-Én csak felhívtam a figyelmed a különbségre, ha már van. - Inkább kitérő választ adok, az könnyebb.
-Nem, az az emberek gondolkodását és logikáját manipulálja. - Szerintem téved. Csak egy kicsit.
-Vannak amiket nem lehet megjavítani. Az ember lelke nem egy mikro, hogy alkatrészt cserélsz és kész. Esetleg kidobod az egészet és veszel másikat. - Nem, semmi sem javult volna meg. Csak darabjaira hullik és... végképp tönkrement volna minden.
(Igen, imádtam érte )
-Szerintem is. - Ebben egyet értünk, bár én gondolatban máshol vagyok, nem is magamon jár az eszem hanem a családomon. De nem feltűnően merengek el.
-Nehéz mindig helyesen kiválasztani mikor az értelem, mikor az érzelem diktáljon. Nincs olyan ember aki mindig jól dönt. Ettől vagyunk emberek. - Mondom már nyugodtan, kezdek tompulni. Ami jelen esetben jó, mert nem játszom agresszív hörcsögöt.
-Mert ki az aki így közli terveim vannak veled, de még nem mondom el, majd megtudod? - Meredek rá, csak csendben nyelem le a durva vádakat, amik karistolják tovább a lelkem, mintha törött üvegeket söpörne rajta.
-Nem érdekel, már ittál, nem csak egy sört, hanem töményet. Jó töményet. - Mindenféle szempontból jót, ettől kiakad a szonda, higgye el. Amúgy tényleg nem érzek ki belőle utalást, azt hiszem azért vigyorog, hogy bosszantson. - Jah, igen, mert a villanyoszlop helyett ott voltam én. Lesheted hogy elengedlek, még ha még józannak is tűnsz. - Csóválom a fejem, nem akarom kiengedni hogy aztán mehessek érte óvadékot letenni.
-Majd erőszakot teszel magadon és alszol. - Mosolygok rá. - Amúgy csak el akarok feküdni, ahhoz még innom kéne hogy el is aludjak. - A látszat csal, nem fogok elaludni. Mert annyi gondolat cikázik a fejemben, hogy nem hagyna. Csak akkor tudnék rögvest elaludni, vagy legalábbis hamar, ha még meginnék vagy két teli pohárral, akkor már eléggé betompulnék.
Erre még gyerekesen meg is szívat... még hogy öreg, olyan mint egy kamasz.
-Azt hiszed nem mentem végig félvakon a lakásomon már? - Csóválom a fejem, és lépek felé, nem zavar hogy hozzám ér, elég közvetlen természet vagyok, csak titkolom.
-Kérlek ne menj. Komolyan, nézz rám... tudod mit? Ezt a szívességet kérem. És mondjad hogy hülye vagyok amiért nem örülök hogy ittasan vezetsz, mert az nem azt jelenti részegen, hanem hogy van benned alkohol. Kérlek. - Mozdulok Az arca felé, hogy visszakapjam a látásom, nem tudom milyen arcot vág, de én eléggé kérlelő fejet vágok. Így is eléggé szétzilált érzelmileg, nem akarok még ezen is agyalni egyben van-e.

Összeszűkül a szemem, hogy cicceg nekem, de nem veszem magamra.
-Meglehet. Vagy túlzottan is észreveszem. - De ezt csak halkan mondom, a szüleimtől például nagyon éreztem a dolgot.
-Lehet. - Nem tudom megítélni. Mert nem igaz hogy nem kaptam, Henry mindig ott volt, de mégis... valahogy sosem éreztem hogy teljesen rendben lennék.
-Jól van, jól van, értem. - Sóhajtom, megadom magam neki, végleg. Próbálok majd okosabb lenni. Higgadtabb. Végül is... általában ezt csinálom, nem lesz olyan nehéz talán.
-Látom. Na ettől vagy fura. - Mosolyodom el, kész vagyok ettől a pasitól. Még büszke is erre. - Mintha enélkül a baromság nélkül nem lennél érdekes, komolyan. - Mosolygok, szerintem ezért csinálja, pedig nem unalmas figura, szerintem nagyon nem az.
-A fura az hogy az átlagostól eltér, örülhetsz, mert utálod az átlagost. - Kuncogok.
-Én is, ez nem indok. - Nem, nem etet be.
-Nem vagy olyan hülye. És lehet nem lakok magasan, mert ez csak az első, de akkor se csinálnád meg. És valóban, akkor tuti együtt megyünk a kórházba, roppant romantikus lenne. - Húzom a szám, úgy se mászna ki. Annál ő jóval kényelmesebb, nem egy lázadó kamasz.
Az ajkamba harapok, erősebben, még hogy én görcsös...
-Nem vagy te ilyen. - Hagyom rá, de erről meg vagyok győződve. Mondjuk csak sóhajtok.
-Látod, mondom hogy rendes vagy. - Aztán lehunyom az egyik szemem, hogy visszapakolja rám a szemüveget, szerencsére óvatos, így nem fáj.
-Akkor már inkább apu... - Sóhajtok, legalább a nemem tartsuk meg. - Jó. Amúgy kössz hogy közlöd nem lehet rám nézni. Szeretem, hogy őszinte vagy. - Vigyorgok, látom esélyem sincs. De felnőtt férfi, tudja mit csinál - általában - sóval reménykedem most az általánosság az úr. - Gyere, kiengedlek pizzafutár. - Megyek az ajtó fele, majd ki is engedem.
-Óvatosan vezess és lassan... biztos valami drága kocsid van, legalább amiatt tedd meg. - Maga miatt úgy sem tenné, ahogy elnézem. - És kössz. Tényleg. - Mondom nagyon komolyan, a szemébe nézve. - Basszus, mást se fogsz tőlem hallani. Azaz de, előtte mindig jól lecseszlek mindenért, aztán mondom. Hú... rapszodikus kis kapcsolat lesz. - Rázom a fejem mosolyogva, majd nézem ahogy távozik. Fura férfit fogtam ki, de valahogy nem bánom.

-Hmmm, micsoda ténymegállapítás... - Vigyorgok rá, csak nem fura? - Értem, nos... nekem pozitívan vagy fura, így jobb? - Vigyorgok rá, bosszantom kicsit, mert nem engedek a furából. Mégsem mondhatom, ó Phoenix, különleges vagy, mert lebuziz. És joggal.
-Elszoktam tőle. De nem alszom be két pohár sörtől, de még ettől a jófajta Wiskeytől sem. - Mosolygok, tény, valahogy nehéz elképzelni pia nélkül ezt a hapsit, valószínű sokat iszik, hobbiból is.
Szemet forgatok hogy a képembe vigyorog, komolyan ezt akartam annyira látni? Na mindegy.
-Igen, kössz. Elfelejtem hogy hálálkodnom kéne miatta... mit is mondtam az előbb, mit kéne csinálnom? - Húzom a szám és megemelem a szemöldököm, de vigyorgok. Lesheti.
Csóválom a fejem, hogy nem szédülök el hogy folyton ezt csinálom, de tudok mást, ha ennnnnnyire látszik, hogy milyen jól szórakozik rajtam?
-Nem kell, mondtam hogy nem szeretem, ha hozol, magadnak hozzál. - Teszem hozzá. - Igen, igen, jól mondod. - Vicces lenne nyáron ebben jönne át.
-Dehogy iszom, félrerakom, ha jössz, értelmes itallal kínálhassalak. - Nem hazudok, hát gondolom akármit nem iszik meg és megkaptam hogy bárom sincs, rohadjon meg, szóval félreteszem.
-Hah, semmi soha nem jó neked! És te meg hallani sem akartál az orvosról, én legalább elgondolkoztam rajta! Nah! - Biccentek egyet kihívóan felé, de vigyorgok. Mondjuk meglep, hogy hirtelen közel hajol, én is az ajtófélfának támaszkodom épp oldalammal. Aztán a fülembe sutyorog, huh, kirázna a hideg, ha nem égnék az alkohol nyújtotta hőben. Aztán csak elvigyorodom és visszasúgom a fülébe.
-Igen. - Kuncogok, legalább megtudnám a számát. Nem is hülye ötlet. De csak hátrébb húzódom, hülyéskedésből is mértéket kell tartani.

-Neked is van egy fura mellékízed, szerintem pont passzol. - Vigyorgok rá, de csak húzom az agyát, én kedvelem, ha néha nem is látszik.
-Ó köszönöm, oklevél nincs? - Kérdezek vissza britesebb akcentussal, majd féloldalasan vigyorgok.
-Azt lesheted, nem vagyok hízelgő típus, kedves d'Abo. - Megjegyeztem, ezt is veheti egyfajta hízelgésnek, ha már ennyire vágyódik utána, nem csak a keresztneve maradt meg.
-Ne már bammeg... - Kacagok fel, nem tehetek róla, a szesz, meg hogy olyan abszurd ilyet hallani. - Jól van, ha gondolod elviszlek mindenféle lebuj kaját enni, csak hogy tudd mit eszik a nagy átlag! - Törlöm a szemem, kész vagyok. - Jah, amin sok hús van. Azt talán. Talán... - Attól a tészta állaga még kétes, hogy tetszene. De mivel lehet ő sem lenne oda érte, vele bevállalnám, szívjunk együtt.
-Gondolom. - Mosolygok vissza, szerintem igen. Olybá tűnt. - De ha a kérdés arra irányult, beengedlek-e majd, a válasz igen. - Nyugtatom meg, bár bizonyára nem szorul rá.
-Az azét erős túlzás, majdnem előttem estél össze és hánytad le az elegáns cipődet... - Sóhajtok, na ne szépítsen.
-Nem, ne félj, a fürdőt sem azért ajánlottam. - lepődöm meg, neki nem volt fura, hogy nagyon közel volt? Fura.. mondom én hogy fura. Vagy csak annyira fura mint én, de ez más kérdés. Ezt többször megkaptam nem jó, szóval én kerülöm, lehet neki még nem lett szólva.
-Én... - Mosolygok, szerintem fog jelentkezni. Azzal becsukom az ajtót és bedőlök az ágyba, ahh... remélem reggel előtt elalszom.

//Köszi a játékot //