-Hozok egy kis wiskey-t, de ha nem szereted hozhatok Jägert is. - Vigyorgok, majd én hozok, így is rámehetett az egyik gatyája a sok kajára.
-Jut eszembe, jövő héten átjönnél ebédre? Eljött meglátogatni az öcsém, mert itt forgat és örülnék ha te is eljönnél ebédre és megismernéd. - Mosolygok szélesen, kicsit másképp csillog a szemem, de boldog vagyok az öcsém miatt. Nem is titkolom, főleg nem Joshua előtt. - Én főzök, de ne félj tudok! Mi a kedvenc süteményed? - Érdeklődöm meg, ha nem bonyolult megsütöm neki, Henrynek meg a kedvencét főételnek.
Aztán elkezdjük nézni a filmet és szívózom kicsit, egy szerencsém van ha nem is sejtem: hogy Lionel már elvert, így Josh nem akar.
Na jó, mikor a seggét emlegeti hogy kinyalhatom, visszarántom, nem vagyok kíváncsi a fenekére, inkább barátian karolom tovább.
-Hülyülök, hülyülök, a seggedre meg a hálóban leszek kíváncsi, ágy párti vagyok! - Cukkolom, de már engesztelőbb hangon.
Visszaveszem a karom, mert bár roppant romantikus és giccses lenne így végignézni vele a filmet mégsem óhajtok így tenni, inkább az ölembe dobom a karjaim és kicsit elhúzódom, mert már valóban nagyon közel voltam hozzá. Laza terpeszben elkényelmesedem és mosolyogva nézem tovább a filmet, hiába nincs rajta semmi mosolyogni való. Legközelebb paródiát akarok vele nézni. Mondjuk a Holiday Special annak is felfogható, azaz az ember csak annak hajlandó felfogni, még ha komoly filmnek is készült, állítólag.
A film további részében nem szívatom, mert egy egyszer volt poén, már fel van készülve, nem lenne olyan. De nem is kell, ezzel is elleszek egy jó darabig, abszolút megérte.
A film vége amúgy is leköt, hisz anno nem láttam, nyugta lehet tőlem. Bár a popcornt visszaveszem és majszolgatom, közben meg-meg kínálva, ha nem venne magától.
Persze ha lemegy az utolsó jelenet ugyan úgy nyújtózom mint a múltkor, én ennyi idő alatt simán elülöm a fenekem.
-Hát ez egy jó film... de tudom mi lesz a kedvenc részem belőle ezentúl! - Vigyorgok, pofátlan vagyok, de ha nem szokja meg elszökhet, mert én nem változom.

- Hát..., az a helyzet, hogy még egyiket sem ittam...- húzom merev vigyorra a szám. Ez vajon nagyon ciki? Mindegy. Sebastiannal bevállalom. Lehetséges, hogy elbizakodott vagyok vele kapcsolatban, de talán nem fogja leharapni a fejem miatta.
Vettem az adást, hogy szeretné ő hozni a piát, és nem kezdek vitába vele, hogy majd én... Nem tartom kicsinyesnek magam, és tudom, hogy számtalan lehetőségünk lesz majd összejönni. Lesz, amikor én veszem a piát, és lesz, amikor ő. Az alkalomra nem is kell sokat várni, szinte már kézzel fogható.
- Köszönöm, örömmel!- Elfogadom a maghívását. Szeretném a testvérét is megismerni. Múltkor már emlegette, és azt gondolta, mi ketten jóban lennénk (Ugye, kimondtad? )
- Úgy menjek, mint Johanna? - bököm oldalba kicsit. Muszáj egy kicsit ugratnom, ez a minimum. Már legalább egy perce nem röhögtünk!
- Süti? Szinte bármit megeszek. Talán a mézeset, diósat nem annyira, de amúgy bármit megeszek...- gondolkodom egy kicsit- Nem is tudtam, hogy ilyen házitündér vagy. Pedig azt már mondtad, hogy főzni tudsz!
A mama a kelt kalácsok nagymestere volt, amíg nem volt beteg, sokat sütött is, aztán ez elmaradt. Édes süteményeket ritkábban ettünk, de valóban nem vagyok válogatós. Bármit megeszek. Megtiszteltetés számomra, hogy Sebastian a kedvemben akar járni, de nehezen tudnék konkrét választ adni. Nincs kifejezett kedvencem.
Aztán filmnézés közben egyszer rám hozz a frászt, legalábbis ez a szándéka, és be is jön a számítása. Inkább meglepődök, mint megijedek; azzal az összerezzenéssel reagálok, mint amikor hirtelen kilép valaki előtted egy kapualjból, vagy amikor az olvasásban elmerülve megszólal a csendben a mobilod. kizökkenek a filmből, de ettől nem vagyok pipa. Legszívesebben valami buta bírkózásba kezdenék Sebastiannal, de nagy mázlija van; nem akarok neki további sérüléseket okozni, így megússza némi pattogatott kukoricával az egészet. Húz és húzom, már a seggemről beszélünk, mire közli, hogy azt csak a hálóban akarja majd látni.
- És még azt hittem, kettőnk közül én vagyok a maradi- vágok vissza. És ha én itt akarom megmutatni? Szemérmesen becsukja a szemét vagy elfordul? Kétlem. Az alakformáló bugyira is itt volt kíváncsi, nem kellett elmenni a hálóig...
Elengedi a vállam, pedig már éppen azon gondolkodtam, megint kap egy műcsókot, hogy hűljön egy kicsit. Lehet, hogy a pillantásom elkapta, mert egy kicsit távolabb helyezkedik tőlem.
- Szóval, kinek van csoki a nadrágjában?- villantok rá egy sátáni vigyort, megemelgetve a szemöldököm. Lehet, hogy ijesztőbb vagyok, mint Jack Torrance? Hehehe...
A film további részében nem cseszeget. Időnként rá villanok, tudatosítva, hogy itt van. A kukoricát is megosztjuk. Bontok neki sört, magamnak is. Majdnem úgy várom a végkifejletet, mint először, hiába érzem (tudom), mi lesz a vége, azért érezhetően csavarodik a gyomrom a jelenetek alatt. Hiába. Jó ez a film. Sebastian megint nyújtózkodik (nagyon remélem, csak szokása ez, és nem unatkozott). A megjegyzésére elkerekedik a szemem, de aztán elnevetem magam. Nos, azt én sem fogom elfelejteni.
- Ritka egy aberrált fazon vagy te!- mondom neki nevetve.De nem felejtettem el, amiről beszéltünk, és tovább húzom- A háló arra van...- megmutatom neki az irányt, bizonyítva, én sem vagyok különb nála.
- Fáradt vagy? - kérdezem komolyabban, mert hajnali kettőre jár az idő. Bár máskor ilyenkor már én is aludni szoktam, most nem érzem magam fáradtnak. Feldob Sebastian társasága, és amúgy is... Horror után kell egy kis idő, míg felszabadulok az élmények hatása alól.

-Ne mááááár... tényleg? - Vigyorgok, hogy szívat, de nem... szóval meglepődök kicsit. - No nem baj, akkor megkóstolod őket, hozok mindkettőt! Ezen nem fog múlni! - Nevetek, ha nem ivott nem ivott, majd most.
-Áh, remek, kössz! - Vigyorgok örülök hogy elfogadja. (Mondtam hogy őt jobban kedvelnéd, szóval igen mondtam )
-Huh ne, akkor nem mosom le magamról, hogy fel akarlak szedni! - Kacagok. Henry így is megvádolt hogy bemelegedtem, hogy több lett a fiú ismerőseim száma mint a nőké...
-Ezzel nem segítettél ki rendesen, de sebaj! Akkor kapsz csokis brownie-t. - Mosolygok, az nem is nehéz, csokis és tömény. Jó lesz. - Ahh, nem vagyok az, de... meg kellett tanulnom, nem tömhettem az öcsémet folyton rendelt kajával otthon. - Mosolygok, szegény Henry. Megfogadtam hogy a kórházi kosztnál sokkal jobbakat fog kapni tőlem és tartom is magam ehhez.
Aztán ugratom a film alatt, szerencsétlen nem tudja kivel barátkozik.
-Csak érdekel a kényelmed, mikor magamévá teszlek szivi! - Kacagok fel, na jó, eddig bírtam. Amúgy szex terén valóban nem vagyok maradi, legalábbis nőkkel. Férfiaktól nem óhajtok semmit, Joshnak szerencséje van. Vagy ki tudja, a lányok elégedettek szoktak lenni.
Aztán elhúzódom, mert hát közel vagyok, nem beszól?
-Ó b.szdmeg! - Röhögök fel és visszacsúszok hogy összeérjen a testünk, hát én nem félek, merem állítani közvetlenebb vagyok mint ő! Nem hagyom magam szívatni, ha ezt akarja megkapja, magára vessen. Ettől függetlenül nem molesztálom, hagyom nézni a filmet.
Bont sört, megköszönöm, ha még nem vettem be a gyógyszerem, akkor előveszem a zsebemből és beveszem vele (nem emlékszem bevette-e >.<").
Aztán nyújtózom mikor vége és röhögnöm kell, hogy leaberáltoz.
-Ahahhaa, hát megeshet, te akartál velem barátkozni, ez mit mond el rólad hmmm? - Vigyorgok rá pimaszul.
-Ahhh... csábító, remélem nem zavar ha bújós vagyok, szeretem ha ölelhetek valamit míg álmodom! - Vigyorgok rá kegyetlenül, bár nem aludnék vele... Csak Henryvel aludtam együtt, de az más, ő a testvérem.
-Hmmm, nem, nem mondhatnám. Mostanában kicsit többször hajnaloztam, kezdek átállni... - Kuncogok. - Na és te? Felőlem még dumálhatunk. - Mosolygok.
-Amúgy zavarna ha itt maradnék? Sok sört ittam és amilyen peches vagyok, tuti elkap egy zsaru. - Sóhajtom, komolyan úgy érzem rám jár a rúd. Mert nem beszéltük meg meddig maradok, eredetileg hazamentem volna de több sört ittam a végén mint ami belefér.
Ha megengedi, akkor kimegyek a kocsihoz hogy behozzam a krémet az oldalamra, azt nem akarom kihagyni, szeretném ha mihamarabb elmúlna ez az átkozott nyúzottság.

- Velem rosszul jársz. Eddig csak sört meg bort ittam...- húzom el a szám. Ha mindent végig akar velem kóstoltatni, hosszú barátságunk lesz. Alkoholszagú. - Szép sorjában mindenbe belekóstolok...- nem csak az alkoholra gondolok. Sebastian egészen más világot képvisel, amiben én éltem eddig, és azt hiszem, a vele való barátság majd hatással lesz rám is. Talán nem árt nekem egy ilyen barát, bár meggondolatlan hülyeségekbe nem fog belevinni... (Hehe, ugye, milyen naiv vagyok?)
A meghívását, hogy ebédeljek vele és az öccsével, elfogadom, és láthatóan örül. Együtt örömködünk. Az ötletemet (?) azonban elutasítja. Nem akarja, hogy nőként menjek, bár ha Henry olyan jó fej, mint mondja, talán neki is tetszene a dolog. Nem erőltetem, én sem akartam igazán; Joshuaként szeretném a testvérét megismerni, normálisan, ahogy a nagykönyvben meg van írva.
- Jaj, ne izgulj, álca nélkül is tudom, hogy buksz rám...- kacsintok nevetve. Úgy látszik, ezt már soha le nem mossuk egymásról.
Beszélünk a sütiről, mert a kedvencemet akarja sütni, de igazán nem tudok mit mondani. Mindenevő vagyok.
- Szeretem a csokit, tökéletes lesz!- bólogatok hevesen. Ha hízásra hajlamos lennék, olyan lennék, mint Gombóc Artúr, de szerencsére nem vagyok. Igaz, nem szoktam gyakran édességet enni, de néha rohamokban elkap a vágy, és akkor akár egy táblával is megeszek egyszerre. Biztos az endorfin hiányzik olyankor. Egy falatnyi boldogság....
Újabb adalék a magánéletéről. Nyelek egyet. Nekem valamiért az őseim jutnak eszembe (a nagyszüleim). Nem tudom, ők milyen helyzetben voltak kénytelenek együtt élni, miért kellett Sebastiannak gondoskodnia Henryről, lehet, hogy nem is most volt az egész, hanem valamikor régen, amikor még Henry is kicsi volt...
- Értem- csak ennyit mondok. Talán egyszer, majd ha valóban jó barátok leszünk, megkérdezem, mi volt az oka, hogy így alakultak a dolgok. Lehet, csak eldramatizálom a dolgot, és olyan egyszerű a magyarázat, hogy a falba verem majd a fejem, amiért nem mertem rákérdezni (közös albérlet, pl.) Mintha említett volna ilyesmit.
Nevetgélünk megint, szóba kerül megint a szex, kettőnk vonzalma és identitása, ó jaj...
- Milyen figyelmes vagy! És ha perverz vagyok? - úgy röhögök, majdnem leesek a kanapéról. Sebastian mellett fel kell kötni a gatyát. Nem azért, mert veszélyben van, ami benne van, hanem mert nem hagyhatom magam mindig felülmúlni. Ez hol sikerül, hol nem. Egy biztos. Sebastian megdolgoztatja a rekeszizmomat. Én sem akarok adósa maradni.
Film közben egyszer megijeszt, bevallom, jól csinálja, én pedig csak gyerekes bosszút állok rajta. Aztán szinte azonnal törlesztek, igaz, nem a frászt hozom rá, de beugratom, és ő visszaül mellém. Szeretném megborzolni a haját, hogy ilyen hülye, de egyenlőre még visszafogom magam. Sőt, higgadok is egy kicsit.
- Ülj csak, ahogy jól esik. Én is ki fogom bírni, ha nem szorongatod a vállam... Legalábbis megpróbálom- engesztelem egy kicsit, ez a múltkor is bevált, bár nem hiszem, hogy valóban szüksége lenne ilyesmire. Klasszul megértjük egymást, még akkor is, ha másnál talán kicsapja a biztosítékot, amilyen szöveget lenyomunk itt egymásnak. Két hülye egy pár, szokták mondani.
Látom, hogy beveszi a gyógyszerét és nem szólok bele, hogy sört iszik rá. Érik bennem a gondolat, hogy a pizsipartit most majd behajtom rajta. Nem szeretném, ha ittasan kapnák el vagy gyógyszer befolyása alatt... Nem tudom ugyan, mit szed, de a fájdalomcsillapítók nagy része alkohollal keverve... Nos. Ha egy mód van rá, marasztalni fogom.
A film végén -szokás szerint- húzzuk kicsit egymás agyát, és kimondom azt is, amire az előbb gondoltam, bár más miatt. Hiszen jól tudom, az tetszett neki a legjobban, hogy megijeszthetett.
- Ki tudja? De nem tagadom, hogy betegesen vonzódom hozzád...- mintha komolyan beszélnék, a szám elé kapom a kezem, mintha nagy titkot árultam volna el. De ebben is van némi igazság. Mivel sosem volt még ilyen barátom, ragaszkodom hozzá, vágyom a társaságára. De ez egészséges, nem? Az ember társas lény...
Szóba kerül a háló, és megint megemlíti, hogy bújós, de most nem azzal csesztetem, hogy észrevettem.
- Van egy plüssmacim. Lehozom neked az emeletről, ha az megfelel... - csak egy kontra, semmi más.
Ha már ágy, álom, alvás... Megkérdezem, fáradt-e, de negálja. Azt mondja, dumálhatnánk még, és legnagyobb örömömre ő kérdez rá, maradhat-e, megkímélve attól, hogy rám kenje, hogy akarok valamit tőle.
- Örülnék, ha maradnál- mondom neki komolyan, és összemosolygunk, aztán már bontom is a következő sört. Vannak dolgok, amiket nem kell elviccelni. Ezt meg nem akarom. Komolyan gondolom.
- Állj be a garázs elé a kocsival, ha gondolod. Jó környék ez, de az ördög, azt mondják, sosem alszik- mondom neki, amikor elindul, hogy behozza a krémet a bordáira.
Míg ő kimegy, én kihajítom az üres dobozokat, és felteszek egy kávét. Ritkán iszok ilyen késő éjjel, de most megkívántam. Ellenőrzöm, van-e itthon teám (emlékeim szerint van, bár nem angol). ha Sebastian visszajön, megkérdezem tőle, akar-e valamelyiket. Bár tejszínnel nem szolgálhatok, talán szívesen inna valami meleget. A bevásárlólistámra meg felírom. Jó lesz legközelebb...

-Óhohoho, akkor párszor kiütlek majd ha iszunk, vicces lesz! - Nevetek, ne már hogy csak ezt a kettőt kóstolta, majd én iszok vele.
-Nagyon helyes, mondom, elviszlek kocsmába. De pezsgőt is ittál már nem? Érzem hogy átversz! - Kacagok.
-Ez igaz. - Vonok vállat, hogy lebuktam, Josh nekem mindenhogy tetszik, nem de? Áh, Henry ezért a mondatért kinyírna. Már Kiliant is nehéz volt adagolnom, hát még ha mondanám Josh miattam leborotválta a testét és kikente magát... durva dolgok ezek.
-Akkor jó! - Mosolygok, ha tetszik neki az ajánlott sütemény az csak jó, akkor azt kap.
Nem firtatja miért főztem Henryre, aminek örülök de nem látszik, mert nem szomorodtam el. De most nem is menne, azért is bírom majd megnézni a Ragyogást is.
-Te? Tuti nem, neked a misszionárius lehet a kedvenced! - Szívatom kicsit. - De felőlem térdelj le és pucsíts, ám legyen! - Röhögök, de hülye. De ezért kedvelem.
Aztán mivel beszól megint közel kötök ki mellette, de nem zavar. Nem vagyok érzékeny a személyes teremre.
-Tudom én hogy nem bírsz a filmre koncentrálni ha nem érzed minden rezdülésem, de romantikus, hát úgy nézek én ki, mint aki ezt elrontaná? - Pislogok rá és kuncogok, ha már visszaültem maradok, nem vagyok én inga.
Aztán vége lesz a filmnek, folytatjuk ahol abbahagytuk, csak vigyorgok, hogy "elszólja" magát.
-Óh, hát igen, ez elég nyomós magyarázat, de a charme-om úgy fest már nem csak a nőkre hat. - Kacagok, ú de durva lenne. Főleg ha valóban nem csak hülyéskedne, mikor azt hiszem hülyéskedik. De tudom hogy nem komoly, Kilian óta azért kicsit jobban képben vagyok. Azt hiszem. Talán. Elvégre neki bejövök vagy mi.
-Ó, kössz, de akkor már jó lesz a takaró, ha nem leszel te a macim. - Röhögök, de normálisan elmondani is nehéz volt, mert basszus. Majdnem megkérdeztem mekkora az a plüss... Kész vagyok, lehet megártott a sör. Durva.
Hálásan mosolygok, hogy nem zavarja, bár a sörre kajánabbul elvigyorodom.
-Leitatsz? Nem jó ötlet, akkor tényleg közvetlen vagyok. - Nevetek, elgondolkozom hogy lehet a gyógyszerre nem kéne inni, de mivel csak a kedvem jobb mint szokott ez Joshra is fogható. Lehet hogy ez mind együtt produkálja hogy ennyire elengedem magam.
-Jól van, akkor pár perc. - Mert hát józanul is óvatos vagyok, hát még pár sörrel beljebb. De nem töröm össze a kocsit, meg magam, meg úgy semmit, ügyes gyerek vagyok. A kenőcsöt sem hagyom ott, lassan büszke leszek magamra. Na jó ez túlzás, nem vagyok ilyen szerencsétlen.
Kérdezi kérek e valami meleget, de nem kérek, jó a sör. Ellenben lehet eszek még egy kis szendvicset, vagy ha megettük azt kérek, mert érzem hogy jót tenne. Nem ettem eleget és marja a gyomrom a dolog.
Míg ő kinn ügyködik én benn leveszem az ingem és nekiállok bekenni magam. Először a kezem, majd az orrom, igaz utóbbit csak a biztonság kedvéért. Elvégre javarészt már csak az oldalam meg a bordám fáj, az még mindig elég csúnyának tűnik, ha nem is az igazából. De úgy ülök hogy ne kenjem össze a kanapéját, erre figyelek. A másik oldalt van egy hegem, elég mély seb emléke, de nekem már természetes hogy ott van.
-Amúgy... - Kérdezem mikor visszajön. - Akkor most... egyedül maradtál? - Kérdezek rá finoman, mert elgondolkodtam hogy itt ez a ház, de tesóról nem beszélt, elvileg árva és a rokonait ápolta sokáig de már nem, ami persze nem jelenti hogy elhunytak de nekem mégis ezt sugallja. Ha látom hogy nem akar erről beszélni akkor rögtön hozzáteszem, hogy felejtse el, nem akarom a kedvét szegni, csak érdeklődöm.

- Kezdjek félni tőled?- kérdezek vissza nevetgélve, amikor azt mondja, ki fog majd ütni, ha iszunk. Eddig nem nagyon láttam értelmét a nagy italozásoknak; ahogy mondják, ökör iszik magában. Zin nem tűnt igazán barátságosnak (bár korrekt volt, semmi több), mással meg nem volt kivel. Eddig.
- Pezsgőt, nem, azt hiszem, nem ittam...- vonom meg a vállam. Nem mintha hiányozna az életemből. Bár azt mondják, egyszer mindent ki kell próbálni. Megint kinevet, de már meg sem lepődök. Hozzá képest én valóban UFO vagyok. Nem csak az italozás maradt ki eddig az életemből, de mindennek eljön a maga ideje. Én emiatt nem vagyok nyugtalan.
Húzás közben azért finoman bókolunk egymásnak, ez kétségtelen. Azt hiszem, szükség is van rá, hogy a sok hülyeség közben némi komolyságot is csempésszünk a mondandónkba, ugyanis csak így lehet teljes a kép, ami a barátságunkat festi le.
A meghívás kapcsán beszélünk sütésről, főzésről, Henryről..., de csak érintőlegesen. Ez a téma vékony jégnek tűnik, és még nem látom elérkezettnek az időt, hogy többet kérdezzek. Talán majd ha megismerem Henryt is, vagy ha már jobban ismerjük egymást. Talán, egyszer...
Már nem olyan érzékeny a téma kettőnk között a szex. Mintha éppen ez lenne normális, hogy erről beszélünk, szinte mindenhonnan el tudunk jutni idáig. Sebastian félelmetes, olyan dolgokat szabadít fel bennem, amiről nem is tudtam, hogy léteznek. Mintha kinyitotta volna Pandora szelencéjét. Ennek örülnöm kéne? Nem is tudom. Próbálok alkalmazkodni hozzá, de ezzel csak még jobban hergelem.
- Te csak szállj le a seggemről. Másnak tartogatom!- szerelem le nevetve. Hagyjon már békén! (Azaz a seggemet!)
Beszólok neki azután is, hogy arrébb vonszolta a seggét a kanapén mellőlem. Visszaül, mintha csak bizonyítaná, nincs megijedve tőlem. Engem pedig nem feszélyez a közelsége. Bár nincs bennem vágy, hogy szorongassam a kezét, vagy rajzolgassak a tenyerébe, azért jó, hogy ott van.
- Első pillanattól vonzott az aurád- adom alá a lovat. Röhögcsélek, ahogy a sármjáról beszél. Először csak egy szerencsétlen kis fickónak tűnt, aki beletenyerelt a kajájába. Most mondjam meg neki, csak segíteni akartam? Olyan kis béna volt... És kezdetben ellenséges is. Az már más kérdés, hogy már aznap este tudtam, jó barátok lehetünk, leszünk.
- Sebastian, legyél velem őszinte! Úgy nézek ki, mint valami játékmackó? Már te vagy a második, aki alvós mackójának akar használni!- ez valóban érdekes. Mi a fene van a levegőben? Vagy ezek ugyanazt szívják? Vagy Elenore is gyógyszer hatása alatt állt? Jaj, nem is akarom tudni, tönkre teszi az illúzióimat...
- Hogyne, kettőt is. Az egyiket majd Johannára formázom.... Rámászhatsz...- kacsintok. Lehet, jobb is az ötlet, mint a plüss tekintetében. Nem érdekel, hogy máris röhög. Röhögjön jobban. Fájjon neki is!
A fejemben járt, hogy nem hagyom majd Sebastiant autóba ülni (nem csak az elfogyasztott sör miatt), de ő beelőz, és megkérdi, maradhat-e.  Naná, hogy! Éppen csak nem kezdek örömtáncot járni a szoba közepén. Elintézem egy mosollyal, de már adom is a kezébe a következő sört.
Aztán eszembe jut, hogy beállhatna  az autóval a kertbe, a garázs elé, mégiscsak jobb helyen lenne, mint az utcán. Amíg Visszaér, főzök kávét, és teavizet is teszek fel, abban a hitben (reményben?), hogy majd kér ő is. Meleg ital helyett inkább szendvicset kér, hát csinálok azt, nem esik nehezemre. Van hozzá minden, ami szem szájnak ingere.
Amikor visszaérek a nappaliba, éppen kenegeti az oldalát, ahol egy elég súlyosnak tűnő zúzódás van.
- Sebastian...- lépek hozzá közelebb- Ez azért durvább, mint amire számítottam. Ezt az az Anderson tette veled? Mivel simogatott meg, baseball ütővel?
Leteszem a tálcát a szendvicsekkel az asztalra. Előbújik belőlem az ápoló én, és ellentmondást nem türő hangon kérem el a krémet Sebastiantól.
- Engedd, hogy én csináljam, légyszíves- villantom rá a szemem, ha ellenkezni akarna.
Mielőtt belefognék életem rövid történetébe, miért is élek egyedül, beledugom az ujjaim a krémbe, és az orromhoz emelem, érdekes szaga van (illata), és nem is gyanítok semmi rosszat, míg el nem tüsszentem magam. Az első tüsszentésem éppen csak egy aprócska, de már jól ismerem az allergia tüneteit.
- Ez valami gyógyszertári krém? - kérdem Sebastiant, aztán elfojtok egy újabb tüsszentést- Tudod, mi van benne?
Szívesen fojtanám zsebkendőbe a tüsszögésem, ami most szénanáthaszerűen kap el, gyors sorozatban lövöm az egyre nagyobb tüsszentéseket, de nem bírom, hiszen az ujjaim krémesek... Így a vállam felé fordítom a fejem, hogy ne Sebastian oldalát köpködjem tele. Ijesztő az allergiám, tisztában vagyok vele. De a fene sem tudta, hogy ebben a krémben is van hegyi árnika!
Szerencsére, az allergiám kimerül abban, hogy tüsszögök és könnyezik a szemem. Így is elég kellemetlen a helyzet, a segítségem helyett egy nagy csomó nyálat kapott Sebastian az oldalába a kényeztető krémezés helyett... Hát, ez nagyon ciki, de nem tehetek róla. Ha nem akarna szűnni a tüsszögés, ki kell menjek a fürdőbe, hogy lemossam magamról a krémet. Remélem, az illatára nem vagyok allergiás (még sosem próbáltam). Biztos, ami biztos, veszek be egy calcium tablettát. Ez mindig van otthon. Meg néhány másféle gyógyszer. de nem vagyok mániákus gyógyszerszedő. Csak volt, és sajnáltam kidobni...

-Nem muszáj, bár elég sok baromságra hajlamos vagyok ittasan! - Kacagok. De nem, nem vészes, amúgy sem filmszakadásig kell inni, csak mindig mást kóstolni.
-Tényleg? Én nem vagyok oda érte, de majd ha ünneplünk, mondjuk hogy felvettek valahova színésznek, akkor pezsgőzünk! - Vigyorgok, az olyan ünnepi pia, azt mondjuk csak úgy nem innék.
-Másnak? Van nálam jobb pasi, ó mondd! - Kacagok fel némi sértődöttséget próbálva imitálni, de elég karcsú lesz.
-Óh.... alaposabban kéne fürdenem... - Mondom komolyan, aztán csak röhögök, hogy szívatom magunk.
Húúú, el kell fojtanom egy hatalmas hahotát, szívom be az ajkaim, ritka hülye fejem van, főleg hogy elég bizonytalanul rázom a fejem tagadólag, hogy ő nem plüss maci. De nem bírom ki.
-Borotvált teddy vagy! - Röhögök, törlöm a szemem, ú, lehet megártott valami, de engesztelésül a vállát szorongatom finoman, és benyögök néha egy egy bocs-t.
-Baszki nem fogsz viszketni mindenhol hogy csinibaba lettél? Haaah? - Kuncogok, elég kellemetlen tud lenni a dolog.
-Ó kössz, már akartam kérni! - Nevetek, nem tud izgatni hogy hagytam magam Johannának, abba pláne nem akarok belegondolni miért, mert az Joshra is állna ha nő lenne, jaj na már gondolkodni sem tudok, na mindegy én értem neki meg nem kell tudnia....
Átállok a kocsival és kenegetem az oldalam, mire bejön és persze kétségbeesik.
-Semmi komoly, a doki is mondta hogy csúnyább mint amennyire komoly, ne félj, még el kell viselned, nem költözök el az Úrhoz. - Mosolygok rá, de jól esik az aggódása. - Neeem, leestem a falról és beütöttem. - Mondom kelletlen hazudva, mert Phoenixet nem mártom be. - Anderson csak behajított egy ablakon, meg néhányszor felkent a rácsra, semmi több. - Legyintek, hát az már visszagondolva semmi.
-Oh, de nem... - Nézek fel rá, hogy bekenem, de inkább beszeppenek és odaadom neki a krémet. - Kösz. - Támasztom meg magam és hagyom hogy csinálja. Bár nála is aggódok hogy fájni fog, érzékeny azért. Mondjuk Phoenix is olyan óvatosan csinálta nem is éreztem, hát Josh még kedvel is, szóval nem kéne aggódnom. Bár valószínű Phoenix is kedvel, na mindegy.
A krém amúgy mentolos illatú főleg, de van benne más is a lidokainon kívül vagy mi a fenén.
-Egs. Aham, kevertettem. - Döntöm félre a fejem. - Őőő... izé... Mentolos a szaga meg lidokain van benne meg... gyógynövények? - Fogalmam sincs, egyszer már bevált, gondoltam beválik megint.
De annyira el kezd tüsszögni, hogy megijedek kicsit, én is allergiás vagyok csak nem ilyenekre, de ismerem a dolgot, rögtön veszem elő a zsebemből a textil zsebkendőm és adom oda neki, egy sima pézsét meg kihalászok a másikból és törlöm le a kezét, ha akarja ha nem, gondolom van benne valami amit nem bír.
-Ejj ejj ki ápol kit, barátom? - Mosolygok. Csak kuncogok, hogy krém helyett nyálat kaptam. - Tudom mivel lehet téged hamar kicsinálni, úgyhogy innentől imádnod kell, vagy neked annyi! - Kuncogok, de csak hülyítem. Magam is letörlöm, bár lehet a fürdés jobb lenne, de akkor a krém is menne vele, egy kis "Joshuától" meg nem halok meg.
-Figyelj, maradjunk annyiban, hogy bekenem én magam, okés? És bármi fájó, ahol be vagyok kenve ne simogass, tudom, borzasztó ez a tiltás, de a túlélésed a tét! - Bohóckodom el és hagyom hogy elszaladjon kalciumért, akartam is neki javasolni.
-Látnál úgy hogy nem veszem be reggel az allergia gyógyszert! Detto te vagyok csak szemüvegben, mert kijön a lencse! - Kuncogok, még a végén én fogom ápolni őt. Valahogy sokszor járok így, vicces.

A piáról beszélünk. A mama óva intett tőle, hogy sokat igyak vagy keverjem, nem is szoktam rá, nem is kívántam, aztán nem is volt kivel... Szóval ebben tapasztalatlan vagyok, de nem érzem úgy, hogy sokat vesztettem volna. Láttam már részegeket az utcán; engem néhány sör is meg tud szédíteni, elvagyok én, de felügyelet alatt -meglehet- kísérletezgetek. De ha Sebastian sem megbízható??? Na, majd kiderül.
- Ha megkapom az első szerepem, pezsgőzünk- mondom neki, a fene bánja; az emberek egy része mindig akkor iszik pezsgőt, ha valami lényeges dolog történik vele. Valamikor ki kell próbálni.
- Hű, most hogy mondod, a szomszédom...- ugratom, mert azzal húz, hogy egy másik pasinak tartogatom a seggemet. Most miért nem jut eszébe Heily vagy Elenore? Nem tartja lehetségesnek, hogy tessek egy lánynak is? Röhögcsélek. Veszem ám, hogy hülyül.
- Hülye. Nem vagyok én kutya...- Bár ha mosdatlan lett volna, lehet, hogy nem hívom meg az asztalomhoz. A fene sem tudja már így utólag. Azt sem tudom, akkor miért hívtam oda. Csak azt láttam, hogy ügyetlenkedik, és más nem segített neki. Ott voltam én...
Kicsivel később már azt beszélgetjük, hogyan fog aludni, és ennek a vége az, hogy borotvált teddynek nevez. Úgy röhög, esküszöm, a könnye is folyik.
- Extra különlegesség. Puhának puha, de legalább nem megy a szádba a szőr- Elképzelem, ahogy félig nyitott szájjal a mellkasomon fekszik. gyorsan kisöpröm a gondolatot. Ez már a perverzió határát súrolja.
- Nem tudom. Fogok? Talán van tapasztalatod?- nézek rá kérdőn. Ebbe én bele sem gondoltam. Oké, hogy leszedtem magamról mindent, de tényleg viszketni fog, ahogy visszanő? És ha igen, meddig? Bakker! Mit meg nem teszek ezért a srácért!
Felajánlok neki mindjárt két plédet is, az egyiket Johannára hajtogatva. Röhögve köszöni meg, én meg még mindig fokozom.
- Na, látod, itt a titok. Megéreztem, hogy született szexgép vagy. A legyet is, reptében? - kérdezem, sokat sejtetően. Tudom ám, merről fúj a szél! Nekem már fáj a nevetés, jót is tesz az a kis szünet, amíg kimegy elintézni az autóját.
Behozz a krémet is, amíg én a konyhában serénykedem, de aztán besegítenék az ápolásába. A teste kicsit meggyötört, a zúzódása az én szememben hatalmas, bevallom, kisebbre számítottam, most azon is csodálkozom, hogy egyáltalán jól szedi a levegőt. Biztosan nagyon fájhatnak a bordaközi izmai...
- Istennek meg kell lennie egy ideig még nélküled. Nekem most itt van rád szükségem...- reagálom le a szavait, szinte átgondolatlanul. Már a zúzódásával vagyok elfoglalva. Nem is kicsi, nem is felületes... Bekenném... Olyan óvatossággal, mintha hímes tojás lenne, de krém - valószínűsíthetően- allergiát okoz, és egyre hevesebb tüsszögésre késztet. Hát, ami nincs nálam, az zsebkendő, ezt is Sebastiantól kapok, de a krémtől mihamarabb meg kell szabadulnom.
- Hozzád sem érek, Haver, életveszélyes lettél számomra- teszem fel a kezem, megadóan. - Őszintén sajnálom, tényleg bocs- mondom neki komolyan, talán először ma este. - Ne izgulj, van orvosi igazolásom, nem vagyok fertőző beteg...
Képes vagyok ebből is viccet csinálni, még tüsszögések közepette is. Kimegyek a fürdőbe és alaposan kezet mosok, majd beveszek egy Calciumot (allergia ellen). Viszonylag gyorsan jövök rendbe. Nem sietek, remélem, hogy mire visszaérek a fürdőből. Sebastian is befejezi a kenekedést...
- Mire vagy allergiás?- kérdezem tőle, mint sorstársamtól. Nem árt felkészülni, bár meglehet, érte mentőhelikoptert küldenének akkor is, ha szimplán összeszarja magát.
percről percre érzem magam jobban. Már a könnyem sem folyik, és a kenőcs szagát sem érzem. Úgy folytatjuk a beszélgetést, az évődést, mintha semmi sem történt volna.

-Úgy legyen! Úgy kívánok egy kis pezsgőt, mihamarabb dobd be magad. - Vigyorgok rá, de csak kuncogok, nem sürgetem, csak szeretném ha hamar megtalálná a helyét.
-Áh, a szomszéd mindig zöldebb.. vagy a fűje. Ezek szerint jobban bejön neked, megjegyeztem! - Kacarászom, de csak heccelem.
Aztán csak nevetek tovább, hogy nem kutya. Nem, nem az, max amolyan hűséges típus. De csak nem öleb, ha látom hogy a csajok kihasználják majd megnevelem, amúgy csak nevetek, főleg miken nem agyalok.
Aztán, csak nyögök, már fáj az oldalam, oda is kapok, hogy puha, szőrtelen mackónak titulálja magát, kész vagyok. De lassan csak csitulok, főleg mert fáj. Az eléggé nyomós ok a csitulásra.
-Én máshol borotválom magam és az első után eléggé viszketett, jah. Szóval készülj fel öregem. - Vigyorgok rá, engem egy lány vett rá a dologra, azóta már rájöttem sok előnye van, és már nem is vakarózom szóval nekem a neheze megvolt, de Joshnak most jön majd a java.
-Hát mit tagadjam, szeretem a szexet... Ha van lehetőség és bejön a nő, akkor nem fogom vissza magam! De mondj egy jobb dolgot a szexnél, na gyerünk! - Mondom vigyorogva, legalább talán nem fog meglepődni ha csajozni lát. Vagy azon, hogy most hagytam magam "szédíteni". De érdekelne mit javasol ami jobb, én ugye nem sejtem, hogy még nem élte át a dolgot.
-Számíthatsz rám! - Mosolygok, én azért felfogom mit mond. Jó érzés, ha valaki érezteti szükség van az emberre. Nekem legalábbis kellemes, szóval jól esik.
Aztán segítene, de végül én segítek neki, szerencsétlen.
-Hajjaj, mi lesz így a románcunkkal? Hogy bújok este az ágyadba míg alszol, észrevétlen? Azonnal lebukom hogy kiköpöd a tüdőd... - Kuncogok, törölgetem a kezét.
-Ugyan, menj már. Bekentem volna magamnak amúgy is, ne viccelj. - Mosolygok, hasonlítunk.
Elvan odakinn, én meg befejezem a dolgot. Eredetileg nem akartam volna az inget visszavenni, de jobbnak látom, nehogy Joshnak baja legyen. A krémet meg elzárom és elrakom egy olyan helyre ahol nem ütközik bele, de nem hagyom itt.
Mire visszaér már tiszta kezemmel az egyik szendvicset majszolom.
-Fűre, fára... Tavasszal még nem jön ki, de tudod nyáron a sok pollen teljesen kikészít... Utálom a nyarat emiatt. Az egyiken majdnem végigtüsszögtem az egészet, mert apa nem vett gyógyszert. De akárhol megálltunk, mindig elfelejtette, meg volt érdekesebb mint egy patika. Azóta magamnak veszem. Hah... - Sóhajtom, jó lehettem tíz? De mély nyomot hagyott, hogy olyan volt a fejem, mint aki csak bőg és bőg. Henry meg nevetett, hogy nem bírok normálisan beszélni. Az aranyos volt, de ennyi.
-Nah, megmaradsz? - Kérdezem tőle meg aggódva, bár jobban néz ki mint pár perce. De lehet most tényleg "kerülöm" őt kicsit, legalább addig míg teljesen be nem szívja a bőröm a krémet.

Sürgetése rejtett üzenetet hordoz, megint közelebb kerül hozzám. Állandóan húzzuk egymást, a nevetés fogalma lassan egyet jelent számomra Sebastian nevével, személyiségével. Hogy mi mindenből lehet hülyeséget csinálni, korábban nem is sejtettem. Én is egyre inkább heccelem, hiszen csak nemrég hevertem ki a hasi izomlázamat, ideje, hogy neki is legyen, annyit röhögtet, annyit nevetünk. Én sem fogom megúszni, de ennyit megér.
- Szóval nem olyan lesz, mint amikor a borostám nő?- kérdem, kicsit csodálkozva. Az hogy hol borotválja magát, vannak elképzeléseim. Nem kell kimondania. Kuncogok magamban. Ott nem nyúltam magamhoz. Kellett volna?
Így jutunk el a szex témájához. Hűha, gondban vagyok, mert mit mondjak, mi lehet legjobb a szexnél? Gondolom, semmi.
- Te...- Hehe, szerintem semmi sem lehet jobb egy igazi barátnál, akivel csupa röhögés az élet. Bár ő nem "dolog", ezt én is tudom, röhögtünk egyet, azalatt időt nyerek, és most valamit ki kéne nyögnöm...- Nem tudok jobb dolgot mondani a szexnél- húzom meg a vállam. Kicsit bele is pirulok, hiszen ez kitérő válasz. Ha megfogadom a tanácsát (a saját tanácsát), most nem leszek teljesen őszinte, és nem kötöm az orrára, hogy még... nem voltam senkivel.
Egyfajta képet most is kapok róla. Éppen az a típus, akitől mama mindig óvott. Szeleverdi, így hívta azokat, akik alkalmi kapcsolatokba bonyolódnak bele, és ilyenkor mindig hosszas fejtegetésbe kezdett egy ilyen kapcsolat kellemetlen következményeiről. Sebastiant hallgatva a dolog nem olyan rémes, érdekes módon sem betegnek, sem boldogtalannak nem látszik, és valószínűsítem, eltitkolt gyerekei sincsenek. (Mire nem jó a gumi óvszer? Mama szerintem nem ismerte.)
Összenevetünk megint, lassan már azt sem tudom, melyik poénon nevetünk, úgy egybefolyik az egész este. Valóban csak a film alatt vagyunk valamelyest komolyabbak, és valószínűsíthető, ez is miattam van, ha Sebastianon múlik, ezt is elpoénkodjuk. Na, majd legközelebb...
Még egy apró momentum zavar bele a jókedvünkbe, de még ez sem tudja megtörni. Allergiás reakcióm lesz a kenőcstől, amit a zúzódásaira használ. Megpróbáltam ugyanis segíteni neki, de vad és heves tüsszögésem félbe szakítja a törekvésemet. Nagyon ciki, de erre nem lehetett felkészülni.
- Majd kesztyűs kézzel bánok veled- kacsintok rá. Hülye.
Aztán bocsánatot kérek, amiért kicsit összenyálaztam. Lehet, nem így akarta. Többet nem kap belőle(m)! Amíg én a fürdőszobában rázom helyre magam, ő a szobában fejezi be önnön ápolását. Lényegesen jobban vagyok a calcium után, a tüsszögésem is abbamaradt. Mire visszaérek, Sebastian már eszik, én pedig leülök vele szemben, és szintén kezembe veszek egy szendvicset.
Elárulja, hogy ő is allergiás, és nyaranta vannak problémái.
- Keresztallergia? Ételek? - Olvastam a dologról. Emlékszem például, hogy a parlagfű a tökfélékkel hoz létre tünetcsoportot. Ha hosszú (és remélem, hogy hosszú) barátságnak nézünk elébe, nem szabad dinnyével tömnöm augusztusban...
Úgy tűnik, az az egy méter (meg az elfogyasztott calcium) elég, hogy tünetmentes legyek a közelében. Betolok néhány szendvicset, aztán legurítok egy sört. Aztán levegőt veszek, mint aki nehéz témába fog bele, és visszakanyarodom egy korábbi kérdéséhez. A tüsszögőroham előttihez.
- Még mindig szeretnéd, hogy meséljek magamról? - kérdezem tőle, csak a biztonság kedvéért. Untatni nem szeretném, és lehet, hogy az a kérdés is (miért vagyok egyedül) csak udvariasságból lett feltéve. Talán mégsem. Ő bátrabb, mint én vagyok, gyorsabban kimond dolgokat, mint én; talán ebből is tanulhatok. Talán én is rákérdezhetek, mi van az öccsével, mielőtt találkoznék vele. Valami motoszkál a fejemben, nem hagy nyugodni, de nem tudom konkrétan megfogalmazni, mi az. Csak egy érzés. Még azt sem mondanám, hogy előérzet.

-Nagyon nem. Azaz egy idő után ha folyamatosan borotválnád, akkor igen, de most nem. Szóval szivacs. - Döntöm félre a fejem mosolyogva, de aztán már vigyorgok is. - Nem tudtad mire vállalkozol Joshi fiú... - Mondom direkt így, ezzel is heccelve, de csak kuncogok.
-Igen? Nah? - Nem jut eszembe hogy direkt áll meg a személyes névmásnál, inkább azt sejtem, hogy agyal. Elpirul, összecsinálom magam. Vajon pirongva szexel? Ha kicsit perverzebb lennék komolyan megnézném, de így nem. - Na látod, hát nincs, ebben egyetértünk! - Kacagok, nem veszem észre hogy ne tudná miről beszélünk. De valószínű azért mert nem feltételezem hogy nem mond igazat. Henryvel is így vagyok, mondhatni könnyű "becsapni".
Lemegy a film és mivel abban maradunk hogy itt éjszakázom, kimegyek a kenőcsért és bekenem magam, azaz kenném, ha nem akarna segíteni, hogy jól kijöjjön szerencsétlenen az allergia...
De csak röhögök, hát most kissé teleköpködött, hol zavar, hánytak már le, az durvább. Azóta edzett veterán vagyok.
-Nah jól van, tedd azt! - Kacagok, ez a poén tetszett, látszik a fejemen.
-Ki emlékszik már rá... akkor sem érdekelt, étel meg hasonló veszélyesebb allergiám nincs, csak a gazok az utcán meg a természetben, a pollenre. Virágos boltban nem fogok dolgozni, de ennyi. - Mosolygok, inkább csak kellemetlen az én allergiám mint komoly gond.
Csendesen tömjük a fejünk és sörözünk, én érzem hogy a kenőcs és a gyógyszer együttesen eléggé ellazít, nem is érzem hogy fájna bármim. Kellemesen fellélegző érzés. Akkor veszem észre, hogy Josh valami hosszúba kezd bele, el is felejtettem mit kérdeztem, az allergiája jobban lekötött.
-Persze. Szeretnék minél többet tudni rólad anélkül hogy fel kéne túrnom suttyomban a fiókjaidat. - Mosolygok rá, nem, nem túrom fel az alsógatyás fiókját. Ha nem zavarja el is kényelmesedem a karfára feküdve félig, közben jobban felé fordulva a kanapén, most úgy elteltem, inkább csak hallgatom.

Hogy Johannát hűen formázzam, leborotváltam a végtagjaimat. Sebastian szóvá is teszi, hogy milyen sima vagyok, aztán felnyitja a szemem, nem lesz túl kellemes, amikor majd nőni kezdenek a szőreim.
- Kárpótol az arcod, amikor rájöttél, én vagyok Johanna...- dörgölöm az orra alá. Nem érdekel, ha viszketni fog. Nem érdekel, ha szenvedek. Elképesztő volt tudni, látni, érezni, hogy a játékommal megvezetem a barátomat!
A kérdése csak egy pillanatra hoz zavarba, és talán vigasztaló, hogy nem érti jól a válaszom, mert nem akad fönn rajta, hogy őt nevezem meg, mint jobb dolgot a szexnél. Aha, szóval így kell diplomatikusnak lenni. Helyeselni, egyetérteni... Nincsenek felesleges kérdések, elkerülhető a kínos csend. Mekkora gáz, ha azt mondom, nincs közvetlen szexuális élményem? (Hát jah, néztem már szex- és pornófilmet, olvasottnak tartom magam a témában, tudom, hogyan lesz a gyerek... hahaha)
Sebastian ebben a témában lényegesen nagyobb tapasztalatra tett szert, ez nem is kétséges, és nem is rejti véka alá. Jobbnak látom, ha nem fedem fel előtte "ártatlanságomat". Higgyen csak, amit akar. Lehetett egy barátnőm, lehetett száz, nem számít.
A poénomon felnevet; bár biztos, hogy nem fogok kesztyűben aludni, hiszen eszébe sem jutna mellém bújni. Különben sincs már semmi bajom. Akár bújhatna is. Meglepődnék, az biztos. Ezt is elnevetjük. Nem úgy, mint az allergiatémát. Vannak vele rossz emlékei, de nem fogja fel tragikusan a témát. Hál'Istennek. "Gazok és pollen", ezt hallva nevetve csóválom a fejem. Van valaki, aki ennyire nem veszi komolyan az allergiáját? Ebbe bele is lehet halni, tudja ő? Tudja. Hiszen ő is a fejemhez vágta, tudja már, hol a gyenge pontom. Mindegy, lényeg, hogy kézben tartja a dolgot, gyógyszert szed. Lehet, hogy nekem is kéne...?
Eszünk. Kicsit hallgatunk is. Eszembe jut a kérdés, amit feltett nekem, mielőtt tüsszögni kezdtem volna. Miért maradtam egyedül? Nem én akartam így... Visszakérdezek, akar-e még tudni rólam, lehet, már el is felejtette, mit kérdezett... És ő bátorít, hogy meséljek.
- Nincsenek csontvázak a szekrényeimben...- mosolyodom el, de ez csak Sebastiannak szól. A szám mosolyog, a szemem már nem.
Aztán mesélek az életemről. Hogy nem várt gyerek voltam, hogy az apámat soha nem ismertem, hogy anyám korán elhagyott és soha nem tért haza, akkor sem, amikor a nagyszüleim meghaltak... Arról, hogy én ápoltam mamát, és milyen nehézségekkel néztünk szembe először, amikor a papa meghalt, aztán már csak én, amikor a mama is... Igazából a halál megváltás volt. Nehéz számomra a téma, és még senkinek nem beszéltem róla. Nem volt kinek. Pedig a fájdalom és a veszteségélmény még nem múlt el teljesen. Ezért jöttem el, ezért kezdtem új életet. Talán ezért ragaszkodom hozzá is ennyire. Ő az első olyan ember, aki őszintén nyit felém. (És nem csak felszínesen). Bár nem sírok, érezhetően hűvösebb a hangulat (mintha a levegő is lehűlt volna).
- Eszembe jutott a főiskola is, de nem Santa Barbarában akartam iskolába járni. Itt pedig végtelennek tűnik a lehetőségek száma... Az egyik biztosan az enyém...- fejezem be a sztorimat.

-Na látod azt elhiszem... - Röhögök, gondolom, hogy vágtam egy fejet. Ilyet az ember életében egyszer vág és ezt csak Joshua látta. Hál' istennek.
Aztán beszélgetünk minden féléről, most épp az allergiáról. Fel van írva otthon hogy mire vagyok pontosan allergiás, megvan a kórházi lap, csak nem csinálok belőle nagy ügyet. Nem eszek virágot, még a mézet is kerülöm, tuti ami sicher és ennyi.
Aztán inkább kérem meséljen magáról, igazából jó lenne megismerni, de nem akarom azt érezze faggatom. Igazából ha nem mondana semmit sem zavarna, de így azért mégiscsak jobb.
-Ne is legyenek, sok helyet foglalnak, hova teszed a ruháid? - Mosolygok, de csak halványabban mosolygok én is, valahogy úgy érzem nem egy könnyed témába akar belekezdeni. De hagyok neki időt, ha meg meggondolja magát akkor még midnig megteheti.
De nem teszi, inkább csak mesél és mesél én meg hallgatom, nem szólok közbe csak gondolkozom a szavain.
Elmosolyodom kicsit, biztatólag, szerintem mostmár igazán kiérdemelt valami könnyebb utat az életébe.
-Szerintem ha keresel találsz, én nem féltelek.
Aztán kicsit sóhajtok, kissé furcsa ilyen komolyan beszélgetni, hogy folyton röhögünk, de valahogy mégis jól esik. Komolyan vesz és bízik bennem, hogy ennyi mindent elmesélt. Igazából Henryn kívül nincsenek barátaim, csak haverjaim. Van egy kettő aki komolyabb, még egyetemről, vagy Gabriel a munkatársam, de inkább csak azért mert szeretnek beszélni és csak csak "elszólják" magukat. Akkor pedig nem fura ha visszakérdezek.
-Szerintem nagyon szerencsések voltak a nagyszüleid hogy felnevelhettek. A szüleid pedig nem tudják kiről maradnak le. - Mondom komolyabban, így is gondolva, hiába klisé amit mondok. Szerintem Josh rendes srác, igyekvő és figyelmes. Csodálom hogy ilyen maradt és nem lázadt, züllött le.
-Nekem szerencsére nem hunyt el még senkim, bár mikor az öcsém beteg volt, és rohamot kapott, sokszor azt hittem a kezeim között harapja le a nyelvét és fullad meg. Elég... sokat vitatkozott velem, joggal. A szüleim... - itt kicsit megakadok, erről én se szoktam beszélni - szóval ők nem minta szülők. De én meg egyedül szerintem kevés voltam. Nem tudom. Szerencsére jobban van, karriert csinál. - Vonok vállat hosszan, hogy talán nem rontottam a helyzetén.
-De amúgy akkor ugrasz be amikor akarsz, tudom hogy nem jó egyedül. - Mosolygok halványan, hozzá lököm a térdem az övéhez kicsit. Nem szeretek egyedül lenni, vagyis a tudatot nem szeretem, hogy nincs kit felhívnom ha beszélgetni akarok. Persze most már jobb, hogy Henry újra felvette velem a kapcsolatot, de nélküle? Átérzem Josh helyzetét kicsit, már azt, hogy egyedül van. Persze nem ugyan az, tudom, de mégis.

Lassan abbamarad a piszkálódás (nem rosszindulatú), a tüsszögési rohamom amúgy is egy kisebb törést okoz a jókedvünkbe, bár éppen előtte tett fel Sebastian egy -számomra fontos- kérdést. Hogy elcsitulnak a tüneteim, és a gyomrunkat is megtömjük, visszakanyarodok ide, mert úgy vélem, Sebastiant érdekli a téma. Eddig amúgy sem volt alkalmam sokat beszélni magamról. Aki kérdezte, nem gondolta komolyan, vagy nem bíztam eléggé benne, hogy kiterítsem a múltam lapjait, de Sebastiannal más a helyzet, vele szívesen beszélgetek.
Hogy miért bízok meg benne, nem is tudom. Talán mert feltétel nélkül fogadott el, mert elviselte a hülyeségeimet, vagy mert olyan érzékenyen reagált a különböző helyzetekben, amikbe sodródtunk... Hatodik-hetedik érzékem azt súgja, ha sokban különbözünk is, rengeteg másban értünk egyet. Ebből a legkisebb dolog a humor, bár ha valaki ki volt éhezve a nevetésre, az bizony én voltam. Nem is tudom, mikor nevettem utoljára igazán, mielőtt megismertem volna.
A téma felvezetése még mindig humorba hajlik, de már nem nevetek jóízűen. Van néhány csontvázam...
Ahogy mesélek neki, mintha újra élném a múltam egy kis darabját. Szerettem a nagyiékat, minden "öregességük" ellenére. Tudtam jól, hogy a suliban lenézik őket, de nem számított, mert én kiegyensúlyozottnak éreztem magam, mert úgy éreztem, bármikor számíthatok rájuk. Sosem csaptak be, sosem hagytak magamra, és ami elvárható volt, azt megtették értem. Nem is volt kérdés, hogy cserébe én is megteszem ugyanezt értük. Bár a papával nem voltak ápolási nehézségeink (gyorsan ment el), a mama évekig szenvedett, a végén már önmagát sem bírta ellátni. Mindenben én segítettem neki. És ha azt mondom, mindenben, jól gondold át, mi mindent csinálsz egy nap, csupán szükségből... Úgy érzem, Sebastian előtt nem kell eltitkolnom semmit, szégyenkezés nélkül beszélek még a legpiszkosabb tevékenységekről is (ha érdekli a dolgok ezen mélysége).
- Én vagyok szerencsés, hogy ők neveltek fel- mondom komolyan. -Anyám mellett biztos elkallódtam volna. Hiszen még ő is majdnem gyerek volt, amikor születtem. Talán miatta lettem én keményebben fogva. Ki tudja? Az ember az utódainak a legjobbat akarja. Néha azt hiszem, sok mindenből kimaradtam, máskor meg azt, mindenre ráérek még, nem kell elkapkodni semmit. Először fel kell nőni.
-Tudod, gondolkodtam, hogy egyszer megkeresem őket. Anyámat, apámat...- vonom meg a vállam- De nem tudom, jó ötlet-e. - Kissé lehajtom a fejem. Összeszorítom a szám. Sosem beszéltem róluk senkivel. Apámat nem is ismerem, anyámra jóformán nem is emlékszem.
Az őszinteségem Sebastianból is vallomást csal ki. Ő az öccséről beszél.
- Epilepsziás?- kérdem tőle. Erre következtetek, amikor a rohamokról beszél. Persze, tévedhetek, nem vagyok orvos, még csak ápoló sem, de a suliban volt egy kissrác, aki epilepsziás volt, és amikor még nem szedte rendszeresen a gyógyszert, gyakran volt rohama (a nyelvét is elharapta néhányszor)
Mint akik titkokat osztottak meg egymással, megint közelebb kerültünk egymáshoz, legalábbis én így érzem, és Sebastian közeledése is valami hasonlót feltételez. Hozzám löki a térdét, és azt mondja, bármikor átmehetek.
- Átjöhetsz te is..., de a biztonság kedvéért szólj ide. Nehogy ráugorj a bejárónőre, mert azt hiszed, én vagyok!
Nincs bejárónőm. De kellett már a humor. Kellett, hogy feloldjuk a síri hangulatot. Kellett, hogy nevessünk.

Mikor hallgatom a nagyanyja ápolásáról kiül az arcomra hogy tudom miről beszél. Néha Henryre ha nagyon durván rájött a roham, bizony én mostam ki a nadrágját, meg én fürdettem meg, mert az izmai nem engedelmeskedtek. Mondjuk én nem fejtem ezt ki, elvégre ez Henryre nézve nem lenne szép tőlem, de éreztetem Josh-sal pontosan tudom milyen csinálni és hogy mennyire frusztráló a tudat, hogy nélküled nem bírta volna megtenni.
-Teljesen ráérsz. - Mondom komolyan, még ha valószínű én sokkal több fajta-féle dolgot csináltam vagy próbáltam mint ő. És az most mindegy hogy idősebb vagyok, mert akkor hagytam abba szinte mindent mikor ennyi idős voltam mint ő.
-Hát... őszinte leszek... nem hiszem azt kapnád amit keresel. De ha ez nem zavar, főként hogy esetleg úgy kezelnek mint... a szomszédot esetleg, akkor szerintem nem vesztes semmit. De ha fájna ne keserítsd a szívedet. Félek jobban fájna a találkozó, mint amennyit nyernél vele. - Őszintén szólva ha eddig nem érdekelte őket, de még a saját szüleik sem, nem hiszem hogy visszakapná a családi képet általuk. De hátha mégis, lehet esélyt kéne adnia a dolognak. Én nem tudom, teljesen más az én családi rálátásom a dolgokra.
Rossz látni hogy ennyire megviseli a dolog. Eddig is próbáltam feldobni a napjait hálából hogy veszi a poénokat, de ezután még jobban igyekszem majd.
Nem mondom ki, fáj a szó, csak bólogatok neki finoman, hogy igen, epilepsziás. Sóhajtok is.
-De nem vele született, szóval remélhetőleg el fog múlni. Nem értek hozzá. - Mondom csendesen. Annyi éve már, de még néha így is begörcsölnek az izmai... Vagy mi történik pontosan... Ahh, milyen báty vagyok, ezt se tudom...
Elmosolyodom, lefogadom nincs bejárónője.
-Tudtam én hogy nem miattam borotválkoztál le. Itthon végre nő lehetsz mi? Ezért ilyen hosszú a hajad is? - Cukkolom, de csak mosolygok, nem tudok hirtelen átállni, de már azért könnyedebb a hangulat, ami jó.
-Nah... láthatsz pápaszemmel is... érzem hogy elfáradt a szemem. - Ez nem igaz, csak Henry kapcsán ha belegondolok bizonyos dolgokba, vagy beszélek róluk kissé bekönnyesedem. De azon kívül hogy jobban csillog a szemem, sok nem látszik szerencsére. Odahajolok a táskámhoz és kiveszem a lencse tokját, az ujjaim kissé megmosom a folyadékban és kiveszem a lencséket a szememből két könnyed mozdulattal. Ahh, homály. Elrakom a tokot és kiveszem a szemüvegem, hogy az orromra tegyem, jó vastag fekete keretes kommersz szemüveg, ami szögletes formájú. Ezzel már lehet kinézek huszonötnek is.
-Amúgy... itt alszom? - Kérdezem meg megpaskolva a kanapét, mert kezdek elálmosodni és nem akarok bealudni ruhástól. Jó, ennyire nem vagyok fáradt, de ha jobban elálmosodom, akkor lusta leszek megmozdulni.

Nem magamat akarom sajnáltatni, amikor a nagyi ápolásába beavatom. De úgy tűnik, mintha mágnes lenne benne, és bennem a szavak, mint vasszögek... Egyszerűen csak kicsúsznak, és értő fülekre találnak. Sebastian érti, hogy miről beszélek, ha nincs is kimondva, és úgy bólint rá néma közléseimre, hogy tudom, pontosan érti, miről beszélek.
- Kedves, hogy ezt mondod, komolyan- mosolyodom el, amikor azt mondja, mindenre ráérek. Ha tudná, mit mondott, talán meggondolná, de nem baj. Lehet, hogy lemaradtam néhány dologról, amit a tinik csinálnak, de semmi olyasmiről, amit ne csinálhatnék ezután. Mi van korhoz kötve?
Megosztom vele azt az elgondolásomat is, hogy netán megkeresem a szüleim, de amit mond, lelomboz. Persze, én sem számítok nagy összeborulásra, főleg nem anyám részéről, ő még arra sem volt képes, hogy hazatolja a képét a hosszú évek alatt; abban sem vagyok biztos, hogy a szülei halálhíre meghatotta. Nem jött el a temetésre sem, táviratot sem küldött. Apámról semmit nem tudok, talán idősebb néhány évvel anyámnál, de mivel anyám sosem vitte haza, nagyiék nem tudtak mondani róla semmit. Ők is csak találgattak, azt hiszem. Anyám sosem mondta el, ki az apám.
- Szerintem nincsenek együtt. Ez eddig nekem eszembe sem jutott- De miért is lehetetlen? Mert sokáig azt hittem, a nagyiék a szüleim. Az anyám még kiskoromban szívódott fel, nem is emlékszem rá. Vagy alig... Van egy emlékem, de nagyon halvány. És nem biztos, hogy anyámról szól. Lehetett egy szomszéd, vagy valami más rokon? Ne tudom... Egyenlőre ejtem a családom felkutatását, határozom el.
Henryről kezd beszélni. Magától. Talán cserébe a megnyílásomért. Az ő testvére bizonyos szempontból olyan szerepet töltött be az életében, mint nekem a nagyszüleim. Sok minden értelmet nyer, ahogy egymásra nézünk és beszélgetünk. Néha csak bólint, néha csak bólintok. Értjük egymást. Szívesen ölelném meg most a vállát, de csak addig merészkedem, hogy az alkarjára teszem a kezem, ott szorítom meg finoman, és már el is veszem a kezem...
- Gyógyszert kell szednie élete végéig. Rendszeresen, nem hagyhatja ki...- mondom ki, szinte helyette. Látom, hogy nehéz arról beszélnie, hogy az öccse beteg. Én is csak azért tudok valamennyit a betegségről, mert iskolai pajtásomat érintette a dolog. Úgy hiszem, nincs különbség a kezelésben, csak a terápiás adagot kell belőni.
A nehéz téma kitárgyalás közelebb hoz bennünket egymáshoz, felajánlja, menjek át hozzá, és én felajánlom, jöjjön ő is, bármikor, de ezt már elviccelem. Muszáj lenne nevetni, mielőtt elbőgném magam. Nem tud becsapni, ő is elérzékenyült! A hajamat hozza fel, én meg nevetve csóválom a fejem.
- Ez? Ez nem hosszú... Volt már ennél sokkal hosszabb is. Eddig ért- mutatok a mellkasomra. Egy rocksztárt játszottam otthon, a gimiben.
Hiába minden törekvésem, hogy ismét nevetősebbre csiszoljam a hangulatot, már nem megy olyan jól. Sebastian arra panaszkodik, hogy elfáradt a szeme, és előveszi a szemüvegét. Nagyon "szexi" darab.
- Wow, ezt miért titkoltad eddig? - csodálkozom rá, és próbálom visszafojtani a rötyögésem. Nagyon tudálékos feje lett tőle, az már fix. Na, most nem tagadhatja le, hogy irodalmár. Forradalmár. Izé...
- Elálmosodtál? - kapok észbe, kissé eltelt az idő, majdnem hajnalodik, én meg rossz házigazda vagyok, nem készültem előre.
- Adok törölközőt, menj el tusolni, ha szeretnél, addig megágyazok nekünk.. izé, neked- szándékosan tévesztem el, hogy teszteljem, mennyire fáradt. Nekem mindegy, hol alszik. Aludtam már a kanapén, de nem valami kényelmes jószág, le kéne cserélni. A hálóban lévő ágy viszont hatalmas és kényelmes. gyerekkorom óta ilyen nagy ágyra vágytam. Ha jól emlékszem, 3x3 méteres. Ha egyszer nagy családom lesz, mindannyian egy ágyban alhatunk. (Ez egy gyermekkori álmom) Ha viszont csak ketten alszunk benne, könnyedén kikerülhetjük egymást.
- Komolyan, alhatsz velem egy szobában, egy ágyban... Csak nézd meg, mekkora az ágy, mielőtt nemet mondanál!- mondom neki, és bemegyek a hálóba, felkapcsolva ott a villanyt, hogy törölközőket vegyek elő és ágyneműt.

-Ez az igazság. - Mosolyodom el, hát tényleg így van. A tapasztalás szerintem nem kor függő. Bár tény, van amit jobb előbb tapasztalni mint később, és fordítva, de sebaj.
-Bocs... - Hát lehet nem vagyok valami jó tanácsadó, de nagyon ritka szerintem hogy pozitív visszajelzést kapjon az ember, ha belegondolunk. Josh pedig szerintem nehezen viselné a visszautasítást, nem szeretném ha maga alatt lenne.
Hozzám ér mikor Henryről beszélek, azt hiszem érzi hogy nekem ez elég fájó pont, de valahogy megnyugtat a gesztus. Kissé el is mosolyodom, bár amit mond hamar lehervasztja ezt. Tudom... nehezen dolgozom fel, csak bólintok párat. Henry nagyon nem ezt érdemelte... Magam hibáztatom, de nem mondom ki, Henrynek sem szoktam.
Hát igen, nehéz téma, de próbál viccelődi aztán mikor váltunk, piszkálom a hajával.
-Hú... Nekem ennél sosem volt hosszabb... - Mutatok a sajátomra, néha erre is azt mondom hosszú, annyi hajjal már mit kezdenék? Durva.
-Mert tudtam ha meglátsz benne nem mész át aludni a saját ágyadba. - Mondom félszeg vigyorral. Nem áll rosszul a szemüveg sem, de a kontaktlencse sokkal kényelmesebb.
-Kicsit. - Vallom be, mert hát filmet is néztünk, beszélgettünk... elég késő van.
Aztán csak mosolygok.
-Jól van... kösz. Tudom hogy mellém bújsz majd, csak arra vártál lefürödjek. - Kuncogok, majd ha felálltam gombolkozom is ki, indulok, bár a következő szavára megfordulok felé és elmosolyodom. Követem, most nem tudom hogy francia ágya van, vagy valami kisebb, ami összebújást igényel, de nem. Francia, szóval csak kuncogok.
-Nekem is nagy ágyam van, bár nem ekkora... - Lehetséges az övé nagyobb? Durva... - Nekem mindegy, ahova megágyazol oda fekszem Josh. De mondom, ha veled alszom és közel jössz este, ne lepődj meg ha átkarollak. Komolyan! - Nevetek, ez most nem vicc akar lenni, de elképzelem és vicces. Ha ad törölközőt és elmondja mit merre találok akkor el is megyek fürdeni. Nem szeretek másoknál fürdeni, aludni, de próbálom túllépni ezen. Phoenixnél is ment a dolog, pedig ott még csak nem is akartam, itt legalább számoltam azzal, hogy megeshet. Le is tusolok, gyors vagyok, nem áll szándékomban áztatni magam, majd csak az alsót veszem vissza. Hah... kellett volna hoznom váltást. Na mindegy, kibírom. A törölközőt precízen félbe felterítem a zuhanyzóra, vagy ha kád van, oda ahol tudom, hogy megszáradjon és megkeresem hova ágyazott meg. Ha a kanapéra lepakolom a ruhám és elfekszem, de ha magához, akkor lepakolom a ruhám és a hálója ajtófélfájának döntve a csípőm keresztezem a lábaim magam előtt, kicsit letolom a szemüveget az orromról és vigyorogva nézek rá.
-Tudtam hogy erre ment ki az egész... - Vigyorgok rá de csak hülyülök. Elvégre lemostam a maradék kenőcsöt, ugyebár. Ha a kanapéra ágyazott és mellém ül vagy odajön, akkor is ezt mondom mondjuk, nem tudom kihagyni.
Nekem tényleg mindegy hova ágyaz meg, hamar el fogok aludni, érzem.

Bár a gyerekkorom nem nevezhető átlagosnak, és gyakran a szemembe vágták, milyen "fura" vagyok, azt kell mondjam, boldog gyermekkorom volt, amíg a nagyszüleim éltek. Bár nem úgy szórakoztam, mint a többi tini, és sokkal többet segítettem otthon, ez nekem természetesnek tűnt, hiszen így neveltek. Az volt inkább a furcsa, hogy a többiek nem teszik ugyanezt. És igaz, hogy voltak bizonyos igényeim (ezen minden kamasz átesik), megtanultam segíteni magamon. Hogy úgy mondjam, mindig kéznél voltam, és semmiféle veszélyt nem hordott magában a dolog.
- Semmi baj, nem te tehetsz róla. Én sem gondolom, hogy a nyakamba vetnék magukat az örömtől, hogy újra látnak- félre húzom a szám, elvégre van ilyen. Mit is mondhatnék? Nem igaz, hogy a téma közömbös lenne számomra, de érzelmileg nem tud kibillenteni, hiszen nem kötődöm hozzájuk. Nincsenek olyan emlékeim, amibe biztosan kapaszkodhatnék. Lehet, hogy így a jobb nekem, és így a jobb nekik is. Mindenki éli a saját világát...
Aztán ő kezd beszélni, Henryről. Együttérzésem érintésben fejeződik ki. Vannak helyzetek, amikor nem sokat ér a szó. Mintha minden elcsépelt lenne, üres frázis, felesleges szájtépés. Egy olyan betegséggel együtt élni pedig, ami egy életre szól, nagy felelősség. Nem azt mondom, hogy a betegségtudatot kell elmélyíteni, de ha akarjuk, ha nem, bizonyos korlátok közé szorítja az egyént. A legegyszerűbb példa, hogy gyógyszert kell szedni.
Hogy oldódjon a hangulat, kicsit megint hülyéskedünk. Sebastian a hajamat "kezdi ki", és amikor elmondom neki, volt már sokkal hosszabb is, láthatóan meglepődik. Azt hiszem, szerencsés alkat vagyok, elég gyorsan nő a hajam (és a körmöm), így nem okoz(na) gondot megnöveszteni egy-egy szerep kedvéért. A paróka nem túl kényelmes (ahogy az ma is kiderült).
Sebastiant aztán a szemüvegével kezdem húzni. Igazán érdekes egy darab. Szokatlan, hogy olyan kerete van, mint amilyet még a nagyszüleim viseltek. Manapság inkább a vékony, színes kereteket szokták előnyben részesíteni, vagy az olyan szemüvegeket, aminek nincs is kerete. Bár azt hiszem, azt csak bizonyos dioptria alatt tudják megoldani. A humorra humorral válaszol, és ez most kifejezetten jó.
- Á, szóval azt szeretnéd...- bólogatok értő módon, és megint nevetgélek.
És ha már szóba hozta az ágyat, az alvást, veszem a lapot, és felajánlom neki, hogy menjen el fürdeni, amíg megágyazok. Igazán már nem is tartanám lehetetlennek, hogy egy ágyban aludjak vele. A hálószobai ágyam úgyis hatalmas ( a szó minden értelmében) és egyáltalán nem félek attól, hogy egymásra másznánk az éjszaka folyamán, akármennyit is beszélünk róla. Az egész kezd inkább ahhoz hasonlítani, amikor - még az általánosban- elmentünk sátortáborba, és együtt aludtunk a fiúkkal. Jó poén volt, sztoriztunk, ijesztgettük egymást, és telefingtuk a sátrat, mert tíz évesen az jó poénnak tűnt.
Megmutatom neki az ágyat, de nem válaszol határozottan, én meg már eldöntöttem a dolgot. Csak még ő nem tudja... Veszek elő neki törölközőt, és ha igényt tart rá, valami pólót is adok neki az alváshoz. Aztán, amíg elmegy tusolni, én megágyazok, friss ágyneműt húzva fel az ágyra. Teszek ki nagy és kispárnát is, fogalmam sincs, Sebastian milyennel szokott aludni, így majd kedvére válogathat, (és lesz mit karolgatnia, adott esetben). Míg elvan a fürdőben, jókat vigyorgok magamban, ahogy eszembe jutnak az este bizonyos részletei. Johanna, például. Jézus, őrültek vagyunk, mindketten... De olyan jó ez a tudat! Nem érzem magam egyedül.
Amikor visszaér, és az ajtófélfának dőlve "beszól", egészen bátran lépek oda hozzá.
- Belőled merítek bátorságot- kacsintok rá, aztán az ágyra pillantok- Tedd magad kényelembe. Hamarosan én is jövök...-Már csak az éjjeliszekrényen álló kislámpák égnek. Mindkettőt felgyújtottam, a nagyot meg lekapcsoltam, nem kell ide olyan sok fény. Különben is aludni akarunk.
Kimegyek a nappaliba, összeszedem a csetreseket, és kiviszek mindent a konyhába (gondosan elpakolok mindent, bár a pattogatott kukorica maradékát egyenesen a kukába dobom, ennek holnapra már pocsék íze lenne), aztán elmosogatom azt a néhány edényt, amit összekoszoltunk, és én is bemegyek a fürdőbe, hogy megmossam a fogam (és a fenekem). Hosszasan készültem elő, (Johanna miatt), és nem veszek teljes zuhanyfürdőt, de a mama mindig arra tanított, mielőtt lefeküdnék két dolgot feltétlenül mossak meg alaposan. Hiába, belém van nevelve, szokás... El sem tudnék aludni ezek nélkül.
Csak amikor már törlöm magam szárazra, jut eszembe, hogy nem hoztam ki magammal a cuccomat. Az ágyneművel együtt a korábbi pizsim is ledobtam a szennyesbe, és újat nem vettem ki a szekrényből. Vakon is megtalálom a cuccaimat, ha netán Sebastian lekapcsolta volna a villanyt, nem fogom eltéveszteni. Mezítlábasan, egy szál törölközőben megyek be a hálóba.

-Tudom. Csak nem akarom hogy csalódj. - Mondom feszengve kissé, mert ebben a témában nem releváns én mit hiszek vagy gondolok.
-Most jöttél rá? - Mondom aztán már sokkal később, mikor az alvásról kezdünk beszélgetni. Persze vigyorgok, majd elmegyek fürdeni. Jól esik a víz, pont kellemesen frissít fel és jó lesz ezután lefeküdni, még ha nem is a saját ágyamba tartok.
Pólót nem kértem, utálok pólóban aludni, ezt közlöm is bocsánatkérő mosollyal, van ilyen. Más a zoknitól kap ideggörcsöt (megértem, azért sem rajongok) én ezt nem szeretem.
Kicsit tetszelegve szólítom meg a hálóban, ahogy elnézem együtt alszunk. Már meg sem lepődöm, de igazából nem frusztrál a tudat. Fura ezt mondanom, de vagyunk ennyire jóban. Alig ismerem és mégis... mintha már legalább tíz hosszú esztendeje ismerném, vagy több.
-Belőlem? Kellek én a hülyeséghez? - Vigyorgok rá, majd ellököm magam hogy beljebb sétáljak.
-Romantikus... - Vigyorgok a fényekre, meg a szépen megvetett ágyra, de bólintok és ha mondja melyik oldal az enyém oda be is fekszem. Óh, fáradt voltam, jól esik a derekamnak és az oldalamnak hogy elfeküdhetek.
Kicsit soká van el számomra, de csak mert elkényelmesedtem. A kispárnát kiveszem a fejem alól és közénk rakom, van hely. Féloldalt betakarom magam, de már félig fekszem is, ölelem a takarót, jól esik. Aztán bejön egy szál törülközőben, de csak elmosolyodom. Alap esetben teljesen hidegen hagyna, de így vicces.
-Elforduljak vagy szeretnéd hogy nézzem? - Kuncogok, csak heccelem.
-Nem tudom mikor kelsz, ha alszom ébressz fel nyugodtan. Nem szoktam sokáig aludni, de a gyógyszer néha kiüt. - Tegnap is tízkor keltem fel, teljesen ledöbbentem, pedig tizenegykor már aludtam.
-Akkor a holnap áll tényleg? Mert akkor megint csak ilyenkor tudok jönni. Nem gond? - Kérdezem félálomban, hogy tisztázzam a holnapot is.
A szemöveget az éjjeliszekrényre teszem ha nem ellenkezik, gondolom már nem kell látnom semmi fontosat.
Ha befekszik az ágyba rájövök le kéne oltanom a villanyt, szóval megteszem és a bal oldalamra fordulok, mert az az ép és kucorgok kicsit: felhúzom a lábam és karolom a takarót, egyik lábammal a takaró felett, mert melegem van.
-Jó éjt... - Motyogom, nem is kell öt perc és egyenletesen szuszogok.

Kellemesen telik az este. Eszünk, bohóckodunk, beszélünk komoly dolgokról is, filmet is nézünk...
Eldönti, hogy nálam alszik, én meg azt (nem sokkal később), hogy az ágyamban. Nincsenek terveim, ferde hajlamaim, és ha észrevenném, hogy ellenérzése van a dologgal kapcsolatban, nem is ajánlanám fel, de ... Úgy érzem, ennek így kell lennie. Mintha ezeréves barátok lennénk, kiéhezve egymás társaságára. És bár félő, hogy az éjszakai beszélgetésből semmi sem lesz, mégis jobb szeretném, ha ott lenne a közelemben. Még akkor is, ha nem ölel át.
Továbbra is húzzuk egymást, már meg sem lepődöm, úgy hozzátartozik ez a beszélgetésünkhöz, mint a levegővétel. Míg ő kényelembe teszi magát, addig én rendet teszek a nappaliban (aztán a konyhában). A fürdőben már nincs sok dolgom, pár perc alatt végzek, összességében mégis viszonylag sok idő töltök tőle távol. A nagy helyzet viszont az, hogy felkészületlenül jöttem ki a fürdőbe (nem jutott eszembe, hogy zavarban kéne lennem, amikor bevonulok lefeküdni, megszoktam már, hogy egyedül élek), és a törölközőmet csavarom a derekamra, hogy mégse Ádám kosztümben villanjak fel előtte. Naná, hogy beszól, meg sem lepődök.
- Meglesheted a csupasz hátsómat, aztán az egészet letagadhatod... - tényleg nem érdekel, néz-e, vagy sem.- A Ragyogás után úgysem miattam fogsz rosszakat álmodni- teszem hozzá, aztán hátat fordítok neki, és úgy veszem fel a boxerem, hogy amíg lehet, rajtam van a törölköző. Csak remélem, hogy becsukta a szemét, így nem látta meg, hogy én sem vagyok olyan bevállalós, mint állítom... Belebújok egy pólóba is (ahogy máskor szoktam), aztán kiviszem a türcsimet a fürdőbe és kiterítem.
- Aludj nyugodtan, holnap én szabadnapos vagyok...- válaszolom neki a kelésre vonatkozóan. Azt hittem, mondtam neki. Azért annak biztos nem örülne, ha 3-kor verném ki az ágyból, tekintve, hogy addig... alig aludhatna, max egy órát. Nagyon elszaladt az idő, ilyenkor már én is aludni szoktam, de nem bánom, hogy borult a ritmusom. Amúgy is rugalmas természetű vagyok, túl fogom élni, ha egyszer-kétszer nem alszom ki magam.
- Persze, áll a holnap ... azaz a ma este is- mosolyodom el, ahogy fészkelődöm. - Fogkeféd van, hozhatsz néhány váltás ruhát, és bármikor itt alhatsz, amikor kedved tarja...
Persze, éljük túl a ma éjszakát. Lehet, hogy rettenetesen horkol. Vagy én fogok galambokat eregetni, elvégre sok sört ittunk, és az gázosít. Mi van, ha nem bírja a szagomat? Ja, marad még a kanapé... Na, majd meglátjuk.
- Jó éjt...- mormogom én is, utolsó pillantást vetve a barátomra. Lehet, tényleg kellett volna neki az a plüssmaci, mert most a takarót ölelgeti magához.
A hátamra fekszem, enyhén szétvetem a lábaim, és a plafonra vetülő árnyjátékot figyelem. Fura mód, nem vagyok álmos. Szívesen beszélgetnék Sebastiannal, de amikor észreveszem, hogy alszik, egy másik személyre kezdek gondolni. Az ábrándozásból úgy kúszom át az álomvilágba, hogy észre sem veszem...

-Dehogy tagadom, mindjárt megmondom esetem-e a segged, ha igen, ne fordíts hátat ezután! - Kacagok, csak hülyülök. Amúgy nem a fenekét szemlélem meg, inkább a hátát, jobb híján, hogy az arcát nem látom. De aztán fészkelődöm is, láttam már meztelen férfit, nem hoz lázba. Mert ha nő lenne, még az mondanám hujjuj, de így semmi. Bizonyára szomorúan konstatálná, tekintve mennyire jó Johanna volt.
-Attól se fogok. Max rájövünk, lejárt alapanyagokat használtál fel a szendvicshez. - Kuncogok.
Aztán csak mosolygok hogy itt ügyködik a törölközővel, de elfojtom a kuncogásom. Mintha bármi újat láthatnék.
-Éljen, ez jó hír. - Tényleg jó, bűntudatom lenne hogy fenn maradt.
-Hú... ez már félig ideköltözés, egy csaj nem ajánlotta fel eddig, te meg második találkozásra... - Mondom mosolyogva a párnába, de a vicc hogy ez igaz. Azaz nem vicces, de nekem mégis. - Jól van, megfontolom... - Azért lehet nekem erős lenne. Bár lehet nem. Fogalmam sincs, álmos vagyok, így nehéz gondolkodni ilyen számomra komoly dolgokon.
Úgy alszom aztán mint akit fejbe vertek, de szerencsére nem rajta csüngve ébredek, de nem alszom sokkal tovább, nyolc fele már nyílik a szemem. Persze hiába nézek rá csipától tarkítva hogy ébren van-e, nem látom. Akkor látnám ha közvetlen mellettem feküdne, szóval magamra kanyarítom a szemüveget.
Ha még alszik óvatosan mászom ki és teszem rendbe magam a fürdőben, majd garázdálkodom a konyhájában. Akarok kávét főzni neki, meg magamnak akár, bár én teázni szoktam. De annyira nem akarom a konyhát feltúrni...
Ha meg fenn van akkor megkérdem hogy aludt és nyújtózom egy nagyot, érzem hogy ropog a hátam.

Annak ellenére, hogy azt mondja, meg fogja nézni a seggem, hátat fordítok neki. Inkább azt nézze, mint a... , még a gondolatba is belesülök, hát miféle színészpalánta vagyok? Szégyenlősen a derekamon hagyom a törölközőt és úgy veszem fel a gatyám, aztán belebújok a pólómba is.
- Könnyű mindent a kisebbre kenni- nyafogom vigyorogva. Még hogy lejárt alapanyag! Kap majd olyan vendéglátást, hogy attól kódul! Eheti a kukából a pattogatott kukoricát, például.
Megnyugtatom, hogy aludhat, ameddig kedve van, nem fog zavarni, mert nem kell korán kelnem. Ha nem lennék szabadnapos, éppen akkor sem jönnék zavarba. Általában gyorsabban hazaérek, mint ahogy a legtöbb ember felkel... Szóval, nem gáz.
Korábban már említette, hogy nézzünk meg valami filmet (sajna, a címét már el is felejtettem), és amikor újra felhozza, megerősítem, átjöhet akár holnap is (jobban mondva ma), és bármikor... Mintha beszéltünk már volna erről, nem tudom. Talán ő is csak fáradt, vagy biztos akar lenni a dolgában.
- Ez csak kényelmi kérdés, Sebastian- tudom, hogy hülyül, de nem szeretném, ha félre értené. Egyenlőre nem akarok együtt élni vele- Ha gyakoriak lesznek az éjszakába nyúló filmezések, ráadásul minden alkalommal hozol valami piát, gyakori éjszakai vendég leszel nálam. Nem árt, ha fel vagy készülve. Hátha egyszer tényleg befosunk, kaja, pia vagy egy film végett. Hát... Na, jobb felkészülni, csak azt mondom.
Fogalmam sincs, milyen lenne valaki mással együtt élni ebben a lakásban. Nem valószínű, hogy Sebastian otthagyná a gyönyörű lakását emiatt a szerény ház miatt, és meg sem fordult a fejemben, hogy ideköltöztessem. De az ellen nincs kifogásom, sőt, szorgalmazom, hogy időnként együtt vágjunk neki a napnak egy-egy görbe este után.
Mielőtt elköszönne, azt ígéri, megfontolja a dolgot. Hát jó, bár nem értem, mit kell ezen annyit agyalni. Mert miről is van szó? Egy gatyáról, ahogy elnézem. Nem kell neki más az alváshoz. Fogkefe meg mindig van a fürdőben. Majd az egyiket kisajátítja. Ja, az már megvolt...
Hosszú hetek óta korán kelek, így hiába aludtam keveset, viszonylag korán ébredek fel, és hirtelen azt sem tudom, hol vagyok. Ellenőrzöm az órám, és aztán megnyugtatom magam: nem kések el, mert ma nem kell bemennem. Mondjuk, Zin azt mondta, nem feltétlenül kell hajnalban kivinnem az újságokat, de mamáékról tudom, ők is szerették, ha már a reggeli kávé közben olvashatták a híreket.
Sóhajtva teszem vissza a párnára a fejem, hátha el tudok még aludni, de nem igazán megy. Oldalra fordulok, és Sebastiannal találom magam szembe, aki a közénk tett kispárnán dobta át a kezét. A lába a takaró fölött, jobban mondva a takaró a lábai között... Elmosolyodom. Tiszta lökött ez a fazon. Tényleg vennem kell neki egy hatalmas állatot, amit ágyba vihet. Vagy egy guminőt. Az legalább többfunkciós...
Előszedem az egyik szövegkönyvet, amit meg kellene tanulnom, és belemélyedek. Csak akkor teszem félre, amikor Sebastian fészkelődni kezd. Látom, hogy felém néz, de alig lát ki a szemén. Felteszi a szemüvegét,
nyújtózkodik, köszönt.
- Édes voltál éjszaka, köszönöm...- kezdem el cukkolni. - Jó reggelt puszi, tea, kávé?
Kuncogok magamban, vajon mennyire van ébren, veszi-e az adást, vagy elgondolkodik, tényleg történt-e valami kettőnk között az éjszaka. Most még nagyon álmos, könnyű megvezetni...

-Persze hogy könnyebb, de hát azért ez a film nem olyan ijesztő. - Kuncogok, nekem nem az. De nem is tudom milyen film ijesztő nekem...
Aztán mikor már aludnánk felveti hogy hozzak ide pár cuccot. De elég meggyőzően érvel, vagy csak így félálomban tűnik annak, nem is tudom.
-Hát na jól van. Végül is... - Motyogom, akkor majd hozok pár dolgot. - De akkor te is hozz hozzám... vagy mi. - Nem tudom csak nála bulizunk-e ezentúl, de gondolom nem, szóval akkor már.
Hamar elalszom, de hát reggel láthatja tényleg nem füllentettem, én elég bújósan alszom, kérdezzem meg bármilyen csajt. Vagy akár az öcsém. Reggel nem kelek fel hogy szözmötöl mellettem, csak mikor magamtól is felkelnék.
Igaz nem látom mit csinál, látszik a fejemen, hogy homály az egész srác, de miután fenn van a szemüveg látom hogy olvas. Értelmet nyer a nagy fehér paca.
-Igen? Dallamosan suttogtam a neved vagy mi? - Mert ha átkaroltam volna nem vakar le magáról, az sicher. Ha meg más is történt volna nem lenne rajtam alsó. Éberebb vagyok mint amilyennek tűnök, haha. Na meg tapasztalat, hát voltak durva estéim is. - Ó, ebben a sorrendben jöhet, kössz! - Nevetek. - Egy teát elfogadok. - Mondom már aztán kevésbé viccelődve, bár ha ad egyet reggeli puszit tuti elröhögöm magam.
-Ahh... - nyújtózom megint, ettől ébredek fel igazából, legalábbis a testem. - Hú, kemény nap lesz a mai, elkérem a haveromtól a filmet. Szerintem nagyot növök a szemében hogy megnézem megint, komolyan! - Mondom miután végig gondoltam mit kell csinálnom ma. - Nem tudod mire vállalkoztál! Amúgy te szereted a Star Warst? - Én igencsak, de lehet ő nem annyira, ami nem jó, mert akkor nem annyira vicces. Csak szimplán sz.r. Akkor átgondolom a dolgot, bár szeretné, sőt, imádná!
Közben felülök, kócos is vagyok, de az ujjaimmal belefésülök párat és olyan mint szokott. A hullámos haj egyetlen előnye kb.
-Amúgy nehéz volt elnyomnod Johannát? Biztos szívesen kihasználta volna hogy aludtam... - Vigyorgok, de csak szórakozok. Tudom hogy Josh csak hülyeségből kéjelgett.

- Bakker, mikor először láttam, nem mertem leoltani a villanyt éjszaka...- Még hogy nem ijesztő? Az a hulla a kádban eléggé az volt. Vagy végignézni (és végigélni), ahogy Jack szépen becsavarodik... Bár tényleg..., most nem tűnt annyira ijesztőnek. Lehet, mert már nem vagyok gyerek, vagy mert nem voltam egyedül...
Megbeszéljük, hogy másnap este újra filmezünk (és piálunk), és mivel későn jön, számítok rá, hogy itt fog (megint) aludni. Praktikusan nézve nem ártana, ha lenne némi váltás ruhája (legalább egy tiszta alsó). ogy mi miatt kell cserélni, az most mellékes.
- Tudtam én, hogy okos ember vagy- bólogatok vigyorogva. Nem kell ezt túlragozni. Ő hozzám, én hozzá viszek néhány holmit, és soha nem leszünk zavarban... Amúgy veszem a rejtett meghívást, és ezen megint elmosolyodom. Csak nem akarta kimondani, vagy nehezére esett volna: te is alhatsz nálam? Eszembe jut az első este, amit együtt töltöttünk, már akkor felvetődött a pizsamaparti lehetősége, de akkor még nagyon úgy tűnt, csak viccel. És most lám, itt vagyunk... (Bár nem pizsamában. Vagy nem teljesen abban.)
Reggel korábban ébredek, mint ő, és amíg fel nem ébred, egy szövegkönyvvel foglalom le magam. És csak azért, hogy ez a nap is jól induljon, rögtön az első mondatommal húzni kezdem az agyát. Rögtön kiderül, vigyáznom kell vele, mert az agya gyorsabban működik, mint gondoltam. Rögtön kapcsol, és már szívózunk is.
- Hacsak a nevem suttogtad volna.... De elárultad a bankszámla számodat is...
Már jól indul a napom, és amikor Sebastian azt mondja, mindent kér, közel állok hozzá, hogy tényleg adjak neki egy cuppanósat. Mégsem adok neki, inkább mennék a konyhába teát főzni, de Sebastian barátomnak még mondandója van...
- Téged szeretlek, Seby- mondom Johanna hangján, aztán Joshuaként hozzáteszem- Moziban tetszett, tévében nem... - Kezdem kapisgálni, hogy az általa említett filmnek köze van a Star Wars-hoz. Valami buggyant paródia lehet? Nem baj, szeretek nevetni. Hajaj!
Még egyszer vissza kell fordulnom a szoba ajtajából. Sebastian épp a hajába túr bele.
- Éjjel aludtam. De ha kívánod, csak egy szavadba kerül, és máris itt terem Johanna...- kacsintok rá, aztán nevetgélve ott hagyom, hogy megcsináljam azt a teát. (Csak egy rövid kitérőt teszek a mosdóba.)
Megfordul a fejemben, hogy majd tálcán beviszem neki a reggelit, de aztán elvetem az ötletet. Tényleg azt hihetné, akarok tőle valamit, pedig nem. Vagy igen, de nem úgy! Míg a víz forr, előkészülök a teázáshoz, készítek néhány pirítóst, és teszek ki vajat, lekvárt...
Nem tudom, Sebastiannak mennyi idő kell, hogy teljesen magához térjen. Ha dolgozni kell mennem, azonnal kipattanok az ágyból, ahogy az ébresztőm megszólal, ha viszont szabadnapos vagyok, hajlamos vagyok lustálkodni még egy kicsit. Szóval, ha kijön a konyhába, hellyel kínálom, ha nem jelenne meg, míg a tea elkészül, bemegyek érte a szobába.
- Elkészült a tea...- A reggeliről nem szólok, majd látja, ha kijön.

-Tényleg? Én csak túlzottan elfilozofáltam rajta... - Lepődöm meg, hát nem is ijesztő, miket beszél. Csak amolyan hangulatos.
-Nem is volt kérdés... bár hülye is vagyok, imádom a paradoxont... - Ásítok, de mosolygok.
-Ó tényleg? Nagyon nem akartál akkor kötélnek állni egy kis szexre, ejnye... legalább csókot adtál? - Hülyülök.
-Gyáva. - Röhögök, hogy látom hajol de nem vállalja be. De mutatom a kezemmel, hogy nem kérek, ne adjon.
-Ó, tied vagyok! - Teszem a mellkasomra a kezem, hogy hallom "Johannát".
-Hát... ez moziban olyan lenne, hogy soha többé nem fizetnél filmért. Szóval segáz! - Kuncogok, ha tetszett neki akkor nem gond.
-Áh, ha már te vagy itt te is megteszed! - Vigyorgok rá kajánul, majd én is kikászálódom és megvetem az ágyakat, azaz szépen elrendezem, mert akkor este megint maradok. Kétszer idegenbe aludni és még meg is egyezik a személy... Josh megront.
Aztán én is kimegyek, felkapom a ruháim és meglátogatom a mosdót mosakodni meg fogat mosni. Egészen kulturáltan jövök ki, a szemüveget is kontaktlencsére cseréltem.
Tíz perc alatt rendbe szedem magam, majd otthon megborotválkozom és hasonlók, most nem pepecselek magammal. hogy kelljen az a húsz perc.
Kinn már megterített, milyen figyelmes. Komolyan micsoda házigazdákat fogok ki, meglepő. De persze pozitívan.
-Kössz. Látom serény vagy te is. - Kuncogok. Hah, pirítós, meg sem szólalok. Inkább mosolyogva leülök, ha már hellyel kínál. - És még engem titulálsz konyhatündérnek... - Vigyorgok rá, megvárom míg leül, nem nyúlok semmihez.
-Ne segítsek? - Hasznosabbnak érezném magam, de tisztában vagyok vele, hogy nem sok mindent lehet tenni már.
-Egyébként ilyen napilapokat hordasz ki? - Csak mert hétköznap van, de itthon van. Persze lehetnek ketten is, nem lepődnék meg.