Lio ma jött ki a kórházból, és annyira be volt indulva, hogy már haza sem akart menni. Szerencsére, tervezett elbocsájtás volt, nem rúgták ki, bár párszor megfenyegették vele. Talán csak azért maradhatott, mert maradnia kellett... Orvosi műhiba lett volna korábban járógipszet tenni a lábára, pedig azzal Lio már régen lelépett volna.
Én szabadnapot kértem mára, és előre hazaszállítottam a kórházi cuccait. Tiszta ruhát csak akkora vittem be, amikor már biztos volt, hogy velem jön ki. Kellett mellé a felügyelet, mert nem voltam biztos benne, nem tép-e szét valakit, valakiket...
Lényegében amióta kijöttünk, egymás után járjuk a kocsmákat, szívja a bagót és piál egyfeszt. Kezdetben jó poénnak tűnt, azt hittem, pár kör után megunja, kibeszéli, megkönnyebbül, mert minél többet ivott, annál többet beszélt (bár egyre lassabban) és én megint úgy éreztem magam, mintha időutazásra mentünk volna...
Az önálló pisilés egyenlőre még jól megy neki, de a járással van még egy kis gondja... Hiába van mankója, nem igazán akarja használni, terhelni meg elvileg nem lenne szabad a lábát, úgyhogy állandóan a hóna alá kell nyúljak. Biztos már a töke is tele van velem, és fogalmam sincs, hogyan hagyhatnám magára még két hétig, amíg vissza kell menni kontrollra, attól tartok, még ma leoperálja magáról a gipszet, de legkésőbb holnap.
Harmadik hely, ahonnan szó szerint kidobnak, kissé hangoskodik, bár nem rosszindulatú. Hiába látják, mi a helyzet, mennie kell, kívül tágasabb, ott lehet énekelni. Bemegyünk a negyedikbe, bár én már húznám haza, amúgy sem iszom, különben nem tudnám támogatni. A hely csendes, kissé lepukkant, de már erre sem adunk, felülünk a bárpulthoz, és rendelünk két sört.
- Az enyém legyen alkoholmentes- súgom a lánynak. Értelmesnek tűnik, talán látja, hogy Lionak be van gipszelve a lába, tehát én leszek az, aki hazaviszi. Nem lehetek részeg, de a barátom kedvét sem akarom szegni, hogy nem iszom vele. Rá figyelek, megy úgy érzem, valami van még a tarsolyában, rejteget valamit, mint anno 8 éve, amikor elmondta, hogy kidobta az a lány, akibe akkor szerelmes volt.

Igen, kissé lepukkant a kricsmi. Legalábbis, mindenki annak látja, aki először tér be. De szerintem, ettől függetlenül otthonos. De talán csak azért hiszem így, mert ide valamivel kevesebben járnak, és jóval moderáltabbak, mint más helyeken. Ezt az ember általában elsőre nem gondolná egy régi-régi, csupa faberendezéses kricsminél, aminek még olyan a bejárata, mint valami húsz évvel ezelőtti kirakat.
Időnként azért akad hangoskodás, de általában nem összetűzések miatt, hanem a jó hangulat okán. Ha Pete és Steve térnek be, akkor például biztos, hogy kitör a kollektív éneklés, együtt a számítógépre kötött hangfalakkal. Igaz, mivel lehetőségem van olyan zenéket játszani a "nagyközönségnek", amiket én szeretek, általában ez a tömeges éneklés azt jelenti, hogy sör-bor-töményittas tudatállapotukban legfinomabban szólva is porig alázzák a kedvenc dalaimat... De nem izgat. Akárhogy is tudom utálni az embereket, ők miattam vannak itt és jól érzem magam köztük. Vagyis fogjuk rá.
Ugyan nem csillivilli-übermodern hely ez, de belülről azért szerintem igényes. A falburkolatok és az összes berendezés úgy van kialakítva, mintha egy padláson lenne az ember... Csak a nem túl forgalmas utcában időnként elhaladó autók árulkodnak róla, hogy nem az emeleten vagyunk. De jobb is így, néha még így is gondot okoz a kedves vendégeimnek az utcára jutni. És őszintén, én is életemben egyszer voltam emeleti kocsmában... Többet soha!
Épp kiválasztok valami népszerűbb punkmuzsikát, mikor két újabb vendég tér be. Nem emlékszem, hogy láttam volna mát őket itt. Igazából sosem volt gondom az itteniek balhéival, de most azt látva, hogy ennek a kettőnek az egyike nem itt fog már először inni... szóval nem sejtek sok jót. Gondolatban már készítem is magam az esetleges bajra.
- Helló, mit adhatok? - szinte kérdeznem sem kell, az egyik srác szinte áthajol a pulton. A törzsvendégeim már tudják, hogy ezt utálom. Hatalmas erőfeszítésembe telik, hogy ne keverjek le egy isteneset az új fiúnak, miközben őt is felvilágosítom erről. Aztán kiderül, jobban is teszem, mert csak súg valamit.
Alkoholmenteset egy kocsmában? Az ilyet sosem értettem, de legyen, ahogy akarja, elvégre a vendég kívánsága szent. Egy határig ugye. És ahogy elnézem a másik jómadarat, minden bizonnyal ez a srác vállalta a felvigyázó szerepet, szóval...
- Spritzer megfelel? - kérdem rákacsintva, ugyanis ezt tudom csak alkohol nélkül, úgy adni, hogy a másik ne vegye észre, hogy a barátja nem piál vele együtt. Vagy sört ugye.
Ha megfelel neki a "spritzer", előveszem a hűtőből az öblös, kupakos üvegben tartott házi almalét, azt öntök egy pohárba és felengedem ásványvízzel. A kutya se mondaná meg ránézésre, hogy a pohárban nem boros ital van.
- És a barátodnak? - kérdezem ismét a "babysittert", mivel fogalmam sincs, hogy a barna hajú tud-e még magának kérni egyáltalán, ilyen állapotban.
Érdekes estének nézünk elébe.

Igazából nem tudom, Lionak mi a baja. Olyan mostanában, mint az időjárás. Hol írtó mérges, hol fékeveszett vidám. A fájdalomcsillapító mellékhatása lenne? Mondjuk, nem tett jót, hogy kitiltottak a kórházból és elszedték tőle a mobilját. Jut eszembe, a töltője, azt hiszem, mégis ott maradt... Egyáltalán jogszerű az ilyen? Utána kéne járni, és a nyakukba akasztani egy pert.
Lényegtelen. Kicsire nem adunk. A nagy dolgokat meg magasról... ejtjük le. Ma reggel szóltak, hogy felteszik a járó gipszet, ha megszárad és Lio tud a mankóval menni vihetem haza. Biztos voltam benne, hogy tudni fog mankózni. Annyira csökönyös, mit egy szamár, és a Főnővérből már az első napon tele volt a padlás. Nem volt kérdés, hogy ma hazajön...
A fura az volt, hogy rögtön kocsmába akart menni. Nem egészen ahhoz öltöztünk. A gipsz miatt egy bő szárú, térdig érő gatyát túrtam neki, jó kis mintás, nyárias. Fene se gondolta, hogy az éjszaka közepén még a városban leszünk.
Ő egymás után dönti magába a söröket, én csak az első néhány üveggel tartottam vele, aztán váltottam mentesre. Kell, hogy kettőnk közül valaki normális maradjon, hiszen haza is kell menni, bakker!
Sokadik kocsma, ezt a helyet nem ismerem, a többihez képest... Fura. Első látszatra talán lepukkadtabb, de amikor az ember jobban körülnéz, már nem is ezt érzi. Inkább az előbbi helyek tűnnek túl cicomásnak, vagy a fene se tudja. Itt minden fából van, tulajdonképpen egész hangulatos hely. Éppen valami punk zene szól, de nekem már ez is jobb, minta a siránkozós vagy sanzonos...
Azzal nyitok, hogy alkoholmentes kéne, mert ugye sört rendelünk, mint eddig, de valószínűleg a "ricsaj" miatt a csajszi nem hallotta a mondatom első felét, mert ő valami álboros cuccra céloz. Egyszer ittam ilyen szódázott almalevet, soha többé, köszi szépen. Megrázom hát a fejem.
-Sör legyen, köszönöm!- a kívánságom tehát marad, legyen alkoholmentes. Biztos ki tud valamit találni. Majd úgy tölti ki, hogy ne látszódjon a felírta, vagy majd lefoglalom Liot addig...
Lio kissé dülöngél, de jól tudom, hogy bírja a piát (bár sokkal jobban, mint képzeltem). Az éneklései inkább voltak provokatív jellegűek, mintsem komoly ivászat eredményei. Szét akart verni valamit, valakit.
- Neked?- elröhögöm magam- ha igazán akarod, maga adja majd oda...
Ezt a tulajdonságát soha nem veszíti el... Ha ő akar valamit, azt megkapja. Gyerekkorában fejlesztette ki, félelmetes kisugárzása és aurája van. Még csak kérnie sem kell... Ijesztő. vajon mire lenne képes, Kirabolni egy bankot?
Aztán ő is rendel magának, bár én neki is rendeltem, a csaj biztos érti, mi a szitu. Az már más kérdés, hogy Lio őt is meghívja. A legtöbb helyen ilyenkor kedvesen hárítanak, vagy isznak valami gyümölcslevet, mondván, nem piálhatnak munkaidőben.
Engem ez most hidegen hagy. Azon gondolkodom, hogy a csudába oldjam meg Lio felügyeletét. Mert ha magára hagyom, tuti kárt tesz a gipszében. Aztán magában.

Nem tetszik neki a Spritzeres ötletem - pedig ebből a házi almaléből tényleg igazán finom -, így hát a sör szisszen és ömlik át egy korsóba. Aztán egy másik sör a másik srácnak, szintén egy korsóba. Nem egyforma a két ivóalkalmatosság, és nem csak azért, mert a két ital sem épp egyforma. Egyszerűen ez a két utolsó tiszta.
Közben hallgatom a kettejük közt kibontakozó rövidke, tartalmában is igen gyér beszélgetést. Még oda is mosolygok nekik. Tőlem aztán fejtegethetik, melyikük indul nagyobb eséllyel a számom megszerzéséért. Igazából még mulattat is az elmélkedés, bár tudom, hogy nem vagyok túlságosan ismerkedős fajta. Főleg nem itt - és ezalatt nem azt értem, hogy ez egy munkahely, és nem illik. Egyszerűen elvből nem. Szóval bármelyikük is pályázik rá, valami igen nagyot kell csillantania, hogy felkeltse az érdeklődésem.
A pultra teszem az italokat, ki-ki elé a sajátját. Villantok egy semleges pillantást a sötétebb hajú, ittasabb felé, míg elgondolkodom azon, vajon elfogadjam-e a meghívását. Ennek sem vagyok híve, általában a váltótársamat, Katiet is lehülyézem, amiért képtelen ellentmondani a piás ajánlatoknak. De most kicsit bennem van a csakazértis érzés. Ahogy kinéz a mai este, úgy tűnik, holnap megint nem érek be az első óráimra, szóval... Ha már egyszer így alakult, miért ne érezhetném én is jól magam? Holnapra felmentem magam az órák alól, ma meg a saját szigorú szabályaim betartása alól.
- Akkor fizetsz nekem is egy sört, én pedig megköszönöm. - döntöm el végül annak ellenére, hogy nem tartom feltétlenül kedves gesztusnak tőle az ajánlatot. Aztán nyitom is a hűtőt, kiemelem saját kedvenc sörömet is, és azt is felbontom. Nem vacakolok semmiféle pohárral, iszom egyenest az üvegből pár kortyot.
- Még valamit? - kérdem meg őket az ilyenkor szokásos módon, hogy megelégszenek-e a korsó sörükkel. Míg a választ várom, elindítok valami újabb zenét, és előkészítem a szál cigim, ami a kesernyés ital mellől nem hiányozhat. Meg egyébként is! Már több mint fél órája nem füstöltem.

Az első néhány kör sörben simán benne voltam. Azt hittem, ennyi elég is lesz, főleg, hogy még akkor csak kora délután volt. Meg kellett ünnepelni, hogy kijött a kórházból, ami annyi kellemetlenséget okozott neki. Leginkább a Főnővérrel volt baja, tán mindennap volt valami összetűzés kettejük között, de mivel én is ki voltam tiltva az osztályról, mint valami bűnöző, elég keveset tudok. Még jó, hogy az a fogszabályzós kiscsaj leadta a drótot. Nem megyek a dolgok elejébe, tudom, hogy valami gáz volt Amelia nővérrel is, de vagy előhozakodik vele Lio magától vagy nem, én nem fogom erőltetni.
A harmadik sör után azonban kezdtem azt érezni, nekem ennyi elég, főleg, hogy nem szoktam inni, így váltottam alkohol mentesre. Lio vedel, de jól bírja, túl jól... Én már mennék haza, de mégsem hagyom magára. Annál jobban szeretem, még akkor is, ha néha az agyamra megy. Mint most.
Új piálda, új lehetőség tiszta lappal nyitni, valahogy mindig elb@szódik a hangulat. Lionak feszültségoldás kell, és inkább igyon még egy kicsit, mint szétverjen valakit (engem, akár) vagy valamit (jobb híján a kezét, abban úgyis profi). Mindenesetre én már nem iszok többet, legalábbis alkoholt nem, Liora figyelni kell (nem azért, mert pisis).
A csajszinak a pult mögött rögtön leadom a drótot, hogy nekem "igazi" pia már nem kell, úgy tűnik, fél szavakból is ért, bár meg van lepődve, azt hiszem. Lio hozza a formáját, nyomja a csajozós, laza szövegét, én ebbe nem folyok bele, azzal megy randizni, dugni, akivel akar. Ez most ugyanaz a Lio, aki a kórház előtt volt, bár ott mintha történt volna valami, de ezek szerint csak az érzékeim zavartak meg.
Nyíltan flörtöl ezzel a pultos lánnyal is, és nem is zavarna, ha nem inna bele a ...
-Hékám!- nyúlok a poharam után- Ennyire ne legyél már szomjas! Mindjárt kapod te is a tiédet!- szólok rá félig nevetve. Vicces volna, ha nem tartanék a lebukástól. Lio most biztos lealáz majd, milyen hülye gyerek vagyok, hogy nem iszom, nem nőzők... Csak a régi duma. Mondjam azt, hogy már megszoktam? Ezt nem lehet megszokni, de elfogadtam, hogy ő ilyen és kész. Különben már nem lennénk barátok.
- Taxi... Okés. Hívjunk!- hagyom rá. A legtöbb taxis rabló. Inkább sétálok, köszi.
Nem igazán foglalkoztatom már a barátomat, rástartolt a csajra, aki elfogadja a maghívását. Tesz-vesz a pult mögött, meglehetősen otthonosan mozog és gyorsan, ami nem hátrány ebben a szakmában. Rágyújt. Lio kap az alkalmon, nem mintha nem lenne nála cigi. Az volt az első, amit vetettünk. (És a kórházban is volt nála. Hogyan szerezte? Nem árulta el.) Csak fél szemmel nézem az eseményeket.

Mind egyformák. A kivételnek persze tisztelet... Csak kár, hogy nem ismerek egyet sem. Ez a véleményem a pasikról. És lám, megint igazam lett. Bár, a múltkori sráchoz képest, aki az egóm akarta letörni a saját szintjére, ez valamivel szimpatikursabb. Ahogy itt bunkóslodik ezzel a flegma arroganciájával, az önbizalmat sugároz. Persze mást is, méghozzá azt, hogy párszor megérett számára egy pofon, ahogy most is kezd. Talán még a lába is a hozzáállása miatt van gipszben.
Közelebb hív, aztán egyszerűen kiveszi a számból a cigit, amit éppcsak meggyújtottam... MAGAMNAK.
Mély levegő be... aztán ki. Tudom, hogy ittas, nem pont én leszek az, aki a balhét kirobbantja, szóval nincs más választásom, mint elővenni magamnak egy másik szálat. Megkínálom Mr Alkoholmentest is, aztán meggyújtom a sajátom. Megint.
- Az erőset szeretem. - válaszolnom tömören a kérdésére, hiába döntött úgy, hogy nem várja meg a válaszom. Ha túl erős neki a cigi, hát magára vessen. Az nem az én gondom már, ha megfullad sem.
Kisétálok az udvarra a másik ajtón, aztán szólok a srácoknak odabent erről a szabályról.
- Dohányzás a hátsó udvarban! - igen, mert ez itt szabály. Nem érdekel a törött láb sem. Egyébként sem zavart még az sem senkit eddig - ha cigizni akartak, kibotorkáltak ide. Akármilyen részegen is, segítség nélkül is. Szóval nem is vagyok benne biztos, hogy kedvesen mondom-e ki a szavakat. De nem is annyira izgat.
Az előbb ő alázott meg és én hagytam. De rájöttem, nem kell előttük megjátszani magam. Elvégre ha inni akarnak, akkor is fognak, ha a bunkóságom határokat súrol. És ez a játék, azt hiszem, nem is csak az ivásra megy ki már.
Mivel az ide vezető ajtót nyitva hagytam, mint mindig, hogy lássam a forgalmam, figyelek azért befelé, hogy szedelőzködnek-e. Ha nem, szólok még egyszer. Talán még kevésbé kedvesen. Aztán csak arra figyelek, hogy jó mélyen tüdőzzem a füstöt. Tudom, hogy ez egyszer elvisz, de ez sem érdekel. Ha nem ez, akkor más úgyis. A söröm sajnos bent hagytam, de nem akarok bemenni érte. Inkább még gyorsabban szívom a cigit.
- Hívjak akkor taxit? Vagy éjfélkor úgyis előáll a tökhintó? - még magam is elcsodálkozom azon, milyen hanyag eleganciával, milyen intellektuálisan királylányoztam le törött lábú vendégemet. Ennél már az is egyértelműbb lett volna, ha megkérdezem, nem hívják-e véletlenül Jennifernek. Elvigyorodom. Mindig örülök magamnak, ha ilyen frappáns dolog jut eszembe.

// Mivel Lio írta, hogy nem lesz egy pár napig, addig mi játszunk nélküle. Mondjuk, elment a mosdóba, vagy mit tudom én, jó? //

Lio stílusa... Nos, én kissé szemtelennek tartom, de a legtöbb lány szereti ezt. Bizonyos határokon belül vonzó, ha valaki ennyire rámenős, vagy tudja, mit akar. Mások talán már a képébe másztak volna, ez a pultos csaj mégsem csinál ügyet abból, ahogy Lio viselkedik. Vagy csak hozzá van szokva. Nem tudom. Lazán kezeli azt is, hogy Lio lenyúlja a cigijét. Rágyújt egy másikra, aztán elindul kifelé, mintha mi itt sem volnánk. Aztán visszaszól, hogy lehet őt követni.
Már-már agyalok, hogy ez a kettejük dolga, hiszen én nem bagózok, maradok a seggemen, de akkor Lio a kezembe nyomja a cigit, hogy menjek csak ki, ő mindjárt jön, csak kiereszti a hűtővizet. Ja, elmegy pisálni. Még jó, hogy van felette kontrollja. Gondolom, ebben most nem kell segíteni neki, mert nem néz rám úgy. Biztos megoldja. Különben is, a lába van eltörve, nem a keze.
Az ujjaim közé veszem azt a füstölgő izét, és azon agyalok, mi a fenének vette el a csajtól, ha nem is szívja. Most én megyek a lány után, aki visszanéz ránk, vajon vettük-e az adást. A lányra nézek, aztán a pulton lévő italra. Kivigyem utána? Fogalmam sincs, őneki milyen szokásai vannak, füstölés közben inni is szeret, vagy egyszerre csak egy élvezetnek adja át magát.
Lio közben a mosdó felé araszol, úgy tűnik, nincs kibékülve a mankóival (egyenlőre mindkettőt használnia kéne, de Lionál nincsenek szabályok), én meg a pohárra mutatok, kérdőn nézve a lányra, és ha bólint, viszem utána a sajátommal együtt.
Kiérve körbekémlelek. Normál hátsó udvar, reteszek, üres üvegekkel, semmi extra.
Látom, hogy a lány időnként befelé kémlel, elállok az útjából, a falnak vetem a hátam.
Lio cigije a kezemben, lassan ég, hiszen senki nem szívja. Én biztosan nem szívok bele. Inkább kortyolok az alkoholmentes sörömből. Kicsit zavarban vagyok, fogalmam sincs, mit mondhatnék ennek a lánynak, így inkább kérdezgetem.
- Egyedül viszed a boltot? - nem láttam mást a csehóban, de ez nem jelenti azt, hogy magára lenne utalva. Egyszerűen csak udvariasan el akarok vele beszélgetni, amíg Lio meg nem érkezik. Talán megtaláljuk a közös hangot, hiszen tágabb értelemben mindketten vendéglátásban dolgozunk.

Nyugodtan szívom a cigit, bár kicsit gyorsabban az átlagosnál. Kéne a söröm, jól esne mellé az a kesernyés íz, azonban hiába látom, hogy a srácok közül az egyik megindul kifelé, nem szólok neki, hogy hozza magával. Elvégre abba re pusztulok bele, ha nem iszom cigi közben. Éltem már túl nagyobb dolgokat is.
Újra bepillantok a srác mellett, aki kijön. A másik a mosdó felé vette az irányt. Most már, hogy ezt látom, meg azt, hogy az égő füstrúd Mr Alkohol és Füstmentes -legalábbis erre következtettem abból, hogy ő nem nyúlt le cigivel- kezében pihenget, tényleg csak arra tudok gondolni, hogy a barátja csak kötekedni akart velem. Ezt egy halk morranás félével nyugtázom, aztán már nem is tulajdonítok neki különösebb jelentőséget.
- Hát ez attól függ, hogy érted. Nem az enyém a hely, de én vagyok itt legtöbbet. A váltótársam időnként taccsra vágja magát és olyankor is én jövök helyette. Ma se én lennék bent. - adom a szerintem kielégítő, tőlem megszokhatóan tömör választ. Van, hogy el is intézek ennyivel egy beszélgetést, ám most nem. Idebent azért egy-egy kérdés erejéig megerőltetem magam.
- Ezek szerint nem csak én vagyok a hülye, hogy Nem ismerlek meg titeket. Még tényleg nem jártatok itt. - bár utálom az ilyenkor szokásos formaságokat, mégis kezet nyújtok és bemutatkozom - Aurora. Az ittenieknek többnyire csak Ró. Szóval, hogyhogy mégis ide tévedtetek, az ismeretlenbe? A barátodon úgy látom, már jól éreztétek magatokat máshol is. - ugyan a törött lábú épp csak most botorkált be a mosdóba, de azért az ajtó felé sandítok. Új vendégem nincs, a többiek nyugodtan isznak, szóval ráérek még levegőzni.

Bunkóság csak magamra gondolni, amikor kiviszem az italom, de a pultos lány nem felel néma kérdésemre, így az ő itala bent marad. Kezemben Lio égő cigijével (amit a leányzótól mart el, talán csak dacból), kimegyek az udvarra. Úgy érzem, Lionak lenne itt a helye, ő az, aki a lányokat fűzi, de túl kínos a csend, és amúgy sem vagyok igazán beszari... Csak épp a helyzet nem alkalmas, hogy normálisan ismerkedjünk. Talán nem is ez a célom, amikor felteszem neki a kérdésemet.
Nyíltan válaszol, nem ráz le, és bevallom, ez tetszik. Sokat elárul vele önmagáról, mégha nincs is tisztában vele. Például azt, hogy áldozatkész, lelkiismeretes. Vagy a váltótársát kedveli nagyon, vagy a tulajt, mert nincs rosszallás a hangjában, hogy a szabadnapján is itt kell lennie.
- Ismerős helyzet- húzom el a szám, kissé elnevetve magam, hogy lám, itt az első dolog, amiben hasonlóak vagyunk mi ketten. Beleiszom a sörömbe (vagy üdítő, nem is tudom, minek nevezzem), aztán újra a lányra figyelek. Ő befelé kémlel, de nincs nagy mozgás, mondhatni semmi, csak a zene szól, valami rock-ballada, melyet poharak csörrenésének hangja tör meg, ahogy egymáshoz verődnek.
Valószínűleg félre értett, azt hiszi, ismerkedni akarok, mert kezet nyújt és bemutatkozik. erre illik válaszolni is. Átveszem a bal kezembe az üvegem, és odanyújtom neki a jobbom én is.
- Hello, Aurora. Daryl vagyok, örülök a szerencsémnek. És részemről állítom, még sosem jártam itt...- csóválom meg a fejem. Gondolatban már megint előre szaladtam. Ugyanúgy ismeri a törzsvendégek szokásait, ahogy én. Kit hogy hívnak, mit iszik... Az az érzésem, ha egy hét, hónap múlva esnék be az ajtón, csak annyit kérdezne: "a szokásosat?" És nem azért, mert lenéz, hanem mert isteni a memóriája. Tévedhetetlen.
Nem a becenevén szólítom, bár azzal, hogy elárulja, engedélyt ad rá. talán majd legközelebb... A kérdése érdeklődő, talán őszinte is, ezt most nem tudom megítélni, tekintve, hogy nem vagyok teljesen józan.
- Jól látod...- mondom neki grimaszolva- A barátom, Lio... Most jött ki a kórházból. Volt egy motorbalesete, de olyan mázlista, hogy megúszta egy lábtöréssel...- hogy milyen sérüléseket szerzett még, nem beszélek. Valami történt a kórházban is, nem véletlenül kezdtük piálással az első szabad délutánt... Hogy befelé pillant, azt hiszem, Lioról is mondanom kell még néhány szót.
- Nagyon jó srác. Néha keménykedik, és sebezhetetlennek mutatja magát, de a szíve aranyból van. Én már csak tudom...- biccentek befelé. - Ne vedd sértésnek, amit veled csinál, nem rád haragszik.
Ezzel nem arra célzok, hogy kényeztesse halálra a barátomat, csak ne vágja képen. Én már megtettem volna talán a helyében. Csak ugye, én meg elfogult vagyok vele.

Kissé kétkedve nézek rá, ahogy bemutatja a barátját. Megtudom mindkettőjük nevét is, ami - fogjuk rá - örömömre szolgál. Nos, igen. Még a gondolataim is utálatosak. Nem szeretem az embereket, mindenkit van miért utálni. Ha nem lennék olyan elégedett magammal, talán magamat sem szeretném. Ki tudja, talán egy pszichológus megmondaná. De annyira nem izgat a dolog, hogy ellátogassak egyhez. Sőt, igazából semmi nem érdekel annyira. Megvan a magam kis terapeutája. A jó öreg Joe - ott, a pult alatt, a táskám mélyén, a fém dohánytárcában. Nem tesz fel irritáló kérdéseket, nem tesz úgy, mintha értené, mi folyik a fejemben, a lelkemben... Viszont megnyugtat, ellazít annyira, amennyire kell. Ha nem lennének itt az új srácok, csavarintanék is egyet. Így nem tehetem. Fogalmam sincs, mik a szokásaik, isznak-e még, meddig maradnak, vagy a Lio nevű akar-e majd balhét annak ellenére, hogy "jó srác". Majd legfeljebb hazafelé.
-Szóval motorbaleset. Értem. Már azt hittem, valakinek ennyire nem tetszett a rendhagyó stílusa... - vonom fel a szemöldököm hitetlenül. Szemtelenségért nekem sem kell a szomszédba menni. Kétszer álltam sorba, mikor ezt osztották.
-Hiszek neked. Igazából nincs kimondottan baj vele. Legalábbis eddig. Volt már szerencsém jóval bunkóbbakhoz is. - enyhén megrázom a fejem, ahogy visszagondolok a valóban problémás esetekre.
-Én is szeretem feszegetni a határokat, szóval egész jól tűröm.
Közben elég a cigim, szóval már van időm magamhoz venni a söröm. De csak egy pillanatra libbenek be, tényleg csak annyi időre, hogy megragadjam az üveg nyakát, gyorsan megkérdezzem, kér-e valaki valamit, aztán visszahúzom a belem Darylhez. Mivel úgy látom, csak tartja azt a cigit még mindig, el is veszem tőle és elszívom. Már a fele így is elégett a semmiért. Majd legfeljebb szemétkedik még egy sort, mikor lenyúl még egy szállal.
-Hát, ha tetszik a hely, remélem, találkozunk még. Mondjuk a következő aktuális kórházi elfekvő után. Bár nem tudom, egy lábadozót mi vihet rá, hogy rögtön a szabadulása után már kocsmatúrázzon.

Míg Lio a mosdóban totojázik (elmondta, hogy nem egyszerű mankóval pisálni, "nehogy azt higgyem!"), mi Aurorával lassanként belemelegszünk a beszélgetésbe. Néhány mondat után én kiengedek. Nem tartok attól, hogy nyakon akarna vágni az előbbiekért, vagy Lio miatt. Akaratlanul veszem védelmembe, bár ha tudná, mit csinálok, szánalmasnak tartana, és valószínűleg kinevetne. De a vér nem válik vízzé, én mindig ilyen voltam, nem tudok megváltozni, és azt hiszem, nem is akarok.
Aurora szavaira elnevetem magam.
-Az sem lett volna meglepő... - Lio heves vérmérsékletű. Túl gyorsan reagál mindenre, néha meggondolatlanul. Talán ezért akarok felelősséget vállalni érte, felette... Vigyázni rá, ahogy kamasz korunkban. Lehet ezt? Szabad ezt? Nem tudom. Nem akarom megfojtani azzal, ahogy érzek iránta, hiszen tagadhatatlanul szeretem. Mintha az öcsém lenne. Még a nővéremmel sem volt ilyen szoros a kapcsolatom. De Lionak vajon ez jó?
Már éppen mondanék valamit Lioról, aztán mégsem teszem. Azt hiszem, Lio nem örülne, ha rontanám a képet, amit magáról akart festeni. Én átlátok rajta, őneki meg így a jó, azért keveri így a lapokat. Hiszen álca minden, én jól tudom. De ezt nem kell másnak is tudnia.
- A cigire gondolsz? Ne is mondd! A kórházban engem is majdnem megfojtott, hogy szerezzek neki... - kicsit nyers... oké, bunkó tud lenni. Néha nem lát tovább a saját problémáin. És közben... Inkább Aurórára figyelek.
-Meglehetősen lazán kezelted a "problémát". Elismerésem- bólintok felé mosolyogva. Viszont azt nehezen hiszem el, hogy naponta akad ilyen afférja. - Régóta csinálod? Úgy értem, régóta dolgozol a vendéglátó-iparban?
Kíváncsi vagyok, ő milyen módszereket használ, ha problémás vendéggel akad dolga. Ez a lány nem lelkizős, inkább távolságtartónak tűnik, annak ellenére, hogy most velem ilyen jól elbeszélget. talán éppen ebben hasonlítanak Lioval egymásra? Talán nála is álca ez a "igazából nem érdekelsz" kisugárzás?
Belibben a helyére, ahogy elszívta a cigijét. Már-már azt hiszem, szó nélkül hagyott magamra, de akkor újra megjelenik, kezében a sörével, és a kezem után nyúl. Amikor rájövök, mi kell neki, készségese adom át neki a félig leégett cigit. Szívesen mondanám neki, hogy ne szívja, árt az egészségének, de biztos elküldene melegebb éghajlatra, hogy foglalkozzam ott a saját dolgaimmal. Csak sóhajtok egyet.
- Nem tudom, ezzel mit akarsz mondani. Szívesen látnál máskor is, tekintettel Lio balhés jellemére, vagy inkább reménykedsz, hogy legközelebb ügyesebb lesz, és sosem jövünk többet?- egy kicsit ugratom. Jó lenne kicsalni belőle egy mosolyt.
- Ami pedig a mondatod másik felét illeti... - hogy miért is kocsmázunk? Megvakarom a fejem- Ezt jobb, ha tőle kérdezed meg... - Megölne, ha elmondanám, mit sejtek én. Mert tudni nem tudok semmit. Még nem ivott eleget ahhoz, hogy beszéljen.

- Köszi. Őszintén, fogalmam sincs. Négy-öt éve? Annyi tuti. Még a gimiben elkezdtem. Kellett a zsebpénz, anyám nem volt annyira bő lére eresztve, hogy őt pumpoljam.
Meg aztán, ha tudta volna, mire költöm a pénzt, amiért ő kínlódik...
Megint benézek a bárba, pontosabban a pult alatt heverésző táskámra. Jól esne az a Joe...
Odabent még mindig semmi mozgás. Kezd kicsit sok idő eltelni azóta, hogy Lio bement a mosdóba. Egyelőre nem kezdek aggódni, de azért remélem, nem rondítja össze a helyet. Igazán tökéletessé válna ez a nap, ha hazaindulás előtt még a dzsuvát is vakarhatnám onnét.
Iszom a sörből, aztán Dére vigyorgok.
- Gyorsan alkalmazkodsz, ez tetszik. Gondolom, a haverod mellett sem igazán bírnád máshogy. - csapom le végül a magas labdát.
- De komolyan el tudnám viselni, ha időnként benéznétek. Kezd kissé unalmassá válni a mindennapos felhozatal. - szivatom még mindig.

Lassanként kezdünk mégis közeledni egymáshoz, talán a közös munka az (bár ő még nem tudja). Most nem érzem, hogy szívesebben tartana távol, őszintének tűnik, bár a kérdés személyesebb jelleget öltött már.
Szavaira bólogatok. Ez a téma nagyon is ismerős. Anyám ugyan szorgalmasan dolgozott, de az egyetemet nem tudta volna finanszírozni, én meg sosem tanultam annyira jól, hogy ösztöndíjból éljek. Akkor kezdtem én is dolgozgatni, majd komolyabban melózni, mikor hova kellettem, vagy fizettek jobban. A pizzázóba meg beragadtam, tagadhatatlan.
Aurora be-beles a bárba, de nem úgy tűnik, mintha unná a társaságom. Inkább a vendégeit nem akarja cserben hagyni. Ügyes lány, gyorsan átlátja a helyzetet, nem aggodalmaskodik feleslegesen, úgy tűnik, a vendégeit is jól ismeri (és a szokásaikat is).
- Alkalmazkodom mihez?- nézek rá. Lehet, hogy csinálom, de ehhez nem kell erőfeszítés. Jön. Mondhatni, zsigerből. Én észre sem veszem. Nekem ez a képességem, Lionak meg valami más. Vagy most félreértettem valamit? Majd kiderül.
Aztán mond valamit, amin nevetnem kell.
- Aurora, csak vigyázz az ilyen kijelentésekkel. Még szavadon foglak. Aztán a harmadik alkalom után azt gondolod majd, bár meg se szólaltál volna- nevetésemet azzal fojtom el, hogy meghúzom a sörömet. Kiürült az üveg, a lányra nézek, aztán csak becsúsztatom az egyik rekeszbe. Minek vinnénk be?
Az órámra nézek. Nem sietek már sehova, az Aurorával töltött percek lenyugtattak, jól érzem magam. Csak Liot hiányolom. Jobb lesz utána nézni, minden rendben van-e vele.
-Utánanézek a jómadaramnak...- nézek mosolyogva a lányra.

- Hogyhogy mihez? A hülyeséghez. Csak párszor szemétkedtem veled az elmúlt percekben, de máris rájöttél, hogyan vágj vissza. És akármilyen suttyó tudok lenni, nem féltél meg is tenni, ami eszedbe jutott. - mosolygok rá.
Meg kell vallani, egész fülbemászó a nevetése...
- Nem fogom meggondolni magam, nyugi. Vagy ha mégis, akkor meg nem csak gondolni fogom, hogy bánom a mai kijelentésem. Arról ti is tudni fogtok, ha elegem lesz belőletek, abban biztosíthatlak. - kacsintok rá vigyorogva.
Elnézem, ahogy az üres üvegek számára fenntartott rekeszbe teszi a saját, szükségtelenné vált üvegét. Igazán rendes tőle. És ugyan nem ismerem őket valami rég óta, már most megmondom, hogy fogalmam sincs, hogy lehet köztük barátság. Ég és föld a kettő.
Bólintok a felvetésére.
- Jó ötlet. Ugyan nem hiszem, hogy kifejezetten zavarná, ha én nyitok rá, de azért jobb lesz, ha te mész. Közben bontsak még egy bambit? - kérdezem, hiszen közben ez a cigi is elég, így már nincs sok értelme nekem sem kint maradnom.

- Suttyó? Szemétkedtél?- egyik ámulatból a másikba esek. Úristen, szívatnak, és észre sem veszem! - Biztos csak azért van, mert magam is suttyó vagyok...- nevetem el magam megint. És közben gratulálok magamnak, mert látom a lány mosolyát.
- Szóval magad is szókimondó vagy... Könyörtelenül őszinte... És diplomatikusan küldöd az embert a fenébe? - Azt nem szeretném, ha egy üveget vágna hozzám. Értek én a szép szóból is. Bár nem velem szokott lenni elsősorban a probléma. Engem azért küldenek el, mert ... unnak. Ha nem szól az emberhez senki, akkor unalmasnak tartják, igaz?
Aurora most már nem csak mosolyog. Látom a fogait is, ami már majdnem igazi nevetés... Mert nem vicsorog, az biztos. Annyit nem ittam, hogy ezt összetéveszthetném. Különben is... Szép az a mosoly.
Az idő furcsán múlik, nekem csak néhány percnek tűnt, mióta kijöttünk, de az órám másról árulkodik, így jobban teszem, ha Lio után megyek. Remélem, nem esett máris neki a gipszének, mert akkor ki kell üssem, és vihetem vissza a kórházba...
- Ha te mennél utána, biztos ajánlatot tenne- forgatom a szemeim. Hogy milyet, azt nem tudom. Szerintem Aurora egyiknek sem örülne szívből. - Bízd csak rám. Ha bemocskolt valamit, majd én elintézem...
Nem hinném, hogy ezzel lenne gond. Lio ismeri a határait, nem hiszem, hogy hányna, vagy éppen mellé célozna a piszoárrnak. De valami nincs rendben, ennyi idő alatt már régen végezni szokott. Még velem is gyorsabban pisilt... (Régi sztori... Istenem!)
Megindulunk befelé, a lányt magam elé tessékelem, megvárom, míg az elszívott cigijét biztonságosan elnyomja.
- Kösz, elfogadom. - Bambi. Domi miatt először egy őzgida képe ugrik be, de közben tudom, hogy ez az üdítő másik neve. Az alkoholmentes sörömet nevezi bambinak. Ez jó. - Magadnak is nyiss valamit!
Kacsintok egyet, aztán Lio után eredek. Nem kell sokáig keresnem.... Pár perc múlva, a visszatartott röhögéstől vörösen jutok vissza Aurorához. Leülök a pulthoz, számhoz emelem a sört..., illetve a bambit, meghúzom, aztán elnevetem magam. Ráhajtom a fejem az alkaromra, úgy ráz a nevetés.

- Nem, nem vagy az. Te rendes vagy. Erre legyél büszke. Nem sokan mondhatják el ezt magukról. Én meg pláne nem mondom rájuk. - kuncogok gonoszul - Elvégre ki más vállalná fel, hogy a piás haverja utáni szutykot felvakarja? Amit egyébként nem hagyhatok. Itt olyan nincs, hogy egy vendég más után takarít. Maga után még csakcsak... de ha netán Lio őfelsége rumlit csinál odabent, és nem hozza helyre úgy, hogy csillogjon, akkor sem hagyhatom, hogy te tedd meg helyette. - tudatom vele, míg bemegyünk.
- És igen. Nem sűrűn tartom magamban, amit gondolok. Sokan néznek ezért bunkónak, pedig... Olyan finoman tudok elküldeni másokat a jó büdös francba, hogy még örülnek is, hogy mehetnek. - vigyorgok rá megint, aztán nyitom ismét a hűtőt és kiemelek még egy alkoholmenteset. Alighogy itt hagy, már szisszen is a kupak, és kis csörömpölés után megállapodik a pulton. Gondolkodom rajta kicsit, hogy újratöltsem-e a korsóját, vagy iszik egyenest az üvegből, ha már egyszer most is le tudta dönteni úgy a söre utolját, ami nem fért a korsóba előzőleg... Aztán hagyom a fenébe. Majd ő eldönti és megcsinálja, ahogy gondolja.
Magamnak nem bontok semmit egyelőre... vagyis italt nem. Még van söröm, a nagy beszélgetésben el is felejtettem inni, akármennyire nem jellemző ez rám. Nem iszom túl gyakran, ám ha mégis, általában maximum öt percig tart egy üveg sör. Meg is húzom, és nyelem, ameddig bírom egyszuszra, mielőtt felkutatnám a táskámba rejtett kincset. Igen. Úgy döntöttem, tekerek magamnak mégis egy cigit, a pult alatti kis tálcán, ahogy szoktam.
Terítek rá egy réteg fóliát, ami fölött biztonságosan megalkothatom jókedvem zálogát. Igaz, nem érzem magam rosszul, de még van hová fokozni. Még a papírba töltéssel foglalatoskodom, mikor Daryl visszaér. Igazából rá sem emelem a tekintetem még, figyelmem néhány pillanatig még a cigire összpontosul, ami már majdnem kész.
- Na. Most elgondolkodtam, vajon mijét láttad meg, hogy így fojtogat a nevetés? - jegyzem meg egy sunyi félmosollyal, aztán tényleg befejezem azt a cigit. Ismét iszom a sörömből, és még hezitálok kicsit, mikor fogyasszam majd el a feszes kis csodát, amit alkottam.

-Az eszedbe se jut, hogy csak miattad játszom itt az agyam?- kacsintok rá, de elismerem, hogy igaza van. Szokták rám mondani, hogy rendes vagyok, de nem az elismerés miatt vagyok ilyen. A többség éppen emiatt néz le. Lúzernek hívnak. Na és?
- Nézd, most is azt mondom, Lio remek srác. Tűzbe mennék érte. Egy kis takarítás semmiség, ha ne adj isten balesete lett volna odabent- célzok a mosdóra. - Eszemben sincs elrontani bimbódzó kapcsolatunkat...- utolsó szavaimat kissé nyakbehúzva mondom, nevetek közben. Kicsit elengedtem magam. Úgy tűnik azonban, a lány ismeri a tréfát, remélem, a favicceim is betalálnak nála, és nevet egyet. Vagy kidob. Korábbi nevetése azonban reménnyel kecsegtet, hogy nem haragítom magamra.
- Akkor jó. Én még maradnék. Egészen jól érzem magam- komolyan nézek a lányra. Eddig nagyon szívesen mentem volna már haza, de most nincs bennem ez az érzés. Kellően ellazultam, a társaságom is jó... És úgy tűnik, most még ő sem akar -"diplomatikusan" vagy másképp- megszabadulni tőlem. Csak Lio hiányzik. Túl régen ment ki. Ideje utána nézni.
Aurora újabb italt kínál fel, én meg elfogadom. Alkohol nem kell, ezt ő is tudja, kár is vesztegetni rá a szót. Inkább meghívnám én is valamire, ha elfogadja. De Lio az első...
Hamar visszatalálok a pulthoz, az elém rakott bambit emelem a számhoz, de ráz a nevetés, inkább ráhajtom a fejem az alkaromra, amit letámasztottam a pultra. Röhögök.
Aurora arcán némi kíváncsiság (vagy valami hasonló), de ez merő udvariasság is lehet. Mintha valami más kötné le a figyelmét. Iszik. Megvárom, míg lenyeli a kortyot, mert nem akarom, hogy kiköpje vagy félrenyelje, és egy pillanatig hezitálok, vajon eláruljam-e, mi a baja Lionak.
- Nos... Még maradunk egy kicsit... - újra nevetek. Kínos dolog, nekem eszembe se jutott, hogy ez megeshet, de úgy tűnik, ebbe a problémába éppen most és itt futottunk bele. Csak azt nem értem, a kórházban ezt hogy nem vették észre. Vagy ha igen, miért nem csináltak vele semmit? Úgy döntök, nem leplezem le a nagy titkot. Inkább azon agyalok, mit lehetne tenni...
-Aurora, van itt a közelben egy gyógyszertár, ami ilyenkor nyitva van? - csak van valami, amivel segíthetnék!

Nem, egyáltalán nem gondolom úgy, hogy miattam játszaná meg az eszét. Nem is értem, miért hozza fel ezt. Igazából nem értem, miért is kéne épp előttem ilyesmire vetemednie, mikor láthatólag a barátja nyers stílusát is elbírom. Persze ezt már nem említem neki. Biztos lenne valami magyarázata rá, de megérteni akkor sem fogom, azt hiszem. Erre nem igazán van megfelelő indok.
Ugyanígy nem értem a bimbódzó kapcsolatára utaló célzást sem. Ugyan a Liohoz kötődő kapcsolata már aligha van ilyen korai stádiumban, hogy bimbódzónak lehessen titulálni - legalábbis én nagyon kétlem, mert egyáltalán nem úgy festenek... Az egyetlen pedig, akivel friss kapcsolatot kezd ápolni, én vagyok. És nem értem, miért rondítana bele azzal, hogy nem hagyja rám, ami az én dolgom. De ezt is ráhagyom.
Nézegetem a pult alatt a cigimet, amivel épp elkészülök, és bár gondolkodom rajta, hogy megosszam-e vele... Azt hiszem, nem fogom. Így is elég jó a kedve. Meg valamilyen szinten smucig is vagyok, bár van még egy jó adaggal a dohányos dózniban.
- Hát maradjatok, senki sem sürget. - jelentem ki egy vállvonással megspékelve. Igaz, ezt a kijelentését is furcsállom kicsit. Ám az igazi meglepetés csak ez után következik. Megkérdi, van-e errefelé gyógyszertár. Na bumm! Az első, ami beugrik, hogy Lionak mégis sikerült végigrókáznia a mosdót, és Daryl valami gyomornyugtatót akar neki venni, hogy kiszabadulhasson végre onnét. Megáll a kezemben a cigi, amit eddig forgattam, simítgattam ujjaim közt, és a pillantásom is hirtelen villan Darylre a kezeimről.
- Ki az ajtón, jobbra. Végig az utcában, át az úton, és ha minden igaz, meg is látod. Balra kell fordulni és pár métert gyalogolni még. Azt hiszem, malacotok van és pont az az ügyeletes. Ha így van, nyitva találod. Ha nem, a következőért már érdemesebb autózni. - mutogatom el közben az instrukciókat. Útbaigazításból sosem voltam jó, a legegyszerűbb utakat is képes vagyok általában úgy túlbonyolítani, hogy senki se értse meg. De ez vagyok én, meg a fura működésű elmém. Az ilyen magyarázataim csak azt mutatják, én magam is milyen nehezen tájékozódom... bárhol.
- Szóval valóban kezdhetek felkészülni lelkileg a takarításra? - kérdem, és igazán meg sem várom a választ. Azt hiszem, most jött el a pillanat, hogy tényleg rágyújtsak arra a tekert cigire. Meg is teszem, még idebent, és közben felkapcsolom a magam fölötti szagelszívót. Az szándékosan a füst elvezetéséért lett beépítve, még mielőtt a főnök kitalálta, hogy leszokik a cigiről, és szolidaritásra kényszerítve a vendégeit, szabályba iktatta, hogy kint kell dohányozni.
Igazából úgy érzem, ebben az egy esetben eltekinthetek a szabálytól. Nincs kedvem kimenni, és magára hagyni, vagy újra kicibálni magammal Darylt. A bentieket nem zavarja a füst, az elszívó ventilátorainak halk zizegését meg máris leplezem valami újabb zene elindításával. Egyébként is, két-három perc a cigi. Azt hiszem, azt bárki kibírja. Engem meg meg sem szólhatnak érte, papírom van róla, hogy nekem ez kell.
- Csak hogy jókedvűen fogjam fel a takarítást. - magyarázom Darylnek az okot. Kicsit gondolkodom rajta, hogy megkínáljam-e mégis... És bár nem tűnik olyannak, és egész eddig is eszénél akart maradni, azért megemelem kicsit a Joe-t és kérdőn nézek rá. Ugyan ő nem lát bele, de én tudom, hogy csínján bánok a cuccal. Nekem sem célom elveszíteni a fejem, meg lezülleni egy szobanövény szintjére gondolkodásomban. Azt szeretem, ha éppcsak ellazít.

Rendesnek tart... Nem azt mondja, lúzer vagyok, mert felkarolok egy srácot, miatta nem iszom, hogy hazavihessem, ha netán kiütné magát, és még takarítani is hajlandó vagyok utána egy kis kocsmában...
Annak ellenére, hogy tapasztalatból tudom, az ilyen dolog előfordulhatna, nem számítok ilyesmire. Lio inkább ordítana, hogy menjek, húzzam már oda a seggem és segítsek neki, ha bajban érezné magát, minthogy kínos szituba keveredjünk. Előttem nincs tabu, már régóta nem szégyenlősködünk egymás előtt... Amin csiszolni lehetne, az a kommunikáció. Bármennyire is jó barátja vagyok, a lelki életébe még mindig nehezen avat be. Hiába, lesznek dolgok, amik sosem változnak.
Akaratlanul beszélek hülyeségeket, vagy csak a hangulatot próbálom oldani, magam sem tudom. Hogy mit remélek ettől a lánytól? Talán semmit. Kedves. Bár ő is álarc mögé bújik, és a kedvességét nem mutogatja akárkinek, talán ezért érzem magam másnak, mint egynek a tucatból. Talán ezért nem akarok belerondítani a képbe. Nem tudom, kissé össze vagyok zavarodva.
Lio miatt még maradunk egy kicsit, és ő bármilyen szorult helyzetben van, én kifejezetten jól kezdem érezni magam. De azért segíteni illenék neki. Mégsem tölthetjük itt az egész éjszakát! A helyzet felemás, mert vicces, de Lionak marha kellemetlen lehet. Szóval... Meg kellene oldani azt a helyzetet.
- Oké- gondolatban elismétlem az iránymutatását, nem tűnik túl bonyolultnak. Rápillantok- rendezzem most a számlát, vagy megbízol bennem, hogy visszajövök?
Elképzelem, hogy meglógok, Liot meg kirángatom a gipszelt lábával valahogy a WC ablakon, és meglógunk fizetés nélkül. Mindezt néhány sör és néhány bambi kedvéért. Volna értelme? De nem szeretek adósa lenni senkinek, ha kívánja, máris fizetek.
- Nem, a mosdó tiszta. - Nem kell takarítani. - Ne nyugtalankodj. Különben is, mondtam már, megcsinálom, ha gáz lesz. De nem lesz. A probléma más jellegű- a szám elé kapom a kezem, nehogy többet áruljak el Lio szorult helyzetéről.
Aurora bekapcsolja a szagelszívót, beindítja a zenelejátszót és rágyújt egy saját sodrású cigire (elárulja a mérete, hogy miről lehet szó) és kis hezitálás után úgy tűnik, mintha engem is meg akarna kínálni.
- Kösz, de én nem élek vele...- nézek rá, és egy kicsit elszomorodom. Bár azt mondják, a fűben nincs semmi rossz, ez a lány túl fiatal még, hogy a rabja legyen... Egyáltalán mi veszi rá, hogy hozzá nyúljon? Azt nem veszem be, hogy csak a takarítás... Aztán annak megfelelően, hogy Aurora hogyan határozott, járok el. Azaz fizetek vagy sem, mielőtt elindulok.
-Sietek vissza. - Az ajtóból visszafordulok- Ha bízol bennem, Liot inkább békén hagyod...- kacsintok, hogy tudja, nincs komoly baj és ne aggódjon, én meg nyakamba szedem a lábam.
Gyorsan találom meg a gyógyszertárat, valóban nincs messze, és a patikus készségesen segít. A leggyorsabb módszer felől érdeklődöm, ami Lio problémáját megoldhatja, és ennek megfelelően vásárolok. Ügetek vissza. Az egész alig 10 perc. Lionak sokkal többnek tűnhet...

- Nem kell, még úgyis visszajössz. Lio úgyis itt van még, gondolom, várja a gyógyszerét. Legfeljebb itt tartom őt. - vállat vonok, mosolygok. Egyáltalán nem gondolom úgy, hogy két sör, meg két bambi kifizetése elől meglógna. Vagy hogy egyáltalán ennyiért meg kéne lógni. Volt már rá példa, hogy valaki nem akart fizetni, de akkor nem négy italról volt szó, és nem is ilyen árfekvésűekről.
- Nem. - ez pedig a válaszom arra, hogy ő megoldaná, ha Lio felfordulást csinál. Egyértelműen, határozottan, ellentmondást nem tűrően, további vitalehetőséget kizáróan nem. Ebből nem engedek.
A felajánlásomat visszautasítja, mire en is úgy döntök, hogy csak a felével végzek, akármilyen soványkára is készült.
- Nem is igazán akarok bemenni. Még netán azt hinné, hajlandó vagyok valami disznóságra. - vigyorgok rá. Ő is megmondta, hogy a srác ajánlatot tenne, ha rányitnék, és én sem gondolom másként azok alapján, amit eddig láttam tőle.
Daryl elindul, én pár pillanat múlva oltom is azt a cigit. Egyrészt az elhatározásom, másrészt amiatt, mert az eddig nyugvó, kártyázó és beszélgető vendégeim némelyike rendelni kíván. Kiadom az italokat, aztán szépen felírom mindet a direkt erre vezetett füzetkémbe. Így sokkal egyszerűbb standoláskor számolgatni.
Közben azért figyelem az időt és hogy senki re törjön rá Liora. Inkább mindenkit a női mosdóba irányítok... Amit egyébként szinte csak én használok. Igen kevésszer van nő vendégem.
Egyáltalán nem aggódom amiatt, hogy nem jön vissza. Olyannyira nem, hogy miután letudom kötelező köreimet, még cigizni is kimegyek a hátsó udvarba,miközben megiszom utolsó pár korty sörömet is. Épp akkor érek vissza, mikor ő is.
- Na, sikerült még ott kapnod őket? - mosolygok rá megint. Furcsa. A bátyámon kívül még szinte senki nem hozta ki belőlem ezt. Szinte őszintén mosolyogni... Az ilyen gesztusaimat általában a gúny vagy utálat uralja.
- Te, én nem gondoltam, hogy ez a Lio ennyi ideig képes nyugton maradni. Pedig nem valami nagy az a mosdó. Komoly gond lehet, ha még mindig nem jött ki inkább szórakoztatni... - inkább mondom ismét pimaszul, mint túlontúl aggodalmasan. Elvégre, ha valóban komoly gond lenne, Daryl nem röhögőgörcsöt kap idekint, hanem mentőt, vagy minimum taxit hívat.
- Te! Nem lehetne, hogy egy kicsit még bent tartsuk? Csak úgy. -így elgondolva jó heccnek tűnik. Kárörvendésem arcomra is kiül, egy fülig érő vigyor képében.

Elhatározom, hogy segítek valahogy Lionak, az, hogy az előbb elküldött melegebb éghajlatra csak azt jelenti, tényleg kínlódik szegény. Különben elintézné otthon. Ha már eddig cipelte "a kis csomagot", ezután is bírja még. Bele sem merek gondolni, én hogyan viselkednék hasonló helyzetben. Talán gyerekkoromban volt utoljára hasonló jellegű problémám.
Aurorával gyorsan letárgyaljuk, hol van gyógyszertár, és bízik bennem annyira, hogy nem kötelez fizetésre, mielőtt kilépnék az ajtón. Hja, Liot itt hagytam neki zálogba. Vajon mennyit kapna érte, ha megpróbálná elárverezni? Sajnos, a gipsz erősen ront a helyzeten, mert Lio miatta szörnyen dühös. Nincs meg most az a bája, amitől olvadnak a nők...
A takarítás miatt csak azért nem szállok vele vitába, mert egyenlőre nincs szó róla. Lio ül a WC-n és vár. Egyenlőre a csodára, de nem olvashattam a fejében. Honnan kellett volna tudnom, hogy már egy hete...? Nos, meg kell oldani a dolgot. Hiába... A huzamosabb fekvésnek is megvannak a maga hátrányai!
A pultos lánynak jó szándékból javasolom, hogy ne nyisson rá Liora. Utálja, ha szorult helyzetben látják, ha bármilyen apró módon, de ki van szolgáltatva valakinek. Talán a kórházban is ezért nem szólt róla, hogy neki bizony baja van...Ezért is nevetem el magam megint a lány feltételezésén.
- Szerintem ez lenne a legutolsó, ami most az eszébe jutna...- de már szedem is a lábam. Lio ajánlatai nem mindig kellemesek. Erről az ellenségei tudnának nyilatkozni, de időnként én is kapok belőle, ha nem vagyok hozzá elég kedves. Nos, ezt már megszoktam tőle, és tudom, nem is gondolja sokszor komolyan. Előbb tenne magában kárt, mint bennem, ebben szinte biztos vagyok. A kórházban simán nekem eshetett volna, amiatt a "félreértés" miatt, és igazából alig volt rám mérges. Tudom, hogy megértett... Talán ezért tart a barátságunk olyan régóta. Jól ismerjük mi már egymást.
Nagyon igyekszem visszaérni, és a biztonság kedvéért többféle szert is hozok. A patikus szerint az egyik kifejezetten hatékony módszer, úgyhogy reménykedem igaza lesz. No és abban is, hogy Lio hajlandó lesz alkalmazni. Csak nem akar ücsörögni egész éjjel (ki tudja meddig)?
Aurora kedvesen fogad. Visszamosolygok rá, csak bólintok és már mennék a mosdó felé, amikor szavaival megállít.
- Ha kicsit is kedvelsz, nem akarod szétrúgatni a seggemet. Úgyhogy most bemegyek. Ez még úgyis eltart egy darabig, és hidd el, ő is azt akarja majd, hogy közben ne őt szórakoztassam...- nevetem el magam ismét. Tetszik a lány pimaszsága. Lio is élvezné, ha nem az ő kárára menne, azt hiszem.
Pár percig vagyok a barátommal. Nagy nehezen rábeszélem, hogy segítsen magán. Odaadom neki az ehhez szükséges kellékeket is, de úgy morgolódik, mint a bolhás kutya. Magára is hagyom, de persze meg kell kérdeznem, van-e még szüksége valamire. Elküld a fenébe. Nos, az nem tudom merre van, így csak a pultig jutok.
- Ro, adj most egy csapoltat, légy szíves. Kellően kijózanodtunk, már nem lesz semmi baj a hazamenetellel. Iszol velem? - szeretném, ha velem tartana. Ha beszélgethetnénk. Bár nem én vagyok az egyetlen vendége, csak én vagyok jelenleg egyedül, és máshoz csatlakozni nincs kedvem.

Felvont szemöldökkel, nagyokat pislogva hallgatom, amint épp kinevet. Nem gondoltam volna, hogy ennyire vicceset mondtam. Pillanatokon belül kijavítja a gondolatmenetem, de természetesen úgy, hogy ettől se legyek sokkal okosabb. De igazából mindegy is. Ha ő úgy gondolja, hogy az ok csak rájuk tartozik, akkor nyilván így is van. Nekem meg tök elég az a tudat, hogy - az én szempontomból legalábbis - minden rendben van odabent.
- Nem, nem akarom szétrúgatni a segged. - vigyorgok sejtelmesen. Azt már nem teszem hozzá, hogy azért, mert kedvelem, vagy azért mert kár lenne érte... *még gonoszabb mosoly gondolatban*
A fantáziájára bízom.
- Ha ilyet akarnék, azt máshogy oldanám meg... - kacsintok.
Hogy én milyen szemét vagyok tényleg!
Csak bólintok, ahogy a szórakoztatásomról esik szó. Ugyan Daryl egész sejtelmesen fogalmaz, de gyanítom, hogy nem az egyéb, a bárban lézengő, enyhén ittas személyeket akarja majd szórakoztatni, akik közül a legfiatalabb is már a harmadik x-et tapossa. Persze, még akár tévedhetek is...
Míg távol van, lekapcsolom az elszívót. Már aligha lehet érezni bent a füst szagát, vagy bármi mást. Indítok újabb zenét, összeadogatom az eddigi fogyasztások végösszegét, hogy ne akkor kelljen vele szórakoznom, ha valaki már csak fizetni jön a pulthoz; aztán papírra vetek pár gondolatot, megnézem az e-mailjeimet - bár egyébként nem várok különösebben levelet... Szóval a szokásos dolgokat művelem, mint bármikor máskor is, ha el kell ütnöm az unalom perceit.
Mikor visszaér, már nem alkoholmentest kér. Összehúzott szemöldökkel nézek rá, aztán a már felbontott bambira. Remélem, érti a célzást. Persze, nem gáz, ha nem akarja meginni azt. Akkor legfeljebb megiszom én, vagy kiöntöm, az árát meg nem számolom fel. Már úgyis a vendégük voltam egy sörre, és akkor így egál. A főnök nem fog megütközni ennyi hiányon, vagy ha mégis, hát bedobom a borravalómból az árát. Én sem halok bele egy fél marok apróba.
Ha Daryl ragaszkodik a csapoltjához, akkor máris megkapja. Én meg elfogadom a meghívást, és... kiveszek egy üveggel ismét a kedvencemből. Ez a megoldás lesz a jó mindenképp.
- Üsse kavics. - a számítógép órájára pillantok - Már úgy is mindegy. - Közeledik a záróra, de őszintén szólva, még ha Lio nem is lenne oly elfoglalt a nemtudommivel a mosdóban, akkor sem lenne kedvem könyörtelenül kiterelni mindenkit. Meg az igazat megvallva, már egy jó órája el is döntöttem, hogy magasról teszek a holnapi óráimra. Majd bepótolom. Vagy nem... Amennyiszer kimaradtam némelyik órámról, már ígyis-úgyis esélyes a félév ismétlés. Akkor meg már mit izgassam magam rajta? Egyszer majdcsak befejezem az egyetemet.
- Szóval... - kezdem mondandómat, bár igazán még én sem tudom, mit kérdeznék - Te egész végig itt fogod pesztrálni? Holnap szabadnapos vagy? - tudakolom meg finoman, ha már úgyis annyira belemelegedtünk előzőleg a beszélgetésbe. Persze, ha most mégis úgy dönt, hogy az ilyen magánügyeit nem köti az orromra alig egyórányi ismeretség után, azt is elfogadom. Miért ne tenném?

Persze, Aurorának fogalma sincs, Liot mi kínozza (bár akár ki is találhatná). Az biztos, hogy én nem fogom világgá kürtölni. És a lehető leghamarabb megpróbálok segíteni neki, mert mióta rájöttem, mi a baja, nekem is fáj a seggem. És még jobban fog fájni, ha a megoldással késlekedem.
Aurora ajánlata így bármilyen kecsegtető, nem élek vele. Szerencsére - valamilyen oknál fogva- ő is tiszteletben tartja a hátsóm épségét. A mosolya azért árulkodó; talán elsősorban nem azért, amiért én feltételezem. Hűha! És a szavai... Vissza kell lépjek egy pillanatra.
- Ha ilyet akarnál...? - vonom fel a szemöldököm. Álljunk meg egy pillanatra. Még a fenekem szétrúgásáról beszélünk vagy valami másról? Elnevetem magam, így lépek be a mosdóba.
Liot rábeszélem, hogy próbálja ki a szert, amit hoztam, vesztenivalója nincs, de persze morog. Nyert helyzetben érzem magam, hiszen elválaszt bennünket egy ajtó, ő mögötte ül, ráadásul az egyik lába gipszben, tehát könnyen meg tudnék lépni előle. De a kedvessége most is határtalan, úgyhogy inkább Aurora szórakoztatása mellett döntök, őt meg hagyom, hogy végezze a dolgát (végre el). Lio is ezt akarja. Finoman küld a fenébe.
Visszatérek tehát Aurorához, és rendelek egy sört. A pillantását követve veszem észre, hogy nyitott nekem egy bambit is, de ez nem probléma. Lehúzom azt is. Hiszen az csak üdítő.
- Hé, le ne harapd a fejem!- nézek rá, kissé ugratva őt. Nincs oka ráncolni a homlokát, sosem maradtam adósa senkinek. Ha kértem azt az italt, meg fogom inni. Ha meg nem, akkor is kifizetem. Szerencsére veszi a lapot, mert csatlakozik hozzám egy italra, ahogy a csapoltat elém teszi. Magának a hűtőből szed elő valamit, a márkát nem ismerem.
- Te mit iszol?- mutatok az üvegre. Nem árt, ha tudom, hogy legközelebb, ha alkalmam adódik, meghívhassam egy-két körre. Rendes lány, kifejezetten tetszik, még akkor is, ha annyira pimasznak mutatja magát. Vagy éppen ezért, a fene se tudja. Látom, hogy az órára sandít, de nem szól egy szót sem. Nekem sem, de a többi vendégnek sem, úgyhogy egyenlőre még mindig nem érzem úgy, mintha meg akarna szabadulni tőlem. Meglepetésemre ő kezdeményez.
-Aha...- bólintok neki komolyan- de ha meghallja tőled ezt a kifejezést, megfojt. Mindkettőnket- megint nevetek- Fogalmazzunk úgy, hogy jó barátként megvárom, és hazakísérem. Tudod... Szerencsés helyzetben vagyunk, mert jelenleg egy lakásban lakunk- nagyon figyelek a szavaimra, most semmiféleképpen sem akarok félreérthető lenni. Abba a hibába elég volt egyszer beleesni. (S most is azt mondom, akkor szükségszerű volt.)
- Nem számít a holnap, ha ma a legjobb barátodról van szó...- nézek rá a lányra, most nagyon komoly a hangom. Nemrég még az élete miatt aggódtam, naná, hogy csak a ma számít! Nekem ezt a terhet kéne elfelejtenem. - Miattam ne aggódj, kevés alvással is beérem.
Felé lendítem a korsómat, hogy ha akar, koccintson velem, aztán meghúzom. Naná, hogy más íze van, mint a bambinak. Lenyalom a habot a számról, aztán én is kérdezgetni kezdem.
- És te mit csinálsz napközben? - Tippelném, hogy valamelyik suliba jár, de meglehet, rosszak a megérzéseim.