-Cöh... - Mondanám hogy várhatja, de nem vagyok szent, inkább vagyok ördögfióka mint szárnyas angyalka.
-Tisztában vagyok vele, betartom. - Mondom neki, kiérezheti, hogy nem veszem félvállról, komolyan veszem.
-Jól van. Bár nem tudom észrevennék e, elég szellős a lakás. - Hát... lehet senkinek nem tűnne fel hogy eltűntem. Na jó, a főnökeim tuti kiakadnának.
-Persze. - Nálam is van, nem is egy hanem egy doboznyi, de hát nem hitte volna hogy Phoenix-szel ilyen is szóba jön. Valahogy olyan... érdekes.
-Jól van. - Bólintok. Aztán hallgatom, kioktat, csúnyán, de megérdemlem, ha dacos is vagyok, most titkolom és elnyomom.
-Nem, engem valóban nem. - Kivéve Henry, de ő nincs itt. - De kétlem hogy rám pazarolnák a drága drogot. - Vonok vállat.
Aztán szemet forgatok.
-Mert lettem volna angol úriember? Nehéz kihozni a sodromból, de ha megtörténik nem tudok higgadtan gondolkodni. Kész, ez van, akkor túl vakmerő leszek és szabad szájú. - Ismerem saját hibáim, ezért is kerülöm az ilyen helyzeteket. Csak nem mindig sikerül.
-Nem csodálkoztam. Nagyon. - Teszem hozzá, mert először azért meglepett. - De kivitt, szorult belé is emberség, nem szidom. - Nagyon, legalábbis szidhatnám jobban is de nem teszem.
De jól esik hogy foglalkozik velem, nem is értem miért. Nem vagyok senkije, megszoktam hogy csak én gondolkodik maradian, hogy ez nem alap. Szóval jól esik, az is hogy szúrósan néz húzzak el egy dokihoz. Lesütöm a szemem, igaza van, eltolom a csinos, bevert pofám majd oda is.
Zavarba jövök, nem akarna semmit? De olyan... látszik fogalmam sincs mit akar, vagy mitől tartok. Azaz de, én tudom mitől tartok, az öcsémért harapok, bármit megtennék érte, nem tudok rendesen gondolkodni ha ő is szóba kerül, rögtön úgy érzem fenyegetnek.
Aztán csak megfeszül az állkapcsom, lehunyom a szemem, olyan szerencsétlennek érzem magam, de nem mutatom.
-Az én hibám volt... én ápoltam de... - Akad el a hangom. - Nem szeretném még egyszer ezt. Veled se. - Nézek rá, ez tudom hogy hülyén hangzik, látszik is rajtam, hogy nehezemre esik erről beszélnem. - Ő az öcsém, nem fogom elmesélni csak úgy, hogy mi történt vele. Gondolom a te bátyád se mondja el fűnek fának. És amikor láttam rosszul vagy... - Vonom meg a vállam. - Sajnálom. - Nem is tudom miért mondom, hiszen nem csináltam semmi olyat tudtommal ami borzasztó lenne, de mégis. Neki se lehet könnyű, gondolom tudja vagy sejti mi bajom. Vagy nem. Már nem tudok semmit. Csak azt hittem... olyan fura volt ahogy közölte.
-Mindenből. Attól hogy én hülye vagyok ő róla ne vonj le következtetéseket. Nem ismered, nem szeretném, hogy általam vagy papírok alapján gondolj róla bármit is. - Elvégre nem volt soha a legjobb tanuló, még tanul is, drogozott. Ez nem ad a papírok alapján valami fényes képet róla, pedig ő igenis nagyon értékes ember. Nekem egészen biztosan.
-De kérdezz ha akarsz, válaszolok. - Legalábbis nagyon fogok igyekezni. Amúgy is elmúlt éjfél, tökéletes lelkizős idő van vagy mi a fene. Lögybölöm az italt és nézem a mézszínt ahogy másképp esik rajta a lámpa fénye. Tetszik. Majd inkább iszok belőle, lehet tényleg paranoiás vagyok. meg is ereszkedett a vállam és hagyom hogy a hajam a szemüveg elé tüsténkedjen és rakoncátlankodjon, nem tud izgatni. Kezd hatni az alkohol meg a kenőcs, de eszembe jut az orrom, leteszem a szemüveget az asztalra, veszek az ujjamra egy kis kenőcsöt és elkezdem bekenni óvatosan a törést ahogy hátra dőlök.

-Hmm, ez is igaz. - Bólintok rá, akkor észrevennék a hullám, éljen...
-Nem elégszer. - Mosolygok rá kissé bárgyún, de aztán átmegy hagyjál békén félrenézésbe.
-Én, de én ezt akkor sem érzem rossznak. Hova fajulna a világ ha mindenki beszűkülne a saját kicsiny világába ha rohadtul nem foglalkozna, hogy összeesik mellette valaki? Mert lehet részeg, meg drogos. És ha leesett a vércukra? Szívinfarktusa van? Hmm? Ha mindenki úgy gondolkodna mint ahogy te szeretnéd hogy gondolkodjak, akkor semmivel sem lennénk különbek a huligánoknál, akiktől úgy óvsz! - Állok ki némileg harciasabban a saját igazamért, lehet tényleg egy másik korban kellett volna élnem, Anyegin mellett, vagy még régebben, de én nem bírok ilyen nem törődöm lenni.
-Ez a ti dolgotok, én csak úgy mondtam. - Nem akartam beleszólni, igazából egyikőjüket sem ismerem.
-Ugyan Phoenix... Sokan nem értik meg mivel jár ez... én tudom. Ha kellek, megtalálsz. Nem vagyok a testvéred, de báty vagyok. És tudom hogy velem nem jársz annyira jól, mert hát annyira megismertél, hogy tudd nem vagyok főnyeremény de... Oka van hogy itt vagy. Nem tudom mi, de talán az hogy érzed, engem nem hagy hidegen mi van veled. És jól érzed. Kedvellek minden hülyeséged ellenében is. - Mosolygok erőtlenül egy kicsit, tényleg nem tudom miért keresett meg.
-Jó de tudod nem abból állok, nem egyetlen tulajdonságom, nem attól vagyok Sebastian, hogy nem voltam elég jó és az öcsém bajba keveredett és beteg lett. Szóval de, kérdezhetsz, azért van a szád. - Sóhajtok, érzékeny témába tenyerelt bele, de visszafogom magam.
-Nem akarom hogy rosszat gondolj róla. - Motyogom, magam sem értem, de ez az igazság. Átkarolom magam a szabad kezemmel keresztbe és a vállam nyomkodom. Legalább már nem csöpög a hajam, csak nyirkos.
Aztán felém fordul, úgy pillantok rá, összezavarodtam.
-Belebolondulni... - Forgatok szemet. - Nem. Semmilyen orvost nem szívesen tudok magam körül. És semmi bajom. Henry jobban van, leszokott, jól van és ez a lényeg. Egy pszichológus amúgy sem tudna segíteni mert nincs min. nem tud engem megváltoztatni, nem tudja semmissé tenni a megtett dolgokat a kimondott szavakat. Én csak azt szeretném, ha boldog lenne. Ezért miért szorulnék orvosra? Olyan beteg gondolat ez? - Kérdezem tőle, de semleges a hangom, nincs benne se vád se sértődés. Igazából bűntudatom van és fájnak a szavak amik égetik a lelkem. Amiket a fejemhez vágott. Mert nem tudom a drog vagy a fájdalom beszélt belőle, esetleg mindkettő. De ha igaz amiket mondott, akkor nem voltam jó testvére, pedig nekem ő a mindenem.
Bekentem az orrom, újra kezembe veszem a poharam és lassan kortyolgatom. Szinte élvezem hogy csípi a szám az alkohol, segít koncentrálni ne merengjek el.
-Miért, a te bátyád elment? - Kérdezem, de óvatosan, nem tudom mennyire fáj neki a téma, éreztetem ha nem akar nem válaszol. Csak érdekel.

-Hát... nem érzem magam butának, de lehet mégis az vagyok. Lehet tényleg szuperhősnek képzelem magam, aki megváltja a világot... hmpf... - Csóválom a fejem, tényleg idióta vagyok. Igaza van. Henry is mindig mondta, neki is elhittem már, csak... na mindegy. - Amúgy nem a legjobban kezelem a feszült helyzeteket. A saját feszültségem is rosszul kezelem. Ezért kerülöm a feszült helyzeteket. - Vallom meg neki, mert így talán rájön miért nem tudok megokosodni a kérdésben.
-Igen, annyi vagyok. Kéred a személyim? - Sóhajtok. - Annyi vagyok csak... és érzem a különbséget csak... Én nem akarok különbséget tenni. Mert szerintem nem bírnám higgadtan mérlegelni hogy most helyes-e kimaradnom, segítenem, vagy nem. Egyszer hoztam egy rossz döntést, megint nem akarok. - Vonom meg a vállam, nem sértődöm meg, ha teljes agyalágyultnak néz, esetleg valami éretlen tizenévesnek. Nekem sem könnyű a saját hülyeségemmel és hibámmal együtt élni.
-Már miért? Én mondtam hogy gyere? Vagy te érzed úgy, hogy eléd ugrottam és követeltem hogy látogass meg, mert úgy sem megyek el a kib.szott kórházba? - Húha... kezdek ideges lenni, de veszek egy mélyebb levegőt. - Phoenix... Én szeretem a testvérem, mindennél és mindenkinél jobban, sosem titkoltam. De magára hagytam, akaratlan, berángatták minden hülyeségbe és beteg lett... elvonóra kényszerült, sokáig alig bírt rendesen gondoskodni magáról, és miért? Mert én nem vettem észre, hogy nem kéne elmennem a kib.szott tolmácskodás miatt... ahh... - Basszus, bekönnyesedett a szemem, de nem sírok. Megnyugodhat, sosem sírok úgy ha látnak. Amúgy sem segít, nem lesz tőle könnyebb. Csak eldugul az orrom és rosszul alszom este. Fantasztikus, szóval kihagyom. - Szóval ne mond hogy csak kívülről nézem, benne voltam... láttam hogy szenved. Alig bírtam elviselni... Ha a te bátyád is lennék, érted is ennyire aggódnék, ahogy a te bátyád is aggódik érted minden valószínűség szerint. Én csak aggódtam érted, mert nem akartam hogy kijöjjön rajtad valami mellékhatás és belebetegedj. Az... az nagyon borzasztó. - Jó, lehiggadtam, már csak fényesebben csillog a kék szemem a szemüveg mögött, de ennyi. Végre ráemelem a tekintetem és látszik, hogy sajnálom hogy túl aggodalmas vagyok, de nem tudom megmásítani magam.
-Az én lelkem? Már mit lehet felfedezni... - hah, nem bírom követni, teljesen összekuszálódtak gondolataim vékony fonalai. Van ami elszakadt, van ami összegabalyodott... nehéz átlátni a káoszon jelenleg.
Amúgy nem félek hogy elejti a cigarettát, amúgy sem lenne semmi.
-Hah! Bosszantasz fel... - Nem ez lenne az első, mégsem tudok rá haragudni. - Hagyjuk. - Aki megismeri Henryt az nem tudja nem szeretni. Ezért is esik nehezemre elhinni Henrynek, hogy őt nem is szeretik. Baromság. Nem lehet nem szeretni.
-Ha azt mondom bajom van, abba kötsz bele, erre nincs helyes válasz. Hidd el. - Nézek rá súlyosabban, hogy ne játsszon az idegeimmel, mint holmi gitárhúron. - Tisztában vagyok vele. Utálom is ezt gondolni. - Henry leszokott, nem nyúl hozzá többet. Én hinni akarok ebben, még ha anyáék szerint már menthetetlen is. Azóta is neheztelek rájuk hogy ki merték előttem mondani ezt a szót.
-Nem nézlek az öcsémnek... - Szalad össze a szemöldököm. Mintha pótolni akarnám Henryt, vagy mi... baromság. - Nézd... én csak általa láttam mi lehet még következmény azon kívül, hogy jól érzed magad. Nem csak neked segítettem volna, lehettél volna akárki, akkor is megtettem volna. - Mondom értetlen, de sajnos nem téved abban hogy káosz van idebent, belül. Én is tudom. De... nekem idő kell és kész. Lassan dolgozom fel ezeket.
-Értem. - Hát... látszik az ő bátyja talpraesettebb. Vagy ilyesmi. Nekem ez eszembe sem jutott. Mondjuk a saját önzőségem miatt, elvégre én és az orvosok...
-Ilyen rég... - Aztán inkább nem kérdezem meg. Megrázom a fejem.
-Amúgy miért... miért akarsz rajtam segíteni? Kioktattalak, az agyadra mentem, mittom én... Simán hagyhatnál, hogy majd megoldom magam. - Valahogy... megszoktam hogy én törődöm másokkal, nem is várom el hogy velem foglalkozzanak. Talán ezért is fura, hogy ő nem azt akarja, én foglalkozzam vele, hanem fordítva. Megint ránézek, mert amúgy kerülöm a tekintetét. Túl áthatóan néz, túl könyörtelenül őszintén, amit habár nagyra értékelek, és szimpatikus, most valahogy összejött minden és félek megroppanok a súlya alatt. Talán azért, mert neki nem számít mit mondok. Ő elmondja és legyek nagyfiú. És igaza is van. De attól még belül érzem, hogy gyenge vagyok, hiába akarok kívül erős lenni.

-Mondani könnyebb, mint csinálni. Próbálom, hidd el. - Sóhajtom. - Azért nem mindegy. A szentek mindenben példát mutatnak, a szuperhősök hibázhatnak, mert csak emberek, nincs isteni hátszél. - Javítom ki, van különbség. Ha már ő is beleköt mindenbe, én is.
-Hah... Jó de... most nem hagyhattam ott na. És megtörtént, kár piszkálnod érte már. Egy darabig még fájlalhatom a döntésem. - Azt nem mondom meg neki, hogy nem sajnálom.
-Nem, hidd el nem. Az nem lenne jobb. - Sóhajtom, hogy megnyugodtam kissé. Még hogy az ellenkezőjét. - Amúgy a filmek filmek. Ez meg a valóság. - Azért a filmek... a valóság sokkal összetettebb.
-Nem dehogy! Semmit nem vetek meg amit szeret, csak ha megint drogozna, amit a szervezete nem bír, maradandó baja is eshet. Ne várd, hogy támogassam abban hogy tönkretegye a testét és az ép eszét öt percnyi gyönyörért. Akkor inkább befizetek neki tíz lányt, akármi. És... láttam rajta hogy már nehezen visel el. Velem együtt lenni a nap 24 órájában tudom hogy nehéz. Jobban lett, úgy gondoltam hagyok neki teret. - eljöttem igen. De nem azért hogy cserben hagyjam, hanem hogy ne gyűlöljön meg teljesen.
-Áldozata a döntésemnek? Egy percig nem gondolkodtam, hogy segítek-e neki, nem kellett dönteni. És nem rekesztődtem el. Mitől rekesztődtem volna el? - Nem értem ahh... kínoz engem. Marcangolja a témát mint valami kiéheztetett buldog, de én meg úgy érzem magam mint az a véres hús. Tehetetlen és mentegetőzőn, hogy nem is vagyok ízletes. Sikertelen próbálnék csöndben maradni, nem is ismer, rosszul következtet.
-Tudom, ebben hasonlítunk... - Forgatok szemet, én is imádok mindenbe belekötni. Borzasztó tulajdonság, de van egy olyan perverzitásom, hogy élvezem, ha így vitapartnerre akadok. Éppen ezért nem is idegesít tőle sem, még ha most elég kellemetlen is.
-Hah... - Valóban ilyen lennék? Ki tudja, neki még el is hiszem. Olyan hidegen, tárgyilagosan mondja. - Akkor elbukom, újfent. - Kész, nem tudok vele mit kezdeni. Inkább magamban morgok. Tudom, roppant szellemes, de elfáradtam.
Inkább megkérdezem, tulajdonképpen miért akar segíteni, miért érdekli a világkínom. De öhm... lehet mivel már rég aludnom kéne, nehezebben forognak az agytekervényeim.
-Miért segít az rajtad, ha én kiegyensúlyozottabb vagyok? Amúgy de, a te műfajod. Még ha nem is akarod, segítesz. Nekem például rengeteget, bármennyire is fáj hallanod. - Sóhajtom. Inkább leveszem a szemüvegem, fáj a szemem, szúr és éget, hogy elfáradt. Dörzsölgetem a lehunyt szemhéjam.
-Jó... igyekszem összekaparni magam. Bár nem hittem volna ezt bárki is... szóval... mindegy. - Most mondjam, hogy nem is ismer és mégis pontosan megért? Csak Henry értett meg eddig, de ő sem tud mindent. Mennyi belső frusztrációval küzdök és mennyire nem vagyok olyan, mint hiszi. Erre jön Phoenix és... ő lát engem. Ez hülyén hangzik de lát. Ijesztő és megnyugtató egyben. Szerintem még nem éreztem ilyet.
Sóhajtok egy nagyot, kiiszom a poharat. Érzem hogy hat. Egyrészt mert kevésbé fáj mindenem, másrészt egyre nehezebb koncentrálni, jobban ellazulok.
-Nem értem hogy bírod ki velem, főleg ha látod mennyire problémás egy pasi vagyok... - Sóhajtom, komolyan érdekelne. Bizonyára birkatürelme van. Nem, ez baromság. Neki? Hát... tényleg nem tudom hogy visel el.
-És... Hívjak majd taxit vagy ágyazzak meg neked? - Nézek rá, nem zavar ha marad, de akkor lehet még most kéne intézkednem, mert ha iszok még akkor azért ha nem akkor azért lesz nehézkes a rendesen koordinált és szép, szabályos mozgás.

-Igen, tudom, én a tévedés lehetőségének fennállhatóságára értettem. - Aztán csak elvigyorodom. - Tudom, foscsi vagyok. - Kuncogok, talán a mai este alatt először. De Phoenix szájából a szupcsi legalább annyira vicces, minthogy én valami modern pókembernek képzelem magam.
-Hah... van rá esély. - Tényleg annyit mondogatja hogy beleég az agyamba. Lehet igazat kéne adnom neki, de valahogy úgy érzem a saját elveim árulom el. De lehet csak lazábbra kéne vennem a becsületkódexem, ha meg akarom élni a harmincat.
-Nem feltétlen, egy kreatív krimi szerintem ugyan ugyan jó. - Azért is megcáfolom. Dacból. Miket ki nem hoz belőlem ez a férfi...
-Hrrr.. - Adok ki valami elfojtott, fura torokhangot. - Akkor is attól lett beteg. Ha mást hibáztatnék, ha személyt hibáztatnék, akkor valószínű még pár ember tönkremegy a dologba, akkor meg aztán végképp ott vagyunk ahol a part szakad. - Nem, nem tudom elfogadni, hogy a drog jó, megengedett, mértékkel semmi gond nincs vele. Az a pia meg a cigi. Kész.
Vállat vonok. Sok mindent megvontam magamtól egy jó ideje.
(neeeee de izé XD mindjárt mindjárt mégsem XD ááá XD)
-Ó, köszönöm, tehát még nem vagyok teljesen menthetetlen. - Hú de gyűlölöm a szót, de ez nem neki szól. Ez csak egy szó, Phoenixtől nem fáj, anyáéktól fájt. Henry nem tudja miket mondtak róla, jobb is így. - Szóval, ne legyek ennyire szentimentális és helyrejövök? - Kérdezem már én is mintha mi sem lenne egyszerűbb, Phoenix válaszol, én meg varázsütésre megváltozom és kész.
-Csak most veszed észre? - Hördülök fel, pár napja ilyen vagyok. Már nekem fárasztó néha. Katasztrófa.
-Nem aktuális... nem aktuális? - Jelentem ki először hitetlen, majd értetlen visszakérdezek. - Fura férfi vagy te Phoenix... - nem tudok mást mondani. Lehet bedrogozott és megkergültem, most meg nézi hogy reagálok. Fogalmam sincs lassan.
-Aoh... hát ez megnyugtat. - És láss csodát, tényleg könnyebb ettől hogy ezt mondta. Főleg mert elhiszem, hogy már rég behúzott volna egyet, ha már nem bírja.
-Hah, akkor pláne nem mész sehova ittasan. Az kéne felcsavarodj egy lámpaoszlopra... - Forgatok szemet, tapasztalta a bordám milyen jól vezet ha nem józan.
-Mégis hol, itt. - Mondom fáradtan, molesztálja a személyes terem, de durván. De elnézem, már mindent lassan. - De aludhatsz az ágyamban, talán kevésbé piszmogsz majd hogy nem olyan kényelmes mint a tied. - Mert hát a kanapé nem rossz, én aludtam már rajta, de az ágyam kényelmesebb, főleg hogy egy drága és nagyon jó matracot vettem bele.
-Nem zavarsz, ha zavarnál be sem engedtelek volna. És már kinyűglődtem magam. - Na jó ez lehet nem teljesen igaz, de most én akarom itt tartani, szét izgulnám a hülye fejem haza ért-e. Azt meg még se kérhetem hívjon fel, ha rendben hazaért, te jó ég, míg el nem patkolok hallgathatnám!
-Ha akarsz fürdeni van törülköző a fürdőben, hozok neked egy nadrágot, meg adok vállfát hogy felakaszd az öltönyöd és az inged.- Jelentem ki, hogy marad, ha akarja ha nem. Fel is állok, de kicsúszik egy "wów", tapogatózom a szemüvegért, majd ha megvan, újra látok és el tudok indulni a hálóba. A fürdőben amúgy mindent megtalál, zuhanyzó van és nem kád, valamint köntösöm nincs, de van vagy öt törölköző, ami tiszta és lóg szépen egymás alatt sorba a törölközőtartón.
Az ágyneműt hagyom az ágyon, tegnap előtt cseréltem le és nem vagyok izzadékony, tiszta a paplan. Magamnak viszont elkezdem kivinni a másik szett paplant, meg kiterítek az ágyra egy ugyan olyan fekete pizsamanadrágot neki, ami rajtam is van. Én 178 centi vagyok, remélem jó lesz rá. Max rövidnadrág lesz neki, na bumm.
A hálóban amúgy egy nagy franciaágy van, rácsos háttámlával és fehér ágynemű huzattal. Van két éjjeliszekrény az ágy mellett egy-egy oldalt, az egyik falon pedig egy gitár meg egy íj lóg tegezzel. Szemben az ággyal egy nagy tükrös szekrény foglal helyet, ott van az összes ruhám és textílem.

-Én csak felhívtam a figyelmed a különbségre, ha már van. - Inkább kitérő választ adok, az könnyebb.
-Nem, az az emberek gondolkodását és logikáját manipulálja. - Szerintem téved. Csak egy kicsit.
-Vannak amiket nem lehet megjavítani. Az ember lelke nem egy mikro, hogy alkatrészt cserélsz és kész. Esetleg kidobod az egészet és veszel másikat. - Nem, semmi sem javult volna meg. Csak darabjaira hullik és... végképp tönkrement volna minden.
(Igen, imádtam érte )
-Szerintem is. - Ebben egyet értünk, bár én gondolatban máshol vagyok, nem is magamon jár az eszem hanem a családomon. De nem feltűnően merengek el.
-Nehéz mindig helyesen kiválasztani mikor az értelem, mikor az érzelem diktáljon. Nincs olyan ember aki mindig jól dönt. Ettől vagyunk emberek. - Mondom már nyugodtan, kezdek tompulni. Ami jelen esetben jó, mert nem játszom agresszív hörcsögöt.
-Mert ki az aki így közli terveim vannak veled, de még nem mondom el, majd megtudod? - Meredek rá, csak csendben nyelem le a durva vádakat, amik karistolják tovább a lelkem, mintha törött üvegeket söpörne rajta.
-Nem érdekel, már ittál, nem csak egy sört, hanem töményet. Jó töményet. - Mindenféle szempontból jót, ettől kiakad a szonda, higgye el. Amúgy tényleg nem érzek ki belőle utalást, azt hiszem azért vigyorog, hogy bosszantson. - Jah, igen, mert a villanyoszlop helyett ott voltam én. Lesheted hogy elengedlek, még ha még józannak is tűnsz. - Csóválom a fejem, nem akarom kiengedni hogy aztán mehessek érte óvadékot letenni.
-Majd erőszakot teszel magadon és alszol. - Mosolygok rá. - Amúgy csak el akarok feküdni, ahhoz még innom kéne hogy el is aludjak. - A látszat csal, nem fogok elaludni. Mert annyi gondolat cikázik a fejemben, hogy nem hagyna. Csak akkor tudnék rögvest elaludni, vagy legalábbis hamar, ha még meginnék vagy két teli pohárral, akkor már eléggé betompulnék.
Erre még gyerekesen meg is szívat... még hogy öreg, olyan mint egy kamasz.
-Azt hiszed nem mentem végig félvakon a lakásomon már? - Csóválom a fejem, és lépek felé, nem zavar hogy hozzám ér, elég közvetlen természet vagyok, csak titkolom.
-Kérlek ne menj. Komolyan, nézz rám... tudod mit? Ezt a szívességet kérem. És mondjad hogy hülye vagyok amiért nem örülök hogy ittasan vezetsz, mert az nem azt jelenti részegen, hanem hogy van benned alkohol. Kérlek. - Mozdulok Az arca felé, hogy visszakapjam a látásom, nem tudom milyen arcot vág, de én eléggé kérlelő fejet vágok. Így is eléggé szétzilált érzelmileg, nem akarok még ezen is agyalni egyben van-e.

Összeszűkül a szemem, hogy cicceg nekem, de nem veszem magamra.
-Meglehet. Vagy túlzottan is észreveszem. - De ezt csak halkan mondom, a szüleimtől például nagyon éreztem a dolgot.
-Lehet. - Nem tudom megítélni. Mert nem igaz hogy nem kaptam, Henry mindig ott volt, de mégis... valahogy sosem éreztem hogy teljesen rendben lennék.
-Jól van, jól van, értem. - Sóhajtom, megadom magam neki, végleg. Próbálok majd okosabb lenni. Higgadtabb. Végül is... általában ezt csinálom, nem lesz olyan nehéz talán.
-Látom. Na ettől vagy fura. - Mosolyodom el, kész vagyok ettől a pasitól. Még büszke is erre. - Mintha enélkül a baromság nélkül nem lennél érdekes, komolyan. - Mosolygok, szerintem ezért csinálja, pedig nem unalmas figura, szerintem nagyon nem az.
-A fura az hogy az átlagostól eltér, örülhetsz, mert utálod az átlagost. - Kuncogok.
-Én is, ez nem indok. - Nem, nem etet be.
-Nem vagy olyan hülye. És lehet nem lakok magasan, mert ez csak az első, de akkor se csinálnád meg. És valóban, akkor tuti együtt megyünk a kórházba, roppant romantikus lenne. - Húzom a szám, úgy se mászna ki. Annál ő jóval kényelmesebb, nem egy lázadó kamasz.
Az ajkamba harapok, erősebben, még hogy én görcsös...
-Nem vagy te ilyen. - Hagyom rá, de erről meg vagyok győződve. Mondjuk csak sóhajtok.
-Látod, mondom hogy rendes vagy. - Aztán lehunyom az egyik szemem, hogy visszapakolja rám a szemüveget, szerencsére óvatos, így nem fáj.
-Akkor már inkább apu... - Sóhajtok, legalább a nemem tartsuk meg. - Jó. Amúgy kössz hogy közlöd nem lehet rám nézni. Szeretem, hogy őszinte vagy. - Vigyorgok, látom esélyem sincs. De felnőtt férfi, tudja mit csinál - általában - sóval reménykedem most az általánosság az úr. - Gyere, kiengedlek pizzafutár. - Megyek az ajtó fele, majd ki is engedem.
-Óvatosan vezess és lassan... biztos valami drága kocsid van, legalább amiatt tedd meg. - Maga miatt úgy sem tenné, ahogy elnézem. - És kössz. Tényleg. - Mondom nagyon komolyan, a szemébe nézve. - Basszus, mást se fogsz tőlem hallani. Azaz de, előtte mindig jól lecseszlek mindenért, aztán mondom. Hú... rapszodikus kis kapcsolat lesz. - Rázom a fejem mosolyogva, majd nézem ahogy távozik. Fura férfit fogtam ki, de valahogy nem bánom.

-Hmmm, micsoda ténymegállapítás... - Vigyorgok rá, csak nem fura? - Értem, nos... nekem pozitívan vagy fura, így jobb? - Vigyorgok rá, bosszantom kicsit, mert nem engedek a furából. Mégsem mondhatom, ó Phoenix, különleges vagy, mert lebuziz. És joggal.
-Elszoktam tőle. De nem alszom be két pohár sörtől, de még ettől a jófajta Wiskeytől sem. - Mosolygok, tény, valahogy nehéz elképzelni pia nélkül ezt a hapsit, valószínű sokat iszik, hobbiból is.
Szemet forgatok hogy a képembe vigyorog, komolyan ezt akartam annyira látni? Na mindegy.
-Igen, kössz. Elfelejtem hogy hálálkodnom kéne miatta... mit is mondtam az előbb, mit kéne csinálnom? - Húzom a szám és megemelem a szemöldököm, de vigyorgok. Lesheti.
Csóválom a fejem, hogy nem szédülök el hogy folyton ezt csinálom, de tudok mást, ha ennnnnnyire látszik, hogy milyen jól szórakozik rajtam?
-Nem kell, mondtam hogy nem szeretem, ha hozol, magadnak hozzál. - Teszem hozzá. - Igen, igen, jól mondod. - Vicces lenne nyáron ebben jönne át.
-Dehogy iszom, félrerakom, ha jössz, értelmes itallal kínálhassalak. - Nem hazudok, hát gondolom akármit nem iszik meg és megkaptam hogy bárom sincs, rohadjon meg, szóval félreteszem.
-Hah, semmi soha nem jó neked! És te meg hallani sem akartál az orvosról, én legalább elgondolkoztam rajta! Nah! - Biccentek egyet kihívóan felé, de vigyorgok. Mondjuk meglep, hogy hirtelen közel hajol, én is az ajtófélfának támaszkodom épp oldalammal. Aztán a fülembe sutyorog, huh, kirázna a hideg, ha nem égnék az alkohol nyújtotta hőben. Aztán csak elvigyorodom és visszasúgom a fülébe.
-Igen. - Kuncogok, legalább megtudnám a számát. Nem is hülye ötlet. De csak hátrébb húzódom, hülyéskedésből is mértéket kell tartani.

-Neked is van egy fura mellékízed, szerintem pont passzol. - Vigyorgok rá, de csak húzom az agyát, én kedvelem, ha néha nem is látszik.
-Ó köszönöm, oklevél nincs? - Kérdezek vissza britesebb akcentussal, majd féloldalasan vigyorgok.
-Azt lesheted, nem vagyok hízelgő típus, kedves d'Abo. - Megjegyeztem, ezt is veheti egyfajta hízelgésnek, ha már ennyire vágyódik utána, nem csak a keresztneve maradt meg.
-Ne már bammeg... - Kacagok fel, nem tehetek róla, a szesz, meg hogy olyan abszurd ilyet hallani. - Jól van, ha gondolod elviszlek mindenféle lebuj kaját enni, csak hogy tudd mit eszik a nagy átlag! - Törlöm a szemem, kész vagyok. - Jah, amin sok hús van. Azt talán. Talán... - Attól a tészta állaga még kétes, hogy tetszene. De mivel lehet ő sem lenne oda érte, vele bevállalnám, szívjunk együtt.
-Gondolom. - Mosolygok vissza, szerintem igen. Olybá tűnt. - De ha a kérdés arra irányult, beengedlek-e majd, a válasz igen. - Nyugtatom meg, bár bizonyára nem szorul rá.
-Az azét erős túlzás, majdnem előttem estél össze és hánytad le az elegáns cipődet... - Sóhajtok, na ne szépítsen.
-Nem, ne félj, a fürdőt sem azért ajánlottam. - lepődöm meg, neki nem volt fura, hogy nagyon közel volt? Fura.. mondom én hogy fura. Vagy csak annyira fura mint én, de ez más kérdés. Ezt többször megkaptam nem jó, szóval én kerülöm, lehet neki még nem lett szólva.
-Én... - Mosolygok, szerintem fog jelentkezni. Azzal becsukom az ajtót és bedőlök az ágyba, ahh... remélem reggel előtt elalszom.

//Köszi a játékot //