kimondtam, ugyanezt mondtam neki. Akkor ő visszakérdezett: "Mondtál valamit?" Mire én: "Én? Semmit!" És ezzel el volt boronálva a dolog.
Percek múlva már nem is emlékszem erre a momentóra, és Sebastiannal poharazgatok. A gyógynövényes cucctól nem lesz allergiás reakcióm, a JW végigégeti a nyelőcsövem (olyan kellemes módon), aztán már mosogatás közben érzem, hogy kicsit a lábamba szállt az ital, mert mintha gumiból lenne. Egyenlőre azonban tartom magam. Sebastian szokásához híven kinevet. Nem róvom fel neki, biztos vicces vagyok.
Szeretném, ha jól érezné magát. Én pedig csak úgy érzem jól magam, ha éjszakára rend van a konyhában, és félő, később képtelen lennék megcsinálni, így azt javaslom Sebastiannak, vonuljon be a nappaliba, tegye magát kényelembe, míg én megcsinálom a dolgomat. Először marad (rámosolygok, ezt nem mondhatja komolyan), aztán kitalálja, hogy előkészíti addig a filmet.
- Oké!- velem könnyű egyezkedni.
Egyszer még visszajön, amikor az üvegeket és a poharakat viszi be, de én sem maradok el sokáig. Csodálkozom, hogy nem indította el a gépemet.
- Nem erről volt szó, 'Bastian. - csóválom a fejem. - Ha itthon vagy, akkor mindent használhatsz. Kivétel a nő, de az nincs, momentán, ugye...- Ejha, ilyet sem mondanék, ha nem lenne bennem alkohol. Szerintem.
- Szerintem értesz hozzá. Látod, itt ez a kis pöcök, ezzel kinyitod, emezzel bekapcsolod...- ugratom megint, de aztán már inkább csendben csinálom a dolgom.
- Kezdjük a whiskyvel. Gyorsabban hat. Azt mondtad, kelleni fog, ugye?
Ha előkészítettünk mindent, ledobom magam a kanapéra, ha Sebastian ott ül, akkor nem sokkal mellé. Nem félek a közelében ülni. Tegnap ugyan egyszer rám ijesztett, de akkor horrort néztünk, és azt is elhülyültük, most meg valami... borzalmat nézünk? Amit csak piával lehet kibírni. Hát akkor csapjunk bele.
- Mehet?